Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2020Jul11

2009. Szeptember 30., Szerda 08:05

Talán még van remény?

Egyik olvasónk kért meg, hogy próbáljunk meg valamit annak érdekében, hogy felhívjuk az ír nép figyelmét ha még van esélyünk.  Szóljunk hozzájuk, hogy mentsék meg Európa népét az elnyomástól! Sajnos én nem sokat tudok ebben segíteni mivel az angol nyelvismeretem nagyon gyenge, de akinek van ötlete azok tegyenek meg mindent tőlük telhetőt. Nem sok időnk van.
2009. Július 30., Csütörtök 16:43

Bizottságot a magyar-ellenség kivizsgálásra

Nem hallgathatunk tovább! Tárjuk a világ elé szenvedésünket, megaláztatásunkat, melyekre az egekig magasztalt nemzetközi emberjogi szervezetek még annyit sem mondtak, hogy: „bocs” – ugyanis ez nekünk, deklarált „barmoknak” nem jár!
2009. Július 30., Csütörtök 16:24

Mindenkihez, akiben még él magyar lélek!

Helyzetünk nagyon nehéz „mert belülről és kívülről is támad a Sátán”. Magyarellenes, MVSZ-ellenes a Fidesz és annak számos támogatója, a MAZSIHISZ, saját kormányunk, a bel és külföldi sajtó, és a Széchenyi alapította, de eredeti célkitűzéseitől már életében eltérő MTA magyar idegen vezetése alatt. Ne feledkezzünk meg a szlovákokról, akikből balga módon nemzetet neveltünk, vagy a románokról és szerbekről sem. Nyugatot a BBC-vel együtt, mert nem közöl magyar híreket, és úgy szintén Amerikát sem hagyhatjuk ki e csoportból.
2008. Május 18., Vasárnap 07:45

Egyenes beszéd

Ki kell mondani végre az igazságot - méghozzá a teljes igazságot - minden fóru­mon, mert csak az igazság tehet bennünket újra szabaddá.
Kategória: Cionizmus
2008. Május 07., Szerda 09:58

Megtartani a talpunk alatti földet

Érdekes módon Macedóniában, vagy Törökországban, tehát tőlünk keletre, szegényebb sorsú országokban is ugyanez a vásárlói szokás biztosítja a falusi társadalmak megélhetését, a helyi termelés és fogyasztás fenntartható egységét. Ne hagyjuk magunkat a falvakban idehaza sem végleg leszoktatni az önellátó őstermelői gazdálkodásról és a kétes eredetű és minőségű termékeket áruló multik boltjaiba terelni.
14. oldal / 14

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.2%Norway 1.2%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4%Sweden 0.7%
Ukraine 3.4%France 0.5%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.3%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.2%Poland 0.1%

Today: 250
This Week: 2799
Last Week: 3995
This Month: 5714
Last Month: 25176
Total: 2433292

Belépés