Print this page
2011 augusztus 16, kedd

Az Arvisura egy magyarellenes gúnyirat

Szerző: Friedrich Klára

Sámánrajcsúr című írásom tíz évig hevert íróasztalom fiókjában. Nem tudtam eldönteni, mi a tisztességesebb, tekintettel lenni az Arvisura rajongók érzékenységére, vagy rámutatni, hogy az Arvisura, célját nem is leplezve a finnugor rokonság elmélet egyik bástyája, és őstörténetünk kigúnyolása.

AZ ARVISURA EGY MAGYARELLENES GÚNYIRAT

Tászok-tetõtől a bosnyák piramisokig, 104-107. o.

Tépelődésem közben begyűrűzött Herribert Illig és magyar követőivel együtt keményen megvámolta a rajongók tájékozatlanságát és hiszékenységét. A nagy tudású történész, Fehér Mátyás Jenő és kedves avarjai hiába forogtak a sírjukban. Illig és magyar követőinek kasszasikere arra indított, hogy mégis csak leporolgassam az Arvisuráról írt gondolataimat. Nem a magyar olvasók zsebéből kivettpénzt irigyeltem, hanem azt sajnáltam, hogy ezek a forintok idegen zsebekbe vándoroltak, pedig fontosabb lett volna egy magyar, nemzeti érzelmű történész, régész, nyelvész, néprajzos csapat kutatásaira fordítani.

30-40 évvel ezelőtt még nem voltak nemzeti könyvesboltok és könyvterjesztők. Akkoriban a Nemzeti Múzeumban működő Széchényi Könyvtárba jártam 1945 előtt írt történelmet, vagy a tiltott írókat, pl. Hamvas Bélát olvasni. Így került kezembe a Magyarság őstörténete című, Ligeti Lajos nyelvész, keletkutató által szerkesztett, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem és a Franklin Társulat általkiadott gyűjteményes munka. Ne tessenek azt hinni, hogy valami szkíta-hun-avar-magyar rokonság lehetősége felmerült benne. Nagyon finnugor, nagyon magyargyűlölő, nagyon sértő, nagyon gúnyolódó munka volt ez. Két szerzőt lehetett elviselni benne, László Gyulát és Czeglédy Károlyt. A többiek, Ligeti Lajos, Kniezsa István, Nemeskéri János, de különösen Zsirai Miklós mintha köpködték, pofozták volna az embert soraik olvasása közben.

Az 1970-es években egy barátunktól titokban terjesztett 50-60 oldalnyi gépelt szöveget kaptunk, ez volt, ennyiből állt akkoriban Paál Zoltán Arvisurája! Átolvasva felmerült bennem a kérdés, miért kellett ezt ilyen titokban terjeszteni, hiszen teljesen megfelelt a hivatalos történelmi és politikai elvárásoknak: a manysik rokonaink, a szovjet partizán jó ember, a német katona rossz ember, régi vallásunk papjai szibériai sámánok és nem táltosok. Azonnal „bekattant”a Ligeti Lajos által szerkesztett Magyar őstörténet is, ebből különösen Zsirai Miklós őstörténeti csodabogarak című gúnyirata. Vagy Ligeti és Zsirai köre, vagy e könyv alapján néhány magyarokon élősködő magyargyűlölő hozta össze a manysi sámán unoka Arvisuráit. Ne tessenek azt hinni, hogy csalással vádolom Paál Zoltánt! Ő szovjet partizánoktól készen kapta az iratokat, amelyeket eredetileg nem is neki, hanem a Szőnyi Márton nevű „híres ellenállónak” hoztak, aki a szovjetek oldalán harcolt. Paál Zoltánt azért sem lehet csalással vádolni, mert az Arvisurában szereplő néhány történelmi nevet és helyszínt sem ő, sem a manysik nem ismerhették. (Többek között Oannész, Arszák, Ruga, Ojbársz, Ordosz, Hattusas) A finnugor népeknek pedig, köztük a manysiknak még a XIX. században sem volt saját írásuk, főként nem rovásírásuk, csupán az egyszerűbb számrovást ismerték. (Dr. Sebestyén Gyula és Zichy István gróf alapján) Így rovó sámánjaik sem lehettek. Az Arvisurákban szereplő történelmi nevek többsége megtalálható a már fent említett Magyarság őstörténeté-ben és a Németh Gyula által szerkesztett Attila és hunjai című könyvben. (1940, Reprint Akadémiai Kiadó 1986) Ebben Lige-ti Lajos két dolgozata is olvasható, az Attila hunjainak eredete és az Ázsiai hunok.

Véleményem szerint az Arvisurát e két mű alkotói közül írta valaki, valakik. Hangsúlyozom, hogy közülük kizárható László Gyula és Czeglédy Károly. A gúnyirat szerzőinek kezdetben talán nem is volt más céljuk, mint jót nevetni a magyarokon, akiknek Nemeskéri János szerint: „…testarányaik durván tagoltak, homlokuk alacsony, az orrgyökük széles és benyomott, az arcuk nagy fokúan lapos, az arcuk fogmedri része pedig előreálló”. (Mint a majmoknak) Gondolom, az antropológus szerző egy tükör előtt ült, amikor ezeket írta.

A tréfás kedvű magyargyűlölők később úgy gondolhatták, hogy a háború borzalmait és zűrzavarát kihasználva, a „hős ellenállóval” összefogva, a szovjet ejtőernyős partizánokat használják fel a gúnyirat szibériai eredetének hitelesítésére. Még arra is ügyeltek, hogy az „égből” érkezzen az Arvisura, mintegy a finnugor panteon főistene, Numi Tórem ajándékaként. Ez az ajándék végül a palóc Paál Zoltán, ózdi kohász ölébe hullott, aki becsületesen igyekezett megfelelni a regényes nevű Szalaváré Tura sámán unoka elvárásainak. Sikerült.

Az ország nagyobb része behódolt a hivatalossá, kötelezővé, államvallássá tett finnugor származás és nyelvrokonság elméletnek. Az ország kisebbik részének nagyobb része pedig fanatikus hívévé vált a kezdetben látszólag üldözött, manapság megtűrt, szintén finnugor őstörténetnek, az Arvisurának. Ügyes. Nagyon ügyes. De végül is lehet, hogy ezek az emberek azért váltak a finnugor elmélet követőivé, mert ők valóban a finnugor, helyesebben obiugor népek utódai, azaz manysiké, hantiké, osztjákoké, voguloké és még néhány szerencsétlen, elmaradott népcsoporté, akiket Zichy István gróf még a XIX. században is kőkorszaki állapotban talált.

Szeretném leszögezni, hogy ezzel az írással nem célom senki hitét megsérteni. Célom a magyar őstörténet megtisztítása a mindenféle rendeletekkel és cselvetésekkel ránk erőszakolt finnugor elmélettől és őseink sértegetésétől. A sumér-szkíta-pártus-hun-avar-magyar őstörténetet nem manysi sámánok írták és nem szovjet partizánok hozták az égből. Tehát 1997 szeptemberében a következőket gondoltam az Arvisuráról és az eltelt évek csak megerősítettek ebben.

Sámánrajcsúr (1997 szeptember)

Őstörténetünk még ismeretlen mélységeket rejtő tengeréből időről-időre felmerül egy szörnyeteg, az Arvisurák. A terjesztés kétes dicsőségét vállaló ózdi illetőségű Paál Zoltán előszava szerint az Arvisurákat 1944-ben ejtőernyőn(!) hozta le nekünk a német megszállók ellen hősiesen harcoló Szalaváré Tura, aki nem volt kisebb személyiség, mint egy manysi fősámán unokája. Ez az unoka ebben a hősies harcban el is esett, de még előtte, a hősies harcok közepette átadta nagyapja örökségét Paál Zoltánnak és az egész magyar nemzetnek. Ez az örökség pedig 347 (!) fő-, illetve rovósámán elbeszélése volt őstörténetünkről. A dolog már itt az előszónál nem stimmel, mert a szüleim szerint a megszállók az oroszok voltak. Megszállás és fogság tekintetében egyébként is lehetetlen összekeverni Németországot a Szovjetunióval. Elég itt csak annyi, hogy a németek 1944-ben már ismerték a fogmosást, az angol WC-t és a kézcsókot. Hogy a szovjet felszabadítás és 46 évig tartó megszállás milyen borzalmakat jelentett, azt most már meg lehet írni, de a tankönyvekre még mindig a borzalmak elhallgatása és nem tényszerű közlése a jellemző. Azt meg nem csak a szüleimtől, hanem hazaszerető történészeinktől is tudom, hogy a manysikhoz csupán annyi közünk volt, hogy néhány északra vándorolt hazánkfia tanította meg őket vadászni, halászni, ruhát varrni, sőt beszélni is. Ettől ők még nem a rokonaink, legfeljebb a tanítványaink.

De vissza az Arvisurákhoz. A magyar őstörténettel foglalkozó könyvek ismerete alapján (legyen az hazaszerető, vagy magyargyűlölő) arra a következtetésre jutottam, hogy az Arvisurák egy magyarellenes gúnyirat. Szerzője, vagy szerzői történészek, esetleg valamely társtudomány művelői, erre utalnak olyan nevek, évszámok, adatok, amelyekhez az ejtőernyős manysi sámánok a legmélyebb vodkás révületben sem jutottak hozzá. Tippelnék Ligeti Lajosra vagy Zsirai Miklósra, akik rögeszmés aprólékossággal gyűjtötték össze és kárörömmel vágták arcunkba a legyőzöttek krónikásainak minden hazug mocskolódását. Elképzelhető szerzőként Diószegi Vilmos is, aki megszállottan bizonygatta, hogy tudós, orvos, tanító, pap táltosaink azonosak voltak az általa a helyszínen tanulmányozott szibériai, irás-tudatlan, részeg, vagy bolondgombától kábult sámánokkal, akik még Diószegi látogatása idején is kőkorszaki szinten éltek. Az Arvisurák célja: a finnugor-manysi rokonság és a szovjet partizánok népszerűsítése, az igazi magyar őstörténet nevetségessé tétele a medvetoros évekkel, Góg furmányosaival, hasonló idétlenségekkel és sértésekkel. Őseink asszonyait és leányait szinte minden oldalon többször rimalányoknak nevezik. Vajon tudják-e az Arvisura rajongói, hogy mit jelent ez a szó?

Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára (1862). Rima: Kurva, szajha, lotyó, czurhó stb. Eredeti értelme: ringy v. rongy.

Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára (1873). Rima: kéjhölgy, örömleány.

Magyar Értelmező Kéziszótár (1972). Rima: szajha.

Gúnyiratot a Biblia Ószövetségi részéről is lehetne, de ezt nem merik megtenni azok, akik a magyarok őstörténetét csúfolják.

Befejezésül idéznék egy jellemző részletet: „A gara-Zúgon túl lévő Kuszkó birodalmában, Artupi asszonynak Kecső kabar nyílkovácstól négy fia származott: Ragyolc, Miskolc, Rohonc és Tiszolc.” Ezek a fiúk bonyolult úton tüzet loptak(!) és azt csuporba rejtették. Az Arvisurák szerzői szerint azonban a magyarok (akik lopnak) még egy csuporra sem képesek vigyázni: „Rohonc a folyóba beleesett, s a tüzes csupor odaveszett.” Nagy kár, hogy nem ennek a Rohonc gyereknek adta az ejtőernyős sámán-unoka az Arvisurákat. Legalább az is odaveszett volna. Az Arvisura azonban mégsem vicces, inkább veszélyes. Hátha valaki komolyan veszi.

Megnyitva 19847 alkalommal