Friedrich Klára: Rovásírás és balkezesség
Már megjelent művek alapján elmondhatjuk, hogy az ősi magyar rovásírás bolygónk legelső betűírása, ebből és a fentiekből adódik a feltételezésem, hogy keletkezése idején az emberiség többsége balkezes volt.
Ennek bizonyítási kísérlete előtt egy rövid összefoglalót adnék a jobb és balkezességről. Az emberiség túlnyomó része jobbkezes, a férfiak 90, a nők 96 %-a. Ez a jobb testoldal jobb teljesítményét jelenti. Egész testoldalról van szó, nem csak a kéz, hanem a szem, fül és láb használatáról is. Jobbkezeseknél például a jobb fül gyorsabban, pontosabban elemzi, értelmezi a szavakat, a beszédet. Hogy kit nevezhetünk tisztán jobb vagy balkezesnek, azt egyszerű vagy tudományos vizsgálatok döntik el. Az egyszerű vizsgálatok közé tartozik a két kéz összekulcsolása, jobbkezeseknél ilyenkor a jobb hüvelykujj van felül. Ha jobb kezes kacsint, a jobb szeme marad nyitva, ha labdába rúg, jobb lábbal teszi. A tudományos vizsgálatokat itt nem részletezem, ezekkel szakember állapítja meg pontosan a laterális dominanciát, azaz, hogy mely testfél az uralkodó. (Igyekszem csak magyar szavakat használni, egyrészt mert szép nyelvünkben minden idegen szóra több magyar megfelelés van, másrészt a sok idegen szó ellenszenvesen tudálékossá tesz egy művet.)
Nem csak tisztán jobb vagy balkezesség létezik. A keresztezett oldaliságnál például a jobb kéz és a bal láb az ügyesebb, vagy fordítva. A kétkezes (ambidexter) embereknél egyenlőek a két oldal képességei, egyformán jól ír, rajzol, szerel, végez műveleteket mindkét kezével.
Az átalakított vagy átszoktatott kezesség vezet el arra a területre, ahonnan az a téves nézet ered, hogy a balkezes emberek csekélyebb értékűek, mint jobbkezes társaik. Pedig a balkezesség nem fogyatékosság, az intelligenciavizsgálatok igazolták, hogy ugyanolyan arányban vannak közöttük kiemelkedő és kevésbé tehetséges személyek, mint a jobbkezesek között. Azonban annak, ha a balkezes gyermeket jobb kézre szoktatják, sőt erőltetik, kedvezőtlen következményei lehetnek. A jobb és balkezesség ugyanis a központi idegrendszer működésétől függ, amely az uralkodó (domináns) testfelet gyorsabb és pontosabb ingervezetéssel látja el. Ez hosszú fejlődési folyamat eredménye, amely az 5. életév körül fejeződik be.
Az átszoktatást követően lassúság, ügyetlenség, dadogás, magatartászavar, az iskolában beilleszkedési nehézség, olvasás-írás-helyesírás gyengeség és még számtalan kellemetlen tünet jelentkezhet.
Az átszoktatást a társadalom hagyományai, elvárásai és a szülő attól való félelme magyarázza, hogy gyermekét majd csúfolni fogják balkezessége miatt. Erre egy példa Diane Paul angol szerzőtől, aki összegyűjtötte, hogy a Bibliában száz körüli utalás van, amely a jobbat dicséri és huszonöt utalás van a bal ellen. Így nem csodálkozhatunk, ha az aggódó és megfelelően fel nem világosított szülők gyermekük vélt érdekében belenyúlnak a természet törvényeibe. A bal kéz használata miatti félelem a nyugati kereszténység felvételével és a Biblia tanainak szigorú alkalmazása következtében kerülhetett a magyar köztudatba. Pedig néphagyományunkból nem őrzünk olyan adatot, hogy elődeink elítélték volna a bal kezüket használókat. (Ipolyi, Dömötör) Dömötör Teklánál fényképet is láthatunk arról a hagyományról, hogy az új búzából készült kenyér első falatját bal kézzel kell a szájunkba tenni, hogy egészségben megérjük a következő új kenyeret.
A magyar értelmező szótárakban és a magyar nyelv szótáraiban a „bal” szóösszetételben, mint a rossz jelenik meg: balsors, balsiker, balsejtelem, baleset, stb. szavakban. Figyelemre méltó azonban, hogy Szily Kálmán 1902-ben kiadott nyelvújítási szótárában azt olvashatjuk, hogy egészen a XVII. század végéig a „bal” szó átvitt értelmű használatára csupán egy példa van a régi nyelvben: a „balítélet”. E szó pedig nem feltétlenül rossz értelmű, érthető alatta valamely döntéshozó testület bal szárnyának ítélete is, például egy díjjal kapcsolatban. Mindezek a feljebb is olvasható „baljóslatú” értelmezések tehát csak a XVII. század végétől kapcsolódnak a bal oldalhoz. Úgy látszik a „bal” szó sorsa is hasonló ősiségünkhöz kapcsolódó más szavakéhoz, például a ró, rovás, sárkány szavakéhoz, amelyeket a ránk telepedő idegen műveltség az eredetitől eltérő, sokszor azzal ellentétes jelentésűre hamisított. A Magyar Értelmező Kéziszótár a „bal” szavunkat az ismeretlen eredetű vagy finnugor szavak közé, a „jobb” szavunkat a ’jó”-ból eredeztetve szintén a finnugor szavak közé sorolja, balta szavunkat pedig török eredetűnek ítéli. Véleményem szerint azonban a balta szó gyöke a „bal” s ez egyúttal utalás egy régi balkezes eszközhasználatra, főként mert erre a szerszámra a tájnyelvben használták a „balaska” (baloska) kifejezést is. A kőbalta pedig az emberiség egyik legrégebbi munkaeszköze. Czuczor Gergely és Fogarasi János szótárában olvashatjuk a „baltat” somogyi tájszót is, ami azt jelenti, hogy valaki botot vagy más eszközt ügyesen forgat, gyöke a bal szó. Ez megint a bal kéz egykori általános és ügyes használatára utal. Czuczor a „baljobbügyes” kifejezést így magyarázza: „ aki mindkét kezével egyaránt, hasonló ügyességgel tud bánni.” A Magyar Szólások és Közmondások Gyűjteményében nem találtam még tíz gúnyolódó kifejezést sem a balkezesekről, holott a lustákat több, mint hetven , a részegeseket több, mint százötven szólásunk „szólja meg”. Ez ismét azt bizonyítja, hogy magyar népünkben nem gyökerezik mélyen a balkezesség elítélése.
A hunoknál a birodalmat és a közigazgatást jobb és bal oldalra osztották fel, s a bal szárny volt a tiszteltebb. (Ucsiraltu).
A balkezesek csoportját többek között olyan hírességek erősítik, mint Leonardo da Vinci, Michelangelo, Dürer, Picasso, Szeles Mónika. Híres balkezes rock gitárosok: Jimi Hendrix, Gary Moore, Paul McCartney, Tony Iommy Dürer műveiből úgy tűnik, hogy mindkét kezét egyformán jól használta. 13 éves kori Önarcképén 1484-ből, (amelyet valószínűleg bal kézzel rajzolt, mivel arca jobbra néz) bal kezét valósággal elrejti ruhaujja alatt és jobb kézzel mutat. 1498-ban készült felnőttkori Önarcképén jobban megnyilvánul balkezessége, arcát szintén jobbra nézve festette meg, összekulcsolt kezén látható, hogy a bal hüvelykujja van felül.
A jobb vagy baloldal előnyben részesítése kutatók szerint az állatokra nem jellemző. Macskáknál megfigyelték, hogy ötven százalékuk mindkét lábát egyforma ügyességgel használja, a fennmaradó ötven százalék pedig egyenlő arányban oszlik meg a jobb és ballábasok között.
Bár hatalmas írott anyag kísérli meg a majmoktól való származást az emberiségre ráerőltetni, (hasonlóan ahhoz, ahogyan a magyarságra a finnugor rokonságot) hiányzik belőle az a lényeges mozzanat, hogy majmoknál megfigyelhető-e a jobb vagy balkezesség. A Világhálón elég sok adat van az úgynevezett „emberszabású” majmokról, csimpánzról, gorilláról, orangutánról. Igen érdekes Penny Patterson amerikai lélekgyógyász kísérlete, aki sikeresen tanított meg egy Koko nevű gorillát jelbeszédre. Ha a The Gorilla Foundation/Koko.org oldalon kikeressük a Learn to sign with Koko részt, 48 képet láthatunk a jelnyelvből. Ennek alkalmazása során Koko 33 alkalommal a jobb kezét használja, 14 x mindkét kezét és egyszer a bal kezét, a „fake” (hamis) fogalmának kifejezésére, továbbá bal kézzel fest.
Mivel a jelbeszédet Koko emberi tanítás által sajátította el, ezért ennek alapján még nem jelenthetjük ki, hogy a gorilláknál a jobb kéz használata az uralkodó, bár jelzés értékét nem lehet tagadni, hiszen a jelek kifejezése igen finom, pontos mozgást kíván. Ezért elmentünk a Budapesti Állat és Növénykertbe, hogy megfigyeljük a majmok kézhasználatát. A kisebb termetűeknél nem lehetett észrevenni különbséget. A mandrill családnál három kicsi is volt, de mind ők, mind a felnőttek egyformán ettek, fogtak, kapaszkodtak mindkét kezükkel. Viszont Ebobo, a nyolc éves gorilla fiatalember hosszabb ideig végzett tevékenységet a jobb kezével, majd ezt rövidebb –hosszabb megszakítás után ismét a jobb kezével folytatta. Később magvakat szedegetett egy kis halomból amely a padlón volt, szintén jobb kézzel, és jobb kézzel is ette meg őket. Golo, a hatalmas termetű 28 éves hím egy zajos gyerekcsoport elleni tiltakozásul felugrott és az őt a látogatóktól elválasztó üvegfalra csapott, mindezt olyan villámgyorsan, hogy nem tudtuk felidézni, melyik kezével tette, pedig ez az ösztönös, indulat vezérelt mozdulat jó támpont lett volna. Ugyanő az etetőablaknál ülve, jobb kezével törölgette mindkét szemét. A szumátrai orangután egy üres tejfölös poharat a jobb kezével ragadott meg és emelt a szájához. Ezt többször ismételgette, továbbra is jobb kézzel.
Természetesen a három órás megfigyelési idő mesterséges körülmények között tartott élőlényeknél igen kevés, de ez alatt az idő alatt a jobb kéz használatának túlsúlyát figyelhettük meg két gorillánál és egy orangutánnál, míg társaik olyan tevékenységet folytattak, amelyben mindkét kezüket egyformán használták, de többnyire heverésztek. Ez azt bizonyítja, hogy a balkezesség nem a fejlődés alacsony fokán álló, vagy állati eredetű megnyilvánulás.
A balkezesség okaként többek között az öröklést is szokták említeni, ezt azonban a családfa kutatás nem igazolta. Két jobbkezes szülőnek 98 % az esélye, hogy gyermekük is jobbkezes lesz. Ha egyikük balkezes, 17 % az esély, hogy a gyermek balkezes lesz. Ha mindkét szülő balkezes, 46 % az esély, hogy a gyermek is az lesz. Gyakoribb azonban, hogy az utódok nem a szülők, hanem a nagyszülők tulajdonságait öröklik, ebben a vonatkozásban a jobb és balkezességgel kapcsolatban nem találtam adatokat. Ezért saját példámat említem, édesanyám átszoktatott balkezes volt, mindent kitűnően végzett a jobb kezével, kivéve a vasalást, azt csak bal kézzel tudott. Unokája, a gyermekünk balkezes lett, két nem átszoktatott, jobbkezes szülőtől. Balkezes gyermekünk kis korától kezdve ügyesen szerelt szét számára érdekes szerkezeteket, ébresztőórát, táskarádiót.
Az ikreknél megnő a balkezesség esélye, ez mind az egy, mind a kétpetéjű ikreknél 20%, nem balkezes szülők esetében is. Gyakori az olyan ikerpár, mind az egy, mind a kétpetéjűség esetében, ahol az egyik gyerek bal, a másik jobbkezes.
Fő kérdésünk szempontjából, vagyis hogy a rovásírás iránya egy balkezes ősnépességre utal-e, utána kell néznünk, hogy meddig tudjuk visszakövetni az időben valamely testoldal előnyben részesített használatát.
A kutatók álláspontja szerint a pattintott kőszerszámokat úgy készítették, hogy bal kézzel tartották, jobb kézzel pedig aprították a követ, vagyis jobbkezesek voltak. Igen hasonló ez a feltételezett kézhasználat a jobbkezesek botrovásához, amikor a bal kéz tartja a fát, a jobb pedig ró, de egyúttal takar is. Ismerve elődeink ésszerű gondolkodásmódját, el kell vetnünk ezt a „takarós” módszert. Ebből két lehetőség következik:
Az egyik, hogy a népesség többsége jobbkezes volt, a rovásírás viszont balról jobbra haladt.
A másik lehetőség, hogy a rovásírást alkotó és továbbadó népesség többsége balkezes volt.
Az első lehetőség, a balról jobbra tartó irány valószínűsége igen csekély, mert rovásemlékeink (értem ez alatt a szkíták, hunok, avarok írásemlékeit is), túlnyomó többségben jobbról balra haladnak. Jelenlegi ismereteink szerint a kettőszáz körüli rovásemlékünkből mindössze három íródik balról jobbra, egy pedig, (a Csepregi palatábla) bemutatja a lehetőséget mindkét irányban való írásra.
A korai írásemlékek többségükben szintén a jobbról-balra haladó irányt követik, gondolok itt az egyiptomi hieroglifák nagy részére, az egyiptomi papi írásra, etruszk, ó-görög, föníciai, korai latin nagybetűs írásra. Felülről lefelé, majd jobbról balra haladnak a sumer képírás oszlopai is.
A másik lehetőség szerint, amely egyúttal a feltételezésem is, hogy a rovásírást alkotó népesség többsége balkezes volt. Ősrégészeti szakértelem híján sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy a pattintott kőszerszámokat jobbkezes emberek készítették. Van azonban két segítségünk, amelyeket az „ősemberek” hagytak ránk, ezek a barlangrajzok és a tenyérlenyomatok.
A barlangrajzok időszaka nagyjából a Krisztus előtti harminc és tízezer év közötti időszakra esik, többségüket francia és spanyolországi barlangokban találták. Rendkívüli kifejezőkészségről tesznek tanúságot, tehát egészen valószínűtlen, hogy a darwinisták történelemkönyveiben szereplő lényekhez hasonlóak készítették őket. Ezekből a rajzokból, festményekből is következtethetünk arra, melyik kezét használta az alkotó. Kutatók leírták és nekem is az a tapasztalatom, hogy a jobbkezesek, ha emberfejet vagy állatot rajzolnak oldalnézetből, a rajzuk balra néz, a balkezeseké pedig jobbra. Alsó tagozatos tanítványaimnál ez szintén így történt, az évek során, több száz esetben, egy-két kivételtől eltekintve. Az őskőkorral is foglalkozó néhány könyvből (Lambrecht K., László Gy., Roska M. Tomory Zs., Vértes L., G. Clarke, A.Leroi- Gourhan, R. Rudgley, J. Waechter) több, mint száz rajzot gyűjtöttem össze. Ebből 44 nézett balra, azaz feltételezhetően jobbkezes ember készítette. 52 nézett jobbra, ezeket pedig feltételezhetően balkezes. Tomory Zsuzsa mutat be Kezdeteink című könyvében 11 arcot oldalnézetben a nyugat franciaországi La Marche barlangból. Mindannyian jobbra néznek, tehát balkezes alkotót feltételezhetünk. A Lausell-i Vénusz (dombormű) viszont a jobbkezesek csapatát erősíti, a jobb kezében tartott ivótülökkel. Csoportok ábrázolásánál jobbra is, balra is néznek az alakok, változó számban. Az őskőkori adatokhoz hozzáteszek még néhányat az újkőkorból: egy tordosi kerámia szarvasa, valamint az egyik tatárlakai táblácska állatai jobbra néznek, azaz balkezes alkotót sejtetnek. A Szegvár-tűzkövesi Sarlós Isten viszont jobb kézzel, a jobb vállán tartja a sarlót.
Elmondhatjuk tehát, hogy a barlangrajzok arra utalnak, hogy készítésük időszakában a balkezesek aránya a népességben számottevően nagyobb volt, mint napjainkban, esetleg meg is haladta a jobbkezesekét.
A tenyérlenyomatok kora 20-30.000 év körüli. Több francia és spanyol barlangban találták őket. Az egyik változatuk, amikor az „ősember” ráfektette kezét a barlang benedvesített vagy bezsírozott falára és porrátört festéket dörzsölt köréje. A másik változat, amikor a kezét mártotta a festékbe, például vörös okkerbe, és a falra nyomta. Mivel a Gargas barlangban legtöbb kézről ujjak vagy ujjpercek hiányoznak, a kutatók azt feltételezik, hogy ez büntetés, öncsonkítás vagy betegség (lepra) következménye, esetleg valamely jelbeszéd volt, amelyet behajlított ujjakkal fejeztek ki. A több száz tenyérlenyomatból mindössze két nagyobb csoportnak a képéhez sikerült hozzájutnom a Castillo és a Gargas barlangból, ez 35 kezet jelent. Ezek kettő kivételével bal kezek. Ami azt jelentheti, hogy jobbkezes ember készítette őket. Ugyanis, ha azt mondjuk akár felnőtt, akár gyermek jobbkezesnek, hogy rajzolja körül a kezét, akkor a bal kezét fogja a papírra fektetni és jobb kézzel húzza a körvonalat.
Figyelemre méltó azonban, hogy csak a bal kezek - amelyek kisebbek a jobb kéznél, tehát valószínűleg gyermekkezek - fejeznek ki változó mennyiségeket. Ez azt jelenti, hogy a bal kéz volt a mozgékonyabb, ügyesebb, ezért a számok kifejezésénél főszerepet kapott.
Meggyőződésem, hogy a Gargas barlang faláról készült rajz nem csonkolt ujjú kezeket ábrázol, hanem egy számolás óra anyagát látjuk. A nagy jobb kézhez, annak öt ujjához adták hozzá az őskőkorban élt tanulók a behajlított ujjú bal kezekkel kifejezett számokat.
Mivel a rovásírás jobbról-balra halad, arra a következtetésre jutottam, hogy egy balkezes népesség alakította ki. Sokáig kerestem azt a kárpát-medencei láncszemet, amely Torma Zsófia 5-6000 éves írásjeles korongjait, a 7-8000 éves Tatárlakai Táblákat időben összeköti a 20-25.000 évvel ezelőtt élt, írást alkotó, vagy már írással rendelkező és azt terjesztő népességgel. Könyvtári kutatásaim során sikerült rátalálnom annak a 15-20.000 éves pálcavégnek rajzára, amelynek eredetije Hillebrand Jenőnek az 1920-as évek végén végzett ásatásai során került elő a bajóti Jankovich barlangból, jobbról balra haladó összevont rovásírást karcoltak rá. (A pálcavég rajza látható A Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című, 2007-ben megjelent, Szakács Gáborral közösen írt könyvünk 115. oldalán.) A karcolatokat sem Hillebrand Jenő, sem Lambrecht Kálmán nem értékelték írásnak, mivel nem ez volt elsődleges kutatási szempontjuk. Megközelítőleg hasonló korúak az Edouard Piette francia régész által a XIX. század végén feltárt és elsőként leírt Mas d’Azili kövek (Franciaország). Piette írás és számjegyeknek értékelte a kövek jeleit, a tudományos világ azonban kikacagta, mondván, 20-25.000 ezer évvel ezelőtt még nem létezett írás. Annak ellenére mondták ezt, hogy kezükben tartották ennek az ősírásnak a bizonyítékait. A Mas d’Azili barlang kövein lévő jelek többsége a ma székely-magyarnak nevezett rovásírásban is megtalálható. Ugyanennek az ősírásnak a bizonyítékai a bosnyák Nap piramis alagútjának kövein lévő és Szakács Gábor által 2006-ban azonosított rovásjelek. E piramisok korát egyelőre szerény számítások szerint legalább 12 ezer évesre becsüli Semir Osmanagic, a feltárás vezetője.
Az ősírásnak ezen emlékei megerősítik azt a meggyőződésemet, amelyet a Roga koronája című rövidebb (1997), majd a Tatárlaka titka című hosszabb tanulmányomban (2004), de egyéb munkáimban is kifejtettem, hogy a magyaroknak, korábban avaroknak, hunoknak, szkítáknak nevezett, előtte pedig ismeretlen elnevezéssel illetett népesség őslakos a Kárpát- medencében, továbbá bolygónk első betűírásának alkotója és terjesztője. Ezt a jelen dolgozat kiegészíti azzal, hogy a magyaroknak ezek az írásalkotó és terjesztő elődei a rovásírás jobbról-balra tartó irányából következően nagy valószínűséggel balkezesek voltak.
A ránk maradt őskőkori emlékek arra utalnak, hogy a balkezesek számaránya a Krisztus előtti 15-12 ezer évig meghaladta a jobbkezesekét, majd fokozatosan vagy hirtelen csökkenni kezdett.
Ennek az okaira azonban csak további kutatás segítségével lehet rámutatni.
2008/április
Szakirodalom
Clarke, G.: A vadembertől a civilizációig (1948)
Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára (1862, Miskolci Bölcsész Egyesület, 1999)
Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága (Corvina Kiadó, 1981)
Gyógypedagógiai pszichológia (Akadémiai Kiadó, 1948)
Hámori József: Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal (Kozmosz Könyvek, 1985)
Hillebrand Jenő: Magyarország őskora (1935)
Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia (1854, Európa Kiadó, 1987)
Lambrecht Kálmán: Az ősember (Dante Kiadó, 1931)
Leroi-Gourhan, A.: Az őstörténet kultuszai (Kozmosz Könyvek, 1985)
Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó, 2003)
O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások (Talentum, 1999)
Paul, Diane: Balkezesek kézikönyve (Maecenas Kiadó, 1994)
Renfrew, C.– Bahn, P.: Régészet (Osiris, 1989)
Roska Márton: Az ősrégészet kézikönyve (1926)
Rudgley, R.: A kőkor elveszett civilizációi (Gold Book, évszám nélkül)
Szakács Gábor: Tudósítások a bosnyák piramisokról (Magyar Demokrata, 2006/26, 2006/45, 2006/46)
Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára (1902, Nap Kiadó, 1999)
Tomory Zsuzsa: Kezdeteink (Miskolci Bölcsész Egyesület, 1995)
Ucsiraltu: A hun nyelv szavai (Napkút Kiadó, 2008)
Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon (Akadémiai Kiadó, 1965)
Vértes László: Medveemberek krónikája (Gondolat, 1957)
Waechter, J.: Az ember őstörténete (Helikon, 1988)