Nagyon örültem a kezdeményezésnek, hogy a magyar nyelvnek legyen egy saját, ápolását, gondozását szolgáló intézménye, ám hatalmast csalódtam, amikor Nyelvstratégiai Intézet-nek nevezték el. Vajon hogyan fogja ezzel a névvel felvenni a harcot a burjánzó idegen szavak ellen?
Ki kéne adni végre a Czuczor-Fogarasi hiányzó köteteit is, meg kéne támogatni a Miskolci Bölcsész Egyesület és Gyárfás Ágnes eddigi erőfeszítéseit, mert még csak a LEJ - MOGY-nál tartunk.
Be kéne kerülnie a köztudatba annak is - de nem erőszakos, ökölrázó, szégyenpadra ültető módszerrel - hanem okosan, hogy a magyar nyelvhez tartozik egy magyar írás, amelyben nyelvünk minden hangjára van betű. Még igen művelt emberek is elcsodálkoznak az előadásokon, ha elmondom, hogy a latin betűs írásra való áttérés időszakában, a X-XI. században, a latin ábécében magyar nyelvünk 11 vagy 13 hangjára nem volt jel. (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Ö, Ü, Á, É) Történelmi, hiteles rovásemlékeinkben ezek a latin ábécéből hiányzó betűk megtalálhatók, ezért írta Forrai Sándor, hogy rovásírásunk együtt fejlődött nyelvünkkel.
A betű a hang lejegyzett formája. Tehát rovásbetűink egyúttal bizonyítékok arra is, hogy mely hangok voltak használatosak a magyar nyelvben. Sajnos a hivatalos nyelvtudomány még mindig nem jutott el annak felismeréséig, amit dr. Zakar Andrástól, Mindszenty József bíboros úr titkárától nagyjából 30 éve tanultam és könyveimben hangsúlyozom, hogy rovásemlékeink egyúttal magyar nyelvemlékek is.
Nem szabad ősi írásunkat összezagyválni a Q, X, Y, W, DZ, DZS betűkkel és új rovásjeleket alkotni ezekre, mert nem érvényes rájuk a rovásírásunkra jellemző és fejlettségét bizonyító egy hang-egy betű alapszabály. Mindig a hangból kell kiindulni. Hang van betű nélkül, de betű nincs hang nélkül.
A DZ, DZS nem egy, hanem két hangot tartalmaz, tehát a latinbetűs ábécében is hiba így szerepeltetni őket, mert már van benne külön D, Z, és ZS. Még rátesz egy jókora lapáttal az ésszerűtlenségre ezeknek a szavaknak az elválasztási szabálya. Például: bo-dza, lopó-dzik. A DZ-t, DZS-t idegen szavak szolgai átírására hozták létre (pl. maharaja, jackie), sajnálatos, hogy kiterjesztették a magyar szavak elválasztására is. Ne építsük be ezt a hibát a székely-magyar rovásírásba! Ha ma engedünk a latinosítóknak, holnap a rovásírás rendjét megzavarni szándékozók majd előjönnek azzal, hogy az angol TH-ra is alkossunk rovásjelet, mivel ezt a hangot jelölő két betű is együtt marad az elválasztásnál (Fa-ther, mo-ther). A fellazításnak nem lenne vége.
Ugyanígy két hangot tartalmaz az X: a K-t és az SZ-et, valamint a Q: a K-t és a V-t. Az Y-ra és a W-re pedig már van hang a magyar ábécében: az I és a V.
A latinosítók egyik érve a történelmi nevek betűhű átírása. Ezek a nevek azonban a latin betűs íráshoz alkalmazkodtak és nem következetesen egyformán használták őket. Eredetileg bizonyára nem szerepelt bennük W vagy Y. Erre bizonyítékul itt most csak egyik rovásemlékünk helyszínén, a XIII-XIV. sz.-ban épült erdőszentgyörgyi református templomban lévő, általam fényképezett tábla részletét mutatom, melynek tanúsága szerint 1760-ban Vesselényi Kata ebben a formában írta nevét, tehát nem kettős W-vel.
A magyar nyelvnek olyan nagy jelentőségű XIX. századi szótáraiban, mint Czuczor Gergely – Fogarasi János, Ballagi Mór, Kriza János, Szily Kálmán művei, a Q, X, Y, W, DZ, DZS még nem fordul elő. De nincs benn a Q, X, Y, W a tudományos akadémiai kiadású Magyar Helyesírás Szabályainak magyar ábécéjében sem (nekem a 2002-es kiadás van meg). Nem alkotott ezekre az idegen betűkre jelet Magyar Adorján, Forrai Sándor és mi sem Szakács Gáborral.
Hogyan védhetjük ki a rovásírás ellen irányuló zavarkeltést, félrevezetést? Mint annyi minden mást: tanulással. A rovásemlékek megismeréséhez papírkönyveket kell olvasni, könyvtárba, múzeumba, előadásokra járni, elutazni a helyszínekre, nem kizárólag egy-két világhálós és politikai párt által támogatott, eltartott szerző inkább személyeskedő, mint tudás alapú megállapításait gondolkodás nélkül átvenni.
„Nincs erre idő" ez a leggyakoribb kifogás. Személyes példámmal tudom ezt cáfolni. Felelősségteljes munka, háztartás, kert, család, gyermeknevelés, kis fizetés mellett tudtam kutatni, írni, előadásokat tartani, terjeszteni, rovásemlékek helyszínére elutazni. Szakács Gábor szintén munka mellett tudta az egész Kárpát-medencére kiterjedő versenyeket, szakköri hálózatot, rovástábla állításokat szervezni, száznál több ismeretterjesztő cikket, levelet megírni.
Dr. Molnos Angéla nagyon sokat tett magyar nyelvünk tisztaságának megőrzéséért. Egy tőle vett idézettel zárom gondolataimat. Megmaradásunkért a magyar nyelv ügyében című könyvében (Debrecen, 2010) olvastam (hogy egy kicsit elszakadjunk a leggyakrabban idézett Bowring-tól): „Bolyai János arra a következtetésre jut, hogy a magyar a legősibb nyelv...Azzal érvel Bolyai a magyar nyelv ősisége mellett, hogy a magyarok jelen hazájukba harmadszor 884-ben jöttek be s már itt találták az ugyancsak magyar nyelvű s némileg (noha nem mindenben) hasonló szokású székelyeket..."
Forrás: http://www.egipatrona.hu/mvsz/index.php/1976-friedrich-klara-irasa-arrol-hogy-miert-nem-kell-rovasjel-a-q-w-x-y-betuknek#.VG5d6smDjIV
Ajánlotta: Ballán Mária