Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2020Oct30

Megmunkálásra alkalmas alapanyagok között nem említettem meg az ős-magyar törzs által használt legelső anyagot, az aranyat, mivel eddig — tudtommal —Aranykorszakunk arany emlékei ásatásaink során nem kerültek elő. Első társadalmunk — mint már említettem is — szelíd, dombos, gyümölcsfás vidéken, víz partján alakult ki. A csallóközi Duna homokjában keresetlenül is találtak aranyat, oly sokat, hogy „kosárral hozták, vékával mérték", nemzeti hagyományaink szerint. Szépsége miatt szerették is. Szerszámaik nem lévén, ezen lágy anyagot használták díszül. Kis aranymagocskákat gyúrhattak függőik számára, a meggy páros gyümölcsét utánozva, vékonyra nyújtva tárgyakat vonhattak be vele, s fákra aranylevélkéket akasztottak, melyek a szellők érintésére kedvesen csilingelő hangot adtak. Minderről bő néphagyományi emlékeink vannak.
Kategória: Tomory Zsuzsa
2015. Március 31., Kedd 11:58

Húsvéti hagyományok, népszokások

Hús-vét… ez azt jelenti, hogy húst veszünk magunkhoz. Miért olyan nagy dolog ez, hogy még az ünnep neve is megemlékezik róla? Azért, mert a farsangi nagy vígasságokat egy 40 napos böjt követi, ami az ún. „Hamvazószerdával” veszi kezdetét. Ezt a szokást Jézus kereszthalálának, illetve az azt megelőző negyvennapos böjtölésének emlékére tartják. Régebben a böjt idejét különböző egyházi előírások, étkezési, mulatozási és szórakozási tilalmak jellemezték. Ez alatt az idő alatt a hagyományőrző emberek nem fogyasztanak semmiféle zsíros és húsos ételt. Jellegzetes ételek böjt idején pl. a cibereleves, a kenyér, a hal, a növényi eledelek.
2015. Március 16., Hétfő 10:19

BÉKA szimbólum

BÉKA szimbólum az ókori egyiptomi sírkamráktól a Grimm meséken át a gyimesi tojásfestésig.
Kategória: Olvasóink írják
2015. Március 07., Szombat 18:24

Zászló és rúdja, az istenfa; címerünk

Magyar Adorján 1936. IV. 9.-én irt tanító levele:
Kategória: Magyar Adorján
2015. Február 26., Csütörtök 11:50

A romonyai ingujj hímzésének olvasata

2014 januárjában kaptam levelet Zsálig Nórától, a rovásírás és a népművészet nagy tisztelőjétől, akinek ajándékboltja van Komlón. Egy gyönyörű baranyai hímzésminta fényképét küldte el, melyben rovásjeleket sejtett.
Kategória: Friedrich Klára
2014. December 18., Csütörtök 10:11

Világ Királynője engesztelő kápolna huzavona

Tisztelt Zoltán! - Egy linket küldenék a megépítendő engesztelő kápolnával kapcsolatban,aminek megoldása egyre sürgetőbbé válik ". Az idő halad,csak a kő marad, hogy ",hogy nemzeti irónkát idézzem.
Kategória: Olvasóink írják
2014. November 30., Vasárnap 08:07

Betlehemezés a csillagos égbolton

Karácsony éjjele és a betlehemezés a csillagos égbolton a Mithrász kultusz tükrében... "Az Ádvent, amely átvezet minket a Karácsony szent estélyének és a betlehemezés misztériumába."
Kategória: Olvasóink írják
A hagyományos gyógymódok és hagyományos gyógyítók a történelem során meghatározó szerepet játszottak az egyes vidékek, tájegységek lakóinak életében.
Kategória: Egészségünkért
A következő eszmefuttatás megértéséhez fontos röviden összefoglalni Tóth Gyula (Kitalált Középkoron Túl) állításait, a teljesség igénye nélkül (Előre bocsátom, hogy ezeket, a meglepő mondatokat Tóth Gyula kristálytiszta logikával igazolja a könyvében):
2014. Április 27., Vasárnap 06:46

Lánc, lánc, eszterlánc

Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna, cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna. Pénz volna karika, forduljon ki Marika, Marikának lánca.

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.2%Austria 1.3%
Romania 5%Canada 1.1%
United States 4.5%France 0.9%
Ukraine 3.4%Sweden 0.8%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 1.9%Kuwait 0.1%
Norway 1.4%Italy 0.1%
Serbia 1.4%Poland 0.1%

Today: 584
This Week: 3408
Last Week: 5363
This Month: 21154
Last Month: 18437
Total: 2500547

Belépés