20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 március 08, csütörtök

Javallatok meghűlés, megfázás, nátha ellen

Szerző: Kósáné K Maria

Tisztában vagyok azzal, hogy mostanában a média célkeresztje, főleg az időszakos és rendkívüli influenza járvánnyal volt elfoglalva, ezért most nem is ezt fogom taglalni, hanem a mindennapjaink bármelyik percében minket meglepő, egyszerű meghűléssel kapcsolatban vetnék fel pár lehetőséget, amit, ha nem veszünk mindjárt az elején kissé komolyabban, akkor a következményei elhúzódhatnak akár a nyár elejéig is.

Fűszernövények

 Az egyszerű kellemetlenségeket a különböző felső légúti megbetegedések, az egyszerű meghűlés, a torokgyulladás, a nátha okozhatja nekünk a legtöbbet, ebben az időszakban.

Ezek különösebben nem veszélyesek ránk nézve, de a szövődményeik már azok lehetnek. Ezek elkerülése érdekében, ajánlatos, már mindjárt az első tünetek jelentkezésével, valamilyen „kezelést” gyakorolni rájuk.

Ezek a betegségek a száj és garat nyálkahártyáján keresztül fertőznek. Az egyszerű nátha, ugyan vírusos megbetegedés, de az influenzától való megkülönböztetésére az alkalmas, hogy általában nem jár magas lázzal. Ezért, ellene. a szokásos vitaminkészítményekkel, és a felülfertőződések elkerülésével védekezhetünk, mivel az egészséges immunrendszer a további védettséget kialakítja. A nátha a garat, az orr, és a felső légutak nyálkahártyájának fertőzése. Tipikus tünete, az állandó orrfolyás, rossz közérzet, hőemelkedés.

A meghűlés, és a nem náthával együtt jelentkező torokgyulladás, egy egyszerű gyulladásos folyamat, mely vagy a nyálkahártya kiszáradásának a következménye a szobai fűtés eredményeként, vagy a kinti hőmérséklet nagyobb mértékű lehűlése miatti kihűlés, amit a szervezet már nem képes egyensúlyba hozni, mivel ez a hideg, a saját védekező baktériumait a nyálkahártyákon leöli, majd fertőzött környezetbe kerülve, ezeken a helyeken, a megbetegítő baktériumok tapadnak meg.

Természetesen a meghűlés nemcsak a felső légutakban fordulhatnak elő ilyen időszakokban, hanem a szervezet bármely területén, vagy bármely szervét érintve. Ezek közül legismertebb a vizeletkiválasztó szervek gyulladásai.

Jelen esetben, csak úgy, általánosan érintem ezeket a meghűléseket.

Alapok:

Lehetőleg maradjunk otthon, amíg betegek vagyunk, így másokat sem fertőzünk meg. Legjobb az ágy-meleg, pláne ha kívánjuk is, de pár napnál tovább ne maradjunk ágyban, mert az legyengíthet.

Megfelelő mennyiségű C-vitamint is szedjünk rendszeresen. Meghűlés esetén naponta 1000-5000 mg ajánlott. De inkább ajánlottabb a nyers zöldséglevek és akár a főzött zöldségleves turmixolt, hígított állapotban való iszogatása, mivel sok flavont tartalmaznak, s egyben a táplálkozást is, és a folyadékpótlást is garantálja.

Fontos, hogy sok folyadékot juttassunk a szervezetbe!

Naponta legalább 2 liter ásványvíz, tea, gyümölcs tea, limonádé, gyümölcslé elfogyasztása ajánlatos, amennyiben nem zöldséglevest alkalmazunk.

Orrdugulásra már hatékony orrspray-k, és cseppek kaphatók, de én nem ezeket ajánlanám, mivel rendszeres használatuk elölheti a szagérzékelő receptorokat, illetve az orrban lévő kicsiny vérereket. Helyettük nagyon alkalmas krémet/ket és egyszerű fogásokat fogok ajánlani.

Sokan alkalmazzák a gőzzel való inhalálást, amely segít a légúti váladék elfolyósításában, és enyhíti a mellkasi panaszokat is. Ha más nincs is otthon, talán azért sót mindenki tart a fiókban. A sós vízzel való gőzölés nagyon megfelel erre a célra.

Mivel a lerakódások eltávolításának gyakran egyetlen lehetősége a köhögés, ezért enyhébb esetekben hagyjuk, hogy a természet, a szervezet „tegye a dolgát”. Csak a tényleg kínzó, az alvást is lehetetlenné tevő köhögést kell megfelelő csillapítókkal enyhíteni.

Erős köhögés és levegőtlen alvás esetén aludjunk felpócolt ülésben, de azt derékaljig jól alakítsuk ki, hogy kényelmes legyen.

A láz- és fájdalomcsillapításra Algopyrint, Aszpirint, Paracetamol tartalmú gyógyszereket érdemes szedni. De itt megint igyekeznék ezeket a gyógyszereket felváltani természetes eredetű anyagokkal, mivel a „pyrin” készítmények sem olyan veszélytelen jószágok, mint azt gondolnánk róluk, s ha már mégis, akkor ajánlottabb gyógynövény formájában fogyasztani Fűzfalevél-teaként. De a sima hőemelkedésekre a zöld, a sárga és piros színű zöldségek, zöldséglevek, zöldségleves-levek is pont megfelelnek, nagy flavon tartamuk miatt.

Egy pár egyszerű, és feltételezhetően minden háztartásban fellelhető, vagy vegyes boltban beszerezhető anyagot használhatunk, megfázásunk kezelésére.

Előre is elnézést kérek, mert szűnni nem akaró, állandó kutakodásom eredményeként, olyan sok lehetőséget és anyagot tudok felsorolni, amiből Önöknek kell majd válogatniuk.

Fűszernövények:

Az Ánizs hatóanyaga megegyezik az Édeskömény fő hatóanyagával. (Az Édesköménnyel, majd a gyógynövények részben foglalkozom bővebben.) Felhasználási területeik is megegyeznek. Az Ánizs a légzőszerveken keresztül is kiválasztódik. A gyomor, a légzőszervek, és mell elnyálkásodását megakadályozza, azáltal, hogy a mirigyek termelését csökkenti. Köptető hatása a felköhögést segíti elő, mivel gyorsítja a csillámszőrök mozgását. Baktériumok kifejlődését megakadályozó anyagot is tartalmaz. Asztmásoknak is adják. Elég hevítő tulajdonságú, ezért „bővérű”, köpcös testalkató embereknek inkább az Édeskömény ajánlott.

A Bazsalikom, izzasztó és általános lázcsillapító hatású gyógynövény. Influenza és megfázás esetén eltávolítja a tüdőből, a garatból, és az orrjáratból a váladékot, tisztítja a járatokat, könnyíti a légzést, a köhögést. Enyhíti az ebből eredő, rossz közérzethez társuló érzékek tompultságát, a szaglást és ízlelést. Általánosan alkalmazható vértisztító, baktériumölő, és fertőtlenítő hatású. Teaként és pakolásként alkalmazhatjuk.

A Fahéj vértisztító, nyugtató, izzasztó és lázcsillapító (diaforetikus), nyálkaoldó, vízhajtó, gyulladást gátló, és fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Használható megfázások, testüregi pangás, hörgőgyulladás és hörgőtágulat (bronchitis), hányás, hasogató idegfájdalmak, fogfájás, izomfájdalmak, szív és vesegyengeség, autoimmun betegségek, és az egész szervezet mozgósítása, vagy fiatalítása esetén. Megfázások, influenzák esetén, forró tea, vagy bor formájában („kalapkúra”), nyugtató, nyálkaoldó, és izzasztó hatású.

Külsőleg jó fájdalomcsillapító.

Fertőzések esetén, a betegség legyűrésében, és felszámolásában játszik nagy szerepet. A szív energiahiányos állapotában, szívgyengeség esetén, mindennapos italként fogyasszuk.

Szinte mindenre kiterjedő, különleges hatású gyógynövény, mint a Gyömbér, és a Kurkuma. Sokan az „őssejtek” működésének előhívásával azonosítják ilyen jellegű hatásukat. Ilyen hatás tapasztalható a Hagymafélék esetén is.

Használata nem ajánlott vérzési, és vérképzési rendellenességek esetén. Kurkumával együtt alkalmazva azonban már vérképzési zavarok esetén is fogyasztható. Óvatosan, csak kis adagokban alkalmazzák, azok, akik vérhígítót szednek.

A Feketebors

Serkentő, nyálkaoldó, szélhajtó, lázcsillapító, kórokozó elleni hatással rendelkezik. Használható láz, váltóláz, fertőző betegségek, reuma, ízületi gyulladások, hideg végtagok esetén. A szárított Gyömbér, a Feketebors, és a Pippali (indiai hosszú szárú bors) hármassal, támadható és felszámolható minden mérgezettség és fertőzés (Ama).

Minden lázas megbetegedés, malária (váltóláz) esetén alkalmazzák a betegséget okozó kórokozó elpusztítására. Indiában a szegények legmegbízhatóbb, minden betegség esetén alkalmazott keveréke. Az emésztőrendszeren kívül, a légzőszervekben, és a véren keresztül az egész szervezetben fellelhető fertőzéseket, és kórokozókat is eléri, és megsemmisíti.

Orron át gyógyszeres híg (vajba főzött drog) formájában, borsónyi mennyiségben, jól használható arcüreggyulladás, homloküreg gyulladás, gennyesedés, szemfájdalmak, szemnyomás, fejfájások esetén.

Mézzel összekeverve csökkenti a váladék termelődését, egyben nyálkaoldó, így megerőltető köhögést szüntető szer. Erős, vagy letapadt váladék felköpését elősegíti, majd csökkenti mennyiségét.

Külsőleg tesszük borogatásként megduzzadt, gyulladt felületekre, nyirokelzáródásokra, mirigyduzzanatokra.

Lehűlés, megfázás esetén kéz és lábfürdőket vehetünk főzetével. Fejtetőre rakott meleg borogatás formájában az egész fejre, és a fejbőr, az arc, a fül vérellátására is hatást gyakorol.

Túlzott használata irritációt, érzékenységet okozhat. Vérzékenyek és vérhígítót szedők óvatosan, kis mennyiségben alkalmazhatják.

A Fokhagyma

minden szövetelemre hat. ( A többi hagymafélével az Élelmiszerek részben találkozunk majd.) Használható megfázások, köhögés, asztma, szívbaj, reuma, húgyúti fertőzések, ételmérgezés, vírusos influenza, túlzott nikotinfogyasztás esetén.

Növényi antibiotikum. Az antibiotikumokra jellemző minden előnyével és hátrányával rendelkezik. Vírus és gomba ellenes hatása is van.

Megtisztítja a vért és a nyirokrendszert, a fertőzéseket okozó kórokozóktól, elhalásuk, vagy jelenlétük mérgeitől (toxinok), és minden egyéb feloldható, semlegesíthető, vagy megsemmisíthető mérgektől (Ama állapot), és a nyákos, hurutos állapotoktól (Kapha). Erős fertőzés esetén, az eredményesség érdekében, nagy mennyiségben kell fogyasztani, 5-6 gerezdet.

Megelőzésként is hat az influenzavírus okozta fertőzésekkel szemben. Bevált Spanyolnátha esetén.

Torokgyulladás, garathurut, felső légúti megbetegedések, gége és fülbajok esetén, olajban tartott felaprított fokhagymát alkalmazhatunk, napi 3-5 evőkanállal szopogassunk el belőle. Minden meghűlés esetén alkalmazható, a további bakteriális felülfertőződést is megakadályozhatjuk vele (tüszős mandulagyulladást, tüdőgyulladást, fülgyulladást, arc- és homloküreg gyulladást, szívbajt, hörgőtágulatot stb.).

„Influenza elleni borunk” egyik gyógynövénye legyen.

A-, D-vitamin tartalmát zsíros anyaggal együtt tudjuk jól érvényesíteni. B1-, B2-, C-vitamin tartalma vizes közegben nyerhető ki jobban. Sok nyomelemet, és mindkét nem számára megfelelő hormont tartalmaz. Napi népgyógyászati adagja 3 gerezd.

Túlzott használata esetén, hevítő természete megronthatja a vért, előidézhet, vagy súlyosbíthat vérzéseket, szellemi tompultságot okozhat (vérnyomáscsökkentő és kéntartalma miatt), irritálhatja a nemi (reproduktív) szerveket. Antibiotikus hatása a szervezet saját baktérium tenyészetét is károsítja, ugyanúgy, mint a gyógyszerek.

A Gyömbér

Használható megfázások, influenza, légcsőhurut, ízületi gyulladás, fejfájás, esetén. A Gyömbér az egész szervezetre összehangoló és gyógyító hatással van. Minden betegség esetén használható. Kívülről, massza vagy krém alkalmazásával, és tea vagy por bevételével, elsőrangú.

Jót tesz, megfázás miatti menstruációs görcsök esetén is. Ízületi gyulladások, fejfájás esetén is nagyon jó fájdalomcsillapító hatású, mind massza, mind meleg ital formájában. Eldugult, nehezen ürülő orrváladék esetén, a porított fűszert alkalmazzuk, krémbe vagy zsírba téve. Ezt a masszát kenjünk az orrlyukba, az orrfelszínre, a homlokra, és arcüregre. Felsebesedett orrnál, már ne az orra, hanem inkább köré kenjük.

Óvatosan alkalmazzuk gyulladásos bőrbetegségek, magas láz, vesebántalmak, vérzések és fekélyek esetén, erősen hevítő hatása miatt.

A Koriander

használható húgyúti fertőzések, égő húgycső, hólyaghurut, kiütések, égési sebek, torokfájás, hányás, emésztési nehézségek, allergia, szénanátha, magas vércukorszint, reuma, gyulladások esetén. Tibetben a Tbc és a láz ellenszere.

Használata nagyon ajánlott, mivel a három alaphatást (epe – Pitta – tűz; nyálka – Kapha- víz; szél - Vata – levegő; a levegőn itt az összes keringést kell érteni) egyensúlyba hozza a szervezeten belül.

Hasmenés és vérhas (dizentéria) ellen jó hatású. Enyhe görcsoldó tulajdonsága is van. Hányinger, hányás esetén is alkalmazzák. Teakeverékben kismamák is ihatják reggeli rosszulléteikre, vagy teltség érzetükre.

Főleg a légzőszervek, a tüdő vagy mellhártya megbetegedései, rendszeres visszafertőződése, gyengesége esetén, minden teakeverékbe rakható.

Alkalmazható a vizeletkiválasztó rendszer hurutos megbetegedései és fájdalmai esetén. Előnye, hogy a vesét nem izgatja.

Azonnali tüneti kezelésre alkalmas, fejfájásnál és hideg végtagoknál. A vérre felmelegítő hatást gyakorol.

A mag pora, külsőleg, zsírba, vagy krémbe keverve, gyulladt felületek, izomláz, ízületi gyulladások, reumás tagok, mindenféle fájdalmak helyi kezelésére alkalmas. A legjobb, ha porát, más porokkal együtt belekeverjük krémbe, és pár napig így hagyjuk állni. Nagyon jó fájdalomcsillapító, és a duzzanatokat, gyulladásokat is apasztja.

Sebes felületen ne alkalmazzuk. Tehetünk hozzá Gyömbér port is, kevés Erős paprika szeszt, Mustármagot. Ha Kálmosgyökér porát is teszünk hozzá, egyszerre ne készítsünk belőle, sokat, mert hamar romlik. Hűtőben tároljuk.

Magjának őrleménye, csípős fűszerként, a curry fűszerkeverék alkotórésze.

Nem ajánlott idegszövet-pusztulással együtt járó túlzott soványság esetén, vagy sovány testalkatú emberek (Vata), csak kúraszerűen, vagy csak külsőleg, használják. A mag túlzott, vagy hosszú ideig való fogyasztása, egyéni érzékenységet, fejfájást válthat ki.

A sima fűszer Kömény

Hatása és felhasználása ugyanaz, mint a Korianderé. Fertőtleníti és erősíti a vesét. Vesekő teák alkotórésze. Nehéz vizelés esetén vizelet kiválasztást fokozó hatása nyújthat segítséget. Vizeletürítés közben fellépő égő érzést okozó fájdalmaknál, egyéb vizelési problémák esetén Korianderrel együtt használjuk. A húgyutakra fertőtlenítő, görcsoldó.

Torokgyulladás és köhögés esetén meleg teáját ihatjuk, langyosan gargalizálhatunk vele. Fertőtlenítő és köptető hatású. Megfázás esetén teájának fogyasztása megelőzi a nyákok letapadását a hörgőkben, a tüdőben. Teája a mellkasra, pakolásként is felrakható, vagy a torok köré, meleg borogatásként. Örölve krémet is készíthetünk belőle, vagy kevés olajban felmelegítve, ruhába itatva használhatjuk, bármely felületen. (A felsőruha védelmére, tegyünk fölé nylon zacskó darabot is.)

A Kurkuma

használható emésztési nehézségek és fertőzések, köhögés, garathurut, ízületi gyulladás, vérképzési zavarok esetén. Szinte mindenre kiterjedő, különleges hatású gyógynövény, mint a Gyömbér, és a Fahéj.

Alkalmas a vér mérgezettségére, a vérsejtek életképességére, és az egész rendszer megújulására is. Melegíti és tisztítja a vért. Vérserkentő hatású, anélkül, hogy a vérnyomást befolyásolná. Hideg végtagok, erős legyengülés esetén, melegítő hatása segíti a beteg közérzetének javulását.

Természetes antibiotikum, főleg krónikussá vált fertőző betegségek esetén jól alkalmazható. Indiai gyógyszerként használják mint gyulladáscsökkentőt, szemvizet, hűlés és bőrbajok ellenszerét. A Curry nevű indiai ételízesítő része. Tibetben általános máregtelenítő, "súlyos betegségeket gyógyít, hűti és mozgatja a vért meg a levegőt".

Fórró teljbe téve porát, önnállóan is nagyon finom. Forró vizben, egyéb fűszerekkel nagyon finom "ál-levest" készíthetünk belőle. Kellemes fűszer, és a Curry fűszerkeverék alkotórésze is.

Nagy adagban, használata kismamáknak, szoptató anyáknak és gyermekeknek nem ajánlott.

Az Angyelikához hasonló anyagokat tartalmaz a Lestyán (Levisticum officinale, Umbelliferae, Levistici radix) gyökere és levele, és magja is. Hasonló a felhasználási területe is. Főleg teakeverékekben alkalmazzuk. Külsőleges, és belsőleg használata, csökkenti a kóros izzadást. Az Angyelikával ellentétben, vérhígító tulajdonsággal bír. Likőripari és konyhafűszer.

Baktériumölő, köptető, vértisztító tulajdonsága alkalmazható influenza, hörghurut, tüdőhurut, megfázások okozta tünetek esetén. A tüdőn keresztüli kiválasztódását minden légzési nehézség és a tüdőt és a hörgőket érintő megbetegedés, idült légcső- és hörghurut esetén érdemes kihasználni.

Mellkasi elhurutosodásnál, nyákos tüdő- vagy mellhártyában, önmagában, vagy teakeverékekben alkalmazzuk. Az egész mellkasra borogatás is tehető tinktúrájából, vagy teájából. Mézben eltéve, időskori elhurutosodás és gyengeség esetén értékes erősítőszer. Dezodoráló hatású. Elősegíti a bőr kipárolgását, és a bőr tisztátalanságait belülről tisztítja.

Nagy mennyiségben használni nem ajánlott.

A Majorannának

izzasztó, vízhajtó és idegnyugtató hatása van. Használható friss és szárított állapotban, mint tea. Görcsoldó, szélhajtó, étvágygerjesztő, köhögéscsillapító és nyákoldó hatása jól ismert. Meghűlés idején az orrdugulást megszünteti, hogy ha a belőle készült kenőcsöt az orr belsejébe és környékére kenjük. Bedörzsölőszer formájában reumás fájdalmak enyhítésére alkalmazzák. Ha huzamosabb ideig fogyasztunk Majoránnateát, az arra érzékenyeknél fejfájást okozhat.
Egyes források szerint a kisgyermekek náthájának kezelésére használt Majoránnakenőcs a bőr depigmentációját - bőrfesték-hiányt - idézheti elő. Magas vérnyomásúaknak nem ajánlott.

A Metélőhagyma

gyógyítja a vesét és az erekre van jó hatással. Friss állapotban használható a konyhában, folyamatosan naponta, levesekbe, mártásokba, kenyérre, salátákhoz és tojásételekhez. Hatása inkább a Vöröshagymáéhoz hasonló, de olyan erős, mivel itt csak a levélzetet alkalmazzuk. Teát ebből is lehet készíteni gargarizáláshoz, vagy kortyolgatva fogyasztva.

A Mustár és a Torma.

Mindkettőt inkább fűszerként ismerjük. Egyiknek a magját, másiknak a gyökerét alkalmazzuk, mégis legfontosabb hatóanyaga mindkettőnek a szinigrin nevű glikozida, nagy hatásterületű antibiotikum, amely elpusztítja a baktériumokat vagy gátolja a szaporodásukat. Illóolaja is baktérium- és gombaölő (fitoncid) tulajdonságú. Már évszázadokkal ezelőtt őrölt mustármagot kevertek az agyhártya-gyulladásban szenvedők fürdővizébe vagy tormás borogatással keresték kétségbeesetten a hatásos szert a mellhártyagyulladás, a tüdőgyulladás ás a mandulagyulladás ellen.

A mustárolaj a bőrön át behatol a testbe, elpusztítja a baktériumokat, s végül a vizeletben található meg. A Torma és a Mustármag tehát, perkután (bőrön át) is fejt ki antibiotikus hatást.

Népgyógyászati javallatai és receptjei: (persze már nem agyhártyagyulladás ellen fogjuk alkalmazni)

Nátha:

tormát reszelnek, kis dőre pohárral letakarják, s amikor a nagy ereje már elment, beleszagolnak, inhalálnak. Gyakran alkalmazzák köhögés, légcső- és hörghurut, influenza esetén: háromszor napjában 1 kávéskanálnyi mézzel kevert, reszelt tormát v. tormateát kell fogyasztani.

A reszelt, ecetes torma könnyíti a légzést, a felköhögést elősegíti. A mézzel kevert torma elfolyósítja a sűrű, tapadós nyálkát, csillapítja a köhögést. Ez a gyógyító hatás nemcsak hurutra szorítkozik, hanem asztmatikus állapotokban is kedvező, a tüdőn át való illóanyag kilégzése által.

A múlt században váltóláz (malária) ellen is tormás bort, tormás pálinkát ittak. 1 liter pálinkába 3 evőkanál reszelt tormát, egy deci mézet tettek, üvegben lekötve 9 napig meleg helyen érlelték, azután 3x1 evőkanálnyit vettek be belőle naponként. Ezt régebben még tüdőbaj ellen is hatásosnak találták. Mindezek a gyógymódok a torma fitoncid hatásán alapulnak.

A hólyag- és vesemedence-gyulladás gyógyszere: háromszor napjában egy evőkanálnyi frissen reszelt, egy kevés borecettel és mézzel kevert torma (egy csapott evőkanálnyinál többet nem ajánlatos bevenni, mert a vesék túlingerlésével ártalmára lehet annak, akinek gyengébb a veseműködése).

A torma külsőleg alkalmazva a felületi szövetekben hisztamint szabadít fel, ezáltal a testfelület vérellátása fokozód, mert az ereket tágítja, fájdalomcsillapítóul is hat helyi gyulladások esetén.

Népi receptek:

Reszelt torma tiszta ruha közé téve (vászonzacskóba) derékfájás ellen; üvegbe ecetet öntenek a reszelt tormára: izomfájdalom (izomgyulladás) bedörzsölő szer. Feldarabolt tormagyökér főzetével először gőzöl, azután megfürdik benne a beteg. Torma, ecet, liszt összekeverve, ruha között: izületi fájdalom enyhítésére. 10-15 percig, illetve égésérzésig maradjon rajta. Fejfájás ellen frissen reszelt torma (pép) kendőben a tarkóra helyezve. Vigyázat! Túl nagy adagban, túl hosszú ideg alkalmazva, a bőrizgató hatás a hólyagképződésig fokozódhat.

Jó torokbántalmak és reuma ellen. Hasonlóan az antibiotikumokhoz, gyulladás gátló hatása van.

A konyhában mártásként, húsokhoz, burgonyához, halételekhez, almával, tejföllel keverve finom kiegészítő. .

Bor készítése: A felnyitott borba szegfűszeget és szegfűborsot, ánizst, fahéjat, citrom és narancshéjat és mustármagot, vagy koriandermagot tegyünk. Kössük le, és melegen tartsuk két hétig. Szűrjük át, és dugaszoljuk le. (Fogyasztására vonatkozóan, remélem kell tanácsot adnom. :)

Az erős Pirospaprika

Serkentő, fájdalomcsillapító, nyálkaoldó, vértisztító, helyi vérbőséget okozó (bőrvörösítő), hajszálértágító hatással rendelkezik. Használható arcüregi pangás, idült meghűlés, vérkeringési elégtelenség, reuma és ízületi gyulladások, izom merevség esetén. Erőteljesen serkenti a vérkeringést, szünteti a hideg érzést. Meghűlések, lázas állapotok, hideg végtagok, lehűlés esetén, vérserkentés, vérmelegítés, izzasztás céljára forró levesben, borban, külsőleg krémben bedörzsölőként, nagyon jó. Külsőleg szeszes kivonatát vagy olaját használhatjuk.

A Sáfrány

használható reuma, szemgyulladás, légúti megbetegedések, köhögés, asztma, vese megbetegedések, idült hasmenés esetén. A Sáfrányt csak az elsősegélynyújtás, és a nagy fájdalmak kibírásának esetére ajánlott használni, széleskörű helyettesítője a Kurkuma. Megújító, és minden energetikai rendszert érintő hatásuk megegyezik.

Fő felhasználási területe Európában a szembetegségeknél, a görcsös köhögésnél és a hasi kólikánál volt.

Megfelelő köptetőként, fájdalomcsillapítóként. Torok fájdalom, garat, vagy hörgők hurutossága, mandulagyulladás esetén, jó forrón fogyasztjuk, kortyonként. Tejjel készítsük el. Ha tapadós, nehezen felköphető hurutunk van, akkor csak vízzel, vagy borral készítsük, mivel a tej csak fokozza a letapadást.

Gyulladások, mirigy megvasdagodások, gümők és gyulladások esetén kenőcsöt készítsünk belőle, és így a felületre alkalmazzuk.

Alkoholos kivonatát Borsmenta vagy Kámfor illóolaj hozzáadásával, köszvény, izületi gyulladás, és ebből fakadó bénulás, valamint fagyás esetén bedörzsölőként használjuk.

Tibetben láz- és vérzéscsillapító, tüdőbaj, ízületi panaszok, köszvény, szembajok, gennyedés, szívpanaszok, ideges zavarok, hátfájás, légzési nehézség, gyomorfájás, húgyúti panaszok, májgyulladás, járászavar elleni, legendás ősi gyógyszer.

Erős hatású szer, használata óvatosságot igényel! Nagy adagban mérgező! A Sáfrányt önmagában nem nagyon alkalmazzák, hánytatógyökérrel, és hashajtóval keverik, hogy ne lehessen túladagolni, viszont fűszerként g-nyi mennyiségben kapható a boltokban is. 5-6 bibécskét alkalmazzunk egy alkalommal. Terheseknek és gyermekeknek tiltott!

A Rozmarint

Ffő hatóanyagának nagy része fahéjsav származék, cserzőanyagok, flavonok. Ezért sok tekintetben teljesen felcserélhető a Fahéj helyettesítére.

Vizelethajtó tulajdonságú, egyben fertőzés elleni hatóanyagai révén vesefertőtlenító hatású is. Teaként fogyasztva kismedencei vérbőséget okoz. Pakolásként bármely testrészre ugyanilyen hatást gyakorol, és egyben fájdalomcsillás is végezhető vele. Bedözsölőként gyógykrémek, gyógyolajok készíthetők belőle, de szeszben, borban is jól elkészíthető.

Nagyon jól alkalmazható meghülések esetén a légutak váladékainak fellazítására. Köptető teakeverékek alkotórésze.

Mindenkinek megemeli a vérnyomását, ezért magas vérnyomásúaknak nem ajánlott. Várandósság alatt fogyasztani tilos!

A Szegfűszeg

Serkentő, fertőtlenítő, nyálkaoldó, fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Használható megfázások, köhögés, asztma, hányás, légcső- és gégehurut esetén. A tüdő és a gyomor hatékony, különleges ízanyagokat és illóanyagokat tartalmazó serkentőszere. Szünteti a meghűlést és fertőtleníti a nyirokrendszert. Kandiscukorral együtt eredményesen gyógyít megfázásokat, köhögést. A Torok-csakra (az Ádám csutkánál található) és a hozzá tartozó tüdő, hörgők és hangképző szervek, száj, torok, hallás, szaglás, ízlelés, beszéd gyógyítója. Készen kapható illóolaja párologtatva frissítő, közérzetjavító, levegőt fertőtlenítő hatású. Irritáló lehet, igen hevítő. Óvatosan alkalmazzuk.

A Szerecsendió

fájdalomcsillapító, hőháztartás szabályozó, az egész testet felfrissítő, érserkentő, ízjavító tulajdonságokkal rendelkezik. Használható nehéz légzés, általános gyengeség, megfázások, hideg végtagok, általános lehűlés esetén. Illóolaj formájában, készen is kapható., ebben az esetben győződjünk meg róla, hogy belsőlegesen is alkalmazható-e. Általában az igazi illóolaj drága, de belőle csak cseppek kellenek. Használható nehézlégzés, légzéskönnyítés, általános gyengeség esetén. Megfázásokra, és a testrészek felmelegítésére. Csak kúraszerűen és kis adagokban alkalmazható.

Még mindig a meghülésekkel kapcsolatban, de most a leghétköznapibb anyagok igénybevételével, nézzük meg mit tehetünk a saját gyógyulásunk érdekében a kamrában, a boltban kapható zöldségek, egyéb élelmiszer termékek segítségével.

 Zöldségek és egyéb élelmezési anyagok (gyümölcsök kivételével):

Burgonya

C-vitamin forrás. A gyomorhurut a gyomorfekély és a bélgyulladás gyakori oka ellen hat. A nyers burgonyalé atropinhoz hasonló, görcsoldó, gyomorfájást csökkentő és szüntető hatóanyagot is tartalmaz.

Az európai népi orvoslás javallatai és receptjei: „fejforróság” és fejfájás (migrén) esetén nyers krumpliszeletes borogatás a halántéktájra; fagyott tagokra összetört, meleg, főtt krumpli. Forró vízzel leöntött nyers krumpli levében fürdetik a fájdalmas, reumatikus tagot, vagy meleg, főtt krumplival gőzölik és helyileg ezzel melegítik a fájdalmas részeket.

A nyers reszelt burgonya,a talpra kötve lázcsillapító,szemre téve pedig enyhíti a szemgyulladást.

Cukron, dextrinen, keményítőn, aminosavakon, alma- és tejsavon és C-vitaminon kívül bőr- és nyálkahártya-védő A- és F-vitamint is tartalmaz, a bőrelváltozásokra ezért fejthet ki kedvező hatást.

A nyers burgonyalét sárgarépalével keverve, kis mézzel ízesítve, torokgyulladás, garatgyulladás esetén, vagy köhögésnél alkalmazzuk. Melegen, vagy hidegen, ruha közé téve a fennmaró rostanyagait, felköthetjük a nyakra, vagy felrakható a mellkasra borogatóul. De szintén kis mézes vízzel összekeverve, csemegeként el is fogyaszthatjuk.

Nagy káliumtartalma miatt vízhajtó hatású. A rossz szívműködés javulását hozhatja, kiegészítő kúraként, ha nyers levéböl reggel éhhomra 1 dl-nyit fogyaztunk, több héten keresztül. Lázas állapotban mindenképp ajánlott a szív védelméről, ilyen formában is gondoskodni.

 Cékla

Kiemelt hatása, elsősorban a rákterápiákban van, de ezzel most nem foglalkozunk. Az összes növény közül a hagymán kívül, a céklának a legnagyobb a szilíciumtartalma (100 g-ban 20,6 mg). Ez azért nagy jelentőségű, mert a szilícium révén a szervezet védekezőképessége igen nagymértében fokozható. Nyers céklalé vagy nyers céklareszelék hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), a plazmasejtek és a falósejtek felszaporodnak.

Klinikai gyakorlat alapján javaslata: 3/5 rész cékla, 1/5 rész sárgarépa, 1/5 rész zellergumó átszűrt présleve. A céklakúrát húsmentes étrend kísérje. 1 kg céklából normál körülmények között 700 ml lé nyerhető. A népi orvoslás a nyers lét éppúgy, mint a reszelt, nyers, salátakészítésre használt gumót, vizelethajtónak (húgykiválasztónak), vérképzőnek és vértisztítónak tartja. Előnyös a gyenge tüdejűek, gyulladásra hajlamosak és tartós rekedtségben szenvedőknek, de a sebgyógyulást is elősegíti. Ezeket az alkalmazásokat kémiai vizsgálatok is igazolják.

A cékla nemcsak szilíciumot, hanem számos egyéb ásványi anyagot és nyomelemeket is tartalmaz: Káliumot, kalciumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, rubídiumot, céziumot. A-vitamin, B1, B2, C és P vitamin is található benne. B-vitamin-komplex tartalma 300 gramm/100g.

A cékla nemcsak a sejtlégzést aktiválja, a védekező sejtrendszert és a vérképzést serkenti fokozott működésre, hanem javítja az idegműködést és az emésztést is. Heveny lázas megbetegedések (influenza, hűléses betegségek) esetén is ajánltos fogyasztani.

Kiegészítő kúraként alkalmazva kedvezően befolyásolja az idegbetegségeket is.

Fogyasztásánál ügyeljünk arra, hogy a fogzománcot károsíthatja, ezért a kinyert lét érdemes szívószál segítségével fogyasztani. Pép formájában vagy darabosan, egyéb élelmiszerrel fogyasszuk el a fogak védelmére.

 Dióbél

A Diótermés édes ízű, meleg hatású gyógyélelmiszer. A dió gyümölcse erősítő, súlygyarapodást elősegítő tulajdonságú. Mint ilyen, megkötés nélkül fogyasztható, akár magában, akár levesekben. A dió erősíti az idegeket, és talpra állítja a legyengült embert.

Azok a májbetegek, akik nem fogyaszthatnak zsíradékot, a diót nyugodtan ehetik, mert serkenti a máj működését. A máj a méregtelenítés egyik legfőbb szerve. Fülfájásnál, a dióból kipréselt kis mennyiségű olajat a fülbe cseppentsük bele. Feloldja a lerakódott zsírt, azt, ki is folyasztja. A gyulladást okozó baktériumokat felszámolja. Nagyon hamar gyógyít.

Olaját, pépjét, kelések és daganatok érlelésére, vagy felszámolására is alkalmazzák.

Segít megvédeni a szívet a betegségektől. Idegnyugtató hatása is van. Tejben főzbe nyugtató-altató hatású. Mézben a diódarabok összeérnek és meghülés, torokfájdalom esetén használhatók.

Legújabb kutatások kimutatták, hogy fontos szerepe van a rák gyógyításában is. Napi ajánlott adagja 15 dió, 3-szori fő étkezések utáni elrágcsálással, 5-5 dió.

A dióbél általános kémiai összetétele:

Nagyon kevés vizet, 15% fehérjét, 63% olajat, 14% szénhidrátot, 4 mg% Na sókat, 545 mg% K-ot, 70 mg% Ca-ot, 430 mg% P-t 4 mg% A-vitamint, 0,35 mg% B1-vitamint= Tiamin, 0,1 mg% Riboflavint= B2-vit., 1 mg% Niacint= B3-vit., 15 mg% C-vitamint tartalmaz.

A Dió termése zsírosolaj tartalmú – linol és linolén, izolinolén és telítetlen zsírsavból áll (omega3). Juglont, A, B1, B2, B5, B6, B7 (H-vit.), C- E-vitamint tartalmaz. Minden dióbél, eltérő arányokban, de tartalmaz kalciumot, káliumot, vasat, magnéziumot, foszfort, rezet, cinket, nátriumot, mangánt is.

Értékes növényi fehérjeforrás.

A Dióbél fogyasztása csak kis adagokban ajánlott.

A Dióbél egyesek nyelvét, szájnyálkahártyáját irrtálhatja, viszketést és a szájban kiütéseket, kimállást és aknét hozhat létre.

 Káposzta

A fejes káposztát eredetileg állattakarmányként termesztették, illetve a vadon nőtt egyedeit gyűjtötték. Későbbi nemesített fajtái kerültek be előbb a szegényebb emberek, majd később az általános élelmezésbe. Ajánlottabb inkább savanyított formában, vagy nyersen fogyasztani. A kelkáposzta jobban megfelel emberi tápláléknak, mint a fejes képoszta.

A savanyú káposzta nagy C-vitamin tartalmú. 1 kg savanyú képosztából kb. 500-600 ml lé nyerhető. Meghülés, vagy járvány idején ajánlott akár napi fogyasztása is, ennek a mennyiségnek.

Külsőleg bedagadt, fájó térdre, derékra: bármelyik káposzta leveleit felmelegített állapotban lekötjük a felületre, vagy vasalóval kell felmelegíteni ruha között, majd a területre való felhelyezés után még egy ruhával lefedni és melegen tartani.

 Lenmag

Hatását az emésztőrendszeren, a légzőszerveken (és a bőrön), a vizeletkiválasztó rendszeren keresztül fejti ki. Használható asztma, idült bronchitis, tüdőgyulladás, gyomor és bélgyulladások, húgyúti fertőzések, hasmenés, lesoványodás, lábadozás, daganatok esetén. Hasonló tulajdonságú, mint a Szezámmag.

Lecitint, növényi zsírt, egy fajta ómega-3 zsírsavat, és fehérjét tartalmaz. A hidegen sajtolt Szezámmag-olaj és a Lenmag-olaj használata nagyon ajánlott mind megelőzés, mind betegségi tünetek előfordulása esetén. Az idegek ingerület átvitelében nagy szerepet játszik. Sclerosis multiplex esetén napi három evőkanál olaj fogyasztása javasolt. A Lenmagot, nyálkaoldó és lágyítószerként, hurutos megbetegedésekben, mézzel összefőzve fogyasztjuk. Száraz, irritáló köhögés esetén jó szolgálatot tesz bevonó képessége. Napjában többször igyunk forró vízzel leöntött teájából, egy-egy kortyot. A leforrázott lenmagot kevés mézzel el is fogyaszthatjuk.

Jó erősítőszere a sovány testalkatú egyéneknek, a vastagbélnek és a tüdőnek. Szilárdítja a tüdőszövetet és elősegíti a tüdő savóshártyáinak gyógyulását. Krónikus, szövetpusztulással járó tüdőbajokra kiváló. Tüdőerősítőként Édesgyökérrel kombinálható.

A gyermekek, de a felnőttek, és az idős emberek is szívesen fogyasztják a következő keveréket. 1 evőkanál (kókuszreszelék) mák, 1 evőkanál mazsola, 1 evőkanál Szezámmag vagy Lenmag, 1 teáskanál baracklekvár. Ezt öntsük fel 1-2 dl langyos vízzel. Kis ideig hagyjuk állni, hogy megduzzadjon. Erős székrekedés esetén reggel és este fogyasszuk. Egyéb esetben csak lefekvés (és fogmosás) előtt. Aki tejet fogyaszthat, tejjel is készítheti. Cukorral, fahéjjal ízesíthető. Belek szelessége esetén, okvetlenül, az 1 evőkanál mákszemet tegyük hozzá. Magként való bevétele, enyhe, de megbízható hashajtó is.

Cukorbajosoknak, a megszokott gyógyszerek szedése mellett, a hirtelen megnövekedett vércukorszintet segíti levinni. Erre a célra csak alkalmanként fogyasztható. Természetesen a diétát tartsuk be.

A vese, húgyhólyag és húgyvezeték gyulladásai esetén is jó felhasználni fájdalomcsillapító és lágyító tulajdonságait. Ilyen esetben, nagy mennyiségben használjuk, hogy a nyálkahártyákat védje a savassá vált vizelet maró hatásától. Maga a Lenmag, lúgos kémhatást gyakorol. A vese húzó fájdalmai esetén, valamint hólyaghurut, és hólyagkő esetén a tartós fájdalmak enyhítésére nagyon jól alkalmazható. Mint porként, mint teaitalként fogyaszthatjuk.

Természetes fehérjét és kalciumot tartalmaz. Táplálék kiegészítőként napi fogyasztásra alkalmas. Vegetáriánusok rendszeresen fogyasszák. . A Lenmag kenyérbe, süteménybe is belesüthető. Aki akarja, le is darálhatja, így tegye a süteménybe. Tápláló, erősítőszer legyengült állapotokban.

Borogatóként, helyi vérbőséget okoz, tágítja az ereket, lazítja a szöveteket, fájdalomcsillapító hatású. Reumás és gerincbántalmak esetén porából készítsünk masszát, ezt kenjük ruhadarabra, így rakjuk a felületre.Vizes kivonatát gyulladásos testrészek hűsítésére is alkalmazzák.

Vizes kivonata, vagy teája már nem okoz erős vérbőséget, hanem lágyító és nyugtató.

Ellenjavallata nem ismert. A mag evése, colitis esetén nem ajánlott. Egyéni érzékenység, főleg olajának használata esetén felléphet. Komoly székrekedés esetén nem hatásos, növelheti a pangást a remesebélben, inkább használjunk gyógynövényes beöntést, vagy a teakeveréket.

 Mák

Teaként megfőzve, melegen, lassan kortyolgatva, bevonja a légcső hártyáit, és nyugtatja azt. Köhögés, torok- és hörgő gyulladás esetén igyunk egy-egy teát belőle, görcsoldó, és összehúzó hatása, enyhe fájdalomcsillapító hatása miatt. Mákból és Lenmagból, kevés Ziliz porral megfőzve pépet főzhetünk, melyet a melltájék minden gyulladásos megbetegedése, hurutossága esetén alkalmazhatunk, éjszakai borogatásként. Mellhártyagyulladás esetén kiegészítő borogatásként alkalmazható, felváltva más borogatásokkal.

Szorulás esetén lazítja a széklet állagát. Hasmenés esetén, pedig összehúzó hatása nem engedi a bélfal további renyheségét. A Szerecsendió a vastagbélre van hatással, együtt alkalmazva a két gyógynövényt, a teljes bélrendszerre ható összetételt kapunk.

Fűszerként is fogyasztható, hüvelyesekkel együtt főzve, ellensúlyozza a gázképződést, és a bab, zöldbab, borsó finom, laza lesz tőle.

A növény megsértett gubójából nyert nedv, az ópium, mely erős kábítószer. Az érett, fekete kis magvak ilyen jellegű hatással nem rendelkeznek, nyugodtan fogyaszthatók.

Ne használjuk rendszeresen gyomorhurut, vastagbélhurut esetén. Nagy mennyiségben álmosságot okoz, csak alkalmanként fogyasszuk, ugyanis hosszú távon való használata tompítja az elmét, rontja a felfogóképességet.

 Méz

A propoliszról majd később írok.

A méz fontos terapeutikus hatása antibiális tulajdonságában rejlik.

A méz legismertebb tápláló és gyógyító hatása az erősítés. A méz monoszaharidokból áll, amelyek azonnal felszívódhatnak, rögtön a véráramba kerülhetnek. A kimerülést gyorsan, hatékonyan meg lehet szüntetni mézzel.

Súlyos és hosszantartó száj- és garatgyulladásnál naponta egy kanál mézet ajánlunk, amit sokáig kell a szájban tartani. A sürü, főleg kristályos méz mandulagyulladásnál baktériumölő, gennyeltávolító és gyulladáscsökkentő hatású.

A gyomorban a méz stabilizálja a savháztartást. A méz segíti az emésztést.

A máj ellátása elősegíti tpéldául a méregtelenítést. így felbecsülhetetlen jelentősége van például gomba- mérgezés, altatás utáni méregtelenítés és egyéb mérgezések esetében.

A méz nem csak a májra, hanem a vesére, a húgyhólyagra és a hasnyálmirigyre is kedvező, védő hatást gyakorol. Ez lehetővé teszi, hogy a cukorbetegek az engedélyezett szénhidrátbevitel határain belül mézet fogyasszanak és ezáltal olyan anyagokhoz jussanak, amit másból nem kaphatnának meg.

Japán orvosok állítják, hogy a méz elismerten javulást biztosít az emésztési betegségek, bőrbetegségek esetében, javítja a légzőszerveket, a keringési szerveket, idegeket, érzékszerveket, fogakat, az anyagcserét stb.

Bolgár orvosok is elismerik a méz baktériumellenes, nyálkaoldó, érzéstelenítő, gyulladásellenes, biológiailag immunizáló, regeneratív, szívserkentő, nyugtató, idegerősítő hatását. Nem csak szájon át, hanem aerosol és elektroforézis útján is visznek be a szervezetve szükséges mézmennyiségeket. Eddig 15 000 páciensnél kezelték a légzőrendszer bizonyos betegségeit (orrnyálkahártya gyulladás, torokgyulladás, orrmelléküreg-gyulladás, gégehurut, légcsőhurut, hörghurut) úgy, hogy a páciensek 92 %-ban visszanyerték egészségüket.

 Magyar tapasztalatok a méz gyógyhatásáról

Ha a kisgyerek köhögött, hólyagpapírra mézet kentek és a mellkasára borították. Valahol mézet és zsírt kentek egy rongyra és azt tették a beteg mellére. Egyes helyeken mézes tormalevelet vagy dohánylevelet tettek arra a helyre, ahol a tüdőszúrást érezték. A mézes borítást 1-2 óráig kellett azonos felületen tartani.

Kenőcsöket, flastromokat úgy készítettek, hogy mézet kevertek össze tört lenmaggal vagy gabonaliszttel és tojássárgájával vagy lenmagdarával és tejjel vagy viasszal és zsírral vagy viasszal és vajjal. Ezeket a keverékeket rákenték a torokra (kívülről), kelésekre, daganatokra, gyulladásokra. Tiszta mézzel kenték be az égett vagy forrázott sebeket. Az emésztés javítására és gyomorfájás ellen javasolták, hogy reggel színmézet egyen a beteg, vagy itala meleg-tejes méz legyen. Lázas betegnek híg mézet adtak inni. Legáltalánosabban a mézet megfázás, köhögés, rekedtség ellen használták. Ették magában és teában vagy tejben feloldva.
Javasolták a mézet gyomorhurut és emésztési zavarok ellen, idegesség megszüntetésére, köhögés, rekedtség, vérszegénység, sápkór, sárgaság, asztma és álmatlanság ellen, de súlyosabb esetekben is hasznosnak találták ezt a legtömegesebb kaptárterméket.
A mézes pálinka készítéséről Reguly Antal nyelvtudós (1857) is megemlékezik.
Az egykor híres mézsör fogyasztását is nagyon egészségesnek tartották.
A mézbor az ünnepek, nagy összejövetelek itala.
A mézbe bármely gyógynövény friss állapotban belekeverhető, és vivőanyagként használható.
Nemesszeghy Kálmán (1909) szövegének egy részét szó szerint közlöm és ajánlom az olvasó figyelmébe:
„A méznek használata sok féle betegségből kigyógyította az embert, sőt még olyan esetek is fordultak elő, hogy akinél a gyógyszer nem használt, a méznek az élvezete állította helyre az egészségét."
„Kiknek sok és hangos beszéddel jár hivatásuk teljesítése", hogy napközben többször fogyasszanak tiszta mézet vagy mézzel ízesített langyos vízzel öblögessék a torkukat."
Méz hasmenés ellen
Mézbe vegyítsünk finomra törött muskat-diót és finomra törött fahéjat, ebből a szükségeshez képest vegyünk be."
Méz rekedtség ellen
2 tojássárgáját keverjünk össze 2 evőkanál mézzel. Öntsünk reá fél csészényi forró feketekávét, kavarjuk össze és olyan forrón, ahogy bírjuk, igyuk meg. Ezt naponta legalább háromszor ismételjük meg, együnk naponta többször egy-egy szeletke lépesmézet.
Gégefőbetegségnél és bronchialkatarrhusnál

Legjobban bevált a kakukkfű (thymian) gyógyereje mézzel való használata. Szamárhurutnál is kitűnő, mivel a köhögési ingert csillapítja, görcsöt csillapító és nyálkaoldó hatása miatt. Vegyünk kakukkfűteát, főzzünk meg egy csészére valót, leszűrjük, teszünk bele egy evőkanál virág- vagy hársmézet és jó forrón igyuk meg. Napjában legalább háromszor kell inni.

Köhögés ellen

Vegyünk egy nagy feketeretket, tetejét vágjuk le, belsejét kalarábéfúró kanállal szépen szedjük ki, mint ahogy a tölteni való karalábénál szoktuk. Egy kis lábasba tegyünk 1 deciliter mézet, pirítsuk meg világosbarnára, vigyázni kell, hogy meg ne égjen, mert akkor keserű lesz. Öntsük azon forrón a retekbe, abban a pillanatban megjegecesedik, később azonban levet ereszt, ezt kell azután naponta többször leinni róla. Ugyanezt megtehetjük vastag sárgarépával is. Ez a legjobb nyálkaoldó és köptető úgy felnőtteknek, mint gyermekeknek.

Limonádé lázas betegeknek

Egy pohárba csavard 1 citromnak a levét, tégy 1 evőkanál mézet hozzá, kavard jól össze, öntsd tele a poharat hideg vízzel. Meghűléskor kitűnő hatású.

Tüdőcsúcshurut ellen

Egy darab tormát, egy bazsarózsagyökeret egyenlő adagban megreszelünk és annyi virágmézet öntünk reá, hogy összekavarható legyen. Meleg helyre tesszük, hogy jól összeérjen, reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt egy teáskanállal kell bevenni. Aki türelemmel használja megszakítás nélkül, még a legmakacsabb idült bajnál is sikeres gyógyulást hoz.

Szamár- és hörghurut ellen

Kitűnő gyógyhatása miatt nem győzőm eléggé dicsérni, mert amilyen egyszerű, olyan csodahatású. Gyermekek a legszívesebben beveszik. Két nagy fej fokhagymát megtisztítunk, táblácskán teljesen széjjel zúzzuk, bögrébe tesszük és annyi mézet öntünk rá, hogy könnyen összekavarható legyen. Folytonos kavargatás mellett szép világos barnára megpirítjuk, napjában többször adjunk belőle egy-egy jó késhegynyit.

Torokgyulladás ellen

Főzzünk fél liter kamilla-zsályateát, tegyünk bele 2 evőkanál virágmézet, céklalevet, 1 dkg porrá tört timsót, ezzel naponta többször öblítsük ki a torkunkat.

 Petrezselyem

Vízhajtó, kőoldó, női nemi szerveket gyógyító (emmenagogum), székelést elősegítő (laxatív), szélhajtó, emésztést serkentő, kőhajtó, görcsoldó hatással rendelkezik.
A Petrezselyem gyökér és mag, a Borókabogyó vízháztartásra és húgyúti szerveire vonatkozóan hasonló hatással bír, de annál enyhébb, és kevésbé irritáló.
Serkent a máj és a vese működését.

Isiász, és lumbágó kezelésére is. Ilyenkor gyökeréből masszát is készíthetünk, és langyos állapotban a felületre köthetjük. Ízületi fájdalmak, vagy mozgáskorlátozottság esetén is jót tesznek az ilyen pakolások, kevés Tormával, vagy Mustárral keverve. Mellkasi elhurutosodás, vizenyő, mellkasi és szívből eredő nehézlégzésre mind pakolásként, mind teaként használhatjuk.

A levél és gyökér vizelethajtó, étvágyjavító, vesekőhajtó, és a hólyaghurut gyógynövénye.

Feloldja és eltávolítja a vese- és epeköveket. A vesegörcsök erősségét némileg csillapítja is.

Melegítő hatású vízhajtó, legyengült egyénnél, meghűlések esetén is alkalmazható vízhajtóként, amikor más gyógynövények tiltottak. Főleg a levél alkalmazása nem igényel óvatosságot. Húgyúti fertőzések esetén, főleg a felfázásból eredő fájdalmas, sűrű vizelés, húgycsőgyulladás, gyermekek vizelet megrekedése esetén teakeverékek alkotórésze. Ajánlott Bodzával és Babhüvellyel együtt alkalmazni. Ebből a keverékből ülőfürdőt is vehetünk. Nagy megkönnyebbülést hoz.

Külsőleg a népgyógyászat mind a mai napig, sokrétűen alkalmazza, a Tökhöz és a Káposztához hasonlóan (pl. a felmelegített káposztalevél mézzel bekenve és a felületre kötve), szemgyulladás, mindenféle mirigyduzzanat, torokfájdalom, reuma, ütődött vagy zúzott sebek kezelésére, - mint vajban, zsírban kifőzött gyökért, - a megfelelő felületre rakja, és azt melegen tartja.

Bármelyik alkotórésze ásványokban, A- és C-vitaminban és vasban gazdag.

A Magyar konyha alapvető fűszere. Levesekben főleg gyökere használatos. A friss levél C-vitamint is tartalmaz, ilyenkor nem szabad főzni, csak az étel tetejére terítjük rá az apróra vagdalt levelet. Szárítva, vagy sóban rétegezve, télire tárolható. Minden ízesítő alkotórésze (Vegeta, ízesítő kockák stb.). Csaknem az összes zöldségféléhez használható, salátákhoz, mártásokhoz, nyers ételekhez, túróhoz, burgonyához, töltelékekhez.

Ne használjuk vesegyulladás és vese belső hártyáinak sérülései, és a női nemi szervek hirtelen feltámadt gyulladása esetén. A gyökér és a mag használata óvatosságot igényel, mert túlzottan hevítő tulajdonsága, irritálhatja a vesebolyhokat, valamint az anyaméhet. Ilyen esetben, vese esetén használjuk orvosi Zilizzel együtt. A Petrezselyemgyökér és a mag túlzott használata vesevérzést és abortuszt okozhat. Terhesek sem teaként, sem gyógyszerként ne alkalmazzák a mag illóolaját. Nagy adagokban fogyasztva szédülést, felfájást, fülzúgást okozhat. A gyökér fűszerként, kis mennyiségben, alkalmazható. A levelek nem erős hatásúak.

RETEK - Jégretek, Feketeretek

A retek illóolaja, a tormánál leírtak szerinti betegségekben alkalmazható, de csak a fekete retek erőssége felel meg minden alkalmazásában. A tormától eltér pár tulajdonságában.

Félbevágott, nagy jégretket kivájunk, mézet rakunk a kivájt részbe, és állni hagyjuk, hogy levet eresszen. Ezt a felvizesedett reteklét fogyasszuk nehézlégzéssel járó megfázásoknál és köhögés esetén.

Sárgarépa

A népi orvosláson kívül kevesen gondolják, hogy a sárgarépa nemcsak jóízű főzelék, hanem gyógynövény is.

Sárgarépa-lé borogatásként égésre, fagyásra, sebkezelésre. Mézzel keverve gennykeltőkkel fertőzött sebek kezelésére is alkalmas.

A gyomor-és bélgyulladás egy legjobb gyógyszere, megszünteti a bélben a rothadást. Főképpen kisgyermekek és csecsemők gyomor- és bélbetegségeinél érhető el jó eredmény.

Torok- és fülfájás esetén a sárgarépakúra. Pálinkás sárgarépa-kötés a torokra, sárgarépalé fülbe csepegtetése. Napi 3-4 sárgarépa levének éhgyomorra való elfogyasztása, megakadályozza a felső légúti fertőzésekre való hajlamot, immunitása növekszik. Rosszul fejlődő vagy fejlődésben megrekedt csecsemőnek, ha sárgarépapépet adnak, nő a testsúlya, a fertőző (főleg meghűlésként számon tartott felső légút) betegségekkel, torokgyulladással, gégehuruttal, hörghuruttal szemben ellenálló ereje növekszik.

Norvégiában kiváló eredményt értek el az úgynevezett Oslo-reggelivel. Az egyoldalú hal- és kenyértáplálék, valamint a rossz éghajlati viszonyok – kevés napsütés, hosszú tél – miatt az iskolás gyerekek általános egészségi állapota és tanulmány eredménye sokkal rosszabb volt, amíg reggelenként, a tanítás kezdete előtt nem kaptak Oslo-reggelt. Ez a következőképp készül: estétől reggelig zabpelyhet áztatna tejben (sűrű pépesen), reggel lereszelnek személyenként egy-egy sárgarépát, hozzákeverik a tejes zabpehelyhez, amelyet enyhén felmelegítenek, és mézzel édesítenek. A következő Sárgarépaital is kitűnő élénkítő, erősítő, gondolkozást serkentő: fél csésze tejjel keverjünk össze egy deci frissen turmixolt sárgarépalét.

Mindez a sokoldalú gyógyító hatás, a sárgarépa hatóanyagaival magyarázható. Nagyon magas a karotin A-provitamin – tartalma, amelyből a máj A-vitamint állít elő. A-vitamin-hiányra a bőr, a száj, a torok, a gyomor, a bél, a hörgő nyálkahártyájának szárazsága, gyulladás- és fertőzéshajlama jellemző. Ilyenkor, a sebek sarjadzása, hámosodása, gyógyulása s elhúzódó, gátolt; az epeútban és az epehólyagban kőképződési hajlam áll fenn. Az A-vitamin bőr- és nyálkahártyavédő vitamin, a bőr- és a nyálkahártya – elváltozások gyógyszere és megelőző szere. szem látóbíborának is alkatrésze az A-vitamin, hiányának következménye látászavar lehet (pl. szürkületi vakság). A-provitamin tekintetében a sütőtök sem megvetendő táplálék.

A-vitaminon kívül, ha kisebb mennységben is, de tartalmaz a sárgarépa E-, H-, B1-, B2-, B6- és C vitamint és pantoténsavat is. A B-vitaminok az idegrendszer vitaminjai, az E-vitamin erősítő-regeneráló hatású, a H-vitamin és a pantoténsav (B5-vit.) bőrvédő vitaminok, a bőr-és a nyálkahártyák ellenálló képességét növelik a gyulladásokkal szemben. A vitaminokon kívül tartalmaz még illóolajat, növény hormont (fitoszterint), glutamint, almasavat, pektint, galaktint, xantophyllt, nyálkát, keményítőt és még más hatóanyagot, amelyeknek nagy része az emésztést, a gyomor- és bélműködést segíti elő.

Kalcium, foszfor, vas nyomelemeket, és nagy mennyiségben pektint tartalmaz, ami a belek periszaltikájára van hatással. Ha lehet, főleg nyersen, de főzve, párolva is többet fogyasszunk belőle.

 A Spárga

Gyökerét és gyöktörzsét (étkezési Spárga) használjuk gyógynövénynek.

Gyulladáscsökkentő, erősítő, tápláló, vízháztartást szabályozó, nyálkahártya regeneráló hatással rendelkezik. Használható folyadék hiány, kiszáradás (dehidratáció), tüdőtályog, vérhányás, köhögés, lábadozás, gyengeség, rák, idült lázas betegségek esetén.

Kellemes, élvezeti értékkel bíró táplálék, és megbízható vértisztító és vizelethajtó.

Hatékony nyálkahártya erősítő, regeneráló, hámosító, gyulladáscsökkentő. Tüdőbetegségek, máj, gyomor és bélrendszeri panaszok, vesebetegségek, hólyaggyulladás, nemi szervi megbetegedések, prosztatatúltengés utókezelésének jó gyógynövénye. Tisztítja a májsejteket és a lépet. A gyulladt, vagy sérült hámsejtek helyreállítását segíthetjük elő a Spárga rendszeres fogyasztásával. A kiszáradt nyálkahártyákat védelmezi. Fekélyek esetén is alkalmazható. Táplálja és bevonja a nyálkahártyákat.

Gyengeségből eredő rendszertelen, vagy lassú szívdobogás, és cukorbaj esetén is fontos táplálékforrás, és egyben gyógyító erejű gyógynövény is.

Folyadék visszatartó hatással rendelkezik, ezért jó hasmenés és vérhas (dizentéria) esetén. Kiszáradással együtt járó tünetek csökkentésére alkalmas. Kevés folyadékot fogyasztók, és idős korban előforduló kiszáradás esetén vizes pép formájában fogyasztjuk. Erős hányás, hasmenés esetén teaként is ihatjuk. Ilyen esetekben Csicsóka sziruppal együtt, még táplálóbb hatású is.

Külsőleg merev izületekre, nyakmerevségre, izomgörcsökre jó lágyítószer. Pépjét hidegen vagy melegen kenjük ruhára, így helyezzük a felületre.

Egyszerű megfázások esetén ajánlott. Egyáltalán ne, vagy csak alkalmanként használjuk magas fertőzöttség, és erős váladékozás esetén.

Szezámmag

Magva szezámolajat, proteineket, vitaminokat tartalmaz. Nálunk étolaj és kenőcsalkatrész.

Hasonlóan használható, mint a Lenmag. Lágyító, bevonó tulajdonságú. Torokgyulladás esetén, meleg vízben áztatás után, a köhögési ingert és a fájdalmat csökkenthetük levének iszogatásával, vagy a torok öblögetésével. Nyugtatja a nyálkahártyákat. Szünteti a gyulladást.

Használható idült köhögés, tüdőgyengeség, lesoványodás, lábadozás esetén.

Kevés Kámforral, Kardamommal és Fahéjjal, massza alakjában, fejre kenve, migrént, szédülést kezelhetünk vele. A porrá tört magvakból is készíthetünk pakolást.

A hindu mitológiában a halhatatlanság jelképe. Magvát erősítőnek, vízhajtónak, vérhas és húgyúti panaszok kezelésére használják. Méregtelenít, hasmenést szüntet, olaja fekélyt gyógyít, méhet mozgékonnyá tesz.

Inkább kalcium tartalma miatt a csont gyógyítója.

Túró

Élettani szempontból értékes a magas fehérje és kálcium tartalma miatt. Melegben a tejsavbaktériumok segítségével erjesztik. Túrót tehén- és juhtejből készítenek. A juhtúró igen kövér, mivel a juhtej zsírtartalma is magasabb.

A túró, kitűnő gyomorfogó hasmenés esetén.

Meghülés esetén, gyulladásos állapotokban alkalmazzunk a nyakra túrópakolásokat.

Mézzel, vagy cukorral, vagy egyéb cukrot helyettesítő növénysziruppal bevéve a légúti megbetegedések gyógyszere.

Enyhíti a köhögést, oszlatja a nyirokcsomókat, gümőket, lerakódásokat. Tisztítja a légutak csatornáit és a tüdőt. Tüdőtisztításra csak megfelelő diéta alkalmazásával együtt eredményes, melyben szintén a fehérje diéta az elsődleges, főleg túró, tej formájában, valamint lágyító zöldségfélék alkalmazása, és a keményítőt tartalmazó étkek háttérbeszorításával együtt.

Mellhártya gyulladás, vagy nehézlégzés esetén nagy adagban ruha közé kötve a teljes mellkasra rakjunk belőle pakolást, melyet felhelyezés előtt disznózsírral kenjünk be.

Nyugtatja a nyálkahártyákat, a bőrt, és erősíti a szöveteket.

 A Tormáról, a Mustárról, valamint a Fokhagymáról már a fűszereknél volt szó.

Vöröshagyma

A modern tudományos kutatás megerősíti, hogy a fokhagyma és a vereshagyma a legjelentősebb az összes birtokunkban levő „ételgyógyszer” között.

Tokin fedezte fel a magasabb rendű, jó illatú növények: zsálya, rozmaring, borsos menta, fenyőfélék, kakukkfű stb. – önvédelmet szolgáló fitoncidokat, amelyek baktérium-, vírus-, gomba- és protozonpusztító hatásúak. Legjelentősebb a veres- és a fokhagyma ilyen tulajdonsága. Klinikán sikeresen kezeltek vereshagyma- és fokhagymazúzalékkal gennyes sebeket, idült fekélyeket, kelést, tályogot és más gennyes bőrelváltozásokat, garathurutot, mandulagyulladást, influenzát, felső légúti hurutot, gége- és fülbajokat, gyomorhurutot, idült bélgyulladást, fertőző betegségeket (vérhast, szalmonellafertőzést, diftériát, tuberkulózist, szamárköhögést).

A kórokozó bélbaktériumokat pusztítja. A hagyma rákmegelőző, rákellenes hatása is bizonyítható.Vércukorszint-csökkentő hatása jobb, mint bármely más fűszernövénynek!

A hagymafélék használatának egyik legjobban elfeledett területe, a fertőtlenítő hatása. Erre a népgyógyászat, a vöröshagymát alkalmazta évszázadokon keresztül. A hagymákat lepucolva, lereszelték, majd levét tiszta, (forrón) kivasalt ruhán keresztül kinyomkodták. Ebben a lében mosták kezüket, vagy áztatták be, a bábák szerszámaikat. Fertőzött ruhákat is áztattak, majd főztek ki hagymalében.

Megfázás esetén vöröshagymát pucoltak és afölé hajolva, beszippantották illóanyagát. Cukrot pirítottak, kevés vízzel felöntötték, majd hagyma vörös levelét, és magát a hagymát, lassú tűzön megfőzték benne, ezt használták hurutos köhögés esetén, kortyonként, amilyen forrón csak képesek vagyunk meginni. Tüdőfájdalom, nehézlégzés, erős dohányosok tüdőgyengeségére, napi két kisebb fej hagymát nyersen kell elfogyasztani.

A hagymareszelékből jó pakolást készíthetünk fagyott tagok és testrészek gyógyítására.

A veres- és a fokhagymában A-, B- és C-vitamin és a férfi és női nemi hormonokhoz hasonlóan ható hormonok is találhatók. Ezek is hozzájárulnak a „fiatalító”, a bőrre és a nyálkahártyákra, az idegrendszerre való gyógyító, regeneráló hatáshoz.

Erőteljesen gátolja a vérrögök képződését, és hígítja is vért. Még a Fokhagymának és a Medvehagymának ezen tulajdonságát is felülmúlja. Akadályozza a trombociták működését, oldja a vérben fellelhető fehérjéket, a vér megalvasztó képességét, így vérzékenység esetén, vagy vérhígítók szedésével együtt csak óvatosan, vagy nem alkalmazható. Trombózis veszély esetén viszont mindennapi fogyasztása javallott.

A szintén hagymaféléhez sorolt Póréhagyma (Allium porrum) nyers nedvét és főzetét használjuk. Nyers salátákba is keverhető, vagy sózva bármely hideg étel mellé feladható.

 Zeller

Legfontosabb tulajdonságai, hogy pusztítja a kóros baktériumokat és gombákat a húgy utakban, a vesében, a belekben és a gyomorban és támogatja az alhasi vérkeringést. Az optimális vérbőség pedig javítja a kismedence energia- és vérellátását.

Akkor érvényesül legjobban, ha nyers állapotban fogyasztjuk. Tele van ugyanis szerves anyagokkal, sókkal, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a vér savtalanításához. De legnagyobb értéke a szerves nátrium tartalma, amely jelenlétében hatékonyabb a kalcium felszívódása. A vér sav és lúg tartalmának összhangja akkor bomlik meg, ha a táplálékunk hosszabb ideig többnyire fehérje, tömény keményítő, vagy tömény szénhidrát, illetve a közönséges fehér vagy barna cukor. A zeller-lé rövid idő alatt egyensúlyba hozza a vér sav-lúg tartalmát.

A bőrkiütés, ami a máj munkájának hanyatlását jelzi. Ha módosítjuk a savas végtermékű táplálékunkat, s több zöldségfélét fogyasztunk a bőrkiütések hamar eltűnnek.

A nátrium fontos elem a szervezetben levő széndioxid kiküszöbölésére, kirekesztésére. A szerves só hiánya a tüdő működésének gyengüléséhez vezethet, illetve a hörgők érzékenységéhez, különösen akkor, ha dohányfüst is terheli a tüdõt. Jó torokfájás és reuma ellen is.

A zeller fokozza az alhasi vérkeringést, s ezáltal a genitáliáknak jobb lesz a vérellátása, illetve a hasüreg legmélyebb pontjain lerakódott nehézfémek és toxikus anyagok is a véráramba jutnak. Ily módon hatékonyabb a szervezet méregtelenítése, ami azt eredményezi, hogy pl. a prosztata ismét visszanyeri működőképességét,

A zeller azok közé a népi gyógyszerek közé tartozik, a petrezselyemmel együtt, amelyek erős vizelethajtónak számítanak. Ha a továbbiakban rendszeresen használjuk, nem kell többé félnünk a vesehomoktól.

A zeller A-povitamint, B1-, B2-, B12- K-, PP-vitamint, vas, kalcium, magnézium, kén, foszfor nyomelemeket tartalmaz. Csökkenti a szervezet húgysavtartalmát, reuma, köszvény, vesebetegség esetén. Vizelethajtó és anyagcsere javító tulajdonságú. Rendszeresen sportolóknak, testedzőknek energiát és jó kondíciót biztosít.

Forrás: http://akikeres.gportal.hu/gindex.php?pg=34707866

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások