Print this page
2011 november 15, kedd

Kiáltónak szava

Szerző: Forray Zoltán Tamás és Dr. Mihály Ferenc

A hit Krisztusa nem azonos a történelmi Jézussal, a suméri méd Nagyasszony fiával - mondja J.N.D. Anderson professzor a londoni egyetemen. "...Aki követi Jézust és tanítása szerint él, az egy igazi keresztény, anélkül, hogy hinne Istenségében" A Názáreti Jézus népét a rómaiak a zsidó hitre térítés jogával átengedték a farizeusi közigazgatásnak, prozelitizálásnak, hogy beszedhessék a kétdrachmás prozelita adót (Máté 17:24).

 Bevezető

Dr. Mihály Ferenc immár a 90. évét tapossa, amikor ez a könyv megjelenik. Évtizedek óta "kiáltja" az igazságot a torontói magyarságnak. Ez az igazság a nemzet öntudatának felemelése és hitének magyarrá vissza alakítása. Munkássága már a hatvanas évek végén a judeo-kereszténység önámító zsákutcájától való eltávolodást szolgálta, és célja a magyar értékek, ősi, büszke történelmünk, Bibliától is régebbi ősi hitvilágunk újjáélesztése. Ipolyi Arnold, Zajti Ferenc, Bobula Ida igazgyöngyeinek továbbadása: mind az ő műve.

Nem vágyik fanfáros diadalútra, nem lép az önimádás bársonyos, harsonás mennyországába. Szerényen, sokszor saját költségén fenntartja és hirdeti az ősi magyar dicsőséget, Árpád származását, elsőként említve a Jézussal való rokonságát. Szerény, vérbeli "szittya", mert amint Herodotos is írja, "a szittyák szerények, nagylelkűek, a szív törvényei szerint élnek."

Hosszú unszolásra hajlandó csak megjelentetni ezt a munkát, amely évek, évtizedek gyűjteményt: cikkei, beszédei, pontos dátumokkal is igazolva a szerző munkásságát és érdemességét. A magyarság jövőjének formálását nem egy ember munkája, elképzelése dönti el, bármennyire is fontosnak, sőt szentnek, majdhogy "Istennek", csalhatatlannak képzelik magukat egyesek!

Az igazi, vérbeli magyar ember (aki származása szerint is az, mert még mindig sok van ilyen) ősei is azok voltak, ritkán esik a fenti hibába.

A magyar jövő együttesen, másokkal formálódik, és akik ezt előőrsként viszik előre, mint szellemi él, azoknak meg kell barátkozni ezzel a gondolattal, "fel kell nőni ahhoz!" Ez az a rosta, amin csak az "igazi magyar" fog fennakadni, mivel csak az ő lelkülete tudja felfogni mi a "SZER" lényege. SZER-énység nélküli SZER-telen tolakodók ezt idegen lelkületük miatt fel sem tudják fogni.

Dr. Mihály Ferenc dicsőségére váljon az, hogy szerényen, csendben, hangyaszorgalmával és kitartásával volt bátorsága már évtizedekkel ezelőtt nyilvánosan vállalni a Szittyakürt lapjain Jézus szittya- párthus- magyar azonosságát, elindítva ezzel a magyarság közeljövőbeli újjászületését.

Dicsősége mindazoknak, akik hozzá hasonlóan, önzetlenül, szerényen munkálkodnak a magyar feltámadáson az egész világon: Segítse dr. Mihály Ferenc ezen munkája őket e "szent SZER" megvalósításának érdekében.

Forray Zoltán Tamás, a Torontói Kőrösi Csoma Sándor Történelmi Társaság elnöke.
1987. MÁRCIUS

Dr. Mihály Ferenc: "KIÁLTÓNAK SZAVA"

Testvéreim! Csobánczy Elemér "Nagymagyarország, vagy nemzethalál" című művében azt írja:

"A magyarság ma életének legválságosabb szakaszában él, és önmagát ítéli halálra, ha nem tudja megteremteni a szellemi és fizikai harcának védelmi állásait, valamint a védekezés legfontosabb eszközét, támadó fegyvereit."

Ez a fegyver a történelemismeret és az ebből eredő magyarságtudat vallásos ápolása.

A védelmi állás pedig a magyar mitológiai és történelmi alapú nemzeti egyház, melyben még megtalálhatja magát és egymást az oldott kéveként szétszóródott magyar, hogy be ne teljesüljön rajtunk a nagy látnok: Ady Endre jóslata, miszerint: "Fölolvaszt a világ kohója és elveszünk, mert elvesztettük magunkat s még a templomot sem építettük föl."

Ady Endre már az első világháború alatt látta, hogy a kétmilliónyi szaporodásképes magyar kivándorlása végzetes hiány lesz a békekötésnél és ez a hiány egy emberöltő múlva hat milliót fog kitenni.

És amikor a "Templom felépítését" hiányolja "Szétszóródás előtt" című versében, kritikusai azt mondták róla, hogy bolond, hiszen csaknem minden faluban van két-három, a városokban pedig tucatnyi templom. Hát mi az, amit nem építettünk föl?

Az, Testvéreim, ami itt a szétszóródásban is hiányzik: a magyar lélek temploma. Úgy a Kárpát-medencében, mint bárhol a világon - Nimród és Árpád apánk népe -, a magyarok és leszármazottaik bármilyen nyelven, de ne idegen istenekhez, hanem a magyarok Istenéhez imádkozzanak!

Úgy a hazai, mint a világon szétszóródott közel harminc felekezet forgácsolja szét és tagadja ki az üdvösségből a másikat. Pedig, mint Széchenyi István mondja: "Megjelenésében és lélekben olyan egyformák, és mégis a katolikus lenézi a protestáns magyart, és a protestáns lenézi a katolikus magyart. És mivel Istenhez sem tudnak egyformán és egyenlően közeledni, úgy a magyarság szolgálatában sem tudnak egyek lenni.

Egy dologban azonban mégis csodálatosan egyetértenek. Mégpedig: a magyar nemzeti valláseszme elítélésében, a magyarok Istenének megtagadásában és az ő legnagyobb Fiának, a Názáreti Jézusnak a magyar nemzetcsaládból való kitagadásában.

Imádkoznak és énekelnek Jehovához, és megtagadva Nimródot, atyjuknak nevezik Ábrahámot.

Vajon nevezhető-e magyarnak az a templom, amelyben így keresik a magyar lelkület üdvösségét? Magyarnak nevezhető-e az olyan vallás, amelyben idegen Istent és idegen prófétákat tisztelnek és erőszakolnak magyarok a magyarokra? Bizony az nem magyar, hanem prozelita vallás, vagyis a zsidó ótestamentum-alappal: csak zsidó szekta, mely nem először okozott kételyt a magyar lelkekben.

Közel kétezer-kétszáz év óta emészti a prozelitizmus a szittya-magyar nemzettudatot. Csaknem kétezer évvel ezelőtt küldte el Isten az "aranyszájú" szittya prófétát, a Názáreti Jézus nagy elődjét, hogy visszatérítse a zsidó hitre kényszerített, prozelita atyafiát az élő Istenhez. Intelme ma is "Kiáltónak szava" a magyar lelki pusztában.

"Térjetek meg őseitek hitéhez, mert a fejsze már nemzeti életfánk gyökerére vettetett és amely fa jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik" - hangzik felénk kétezer év távlatából Keresztelő János kiáltó szava. - Mit jelent "megtérni?"

Megtérni annyit jelent, mint visszatérni valahová, ahonnan hűtlenül, vagy kényszerből kiváltunk. Mennyiben vonatkozik ez miránk, magyarokra? Hiszen ez a vészkiáltás a mi Hazánktól távol, kétezer évvel ezelőtt hangzott el.

Testvéreim! Mielőtt erre válaszolnék, emlékeztetlek arra, hogy mit mondott a Názáreti Jézus a kételkedőknek és a tudatlan gáncsoskodóknak! "Bizony mondom néktek, ti igen tévelyegtek, mert nem ismeritek az írásokat és az Istennek hatalmát!

Mi azt mondjuk, amit tudunk és amit látunk, arról teszünk bizonyságot. Az Égnek és Földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; mi dolog, hogy a mai időkről nem tudtok és magatoktól is meg nem ítélitek, hogy mi az igazság?

A két nagy szittya próféta dorgáló, intő szava vonatkozott az akkor még magyarul, arameus dialektusban beszélő zsidó, palesztinai és szíriai honi-szittya népekre, kikre Kr. e 129-ben és 104-ben római segítséggel Júda kiterjesztette hatalmát, és a népet erőszakkal zsidó hitre kényszerítene, vagyis bibliai nyelven szólva prozelitizálta.

Keresztelő János és nem sokkal ő utána a Názáreti Jézus a prozelitizmusból akarta megtéríteni, visszatéríteni népét az ősi hitre, mert az ő lelkiviláguktól idegen judaista vallás már a népi megmaradás, a nemzeti lét gyökereit támadta meg és feledésbe kényszerítene az ősi hitet, amelyet maga az élő Isten nyilatkoztatott ki lelki intuíció útján, régtől fogva, az ő nagy fiainak, Yimának, Zarathustrának, Budának és Mahavirának száján keresztül.

Istennek ezek a nagy szószólói mind a mi hun-szittya népünk szülöttei voltak akkor is, ha tanításaik más népek lelkében is megfogantak és azokat azok a maguk módján értelmezték és ápolták a saját jó hasznukra.

Legyen nekik az ő hitük szerint, de nekünk jogunk van a maga eredetiségében a mi magyar őstörténetünk alapján értelmezni az Igét, nem pedig a későbbi korok és érdekek hamisításai alapján.

A Biblia ellentmondásait meghagyjuk az Ótestamentumnak és szektáinak, de a bennük elrejtett igazainkat felhasználjuk, visszavesszük. Nekünk a Názáreti Jézus élő valóság, történelmi hős, nem pedig a prozelita mítosz "Krisztusa"!

A hit Krisztusa nem azonos a történelmi Jézussal, a suméri méd Nagyasszony fiával - mondja J.N.D. Anderson professzor a londoni egyetemen. "...Aki követi Jézust és tanítása szerint él, az egy igazi keresztény, anélkül, hogy hinne Istenségében" A Názáreti Jézus népét a rómaiak a zsidó hitre térítés jogával átengedték a farizeusi közigazgatásnak, prozelitizálásnak, hogy beszedhessék a kétdrachmás prozelita adót (Máté 17:24).

A prozelitizmus tehát a népek nem-zsidó vallását jelenti, mely vonatkozott akkor a kánaáni samaritánokra és gallileusokra és vonatkozik ma mindazon vallásokra, melyeknek alapja: az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia.

Vonatkozik-e ez terád, Testvérem? Bizony vonatkozik. Csak nem veszed észre. Pedig templomodban minden vasárnap hallod, hogy: "...mondá az Úr Mózesnek..." és, hogy "...kardélre hányta Józsué ezt és azt a népet a csecsemőktől az aggastyánokig... " És rád olvassák, hogy "ez a mai napra rendelt szent evangélium", vagy hogy "ez az Istennek igéje".

Az az Isten, amelyik hazudik és gyermekeket, asszonyokat és aggastyánokat gyilkoltat, az nem a magyarok Istene. Az a magyar lélektől teljesen idegen Isten. A magyarok Istene megtérésre és összetartásra intette az ő gyermekeit Keresztelő János, majd egymás szeretetére Jézus által, aki azt mondta az ő szittya testvéreinek: "Én azért jöttem, hogy ti megtartassatok" (Ján. 5:34).

Betöltik-e prozelita egyházaink ezt a hivatást? A felelet a tényekben van. Nem tudják, de Nyisztor Zoltán szerint nem is akarják az élő Isten külföldre szakadt fiait megtartani magyarnak. És ebben az a szülő is bűnös, aki nem tanítja meg gyermekét magyarul, magyarságtudatra.

A magyar nyelv az Ige nyelve, mondja Sir John Bowring, aki száz nyelven beszélt. Ezt a nyelvet beszéli az igazi "Ars Hungarica", melyet beszélni magyarnak kötelesség, idegennek pedig dicsőség - mondja Ravasz László és Prohászka Ottokár, a két igazi magyar főpap.

Tehát neked is szól Keresztelő János és a Názáreti Jézus "kiáltó szava": most és ott ahol vagy.

Jöjj templomunkba, hívjad barátaidat és hozd el gyermekeidet is. Az iskolában pedig követeld tanítani gyermeked részére a magyar vallást.

A magyar vallás nem szekta, hanem Anderson professzor szerint "Egyetemes Alapvallás".

Herodotos - a "történetírás atyja", - aki a Kr. e. ötödik században írt, az ő Ötödik Könyvében elmondja, hogy a szkíták "Isten Fiainak" tartják magukat, országaikat pedig az "Isten Országának". Ezeknek déli ága volt Keresztelő János és Jézus zsidó hitre kényszerített népe, kiket ők megtérésre (nem áttérésre) szólítottak fel, mert "elközelgett az Isten Országa", vagyis a felszabadulás a római és a zsidó uralom alól, mert Keleten a rómaiak háborús vesztésben voltak a méd- pártosok elleni háborúban.

Az Isten Országa, az Isten Fiúinak Országa volt Kánán, Médea, Parthia és Khorezm: a szittyák földje, a Nap Birodalma, a Földközi-tengertől egészen Indiáig. (L.L. Velykovsky: "Ages in Chaos" c. könyve)

A hitbeli "Isten Országa" pedig egy lelki állapot, amely nem ellenkezik a történelmivel, mert először lélekben kell elérkeznünk oda, hogy méltók legyünk itt a Földön Isten országára.

Vajon van-e ma "Isten országa" és hol? Van, Testvéreim. Mégpedig ott, ahol szkíta utódok, Isten magyar fiai laknak. A Kárpát-medencében, melyet Zarathustrának megígért az Úr és ő kiadta a jelszót:

"Tömörüljetek egybe, Egy Isten, egy szív, egy akarat, egy lélek, egy múlt, egy jövő." A tömörülést Nagy Árpád fejezte be "Az Ígéret Földjén" a Kárpát-medencében. Vajon híven sáfárkodtál-e te - elődeidben és magadban Istennek e szent ajándékával? Bizony nem.

Először - ezer évvel ezelőtt - lélekben lettél hűtlen az élő Istenhez, majd pedig tévesen felfogott keresztényi szeretetből idegeneknek ajándékoztad ősi örökségedet, mert elmulasztottad őket a befogadó jogán magyarrá nevelni. Ezért van ma "Erdély és Nyugat-Magyarország, Felvidék és Délvidék, dél-magyarországi kérdés."

Vissza tudod-e még szerezni elorzott jussodat, vagy meg tudod-e tartani legalább azt, ami még megmaradt? Ez itt a kérdés. A válasz a magyar történelmi alapú nemzeti vallásban van. "Jöjj templomunkba, és halld meg a Kiáltó Szót". Tudd meg, hogy mit adtunk szellemiekben a világnak, és mit sajátítottak ki tőlünk vallásos alkotásban. Az Istennel való "szövetség" eszméjét a pártus-szittya Zarathustra hirdette meg először, melyet Nimród dédapjával, Noéval kötött az Isten. Jézus ezt az ős-szövetséget újította fel az "utolsó Vacsora" borában az ő vérével, mintegy vérszerződéssel.

A történelmi Jézus és a mítosz (a hit) Krisztusa nem azonos fogalmak, mint ahogy a "krisztiánizmus" és az ősi kereszténység - mely Jézus előtt is évezredek óta létezett - szintén nem azonos. A mi őseink voltak évezredek óta az igazi keresztények, mert viselték az isteni védelem jelképét, az egyenlőszárú keresztet. Más nemzetbeliek lehet, hogy christianok, de válhatnak keresztényekké is, hit és cselekedet által magyarrá.

J. D. Anderson - a londoni egyetemen a keleti tudományok professzora - azt tanítja, hogy: "A jelenlegi összes nagy vallások felismerhetőleg csak a vetületei egy ősi egyetemes vallásnak."

A teológia és a történelemtudomány szerint ez az egyetemes vallás a legrégibb kultúrájú népnek, a mi szkíta magyar őseinknek vallása volt, melyet egyenesen az élő Isten nyilatkoztatott ki évezredeken át az ? nagy fiainak, kiket a történelem Yima, Zarathustra, Jézus és Mani néven tart nyilván, akik mind a mi szittya- magyari népünk gyermekei, az őshit szerint Isten fiai voltak.

A magyar vallás tehát nem szekta, hanem alapvallás, Isten által kinyilatkoztatott ősvallás, melyet Zarathustra megreformált, az Isten munkatársaivá szerződtetve az embert, legyőzni az ármányt és uralomra juttatni az erényt. Jézus ezt a szövetséget pecsételte meg az ősi szittya szertartással, tanítványain keresztül mivelünk is, amaz utolsónak nevezett vacsorán, mely alkalom nincs kapcsolatban a zsidók páska-bárány-evésével. (írja Charle Gore püspök: Jézus of Nazaret, page 180).

Halld meg Testvér a "kiáltó Szót", mert a történelem fejszéje már a magyar élet fájának gyökerére vettetett: Ti vagytok a világ sói, de ha a só megíztelenül, mivel sózzák azt meg? - kérdi tőled Jézus.

A megíztelenülés: a közömbösség, az elmagyartalanodás.

Nem elég, ha azt mondod, hogy van hited. "Mert a hit meghalt önmagában, ha cselekedetei nincsenek." - mondja Jakab apostol.

Vajon hited szerinti templomba jársz-e? Hited szerinti vallást tanítasz-e gyermekednek? Hited szerinti egyházat támogatsz-e adományaiddal? Itt a magyar hazán kívül gyermeked, unokád elveszíti anyanyelvét és ezzel magyarságtudatát is. Magyarnak csak a vallás tudja megtartani, de nem a nemzetközi vallások, amelyek lelkileg is tömegemberekké nevelik őket. Jó polgárai akkor lesznek befogadó hazájuknak is, ha megtartják egyéniségüket, magyar hitüket, "istenfiúi" méltóságukat.

Ne ringasson tévhitben téged a divatos felírás, hogy: "első magyar ilyen vagy olyan egyház, vagy szent X-Y egyház, mert mindegyiknek alapja a zsidó mitológia, melyet ők a saját Ótestamentumuknak tartanak. Judaista hitüket ma már nyíltan megvallják és éneklik: "A Sionnak hegyén Úristen... " "Dicsérd Sion megváltódat...", "Ó Sion templomod ékesítsd...", "Ez esztendőt megáldjad te szent Jehova Isten... ", "Hallgass meg Izráel pásztora... ", "Óh könyörgést meghallgató Jehova "... "Változástól nem félő Jehova, mi Istenünk... "

És így tovább. A prédikációk alapja, a textus is legtöbbször judaista, ótestamentumi. Nemkülönben a püspöki pásztorlevelek. Például: "...különleges tekintettel legyünk a zsidókkal tartott szolgálatokra, mert bennük hálát adunk közös gyökerünkért a Szövetségben, és valljuk a mi Atyánknak, Ábrahámnak hitét." (Püspöki körlevél, 1985. Közli: Töreki Ödön wellandi plébános tudósítójában).

D. Emmett Carter torontói érsek 1979. évi nagyböjti pásztorlevelében írja:

"Jézus Istene: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene volt. Anyja épp oly zsidó volt, mint Júdás. Péter és a tizenkét apostol éppen olyan zsidók voltak, mint a Főpap és az írástudók... A keresztények természetesen fordultak a zsidó Bibliához, melyet mi Ótestamentumnak hívunk... " stb. Mindkét pásztorlevél világos beszéd és nincs is ellene kifogásunk, mert nem parancsolják, hanem csak tanítják, hogy ezeket higgyük. Legyen kinek-kinek a maga hite szerint.

"...És nekünk éppen olyan jogunk van a mi saját nemzeti múltunkból meríteni lelki erőt, mint a Biblia népének van." - mondta és írta Szentiványi Sándor unitárius püspök bátyánk. Ezt nekünk nemzetközi törvénnyel biztosítják vallási alapon. De nemzetségi alapon nem, mert az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapszabálya csak az emberi jogokat védi, de a nemzetiségi jogokat nem.

Az anyaország mai határain kívül élő hatmilliónyi magyarságnak megmaradására tehát csakis vallási alapon van lehetőség, mert a nemzeti öntudat nélküli prozeliták anyanyelvüket vesztett gyermekei, unokái elszéledtek, mint Dr. Brachna Gábor úr írja: "...elköltöznek más egyházakhoz. A vasárnapi templomlátogatók gyér sora, megroggyant vállú öregekkel valahogy a temetők korhadó sírfáira emlékeztetnek. Jogos a kérdés, ami egyformán szól lelkészeink és gyülekezeti tagjaink felé: végeztünk-e olyan szülői és lelkipásztori munkát, amely maradandó módon alakította volna ki gyermekeinkben a keresztényi jellemet és magyar életideált, amellyel bátran bocsáthattuk volna útjukra őket?" - kérdi az esperes úr.

És mit válaszolhat erre az elpártolt unoka? Azt, hogy azt a judaista szemléletű krisztián vallást és zsidó mitológiát - amihez ugyan neki semmi köze - ott is megtalálja. "Ezt kaptam és aki az igazit elmulasztotta belém nevelni, most szemforgatva ne vádoljon!"

Ez is világos beszéd. Mi tehát a teendő, addig míg nem késő?

Nem kell megalapítani a magyar vallást, melyet sem Péter, sem Pál, sem Jézus nem alapított, hiszen az mindig volt, amióta magyar él a Földön, mert azt egyenesen az élő Isten alapította intuíció (benső szemlélet} útján, mondva Yimának: "Tanítsd az én vallásomat"; majd Zarathustrának: "Szükségem van a te szövetségedre, óh Zarathustra, legyőzni a gonoszt és tanítani az igazságot. Majd elküldte másik két nagy fiát a prozelitizált, hitehagyott gyermekeihez, hallható szóval mondva: "Térjetek meg őseitek hitéhez, mert a történelem fejszéje már életfátok gyökerére vettetett, amely ha megtéréshez méltó gyümölcsöket nem terem, kivágattatik és a gyehenna (a beolvasztás) tüzébe vettetik."

Neked tehát, Testvérem, nem áttérni kell. Szakítani az idegen mitológiai alapú nemzetközi vallással és tömörülni a magyar történelmi alapú nemzeti vallásba, és azt Egyetemes Magyar Egyház néven törvényesen bejegyeztetni. Azután megkezdeni a rendszeres munkát és - amint Illyés Gyula írja: "Nyújtsuk magasra örökségünk szép darabjait, s aztán ne szégyelljük", végezzünk valami ünnepi szertartást, már csak gyermekeink földi üdvösségéért is. Ez a mi örökölt vallásunk. És itt szerinte is a hangsúly a gyermekeken, a fiatalokon van. Be kell őket szervezni, szerepet adni nekik, hogy magukénak tartsák a gyülekezetet és fejlesszék. Pap bárki lehet, akinek műveltsége, és elhivatottsága erre alkalmas. A probléma nagy és dicső és ahol "négy-öt magyar összehajol" a magyarok Istene nevében, a siker biztosítva van. Tanácsért forduljatok hozzánk.

GONDOLATOK EGY PRÉDIKÁCIÓHOZ

Alapige: Lukács, 10. rész: 25-37-ig: A samaritanus János, 4.rész 3-10. és 20. és 24: A samariai asszonnyal való beszélgetés.

A prédikáció az Istentiszteletnek, az Istenhez vezető útmutatásnak a legfontosabb része. Tanítás, imádság, melynek célja az, hogy a mindennapi élet gondjaiban, küzdelmeiben elfásult embert kiemelje a lelki tespedésből és közelebb vigye az Atyához, aki teremtett, megtart és bölcsen igazgat mindeneket.

Ahhoz azonban, hogy a prédikáció ezt a célt elérje, elengedhetetlenül szükséges az, hogy a tanítás szelleme, célja, módszere, nyelvezete, a hívők lelki karakterének, egyéni és nemzeti törekvéseinek, lelki igényeinek és szellemi képességeinek megfeleljenek, - továbbá, hogy a prédikátor által felhasznált történelmi és Krisztust ábrázoló adatok igazak legyenek. Ne ellenkezzenek a modern tudomány megállapításaival.

Krisztus látta ezeknek a követelményeknek fontosságát. Azért mondta a samariai asszonynak, hogy "...eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul, mert az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják: (Ján. 4:23,24)

Az igazságkeresésnek egyik legizgalmasabb része az a kérdés, hogy milyen nemzetiségű volt Krisztus, kinek lábnyomai "Szent Földdé" tették a filiszteusok, kananeusok, föníciaiak, hettiták, szamaritánusok, szkíták és zsidók földjét.

Feleletet erre a kérdésre a teológusoknál ma még hiába keresünk. Válaszuk az, hogy Krisztus nem emberi indulatból, hanem a "hupostasiá"-ból, vagyis az Isten személyiségének és az emberi természetnek titkos, természetfeletti egyesüléséből született, tehát Istennek egyszülött Fia. Mégis, mintegy saját magukat megcáfolva, ugyanakkor azt is mondják, hogy zsidó volt és Dávid nemzetségéből származott. Itt tehát már emberi származást tulajdonítanak neki, ami természet ismeretünknek és a tudomány mai állásának jobban megfelel, és nem kisebbíti Jézus ama tanításának értékét, melyek az ő szájából vannak. Feljogosít azonban bennünket arra, hogy a prédikációnak Krisztus emberi származására, nemzetiségére vonatkozó részét a régészet és az őstörténet-tudomány eredményeinek birtokában megvizsgáljuk, hogy az Atyát kétkedés nélküli "lélekben és igazságban" imádhassuk. Ha Isten megköveteli tőlünk, hogy őt féljük, imádjuk és tiszteljük, akkor bizonyára úgy, fogad bennünket szívesen, ha ezt emelkedett lélekkel és a valóság ismeretében megerősödött hittel tesszük.

Ahhoz, hogy Krisztus történelmi alakját megrajzolhassuk, bele kell tekintenünk annak a földrésznek és annak a népnek a történelmébe ahol és között ő élt és akik közül származott. Jézus származására vonatkozóan a Biblia nem nyújt megbízható támpontot. Nem is nyújthat, mert az evangéliumokat nem szemtanúk és nem kortársak írták, hanem azok az időszámításunk szerinti második és harmadik század keresztény, vallásos irodalmának termékei. A mítoszkeltés és célszerűségre való törekvés minden hibájával, mely szerint nem az volt a cél, hogy ki volt Krisztus és milyen volt, hanem az, hogy kinek kellett volna és milyennek kellett volna lennie: vagyis legendát írtak. H. Delahaye Jézus Társasági atya szerint "az ember portrét vár és programot kap".

Mindazonáltal a négy Evangélium, az Újtestamentum külön-külön is és együttesen is csodálatos és fenséges mű, melynek Isten - hitbeli és erkölcsi vonatkozásaival nem szállhatunk vitába.

Vitába szállhatunk azonban történelmi adataival és Jézus emberi származására vonatkozó ellentmondásaival. Ehhez tudnunk kell, hogy sem Jézus nem tartotta magát zsidónak, sem az első keresztények nem tartották őt annak. A Dávid családjából való származás csak a harmadik század végén került - mint kései betoldás - az Evangéliumokba a diaszpórában élő keresztény zsidóság képviselőinek kívánságára és nyomására. Árius püspök hiába tiltakozott e tendencia ellen, őt tettleges bántalmazás alkalmazásával eltávolították a niceai zsinatról, i.sz. 325-ben.

A Máté Evangéliumában közölt családfa szerint Jézus József fia volt és 3. Ábrahámtól számítva a 41. leszármazott, míg Lukács Evangéliuma szerint József fia ugyan, de az 56. leszármazott. Márk és János Evangéliuma nem beszél családfáról. A Máté és Lukács evangéliumában felsorolt több, mint hatvanöt nemzetség - csak harminc éves átlagos életkort számítva is - több, mint kétezer évet ölel fel. Ennyi idő távlatából nem lehet egy emberfiának származásfonalát visszagombolyítani. A kétségek eloszlatására marad tehát az adott helyzet, melyet az archeológia és az őstörténet tudomány fényénél ma már: tisztán látunk.

A Biblia adatai és J.W. Swain, az University Illionis történelem professzora szerint a zsidó nép etnikai határa még a babiloni fogság megszűnése idején sem terjedt északabbra, mint Solyma, a későbbi Jeruzsálem határa, mely várost a Palesztinát elfoglaló Cyrus perzsa király adományozta a zsidóknak, hogy itt építsék fel kultuszközpontjukat és templomukat. Amikor ez ellen a kánaániak - akiket másképpen "Él Harcosainak" vagyis izra-elitáknak is hívtak - tiltakoztak Cyrus utódjánál, Artaxerxesnél, akkor ő a kérelem jogosságát elismerte és az építkezést letiltotta, és Solymát meghagyta samariai helytartó fennhatósága alatt, vagyis az izraeliták jogos tulajdonában.

Mindezek felsorolására azén van szükség, hogy világos legyen, miszerint a Uru-Solymától, vagyis Jeruzsálemtől északra eső terület lakossága nem volt zsidó, bár a Biblia adatai szerint Dávid és Salamon uralkodása alatt zsidó fennhatóság alatt volt. Ez időtől kezdve a két nép között állandó volt a háborúskodás és "keserű a viszony", mely az újtestamentumi időktől sem szűnt meg, sőt fokozódott. Amikor a Kr. e. 129-ben függetlenségét kivívó Júda - a Rómával kötött szövetség után - elfoglalta Samariát, majd Kr. e 104-ben a Kis-hon folyótól északra eső részt, Galileát is, a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszerítette - írja J.W. Swain professzor.

Mindez azonban sem a samaritánusok, sem s galileai szkíták népi jellegét nem változtatta meg. Fizették a zsidó vallás szerinti tizedet, de továbbra is a hegyeken (Gerizim, Kál, Kérmel, Táborhegy) imádkoztak.

A Hammond "Biblical World Atlas" a Kr. e. 2000-1600-as időkre vonatkozóan Mezopotámia északi részét, későbbre vonatkozóan pedig Palesztina északi felét is arámi területnek tünteti fel, míg a déli felét valószínűleg a Bibliával szembeni tapintatból kánaániak. Az archeológia és őstörténet-tudomány azonban már kiderítette, hogy Kánaán földjén is ugyanazt a nyelvet beszélték, mint tőle északabbra, vagy délebbre. Erre fényes bizonyítékokkal szolgáltak a fentebb említett területeken feltárt rovásírásos és ékírásos nyelvemlékek, melyek ma már tömegével állnak az őstörténészek rendelkezésére Turántól egyfelől Gibraltárig, másfelől Mezopotámián, Palesztinán és Egyiptomon át Etiópiáig. Ezek az írások csodálatosképpen ma is olvashatók és megérthetők magyarul, amint azt Dr. Baráth Tibor "A magyar népek őstörténete" című kitűnő könyvében ékesen bebizonyította.

Meg kell állapítanunk, hogy a ma sumérnak nevezett nyelv volt az igazi arámi nyelv, melyet a zsidók ősei adoptáltak és még Krisztus Urunk idejében is beszéltek. Hiába ostorozzák őket a rabbik - amint a Talmudban a Sabbath 12b. lapján és a Sota 33.a. Lapján Jehuda és Jochanan rabbikat idézve írva vagyon -, hogy "Sohase imádkozzék az ember szükségeiért arámi nyelven, mert akkor az angyalok nem csatlakoznak az ő imádságához, mert az angyalok az arámi nyelvet nem értik."

A MESSIÁS

Az Evangéliumok azt tanítják, hogy Jézus volt az a Messiás - vagyis szabadító - akit a sok rabsorsot szenvedett zsidó nép várt, akit nekik prófétáik jósoltak, ki Dávid családjából származott, a júdeai Betlehembe született Máriától és József fia volt.

A zsidó nép azonban nem vallási, hanem politikai szabadítót várt, vérükből való vér, húsukból való hús és hatalmas, mint a legendabeli Dávid király. Ők a Názáreti Jézust nem ismerték el sem zsidónak sem szabadítónak

Hittudósok és történészek egyöntetűen írják, hogy az Újtestamentum Evangéliumaiban az első évszázadok alatt sok változtatás, betoldás és kihagyás történt egyházpolitikai, célszerűségi okokból.

Istennek jogában állt a messiás-várandóság betöltésére bármelyik népet kiválasztani és az ő Igéi ugyanolyan értékűek, ha Kínai, Szkíta, Perzsa vagy Zsidó Krisztus szájából hangzik is. Mivel pedig valóban kiválasztott egy népet, melyen keresztül elküldte az ő Egyszülött Fiát, nemcsak illik nekünk, hanem kötelességünk is tudni, hogy melyik volt az a nép.

Houston Stewart Chamberlain szerint teljesen bizonyos, hogy Krisztus nem volt zsidó és ereiben egy csepp zsidó vér sem csörgedezett, mert Galilea népe, ahonnan származott, nem volt zsidó. E területet a zsidók "Galil hag Goyim"-nak, Idegenek földjének nevezték és ezt a nevet egyszerűsítették a Rómaiak Kr. e. 63-bon Galileára, melynek jelentősebb városa Scythopolis, lakossága pedig khusi szkíta nép volt, kiket Kr. e. 710-re II. Sargon Susánból telepített Galileába, az ottani rokon népek közé, akik a tőlük délre lakó samaritánusokhoz hasonlóan a sumér nyelv arameus dialektusát beszélték. A sumér nyelvről pedig nem kisebb tudósok mint Sir L. Wooley, Sir H.C. Rawlinson, Prof. J. Oppert, Prof. Sayce stb. állapították meg, hogy "ős-szkíta nyelv" volt, melynek egyenes folytatása a magyar nyelv.

A zsidók ősei: a khabirú arabok a Krisztus előtti második évezred második felében kezdtek felhúzódni a Holt Tenger nyugati hegyes-dombos partvidékére, ahol a hettita kánaánita népek laktak. Mivel a bevándorlás szervezetlenül és lassú tempóban folyt, az új jövevények megtanulták a befogadó nép nyelvét, átvették szokásaikat és keveredtek is velük úgy, hogy a Kr. e. hatodik században már semmi sem állta útját a teljes beolvadásnak.

Történt azonban, hogy Krisztus előtt 597-ben Nebukadnezár babyloni király leigázta Palesztinát és a lakosságból - így a zsidók közül is - sokat rabszolgaságba, fogságba hurcolt, honnan az újabb hódító Cyrus Perzsa király bocsátotta el a még élőket és leszármazottaikat Kr. e. 538-bon. Az első csoportban csak csekély számú szegény zsidó tért haza, akiket az otthoniak hamar felszívtak. Tizennyolc évvel később egy jelentősebb csoport tért haza Zerubabel vezetése alatt, aki Júdea kormányzásával lett megbízva. Később, Kr. e- 444- ben a király egy gazdag zsidót, Nehémiást küldte kormányzónak Judeába. Nehémiás, hogy az asszimilálódást meggátolja, eltiltotta zsidó őseit a vegyes házasságtól és vallási reformokat is hozott.

A zsidó teokratikus állam és nemzet megalapítójának azonban Esdrást kell tekintenünk, aki 238 levitával és vagy ezerötszáz egyéb rendű, rangú, mind jómódú hívével tért haza Kr- e. 397-ben. Ő a nehémiási fajvédő törvényeket megszigorította, és a már meglévő vegyes, vagyis zsidó- kánaánita házasságokat felbontatta, a kánaánita hettita feleségeket gyermekeikkel együtt elűzte. Az államformát teljesen theokratikus alapokra fektette, a népnek saját nyelvet és írásmódot szerkesztetett és megalkotta a világ legcsodálatosabb, legelterjedtebb irodalmi művét, a zsidó mitológiát, mely ma "Ótestamentum" néven ismeretes. Természetes, hogy "Esdrás törvényei még jobban mélyítették a zsidók és goyimok közötti szakadékot" - írja J.W. Swain- de a zsidóknak megmaradását, nemzeti öntudatot és biztonságérzetet adott, és megindította a nyelvi elkülönülést a környező népektől, akik az arameus nyelvet beszélték egész Palesztina területén.

Kik voltak az arameusok és hol laktak? Miféle nép volt az, mely ezt a nyelvet beszélte és miféle nyelv volt az arámi nyelv?

Leonard Cottrell "The Anvil of Civilization" című könyvében azt írja, hogy ha valaki a Kr. e. ezredik évben a turáni fennsíkról elindult Nyugat felé a Földközi-tengernek akár az északi táján, tehát Anatólián, a Hettiták földjén és a mai Görögországon keresztül, akár a déli part felé vette útját Palesztinán keresztül Egyiptomba és Lybiába, csak egy nyelvnek a tudására volt szüksége, mégpedig az Oppert által Sumernak nevezett mezopotámiai ősnép nyelvére, mert ezeken a területeken abban az időben még mindenütt ennek a nyelvnek valamelyik dialektusát beszélték. Hasonlóan írnak a többi jeles történészek is.

JÚDA ÉS IZRAEL

A Bibliai Atlaszok az "Exodus" előtti Palesztinát teljes egészében, mini Canaánt és lakosságát, mint canaánitákat tüntetik fel. A lakosságot az ótestamentum "hettitáknak", a perzsák kitteusoknak és kattusoknak nevezik, melyet a görögök "Scytha"-ra módosítottak. Azonban ÉL Istenük után nevezték őket Él Harcosainak, Elizáknak is, ezt a Biblia Izraelita néven őrizte meg. E nép azonban nem volt azonos Júda népével, bár Dávid és Salamon alatt a két nép együtt élt, de Salamon halála után az izraeliták visszaszerezték függetlenségüket.

Júda törekvései sohasem szűntek meg Izrael bekebelezésére, ami Kr. e. 129-ben és 104-ben - a Rómával kötött szövetség után - bekövetkezett. Az ótestamentum mai formájának, a Septuaguintnak írói már Júda népére is alkalmazzák az Izrael Népe nevet, mely, azonban mindmáig, csak mint a zsidó nép vallási neve terjedt el a köztudatban. De Krisztus idejében "Izra- Elita" alatt még nem zsidókat, hanem "ÉL harcosait" vagyis a kánaáni hitteusokat, a szkítákat értették. Jeruzsálemben a lakosság nagyobb része izraelita, szkíta volt. A zsidók, csak mint kisebbség éltek ott, akiknek vezetői a polgári közigazgatással voltak megbízva. Jézus az ottani izraelitákat tanítani járt oda zsidó ruhába öltözve, mert a zsidók halálra keresték. (János 5:1- 18)

A két nép különbözőségét és Krisztus nem zsidó voltát bizonyítja az "Irgalmas Szamaritánusról" szóló példabeszéd is és Jézusnak a samariai asszonnyal való beszélgetése is.

Jézus idejében a zsidó nép már teljesen a Tóra fajvédelmi törvényei szerint élt, de a "Törvény alatt élő" nem zsidók úgy bújtak ki alóla, ahogy lehetett. Fizették a tizedet és egyébként élték a maguk életmódját és imádták a maguk Istenét, ÉLI- t, az élő Istent.

Minden emberben él egy jogos nemzeti öntudat, egy nemzeti hovatartozandósági érzés. Ahogy egy zsidótól nem lehet megkívánni azt, hogy példázataiban ne a saját fajtáját dicsőítse, így Jézusnál is természetes volt, hogy példázatában az "örök élet" iránt érdeklődő "Törvénytudó" előtt egy szamaritánust említett, mint az irgalmasság mintaképét, nem pedig egy zsidót. Más oka is volt erre. Ugyanis nem mondhatott olyat, ami ellenkezett volna a zsidók Törvényével, mely a Talmud magyarázata szerint az Erubin 64.a. és Aboda Z. 20.a.lapján előírja, hogy "...az ember egy nem zsidón ne könyörüljön ", míg a Pesachim 25.a. lapján az áll, hogy "Mindenkit lehet gyógyítani, kivéve a bálványimádókat, a fajtalanokat és a vérrontókat." Ezért kerülte el úgy a pap, mint a Levita az útfélen sebesülten fekvő szerencsétlent.

Jézusnak másik szamáriai esete is azt mutatja, hogy ő vér szerint nem volt zsidó. Ugyanis a szamáriai asszonytól kért vizet, amin az asszony igen elcsodálkozott mondván: "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem, aki szamáriai asszony vagyok, mert a zsidók nem barátkoznak a szamáriaiakkal."

Jézus Jeruzsálemből jött, Galileába tartva Samarián keresztül. Jeruzsálemi tartózkodása alatt bizonyára zsidó divat szerinti öltözetet viselt, hogy nyugodtabban taníthasson, hiszen János Evangéliuma szerint éppen a farizeusok elől menekült. (János 4:1-3) Azonban ha zsidó lett volna, nem kérhetett volna az asszonytól még vizet sem, mert a zsidók az idegeneket és eszközeiket tisztátalanoknak tartották, amint az az Ótestamentumban és a Talmudban meg van írva, hogy "Háromszor mondják a rabbik, hogy a nem zsidó nő és férfi tisztátalan." A szamáriaiak hovatartozandóságáról fontos adat a szamáriai asszony másik kijelentése is: "..A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak". Ugyanis már a legrégibb vallások szerint úgy hitte az emberiség, hogy Isten lakóhelye az "Égben" van és aki magasabb helyen imádkozik, az közelebb van az Istenhez. Ezért jegyzik meg az egykorú krónikások, hogy a szumérok, szkíták a hegyeken és dombokon imádkoztak, vagy ha ilyen nem volt közel, akkor az Isten által szabadon áttekinthető pusztában imádkoztak, vagy ha módjukban állt: Ziggurátokat építettek (lépcsős piramisokat).

A szamárisi asszony pusztában és hegyen imádkozó atyái tehát szkíták voltak és nem zsidók. Ezekre vonatkozóan mondja Kahana rabbi a Talmudban, hogy "Szemtelen az, aki nyílt síkságon imádkozik és aki a bűneit felsorolja."

Krisztus "orcájának színe változása" is egy magas hegyen történt, amint az Máté 17:1,2-ben meg van írva. Megkísértése is a hegyen való imádkozás közben történt (Máté 4:1.). Kedvenc imádkozó helye az Olajfák hegyén volt, stb. Ő is betartotta az ősök szokását.

A hittudósok és történészek szerint az Újtestamentum Evangéliumainak eredeti szövege nincs meg. A mai szöveg csak másolatok eredménye, mely nem mentes az akkori tendenciának megfelelő változtatásoktól, kihagyásoktól és betoldásoktól, melyek tele vannak ellentmondásokkal. Így került bele a "Judeai Bethlenem" is, mint Jézus születési helye csak azért, mert Dávid is ott született, amint J.W. Swain professzor írja "The Ancient World" című könyve első kötetének 210. oldalán.

Bethlenem nevű helység Palesztina területén nem is egy volt. De azt, hogy a minden órára várandós Mária a galileai Názárettől a júdeai Bethlenemig vezető - legalább 180 kilométeres, hegyes-völgyes terepen kacskaringózó - utat megtette volna egy állítólagos népszámlálás miatt, ma már minden értelmes ember kizártnak tartja. Ellenben minden kutatás oda vezet, hogy Jézus születési helye - ha Bethlenem volt - csakis a galileai Bethlenem lehetett, ahova szüleit származásuk, rokoni kötelékeik, és egzisztenciális érdekeik kötötték, ahol a szkíták laktak, akiknek ősatyja volt Nimród, aki a Biblia szerint "...kezde hatalmassá lenni a Földön" és "az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén". "E földről ment aztán Assiriába és építé Ninivét, Rekhobóth városát és Kaláht és Résent Ninive között és Kaláh között". (Mózes 1. 10:8-12)

Vagyis Nimród építette Sineár (sumér) legnagyobb részét, amit nemcsak a Biblia, hanem ma már az archeológiai és őstörténet-tudomány is bebizonyított. Azért írja Rawlinson és Sayce, Opperttel egyetértőleg, hogy "...a sumér nyelv ős-scytha nyelv... mert... a legrégibb ékírásos szövegek Mezopotámiában scytha nyelven íródtak." Ennek a nyelvnek egyik dialektusa volt az arámi nyelv, Jézus anyanyelve.

Ezen a nyelven küldte fohászát az Atyához, a susanita és kánaánita szkíta magyarok élő Istenéhez; "Éli Éli lam-ma sabaktani" vagyis "Istenem, Istenem, nézz megszabadulni", azaz "Segíts megszabadulni". Ugyanis a régi magyar nyelvben, de Hazánk egyes részein még ma is: a segítségnyújtást sokszor fejezik ki, hogy "ránéztem", "megnéztem" vagyis "segítettem", Ez "idióma" nem ismeretlen még az angol nyelvben sem.

Mindezek után már határozottan kijelenthetjük, hogy Krisztus Urunk nem a zsidó Dávidnak volt leszármazottja, hanem a kushi- szkíta Nimródnak, kinek népéből II. Sargon Kr. e. 710-ben több ezret telepített Galileába, az ottani rokon népek közé.

A Talmud is azt írja Jézusról Jochanan Ben Zakkaj rabbi által, hogy: "... az istentelen Nimród fiának fia" volt. Mózes I könyve (10:8) szerint "Khus nemzé Nimródot" is ...akiről pedig tudjuk, hogy nemcsak hatalmas vadász vala az Úr előtt, hanem a két szittya vitéznek, Hunornak és Magyarnak az atyja volt.

Nyíregyházy Pál

SZKÍTA ÁLMOK JÉZUS NEMZETSÉGÉRŐL.

Néhány hete egymás után magyar könyvekről írtam ebben a rovatban s azóta szinte naponként hoz a posta címemre irodalmi termékeket. Barátok és ismerősök küldik szellemi termékeiket. Kérik, hogy foglalkozzam írásaikkal és ismertessem azokat.

- Badiny Jós Ferenc torontói előadásán néhány percre dr. Mihály Ferenc barátom ült mellém s arra kért, hogy írjam meg nézeteimet "Gondolatok egy prédikációhoz" című, a Szittyakürt tavaly decemberi számában megjelent tanulmányáról:

- Azt se venném rossznéven - mondta -, ha nemcsak dicsérettel szólnék munkájáról.

Azután kétszer is elolvastam, hiszen magam is prédikálok szükségből az evangélikus templomban s érdekel minden, amit az Ige valóságos magyarázatára felhasználhatok.

Mihály Ferenc cikkében pedig nem kevesebbről van szó, minthogy Krisztus Urunk a szkíta Nimródnak leszármazottja volt, kinek népéből II. Szargon Kr. e. 710-ben több ezret telepített Galileába, az ottani rokon népek közé. A Talmud is azt írja Jézusról, hogy "az istentelen Nimród fiának fia volt:' Mózes I. könyve 10:8-9 szerint "Khus nemzé Nimródot, s ez hatalmas vadász vala az Úr előtt."

Nimród pedig tudjuk, hogy nemcsak hatalmas vadász volt, hanem a két szittya vitéznek: Hunornak és Magyarnak atyja. Nimród kezde hatalmassá válta válni a Földön, írja a Biblia. Ő építette Sumér legnagyobb részét s ezért mondják a tudósok, hogy a sumér nyelv ős szkíta nyelv, mert a legrégibb ékírásos szövegek Mezopotámiában szkíta nyelven íródtak. Ennek a nyelvnek egyik dialektusa volt az arámi nyelv, Jézus anyanyelve.

Ezen a nyelven küldte fohászát az Atyához, a szkíta magyarok élő Istenéhez: "Éli, Éli lam-ma Sabaktani" vagyis "Istenem, Istenem, nézz megszabadulni: Ugyanis a régi magyar nyelvben, de Hazánk egyes részein még ma is, a segítségnyújtást sokszor úgy fejezik ki, hogy "ránéztem", "megnéztem", vagyis megsegítettem.

Istenem, Istenem, micsoda gyönyörű álom! Jézus annak a Nimródnak leszármazottja, akitől Hunor és Magyar vitézek származnak. Nincs különb nép a magyarnál! Benedek Elek meséjében olvastam, hogy volt egy szent kardjuk, mely csatáikban segítette őket. Ezt nevezték Isten kardjának.

Egyszer egy hirtelen keletkezett forgószél felkapta és magával repítette Nyugat felé. Atillának a Duna-Tisza közében egy pásztorfiú visszahozta szent kardot. Így találta meg:

- Amint a nyájam után mendegéltem, látom hogy egy tavalyi üsző "sajnálja a lábát". Nézem, mi baja lehet, hát vérzik a hátsó lába. Tűnődtem: ugyan mi vérezhette meg, mikor gyenge hajlós fűnél nincs egyéb a pusztán. Nézek erre, nézek arra, s egy kard hegyét pillantom meg a földben. Megfogom, hogy kihúzzam, abban a szempillantásban láng csap ki a kard hegyéből. A kard kipattan a földből és forog, mintha szél forgatná. Egyszerre csak ellobban a lángja s a kard elterül a földön. Odaszaladtam, s felvettem a kardot. Atilla mindjárt kipróbálta. Háromszor vágott vele a négy világtájnak, hogy csak úgy zúgott bele.

Amikor az Új Testámentum a "Júdeai Betlehemet" említi, Jézus születési helyének, ez valószínűleg csak a célzatos másolatok eredménye, mivel Dávid is ott született. Betlehem nevű helyiség több is volt Palesztina területén. De hogy a minden órára várandós Mária a galileai Názárettől a júdeai Betlehemig vezető, legalább 180 kilométeres hegyes-völgyes terepen a kacskaringós utat megtette volna egy népszámlálás miatt, ma már kizártnak tarthatjuk. A modern kutatások oda vezetnek, hogy Jézus születési helye csakis a galileai Betlehem lehetett, ahonnan szülei származnak, ahová rokoni kötelékek fűzték őket, ahol a szkíták laktak s akiknek az ősatyja Nimród volt.

Jézus szkíta származását bizonyítja az "Irgalmas szamaritánus"-ról szóló példabeszéd és a samariai asszonnyal való beszélgetése is. Az örök élet iránt érdeklődő Törvényhozó előtt egy szamaritánust említett, mint az irgalmasság mintaképét, nem pedig egy zsidót. Az útszélen sebesülten fekvő szerencsétlent úgy a pap, mint a lévita elkerülték, mert a Talmud szerint "mindenkit" lehet gyógyítani, kivéve a "bálványimádókat".

A szamáriaiak hovatartozásáról fontos adat a szamáriai asszony ama kijelentése, hogy "A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak." A legrégebbi vallások úgy tanították, hogy Isten lakóhelye az Égben van, tehát aki magasabb helyen imádkozik, közelebb van az Istenhez. Ezért a szkythák hegyeken és dombokon, vagy ha ilyen nem volt, akkor Isten által szabadon áttekinthető pusztában imádkoztak, vagy ha módjukban állt, lépcsős piramisokat építettek. A satuáriai asszony hegyen és pusztában imádkozó atyái tehát szkythák voltak.

Krisztus "orcájának színe elváltozása" is magas hegyen történt. Megkísértése is hegyen való imádkozás közben ment végbe. Kedvenc imádkozó helye az Olajfák hegyén volt. A boldogságokról is a Hegyi beszédben szólt. Mihály Ferenc azt tartja a prédikáció legfontosabb kérdésének, hogy a prédikátor által felhasznált történelmi és a Krisztust ábrázoló adatok igazak legyenek. Ne ellenkezzenek a modern tudomány megállapításaival. Krisztus látta ezeknek a követelményeknek fontosságát. Ezért mondta a szamáriai asszonynak, hogy " eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát." (János 4,23)

Istennek Jogában állt - folytatja Mihály Ferenc - a messiási szerep betöltésére bármelyik népet kiválasztani. Az ? igéi egyforma értékűek bármelyik nép nyelvén. Mivel pedig valóban kiválasztott egy népet, melyen keresztül elküldte az ? Egyszülött Fiát, nemcsak illik, de kötelességünk is hogy melyik volt ez a nép. Már mondtuk, hogy Jézus anyanyelve a skytha nyelv arámi dialektusa volt. Ha valaki Kr. e. 2000-ben a turáni fennsíkról elindult nyugat felé a Földközi-tengernek akár az északi partján, tehát Anatólián, a hettiták földjén és a mai Görögországon keresztül, akár a déli part felé vette az útját Palesztinán keresztül Egyiptomba és Líbiába, csak egy nyelvnek a tudására volt szüksége, mégpedig a tudósok által sumérnak nevezett mezopotámiai ősnép nyelvére, mert ezeken a területeken abban az időben még mindenütt ennek a nyelvnek valamelyik dialektusát beszélték. E területeken talált rovásírásos és ékírásos nyelvemlékek ma is olvashatók és megérthetők magyarul.

A tudósok légiója tanítja, hagy a sumér nyelv ős-szkíta nyelv volt, melynek egyenes folytatása a magyar nyelv.

Istenem, Istenem, de gyönyörű álom: Khus nemzé Nimródot s Krisztus Urunk a szkíta Nimród leszármazottja volt. De Nimródtól származott a két szittya vitéz is: Hunor és Magyar.

Arany János pedig így énekel a csodaszarvasról írt regében: "Hunor ága hun fajt nemzett, Magyaré a magyar nemzet."

GONDOLATOK EGY PRÉDIKÁCIÓHOZ
(Hozzászólás)

Olvastam a "Szittyakürt" 1971. decemberi számában dr. Mihály Ferenc "Gondolatok egy Prédikációhoz" és Nyíregyházy Pál "Szkytha álmok Jézus nemzetségéről" című cikkeket.

Római katolikus vagyok és hívő laikus, mégpedig metafizikai síkon, ahonnan nézve a vallásokat és az egyházakat csak Isten megismeréséhez vezető úton szükséges eszközöknek és nem céloknak tekintem.

Minden katolikus dogmát hihetőnek és valóságosnak tartok. Szerény véleményem szerint az Ószövetség az ember szellemének vallásbölcseleti fejlődésében csak az egyik, mégpedig nem is Krisztus megjelenését közvetlenül megelőző állomás. Az Ószövetségről különben tudjuk és

tudományosan bizonyítható, hogy történelmileg túlhaladott, több állítása megcáfolt, már születése idejében sem volt tárgyilagos és túlzott anyagias felfogástól befolyásolva etikai felfogása is gyakran kifogásolható.

Krisztus Istennek olyan emberi személyben való megtestesülése volt, akit az akkori ember értelmi képessége még felérhetett, tehát nem az utolsó (lásd az Újszövetséget!).

Az egyház, mint a krisztusi gondolat (a Két Törvény) kifejezésének szellemi vezetője az egyetlen világszervezet, amely ennek érvényesüléséért folytatott harcban siker reményében szembeállítható az Ószövetség által egyetlen faj ("kiválasztott nép") szolgálatára kényszerítő, s anyagi - tehát isteni és metafizikai szempontból hamis alapon álló vallásbölcseleti felfogással szemben.

E néhány gondolat után felteszem a kérdést, hogy vajon nem állunk-e az "Antikrisztus" szolgálatában, mikor Isten kinyilatkoztatását a "kiválasztott népről" az egyik faj helyett egy másik fajra akarjuk ráruházni, s így Krisztust el akarjuk venni az emberiség összességétől? Ma már bizonyítható, hogy a "kiválasztott nép" kifejezés nem egyetlen fajra vonatkozik, hanem a Krisztus megjelenése előtt és után élt és élő olyan emberek összességét jelenti, akik elfogadták és elfogadják a Krisztus által hirdetett Két Törvény szellemét. Igaz ugyanis, hogy Isten minden egyes fajt vagy népet "kiválasztott" valami neki "testhezálló" rendeltetésre, de olyanra semmi esetre sem, amely jogot ad neki más fajok és népek feletti uralkodásra, hatalmaskodásra és kizsákmányolásra. Ennek az egész Bibliában sehol semmi nyoma sincs.

Ma már bebizonyított, hogy Isten Ábrahámot személy szerint választotta ki az isteni feladatra és eszközként egy különféle fajokból álló népet (sem nemzetet, sem egyetlen fajt, sem egyetlen vallást) adott a kezébe. Krisztusnak, mint Isten megtestesülésének faji származása nem lehet vita és kérdés tárgya: nem az anyag, hanem a szellem a lényeg az ő személyében.

Esetleges további vita esetében fenti gondolataimnak közelebbi megvilágítása végett bárkinek készséggel állok rendelkezésére a bel- vagy külföldi sajtó, vagy e lap útján.

Budapest, 1972. április 11-én
SUJTÁR ELEMÉR

SZÓT KÉR AZ OLVASÓ
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

A "Szittyakürt" 1971. decemberi számában, a 3. oldalon, dr. Mihály Ferenc: "Gondolatok egy Prédikációhoz" című cikkében, több teológiai vonatkozású kitétel jelent meg. Semmi esetre sem akarjuk kétségben vonni a cikkíró jóhiszeműségét, de a tárgyilagosság és a tudomány megköveteli, hogy néhány tévedésre rámutassunk. Így: Jézus csoda útján történt fogamzásával kapcsolatban ellentétet lát az író abban, hogy Jézust József miatt Dávid leszármazottjának tartják, ugyanakkor Jézus a Szentlélek erejétől származott, nem Józseftől. Itt meg kell említeni, hogy Mária József unokatestvére volt. Így - miután Mária is is Dávid családjából származott, a "biológiai " leszármazás Dávidtól ezúton is fennáll. Egyébként a törvények szerint Jézus József családjából származott, abban nőtt fel.

Továbbá: "...az evangéliumok a második és harmadik század keresztény irodalmának termékei...". Ez tévedés, mert Iréneusz (a második században élt) Máté evangéliumáról, mint már meglévőről ír, sőt azt is kiemeli, hogy ezt akkor írta Máté, amikor Péter és Pál Rómában tanított, azaz Krisztus keresztre feszítése után kb. 15-17 évvel...Pápiász (75-150) ugyancsak, mint már megírt könyvről emlékezik meg Máté evangéliumáról, kiemelve, hogy annak eredeti nyelve az arámi volt. Később ezt görögre fordították, az arámi szöveg elveszett.

Márk, Pápiász, Iréneusz és alexandriai Kelemen szerint (ezek az I. és II. században éltek) Márk: Péter igehirdetését foglalta írásba, szerintük az eredeti szöveg (változás nélkül) ekkor már ismert volt.

Lukács evangéliumáról azt írja a "muratori töredék" (I. századból), hogy Pál igehirdetését tartalmazza. Ez egyébként a fogalmazáson is látható. Jánosról azt írja a II. században élt Iréneusz, hogy János ezt efezusi tartózkodása alatt írta. Iréneusz az I. században élt, Polikárp tanítványa volt, értesülései nyilván tőle jönnek. De ezek semmit sem tudnak "utólagos" beszúrásokról, utólag írt történetekről, stb. Mint eredeti szerzőktől származó és változatlan szövegű könyvként ismerték a mai napig is használt evangéliumokat. Tehát szó sem lehet utólag kitalált "legendák"-ról, mint ezt a most felsorolt hiteles, egykorú kútfők bizonyítják. Itt megjegyzendő, hogy a szabadkőművesek mondták azt, hogy az Újszövetség "apokrif" irat, ezzel a keresztény tant akarták erőtleníteni.

Jézus nemzetségtáblája, az egyház tanítása szerint a Biblia: csak hit és erkölcs dolgában tartalmazza szükségszerűen Isten szavát, a történelmi, földrajzi, stb. kérdések vita alá eshetnek. Egyébként könnyen lehet, hogy egy-egy nemzetségtáblából egyes ősök kimaradtak.

Jézus szavai a keresztfán: "Éli, Éli lámma szabaktáni?" (én Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?), szó szerinti idézése Dávid 21. zsoltárának (1. vers), azaz Jézus nem kétségbeesett, hanem imádkozta a zsoltárt.

Nem "állítólagos" népszámlálás volt Krisztus születése idején, hanem egy egykorú kútfők és a tudomány megállapítása szerint is Augusztus császár Kr. e. 28-ban, és Kr. u. 14-ben népszámlálást tartott. A második népszámlálást (Kr. e. 8.) a szövetséges Heródes országára is kiterjesztették. Lukács (II. 2.) említi, hogy Jézus születése alkalmával a népszámlálást Quirinus, Szíria kormányzójának idejében tartották. Quirius népszámlálása Kr. e. 4-ben történt, azaz a mai időszámításunk Krisztus valóságos születése után 4 évvel kezdődik. Heródes is - a történelem szerint - időszámításunk előtt 4 évvel halt meg.

Még ennyit a Krisztus után 1000 évvel írt Talmudra nem lehet hivatkozni az egykorii és szemtanúk által írt Evangéliumok cáfolatára.

A zsidók óriási szumér keveredése is kétes, mert, ha a zsidók valóban olyan nagy sumer-turáni tömegeket asszimiláltak volna, és ezektől vették volna át kultúrájukat, stb. Szatmári: "Mérleg" című könyve szerint még a Makkabeusok lázadását is idetelepedett turáni törzsek csinálták. Sőt Salamon maga is sumér volt, mert Uriás - állítólag ő is sumér volt - feleségétől származott, aki szintén sumér volt..., akkor a mai zsidókban faji és szellemi, kulturális szempontból sokkal többnek kell lennie a sumérból, mint a magyarban. Már pedig én semmi hasonlóságot a zsidó és a magyar között felfedezni nem tudok. Ellenben Schmökel, kieli professzor, sumerológus könyve szerint a Kr. e. 2000 körül eltűnt sumérok nyelve Kr. e. kb 150-ig, a mezopotámiai egyetemeken, mint a tudomány nyelve tovább élt.

Meg kell még említeni Jeruzsálem pusztulását, ami Kr. u. 70-ben történt. Erről egyik evangélium sem emlékezik meg, pedig, ha az evangéliumokat Jeruzsálem pusztulása után írták volna, ezt feltétlenül belefoglalták volna, mint Jézus jövendölésének igazolását. Eszerint is kétségtelen, hogy a négy evangéliumot 70 előtt írták. Az utólagos betoldások, kiigazítások, stb. lehetősége már azon ténynél fogva is ki volt zárva, mert ez időben az evangéliumok terjesztése írásban úgy történt, hogy az elküldött szöveget igen nagy tiszteletben tartották, sokan szóról szóra megtanulták, naponta felolvasták egyes részeit, stb. A legkisebb változtatást azonnal észrevették volna és ez óriási vitákat, veszekedéseket idézett volna elő. De hol van csak egyetlen-egy, ezen korból származó olyan szöveg, ahol más szövegezést, stb. látnánk, azaz hol van csak egyetlen-egy "még át nem írt" szöveg?

Tisztelettel
DR. GÁLFI GÉZA

VÁLASZ A HOZZÁSZÓLÁSOKRA
- A "GONDOLATOK EGY PRÉDIKÁCIÓHOZ" CÍMŰ TANULMÁNYOMHOZ-

A "Szittyakürt" 1971. évi karácsonyi számában közölt fenti című tanulmányomra igen sok hozzászólást kaptam sajtóban, levélben, élőszóban és telefonon egyaránt. Mindegyikre ilyen szűkre szabott keretek között nem tudok külön-külön válaszolni, de csoportosítva mindenki megtalálja a választ kérdéseire és megjegyzéseire.

A Krisztus Urunk valódi származása iránt érdeklődő sok jó barát, ismerős és ismeretlenek gratulációiért ezúton jelentem hálás köszönetemet. A "Kanadai Magyarság" hasábjain vitéz dr. Nyíregyházy Pál ismertette és elemezte tanulmányomat. Igaz magyar öntudattal írja: "Istenem, Istenem, micsoda gyönyörű álom. Jézus annak a Nimródnak leszármazottja, akitől Hunor és Magyar szittya vitézek származtak. Nincs különb nép a magyarnál".

Köszönöm dr. Nyíregyházy Pál lelkes sorait és remélem, hogy a közölt történelmi adatok és az itt következő kiegészítő adalékok úgy őt, mint többi magyar testvéremet meggyőzi arról, hogy mindez nem álom, hanem történelmi valóság.

Dr. Pálfalvy Sándor az USA-ból levélben gratulált, kijelentve, hogy évekkel ezelőtt ő maga is behatóan foglalkozott e tárggyal és ugyanezekre az eredményekre jutott, de nem kapott sajtót a leközlésre. Jézus utolsó szavait a keresztfán: "Éli, Éli lam ma sabaktani" azonban ő másként értelmezi, mint én, melyre válaszomat - minden más forrást mellőzve - az általa is közölt Hammurábi Codex idézete alapján adom meg, amint az alábbi, dr. Gálfy Gézának adott válaszomban következik. Fogadja ezúton is üdvözletemet.

Juhász Alfrédnak és Havas Imrének köszönöm lelkes sorait. Az alább következő kiegészítő adatok, remélem, érdeklődésüknek megfelelnek.

Dr. Gálfi Géza hozzászólását "Szót kér az Olvasó" címen a "Szittyakürt" 1972 márciusi számában közölte. Az alább következő válaszom több más hozzászólónak is szól.

Dr. Gálfi Géza félreértette tanulmányomnak Jézus születésére és származására vonatkozó tételeit, mert én nem azt írtam, hogy Krisztus Urunkat József miatt tartják Dávid leszármazottjának, hanem azt, hogy Jézus szülei nem voltak zsidók és már csak ezért sem lehettek sem ők, sem Jézus Dávid leszármazottai.

Bibliakritikai kiértékelések szerint az első Evangélium a Márk írása szerinti volt, melyet Papias a második század első felének közepe táján írt egy rövid írástöredékről, melyet Péter apostol tolmácsa: Márk írhatott, amit helytállónak kell elfogadnunk, mert nincsenek ellenadatok. Papias tehát a rövid írástöredékre alapozva megírta Márk Evangéliumát, melyet aztán másolások útján terjesztettek. A másolások kitűnő alkalmak voltak a betoldásokra és kiegészítésekre. Innen vannak az ellentmondások.

A 10. rész 46. és 47. versben szó van a vak koldusról, aki Jézust Dávid fiának mondja. Ez egyáltalán nem csoda, mert a zsidó zsinagógákban és a más fajú, de zsidó vallású népek templomaikban minden szombaton hallhatták a Messiás-várásról prédikálni, aki a régi írások szerint a Dávid házából kell hogy származzon. Azonban Dávid családja kihalt, de a régi írások és a legenda foghatta Jézusra, hogy Dávidnak fia. Jézus azonban az ilyen rokonosítás ellen tiltakozott, amint az a 12. rész 35. versében írva van.

A Máté Evangéliumát szintén Papias írta, nem tudni milyen terjedelemben, mindenesetre Márk Evangéliumának kiegészítéseképpen. Ebben már szerepel Jézus családfája, mint ahogy a Lukácséban is, de a kettő között sok az ellentmondás. A Lukácséban feltűnő, hogy a családfa a Világ teremtésével, vagyis Ádámmal kezdődik, hetvenöt nemzedéken keresztül folytatódik, melyben sok történelmileg igazolt személy neve is szerepel, összekeverve földrajzi és népnevekből képzett hipotetikus személynevekkel. De vajon csak hetvenöt nemzetség élt a Biblia szerinti teremtéstől Krisztusig? Nem. De hogy mennyi, azt még megközelítően sem tudnánk megmondani. Azonkívül Ádám szintén csak egy képzelt személy, kinek nevét a MADA népnév megfordításával képezték az ótestamentumi írók. Ettől a képzelt személytől származtatja Lukács Evangéliumának írója a Józsefet és Jézust, azonban, az aki ehhez még ma is ragaszkodik, az akaratlanul is tápot ad az ateizmusnak és vallástalanságnak, mert hiszen képzelt személytől csak képzelt személy származhat. Márpedig Jézus húsból és vérből való Emberfia volt, hogy saját szavaival éljek, mégpedig Nimród véréből.

Nem állja a helyét az az állítás sem, hogy Mária "is" Dávid családjából származott volna, mert Józsefhez hasonlóan ő is a Mezopotámiából Galileába telepített Kushi-Szkíta nép gyermeke volt.

 MÁRIA: A SUMÉR NAGYASSZONY

Szentiványi Rezső (Szelényi Imre) "Bábeltól Pannóniáig" c. tanulmányában kereken tagadja Mária Dávidtól való származását és hiábavaló kitalálásnak minősíti Mária Józseffel való unokatestvériesítését, vagy fiúsítással való családfővé tételét. Ő Krisztus Urunk anyját "Szumér Nagyasszonynak nevezi, ami egyáltalán nem tévedés, mert Gallilea és Samaria népe Sumériából, mégpedig Susánból és Samariából - Nimród földjéről - lett odatelepítve II. Sargon, majd később Nagy Sándor által. E népnek voltak a gyermekei úgy Mária, mint József, nem pedig a távoli Júdeáé.

Zsidók Galileában Jézus születése idején nem voltak, mert - amint H. S. Chamberlain "Foundation of the Nineteenth Century" c. könyvében írja, a maccabeus Simon Tharsi egy sikeres galileai, assyrok elleni hadjárata után ott összeszedte az összes zsidókat és minden vagyonukkal együtt visszatelepítette őket Júdeába, nem sokkal Jézus születése előtt.

Elképzelhető-e, hogy egy olyan hazafi, mint Tharsi, aki a legkisebb zsidó házalót is hazatelepítette, pont a Dávid király leszármazottairól feledkezett volna el, ha ilyenek lettek volna? Bizonyára nem, mert ilyenek még Júdeában sem voltak.

"There is, accordingly, as we see, not the slightest foundation of the supposition that Christ's parents were of Jewisc descent", vagyis magyarul: A legkisebb alapja sincs annak a feltételezésnek, mintha Krisztus szülei zsidó leszármazottak volnának" - írja Chamberlain.

Hasonlóan ír Jézus történetének másik nagy kutatója Ernest Renan is "The life of Jesus" c. könyvében.

Renan, a College de France professzora, egy életet szentelt a történelmi Jézus tanulmányozására és két évet töltött a Szent Földön, helyszíni vizsgálatokat végezve. Könyvének II. fejezetében kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy Jézus Názáretben született, ahol apja József és anyja Mária szerény körülmények között éltek.

Mint tanulmányomban említettem, Kr. e. 129-ben Júda elfoglalta Samariát (Izraelt), majd 104-ben Galileát is és a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszeríttette. A meghódított terület turáni- szkíta fajú lakossága tehát zsidó vallású lett. De vajon azt jelenti-e ez, hogy ezzel zsidó fajúvá is változott? Vajon kicserélődött-e ezzel vére és faji jellege? Természetesen nem. Zsidó vallás szerint voltak kénytelenek élni, mely - mint "teokratikus" államban - egyben az államrendszert is jelentette (ami a mai Izraelben is ugyanúgy van), de megmaradtak sushanita és samaritan szkítáknak, mint ahogy Álmos vezér szkítái, a Kárpát medence magyarsága sem vált rómaivá azzal, hogy felvette a római kereszténységet, de németté se, amikor a germán eredetű protestantizmust követte. Lettek római katolikusok, lutheránusok, kálvinisták, de megmaradtak magyarnak.

Oszoljon hát el a fogalomzavar. Jézus szülei zsidó vallású szkíták voltak, de nem zsidó fajú emberek és aki ezt tagadja, csak két okból teheti. Vagy nem értékelte ki eléggé sem a Biblia, sem a történelem adatait, vagy pedig tudományos meggyőződése ellenére a kényelmesebb és biztonságosabbnak vélt alapra helyezkedik, hiszen Renan is elvesztette katedráját a College de France-n, de nem követte Galilei példáját és tudományos meggyőződése mellett kitartott.

Dr. Gálfi Géza nem ismeri el, hogy az evangéliumok mai formájukban a második és harmadik század keresztény irodalmának termékei. Megemlíti, hogy Ireneus - aki a második században élt - Máté evangéliumáról már, mint meglévőről ír. Továbbá, hogy Papian is - aki 75 és 150 között élt- ugyancsak, mint már megírt könyvről emlékezik meg Máté evangéliumáról, kiemelve, hogy annak eredeti nyelve az arámi volt.

A hozzászóló itt akaratlanul is nekem adott igazat, mert Papian tevékenysége a második század első felére esik, és úgy Máté, mint Márk evangéliumát ő írta, mint olyat.

ISTEN FIA

Ernest Renan "The life of Jesus" c. könyvében - Euzebiusra és más egyháztörténeti adatokra hivatkozva- azt írja, hogy Papias hierapolisi püspök egész életén át kutatott Jézusra vonatkozó adatok után, de szóbeli hagyományokon kívül csak két rövid ("incomplete") írást talált. Az elsőt, mely nem kronológikus sorrendben példabeszédeket és elbeszéléseket tartalmaz, szerinte Márk írta, de nem említi, hogy milyen nyelven. A második, amely mondások gyűjteménye: Mátétól ered. Mindkettőt lefordította "úgy ahogy tudta" ("and which each one has translated as he could" - Eusebius, kist. Eccl. III. 29). Ez utóbbi zsidóul volt írva. De hol vannak ezek a töredékek az evangéliumok későbbi, vagy mai formájától? Justiniánus apologéta még 150-ben nem említ evangéliumokat, csak az apostolok visszaemlékezéseit és kis terjedelmű intelmeket, melyekben a Dávidtól való származás még nem volt benne, bár az ugyanezen időben íródott "Didaché", mely az akkori álláspontnak megfelelő keresztény tanítást foglalta össze, úgy Dávidot, mint Krisztust Isten fiának nevezi. Ebből azonban legjobb esetben is csak testvérekként értelmezhetők. A Dávid fiává (leszármazottjává) minősítés egy későbbi kelte, elhomályosító, romantikus tendenciájú legendakeltés eredménye, amikor mindent egy mítikus légkörbe burkoltak és a hétköznapok embere számára elérhetetlenné tették Krisztust.

Az Istenfia elnevezés általános volt az egyiptomi és a sumér királyoknál, sőt némely római császár még ezzel sem elégedett meg, hanem egyenesen Istenné jelentette ki magát.

Pierre Monet "Eternal Egypt" című művében a PHA-RA-OH elnevezést - amellyel az egyiptomi királyokat illették - próbálja megmagyarázni. Több próbálkozás között megemlíti, hogy a királyi gyermekek az akkori hit szerint nem úgy születtek, mint a közönséges gyerekek, hanem azok isteni származásúak voltak.

Leonard Cottrell is az írja a "The Anvil of Civilization" című könyvében, hogy az "Istenfia fogalom nem ritka dolog a régi népeknél". Több sumér király is a Napisten fiának nevezte magát.

A második század végén és a harmadik század elején, Alexandriai Philo nyomán, Alexandriai Kelemen és Origenes egyházatyák erős nyomást fejtettek ki a keresztény tanításnak a zsidó mitológiában való beágyazására. Ekkor keletkeztek az első komoly szakadások a kialakulás állapotában lévő kereszténységben, mert főleg a nem zsidó keresztények teljesen elvetették a kereszténység judaizálását és Krisztust nem Dávid fiának, hanem Istentől küldött prófétának tartották. Ezeket hívták "gnosztikusok"-nak és Celsus szerint ez volt a legelterjedtebb áramlat. A másik keresztény áramlat, a "Markionizmus" is azt tanította, hogy az ószövetségi prófétálások nem vonatkoznak Jézusra.

A különböző keresztény áramlatok közötti harc a negyedik század kezdetére már ádáz gyűlöletté fajult, és a 325-ben megtartott "Niceai Zsinaton" nyílt szakadásban tört ki, ahol Eusebius és Epifanius nyomására a Krisztusi Szkíta lelkű kereszténységet az Ótestamentum szellemében megfogalmazott nyolcvan dogmatétellel, az Ótestamentumi mentalitású dogmaelvek elfogadására kényszeríttették - írja Zajti Ferenc: "Magyar évezredek" című könyvében.

Ezen törekvéseknek, legfőbb ellenzője Árius püspök volt, akit híveivel együtt, mint eretnekeket, kiközösítettek. Az áriánusok igen jelentékeny felekezetté fejlődtek - különösen éppen a galileai és szíriai Krisztus-követők között, mert amikor IV. Béla királyunk felesége Laskarish Mária, Ottó frátert és társait elküldte Szíriába ottani rokonai felkeresésre, Ottó fráter jelentésében az írta, hogy az ottani nép őket nagyon szívesen fogadta és magyarul nagyon jól megérették egymást. Csak hát - amint írja - áriánusok voltak, de neki nagyon szívesen megengedték, hogy templomaikban misézhessen.

Sajnos Ottónak menekülnie kellett a közelgő tatárjárás elől, amely a szíriai magyarságot, Krisztus népét elsöpörte.

Azt írja továbbá dr. Gálfi Géza, hogy "Jézus nemzetségtáblája: az egyház tanítása szerint, a Biblia pedig csak hit és erkölcs dolgában tartalmazza szükségszerűen Isten szavát - a történelmi, földrajzi, stb. kérdések vita alá eshetnek. Egyébként könnyen lehet, hogy egy-egy nemzetségtáblából egyes ősök kimaradtak".

Pontosan erről van szó: hogy vita alá eshetnek és ha valamelyik tétel nem állja ki a próbát, akkor a legbecsületesebb dolog az archeológia, a nyelvészet és a történelemtudomány adatai alapján helyesbítenünk a tévedéseket. Adjuk vissza az Emberfia Krisztust annak a népnek, amelyikből szülei származtak: Nimród kései utódainak, a magyari népeknek.

Az Istenfia úgyis mindenkié és nem akarjuk őt elvenni azoktól, akik benne hisznek. De ráerőszakolni arra a népre, amelyik sohasem vallotta őt magáénak és nem is hitt benne: abszurdum.

"ELI ELI, LAM MA SABAKTANI"

Jézusnak a keresztfán elhangzott fenti szavaira vonatkozólag az írja dr. Gálfi Géza, hogy az én olvasatom - "Istenem, Istenem, segíts megszabadulni" - nem fogadható el, mert Jézus ott tulajdonképpen a Dávid 21. Zsoltárának első versét imádkozta - "Én Istenem, Én Istenem miért hagytál el engem" - "azaz Jézus nem esett kétségbe".

Engedje meg dr. Gálfi Géza: én a kenyeremnek a javát már megettem és a 21. zsoltárt jó néhányszor énekeltem a hívekkel együtt. Újólag el is olvastam figyelmesen, de dicsekedésnél és átkozódásnál egyebet nem tudtam benne felfedezni, ahol Dávid még az ő ellenségeit is az ÚR ellenségeivé nyilvánítja.

Az én olvasatomat - "Istenem, Istenem nézz rám (segíts) megszabadulni" (vagy "megszabadítani") dr. Bobula Ida "Origin of the Hungarian Nation" című könyvének (49. lap) és a Hammurábi féle Sumér-akkád kétnyelvű kőtáblának adataira alapoztam.

Onnan indultam ki, hogy ha már a történelem bebizonyította, hogy Jézus népe és szülei a Sumér-földről, Samara, Nimród és Susán városok vidékéről származnak, akkor Jézus ránk maradt utolsó fohásznak értelmezéséhez is az ottani sumér nyelvet kell segítségül hívnom.

Az ÉLI szó értelme felől senkinek sincs kétsége. A hittita ÉL, a sumér ILE, ILU, ILA, az egyiptomi ELU-RA, vagy az arámi ÉLI, mind ugyanarra az Élő Istenre vonatkoztak, akikre a magyar még ma is esküszik: "Esküszöm az Élő Istenre".

A LAM MA szavak a Hammurábi Codex XLIH. Column, 96. Lineben (dc Pálfalvy Sándor: "Barangolások ősi puli nyomokon" c. művéből) a következő fordításban fordulnak elő:

LA MA ZI DA MI- IK TUM, stb.
see the eye and always know
lássa meg szemed és mindig tudd

a LA MA tehát azt jelenti, hogy láss meg, vagy nézz meg, vagyis az Erdélyben és Hazánk egyes részein divatos szójárásban: "segíts meg".

A Sabaktani szó értelmezéséhez dr. Bobula könyvében közölt "Sabartoi is the old name the free ones"- féle szómagyarázatot használtam, mely azt jelenti, hogy "szabad".

Ha még hozzáteszem azt, hogy olvasatomat személyes beszélgetésünk alkalmával Badiny Jós Ferenc professzor is helyeselte, azt hiszem, nincs kétség afelől, hogy mit mondott az Úr Jézus a keresztfán. Nem a Dávid 21. zsoltára szerint dicsekedett, hanem fohászkodott, miként mi is tesszük az örökszép énekben:

"Egyedüli reményem Úristen csak Te vagy,
Jöjj el és "nézz meg engem", magamra óh nem hagyj"...
Mi mást jelentene a "nézz meg", mint azt, hogy "segíts meg!"

BETHLEHEM ÉS A NÉPSZÁMLÁLÁS

Azt is kifogásolja dr. Gálfi Géza, hagy tanulmányomban a "népszámlálást amely miatt Mária" "mindenórás" állapotában 180 km-nyi utazásra lett volna kényszerítve, "állítólagos"-nak neveztem.

A történelem nem tud sem ókori, sem újkori népszámlálásról, amelyhez mindenkinek oda kellett volna mennie, ahová való. Vajon az a kereskedő, vagy diplomata, akit hivatása éppen tartósan Rómához kötött, szintén haza kellett volna vitorláznia és szamaragolnia csak azért, hogy megszámlálják? Vagy bárkinek, akinek ősei csak Dávidtól kezdve ezer éven keresztül júdeai polgárok voltak, mindnek vissza kellett volna utaznia oda? Nevetséges. Még a mai modern közlekedés- technikának is megoldhatatlan problémát jelentene egy ilyen népvándorlás-szerű mozgalom.

A népszámlálást célzó állításban maga Lukács, vagy fordítója is bizonytalan lehetett. Azért - bár nem írja, de - engedi következtetni, mintha két népszámlálás is lett volna "azokban az időkben".

Renan erről - Josephus, Ant. XVII. XIII. 5, XVIII. I. I, II I-re hivatkozva - azt írja, hogy a bethlehemi legendában szereplő népszámlálás legalább tíz évvel Jézus születése után volt. "The inscription by wich it was formerly pretended to establish that Quirinus had levied two census is reconized as false (See Orelli, Inscr. Lat. No. 623, Borghesi Fastes Consulaires)". Vagyis magyarul: "az írás, mely szerint hajdanában két népszámlálást tartott volna Quirinus, elismerten (szándékosan) téves". A népszámlálás - amelyet tartottak is - különben sem vonatkozott a negyedes fejedelemségekre, hanem csak a Római provinciákra.

A TALMUD

Hátra van még dr. Gálfi Gézának a Talmudra vonatkozó megjegyzése. Szerinte Jézus származását illetően a Talmudra nem lehet hivatkozni, mert azt Krisztus után ezer évvel írták.

Nem tudom, hogy honnan vette dr. Gálfi az adatokat állításához, mert ha csak az Enciclopedia Britannicát nyitotta volna fel, ott azt olvashatta volna, hogy a Talmudot Jézus kortársai írták és később csak hozzá-hozzá írtak.

A Talmud két részből áll: a Mishnából és a Gemarahból. A Mishna, mint a rabbiképzés tananyaga, régebbi írásokból lett összeállítva és Kr. u. 150-ben már készen állt.

A Jeruzsálemi Talmudot, mely Gemarah néven ismeretes és a Mishna magyarázatát öleli fel: 230 körül állították össze. A Talmud mindkét része régi tanok és adatok gyűjteménye, melyről az Enciclopedia Britannica azt írja, hogy: "It is (a Talmud) important for a proper understandig of the origin of Christianity, since this literature came from men who taught at the time when Jesus lived". Vagyis magyarul: "A Talmud fontos a kereszténység eredetének megértéséhez, mivel ez az irodalom olyan emberektől származik, akik akkor tanítottak, amikor Jézus élt".

Tehát a Talmud Krisztusra vonatkozó adatai szemtanúktól és kortársaktól erednek. Ezek pedig az írják róla, hogy "az átkozott istentelen Nimród fiának fia" (leszármazottja) volt.

Ennyi a válaszom dr. Gálfi Géza hozzászólására és nagyon köszönöm, hogy ezzel lehetővé tette számomra a téma bővebb kimerítését. Még talán arra a megjegyzésre, hogy "a szumérok nyelve Kr. e. 2000 körül eltűnt, de a mezopotámiai egyetemeken, mint a tudomány nyelve tovább élt még kb. 150-ig", azt válaszolom, hogy sem a nyelv nem tűnt el, sem a sumér-szkíta nép, hanem tovább vándorolt és még ma is él, ha alaposan módosult, megújított formában is: Krisztus Urunk nemzetének, a magyaroknak ajkán.

Sajtár Elemér, akinek írásait mindig szívesen olvasom, Budapestről szólt hozzá tanulmányomhoz, amint írja katolikus szemszögből, előre bocsátva, hogy mint hívő katolikus, "minden katolikus dogmát hihetőnek és valóságnak" tart.

Ebből azonban az következik, hogy Jézus Dávidtól való származását és emberi vonalon zsidó nemzetiségét is valóságnak tartja, annak dacára, hogy ezt a történelmi kutatások, sőt maga a Biblia és maga Krisztus is cáfolják.

Azt írja továbbá Sajtár Elemér, hogy "Vajon nem állunk-e az "Antikrisztus" szolgálatában, amikor Isten kinyilatkoztatását a "kiválasztott

népről" az egyik faj helyett másik fajra akarjuk ráruházni, s így Krisztust el akarjuk venni az emberiség összességétől?" és hogy "Isten Ábrahámot személy szerint választotta ki az isteni feladatra."

Őszintén szólva nem értem, hogy Sajtár Elemér milyen isteni feladatot tulajdonít Ábrahámnak, és mi köze Ábrahámnak Jézushoz? Jézus az őt kérdésekkel ostromló zsidóknak azt mondta, hogy "Ábrahám a Ti atyátok..." (János 8:56). Tehát mint más helyen a Dávidtól, úgy itt az Ábrahámtól való származását sem ismeri el.

Ami pedig az "Antikrisztusra" való célzást illeti, nem látom miért lenne "antikrisztianizmus" az, ha kimutatjuk és megvalljuk Krisztus valódi származását. Miért ne lehetne az "Isten Fia" magyar, ha már az, és miért akarjuk mindenáron zsidónak tartani, mikor nem az? A szkíta-magyar Krisztus semmivel sem kevésbé az "emberiség összességétől", mintha zsidó Krisztus volna.

Avagy a szemellenző már annyira elvakított bennünket, hogy még Krisztus is megtagadni való, ha magyar? Végül azt írja Sajtár Elemér, hogy "Krisztusnak, mint Isten megtestesülésének faji származása nem lehet vita tárgya". Sajtár Elemér jól tudja, hogy az emberi dolgokat mindig szabad vitatni. Márpedig Jézus faji származása emberi dolog és kár lenne azt elzárni a vita elől csak azért, hogy ne derüljön ki az igazság, hogy Isten az ő magyar népén keresztül küldte el az ő Fiát ÉL házának elveszett juhaihoz (Máté 15:24.)

ÉSZREVÉTEL DR. MIHÁLY FERENC FEJTEGETÉSEIHEZ

A "Szittyakürt" 1972. júliusi számában dr. Mihály Ferenc: "Válasz a hozzászólásokra" c. tanulmányában kitért előzőleg írt soraimra, emiatt kénytelen vagyok néhány tévedésre rámutatni, melyeket ő bizonyára teljes jóhiszeműséggel írt. Dr. Mihály azt állítja, hogy Pápiász írta volna Márk és Máté evangéliumát. Ám szólaljon meg maga Pápiász, aki ezt írta Eusebius szerint (ugyanis Pápiász öt kötetet írt, ezek elvesztek és csak Eusebiuson keresztül ismerjük azok tartalmát: "Máté szedte rendbe arameus nyelven a "logia"-kat, ami az egy tárgyra vonatkozó verseket jelenti. Ugyanígy írt Márkról. Azaz maga Pápiász szerint ezen evangéliumok szerzői Máté és Márk voltak. Ne a szabadkőműves Renan könyvén és tendenciózus torzításain keresztül nézzük a kérdést, hanem az eredeti szövegeket olvassuk el. Origenes (meghalt 225-ben) ugyanezt állítja.

A Pápiász és Eusebis által ismert szövegek azonosak a maival, de: 1972. április 11- én, a "Le Figaro" egyáltalán nem katolikus lapban olvassuk, hogy a Qumran sivatagban talált töredék már az evangélium szövegét tartalmazza, és ez a töredék kb. Kr. u. 50-ból való. Azaz: a sivatag homokja bizonyítja a hitelességet. Máté - mint előzőleg írtam - Iréneusz szerint Kr. u. 50 körül írta evangéliumát. Utólagos betoldás lehetősége is elképzelhetetlen egy olyan korban, mikor egy "i" betű miatt is halomra gyilkolták egymást az emberek. De hol vannak a "még át nem írt" szövegek?

A niceai zsinaton - ez egyébként közismert - Ariust nem azért közösítették ki, mert szembehelyezkedett volna a kereszténység "elzsidósításá"-val (a kereszténység végleg szakított a zsidó törvényekkel Kr. u. 50-ben, a jeruzsálemi zsinaton, később a spanyol inkvizíció eretnekként üldözte mindazokat, akik Zsidó hagyományokat ápoltak), hanem azért, mert Arius tagadta Krisztus Istenségét és a Szentháromságot. (Ezért ma is kizárnának bárkit a kat. és protestáns egyházak egyaránt.)

Lehetetlen az, hogy IV. Béla (XIII. század!) kiküldöttje Szíriában ariánus magyarokat talált volna, mert az ariánusokról a VII. század után a történelem semmit sem tud, azaz: ekkorra eltűntek végleg. (Lásd: Lexikon, für Theologie und Kirche, 1957, kiadó: Herder.)

Dr. Mihály teljes jóhiszeműséggel írja, hogy ő nem találta a 21. zsoltárban az "Én Istenem, miért hagytál el engem ő" (Eli, lámma szabaktani) szavakat, mert a bibliakiadások a zsoltárok számozásánál a 9. zsoltárig teljesen megegyeznek, de a 9. zsoltárt egyes kiadások két külön zsoltárnak tekintették, és azt 9. és 10. számmal jelölték, míg más kiadások csak a 9. szám alatt. Ezen zsoltártól kezdve a következő zsoltárok számozása egy egységgel eltér, aszerint, hogy milyen kiadásban jelent meg. A "La Bible de Jérusalem ", a legelismertebb és legmodernebb francia biblia ezért a zsoltároknál mind a két számozást feltünteti, így a 671. oldalon a "Psaume" 22(21) alatt olvassuk: "Mon Dieu, mon Dieu, pourquoi m'as tu abandonné?", ami a nálam lévő magyar kiadás szövege szerint (itt 21. számmal jelöli ezt a zsoltárt) ezt jelenti: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Miért vagy oly messze könyörgésemtől, jajaim szavától?" stb.

Kérem dr. Mihály honfitársunkat, legyen szíves megnézni a bibliájában emiatt a 22. zsoltárt. - Hogy az arameus szavak mit jelentenek, azt az evangéliumok maguk megírják, mert a Márk 15:14-ben ez van: "Eloi, Eloi, lamma szabaktani. Vagyis: Én Istenem, és Istenem, miért hagytál el engem?". Ugyanígy megmondja ezen szavak jelentését Máté is a 27:46-ban, így nincs szükség semmi "átmagyarázás"-ra. Máté és Márk csak jobban tudják!

Előzőleg már megírtam, hogy a hiteles pogány kútfők szerint Augustus császár három népszámlálást tartott: Kr. e. 8 és Kr. u. 14-ben, a Josephus Flavius által említett népszámlálás ezen utolsó. Igazat ír dr. Mihály Ferenc, hogy ezen népszámlálások eredetileg nem vonatkoztak a negyedes fejedelmekre, de a második (Kr. e. 8.) népszámlálást később (Kr. e. 4.) kiterjesztették a szövetséges Heródes országaira is - ekkor született Krisztus. Lukács ebben nem volt "bizonytalan", hanem - olvassuk csak el a szöveget. II., 2, - a leghatározottabban állítja, hogy ez Quirinus, Szíria helytartója idejében történt.

Áldott állapotban sokkal nagyobb utakat tettek meg magyar asszonyok is, gondoljunk csak az 1945-ös és 56-os menekülésekre. Názáret Betlehem: 120 km (lemértem), ez 4 napos gyalogút. A gyaloglást áldott állapotban orvosok kifejezetten javasolják. Ezen utat egy várandós asszony ha mindvégig gyalog megy - legfeljebb egy hét alatt teszi meg könnyedén.

Talmud. Olvassuk el Luzsénszky fordításában és a "Hídfő" kiadásában A Talmudot. Itt valóban az van, hogy Kr. u. pár évszázaddal már volt egy ilyen összefoglaló (de ezt sem írhatták Krisztus kortársai, akik ekkor már régen elporladtak), de a Talmud mai formáját Mezopotámiában állították össze Kr. u. 1000 körül, a "Hídfő" kiadása szerint. A Talmud ezen kiadása Krisztust nem Nimród, hanem Randera római katona fiaként tünteti fel, hogy gyűlöletet szítson a kereszténység ellen. De lehet, hogy más töredékek Nimród fiának mondják. A lényeg az, ha kereszténységről van szó, a Talmud hetet-havat összehord, hogy azt minél jobban beszennyezze (éppen úgy, mint a szabadkőművesek mindent előhoznak, kitalálnak, hogy az evangéliumok hitelességét, ezen keresztül Krisztus Istenségét és a kereszténységet, de főleg a katolikus vallást elfűrészeljék. Erre ne hivatkozzunk).

Az Enciclopedia Britannica-val kapcsolatban is igen óvatosnak kell lennünk, mert ez kb. 15 évvel ezelőtt azt írta, hogy Kossuth szlovák volt, az 1911-es kiadás pedig részletesen leírja, hogy Luther miként engedélyezte pénzért Hesseni Fülöpnek a kétnejűséget. Ez is igaz? - Ne felejtsük el, hogy a szabadkőművesség az angoloknál igen erős. A mindenkor angol király főmesterük, napjainkban pedig az észak-írországi katolikusok mészárlását és elnyomását az "Orange" páholy irányítja.

Dr. Mihály azt írja, hogy a katolikusok "dogmája" Krisztus zsidó származása. Nem vagyok járatos ebben a kérdésben, de nem tudok róla, hogy ezt "dogmá "-nak hirdették volna ki. Ellenben ezt tanítja egyaránt a protestáns és kat. egyház. Pontosan ismerni kell, hogy mi az a "dogma ", mielőtt ezen a ponton támadást indítunk a kat. egyház ellen (pl. sem a latin szertartás, sem a papi nőtlenség, sem a Biblia szavai sohasem voltak "dogmák").

Hogy félreértés ne essék, magam is vallom, hogy a magyarok a szumér nép leszármazottai, ezt nyelvészeti, antropológiai, művészeti, stb. bizonyítékokkal látom igazolva. De ne lőjünk túl a célon, mert ezzel magát az elvet verjük agyon. Schmökel Kieli szumerológus professzor alapos munkája kimutatta, hogy a szumérok Kr. e. 2000 körül kelet felé eltűntek, Mezopotámiában csoportjuk nem maradt, ellenben nyelvüket Kr. e. 150-ig tanították az egyetemeken. Semmi nyom nincsen arra, hogy Palesztinába valaha is szumérokat telepítettek volna. Légvonalban ez 1500 km, gyakorlatilag ez akkor elérhetetlen, ma is igen messze van (a sok kerülő, sivatagok, stb.).

Ha - tegyük fel - Krisztus idejében magyarok laktak volna Palesztinában, akkor a magyar semmi esetre sem származhatik a szumértől, mert ez időben a szumérok már Perzsiában (mutatja a magyar és perzsa népviselet közötti hasonlóság, a majdnem azonos szavak: majom-majmon, oroszlán arszalán, stb.) vagy a turáni pusztákon éltek. Ne felejtsük el, csak a magyar a szumér leszármazottja, a többi törökös törzs (tatár, üzbég, stb.) csak oldalrokonok. A babiloni tiszta szemita nép volt, elég egy pillantást vetnünk a babiloni domborművek alakjainak arcvonásaira.

Ha túlzunk, tönkretesszük magát az elméletet, ez olyan, mint a Prohászka által hirdetett antiszemitizmus. Valóban nagy szerencsétlenség volt, hogy a magyarság gazdaságilag, majd politikailag is a zsidóság irányítása alá került. De amikor ezt a felismerést túlzásba vitték és az antiszemitizmus hatására kitépték a zsidógyerek pajeszát és kirúgták a 80 éves öregasszony hóna alól a mankót, ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tettek magának a zsidóságnak, mert - a tömeg mindig globálisan ítélt - ellenszenvessé tették az antiszemitizmust, amelyik pedig sohasem hirdetett embertelenséget.

Még tovább folytathatnánk más tévedések cáfolatát, de egy igen lényeges szempontot szabad legyen említenünk. Mi, 56-os magyarok, nem azért dolgozunk az emigrációban, hogy időnket, erőnket felekezeti, vallásalapítási, stb. vitákra, különösen egymás vallásos érzületének megbántására, avagy ilyenek kivédésére pazaroljuk. - Ezért kérjük:

Minden vallási kérdést, "vallásalapítást", stb. kapcsoljunk ki nemzetvédelmi munkánkból, mert ennek eredménye sem egymás meggyőzése, sem új vallás "alapítása" úgysem lesz soha, ellenben veszekedéseket idéz elő és megbénítja nemzetszolgálatunkat, azaz: csak ellenségeinknek használ. Aki vallási vitákat óhajt, írjon felekezeti lapban, avagy alapíthat ilyet. Írjunk Magyarország felszabadításáról, küzdjünk Trianon és az abortusz ellen, nekünk ez itt a kötelességünk. Tisztelem más felfogású magyar testvéreim vallási meggyőződését, és azt sohasem bántom. De mások se tegyék ezt a katolikusokkal szemben, mert ezzel csak a magyar ügynek ártanak, vég nélküli vitákat idéznek elő, miközben a magyar pusztul, kivész. - Kérem mindenki megértését!

DR. GÁLFI GÉZA

DR. MIHÁLY FERENC:

"NIMRÓDNAK FIA: KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK!

Éppen egy esztendeje múlt annak, hogy megírtam és a "Szittyakürt" 1971 decemberi számában leközölte "Gondolatok egy prédikációhoz" c. tanulmányomat, melyben történelmi adatokkal, továbbá a Bibliával és a Talmuddal bizonyítottam, hogy Jézus Krisztus nem Dávid király családjából, hanem Nimród kushi-szkíta magyar népéből származott.

A hozzászólásokra válaszolva, a "Szittyakürt" 1971. júliusi számában közölt "Válasz a hozzászólásokra" című cikkemben alkalmam volt még több adattal bizonyítani, hogy Isten az ő szkíta-magyar népén keresztül küldte el az ő Fiát az ő Igéjének tanítására.

A tanulmányt- újságcikkszerű formában - ezzel lezártnak is tekinthetném, de egyik ismételten hozzászólóm, dr. Gálfi Géza a Szittyakürt 1972. szeptemberi számában úgy fogalmazta meg hozzászólását, hogy az a gyanútlan olvasóban - aki tanulmányom mindkét részét esetleg nem olvasta - azt a hiedelmet keltheti, mintha én azokban a Katolikus egyházat és annak dogmáit támadtam volna, vagy mintha engem írásaimban "mások vallásos érzületének megbántása", sőt "antiszemitizmus" avagy, "vallásalapítási" szándék vezetett volna, vagy éppen a "magyar ügynek" ártanék.

Testvéreim, a rám dobott kőre nem akarok kővel válaszolni, hanem a tudománynak ama kenyerével, melyet Jézus Urunk úgy fejezett ki, hogy "keressétek az igazságot és azt a háztetőkről is prédikáljátok". De kérdem, vajon egyházellenes dolog-e a történelem adatainak felhasználása? Avagy megbántom-e valakinek vallásos érzületét azzal, hogy olyan tényeket tárok elé, amelyekről eddig nem volt tudomása, de lelke mélyén mindig égett a vágy, hogy megtudhassa az igazságot`ő Milyen magyar ügynek ártok én azzal, hogy bebizonyítom, hogy Jézus vérünkből való vér és húsunkból való hús volt? De kérdezhetem fordítva is: Mi haszna volt a "magyar ügynek" abból, hogy eddig Jézus emberi származását a zsidókra erőszakoltuk? A zsidók nem örültek neki, de a magyar hitélet sokat veszített vele.

Mindezek után azt kell hinnem, hogy az alaptalan vádak csak arra valók, hogy tudományos bizonyítékaim hitelét gyengítsék, és az ügyet - ha már azokat cáfolni nem lehet - tudományos vita helyett a vádak és védekezések útvesztőjére tereljék. Én erre nem vagyok hajlandó. Mindazonáltal úgy érzem, hogy a hozzászólónak még néhány megjegyzésre válaszolnom kell.

Dr. Gálfi Géza lehetetlennek tartja azt, hogy a IV. Béla királyunk felesége, Mária királyné által - az ő rokonai felkeresésére - Szíriába küldött Ottó fráter ott ariánusokat talált volna, mert szerinte "ariánusokról a VII. század után a történelem semmit sem tud.

Ezzel szemben a Dr. Fehér Mátyás Jenő által közölt részlet a kassai kódexből, az EXODUS FRATRUM az írja, hogy Ottó fráter a KUR folyó mentén, az akkori Észak-Szíriában 1233-ban megtalálta a keleti magyarokat; akik "... ugyan kereszténynek vallották magukat, de vallásukban a georgiaiakat és örményeket követik, de sokan közülük saracénok, sőt némelyek ariánusok módjára élnek..." a testvérek hirdetni kezdték közöttük a katolikus hitet és nagyon is könnyen megértették őket, mert beszélték nyelvüket". Barcha Murta (Barcsai?) nemes férfiú is fogadta őket, stb.)

Ottó fráter betegen érkezett a pécsi kolostorba, ahol az utolsó kenet szentségétől felfrissülve mindezeket rendtársainak tollba mondta és az úti térképet a testvérekre bízva meghalt.

Az- írja a továbbiakban dr. Gálfi, hogy "semmi nyom nincsen arra, hogy Palesztinába valaha is sumérokat telepítettek volna", mert az légvonalban 1500 kilométer távolságot jelent és így lehetetlennek tartja, hogy II. Sargon, majd Nagy Sándor Sumériából (Nimrudból, Samarából és Susánból) oda áttelepítést hajtottak volna végre. De vajon akkor ez alapon azt is lehetetlennek tartja, hogy Nebukadnezár zsidókat hurcoltatott volna el Júdeából Babylonba tehát hasonló távolságra? Sőt akkor nyugodtan lehetetlennek tarthatjuk azt is, hogy Cyrus hozzájárulásával onnan vissza is térhettek, másodszor is megtéve ugyanazt az 1500 kilométernyi távolságot. Miért ne tudták volna a kushi-szkíták ugyanazt a távolságot megtenni, amire a zsidók kétszer is képesek voltak. De ha mindezt dr. Gálfi nem hiszi a történészeknek, higgye el a Bibliának (II. Kir. 24 és Esdrás. 4,9.) és a Collins Dictinary of th Bible által az 513. old. a Samaritánusokról és az 546. oldalon a Shushanitákról írottaknak. Ezek "szent írások". Miért haragszik hát a hozzászóló énrám, amikor én ugyanezeket leírom és történelmi adatokkal kiegészítve a ma embere részére érthetővé teszem és a történészek megállapításain - miszerint Jézus nem volt zsidó fajú - túlmenve, bizonyítom, hogy magyar volt, Nimród népéből.

Ide tartozik még dr. Gálfinak az a megjegyzése, hogy a Talmud nem bír a szemtanú hitelességével, mert azt mai formájában Mezopotámiában állították össze Kr. u. 1000 körül, tehát a Jézus származására vonatkozó tételei nem származhatnak kortársaitól, és Luzsénszkyre hivatkozik. Luzsénszky azonban a Talmud magyar fordításának előszavában nem ezt írja, hanem a következőket: "... egy Júda nevű rabbi Kr. u.. 150-ben egy könyvet állított össze, mely könyv Mishna elnevezést nyert". (Az ebbe felvett régi iratok alapján hivatkoznak Jézusra.) "A későbbi évszázadok folyamán a Mishnát Palesztina és Babilónia zsidó iskoláiban különböző kommentárokkal bővítették:"Ezek a magyarázatok Gémara név alatt ismeretesek és a Mishnával együttesen... Talmud nevezet alatt idéztetnek." "A babiloni Talmud Krisztus után 500 körül készült el" Tehát nem 1000-ben. A Collins Dictionary of the Bible is azt írja az 580. lapon, hogy a Talmudot - már meglévő régi iratokból - Kr. u. 70-ben kezdték el egy egységes műbe összegyűjteni. Tehát nyugodtan elfogadhatjuk, hogy Jézusra vonatkozó adatai kortársaktól származnak, akik - az Enciclopedia Britannica szerint - "akkor tanítottak, amikor Jézus élt". Azokban pedig többször is előfordul, hogy Jézust hol Noé, hol Nimród leszármazottjaként gyalázzák és istentagadó góynak nevezik. Ha Jézus zsidó lett volna, pláne a Dávid király családjából, akkor ilyen jelzőkkel nem illették volna.

Én azonban elismerem a hozzászólónak, vagy bárkinek azt a jogát, hogy ha lelki üdvösségéhez zsidó Krisztusra van szüksége. Legyen neki az ő hite szerint. Tiszteletben tartom mindenki hitét. Tanulmányomat én azoknak írtam, "akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot" és azt akkor is szívesen fogadják, ha az eddigi ismereteikkel ellenkezik. Sőt merem állítani, hogy sok ezer magyar testvérünk boldogan veszi tudomásul, hogy nekünk több közünk van az Úr Jézushoz, mint bármely más népnek.

Ki kell még térnem dr. Gálfi ama megjegyzésére, mellyel Ernest Renan - aki a College de France professzora volt - kutatásainak és megállapításainak értékét azzal igyekszik csökkenteni, hogy Renan szabadkőműves volt. Én nem tudom, hogy az volt-e, de Jézusról a legnagyobb tisztelettel és szeretettel ír. A galileai és samáriai nép jellemvonásairól, egyenes, barátságos és segítőkész magatartásáról, a nők szépségéről és kedvességéről, vendégszeretetéről elragadtatással nyilatkozik. Ellenkezően a júdeaiakról (zsidókról), akiknek vallása tiltotta azt, hogy házukba idegent befogadjanak.

Ismerve a szabadkőművesség és a zsidóság kapcsolatát: ha Renan szabadkőműves lett volna, akkor a Jézus életéről szóló könyvét egész másképpen írta volna meg. Ő egész életén át gyűjtötte az adatokat Jézusra vonatkozóan és 1860-61-ban két évig járta Palesztinában Jézus lába nyomát, mire kijelentette, hogy Jézus nem volt zsidó. Ugyanezen megállapításra jutott, több más történész között: H. S. Chamberlain is és nem utolsó sorban a mi Zajti Ferencünk és Ft. Szelényi Imrénk, hogy a másik nagy hittudóst dr. Pálfi Károlyt se hagyjam ki, nem beszélve a jelenleg még élőkről, köztük Badiny Jós Ferencről, stb.

Végezetül megköszönöm dr. Gálfi Géza testvéremnek hozzászólásait, de sajnálom, hogy őt sem az igazság érdekli, hanem az, hogy neki legyen igaza. De nem haragszom indokolatlan vádjaiért, elvégre magyarok vagyunk és én mindnyájunk nevében kiáltom az Úrhoz: "Nimródnak Fia könyörülj rajtunk", mert ha Te nem segítesz, elveszünk.

A "NIMRÓDNAK FIA KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK" címet azért alkalmaztam itt, mert éppen Dr. Nyíregyházy Pali bátyám végezte egyszer szentbeszédét a "DÁVIDNAK FIA KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK" zárszóval. Már örül a helyesbítésnek.

Dr. Mihály FERENC.

MI KÖZÜNK TEVELED JÉZUS, ISTEN FIA?

Máté 8:29 - (A gadarénusok földjén két ördöngös kiálta...")

Lukács 8:28 - (Az ördöngös): "Mi közöm van nekem teveled Jézus...?"

Nekünk magyaroknak ez a kérdés "mi közünk teveled Jézus... " sokkal súlyosabban hangzik, mint bármely más népnek. Feleletet azonban a mai hivatásos teológusoknál még hiába keresünk, mert ők nem a történelmi, hanem a mitológiai Jézust állítják elénk, mondván, hogy Jézus fölötte áll a történelemnek, mert ő nem emberi indulatból, hanem a "hiposztáziából", vagyis Isten személyiségének és az emberi természetnek titkos, természetfeletti egyesüléséből született. Tehát Istennek "egyszülött fia". Mégis - mintegy saját magukat megcáfolva -, ugyanakkor azt is mondják, hogy zsidó volt és Dávid nemzetségéből származott. Ez esetben tehát már emberi származást tulajdonítanak neki, ami természetismeretünknek és a tudomány mai állásának jobban megfelel, s nem kisebbíti Jézus ama tanításainak értékét, "melyek az ő szájából vannak". Feljogosít azonban bennünket arra, hogy az Úr Jézus emberi származását, nemzetiségét, a régészet, a történelemtudomány és a bibliakritika eredményeinek birtokában megvizsgáljuk.

A teológusok egy része ma még mereven elzárkózik a történelemtudomány és a bibliakritika megállapításai elől. Ezzel szemben Rev. Gémes István evangélikus lelkész az "Útitárs" című nívós vallásos folyóiratban már azt írja, hogy "... a tudományos bibliamagyarázat" és a "kegyes" bibliaolvasás és tanulmányozás között óriási a szakadék, de eleven erővel mégiscsak nekünk szegeződik a kérdés: miért nem veszünk tudomást ennek a bibliakritikának az eredményeiről és miért teszünk úgy, mintha ott mindez az ördög munkája lenne?" Ő tehát már hajlandó az igazságot figyelembe venni, szemben Dr. Paul Müller hittudóssal, aki szerint "... emberi tekintélynek nem szabad a Bibliában az igazat a hamistól, a valódit a valótlanságtól elválasztani." Isten azonban csak az igazságot követeli tőlünk, ami egyúttal parancs arra is, hogy a valótlanságokat tőle elválasszuk és az ? Fiának történelmét is a valóság alapján ismerjük meg.

Ahhoz, hogy az Úr Jézus történelmi alakját megrajzolhassuk, bele kell tekintenünk annak a földrésznek történetébe és azoknak a népeknek történelmébe, ahol és akik között ? élt és akik közül származott. Első forrás ehhez a Biblia, illetve az Új Testamentumi Evangéliumok és a Talmud, Jézus szereplésére, működési területére és idejére vonatkozó adatai, valamint az archeológia megállapításai. Ezekhez jönnek azok a tudományos megállapítások, amelyekről az Evangéliumok írói még nem tudhattak, vagy figyelmüket elkerülték, illetve nem tartották azokat fontosnak. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az Evangéliumokat mai alakjukban nem szemtanúk és nem kortársak írták, hanem, azok másolatok másolataiként a harmadik század vallásos irodalmának termékei a mítosz-keltés és célszerűségre való törekvés minden hibájával, mely szerint nem az volt a cél, hogy ki volt Krisztus és milyen volt, hanem az, hogy kinek kellett volna és milyennek kellett volna lennie. Vagyis legendát írtak. H. Delahaye Jézus Társasági atya szerint "Az ember portrét vár és programot kap ".

A Máté Evangéliumában közölt családfa szerint Jézus József fia volt és Ábrahámtól számítva a 41. leszármazott, míg Lukács Evangéliuma szerint a József fia ugyan, de az 56. leszármazott. Márk és János Evangéliuma nem beszél családfáról, pedig a Márké az alap, a legrégebbi. A Jánosé pedig a legtárgyilagosabb, legszenvedélymentesebb.

A Máté és Lukács Evangéliumában felsorolt több, mint hetvenöt nemzetség - csak harminc éves átlagos életkort számítva - több, mint kétezer évet ölelne fel. Ennyi idő távlatából nem lehet egy emberfiának származásfonalát visszagombolyítani olyan korszakban, amikor anyakönyvet még nem vezettek, sőt az etnikai és országhatárok is állandóan változtak. Háborúk dúltak, győzők a legyőzötteket megsemmisítették, csak a gyökeret, a földművelő parasztot hagyták meg, mert a győztest el kellett tartani.

Így maradt fenn az evangéliumi történések területén egyiptomiak által kittának, a görögök által pedig szkítáknak nevezett hittita kánaánita őslakosság. Ezek közé kezdtek a Kr. e. második évezred végén Arábiából a "khabirú" néven ismert szemita népek bevándorolni és nagyobb gócokat alkotni a Holt-tengertől nyugatra eső hegyes-dombos vidéken, legsűrűbben Juta város környékén, mely Solyrna várától, a mai Jeruzsálemtől délre van. Az ótestamentum alapját képező írások szerzői nevezték el az új bevándorlókat "jutaiaknak", majd Júda népének, a tartományt pedig Júdeának.

De Júdea határa még a "babiloni fogság" idején (Kr. e. 597-538) sem terjedt északabbra, mint Solyma, a későbbi Hierosolyma (hi(e)ros(ol)yma: HIROSIMA) határa, mely várost a Palesztinát elfoglaló Cyrus perzsa király adományozta a zsidóknak, hogy ott építsék fel kultuszközpontjukat és templomukat. Amikor ez ellen az Élő Isten gyermekei, az "élita" kánaániak, Simsay nevű kancellárjuk vezetésével, arameus nyelven írt beadvány útján tiltakoztak Cyrus utódjánál, Artaxerxesnél, ez a kérelem jogosságát elismerte és az építkezést letiltotta, visszaadva Solymát a samariai helytartó fennhatósága alá, az "éliták" jogos tulajdonába. (Esdr. 4. J. W. Swain: The Anc. World.)

A Solymai és a Solymától északra eső területek lakossága nem volt zsidó, bár a Biblia adatai szerint Dávid és Salamon uralkodása alatt zsidó fennhatóság alatt volt. Ettől az időtől kezdve az "izraeliák" és a zsidók között állandó volt a háborúskodás és "keserű a viszony", mely még az újtestamentumi időkben sem szűnt meg, sőt fokozódott, amikor a Kr. e. 129-ben függetlenségét kivívó Júda - a Rómával kötött szövetség után - elfoglalta Samariát, majd Kr. e. 104-ben annak a Kishon folyótól északra eső részét, Galileát is, és a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszerítene - írja Dr. J. W. Swain professzor.

Mindez azonban sem a samariai, sem a galileai szkíták népi jellegét nem változtatta meg. Fizették a zsidó vallás szerinti adót, a "két drachmát" (Máté 17:24-27), de továbbra is őseink szokása szerint a hegyeken (Gerizim, Kál, Kármel, Tábor) imádkoztak.

A Hammond "Biblical World Atlas" a Kr. e. 2000-1600-as időkre vonatkozóan Mezopotámia északi részét, későbbre vonatkozóan pedig Palesztina északi felét is Arámi területnek tünteti fel, míg a déli felét valószínűleg a Bibliával szembeni tapintatból Canaáninak. Az archeológia és őstörténettudomány azonban már kiderítette, hogy Canaán földjén is ugyanazt a nyelvet beszélték, mint tőle északabbra, vagy délebbre. Erre fényes bizonyítékokkal szolgáltak a fentebb említett területeken feltárt rovásírásos és ékírásos nyelvemlékek, melyek ma már tömegével állnak az őstörténészek rendelkezésére: Turántól egyfelől a Dunamedencéig, másfelől Mezopotámián, Palesztinán és Egyiptomon át Etiópiáig. Ezen írások csodálatosképpen ma is olvashatók és megérthetők magyarul, amint azt Dr. Baráth Tibor "A magyar népek őstörténete" című kitűnő könyvében ékesen bebizonyította.

A Biblia tekintélyét úgy a zsidóság, mint az egyház, ki-ki a maga érdekében, mindig igyekezett megvédeni. Nem vették szívesen az olyan dokumentumokat és leleteket, amelyek a "szent írásokkal" ellenkeztek, de mivel ezek léteznek, hívő ember részére tiltottakká nyilvánították vagy egyszerűen agyonhallgatták, azon elv alapján, hogy amiről nem beszélnek, az nem is létezik.

Nagyon jellemző esetet említ Dr Zakar András a közelmúltból. "A Sumér hitvilág és a Biblia" c. könyvében. Eszerint, amikor Izrael elfoglalta Jeruzsálemnek az arabok által birtokolt részét, hozzáfogtak a régi várfal - Solyma - alapjainak kiásásához és "... a várfal felszín alatti részén szkíta rovás feliratokat találtak. Ekkor azonban a kutató-árkokat sietve visszatemették."

Meg kell tehát állapítanunk, hogy a ma Sumérnak nevezett nyelv volt az igazi Arámi nyelv, melyet a zsidók ősei adoptáltak és még Krisztus Urunk idejében is beszéltek. Hiába ostorozták őket a rabbik - amint a Talmudban a Sabbath 12.b. lapján és a Sota 33.a. lapján Jehuda és Jochanan rabbikat idézve írva vagyon hogy "Sohase imádkozzék az ember szükségeiért Arámi nyelven, mert akkor az angyalok nem csatlakoznak az ő imádságához, mert az angyalok az Arámi nyelvet nem értik."

MESSIÁS

Az Evangéliumok azt tanítják, hogy Jézus volt az a Messiás, vagyis szabadító, akit a sok rabsorsot szenvedett zsidó nép várt és akit nekik a prófétáik jósoltak, ki Dávid családjából származott és a júdeai Behlehemben született Máriától és József fia volt.

A zsidó nép azonban nem vallási, hanem politikai szabadítót várt, aki vérükből való vér és húsukból való hús és hatalmas mint a legendabeli Dávid király és a názáreti Jézust nem ismerte el sem zsidónak, sem szabadítónak.

Hittudósok és történészek egyöntetűen írják, hogy az Újtestamentum Evangéliumaiban az első évszázadok alatt sok változtatás, betoldás és kihagyás történt egyházpolitikai, célszerűségi okokból. Így a Dávid királytól való származás is csak mint kései betoldás került bele az evangéliumokba, de benne felejtették az ezzel ellenkező adatokat és magának Jézusnak szavait, mellyel tudtunkra adja, hogy nem tartotta magát sem zsidónak, sem Dávid leszármazottjának, és így a zsidók "messiásának" sem, mert ő sokkal nagyobb volt annál.

Istennek jogában állt az ő igéinek tanítására az ? Fiát bármelyik népen keresztül elhívni és az ő igéi ugyanolyan értékűek, ha kínai, perzsa, magyar vagy zsidó Krisztus szájából hangzik is. Mivel pedig valóban kiválasztott egy népet, nemcsak illik nekünk, hanem kötelességünk is tudni, hogy melyik volt az a nép.

"AZ EMBERNEK FIA"

Az Úr Jézus magát mindig "Ember Fiának" nevezte, ami az Evangéliumokban nyolcvanegyszer fordul elő. Az Evangéliumokban Jézus származásával Máté és Lukács foglalkoznak. Máté csak Ábrahámig, míg Lukács Ádámig vezeti vissza Jézus származáslistáját. A családfába mindkettő beleszövi Ábrahámot, Dávidot és Esdrást (Salathiel) valamint Józsefet, mint Jézus apját. Lukács továbbmenőleg még felsorolja Noét, Arpaksad nagyapját és Nimród dédapját. Részünkre itt most csak Nimród érdekes, mint Jézus egyenes ági ősapja, mert Lukács Evangéliuma 3. részének 23-38. verse Ádámtól kezdve Jézus családfáját, a tizedik helyen Noét jelöli meg, mint Jézus ősapját. Anyai családfáját egyik evangélista sem ismerteti.

Az előzőekben azt mondtam, hogy a mai "hivatalos" teológia nem a történelmi, hanem a mitológiai Jézust állítja elénk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Evangéliumokból semmi sem igaz, mert nagyon sok tanítása, adata igaz és helyes. Igazaknak kell elismernünk Istennek minden igéjét, "melyek az ő szájából vannak", továbbá mindazokat az adatokat, amelyek a történelemtudomány, a régészet és egyéb tudományok felfedezésével megegyeznek.

Nem célunk vitába szállni az Evangéliumok istenhitbeli és erkölcsi vonatkozásaival. Vitába szállhatunk azonban történelmi adataival és Jézus emberi származására vonatkozó ellentmondásaival. Ehhez tudnunk kell, hogy sem Jézus nem tartotta magát zsidónak, sem az első keresztények nem tartották őt annak. Sőt mint később látni fogjuk, az ő idejében keletkezett zsidó iratok - mint pl. a Talmud is - csak prozelyta "góy"-nak, vagyis zsidó vallású idegennek nevezik, és a Dávidtól való származását sem ismerik el. A Dávidtól való származás csak a második században kezdett megjelenni az evangéliumok alapját képező írástöredékek másolatának másolataiban. A Péter apostol tanítását valló első keresztények igyekeztek teljesen elszakadni a zsidó vallás kötelékeitől, ami kitűnik Szent Péternek az apostolok gyűlésén Jeruzsálemben elhangzott beszédéből, mely az Apostolok Cselekedetei 15. részében a következőképpen van leírva:

1. Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: "Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek: '

5. Előállónak azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy "Körül kell metélni őket és megparancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák."

6. Egybegyűlének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.

7. És mikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter és mondá nékik: "Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem miközülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higgyenek".

10. "Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk."

22. "Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek.., hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék Antiokhiába..."

23. "Megírván azok keze által ezeket: ..."

24. "Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek miközülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, - feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a (mózesi) törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk."

27. "Küldöttük azért Júdást és Silast, kik élőszóval tudtotokra adják ugyanezeket":

30. "Azok annak okáért elbocsáttatván, elmenének Antokhiába; és egybegyűjtvén a sokaságot, átadták a levelet:"

31. "És mikor elolvasták, örvendezének az intésen."

Az apostolok tehát - Pált és az iskarióti Júdást kivéve - nem voltak zsidók, de antiokhiai követőik sem.

Pál apostol zsidó volta is kétséges, mert őt a zsidók Jézus miatt megkövezték "és kivonszolták a városból, azt gondolván, hogy meghalt." De mégis magához tért, a tanítványok gondozása alatt.

A zsidó törvény szerint zsidót megölni, megkövezni: nem volt szabad. (Ap. Csel. 14:19-20)

Péternek az a kitétele, hogy "Némelyek, kik Júdeából jöttek alá," Jeruzsálembe, azt a történelmi tényt bizonyítja, hogy Jeruzsálem nem Palesztina Júdea nevű tartományához tartozott, hanem Somáriához. Régebben Solyma volt a neve.

Houston Stewart Chamberlain szerint teljesen bizonyos, hogy Krisztus sem volt zsidó és ereiben egy csepp zsidó vér sem csörgedezett, mert Galilea népe, ahonnan származott, nem volt zsidó. E területet a zsidók "Galil hag Goyim"-nak, idegenek földjének nevezték és ezt a nevet egyszerűsítették a rómaiak Kr. e. 63-bon Galileára, melynek legjelentősebb városa Scythopolis, lakossága pedig Khusi Szkíta nép volt, kiket Kr. e. 710-ben II. Sargon Susánból telepített Galileába az ottani rokon népek közé, kik a tőlük délre lakó Samaritánokhoz hasonlóan a Sumér nyelv Arameus dialektusát beszélték. A Sumér nyelvről pedig nem kisebb tudósok, mint Sir L. Wooley, Sir H. C. Rawlinson, Prof. J. Oppert, Prof. Sayce, stb. állapították meg, hogy "Ős-Scytha Nyelv" volt, melynek egyenes folytatása a magyar nyelv.

A zsidók ősei, a khabirú arabok a Krisztus előtti második évezred második felében kezdtek felhúzódni a Holt-tenger nyugati hegyes-dombos partvidékére, ahol a Hettita Kánaánira népek laktak. Mivel a bevándorlás szervezetlenül és lassú tempóban folyt, az új jövevények megtanulták a befogadó nép nyelvét, átvették szokásaikat és keveredtek is velük úgyannyira, hogy a Kr. e. hatodik században már semmi sem állta útját a teljes beolvadásnak.

Történt azonban, hogy Krisztus előtt 597-ben Nebukadnezár babyloni király leigázta Palesztinát. A lakosságból - így a zsidók közül is sokat rabszolgaságba, fogságba hurcolt, honnan az újabb hódító Cyrus Perzsa király bocsátotta el a még élőket és leszármazottaikat Kr. e. 538-ban. Az első csoportban csak csekély számú zsidó tért haza, kiket az otthoniak hamar felszívtak. Tizennyolc évvel később egy jelentősebb csoport tért haza Zerubabel vezetése alatt, aki Júdea kormányzásával lett megbízva. Később, Kr. e. 444- ben a király egy gazdag zsidót, Nehémiást küldte kormányzónak Júdeába. Nehémiás, hogy az asszimilálódást meggátolja, eltiltotta a zsidók őseit a vegyes házasságtól és vallási reformokat is hozott.

A zsidó teokratikus állam és nemzet megalapítójának azonban Esdrást kell tekintenünk, aki 238 levitával és vagy ezerötszáz egyéb rendű-rangú, mind jómódú hívével tért haza Kr. e. 397-ben. Ő a nehémiási fajvédő törvényeket megszigorította és a már meglévő vegyes, vagyis zsidó- kánaánita házasságokat felbontatta, a kánaánita hettita feleségeket gyermekeikkel együtt elűzette. Az államformát teljesen teokratikus alapokra fektette, a népnek saját nyelvet és írásmódot szerkesztett és megalkotta a világ legelterjedtebb irodalmi művét, a zsidó mitológiát, mely ma "Ótestamentum" néven ismeretes. Természetes, hogy Esdrás törvényei még jobban elmélyítették a zsidók és goyimok közötti szakadékot" írja J. W. Swain, de a zsidóknak megmaradást, nemzeti öntudatot és biztonságérzetet adott, és megindította a nyelvi elkülönülést a környező népektől, kik az Arameus nyelvet beszélték egész Palesztina területén.

Kik voltak az Arameusok és hol laktak? Miféle nép volt az, amely ezt a nyelvet beszélte és miféle nyelv volt az Arámi nyelv?

Leonard Cottrell "The Anvil of Civilization" című könyvében azt írja, hogy ha valaki a Kr. e. kétezredik évben a Turáni fennsíkról elindult nyugat felé a Földközi-tengernek akár az északi partján, tehát Anatólián, a Hetitták földjén és a mai Görögországon keresztül, akár a déli part felé vette útját Palesztinán keresztül Egyiptomba és Lybiába, csak egy nyelvnek a tudására volt szüksége, mégpedig az Oppert által Sumérnak nevezett mezopotámiai ősnép nyelvére, mert ezeken a területeken abban az időben még mindenütt ennek a nyelvnek valamelyik dialektusát beszélték. Hasonlóan írnak a többi jeles történészek is.

JÚDA ÉS IZRAEL

A Bibliai atlaszok az Exodus előtti Palesztinát teljes egészében: mint Kánaánt, és lakosságát mint Kánaánitákat tünteti fel. A lakosságot az Ótestamentum "Hittitáknak", a perzsák Kitteusaknak és Kattusoknak nevezik, melyet a görögök "Scytha"-ra módosítottak. Azonban ÉL Istenük után nevezték őket ÉL Harcosainak, Elitáknak is, ezt a Biblia Izra-elita, néven őrizte meg. E nép azonban nem volt azonos Júda népével. bár Dávid és Salamon alatt a két nép együtt élt, de Salamon halála után az Izraeliták visszaszerezték függetlenségüket.

Júda aspirációi sohasem szűntek meg Izrael bekebelezésére, ami Kr. e. 129-ben és 104-ben - a Rómával kötött szövetség után - bekövetkezett. Az ótestamentum mai formájának, a Septuaguintnak írói már Júda népére is alkalmazzák az Izrael Népe nevet, mely azonban mindmáig, csak mint a zsidó nép vallási neve terjedt el a köztudatban. De Krisztus idejében "Izra- Elita" alatt még nem a zsidókat, hanem "Él Harcosait" vagyis a kánaáni kitteusokat, a szkítákat értették. Jeruzsálemben is a lakosság nagyobb része izraelita szkíta volt és a zsidók csak mint kisebbség éltek ott, kiknek vezetői a polgári közigazgatással voltak megbízva. Jézus az ottani izraelitákat tanítani járt oda: zsidó ruhába öltözve, mert a zsidók halálra keresték. (János 5:1-1 A)

A két nép különbözőségét és Krisztus nem zsidó voltát bizonyítja az "Irgalmas Samaritánusról" szóló példabeszéd is és Jézusnak a samariai asszonnyal való beszélgetése is.

Jézus idejében a zsidó nép már teljesen a Torah fajvédelmi törvényei szerint élt, de a "Törvény alatt élő" nem zsidók úgy bújtak ki alóla, ahogy lehetett, fizették a tizedet és egyébként élték a maguk életmódját és imádták a maguk Istenét: Éli élő Istent.

Minden emberben él egy jogos nemzeti öntudat, egy nemzeti hovatartozandósági érzés és ahogy egy zsidótól nem lehet megkívánni azt, hogy példázataiban ne a saját fajtáját dicsőítse, így Jézusnál is természetes volt, hogy példázatában az "örök élet" iránt érdeklődő "Törvénytudó" előtt egy szamaritánust említett, mint az irgalmasság mintaképét, nem pedig egy zsidót.

Más oka is volt erre. ugyanis nem mondhatott olyat, ami ellenkezett volna a zsidók Törvényével, mely a Talmud magyarázata szerint az Erubin 64.a és Aboda Z. 20. alapján előírja, hogy: "az ember egy nem zsidón ne könyörüljön", míg a Pesachim 25.a lapján az áll, hogy "Mindenkit lehet, gyógyítani, kivéve a bálványimádókat, a fajtalanokat és a vérrontókat". Ezért kerülte el úgy a pap, mint a Levita az útfélen sebesülten fekvő szerencsétlent.

Jézusnak másik szamáriai esete is azt mutatja, hogy ő vér szerint nem volt zsidó. Ugyanis a szamáriai asszonytól vizet kért, amin az asszony igen elcsodálkozott mondván: "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki szamáriai asszony vagyok, mert a zsidók nem barátkoznak a szamáriaiakkal''.

Jézus Jeruzsálemből jött. Galileába tartva Szamárián keresztül. Jeruzsálemi tartózkodása alatt bizonyára zsidó divat szerinti öltözetet viselt, hogy nyugodtabban taníthasson, hiszen János Evangéliuma szerint éppen a farizeusok elől menekült. (János 4:1-3). Azonban ha zsidó lett volna, nem kérhetett volna az asszonytól még vizet se, mert a zsidók az idegeneket és eszközeiket tisztátalanoknak tartották, amint az az Ótestamentumban és a Talmudban meg van írva. Hogy "Háromszor- mondják a rabbik. Hogy a nem zsidó nő és férfi tisztátalan".

A szamáriaiak hovátartozandóságáról fontos adat a szamáriai asszony másik kijelentése is: "... A mi atyáink ezen a hegyen imádkoznak" Ugyanis már a legrégibb vallások szerint úgy hitte az emberiség, hogy az Isten lakóhelye az "Égben" van és aki magasabb helyen imádkozik, az közelebb van az Istenhez. Ezért jegyzik meg az egykorú krónikások, hogy a Szumérok, Szkíták a hegyeken és dombokon, vagy ha ilyen nem volt közel, akkor az Isten által szabadon áttekinthető pusztában imádkoztak, vagy ha módjukban állt: Ziggurátokat építettek (lépcsős piramisokat).

A szamáriai asszony pusztában és hegyen imádkozó atyái tehát szkíták voltak és nem zsidók. Ezekre vonatkozóan mondja Kahana rabbi a Talmudban, hogy "Szemtelen az, aki nyílt síkságon imádkozik és, aki a bűneit felsorolja ".

Krisztus "orcájának színe változása" is egy magas hegyen történt, amint az Máté 17:1-2-ben meg van írva. Megkísértése is a hegyen való imádkozás közben történt (Máté 4:1). Kedvenc imádkozó helye az Olajfák hegyén volt, stb. Ő is betartotta az ősök szokását.

A hittudósok és történészek szerint az Új Testamentum evangéliumainak eredeti szövege nincs meg. A mai szöveg csak másolatok eredménye, mely nem mentes az akkori tendenciának megfelelő változtatásoktól, kihagyásoktól és betoldásoktól, melyek tele vannak ellentmondásokkal. Így, került bele a "Júdeai Betlehem" is, mint Jézus születési helye csak azért, mert Dávid is ott született amint J. W. Swain professzor írja "The Ancient World" című könyv első kötetének 210. oldalán.

Betlehem nevű helység Palesztina területén nem is egy volt. De azt, hogy a minden órára várandós Mária a galileai Názárettől a júdeai Betlehemig vezető - legalább 180 kilométeres hegyes-völgyes terepen kacskaringózó - utat megtette volna egy állítólagos népszámlálás miatt, ma már minden értelmes ember kizártnak tarja. Ellenben minden kutatás oda vezet, hogy Jézus születési helye - ha Betlehem volt - csakis a galileai Betlehem lehetett, ahova szüleit származásuk, rokoni kötelékeik és egzisztenciális érdekeik kötötték, ahol a szkíták laktak, akiknek ősatyja volt Nimród, aki a Biblia szerint "... kezde hatalmassá lenni a Földön" és "az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén". "E földről ment aztán Asszíriába és építé Ninivét, Rekhobóth városát és Kaláht és Résent Ninive között és Kaláh között:" (Mózes I. 10:8-12)

Vagyis Nimród építette Sineár (Sumér) legnagyobb részét, amit nemcsak a Biblia, hanem ma már az archeológia és őstörténet tudomány is bebizonyított. Azért írja Rawlinson és Sayce Opperttel egyetértve, hogy ". . a Sumér nyelv és a Scytha nyelv... mert, a legrégibb ékírásos szövegek Mezopotámiában Scytha nyelven íródtak:" Ennek a nyelvnek egyik dialektusa volt az Arámi nyelv, Jézus anyanyelve.

Ezen a nyelven küldte fohászát az Atyához, a Susanita és Kánaánita Szkíta magyarok élő Isméhez: "Éli, Éli lam-ma sabaktani" - vagyis Istenem, Istenem, nézz megszabadulni", azaz "segíts megszabadulni". Ugyanis a régi magyar nyelvben, de Hazánk egyes részein még ma is: a segítségnyújtást sokszor úgy fejezik ki, hogy "ránéztem", "megnéztem" vagyis "segítettem". Ez az "idióma" nem ismeretlen még az angol nyelvben sem.

Mindezek után már határozottan kijelenthetjük, hogy Krisztus Urunk nem a zsidó Dávidnak volt leszármazottja, hanem a Kushi- Szkíta Nimródnak, kinek népéből II. Sargon Kr. e. 710-ben több ezret telepített Galileába, az ottani rokon népek közé.

A Talmud is azt írja Jézusról Jochanan Ben Zakkaj rabbi által, hogy " .. az istentelen Nimród fiának fia" volt. Mózes I. könyve 10:8 szerint "Khus nemié Nimródot is ... akiről pedig tudjuk, hogy nemcsak hatalmas vadász vala az Úr előtt; hanem a két szittya vitéznek, Hunornak és Magornak (Magyarnak) az apja volt.

Kézai Simon Nimródon keresztül Noétól származtatja a magyarokat. Friedrich von Hirth ( "Die Ahnentatel Attila's nach Johannes von Thurocz" c. 1490) Atilla családfáját vezeti fel Noéig. Attiláról pedig Pósa püspök (Anonymus) írja, hogy tőle származott Álmos, a honalapító Árpád atyja.


MAGYAR HITVALLÁS

1. - Hiszek az Élő Istenben, a mi mindenható Atyánkban, a világmindenség teremtőjében.

2. - Hiszem, hogy Istennek bennem lévő szent Lelke által az ő gyermeke vagyok.

3. - Hiszek az ő nagy Fiainak, azok között is

a legnagyobbnak, a Názáreti Jézusnak tanításában, akit a mi népünkből hívott el az ő Igéinek hirdetésére.

4. - Hiszem, hogy testi életem a létnek nem egyedüli formája, és testem elhalásával Énem átlényegül az örökkévalóságba.

5. - Hiszem, hogy létem nem véletlen jelenség, hanem Istentől eredő tervszerű küldetés, mely kötelességeket ró reám Istennel, nemzetemmel, Hazámmal, környezetemmel és a közösségemmel szemben.

6. - Hiszem, hogy magyar egyházamon keresztül eljuthatok Isten jobb megismeréséhez, az Istennek tetsző élethez és benne híven teljesíthetem Istentől rám rótt kötelességemet.

7. - Hiszem, hogy gyarlóságomnál fogva hajlamos vagyok a rosszra, de tudom, hogy Isten minden megbánt és jóvátett bűnömet megbocsátja.

- ÚGY LEGYEN

ISTEN ÁLDÁSA LENGJEN A MAGYAR NEMZET FÖLÖTT!
JÉZUS ÉL

Lapunk előző négy számában a konstantinápolyi "Archkó Volume" kéziratgyűjtemény és a római könyvtárbeli "Record of the Senatorial Docket" alapján, melyet a "The Cross and the Flag" Vol. 33., No. 8 - Nov. 1974. száma közölt, és melynek hiteles fordítása 1933 óta a British Múzeumban van ismertettem és kiértékeltem Pontius Pilátusnak Tibérius császárhoz írt levelét, melyben a Názáreti Jézus szereplését, vele való kapcsolatát és a húsvéti nagy per lefolyását tárja a császár elé.

A levél tartalma lényegileg megegyezik az Evangéliumok adataival, de a történéseket, és a történések okait, célját és következményeit nem helyezi mitológiai síkra, hanem nagyon is emberi törekvéseket, emberi cselekményeket és emberi sorsokat ír le.

A levél ismeretében a Názáreti Jézus közelebb kerül hozzánk, elérhetőbbé és érthetőbbé válik. Néhány csodatételére is világosság derül, melynek fényénél átlátszóbbá, megmagyarázhatóbbá válnak a többiek is.

Így például megtudjuk belőle annak a legendának a keletkezését, hogy Jézus a vízen járt és a viharnak parancsolt, mert ezeket Pilátus felesége, Claudia Procula álmodta, aki az Evangélium szerint titokban híve volt Jézusnak. Felmerülhet azonban az a kérdés, hogy ez az álomlátás hogyan került bele az Evangéliumba? Csakis úgy, hogy Procula összeköttetésben volt a tanítványokkal, sőt magával Jézussal is, mert másképpen nem képzelhető el, hogy még csak titokban is híve lehessen, a Názáretinek.

Mint minden hódító hatalomnak, így Pilátusnak is meg volt a maga kémszolgálata és egészen bizonyosan tudott felesége minden lépéséről, sőt nagyon valószínű, hogy Pilátus, mint jó politikus és katona, nemcsak szárnysegéde, Manlius útján szerezte értesüléseit Jézus mozgalmáról, hanem a személyes összeköttetéshez a legmegbízhatóbbat, feleségét használta fel.

Továbbmenőleg: a levél tartalma megerősíti azt a bibliakritikai megállapítást, hogy a Názáreti Jézus-mozgalom egy népi, politikai felszabadító mozgalom volt, mégpedig az akkori viszonyoknak, a nép akkori kultúrfokának megfelelően, Isten rendelésén alapuló, "teokratikus" mozgalom, melyben nagy szerepe volt a misztikumnak és vallásos áhítatnak.

Mint már említettem, a szamáriai és galileai nép akkor már több, mint száz éve zsidó fennhatóság alatt élt, ami együtt járt nemcsak lelkiviláguk, gondolkodásmódjuk judaizálásával, hanem a zsidó teokratikus államrendszer, és politika következményeképpen a teljes "prozelitizálással", a minden eszközzel való zsidó vallásra térítéssel is. A papi uralomnak ez a törekvése nagy részben sikerült is, amihez hozzájárult az a körülmény, hogy a római hatalom által megszállt területen, a római "császárt" istenítő vallás mellett csak a zsidó vallás kapta meg a szervezkedési jogot. A többi "Religio licita", vagyis tiltott vallás volt, annak minden következményével. Ezért tartott fenn Jézus is egy bizonyos zsidós látszatot, ezért használta a zsidó próféták mondásait is, különösen akkor, ha a farizeusokat a saját fegyverükkel akarta sarokba szorítani, fejükre olvasva a saját prófétáikat. Pilátus levelében ugyanazt írja, amit az Evangéliumok, hogy a farizeusok féltették Jézus mozgalmától úgy a saját, mint a meghódított államterületük egységét és a prozelita adót. Óriási jövedelmük volt. Ezért hivatkoznak az Evangéliumok minduntalan arra, hogy a zsidók el akarták fogni, és megölni Jézust. Pilátus maga is írja, hogy a farizeusoknak olyan nagy fejtörést okozott Jézus mozgalma, hogy még a kormányzást is elhanyagolták.

Az Evangéliumok sokszor hivatkoznak arra, hogy a zsidók tanácskoztak afelől, hogy "miképpen veszíthetnék el Jézust". Sőt, amint János Ev. 1:48-57 részében írva van: "Egybegyűjték azért a papi fejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondanak: - Mit cselekedjünk, mert ez az ember sok csodát mivel. Ha eképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog benne, és eljönnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind a népet. Ama naptól azért azon tanakodának, hogy őt megöljék. Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, egy Efraim nevű városba. A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják."

Jézusnak is meg volt a maga hírszolgálata és tudott a tanácskozásokról tudta, hogy meg akarják ölni. Szemükre is vetette nekik, mondván: "Tudom hogy Ábrahám magva vagytok; ámde meg akartok engem ölni, olyan embert aki az igazságot beszéltem néktek, melyet az Istentől hallottam."

"Mondának azért néki (a farizeusok): Mi nem paráznaságból születtünk. Egy atyánk van, az Isten."

Mondá azért nekik Jézus: "Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől származom és jöttem. Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban: Aki az Istentől van, az hallgatja az Isten beszédeit".

Felelének azért a zsidók és mondának néki: "Nem jól mondjuk-é mi, hogy te szamaritánus vagy (és mágus), és ördög van benned?... Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják (megkövezzék); Jézus pedig elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük és eltávozék." (János Ev. 8:37-59)

Ezekből az evangéliumi idézetekből számos tanulságot vonhatunk le: Először is azt, hogy Jézus mozgalma - amint az Pilátus leveléből is kitűnik - valóban teokratikus elveken alapuló népi felszabadítási mozgalom volt és a zsidók féltek attól, hogy a rómaiak elválasztják tőlük a 162 év óta prozelitizált Samariát és az ugyancsak nem zsidó lakosságú Galileát, melyet 104 évvel Kr. e. foglaltak el és a rómaiakkal megegyezve tartották zsidó közigazgatás alatt. Ők szedték be a 2 drachma (nem zsidók által fizetendő prozelita adót és a tizedet. Mivel Jézus nem volt zsidó, a prozelita adót ő is fizette (Máté 17:2427), mint minden szamaritánus és galileus.

Galilea és Samaria lakossága (Jézus népe): a Talmud, Baba Kamma szerint is "valódi prozeliták". A két terület népe ugyanis egyformán Hittita- szkíta- Szittya, vagyis magyar fajú nép volt, amely függetlenségét mindig szerette volna visszanyerni. Köztük és a zsidók között állandó volt a háborúskodás és a keserű viszony, mely még fokozódott, amikor Júda a Rómával kötött szövetség után, Kr. e. 129-ben elfoglalta Samariát, majd Kr. e. 104-ben annak a Kishon folyótól északra eső részét is és a lakosságot körülmetélkedésre és a zsidó vallási törvények alá kényszeríttette, írja 1. W. Swaint, a chicagói egyetem történelmi professzora a "The ancient world" c. könyvében.

A farizeusok tehát méltán féltették hódított területük egységét Jézus mozgalmától.

A másik tanulság az, hogy Jézus nem meghalni, hanem élni akart a népért. Azért "rejtőzött" és azért ment éjszakára mindig Jeruzsálemen kívül eső helyiségekbe, ahol a saját fajtájabeliek, nem pedig zsidók laktak. (János II:54, stb.) Ő nagyon jól tudta, hogy holtan semmit sem tehet népéért, mert Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek az Istene. (Márk 132:27, Lukács 10:38)

Volt eset, hogy Jézust hívták a Jeruzsálemben lakó szittyákhoz, de "ő nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a júdabeliek, hogy őt megöljék." (János 7:1)

Eléggé nem hangsúlyozható továbbá az, hogy Jézus magát Isten fiának nevezte, de ezt a jelzőt a zsidóktól megtagadta, nem azért, mintha őket nem tartotta volna Isten teremtményeinek, hanem azért, mert ő ezt a kifejezést mintegy "suffixum ethnicumot", népi hovatartozandósági jelzőként használta, mivel az ő népét, a kánaánita szittyákat régebben "Isten Katonáinak", "Isten Fiainak", országukat pedig az "Isten Országának" nevezték; (Smith's Bible Dictionary 259 lap; Immanuel Velykovsky: "Ages in Chaos"; Dr. Pálfi Károly: "A magyar nemzet őstörténete és a Zsidóság"; János apostol Közöns. I. Levele 3:1,2,9,10, és 4:6).

Amikor Jézus a "Mennyek Országáról" az Isten Országáról nyilvánosan beszélt s azt a farizeusok és a kémeik is hallották, rendszerint kétértelmű példázatokban beszélt, "Maguk között azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott." (Márk Ev. 4:34.)

A farizeusok előtt Isten Országáról, mint elvont fogalomról beszélt. Hívei elé azonban ÉL Isten Országának, mint földrajzi területnek elérését, felszabadítását tűzte ki célul, Ezt akarta Pilátus kihasználni, felszabadítani a prozelitákat a papi fejedelmek zsarnoksága alól, amivel két célt vélt elérni, egyrészt gyengíteni a zsidó nemzeti gőgöt, másrészt pedig az egyenes jellemű és megbízható szkítákat, mint jó katonaanyagot római szövetségessé tenni, hiszen lovasságukat addig is nagyrészt ezek közül toborozták, mert ők maguk nem szerettek lóval bánni.

Hogy a farizeusok és papi fejedelmek Jézussal és mozgalmával szembeni álláspontját megértsük, képzeljük el, hogy mit csinálnának a románok ma, ha Erdélyben, amely évezredeken keresztül magyar volt, akadna egy hazafi, egy próféta, aki bár román állampolgárnak született, tehát jog szerint román, de vér szerint magyar származású, arról kezdene prédikálni, hogy "Térjetek meg (észre), mert az idő közel van és elközelgett az Isten Országa (Magyarország egységének és, függetlenségének helyreállítása). Azt hiszem, a farizeusok szelíd galamboknak tűnnének a románok által rendezendő vérfürdő főhóhérai mellett. Erről ők már jó példával szolgáltak, amióta 800 évvel ezelőtt elkezdtek a magyarok védelme alá a Kárpát-medencébe beszivárogni. Rájuk is érvényes az a közmondás, hogy "Adj a tótnak (románnak) szállást, előbb-utóbb kiver a házadból."

A mai Izraelben ma is halálra ítélnék azt a Palesztinában született arab vérű izraeli polgárt, aki a zsidók által meghódított arab területek felszabadítására titkos szervezkedést folytatna, mint ahogy Jézust is halálra ítélnék ma is: akár Izraelben, akár Romániában, akár bármelyik más "mozaikállamban" fejtené ki tevékenységét.

A "Niceai Zsinat" egyházatyái 1650 évvel ezelőtt azzal követték el a hibát, hogy üdvösségtanukat nem a sumér szittya fajú szülőktől származó Názáreti Jézus tanítására alapozták, hanem őt meghamisítva megtették zsidónak, Dávid fiának, majd Isten Fiának, akit mennyei Atyja halálra rendelt, hogy a bűnös emberiségnek megbocsáthasson, az isteni ítélet végrehajtásául pedig megtették a zsidókat. Sőt azzal az állítólagos farizeusi mondással, hogy "Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon", a mitológiai eredeti bűn helyett egy történelmi "eredeti bűnt" teremtettek, ami abszurdum, mert a mai nemzedéket nem lehet felelőssé tenni kétezer évvel ezelőtti elődeinek cselekedeteiért.

Ez az oka annak, hogy a világhatalommá fejlődött zsidóság szeretne szabadulni eme újabb "eredeti bűn" vádjától még azon az áron is, hogy a Názáreti Jézust a rómaiak ellen összeesküvő zsidó szabadsághőssé, hóhérává pedig Pilátust tennék meg. Ebben az akcióban teljes egyetértésre találtak tizenhét zsidó származású kardinálisban, sőt magában a Pápában is.

A mi szempontunkból teljesen mindegy volna, hogy kik ítélték el és kik feszítették keresztre Jézust, mert mi magyarhitűek nem az ő kereszthalála és feltámadása révén akarjuk elérni lelkünk üdvösségét, hanem ama tanításainak a betartása révén, melyek az "? szájából vannak". Nekünk a kánaáni szittya testvéreinket elzsidósító Kajafás nem több és nem kevesebb, mint az erdélyi székely testvéreinket elrománosító Caucescu.

A "Niceai Credo" alapján álló egyházaknak azonban igen súlyos problémáik lesznek, mert át kell nekik írni az úgynevezett Újtestamentumot. A keresztény tömegekkel el kellene hitetni, hogy amire 1942 év óta esküdtek, amiért a "tudósokat máglyahalálra küldték, amiért az inkvizíciós pereket rendezték, mind hazugság, nem érvényes többé. Mert ha ezt az egy téglát kiveszik a keresztény hit alapjából, meglazul és kihullik a többi is. Az épület pedig összedől, lelkileg maga alá temetve a hívek szemellenzős makacsabb érzését és szélnek eresztve a józanabbakat".

Az akció jelentős lépéssel jutott előre a múlt év végén. Ugyanis a TIME az 1974. december 23- iki számában arról tudósít, hogy az 1974. év végén a franciaországi Troyesben lefolytattak egy polgári pert Jézus ügyében, abból a szempontból, hogy kik végeztették ki Jézust: a rómaiak, vagy a zsidók?

A zsidók előadója Jacques Isorni ügyvéd, a keresztény oldalé pedig Rev. Georges de Nantes volt. Isorni rágalmazással vádolta Nantest aki szóban és írásban az Újtestamentum, főleg pedig János Evangéliuma alapján hirdette, hogy Jézust a zsidók ítélték halálra és feszítették meg. Nantest már 1986-bon eltiltották a szószéktől, mert VI. Pál pápát eretneknek nevezte. Isornit pedig azzal vádolta, hogy meghamisította az Újtestamentumot és a zsidók felmentése ellene volna a Katolikus Dogmának. "Én a hitemet és egyházamat védem"- kiáltotta Rev. de Nantes a bíróság előtt.

Isorni ügyvéd azt állította, hogy Jézus azért lett elítélve, mert fellázadt a római megszállás ellen. "Ha a bíróság nem ítéli el Rev. de Nantest rágalmazás miatt, akkor az azt jelenti, hogy védelmet nyújt néki a zsidók elleni prédikáláshoz" - szegezte a vádat Isorni a bíróságnak. (Justifying him for preaching the massacre of the Jews.).

A háromtagú bíróság végül két hónapi tárgyalás után kihirdette ítéletét, miszerint a rómaiak ölték meg Jézust, Rev. de Nantest pedig rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek és jelképesen egy frank (kb. 22 cent) pénzbüntetésre ítélte - írja a TIME. Isorni ügyvéd meg lehetett elégedve az ítélettel, bár a büntetés csak egy csomag cigaretta ára volt. De kicsikart egy ítéletet, amely ugyanúgy érvényes, mintha a büntetés százezer frank volna.

Az ítéletben az a lényeges, hogy olyan országokban, ahol nincsenek tételes törvények, hanem bírói "jogszokások", tehát előző ítéletek alapján döntenek, bármelyik papot el lehet ítélni, ha húsvétkor az Evangéliumból felolvassa a vonatkozó részt, vagy prédikációjában elmondja a híveinek, hogy mi is történt húsvétkor és mik voltak az előzmények.

A hívek pedig meg kell, hogy tanulják, hogy ami kétezer évig igaz volt, annak most már az ellenkezőjét kell elhinni.

A troyesi ítélet az a hólabda, amely ha lavinává nő, elsodorhatja mindazokat, akiket érint az Úr Jézusnak az a mondása, hogy: "Szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak," és nem keresnek idejében menedéket saját, nemzeti egyházaikban.

Függetlenül a troyesi pertől, a pápa már előbb létesített egy "Concilium"-ot Jézus származásának és kereszthalálának "kivizsgálására", mely az "Ecumenia" keretében működik. Erről az újságok már eleget írtak, ismertetve a mozgalom tanácskozásának az anyagát, melyből már előre látható, hogy a keresztény hívek nemsokára kénytelenek lesznek tudomásul, venni, hogy a zsidó nép az Üdvözítő és Jézus nem volt az Isten Fia, továbbá, hogy nem is halt meg a keresztfán.

Hogy a Názáreti Jézus mi módon volt Üdvözítő és Isten Fia, azt már megmagyaráztam e jelen sorokban is és máskor is. Hogy meghalt-e a keresztfán és hová lett, arról a legközelebbi számunkban fogok írni.

 


 JÉZUS A MIÉNK

"Ez a század vallástalannak van bélyegezve, pedig soha az első keresztény századok óta az emberiség nem érdeklődött ilyen szenvedélyesen Jézus személye iránt, mint az utolsó hetven évben.

Ennek köszönhető, hogy ma már megfogható közelségben van Jézus személye, ellentétben a "... romantikus tendenciával, amikor mindent egy mitikus légkörbe hurkoltak és a hétköznapok embere részére elérhetetlenné tették Krisztust." - írta H. S. Chamberlain a "Foundation of the nineteenth Century" című könyvében.

Valóban, az utolsó száz évben, a régészet és a történelemtudomány felfedezései alapján tömegével jelentek meg olyan írások, tanulmányok, tudományos igényű könyvek, amelyek mind azt bizonyítják, hogy mindaz, amit nekünk az Isten és az Ember viszonyáról, valamint az "Emberfiáról" Jézusról tanítottak, szöges ellentétben áll a történelmi valósággal.

Az egyház csak 1822-ben szüntette be az olyan könyvek indexre tevését, amelyek azt állították, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem a Föld kering a Nap körül, de nem szűnt meg eretneknek tartani minden olyan munkát, vagy magatartást és tanítást, amely a kereszténység szent könyvének, az ótestamentum néven ismert zsidó mitológiának szó szerinti értelmezésével nem egyezett. Az indexre tevés nemcsak az eretnekség 'bélyegével jelzett művek olvasásának és terjesztésének a tilalmát jelentette, hanem azoknak megsemmisítését is előírta. Ezeknek a műveknek a felkeresésével, tanítóinak büntetésével az egyháznak egy külön csoportja, az úgynevezett "Inkvizíció" foglalkozott.

Az inkvizíció minden keresztény országban elvégezte feladatát és nyomában a legkegyetlenebb megkínzatás, elevenen eltemetés és máglyán elégetés, ebből következően pedig özvegyek és árvák könnyei, sírásai és jajgatásai hirdették a kegyesség diadalát.

Az inkvizíció hatáskörébe tartozott a pogánynak nevezett régi vallásoknak, sőt a nem római jelzésű, de Jézus tanítását is tartalmazó szent könyveknek megsemmisítése, elégetése is.

Ami a magyarországi inkvizíció működését illeti, arról bőséges ismereteket szerezhetünk Dr. Fehér Mátyás "Középkori magyar Inkvizíció" című könyvéből. (közel 300.000 magyar áldozattal számolhatunk a XII- XIII. században. Sáfár) Az inkvizíciónak legfontosabb feladata Hazánkban az volt, hogy kiirtsa a régi magyar vallásra való visszaemlékezésnek még a csíráját is. A régi magyar írások, könyvek sorsa a tűzzel-vassal való megsemmisítés; a máguspapoknak, valamint a táltosoknak és igriceknek a megkínzatás, halálbüntetés, sőt sok esetben elevenen elégetés, vagy eltemetés volt.

A büntetés kiterjedt nemcsak a vádlottakra, hanem még az őket védő családtagokra, vagy pártolókra is.

Ismeretes, hogy Árpád-házi Margit hercegnő a hansági mágusok érdekében szót emelt Báneza bíborosnál. Persze eredmény nélkül.

Margitot kolostorba zárták, de mivel életrajzát szent életű barátok írták meg, elhallgatták az okot, ami valószínűleg a mágusok védelme volt. Az egyház akkori magatartását tekintve: olyan egyéniséget, mint Margit, nem hagyhattak szabadon. Ez is egyik alkalom volt arra, hogy az Árpádház egyik életerős sarját terméketlenségre kárhoztassák. A krónikások azt írták, hogy még apja, IV Béla is megtagadta vele az érintkezést. De az is lehet, hogy csak elzárták előle. Mindenesetre Béla királyunk magatartására jellemző, hogy még olyan jelentéktelen ügyben is, mint a visegrádi vár építése, kikérte a pápa engedélyét - írja Rudnay Egyed "Atilla Triológia" című könyvében.

Igen helyesen, de az egyházzal szemben elég tapintatosan írja Dr. Fehér Mátyás, hogy "Bár az ősi vallás nem hirdette magáról, hogy ,a szelídség és a szeretet vallása', sokkal szelídebb és kegyesebb volt, mint azok a népek, amelyeknek fiai mint hittérítők jöttek magyar földre:"

Az inkvizíció régi formája, gyakorlata már megszűnt, illetve a gyakorlat modernizálódott. Szelleme a cenzúrában, becsmérelésben, rágalmazásban, gyalázkodásokban, álszenteskedésben és kegyes mellébeszélésekben él tovább. Főpapi száj nevez bennünket "istentelen pogányoknak", szemünkre vetve, bűnünkül róva föl "magyarkodásunkat" és a négyfelé vágott Koppány sorsára emlékeztetve figyelmeztet bennünket a magyarkodás veszedelmeire.

Az inkvizíció mai szelleme akarja velünk elhitetni, hogy például a "Boldogasszony"- kultuszt István királytól kaptuk, pedig tudja, hogy az ősmagyaroknak már Mezopotámiában is meg volt a maguk "Boldogasszonya"; Anahita: mint a termékenység isteni jelképe, akinek nevében a mágusok apró kenyérkéket osztogattak az új kenyér ünnepén.

A Boldogasszony- kultusz nemcsak Babylonban, hanem a mexikói mayáknál és aztékoknál is megvolt - írja Ignatius Donnelly az Atlantiszról írott híres könyvében. (És megvan Székely földön is : Babba Mária Sáfár). Megjegyezve, hogy e kultusz Atlantiszból származik, ahová ő a kushitákat is sorolja. Kusnak pedig dédunokája volt Nimród, a magyarok ősapja, kinek Galilelában telepített népéből származott a világ legnagyobb tanítómestere, a Názáreti Jézus.

Jézus történelmi származásának kikutatása ellen az egyház természetesen tiltakozik.

Teljesen érthetetlen azonban az, hagy ebben éppen a mi magyar szószólóink szekundálnak neki a legjobban, mintha félnének ennek a világrengető igazságnak a terhétől, mint ahogy félnek a sumér - magyar azonosság elismerésétől is, dacára annak, hogy mindezen igazságokat idegen tudósok tálcán kínálják nekünk. Itt valóban érvényes az a közmondás, hogy "Ha valakit az Isten el akar veszejteni, annak elveszi az eszét."

Minden nép tiszteli ősei hitét, ősei hagyományait, csak éppen mi magyarok dobáljuk ősi értékeinket a szemétbe, pedig Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy gyöngyeinket, értékeinket ne dobáljuk a disznók elé, mert azok csak sárba tapossák és ránk rohanva széttépnek bennünket.

Így rekesztettük ki magunk közül a mi nagy prófétánkat, a Názáreti Jézust is, és ahova löktük, ott csak gyalázzák, lábbal tiporják, mint "az átkozott Nimród fiának fiát". Megsemmisítésünk, széttépetésünk pedig az István király szájába adott "Intelmek" alapján ezer év óta folyamatban van. És hogy mégis élünk, azt csak a magyarok Istene kegyelmének köszönhetjük, aki megbocsát a Hozzá megtérőknek, de a gyehenna tüzére hányja a képmutatókat, az ámítókat és az ő gyermekeinek a meggyalázóit.

Évek óta hirdetem a sajtóban és a szószékről, hogy a Názáreti Jézus nem Júdeában és nem Betlehemben született és hogy nem volt zsidó, mert szülei, Mária és József sem voltak azok, hanem kushiták voltak a Nimród nemzetségből. Születési helye pedig legvalószínűbben a kánaáni Galilea volt, bár lehetett Egyiptom, Mezopotámia, sőt a Kárpát-medence is.

Az őstörténet-tudományban és régészetben műveletlenek előtt a fentiek nevetségesen hangozhatnak, pedig Jézus idejében ezeken a területeken még mindenütt magyari nyelvet beszélő népek, vagy azok maradványai laktak.

Basil Davidson "The Lost Cities of Africa" című könyvében azt írja, hogy Egyiptom kultúrnépe kushita volt, kiknek főfészke Elephantine volt, ahol Herodotos beszélt a papokkal és sok csodálnivalót látott. Megjegyzi, hogy "Kush was an African civilization, which had taken much from the outside World." ("Kush egy afrikai civilizáció volt, mely sokat vett át a külső világból".) Talán Atlantiszból.

George Rawlinson "Origin af Nations" c. könyvében a kánaáni őslakosságról azt írja, hogy nyelvük az akkori egyiptomi, vagyis kushita nyelv volt. A mezopotámiai Sumérnak nevezett Kushiták nyelvéről pedig idegen tudósok légiója, és hála Istennek mind több magyar is hirdeti, hogy azok nyelve még ma is több, mint 60%-ban azonos a magyarral.

A Kárpát-medence népének több ezeréves kultúrájáról pedig nem kisebb tudós, mint Jaquetta Hawker, az UNESCO által patronizált "PREHISTORY" c, könyvében írja, hogy a magyarországi házak azonos típusúak voltak a mezopotámiaiakkal és hogy a lakosság már Kr. e. 4000 évvel Torda, Erősd, Lengi, stb, városok vidékén fejlett mezőgazdasággal, iparral rendelkezett. Mindezeket csak megerősítik a Torma Zsófia által Erdélyben végzett kutatások és ásatások, melynek eredményeit az oláhok már úgy mutogatják, mintha az a román őslakosok kultúrája volna. Pedig még csak 55 éve annak, hogy Erdélyünket kiszakították Magyarország testéből. Már azt kezdik hirdetni, hogy ők is Sumér leszármazottak és Kolozsvár nevét már átkeresztelték NAPOKÁ-ra. (Cluj Napoca =3D Kluzs [Kolozs] Napoka)

Ismerve az oláhok történelem- és mitológia-hamisítási képességeit (lásd a "Dákó-román" hazugságot!), nem kell neki sok idő, azt is kitalálják, hogy a Názáreti Jézus is "Sumér román" volt, és mesteri propagandájukkal ezt az egész világgal el is fogják hitetni, A mi Tudományos Akadémiánk, tudósaink, "hazafiaink" és papjaink pedig megint elvesztenek egy nagy lehetőséget, és ahogy átengedték Jézust a zsidóknak, úgy át fogják őt engedni a románoknak is. Legfeljebb a késő bánat "eb gondolatot" szül.

Jézusra vonatkozó tanulmányomat annak idején megküldtem tudósoknak, papoknak, egy részét más lapokban és a NAPJAINK-ban is olvashatták, de egy sem válaszolt, mert egyrészt nem vagyok "céhbeli" tudós, másrészt adataimat, érveimet csak tagadni lehet, de megcáfolni nem.

1975 DR. MIHÁLY FERENC

SZENT ROKONSÁG ÁRPÁD ÉS JÉZUS
REV. DR. MIHÁLY FERENC

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy "Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél."

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolódó és rosszindulatú pletykát, hogy: "Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Adámmal is magyarul beszélt."

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai "Teremtéstörténet" első könyvének első tizenegy fejezetében (Mózes I. Könyve l-II. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.

Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: "Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására".

Az, ami Sir John Bowring, világhírű nyelvészt annak megírására, hogy "A magyar nyelv a messzi múltba megy vissza. Sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkben nyúlik vissza, amikor a legtöbb, Európában beszélt nyelv még nem is létezett... Ez az a nyelv, amely állhatatosan és szilárdan, önmagában fejlődött... és a legrégibb, legdicsőbb műemléke a nemzeti önállóságnak és lelki függetlenségnek... eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény és aki megfejti, az az Isteni titkokat fogja vizsgálni. Annak is az első tételét: "Kezdetben vala az Ige. És az Ige vala az Istennél. És Isten vala az Ige."

Sir John Bowringnak - Körösi Csoma Sándor barátjának - ezek az, 1832-ben kiadott, Poetry of the Magyars című antológiájában írt sorai bizony azt jelentik, hogy a magyar nyelvet ő az Ige nyelvének, Isten nyelvének tekinti. Ő a nyelvészettudomány alapján jutott ugyanarra a meggyőződésre, amire Horváth István a Biblia alapján jött rá.

A Biblia egy mitológizált történelemkönyv, amelyben a földrajzi, népi és a személyneveket egymással összekeverve, felismerhetetlenné torzítva, a "szent írók" szerkesztettek egy zsidó mitológiát Alexandriában a Kr. e. második században, az általuk addig ismert népek történeteiből. Így alkották a suméri szittya népek nagy tanítójából, Oannesből Jónást, a Mada népnévből Ádámot, a görög Eon-ból Noét, a valóban magas termetű Bóriakból óriásokat, Hierosolymából Jeruzsálemet, avarból Javant, a mágusok vallását követő szkítákból Magógot, és így tovább.

Horváth István tehát - ha hivatalosan nem is merte kijelenteni - baráti levelében igazat mondott, amiért felettesei részéről megrovásban, kortársai részéről pedig gúnyolódásban részesült. Legutóbb a pár évvel ezelőtt elhunyt jeles író, Oláh György mártotta ellene vitriolba a tollát.

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: "Az első ember arameus nyelven beszélt." Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még "Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala." Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a "bábeli nyelvzavarig" egyedül létezett madai nyelven beszélhetett.

Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki és mondják is, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos.

Ma már a legvaskalaposabb "szentírásolvasó" is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a "bábeli nyelvzavarig" egy magyar őstörténelem. Ugyanis a "Vízözön" is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr "Ábrahámnak tett ígéretével ", miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szent írót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.

Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne és alapjaiból forgatná ki az egész "Judeo-Christiánizmust".

Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a "finnugorizmusnak" nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy "utolsó honfoglalásunk" törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az "Árpádi törzs" a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van- tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait.

Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)

Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott "A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei" című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: "Ancient Íraq "' című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az '' Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel.

Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel.

Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az "Árpádi magyarok" a Kr. u. ezred közepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a "Honfoglalás" előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.

Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen "arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században címmel az ezer évvel későbbi "trianoni Csonka-Magyarországot" mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás árpádházi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt "Szabartói Aszfaloi"-nak mondták magukat, ami körülbelül "Szavárdi Lovag" jelentésű. ("Szabír-tói ősföldi" is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar...Hunor...Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja:

"Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya", stb.

A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi- tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homső) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.

Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az "Isten Fiának" a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita.

A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.

Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a "Szentlélek" vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is :érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni. Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?

Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese: egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy "Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... " A fordítók nem tudják értelmét adni az "Eunedubeliani" szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: "adiabene-beli". A mondat helyes értelme tehát a következő: " Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu-Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmosnak neveztetett... "

Mindezekből az is következik, hogy az "Árpád-ház" és az adiabenei királyi "ház" között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, "Az Ige nyelvét" beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Ide tartozna még a kaukázusi Árpádovics család története, akik Árpád egyik Badeli nevű fia leszármazottainak tartják magukat. De arra itt most nincs hely. Legközelebb majd foglalkozom vele, Dr Medricky Andor 1927-ben írt, de csak 1941-ben közölt tudósítása alapján, kiegészítve azt más forrásbeli adatokkal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának "utolsó aranyágacskáját" is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának "aranyágacskái" voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBÍRJÁK-E?

ISTEN ORSZÁGA - ISTEN FIAI

"Elmúlt világok nyomán jár az ásó
Múlásukon eltelt sok ezredév ...
Király és koldus csontja szertemálló,
De ép még az arany és a cserép."

(dr. Bobula Ida)

Hérodotosz - a történelemírás atyja - Negyedik Könyvében a ": szkítákról azt írja, hogy azoknak ősapja Targitaus, az Isten fia (Son of Zeus), amint azt néki a szkíták (szittyák) elmondták; majd Dárius hadjárataival kapcsolatban a következőt írja: Amikor Dárius a szkítákat meg akarta semmisíteni és átkelve a Dunán, Idanthirsus szittya királyt követe útján felszólította, hogy adja meg magát és ismerje el őt urának, Idanthirsus az üzente vissza, hagy: ",Nem ismerek más urat, csak az Istent, akitől származom."

Hérodotosz bevezetőjében megjegyzi, hogy Scythia igen nagy ország, melyet még bejárni is lehetetlen.

Próbáljuk meg mi a lehetetlent, száz kilométeres lépésekkel a régészek ásója nyomán, az alanti vázlattal a kézben: Roy Chapman Andrews és Henry Fairfield Osborne, az American Museum of National Sciences régészei szerint Közép-Ázsia gazdag tengere az emberi történelemnek, és a Góbi Sivatag helyén; a valamikor létezett Paradicsom volt az emberiség szülőhelye - írja Ivar Lissner The Living Past című könyvében.

Történelmi legendák szólnak róla és geológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a Gobi nem volt mindig olyan sivár, olyan száraz, mint ma, hanem valamikor ott egy beltenger és bővizű folyók biztosították az életlehetőségeket a dús vegetációnak és a nyüzsgő ember- és állatvilágnak.

Ma már az őstörténelem, a geológia, a geográfia és az archeológia egyöntetűen bizonyítják, hogy a mai Góbi sivatag területén, a néhány millió évvel ezelőtti paradicsomi életviszonyok legendája nem mese.

"Két- vagy hárommillió év előtt már emberek éltek e nagy Paradicsom erdeiben, ahol ma Mongólia várja az órát, amikor választania kell Kelet, vagy Nyugat között.

A megkövesedett erdő feltárásakor, melynek zöldjét valamikor a Dinosaurus tépte, a mongolok előtt 198 cm magas emberek csontvázait is kiásták" - írja Lissner.

Ez a csaknem két méteres emberi magasság akkor még valóságos óriásnak számított, hiszen az emberi magasság állandóan növekszik, mégsem érte el máig sem a két méteres magasságot.

Hová lettek ezek a magas emberek?

A régészet és az őstörténelem az Ural- Altáj és Mezopotámia felé jelzi útjukat. Az An Encyclopedia of World History beszél egy nem semita népről, melyet indo-iráni kirajzásnak tart, mely Észak-Mezopotámiában és Palesztinában megelőzte a Hettitákat, Philistineket és Edomitákat. Majd délfelé húzódva számos hercegséget alapítottak és ezt a népet Humánoknak nevezi, akiket más történészek Hóritáknak, Hóriaknak is mondanak, akik évezredeken át uralták az elveszett Paradicsomtól Egyiptomig terjedő hatalmas területet, sőt Hiero-Solymát: Hóni-Solymát (Jeruzsálemet) is.

Kik voltak a Hóriak, és hogy hívták őket azok a népek, akikkel érintkezésben, szomszédságban voltak, vagy akiket meghódítottak? Ami pedig még ennél is fontosabb: hogy hívták ők maguk magukat? Mert a hóri név nem tulajdonneve annak a népnek, hanem csak ismertető jelzője, ami a Bibliából értelmezve "óriást", magas termetűt jelent.

A krisztianizmus szemellenzőjét viselő történetírók és legendaszerkesztők mindig engedték magukat befolyásolni a bibliai átfestésekkel és csak újabban és csak néhányan merték az ótestamentumi mázt lekaparni és megvizsgálni, hogy mit takar a jehovista zománc. Ilyenek voltak a múlt században Sir H. C. Rawlinson, Sir A. H. Layard, J. Oppert és újabban Dr. SámueI Noah Kramer, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Rawlinson már 1876-ban nyíltan hirdette, hogy a Mezopotámiában kultúrát alkotó nép beletartozik a Scythának nevezett hatalmas népcsaládba, melyet zömmel Kushitának és Hunoknak, néhol pedig Kun, Saka, Daha, Avar, Kazár, Besenyő, Massageta, majd vallásuk után Mahgaroknak és Zendeknek is neveztek.

A magyarok őseinek és ősi neveinek nagy kutatója, Lukácsi Kristóf, szamosújvári kanonok, a leghitelesebb örmény kútfők és Krónikák alapos vizsgálata alapján írt kitűnő munkája nyomán elénk tárulnak a magyar nemzetcsaládnak régi "lakhelyei". Megnyílnak előttünk vándorlásának útvonalai, melyeken mint mérföldkövek jeleznek: a szomszédoknak, vagy a meghódított népeknek átadott nyelvemlékek és legendák, vagy a régészek által egyre nagyobb tömegben feltárt kultúralkotások.

A Hóri megnevezés annyira hozzájuk tapadt ezekhez a hunfajta népekhez, hogy még az ótestamentumi írók is beleszőtték mítoszaikba őket, hiszen ezek maguk Isten Fiainak, országaikat pedig gyűjtőnéven "Az Isten Országának" nevezték (lásd Hérodotosz: Negyedik Könyv és I. Welykovsky: Ages in Chaos c. könyvét). Mózes I. Könyve írói, a 6. rész 1-4. verseiben már a Noé előtti időre téve, összeházasítják őket a zsidók leányaival, a következőképp:

"Lőn pedig, hogy az emberek - mármint a zsidók - sokasodni kezdének a Föld színén és leányaik születének. És látták az Istennek Fiai az emberek leányait, hogy azok szépek és vevének magoknak feleségeket mindazok közül, kiket megkedvelnek vala.

Az Óriások valónak a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten Fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének nékik."

Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. Dávid király: óriás termetű, Uriás nevű hadvezérének, sőt az ugyancsak óriás termetű Góliát filiszteusnak legendáját is a hóniakról mintázták az ótestamentumi írók.

Az ótestamentumi mítoszok "Isten fiainak", "Óriásainak", "Góliátjainak" és "Gigászainak" kiléte, nemzeti hovatartozása, az őstörténelem és a régészet fényében ma már tisztán állnak előttünk, amint azt Ft. Lukácsy Kristóf kimutatta. Az örmény írásos dokumentumok "Hunfajta szkítái", a "Hóni- Horgas" Méd- Pártos szittya vitézek, kiket a történelem szétszórt és maradékaikat Atilla nagy királyunk és "Árpád Apánk", a testvérnépek által évezredek óta lakott Kárpát-medencében tömörítettek egybe: a mi magyari népeink !

Az említett Encyclopedia of World History nem nyújt kellő tájékoztatást a hóriak származásáról és nyelvi eredetéről, csak megjegyzi, hogy a Hóriták uralták egy időben Kisázsia nagy részét Assyriától Palesztináig, sőt jelenlétük kimutatható Föníciában, Edomban, Jeruzsálemben, és a Hettiták földjén: Boghaskőiben is. Amikor az Assyrokról ír, megemlíti, hogy "Az asszír kultúra sokkal tartozik a babyloni, a hettita és a hurrita kultúrának. Említi továbbá, hogy a Kr. e. XVII. században az Egyiptomot elfoglaló hikszoszokkal ... együtt Hóriták is részt vettek az invázióban, sőt még semita csoportok is:"

Az Egyiptomot meghódító hikszoszokkal együtt a szemiták is ott maradtak és - mint az Ótestamentum írja - elszaporodtak és meggazdagodtak, Vagyonszerzési módjuk azonban ellenszenvet váltott ki az egyiptomiakban, akik nem bíztak a zsidók államhűségében, mint Mózes Második Könyve I. rész 10. verse is említ. További történetüket Martin Gemol The Exodus c. könyvében és Tacitus Ötödik Könyvében részletesen tárgyalja, és a történelmi valóság igényével száll szembe a krisztiánizmus ótestamentumának nevezett zsidó mitológia "egyiptomi fogságról", Mózes sziklábóli "vízfakasztásáról" és a negyven évi vándorlásról szóló legendájával. Az, hogy dr. William L. Langer professzor Világtörténelmi Enciklopédiájában az Egyiptomot elfoglaló hikszoszokkal együtt a hóriakat is megemlíti, azt jelenti, hogy létszámuk nem volt jelentéktelen, de azt is megírja, hogy Palesztinában és Szíriában továbbra is fontos történelmi tényezők voltak.

1975-ben két olasz régész, a Szíriában végzett ásatásoknál fontos történelmi emlékeket tárt fel, amiket a régészet ma, mint "Eblaita Dokumentumok"-at tart nyilván, melyek a bibliai idők előtti "Eblaita Királyság" romjai és kőtáblákra írt dokumentumai.

Rev. R. K. Harrison - a torontói Wicliffe College professzora -, a Toronto Star, 1976. július 31-i számában "Discovery in Syria backs up the Bíble" című cikkében azt írja, hogy ez az állam nincs megemlítve a Bibliában, és hogy a feltárt írásokból még keveset fejtettek meg, de azt is megjegyzi, hogy erről a királyságról az egyiptomi, hettita és mezopotámiai írásokban is szó van.

A leletek feldolgozása, a táblák ékírásainak megfejtése most van folyamatban. Az ótestamentumista történészek máris szeretnék azokat a zsidók őseivel kapcsolatba hozni, mintha azok egy ötezer évvel ezelőtt virágzott "szemita királyságra", a zsidók őseire vonatkoznának.

Az ilyen sugalmazásokkal kapcsolatban, a feltárásokat vezető olasz régészprofesszor Dr. Matthiae, a National Geographic magazin 1978. évi, Vol. 154,6. számában a következőképpen nyilatkozott a riporternek:

"Az én véleményem szerint az állítólagos bibliai vonatkozásoknak nincsenek reális bizonyítékai. Jehova neve nem fordul elő az Eblaita szövegekben. A háromezer évvel régebbi, magasan fejlett Eblaita városi civilizációt nem lehet összehasonlítani a bibliai Pátriárkák nomád kultúrájával." - EBLA a Kr. e. 2000-ben még fennállt.

A zsidók ősei - amint Joseph Ward Swain, a chicagoi egyetem történészprofesszora The Ancien World című könyvében írja -, csak jó ezer évvel később kezdtek bevándorolni Arábiából a kánaáni őslakosok közé a Hiero-Solymától (mai Jeruzsálemtől) délre eső hegyes-dombos területre.

A másik nagy történész, Ivar Lissner The living Past című könyvében hasonlóképpen ír, kijelentve, hogy "Zsidó nemzetről az időszámításunk előtti 560 évvel korábbi időben nem tesz említést a történelem."

Az Eblaita-leletek tehát nem lehetnek szemita hagyatékok, hanem a mi Hóri- Szittya örökségünk. Az örökhagyókat a Biblia igenis megemlíti, de nem Eblaiak, hanem "Az Óriások", az "Isten Fiai" néven.

A feltárt kőtáblákon hettita és babyloni ékírások vannak. De nem lehetetlen, hogy egyes szavak rokonságot is fognak mutatni a hebrewvel, mert J. M. Allegro zsidó történész szerint a zsidók már Kr. e. 500 körül adoptálták az őslakosok arameus nyelvét. A hebrewet csak a "Babyloni fogság" feloldása után szerkesztették a zsidó tudósok Babylonban és a negyedik században hozták készen Kánaánba. De a zsidók még Jézus idejében is az őslakosok arameus nyelvét beszélték. A Talmud ekkor írt része a Sota 33. lapján dorgálja is a zsidókat, hogy ne beszéljenek és ne imádkozzanak arameusul, mert azt az angyalok nem értik.

A Hebrew (héber) nyelv a babyloni, akkád, arab és arámi nyelvek átírásával készült. Nyelvtana ezért hasonlít a sumérekéhez és a magyarokéhoz. A Hurritáknak is nevezett Hóriak. "... akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak", Ural- Altáji szittyák voltak, a hajdani Édenkert lakóinak leszármazottai. Az "Isten Fiai", akik túlnépesedés és kalandvágy, végül egy nagy természeti katasztrófa miatt elhagyták a Paradicsomkertet és ahol megtelepedtek, mint Hunok, Kushok, Pártosok, Madák, Médek, majd a Kárpát-medencében, mint magyarok, mindenütt magas kultúrát teremtettek. Mindig csak adtak és végül szétosztották saját magukat is.

Hosszú volt az Isten- Fiainak útja az Édenkerttől a kárpátmedencei Ígéret Földjéig és nem szűkölködik hol tragédiát, hol pedig dicsőséget jelző "mérföldkövekben". Ezen utóbbiak közé tartozik az utóbbi évek két leghíresebb felfedezése - az említett Eblaitán kívül - a türkméniai Altin Depe és az afganisztáni Tallya Tepe nevű "aranydombok" archeológiai leletei.

Altin Depe és Tallya Tepe: a legjelentősebb mérföldköve annak a történelmi útvonalnak, amely a hittita Ugarittól, Eblán, Árpadon, Nimrudon, Parthián, Baktrión, Balkhon és Mazaron keresztül az elveszett Édenkerthez vezet. Legjelentősebb leágazása pedig a Saka-szkíták, Hunzák földjére, az Északnyugat- indiai Kashmírba és Pakisztánba, Harappába vezetett.

Az altin-depei ásatásokat szovjet régészek végezték Masszon professzor vezetésével. Beszámolója szerint Altin-Depe a nép nyelvén azt jelenti, hogy "Arany Domb", mely az ókori civilizáció egyik központjának romjait rejti, mely 4000 évvel ezelőtt nagy város volt. Sorozatosan tárnak fel egész városnegyedeket. Az épületek kivétel nélkül, még a legnagyobbak is: vályogból készültek. A vallási kultuszok monumentális épületei mellett a lakóházak is kényelmesek és nagyok.

A város kulturális központja egy óriási bástyaszerű építmény, mely sumér zigguratokra emlékeztet. A sok ezer első osztályú kézművesipari tárgy között finom kerámiákat, arany és ezüst ékszereket, gyűrűket, pecsétnyomókat, edényeket és szobrokat találtak. Különösen érdekes az arany bika és farkasfej, valamint egy kis kőlap, melyen az égitestek jelképei, köztük a holdsarló is látható, melyet a professzor a Mezopotámiában jelentős holdistenségekkel hoz vonatkozásba.

Masszon professzor szerint Altin- Depe nem volt elszigetelve a többi civilizációtól. Kultúrájának és művészetének számos jellegzetessége utal a suméri hagyományok hatására és különösen erős volt kapcsolódása Észak- Indiához és a harappaihoz. Az egyik pecséten lévő felirat jelentése Kronozov szerint - "Hatalmas Isten".

A nép főfoglalkozása az öntözéses földművelés volt. A feltárások során búza-, árpa- és szőlőmagvak kerültek elő. Feltártak egy présházat és borospincét nagy bortároló agyagcserép edényekkel.

A város lakói erős emberek voltak - mondja a professzor. A férfiak testmagassága meghaladta a 180 centimétert.

A város lassan, fokozatosan néptelenedett el. A lakosság elhagyta otthonát, csak a legértékesebb holmiját vitte magával.

Jelenleg Üzbegisztán déli részén és Észak-Afganisztánban vannak hasonló feltárások - fejezi be híradását Masszon professzor.

Ezeknek egyike az afganisztáni Tallya Tepe, mely az ottani nép nyelvén szintén "Arany Domb"-ot jelent emberemlékezet óta. Itt a feltárást 1977-ben kezdték el szovjet és afgán régészek és elsőre kiásták egy téglaoszlopos, háromezer éves templom kereszt alakú oltárát és ugyanekkor tártak fel egy csillogó aranykincshalmazt is, mely a szovjet tudósok véleménye szerint vetekszik a Tutenkhamon-féle leletek gazdagságával.

A templom alapjainál sírokat is tártak fel, melyekben arany és ezüst művészi domborművű lemezekkel borított fakoporsókban voltak az eltemetett előkelőségek csontjai, ékszerekkel és használati eszközökkel.

A hat sír mellékleteinek számát húszezer darabra becsülik, melyeknek hetven százaléka színaranyból készült. Néhány nagyobb tárgy súlya közel egy kilogramm.

"A leletek az indiai, mongol, pártos, szarmata, Baka-szkíta és általában az eurázsiai sztyeppék nomádjai kultúrhatását mutatják - mondja Sarudini, szovjet archeológus - és ez az az időpont, amikor Baktria története "titokzatossá" válik, űr támad, egészen addig, amíg az öt közép-ázsiai törzs egy főnök - a Kushán Dinasztia - alatt, időszámításunk szerinti 50 körül egyesül".

A Tallya Tepe-i leletek arra vallanak, hogy az egymást követő uralkodó generációk tagjai kb. kétszáz évig temetkeztek ide. A kincsek kizárólagosan helyi kézművesek alkotásai - fejezi be felvilágosítását Victor Sarudini archeológus. A felfedezett óriási jelentőségű és értékű leletek mind a mi Hóri, Szittya, Méd, Pártos, Mahgi-ar nemzetünk ősi öröksége. Az Isten Fiaié, akik "híres-neves emberek voltak eleitől fogva".

Miénk még akkor is, ha azok más nemzetek múzeumait díszítik, mert a mi nyelvünkön - Sir Joh Bowring szerint: az Ige nyelvén szólnak.

Az Eblaita, az Altin-depei és a Tallya-tepei titkok kulcsa a magyar történelem.

Az "Aranydombok" magas termetű emberei azonosak a kánaáni Hóriakkal, a bibliai "Óriásokkal", a Melkizedek népével, köztük a Názáreti Jézussal, kiről Lentulus római proconsul azt ína, hogy: "Magas termetű. Az arca komoly és nemes. Megjelenése félelmet és szeretet kelt egyszerre ..." Ő is hóri volt. Isten legnagyobb Fia. A régészek által feltárt kincsek és cseréptáblák pedig mind "magyar arany és magyar cserép ".

A MEGMARADÁS FELTÉTELE KÜLFÖLDÖN ÉS AZ ÓHAZÁBAN

Nekünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert régibb és akkor is él, amikor már a föld nem a miénk... Ezt az élő zengő testet, ezt az óriási és közös műalkotást, ezt a kibeszélhetetlen szépségű lélekparkot maga az Alkotó teremtette. Sok ezer év finomította, fejlesztette és ápolta... Nyelvünk: a mi közös kincsünk, amelyből mindenkinek egyformán jut és csak annak nincs belőle semmije, aki maga dobta el magától. Titkos jegy ez, melyről minden bábeli zűrzavarban egymásra ismerünk. Címer, melyet büszkén hordozunk az emberi szellem mérkőző porondján. Bástyánk ez, lélekgyepünk, védelmi rendszerünk, hódító hadseregünk. Szent kapunk, amelyik kizár és befogad, menedéket nyújt és otthonunkat jelzi.

Nincs nemzeti vallásunk. Művészetünk, tudományunk és jogrendünk éppúgy európai, mint a miénk. Egyedül a nyelvünk a mi sajátunk és senki másé. Ezt beszélni és művelni: "az igazi ars Hungarica" - mondja a nagy magyar főpap: Ravasz László. A nagy püspöknek a magyar nyelv iránti rajongása nem egyedülálló a nyelvtörténelemben. Nyelvészek, nagy írók, tekintélyes lexikonok ismerik el felsőbbségét minden más nyelvvel szemben. Legújabban pedig a Rómában megtartott Nyelvtudományi Világkongresszus, melyen hatvanhárom ország nyelvészei, tudósai vettek részt, tüntette ki a magyar nyelvet, amint arról dr. Riesz Lajos részletesen tudósít a Katolikus Magyarok Vasárnapja című újságban.

Minthogy a kongresszus nem politikai, hanem kulturális esemény volt, ezen elsősorban a kultúrnemzetek képviseltették magukat. A kongresszusnak legfőbb célja az volt, hogy a kutatásokhoz a valóságnak legalábbis megközelítésére alkalmas összehasonlítási alapot teremtsenek.

Az összehasonlítás alapja viszont csakis olyan nyelv lehet, amelynél a fejlődés állandó jellege, folyamatossága kétségtelenül kimutatható és amelyiket szókincse, nyelvezete és kultúrnívója alkalmassá tesz arra, hogy a nyelvészetben mint kisegítő kutatási nyelv kétségtelenül használható legyen.

A kongresszusi delegátusok felszólalásai, előadásai során az olasz delegátus a nyelvészeti összehasonlító kutatásokhoz kiegészítő nyelvül a magyar nyelvet ajánlotta, mert szerinte a magyar nyelv olyan fejlett nyelv, amely erre a tudományos kutatást célzó nehéz feladatra leginkább alkalmas. Mert - mint részletesen kifejtette - a magyar nyelv szókincse, formagazdagsága, nyelvezete, dallamossága, kifejezéseinek választékos és mégis könnyed volta teszi ezt a nyelvet a szóban lévő feladatra tökéletesen megfelelővé és a már használatban lévő kutatási nyelvek melletti fontos kiegészítő feladat betöltésére mindenképpen alkalmassá.

A világ minden részéből egybegyűlt kongresszusi kiküldöttek, tudósok és nyelvészek, az olasz nyelvtudós javaslatát - hosszas és mélyreható megvitatás után - tökéletesen magukévá tették, és egyhangúlag elfogadták és ezzel az oly sokszor lebecsült magyar nyelvet emelték erre a valóban megtisztelő magas világrangra - írja dr. Riesz.

Ma, amikor a mondvacsinált költők és zugfirkászok kerékbe törik a magyar nyelvet, némely magyar anya pedig elfelejti gyermekét megtanítani magyarul, elégtétellel és büszkeséggel vehetjük tudomásul a kongresszus határozatát, amely nem véletlenségből született, hanem a világ legnagyobb nyelvtudósainak szakvéleménye alapján.

Köztük a legnagyobb, Sir John Bowríng angol nyelvzsenié, aki szerint: "A magyar nyelv eredete a legcsodálatosabb tünemény ... és aki azt megfejti, az az isteni titkokat fogja boncolni, és annak is az első tételét: "Kezdetben vala az Ige". "Maga az Alkotó teremtette. Ezt beszélni: ez az igazi Ars Hungarica" - mondja dr. Ravasz László. Nem véletlen tehát, hogy Isten legnagyobb Fia, a Názáreti Jézus is ezen a nyelven, az Ige nyelvén beszélt, hiszen - mint George Rawlinson (Sir H. C. Rawlinson unokaöccse) "Origin of Nations" című könyvében írja Kánaán őslakóinak nyelve a kushita nyelv volt. A magyarok ősapjának, Kush fiának, Nimródnak nyelve.

A másik nagy nyelvész, Mezzofanti bíboros szerint: "A magyarok úgy látszik nem tudják, hogy micsoda kincs lakozik nyelvükben ". (ő tudta - bár; mint judeo-krisztián főpap, nem mondhatta ki - hogy a magyar nyelv az Ige nyelve, és aki azt veszni hagyja, amikor ápolni, őrizni lenne kötelessége, az az Istent sérti meg.

A magyar nyelvet csak beszélni nem elég, mert azt ápolni, őrizni, fejleszteni kell. Ez az iskolák és az egyházak kötelessége lenne. De, hogy tudnának megfelelni ennek a kötelességnek szétszórtsági egyházaink idegen nyelven tanító vasárnapi iskoláikkal? Az egyik vasárnapi iskolai tanítónőt megkérdeztem: - Tiszteletes Asszony, miért nem magyarul tartja a hitoktatást: - "Azért, mert magyarul nem értenék meg az Igét" - volt a válasz.

Hát ennyit érnek magyarságtudati szempontból a külföldre szakadt magyarság egyházainak vasárnapi iskolái. Mózes vörös-tengeri átkelésének meséje, Józsué népgyilkosságai, Dávid mészkemencéből épített gázkamrái fontosabbak, mint a magyarságtudat, a magyar nyelvi és népi megmaradás. Magyarul csupán beszélni nem elég, mert a nyelvművelés nem nélkülözheti a tudományt, de nem nélkülözheti a lélekművelést sem, mert amint a Magyar Nyelvészeti hetek egyik előadásán elhangzott - "A szép magyar beszédre való oktatás nem éri el célját, ha nem vesszük fegyelembe, nem vesszük fel magunkba azt a kincset, amit a magyar lélek nyújt nekünk".

A nyelvápolással szorosan összefügg az irodalom, a költészet és a dalkultúra. A magyar népdal - Pázmány Péter szerint - édestestvére a vallásos éneknek. És mint Assisi Szent Ferenc mondja: "Aki énekel, az kétszeresen imádkozik". Viszont, ahol énekelnek, ott nem elhanyagolandó a tánckultúra sem. "Minden népnek fő kincse a nyelve ... Ha nyelvét elveszti, önmagát veszíti el" - mondja Gárdonyi Géza.

Szent Jeromos - már Atilla uralkodása előtt - azt írta, hogy a hunok illetve magyarok - a saját ősi írásaiból olvassák és éneklik a zsoltárokat. Természetes, hogy ezek a zsoltárok még nem a judeó-krisztiánizmus Ótestamentumának zsidó zsoltárai voltak, hanem az ősi szittya zsoltárok, amint azokat Zarathustra, Keresztelő János és a Názáreti Jézus tanította és énekelte a tanítványokkal.

A zsoltárokból sokat átvettek a zsidó Ótestamentum írói Babylonban és értelmüket megmásítva az ő erkölcsi felfogásukhoz idomítva belefoglalták szent irataikba a sumér genézissel és a kinyilatkoztatással együtt. De, ha a sumérológusok - élükön professzor Krámer - tudományával, mintegy röntgengéppel átvilágítjuk őket, előttünk áll a mi szittya örökségünk, a tőlünk elorzott teremtéstörténet, a kinyilatkoztatás és az Ószövetség tana, sokkal régibb kőtáblákon, mint a mózesi legendáé. Vagyis, XXIII. János pápa szavaival: "...az egész ószövetségi fontosság egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek a sumír, akkád, káldi, babyloni népnek megmásított történelme".

Nekünk azonban nem kell ez az "összelopkodott" holmi, mert nem vagyunk orgazdák. Mi visszamegyünk az ősfonáshoz és onnan merítjük az élet vizét. Az Ótestamentumot pedig meghagyjuk azoknak, akiknek szerkesztették. Szektáiknak pedig emlékezetébe idézzük a Názáreti Mester intelmeit: "Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok és sadduceusok kovászától.! " Az idegen mitológián alapuló vallás - nevezzék bár krisztiánnak, magyarul kereszténynek - nem más, mint zsidó szekta.

Egy népnek az a vallása, amely vele születik, vele fejlődik, melyet neki nyilatkoztatott ki az Isten, - amint ahogy a mi őseinknek is megnyilatkozott Yima száján keresztül: "Tanítsd az én vallásomat!" "Legeltesd juhaimat!" amint Zarathustra idézi és a Názáreti Jézus ismétli. Mi eldobtuk magunktól az Élő Istent és Jehovához pártoltunk. Jehovához énekeltünk. És amint kicsúszott lábunk alól a magyar talaj, lettünk idegen népek kertjében rothadó avar - mint Flórián Tibor írja. "Megszámláltattunk és híjával találtattunk". Híjával találtattunk a magyarságtudatban. Az öreg amerikás magyarok által épített templomokat sorra becsukják, mert a fiak és unokák elszéledtek, elmagyartalanodtak, mert nem ápolták magyarságukat vallásos áhítattal. Krisztián egyházaink nem tudták megtartani őket magyarnak, mert Fr. Nyísztor Zoltán pápai prelátus szerint nem is akarják, mert nekik csak az a fontos, hogy jó keresztények, vagy jó keresztyének legyenek.

"De mit és hogyan kellene csinálni, van e rá garancia, hogyha megtaláljuk önmagunkat, megmenekülhetünk a beolvadástól?" - kérdik sokan. Testvéreim! Ég a házunk! Oltani kell még akkor is, ha kevés kilátás van a sikerre, mert Isten csodát tehet és segíthet rajtunk, de csak akkor, ha mi magunk is segítünk magunkon.

Vannak, akik azt mondják, hogy ha nyelvünket el is veszítjük, megtart bennünket a magyar kultúra.

De Ravasz László szerint a kultúránk sem magyar, hanem európai, vagyis a magyarul kereszténynek nevezett Krisztián-kultúra, melynek gyökere az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia, nem pedig a magyar őstörténelem és a Zarathustra által meghirdetett ős- Szövetség, melyet a Názáreti Jézus megújított tanítványain keresztül mivelünk, az ő szkíta testvéreivel, az Úrvacsora borában az ő vérével.

A saját vallás megtartó erejét talán senki sem látta jobban, mint a Názáreti Jézus. Azért mondotta Keresztelő János és őáltala az ősi hitre visszatérítenedő szittya testvéreinek, hogy "Én azért jöttem, hogy ti megtartassatok". Látta, hogy a százhúsz évvel őelőtte zsidó hitre kényszerített turáni- suméri szittyák - Melkizedek népe - a prozelitizmusban fuldokolva menthetetlenül elmerülnek, ha nem térnek vissza őseik vallásához, Zarathustrának az Élő Istennel kötött ős-szövetségében megpecsételt hitéhez.

"Nincs nemzeti vallásunk" - tört fel a panasz Ravasz László lelkéből. Már csak a nyelvünk a mi sajátunk. De meddig? "Magyar vallás kell! " - tolmácsolja a közóhajt az angliai református pap, Lajossy Sándor.

Publicistáink, íróink-mint például Gábor Áron, Petres Judith és sokan mások - világkörüli útjukon mindenütt a magyar nemzeti vallás iránti vágyat tapasztalták. Százötven-kétszázas létszámú értekezleteken vettek részt, ahol művelt emberek, okos koponyák adtak kifejezést azon óhajuknak, hogy "magyar vallás kell" és kellenének papok, de nem magyarul beszélő "prozeliták", hanem a "farizeusok kovászától" független magyar papok. Ezen múlik minden. Jóindulatú kezdeményezések fulladtak közömbösségbe Argentínában, Új Zélandban, Európában és Amerikában, mert nem akadt megfelelő teológiai, vallásbölcseleti és természettudományi ismeretekkel rendelkező egyén, aki elég bátor és elég áldozatkész lett volna arra, hogy minden vasárnap felmenjen a szószékre komoly mondanivalókkal és kitartással.

Amint "nagy időkben" mindig, úgy ma is vannak álpróféták, akik megnyergelik a közóhajt. De "báránybőrbe bújt farkasok ők", hamis próféták, akik még a koldustól is adót szednek. A magyar nemzeti vallás mégsem utópia, mert a korszellem, a fejlődés, a tudomány új teológiát követel és az értelem és a megmaradás ösztöne nem hagyja elaludni a "Pétereket".

Padányi Viktor nagy történelmi munkájában az írja: "A történelem minden kultúrájának tehát, térben térben, vagy időben zárt folyamatának kiindulópontja és foglalata a vallás volt - és minden kultúra annak a vallásnak letörölhetetlen vonásait hordozza magán, amelyikből született".

Nem csoda tehát, hogy a magyarul kereszténynek nevezett Krisztián-kultúra az Ótestamentum vonásait hordozza magán, hiszen abból hozták a világra a "Niceai Zsinat" bábái Kr. u. 325-ben. Magyar vallás kell!

Fogadjunk szót az Igaz Isten emberének, Zarathustrának: "Tömörüljünk egybe! Egy nép, egy nemzet, egy szív, egy lélek, egy akarat. Egy Isten: '.

A legnagyobb magyar, Széchenyi István azt mondta: "Nyelvében él a nemzet". Ő is tévedett. A nyelv megtartó ereje csak a nemzeti vallásban érvényesülhet.

De még akkor is, amikor az öreg magyarok által épített krisztián templomokban sorra elnémul a magyar ének, a tornyokban és haranglábakban elnémulnak a harangok: csak egy a reménységünk, amit néhai Ravasz László így fejezett ki, hogy: GYŐZ A MAGYAR HIT.

"Győz". De győzni kell az óhazában is, mert a világ népesedés politikája a nagyobb egységek kialakulása felé halad.

Közép-európai Unió? Duna-konföderáció? Páneurópa-unió? Bármelyik következik be, mi magyarok, egy megkülönböztető nemzeti vallás hiányában csak veszíthetünk, mert az országhatárok csak közigazgatási határokká egyszerűsödnek és lesz egy közös nyelv. Szomszédaink pedig a federatív (szövetségi) állampolgárság és a szabad költözködés jogán, elárasztják szaporaságukkal az országot. Nekik és a zsidóknak van nemzeti vallásuk, ami megtartja őket, még az anyanyelv elvesztése esetén is.

A példa előttünk van, csak követnünk kell, magyar alapon. Úgy külföldön, mint az Európai Unióban csak az alapjaiban is különböző magyar vallás menthet meg bennünket a megsemmisüléstől.

 


 "AZ ÁRPÁDOK NYOMÁBAN"

A NAGY SZITTYA TÖRTÉNELMI KONGRESSZUSON ELHANGZOTT ELŐADÁS.

Mozart, a világhírű zeneszerző azt mondta: "Amikor megszülettél Isten rendelkezésedre bocsátott egy darab szövetet és azt úgy hímzed ki, ahogy akarod, ahogy ízlésed diktálja. De életed utolsó óráján számon kéri tőled, hogy miként végezted el feladatodat".

Isten a nemzeteknek is kiosztotta a maguk szerepét, melyet kialakulásuktól kezdve teljesíteni kell. Mivel a nemzet - Bartucz Lajos meghatározásában - történelmi, politikai, jogi, társadalmi, gazdasági és biológiai közösség, tevékenysége, élete nem lehet csupán ösztönös cselekedetek láncolata, hanem szervezettségre és vezetőkre van szüksége.

A magyar nemzet kialakulása, gyermekkora - az szokták mondani, hogy - "a történelem homályába vész"- De a régészettudomány és a mitológia lámpásával ma már át tudjuk világítani ezt a homályt is. Kezdjük mindjárt a régészettel. A pestkörnyéki, főleg az érdi ásatásoknál több rétegben feltárt csontleletek némelyikének korát a C. 14-es rádióizotóppal végzett vizsgálatok ötvenezer évesnek mutatták. A felsőbb rétegben talált házmaradvány és használati tárgyak korát pedig "csak" 14 000 éveseknek.

Világhírre tett szert a vértesszőlősi lelet. Vértesszőlős mellett a legrégebbi európai ősemberi település helyét és tárgyait tárták fel, melynél a háromszázötven-négyszázezer (400 000!) évvel ezelőtt élt ősembernek településhelye, pattintott kőeszközei, tűzhelye a félig elhamvadt tüzelővel, továbbá a különböző állatok és halak lerágott csontjai és a tűzben megpörkölődött velős csontok maradványai és az ősembernek koponyarészei is napvilágra kerültek.

A lelet olyan szenzációs, hogy a külföldi intézetek a rádiókarbon vizsgálatokat ingyen végezték el és tudósaik véleménye szerint az európai kőkorszak legfontosabb kérdései csakis a magyarországi leletek alapján lesznek tisztázhatóak. A kérdések között az már tisztázva van, hogy a Kárpát-medence évtízezredek óta lakott terület volt. Hogy az ott lakók miféle népek voltak, arra szintén a régészeti leletek adnak kézzel fogható és szemmel látható feleletet, melyek között a legfontosabbak a Maros mentén Torma Zsófia és Nikolau Massza régészek által Hunyad megye északkeleti csücskében, Alsótatárlakán talált írásos kőtáblák; és Háromszék megyében a torjai felső barlangban felfedezett sziklafelirat, Gáspár Zoltán és Bárczy Zoltán által lemásolva, mely a tatárlakainál legalább 10 000 évvel régebbi és minden jellegzetességében megegyezik a húsvét-szigeti, a csendes-óceáni Muror Scroll és az elő-indiai Indus-völgyi képírással.

A tatárlakai cserép-amulettek 7000 évesek és a rájuk karcolt jelek és rajzok olyanok, amilyenek a mezopotámiai 6000 éves szumér kőtáblákon is vannak. Vagyis a tatárlakai írásbeliség bizonyossága ezer évvel idősebb, mint a hozzá hasonló szumér írásjelek.

A tatárlakai leletekre a leghíresebb régészek is felfigyeltek. Borisz Perlov orosz régész a következőképpen nyilatkozott Tatárlaka üzenete című szakdolgozatában:

"A tatárlaki táblácskák totemei nemcsak megegyeznek a sumériekkel, hanem ugyanolyan egymásutániságban is helyezkednek el, ami minden bizonnyal nem véletlen. A tudomány ismer hasonló egybeeséseket. Például meglepően hasonlítanak egymásra az elő-indiai Mohenjo- Daro és a Harappai civilizáció írásbeliségének egyes jelei, valamint a távoli Húsvét-szigetek Kohua-Rongo Rongo írásbeliség jelei... melyek szintén nem véletlenek és arra a gondolatra vezetnek, hogy Tatárlaka és Dzsemdet Naszr lakóinak vallásos elképzelései egy közös tőről származnak:" Majd azzal az érdekes megjegyzéssel zárja énekezését, hogy:

"Természetesen, soha nem fogjuk megtudni, hogyan hangzott Tatárlaka lakóinak beszéde, de megállapíthatjuk rajzos jeleinek jelentését, melyek még az Isten nevét is ugyanúgy ábrázolják, mint a sumérek". Majd egy igen érdekes megjegyzéssel zárja értekezését, mondván, hogy:

"Felvetődik a következtetés - miután a tatárlaki táblácskák helyi eredetű, széleskörűen elterjedt írásbeli rendszer darabjai - hogy a sumér írásbeliség felfedezői nem is sumérek voltak, hanem Erdély lakói, mert másként hogyan magyarázhatnánk meg, hogy a legősibb suméri írásbeliség, mely az i.e. negyedik évezredből származik, váratlanul és teljesen kifejlett formában jelentkezett:'

A régész azonban már előbb megadta a feleletet: egy közös tőről eredőnek mondva a két írásbeliséget, de nem nevezi meg a földet, amelyből a közös tő gyökerei szívták az éltető nedveket, csak céloz az indiai Mohenjo-Dáróra, Harappára és a csendes-óceáni Húsvét-szigetekre. De ennek tárgyalását egy másik előadásra hagyom. Most inkább szűrjük le a tanulságokat az eddig előadottakból.

1. A Kárpát-medence lakott terület volt az ősidőktől kezdve és az őslakók csontleletei nem mutatnak döntő eltérést a hunok, avarok és Árpádi magyarok csontleleteitől, hanem, mint Dr. László Gyula régészprofesszor írja: szépen megférnek egymás mellett. Tehát a Kárpát-medence magyar lakossága - embertanilag - azonos az őslakókkal.
2. Az őslakók írásbelisége, vallásos elképzelései és totemei azonosak a sumérokéval, akiknek ősi kultúráját és nyelvét Sir Henry Rawlinson "ősszkítának", szittyának mondja, megegyezően Sir Austen Layarddal és Hinckssel.
3. Alexander Kifisin szovjet régész, Borisz Perlov cikkét a tatárlaki leletekkel kapcsolatban kommentálva megjegyzi, hogy: "Az időszámításunk előtti 2852-ben a nomád avarok északnyugatról behatoltak Kínába és oda teljesen kialakult írásbeliséget hoztak magukkal, és az írásrendszerek hasonlóságát és azoknak az i.e. évvel bekövetkezett szétbomlását elemezve megállapítja, hogy ezeknek tudatában "a bábeli nyelvzavar és az egységes világnyelv legendája nem is annyira alap nélkül való. Ezért érthető a tatárlakai táblácskák kivételes jelentősége... mely arról tanúskodik, hogy a szimbolika-családok széthullása jóval az i.e. 5. évezrednél előbb ment végbe, mégpedig sumér területen kívül:'

Mindezekből kitűnik, hogy a Biblia írójának igaza van, amikor Mózes I. Könyve 11. rész 1. versében azt írja, hogy: "Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala."

Mindezekből a régészeti leletekből az következik, hogy a Kárpát-medence és Sumér között már az ősidőkben élénk kereskedelmi összeköttetés volt, és a nyelvi azonosság, vagy legalábbis szoros rokonság elősegítette a Kelet-Nyugat közötti népvándorlást és kultúracserét.

Krónikáinkból ismeretes, hogy Atilla halála után fia, Csaba a hunok egy részével visszatért Scythiába, sőt az is lehetséges, hogy nem is ez volt az egyedüli Keletre vándorlás a Kárpát-medencéből. Így érthető meg sok történésznek az a véleménye, hogy Árpád apánk nem "honfoglalást", hanem "hon-visszafoglalást" hajtott végre, mert a hozzá, illetve apjához Álmoshoz csatlakozott törzsek egy része Csaba népe; más része "Turáni"; a harmadik pedig az arméniai méd-párthus-bóri scyták, vagyis az "Árpádi magyarok" voltak.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a görögök gyűjtő néven scytháknak nevezték mindazon népeket, amelyeket az Ótestamentum írói Góg, Gómer, Magóg és Javan leszármazottainak tartottak. ?nékik még rendelkezésükre álltak a ninivei és babiloni könyvtár szent iratai, melyekre Kr. e. IV században Berossus káldi mágus-történész is hivatkozik.

Őstörténetünk tanulmányozása és megismerése elé óriási akadályokat gördít az a tény, hogy az ezredik évtől, vagyis az I. István királyunk által elindított térítéstől kezdve két évszázadon át az eredeti rovásírásos emlékeinket, krónikáinkat, amulettjeinket és ősi emléktárgyainkat mind elégették, amint azt "I. István király" titkos tanácsbelijeivel aláíratott és törvénnyé tett, s amint a Vatikán 1000-ben, IX. bal. okt. Die festo Jax. Ap. jelzésű oklevele elrendelt. Bizoni Károly XIX. századi történészünk méltán panaszkodik, írván, hogy:

"Őseleinket írottaikra nézve rémes csapás érte Pannóniában tett letelepedésük után, mert itten a magukkal Európába kihozott okleveleik és irataik elhamvasztattak. Miután itten eleink a keresztény vallásra térhettek, oly okon, hogy a pogány vallás veszélyes tudományát árasztanák át a maradékokra is, tűzzel-vassal elpusztíttattak".

Ilyenformán nem csoda, hogy minden történész másképpen magyarázza őstörténetünket.

Krónikáink és a külföldi évkönyvek és feljegyzések alapján azonban mégiscsak kialakul bennünk valamilyen történelmi ismeret, amit Ádámmal és Évával kellene kezdenünk, Noéval folytatnunk és Pusztaszernél befejeznünk, mert attól kezdve történelmünk már nem őstörténet.

Horváth István európai hírű történészünk 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy: "Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott. De ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél".

Horváth plébános urat ezért a kijelentéséért sokan gúnyolták, de cáfolni nem tudták, mert a Bibliában a Genezis, Mózes első könyve a 11. részig tiszta magyar őstörténelem. Sir John Bowring angol nyelvész, aki "száz nyelven beszélt", Horváth Istvántól függetlenül ugyanerre a megállapításra jutott és sok magyar költeményt angolra fordítva, antológiájában a következőket írja:

"A magyar nyelv a messzi múltba megy vissza. Sajátos módon fejlődött és szerkezete oly időkbe nyúlik vissza, amikor a legtöbb, Európában beszélt nyelv még nem is létezett... Ez a nyelv a legrégibb és legdicsőbb műemléke a nemzett önállóságnak és lelki függetlenségnek... és aki megfejti, az Isteni Titkot fogja vizsgálni, annak is az első tételét: " "Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige."

A magyar nyelv tehát az Ige nyelve, az Isten nyelve, amelyen az ősi hit szerint Isten szólt Ádámhoz. És ha ezt Horváth István, a bibliás pap és Sir John Bowring, a nyelvtudós így hitte, akkor nekünk nincs okunk benne kételkedni. Csak el kell olvasni a bibliai Genezis első 11 fejezetét, amely nem zsidó, hanem magyar őstörténelem. A zsidók őse, Ábrám a 11. rész 26. verse szerint csak a "bábeli nyelvzavar" után, tehát évezredek múlva születik, akinek nemzetsége halálos ellensége lesz Noé unokáinak, Nimród fiainak, amint az az Ótestamentum következő ötvenhét könyvében meg van írva.

Van tehát írott őstörténelmünk, nem is csak a Bibliában.

Thuróczy János Krónikájában a Mátyás király könyvtárában talált adatok alapján 38 királyt, valójában nemzetséget sorol fel. Ezt kiegészíti a Kálti Márk Képes Krónikája, mondván, hogy Atillának, a nagy Magor unokájának halála után Ögyek fia Előd, Eunedubelia leánytól fiat nemzett, kinek neve lőn Álmos.

Anonymus ettől eltérően, nem említi Elődöt, hanem azt mondja, hogy:

"Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében Ögyek... Magóg király igen nemes vezére volt Scytiának, aki feleségül vette Dentu-Mogyerben az Eunedubeliani vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett... Mikor Álmus érett ifjúvá serdült, feleségül vette azon a földön egy igen nemes vezérnek a leányát. Ettől született Árpád nevű fia, akit magával vitt Pannóniába..."

A két krónikában nagyon érdekes az Eunedubilia és az Eunedubeliani szó. Egyik a szövegértelmezés szerint személynév volna, míg a másik, az Eunedubeliani egy elírt helyhatározó, ami Adiabenebeli volna, mert az Árpád-törzs a Kaukázustól délre eső területről származik, melynek központi tartománya, mint királyság éppen Adiabene volt.

Felmerülhet a kérdés, hogy a névelírás szándékos, vagy csak véletlen? Ehhez számításba kell vennünk, hogy a hódító egyház nemcsak elégette írott történelmi okmányainkat, hanem papjai, mint Szent Gellért, Hartvik, Pósa (Anonymus) püspökök és Kálti Márk őrkanonok írtak helyettük az egyház igényeinek megfelelő; valódinak látszó, szándékos, vagy véletlen "tévedéseket" is tartalmazó krónikákat. Azért égették el írott emlékeinket, azért öldösték le a honfoglaló vezérek ivadékait, hogy a nép ne tudja meg, vagy felejtse el, hogy az Árpádi királyi ház több volt, mint nemes nemzetség, mert ők ugyanabból az Arsacida királyi házból származtak, amelynek egyik családjából voltak az adiabenebeli királyok, akiknek egyik leszármazottja volt Mirjam hercegnő, vagyis Jézus anyja Mária, és pár száz évvel később Árpád dédnagyanyja Emese hercegnő. Ezek szerint tehát Árpád apánk és Jézus között vérségi rokonságnak kellett lenni, amit a nemes magyar nemzetnek nem volt szabad megtudni. Ezért irtották ki az Árpád-házi királyainkat. 1. István királynak nyolc gyermeke volt és - Mindszenty József hercegprímás szerint- "Szent Imre hét testvérét követte fiatalon a halálba". IV Béla királyunknak is volt tíz gyermeke, de fia: V István és unokája: IV László után már csak egy, férfitagja maradt a családnak, az is lengyelországi száműzetésben halt meg.

Meg kell itt jegyeznem, hogy Álmos és Árpád leszármazottaiban tovább élt a származástudat és az előző haza emléke, mert a honfoglalástól számítva háromszáz éven át több herceg is visszatért Arméniába, Szíriába, Adiabenébe, ahol a XVII. és XVIII. században is nagy tömegekben éltek magyarok.

Könyves Kálmán királyunk öccse, Álmos herceg is elzarándokolt oda - a legenda szerint csak Konstantinápolyig és onnan visszatért 1107-ben. Dr. Medriczky Andor a két világháború között Törökországban dolgozott mint sajtóattasé és ott három családdal találkozott, akik Árpád leszármazottainak mondták magukat és "mintegy ezer esztendeje viselik állandóan az "Arpádovics" mellék-családnevet". Ezek a Tuganoff Árpádovics, a Kubagyoff Arpádovics és az Abisaloff Árpádovics családok.

Lesi Tuganoff Árpádovics asszony össze is hozott egy családi tanácsot, hogy tájékoztassák Medriczkyt az ő származásukról. Elmondták, hogy "Árpád fia Badéli visszamenekült a Kaukázusba két társával együtt és az ő leszármazottai az Árpádovics családok.

Dr. Medriczky jelentést is tett erről az akkori magyar (gr. Bethlen-) kormánynak, de az nem rendelt el további kutatást, pedig magyar tudományos körökben tudtak az Árpádovicsok létezéséről, mert gróf Zichy Jenő a múlt század végén a helyszínen kutatott utánuk, amint azt Medriczkynek Krukov ezredes elmondta, mert egy alkalommal Zichy az ő szüleinél volt megszállva.

Bekir Kubagyiff Árpádovics bey családja a második világháború előtt még a valamikor Adiabenéhez tartozó Karsa (ma Kars) városban élt. Mészáros Gyula professzor biztatta Medriczkyt a további kutatásra, de 1941-ben a politikai és háborús viszonyok már nem voltak erre alkalmasak. Hogy az Árpádok adiabenei családi vonatkozásai nem csak legendák, azt bizonyítja a még évszázadokon keresztül is ott élő nagy tömegű magyarság, melynek fejedelméhez, Jeretamirhoz (Jeretányhoz) XXII. János pápa egy domonkosrendi püspököt küldött a fejedelem kérésére. Jeretamir magát az Árpád-ház leszármazottjának tartotta és Khorenei Mózes örmény történetíró Jeretány országát Góg-Ten tartomány néven említi. A püspök kiküldését az 1329-ből dátumozott pápai bulla is említi.

Történelemmel foglalkozók előtt általánosan ismert a Kassai Kódex Exodus Fratrum című része, mely Ottó fráter és három társának szíriai zarándokútjáról szól, akik ott 1232-ben IV Béla királyunk feleségének, Mária királynénak rokonait keresték, és ott a magyarokat meg is találták és velük magyarul beszéltek. A fráterek azonban missziójukat nem fejezhették be, mert a közelgő tatárjárás elől menekülniök kellett.

Dr. Fehér Mátyás Jenő: Corvin Mátyás követei Perzsiában című értekezésében szintén említi Jeretamir népét, a szíriai magyarokat, akiknek kolostoraiban megszálltak és az ottani szerzetesek között sokan. beszéltek magyarul.

Dr. Fehér Mátyás szerint ott még a XVII században is tömegesen éltek magyarok. Az 1959-es szovjet népszámlálás szerint a Káspi-tenger és a Kaukázus közöm Dagestánban még 268 ezer lakos vallotta magát avarnak.

De térjünk most már vissza Anonymushoz, aki Gesta Hungarorumának 5. fejezetében igen röviden elmondja, hogy "... a hét fejedelmi személy elhatározta, hogy Pannónia földjét keresik fel, mert azt hallották, hogy az Atilla király földje, akinek ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott: (majd)...a hét fejedelmi férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiaik fiainak is a végső nemzedékig Álmost...majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért - pogány szokás szerint - saját vérét egy edénybe csorgatta és esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás között esküjükre tettek, mindhalálig megtartották."

Ez volt a "vérszerződés" amellyel a vezérek egybekovácsolták a hét más források szerint: tíz - törzset. Ennek lefolyását Horváth Mihály püspök, Szabó Károly és Kerékgyártó Árpád legérthetőbben tolmácsolják.

Meg kell itt jegyeznem, hogy a vérszerződésről festett képeken az a jelenet, amikor a felek egy nagy késsel karjukon felmetszik az eret, nélkülözi a történelemismeretet. Valamelyik művészünk, talán Székely Bertalan egyszer megfestette az egyébként remek képet és azóta - jobb híján - minden művész ezt követi. Hérodotosz, a történelemírás atyja, aki a szkíták történetét, legendáit és szokásait közöttük tanulmányozta, a szertartást a következőképpen írja le:

"Amikor a scythák fogadalmat vagy szerződést, szövetséget kötnek, egy cserépedényt borral megtöltenek és ujjukat árral megszúrva, vagy késsel enyhén megvágva, abba vérüket cseppentik, majd kardjuk, vagy csatabárdjaik hegyét, vagy nyílhegyet, vagy dárdahegyet belemártva, és imát mondva, a főnökök és követőik mindkét részről isznak a borból. A scythák az ilyen fogadalmat még soha meg nem szegték" (Herodotos, Book 4.).

Államszerződéshez, mint az etelközihez is, szükséges volt a mágusok közreműködésére, mint ahogy két barát közötti vérszerződéshez is egy harmadik segítségére (Book Four, page "205, 283). Az etelközi vérszerződést Horváth M. püspök, Szabó K. és Kerékgyártó Á. a következőképpen tolmácsolják Anonymus és idegen kútfők alapján:

"A magyarok hét vezére, vagyis is a hét törzsfő, név szerint: Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm egymással tanácskozván elhatározták, hogy kiköltöznek (Scythából) és maguknak újabb, nagyobb hazát szereznek. Választásuk Pannon-földre esett, mert nemzeti hagyományaik, ősmondáik szerint ez volt egykoron a nagy Etele király földje, akinek nemzetségéből származott Álmos: Árpád atyja."

"Nyolcszáznyolcvanhétben... Etelközben... választottak a törzsfők maguk fővezért, éspedig, mint hazai emlékeink mondják: a bölcs Álmost, akinek a törzsfők örök hűséget esküvének. És itt kötötték meg a vér- vagy alapszerződést, mely a nemzeti élet és állam fejlődésére minden időre elhatározó befolyással lőn, mert ezen hat pontból álló szerződésben - mint első alapköveken - fejlett ki utóbb a nemzeti alkotmány."

A külföldi írók Álmos helyett itt Árpádot említik. Valószínűleg azért, mert a nyugatiaknak Álmossal nem volt semmi dolguk.

A vérszerződés tehát egy államszövetségi szerződés volt, de még nem alkotmány. Pontjai a következők voltak:

1. Amíg Árpád (Álmos) és maradéka él, a nemzet mindig az ő véréből fog vezért választani.
2. Amit közös erővel szerzendenek, abban mindnyájan közösen részesüljenek.
3. Miután a főnökök szabad akaratából választották Árpádot (Álmost) és utódait a nemzet fejedelmévé, sem maguk, sem utódaik, soha ki ne zárassanak a fejedelem tanácsából, az ország kormányából.
4. Ha maradékaik közül valaki hűtlenné válnék a fejedelem iránt, vagy viszályt támasztana közte és vérrokonai között: a bűnösnek vére folyjon, amint az ő vérük folyt az eskünél, melyet Árpáddal (Álmossal) egyetemben végrehajtottak.
5. Ha e szerződést valaki, akár a vezér, akár a főnökök utódai közül valaha megszegné, örök átok essék reá.
6. Aki a nemzeti gyűlésekre megjelenni nem akar, kettéhasíttassék. A krónikás - dacára annak, hogy a vezérek Etelközben Álmost választották fővezérré - a szakaszoknál már Árpádot teszi ebbe a szerepbe, pedig éppen Anonymus szerint csak az Ungváron tartott hálaadó istentisztelet és pihenő után választották, apja kívánságára, fővezérré, amint Anonymus Gesta Hungaroruma 13. fejezetében írja, hogy

"... Álmos vezér és övéi bevonulnak Hung várába, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutatva be és négy napig tartó lakomát csaptak:' "A negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind megesketvén, még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének; összes vitézeit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon".

Hunfalvy Pál - a Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkára sok mindenért és ez utóbbi kitételért is, "szószátyár" papnak nevezte Anonymust, mégpedig joggal.

Ugyanis Photius bizánci pátriárka szerint Álmos és családja és vezérei a Manicheus vallást követték, amely a Kr. u. harmadik században élt káldeus mágus, Mani filozófiáján alapult, összegyűjtve Confucius, Zarathustra, Buddha és Jézus tanításaiból mindazt, amit az ember boldogságához és az igazságos élethez szükségesnek tartott. A manicheizmus egy időben nagy elterjedtségnek örvendett Kínától Közép-Európáig mindenütt és a magyarok még a szentistváni térítés után is aszerint éltek, mert Szent Gellért is kénytelen volt pásztorlevélben elítélni őket.

Mani tiltott mindenféle áldozatot.

Tehát Álmosék Ungvárott nem tarthattak "nagy áldozatokat", hanem csak istentiszteletet. De Anonymus pap lévén, minden fontosabb eseményhez bibliai analógiát keresett, mint a Képes Krónika írója Kálti Márk is, aki azt mondja, hogy Álmost Erdélyben megölték, "mivel nem jöhetett be Pannóniába", (mint Mózes sem mehetett be Kánaánba). Anonymus azonban nem említi Álmos halálát, pedig ő száz évvel közelebb volt a "honfoglaláshoz", mint Kálti Márk.

Ezzel szemben a Hóman-Szekfű-féle Magyar Történet 1. kötet 118. oldalán azt írja, hogy:

"Az idős Álmos fejedelmet közvetlen a honfoglalás megkezdése előtt a keleti lovas-nomád népek szokása szerint, a nemzet érdekében hozott szent áldozatként meggyilkolták". Hómannak ez a kegyes csomagolású nomádosdija nagyon is kétségbe vonható, mert Álmos igenis bejött Pannóniába.

A másik súlyos ellentmondása az, hogy - mivel a honfoglalók vezérei és a nép előkelői manicheus vallásúak: emberáldozatról szó sem lehetett, mert egyrészt Mani tiltott mindenféle áldozatot, másrészt Dr. A. C. Bouquet, a University of Cambridge teológiai professzora szerint a manicheizmus keresztényibb volt, mint az akkori kereszténység (Comparative Religion, page 290-291.).

Újabban egy régészeti lelet kapcsán megint elővették a Hóman-Szekfű féle szakrális gyilkosság meséjét, mert Zemplén megyében, Szomotor községhez közel, kassai régészek feltártak egy honfoglaláskorinak látszó sírt, amelyhez meghívták Fettich Nándor Európa-hírű régészünket is. Fettich leírása szerint a sírban egy magas termetű, fejedelemnek látszó, lefejezett és hasra fektetett tetem feküdt, amiből láthatólag politikai gyilkosság esete forog fenn. A sír halottját Fettich Álmos fejedelemnek tartja, mert magas termete ráillik, a vele eltemetett fegyverzete és ékszerei legalábbis vezéri rangra mutatnak. László Gyula professzor azonban ezt a leírást nem fogadja el, mert szerinte a halott nem volt magas termetű, nem volt lefejezve és nem volt hasra fektetve és Fettich téves megfigyelése abból ered, hogy a csontokat a tölgyfa koporsó savai nagyon megrongálták. László Gyula szerint itt nem Álmos feküdt.

Anonymus Gesta Hungarorumának 12. és 13. fejezete szerint azonban más megoldás is lehetséges, mondaná Dr. László Gyula, mert a honfoglalást Álmos vezette egészen Hung váráig, ahol a vár ispánja, Laborc megfutamodott és Zemplén vára felé sietett, de a vezér katonái űzőbe véve őt, egy folyó mellett elfogták és mindjárt azon a helyen felakasztották. Attól a naptól ezt a folyót az ő nevéről Laborcnak hívták. Aztán Álmos vezér és övéi bevonultak Hung várába, mondja Anonymus. E szerint a körülmények és a helyleírás pontosan ráillik a sírleletre és Laborc is lehetett a magas termetű, és vezéri rangja is megvolt hozzá.

Hogy a temetésnél fejét levágták és hasra fektették - ha úgy volt -, az csak arra vall, hogy nem akarták, hogy ennek a rebellisnek a szelleme visszajöjjön éppen Ung várába, ahol Álmos és övéi pihenőt tartanak és Álmos még életében gondoskodva a vérszerződés betartásáról, fiát Árpádot megválasztatja fővezérnek.

A "honvisszafoglalást vagy honegyesítést" ezután már Árpád vezette és az ő nevéhez fűződik a pusztaszeri országgyűlés és alkotmányozás: a "Szer". Anonymus Gestájának XI. fejezetében erről így ír:

"Árpád vezér és vitézei pedig a (Zalánon) nyert diadal után innen (Alpár mezejéről) megindulván, az úgynevezett Körtvélytó mocsárhoz jövének és ott maradának a Gyümölcsény erdő mellett harmincnégy napig. És azon a helyen a vezér és nemesei megállapítják az ország minden szokásos törvényeit és minden igazait, továbbá azt is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek és előkelőinek, vagy miképpen tegyenek törvényt minden elkövetett vétek fölött".

Anonymus nem sorolja fel az alkotmányozó gyűlésen résztvevő vezéreket, de Dr: Fehér Mátyás Jenő szerint azon részt vettek az őslakos pannonok, avarok és székelyek vezérei, ispánjai: Egöd és Aba is.

Horváth Miklós püspök a SZER-ről a következőket írja:

"E nemzetgyűlésről, mely a Körtvélytó közelében... a róla máiglan Pusztaszernek nevezett vidéken harmincnégy napig tartott, részletes tudósítást nem adnak (írott) emlékeink. A névtelen jegyző az ezt említő egyetlen kútfő, csak azt mondja, hogy ott a jogok és kötelességek, a nép, a főrendek és a fejedelem közötti viszonyok bővebben meghatároztattak, az igazság kiszolgáltatására bírák rendeltettek, a vétségekre büntetések szabattak, szóval a közigazgatás szabályoztatott.

Joseph Fessler: "Die Geschichte der ungarn und ihres Landes" című művében így ír:

"Pusztaszer... ide gyűjté össze Árpád 893-ban a Salánon (Zalánon) nyert győzelem után a törzsfőket, s a nép előkelőit, és nemeseit, hogy amint az alapszerződés (vagyis a vérszerződés) kívánta, velők egyetértőleg és közösen, a társadalmi alkotmányt és a kölcsönös viszonyokat: a szabadok, előkelőek és nemesek között törvényesen és akként meghatározzák, amint a korszellem, s a magyaroknak akkor még inkább szigorú, mint szelíd erkölcsei kívántak. Hogy mi tartassék bűntettnek, és mi legyen annak büntetése: szintén meghatároztatott".

Tehát úgy a magyar Pósa püspök (Anonymus), mint a német Fessler csaknem egyformán írják le a pusztaszeri alkotmányozó gyűlést. Horváth Mihály keserűen jegyzi meg, hogy a részletekről írott tudósítással nem rendelkezünk. Hogy miért, az ma már nem titok előttünk, amióta Dr. Fehér Mátyás: Középkori Magyar inkvizíció című könyve, Bizoni Károly írása és a nyíregyházi Jósa András Múzeumban őrzött vatikáni rendelet folytán tudjuk, hogy I. István királytól kezdve kétszáz éven át az egyház vagyongyűjtésen kívüli legfőbb foglalkozása az ősi okmányaink és emlékeink elégetése, megsemmisítése volt.

Ezeknek ismeretében már nem csodálkozunk, hogy miért tanították és tartották a magyar nemzet első alkotmányának az Arany Bullát és miért nem a körtvélyesi Szert, holott ez 329 évvel előzte meg az Arany Bullát és 322 évvel az angol Magna Cartát.

Mivel pedig a SZER pogánynak nevezett, de egy Istent hívő őseink alkotása volt, a nem létező nyugati kultúrfölény és a magyar kisebbségi érzés ránkerőszakolása érdekében azt meg kellett "tűzzel vassal" semmisíteni és annak elsőbbségét mindezidáig agyonhallgatni. Hiába írta Szabó Károly történész "A magyar vezérek kora" című művében, hogy:

"... minden magyar büszke önérzettel mutathat a természetes, józan ész szülte alkotmányra a IX. században, amikor még Európának "műveltebb" és boldogabb nemzetei ehhez hasonló nemzeti egységgel és polgári alkotmánnyal nem dicsekedhettek:

Történelmünk legnagyobb alakjának, Árpád apánknak nemzetépítő szerepe a SZER megalkotásával nem ért véget. Egy nagy megpróbáltatást még le kellet győzni. Ugyanis Luitpold bajor őrgróf a német császár megbízásából 907 májusában nagy sereggel indult Pannónia meghódítására.

Árpád kémei idejében jelentették a németek készülődését és a magyarok - Árpád személyes vezetésével - a Pozsony megyei Bánhidánál ütköztek meg a németekkel. A csata életre-halálra folyt három nap és három éjjel, megszakítás nélkül és a németek teljes vereségével végződött. Az egész német hadsereg odaveszett. Csak egy vezérük nem szerepel a német veszteséglistán, Luitpold fővezér. A többi mind elesett.

De magyar részről is nagy volt az elesett vitézek száma. Árpádnak négy fia: Levente, Tarhos, Üllő és Jutas is elesett.

Árpád maga szintén halálos sebet kapott és a győzelmi éneket talán még hallhatta, de pár nap múlva sebeibe belehalt. Csak egy fia, a kiskorú Zsolt maradt életben, aki követte őt a vezéri tisztségben és nagykorúságát elérve, meg is bosszulta apja és fivérei halálát. A ránk következő július 4-én elérkezünk nemzeti történelmünk ezen nagy ezerhetvenkilencedik évfordulójához, melyet a hadtörténelem a Bánhídi Csata néven tart nyilván, mely évforduló a magyar dicsőség ünnepe, mert ezzel a magyar győzelemmel szilárdult meg nemzetünk állami léte a Kárpát- Duna-nagyhazában, melybe akkor még nemcsak a Kárpát-medence, hanem a mai Ausztria is beletartozott, egészen az Inn folyóig.

De egyúttal a gyász ünnepe is, mert honszervező Árpád apánk a győzelem után három nappal, a csatában kapott sebeibe belehalt.

A hivatalos magyar történelemtanítás csodálatos feledékenységet tanúsított ezzel a nagyjelentőségű eseménnyel szemben.

Még Anonymus is, Gesta Hungarorumában csak annyit ír, hogy: "Az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból."

A honfoglalást befejező legnagyobb nemzeti eseményünkről a "Bánhídi Csatáról" tudtommal egyetlen emlékművünk sincsen.

"Árpád fejedelemnek a Milleniumi Emlékműben lévő szobormása az egyetlen monumentális alkotás, amelyet 1929. május 26-án lepleztek le és ott helyezték el az Ismeretlen Katona sírját is... A Honfoglaló és a Honvédő emléke előtt Horthy Miklós kormányzó vezette díszmenetre a honvédség alakulatait" - írja vitéz Illésy Gyula huszárezredes, hadtörténelmi értekezésében, És mi vele együtt hisszük és bizakodva várjuk, hogy eljön a nap, amikor a kegyelet és örök hála e megszentelt helyén ismét kibonthatjuk és hőseink előtt magasra emelhetjük a magyar szabadság szent zászlaját.

1986. május-június

VALLÁSOS NEMZETTUDAT

IGÉT HIRDET: REV. DR. MIHÁLY FERENC

Az, hogy valaki eljár egyik vagy másik templomba, még nem jelenti azt, hogy vallása is van. Mert mihelyt kérdezünk tőle valamit a vallása felől, vallásos öntudata azonnal csődöt mond. Térítési képessége pedig csak arra irányul, hogy növelje a gyülekezet létszámát és az adakozók táborát. Remélve talán öntudatlanul is azt, hogy a nekik hirdetett lehetetlenség a nagyobb tömegben eloszolva igazsággá válik, mint a majmok mesebeli gyűlésén kialakult vélemény, hogy: "Mi vagyunk többen, nekünk van igazunk".

Az igazi vallás azonban független a többség vélt igazságától, mert az Igazság önmagáért van, melynek megismeréséhez a műveltség vezeti el az embert. A műveltséghez pedig sok bátorság kell.

Márai Sándor Napló című könyvében azt írja:

"Tudnod keli, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és a vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak - a minden dolgok igaz ismeretének - feltárása és elviselése. Az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, vagyis a valóság és igazság megismeréséhez rendkívüli bátorság kell. Az ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot, és csak életre-halálra lehet művelt, mert minden, ami igaz és emberi, tehát valóságos, a vérben, verejtékben és szenvedélyben fogan" mondta a nagy író.

Ő azonban nem azt akarja mondani, hogy aki nem tud annyit, mint egy egyetemi professzor, az nem tekinthető műveltnek, mert a műveltségnek is fokozatai vannak.

Egy teológiai professzor, vagy egy orvosprofesszor, vagy egy biológus, vagy egy fizikus professzor a maga szakmájában bizonyára speciálisan műveit és nem kívánható el tőle, hogy más tudományokban is elérjen az általános műveltségnél magasabb fokot. Ugyanez vonatkozik a művészekre is.

A speciális műveltségben nagy szerepe van a saját tapasztalatnak, a saját felfedezésnek, míg az általános műveltség az ismeretek megszerzéséből adódik.

A tudomány és a műveltség semmilyen fokon nem zárja ki a vallást. Vallásos minden ember lehet; az egyszerű pásztor is és a nagyszerű professzor is.

Modern meghatározásban a vallás: a megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő meggyőződés, mely a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolódik össze, amely a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre. Az emberiség fejlődése folyamán, Földünk különböző kontinensein, sőt, különböző nemzetek között is sokféle vallási nézet fejlődött ki. És ez úgy látszik, a természet rendje. Jellemzően fejezi ezt ki a következő történet:

XIV Lajos francia király misszionáriusokkal levelet küldött a sziámi királynak, melyben kérte, hogy csatlakozzon ő és természetesen népe is az Istennek egyedül tetsző Krisztián valláshoz.

A sziámi király válasza a következő volt: "Csodálkoznom kell azon, hogy az én jó barátom, Franciaország királya, ennyire érdeklődik olyan ügy iránt, amely kizárólag az Istenre tartozik. Vajon a világ mindenható Ura akkor, amikor hasonló testet és lelket adott az embereknek, nem adhatott volna nekik egyazon vallási nézeteket és törvényeket és istentiszteleti formákat is, ha azt akarta volna, hogy a Föld minden népe egy és ugyanazon hitet valljon?"

Nem más ez, mint kifejezése annak a hitnek, hogy minden népnek joga van saját vallásra, amely lelki és nemzeti óhajából fakad. Vajon csak a magyarság tartja magát éretlennek a saját vallására?

A magyar vallás minőséget jelent a magyar ember részére, mert világnézetével emberi méltóságérzetet, történelemismeretével pedig magyarságtudatot plántál belé. Publicistáink: Gábor Áron és Petres Judit, világjárásuk folytán azt tapasztalták, hogy mindenütt a legműveltebb, a legiskolázottabb koponyák érdeklődnek a magyar vallás iránt, mert komoly megfontolás után úgy látják, hogy a külföldre szakadt magyarságnak ez lenne az egyedüli mentsvára a megmaradásra.

"Sokan odaát többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mint itt (Amerikában) és úgy érzik, hogy ha az emigrációs magyarság magyar jövőt kíván magának, akkor a nemzeti öntudatot el kell mélyíteni, mely szerintük csak úgy lehetséges, ha Rómával szakítva, - megteremtjük az anglikánok példájára a nemzeti magyar vallást. Csodálkozva hallgattam ezt Párizstól Zürichig... de nem tapasztaltam Amerikában sehol azt a mély Lelki szükséget, amit azok szavaiból éreztem, akik odaát szóltak erről a kérdésről" - írja Petres Judit a Képes Magyar Világhíradóban.

De - természetesen - a magyar vallás eszméjének is vannak ellenzői, akik talán megrendelésre, dörgedelmes cikkekben igyekeznek a maradiságra amúgy is könnyen hajló hazánkfiait elriasztani, mondván, hogy minek még egy újabb vallás, hiszen van már annyi, hogy el sem tudunk közöttük igazodni. Ez igaz. Csakhogy a magyar vallás nem új eszme, hanem a magyar őstörténelem, a magyar ősvallás hamvaiból újjászületett nemzeti vallás.

Ennek a magyar vallásnak kifejezésmódja, lombja, virágai lehetnek újak, de gyökerei az ősmagyar múltba nyúlnak vissza anélkül, hogy lenéznénk, lebecsülnénk az emberi gondolkodás fejlődése kezdeti időszakának tévelygését, melyben a mágia és a vallás egymást követő fokozatain keresztül eljutottunk a tudományos vallásfilozófia mai magaslatáig, amelyről a mai Krisztián - magyarul kereszténynek nevezett - vallások és szektáik nem akarnak tudomást venni. Számítva arra, hogy az emberek nem tudnak, vagy nem akarnak gondolkodni, hanem szeretnek mindent készen kapni, akár jó az, akár nem. Ezt aztán más híján megszokják, kitapossák, mint az új cipőt, magukévá teszik, és körömszakadtig védik a fejlődés és tudomány ellen. Különösen vonatkozik ez a vallásos nézetekre, melynek kirívó példája - Sayce angol történész szerint -, hogy az emberiség hozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy Ádám zsidó volt és ettől nem akarnak tágítani. "Nem akarnak tágítani annak dacára, hogy a tudomány már bebizonyította, hogy "Ádám" nem egy személynév, hanem csak egy mitológiai fogalom, melyet a krisztiánizmus Ótestamentumának nevezett zsidó mitológia írói, az akkor általuk ismert legrégibb és legműveltebb szittya MADA nép nevének visszafelé olvasáséból képeztek. Ezek azok a vakbuzgók, akik az igazság hallatára azonnal felhördülnek, hogy "Nem engedem a vallásomat". Mintha mi akarnánk azt tőle elvenni. Nagy zajt csapnak, mint a magányos ember a sötét erdőben, hogy félelmüket, letagadhatatlan lelki válságukat jelezzék.

Szentiványi Sándor unitárius püspök szerint az egyén lelki válsága akkor kezdődik, amikor védelmezni, vagy mentegetni kezdi vallásának hibáit, és a válság okául mindent felhoznak, csak éppen a saját hibáikat nem. Majd azt mondja: A magyaroknak ugyanolyan joguk van saját nemzeti múltjukból meríteni, mint a Biblia népének volt.

Magyar viszonylatban a keresztény vallásoknak - teológiai tévelygéseiken kívül - a legnagyobb hibáik, hogy nemzetköziek, amit ők úgy fejeznek ki, hogy "nemzetek fölöttiek". Ebből adódik az a tendencia, hogy első az egyház érdeke, és csak azután jön az államérdek. Amint a SZÍV c. katolikus hivatalos lap írja az 1960. október havi különkiadásában, a plébánosokhoz írt utasításában, hogy:

"A magyar egyházközségnek fő célja nem az, hogy érzelmi kiegyensúlyozottságot biztosítson a kivándorolt magyaroknak, sem az, hogy nemzedékeken keresztül megtartsa őket magyaroknak új hazájukban, hanem az, hogy megtartsa őket, hitüket buzgón gyakorló katolikusoknak. Mi ez, ha nem nemzetárulás? Ezzel szemben mi a helyzet a zsidóknál?

Az "American Reform Judaism" feje, Rabbi R. Gittelsohn felszólította a reform rabbinátust, hogy a zsidóság életben maradása érdekében ezen túl ne nyújtsanak egyházi áldást zsidók és nem-zsidók közötti házasságokra. "(Hídfő, 1973. III. 25.)

Ez az utasítás megegyezik az esdrási és nehámiási ótestamentumi fajvédő törvényekkel. Nem kétséges, hogy joguk is van hozzá. De miért nem követhetnénk ezt a magatartást mi magyarok is? Ótestamentumi alapú keresztény egyházaink miért nem tartják magukat ehhez az - Isten Igéjének nevezett - ótestamentumi törvényhez? Miért hajtják meg alázatosan fejüket akkor, amikor Krisztián-papjuk a zsidó Ótestamentumból felolvassa Esdrás Könyve 9. részének első versét az idegenektől való elkülönülésről, vagy Nehémiás Könyvének 13. részét, mely szerint az idegeneket a gyülekezetből is kitiltották, meg akkor is, ha azok zsidó vallásúak, vagyis prozelyták voltak. Az idegenekkel való összeházasodást pedig eltiltották és az idegen házastársakat, feleségeket gyermekestől együtt elzavarták, amint az Esdrás Könyve 10. rész 3. verse előírja, mondván: "Vessünk ugyanis frigyet a mi Istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tőlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, akik reszketve gondolnak a mi istenünk parancsolatára ".

Ezeket, mint "Isten Igéjét" tanítják a mai Krisztián-egyházakban, de elfelejtik azok saját magukra, saját híveikre is alkalmazni.

Ez az a szemforgató vallásosság, melyet, mint képmutatást maga a Názáreti Jézus is elítélt.

Nem kétséges, hogy egy már meglévő házasságot felbontani sem nem erkölcsös, sem nem célszerű, sőt embertelen. Nem is erről van szó, hanem mint Gittelson rabbi mondja - nem ajánlatos az idegenekkel való összeházasodás, mert az a nemzet halálát készíti elő.

Felmerült már sokszor és sok helyen, hogy a magyar vallás csak fajvédelem-e? Hogy magyar vallásra csak az idegenbe szakadt magyarság megmaradása miatt van-e szükség?

Nem kizárólag. Mert a magyar vallás nemcsak hazafiaskodás, hanem világnézeti és erkölcsi mozgalom is, mert sem a hazafiság, sem a műveltség és a tudomány nem biztosítja a boldogságot és az emberséges életet, ha nem párosul egy magasabb rendű erkölcsi szemlélettel is.

Ezt a magasabb rendű erkölcsi szemléletet viszont csak a vallásos nevelés tudja az embernek megadni.

Évezredeken, vagy évszázezredeken át szabályozta a babona, majd a vallásos hiedelem az emberek és társadalmak együttélését és egymás mellett élését.

Az ateisták azt mondják, hogy nincs szükség vallásos nevelésre, mert a vallásoktatás elbutítja az embert és a tudomány által már megcáfolt szamárságok elhívésére akarja őt kényszeríteni.

A másik magyarázkodó pedig azzal indokolja közömbösségét, hogy neki megvan a maga világnézete, és nincs szüksége vallásra. Ezeknek mondja Prohászka Ottokár, hogy: "Amely világnézet vallássá nem válik, az még ki nem virágzott és annak sem dísze, sem értéke nincs. Az egy olyan inda, amelyik csak a földön kúszik."

De az embernek szabad akaratot adott az Isten, és ha kiábrándult egy vallásból, amit nem is maga választott, hanem már csecsemő korában beleszorították, akkor joga van magának olyat keresni, amely lelki igényeinek, emberi és nemzeti karakterének legjobban megfelel.

Természetesen, a ránk rakott béklyóktól, a lelki béklyóktól nem könnyű megszabadulni. Segítségre van szükségünk és ezt a segítséget legkönnyebben egy nekünk megfelelő társaságban, közösségben találhatjuk meg.

Ilyen közösség a magyar nemzeti egyház, amelynek nincsen világhódító célja, nem akar vagyont gyűjteni a bankban, de igenis akar vagyont gyűjteni a magyar lelkekben, hogy megmaradhassunk legalább lelkileg annak, aminek Isten teremtett bennünket - MAGYARNAK'.

Ha a világ elismeri a zsidóságot nemcsak Izraelben, hanem bárhol és bármilyen nyelven és bármilyen állampolgársággal zsidónak, akkor csak rajtunk múlik, hogy minket, magyarokat is elismerjen úgy a Kárpátmedencében, mint bárhol a világon, bármilyen nyelven és bármilyen állampolgársággal annak, aminek Isten teremtett bennünket: MAGYARNAK, mert ez a mi vallásunk. Ettől még lehetünk jó polgárai, sőt a legjobb polgárai annak a hazának, amelyikben élünk. Példák erre magyar származású tudósaink, akik kimagasló teljesítményeket végeztek befogadó hazájukban, de magyarságukat mindig büszkén megvallották, mint például Erdélyi István professzor, a Sao Paulo-i McKenzie egyetem fizikatanára; vagy a szintén magyar föld szülötte: Teller Ede, az atomenergia felhasználásnak nagymestere, és sokan mások.

Megvan tehát a lehetősége, hogy szülőhazánktól elszakadva is kiépítsünk magunknak egy lelki hazát, és felépíthessük az Ady Endre által a Szétszóródás előtt c. versében hiányolt templomokat, mint lelki otthonunkat. Ő kálvinista létére is tudta, hogy a magyarságnak nincsen temploma, hanem csak Rómának és Genfnek, ami az alapjukat, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológiát tekintve, egy és ugyanazon nemzetközi szervezet, más néven, de azonos céllal.

Azon, hogy nem jó úgy, ahogy van, már túl van a gondolkodó magyarság. Azon is, hogy ha nem változtatunk, akkor elveszünk.

Petres Juditnak az okos koponyák már azt is felvetették, hogy "Rómától elszakadva" anglikán módra kell megoldani a magyarság lelki válságát, vagyis megmagyarosítani a keresztény vallást.

Az anglikán vallás azonban csak egy megangolosított Krisztián vallás, melynek alapja ugyanaz a zsidó mitológia, az Ótestamentum, mint ami a katolicizmusnak, vagy a protestantizmusnak.Vagyis az anglikán vallás is csak egy zsidó szekta, melynek megvan a lehetősége arra, hogy dogmatikus változtatás nélkül visszatérjen az anyaegyház kebelére, ahonnan négyszáz évvel ezelőtt kivált. Ez nem is okozna nagyobb megrázkódtatást az anglikán hierarchiában. Amint látjuk, az egyesülés már előkészületben van.

Egy megmagyarosított krisztián vallással ugyanez lenne a mi helyzetünk is, de sokkal súlyosabb következményekkel, mert minket a hivatalos krisztiánizmus egészen más szemmel néz, mint más nemzeteket.

A vallástörténet ma már világosan elénk tárja, hogy: "Minden pozitív vallás csak a vetülete egy eredeti, egyetemes (Universal) vallásnak, különböző módosításokkal. Így tanítja ezt Anderson professzor a londoni egyetemen, s ez az egyetemes ősvallás a mi szittya őseinknek Istentől kapott vallása volt, amely szétterjedt a Föld három égtája felé: Khorezmből, az Isten országából délre, Sumérba, keletre Indiába és Kínába, és nyugatra föl a Duna-medencén át Közép-Európába. Legjobban virágzott ki az ősi szittya vallás Sumérban ahol az Ótestamentum íróinak Babylonban és Ninivében, valamint Sippárban módjukban állt a vallásos ismereteket megszerezni, kisajátítani és a maguk igényeihez idomítani. Így alakult ki az ősi egyetemes vallásból a judaizmus, mint zsidó vallás, amit Nehémiás, Esdrás és társaik áthoztak Kánaánba az ő atyafiaikhoz, ahol sikerült azt államvallássá tenni és később rákényszeríteni - római segítséggel a szomszédos nem zsidó népekre is, prozelytizálva őket, hogy beszedhessék tőlük a 2 drachmás prozelyta adót, amiből óriási jövedelmük volt. Ezt az adót a Názáreti Jézus és tanítványai is fizették, amint Máté Ev. 17. rész 24-27. verseiben írva van.

Tehát a mi szittya őseink suméri vallásából formálták a júdai zsidó vallást, amiből származott a krisztián vallás a mitológiai Krisztussal, amelyhez a názáreti szittya Jézusnak csak annyi köze van, hogy az ő erkölcsi tanítását is belevették vallási tételeikbe. Őt magát pedig elvették attól a néptől, amelyikből született, a szkíta magyar népektől, megtéve őt zsidónak, beleerőszakolva a zsidók messiási várandóságába, jóllehet ez ellen a zsidók mindig tiltakoztak és Jézust nem ismerték el sem zsidónak, sem messiásnak.

Így érthető meg a kereszténynek nevezett Krisztián-egyház magatartása a magyar nemzettel szemben. Sokkal tartozik, tehát jobb, ha mi elpusztulunk, felszívódunk a Föld néptengerébe, mint jó krisztiánok.

A "Kereszténység Védőbástyája" szerepünkben elvéreztünk, és védenceink által szétszórattunk a nagyvilágba.

Helyzetünk sokban hasonlít a zsidóság 1800 évvel ezelőtti helyzetéhez, amikor ők is szétszórattak. De a vallásukat nem tudták tőlük elvenni. Vallásukból történelem, történelmükből nemzettudat lett és ez megtartotta őket. A vallás adott nekik erőt ahhoz, hogy 1900 év után visszaszerezzék az ősi hazát, annak dacára, hogy ott már alig élt zsidó. Ez egy olyan példa előttünk, hogy ezt nem becsmérelnünk, hanem megtanulnunk kell, mert mi is vissza akarjuk szerezni hazánknak a teljes Kárpát-medencét és minekünk éppen olyan jogunk van megmaradni magyarnak, mint őnekik zsidónak. Nekik ezt a jogukat vallási alapon ismerte el a világ. Minekünk - a Kárpát-medencén kívül élő magyaroknak is - ugyancsak vallási alapon biztosítható a megmaradás, mert más lehetőséget a befogadó országok alkotmányai nem ismernek el, s vallási alapon ahhoz is jogunk van, hogy csak "atyánkfiai" közül válasszunk magunknak vezetőt, mert nem mindenki magyar, aki magyarul beszél. Jó példát ehhez is a zsidóságtól vehetünk, mert például a magyarországi származású zsidóság hivatalos álláspontja az, hogy ők nem magyarok, hanem "magyar ajkú zsidók"

Ezzel a meghatározással azonban ők nemcsak vallásilag, hanem nemzetiségileg is elkülönítik magukat az államalkotó magyarságtól. Intézményeikbe nem is vesznek be magyart, de más nemzetiségűt se, még beházasodás útján sem. Mindezekkel szemben áll az a tény, hogy ők jogcímet formálnak arra, hogy intézményeinkben, vallásfelekezeteinkben vezető szerepet követeljenek maguknak. Jellemző erre a francia hercegérsek nyilatkozata, hogy ő bár zsidónak született, és dacára katolikus mivoltának, zsidó is maradt. A goyok judaizálását, vagyis áttérését zsidó vallásra: ő sem tartja sem ajánlatosnak, sem szükségesnek, mert mint mondja - a keresztények lelkileg úgyis zsidók. Kalapot emelhetünk az érsek őszintesége és nemzeti érzése előtt. Vajha idegen missziós területen működő papjaink is megtanulhatnák Lustiger bíboros példájából, hogy miképpen kell krisztiánul is a magyarnak maradást szolgálni. Nemzeti mineműségünket nekünk is jogunk van megvédeni addig is, amíg hozzájuk hasonlóan, mi is visszaszerezhetjük teljes hazánkat, többféle népességű nemzeti egységben, amelyben a nemzethű zsidóságnak és a többi nemzetiségnek éppen annyi joguk lesz, mint a magyarságnak, de semmivel sem több.

Ez az elv lehet az alapja a barátságos, békés és gyümölcsöző együttélésnek, a Kárpátok koszorújával Isten által körülhatárolt nagy Magyarországban.

- ÚGY LEGYEN-

 


 "ISTEN OSTORA"

RABINDRANATH TAGORE, India Nobel-díjas költője mondta: "Kétezer év előtt a magyarok ősei egy földön laktak az én őseimmel s ezek az emlékek mély lelki rokonságot teremtettek kettőjük között. Tudom, hogy a magyarok ősei Árpád vezérletével jöttek ki Ázsiából, hogy Atilla volt az önök őseinek, a hunoknak nagy fejedelme. Az én nemzetem mintegy négyszáz évig élt fehér-hun, tehát magyar uralom alatt, s így kétségtelen, hogy közöttünk történelmi kapcsolat van."

A magyar naptárak január hetedikére ATILLA névnapot jeleznek. Illő tehát, hogy - évszázados mulasztást pótolva - a hozzá legközelebb eső vasárnapot ATILLA NAP- ként tiszteljük, megünnepeljük és megvizsgáljuk, hogy ki volt ATILLA, a hunok nagy fejedelme, a császár, akit királyok szolgáltak.

Ki volt az a Nagy Atilla, akit a nyugati kereszténynek nevezett irodalom csak gyalázkodva emleget és a magyar iskolai történelemkönyvek is csak pár szóval emlékeztek meg róla, a több nyelvet beszélő, író és olvasó HUN-MAGYAR fejedelemről, de az írni, olvasni nem tudó frank királyról, Nagy Károlyról oldalakon át ömledeznek.

Tudjuk, hogy évezredünk első három századában - keresztény hitre való térítés örve alatt - írott emlékeinket elégették, és így őseinknek I. István királyunk előtti kereszténységéről - mert ők nem római, hanem keleti, bizánci keresztények voltak - alig tudunk valamit. De ma már a romok és a temetők beszélnek. Pusztaszeren már kiástak olyan templom és hozzátartozó épületek romjait, amelyek háromszáz évvel idősebbek, mint az úgynevezett "Honfoglalás" - hon-újjászervezés és a körtvélyesi (ma Pusztaszer) alkotmányozó országgyűlés.

Mostanában több történész állítja, hogy Árpád papkirály, sőt, Atilla, az Isten Ostora is keresztények voltak.

Az "ÁRPÁD NAPOT" immár tíz év óta megünnepeljük nemzeti ünnepként. Illő tehát, hogy a hun-magyarok nagy királyának napján nemzeti ünnepünknek tekintsük és megünnepeljük, mint ATILLA- napot.

Frederick H. Martens THE ROMANCE OF EVOLUTION című történelmi művében ATILLÁRÓL elég tömören értekezik, de amit mond, az nagyon érdekes és igen tanulságos.

Martens azzal kezdi, hogy két lovas beszélgetve haladt a Duna mentén. Az egyik volt a római Oreatea, míg a másik: egy, a Keleti-tenger partjáról való barbár (szakállas) Edeko, Atilla egyik vazallusa.

"Amint kitűnt, a két lovag Atilla esküvőjére igyekezett. - Miért igyekezel Te az esküvőre? - kérdezte Oreatea.

- Mert nem merek távolmaradni, mint ahogy - azt hiszem - a burgundi hercegnő, Ildikó a burgundi király leánya sem mondhatott nemet, amikor Atilla feleségül kérte - felelte Edeko.

- Miféle misztérikus ember ez az Atilla? Keletről jött, és az én népem úgy tartja, hogy a hunok a varázslóknak és boszorkányoknak gyermekei, akik szintén keleten születtek. Azt is mondják, hogy Atilla az Isten ostora.

- De Ildikó a burgundi királylány keresztény, akivel Atilla meg fog esküdni. Nemde?

- Igen, de ez Atillát nem zavarja. Atillának nincs vallása. No de valamilyen vallásának mégis csak kell lenni, ha Isten ostorának hívja magát és ragaszkodik hozzá, hogy ő birtokolja Hadúr karját.
- Formaságok őt nem zavarják, hiszen az ő első minisztere egy keresztény görög: Onegesius.
- Hát, furcsa ember. Ahelyett, hogy megdöntené Rómát és Konstantinápolyt, inkább a fövenyes partokat keresi.
- Úgy látszik, azért szereti, mert emlékezteti őt keleti hazájának sztyeppéire.

Két nappal később a két lovas Atillánál volt."

Ezután Martens leírja Atilla udvartartását, ismerteti fiait. Főleg a hunok hadfelszereléseit, fegyvereit, álarcos sisakjait, az "Isten ostora" harcosainak fejvédőit, amelyek különböző állatfejekhez hasonlítottak. Némelyik egészen ijesztő volt. Ezek miatt vélték a nyugati "művelt...?" népek varázslók és boszorkányok fiainak.

Minket inkább az érdekel, amit Martens: Ildikó szerepéről ír, aki miután megismerkedett a mellé rendelt rabszolganővel, kötőtűt kért a lánytól, mert mint mondta, szeretne kötögetni.

Amikor Ildikó a jó nagy kötőtűt megkapta, megjelent a szobában egy törpe szolga és egy írást adott át a rabszolganőnek. Mire a rabszolganő visszakérte Ildikótól a kötőtűt, mondván, hogy hegyesebbet ad helyette. Erre Ildikó kérte, hogy mutassa meg neki az írást, mire a lány azt válaszolta, hogy úgyse értené meg. De az van benne, hogy a házasság megkötése után Atilla Honoriát, Valentin császár leányát veszi feleségül, őket pedig mindkettőjüket elégetteti. A lány Ildikó nyakába borulva sírt és remegett.

"Élesítsd meg a tűt és add vissza nekem!" - mondta Ildikó, így készülve fel a nászéjszakára. Megrémülve, de elszántan az életben maradásra, nem tudva azt, hogy egy jól kiszámított cselszövésnek lett az eszköze, végrehajtója.

Majd, mint a mennydörgés hasított bele a hajnalban a kiáltás: "Meghalt a király!"

"Ildikó megölte" - mondotta Edekó Orestesnek. "Orrvérzés ölte meg" - tanítják a történelemkönyvek.

"Kábítószert kevertek a borába és a mélyen alvó király orrán keresztül kötőtűvel felszúrtak az agyába, azonnali halált okozván - mondják a történészek.

Ki volt az a ravasz merénylet kitervelője? Csak sejteni lehet. Bizonyára az, vagy azok, akiknek érdeke volt a nagy király halála.

De térjünk most vissza a két lovas beszélgetésére:

Amikor azt mondják, hogy Atillának mégis van valamilyen vallása, akkor igazat mondanak. Atilla keresztény volt, de nem római, és így Róma pogánynak tartotta őt is, mint minden keleti keresztényt.

Ezért nem hódította meg Bizáncot, hanem csak adót szedett tőle.

Rómát pedig azért kímélte meg, mert amikor Róma kapujához ért, Leó pápa elébe ment és kérte, hogy kímélje meg Rómát, hivatkozva régi barátságukra. Mert Atilla ifjú korában éveket töltött Rómában, mint csere-lovag mialatt Aetius, a későbbi római hadvezér Atilla apjának udvarában nevelkedett Az csak jámbor mese, hogy amikor Atilla a pápa kezében meglátta a keresztet, úgy megijedt, hogy hadait visszafordította.

Bezzeg a germán vandálok vezére Alarik, majd Genseric nem voltak ilyen kegyesek, hanem irgalmatlanul kifosztották Rómát. Nekik hiába volt a pápa érvelése, hogy Róma szent város.

Atilla nagylelkűségének bizonyítékát talán Gárdonyi Géza írja le a legszebben A LÁTHATATLAN EMBER című történelmi regényében. Amikor Atilla nyugati hadjáratában Róma ellen vonult - írja Gárdonyi -, Troa város püspöke a város tanácsnokainak kíséretében elébe ment és megkérdezte tőle, hogy ki ő, hogy feljogosítva érzi magát arra, hogy országokat hajtson igájába? Atilla latinul felelt: "Ego sum flagellum Dei," (Én az Isten ostora vagyok.)

"No ha így van, ha téged Isten küldött, mi nem tehetünk ellened semmit. Jer, végezd el rajtunk is a munkádat."

És megfogta Atilla lovának kantárszárát és vezette be a városba. Atillát meghatotta az agg főpap gesztusa és meghagyta alvezérének, hogy senkinek se essen bántódása a városban.

"Te szent ember vagy és szerencse van azokkal, akikkel te élsz. Néhány napig a vendégem kell, hogy legyél". mondta az Isten ostora az öreg püspöknek. Ilyen volt a nagy király, s császár. Kegyes, ha lehetett, de szigorú, ha kellett. Atilla szerepe az európai történelemben sokkal nagyobb volt, mint ahogy a velünk szemben ellenséges nyugati történészek beállítják. ő volt az első, aki "páneurópát" tervezett "konnacionalista" alapon az összekovácsolást meg is kezdte, de korai halála és tragédiája meggátolta a keresztül-vitelben. Az ő uralma alatt még lett volna lehetősége és értelme az EURÓPAI UNIÓNAK", mert akkor még az Atlanti-óceántól az Uralig- mint azt a HAMMOND HISTORICAL ATLASZ és Isaak Asimow GUIDE TO THE BIBLE című nagy művében bizonyítja - mindenütt NOÉ unokái, NIMRÓD fiai, Gómer és Javan, Góg és Magóg leszármazottai éltek, akikben még élt a mítosszá magasztosult tudat, hogy Atilla Nimród és Noé egyenes leszármazottja amiről a Thuróczy Krónika közöl egy családfát, amelyben Noétól a harmadik leszármazott: Kush, a negyedik Nimród az ötödik Hunor, a kilencedik Keve, a tizenkettedik Rattar, a tizenhetedik Csanád, a tizenkilencedik Bezter, a huszonharmadik Kölcse, a huszonnegyedik Levente a huszonötödik Lél, a huszonkilencedik Bulcsu, a harminckettedik Kadicsa a harminchatodik Turda, harminchetedik Bendekush és a harmincnyolcadik ATILLA, majd a nagy honszerző "ÁRPÁD". De az atlantiszi származású baszkoknál még ma is él ez a tudat, mert amint Dr. Fehér Mátyás Jenő - A VALTHARIUS MANU FORTIS CÍMŰ HŐSKÖLTEMÉNY AVAR VONTAKOZÁSAI című értekezésében írja: "Magam is éltem a baszkok földjén nyolc közösség lelkészeként... és sok régi házban és kastélyban találkoztam Atilla képeivel". Majd megjegyzi, hogy: "A baszkok között élő hun hatásokról Böhle Kornél és Körösi Albin is megemlékeznek útleírásaikban."

Az Atilla udvarába igyekvő két lovas csodálkozott azon, hogy Atilla, ahelyett, hogy megdöntené Rómát és Bizáncot, inkább az Atlanti Óceán "fövenyes partjait keresi." Atilla bizonyára tisztában volt származásával és ismerte a családfáját, talán jobban is mint Kézai mester és Thuróczy János. És ha csak mítosz lenne is a Noétól való személyes származás, a népi származás akkor is fennáll, mert a mítoszok mögött mindig van valami történelmi valóság, melyet ugyancsak Martens ír le könyvének 213. oldalán, lényegében a következőképpen: "A vízözön, mely a babyloni szent könyvekben, továbbá minden korai Bibliában, az Ótestamentumban, Platón írásában, a maya Popul-Vuhban és az egyiptomi legendákban meg van írva, Atlantiszra és tragédiájára vonatkozik és az atlantiszi Noé volt az az ember, aki szembe mert szállni a dühöngő Óceán hullámaival embereinek az élén, hogy megmentse és áthozza az ő fajtájának civilizációját. ők voltak, akikről a régi népek szent legendái azt mondják, hogy: "Az emberek, akik a tengerről jöttek, hogy visszaadják az emberiségnek az elvesztett édent, az elvesztett Paradicsom-Kertet - írja Frederick R. Martens.

Az, hogy a bibliai Noé név személyre vonatkozik-e, vagy egy népet takar, szintén nem lényeges, mert a Thuróczy által közölt "Családfán" visszafelé Árpádon, Bendegúzon, Kadosán, Hunoron, és Nimródon keresztül eljutunk Noé-ig, aki lehetett Ziusudra szuméri hóri-szittya király, akinek idejében Mezopotámiát lemosta egy, a Perzsa-öböl felől felnyomult tengerár. De éppen úgy lehetett az atlantiszi nagy katasztrófa hőse is, kinek nevét az ótestamentum írói bizonyára tudták, de amint azt a többi kölcsönvett történelmi alakokkal tették, őt is más név mögé rejtették. Amint az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték ÁDÁM nevét, ugyanúgy NOÉ nevét képezhették az atlantiszi gorgók, vagy a görögök EON szavából, mely réges-régi időt jelent, hiszen az esemény valóban réges-rég történt.

Az atlantiszi gorgoneseket a görögök mitologizálták pikkelyes testű szörnyeknek, ugyanúgy, mint a szumérok a Berossos által említett félig ember, félig haltestű jótevőiket, akik szintén a tengerről jöttek és a népet mindenre megtanították. Ezek a valóságban hajólakó emberek voltak, kiknek vezetőjéből, HOANNES-ből a bibliai író Jónást csinált.

A Gorgók és Hoánnesék mítosza között feltűnő a hasonlóság. A Martens- féle felfogást támogatják a Közép-Afrikában létező földrajzi és törzsi nevek, melyek mindenütt előfordulnak, ahol Kush és Nimród leszármazottai éltek és élnek. Így mai hazánkban is.

Nimród elődeinek, a Kushitáknak atlantiszi származását bizonyítja Ábrahám Ortelius 1570-ben készített világtérképe: I. Donelly: ATLANTIS & ANTILIA; James Bramwell: LOST ATLANTIS című művei; Andreas Bianco: Islands of Antilia; továbbá Bory de St. Vicente (1801) térképe, stb.

Összegezve mindezek adatait, kiegészítve a legújabb óceán-fenék kutatások eredményeivel, a következőket kell tudomásul vennünk: amikor a Platón által Atlantisznak nevezett szárazföld (öt nagy sziget) létezett, akkor a mai Szahara helyén a TRITONIDE- beltenger habjait borzolta a szél.

Amint Atlantisz elsüllyedt, úgy emelkedett TRITÓN feneke, átadva úgy a saját, mint a beömlő folyók vizét az Atlanti óceánnak. A Triton és folyói medrét pedig betemette a Szahara homokja - amit legújabban a COLUMBIA űrrepülő radarfelvételei igazolnak - a partok menti ősrégi építmények homok alatti romjaival együtt, melyeknek létezését a sebtében elvégzett próbaásatások igazolták.

Atlantisz lassan süllyedt el, tehát a lakosság elvándorlására volt elég idő. Kultúráikat, eszközeiket átmenthették Afrikába és Dél-Európába, másrészt pedig Amerikába.

George Rawlinson professzor (ORIGIN of NATIONS, 210. old.) szerint "Nimród Etiópiából Dél-Arábián keresztül, a Perzsa-öböl felől jutott el Shineárba."

Noé idejében viszont Etiópia még Nyugat-Afrika déli csücskén volt, Kushmin állammal. Az Atlanti Óceán déli része Ortelius térképén 1570-ben OCEANUS AETHIOPICIS-nak van feltüntetve. Az ETIÓPIA nevet úgy látszik, a Kushiták vitték át magukkal Kelet-Afrikába, ahová - mint Sir Basil Davidson THE LOST CITIS OF AFRICA című könyvében írja - kész kultúrával és fejlett írástudománnyal érkeztek.

Amikor a mítoszok, vagy a Biblia írói az ősidőkből legendás alakokat, hősöket emlegetnek, a nevek nem feltétlenül vonatkoznak személyekre, hanem sokszor a nevek mögé rejtett népre, és az időperiódusokban is nagyon nagy eltérések, évezredek lehetségesek. Noé népével, a Nimródi néppel kapcsolatban nem szükséges menekülésre, hanem inkább elvándorlásra kell következtetünk, ami történhetett több szakaszban is. Ugyanez történhetett a Kárpát-medencei és pannóniai települések lakosaival, ahol már tízezer évvel ezelőtt laktak és a kedvező hírekre mindig volt úgy egyéni, mint nagycsaládi bevándorlás, mint például a hunok, besenyők és az Árpádi magyari népnek a "honfoglalása". Amikor a hunok betelepülését HUNOR elhatározta, - a Tarihi Üngürüsz szerint - azt mondta alvezéreinek: "El kell foglalnunk Pannóniát, ahonnan kedvező híreket kaptunk."

Kitől kapta Hunor a kedvező híreket? Magor népétől, a Kárpát-medencében már régen ott élő magyar testvérektől.

Álmos és fia Árpád is a hun vezértől, Egödtől kapott biztatásra indították el a "Honfoglalást", mert a testvér Avar-Hun- Pannon népek helyzete a frank és germán zaklatások miatt meggyengült.

A "HONFOGLALÁS" kifejezés azonban csak egy történelmi eseményt rögzít, amelyre jobban ráillene a "HONSZERVEZÉS" szó, mert nem kellett elfoglalni azt a hazát, amelyet már évezredek óta magyarok laktak, és ahova hívták a testvérek a testvéreket. Ezt bizonyítja László Gyula professzor azon megállapítása, hogy az Árpádi szervezés nem bontotta meg a pannon- Avar- Hun településrendet, hanem a férőhelyek felhasználásával szépen egymás mellé települtek. Még a régi községek neveit sem kellett megváltoztatni, mert azok éppen olyan magyar falunevek voltak, mint a "honfoglalók" által magukkal hozott turáni és elő-ázsiai, szuméri helységnevek. Krónikáink tanulmányozásához mindezeket figyelembe kell vennünk, mert az Anonymus GESTA HUNGARORUMA is, amely 1242- után készült és (mint dr Karsay Géza írja) még 1270 táján is javítottak rajta, valójában nem más, mint a középkori retorika szabályai szerint kibővített és kiszínezett lovagi honfoglalás és kalandozástörténet, túlnyomó részben a "tatárjárás" analógiájára.

A krónikák a történelmi eseményeket néha megszépítik, néha elcsúnyítják, ami még nem volna nagy baj, hiszen azoknak legtöbbje célirányos irat. A baj akkor kezdődik, ha az író hamis adatokat iktat bele. Mint például a "HUNGARUS" névvel és Szvatopluk szerepével. Figyelmen kívül hagyva, hogy Osorius, negyedik századi történetíró azt írta, hogy: "Pannónia európai ország, melyet nemrégen a Hunok foglaltak el, amit saját nyelvükön HUNGÁRIÁNAK neveznek:' (Közli Dr. Baráth Tibor)

Avagy például, hogy Szvatopluk sohasem járt Árpád előtt Szolnoknál, hanem a "Honfoglalás" előtti egyik hadjárat alkalmával Passau mellett vitte a "sót és kenyeret" Árpádnak kegyelméért esdekelve, mert mint hőtlen felvidékit, Árpád meg akarta büntetni. Szvatopluk nem volt szláv és sohasem volt birodalma Magyarországon - írja Ft. Szelényi Imre, A PANNON NÉP EREDETE ÉS NEVE, továbbá Rudnay Egyed ATILLA TRILÓGIA című értekezéseikben.

Ismert történelmi tény, hogy a tótok, ami nevükön szlovákok, az AL-Dunától vándoroltak a törökök elől a magyar felvidékre. Ezzel egyezően mondta Dr. Püspöki Nagy Péter történész clevelandi előadásában, 1982-ben, hogy;

"Szvatopluk országa a Duna alsó folyásánál és a Szerémségben terült el Belgrád (Fehérvár) fővárossal, ahonnan a tótok a törökök nyomására vonultak a felvidékre". Ezért nevezte Hunfalvy Pál, múlt századi történész ANONYMUST "szószátyár papnak".

Értekezésem elején azt írtam, hogy Atilla idejében még lett volna értelme a páneurópai uniónak. Azóta nagyot változott Európa népesedési helyzete, mi pedig úgy megfogyatkoztunk és legyengültünk, hogy akár az Európai Unió, akár a Duna-konföderáció, nemzetünk halálát jelentené.

Elárasztaná a még megmaradt országunkat is az oláh, a szláv és germán invázió, mert az országhatárok csak közigazgatási - amolyan provinciális - határokká egyszerűsödnének és a szabad költözködés és közös állampolgárság jogán, megindulnának a szomszédaink honfoglalásra.

Nékünk magyaroknak és a Kárpát-medencén belül élő társnépeinknek csak a KÁRPÁT MEDENCEI KONFÖDERÁCIÓ, - az 1914-es határokkal - biztosítaná a békés és boldog együttélést és gazdasági fejlődést. A nyelvi kérdést pedig csak egy olyan közös közigazgatási nyelvvel lehetne megoldani, amelyik egyik népcsoport anyanyelvét sem sérti.

1986 október

1981 . június-július hó

ŐSTÖRTÉNETÜNK ÉS A BIBLIA

Boldogult fiatal koromban, egyik Isten-tiszteleten, öreg Nagytiszteletű Úr - aki már alig látott, olvasni pedig egyáltalán nem látott, hanem emlékezetből mondta fel az Igét - Jónás próféta könyvéből vett részletekkel vezette be szentbeszédét.

Elmondta, hogy az Úr elküldte Jónást Ninivébe, hogy megdorgálja a nagy várost, de a tengeri úton nagy vihar támadt, úgyannyira, hogy a hajósok minden terhüket a tengerbe dobálták, hogy könnyítsenek a hajón. De a vihar

tovább dühöngött. Jónás pedig nyugodtan aludt a hajó mélyén. Erre felkeltették, hogy fohászkodjon az ő Istenéhez, hátha arra eláll a vihar. De közben sorsot is vetettek, hogy megtudják: kinek a bűnei miatt van a nagy ítéletidő. És a húzás Jónásra esett.

A hajósok elkezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jónással, mert megtudták tőle, hogy "az Úr színe elől fut", és nem Ninivébe, hanem Tarsosba tart, tehát nem fogadott szót az Úrnak.

Erre Jónás maga kérte, hogy dobják őt a tengerbe, mert őmiatta van a vihar.

Be is dobták, de az Úr egy cethalat rendelt, amely elnyelte Jónást és három nap múlva kihányta a partra, az Úr pedig megismételte utasítását, hogy menjen Ninivébe.

És így tovább: a jó öreg tiszteletes kicirkalmazta, felsallangozta az egész Jónási regét, azt se felejtve el, hogy Jónás esete a cethallal tulajdonképpen előképe volt Jézusnak, aki a sírban volt "halva" három napig. Majd beszédét befejezve kimondta a szentenciát, hogy boldogok, akik" hallgatják, befogadják és megtartják az Isten Igéjét.

Engem sokáig izgatott a dolog, hogy miért Isten igéje a jónási zagyvalék, mígnem teológiai, őstörténelmi és régészeti tanulmányaim vezettek rá az igazságra.

Sir Leonard Wooley "The Sumerians" című könyvében hivatkozik Berossosra, az i.e. negyedik században élt történészre, aki azt írta, hogy félig ember és félig haltestű lények jöttek egy bizonyos Hoannes (Oannes) vezetésével a tengerről, a Perzsa-öbölből és megtelepedtek a partvidéki sumér városokban, tanítva az írás művészetét, a mezőgazdálkodást és a fémművességet.

Berossos egyik mondatában kijelenti, hogy: "Minden dolog, amely jobbá teszi az életet, Hoannes hagyatéka az ember részére és attól az időtől fogva semmi jelentős alkotás nem történt."

Önkéntelenül elénk tárul a kérdés: vajon mikor lehetett az az idő, vagy korszak, amelytől kezdve nem történt jelentős alkotás?

Berossos azt állítja, hogy "a kezdetkor történetét Hoannesnek a babyloni templomi levéltárban őrzött szent irataiból merítette". De nem tér ki arra, hogy azok mikori keletűek. Éppen ezért arra kell gondolnunk, hogy azok az általa ismert történelem előttiek. A mai történelemtudománynak már hat-nyolcezer évre visszamenőleg vannak adatai. Berossos valószínűleg ennél többet is ismert, hiszen azt a civilizációt akkor még nem rombolták le a háborúk és nem temette el a homok.

Tehát a hoannesi misszió akár valódi történet, akár csak legenda, legalább nyolc-tízezer éves, de lehet sokkal több is.

Az is kérdés, hogy Hoannes a nevét jelenti-e ennek a nagy tanítónak, vagy pedig a szerepét? A kérdés egyáltalán nem indokolatlan, mert például a Názáreti Jézusnak sem volt Krisztus a neve, hanem csak a "megváltói szerepe", mégis többször emlegetik Krisztus néven, mint saját nevét.

A másik kérdés pedig az, hogy: mi közünk nekünk magyaroknak mindehhez?

A feleletet azon kell kezdenünk, hogy Sir Henry C. Rawlinson, az archeológia úttörője szerint a suméri kultúra alkotói ős-szkíták, szittyák voltak és a legrégibb ékírások szittya nyelven íródtak.

Ez mind rendben van, mondja "Okoskodó János" barátunk, de ez már a régmúlté és talán csak legenda, mítosz.

Azonban a történészek szerint a legendákat, mítoszokat a kutatásnál nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere.

Ma már felderített tény, hogy a közép-amerikai "Maya kultúra" és nyelv szoros összefüggésben van a sumérival

A maya nyelv szerint "ho-anna" vízilakót jelent. Hoannes ennek az elgörögösített alakja.

A legendabeli "félig haltest" és a tenger felől jövés minden bizonnyal azt jelenti, hogy Hoannes népe lakható hajókon érkezett és az ottaniak csak úgy nevezték őket, hogy "vízi-lakók", vagy "hajólakók". Ezt a kérdést nyelvészeinknek kellene megvizsgálni, mégpedig sumér és akkád alapon.

Berossosnak kortársai voltak a babyloni zsidók. Talán még ismerte is Esdrást, aki i.e. 395-ben hagyta el Babylont az Ótestamentumhoz összegyűjtött anyaggal, amelyből aztán az írástudók megírták a zsidók szent könyvét, felismerhetetlenné téve az adatokat és a neveket.

Így került bele az Ótestamentumba Hoannes, mint Jónás, de már nem mint a nép tanítója, hanem kárhoztatója, aki negyven napon belüli elpusztulással fenyegeti Ninivét, "mely nagy városa vala az Istennek".

Jónás Könyvének ez utóbbi kitétele nagyon érdekes. Miért akarta Isten elpusztítani Ninivét, ha az az ő városa volt? Nem lehet ez másképp, minthogy Jónás könyvének írója az Isten szájába adja az ő óhaját: "EI kell pusztítani Ninivét!" Hogy miért, az is érhető. Ott voltak Hoannes szent iratai, melyek leleplező fényt vetettek volna az Esdrásék által már megszerkesztett mitológia eredetére, mely később- sajnálatosan- a krisztiánizmus Ótestamentuma lett.

Amikor a bejósolt, vagyis óhajtott negyven nap alatt nem pusztult el a város, Jónás halált kért magára az Istentől, kivonult a városból "és hajlékot csinála magának". De az Isten nem vette el az életét, hanem egy tököt rendele és felnőve az Jónás fölé, hogy árnyékot tartson feje fölött és megoltalmazza őt a hévség bántásától. És Jónás nagy örömmel örvendezék a tök miatt."

De úgy látszik, Isten csak meg akarta tréfálni, vagy inteni Jónást, mert egy férget is odarendelt, mely "megszúrá a tököt és az elszárada".

Emiatt aztán Jónás összeveszett az Istennel, de Isten megdorgálta őt, mondván: "Te most szánod a tököt, amelyért nem dolgoztál... én pedig ne szánjam Ninivét, melyben több van tizenkétszer tizenkétezer embernél..."

Ezzel hirtelen véget ér az ótestamentumi Jónás története, aki csak azért lett próféta, mert az Istennel el akart pusztíttatni egy nagy várost, melyet a mi Nimród ősapánk épített.

Ha Hoannes szemita, méghozzá zsidó lett volna, akkor Esdrásék megírták volna róla Jónás néven is, hogy milyen nagy tanítója volt a népnek. A cethal gyomrában lefolyt kalandot Hoannesék vízi útjából és legendabeli "haltestéből" kerekítették ki az írástudók, hogy Jónással is történjen valami csoda.

Hoannes története sok mindenre felhívja a kutató figyelmét. Mindjárt elejében az a kérdés, hogy melyik oldalról jött a Perzsa-öbölbe Hoannes: keletről, vagy nyugatról?

Prof. George Rawlinson - az oxfordi egyetem őstörténeti tanszékének tanára - az "Origin of Nations" című könyvében azt írja, hogy Nimród Etiópiából, Dél-Arábián keresztül, a Perzsa-öböl felől jutott el Shineárba és Babylonba, vagyis Nyugat felől jött.

Nimród azonban hadvezér és honszervező volt, mint kései leszármazottja: Árpád. Tehát nehezen lehetne azonosítható az inkább kultúrmissziót teljesítő Hoannessel.

Marad így a másik verzió, hogy Hoannes kelet felől jött a Perzsa öbölbe, állítólag csak hat társával. Az ótestamentumi írók sem beszélnek Jónással kapcsolatban népről, sőt még azt is elhallgatják, hogy társai is voltak, nehogy rá lehessen ismerni.

De honnan jött Hoannes, ha esetleg kelet felől jött? Bizonyára onnan, ahol a legközelebbi ősi magas kultúra nyomai, emlékei vannak. Ez esetben Burmából, ahol a piramisok és naptemplomok romjai semmivel se kisebb kultúra tanúi, mint amilyen az egyiptomi volt. Innen az út már csak a Csendes-óceán szigetvilága helyén valaha létezett és elsüllyedt Muror kontinensre vezet vissza, ahol a romok és piramis-maradványok egy, a mi történelmi ismereteinket megelőző kor magas kultúrájának emlékeit őrzik.

Noé "dédapánknak", Nimród apánknak és népének útja sokkal bonyolultabb volt, mert feltehetőleg ők is "az emberiség szülőföldjéről", Murorból származtak és vándoroltak el - hol tengeri, hol szárazföldi járműveken - és Dél-Európán át - a Kárpát-medencébe, de sokkal nagyobb megszakításokkal és sokkal nagyobb időtávlatban. Ezt bizonyítja az is, hogy Magor és Hunor magyar népe, amikor a Kápát-medencét megszállta, ott már velük azonos nyelvet beszélő népeket talált, mégpedig a pannonokat és fotókat.

Sokan ezt még fantáziának tartják, de erről tanúskodnak a mauritániai, a kartágói és a dél-európai rovásírásos leletek és etnikai nyomok.

Legmegrázóbban pedig a "Csodaszarvas"-monda tanúskodik erről: Magor, majd Hunor népének "honfoglalásával" az egyesülésük az őslakos mayákkal, kiknek "titokzatos követe" behívta őket.

Atlantisz létezésével is eddig csak plátói meseként foglalkoztak némely tudósok és tudatlanok. De a miami Óceánográfiai Intézet kutatói évek óta vizsgálják az Atlanti-óceán bermudai részének fenekén nyugvó romokat, vastag falakat, és a kutatásokat vezető Manson professzor meg van győződve arról, hogy Atlantiszt, illetve az azt alkotó öt nagy szigetnek egyikét találta meg.

Tom Henry kapitány pedig a Bimini-sziget környékén talált a tenger fenekén épületromokat és piramis-maradványokat.

Újabb szovjet kutatók jelentik, hogy Gibraltártól nyugatra, kb. 740 kilométerre (= 400 tengeri mérföld; 1 mérföld = 1852 m), tehát Platón szerinti "Herakles Kapuja" előtt, fényképeztek a tenger fenekén építményromokat és lépcsőket - írja az Earth and Universe című szovjet közlöny.

Atlantisz tehát nem platóni mese, hanem történelmi valóság. Frederich H. Martens, Evolution and the Romance of the Ages című 1924-ben írt és William Heim által 1936-ban újra kiadott könyvében Atlantisz egykori létezése mellett foglal állást. Adatai alapján végigkísérhetjük az atlantiszi nép másik ágának útját Észak-Afrikán és Dél-Európán át a Kárpát-medencéig: a hunok, illetve Atilla uralmáig.

A történészek - köztük Rawlinson - és a Biblia Babylonból átvett adatai szerint Nimród Noé dédunokája volt, de az is lehet, hogy ükunokája, vagy jóval későbbi leszármazottja. Ezt látszik támogatni az előbb említett Martens könyve is.

Martens könyvének 213. oldalán azt írja, hogy a tektonikus nyugtalanságok, vagyis földrengések és meteorológiai jelenségek Atlantisz népét és királyaikat arra indították, hogy a legendás Édenkertből kivándoroljanak.

És megindult a népáradat Afrika felé és Afrikán át a Szahara helyén lévő nagy Triton tavon és az akkor még tűrhetőbb klímájú Közép-Afrikán át, melynek vezetője, hőse volt a Biblia által is említett Noé, Nimród ősapja, akit a sumériek Ziusudra néven az Isten Fiaként tiszteltek.

A népáradat másik ága pedig Észak-Afrika és Dél-Európa felé vette útját, akik már legalább tíz-tizenkétezer évvel ezelőtt eljutottak a Kárpát-medencébe, mindenütt otthagyva nyelvemlékeiket, úgy Dél-Európában és Észak-Afrikában, mint Közép-Afrikában.

George Rawlinson megemlíti, hogy nagybátyja, Sir Henry C. Rawlinson a mezopotámiai kushita nyelvet az abesszíniai gally és a dél-arábiai mahra nyelv alapján fejtette meg. A gally népet - akik nem négerek, hanem fehérek - Ettore Viterbo olasz nyelvész kámita-fajúaknak nevezi, és megjegyzi, hogy nyelvük szóanyagában és nyelvtanilag sokkal közelebb áll a magyarhoz, mint például a török. Közép-Afrikában az Atlanti-óceántól, Dél- Arábián át az Indiai-óceánig még ma is mindenütt megvannak csaknem változatlanul a Noé és Nimród népe által az őslakóknak átadott kultúrszavak, hegyek, folyók, törzsek és használati eszközeik nevei.

Frederick Martens említett könyvében a következő megállapításra jut: "A vízözön, mely a babyloni szent könyvekben, továbbá minden korai bibliában, az ótestamentumban, Platón írásában, a maya Popul-Vuh-ban és az egyiptomi legendákban meg van írva: Atlantisz tragédiájára vonatkozik és az atlantiszi Noé volt az az ember, aki szembe mert szállni a dühöngő óceán hullámaival embereinek élén, hogy megmentse és áthozza az ő fajtájának civilizációját. Ők voltak azok akikről a régi népek szent legendái azt mondták, hogy:... az emberek, akik a tengerről jöttek, hogy visszaadják az emberiségnek az elveszett Édent, az elveszett Paradicsom-kertet."

Ennél szebb eposzt egy idegen nem is írhatna Nimród Népéről, Hunor és Magoron keresztül a mi őseinkről, akik eljutottak Mezopotámiába, és mint a Biblia írja Nimródról: "...hatalmas vadász (vagyis kedvelt) vala az Úr előtt és az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Shineár földén. E földről ment aztán Asszíriába és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kaláht. És Reszent Ninive és Kaláh között: ez az a nagy város..."

Ezzel a bibliai leírás itt megszakad. Vajon miért? Miről volt nevezetes ez a nagy város, hogy a szent író nem tartotta célszerűnek részletezni? Bizonyára nem illett bele az ótestamentumi mítoszba.

Az atlantiszi "vízözönnek" Frederick Martens nem tulajdonít kizárólagosságot, csak azt, hogy a földünkön, több helyen is előfordult vízözönök egyikének, mégpedig az atlantiszinak volt a hőse az, akit a Biblia Noénak nevez és bárkáját az Ararát hegyére helyezi.

Az araráti bárkaroncsról, amely ma is ott van befagyva, csak annyi bizonyos, hogy az az Ótestamentum írásának idejében, tehát a Kr. e. ötödik negyedik században már ott volt, de semmi sem bizonyítja azt, hogy az Noé tulajdona lett volna, már csak minimális nagysága miatt sem, amiben egy hazai magyar kisgazda állatállományán kívül aligha lehetett volna elhelyezni a világ állatállományából "mindenhol egy párat", amint a Bibliában írva van. Képzeljünk el egy pár mamutot és elefántot, vagy óriáskígyót és oroszlánokat és az azoknak megfelelő élelmet.

Az Atlantiszból való kivándorlást illetően - a platóni és egyiptomi leírások ismeretében - nem szükséges egy pánikszerű menekülésre, hanem inkább tervszerű elvándorlásra gondolni, amit az akkor még enyhébb középafrikai klíma és a Szahara helyén létezett Triton-beltenger lehetővé tett. Az elvándorlásra megvolt az ok, de pánikra nem, mert Atlantisz lassan, évszázadok alatt süllyedt el. Kr. e. háromezer évvel Sent fáraó még expedíciót is küldött ki, hogy az ottmaradtakat felkeresse, de már nem találtak senkit, mert mindent ellepett a tenger, amint a Schlieman által megtalált papiruszon írva van.

Néhány évvel ezelőtt Werner Keller írt egy vaskos könyvet, melynek az a címe, hogy "A Bibliának igaza van".

Hát sok mindenben igaza van, de azoknak az igazságoknak legnagyobb része a mi kushita, szkíta őseink hitvilágából- az ótestamentumi írók által Egyiptomban, Kánaánban és Babylonban - kisajátított magyar igazság, úgy elrejtve, megmásítva és összekuszálva, hogy alapos történelmi ismeretek nélkül nem lehet őket felismerni.

Ám ha kihámoztuk az igazainkat, akkor azokat- mint a Názáreti Jézus mondotta - a háztetőkről is hirdessük, mert a Zend Példabeszédek szerint:

"AZ IGAZSÁG FELMAGASZTALJA A NEMZETET ".

MIT ÉR A TUDOMÁNY?

A II. NAGY SZITTYA TÖRTÉNELMI VILÁGKONGRESSZUSON ELHANGZOTT ELŐADÁS.

Erre a második Nagy Szittya Kongresszusra készülve, nem kis fejtörést okozott nekem, hogy miről beszéljek, hogy ne bocsátkozzam ismétlésbe. Habár ma is érvényes a közmondás, hogy: "Az ismétlés a tudás anyja". Tudásból azonban már igen sokat kaptunk a kitűnő előadásokból. Tudósokban és tudásban tehát nincs hiány. De a tudással is úgy vagyunk, mint a hittel: "Megholt önmagában, ha cselekedetei nincsenek" - mondja Jakab apostol. Vagyis tudásunk, hitünk semmit sem ér, ha nem tudjuk azt a köz javára hasznosítani.

Nekünk, az Óhaza határain kívül élő magyaroknak a civilizáció minden vívmánya rendelkezésünkre áll, de lelkiekben hiányt szenvedünk. A dollárt hajszoló magyar hiába megy el vasárnaponként a krisztián templomba, ahol Isten igéjeként magyarázzák neki Mózes könyveit, Józsue népgyilkosságait, Dávid holocaustját, Jehova "háborús bűnét" aki a gibeoni menekülőkre köveket dobált az égből, hogy mind meghaljanak (Jos. 10:11). Lelkiekben nem gazdagabban ül le vasárnapi ebédjéhez és - mint Flórián Tibor mondja asztalánál kénytelen vitázni gyermekeivel, hogy kik is vagyunk és mi végett vagyunk a világon, mert magyarság ismeretünket nem tudják összeegyeztetni a nemzetközi krisztiánizmus ótestamentumista tanításával.

Nagy Géza A történelmi korszak kezdete című tanulmányában a Századok 1899. évi VIII. füzetében a szumír kultúra elindulását egy hajózásban járatos népnek Babilónia déli részén a tenger felől történt partraszállásával magyarázza, amit a káldeai hagyományok említenek...

"...az emberi civilizációnak összes változata egy közös fonásra vezethető vissza... Valamennyi - a kínait is beleszámítva - a sumér kultúrának a továbbfejlesztése... Ezt pedig egy dél-tengeri, hajózásban járatos népnek a kultúrája előzte meg, melynek talán a közép-amerikai és dél-amerikai kultúrák létrejövetelében is volt része..."

A múlt századi jeles történész méltán hivatkozik a káldeai hagyományokra, mert azoknak történelmi alapja van. A babiloni és ninivei cseréptáblák üzenetei, melyeket prof. Dr. Noah Krámer, Sir Henry C. Rawlinson, Edward Hincks, Sir Austen Layard, Hormuzd Reassam, Jules Opper és sokan mások kimerítően megmagyaráznak, mind az mondják, hogy a sumér kultúra két irányból jött fejlődés eredménye: egy délről és egy északról jött kultúr hatás összetalálkozása.

De ugyanez vonatkozik az egyiptomi kultúrára is.

Felmerülhet itt a kérdés, hogy ha két irányból jöttek, miért nem ütötték egymást, hiszen két kultúra kétféle nyelvet is tételez fel és a nyelvészek szerint minden nép a maga nyelvén lett naggyá; ehelyett szépen összeolvadtak. Pedig az északi népek civilizációja a klimatikus viszonyok miatt más volt, mint a délieké. Ám mint Sir Rawlinson írja, egy volt a nyelvi gyökér, még a nyelvjárásokban és tájnyelvekben is, és ez úgy Rawlinson, mint Hincks, úgy Krámer mint Oppert és úgy Ferenczy Gyula, mint Lenormant szerint a szkíta nyelv volt, amelyet az ókori népek Eurázsiában mindenütt beszéltek.

Erre céloznak a Biblia írói is, amikor a Genezis első könyve 11. rész első versében azt írják, hogy: "Mind az egész Földnek. pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala."

Az "egész Föld" alatt ők még csak azokat a területeket értették, amelyeket ők személyesen, vagy írásból és hallomásból ismertek.

De erre céloz a nagy angol nyelvtudós Sir John Bowring is, amikor a magyar nyelv keletkezését abba az ősidőbe teszi, amelyre János evangéliuma úgy hivatkozik, hogy "Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige".

Mindazokat az ismereteket a Babilonban élő zsidó intelligencia a Kr. e. ötödik, negyedik és harmadik században gyűjtötte össze az akkor még fennálló babiloni és ninivei könyvtárakban és működő iskolákban.

Kr. e. 395-ben Esdrás és társai hozták át Babylonból, amelyből 150 körül kezdték megírni a TORAH nevű "törvényt", melyet 72 írástudó 72 nap alatt írt meg, de mai alakját csak Kr. u.. 90-ben nyerte el Mózes 5. Könyve neve alatt és ez lett a krisztiánizmus alapja.

Mindez nekünk két okból érdekes. Egyik az, hogy ezer évvel ezelőtt, krisztián jelmezben népünkre kényszerítve, nemzeti sorsunkra végzetes befolyást gyakorolt.

A másik pedig azért, - mint Robert Charroux francia történész Le Libre Des Secrets Trahis (Feltárt Titkok Könyve) című könyve 138. oldalán írja - mert a Biblia bár egy zsidó mitológia, de nem a zsidók történelme, hanem azoké a népeké, amelyekkel a zsidók érintkezésben voltak, vagy hallottak róluk. De kik voltak ezek a népek?

Ha az ember nem vakhittel, hanem figyelemmel olvassa a Bibliát, könnyen rájön, hogy Mózes Első könyve a 11. fejezet 26. verséig a vízözönnel és a bábeli nyelvzavarral: tiszta magyar történelem. Ábrahám, a zsidó nép bibliai őse még csak jóval azután született.

A hittiták, kitták, az óriásoknak nevezett hóriták, akiktől a zsidók elfoglalták Kánaánt, mind szkíták voltak, akiknek a Biblia írói területenként más-más nevet adtak, összekeverve a személyi, népi és földrajzi neveket a felismerhetetlenségig. Történelemismerők előtt, bibliakritikusok és papok előtt ma már tudott dolog, hogy a Mózes Első Könyve nem teremtéstörténet, hanem az írói előtt akkor ismert leghatalmasabb szkíta népnek a történelme, amelynek egyik ága a mada nemzet, amelynek nevét visszafelé olvasva alkották az Ádám nevet, majd Noé nevét a görög Eon szóból hasonlóképpen.

A Kánaánt elfoglaló zsidóknak legtöbb vitájuk a Góg, Gómer és Magóg név mögé rejtett néppel volt. Részletekkel most nem foglalkozhatunk, csak annyiban, hogy a Bibliában leírták ezeknek a népeknek az elhelyezkedési területét, amelyet a Biblia-szakértők térképre is vetítettek, ami ma már minden Bibliának melléklete, csak a hívő nem tudja felfogni, hogy mit jelent az neki, és főleg nekünk, magyaroknak.

Egy kis történelemismerettel és a térképet átvizsgálva láthatjuk, hogy egész Ázsiát, Európát és Afrikát Noé leszármazottai uralták, ami nem jelenti azt, hogy ott nem éltek más népek is, hanem csak azt, hogy az a nép, amely ott kultúrát alkotott és civilizációt épített, az a mi szittyának nevezett szkíta népünk volt.

Berossos, a suméri káldeus mágus paptörténész Kr. e. 400 évvel azt írta, hogy a civilizációt Mezopotámiából HOANNES hozta hat másik társával, akik - a monda szerint - félig halak, félig emberek voltak, akik a tengerről jöttek... és hogy adatait a ninivei és babiloni templomi levéltárban őrzött szent iratokból vette. Hoana mayául vízilakót jelent, tehát Hoannesék lakható hajókon érkeztek a tengerről, keletről, India, Burma felől. De hogy mikor, ahhoz Berossos sem ad semmiféle támpontot. Bizonyára évezredekkel előbb. De nemcsak Hoannesék jöttek Mezopotámiába dél felől, hanem egy másik csoport is, amelyet a Biblia írói a vízözön leírásában rejtette el.

Friedrich Martens The Romance of Evolution című műve első kötete 213. oldalán írja, hogy a több vízözön-legenda közül az, amelyik a Bibliában Noéhoz van kapcsolva, az Atlantisz elsüllyedése volt és nagyon érdekes, amikor a következőket írja:

"A vízözön, mely a babyloni szent könyvekben, továbbá minden korai bibliában, az ótestamentumban, Platón írásában, a maya Popul-Vuhban és az egyiptomi legendákban is meg van írva, Atlantisz tragédiájára vonatkozik és az atlantiszi Noé volt az az ember, aki szembe mert szállni a dühöngő óceán hullámaival embereinek élén, hogy megmentse és áthozza az ő fajtájának civilizációját. Ők voltak, akikről a régi népek szent legendái azt mondták, hogy: "Az emberek, akik a tengerről jöttek, hogy visszaadják az emberiségnek az elveszett Édent, az elveszett Paradicsomkertet" - írja Frederick H. Martens.

Az, hogy a bibliai Noé név helyes személyre vonatkozik, vagy egy népet takar, szinte nem lényeges, mert a Thuróczy által közöl "Családfán" visszafelé, Árpádon, Bendegúzon, Kadosán, Hunoron, Kushon, Nimródon keresztül eljutunk Noéig, aki lehetett Ziusudra suméri hóry-szittya király, akinek idejében Mezopotámiát lemosta egy a Perzsa-öböl felől felnyomult tengerár. De éppen úgy lehetett az atlantiszi nagy katasztrófa hőse is, kinek nevét az ótestamentum írói bizonyára tudták, de - amint azt a többi kölcsönvett történelmi alakokkal tették - őt is más név mögé rejtették. Amint az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték Ádám nevét, ugyanígy NOÉ nevét képezhették az atlantiszi Gorgók, vagy a görögök ÉON szavából, mely réges-régi időt jelent, hiszen az esemény valóban réges-rég történt. Az atlantiszi gorgoneseket a görögök mitologizálták pikkelyes testű szörnyeknek, ugyanúgy, mint a sumérfaiak a Berossos által említett félig ember, félig haltestű jótevőiket, akik szintén a tengerről jöttek és a népet mindenre megtanították. Ezek a valóságban hajólakó emberek voltak, kiknek vezetőjéből HOANNES-ból a bibliai író Jónást csinált.

A Gorgók és Hoánneszék mítosza között feltűnő a hasonlóság.

A Martens-féle felfogást támogatják a Közép-Afrikában létező földrajzi és törzsi nevek, melyek mindenütt előfordulnak, ahol Kush és Nimród leszármazottai éltek és élnek. Így mai hazánkban is.

Nimród elődeinek, a kusitáknak atlantiszi származását bizonyítja Ábrahám Ortelius 1570-ben készített világtérképe. I. Donelly: At Atlantis the Antediluvian World, Lewis Spence: Atlantis & Antilla; James Bramwell: Lost Atlantis című művei; Andreas Bionco: Islands of Antilla; és továbbá Bory de St. Vicente térképe (1801), stb.

Összegezve mindezek adatait, kiegészítve a legújabb óceánfenék kutatások eredményeivel, a következőket kell tudomásul vennünk:

Amikor a Platón által Atlantisznak nevezett szárazföld (öt nagy sziget) létezett, akkor a mai Szahara helyén a TRITONIDE beltenger habjait borzolta a szél.

Amint Atlantisz süllyedt, úgy emelkedett TRITON feneke, átadva úgy a saját, mint a beleömlő folyók vizét az Atlanti-óceánnak. A Triton és folyói medrét pedig betemette a Szahara homokja, amit legújabban a Columbia űrrepülők radarfelvételei igazolnak, a partok menti ősrégi építmények homok alatti romjaival együtt, melyeknek létezését a sebtében elvégzett próbaásatások igazolták.

Atlantisz lassan süllyedt el, tehát a lakosság elvándorlására volt elég idő. Kultúrájukat, eszközeiket átmenthették Afrikába és Dél-Európába, másrészt pedig Amerikába.

George Rawlinson professzor (Origin of Nations: 210. oldal) szerint "Nimród Etiópiából Dél-Arábián keresztül a Perzsa-öböl felől jutott el Shineárba".

Noé idejében viszont Etiópia még Nyugat-Afrika déli csücskén volt Kushmin állammal. Az Atlanti-óceán déli része Ortelius térképén 1570-ben Oceanus Aethiopicus-nak van feltüntetve. Az Ethiopy nevet úgy látszik a kushiták vitték át magukkal Kelet-Afrikába, ahová - mint Sir Basil Davidson The Lost Cities of Africa című könyvében írja- kész kultúrával és fejlett írástudománnyal érkeztek.

Amikor a mítoszok, vagy a Biblia írói az ősidőktől legendás alakokat, hősöket emlegetnek, a nevek nem feltétlenül vonatkoznak személyekre, hanem sokszor a nevek mögé rejtett népre; és az időperiódusokban is nagyon nagy eltérések, évezredek lehetségesek. Noé népével, a nimródi néppel kapcsolatban nem szükséges menekülésre, hanem inkább elvándorlásra következtetnünk, ami történhetett több szakaszban is, ugyanúgy, mint a Kárpát-medencei és pannóniai települések esetében is, ahol már tízezer évvel ezelőtt is magyarok laktak és a kedvező hírekre mindig volt úgy egyéni, mint nagycsaládi bevándorlás, mint például a hunok, kunok, besenyők, és Árpád ugyancsak magyar népének "honfoglalása": Amikor a hunok betelepülését Hunor elhatározta - A Tarih-i Üngürüsz szerint - azt mondta alvezéreinek: "El kell foglalnunk Pannóniát, ahonnan kedvező híreket kaptunk".

Kitől kapta Hunor a kedvező híreket? Magor népétől, a Kárpát-medencében már régen ott élő magyar testvérektől.

Álmos és fia Árpád is a hun vezértől, Egödtől kapott biztatásra indították el a "honfoglalást", mert a testvér avar-hun- pannon népek helyzete a frank és germán zaklatások miatt meggyengült.

A "honfoglalás" kifejezés azonban csak egy történelmi eseményt rögzít, amelyre jobban ráillene a "honszervezés" szó, mert nem kellett elfoglalni azt a hazát, amelyet már évezredek óta magyarok laktak és ahová hívták a testvérek a testvéreket. Ezt bizonyítja László Gyula professzor megállapítása, hogy az Árpádi szervezés nem bontotta meg a pannon-avarhun településrendet, hanem a férőhelyek felhasználásával szépen egymás mellé települtek. Még a régi községek neveit sem kellett megváltoztatni, mert azok éppen olyan magyar falunevek voltak, mint a "honfoglalók" által magukkal hozott turáni és elő-ázsiai, suméri helységnevek.

Krónikáink tanulmányozásához mindezeket figyelembe kell vennünk, és ha a térképre nézünk, csodálkozva látjuk, hogy Nyugat-Európában is ősmagyar nyomok vannak, amelyek a tengerbe vesznek. De ugyanezt mutatja a bibliai térkép Észak- Afrikára vonatkozóan is.

És itt érdemes megemlíteni, hogy Atilla, a hun-magyarok nagy királya ősi jogon tartott igényt az egységes Európa megszervezéséhez, mert amint a bibliai térképek bizonyítják, Európa őslakói Góg és Magóg fiai, Jáfet unokái voltak. Robert J. Scrutton The Other Atlantis című könyve szerint Európa templomépítői, tehát a kultúra alapjainak lerakói ugyanazok voltak, akiket Scrutton ezzel kapcsolatban nyolcszor említ és egyenesen MAGYAROKNAK nevez.

Ezek az adatok nem ellenkeznek azokkal, akik azt mondják, hogy a magyarok Ázsiából jöttek. Hát jöttek onnan is, mégpedig több hullámban. És Ázsia őskultúrájának építői ugyancsak Magóg fiai voltak, Noé dédunokái ugyanúgy, mint az afrikai kushiták.

Ezek a bibliai nevek, kifejezések ne ejtsenek tévedésbe senkit, mert ezek mögött a mitológizált neve mögött azoknak a népeknek történelmét írták le és rejtették el, amelyeket a Biblia írói 2500 évvel ezelőtt ismertek, vagy akikről tudomásuk volt és úgy tudták, hogy mindezeknek a népeknek "Egy nyelvük és egyféle beszédjük vala" (Móz. I. Könyve, 11. rész, 1. vers). Ábrahám, a zsidók mitológiai őse még csak ezután születik, amint az a 11. rész 26. versében írva van.

Az egy nyelv és egyféle beszéd pedig - különböző nyelvjárásokat - a szkíta, szittya gyűjtőnévén ismert népek nyelve volt, amelyen Hérodotosz, a történelemírás atyja is beszélt, így érthető meg az evangéliumi mondás, hogy ...a Szentlélek szálla az apostolokra, és elkezdtek nyelveken beszélni és elszéledtek a népeket tanítani: a Szentlélek nyelve tehát a szittya nyelv volt, amelyen András apostol is tanított Pannóniában, Tamás pedig Ázsiában, mások pedig Szkítiában és Afrikában.

Ezek után jogos a kérdés, hogy hol volt hát a magyari népek őshazája? Van aki azt mondja, hogy Európában. A másik arra esküszik, hogy Ázsiában vagy Afrikában.

Sir Leonard Wooley 1938-ban Budapesten tartott konferenciáján, Pogrányi Nagy Félix professzorral együtt megállapították, hogy a szumér nyelv két különböző nyelvtani elemet foglal magában: egy nyugatit és egy keletit. "Sir Henry C. Rawlinson - a modern régészet atyja - pedig azt mondja, hogy a suméri őskultúra nyelve a szkíta nyelv volt. (Robert Silverberg: The Rock of Darius. 153. oldal) Ez a véleménye megegyezik a Genesis 11. rész 2. versével is, miszerint" ...kelet felől elindultak és Sineár földjén egy síkságot találtak és ott letelepedtek és tornyot építettek maguknak..." (Bábel tornyát). De nem ők voltak az egyedüliek, akik Mezopotámiában megtelepedtek, mert Berossos káld történész (Kr. e. 400 körül) szerint egy másik csoport Hoannes vezetésével, lakható hajókon dél felől a "tengerről jöttek" és tanították a népet mindenféle tudományra.

Frederick H. Martens (The Romance of Evolution, Chapter XXIX) Hoanneséket atlantiszi eredető, Kelet-Afrikából jött kushita népnek mondja. Bazil Davidson: The Lost Cities of Africa című könyvében Egyiptom kultúrát alkotó népét kushitának mondja, akik kész írásbeliséggel és kultúrával érkeztek a Nílus mentére, de hogy honnan jöttek, arról csak annyit mond, hogy kultúrájuk sok vonatkozásban hasonló volt a karthágóihoz.

A kushiták vallásos jelvényei között a legfőbb volt a Nap, mint az Isten képmása. Margare Murray: The Splendour that was Egypt címe könyvében megjegyzi, hogy a legrégibb egyiptomi hajóábrázolásokon zöld, dombos vidékeket ábrázoló emblémák voltak. Rajzát hármas halomként közli is, de jelentőségét nem tudja megmagyarázni. Megjegyzi, hogy a figura csak az első időkben fordul elő. Később elhagyták.

Andrássy Kurta János: Ókori eredetű magyar emlékek című értekezésében említi, hogy: "Khorezm tagmájában is a hármas halom a fő motívum. Fettich Nándor pedig egy hun diadémon talált Hármashalmot.

A magyar nemzeti címer egyik fő motívuma szintén a hármas halom, amit szemellenzős történészeink a helyi jelentőségű Tátra-Fátra-Mátra vonatkozással magyaráznak.

Adataink szerint azonban a hármas halom egy messzebbre néző hazafias jelvény volt. És hogy ez a messzebb hol volt, azt Cserép József professzor és James Churchward régész-történész mondják meg nekünk, hogy az a Csendes-óceánban 11.542 évvel ezelőtt elsüllyedt Murornak, a "...Halmok országának" jelvénye volt. Az "...őshaza" jelvénye.

Nem kell tehát az őstörténészeknek vitatkozni arról, hogy hol volt az őshaza: Keleten, vagy Nyugaton? Mert az a két földrajzi fogalom összetalálkozásánál ma már csak szigetei által képviselt Muror volt.

Az ázsiai őshaza éppen olyan nagy jelentőségű átmeneti őshaza volt, mint az európai, vagy az egyiptomi és mindezeken túl az Atlanti-óceánban szintén elsüllyedt Atlantiszi. De bölcsőnket Murorban ringatta Anata.

Az ősvallás Isten-képzete, az Anyaisten kultusza is Murorból származik, ahol a Kland- tekercsek és a Naacal-tabletek szerint az Anyaistent az uralkodó papnő képviselte ugyanúgy, mint Sába országában a királynő, mindenütt ősanyaként tisztelve, aki Murorban és a mayáknál Anata, a szittyáknál pedig Anahita, akit a magyari népek sohasem felejtettek el. Azért tudta a krisztián térítés Anahita Boldogasszony helyébe elfogadtatni a Názáreti Jézus édesanyját, Máriát a magyar néppel. És a Sin-kiang-i ujgur testvéreinknél sem halványította el a manicheizmus Anahita Boldogasszony emlékét.

Sajnos, a rendelkezésre álló rövid idő alatt csak érinthettem az adatokat, melyekkel hozzá akartam járulni magyarságtudatunk fokozásához, hogy ne felejtsük el, hogy Isten minket magyaroknak teremtett és nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megmaradni annak, ahogy lehet.

Itt, távol az óhazától magyarnak maradni csak a magyar őstörténelmi alapú nemzeti vallásban lehetséges, mert más módot a befogadó országok alkotmányai nem ismernek el. Az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmánya vallási különállási jogokat elismer, mint alapvető emberi jogokat, de nemzeti kisebbségvédő statutuma nincs. Ceausescu ezért meri az erdélyi őslakos magyarokat tűzzel-vassal lehetetlenné tenni, habár ő még a vallási önállóságot sem tőri meg, hanem igyekszik nemzeti kisebbségeit az ortodox román egyházba terelni, sőt kényszeríteni. Mert aki ortodox román vallású, az már román. És ezzel már felkészül arra is, hogy ha megvalósul valami európai unió, és az országhatárok csak közigazgatási határokként szerepelnek, akkor a román nép nemzeti egysége vallási egységben biztosítva lesz.

A mai magyar vezetőkben ilyen politikai előrelátás nincsen, mert náluk a cél nem a nemzeti egység, hanem a szocialista nemzetköziség.

És mi lehet a célja a mai Magyarország határain kívül élő hatmilliós magyarságnak? Az, amit Mindszenty József is lelkünkre kötött, mondván: "Maradjatok meg az idegenben is magyarnak!" De hogyan?

Vallásfelekezeteink - akár római, akár protestánsok - mind a beolvadáson munkálkodnak. Ezt igazolja a Katolikus Magyarok Vasárnapja egyik számában 1973-ban megjelent közlemény, miszerint 102 amerikai magyar egyházi szervezetből 52 szűnt meg és bár 13 új létesült, a veszteség így is 39, és megjegyzi, hogy protestáns magyar egyházainknál is egyharmad a veszteség. Az azóta eltelt tizenöt év alatt bizonyára még rosszabb lett a helyzet. Szomorúan mutat rá erre Ft. Dr. Brachna Gábor ev. főesperes az 1981-es Bethlen Naptárban mondván, hogy: "A bezárt templomajtó és vasárnapi templomlátogatók gyér sora, megroggyant vállú öregekkel valahogy a temetők korhadó sírfáira emlékeztetnek", mert szép kis magyar templomainkból mindenkit elsodor emberi sorsunk... adataim szerint konfirmandus osztályomhoz harminc gyerekre lehetett számítani, de csak hatot találtam a gyülekezetben. A többiek szüleikkel együtt elköltöztek más egyházakhoz. (De nem magyar egyházakhoz!)... De meg fogják állni helyüket abban az életben, amelyre - végeredményben - neveltük őket:'

Szomorú beszámoló ez és egyben önvád is... végeredményben erre neveltük őket és a többi felekezetek gyülekezeteinél is ezt látjuk. Kérdéseinkre nehéz válaszolni, mert... értelmük sem jutott még el egy teljes nyugvópontra" - mondja a főesperes úr.

Márpedig nyugvópontra kell jutnunk, ami nem lehet más, mint a magyar őstörténeti alapú nemzeti vallás, mert az idegen néptengerben az unokák anyanyelvükkel együtt elveszítik magyarságérzetüket is. De ha, vallásuk alapja, ótestamentuma nem a zsidó mitológia, hanem a magyar őstörténet magyar prófétákkal, magyar hősökkel, magyar mesealakokkal, - akkor, mint Zajti Ferenc Magyar évezredek című ótestementumában mondja, fennmaradása biztosítva lesz újabb évezredekre.

Ezért kell a magyar vallás. Más lehetőséget a befogadó országok alkotmányai nem ismernek el. És leszármazóink idegen nyelven is, vallásukban megmaradnak magyarnak és még jó polgárai is lesznek a befogadó hazának, de nem feledve pártolni és segíteni a kárpát-medencei óhazát sem.

Hogy milyen legyen a magyar vallás, annak tárgyalására itt nincs idő. Az a fontos, hogy alapjaiban is magyar legyen. Ne legyen szektája a krisztiánizmusnak, vagy bármi másnak. Minél egyszerűbb, annál jobb. Az istentiszteletek legyenek ünnepélyesek, mert azoknak rendjét évezredek csiszolták, finomították.

Illyés Gyula, a tévesen ateistának tartott nagy író, elismerve a magyar vallás szükségességét, Magyar beszéd című értekezésében az mondja: "...jóakaratúnak bizonyult atyáink eleven emlékét, példáikat és az emberi szellem halhatatlan örökségeit tartsuk magunk elé és nyújtsuk magasra örökségünk szép darabjait, s aztán ne szégyelljük, végezzünk valami szertartást, már csak gyermekeink földi üdvösségéért is. Ez a mi örökölt vallásunk".

És itt a fiatalságon van a hangsúly. Amelyik szülő a zsidó mitológiai alapú nemzetközi vallást taníttatja gyermekeinek, az elveszíti azt a magyarság részére, mert a zsidó prófétákat bármelyik, "judeo-Christian" - templomban megkapja. De ha magyarul, vagy bármilyen nyelven magyar őstörténelmi alapú vallást tanul, akkor a magyar jövőt nem kell félteni.

"MAGYAR VALLÁS KELL"

Többen és többször kérdezték már, hogy a magyar vallás mit tart a Húsvétról, a Megváltásról és az Szentlélekről.

Az Evangéliumokban is meg van írva, hogy a Húsvét egy zsidó nemzeti ünnep és a Názáreti Jézus pere csak annyiban van kapcsolatban vele, hogy az 1952 évvel ezelőtti Húsvétot megelőző napon feszítették keresztre az élő Isten legnagyobb fiát. Rev. Charles Gore oxfordi püspök szerint Jézus és tanítványai utolsónak nevezett vacsorája nincs összefüggésben a zsidók "pászka-bárány" evésével.

A krisztián- vallás "megváltói" tana az ótestamentumi "első ember" bűnbeesésén, mint eredendő (öröklődő) bűnön, illetve az attól való megszabadításon, megváltáson alapszik, miszerint "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette a halálra váltságul ".

Mi azonban nem ismerjük el, hogy az ember bűnnel születik, tehát nincs szükség megváltásra. Tehát a "megváltás tana" csak misztifikáció. Isten, mint jó Atya, ilyen címen nem adhatja kedves fiát a halálra.

A halálra hurcolás azonban megtörtént, de egészen más okokból és más értelemmel, amint azt történelmi dokumentumok igazolják, melyeknek ismeretében az események hőse, a Názáreti Jézus kilép az evangéliumi misztifikáció ködéből és előttünk áll a népe felszabadításáért a szellem fegyverével, Isten igéjével küzdő szittya- magyari szabadsághős.

Kecskeméthy László református lelkész az ősmagyarok vallása és kultúrája című tanulmányában azt írja, hogy:

"Jézus szerepét elferdítettük és az Isten törvényeivel ellenkező irányba haladó embernek hamis reményt nyújtottunk a keresztfával és elfelejtettük, hogy ő voltaképpen országalapító volt".

A "hamis reménységnek" az a lényege, hogy Jézus az ő vérével váltotta meg a világot az "eredeti bűntől".

Professzor Monton Enslin azonban már nyíltan megmondta az igazságot, hogy: "Jézus jelentősége nem a halálában, hanem az ő életében és tanításában van és hogy a történelmi Jézus nem azonos a hitbeli Krisztussal:" Mert Krisztus csak mítosz, de Jézus egy Ember.

Sem az Ótestamentum, sem az Újtestamentum nem történelmet ír, hanem mítoszt. De ha a mítosz fátylát félrehúzva mögéje nézünk, akkor meglátjuk a történelmi valóságot, hogy a Názáreti Jézus nem vallásalapító, hanem szabadságharcos volt.

Ezt ma már mind több és több teológus is bevallja. Kénytelen bevallani, mert a hívek ma már kutatva tanulják a történelmet és összehasonlításokat végeznek és látják a kegyes misztifikáció és a történelmi valóság közötti óriási ellentmondást.

Rev. Burgess Carr, a Calgary-i anglikán egyházkerület főlelkésze, a szószékről hirdeti, hogy: "Amikor Jézus köztünk járt, úgy volt ismeretes, mint egy szabadságharcos és őt politikai okokból gyilkolták meg. Ez az Evangéliumokból is teljesen világos" - idézi Rev. Carr a Toronto Star vallási rovatvezetője.

A történelmi adatok igazolják, hogy akkor még Samaria és Galilea lakossága Nimród apánk népe volt, akiket Sir Rawlinson, Sayce, Donnelly és sok más történész ős-szkíta népnek nevez, melyet a tatárjárás elsöpört és részben északabbra szorított, a Kaukázuson is túlra, ahol - aki elért addig egyesült az ott élő megyeri törzsbeli testvéreivel, a jászokkal.

A minden vasárnap Jézus vérét ivó és testét evő zsidó szekták ezzel a történelmi ténnyel szemben csökönyösen ragaszkodnak a niceai misztifikációhoz, hogy a mindennapok embere, és különösen Jézus magyar testvérei részére elérhetetlenné tegyék a korszakot formáló Názáreti Mestert.

Más oldalon ugyanez a tendencia nyilvánul meg és Jézusnak még a létezését is tagadják, vagy egyszerűen az asztronauták közé sorolják.

De szerencsére vannak bizonyító adataink, történelmi dokumentumok, egykorú diplomáciai levelek, melyek a Názáretit mint szabadsághőst dicsérik, vagy mint az egykorú zsidó szent könyv, a Talmud teszi, gyalázzák. (TALMUD, Jochanan-ben Zakkaj rabbi: Felelet az égi szónak. Page 30.)

A Talmud az istentelen Nimród fia fiának nevezi, és még az emlékét is ki akarja irtani. (P. Lederer rabbi: Hebraeische Abkürzungen, 1984)

Egészen más hangnemben ír Lentulus, római proconsul a szenátushoz írt levelében és maga Poncius Pilástus a császárhoz írt jelentésében. Jóakaróink és báránybőrbe bújt barátaink szívesen suttogják, hogy azok a dokumentumok talán nem is léteznek. De igenis léteznek a Vatikánban. Gregory of Tours frank püspök A. D. 595-ben befejezett The History of the Franks című műve 82. és 83. oldalán írja, hogy Pilátus beszámolt Tibérius császárnak Jézus peréről.

Isaak Asimov "Guide to the Bible" című könyvében hivatkozik "apokrif' vagyis nem kanonizált írásokra, melyek szerint Pilátus tájékoztatta a szenátust, illetve a császárt Jézus mozgalmáról és peréről.

Tertullián apologéta, aki egy római századosnak volt a fia, és a Kr. u. második századfordulón sokat írt, szintén említi Pilátus levelét.

Egy másik modern történetíró, Paul L. Mayer "Pontius Pilate" című könyvében - apologetikus írásokra hivatkozva - szintén megemlíti, hogy Pilátus "beszámolt" a császárnak a történtekről.

Mindez arra vall, hogy Pilátusnak a személyi szimpátián túl, politikai célja volt Jézus felszabadító mozgalmával.

Már többször említettem, hogy a Názáreti Jézus és népe, a galileusok, szamaritánusok és benjaminiták nem voltak zsidók és a zsidók akkor még csak Júdeában laktak. Az azon kívül eső területeken mindenütt a hettita, hóri, szittya testvéreink küzdöttek részben a római megszállás, részben a rómaiakkal együttműködő és a polgári közigazgatást ellátó farizeusi bürokrácia zsarolásai és a 2 drachma prozelita adót behajtó vámszedők ellen (ezen adót Jézuson és Péteren is behajtották). (Máté 17:25-27).

Jézus jól látta, hogy mindkét járom alól egyszerre nem tudja népét, "az Isten fiait" felszabadítani, hanem először - amint 1800 évvel később Széchenyi akarta - kulturálisan, a vallás erejével akart megszabadulni az idegen vallástól, a prozelitizálódás béklyóitól.

Ez a szándéka találkozott Pilátus titkos tervével, miszerint el akarta különíteni Samariát és Galileát Judeától.

Természetesen, a zsidók, a főpapok ha nem is tudták bizonyítani, de átláttak Pilátus szándékán, aminek egy főtanácson kifejezést is adtak, mondván: "Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodát művel. Ha ekképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog őbenne; és eljönnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet, mert ez kész meghalni is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.:'

Ettől fogva Jézus nem járt nyilvánosan a zsidók között, hanem "elméne onnan vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott találkozott az ő tanítványaival." (János Ev. 12 rész)

Pilátus pedig a főpapok magatartásáról és tanácskozásáról is tudott. Ismerte szándékukat és mint Tibérius császárhoz írt levelében írja, figyelmeztette Jézust, hogy élete veszélyben van.

Jézus azonban nem hallgatott rá, aminek én két okát sejtem. Az egyik az ő fanatikus hite az ő igazában és népében, a másik pedig a pártos-római háború, amely akkor a rómaiak részére elég rosszul állt. Tehát fennállt a lehetősége annak, hogy egy római vereség esetén a pártos szittyák elfoglalják Palesztinát, és a prozeilitizált galileus, samaritánus és benjemiruta szittyák mindkét járom alól felszabadulnak és Jézusnak szabad keze lesz a régi magyar vallás visszaállítására az ő reformjai szerint. Ezt a számítását azonban a pártos-római békekötés keresztülhúzta.

Hogy Jézus mozgalmának milyen nagy sikere volt a goyok között, azt az is mutatja, hogy tanításának harmadik évében annyira megérett a helyzet, hogy elfogatásával a Sanhedrin még Húsvét utánig sem várhatott. Pilátus is azt írja, hogy Jézus mozgalma olyan nagy fejtörést okozott a farizeusoknak, hogy még a kormányzást is elhanyagolták. Ez érthető is, hiszen hódoltsági területük egysége és a prozelita adóból eredő busás jövedelmük forgott veszélyben. Azonkívül kémeiktől és Júdástól már tudomást szereztek arról, hogy Jézus külföldre, vagy legalábbis az ő hatáskörükön kívül eső területekre akar távozni, amint azt az evangélisták is megírják. "Az emberfia jóllehet elmegy." "Nem sokáig leszek veletek:" stb.

Pilátus menedéket is ajánlott fel Jézusnak a Pretóriumban, de ő nem fogadta el, mert akkor nem lett volna mozgási lehetősége. Inkább választotta az elutazást. Talán éppen a pártosokhoz, minthogy "feltámadása" után arra is vette útját és Pál apostol Damascusban találkozott vele.

Azonban elkövette azt a hibát, még egyszer felment Jeruzsálembe az övéivel beszélni, pedig tudta, hogy már el van árulva.. De nem hitte, hogy a zsidók őmiatta még a húsvéti előkészületeket is megszakítják.

Bevonulása Jeruzsálembe valóságos diadalmenet volt. Lábai elé pálmaleveleket, virágokat szórtak az ő szittya testvérei, akik a szabadítót látták benne. "Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében... Dicsőség a magasságos Istennek"! - kiáltotta a tömeg (Lukács 19:38).

A kereszténynek nevezett krisztiánizmus ezt az epizódot úgy tünteti fel, mintha Jézus maga is meg akart volna halni, "hogy beteljesedjék az írás." Ez azonban csak misztifikáció. Ha meg akart volna halni, akkor lett volna rá éppen elég alkalma az ellene elkövetett merényletek és elfogatási kísérletek alkalmával. Egyszer el is fogták és mint Lukács írja: "... vivék őt annak a hegynek a szélére, amelyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák. Ő azonban közöttük átmenve eltávozék." Vagyis elmenekült. Tehát nem akart meghalni.

A virágvasárnapi események megrémítették a farizeusokat és az egész Sanhedrint. Megtették tehát az előkészületeket az elfogására. Júdás tájékoztatta őket, hogy hol tartózkodik éjjel, mert nappal nem akartak feltűnést kelteni.

Végül szerdán éjjel, az Olajfák hegyén, a templom tisztjei által vezetett őrség (Lukács 22:52), fegyverekkel és fustélyokkal a főpapok és vének megbízásából (Máté 26:47), Jézust elfogta. Júdás csókkal mutatta meg, hogy melyik Jézus. Megkötözve őt, diadallal vitték a főpap házához, ahol azonnal megkezdték a vallatását, mert a péntek esti sábeszig végezni akartak vele. A vallatás részletei eléggé ismeretesek az Evangéliumokból. Jézust lázítás vádjával halálra ítélték, de a néptől való félelmükben nem merték maguk kivégezni. Ezért kitalálták, hogy királlyá akarja magát választani és Pilátus elé vitték, hogy ő végeztesse ki, mint a császár ellenségét. Pilátus azonban már mindent tudott, de az ő helyzete sem volt könnyű, amikor a háború már a harmadik szomszédban dúlt, őrsége pedig - amint maga írja - gyenge volt.

"Három hatalmas politikai párt állott akkor egymással szemben - írja Pilátus: a farizeusok, a sadduceusok és a herodiánusok, de abban mind megegyeztek, hogy Jézust éppen úgy gyűlölték, mint a római uralmat... Én pedig a körülmények miatt kénytelen voltam velük vitázni."

"Jézust a főpap elé cipelték, és halálra ítélték. Ekkor a főpap, Caiaphas, megjátszva a felelősség megosztását, a fogoly Jézust hozzám küldte, hogy ítéletét megerősítsem és ítélete végrehajtását biztosítsam. Én azt feleltem, hogy mivel Jézus galileai, ügye Heródes hatáskörébe tartozik és elrendeltem, hogy hozzá vigyék. De a ravasz fejedelem, hangoztatva alázatát a császár helytartója iránt, az ember sorsát az én kezembe helyezte, visszaküldve őt hozzám "... A lázongó tömeg pedig egyre nőtt, mintha egész Júdea a városba tódult volna, követelve Jézus halálát" - írja Pilátus. (Bizonyos okokból meg kell jegyeznem, hogy ez a Heródes (Antipas) a gyermekgyilkos Nagy Heródes fia volt, vagyis nem zsidó, hanem idumeai edomita, anákok nemzetségéből. - M.F.)

"Feleségem... lábaimhoz borulva sírva kért, hogy ne bántsam azt a szent embert. Az éjjel álmában látta őt, amint a vízen járt, a szelek szárnyán repült, beszélt a viharhoz és a tenger halaihoz, és minden szót fogadott neki... A Nap pedig elsötétült. Óh Pilátus, ha nem hallgatsz a feleséged szavára, rettegj a szenátus átkától és a császár rosszallásától."

Pilátusnak ez a mentegetődzése két fontos dologra világít rá; A Lukács írása szerinti Evangélium 8. részében szó van arról, hogy Jézus lecsendesítette egyetlen szavával a viharos tengert. János Evangéliuma 6. része szerint pedig a vízen járt és nem süllyedt el.

A bibliakritikusok szerint ezeket a csodákat csak a vak hit veheti megtörténtnek, de természettudományi ismeretekkel rendelkező ember tudja, hogy mindez nem megtörtént eset, hanem csak egy mítosz, melynek történelmi háttere az, hogy Pilátus felesége, Claudia álmodta. De belekerült az evangéliumokba, mert Claudia összeköttetésben volt a tanítványokkal, de Péterrel és Jézussal feltétlenül.

A másik dolog az, hogy Pilátus és Jézus ügyében nem is kettő, hanem három tűz között volt:

- Első: a farizeusok vádja Jézus ellen és zsarolása őellene.
- A másik: az ő politikai terveinek jóváhagyása a szenátus és a császár által, melyet a farizeusok meg akartak hiúsítani.
- A harmadik az ő szimpátiája és feleségének rajongása Jézus iránt. "Amint Jézust visszahozták Heródestől, a márvány lépcsők nyögtek az odacsődített tömeg súlyától ." - írja Pilátus és ekként folytatja:

" Én kíséretemmel bementem a törvényterembe és szigorú hangom kérdeztem az összegyűlt népet, hogy mit kívánnak?"
- "A Názáreti halálát!" - volt a felelet. - "De milyen bűnért?"
- "Káromlást szólt. A templom lerombolását jövendölte és Isten Fiának hívja magát, aki a Messiás, a zsidók királya:" - felelék ők..
- "A római törvény nem bünteti halállal az ilyen kihágásokat:' mondtam én.
- "Feszítsd meg őt!" - üvöltötte a könyörtelen csőcselék.
- "Csak egy ember látszott nyugodtnak ebben a szorongatott helyzetben: a Názáreti. Miután többször megkíséreltem őt védeni a vádak ellen, élete megmentésére egy mentő ötletem támadt: "azt ajánlottam, hogy mivel az ő szokásaik szerint ezen a nagy ünnepen szabadon bocsátanak egy foglyot, hát bocsássák most szabadon Jézust. ők azonban kitartóan követelték a halálát."

"Én hivatkoztam az ő következetlenségükre, és az ő törvényeik szerinti ellenvetésekkel próbáltam őket meggyőzni, de ők csak ordították: "Feszítsd meg őt! Feszítsd meg őt!" "Erre megkorbácsoltattam Jézust, gondolva, hogy ez majd kielégíti őket. De ez még inkább fokozta szenvedélyüket." (Tekintve Pilátus és Jézus barátságát, a korbácsolás megtörténtét sokan kétségbe vonják. Ezt Claudia sem engedte volna meg. - M.F.)

"Ekkor mosdótálat hozatva és a zajongó tömeg előtt kezet mosva jeleztem, hogy az én véleményem szerint a Názáreti Jézus semmi olyat nem tett, amiért halált érdemelne. A tömeg vérszomja azonban nem csökkent, mintha ennek a pokoli országnak összes fantomjai Jeruzsálembe gyűltek volna össze. Kavargó hullámokban hömpölyögtek a Pretorium előtt, vérszomjasan üvöltve, visítva, amilyeneket még a pannóniai zendüléseknél se tapasztaltunk" - írja Pilátus.

Ennek a tömegnek a magatartásához, annak megértéséhez nem szabad elfelejtenünk, hogy - bár az evangéliumok csak az iskarióti Júdás megvesztegetéséről írnak - Pilátus levele szerint a főpapok korteseket, lázítókat is lefizettek, hogy a "nép" követelje Jézus halálát.

"Közben alkonyodott, mint egy téli szürkület, mint amikor a nagy Július cézár meghalt. Az ördög cimborái pedig kivégzésre vonszolták az ártatlan Názáretit. Századosom katonáival tartott rendet, miközben Jeruzsálem kihányta magából lakóit a Gemonicába vezető úton keresztül. Majd lármás zaj hallatszott a Golgota felől. Sötét felhőlepel ülte meg a várost és mialatt e megdöbbentő esemény lejátszódott, szörnyű földrengés rázta meg Alsó-Egyiptomot, mely halálra rémítette a babonás zsidókat:' (A földrengéstől a templom fala is megrepedt. Máté 27:51).

"Az est beálltával, köpenyembe burkolózva elindultam a Golgota felé. Az áldozatot már végrehajtották és a csőcselék maradványa izgatottan, komoran vonult hazafelé. Aminek tanúi voltak, megrémítette őket. Még a zsidó katonák is furcsa szavakat mormoltak, amiket én nem értettem."

Pilátus még azt is megemlíti levelében, hogy amikor hazaért, ott várta őt Arimathiai József, aki elkérte tőle Jézus testét, amit ő engedélyezett és hogy bántódása ne legyen, mellé rendelte Manliust néhány katonával.

Majd az írja, hogy: "Néhány nap múlva a sírt üresen találták és a Názáreti hívei azt beszélték, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ez még nagyobb izgalmat keltett, mint a keresztre feszítés. Mindenesetre bizonyos nyomozást végeztem az ügyben:"

"József (Arimathiai) Jézust a saját sírboltjába helyezte le, de hogy gondolt-e a feltámadásra, vagy másikat akart ásni, nem tudom:'

"Az eltemetés utáni napon feljött egy pap a Pretóriumba és azt mondta, hogy ők nagyon aggódnak, mert Jézus tetemét hívei el akarják rabolni és azt a látszatot akarják kelteni, hogy feltámadt a halálból. Én Malkushoz, a zsidó őrség kapitányához utasítottam őt, hogy tőle kérjen zsidó katonákat, így, ha valami történik, csak saját magukat okolhatják, nem a rómaiakat." Így Isam hadnagy vezetésével zsidó őrséget helyeztek el a sír őrzésére. Érdemes megjegyezni, hogy ez szombat este történt, a csillag feljövetele után, amikor Jézusnak már huszonnégy órája kellett a sírban lenni. Az őrség azonban elaludt, amit Isam be is ismert, hogy néhánynak megengedte, hogy aludjon. De ő is aludt, amit úgy magyarázott meg, hogy valami misztikus jelenségek őt elkábították és egy megmagyarázhatatlan erő őt a földre nyomta és ettől kezdve nem tudja, hogy mi történt. Kihallgatásakor Pilátusnak azt mondta, hogy ez tarthatott egy óra hosszat is, de nem mert a sírhoz menni, mert félt és az őrségváltás is jött, s így nekik be kellett vonulni. Bevallottra azt is, hogy a hívek ellopták Jézust. "Ilyeneket azonban ő nem látott és azt sem tudja, hogy az esemény alatt tűnt-e el a test, vagy már azelőtt."

Mindezek más magyarázatokkal ugyan, de megegyeznek az evangéliumokból valószínűsíthető eseményekkel.

Bibliakritikusoknál felmerült az a gyanú is, hogy Arimathiai József nem is vitte Jézus testét a sírba, hanem a lakására, ahol élesztgető gyógykezelés alá vetették, ami sikerrel is járt, mert Jézus magához tért.

Történelmi feljegyzések alapján mindinkább kialakul az a vélemény, hogy Jézus nem halhatott meg a keresztfán a kb. két-három óra hosszai fennfüggés alatt, hiszen hat óra körül még beszélt a két latorral, akiket vele együtt feszítettek fel. Történelmi Feljegyzésekből, például Hérodotosztól is tudjuk, az egyik katona lándzsájával Jézus oldalába szúrt." - mondják a mindenáron halált kívánók. De Jézus már két napja nem evett, tehát a gyomra üres volt, amit a seben kifolyt véres gyomornedv bizonyít. A háborús sérülésekből pedig tudjuk, hogy az ilyen sebesülés a könnyebbek közé tartozik, ugyanúgy, mint a kezek és lábak átszegezése, amely még csonttörést sem okozott.

Jézus tehát a keresztfán elájult, vagy meghalt. Ájulásából feléledt, vagy halálából feltámadt. Legyen kinek-kinek az ő hite szerint.

Mi senkit sem akarunk megsérteni az ő hitében, sőt megtéríteni sem az ő tévelygéséből. A húsvéti ünnepek hangulatát sem akarjuk lerontani. Azok az események, amelyek a zsidó pászka ünnep idején a Názáreti Jézussal történtek, nekünk ünnepet jelentenek a Húsvéttól függetlenül.

A "Nagypéntek", amikor az ármány győzött az igazság felett: a szomorúság ünnepe.

Míg az azt követő "Vasárnap" az élet diadalának ünnepe. Ünnep, mert Isten nem engedte meg, hogy földbe temessék az ő legnagyobb fiát, a világ világosságát, aki új erkölcsi alapokra fektette az ősi vallást, új korszakot nyitott az emberiség történetében, és büszke örömmel vesszük tudomásul a bibliakritika és történettudomány megállapítását, hogy ő a mi fajtánk szabadságának prófétája volt, Nimród véréből.

A Szentlélekről pedig Pál apostollal együtt valljuk, hogy "Bennünk is Istennek Lelke van." és mivel Istené: Szent Lélek.

Mármost felmerülhet a kérdés, hogy mi magyar vallásúak "keresztények" vagyunk? A felelet: igen. Mi vagyunk az igazi keresztények, amint a Názáreti Jézus és Keresztelő János is az volt és őelőttük is a szittya népek, kikről Hérodotosz és Welykovsky is megírták, hogy magukat Isten fiainak, országukat pedig Isten országának tartották. Mások lehetnek krisztiánok, ami nem azonos a kereszténység fogalmával. De az isteni hatalom jelképe, az egyenlőszárú kereszt és az Istent szimbolizáló Napjelvény a mi őseink és rokon népeink szent jelvényei voltak évezredek óta. És mi Mark Rwinnal együtt valljuk, hogy "ha Jézus most megjelenne, egy biztos: nem lenne krisztián." Nem cserélné fel az ősi szittya keresztet a Golgota keresztjével.

Meg kell itt jegyeznem, hogy az evangéliumok Jézust többször "názáretinek" mondják, amit názáretbelinek, vagy názáreti lakosnak értelmezni tévedés, mert Názáret nevű helység akkor még nem létezett. A "nazarite és nazirite" szó azt jelentette, hogy "Isten Szolgája," "Istennek szentelte magát:'

Paul Lencman (A KERESZTÉNYSÉG EREDETE, 198. oldal) szerint NIMRÓD is NAZIREUS, a Napistent tisztelő "FŐMÁGUS", vagyis király volt.

A zsidók szent könyve a TALMUD pedig a más JESSZE nevűek között JESSUST az istentelen NIMRUD fia fiának, vagyis leszármazottjának mondja. -Tehát a "Názáreti" jelzőt így kell értelmezni.

A SMITH'S BIBLE DICTIONARY 585. oldal Sámsonnal kapcsolatban magyarázza a Nazarite szó jelentését a Bírák Könyve 13. rész 5. szerint "természetfeletti" hatalommal rendelkezőnek, ami a mágus Jézusra is ráillik.

1984 November- December

 


 MAGYAROK ISTENE

(Több külföldi olvasónk LEVÉLBENI KÍVÁNSÁGÁRA ISMERTETÜNK EGY MAGYAR ISTENTISZTELETET)

Szeretettel köszöntelek benneteket Testvéreim az Élő Isten legnagyobb Fiának, a Názáreti Jesszének szavaival, aki azt mondja az aggodalmaskodóknak és gáncsoskodóknak:

"Aki az eke szarvára veti kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára:' Ez lesz mai elmélkedésünk alapja. Mindenekelőtt azonban imádkozzuk el az Úr Imádságát, énekelve, mert aki énekelve imádkozik, az kétszeresen imádkozik. (Énekeskönyvünk 7. oldala.)

MINDENHATÓ ÖRÖK ISTEN Dallama: Luther M. 1537.

Szövegét a "Hegyi Beszéd" alapján írta Dr. Mihály F.
Mindenható örök Isten. Ki vagy a nagy
Mindenségben. Dicsőítjük felségedet,
Áraszd reánk kegyelmedet: Jöjjön el a te országod
Legyen a te akaratod.

2. Add meg napi kenyerünket,
És bocsásd meg vétkeinket,
Kísértéstől óh tarts távol,
Szabadíts meg a gonosztól,
Ország és hatalom tiéd,
S mind örökké a dicsőség

Testvéreim!

A Názáreti Jézusnak előbb felolvasott szavai jutottak eszembe a napokban, amikor egyik barátom megkérdezte tőlem, hogy: "Mikor hagyod már abba ezt a magyar vallásos hobbyt? Mi szükséged van neked arra, hogy életed utolsó szakaszában két végén égetve életed gyertyáját, minden vasárnap a templomban néhány embernek ingyen pazaroljad azt a tudományt, amit próféták, tudósok, filozófusok, Krisztusok évezredeken át produkáltak, melyeket te negyvenöt évi éjt nappallá tevő tanulással, munkával összegyűjtöttél, rendszerbe foglaltál és immár tizenkét év óta magyar vallásként hirdetsz talán olyanoknak is, akik akkor hagynak cserben, amikor ki kellene állni melletted, vagy a magyar valláseszme mellett?"

Bevallom, hogy megdöbbentett a talán túlzó, talán igaz, de egészségemért aggódó baráti intelem, és ő, aki jól ismeri életemet és látja küzdelmeimet, bolondnak mondott engem, mert én nem tudtam neki mást válaszolni, mint amit Tarsusi Pál, az apostol mondott, hogy: "Tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket, mert a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket:" A többi barátaimnak pedig Babits Mihály szavaival válaszolok "Isten gyertyája" című versének néhány során át:

"Engem nem tudnak eloltani! Élek és itt vagyok, itten.
Pedig nagy világ-szelek elé emelted hős, vall kicsi gyertyád...
Mit akarsz velem, Isten?
Inog a láng és tövig ég bölcs, szent, konok kezeidben ...

S új szelek jönnek, fattyú vihar, vakarcs poklok szégyenfuvalma.
Mit akarsz velem, Isten?
Miért tart magasra nagy tenyered? És milyen éj vize zúg lenn,
Hol sisteregve kiszenvedek, ha majd kegyetlen beledobsz,
Hogy körmödre ne égjek, Isten?

Testvéreim!

Isten tudja, mit akar velünk és velem. Ha nem volnék meggyőződve arról, hogy Isten akaratából és nemzetünk megmaradása érdekében teszem, amit teszek, és ha nem volnék büszke arra, hogy a maguk idejében Zarathustrát, Jézust, Manit, Pál apostolt és Assisi Szent Ferencet is bolondnak tartották, akkor én is a televízió előtt sörözgetve bóbiskolhatnék.

De így, bízva a Magyarok Istene segítségében; szóban, dalban, tovább hirdetem az ő Igéit, hogy - mint az ő Nagy Fia mondta - ti megtartassatok.