Magyar Adorján a XIX: század utolsó éveiben született, az Osztrák-Magyar Monarchia „boldog békeidőknek” emlegetett időszakában, amikor azonban e Monarchia keretén belül gyakran került sor a magyarság diszkreditálására. E tény munkásságára meghatározónak bizonyult. Apja, Magyar Antal huszártiszt, jogi doktor, aki nyugdíjazása után a Dalmát-tengerpartra visszavonulva elegáns szállodát alakított, amely annak idején családja, majd a háború után – még maradványaiban is – fia megélhetését képes volt biztosítani.
Fiatal korában Rómában képzőművészeti tanulmányokat folytatott, majd – mivel a magyar népművészet és ősvallás maradványait Erdélyben vélte a legeredetibb formában fellelni, s oda eljutni egyéb módja nem volt – idő előtti önkéntes bevonulásával elérte, hogy szolgálati helyét önmaga választhatta meg s katonaidejének letöltésére Erdély helyőrségeibe került. Ott a népművészeti alkotások, a helyi jellegzetességek tanulmányozásának alapján alakította ki teljesen egyéni stílusát, melyet sajátosan magyar népi motívumok, a pásztorművészet formáinak felhasználása jellemez. Festmények és rajzok mellett textilterveket is készített, melyeknek kivitelezését édesanyja és felesége végezték. Képzőművészeti alkotásai szerves részei, mintegy kiegészítői elméleti munkásságának.
Művészeti tanulmányainak és a magyar népi stílussal való alaposabb megismerkedésének eredményeként jutott el a felismerésig, miszerint az „olaszoknak, franciáknak, németeknek saját nemzeti stílusuk nincsen illetve, hogy csak a történelmi nemzetközi stílusokat (gót, reneszánsz, barokk, stb.) ismerik, addig nekünk van saját nemzeti stílusunk, mely a világ semminemű más stílusával össze nem téveszthető”. E tárgyról írt tanulmánya a „Magyar építőízlés”.
Kutatásai elsősorban a magyar őstörténelem feltárására és a magyar ősvallás felderítésére irányultak. A magyarság őstörténetének azt az elhanyagolt szálát igyekezett nyomon követni, mely a Kárpát-medencei őstelepes népesség irányába mutat, melyet Király György, az 1921-ben megjelent, sok vitát kavart „A magyar ősköltészet” szerzője is vallott és amelyet a két világháború között Marjalaki Kiss Lajos (kinek elméletét Móricz Zsigmond is magáévá tette). Magyar Adorján elsőként fogalmazta meg e sokat hangoztatott elméletét, miszerint a magyarság a Kárpát-medencében őshonos nép s ezt először a „Kérdések. Ázsiából származunk-e vagy európai ősnép vagyunk?” – című, 1930-ban Vácon megjelent tanulmányában publikálta. Sajátos őstörténeti elmélete szerint maga az emberi élet is a Kárpát-medencének vulkánok által a jégkorszakoktól megóvott területén keletkezett. A jelenlegi kutatások eredményei igazolni látszanak e feltevését, aminek alátámasztására megemlíthetjük Jugoszlávia egyik legnagyobb példányszámban megjelenő napilapjának, a „Politiká”-nak 1990. április 5-i számában megjelent cikkét, miszerint a „Kárpát-medence már a kőkorszakban Európa és a világműveltség gazdasági központja volt”, ezenkívül a Somogy-megyei Levéltár és a Somogy-megyei Pedagógiai Intézet kiadásában megjelent: Stamler Imre „Milyen lehetett az ősi Somogyország?” című, 1989-ben kiadott tanulmányát.
„Mondanivalójának súlypontja kárpát-medencei őshonosságunk bizonyítása; ennek számottevő része a nyelvi bizonyítékok tömege, melynek tökéletes szerkezete magában rejti hitünk minden tételét s melyek egyúttal szoros összeköttetésben állanak a természettudomány máig felfedezett illetve még felfedezésre váró tételeivel. Magyar Adorján állandóan hangsúlyozza. hogy a nyelv a népművészet és néphagyományok találkozási pontjánál bizonyosodunk meg arról, hogy mely néptől ered egy bizonyos kultúrkincs: szó, hagyomány vagy népművészeti motívum. Ahol ezen hármasság nincsen meg, ott az illető nép csak kései átvevő.” – írja Tomory Zoltánné. az életmű alapos ismerője Magyar Adorjánról, akit korunk egyik legnagyobb összegző egyéniségének tart.
Magyar Adorján munkásságának jelentékeny része a magyar ősvallás felderítésével foglalkozik. Eziránt való érdeklődése egészen fiatal éveiben kezdődött. Dalmát tengerparti üdülőjük vendégeként ismerkedett meg egy idős székely úrral, Désy Ferenccel. Kit barátaival „ősz táltosként” emlegetett s kitől a magyar ősvallásra vonatkozó első ismereteit szerezte. Magának később meggyőződésévé vált, hogy őseink vallása soha nem pusztult ki teljesen. „hacsak naiv babonák formájában is” de megőrizte annak folytonosságát a nép. Dr. Bencsi Zoltánhoz intézett levelében a következőképpen írt erről: „...azon a véleményen vagyok, hogy ősvallásunk körülbelül 800 évvel ezelőtt csak hivatalosan szűnt meg élni, a valóságban azonban többé-kevésbé lappangva tovább élt napjainkig. A századokon át mindinkább elhomályosodott sőt lezüllött, babonává változott ugyan, hiszen mindinkább a nép legalsó rétegeiben húzódott már csak meg...”
„Meg vagyok győződve, hogy a XIX. század második felében már számosan voltak olyan lelkes magyarok, akik felvilágosodottságukban, ahelyett, hogy a tudományos ateizmust fogadták volna el titokban ősvallásunk, őseink természetvallása iránt kezdtek érdeklődni, abból indulván ki... hogy mindez nem babona volt. mint azt eddig hittük.”
„Ilyen gondolkodású embernek ismertem meg az 1900-as évek elején Désy Ferencet, hogy ki volt ő tulajdonképpen, honnan származott, nem tudom, csak annyit tudok róla, hogy igen művelt ember volt s hogy beszédei annakidején rám igen nagy hatással voltak. ...Szerintem ősvallásunkat Désy a néptől, ha annak egyes félművelt embereitől is, valóban még örökölte, hacsak félig-meddig öntudatos formában is de mindenesetre olyanban, ami művelt embernek már nem lehetett megfelelő, csakhogy ő ezen babonás hagyományokban ősvallásunk elromlott, elhanyatlott maradványait felismervén, e dolgokat tudományosan elemezgetni s azokból az igazi ősi értékeket kiválogatni már tudta, s így lelkében magát már sem kereszténynek sem modem ateistának nem, hanem magyar vallásúnak akarta vallani...”.
Később megismerkedett Fáy Elekkel is (akinek „A magyarok őshona” című művét állítólag a korabeli „magyar” művelődési kormányzat középiskolai tananyagnak vásárolta fel, majd a példányokat egyenesen a zúzdába küldte) s tőle tudomást szerzett arról, hogy Fáy művének az ősvallással foglalkozó részét Désy Ferencnek reáhagyott jegyzeteiből merítette, amit saját kutatási anyagával kiegészített.
Magyar Adorjánt ifjúkori önkéntes fogadalom kötötte az ősvallás életre keltése iránti munkálkodáshoz. „Már 1910-ben megtettem azt – írja – hogy birtokunk egy részében, ahol akkoriban az erdő és a bozót járhatatlan sűrűséget képezett, a sűrűségen keresztül egy kanyargó csapást készítettem de olyat, amelyen csak négykézláb, a sűrűség alatt lehetett előrehaladni s a csapás végén, ott ahol a csapás a legáthatolhatatlanabb volt egy körü1belül négy méternyi kis tisztást csináltam, s ezen összehordott kövekből négyszögletes oltárt építettem. Ide ezután hetenként egyszer vagy kétszer, hajnalban vagy estefelé eljárogattam s az oltáron tüzet gyújtottam... Itt egyszer az oltáron elhamvadó tűz utolsó felszálló vékony sávja mellett a tisztásra besütő Nap felé fordulva megesküdtem volt, hogy ezentúl minden képességem a magyarságnak fogom szentelni. Hogy a magyarság javáért dolgozni lesz életem célja... Továbbá, hogy különösen ősvallásunk felkutatásának fogom magam szentelni.”
„Azóta ezen esküm sohasem feledtem, soha életem e kitűzött célját szem elől nem tévesztettem.” – írja keltezetlen levelében az 1930-as évek közepén.
E fogadalmáról valóban nem feledkezett meg. Amikor Szépvizi Balás Béla a magyar ősvallásnak szervezett keretek között való életre keltésére tett kísérletet, Magyar Adorján tanácsaival is és anyagilag is támogatta ebben s Gödöllőn megjelent lapja, a NAPSUGÁR számára, mint külső munkatárs hét cikket küldött. Mikor később Balás Béla a keresztény egyházak és a Klebelsberg Kunó féle titkosan magyarellenes osztrákpárti kamarilla üldözései miatt meghátrált s a magyar vallás feltámasztásának eszméjét feladta. Magyar Adorján megvonta támogatását a laptól, amely ezt követően hamarosan meg is szűnt.
Maga „A lelkiismeret aranytükre” című, 1937-ben Szegeden megjelent könyvében tett kísérletet a magyar ősvallás rekonstruálására a népmesékben megőrzött hitregemaradványok alapján.
Amikor a TURÁNI EGYISTENHÍVŐK mozgalmának megalakulásáról tudomást szerzett, azonnal összeköttetésbe lépett velük s közte és a mozgalom vezetője, dr. Bencsi Zoltán között baráti kapcsolat fejlődött ki. Bencsi és társai tisztában voltak nagy tudásával, s követték tanácsait, útmutatásait a mozgalom építése közben. Bizalmuk jele, hogy amikor az észt és a finn ősvallási mozgalom küldöttjei Tallinban 1936. június-júliusában összejöttek, a mozgalom teljes jogokkal felruházott képviselőjeként szándékoztak e tanácskozásra elküldeni őt. A megbízólevél kimondja, hogy „MagyarAdorján testvérünknek teljes joga van a nevünkben teljes jogkörrel eljárni, joga van a közös célkitűzésekhez és közös munkálkodásokhoz nevünkben hozzájárulni; egyáltalán mindent joga van megtenni, ami közös mozgalmunkban a közös munkálkodást és közös célok elérését elősegíti.” A szöveg leszögezi: „Ő a legelsők között volt, aki mozgalmunkat elindította.”
A háború, az ősvallás visszaállítását célzó mozgalmat elsodorta, s mivel utána Magyarországon Magyar Adorjánnak nem volt publikálásra lehetősége, a nyugati szórványmagyarság lapjaiban, elsősorban a Dél-Amerikában megjelenő, „A NAP FIAI” című újságban tette közzé rendszeresen kisebb írásait. Néhány tanulmánya melyben elgondolását főbb vonalakban vázolta („Elméletem Ősműveltségünkről”, „A Nibelung-ének”, Ősmagyar rovásírás”) szintén nyugaton került kiadásra. Főművét, a mintegy négyezer oldal terjedelmű, „Az ősműveltség”-et még a háború előtt szándékozott megjelentetni, erre azonban sajnos nem sikerült sor, s a kézirat a háború alatt elpusztult. Hatalmas művét az 1945. utáni években rekonstruálva újraírta, és több az elmúlt éveben megjelent..
1978. szeptember 28-án, 91 éves korában hunyt el, olyan életművet hagyva maga után, mellyel nemzedékeknek szolgáltatott példát a nemzeti öntudat építésére.
„A magyarság ott keletkezett ahol ma él, ahonnan őstörzse soha sehová el nem távozott, de ahonnan hosszú tízezredévek alatt egyes részei ki is költöztek lakatlan tájakra avagy olyanokra amelyeknek gyér és teljesen műveletlen lakossága volt csak, amely tájakon megtelepedve új településeket alapítottak, ...”„Az igazi magyarság sohasem volt nomád, hanem földművelő és sohasem járt Ázsiában, hanem őshazája Magyarország, valamint az ősmagyarság Európa legrégibb és műveltségalapító ősnépe, Európa közepén ősrégi időkben igen magas, de inkább csak szellemi (nem műszaki) műveltsége volt, az árja népek műveltsége is ebből ered és végül, összes közelebbi rokonnépeink is ezen ősmagyarságból származtak. Árpád honfoglalói szintén egy innen ősidőkben kivándorlott és ide visszatért törzsünk voltak. A magyarság ázsiai és nomád eredetéről szóló tanítások csakis külső és belső ellenségeink által kitaláltak és kárunkra elterjesztettek, amelyek célja önérzetünk aláásása, tekintélyünk rontása és létjogosultságunk elvitatása. Kiemelem azt is, hogy amidőn ősvallásunkról beszélek, nem ennek 800-1000 év előtti, már elhanyatlott alakját értem, hanem azt, amely a föntemlített magas szellemi műveltségünk idején, 20-30.000 évnél is régibb időkben élt.”
"A magyaron kívül bármely nyelven beszélni, írni, nyomtatni : igen nagy idő, munka és anyagveszteséggel jár."