20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 november 02, hétfő

III.-VH 1956 / 12 szög a cionizmus koporsójában (1. 2. 3. 4. 5. 6. szög)

Szerző: Nagykun-Kovács László

  7. szög

(1956-2015. október 30.)

Megszólal a Korvin-orgona 23.59.59. Operation „Csonti-Bonti" (lebontjuk a Skulls & Bones-ok hatalmát) 

 Skulls & Bones! A történelmet nem Ti csináljátok, hanem a magyar nép: „A magyar történelem a világmindenség fényének működésrendje, emberi történelemmé válása.” (vitéz Mezőkövesdi) A Korvin-köziek – a magyar harcászati hagyományokkal összhangban – értettek ahhoz, hogy hogyan kell rátapintaniuk a rájuk törő ellenségeik leggyengébb pontjára, s ha hallatták szavukat, az ellenségbe nyílalt a tudat: a további ellenállás kilátástalan.

Az 1956-ös Forradalom s Szabadságharcz alatt a döntő mozzanat a Sztálin-szobor ledöntése volt (s még mi is le fogjuk még majd a későbbiekben dönteni a Sztálin-szobrot), mert azzal egyben nagy döngéssel s robajjal hatalmuk megszerzésének s fenntartásának az eszköze dőlt le: a nem gyógyászati czélú hipnózisé (tömeghipnózisé). A Köztársaság (tehát nem Szabadság-) téri MDP-pártház ostromával pedig ledőlt a megdönthetetlenségük mítosza is. S bebizonyosodott, hogy menthetetlenek, s egyben tehetetlenek a nemzettel szemben. Sőt, a megátalkodottak a Forradalom alatt meg is hasonlottak.

Mi magunk hallottuk tőlük a rádióban, hogy nagyon sok ortodox sidoút olyan mélyen megérintett a Forradalom, hogy átálltak az oldalára. Utalnánk Mécs Imrére, korábbi OGY-képviselőre, akit az 56-os Rácz Sándor harczostársának szólított, közben persze bírálta őt, a bűnbandáját (SZDSZ) is. A Sztálin-szobor ledőlése azért nyilvánvalóvá tette, hogy az 1948-ban Magyarországon czionista államot alapító sidoúk azért korántsem egységesek, hisz 1956 náluknál is nagyobb erőt képviselt. Meg is osztotta őket a Forradalom. Pánik lett úrrá rajtuk.

A gonoszságnak azonban különböző fokozatai vannak. Mikor egyszer még jóval fiatalabb fejjel összefutottunk Mécs Imrével a Jászai-téren, s láttuk, hogy tőlünk kb. 6 Sztálin levágott (tehát legyőzött) fejeméterre ő megy az út túloldalán, felismertük, noha ő bennünket nem látott, s valószínűleg nem is ismert, mégis görcsöt kapott, azaz hideglelés rázta ki. (Nem ő volt az első, s nem is volt az utolsó, aki így jár-járt.) A bennük tanyázó gonosz szellem irtózik tőlünk, magyaroktól, a puszta jelenlétünktől is. De ezeknek a gonosz szellemeknek (lidérczeknek) különböző fokozatai léteznek. Amikor 1956-ot ünnepeltük, mármint hogy mi magyarok, még az 1990-es években, az egyik rabbi azt mondta a Forradalom jól ismert képe, a Köztársaság téren felakasztott ÁVO-s képe előtt provokatíve, hogy „a Forradalom csőcselék műve volt” volt. Mécs Imre ezt biztosan nem mondta volna. De az is biztos, hogy ez a rabbi nem mert volna Rácz Sándornak még csak a közelébe sem menni.

Sztálin levágott (tehát legyőzött) feje Köszönet a www.pecsinapilap.hu oldalnak.

Ez azért fontos tétel, mert tudjuk, hogy a senior Bush elnök kezet fogott Rácz Sándorral [tudjuk, akinek a fia, junior Bush léket kapott (azaz megzakkant), s akiről tudjuk, aki a 2002-es budapesti államcsínyt (puccsot) kézi vezérléssel irányította, majd a legújabb termonukleáris fegyvert szeptember 11-én éppen a WTO-kereskedelmi központon próbálta ki (az antennák elporladása egyértelműen erre utal) azért, hogy lerohanja Irakot, majd Afganisztánt]. Vagyis az 1956-os Szabadságharcz lelkében nagyon mélyen megérintette az USA-t, ill. vezető politikusait is. Ez azért is nagyon érdekes és furcsa, tehát nem magától érteődő, mert éppen a gyarmatuk, a SZU (Antony C. Sutton professzor kutatásai és könyvei ezt egyértelműen bizonyítják) – jóváhagyásukkal – fojtotta vérbe a Forradalmat.

Történelem-jegyzeteinkbe erről a napról ezt írtuk:

A forradalom győzelme (1956. X. 28 – 1956. XI. 3).

 

szog12

a két tisztet a feldühödött tömeg megkínozza és megöli.Köszönet a www.fotomuzeum.hu oldalnak.

szog13

(Eddig a jegyzeteink.)

Ezekhez a jegyzetekhez annyi megjegyzést azért fűznénk, hogy a megátalkodottak sohasem beszéltek a Szabadságharcz Páter utczai áldozatáról, aki kézigránátot akart közéjük dobni, s tulajdonképpen az ÁVO-sok helyett halt meg. A Forradalom győzelmeként 1956. X. 27-én megalakult koalíciós kormány betiltja az AVO-t, s mindenkinek amnesztiát ad. Kérdezem a nemzettől, hogy ezt az amnesztiát hogyan értsük? Ez az AVO-sokat is megillesse? (Nyitott kérdés. Nem mi hagytuk nyitva. Nagyon fontos tétel az 1956-os Forradalom erkölcsi tisztasága. Ebből született újjá a nemzet, s ez élteti immár 59 esztendeje.)

Másrészt rendelkezésünkre áll a korabeli magyar sajtóról összeállított gyűjtemény. (Ritkaság, több százezer forintos érték.) Ott tényleg szó esik a földalatti börtönökről. Sőt, kedves ismerősünktől tudhatjuk, hogy foglyokkal Budapesten atom-biztos földalatti bunkereket is építettek a megátalkodottak. Tehát egyes kutatók feltételezései, akikre alapozva jegyzeteinket készítettük, nem feltétlenül pontosak (ill. véglegesek), de hiv. anyag hiányában, egyelőre többet állítani nem tudunk. (Itt azért utalnánk az orosz Alekszej Kungurov amatőr kutató „elvileg” megalapozott tudományos feltételezésére, miszerint 1962-1963-ban az USA s a SZU közt atomháború dúlt, s azt mi tesszük hozzá, hogy akkor mérget veszünk rá, hogy azt az USA indította.) Tehát tényleg elmebeteg volt az ÁVO. Nem kicsit, hanem nagyon.

De annyi azért a jegyzetekből – még így, csökevényesen is – kiderült, hogy az ÁVO a saját czionista államon belüli külön állam volt a megátalkodottak körében. Magyarországi Skulls & Bones. S nemcsak a Duna-parti Fehér Ház börtöneiben van emberdaráló, mert azt a sátánisták építették, s tényleg volt, hanem mérget vennénk, hogy Washington D. C.-ben lévő Fehér Házban is. Ugyanis az emberáldozat a rítusaik nélkülözhetetlen kelléke. Emberi csontot, vért és húst „szomjúhoznak”, mert a megátalkodottakat megszállva tartó (és csak szellemiséggel, de testiséggel nem rendelkező) lidérczeknek (angolul: vámpíroknak) nincs teste, ezért azt hiszik (tévesen), hogy az emberi test elemeiből varázslat segítségével saját maguk is testre tehetnek szert. Nagyon tévednek.

Itt is idéznénk, igaz nem 1956-os, hanem a rendszerváltást jellemző történelemjegyzeteinkből, de voltaképp itt is idézhető:

.szog14

S utólag még – minden rosszmájúság nélkül elmondanék – az általunk egyébként – a magyar szabadság és a magyar Korona védelme érdekében végzett múlhatatlan érdemei miatt különösképpen tisztelt házelnökről.

Egyrészt a 2010-es választások után a harcsabajuszú, sőt kövérharcsa-bajuszú Kövér László azt mondta: „Majd a Jobbik-ot bedaráljuk.” Kövér harcsa bedarál. Aki másokat bedarál, maga daráltatik be, ez az Újszövetség tanulsága. De mivel mimagunk nem „pártpolitizálunk”, ennek bizonyítékát adván a későbbiekben tanúbizonyságot teszünk arról, hogy az ökölcsapásaink az igazság nyomdokán politikusokat, pártokat egyaránt nem kímélnek, a Jobbiknak is kiosztunk majd egy-két ökölcsapást (nem kokit vagy sallert, hanem ökölcsapást), ha majd annak ideje érkezik. De most egyelőre a Kövér Harcsát ejtjük gondolkodóba:

szog3FIDESZ ülősztrájk a Belügyminisztérium előtt, 1989. április 27. Kövér László, ma az OGY elnöke. A kifogásolt tény ma is igaz. Történetesen ma is magasabb a rendőrök fizetése, mint a tanároké. Tehát a FIDESZ is rendőrállamot tart fenn. Saller és koki.

De visszatérve eredeti gondolatfonalunkra a lidérczekről: két közismert szerzőre hivatkoznék.

  1. Elsősorban Tolcsvay Bélára, akinek a Tündér Ilonáról szóló lemezén van is lidérczekkel foglalkozó dal. A művészi (zenei) feldolgozása felváltva nevezi ezeket a lényeket lidércznek-lúdvércznek. (Gyalog nem, csak gépkocsival járnak, csak mikrofon segítségével tudni beszélni, de közvetlenül nem tudnak szólni az emberekhez, hatni az emberekre. Ismerős? Hát hogy a f.nébe nem?)

  2. Másrészt Ipolyi Arnoldra, aki a Magyar Mythologia című könyvében le is írja, hogy mit tud róluk a magyar nép, s hogyan kezelte (tartotta féken) őket. Ma a lidérczek elszabadulva tombolnak a világban. Ami „horror” címszó alatt fut, az szinte minden a lidérczekhez kötődik. A XX. század történelme (s sajnos átcsúszott a XXI. századba) egyetlen egy nagy lidérczes álom. S szerencsére küszöbön áll, hogy ennek a rossz álomnak egyszer végre valahára vége szakadjon. (A főczímben a 23.59.59., az idő múlását jelző óralapon az idő állását érzékeltetendő.)

Azért leírom „tudományosan” is, hogy még azok is megértsék, akik nem az édesanyjuk emlőjéből, hanem a számítógépből szívták az anyatejet.

def[vámpír; Eng: vampire]=def[politikus/színész (test) + lidércz (szellem), s a lelkiség hiányzik, ugyanis az a földbe van taposva]

def[zombi; Eng: zombee]=def[„lidércz nyomott”, azaz „lidérczek által sújtott személy”] = def[„tömeghipnózis hatása alatt álló, magatehetetlen s kiszolgáltatott személy, akinek az akaratát irányítják”]

Ha esetleg még így sem esik le a tantusz, akkor éjszaka kapcsoljuk be nyugodtan a TV-t, ha még van, mi már kidobtuk, s látogassuk el az „Elm street”-re, vagy a videotékában szinte alig van más akciófilmeken s horrorfilmeken kívül.

Sőt, nincs olyan hollywoodi színész, akinek ne ott kezdődne a karrierje. Ez a belépőjegy ugyanis. Így a tiszavirág-életű követasszonyé is, Colleen Bell-é is, aki szintén Hollywoodi „Dáma”. (Yes, that’s right, Ma’am! I’m afraid you’re not going to serve too long in Budapest. War is not for women, but for men. The Bell is ringin’ for you, Ms Bell.)

Hogy miért nem? Nos, az orosz szabadságharczosok megtehetik, hogy annyi pénzt kapnak a honfitársaiktól, hogy a Távol-Keleten csendes szállodai szobában elvonulnak félévre-évre „kutatgatni”, ahol senki sem zavarja őket. (Mi bezzeg nem, de nem is bánjuk. Más szintet képviselünk.) Egyikőjük kutatta ki Michael Jackson hátterét. Kb. hasonló helyzet, mint Ms Bell-lel. Az apuka titkóros (a követségi fordító kedvéért: szabadkőműves), anyuka pedig, jó hogyha egyáltalán van, a gyerek lelke megdermed a gyermeki szinten, sohasem nő fel, s tudjuk, hogy Michael Jackson, aki– azért el kell ismerni, profi volt a saját szakmájában – pedofil is volt. Vagyis a saját tragikus gyermeki sorsának a foglya.

Mit csinál ez a követ asszony, aki nagy valószínűséggel hasonló sorsot futott be? A hollywoodi filmekből egészen pontosan tudhatjuk. Eljátssza a szerepét (vadul támadja Magyarországot), megpróbálja a „mission impossible”-t (szembeszállni Pongrátz Gergelyékkel, akik most újra születtek, s teljes csapatalakzatban újrakezdik, mint 1956-ban), s ha baj van, mint most, s nálánál nagyobb erővel („vis major” a követségi fordító kedvéért) szembesül, akkor a WC-be menekül, felhúzza a térdét, mint egy megrettent kisgyerek, vagy a szekrénybe, s amikor senki sem látja, a térdére borulva zokog. Sohasem vált felnőtté. Ms Bell (I’m 99% sure) koravén lett, örökre, még mielőtt fiatallá serdült volna. Öröme, boldogsága így – tegyük hozzá, tényleg szánalomra méltó módon – sajnos sohasem volt, mert az Amerikában a Mammon (a pénz) az Úr.

[A magyar szabadságharczosok, Pongrátz Gergelyék megtanítottak bennünket arra, hogy hogyan lássunk az ellenség lelkébe az ütközet előtt. Nem nagy dicsőség férfinak nőt legyőzni, főleg olyant, akivel sohasem találkoztunk, mert mi magyarok nem vagyunk velük (amcsikkal) egy súlycsoportban, s valahol szívünk-lelkünk mélyén ezt a kislányt (Barbie babát, Ms Bell gyermekkori és jelenlegi énjét) sajnáljuk, de hát sajnos az USA atomfegyverrel zsarolja a világot. S a szabadságot a tudás, nem pedig a multik munkatáborai hozzák el. Jézus: „Az igazság szabaddá tesz.” Náczi munkatáborok: „a munka szabaddá tesz”’.]

A personal message for Ms C. Bell

Ms Bell. El kell dönteni. Kennedy elnök s az Alkotmány, vagy a Skulls and Bones. Az utóbbi 1956-ban nem tudta megakadályozni sem a Sztálin-szobor ledöntését, sem a Köztársaság téri Pártház ostromát, majd bevételét. („I’m afraid, Ma’am, You’ve got no options left. But you choose. It’s your word.”)

szog4

Megjegyzés: az oroszok számos linkre felhívták a figyelmünket a Youtube-on, ahol a CIA magas rangú, de helyettes vezető gyermeküldöztetés ügyében a Sátánistákkal (Skulls & Bones) szemben foglaltak állást, tehát nyíltan a közvélemény előtt. (Nem ellenőriztük, de ha igaz, egyrészt nem lenne meglepő, sőt inkább magától értetődő, mert Harry Hill Bandholtz szobra Budapestentalán ők is emberből vannak, John Perkins (Emlékszünk még? „Gazdasági bérgyilkos vallomásai”) talán nem az egyetlen amerikai hős, azaz „American hero”, másrészt pedig egyenes szükségszerűség a saját érdekükben is. De főleg bátorság kérdése. Meg is illeti ezért őket az amerikai nép örök hálája. (S ezt most Kennedy nevében mondom, aki lelkének üzenetét az amerikai nép nevében – a Jóisten különös s végtelen kegyelméből s a magyar nép Harry Hill Bandholtz ezredes 19191 iránti hálájából – tolmácsolhattuk, amellyel a Koronánkat számunkra, magyarok számára megvédte (mármint Bandholtz).

← Harry Hill Bandholtz szobra Budapesten, a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt (Ligeti Miklós alkotása (1936)) Thanks to Wiki, the Free Encyclopedia

De ha még mindig nem „vágjuk2”, aki nézzük meg, hogy mitől félnek a „lidérczek”? Oda fogjuk építeni az akasztófájukat3.

horror cirkusz

Magyarázat. Az 1956-os forradalom Szegeden kezdődött a MEFESZ színre lépésével (okt. 16.). S egészen nov. végéig, az Advent kezdetéig (nov. 11-29. közt) folytak a katonai harczok. Igaz, hogy azok viszonylag hamarabb véget értek, tehát nov. közepén, de azt a szovjetek még nem nagyon tudhatták bizonyosan, hogy véglegesen győztek.

A „bohócz” az Isteni teremtő erő egyik legmagasabb szintű megjelenítője emberi közegben. Molnár V. Jóska el-el szokta mondogatni, hogy a gyerekek Atillát, a magyarok nagykirályát bohóczként ábrázolják (egyébként az Ikrek-jegy megjelenítője mindkettő). A Felvonulási téren van a lidérczek történelmi vereségének a helyszíne: az eredetileg Maria Regnum templom, majd a helyére épült Sztálin-szobor, amely helyén 1956-ban csak a csizma maradt, amíg el nem távolították. Ezért hívják ma 56-osok terének. S Kádárék miért nem építették újjá? (Kedves Nemzettársaim, Magyarok, ezen még nem gondolkodtunk el? Pedig el kellett volna.) Mert nem merték. Hol támadnak tehát az amcsik? Lidérczfronton.

2015

Visszatérve szösszenetünk czímére, a Korvin-orgonára. Egyik hozzászólásunkban említettük, hogy idén szeptemberben másodjára is virágozni kezdett az orgona. Erre a nálunk idősebbek hívták fel figyelmünket, mondván: ez annak egyértelmű jele, hogy hosszú s szép ősz lesz. S valóban, rövidebb esős időszaktól eltekintve nem panaszkodhattunk: verőfényes, néha egészen kora tavasziasnak megfelelő idő volt az idén. S egyben nemcsak az orgona virágzott ki újra növényként, hanem az 1956-os Forradalom új csodafegyvere is, a Korvin-orgona.

"Fohászkodó Üdvözítő"Csak emlékeztetőül. A II-VH-ban a szovjetek az ún. „Sztálin-orgonával” nyerték meg a háborút. Nemcsak hatalmas ütőerőt képviselt, hanem a hanghatása iszonyatos csapást mért ellenségeik harci kedvére (harci moráljára). (Az amcsik hasonló hangfegyvert alkalmaztak Irakban, amely egyaránt sújtotta a polgári lakosságot is.) Ezért mi, a dicső 56-os nemzedék (kicsit kései s egyben gyarló) utódai, szintén bevetjük a csodafegyverünket, amely ellenállhatatlan hatást fog kiváltani. A Korvin-orgona billentyűin Csontváry Kosztka (a lengyel „kosty” magyarul: csont) Tivadar, fog játszani: őt idézzük, s ő fogja működésbe hozni az ellenségeinket megroppantó hanghatást, amely sikolyként fog belehasítani a világegyetembe, mint amikor a „8-ik utas, a halál” (ellenségeinket aposztrofáljuk így, a megátalkodottakat) rádöbben, hogy nemcsak csatát, nemcsak háborút vesztett, hanem végérvényesen vesztett, azaz megmásíthatatlan vereséget szenvedett, s a történelem boldogtalanabbik végén várja a megítéltetését, ügyének megtárgyalását.

"Fohászkodó Üdvözítő"  Köszönettel mek.oszk.hu4 oldalnak.

Csontváry önarczképe"Csontváry önarczképe (1900 körül)Köszönettel mek.oszk.hu5 oldalnak.

Üljön felettük ítélkezőként, s idézünk a Csontváry-emlékkönyvből6: „A pozitívum” című írásából. (A műre egyik kedves ismerősünk hívta fel szíves figyelmünket, s antikváriumban be is szereztük, hogy ím, megörökítsük az utókornak. Nevét a szabadságharczosok elevenjébe idegződött óvatosságából nem idézzük, de aki ismeri, tudhatja, övé a dicsőség, nem a miénk de különben is Csontváryé, s végső soron a Jóistené):

„…A háború asszony leányaink a kóbor dámákkal szálltak síkra, ezzel tetőzve volt a divat hóbortja. Festő szobrászaink elmerülnek az utánzatokba, ezzel a művészet ki lett szolgáltatva. Keleti fantáziával készült a Biblia, a természet ismeretből megyünk a moziba.

TITKOS TÁRSULATOK bérletbe vették az Isten imádását s csengős perselybe gyűjtötték a magját.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak az Isten tagadására, a tekintély lerombolására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak a fajok elhomályosítására, az egyéni képesség megakadályozására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak az anyag felhalmozására, a hatalom megbénítására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak a történelem meghamisítására, a fajbéli erény elpusztítására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak a nemes fajok kiirtására, a fajtulajdonságok megbénítására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak a tehetetlenek fenntartására, az anyagi jónak megosztására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak a szeszes italok pártolására, az ember egészségének a megrontására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak a dohányzás meghonosítására, a nagymérvű húsevés fogyasztására.

TITKOS TÁRSULATOK alakultak a tea, a kávé, az ópium, cocain és morphium forgalmára, a tehetetlen kalmárok gazdagítására.

De alakultak TITKOS TÁRSULATOK az arany, gyémánt, s minden érték lefoglalására és a kőszén elpusztítására. De alakultak TITKOS TÁRSULATOK emberhús vásárlására, az Isteni teremtmény meggyalázására.

TÁRSULATOK alakultak a fajtalanságra, a testi élvezetek kihasználására.

TÁRSULATOK alakultak a kenyér, a zsiradék, a tej hamisítására s a liszt értéktelen osztályozására.

De kialakultak TÁRSULATOK mindennek hamisítására, csak nem az Isten imádatára.

Miért kötötte határokhoz az Isteni bölcselet ezen a világon mindent, ami fajtulajdonságot jelent? (Mert) Fajtalan nemzetközösséget, fajtalan közös szerelmet nem ismer el a természet. …”

Eddig az idézet, s megismételjük a drámai hatás kedvéért az utolsó sorokat, megszállóinkat leleplezve, s Csontváry Kosztka Tivadar szavait értelmezve:

Fajtalan nemzetközösséget (EU, NATO), fajtalan közös szerelmet (homoszexualitás) nem ismer el a természet.

Vizsgáljuk meg a kép egy részletét. Felismerjük benne a „rettegett vallási szervezetet”? A megátalkodottakét? Akitől mindenki fél? (Nos, mi nem félünk tőlük.) S látjuk szájukban a sikolyt?

szog9

A 2002-es államcsíny levezénylésében – jól dokumentálhatóan – részt vett mind a NATO (jr Bush és a bűnbandája) s az EU s a brüsszeli gang. Czéljuk éppen az volt, hogy a 2002-es államcsíny után az éppen 2002-ben indított valóságshow-műsorokon keresztül a tömeghipnózis segítségével lerombolják a társadalom természetes erényeit, s főműsor-időben töményen nyomatják azóta is a fajtalankodást reklámozó műsoraikat. Hiába, mert nem jártak sikerrel. A magyar társadalmat nem tudták megtörni. A tömeghipnózisuk már nem működik.

Mi az EU egyik kinyilvánított alapczélja? Az életszínvonal emelése. Mi történt az EU-tagállamokkal 2004 után? Látványosan összeomlottak gazdaságaik, s korábban sohasem látott nyomorba dőlt az EU-tagállamok legnagyobb többsége. Vonjuk le a következtetéseket. Nem kicsit, hanem nagyon.

Tetemre hívás,

azaz az európai s világtörténelem ártatlanul meggyilkolt életei tetemeinek alkotórészeire (koponyákra s csontokra) való hívás

Éppen ideje ún. Csontváry-felolvasó összejöveteleket szervezni minden EU-fővárosban. Kevesen tudják, de számunkra szerencsére, számukra sajnos tény: a kimondott ige átalakítja a téridő-rendszert s Utolsó ítéletként fog a megátalkodottak fülébe csengeni, s egyben a tudatukba hasítani.

Tanácsoljuk a brüsszeli kleptokratáknak, hogy ne várják meg ezt a végítéletet, mert nem késik (figyelmeztetünk: 23.59.59 az idő), s ha maguktól hagyják el minden ország törvényhozását, akkor majd Csepel-teherautókból álló hadoszlopokat indítunk először a magyar Parlamentbe, ill. minden EU-tagország törvényhozásába, s a hajuknál fogva rángatjuk ki őket s visszük át a Fehér Ház (OGY-képviselőház) alagsorába az emberdarálókhoz, oda, ahol 1956-ban a kádári megtorlások részeként magyar szabadságharczosokat daráltak be élve szőröstül-bőröstül.

Az utolsó szó joga pedig természetesen őket is megilleti, s ezen a jog címen elmondhatják, mit is gondolnak, azaz meg fogjuk kérdezni a véleményüket arról az Újszövetségi vallási tételről, hogy „Ne tégy mással azt, amit magadnak nem szeretnél”. Mert most a számonkérésnek az órája jött el. Nem kicsit, hanem nagyon. Kimerítették a türelmünk (a magyar nemzet türelmének végső határát).

Ha nem hajlandók maguktól azonnal megtérni, s bűnbánatot nyilvánítani, bennünket s a világ többi népét, emberiesség elleni bűncselekményekkel lelkileg s testileg megnyomorítottakat a világ nyilvánossága előtt hangsúlyozottan ŐSZINTÉN megkövetni, akkor mi magunk fogunk elégtételt venni a sérelmeinkért. S megvan rá minden eszközünk. Countdown Twelve …..Five…)

szog10← Köszönet az www.edvard-munch.com oldalnak.

Gyönyörködjünk a megátalkodottak emelkedett lelki állapotában! Ugye káprázatos? Üzenete: „Hogy is jövünk, mi magyarok, gójok ahhoz, hogy rajtuk, a „kiválasztott népen” bármit is számon kérjünk? Még ezt a pimaszságot! Hallatlan! Gyorsan ide vezényelni a NATO-t rendteremtésre.”

Opszi-kokszi. (Amint azt Pap Laczi ökölvívó világbajnok szokta volt mondogatni, amikor ellenségeinek czélzott s egyben talált ütést „osztott ki”.) Ezzel Papp Laczi barátunk azt üzente, hogy profik vagyunk. Nem érdemes velünk, magyarokkal, nagyon kukoriczázni. Persze meglehet, de nem nagyon érdemes.”

Az élet véges, Isten kegyelme végtelen, de az emberi történelem vértől csöpög, s útját húscafatok szegélyezik s emberi csontokból van kirakva. Csonti-bonti. K.L.Countdown Twelve

Folytatás következik (Hha még élünk, s persze míg élünk, nem félünk. Miért is félnénk, ha Isten velünk, ill. Velünk az Isten?)

Köszönet az www.1pageweekly.com oldalnak is.

1 https://hu.wikipedia.org/wiki/Harry_Hill_Bandholtz

2 A magyar Vágod? az angol „(Ha)Ve you GoT iT? mondantból alakul ki, s szüremlett át az amerikai angolból a magyarba az 1990-es évek végén.

6 Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból.Corvina Kiadó, Gerlóczy Gedeon kiegészítéseivel és Németh Lajos szerkesztésében, 1976-ban.

 8. szög

 (1956-2015. október 31.)

VIII. rész Korvin-orgona #02. Operation „Exposing the «Хол-Лог-каст»"

Az orosz szabadságharczosoknál találkoztunk a Hol-Log-kaszt (каст «Холодной Логики») kifejezéssel. (Ez magyarul: a „Hideg Logika, azaz Hideg Számítás” kasztja. Amely 30 millió orosz ölt meg csak azért, mert ez szolgálta érdekeit.) A Korvin-orgona 2. fokozata (vörös riasztás) az ebbe a Kasztba tartozó „skulls & bones”-okat veszi górcső alá (az amcsi követségi fordító kedvéért: exposing), ezzel is csapást mérve az emberiség megszállóira.Noha, először az orosz szabadságharczosok internetes írásaiban találkoztunk a Hol-Log-kaszt leleplezésével, az általuk hivatkozott amcsi forrásokban felbukkant Antony C. Sutton prof. neve. Ez a bátor amerikai szabadságharczos már nem él, de hazája joggal lehet büszke rá, joggal kiérdemli az „American hero” kitüntető címet. S – Kedves Nemzettársaim, a szíves egyetértésetekkel-jóváhagyásotokkal – posthumus megérdemli a „világszabadság rettenthetetlen harczosa” kitüntető czímet is. (Munkahelyén, az egyetemén, ahol tanított, megfenyegették, hogy ilyen kutatásokat ne nagyon csináljon. Ne törődött vele.)Dióhéjban: Prof. A. C. Sutton három könyvet írt (internetről valamennyi eltölthető, videó is van, amely vele készült): 
  1. Az elsőben kimutatta, hogy az USA-t a Wall street 1911-ben kerítette a hatalmába. (Államcsínyt hajtottak végre, Wilson elnökkel aláíratták azt a dokumentumot, amely a Fed-nek (kb. Szövetségi Központi Bank, amely N.B. magáncég!!!) adja az USA pénzügyei feletti uralmat. Hatalmuk az 1929-ben hágott tetőfokára.)
    • Mi magunk ehhez hozzátesszük, hogy az USA Alkotmánybírósága utólag alkotmányellenesnek minősítette Roosevelt elnök New Deal-je egyes intézkedéseit. Vagyis, amit nem hangsúlyoznak a történelemkönyvekben: az USA-ban katonai diktatúra volt a 30-as években.
  1. A másodikban kimutatta, hogy az USA Oroszországot 1917-ben kerítette a hatalmába úgy, hogy az amcsi követség s a Vörös Kereszt volt az államcsíny megszervezésének a gócpontja. [Ugye ismerős képek? „Mr Goodman and the Gang” (2014), akik felrúgják a diplomáciai kapcsolatok nemzetközi egyezményekben vállalt egyezményes szabályait (Bécsi Konvenciók), amelyek szerint a diplomatáknak nem szabad beavatkozniuk a fogadó államuk, esetükben Magyarország belügyeibe.] Akit mi VI. (hatodik) Leninként ismertünk, az nem Uljanov, s nem is Lenin, hanem Boris REINSTEIN1, az USA Szocialista Pártjának az elnöke volt. Jelenleg ő fekszik a Kreml melletti Lenin-mauzóleumba. Mindezt a Szamarában [az állítólag Lenin-Uljanov szülővárosának számító városban élő s a Szamarai Lada-gyárban büntetőjogi szakértőként dolgozó Kalmikov (КОЛМЫКОВ АНТОН НИКОЛАЕВИЧ) nyomozta ki. Oldalának czíme: ant-63.livejournal.com. Aki nem tud oroszul, azt is sokat meg fog tudni, pusztán a képeket végigböngészve.]. Nemzetközi konferenciákat szerveznek a Hol-Log-kaszt leleplezésére, internetről letölthetőek. Büntetőjogász, tehát tudja, hogy hogyan kell a „nehézfiúk”, a mi esetünkben a megátalkodottak „nyelvén beszélni” (bánni velük). Nem orosz, sőt néha hibásan beszél oroszul. Neve beszélő név: Kalmük2. A „kép” szó (image-imago) azonos szógyökről fakad a „varázslás” szóval (magie, magic). Nem szívesen idézzük ide, de ugyebár tetemrehívást ígértünk (ld. 7. szög), s ezért így ez – szívünk legnagyobb fájdalmára – mégis megkerülhetetlen. Tehát Anton Kalmükov-nek hálával adózva idézzük az általa készített igazságügyi szakértői képeket. Sok mindent kiderített, de már önmagáért ezért a tényért neki is kijár a „világszabadság rettenthetetlen harczosa” kitüntető czím.
Azok számára, akik nem az édesanyjuk emlőjéből szívták az anyatejet, vagy eleve tápszert, hanem a számítógépből:
 
def[Nikolaj LENIN] = def[Boris REINSTEIN]
 
 
def[Nikolaj LENIN] = def[Boris REINSTEIN]
 

(Николай Ленин, дата смерти 1918 год)

Nikolaj LENIN
szog17 

(Николай Ленин, дата смерти 1918 год). N.B. Ekkor még nem Vladimir, hanem Nikolaj LENIN3. 1918-ban halt meg.4

Hasonlít Nikolaj Lenin Vladimir Uljanovra? Egyáltalán nem. A Hol-Log-kaszt megbukott. Meet members of the Hol-Log-caste. (Ismerkedjünk meg a Hol-Log-kaszt tagjaival.) 

szog18

 

Ismerkedjünk meg, Mr Trotzkij-jal (Leon Trotsky born Lev D. Bronstein), 1919. március 2-6-án a Komintern első kongresszusán az USA tengerésztiszti egyenruhájában pózol. (Ekkor már levetette az álarczát, annyira biztos volt a bolsik hatalmában5. 

szog19

  1. Prof. A. C. Sutton ben kimutatta, hogy az USA Németországot Oroszországnál 1918-19-ben kerítette a hatalmába. Minden arra mutat, hogy Hitlerék (a Thule-társaság) hathatós amerikai segítséggel jutott hatalomra (megvannak a pártfinanszírozási listák). Fényképén profilból jól látszik, hogy a Gruberhaber (Hitler eredeti neve) sidoú. (Az orra a sidoúk jellegzetes faji sajátosságait hordozza. Ezt a Sidoú Lexikonban a sidoúk saját maguk azonosítására szolgáló ismérvei alapján ellenőriztük.) Még annyit, hogy pl. a németek el sem kezdhették volna Európa lerohanását az amcsik segítsége nélkül, ugyanis tőlük kapták a szintetikus benzin előállítására szolgáló technológiát. (A németeknek nem volt jelentős kőolajforrásuk.)
Összegzés: ahol a megátalkodottak hatalomra jutottak, ott a katonai munkatáborokat vezettek be. A SZU-ban az ötéves tervek az amcsik fejlesztési terveit (olcsó munkaerő, s nyersanyag) szolgálták. Ezt Prof. Sutton több könyvében is dokumentálja. Katonai diktatúra az USA-ban. Katonai diktatúra Németországban.
 
Katonai diktatúra Oroszországban. A New Deal olcsó munkaerő (közmunkák). NEP (=Új gazdaságpolitika) a SZU-ban: olcsó munkaerő (közmunkák). Németországban úgy szintén közmunkák. Ugyanaz a bűnbanda csinálta. A Hollog-kaszt.
2015.
Most, hogy küszöbön áll Trianon felülvizsgálata, csapást mérünk a kiötlőire, az egész I-VH-t a háttérből kirobbantó USA-ra. Ugyanis ha Oroszországban Trotzkijékat az USA küldte, s megszálló hatalmuknak számítottak, akkor ez még inkább igaz Kun (Cohen) Béláékra (pl. Szamueli Tiborra). Így már érthető, hogy a Vörös Hadsereg miért adta fel, azaz engedte át a Felvidéket a tótoknak, miután Stromfeldék kiűzték őket onnan, illetve miért tették le a fegyvert a románok elől. Mérget vehetünk rá, hogy az USA-nak köze volt a történésekhez. S mint ahogy Kalmükov is forrásait a New York Times korabeli példányaiból merítette, nyilván van ott anyag Kun Béláékra vonatkozóan is.
 
S kedves Amerikába menekült 56-os honfitársainkra nagy-nagy feladat vár: hogy igazságot tegyenek az őket ért sérelmekért a velük-velünk álnok módon viselkedő USA-ban. K.L.
 
2 A Tartár Birodalmat kutatva találtunk olyan középkori magyar utazók által magyar nyelven írt könyvet, ahol azt írják, hogy Tibet a kalmükökhöz tartozott. Tehát vallási központ volt. Majd ezt még külön tanulmányban feldolgozva később közzé tesszük.)
4http://anvictory.org/blog/2012/01/09/lenin-v-i-v-otnoshenii-russkix-strelyat-i-veshat/Ленин В.И. в отношении русских: «стрелять и вешать»
  9. szög

 (1956-2015. november 1.)

Korvin-orgona #03. Küszöbön áll Trianon felülvizsgálata

Trianoni hiénák. Ütött az utolsó órátok. Nem fogadtátok meg a figyelmeztetésünket. (Most már késő, pedig időben figyelmeztettünk, s még léphettetek volna, ha nagyon akartok.) Történelmet akartatok csinálni, de a történelmet nem Ti csináltátok-csináljátok, hanem a magyar nemzet: „A magyar történelem a világmindenség fényének működésrendje, emberi történelemmé válása.”(vitéz Mezőkövesdi)

Az 1956-os események ismertetésénél sajnos mintha sokszor elsikkadnának a trianoni vonatkozások. Pedig 1956 Trianon ellen is lázadt, hiszen a magyarság az elnyomott keleti blokkon belül is plusz elnyomatásban részesült, börtönben volt a börtönbe zártakon belül is.

Az 1956. október közepén kirobbant Forradalom hamarosan átterjedt Erdélybe, egészen pontosan a Partiumba is. Temesvárott a főiskolások követték a budapesti társaik példáját, s forradalmat csináltak. Ezzel hangsúlyozva, hogy 1956 az összmagyarság lázadása volt az elmebeteg megátalkodottak ellen.

Temesvár, Temesvár, Temesvár. Oly sokszor hallattad a hangodat. Még 1956-ra visszatérve a Wilson Intézet anyagaiból kiderül, hogy az oroszok (szovjetek) a temesvári ezredüket csoportosították át a forradalom vérbefagyasztására.

Érdemes felidézni pillanatokat-mozzanatokat (highlights) Temesvár történelmi szerepéből.

  1. Kupa vezér négyfelé vágott testének egy darabja kerül ide. S ezzel rámutat a Kárpát-medencze egyik fontos szenthelyére (góczpontjára).

  2. Az álnok elmebeteg (s egyben törvénytelen) Kapzsiburg király itt fogad hamis esküt a temesvári vár kápolnájában, hogy nem áll bosszút Hunyadi Lászlón. De esküjét később megszegi. (Itt is vér csöpög.)

  3. Amikor az osztrák hadak kiszorítják a törököt Magyarországról, egyetlenegy darab marad a történelmi Magyarországból a törökök kezén: Temesvár s környéke, s majd csak a Nagyságos Fejedelem (II. Rákóczi Ferencz) szabadságharczának veresége után kerül el a törököktől vissza az akkor már teljesen megszállt Magyarországhoz.

  4. 1956-ban az említett kettős stratégiai szerepet játssza: Erdélyben a Forradalom góczpontja s az idevont szovjet erők szempontjából is egyfajta elosztó szempont.

  5. 1989-ben Temesvárott kezdődik a Kárpátok „géniuszának” bukása is.

S ebből a sorból egyenesen következik, hogy a sor folytatódni fog: Temesvárra még fontos szerep vár majd a magyar történelemben. Ugyanis a Temes név Tamás apostol nevével azonosítható, s mutatja, hogy Temesvár kötődik az MSZK-hoz is. (Tamás ugyanis a feltámadás utáni „hitetlen apostol). Az MSZK-n a Bak (amelyben 180 évig nyakig benne vagyunk, 60 évig szó szerint is (a nyak az emberi test zodiákusában a Bika felségterülete, s mi most a Bak világhónap középső Bika-dekanátusának közepetáján vagyunk) egyetlen jegy, amely két személyben is hangsúlyozódik: Tamás dec. 21. Karácsony előtt, János pedig dec. 27. Karácsony után.

1956-tal kapcsolatban még annyi derült ki számunkra a Wilson Intézet dokumentumaiból, hogy Hruscsovékat aggasztották a cseh-szlovákiai állapotok. Tehát ebből az derül ki, hogy a Felvidéken, ill. egész Csehszlovákiában küszöbön állt az események átterjedése, s ez érthetően aggasztotta a cseh, ill. szlovák komcsi pártvezetést. De sajnos ezt az egyértelmű jelet más dokumentum nem támasztja alá. Nem azért, mert nincs, biztos van, a felvidéki magyar testvéreink tudnak ebben segíteni, hanem mert nekünk nincs erről tudomásunk.

S jöjjön a meglepetés. Tegnapelőtt álmunk volt (éber látomásunk), mely szerint Európa térképéről eltűnt Csehország, Szlovákia, Rumánia, Ukrajna, Oroszország s Szlovénia. Ezen megdöbbentünk. Törtük fejünket, mindez vajon mit jelenthet. Feltételezhetően Ukrajna és Oroszország (együvé tartoznak) az újjászülető Tartária államkeretében fogják a történelmüket folytatni (persze középtávon, ezt bizonyos asztrológiai következtetések sejtetik, nagy jövő áll előttük, hisz a tartárok a griff népe, s a mai orosz területek egészen a XIX. század elejéig oda, azaz hozzájuk tartoztak, a tartárokkal szimbiózisban éltek az oroszok). S természetesen a történelmi Magyarország helyre fog állni, nem is akárhogyan. (Meg vannak a békés eszközök. Minden kéznyújtásnyira van.)

Erről a napról (nov. 1.), ill. az azt megelőző napról (okt. 31.) a következőket írtuk történelem-jegyzeteinkbe.

A többpártrendszer visszállításaszog21

Eddig a jegyzetek, s a tanulság. Mindenszentekkor minden szentek a haza védelmére kelnek, s elhozzák nekünk mindazt, amire kezdetektől fogva vártunk. Amiről soha, egyetlenegy perczre sem mondtunk le, s amiről mindig is tudtuk, hogy vissza fog hozzánk kerülni. Az összes elszakított területünk, s vele elszakított, s a mai napig rabságban élő testvéreink.

Tessék nekünk hinni, igazat mondunk, hiszen tudván tudjuk, hogy a történelemírás nagy erő. Mikor a Demszky-féle „Keleti Éden” „szájkosaras czenzúra” nélküli (azaz igaz valóságot tükröző) igaz bírálatát belefogalmaztuk a rendszerváltás történetébe, annak feldolgozásakor, kb. 2 órán belül össze is futottunk vele az utczán, pedig soha korábban nem találkoztunk vele. (Hófehér haja lett.) Aki ismeri a múlt titkait, az előtt feltárulnak a jövő titkai is. (S még messze nem mondtunk el minden titkot.) K.L.

  10. szög

 (1956-2015. november 2.)

Korvin-orgona #04. Megropiztatjuk a muszkát (medvepuszit adunk nekik)

Trianoni hiénák, ráczok, tótok, oláhok. S a Titeket karöltve támogató Vatikán. USA, Egyesült Királyság (Anglia), Francziaország. Ütött az utolsó órátok. „A magyar történelem a világmindenség fényének működésrendje, emberi történelemmé válása.” (vitéz Mezőkövesdi)

59 éves vágya a mai teljesül a magyarságnak, s a Korvin-közieknek, akik november 2-án első teljes napjukat kezdték az előző nap megalakult Nemzetőrségben, karszalaggal a karjukon. A történelmet tanulmányozva, ma már tudjuk, hogy Hruscsov még október 31-én eldöntötte – főleg kínai nyomásra, mivel Csuen-láj, aki maga is titkóros volt, gyűlölte az értelmiséget (intelligencziát) –, hogy a SZU katonailag vérbe fojtja a győztes forradalmat, s a Nemzetőrség által képviselt Szabadságharczot. Az a csapás, amelyet a szovjetek november 4-én pontban hajnali 4.00-kor zúdították a még igazak álmát alvó magyar nemzetre, gyakorlatilag még november 1-én, ill. 2-án megindult.

S nagy vágya teljesül a Trianontól 95 éve nyomorgatott magyar nemzetnek is, mert ha nincs a muszka invázió 1948-49-ben, akkor nincs Bach-korszak, s az elmebeteg Kapzsiburgok módszeresen nem uszítják reánk az 1920-21-ben (a Trianoni Szerződés XXXIII/1921 törvényként lépett hatályba, ismerős számunkra a 33-as szám?) bennünket megcsonkító javarészt szláv államokat. S elég a cseh, szlovák, horvát, szlovén, szerb s a Jugoszláviából kiszakadt államok zászlait, nemzeti színeit megvizsgálni, hogy rádöbbenjünk arra, hogy muszka invázió mély nyomot hagyott a Kárpát-medenczében. A hivatalos magyar Akadémiai álláspontot Bertényi Iván fogalmazta meg (ő maga a Koronáról valótlanságokat is állít, de ez most nem számít): a Kisantant-körgyűrűben felbukkanó fehér-kék-piros színek megjelenése a pánszláv behatás következménye. Az oroszok pedig nemzeti színűket I. (Nagy) Péter czár révén vették a hollandoktól (hollandiai utazásakor). A hollandok pedig a francziáktól. Eddig a hiv. változat Bertényitől. Nincs is ezzel semmi gond.

Maguk az oroszok – legalábbis egyik interneten közzétett tanulmányuk szerint – azt állítják, hogy ennek a három színnek az együttese titkóros jelkép, s így a régi zászlójuknak azt a fekete-fehér zászlót gondolják, amelyet ma az Új-Oroszország néven futó két nagyobb kelet-ukrajnai megyéből álló s határozottan orosz előjelű államalakulat is használ. S mi magunk meggyőződtünk arról, hogy fekete s fehér mágiát egyaránt használnak. A Novorosszijának (Donyeck s Luhanszk) semmi köze az orosz jelenhez, ők már az új orosz jövőt jelentik. S a közkeletű hiedelmekkel szemben a jelenlegi orosz vezetéssel (Putyinékkal) hadilábon állnak, mivel jól ismerik őket, nemcsak a khazarokkal. (Ez utóbbiak a mai Ukrajnát, Közép-Ázsia egy részét, sőt a Kaukázust is maguknak akarják. Minden nagyobb térségi háború mögött ők állnak.)

De – visszakanyarodva eredeti gondolatmenetünkhöz – a történelmi orosz jelképekben rejlő logika szerint sem a Bertényi-féle változat, sem a titkórosságot feltételező, sem az előbb említett ún. új-orosz változat nem hiteles. Amint azt már korábban egyik hozzászólásunkban említettük: a régi középkori hajók felségei között három darab orosz zászló volt [egy db fehér (Fehéroroszországé), egy kék (Kék-oroszországé) s egy vörös (Vörös-Oroszországé). [Persze volt a középkori tengeri zászló-katalógusban két tartár zászló is (griffes s baglyos), mivel ez a két totemállatuk volt a tartároknak. ]

Kérdezlek Benneteket, Kedves Nemzettársaim, hogyha egy országnak háromféle színváltozatban bukkan elő a neve a középkorban, s külön-külön zászlójuk is van, s a mai felségjele (a zászló) is ugyanezt a három színt öleli fel, akkor elképzelhető-e, hogy a mai szín-együttes (fehér-kék-piros) ezt a valaha létezett hármas orosz államalakulatot jelenti? Nyilvánvalóan igen. Akkor viszont a fentebb említett másik három magyarázat nyilvánvalóan megkérdőjelezhető1.

S persze önmagában ez még akár mindössze csak zárójeles következtetés is lehetne. De ott van Famankóék (A. Fomenko prof., ill. Novoszovszkij és csapatuk) statisztikai következtetése, miszerint Dzsingiszkán az egyik orosz czár tatár neve volt, akárcsak Batukán. Az oroszok szimbiózisban éltek a tartárokkal. A tartárok faji hovatartozása egyébként is európai2. A Tartár Vénusz (la Venus Tartar, igazi neve: Barbara KORSZAKOVA) arczát mellékelem ide3, aki nagyon-nagyon hasonlít anyai nagyanyám édestestvérének az arczára, s ma tuczatarcznak számít nálunk Magyarországon is. (Szép nő volt. S műveltségével elkápráztatta a nyugati fővárosokat.)

szog22←Jól láthatóan fehér bőrű nő. S még ezeregy példa van.

Tartárországban százalékos arányát tekintve több oroszajkú élt a XIX. században, mint Oroszország európai részén, amelyhez akkor még nem tartozott az egész Szibériában elhelyezkedő Tartárország. (Azzal szemben, ahogy nekünk tanítják. Éppen tegnap előtt tette közzé következtetéseit az egyik orosz kutató, hogy sem II. Katalin, sem Viktória királynő nem létezett4. S eddig hihetetlen mennyiségű anyagot tett közzé ahhoz, hogy legalábbis komolyan vegyük ahhoz, hogy egyáltalán megvizsgáljuk állításait5.)

Nos, Famankóék rengeteg bizonyítékkal támasztják alá azt az állításukat, hogy az Aranyhorda volt Nagyorosz-ország, a Fehérhorda Fehéroroszország, míg a Kékhorda a mai Ukrajna. (Ez utóbbi zászlójában még ma is benne van a kék szín.)

Egyébként, ha már itt tartunk, a tatároknál, ill. a pusztai népeknél a színek irányt jelentettek (a szélrózsa irányait). Idézet az egyik magyar nyelvű honlapról6 (hálás köszönetünk s bízunk benne, helyesen ismerik a színeket), a színek értelmezési kódja:

* kék = kelet  * vörös = dél* fehér = nyugat  * sárga/arany = közép. * fekete = észak

Ebből viszont már értelmezhető a három orosz állam színkódja. A fehér Észak-oroszo., A kék Kelet-Ororoszo., s végül a vörös: Dél-Oroszo. Ennek a három államnak a zászlaja jelenik meg a középkori tengerész-katalógusokban, illetve a mai zászlón. Egy helyen tér el: az Aranyhorda és a Nagyorosz-ország színe (vörös) nem egyezik, de akkor is, s most is ugyanazt a szerepet tölti be. Ha valaki erre azt veti fel, hogy az égtájak nem egyeznek Famankó megfeleltetésével, tehát bár Fehéroroszország tényleg Nyugaton van Nagyorosz-országhoz képest, de Ukrajna Keleten lenne?

A kézenfekvő válasz az, hogy a színek az eredeti elhelyezkedést tükrözik, s rengeteg mozgás volt. Mint ahogy a magyar törzsek sem feltétlen abban az eloszlásban, illetve elhelyezkedésben voltak a Meotisz mocsaraiban, mint mondjuk a Kárpát-medenczében. Ezt nem nehéz belátni, nyomós érv.

Mindezeket azért írom le, mert sem a világ-, sem az európai, s főleg a magyar közvélemény jelenleg nincs felkészülve arra a megrázkódtatásra, amit az orosz történelemkutatás felszínre hozott. Ahogy ma szokták mondogatni: kultúr-sokk lesz a javából.

TérképMi itt hadakozunk az amcsikkal, de az oroszok már régesrégen becsomagolták őket. Az egész észak-amerikai kontinensen globális kultúra volt jelen, amelynek a nyomait a XIX. század második felében az amcsik módszeresen eltüntették. Hogy hogyan? Hol itt volt egy nagy tűz, hol ott, s akkoriban nagy divat volt a világkiállítás, amelyre felkészülvén a tűzben elpusztított városokat gyorsan újjáépítették. Csak két példát említenénk az orosz-tartár jelenlétre Észak-Amerikában.

Az egyik régebbi, mexikói. Nagyjából Svájc területének megfelelő nagyságú területen létezett a kb. 5 millió főt számláló mo(j)szka nép, amely ma már nem él7, de még nyomokban léteznek a tartár földrajzi elnevezések Mexikóban, s Humboldt német tudós (róla kapta a nevét a berlini egyetem) volt az, aki Mexikó néprajzát tanulmányozva ír a tartár faj nyomairól. Tehát dokumentált tény. S ezt az oroszok nem tudják. (1:0 ide)

Van, amit viszont tudnak, hiszen őket érinti. Az egyik orosz kutató helyszíni épületalaprajzokkal bebizonyította, hogy a ma az USA s vele az egész világhatalmi jelképének számító Capitolium a szt.pétervári szt. Izsák székesegyházat mintázza. Vagy pl. az oroszok tudni vélik, hogy a FED aranykészletének 88 %-át ők (mármint az oroszok) s a kínaiak adták bele még annak idejét, mikor létrehozták. Valószínűsíthetően igazat mondanak, mivel rengeteg esetben ellenőriztem állításaikat s igazat kellett, adjak nekik8.

Az amcsik hiába tüntették el ennek az egész világon megjelenő (globális) műveltségnek a nyomait, az orosz kutatók előásták, s most rendszerezgetik.

Tehát ezeregy kérdőjel van, de hiába van az USA-nak a világ összes többi hadseregénél is erősebb hadserege, az oroszoké összehasonlíthatatlanul kisebb, a kulturális fölény mégis az oroszok oldalán van, tehát az erőviszonyok tekintetében javukra billen a mérleg nyelve. Magyarázatként hagy mondjam el, hogy tavaly év elején együtt imádkoztam amcsikkal a világbékéért. (Éppen a szoci olimpia után voltunk.) Meglepődtem azon, hogy az oroszok nevének említésére összerezzentek, szempillájuk s tekintetük megrebbent: szemmel láthatóan félnek tőlük (mármint az oroszoktól). Ez szöget ütött a fejembe, mert nem értettem, hogy miért? Csak később kezdtem el Famankóék után orosz oldalakat böngészni, s ma már a napnál is világosabb, hogy azért rebbent az amcsik szeme, mert még az utcza közembere is tudja, hogy az országuknak nem tiszta a lelkiismerete velük szemben.

Ezután a tényleg kicsit hosszúra nyúlt, de feltétlen nélkülözhetetlen, s egyben hasznos bevezető után térjünk rá a jelen szösszenet, a 10-ik szög fénypontjára, a medve-puszira9. Ugyanis ez az oroszok hazai pályája, tőle, mármint a medvétől nyerik erejüket. S mi most nagyon meg fogjuk „ropogtatni-szorítani” az orosz medvét, azaz a haza pályáján fogjuk kenterbe verni. Nem kicsit, hanem nagyon. (Ezt szó szerint értjük.) Ugyanis a következőről van szó.

Képzeljük el, hogy a világból valahonnan felbukkan egy ismeretlen nemzet fia, s közli velünk, magyarokkal, hogy neki sikerült megfejtenie nemzeti jelképeinket: nevünk (magyar) igazi jelentését, a magyar zászló s czímer szín- s formakódját úgy szintén. Hogy éreznénk magunkat, mi magyarok? Megalázva. Joggal10. Kedves Honfitársaim! Nagyon jó hírünk van számotokra. A magyarság már nem fog szégyenben maradni, mert jómagunknak sikerült ez. Új keletű szófordulatunkkal élve, hogy még azok is megérthessék, akik nem édesanyjuk emlőjéből, hanem a számítógépből szívták jobb esetben az anyatejet, rosszabb esetben a tápszert. Lássunk a magyar törzsneveket.

def[Magyar/Mogyer]=def[magyaró11]=def[mogyoró]

def[Kér]=def[kar]

def[Keszi]=def[kéz]

def[Nyék]=def[nyak]

def[Tarján]=def[térd]

def[Jenő]=def[jonh12]= def[gyomor]

Vagyis sajnos a Kürtgyarmatot kivéve (kilóg a sorból) sikerült valamennyi népnevünket testrésznévként értelmezni, s ez sokat mond az adott törzsek törzsszövetségen belüli szerepéről. S annyit még feltétlen megemlítünk, hogy a testrészek a Rejtett Magyar Évkörben (RMÉ) viszonylag rövid (180 évig tartó) történelmi korszakokként is ragyogóan értelmezhetők. S a magyarok honfoglalása ott ment végbe, ahol az emberi zodiákusban a comb, ill. férfiúi teremtő erő van: a mogyoróban, azaz a Nyilasban. (A nemzőszerv ugyan a Skorpió felségterülete, de az nem, ahonnan a teremtőerő, azaz maga a nemzés indul, azaz a czomb s a mogyoró13.) Ott, ahol ennek a Nyilas-dekanátus van (600-660 közt, azaz 300 éves csúszással a mai 900-960 közt), történelmünkben három14 hadvezér csoportját találjuk, Bulcsúét, Súrét s Lehelét, de közülük is vállal kimagaslik Bulcsú vezér (Rex Bulcsú)15.

Miután tanújelét adtuk, hogy magyarként magyaroknak szerzünk babérokat, most már tényleg ropiztassuk meg a muszka medvét, de amúgy magyarmiskásan, s vele egyszerre fog megroppanni a kisöccse, a rácz medve is. Ígértük, hogy elsőként a szerbeket-ráczokat fogjuk összeroppantani a trianoni gyilkosaink közül. Íme, itt van a tálalás-kifejtés, álljuk a szavunkat.

Famankóék eddig jutottak, tehát észrevették:

def[Moszkva]=def[mosque, franciául-angolul mecset]=

Csudinov professzor, akadémikus, tényleg zseni, az oroszok legmagasabb szaktekintélye is csak eddig jutott:

def[Moszkva]=def[maszk, azaz álarcz]

Mi pedig már náluknál is tovább jutottunk:

Csupa latin fogalom: def[muszka]=def[muzika]=def[muzsik]= def[mozaik].

Vigyázat: a szóegyezés csak azt bizonyítja, hogy ezek a szavak egylényegűek a muszka népnévvel, de korántsem bizonyítják, hogy a zene (muzika) orosz. De az orosz műveltségre nagyon is ráillik jellemzésként a „mozaik-műveltség” jelző vagy inkább czimke. Az orosz valaha régen létezett, s még így mozaikjaiban, tehát szilánkjaiban is lenyűgöző műveltség, amely még így is kenterbe veri az összes többi nyugat-európai műveltséget (ez mind-mind most kezd felszínre jönni), de nem szerves, s még csak meg sem közelíti a miénket. Az oroszoknak 4-féle ábéczéjük van, s ezeket komolyan kell venni. Többszázezer éves írott (ószláv történelmük) van, s a középkori térképeken, tényleg mozaikszerűen, tehát már csak széttöredezetten, ott van Nagy-Tatárország nyomokban. (Még szilánkjaiban is félelmetes a XIX. században, milyen lehetett, amikor egyben volt?)

Hogy is származhatott az orosz ábécé a görögből, mikor az előbbiben 44 betű van, míg a görögben kb. 25 %-kal kevesebb? Az egész görög s latin műveltség legnagyobb valószínűséggel a középkorban keletkezett, ezt a kijelentést megkoczkáztatjuk. A nyomok egyértelműsítik, hogy az orosz szellemi hagyaték, amelynek mi csak porczikáját ismerhettük meg, jóval gazdagabb. Csak hát kutatni kell.

Folytatva a muszka népnév értelmezését. Csudinov arra a következtetésre jut, hogy a Moszkva szó a Maszkova (tehát maszk-készítő város) szóból alakult ki. De nézzük csak meg:

def[мозг, magyarul agy]=def[Moszk-va]. Az oroszban rengeteg olyan szó van, ahol a –va szótag főnévképző.

S itt elérkezünk addig, hogy nem egy Moszkva volt, hanem vándorló központi mag (agy) volt, akárcsak pl. Jeruzsálem, vagy pl. az ősi magyar királyi városok a Pilisben: Pest, Buda, Fehérvár.

def[Fejérvár]=def[főúri vár]

def[Veszprém]=def[Víz-perem]16

def[Visegrád]=def[vizsgálódó]

Végül, de nem utolsósorban, mert azért máskor is lesz nap, s nem bölcs dolog az összes ütőlapunkat kiadnunk, következzék az utolsó megfeleltetés.

def[Minszk]=def[Moszk-va]

Ebből az utóbbi megfeleltetésből kiderül, hogy a mozg (magyarul agy) szó későbbi fejlemény, mivel az orosz városnevekben általános az -szk végződés. Omszk, Tomszk, Cseljabinszk, Vityebszk, stb. s a történelmi Fehéroroszország és a mai Oroszország fővárosaának neve nyelvészetileg egy s ugyanaz. Az oroszok ezt sem tudják. (2:0 ide.)

def[мозг, azaz mozg]=def[мощ, azaz moscs, azaz magyarul hatalom]

Az oroszoknak még nagyon sok minden van a tarsolyunkban, de a mai napon – Pongrátz Gergelyék nagy-nagy örömére – megleczkéztettük a muszka medvét. Nagyon sok mindent nem vettek észre, a szerbek sem, pedig ők aztán (mármint a szerbek) eléggé naprakészek szláv ügyekben. Mi viszont a nemzetünk nagy-nagy szerencséjére s örömére észrevettünk.

Nem találták meg a zászlójuk értelmét (3:0 ide), sőt mellékvágányra futottak, s nem találták ki nemzetnevük értelmét, mi viszont igen. Tőlünk (a zászló-értelmezésen keresztül) kapták-kapják vissza szellemi értelemben Ukrajnát, mert az tényleg övék, de nem a Kárpátalját. Tőlünk tudtatták meg, hogy a belorusz (szellemiség), az ukrán (lelkiség) s a nagyorosz nemzetrész együvé tartozik, s ezen belül az ukránok adják ennek a három együvé tartozó nemzetrésznek a lelkiségét. (4:0 ide)

Ez aztán a magyar szellemi fölény 59 év elteltével: a nálunk ilyen-olyan számú Ukrán frontokat állomásoztató s a Forradalmat s a Szabadságharczot vérbefagyasztó orosz vörös horda bajban lévén (küzd Ukrajna visszaszerzéséért, mert majdnem elvesztette) tőlünk kapja vissza, nekünk köszönheti lelkiségét.

Ez igazán elégtétel lehet Pongrátzéknek17, mert ez már sejteti a történelem végét jelentő legnagyobb (magyar-muszka) egymásnak rugaszkodás végkimenetelét, pedig még csak a bemelegítő résznél tartunk. Még csak el sem kezdődött a szellemi ütközet, máris két vállra fektettük a muszkát s rajta keresztül a nálánál minden értelemben jóval gyengébb ráczokat.

Lehet pezsgőt bontani, mert ezek után a Korvin-orgona 3. fokozata (a narancs színű riasztás) jön (11. szög), tehát még koránt sincs vége a támadásnak, s legvégül (12. szög) a Korvin-orgona legeslegmagasabb fokozata (az arany színű riasztás) lesz a záró mozzanat. Ott már az a szög úgy ki fog verni minden biztosítékot az elég szé számú ellenségeinknél, hogy az (mármint az áram) soha vissza sem jön. 

A történelmi események (a Forradalom végjátékát) kidolgozott vázlatát pedig majd ömlesztve az utolsó résznél adjuk meg. Ott lesz a helyük. K.L.

1 S különösen úgy, hogy ma az orosz kutatók megkérdőjelezik az – persze csak történelmi távlatokban – egészen közelmúltnak számító XIX. századot. Pedig az időben még viszonylag nagyon közel van
2 Tehát nyugodtan elfelejthetjük a középkori krónikák dajkameséjét, mi szerint a vérszomjas tartárok elözönlöttek bennünket. Valami biztos volt, de a kaukázusi tartárokat kutató Zichy Ödön tartár fia (az anyja tartár volt) könyvet írt arról, hogy a tartárjárás teljesen máshogy volt, mint ahogy nekünk tanítják. Persze veszélyesnek tartjuk őket (a tartár-oroszokat), de ezt már korábban leszögeztük, s éppen ezért fejtjük i ezeket a gondolatokat kicsit részletesebben.
5 Persze az nem feltétlen jelenti majd azt, hogy igazat kell adnunk neki, de nem is zárható ki. Ma az egész XIX. század megkérdőjeleződik. S még maguk a franciák kérdőjelezték meg Napóleon létezését a XIX. században. Tömeghipnózis volt - állítják.
6http://anotherlife2time.qwqw.hu/?modul=blog&a=136604Az Aranyhorda, és megmaradt fővárosuk
7 A nyelvüket viszont a spanyolok számba vették s nyelvészeknek interneten hozzáférhető. Mi is elvileg azok volnánk. Humboldt-tól tudjuk, hogy a moszkák eredetileg tatárok voltak.
8 Persze többször tévedésen is rajta kaptam őket, de a saját vonatkozású kutatásaikat – le a kalappal előttük – tényleg profi módon végzik. A gyenge pontjuk éppen mi, magyarok vagyunk, nem tudnak velünk mit kezdeni. S legtöbbször óriási bakikat csinálnak.)
9 Nálunk a családban a lánygyermekeket is fiúsítva neveltük, katonás neveltetésben volt részük, hogy ne ijedjenek meg saját árnyékuktól, s meg tudják védeni magukat, ha esetleg kell. Kötelező családi szabadidős program volt a ropiztatás, a medve-puszi, amikor is megszorítottuk őket, leány- s fiúgyermekeket úgy, hogy azért ne fájjon nekik, de a csontjaik azért ropogjanak, azaz a csigolyáik a helyére kerüljenek. (Egy idő után igényelték maguktól is.) Ezzel utalni szeretnénk szösszenetünk czímére, a medve-puszira.
10 Meggyalázva nem, mert hiszen nem tilos a saját vagy más népek jelképeivel, ill. azok mélyebb értelmével foglalkozni. [A gyalázat becstelenség, a(z erkölcsi) szabályok sárba tiprása. Itt erről sem lenne szó.]
11 Egyes székely nyelvjárásokban (népmeséinkből tudjuk) mind a mai napig magyarónak mondják a mogyorót).
12 Az Ó-magyar Mária-siralomból van ez a szó, de ha jól emlékszünk Arany János is használja egyik művében, tehát benne volt a szótárában.
13 Csak a rend kedvéért. Heréje csak a lónak van, s a méhkirálynőnek, s ma sajnos tényleg ez a jellemző, de nem a férfiaknak. Nekünk, férfiaknak, mogyorónk van. Mi vagyunk, ill. képviseljük a világban a férfiúi teremtő erőt. Molnár V. Jóska el-elmondogatja, hogy a magyarság a világ legférfiasabb nemzete, a huszárság népe. Minden valamit is magára adó nyugati hadsereg, még az oroszok is, pedig ők keletiek, minket utánozva honosította meg a hadereje kötelékében a huszárságot.
14 A három számossága szintén a Nyilasé.
15 Sőt, paradox kutatási eredményeink szerint Bulcsú vezér személye még Szent Istvánétól is fontosabb, pedig hát aztán tényleg központi személy volt, e felől semmi kétségünk. azt is tudjuk bizonyítani.)
16 Ez utóbbi egy általános diák felfedezése az internetről, tehát nem a miénk.
17 No meg persze jómagunknak, hiszen a mi nevünk is felbukkan a Korvin-közben.

  11. szög

 (1956-2015. november 3.)

Korvin-orgona # 05. Operation „Revolution"

Világ hatalmasságai, államfők, miniszterelnökök s egyéb ’kiskirályok”. Kiskirályságotoknak most vége szakad. Essetek térdre, s adjátok meg magatokat. Velünk szemben minden további ellenállás esztelenség s értelmetlen. A magyarság államformája: Nagykirályság. „A magyar történelem a világmindenség fényének működésrendje, emberi történelemmé válása.” (vitéz Mezőkövesdi) Surrender.

A jelen szösszenetben a „forradalom” szó értelmével foglalkozunk, illetve magának az 56-os forradalomnak az évkörrel való összefüggéseiről ejtenénk néhány szót. Vigyázat!!! Majdnem legmagasabb fokú Korvin-orgona („NARANCS” riasztási fokozat).

Már arra idén januárban-februárban is felfigyeltünk, amikor az 56-os Forradalom és Szabadságharcz egyes mozzanatait, összefüggéseit bonczolgattuk, hogy bizony megváltozik a téridő körülöttünk. Bizony-bizony mi az elmúlt években – senkinek kárt nem okozva, de a nemzet nagy-nagy örömére – hangsúlyozottan nem tudatosan (mert a Jóisten akarta így) végigbarangoltunk a Forradalom legádázabb fegyveres harczainak a helyszíneit s bár mi magunk 56-ban még nem éltünk, tehát később születtünk, s – ha úgy nem is, mint a tenyerünket – elég jól megismertük Csepelt, Soroksárt, Kistarcsát. Erre akkor döbbentünk rá, amikor Marossy Endre „1956 – Fiadnak hagyd örökül” czímű könyvét olvasgatva, annál a résznél tartottunk, hogy az ország 1956. november 4-i lerohanása után kibontakozó utczai harczokban Csepel volt az ellenállás fő góczpontja. S mikor a könyvből olvastuk azt az oldalt, amely arról szól, hogy a magyar nemzetőrök Csepel-szigeten a Szent Imre tér fölött lelőttek egy ellenséges bombázót, akkor utazásunk során éppen ezen Szent Imre téren szálltunk le a HÉV-ről.

Nekünk kései, s egyben gyarló nemzedéknek, az 1956-osok szellemi örököseinek feladatunk van ebben a világban. S éppen arra kellett rádöbbennünk, hogy a történelemkönyvek oldalait lapozgatva elődeink (Pongrátz Gergelyék s társaik) üzenni szeretnének nekünk, közvetlenül s a Jóistenen keresztül is. Mivel elég mélyen beleástuk magunkat a kérdésbe, s meglehetősen felkavaró élmény, azt meg kell hagyni, ma már rengeteg összefüggés egészen tisztán látszik számunkra.

  1. Az első felismerés, amely elemi erővel kell, hasson a magyar nemzetre, az nem más, amint arra Kalmikov írásai hívták fel a figyelmünket, hogy a komcsikkal az amcsik igázták le Oroszországot, azért küldték őket megszállóként, a kommunizmus amcsi ihletésű ideológia. Ebből viszont az is nyilván következik, hogy amcsi részről 1956 csak színjáték volt. Ők maguk nem nagyon akarták megbolygatni a számukra kedvező geopolitikai helyzetet: az európai népek megosztottsága miatt számukra minél nagyobb profitban számszerűsíthető életerőt vonhattak el mindenkitől, aki az általuk (amcsik által) katonailag ellenőrzött területeken él (Ld. az amcsi hitelek törlesztése, európai piaczszerzés), illetve az általuk az amcsi követségről kézi vezérléssel irányított országokban (értsd szovjet blokk) található. Tehát, Trianon előidézéséért is, de 1956 vérbefagyasztásáért is tetten érhető az USA áttételes felelőssége. Egyébként Pongrátz Gergely – amíg még élt – hasonló szellemben nyilatkozott, legalábbis 1956-ról. S ők bizony kinyomozták a szálakat, az USA történelmi gazságát (becstelenségét, aljas képmutatását) a saját bőrükön tapasztalták meg.

Ezt a gondolatsort végigvéve: ha Magyarország szabad akar lenni, akkor meg kell szabadulnia az amcsi fennhatóság alól. Nekünk semmi jót nem hoznak, pedig az amerikai nép a polgárháborúban harczoló magyar huszároknak is köszönheti az Észak győzelmét. Innen tőlünk (Szapárfalutól) nem messze van Karczagon Kováts Mihály huszártiszt emléktáblája. Tehát a Szabadságharcz 1956-ban azért nem érhetett véget, mert nem közvetlenül a bábjátékossal (US), hanem csak az általuk mozgatott bábokkal (marionettfigurákkal) (szovjet komcsi helytartók) hadakoztunk.

  1. A másik nagyon fontos következtetés, hogy a szabadságharcz katonai szempontból nem volt eleve kudarczra ítélve. Erre akkor döbbentünk rá, amikor Marossy könyvét olvasgattuk. Megrázó, s egyben felemelő lelki élmény olvasni a nov.4-i beavatkozást követően kibontakozó utóvédharczokban megedződött harczosok élménybeszámolóit. Nem féltek, nem omlottak össze, hanem olyan erőt éreztek magukban, amit most mi is érzünk, elhitték, hogy győzhetnek. S a magyarság egészének hite, de nem az övék volt kevés, s bár eleink nagyon sokat imádkoztak, mégsem eleget. Íme, következzék a történelem-jegyzeteinkbe ezzel kapcsolatban beírt néhány szakasz.

A fegyveres ellenállás

A drámai hatás kedvéért ebből a rövid bekezdésből kiragadva megismételjük a kulcsmozzanatot, amit olvasva bizony elérzékenyültünk, s ha csak egy röpke perczre is, de így utólag is elhittük, hogy a Szabadságharcz mégiscsak győzhet. (Nem félreértés, nem azt akartuk írni, hogy győzhetett volna, hanem, hogy győzhet.)

„… nagyobb forradalmár egységek működnek s a forradalmárok nagyon fáradtak, de lelkesebbek, mint valaha.”

Ezt bizony úgy kell érteni, hogy amikor az ember az igazságért küzd, a testébe költözik az egész világegyetem életereje, s legyőzhetetlenné válik.

Ez bizony a régóta áhított gyógyír a sokat szenvedett magyar nemzet számára. Ez az a keresetlen néhány szó, amelyre mi, magyarok régóta várunk, s lelkünk mélyén mindig is tudtuk, hogy egyszer eljön. A mi lelkünk ugyanúgy szomjúhozza (ez a legjobb szó rá) az igazság győzelmét, mint ahogy a lidérczek s földi szövetségeseik, a mai politikai elit (csonti-bontik) szomjúhozzák az emberi vért, a húsczafatokat s az emberi csontokat. Mert nekik (lidérczeknek) nincs testük, s tőlünk (emberektől) szeretnék azt elorozni. S most ez a politikai elit a világ minden táján kórusban fogja zengeni: „Jézus, engedd, hogy disznó alakjában a tengerbe fussunk.”

A történelem s vele az emberi élet titka az, hogy az ember az élet mulandóságában, röpke illékonyságában hogyan tudja megragadni a pillanatot. S ez a röpke január végi – február eleji percz, amelyet soha el nem feledünk, amíg élünk, ma (november elején) immár örökkévalóság. Hogy miért? Hogy hogy-hogy?

Az előttünk járó nemzedék elmulasztotta megadni 1956 évköri értelmezését. Ez nem elmarasztalás, nem számonkérés, hanem ténymegállapítás1. Sebaj, mi most megadjuk.

Nos, az évkörben az egyes állatövi jegyek kétszer ismétlődnek dekanátusként. Maga a forradalom Vízöntő-jelenség. Maga a forrás mozzanata teszi azzá. (A Forradalom a magyar forr igéből képzett főnév. Gondoljunk a jó borra. Az forr, jelezvén a minőségi átalakulást. Valami nagyon megváltozik. De ugyanúgy forr a tömeg – a magyar tájszótár szerint – amikor egyszerre sok ember összetolul egyetlen egy térbeli pontra, utczára, térre, amint az forradalmakkor szokás. Tódul a tömeg. Forr. Forradalom.)

Pap el-el szokta mondogatni, hogy „..Ami az év elején a nagy hidegben, a lázas időszak kellős közepén óriási energiakiáradás (ez a Vízöntő), az támad fel a Kosban (Húsvétkor). Ez az az óriási erő, amely a böjti időszakot (Halak) áttörve zsenge fűként három nap alatt még a betonon is áttörő megállíthatatlan erő lesz majd…” (1956-ban ezt a megállíthatatlan zsenge életerőt képviselik a pesti sráczok.) Bár egyszer már korábban képüket lehoztuk, most ismét sokkal kisebb mértben emlékeztetőül, mert itt is tanulságos, a hozzá fűzött szöveggel, amit „1956 – dióhéjban” összefoglalónkba írtunk2.

1956-ban a fentiek ellen fellázadó elemi erőt zömmel, tehát meghatározó módon az éppen hogy csak felcseperedő 12 éves4 fapuskás fiatalok” ma már hihetetlennek tűnő fellépése adja. Az ő erejük a március elején a föld alól ellenállhatatlan erővel három nap alatt a föld felszínére törő fű ereje, amely még a betont is át tudja ütni. Legyőzhetetlen erő. Íme, a földből éppen hogy csak kibújt fűszál:”

fapuskás fiatalok

Nos, a Vízöntő nemcsak januárban-februárban jelentkezik, hanem az Ikrekben is (jún. 11-20.), ez 1956-ban Rákosi pozíczióinak megrendülését jelentette, illetve a Mérlegben (október 1-10.) is. Nos, azt, hogy valami készülőben van, már 1956. október 6-án lehetett tudni (mert ez a nap már arra a bizonyos Vízöntő-dekanátusra esik), a Rajk-temetésen, amikor is éppen annyi ember vonult a Batthányi-örökmécseshez, mint amennyi később okt. 15-én Sólyom László altábornagy s tábornoktársai temetésére, illetve október 23-án a Parlament elé. Erről az összefüggésről (még a Forradalom előzményeit taglaló részbe) ezt írtuk jegyzeteinkbe.

Kettős rehabilitáció

Vagyis az évkört értelmezve. Az évkörben – legalábbis a magyar népművészetben – a szőlő a Vízöntő egyik legtisztább megjelenése. A régi magyarok február 26-án a Béma (Fény) ünnepén fényfelszabadításkor ezt ették a dinnyével együtt. (Ez már ugyan a tiszta jegyérvény-tartamú Halak, de a Vízöntő-paradoxon éppen arról szól, hogy a Vízöntő „ráterpeszkedik”, azaz ráterül a szomszédos jegyeire. A másik a Bak, ott az ünnepe a Vízkereszt, a kiséves Vízöntő ünnepe.)

Ez a szőlő ígéret formájában elvirágzik az Ikrekben, a hátsó kimeneti Vízöntő dekanátusában (jún. 11-20.). (Például nem véletlenül van a szőlősgazdák védőszentjének, N. B. Orbánnak a névünnepe május 25-én, a tiszta Ikrekben.3) Majd az Oroszlánban testet is ölt (az Oroszlán a Vízöntővel szemben álló recziprok, azaz magyarul kiegészítő jegye), vagyis a Vízöntő szellemiségnek az Oroszlánban van a testisége, akkor érleli az Oroszlánban otthon lévő Nap ereje a szőlőt. S végül, október elején, amikor a szőlőt, miután learatták, s kipréselik dézsákban, szabadul fel a Vízöntő-szellemiség, mustgáz formájában. Ha zárt műanyagpalaczkba tesszük, s nem vagyunk résen, hogy még időben fokozatosan, azaz lassan ki-kieregessük ezt a gázt, akkor az bizony utat tör magának, mert a Vízöntőnek minden másnál fontosabb tulajdonsága van. Nem tűri a kötöttségeket, a korlátokat. Letöri azokat. Ellenállhatatlan erővel. S a műanyagpalaczk szó szerint felrobban, ha elkezdjük letekerni a kupakot, s túl nagy belül a nyomás. Volt már, hogy magától is. (A palaczk nem bírta el a belső nyomást, s megadta magát: felrobbant. (Na, majd a csonti-bontik is megadják magukat. Felrobbannak mérgükben.

Tehát október elején nemcsak a borospinczékben szabadult ki a szellem a palaczkból, hanem a Batthyány-örökmécsesnél is (Vízöntő-dekanátus). S ez szökkent szárba Szegeden a MEFESZ-nél a következő Dekanátusban, a Mérleg utolsó dekanátusában, az Ikrekben (okt. 11-21.). (A fiatalság az évkörben az Ikreknek felel meg. A legfontosabb tulajdonságuk, hogy nem félnek semmitől, ezért is nem lehet őket legyőzni. (Tehát a Vízöntő legyőzhetetlensége a dekanátusai szintjén is hat.) Akár a barikádokon harczolnak, akár sportcsapat mezében.

S hát 1956 megmutatta, hogy a Skorpiót miért tartja az asztrológia a legyőzhetetlenség tulajdonságával rendelkező jegynek? Okt. 23. a Skorpióra esik (amely okt. 22-én kezdődik. Ugye emlékszünk a Petőfi Körre, amely okt. 22-én döntötte el a tüntetést, s fogalmazza meg a 16 pontját?) Nos, a magyar hagyományok tudnak a Vízöntő legyőzhetetlenségéről is. Pap Gábor érdeme, hogy megfejtette az Erős János meséjét, azaz évköri értelmezését adta. Erős János a Vízöntő tanmeséje. A Vízöntőnek két fontos tulajdonsága van: legyőzhetetlen, de sajnos manipulálható, azaz megtéveszthető is. (A mai világ hatalmassága – a nem gyógyászati, hanem alantas czélból alkalmazott tömeghipnózis segítségével – ezzel a tulajdonságával élnek vissza.) S vannak is beszámolókaz öreg 56-osoktól arról, hogy 1956-ban a megátalkodottak eleve készültek erre a tüntetésre, s meg is próbálták manipulálni, de végül is a tüntetés nem úgy sült el, ahogyan ők szerették volna. Ma ugyanez a helyzet.

Még annyit befejezésképpen, hogy a Skorpió-jegy legyőzhetetlensége (okt. 22-31.) a kettővel előtte soron következő Vízöntő jegy erejéből táplálkozik. Hétköznapi nyelvre fordítva, a Skorpió fullánkja (Jézus igazsága) a Vízöntő mindent elsöprő (kirobbanó) erejéből táplálkozik.

S az 1956-os Forradalom s Szabadságharcz legfőbb évköri zárótanulsága, hogy a fegyveres harczok éppen nov. 11-én érnek véget. Ez a nap Szent Márton napja, ekkor kezdődik az évkörben az Advent. Én itt most Molnár V. Jóskára hivatkozom, aki a magyar nép szokásrendjéről beszél, s egyértelművé teszi, hogy az Advent (a Nyilas) kicsit korábban érezteti a hatását, mintegy előszele van, mint ahogy az az évkörben egyébként esedékes lenne. [Ennek egyszerű az oka: a Márton-napi lúd a Tejút egyik ágát jelképezi, amely másik ága a (ténylegesen, csillagászatilag valóban nov. 21-án kezdődő) Nyilasban van ugyanis.]

Vagyis 1956-ban a Mérleg jegy közepén kipattant, Skorpióban félelmetes erővel mindent elsöprő Forradalom és Szabadságharcz az Adventhez elérvén újabb (immár 2.) Forradalommá alakult át, s csodákat (igaz viszonylag nagyon rövid ideig élő) csodává alakult át a fegyveres harczok elültével: a Munkástanácsok sztrájkjává.

S örök tanulságul (a Forradalom igazi történelmi örökségéül) hagyta a Forradalom évköri elemzése nekünk, kései s egyben gyarló utódoknak, hogy aki ismeri az évkört, bármikor ki tudja szabadítja szabadítani a szellemet a palaczkból. De igazából az úgyis magától szokott kiszabadulni. Idén, 2015-ben, a Forradalom 59. évfordulóján is éppen akkor szabadult ki, amikor 1956-ban is. Október 16-án, amikor Szegeden a MEFESZ megfogalmazta a követeléseit. Mi is megfogalmaztuk a magyarság követeléseit 2015. október 16-án.

„1. Szabad, szájkosár (5%-os küszöb) nélküli, szabad választásokat. Ha mindenkinek joga az Országgyűlési képviseletre, akkor miért kell kikörülmetélni a Parlamentből az 5 %-os küszöböt el nem érő pártokat? (Mert esetleg a „szalámipolitikának” ez nem érdeke?)

2. A Yankee-k menjenek haza egyszer s mindenkorra, Magyarország azonnal lépjen ki a NATO-ból s az USA fizessen kártérítést az MSZK 33 éves föld alatti (Fort Knox) rabságáért. (A gyengébbek kedvéért az MSZK Magyarország mindenkori államfője az 1100 éves előbb íratlan, majd Werbőczi István óta írott alkotmányunk szerint, a mindenkori király csak az MSZK nevében gyakorolta hatalmát. Az amcsik ezen a jogcímen adták ugyanis vissza. Így a törvényes magyar államot Magyarország államfőjétől való törvénytelen megfosztásért kártérítés illeti meg az USA részéről. S ez a kártérítési összeg tetemes. (Mennyire más lehetett volna a magyar történelem, ha a Korona itthon marad!)

3. Követeljük a MAZSIHISZ s más vele szövetséges sidoú szervezetek felelősségre vonását a magyarság ellen elkövetett emberiség ellenes cselekményekért, amelyeket már akkor is tiltott az ENSZ. s amelyeket az 1948-ban általuk létrehozott czionista állam keretében akkor s később is elkövettek. Recsk. Kistarcsa. Hortobágy. Terror háza. (A magyarság rendelkezésére állnak az MDP azon 1948-as jegyzőkönyvei, amelyek ezt az állítást tanúsítják. Ennyire önhittek voltak a „megátalkodottak”. Öreg hiba.)

Ezért üzenem nektek, megátalkodottak, kívánom Nektek, hogy felemelt fővel tudjatok tiszta lelkiismerettel találkozni az Istennel. Térjetek meg. Jobb nektek egyetlenegy percz tiszta lélekkel, akár czipőpuczolóként is, mint egész további életetekben a lidérczek s a Mammon (pénz) rabságában. Mert még egyetlenegy napotok van arra, hogy megtérjetek. Egyetlenegy. Utána tényleg késő lesz. So beware and behold. And be brave. K.L.

1 Molnár V. Jóska bácsi két évet ült magánzárkában, s csoda, hogy nem őrült bele. Pap Gábornak sem kellett kisebb próbatételeken keresztül mennie.)
2 Ez a hosszabb jegyzetek rövidebb összefoglalója, kvintesszenciája, ahogy a tudálékosok szeretik mondogatni, vagy, ahogy a bürokraták mondogatják: a zanzásított változata.
3 Az idei esztendő különös időminőségét mutatja a rendkívül jó minőségű szőlőtermés.

 

  és a 12. koporsószög

   (1956-2015. november 4.)

szog32

 Az emberi élet véges, a Jóisten kegyelme végtelen, de az emberiség történelme vértől csöpög, útját emberi húsczafatok jelzik s emberi csontokból ill. koponyákból van kirakva. Megátalkodottak, ki-ki maga igyekezzék levonni a tanulságokat. Elérkezett a számonkérés ideje.A magyar történelem a világmindenség fényének működésrendje, emberi történelemmé válása.” (vitéz Mezőkövesdi)

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharcz ideje immár betelt, s elkövetkezik a fényfelszabadulás.

Vigyázat. Legmagasabb fokú riasztás: az arany fokozat.

Jól tudjuk, legalábbis valamennyien, akik hosszú éveken keresztül tanulmányoztuk a magyar műveltségnek az évkör működésére vonatkozó összefüggéseit, tanításait, hogy ahol tizenkettességgel találkozunk, ott mindig az évkör tizenkettességéről van szó. Nos, a 11. szögnél kísérletet tettünk a Forradalom kiséves, tehát 365 napos értelmezésére. Az eseményekből kiderül, hogy a Forradalom tágabb értelmezésben nem volt 12 napos. Egyrészt nem is október 23-án kezdődött, hanem október 16-án, Szegeden. Másrészt kettős forradalomról beszélhetünk, s a második forradalom, a Munkástanácsok megalakulása s sztrájkja, amely teljesen új dimenziót vitt az eseményekbe, már az Adventben kezdődött majdnem november közepén.

De a forradalmárok, s itt Rácz Sándorra gondolunk, akit személyesen is ismerünk, hangsúlyozzák, hogy a Forradalom – a nyugati állításokkal szemben – igenis 12 napos, nem pedig 13 napos volt.

Nos, a 12 dicsőséges nap értelmezhető a 26 ezer éves Nagyévben is, még pedig Jézus kálváriajárásban s az – bár 14 stációja van, plusz, a 15-ik, a feltámadás – ragyogóan értelmezhető az évkör tizenkettességében.

S a czionizmus koporsójának utolsó, tehát 12-ik szöge ezt a mozzanatot jelenti, amikor is 1956-ot Jézus szenvedéstörténete s magyar nép történelme (szenvedéstörténete) közti szerves kapcsolatra fény derül, ráadásul éppen 1956 vonatkozásában.

Ennek értelmezésére legjobb tudomásunk szerint 2008-ban került sor. (Vitéz gödöllei Géczi Gábor, vitéz mezőkövesdi Szántai Lajos s vitéz nagykőrösi Pap Gábor munkája.) Ez már csak viszonylag későn, tehát csak akkor jutott a tudomásunkra, amikor nagyjából, igaz nem teljesen, a magunk megfeleltetésével is már végül is készen voltunk. S legnagyobb megdöbbenésünkre a saját megfeleltetésünk eltért a csapatmunka eredményeitől.

Mivel még nem érkezett el a teljes fényfelszabadulás ideje, majd csak Advent idején (tehát hamarosan nov. 11-től), két dologban fejtenénk ki egyelőre a különbségeket. Előtte még annyit elöljáróban, hogy

  • * egyrészt a Pap Gábor mindig el szokta mondani, hogy minden művészeti alkotásnak, s nyilván annak az alkotásnak is, amely Jézus fő műve (Kálvária-járás), több értelmezése, azaz több olvasata is létezik. A különbség egyrészt ebből adódik.

  • * Másrészt pedig abból, hogy mi magunk helyzeti előnyben voltunk a „munkacsoporthoz” képest. Ugyanis rendelkezésünkre állt a magyarság csodafegyvere, s tényleg az, a Rejtett Magyar Évkör, amelyet ők még akkor nem ismerhettek (s mi is csak később 2013-ban fedeztük fel a létezését).

A különbségekből nagyon röviden két dolgot teszek közzé, azaz kürtölök ki a nagyvilágba.

  1. Egyrészt Trianon egyértelműen az MSZK három zomáczképének (Atilláénak, Budáénak s az Istenszülő Asszonyénak, azaz Szűz Máriáénak) kicseréléséhez köthető. Trianon előképe volt a zomáczképek cseréje II. József által, majd testet öltött 1920-ban a magyarság ártatlan meghurczolásával, folytatódott 1956-ban, s végül is mind a mai napig tart. Tehát annyi számunkra a Napnál is világosabb, Jézus szenvedéstörténetét (kálváriajárás) s a magyar történelmet (a magyar nemzet kálváriajárását) tanulmányozva, hogy ami Jézus keresztre feszítettsége a Kálváriajárásban, az a magyar történelemben az MSZK zománczképeinek eltávolítása, s tulajdonképpen a Korona csonka állapota. Amíg az eredeti, de eltávolított zománczképek nem kerülnek vissza az eredeti helyükre, Trianon is fennáll. Mert a kettő egy s ugyanazon jelenségnek két különböző megnyilvánulása. S ez a folyamat, tehát az eredeti állapot helyreállása (mindkét vonatkozásban), hosszú folyamat eredménye lesz ugyan, de jól láthatóak az egyes szakaszai. 1980-ban kezdődött, az akkor keletkezett ún. Fénykorona szertartásokkal. Erről egyelőre ennyit. S biztatásul: mi ennek a folyamatnak minden egyes szakaszát jól látjuk. Az eredeti állapot helyreállása csak tőlünk (mármint a magyar nemzettől) függ, minden rendelkezésünkre áll, csak hit s bátorság kérdése.

Hargitai András barátunkat idézzük az egyik szertartás tanulságait összegezve:

A. Azt gondoljuk, hogy amit mi szeretnénk, nem lehetséges. De nagyon is lehetséges.

  1. Jó, jó, ezt még elhisszük, hogy lehetséges, na de hát nincsenek meg hozzá az eszközök. De nagyon is megvannak.

  2. Jó, jó, ezt még elhisszük, hogy lehetséges, meg is vannak hozzá az eszközök, na de hát nem találjuk meg. Nagyonis megtaláljuk – idézem barátunkat, Andrist – mindig kéznél vannak.

CsontváryEddig Hargitai András olimpiai bajnok úszó nagy-nagy bölcsessége, s köszönjük neki, hogy segített nekünk fáradságos utunkon ezzel a jó tanácsával, a magyar nemzet nevében is.

  1. A második pont, ahol eltérnek következtetéseink Pap Gáborékétól (hárman csinálták a megfeleltetést), az nem más, mint hogy a mi évköri értelmezésünkben 1956-ban Jézus nem meghalt a kereszten, hanem csak lándzsával szíven döfte a katona, s itt most akár Márai Sándort is idézhetnénk. Nem egy dicsőséges s hálás feladat a magyarság egyik legfájdalmasabb (1956) pontján vitába szállni, azaz eltérő álláspontra helyezkedni azokkal, akiket egyébként végtelenül szeretünk s tisztelünk, de hátha egyszer nekünk az évkör ezt mondja, akkor mi ezt az álláspontot képviseljük. S ebből adódóan a megfeleltetésenkben (olvasatunkban) számos eltérés van Papékhoz képest.

Sapienti sat. (A bölcseknek ennyi is elég.)

Viszont a beharangozott jó hír, mármint hogy alapvető változás bekövetkezése áll küszöbön, az nem más, s ez valószínűleg nem jó hír a festménymegátalkodottaknak, ha még időközben nem tértek meg, pedig mi jó előre figyelmeztettük őket, hogy bizony-bizony elkészült az a kápolna, amely Csontváry (tudjuk a VII. részben, szögünkkel ő térdepelteti kukoriczára a csontibontikat) híres festményén, az fohászkodó Üdvözítőn ábrázol. Ezért mindenképpen illik még egyszer ide kiemelni a képét.

Most azonban a festmény más részletét emeljük ki:

Azt, ahol az Üdvözítő Kápolna szerepel, amelyről Molnár V. Jóska el-el mondja előadásain, hogy a csángó imádság megtestesülése: „kívül aranyos, bévül kegyelmes”. Térdükön Istenhez imáikban fohászkodó Istenszerető emberek imáiból született, épült fel minden köve.

szog27Vegyük jól szemügyre, ismerkedjünk meg annak az 1956-os Forradalomnak és Szabadságharcznak az áldozatai kiontott vérének értelmet adó Székesegyház ősképével, amely egyszer a közeljövőben Magyarország területén fog állani. Az önrendelkezését helyreállító szabad Magyarország törvényes elöljárói (államfő, kormányfő) elviszik oda hivatalos vendégeiket az állami protokoll kötelező részeként megmutatni a magyar nemzet történelmi szerepét s nagyságát, azaz Jézus kálváriajárása s a magyar nemzet történelme lényegi azonosságát „Az Utolsó Ítélet templomának” megtekintésére, mert hiszen – talán nem túlzás, hogy – ezt a szerepet fogja betölteni, minden ország államfő s kormányfő meghívást kap, mert az tetemrehívás lesz a javából. Oda el kell majd jönniük. Ebben a templomban látható válik a Kárpát-medencze (térbeli kör) és a Rejtett Magyar Évkör (időbeli kör) szerves összefüggése is. Csak egy-két mozzanat:

  • Nagyszombat nagyjából ott van térben, ahol Nagyszombat az évkörben.

  • Arad ott van, ahol Arad (1849) az évkörben.

  • S végül Szeged ott van, ahol 1956 az évkörben.

Köszönöm olvasóink megtisztelő figyelmét és kitartását, amellyel sorainkat olvasta.

Egyúttal ezúton köszönöm meg felmenő rokonaimnak (különösen édesanyámnak, aki már nem él, de édesapámnak, aki még él, s nagyszüleimnek is) azt, hogy szeretetben nőhettem fel, s magyarként, s támogattak, ahogy tudtak, hogy tanulhattam.

S családomnak, hogy biztattak, s életem nehéz pillanataimban mellettem álltak.

Továbbá a szabadságharczosok ellőttünk járó nemzedékeinek (különösen Papnak, Molnár V-nek, s Szántainak), hogy reánk is hagyományozták őseink tudását.

S végül, de nem utolsósorban a magyarmegmaradasert.hu oldalnak, hogy lehozta 12 részes tanulmányunkat.

S ezennel sorsunkat Isten kezébe helyezzük, akiben eleitől fogva hittünk, hogy mi is megítéltessünk. Vége….

írta: Nagykun-Kovács László


A Magyar Megmaradásért értesítése az olvasóinknak: Mivel néhány erdeti formázási formát sajnos nem tudtam visszaadni a honlapunkra, ezért a szerzőtől kapott eredeti anyagokat, is leközlöm itt alul. .

 1. koporsószög
 2. koporsószög
 3. koporsószög
 4. koporsószög
 5. koporsószög
 6. koporsószög
 7. koporsószög
 8. koporsószög
 9. koporsószög
10. koporsószög
11. koporsószög
12. koporsószög


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások