Azóta ugyanis előbukkantak a Tordostól alig 18 kilóméternyire lévő Alsó-Tatárlakán, Kolozsvárt, Temesvárott stb. olyan leletek, amelyek egyszeriben világossá tették a tényt, hogy Erdély területén a sumérok nemcsak egyszerűen "átvonultak", hanem állandóan meg is telepedtek.

Ezért tanulmányomban a tatárlakai rituális sumér temetés nyomai, a kolozsvári TORMA-gyűjtemény átrevizálása is több helyen felbukkanó új leletekről igyekszem rövid és kerek összefoglalót írni, hogy lássuk TORMA lelkének tovább működését.

TORMA ZSÓFIA munkásságának és több, mint százéves közleményeinek két véletlen neolitikum-kori lelet felbukkanása adott először szenzáció szerű jelleget, majd később tudományos színezetű újjáértékelést.

Az első véletlen eseményről HARMATTA JÁNOS, magyar egyetemi tanár szavaival a következő módon zajlott le :

". . . 1961-ben N. VLASSA a Maros völgyében, Tordostól 18-20 km.-re Tatárlakánál egy "teli" jellegű településen végzett ásatás alkalmával a legalsó, Tordosnak megfelelő rétegben, egy szemmel láthatólag kultikus célokat szolgáló gödröt tárt fel, amelyből 26 égetett agyag idol ( bá1vány) két kyklosi alabástrom idol, 1 Spondylus kagylóból készült karperec és 3 agyagtábla került elő. A két agyagtábla közül kettőn olyan jelek figyelhetők meg, amelyek az ásatót az archaikus Uruk és Jemdet Nasr pitrografikus írására emlékeztették. Olyan jelek, amelyeknek valamilyen kapcsolatát a régi mezopotámiai írásbeliséggel fel lehetett tenni, már a múlt században is kerültek elő szép számmal Tordoson és feltárójuk, illetve gyűjtőjük, TORMA ZSÓFIA már 1879-ben utalt is a tordosi jelek és az asszír babilóniai írásbeliség kapcsolatának lehetőségére, és a feltevést nem kisebb tudós, mint A. H. SAYCE is komolyan mérlegelte.

Ez lett volna az első jelenség, amely a tudományos közvélemény érdeklődését TORMA ZSÖFIA személyére és munkálkodására terelte vissza. A másik esemény az elsőnek következménye: a tordosi és Nándor-völgyi gyűjtemény TORMA jóvoltából a kolozsvári múzeum birtokába került. POSTA BÉLA szerint kb. 11 ezer drb. gyűjteménye azonban mint halott érték ládákban hevert a múzeum raktáraiban. Mindössze annyi történt, hogy ROSKA MÁRTON számba vette őket és általános jelzetekkel csoportosított, anélkül, hogy tudományos értéket tulajdonított volna nekik. A tatárlakai lelet az egész Világ sumérológusait felrázta, elannyira, hogy most újból aktuálissá vált a ROSKA-féle rendszer reviziója. És most történt meg az új csoda : egy tordosi, sumér eredetű felirásokkal, piktográfiái jelekkel ellátott koronggal kapcsolatban. A ROSKA-féle leírás illusztrációja azonban eltűnt és ezt az egy darabot keresték egy évtizeden át, amíg véletlenül egy más csoport darabjaihoz beosztva megtalálták.

A csoda azonban még ezzel sem zárult le : ROSKA felületesen rajzolta le a sokáig keresett és most előtűnt korongot, amelyen mindegyik oldalon nem 13-13 írásszerü jegy volt, hanem mindegyik oldalán 26-26, amelyek párszor ismétlődtek.

A kónikus furattal ellátott korongot ROSKA, mint hálósúlyt könyvelte el annyi már száz társával együtt. Az érdeklődést POPOVITCH VLADIMÍR szerb régész indította el, ő volt a fáradhatatlan kutató, mert jelentős tanulmányt írt "Une civilisation égéo-orientale sur le Moyen Danub" címmel, a Vaskapu melletti ásatások összekötőláncát keresve Erdély felé.

Az 1968-ban megejtett múzeumi újjárendezés tehát újra felszínre dobta a már TORMA által lajstromozott, sumér írással díszített égetett agyagkorongot, amely mint a tatárlakai pictográfok, szintén nagy érdeklődést váltott ki a világ legismertebb sumérológusai között.

Most már világossá lett, hogy Erdély területén és mint később látni fogjuk valóban éltek sumérok, akik részben korábbi írásjeleket használtak, mint Ur város és vidéke lakói. Maga a jelzett korong, amely egyébként most már végérvényesen a kolozsvári múzeum egyik legrégibb és legjelentősebb darabja is, ma a Nr. V. 9294. számot viseli.

Valójában két égetettcserépkorong egyberögzítése, ahol az egyes feleket egy szemmel is látható cikk-cakkos vonal választja el vagy köti össze, míg a korong közepén egy kónikus furat van amely szürkés agyagszínű, míg a korongfelület finomzománcszerü sötét cserép színét viseli.

A ROSKA MÁRTON-féle leltározás nagyon sematikius, nem részletez. Valóban legnagyobb nehézsége lehetett a több száz átlyukasztott korong rendeltetésének meghatározásában, hisz alakra és nagyságra nézve valamennyi majdnem ugyanaz. Az "írásszerűségek" sem tűnhettek fel. Ilyes bekarcolás majdnem mindegyiken van. Jó magam, mikor a Princeton Egyetem könyvtárában sorra vettem a rengeteg korong-rajzot, csak hosszas keresés után és recenzióval bukkantam rá. Mindenesetre H. SCHROLLER már idézett munkája volt segítségemre az azonosításban. Végső fokon azonban mégis VLASSA identifikálása a döntő.

VLASSA érdeme, hogy a tordosi újból felfedezett TORMA-féle korong piktográf, pre-sumir jeleit hasonlónak találta a hires "Blau Táblák"-kal, amelyek a koradinasztiai Mezopotámia-i kultúrához tartoznak. Ezeket a hires táblákat, amelyek ma a British múzeum birtokában vannak, elsőnek M. E. I. MALLOWAN "Civilized Life Begins : Mesopotamia and Iran" című munkája közölte (London, 1961.) A két egészen külön földrajzi térségben készült írások nemcsak hasonlóak, hanem kimondottan azonosak is ! Ezt az azonosságot még kilehet bővíteni egy a Kis sumér város-államból származó égetett cserép táblácskával, amelynek több jele szintén azonos a már említett két darabbal, a tordosi korong és a "Blau Tábla" feliratával. A három különféle térségben, de megközelítő időben készült tárgyak jeleiből összeállítottunk részben VLASSA alapján egy betűtáblázatot, hogy az összefüggéseket, azonosságot jobban szemléltethessük. Íme, a táblázat megdöbbentő adatai"

Sokan még ma is kételkedve fogadják egy-egy ilyen ősi agyagtáblatöredék jeleinek fontosságát. Ez főként magyar vonalon érződik, mert a régészektől eltekintve a finnugorságnak kritikátlanul elkötelezett magyar nyelvészet és az általa irányított "tundrai magyar őshaza" fogalmát kiagyaló történészek szinte sziszegve fogadnak egy-egy "ténytörténelmet" képviselő ilyen cserépdarabot. Egyszeriben a "nacionalizmus" mumusától ijedeznek és óva intenek mindenkit, hogy a régészet nem mérvadó őstörténelmünk körvonalainak meghatározásában.

Engedjük meg magunknak a papírpocsékolást, hogy ezzel az "elfogulatlan magyar" véleménnyel szemben egy újságcikket idézzünk, amely a magyarországi pártrendszer szócsöve és véleményértéke a régi pápák "ex cathedra" dogmatikus súlyával rendelkezik az önálló gondolkodásnak a lehetőségét is elfelejtő, vagy attól reszkető átlagember felett. Íme egy román nemzeti öntudatot élesztgető közlemény:

"Román régészek néhány esztendeje nagy-szabásu ásatásokat végeznek a Duna jobb partján lévő Capidavában, a géták és dákok egykori erődítésében, amelyet később a rómaiak birtokoltak. A mély földrétegből most tetszetős, alakú agyagedény került elő. Történészek és nyelvészek rendkívül nagy érdeklődést mutatnak az edényen olvasható felirat iránt. Az agyagtárgy szakemberek megállapítása szerint a IX. század második, vagy a X. század első feléből, azaz a hűbéri korszak kezdeti szakaszából származik.

Az edény külső falán vonalakkal apró részekre osztott díszítés látható. Az ábra mindenegyes részében görög betűk vannak, mégpedig a keresztény liturgiában meghonosodott vallási szertartások elnevezésének kezdőbetűi. Ezeken kívül ott van az egész görög ábécé is fordított sorrendben, tehát az ómegától az alfáig. A betűket a fazekaskorong keringésének irányában valamilyen hegyes szerszámmal vésték az edény oldalába.

Különösen nagy jelentőségűnek tűnik a mesternek a szöveg végére iktatott neve: Petre, a mainak megfelelő egyházi írásmóddal.

A Bukaresti Tudományos Akadémia munkatársai a most kiásott, kb. ezeréves agyagkorsót, illetve az azon látható feliratot a legrégibb román nyelvemléknek tekintik, mely új megvilágításba helyezi a román nép kultúrális múltját." ( Népszava - Budapest - 1970 július 5.)

A rövidke újsághír megmosolyognivaló. A román nép amely a Duna partjait csak a XIII. században éri el felszivárogva a Balkán hegyeiről, egészen Vardarig terelve kecskenyájait és hol a hires "dák" nép utódjának hirdeti magát, amelynek a nyelvét őrzi, de "latin" elvegyüléssel, mint a vitéz római légionárius-veteránok klasszikus latinjával és legelső latinbetűs könyveit csak a 19. században kezdték nyomtatni, lévén addig a szlávoktól kölcsönzött cirillika az ábécéjük, most hirtelen görög-ősromán nyelvemlékre bukkan a Duna partján Capidavában ( KAPU DÉVA = Isten Kapuja pehlevi-török nyelven!), ahol szerintük a dákok és géták voltak az urak, akik soha sem vették fel a kereszténységet.

De ha a "Népszava" meghagyja boldog gyermeki örömükben a tudós román Akadémikusokat, talán csak azt teszi, amit a szülők : hadd örüljön a gyermek a Jézuska karácsonyfájának. Addig boldog, amíg elhiszi !

A románok "gyermeteg hiszékenysége" az egyszerű és műveletlen nagy tömeg jellegzetessége. Újabban már túl későinek találják a "dákó-román" ősöket is és miután Trianon és Európa ostobasága egy valóban többezer éves kultúrával rendelkező népet megfosztott az erdélyi részektől, ezen az ezer éven túli "bizonyítékokat" gyűjt az "ősi föld jussához". Mert a játék erre megy. Román régészeti szaklapok, népszerű kiadványok az egész kultúrvilágot elárasztják. Nincs valamirevaló egyetemi könyvtár, ahova ingyen és bérmentve meg ne érkeznének ezek a "kultúr" cserepek és ismerve a 20. század gondolkozni-rest, fáradt agysejtű embertömegeit épp úgy "jogosnak" találják Romániát Erdély birtokában, mint annak földfeletti, földalatti, eddig megtalált és ezután megtalálandó kultúrkincseivel együtt, ahogy egy BARTÓK BÉLA a "legnagyobb román zeneszerző", vagy a fanatikusan szanszkritot kutató CSOMA SÁNDOR, a "román kutatók büszkesége" vagy a gyulafehérvári hires bazilikát építő VITÉZ MIHÁLY VAJDA "többszáz középkori templomot építő tevékenysége" mind a román nép szellemi felsőfokú voltát mutatják az elmaradt és most végre "felszabadult "erdélyi magyarság javára. Az egyedüli, amit még meghagytak ezek a világszerte röpködő "pósta-kacsák" azok az oláhcigányok.

De ne essünk "érzelgős hangulatba", és ne haragudjunk, mert aki haragszik, annak nincs igaza... Inkább említsük meg egy frissensült román közírónak a tanulmányát, amely a miénkkel némineműleg egyetért. Ezt az eddig ismeretlen nevű közírót SIMION SAVEANU néven ismerik kartársai és nem lehetetlen, hogy valaha SAVANYÚ SIMON volt a neve. De ez nem is fontos. Sokkal többet ígér, sejtet, sőt mond a bukaresti "MAGAZIN" 1970 december 18-án közölt kis írása, amelynek a címe : "Ne-au vizitat Sumerienii ?", magyarul : "Meglátogattak-e bennünket a sumérok ?" A kérdésre a válasz : Igen ! Ez annyit jelent,hogy a románok már előbb Erdélyben, kifejezetten a Maros partján éltek K.e. 2880-ban, hisz erre az időre teszi a tudomány az ott talált sumér jellegű táblácskák sorát. Magyar részről is nagy az ujjongás, hiszen a románok íme egyszeriben megoldottták a magyar-sumér kérdést is.

PAPP LÁSZLÓ és a többi nagy anti-sumérok most már nyelvészetileg meg tudják majd magyarázni, hogy mennyi minden örökség szerepel a magyar nyelvben, de persze román közvetítéssel...

A táblázat jelsoraiba technikai okok miatt nem vettem be a Kis városból származó agyagtáblácska jelét, amely a sorszám listáján a tordosi korong 11. számú jegyével azonos, mintegy szánkót ábrázolva és amelynek jelentőségével a szakemberek mindmáig nincsenek tisztában. A Kis városi agyagtábla (11. kép) azonban a piktográfia legszebb példányait mutatja és többek közt A. PARROT ("Archéologie mésopotamienne" P a r i s, 1946, 78.) valamint M. POPE ("The Origin of Writing in the Near East" - Antiquity 40 (1966) 17-23) foglalkoztak vele behatóan, de a szövegfeloldás biztonsága nélkül.

De eltekintve a jelzett tordosi sumér piktográf jelektől amelyeket felsoroltunk, VLASSA már több tanulmányában egész sor ilyen jellel foglalkozott, amelyeknek gyűjteményes kiadása várat magára. Mindenesetre szakértők szerint sumér írásjelek, ideogrammok és "tamgák" vagyis tulajdonjegyek közül legalább is 400 darab okvetlen "sumér-gyanús".

TORMA ZSÓFIA tehát már egy teljes évszázada finom női intuíciójával majd éles logikával rádöbbent arra, amit egy román tudós nyomán ma az egész világ csodálkozva emleget : Erdélyi és magyarországi sumérok hajdani szerepéről való bizonyosság !

ROSKA MÁRTON mindenesetre nem rendelkezett annyi fantáziával, hogy a sok száz agyagkorongocskát ne egyedül és kizárólag "hálósúlynak" tekintse (mint ahogy voltak és vannak akik viszont a szövőszékhez szükséges fonalsúlynak tekintik...) Maga az a tény, hogy a jelzett jelösszegezésen (10. kép) a tordosi jelek és az un. "Kék Tábla" jelei közül 11 darab azonos, míg a tatárlakai korongok és "Kék Tábla" jelei közül mindössze három, azt mutatja, hogy az igazi sumér őskultúra tordosi telepe jelentősebb fejezetét alkotja a sok feltóduló kérdésnek. Mindenesetre nagyon feltűnő, hogy amíg a tatárlakai lelet szinte világszerte nagy feltűnést keltett és a sumérológusok legnevesebbjeit állította csatasorba, addig a TORMA ZSÓFIA felfedezte tordosi leletekkel, illetve az írásos koronggal a tárgyilagos és vérbeli tudós, VLASSA MIKLÓS foglalkozott kimerítőbben.

Ugyanez a hasonlatosság, illetve azonosság egyébként magának TORMÁNAK is feltűnt, mert az idézett jelek többször is ismétlődtek. Természetesen végleges következtetéseket nem volt módjában leszűrnie, hiszen a múlt század vége felé az ásatások Közel Keleten még eléggé gyermek cipőben jártak. Ennek ellenére mégis észrevette, hogy "a primitív írások" nem véletlen jelenségek a különféle cserépdarabokon.

VLASSA betekintést nyerve TORMA ZSÓFIA leírásaiba, már könnyebben követhette ezeknek a "primitív írásoknak" az irányát. Saját szavaival élve : "A cserép töredék a maga primitív írásával nem egyedüli jelenség. Anélkül, hogy a sok-sok száz darabot sorravennők, melyeknek a fenekén 1-3 bekarcolt jel szerepel - és amelyek zömét már közölték, míg mások közöletlenek - itt csak öt darabot veszünk sorra, melyek mindegyike a hajdani Torma Zsófia gyűjteményhez tartozik." (N. VLASSA : "Kulturelle Beziehungen des Neolithikum Siebenbürgens zum Vorderen Orient." - Acta Nepocensis, (1970)

Mielőtt azonban a jelzett külön írásjeles tárgyat VLASSÁVAL sorra vennők, meg kell említenünk, hogy maga TORMA is lerajzolta és írásjegyeit rögzítette sok darabnak. így a "Neolith kőkorszakbeli telepek Hunyadmegyében" címmel az Erdélyi múzeum 7 (1879 ) szám 8. tábláján. Ezt használta fel aztán a híres szerb régész POPOVITS VLADIMIR, aki nyugtalanul kereste az eredeti és közben elkallódott példányt. De ezen a nyomon indult el az alapos kutatás, amely végül is eredménnyel végződött.

Ekkor tájban indult a lázas kutatások és ásatások sorozata a görög ősi szigetek, Kréta, Ciprus és az Égei-tenger szigeteinek ősi kultúráit feltárni szándékozók részéről. A világhíres krétai műveltség feltárója A. J. EVENS egyszeriben felfedezte TORMA írásai és közleményei alapján a roppant hasonlóságot a tordosi valamint a krétai írások között, amelyek különösen az u. n. "Linear A" krétai képírás vonalán feltűnő. Erre vonatkozólag honfitársunk, az Ausztriában élő MOLNÁR LÁSZLÓ professzor közölt egy jelentős kis dolgozatot "Egy Kréta-Mykénéi agyagtábla magyar szavai" címmel. (Magyar őskutatás 1 (1971) 329-336) ahol a SAYCE által "díszeknek" nevezett, majd "asianucus "T"-nek vélt rovás jelek tömegével szerepelnek az ugyancsak rovásírás sos "ZS" betű jelei mellett. MOLNÁR professzor kis táblácskáját teljes egészében leközlöm, hogy bárki is láthassa a betűk azonosságát a tordosi, TORMA által SAYCEHOZ intézett levél válaszában. MOLNÁR már határozott és logikus gondolatmenettel fel is old pár szót, amely kétségtelen azonos a magyarral, illetve közös ősnyelvükkel a sumérral. (12. kép.)

Ezért tartjuk sajnálatosnak, hogy TORMA eredeti levelei nem szerepelnek a "Torma Zsófia levelesládájából" kiadásában annyi felesleges és jelentéktelen román és szász tanárocskákkal, vasúti állomásfönökökkel folytatott levelezések mellett, mert ezek a levelek már ma sokkal előrébb segíthették volna nemcsak a rovásírásra vonatkozó ismereteinket, hanem a kréta-mykénei A és B. lineáris szövegmegoldásokat, amelyek az emberiség közös kultúrkincséhez tartoznának és nem a román sovinizmus aprócska érdekeit szolgálnák, mint ODOBESCU vagy TOCULESCU GRIGORE vagy akár a karánsebesi ezredorvos GERZETIC. Jelentőségük a kiadványban a "román kultúra" jelentőségét volna hivatva öregbíteni... Ezzel szemben teljességgel hiányzanak a Sir ANTHON JOHN EVANS, a világhírű német régész-anthropológus VIRCHOW RUDOLF (1821-1902.), SAYCE 7 levele, amelyek sorra foglalkoznak a TORMA ZSÓFIA által felvetett "intuitív gyanúra", hogy a cserépedények tömegein szereplő jelek az első európai írásbeliség jelentős kísérletei vagy fejleményei.

A tordosi "írásszerüségek" TORMA ZSÓFIA alaposságát mutatják. Legkisebb részlet sem kerülte el figyelmét. Közzé tett apró tanulmányai alapján és még inkább a mindenüvé elküldött, soha ki nem adott, de sokak által a szerző és felfedező illetve gyűjtő nevének említése nélkül, sokan írtak vele kapcsolatban tanulmányt. Ilyen többek közt a modern, mai régészek közt M. S. F. HOOD, aki 1947-óta az oxfordi egyetem égisze alatt folytatott ásatásokat Krétában és néminemű hasonlatosságokat fedezhetett fel a kréta és tatárlakai leletek között. Tanulmánya az u. n. "szenzacionalista" írások közé tartozik azzal a megtoldással, hogy politikai propaganda magvait is elszórhassa benne. Közölte ezt a tanulmányt a "Scientific American" 1968 májusi számában. Ezen állításomat főként arra építem - TORMA - mellőzésével, hogy az egész tordasi-tatárlakai műveltséget "Vinca-kukurá"-nak titulálja, vagyis a jugoszláv érdekkörbe utalja. Ez még önmagában véve nem sokat jelentene - bár ma már az általános régészet inkább "Bánáti kultúrá" -ról nyilatkozik, annak ellenére, hogy a régi Galambőc vára közelében lévő Vinca falucskában feltártak egy valóban nagyon ősi, talán a legöregebb európai emberi települést, azonban minden szobrászati gazdagsága mellett teljesen hiányzik belőle az írásbeliségnek minden legkisebb nyoma. A "kultúrák"-nak az elnevezése még önmagában nem jelent okvetlen elfogultságot, sőt politikai részrehajlást, de az az elhamarkodott ítélkezés amely HOOD írásából árad, nagyon elgondolkoztató az irányított következtetések szempontjából. De sok szó helyett inkább idézzük az angol régész véleményét :

There is even a kind of backward precedent for such an event. Twice in later history systems of writing reached this part of Europe in the train of an imported religion. The first time, in the fourth century A .D. a Gothic bishop Ulfilas, invented an alphabet so that his barbarous tribesmen could read the Bible in their own language. The second time, in the ninth century A.D. two Greek missionaries, Cyril and Methodius, invented the alphabet that won the Slavs of Moravia and Bohemia to Christianity. It is not impossible that missionaries of an even older religion carried the first example of writing to the Balkans thousands years earlier." (I. m. 37. ol. d)

Magyarul : Van a múltban erre az eseményre visszaható eset. Két alkalommal is megtörtént az írástörténet szisztémáiban Európa eme részén s mindkét alkalommal egy új vallás bevezetésénél. Az első ilyen alkalom K. u. a IV. században, egy gót püspök, ULFILAS, feltalált egy "ábécé"-t, hogy ezen az úton barbár törzsei saját nyelvükön olvashassák a Bibliát. A második esetben pedig K. u, a IX. században, két görög hittérítő CYRIL és METÓD is feltaláltak egy "ábécé"-t, amely megnyerte a kereszténységnek Moráviát és Csehországot. Nem lehetetlen, hogy ezek a hittérítők egy ősibb vallás által használt betűket vettek igényben mintául azok közül, amelyek a Balkánon szerepeltek... "

Eltekintve Mr. HOOD két példájától, amelyek természetesen a germán és szláv "kultúrfölény" elsőbbségét és felsőbbségét elsietve kapcsolja össze a gót ULFILÁS és a görög-szláv CYRIL-METOD személyeivel, maga az a tény, hogy a Balkánra teszi a "betűk találkozási helyét", önmagában tévedés. ULFILÁS a hunokkal erősen elkeveredett és nekik meghódolt gótok püspöke volt. A Hunoknak pedig már a 350 évi európai betörése előtt - Szent JEREMOS tanúsága szerint - saját írásuk volt és saját nyelvükön énekelték a szent énekeket, amelyek szövegét írásból tanulták. A hun-írás pedig a rovásírás. Ezt a tézist nagyban megerősíti az a letagadhatatlan tény, hogy a tordosi és tatárlakai írásos jelek - amelyek nem "fogalomjegyek", vagy "képek" egyenes vonalú, sokszor megtört jelek, de semmi esetre sem az un. "cirilika" betűsor, amely írott formájában bizony sok-sok kacskaringóval és görbülettel, hajlattal díszeskedik. Az_ULFILAS-nak tulajdonított és "rúnának " nevezett írás viszont a Közép Ázsiától egészen Magyarországig ismert, használt és gyakorolt "rovás" írással azonos. Hogy JORDANES a gót püspökről nevezte el, nem mondja a telje valóságot, mint ahogy ma már a könyvnyomtatás feltalálóját is csak a németek és a gondolkozni restek nevezik GUTENBERG - GANZFLEISCH-nek, hiszen már Mongoliában századokkal előbb nyomtak könyveket. Egyébként is ULFILÁS soha sem járt a Balkánon, hogy az ott még meglévő ősi "Vinca-kultúra" nyújtotta betűkből "rúna" ábécét szerkesszen, ő a Krim-félszigeti püspökség vezetője volt.

Ugyanez a helyzet a két görög-szláv testvérrel, akik a cirillikát alkották volna meg. Első sorban történelmi tévedés, hogy a két jámbor szerzetes valaha is járt Nagy Moráviában. Metód a Szavóniai részek egyháznagya volt és csak a pánszláv mozgalom - amely politikai álarcát levetve inkább vallási mezbe rejti igazi arcát - hitethette el az ostoba és történelemben járatlan MONTINI-val, hogy pl Nyitrán hajdanán működött METÓD, akiről aztán nagy sietve elnevezték az ősi SZENT LÁSZLÓ püspökséget. De ha eltekintünk ettől "a romantikus nemzeti érzelgősségtől"- amellyel oly sokan vádolják az igazi magyar érdekek védelmét - akkor is tévedésnek kell mondanunk Mr. HOOD ama elképzelését, hogy CYRILL és KONSTANTIN épp a Balkán-félszigeten, - egész határozottan a "Vinca kultúra" központjában találkozhatott össze a néminemüleg "runikus"- vagy "rovásos" jellegű ősi írással. Bár a jő professzor világhírű régész, de eléggé gyenge történész, hisz azt is tudnia kellene, hogy a jelzett testvérek Kazáriában is jártak térítési szándékkal és a missziósok első teendője mindig az illető nép írásának megismerése, elsajátítása, kibővítése stb. volt. Nos, a kazároknak már a mózesi hit felvétele előtt meg volt a maguk saját írása, tökéletes és teljes ábécéjük, amely tökéletesen és teljesen azonos a Közép Ázsia-i Orchon-völgyi sírkövek rovásírásával. Mr. HOOD - mint általában a nyugati tudományos világ - azonban még csak "feltételezéseiben" sem juttat helyet az" érzelgős magyarság" igazának...

Ekkora kitérő után azonban el kell ismernünk Mr. HOOD kétségtelenül helyes meglátását is, amennyiben az általa kutatott "Krétai műveltséget" az ui. Knossosi táblákkal" igyekszik bekapcsolni az általa "Vinca-kultúrának" nevezett és "elhíresült" leleteibe. Tanulmányának illusztrációiban szintén egy korongocska szerepel, amely a tatárlakai és tordosiakhoz hasonlóan át van lyukasztva, valamint egy négyszögletes agyagtáblácska sérült példánya, amely a tatárlakaihoz hasonló.

Az első tekintetre nem párhuzam, hanem inkább idegenszerűség érződik a Mr. HOOD által mellékelt és a Kréta-sziget Knossos-i ásatásainál előkerült kerek és szögletes táblácskák és az ugyanilyen tatárlakai leletek között. Először is nem szerepel rajta a négyes tagoltság, hanem köralakban szeletelés nélkül folynak a "betűk" egészen a korong peremére szorult lyukig. Maguk a jelek is inkább - és ezt főként a négyszögletes táblácskán láthatjuk - hasonlítanak a TORMA ZSÓFIA kézirajzában szereplő ékírásos másolatokhoz. (2. kép.) Ennek talán mindössze technikai oka lehet, amint az HARMATTA professzor feltételezte, aki szerint a tordosi és tatárlakai korongokra karcolták a jeleket az alapanyag megkeményedése után, míg a knossosi táblácskákat inkább nyers, vagyis puha agyagba "ékelték" bele és csak azután "égették ki" a tűző nap hevénél.

Mr. HOOD egyben párhuzamot von egy a Dzsemet Naszr városkában, a Tigris-folyam partján talált és K. e. 3000-ik évre datált táblácska között is. Ez a táblácska már sokkal jelentősebb a knossosinál : több "piktográfja", képjele van, ami arra mutat, hogy a végső sumér ékírásos korszaknál is régibbnek lehet tekinteni, mint azt a későbbiekben beigazolva is látjuk.

Meggyőződésünk, hogy Mr. HOOD tanulmánya inkább azzal a be nem vallott, de mindenesetre erősen gyanítható szándékkal íródott, hogy az általa szinte - Sir EVANS óta - kisajátított kréta-mykénei kultúra legősibb voltát bizonyítsa és az un. "égei-kultúrát" az emberiség legősibb kultúrcentrumának állíthassa be, ahonnét az emberi gondolat rögzítésének, az írásnak a nagy adománya a szélrózsa minden irányában szétáradt. Ha ez a feltevés helyes, nem akarunk akkor sem elmarasztalók lenni, hiszen a "minden szentnek maga felé hajlik a keze" valósul meg csupán a szándékaiban és az emberi hiúság sokszor nagyobb az igazság szereteténél.

Egy azonban minden esetre végérvényesen megállapítható : a híres oxfordi régész tanár, tevékeny ásatások vezetője és minden technikai előnynyel rendelkező író meg sem közelíti a szűkös körülmények közt kutató magyar tudósok tudományos megállapításait. Ezek közül csak kettőt említek meg : HARMATTA JÁNOS professzort és MAKKAY JÁNOS régészünket. Az első - mint látni fogjuk - nemcsak helyes párhuzamaival teremtett kapcsolatot a tatárlakai táblácskák és mezopotámiai hasonmásai közt, hanem a szövegüket is feloldotta és pedig a TORMA ZSÓFIA finom női intuiciójával megérzett vallási - szertartási alapon. MAKKAY pedig ráduplázott Mr. MOOD piktográfiái jeleire és egyben a leglogikusabb eredményekre jutott. Mindkét magyar tudós elismeréssel emlékszik meg TORMA ZSÓFIÁRÓL. MAKKAY : Már a tordosi jelek első felfedezője, az első magyar régésznő, TORMA ZSÓFIA, feltételezte, hogy jeleinek valamilyen kapcsolata van a kora-mezopátámiai írásjelekkel. "(A tartariai (alsótatárlakai) - táblácskák" Magyar Tudomány, 1970/1. 65.)

De legnagyobb jelentőségű munkát vállalt magára a "TORMA-revizió"-ban a tatárlakai leletek hatására VLASSA MIKLÓS a kolozsvári fiatal régész, aki magyar származású és szívesen írja tanulmányait német-angol nyelveken, hogy nagy jelentőségű munkái ne maradjanak a kis magyar nyelvszigetre kényszerülve. Ilyen irányú tevékenységét a "Bibliográfia" fejezetünk tanúsítja, sok más apróbb tanulmány mellett is.

A tatárlakai sumér-jellegű leleteknek a jelentőségét azonban - mint már említettük Mr. HOOD esetében - és majdnem elszigetelt, különálló jelenségként kezelték az első időkben, annak ellenére, hogy Tatárlaka és Tordos között mindössze 18 kilométernyi távolság van és köztudomású adomák szállingóztak már régóta a vidéken, hogy a Maros vize állandóan mos ki és dob ki a partra érdekes és értéktelennek látszó cserepeket. A megmentett, összegyűjtött régészeti darabok azonban PÓSTA BÉLA és ROSKA MÁRTON "szabványos" leltározásán túl komolyabb értékeléshez soha sem jutottak volna el, a több mint 11 ezer darab tárgyi gyűjtemény raktári kacat maradt volna, ha VLASSA MIKLÓS meg nem ejti a kiértékelést. Bár magyarországi tudósok is segítettek ebben, különösen az írásjel-gyanus adatok rögzítésében. Maga TORMA megkezdte ezt, de az iratai, mint már jeleztük, olvashatatlanná, vagy legalább is közlésre alkalmatlanná váltak.

Így maradt mindeddig előtérben a tatárlakai lelet a maga idoljaival, sírmellékleteivel, de főként a piktográfos három agyag táblácskájával.

Mint a tordosi leletekkel szervesen összefüggő sumér eredetű vagy kapcsolatú tatárlakai táblácskákat igyekszünk a legkimerítőbben tárgyalni.

MAKKAY JÁNOS foglalta össze a VLASSA által feltárt tatárlakai leleteket és ezért az ő eszmefuttatását tesszük a továbbiakban tanulmányunk vezérfonalává. Bár mint jeleztük, a leleteknek nemzetközi visszhangja volt és van és a többször is említett M. S. F. HOOD mellett, a heidelbergi egyetem világhírű sumérológusa, FALKENSTEIN ÁDÁDM, sőt GELB professzor a chicagói egyetem Keleti Intézetének vezetője is foglalkoztak velük. Kronológiai számítások alapján ma már bizonyosnak látszik, hogy FALKENSTEIN szerint 2800-2750 közé tehető az írás ideje, bár a C-karbon 14. számítás régebbre utal.

VLASSA egyébként nagy meggyőző erővel veti el a régi, általános felfogást, hogy ezek a lyukasztott agyagkorongocskák, amelyek pl. magában a TORMA-gyűjteményben is százával szerepelnek, halászoktól használt, vagy takácsoktól alkalmazott nehezékek lennének, az egyik esetben, hogy a háló a fenékig érjen, míg a másik esetben, hogy a len- vagy kenderfonál megfeszüljön a szövőszéken. Ha ez a két eset fennállt volna, akkor a zsinór vagy fonál a kónikos lyukat sokkal jobban kikoptatta volna. Így VLASSA véleménye inkább un. sumér fogadalmi buzogányok tartóinak véli őket. Ilyen pl. a híres MESSILIM-féle szentjogar-buzogány, amelynek a lapos tartóálványa is ilyen kónikus lyukasztással lett alkalmassá, hogy a buzogány-jogar nyelét belehelyezzék és hogy a dísztárgy állva maradjon.

Van azonban ennél elfogadhatóbbnak látszó érvelés is amelyet Mr. HOOD által közölt knossosi agyagkorong igazol, hiszen ebben az esetben az átfúrás, lyukasztás nem centrikus helyezésű, hanem szinte a peremre szorult. Ez viszont azt a tételt igazolja, melyet HARMATTA JÁNOS professzor vet fel a tatárlakai korongokkal kapcsolatban, amelyekről az a véleménye, hogy fogadalmi "elismervényként" a templom falára akasztották. Szerintünk valóban ez a leglogikusabb, ésszerűbb magyarázat, már csak azért is, mivel a felírások tartalma valóban az isteneknek szóló ajándékokat sorol fel.

VLASSA megokolása - buzogánytartó - egyben a divatba jött kerek korongok ideje alapján a Dzsemet Nasr idők korai-dinasztikus éveit állapítja meg, mint keletkezési időt, vagyis a K. e. 2600-as évtizedeket. (I. m. 32.)

A tatárlakai korongocska, illetve táblácska vizsgálata körül, mint már említettük HARMATTA professzor és MAKKAY régészünk folytattak mélyreható vizsgálatokat, természetesen karöltve a külföldi szakemberekkel.

MAKKAY JÁNOS többrendbeli dolgozatot is írt erről a tárgyról. Bibliográfiánkban áttekinthetjük. Eredményeit főként a korongok külső leírásának, technikai készítésének, Erdélybe való kerülésének szempontjából kell értékelni, de egész különlegesen is méltatni a vallási, hiedelemvilági őstörténeti lehetőségek kiváló megrajzolását.

Amit a cserepek anyagáról megállapít rövid és határozott. Anyaguk homokosabb, mint Mezopotámiában.

"Emiatt, valamint a durvább jeliró vessző miatt a jelek durvábban formáltak. A jeliró vessző rövid vésőforma lehetett, amellyel a korai mezopotámiai táblákhoz hasonlóan, nem bekarcolták, behúzták, hanem benyomták a jeleket. A tartariai táblák valószínűen csak utólag és másodlagosan (a máglyán) égtek ki és Mezopotámiában is csak az amulett-ként szolgált (azaz egyúttal átfúrt) táblákat égették ki..." (M. Tudomány, 107/1. 66.)

Magának a leleteknek az adatait facsimilében adjuk a szerzőtől, aki viszont FALKENSTEIN ÁDÁM heidelbergi sumérológus professzor megállapításait, méreteit betűzését veszi át:

A szóban forgó három agyagtáblácska közül az egyik (1. kép) lekerekített sarkú négyszögletes, méretei 5.2x3.5x1.6 cm. A másik (3. kép) hasonló formájú, de át van fúrva, méretei 6.2x3x0.9 cm. A harmadik (2. kép) lapos, korongalakú, átmérője 6, vastagsága 2.1 cm. Homokos agyagból készültek, rosszul vannak kiégve, vöröses színűek. A rajtuk levő piktográfok mezopotámiai jellegét már felfedezőjük, N. Vlassa is észrevette. A jelek pontos meghatározását, és mezopotámiai összefüggéseiknek tisztázását A. Falkinstein végezte el.6

A táblácskák formája - főleg a két téglalap-alakúé - éppen olyan, mint az általános mezopotámiai korai forma. Méretük, vastagságuk, továbbá kolumnákra és mezőkre osztásuk is pontosan megfelel azokénak. Az egyes jelek körülbelül éppolyan nagyok, mint Mezopotámiában a nem legkorábbi, hanem már fejlettebb, ún. Uruk IIIb (Uruk sumér város - ahol Gilgames mondabeli király volt - megfelelő számú települési rétegéről elnevezett, abban talált) jelek. Ez a tény a többi párhuzamossággal együtt alkalmas a tartariai táblák egészen pontos keltezésére.

FALKENSTEIN ÁDÁM ezen kívül felállított egy összegező betű, illetve jel-táblát is, de a tatárlakai írásszerűségek jelei mellett az "újból felfedezett" tordosi korong jeleinek is külön sort hagyott és ezzel a munka erősen szisztematizálódott.

Falkenstein szerint az összesen 24 (tulajdonképpen 20, de négy jel kétszer szerepel) tartariai jelből ötnek egészen pontos, azonosnak tekinthető mezopotámiai megfelelője van (17 kép b, d, e, f, k). Ezekhez hozzátehetünk még másik három jelet (17 kép a, g, j). További három jelhez (17 kép c, h, i) pedig igen hasonlóak vannak. Lényeges különbség csupán a táblák átfúrtsága és a számjegy-jelek viszonylagos hiánya.

A tatárlakai táblácskák anyagát, méreteit, kivitelezési formáját és az esetleges helyhezkötöttség lehetőségeit MAKKAY nagy hozzáértéssel és sok régészeti anyag egybevetésével oldotta meg. Az a megállapítása, hogy a tatárlakai ásatások legalsó "tell"-jében, vagyis a természetes, eredeti talajhoz legközelebb eső, tehát időben legkorábban használt részén az un. tiszadobi vonalas cserépedények is szépszámmal kerültek napfényre, azt bizonyítja - szerinte - hogy a tordos-tatárlakai kultúra egyidős a tokajkörnyékivel. Még messzebb megy és nagyban valószínűsíti az obsedián kőzet "nemzetközi kereskedelmi cikk" kapcsolatain keresztül azt a valóban feltűnő jelenséget, hogy ilyen pattintással kiváló fegyver, vágószerszám "nyersanyag" Tokaj mellett a távoli Kyklád-szigeteken és Anatóliában fordul elő. Ez a felismerés azonban akkor nyer jelentőséget igazában, ha megállapítjuk, hogy a jelzett vidékeken szépszámmal fordulnak elő a tordosi-tatárlakai leletekhez hasonló tárgyak, azonos felírásokkal...

Nyilvánvaló, hogy MAKKAY nagyvonalú meglátása egészen helyes és okvetlen sumér kereskedelmi kapcsolatokra utal ezek felé a jelzett földrészek felé. Egy gondolattal azonban tovább kellett volna mennie. A kereskedők - sumérok - nem voltak nem lehettek amolyan vándorkereskedők, alkalmi kalmárok, hisz maga a temetkezési kultusz és a tárgyak sokszerűsége ennek az ellnkezőjét mutatja. Szerintem megtelepedett sumérokról lehet csak szó és ezzel magyarázható a Temesvár környéki IMDIGUD istennő sasos figurája, vagy a Kolozsvárt kiásott "kyklády" stílusú hajó kép, vagy a sok szertartási tárgy, amit kereskedő nép semmi esetre sem cipelt volna ily messzire magával holt teherként... (19. kép.)

MAKKAY megállapításai közt egyébként szerepel a korongok átlyukasztásának a célja, ő is - mint FALKENSTEIN - az amulett viselésre utalnak, amellyel a sumérok nyakukban jártak. Fenntartva ezt a lehetőséget, bizonyára sokkal közelebb vagyunk az igazsághoz, mint az általánosságban orsó- vagy hálónehezék szerepeltetésével. De talán ezt a gondolatot is tovább viszi az a vallási alapon épülő vélemény vagy feltételezés, hogy a ziguratok, templomok falain való felakasztásra szánták ezeket a lyukakat.

A tatáriai táblácskák anyagával és piktogramm-jeleivel FALKENSTEIN foglalkozott a "Germania (Berlin) 43 (1965) 269-273. oldalain. A "betűk"-nél inkább csak a párhuzamokat keresve. (17. kép.) Mint látjuk, szisztematizált táblázata sokkal többet nyújt a tordos-tatárlakai-mezopotámiai jelek azonossága terén, mint Mr. HOOD, akiről már megemlékeztünk és az objektív igazságtól való elhajlással is megvádoltunk. (18. kép.)

Legközelebb hozta azonban hozzánk a tatárlakai táblákon előforduló "loggogrammokat", vagy "képírásokat" HARMATTA nagy tanulmánya, vagy ahogy ő szerényen megjelöli: "Előzetes közlemény"-e, de teljes címmel : "Neolitkori írásbeliség Közép-Európában ?" Mint látjuk, a szerző megkérdőjelezi saját eredményeit, pedig tartalmilag - vallási szimbolikáját és tartalmát illetőleg megegyezik FALKENSTEIN eredményeivel ! - de jártassága ezzel a tartózkodó magatartással csak nagy tudósok szerénységére jellemző körülmény.

Lássuk tehát HARMATTA professzor pár alapgondolatát és az azokból végső fokon levezetett "szöveg feloldást".

"A szövegek értelmezésével kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az egyes piktogrammok jelentésének meghatározása elégé biztosnak tekinthető ... Ezzel szemben viszont az "átírás " semmit sem mond a táblák szövegének nyelvéről vagy az egyes írásjelek hangértékéről. Mint láthattuk, a két tábla az Uruk-i és Dzsenidet Nasr-i piktogrammokkal való összehasonlítás segítségével minden nehézség nélkül értelmezhető... Nem látszik valószínűnek, hogy a Tartariai táblák valamelyik jelenleg ismert mezopotámiai piktografikus írás területéről származó importdarabok lennének... Közép-Európában egy bizonyos területen (már előbb felsorolta Tordost is!) ez az írásbeliség valóban használatban volt. A forrásanyag egyelőre túlságosan kevés ahhoz, hogy képet alkothassunk magunknak ennek az írásbeliségnek teljes jelrendszeréről. Azonban már e töredékes forrásanyagból is szembetűnik az írásrendszer és számrendszer meglepő azonossága avagy a mezopotámiai piktografikus írással. Ez nagyon valószínűvé teszi a kettő között a genetikus kapcsolatot, anélkül, hogy az ethnikumok vagy nyelvek azonosságát, ill. rokonságát bizonyítaná..." (Antik Tanulmányok, Bpest, 13 (1966 ) 635 old.)

Természetesen ma még hivatalosan nem ismerhető el odahaza az "ethnikumok vagy nyelvek azonossága, illetve rokonsága", de ennek is eljön az ideje, talán már egy nemzedékváltás után, mint TORMA igaza is csak közel 100 év múlva lett valósággá, akár a híres VERNE GYULA-féle regények, amelyeken immár túllépett az emberi haladás...

De lássuk HARMATTA professzor "átírását" magyar értelmezésre. Elsőnek a téglalapalakú táblát veszi sorra:

1. Téglalupalakú tábla:

1. jel = Labat2 No. 63 RU '(fogadalmi ajándékul) adni'
2. jel = Labut2 No. 69 BE 'úr', dBE 'Enlil (isten)'
3. jel = Labut2 No. 598/a IÁ '5'
4. jel = Lubat2 No. 1 AŠ 'kenni, kenőcs'
6. jel = Falkenstein No. 137 valamilyen edény, űrmérték
6. jel = Lábat2 No. 411 U '10'
7. jel = Labut2 No. 367 ŠE 'árpa'
8. jel = 6. jel.
9. jel = Falkenstein No. 47? ANŠU 'valamilyen equida'
10. jel = Labat2 No. 38 URU 'város'
11. jel Labat2 No. 195 UNU 'lakóhely', UNUG.KI 'Uruk'

Behelyettesítve a sumér logogramm értékeket sorok szerint:

1. sor RU BE
2. ..... IÁ AŠ ?
3. ..... U ŠE
4. ..... U ANŠU
5. ..... URU UNU

Amely öt sornak a fordítása:

"Fogadalmi ajándékul adott az Úrnak (v. Enlilnek)
5 kenő edényt
10 (?kur) árpát
10 lovat
UNU városa"

2. Köralakú tábla:

1. jel = Labat2 No. 536 ZID 'liszt'
2. jel = Labat2 No. 480 GÍŠ '60'
3. jel = Labat2 No. 411 U '10'
4. jel = Labat2 No. 449 IGI 'kapni' dIGI 'Pulil (isten)
5. jel = Labat2 No. 471 NIŠ '20'
6. jel = Labat2 No. 285 ENSI 'főpap-király'
7. jel = Labat2 No. 339 ZÍZ, 'tönköly'
8. jel = 2. jel
9. jel = 2. jel
10. jel = Labat2 No. 570 MIN '2'
11. jel = Labat2 No. 353 dARA 'usmú (isten)'
12. jel = Labat2 No. 379 dUTU 'Šamaš (isten)'

Behelyettesítve itt is a sumér logogramm értékeket, ez a szöveg:

1. sor ZID GÍŠ U
2. ..... IGI NlŠ ENSI
3. ..... ZÍZ GÍŠ GÍS MIN
4. ..... ARA UTU

Amely négy sornak a fordítása :

"Liszt 60+10 (?kur)
Palil (istennek), 20 (?kur) a főpap-királynak
búza 60+60+2 (?kur)
Usmú (istennek), Šamaš (istennek)"

HARMATTA megoldása tehát az un. "votiv" vagyis fogadalmi jelek értelmét pontosan megmagyarázza. Az isteneknek és főpapoknak hozott fogadalmi ajándékok, vagy egyéni adójegyszerűségek, amellyel az államnak és vallásnak egyszerre adóztak, azt mutatja, hogy ezek bizonylatát a templomokfalán akasztották fel, mint ahogy a keresztény korszakban is a "votiv"-"fogadalmi" tárgyak sűrűn szerepelnek pontosan a legrégibb un. "kegyhelyek" közelében, vagy falain, amely ősi "pogány" gyülekezőhelyek átmentették életüket a krereszténység "búcsújáró" vagy "kegyhelyeire". Ilyen értelemben ésszerű HARMATTA megoldása, melynek szellemével - mint mondottuk - a heidelbergi sumérológus is azonos módon oldotta fel a táblácskák tartalmát.

HARMATTA és FALKENSTEIN vallásos tartalmukig lefordított szövegeit MAKKAY is elfogadja, sőt kibővíti ama éles meglátással, hogy az "amulett" viselőjének Larsza -városállammal okvetlen kapcsolatban kellett állnia, a táblán szereplő "városjegy" miatt. De íme teljes facsimilés szövege:

"Úgy gondoljuk, hogy e táblácskákat mágikus célokra egy olyan személy készíthette, aki valójában nem ismerte a piktográf írást. Lehetett ez akár egy Maros vidéki - a Vinča-művelődéshez tartozó - „bennszülött" is, aki Kisázsiában, a Kiklád-szigeteken járva vagy otthon, Erdélyben egy sumér kereskedő kezéből használatban látott piktográf táblákat. De lehetett egy olyan, az írást csak felületesen ismerő sumér kereskedő is, aki valahogy eljutott Erdélybe. (Személye azonos volt talán a Tartáriában feláldozott, elégetett és a táblácskákkal együtt eltemetett emberrel?!) Az egyik jel arra utal, hogy ennek a közvetítő vagy Erdélybe jutott sumérnak esetleg a dél-mezopotámiai Larsza várossal lehetett valamilyen kapcsolata. (4. kép: o - ez a jel Larsza város neve a képírásban!). Kérdés azonban: a III. évezred elején eljuthatott-e egy sumér kereskedő Erdélybe, vagy valahol a Földközi-tenger keleti medencéjében találkozhatott-e egy erdélyi őslakóval? Azt kell gondolnunk: igen."

Természetesen ez is "feltevés", de több benne az intuitív szintetizáló erő, amely csak keveseknek adatott meg hogy szétszórt mozaik kockácskákból teljes és életetfedő képet varázsoljanak. S MAKKAYNAK - mint már annyi más esetben is bebizonyult ! - megadatott ez a szintetizáló, meglátó intuíció.

MAKKAY a harmadik táblának is keresett "párhuzam" darabot Mezopotámiában és Uruk városában, közel a királyi palota közelében talált "áldozati kecske" motívumát találta, a hogy a képeken is látszik (16. kép a, b.) Ez a jelenet még jobban alátámasztja a fordítások vallási, fogadalmi tartalmát.

MAKKAY egyébként egy nagyon tetszetős és megbízható térképet is készített a feltételezett sumér-tordosi útvonalról, amelyet a sumér kereskedők használtak, bár azt a lehetőséget sem zárta ki, hogy esetleg egy erdélyi utazó került el egészen Sumériáig. A térképen (19. kép) Büblosz a kiinduló tengeri út, ahol nagyon sok pecséthenger és sumér kultúrához tartozó lelet került elő és mintegy kikötővárosa szerepelt a sumér városállamoknak. A tengeri hajóút Amargósz szigetre vezetett, ahol szintén került elő Dzsemet Naszr-kori, Uruk városi pecsételő. Egészen logikus tehát MAKKAY következtetése, hogy : "A sumér kereskedő-utazó tehát akár Kisázsiában ,akár a Kikládokon találkozhatott olyan erdélyi benszülöttekkel, akik őt szülőföldjükre kalauzolták." (élet és Todomány, Bpest. 1963, 144. old.)

Az érdeklődés okát a sumérok részéről Erdély irányában már mint említettük Mr. HOOD az itteni aranyércek és bronzok nagyfokú előfordulásában látja. Ezt MAKKAY is magáévá teszi és joggal, hiszen még a rómaiak idejében is nagy fokú aranybányászat folyt a Maros mentén. Több történészünk pedig egyenesen állítja, hogy az avar és magyar törzsek rangosabbjai ezért választották ki maguknak az erdélyi részeket, mert így több aranyhoz jutottak. Ezek természetesen csak feltevések, de mint későbbi fejezeteinkben, melyekben MAKKAY, KALICZ, BANNER I. és VLASSA ásatásai nyomán egész sor sumér-jellegű lelet került felszínre - nem elégszünk meg egy-egy sumér kereskedő véletlen ide kerülésével. Sokkal nagyobb a valószínűség, sőt a leletek alapján ténytörténelmi meggyőződés, hogy egy évezredes kultúra végső kisugárzásáról van szó, mely nemzedékek hosszú során át élt az erdélyi és magyar-földi részeken.

Ez a nagy kultúra végső eredményben sumér jellegű volt, - nevezzék azt "Herpályi-, péceli-tiszai, vagy kőrősi kultúrának..."

Ezek a talált tárgyak, akár a TORMA-gyüjtemény darabjai, akár az azóta VLASSSA által feltárt új leletek és a magyar régészek eredményeinek szép és későbbiekben felsorolandó példányai nem importált, azaz behozott tárgyak voltak, hanem a helyszínén készültek, helyi termékek.

A továbbiakban sorra vesszük Erdély és Magyarország területén felbukkant agyagipari tárgyakat, amelyek terjedelmes mivoltát nem fogjuk e helyütt az arany és más fémekből készült leletek listájával szaporítani. Mert ilyenek is akadnak elég szép számban, mint azt a MAKKAY-féle "kora-rézkori" leletek térképmelléklete mutatja.

Szándékunkat, hogy a TORMA-féle gyűjtemény jelentőségét kidomborítsuk, - azt hisszük - elértük és elérjük azzal is ha kizárólag a jelzett agyagból, a mezopotámiai népművészet anyagából és motivumkincstárából annyira ismert kultúr-termékeket felsoroljuk, bár ezt sem a teljesség szándékával.

*

A NÁNDOR-VÖLGYI FÉLKORONG.

A TORMA-gyűjtemény egy másik jelentős darabja egy átlyukasztott agyagkorong fele darabja, ROSKA utólagos ásatásai során került elő. VLASSA itt is elveti ROSKA véleményét a "hálósuly"-ra vonatkozólag. Megokolása itt is ésszerű, mert a töredék felírás jellegű jelekkel van ellátva, melyekből 11 darab határozottan mezopotámiai jelleget mutat. A TORMA-gyüjteményi jelzete 148/16. (21. kép.)

A tordosi EMBERBÁLVÁNY.

A gyűjtemény jellegzetes alakja, amely az ANATOLIA területén gyakorta előforduló idolok "stólaszerű váll-átverőtvel" vannak díszítve. Pontos agyagmása a MAKKAY JÁNOS által leírt anatóliai istenszobornak, amely azonban már fémből van, de a stóla szerű átverővel díszítve. A tordosi példány feje letört, de a vállakat átkötő szalagszerűség épenmaradt. Ezenkívül írásjelek is szerepelnek a szobrocska elején. MAKKAY a "Die Stein u. Kupferzeit Siebenbürgens" (Berlin, 1937) szerzőjének a német H. SCHROLLER-nek az élettelen munkáját vallási képzetekkel tölti meg ezzel a szoborral kapcsolatban "Adatok a péceli(badeni) kultúra vallásos elképzeléseihez. "(Archeológiai Értesítő, (Budapest) 90 (1963 ).

VLASSAÁNAK volt módjában a kezelése alatt álló gyűjtemény eme darabját is jobban szemügyre venni és szerinte sokan a vele foglalkozó szerzők közül nem a legjobb másolatokkal dolgoztak

"Auf dem Körper des Idols, unterhalb der Schaerpe, sind Zeichen ein geritzt, die immerhin als "Schrift" angesehen werden könnten, aber so wie die Abbildung zeigt (23. kép) nicht mit den von den erwaehnten Autoren veröffentlichten Zeichnungen übereinstimmen, nach denen sie vie richtige Keilschriftzeichen aussehen..." (I. m. 20)

Ezek szerint a legkomolyabb megállapítás szerint 7 írás jel ékesíti ezt az idol-töredéket. Az idol leltári száma : V. 8859.

TORDOSI PECSÉTNYOMÓ.

Ma nem szerepel a kolozsvári gyűjteményben és elkallódottnak tekintik. Mindössze TORMA nagy és kiadatlan munkájában szerepel a rajza, ugyancsak 7 írásos jellel. Miután egy hengerről van szó, VLASSA feltételezi, hogy pecsételésre alkalmazták, ami nagyon valószínűnek látszik. A képe egyébbként (2. kép) mutatja, hogy TORMA ezeket az írásos darabok közé sorolta és elküldte SAYCENAK is, hogy véleményt kérjen róla.

[Lásd: "Szerkesztő jegyzete" - az iromány végén]

A TEMESVÁR-RONÁTI "IMDUGUD" ISTENNŐ

A közel-Kelet istenségei közt egyik legrangosabb a madártesttel, de oroszlánfejjel ábrázolt IMDUGUD volt. Irodalmának legjelesebb művei közt említhetjük K. SCHEFOLD (A szkíta állatstílus Déloroszországban - E. S. A., 12 (1938 ) német tanulmányt, amelyet az orosz N. POGREBOVKA "K voprosa o skifskom zveri - nom stile" (A szkíták állat-stílusának problémája), K. S. 34 (1950) és az olasz A, M. BISI "Il Grifone nell 'arte deli' antico Irán e del popoli delle steppe" (A griffmadár a régi Irán művészetében és a steppei népeknél) R. S. O., 39 (1964) dolgoztak ki a legalaposab-

A temesvári, vagy inkább ronáti IMDUGUDszoborból csak torzók, darabok maradtak fenn. Nagy méretű volt, amit csőrének 10 centiméternyi nagysága igazol. Realisztikus kidolgozását viszont a tollak és az oroszlánfül mutatja. Régiségét bizonyítja a "profiles" beállítás. IMDUGUD "városvédő istenség" volt. Mitológiai szerepét - mint vezetőét - mutatja S. N. KRAMER szerint az egyik legősibb sumér éposz, melynek hőse LUGALBANDA világjáró körútján eltévedt és csak IMDUGUD segíti vissza hazájába. A ronáti IMDUGUD szemei ékkövekből voltak, amelyet elraboltak. VLASSA a Kis-városi MESILIM korára teszi származását. Ez azt a feltevést erősíti, hogy Rónát község valamikor sumér település lehetett, amennyiben "városvédője" volt. Sajnos, képet nem sikerül erről az egyetlen magyarföldi IMDUGUD istennőről szerezni.

A TORDOSI PECSÉTHENGER

VLASSA MIKLÓS tanulmányában hosszadalmasan ír le egy a TORMA-gyűjteményben "beiseitegelegt", vagy is félretett darabot, amelyről eddig a tudomány nem vetett számot. Az az érzése az olvasónak, kutatónak egyaránt, hogy sok ilyen félretett darab szándékosan sikkadt el TORMA írásai nyomán, hogy bizonyos tárgyi tanukat tüntessenek el. Hogy miért ? - ki tudná nem megmondani !

A "félretett darab"-ról VLASSA azt írja, hogy azonosban. Legrégibb, eddig előkerült és teljesen ép példánya Ubaid-kori Ur város címer, ahol a kiterjesztett szárnyú IMDUGUD két fiatal szarvas háta felett lebeg. Elterjedési kultuszköre az Ordos-táji Tagar városkától a Kubán-vidéki "Hét Testvér" sírjában talált áldozókürtjén immár Gh. LAZAROVICI horvát régész jóvoltából a Temesvár városába beiktatott, hajdani kis magyar falu Ronat dombos részét elegyengetve a Tisza-partig ér...

nak tekinthető az Uruk városállam Dzsemet Nasr dinasztiáinak igen gyakran előforduló hengerpecsétjeivel. A mellékelt képek alapján (23. és 24. képek ) látható, hogy egy töredékről van szó, amelyhez VLASSA "címertani" alapon gondolkozva párduc-oroszlán párok párhuzamait csatolta.

VLASSA a vonalasrajz szerint találta meg a megfelelő párhuzamdarabokat. Az első URUK városából Ismert és végtelen sort alkotó párducok heraldikai komopzicióját jelölik. A párduc állatokat "hosszú nyakuk" alapján tekinti e nemes ragadozó vadaknak, (25. kép felső része ) míg a második hasonló pecséthenger a Chafajde II. "tell"-ből való, ahol a vonalasrajz temesvári példánya nyer igazolást a szokatlan formában tartott hátsólábakra vonatkozólag. (25. kép alsó része.)

Egyébbként a tudós kolozsvári magyar régész hivatkozik T. BERAN : "Die altorientalischen Rollsiegel der ehemaligen Sammlung Johannes Jantzen im Museum für Kunst u. Gewerbe Hamburg" (Arch. Anzeiger 83 (19G9 ) példányára, amely talán a "beiseitegelegt" tordosi darab nagyobbik része is lehetne. Mert Hamburgba aztán valóban csak "gyűjtők" útján kerülhetett el a ritka sumér darab !

A BOJÁNI "SZENTHÁZACSKA" TORDOSI PÁRJA

A délromániai Cascioarele egyik dombjának lehordásakor fedezték fel a hajdani Bojánia körzetéhez és kultúrájához tartozó, agyag "templom-modell"-t, amilyen a TORMA-féle gyűjteményben is szerepel és melyről a magyar régésznő rajzós gyűjteménye is megemlékezik. Ennek alakja kerek, de vannak szögletes példányok is. (27. kép )

A suméroknál ui. szokásban volt, hogy egy-egy 'modellt" agyagból architektónikus, építészeti szabályok szerint kiformáltak és azt, mint "szentséget" (Helligtum!) adományozták egy-egy templomnak. Sumériában a Tepe Gaura-i ásatásoknál találták az első darabot és jelentése csak akkor derült ki, mikor Eridu VII. rétegében megtalálták az ugyanilyen "fehér templom" modelljét, majd Uruk-ban a "D templomot". Azóta csak az Eufrates mellékfolyója partjából ástak ki Gaburban.

Román részről HORTENSIA DUMITRESCU : "Un modele de sanctuaire découvert dans la station énéolithique de Cascioarele", c. tanulmányában foglalkozik kimerítően a lelettel. (Dacia - Bucarest, N. S. 12 (1968.) A kolozsvári régészünk, VLASSA azonban kapcsolja TORMA-gyüjteményével, bár sajnálatos módon, csak mint "Addenda" = "Kiegészítés", mert kézirata elkészülte után kapta kézhez a jelzett munkát. (I. m. 33.)

Mindenesetre a felületes olvasó, vagy a lenézett "autididakta kutató" hamarabb észrevette ezeket a hasonlatosságokat, mint a "szaktudósok", akik csak most kb. százévmultán vitatkoznak arról, hogy mikor, milyen irányból, románoktól vagy szlávoktól vettük-e át azt a teremtő erőt, ugyanazon díszítőmotivumokat és tartottuk meg Erdélyben évezredeken át, melyet a sumérok alkottak és vittek szét a nagyvilágba.

A KOLOZSVÁRI SUMÉROK

Megdöbbent egész Kolozsvár, Erdély, Magyarország és az egész kultúrvilág, amikor GYULAI PÁL és I. MITROFÁN fiatal régészírók hírt adtak a helyi magyar napilapban, hogy a Szent Mihály katedrálistól kb.30 méterre épülő transformátor alapépítményének előkészítésekor 5-6 méternyire mélyen neolitkori telepre akadtak. A kora-rézkor, a tordosi sumér telepek jellegzetes használatai tárgyainak egész sorát tárta fel. Bár ugynazon a helyen már 1936-ban és 1948-ban voltak földmélyi munkálatok, és már akkor is bukkantak fel kisebb leletek, nem tulajdonítottak nekik jelentőséget. Az 1968-ban megkezdett ásatásnál, amikor mélyebb rétegekre hatoltak, elérték a Szamos ősi, eredeti feltöltött színvonalát, amelynek rosdabama rétegében ősi lakóházak romjai kerültek elő, a megfelelő házi felszerelésekkel, akkor már az ismert kolozsvári régész VLASSA MIKLÓS személyesen vezette az ellenőrző ásatásokat. Az eredmény meglepő volt. Az "Igazság" c. napilapban az említett újságírók adtak aztán részletesen számot a régészi előleges jelentésről. (Igazság, 29 (1968 május 12.)

A leletek tömegében legjellegzetesebbek és egyben az ősi, mezopotámiai, közeikeleti kultúrához kapcsolódó darabok közül ki emeljük az olajmécsest amilyen Uruk templomromok maradékai közt sűrűn előfordul. Négysarkú agyagmunka, három kanócnyílással és egy fogantyúval. Ugyancsak találtak a sumér kerámiára jellemző fekete bitumenes, sárgadíszítésű edényeket. Köztük teljesen épek is voltak. Tetszetős gölöncsér-korongon készült fazekak és tálak, különleges fogantyúkkal (Schnabelpfannen), melyekről feltételezik, hogy halsütésre használták a hajdani bennszülöttek. Hogy halásztak, az biztos, mert horgok is kerültek elő szép számmal hajlított bronzból. Faragott darabok közt szarvasagancsokból és szarvasmarha szarujából, sok szép házi eszköz és apróbb díszítések szerepelnek.

Az edények közt szereplő négyszögletes darabok is a tordosi kultúra közelségére vallanak, tehát a Szamos és Maros völgyek lakói egyfajú nép volt. Mint VLASSA írja :

"Die unerwartete Entdeckung einer Tordas-Siedlung in Cluj (Kolozivár) im Tal des Kleinen Somes (Szamos) erweitert die herkömmliche Vorstellung vom Verbreitungsgeblet dieser Kultur, von der man bis jetzt annahm, dass sie gegen Norden das Gebiet am Mittellauf des Mures (Maros ) nicht überschreitet." (I. m. 9 old.) Magyarul : "A váratlan felfedezés Kolozsvárt, a Kis-Szamos völgyben erősen kitágítja a tordosi kultúrának elterjedési területét, amely kultúráról eddig feltételezték, hogy a Maros vonalától északi irányban nem terjedt tovább."

Szakemberek előtt főként a mérvadó a sumér cserepesség és díszítőművészetben használt feke bitumen, amelyet ragasztó, tapasztőanyagnak használtak (ilyen alapba van beágyazva pL a híres "Standard kép" Ur város díszjelvénye) amelyet a kolozsvári őstelep lakói is ismertek és alkalmaztak. A bitumen előfordulás nagyon gyakori a Kőrös vidékén, de különösen Arad mellett Dema községben, ahol még ma is felszíni lignitet, aszfaltszenet vájnak, amely 4-6 %-os nagyon puha bitumennel van átitatva. Ezt a bitument ha szétválasztják a lignittől (nyersszén!), egy idő múlva megszilárdul és fényes fekete lakk csillogású, sima felület képződik rajta. Arad mellett, Szálkán még ma is használják ezt díszítésekre, használati tárgyak készítésére. (L. GALAMB; Sapaturile archeologice de le Orodea-Salca. - Materiale 8 (1962) 159 o.)

Ezt a "sumér technikát "vagyis a bitumennel való műveleteket már valószínűleg a bakul olajkutak ősi felszínretörő bitumenjével bekent szobrocskák készítésénél is alkalmazták. Egyazon technikával készült - bitumen alapon - Agrab-ban, Ur város közelében, tehát Sumériában és Bodrogzsadány, Gorcsa, Csőszhalom és Szamossály községekben talált őstelepek lakóinak sok-sok fazeka, tála és "idol"-ja, vagyis istenszobrocskája. Ilyenekről ír bővebben "mit Bemalungder Stelnfigürchen aus der frühdinastischen Periode Mesopotamiens" S. LLOYD "Die Kunst des Altén Orients" (München-Zürich, 1961) c. munkájában, ahol az "aszfalt" a "bitumen"-nel azonos.

A Szamos-parti Kolozsvár ősi sumér telepének azonban az eddig felsorolt leletei mellett van egy egészen rendkívüli darabja is. ROSKA M, "Az őskori Kolozsvár" c. munkája sajnos nem kimerítő a tekintetben, hogy a sumér kultúrával való azonosításra sok tápot adhatna, de ez megbocsátható, hiszen az említett jellegzetesen sumér jellegű lelet csak 1968-ban került felszínre, míg a nagy erdélyi régész jelzett munkája már 1943-ban megjelent. (26. kép)

A rendkívüli lelet egy vitorláshajót ábrázoló cserép töredék képe. Nincs elég terünk ezzel a jellegzetes sumér motívummal foglalkozni, de a kép melléklet leírása után az olvasó éles képet alkothat magának arról, hogy a feltevések nem tévedtek arról, hogy a sumérok az Égei-tengeren is járatasak voltak, mert ugyanilyen rajzos edények, "halastálak"(?) kerültek elő az általuk megalapozott "kyklád" kultúrhelyeken is, mint maga Kréta-szigeten (EVANS "Scripta Minos" Oxford. 1909, 149 old. 4/a és 4/b képek!) ahova Eridu sumér városból került át motivumként (B. L. GOFF : "Symbols of Prehistoric Mesopotamia" - New Haven-London, 1963, 235. kép.)

VLASSA, a szerencsés fellelő, tömör szavakkal így írja le a cserép edény fenekére karcolt rajzot :

"Auf den Gefaessboden skizzierte der Töpfer... den Umriss einei Schiffes, mit Mittelmast, Dreieckigem Doppelsegel, sowie den Rudern mitsamt den Öffnungen in der Schiffwand" Magyarul: "Az edényfenékre "felskiccelte" - felvázolta - a gölöncsér egy hajó vonalait, középárboccal, háromszögű kettős vitorlával, valamint az evezőrudakkal és a hajófal nyílásaival együtt." (I. m. 13.)

"Importáru" ! - mondhatná valaki. De a sok ásatás már bebizonyította, hogy a Szamos, Maros, Tisza és az ősi Ister, a Duna valamikor sokkal nagyobb mederben folytak és hajózhatók voltak, a Vaskapu-i szoros két oldalán "átrakodóhely" lehetőségét is emlegetik. Meseszerűen hangzik a vélemény, de a kövek beszélnek...

A SZEGVÁRI "SARLÓS ISTEN" SZOBRA

A magyarországi sumér jellegű leletek nagymestere MAKKAY JÁNOS székesfehérvári régészünk, aki egyben az ősvallások jeles és eredménnyel dolgozó kutatója, Szegváron, egy ősi ház leégett romjai alatt talált "sarlós istent" az ősgörög Panteon első "férfi istenének" véli, Kronosz-idő, isten személyében. Megokolása: sarló ábrázolása, mellyel az eget és a földet az idők hajnalán ketté választotta.

A motívum azonban öregebb. mint a legöregebb görög mitológiai alak : a sumérok sarlós aratóit sok képről ismerjük. És azt se feledjük, hogy a szegvári idol arca "üres" mert a hátravetett fejre ünnepélyes alkalmakkor - a vetés szenteléskor és termés betakarításkor - más és más, arany, vagy nemesfém álarcot "ajándékoztak" az idolnak. Hogy a mai magyar "vasorrú bába" fogalma meséinkben ebből az ősi "álarcos isten", vagy "színváltozó isten" mitológiai alapgondolatból fakad, nagyon valószínűnek látszik. Még az ősi vallásról eltérített, megkeresztelt magyar nép is megőrizte ezt a vallási fogalmat az "Urunk-színeváltozása" kifejezésben, amely pedig a keresztény egyházakban íly néven szerepel : Mennybemenetel, - Ascenslo stb. De ezekkel a mélyreható, ősi vallási hiedelmekkel e helyütt nem szándékom időt és teret tölteni.

Végső megfogalmazásban: A Szegváron lelt "sarlós Istennek" a hasonmásai a mezopotámiai kultúrában nagyon gyakoriak és nem kétséges, hogy a görögök is innét vették át az "Idő-Isten", Kronos fogalmát, hisz a földmívelő nép a vetés és aratás közt eltelt napokkal mérte az időt. Egyszerűbb öregjeink elbeszélésében az időmeghatározás: krumplikapáláskor, szüretkor stb. megszokott dolog. A "színek jelentősége" a suméroknál amúgy is jelentős volt, mindegyikhez egy-egy vallásos hiedelem, szellemi lény, ártó-áldó lélek stb. kapcsolódik. S a szegvári többi leletek tanúsága arra utal, hogy a sumér hiedelemvilággal sokban azonosak ezek a színalkalmazások, így a "sarlós Istent" is mezopotámiainak tekinthetjük.

A BUDAKALÁSZI HALOTTI KOCSI.

A magyarföldi neolitkor - sumérok kora - maradvány-sorozatáról lévén szó ebben a majdnem csak "lajstromozó" munkában, az itt szereplő, címszóként használt "budakalászi" urnakocsi mellett (43. kép) majdnem egy általános leletet kellene csak említenünk, annyira feltűnően elterjedt jelenség Mezopotámia-Kaukázus közti térségben, valamint a Kárpát-medencében. (45 és 46 térképek ). Ha a Közelkelettől a fekete Tenger partjain a mai Magyarország - itt mindig az integrál Kárpát-medencét kitöltő Nagymagyarországra gondolok - területéig hatoló, vagy egymással kapcsolatban álló két "szárny" kultúrútját végig követjük, akkor az Eufrates-Tigris és a Tisza vonala lehetne a "halottaskocsi" elterjedésének a határvonala. Ez pedig a mélyreható és évezredeken át át éltető sumér kultúra vallási szertartásainak jellegzetes megnyilvánulása, amely halottait a sírba szállítja.

A budakalászi agyagból gyúrt sírmellékletnek szánt gyerekjátéknyi kocsi a legősibb egész Európában. Elterjedése - a térképek szerint FETTICH NÁNDOR magyar régészetünk legtermékenyebb és intuitívebb alakja mellett STUART PIGGOT edinburgi régész összeállításában - annyira kézzelfogható jele a sumér-magyar ősvallási hiedelmek magvának, hogy a költő szavait kissé torzítva azt mondhatják : "Minden nyelvészetnél szebben beszélnek a kövek..."

Magyar részről SOPRONI SÁNDOR, BANNER JÁNOS, KEMENCZEI T, BONA I, és legutóbb FETTICH N. foglalkoztak ezzel a kultikus célokat szolgáló régészeti lelettel.

Rendeltetése - sírmelléklet - a túlvilágra utazó lélek vándorlóeszköze. Akkoriban még nem jártak annyira lóháton. Később, a neolitikumot felváltó korokban már a kerék, a kocsi profánabbnak látszott, semhogy ezzel indítsák el halottaikat a másvilági útra a hátramaradt élők. Mint tudjuk a vikkingek csónakba a lovas-nomád népek zömmel pedig lovastól-nyergestől temették a halottaikat. Így kívánta ezt az új "közlekedési eszköz"....

A budakalászi halotti kocsival kapcsolatban - legrövidebbre tömörítve FETTICH-nyomán "Újabb adatok az őskori kocsihoz a Kárpát-medencében" kapjuk a legtökéletesebb eszmei és gyakorlati magyarázatát ennek a kultusztárgy elterjedésének és levonhatjuk belőle a végső eredményt is, hogy a sumérok nemcsak kultúrájukkal, hanem népileg is éltek a Kárpát-medencében, de főként - a térkép szerint - Erdély területén. (Magyar Történeti Szemle 1 (1969 ) 112-121.)

A ZENGŐVÁRKONYI "MADONNA "

Az un. "lengyeli kultúrá"-hoz kapcsolódó legérdekesebb neolitkori leletek egyike a Baranya-megyei Zengővárkony területén folyt ásatások eredményeként meglelt "Madonna"-töredék, amelyről a szakemberek sem tudják megmondani, hogy önálló darab volt-e, avagy valamilyen edény díszítése. KAUCZ leírása itt is tömör és sokatmondó:

"Erősen stilizált női alakot ábrázol, amely csecsemőjét ölében tartva, karjával védőn magához öleli. A női fej és a gyermek ábrázolása elnagyolt, mégis az istenanya és gyermekének együttes ábrázolása megkapóan emberi életszerű... A tartalom bensősége feledteti a kivitel kezdetlegességét". (I.m. 5a)

A sumér töredékek és egész szobrok madonnái is nyers kivitelezések, de az anyaság magasztossága innét indult el, amely pl. a turáni népeknél, Közép-Ázsiában és Kínában állandó és közkedvelt motívum, amely aztán a kereszténységben is jelentős rangot kapott. (35. kép.)

A ZSÁKAI SUMÉR NŐI TORZÓ

Az un. "herpályi-kultúra" terméke, a zsákai Várdomb lehordásakor bukkant elő sok más festett edénnyel. Jellegzetes haj felbodrozás nyomai még ma is láthatók, amely a kerekarcú sumér asszonyok jellegzetes hajviselete volt. De még inkább sumér jellegre mutat a kimélyített szemgödörpár, amelyet annak idején színes kövecskével töltöttek ki. Uruk vagy Eridu legősibb szobrainak sajátossága ez. Különben szintén valamilyen edény díszítéseként szerepelt, (30. kép.)

A KÖKÉNYDOMBI VÉNUSZ

Sajnálatos módon a neolitikus szobrocskákat rendszerint egy-egy görög mitológiai alak nevével jelöli a régészet, mert kénytelen a fogalom kialakításnál sok új és néha lehetetlen névvel élve előbbre vinni a kutatásokat. A már kialakult fogalmakkal párosított új leletekről így zökkenőmentesen alkotunk magunknak képet. A "kökénydombi Vénusz" esetében azonban a "Vénusz" fogalom, melyet a görög klasszikus szobrászat remekei alapján magunknak megalkottunk, csak szimbolikusan fedi ezt a "begyökeredzett" szellemi képet. Mint képünk (31. kép ) mutatja, csak a takaratlan mellek utalnak Vénuszra. A szobrocska, amelyet BANNER JÁNOS az 1944-es év folyamán Hódmezővásárhelyt, a híres Kökénydomb széthordásánál lelt, méltó társa a "sarlós istennek" nőnemű alakban, szintén trónon ülve. A dombból került elől a híres "oltár" is a háromszöges női termékenységi szimbólum rajzával, a születendő istenség képével.

A "Vénusz" fogalmat G. CONTENAU "Le déluge babylonien" (A babilóniai vízözön) -Paris, 1952, 64-65 old.) sokkal logikusabban "déesses nues" - "mezítelen istennők" sorozatba csoportosítja a Louvre szépszámú hasonló termékenységi szimbólumokkal ellátott kis agyagszobrait, de főként a "nemi háromszög"-ben jelentkező arcról szóló megállapítását, amely szerint az elpihenő (meghalt) természeti erők az "idők méhében" várakoznak az újjászületésre, de jelenlegi ábrázolásuk, mint pl. a kökénydombi oltár háromszögének emberi alakja a készülő, ébredező tavaszt jelzi, és nem egy új istennő, vagy isten születését. Ezzel a kérdéssel különben magyar részről ANDRÁSSY KURTA JÁNOS alapvető komparatív tanulmányt közölt "Ókori eredetű magyar emlékek" (Magyar Történelmi Szemle- New York. 1969, 2, 57-71.) címen, amelyben az ősi sumér vallási hiedelmek és a jelenlegi magyar szimbólumok közt letagadhatatlanul meglévő kapcsolatokat elemzi. Itt is szerepel a kökénydombi termékenységi oltár háromszöge. Jól formált gondolatait és a kökénydombi oltár mélységét azonban - szerintem - G. CONTENAU tétele lényegesen módosítja, vagy inkább továbbfejleszti az "elhalt" természet "újjászületését" jelképező kis "anyaméh"-"koporsó" figura ugyancsak a Louvre agyag idoljainak gyűjteményében, ahol hasonlók szép számmal akadnak.

EGY SUMÉR "PATESI" FŐPAP

A z égre emelt karok szimbolikája őskori jelenetek óta egészen a mai összes vallási szertartásokból ismert szimbolikus gesztus, sokatmondó mozdulat: az embernek istenei vagy Istene felé kapaszkodó lendülete, vagy az égieket földrehozó segélykérés kifejezése. A fuldokló ember utolsó mozdulata is ez az utóbbi. Nincs módunkban e helyütt részletgyüjteményt elsorolni a sumér hiedelemvilág, a város-istenek segítségét kérő hengerpecsétek jeleneteit felsorolni párhuzamként a Villánykövesden talált, kitártkarú "patesi" töredékhez. (34. kép.) Sumér kultúrához tartozandósága kétségtelen úgy kronológiai, mint kiviteli és alkalmazási szempontból. Az isteneit rettegő ember ezt a szerepet a "patesi" a papkirály-királypap veszi át, mint közvetítő, aki aztán fogyasztója, gyűjtője leszen a világtörténelmen keresztül az "isteneknek" vagy "Istennek" hozott áldozatok, felajánlások, lelki bérváltságok stb. formáiban "önként" adományozott földi termékeknek - akár étel, akár arany, vagy más vagyontárgy és érték ! - megalapítva az emberiség egy örökké élt és élő rétegét a papságot. A marxista eszme azért tagadja végeredményként az istenek és Isten létezését és küzd minden vallási "ópium" ellen, mert egy réteget "a termelésen kívül maradtakat" felszámolni szándékszik és a nép vallási hiedelmeit az állam-mindenhatóság, a rendszer istenítése igyekszik helyettesíteni. A rendszernek tesznek esküt, annak hoznak "önkéntes áldozatokat" az új állami rendszereket "istenekként" rettegő újkori emberek és az új fogyasztók, az új gyűjtők ma pártfunkcionáriusok képében jelennek meg. Pl. a régi manicheista vallás "önvallomásait" átvévő papok, vagy a kereszténység gyóntatóinak elmondott "bűnvallomás" helyébe a modem freudizmust támogató anyagias-marxista eszme a lélektani ügyeket intéző "pszihiátereket" helyezi, akik ezeket letagadott és mégis beiismert vallási problémákat bizony zsíros haszonnal alkalmazzák a beteglelkű emberiségre...

A SUKORÓI "SUMÉR"-ŐSTELEP A VELENCEI TAVON

A közelmúltban tártak fel a Velencei-tó parti Sukoró falucskában egy őstelepet. Mint a kérdés szakértője és feltárója MAKKAY JÁNOS írja az "Élet és Tudomány" 19T0 évi száma 154. oldalán "a telep élete rövid - legfeljebb egy évszázadnyi - lehetett és az i. e. IV. évezred utolsó harmadára eshetett". (A hazai szakemberek - régészek, történészek stb. úgynevezett : i. e. rövidítése pótolni, illetőleg helyesbbíteni akarja a régi "K. e" és "K. u." időmeghatározást. Hogy miért ? - ki nem tudna erre választ adni ?... Ezt a "kronológiai jelzést" maguk az orosz tudósok rendszerint nem alkalmazzák...)

A sukorói leletek kiértékelése még későbbi idők feladata, bár MAKKAY tanulmányaihoz nincs sok hozzátennivaló. A "karcokat" és egyébb jeleket azonban a mezopotámiai pictokráfia képeihez, jeleihez kellene már most hasonlítgatni, egybevetni velük, hogy meg ne ismétlődjön az eset, ami TORMA-gyüjteményével történt. A képek (36, 31, 38, és 39. képek) azonban sokkal több titokzatosságba vannak burkolva, hogy jelenlegi "lajstromozó írásunkban" a sok kínálkozó párhuzam felsorolására és bemutatására vállalkozhatnánk.

Egyedül a MAKKAY által "kóttafejes" darab leírásához akarnám hozzáfűzni, hogy ez a fajta díszítési módszer az andesi indigena (indián bennszülött) ősi művészetben nagyon nagy szerepet játszik és igen sűrű. Itteni magyarázat szerint a cserép edényeket gyapjuszálakból font, illetve csomózott hálókban hordták, vagy a házakban így felakasztva tartották. A kis lyukacskák (kóttafejek ?) helyébe illesztették a szálak összekötéséből származó "göcsöket" csomókat, hogy a jelzett edény ne mozogjon, el ne csússzon a "hálójában".

 

Szerkesztő jegyzete: A könyv 185-189 oldalain az anyag látszólag hibás sorrendben lett nyomtatva. Íme ezen oldalak eredeti szövegképe:

A szerkesztő szakvéleményt kér a helyes sorrendről, mely szerinte A TEMESVÁR-RONÁTI "IMDUGUD" ISTENNŐ fejezettel kezdve A TORDOSI PECSÉTHENGER fejezet végéig így ésszerűbb:

A TEMESVÁR-RONÁTI "IMDUGUD" ISTENNŐ

A temesvári, vagy inkább ronáti IMDUGUD szoborból csak torzók, darabok maradtak fenn. Nagy méretű volt, amit csőrének 10 centiméternyi nagysága igazol. Realisztikus kidolgozását viszont a tollak és az oroszlánfül mutatja. Régiségét bizonyítja a "profiles" beállítás. IMDUGUD "városvédő istenség" volt. Mitológiai szerepét - mint vezetőét - mutatja S. N. KRAMER szerint az egyik legősibb sumér éposz, melynek hőse LUGALBANDA világjáró körútján eltévedt és csak IMDUGUD segíti vissza hazájába. A ronáti IMDUGUD szemei ékkövekből voltak, amelyet elraboltak. VLASSA a Kis-városi MESILIM korára teszi származását. Ez azt a feltevést erősíti, hogy Rónát község valamikor sumér település lehetett, amennyiben "városvédője" volt. Sajnos, képet nem sikerül erről az egyetlen magyarföldi IMDUGUD istennőről szerezni.

A közel-Kelet istenségei közt egyik legrangosabb a madártesttel, de oroszlánfejjel ábrázolt IMDUGUD volt. Irodalmának legjelesebb művei közt említhetjük K. SCHEFOLD (A szkíta állatstílus Déloroszországban - E. S. A., 12 (1938 ) német tanulmányt, amelyet az orosz N. POGREBOVKA "K voprosa o skifskom zveri - nom stile" (A szkíták állat-stílusának problémája), K. S. 34 (1950) és az olasz A, M. BISI "Il Grifone nell 'arte deli' antico Irán e del popoli delle steppe" (A griffmadár a régi Irán művészetében és a steppei népeknél) R. S. O., 39 (1964) dolgoztak ki a legalaposabbnak tekinthető az Uruk városállam Dzsemet Nasr dinasztiáinak igen gyakran előforduló hengerpecsétjeivel. A mellékelt képek alapján (23. és 24. képek ) látható, hogy egy töredékről van szó, amelyhez VLASSA "címertani" alapon gondolkozva párduc-oroszlán párok párhuzamait csatolta.

VLASSA a vonalasrajz szerint találta meg a megfelelő párhuzamdarabokat. Az első URUK városából Ismert és végtelen sort alkotó párducok heraldikai komopzicióját jelölik. A párduc állatokat "hosszú nyakuk" alapján tekinti e nemes ragadozó vadaknak, (25. kép felső része ) míg a második hasonló pecséthenger a Chafajde II. "tell"-ből való, ahol a vonalasrajz temesvári példánya nyer igazolást a szokatlan formában tartott hátsólábakra vonatkozólag. (25. kép alsó része.)

A TORDOSI PECSÉTHENGER

VLASSA MIKLÓS tanulmányában hosszadalmasan ír le egy a TORMA-gyűjteményben "beiseitegelegt", vagy is félretett darabot, amelyről eddig a tudomány nem vetett számot. Az az érzése az olvasónak, kutatónak egyaránt, hogy sok ilyen félretett darab szándékosan sikkadt el TORMA írásai nyomán, hogy bizonyos tárgyi tanukat tüntessenek el. Hogy miért ? - ki tudná nem megmondani !

A "félretett darab"-ról VLASSA azt írja, hogy azonosban. Legrégibb, eddig előkerült és teljesen ép példánya Ubaid-kori Ur város címer, ahol a kiterjesztett szárnyú IMDUGUD két fiatal szarvas háta felett lebeg. Elterjedési kultuszköre az Ordos-táji Tagar városkától a Kubán-vidéki "Hét Testvér" sírjában talált áldozókürtjén immár Gh. LAZAROVICI horvát régész jóvoltából a Temesvár városába beiktatott, hajdani kis magyar falu Ronat dombos részét elegyengetve a Tisza-partig ér...

Egyébbként a tudós kolozsvári magyar régész hivatkozik T. BERAN : "Die altorientalischen Rollsiegel der ehemaligen Sammlung Johannes Jantzen im Museum für Kunst u. Gewerbe Hamburg" (Arch. Anzeiger 83 (1969 ) példányára, amely talán a "beiseitegelegt" tordosi darab nagyobbik része is lehetne. Mert Hamburgba aztán valóban csak "gyűjtők" útján kerülhetett el a ritka sumér darab !