Print this page
2016 március 22, kedd

Bálint Miklós Bendegúz versgyűjteményéi

Szerző: Bálint Miklós Bendegúz

Alant küldöm életrajzom, sors-formázott lélek-arcom. 

Anyaméhben megfogantam, s talán már ott megfogadtam,
hogyha egyszer megszületek, kitűnök majd közületek.
Ötvenhatban három voltam, vékony hangon sírtam, szóltam.
S mikor kétszer három lettem, iskolába bátran mentem.
Gyorsan suhantak a percek, s egyre vonzottak a versek.
És ha bennük elmélyedtem, magyar jövőn elmélkedtem.
Éltem, haltam a hazámért, fohászkodtam szabadságért.
S Isten úgy formálta sorsom, hogy ma, múltam bátran hordom.
Kertész lettem, fát neveltem, kelő nappal én is keltem,
s lestem a vöröslő eget, foszlanak-e csúf fellegek?
Mikor lassan hajnalodott, remény adott jóra okot.
Ám a reményt is ellopták, nemzet javát elorozták.
Népünk ellen hadra keltek, s adósrabszolgává tettek.
Szikkasztott a nyugati szél, csoda, hogy a magyar még él!
Így múltak az évtizedek, s fogyatkoztak élvezetek.
Küzdöttem, mint sokan mások, régen magam lábán állok.

Hatvan lettem, megbuggyantam, s versírásra rákattantam.
S ahogy telnek boldog évek, azt észlelem, ni csak, érek!
Jönnek komoly gondolatok, versformában karcolatok.
S mikor teli van a tököm, jobb kezemmel jól meglököm.
S ugrálnak a formás betűk, mint szoknyán, a hízott tetűk.
Felkiáltok, sorakozó! S élénk lesz a sorvadozó,
mássalhangzó, s magánhangzó, torkom mélyéről felhangzó,
szóba, s mondatba szövődő, értelemmé rendeződő,
időszerű súlyos gondok, amit darabokra bontok,
mint a gyermek a játékát, nézem fényét és árnyakát.
Izgat minden, mi emberi, nemes érték, s a nemzeti
elhallgatott történelem, mit keres a nyílt értelem.
Mert fontos, hogy honnan jöttünk, mily hordalék van mögöttünk.
Dicső tettek, s győztes csaták, mit megvívtak a hős apák.
Találkoztam egy tanárral, Szőke István Atillával,
kinek költészete nemes, élet útja díszveretes.
Ő ösztönzött versírásra, s rímben patakzó sírásra.
Öngyógyító nevetésre, bú temető feledésre.
Szép név a Tomory Zsuzsa, kinek Jézus a krisztusa.
Szeretetével buzdított, soraival bátorított.
Ő ősmúltunk kutatója, jelölt utam mutatója.

Amatőr még a tudásom, odébb van még elmúlásom.
S ha kitartó, szorgos leszek, születik vers tőlem, remek!
Most már kisnyugdíjas vagyok, irigyelnek kicsik, s nagyok.
Kapom öregségi bérem, most már itt, a rég várt éden!
Teremtőmnek megköszönöm, hogy várnak rám víg örömök.

B. M. B.
2016. június 23.

BÁLINT TIBOR GYULAMONOSTOR: VÉGGYULAVÁR OSTROMA 1566 ⇒

Bálint Miklós LINK-gyűjteményei ⇒

 

  A letölthető verses akták PDF elérhetőségben

 

MAGYAR ŐSNYELV

Világ ősnépe a magyar,
Istenkézben melengetett.
Nyelve, világ anyanyelve,
mely általa neveltetett.
Abban rejtett ősteremtés,
agysejtekben búvó emlék.
A jelenből visszafutó,
rendeződő Isten-egység.
Természet alkotta nyelve,
hangok által rendeltetett.
S magánhangzók dallamával
érzéseket kifejezett.
Rendszer által szabályozott,
s létrejövő hangváltozás.
Egyhangú szó, mely értelmes,
ám kezdeti szóalkotás.
A teremtés őstanúi
nyelvben hordozták a titkot,
melyet Te is megismerhetsz,
ám értelmét meg kell nyitnod!
A hangok ősjelentése,
kutatással megfejthető.
S jellé válásának útja,
a tudatba átmenthető.

Magyar nyelvünk a természet
hangalaki jelentése.
Legyen a mi feladatunk,
e képződmény elemzése!
Á hangban van az ámulat,
anyag lassú ébredése.
Kelő nap-fény áradása,
világosság térnyerése.
É hangja az élet hangja,
a G gőzerő, s gömbölyded.
Ég az Életnek bölcsője,
mely pormorzsákat gömbölyget.
Ég áldjon, az Isten áldjon,
aki magas menny-égben él!
Csillagtermő nagy kohóban
anyag fortyog, s lángolva ég.
Az I hang az igazságé,
melynek alapja az IGE.
Gonosz tőle megsemmisül,
mint a tűzön a venyige.
Az Ó hang a meglepődés
a teremtés csodálata.
A régi nagy alkotások
lenyűgöző káprázata.
Ő a nagy Ő, Isten neve,
lényünk mélyéből induló.
Teremtőre emlékező,
s tanításától tisztuló.

Magban szunnyad minden élet,
A hangban, az anyag hangja.
G-ben Élet melegsége,
a belsejét jövő lakja.
Minden egyed Isten része,
s a magyar magja nagy remény.
A Szentlelke hordozója,
erre lett ő „megteremt vény".
Hangjainknak eredete,
Istenünkhöz vezet minket,
mely a természetből lesett,
s merítgetett minden kincset.
Magyar nyelvi őstörzseink,
szerves nyelvalapunk része.
A teremtés ütemének,
fontos életösszegezése.
Beszélt nyelvünk ősidőben,
a Teremtő száján eredt.
Építkező, emelkedő,
szóvégeken raggal szegett.
„Egy nyelv van, és az a magyar!"
Szólt az atomtudós Teller.
S ez a bátor kijelentés,
meghökkentett minden embert.
Mások szerint is a magyar,
múltban fakadt ősrégi nyelv.
Az ókori nyelvépítmény,
magyar szógyökalapból kelt.

Ezek az új „leánynyelvek,"
össze-vissza dobva, hányva,
a fejlődés zöld útjától,
régen el lettek már zárva.
Ha a nyelvük forrásáról,
kellő ismeretük volna,
a fene nagy öntudatuk,
a tényektől meghajolna.
Jakob Grimm, a meseíró,
tudós emberként ezt mondta:
„A magyar nyelv szép, logikus!"
Szavát emígy tovább fonta:
„Szerkezete tökéletes,
s minden nyelvet felülmúl.
Tárolva a jelen, jövő,
s a köd által eltakart múlt.
Van Őbenne szabályosság,
összhang, lágyság és tömörség.
Világosság, titok, rejtély,
és dúsgazdag nagy örökség.
Az emberi értelemnek
különleges szóterméke.
A teremtő alkotásnak,
észlelt tökéletessége."
Anyanyelvünk emlékező,
s logikusan gondolkodó.
Szellem-testnek, s a léleknek,
szabadságról gondoskodó.

Az i, ü, é magánhangzók
igen rövid időközben,
s gyorsan rezgő hullámokként
mozognak a lágy légtérben.
Ezek igen magas hangok,
melyek figyelemfelkeltők.
Hideg, kék, és fehér színként
használják az írók, s költők.
Az e, ö, á, magánhangzók,
mint lusta víz hullámzanak,
s narancssárga meleg színként,
jó barátként megnyugtatnak.
Hangszálakon kelt zörejek
gyorsan rendeződnek szóban.
S gondolatok jelennek meg
értelem-dús mondatokban.
A sok hangalak betűkké,
s formázott jellé merednek.
Szavainkról azt is tudjuk,
hogy mely nyelvtörzsből erednek.
Írásunk volt; ősi rovás,
jobboldalról, balra menet.
A rótt jelek gyors ütemben
mozgatták a kezet, s szemet.
A nyelvtörzsek neve sorban,
számuk szerint van tizenöt.
Táplált szóval avar, kabar,
ismerős kun, jász, ős-török,
besenyő, körös, szemere,
kéz a kézben székely, s magyar,
hun, palóc, a furcsa szolim,
pannon, s a rejtélyes marmar.
A nyelvtörzsek hajtásain,
termő élet duzzad, rügyez.
A nyelvész, mint régész kutat,
s biztos talál, hiszen ügyes!
Van, aki e névsort kétli?
Álljon elő nyíltan, bátran,
s vitatkozzon pontról-pontra,
tudós Magyar Adorjánnal!
Védelmet kérünk e nyelvre,
s magyar népünkre oltalmat,
mert a mocsokáradattól
e nyelv velünk, együtt halhat!
Világöröksége legyen,
Édes Magyar Anyanyelvünk!
Egyetemes segítséget,
és megértést kell most lelnünk!

Videós hangos vers. Kattints a képre!

MAGYAR ŐSNYELV

Tomory Zsuzsa és Magyar Adorján munkái nyomán
írta: Bálint Miklós Bendegúz
2016. április 11.

 

 

 

 

 

Összegzés
(Vona Gábornak ajánlva)

Sovány lett a bizonyítvány,
az eredmény bizony hitvány!
Földre hullt a magasröptű,
a mérlegen lepkekönnyű.

Eltelt négy év helyben járás,
véget ért a csodavárás.
Szebb jövőben reménykedés,
szócsatákban legénykedés.

A múlt árnyát dobjad sutba,
most kezdődik csak a munka!
Ne legyen több megalkuvás,
legyen végre megújulás!

A sikerhez nincsen recept,
lehet, hogy a pártod meneszt.
E szavazás csak közjáték,
keserédes lett a kávéd.

Ne szomorkodj, emeld fejed,
a kudarcból jó is lehet!
Bús borúra víg derű kél,
s élet elől elfut a tél.

Tégy számvetést és összegezz!
Bölcs belátás jövőt keleszt.
A hibákból okulni kell,
sebzett lelked nyugalmat lel!

Állj félre, vagy harcolj tovább,
'ki haragszik, majd megbocsájt.
Józan paraszt észre hallgass,
s neved lehet csodaszarvas!

Súlya van az igaz szónak,
és a hazug megrontónak.
Szavad legyen igen vagy nem,
s formálódik majd a jellem.

Keresztény vagy, ne légy önző!
Jó lépésed lesz sorsdöntő.
Az öntelt csak egyre nyomul,
aki szerény, magasztosul.

2018. 04. 09.
B. M. B.

Ui:

Bedobtad a törülközőt,
és elhagytad az öltözőt.
Előtted van számos pálya,
tovább pörög a filmdráma..

 

 

Intelem
(Vona Gábornak)

Ne ülj velük egy asztalhoz,
a díszített ravatalhoz!
Legyél bölcs és határozott,
s nem leszel majd elkárhozott!

Őrizd meg a józanságod,
a lánglelkű ifjúságod!
Tiszta szívvel, józan ésszel,
szállj szembe a forgó Széllel!

Járd tovább a magyar utat,
s nem tüntet el majd a huzat!
Velük nincsen semmi közös,
a jövendő Együtt ködös!

Ez most egy nagy erőpróba.
Disznók Koalíciója.
Fújják feléd csábos daluk,
ne köss velük semmi alkut!

Ha korpa közé keveredsz,
már hiába is keseregsz.
Híred oszlik, szavad akad,
nevedre csak szitok ragad.

Nemzet számára elveszel,
s azután már bármit teszel,
ők rángatnak, irányítnak,
a szintjükre silányítnak.

Balra ármány, jobbra sárkány,
tolvajkodás csúnya járvány!
Keresztnél vagy, Válaszúton.
Járj középen aranyúton!

B. M. B.
2018-03-17

 

 

Hívogató

Szentlélek-mag Jézus,
térj be hozzánk még ma!
Szíved melegétől,
illatozzon zöld fa!

Hajtás hajlatában
csillogjon a remény,
hogy társra találjon
gazdag ember s szegény!

Örüljünk egymásnak,
szép szavakat szóljunk.
Az örömhírekből,
égi áldást szórjunk!

Kerecseny ünnepén,
áraszd a fényedet!
Adj a rideg lénynek
égő szeretetet!

2017. Álom hava (december) 21.

 

Talpra magyar!

Éljenek a márciusi ifjak!

A MAGYAR SZABADSÁG SZENTJEI
(RÉSZLET)

Tavasz


Pest, 1848. március 15.

Ezernyolcszáznegyvennyolcban,
ígéretes márciusban
reformokban gondolkodtak,
hiszen a baj sok volt, soknak!

Irinyi József, Nyáry Pál,
városban fel s alá jár.
Jókai Mór, Vasvári Pál,
Petőfivel az oldalán.

Milyen ifjak, s milyen szépek,
ellenállnak metsző szélnek!
Az ég borús, s csapdos eső,
ám a szemük célkereső.

Nagy a jövés-menés kérem,
felgyorsítom velük léptem.
Fülelek és nézelődöm,
magyar sorson tépelődöm.

Ám a dolgok libasorban
jönnek, mint a betűk sorban.
S változtatni lehetetlen,
a krónikás tehetetlen.

Másítani nincs szándékom,
e ténykedés nem sajátom!
A múltban való kutatás,
egy hasznos időutazás.

S Pilvax kávéházban ifjak,
mint a virágok kinyílnak.
S nyomban azon tanakodnak,
mi üdvös a Magyar Honnak?

Talpra Magyar

Száll a füst, s a lázas beszéd.
Tüzük vonz és árad felém
e történet varázsából,
százhetven év távlatából.

Petőfi elsőként pattan,
s nagy hevében majd szétcsattan.
Zeng a verse, mint a villám,
mely rést üt egy kemény sziklán.

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Felpezsdít a Nemzeti dal,
s jobb láb után lendül a bal.
S nyílik Pesten minden ablak,
s derűs már az esős napszak.

S egyetemről egyetemre,
a tömeg nő elevenre.
S múzeum előtt a téren,
már senki sem lusta, tétlen.

S elhangzik a Tizenkét pont.
Ne tétovázz, védd meg a Hont!
Jókai a tüzes szónok,
s szállnak felé asszony csókok.

Kívánjuk a szabad sajtót,
s cenzúrára csapjunk ajtót!
Csak felelős közszolgákat,
jól dönteni szép kockázat!

Évenkénti gyűlést Pesten!
Országosat, csendben, rendben!
Törvény előtt igazságot,
pénz ne fedjen el gazságot!

Hű nemzeti őrsereget,
határra sas őrszemeket!
Tisztes közteherviselést,
honvédelmet, hadviselést!

Úrbéri viszony törlését,
az Esküdtszék jó döntését!
Nemzeti bankot és bankót,
pénz nélkül ne fogjunk padlót!

Az osztrák szolgáljon otthon!
Honvéd meg maradjon itthon!
S esküdjön fel alkotmányra,
a Szent Magyar Szabadságra!

A rab mehessen szabadon!
Zsarnok éljen csak hajadon!
És szárnyaljon a gondolat,
mely feloldja a gondokat!

Legyen Unió Erdéllyel,
s tegyünk érte szenvedéllyel!
E föld magyar, s az is marad,
amíg szívünk dobog, s szabad!

Egy nyomda lefoglaltatott,
s Tizenkét pont kinyomtatott,
Landerer élt bölcsességgel,
honpolgári tisztességgel.

Omlott fal, mely emeltetett,
s a cenzúra töröltetett.
Mámorban úszott a polgár,
s templomból szállt örömzsoltár.

*

Történetem ott folytatom,
dolgok mélyét megbolygatom,
és örömmel kijelentem,
a tömeggel én is mentem.

Táncsics végre kiszabadult,
s a Habsburg-ház mérgében dúlt!
Mert a palackból a szellem,
növekedik egyre szebben.

„Este légy a Nemzetiben,
s öltözz méltón ünnepibe!
S a színészek barátsággal,
várnak fodros kokárdákkal.

Katonának a Bánk bánja,
színpadon egy élő dráma.
Sötét, komor ez az este,
cselszövőnek lesz ma veszte.

Himnusz csendül, s száll a Szózat,
nyílik a szám, szívem nógat.
És nem marad szem szárazon,
mert érzelmeim vállalom.

Szól a Rákóczi induló,
s ember indul, fej tisztuló.
Az utcákon beszélgetnek,
szebb jövőben reménykednek.

Másnap áll a Nemzetőrség,
s erősödik a reménység.
Az ellenzék Bécsben tárgyal,
lelkük fénylik, szavuk szárnyal.

Batthyány és Kossuth Lajos
kitartása igen tartós.
Ferdinánddal tanácskoznak,
érveikkel hadakoznak.

*

 

 

https://youtu.be/AmoSAY7ZblE

Történeti alkotmány
Szent Korona Tan

Boldogasszony országának,
elsők közt volt alkotmánya.
S rendszabálya, mely íratlan,
s írott díszes okiratban.

Alkotmányunk minta s érték,
korhoz kötött elvi mérték.
Tapasztalat szervezésben,
s útmutató tervezésben.

Úgy hívják, hogy történeti,
váltakozó, rendeleti.
Törvénnyel és szokásjogon,
áthúzódott számos koron.

Korona a felségeszme,
nemzet nélkül nem rügyezne!
Egység, egyezségen múlik,
mely elvezet magas csúcsig.

Uralkodó és a rendek,
része Szent Korona Testnek.
Király a fej, s rendek tagok,
s teljesülnek az óhajok!

Szent Korona van felettük,
aki bírál s dönt helyettük.
Anyagi tárgy, mégis személy,
Isten küldte égi erély.

Ő a jog és törvény őre,
joguralom elve főre.
Istenforrás eredetű,
igazsága minden betű!

Boldog s jámbor legyen lélek,
ez alapja a békének!
S a jó államszerkezetnek,
és az Isten szeretetnek.

Szabad ember nemzet tagja,
lehet hangja, s tisztes rangja.
Ő a népfelség eleme,
biztosított a védelme!

Garantálva van a joga,
s nemzetiségnek otthona.
Egyéneknek a munkája,
s a jólétük biztonsága.

Állam és a társadalom,
úgy lesz úrrá minden bajon,
ha folytonosan újuló,
s értékeket befogadó.

Egy a Hon és honpolgára,
a jog és a törvénytára.
Fajkülönbség nem létezik,
s ember szabadon lélegzik.

Hűbérúr a Szent Korona,
minden birtok tulajdona.
S örököse árva földnek,
s árulónak kit felkötnek.

Az emberi faj esendő,
törvény előtt mind egyenlő.
Illesse meg a védelem,
ítélkezzen az értelem!

Rendeletben elrendelve:
Éljen függetlenség elve!
S legyen szabad mindörökké,
s ellensége az őrdögé!

„ Az én házam, az én váram",
védjük kitartással bátran!
Ne legyen a jött-menteké,
senkiházi idegené!

Őshonos az önkormányzat.
fő eleme alkotmánynak.
Ez is alap, sarkalatos.
rugalmas, nem vaskalapos!

Alapja: Önrendelkezés,
és a helyi léttervezés.
A feladatmegvitatás,
egyetértés, s jóváhagyás.

Nézetek közt van eltérés,
s jócskán akad meg nem értés!
Mert ki-ki érdekei szerint,
önsebére mutat s tekint.

Rendek választják a nádort,
okos elöljárót, bátort.
Ki méltóságban, s rangban,
becsült ember az udvarban.

(A nádori tisztség régen,
még Szent István idejében
a királyhoz volt köthető,
s e rang, neki köszönhető.)

Vármegyéknél megyésispán,
első egyén a ranglistán.
Kinevezve király által,
tisztes feladatot vállal.

Igen rangos tisztviselő,
és bármikor felmenthető.
Bíráskodik várbirtokon,
és az udvarbirtokokon.

Ő áll megye sereg élén,
annak vezetője lévén.
Harcban segít neki hadnagy,
és a gondviselő várnagy.

Árpád korban keze alatt,
több megyényi munka akadt.
Más széket is betölthetett,
s pecséttel is rendelkezett.

Ám ahogy az idő haladt,
a méltóság kettészakadt.
Főispánra s alispánra,
s ügyeltek igazgatásra.

Király választott főispánt,
ki képviselte a kormányt.
S szabad vármegyéknek népe,
alispánt ültetett székbe.

Ha választott jogot sértett,
és a törvény ellen vétett,
visszahívták a személyét,
s megbüntették szószegését.

Ha akadnak rendeletek,
mely megyére sérelmesek,
küldöttei tiltakoznak,
s megoldásán vitatkoznak.

Míg sérelmet meg nem oldják,
rendeletet elnapolják.
S addig fektetik az ügyet,
míg helyre áll a becsület.

Védőpajzs az Önkormányzat,
mely az önkény ellen lázad.
Szabadságért vívott harcban,
ritkán maradnak csak bajban.

Boldog élet csak ott terem,
hol igazság a fő elem.
S hol tisztesség s méltányosság,
nem rombolhat a zsarnokság!

Így éltünk mi, hungarusok,
sosem voltunk mi mumusok.
S nem csak magyarokból álltunk,
más népekkel áztunk s fáztunk.

Ily elveken épült Hazánk,
s nevelt Apánk s Édesanyánk.
S harcoltunk az önkény ellen,
békében és ütközetben.

E Hont sokan lebecsülték,
s létezését becsmérelték.
Működését kigúnyolták,
alkotmányát lefitymálták.

Irigyei ármánykodtak,
minden helyen áskálódtak.
S fenték foguk dús földjére,
Duna-Tisza térségére.

A Kárpát-hon Máriáé,
Jézus urunknak anyjáé.
Nincs joga rá idegennek,
szívnélküli ridegeknek!

*

Velünk van e szerves folyam,
melyben vágyakozás fogan.
Választ rejt a kihívásra,
tanulásra s gyógyulásra.

Tovább kell az úton lépni,
s ami kacat kettétépni!
Ami meg jó, tovább vinni,
s változásban bízni s hinni!

Lábunk alatt hever a múlt,
tanulsága megoldást nyújt.
Létünk abban gyökeredzik,
s jövőnk fényében leledzik.

2017. Január 22. A magyar kultúra napjára

 

 

Igaz magyar rege
(Nem csak gyermekeknek)

/Madách Imre emlékezetére/
1823. január 20. - Alsósztregova - 1864. október 5.

A Föld forog, az a dolga,
s tolong rajta a sok szolga.
Egymás hátán tülekedik,
gyarapodik, s üresedik.

Gyanús a szép, tehetséges,
a jellemes nevetséges.
Nő a gnómok rémuralma,
halandónak nincs nyugalma.

Ember embernek farkasa,
elnyomója, hatalmasa.
egyikük sem elégedett,
lélektelen, s keseredett.

Istent vádol, s csúszik-mászik,
panasza száll, szájtól-szájig.
Árnyék léte földi pokol,
vétke miatt szenved, s lakol.

Nem értette küldetését,
Úr általi teremtését.
Sötét éjben tévúton jár,
s mint csónakot, sodorja ár.

Ám, ha lelke Fényben lobog,
szolgálata nemes dolog.
Lehet paraszt avagy király,
kevesebb lesz így a viszály.

S lesz majd egykor tökéletes,
jellemes és becsületes.
Méltányosan igazságos,
nem hamis, és nem álságos.

Ilyen a mi emberségünk,
Honszerető nemzetségünk?
Van sok hibánk, akad bűnünk?
Lélekrostán át kell szűrnünk!

Kívánatos tisztán látni,
s ősök útján bátran járni!
Lemosni az összes szennyet,
s hazugságot, mit ránk kentek!

Gond szüli a gondolatot,
s megedzi az akaratot.
S e vers lesz majd írott malaszt,
ha cselekvő eszmét fakaszt.

*

Ami testnek a valóság,
az a léleknek a mese.
Csodaöröm, játékosság,
kaland, s játék szeretete.

E költemény igaz rege,
megtisztító Napba nézés.
Magyar létünk szó-szőttese,
tényfeltáró múltidézés.

Csodaszarvassal vágtatás
erdőn-mezőn, idősíkon.
Értékeinkről számadás,
s könnyhullatás hősi síron.

Boldogságtól dagad lélek,
ha csendülnek tiszta hangok.
Ha felhangzik ősi ének,
s kísérik az égi lantok.

*

Tejútfényben ragyog arcunk,
benne rögzült életharcunk.
Onnan tükröződik élet,
s láthatunk sok csodaszépet!

Nimród király a Nagy Vadász,
eget kémlelő csillagász.
Koronáját angyal hozta,
s csillagporral aranyozta.

Orion a csillagképe,
céloz Bikának szügyébe.
Vállán tartja a Tejutat,
szemével jó irányt kutat.

A Csodaszarvas-út nyomán,
Tejútcsillag túloldalán,
Turulmadár képe ragyog,
ott keringnek csillag-sasok.

Felemelkedő lélekjel,
telve hittel és élettel.
Atillánknak nyomát rejti,
s a hun múltnak titkát őrzi.

Népünknek a csillagzata,
Nyilasnak az alakzata.
Onnan árad égi erő,
földtápláló, gonoszverő.

A Pilisben összegyűlve,
Pálosok közt egyesülve,
feldúsul az energia,
melyet leküld az Ég fia.

A Föld szíve Kárpát-haza,
itt érik be Urunk szava.
Pilis a Föld szívcsakrája
angyali e tájnak bája.

A szívkerék hajtóerő,
fáradt lelket felemelő.
Innét kél majd megújulás,
hitben való feltámadás.

Ikrek csillagképben Hunor,
testvérpárját nézi Magor.
E két égi csillagkövet,
földi pályánkon is követ.

A Fénynemzés titkát Nyilas
védi, mint egy földi inas.
És a Tejút központjában,
táltos, talányt rejt magában.

Hitvilágban él a táltos,
révületben messze szálldos.
Születéskor kiválasztott,
nemes célra elhívatott.

Magyar ősvallás főpapja,
hatalmát az égből kapja.
Lehet nő vagy érett férfi,
aki Isten szavát érti.

Lélekgyógyász, tudós orvos,
igazságos bíró és jós.
Több a foga, s kezén ujja,
varázsigéit szél fújja.

Az égitest gyorsan forog,
a szívközpont egyre dobog,
s mikor a Fény fel-felvillan,
születik egy újabb csillag.

Orion csillagkép földön,
örömmel kell, hogy eltöltsön.
Pilisben, s a Nílus mentén,
piramisok a Föld testén.

Ez a miénk, örökségünk!
Fényt őriz a közösségünk,
amely erő és gyógyító,
s más népeknek átadható.

*

A zöld erdő csendben szunnyad,
égen sötét felhő duzzad.
A föld ilyet még nem látott,
tüzes eget, vérpalástot.

A világ nyög, ordít, szenved,
parázsló tűz lángján senyved.
Ám hírnök jő égi dallal,
nem tudni éj, avagy nappal?

Utat hasít égi kardvas,
s feltűnik a Csodaszarvas!
Agancs bölcsőjében a Nap,
önfényétől aranynak hat.

Szügyén ragyog az ifjú Hold,
ezüst színe, mint festett folt.
Ága-bogán sok-sok csillag,
homlokán a Hajnalcsillag.

Szőrét gyémántpor borítja,
a Fény, s a Hang bátorítja.
Ő, a Teremtő jelképe,
szellem, s anyag ékessége.

Ő, őseink Életfája,
bátran húzódjál alája!
Fénylik, izzik, mint a gyertya,
véd az Éltető hatalma.

S mint sejtjei gyarapodnak,
a tűzcseppek sokasodnak.
S varázslatos nyári estén,
lángok gyúlnak csillagtestén.

Megáll, hajol, hogy fényt egyen,
lénye ragyog Gellért hegyen.
Ott van, hiszen Te is látod,
testesíti minden álmod!

*

Figyelj ide, halld meg dalom,
körbe jár a Csodamalom!
Benne pörög a Fénykereszt,
a vonzása el nem ereszt.

Világsíkon, völgyön, hegyen,
Béla-fénygyöngyöket terem.
Melyből ered csodás fája,
áhítattal nézzél rája!

Az Ősanyag szülőanyja,
a tisztaság rózsamagja.
Fehérfényű lélek anyag,
aranybimbó, amilyen vagy!

Tündér fonta életfonál,
gyöngyfüzére fel, s alászáll.
Nézz meg egy DNS láncot,
s benne füzér képét látod!

Népben fogant ősgondolat,
hordozza az alapokat.
Forgassad a könyvlapokat,
s elemezzed a sorsokat!

*

A mindenség vígan dalol,
felhőn fény tör át valahol.
Léte világít, s közel hív,
amit hallasz, mennyei hír:

Végtelenben lebeg Isten,
tőle ered a Nagy Minden.
Értelmet sző szellemfénye,
s attól eszmél az egésze.

Tejútárban fürdik a Nap,
a sárgolyónk fényt tőle kap.
Erejétől duzzad létünk,
ameddig süt, addig élünk.

Szellem, s anyag kézen fogva,
alkot kezdetektől fogva.
Általuk van fény és árnyék,
létük számunkra ajándék.

Aranyos Nap, de magányos,
siratja őt Csillagváros.
Leheletét földre ontja,
s termő élet rügyét bontja.

Páratlan fenn a Napisten,
s mivel társa égen nincsen,
szemét veti Ilonára,
selyemhajú tündér lyányra.
A lég és föld istennője,
szigeten élt, Csallóközbe'.
Férjül fogadta a Napot,
s a tüzes vágy lángra kapott.

Nászukból lett Hunor s Magor,
mindkettő friss tudást magol.
Testük felragyog és fénylik,
a szép remény bennük érik.

Hunor, apjának sugara,
birtoka a Nap udvara.
Ékes kardja mindig éles,
apja mosolyától fényes.

Magor, atyja fogant magja,
éltét maghasadás adja.
Tőle sarjad élet-jövőd,
melynek sorsfonalát szövöd.

E regében nyílt szeretet,
tiszta forrás, őseredet.
Népünk ajkán megszövődött,
s tudatukban gyöngyöződött.

A két földi ikercsillag,
szívünk mélyén mindig itt van.
Emlékezzünk ősanyánkra,
Tündér Magyar Ilonára!

*

Eddig tart az igaz rege,
lélek-világ eredete.
Ám létezik fényvalóság,
melyet elfed a hazugság.

Felkent tudós hölgyek, urak,
pöffeszkedő cinikusak.
Jelölt útról le nem térők,
búsás pénzen ingyen élők.

Szakadt gyökerű a létük,
felbecsülhetetlen vétkük.
Gáncsoskodnak ahol lehet,
s mondnak téves ítéletet.

Elfedik a magyar múltat,
tőlük e nép ki is múlhat.
Álságosak, megtévesztők,
tudománytalanok, s meddők.

Védnek hamis elméletet,
származástan szemléletet.
E torz, csiki-csuki játék,
Habsburgoktól csúf ajándék.

Rég időkből itt ragadtak,
nálunk babért nem aratnak!
Vergődjenek tévtanokban,
s őrlődjenek hűs malomban!

Fény nélkül e nép csak massza,
lelkét öröm nem dagasztja.
Terheli vád és bűntudat,
s nem leli az igaz utat.

Így lesz könnyen megosztható,
lélekszámban fogyasztható.
S mint a madár szárnyaszegett,
búvalbélelt beteg, esett.

*

A Csallóköz Paradicsom,
az éltető nedvét iszom.
S ha régmúltunk számba veszem,
adatoktól duzzad eszem.

Az ásatási leletek,
az emberi léteredet
csontok által tárolt képe;
tizenkétmillió éve!

Magor itt egyenesedett,
Hunor egyre fényesedett.
Edény alá tüzet raktak,
énekeltek, s jót mulattak.

Több mint harmincezer éve,
Nap piramis néz az égre!
Benne székely-magyar rovás,
a jelkészlet nekünk áldás!

Bőséges a szaporulat,
s kelet felé lesz vonulat.
Kézbe vándorbotot vesznek,
szerencsét próbálni mennek.

A távoli Ázsiában,
fényes Anatóliában,
háziasított húst esznek,
földet törnek, s magot vetnek.

Település; „villa-halom,"
építőkről szól a dalom.
A szülőszoba vérvörös,
az élet lüktet, kör-körös.

E táj népe most a török,
rokonságunk velük örök,
a nyelvtani rendszer okán!
Közös ősi földünk; Turán.

Ki itt marad, vadra vadász,
gyűjtöget és csendben halász.
Ki tudja hány ezer éve?
E sor végén pont van téve.

A Kárpát-hon nekünk Haza,
egyszer végleg gyertek haza!
Gyarapodva ismerettel,
bizakodva, Isten-hittel.

Az ujgurok rokonaink,
hasonlóak a szavaink.
Ázsiában, s az ugaron,
ész legyen úr indulaton!

Ott élőknek nagy a kínja,
hisz' elnyomja őket Kína.
Gondolatban érezz velük,
semmit ne tegyél ellenük!

*

Erdélyben van Tatárlaka,
agyagtáblán ősök szava,
melyek rovásjellel írva.
S agyagszobrok egy mély sírba'.

Korongon a csillagképek,
rajzolt jelek értő észnek.
Ikrektől a Nyilason át,
látni múltat, jövőt, s a mát.

E hétezer éves lelet,
idősíkból egy kis szelet.
Halmozott a tudás anyag,
életre kel a hűlt agyag.

Torma Zsófia régésznő,
értékes, mint egy drágakő.
Tárgyak sora őrzi nevét,
s igazolja elméletét.

Tudós volt Ő, örökéltű,
halk szavú, nem bőbeszédű,
Áldja Isten, haló porát,
szél csókolja a lábnyomát!

Ha keresünk, s fényben látunk,
Isten-szobrokat találunk.
Mely széken ülő méltóság,
átszellemült égi jóság.

Szinte hallod, dobog szíve,
szivárványt sző szellemíve.
E szövetség formált jele,
az öröklét ígérete.

A távoli Babilonban,
Kis, Úr, Uruk városokban,
ékírásos agyagtáblák
az ősmúltat elénk tárják.

Hétezer éves nyelvemlék,
melyet rejtettek porszemcsék.
Nyelvünk tudja e nyelv titkát,
így az értelmét megnyitják.

A sumérok műveltsége,
a jelenünk öröksége.
Nyelvüknek az őse magyar,
mondd, a régmúlt még mit takar?

Van egy elfeledett Hazánk.
Nimród élt ott, az ősapánk.
A távoli Babilonban,
Bábel tornya talpig romban.

Nimród király Kusnak fia,
ősmagyaroknak ősapja.
ANKISZA volt felesége.
Neve rejti; Ég- Föld szülte.

Hunor s Magor tőlük ered,
kiket éltet szereteted.
Jelöld velük gyermekedet,
vigyék tovább e neveket!

Tigris - Eufrátesz mentén,
ősi civilizáció testén,
folynak ma az ütközetek,
hamis zászlós műveletek.

Céljuk a múlt elfedése,
az értékek elcsenése.
Az indokuk mindig hazug,
elferdítve minden szavuk.

Papiruszon rovás jelek,
onnan jelennek intenek.
Műveltségük hasonlatos.
Nílus partján létünk honos?

Éltünk egykor Egyiptomban,
s ott egy régmúlt magyar hon van?
Légy kíváncsi, s járj utána,
ne üldögélj a szobádba'!

Fel van adva a nagy rejtvény.
Élő képmás a Szfinx: Rejtély!
Mely arabul; A HUN ATYJA,
múlt, a lelkemet áthatja.

Üveghegyen innen és túl,
a Földanyán ember az úr.
Mi lenne ha nem uralná,
csak alázattal szolgálná?

Mert addig tart itt a léte,
amíg csillapítva éhe!
Barázdába jövőt vetnek,
s imádsággal töltekeznek.

Ragyog rájuk Tejút-pálya
csillaglombos életfája.
Melynek termete hatalmas,
olyan, mint a Csodaszarvas.

Továbbszövik, mit megélnek,
énekelnek és regélnek.
Száll előttük Turulmadár,
a Kárpát-bölcső hazavár!

Hol népünknek eredete,
történelmünk ismerete,
őseinknek szeretete,
ott van jövőnk ígérete!

Sokan mondják, mind csak mese,
mint e költemény eleje!
Mégis vallom, ahol lelked,
ott igazad meg kell leljed!

*

Szellem-atyánk, örök Isten,
míg őrködik, nagy baj nincsen!
Ám támad egy hamis szellem,
célpontja a gyenge jellem.

E bukott angyal lázadó,
az emberre nagy vészt hozó.
Vezérelve a tagadás,
Isten elleni uszítás.

Beszippant a bűvkörébe,
elveszel az örvényébe',
átalakít öntörvénye,
s megsemmisít önző lénye.

Azt hiszed, hogy Te vagy Isten.
Kezdet, a Vég és a Minden!
Pedig lényed, tűnő pára,
égi áldás hulljon rája!

*

S felnőtt Róma; birodalom,
benne barbár sokadalom.
Erkölcsében romlott, hamis,
belepirult még a Nap is!

A főemlős ember-állat,
ösztön volta húzta, vágta.
Sokszor apadt élet kútja,
s megfeneklett rögös útja.

De Ember jön, a hűséges.
Isten fia, ki fenséges!
Egész lénye a szeretet,
s a kínfáján kiszenvedett.

Feszíttette Káin népe,
Júdásnak meglett a bére.
Harminc ezüsttallért kapott,
s a népére nagy bajt hozott.

Az ÉN, szabad akaratú.
Koholt vádra is van tanú.
Ne lépj olyan kapcsolatra,
mely elvezet kárhozatra!

Harmadnapra feltámadott,
festményeken is láthatod,
amint Pünkösdkor a teste,
emelkedett fellegekbe.

Könnyű volt, mint a hélium.
Öröm az evangélium!
Kereszténység misztikumán,
osztozott a sok tanítvány.

Velük maradt a Szentlélek,
ha benned van, erőd éled!
Tanulással teltek napok,
s nevelődtek tüzes papok.

Fellobogott új reménység,
út jelölő kereszténység.
És igaz, mert az eredet,
a tartós ISTENSZERETET.

Ahol nincs fény, ott sötétség,
táptalaja lelki restség.
Tárd szélesre az ablakod,
s világosság fényét kapod!

Jézus a Fény, az Igazság.
Nélküle a létünk vakság!
Benne van az örök Élet,
szeretete most is éltet.

Áldásosztó, Úrtól felkent,
ki a szépre s jóra serkent.
Általa vagy kiválasztott,
s kegyelmével elárasztott.

Ha bűneid látod s bánod,
s szétszaggatod a rabláncod,
Jézus megbocsájt majd néked,
s nem nyomaszt majd többé vétked.

Sokan bizony nem értették,
az Úr megváltó nagy tettét.
Szent nevében lángra gyúlva,
embert ölnek folyvást, újra!

Ha gonosz mozgatja eszed,
a jó utad már nem leled.
Győz az önző akaratod,
s nem véd meg az őrangyalod.

Ama naptól minden mécses,
Jézus vérétől lett ékes.
S fellobbant egy tüzes szikra,
neve Péter, a Kőszikla.

Atya, Fiú és Szentlélek,
a három EGY, amely éltet.
Termő gond lesz a válladon,
ha a hited felvállalod.

Magas csúcson kettős kereszt,
a szeretet el nem ereszt!
Átöleli hármas halom,
óvja égi nagyhatalom.

Atya, Anya és a Gyermek,
EGY, mely élteti e helyet.
Áldott jövőd lesz, meglátod,
ha nemzeted felvállalod!

Véletlen az ősi jelkép?
Tudatunkból rég kiverték!
Egy az Isten. Hármas egység,
nem-tudásra, nincsen mentség!

Ha tudatod más uralja,
nem lesz lelkednek nyugalma.
Mást cselekedsz, s másnak szolgálsz,
céltalanul bolyongsz, mászkálsz.

Nehéz tan a Szentháromság?
Hogy felfogjad, kell szívjóság.
S létezik az Örök Élet?
Ha bölcs vagy, ezt is megérted.

Köttetett hát Újszövetség.
Isten, s ember közti egység.
Sokan megtértek e tanra,
s így nem jutnak kárhozatra.

Nem lesz végpusztulás léted,
ha napjaid tisztán éled.
Ha a jelölt utat léped,
az öröklét tovább éltet!

Kereszténység szép fogalom,
fokmérője a tartalom.
Fehér zászlón szép erezet;
a „Hit, Remény és Szeretet."

Így született meg az Egyház,
majd sok hívőt elnyelt fegyház.
S vértanúságnak idején,
megerősödött a remény.

Krisztus követeit ölték,
üldözték és megvetették.
Ezerszámra feszíttették,
s testét vaddal megetették.

Ez az apostoli korszak,
példát adott úrnak, pórnak.
Szaporodtak csodás tettek,
s nagy lelkekből szentek lettek.

Ha minden tagolt, s tervezett,
jól működik a szervezet.
S keletkeznek az új rendek,
kik Krisztusért harcba mennek.

Háromszáznyolcvanban télen,
Nagy Konstantin idejében,
hivatalos lett e vallás.
Klérus, azóta is hálás.

Ahol pénz van, ott hatalom,
s erő fegyelmez szavakon.
Fény mellett felnő az árnyék,
s fogyatkozik a jószándék.

Pápák közt volt bűnnel terhelt,
Szentlélekkel kevés felkent.
Hisz' a világi hivatal,
sivatagi vad viadal.

Később lettek változások,
hitviták és torzulások.
Peres egyházszakadások,
tagadások, s átkozások.

Lett többféle felekezet,
mely egymással nem egyezett.
S fellángoltak a hitviták,
s tagoltabb lett a hitvilág.

Sokaknak szűk lett az ösvény,
s egyre több a kapzsi, fösvény.
S kik számára semmi sem szent,
betel' a pohár odafent!

Sok más vallás hamis, téves,
igaz Isten hite kétes.
Más az érték, más a norma,
az előírt lelki torna.

Volt egy Pártus birodalom,
erről is szól írott dalom.
Jézus volt a nagyhercege,
Máriának szép gyermeke.

Arámi volt anyanyelve,
hűség volt az alapelve.
Nekünk magyar, másnak zsidó,
ez a kérdés kemény dió!

Jézus megtestesült Isten,
azért jött, hogy jóra intsen,
hogy az igaz utat járjad,
s meghaladd a saját árnyad.

*
Távolból kél nagy fergeteg.
Tekercseken fellelheted,
Hungária hét határát,
székhelyének Kárpát-várát.

Áll még Róma, szennyben úszik,
lejtőn egyre mélybe csúszik.
Az embersors, de kalandos,
a jelenünk hasonlatos!

Kelet s Nyugat különbözött,
s Frankok földjén megütközött.
Négyszázötvenegyben síkon,
s pipacs virágzott sok síron.

Megnyilvánult a misztikum,
Mani patak partján a HUN,
imát mondott, s alámerült,
a légben két angyal repült.

Mani vallásalapító,
Iránban élt, mint tanító.
Keresztény volt, s lett majd mártír,
szélsebesen szállt e gyászhír.

Szemben állott két hatalmas,
Leó és a diadalmas.
Könyörgött a felkent pápa,
reszketett a keze s lába.

Ki volt romlott s ki erkölcsös,
bűntől terhelt s lelke görcsös?
Ki fényben jár tudja s látja,
igazmondót Isten áldja!

Intve lett a birodalom,
s meglepődött a hatalom,
mert Atilla nemes tette,
Róma népét megmentette.

Példát adott szeretetből,
keresztényi kegyelemből.
Király volt Ő, a legnagyobb,
szívünkben mély nyomot hagyott.

Fényben fürdött a hun király,
büszkék voltak rá a szkíták.
Értékelték földi bírák;
Isten ostorának hívták!

Neve, mint víz hullámzása,
Élet Víznek csobogása.
Folyóban nyugszik a teste,
halott, ki a sírját leste.

Atilla, s testvére Buda,
hun-magyar nép két hű ura.
Egységben ész, kézben a kard,
mindkettőjük csak jót akart!

A szkíta–hun–magyar népség,
valójában egy nagy egység.
Egy a nyelvük, s a vallásuk,
kultúrájuk, észjárásuk.

Ősidőktől keresztények,
bennük nagyok az erények.
Bámulatos műveltségük,
tudományban fejlettségük.

*

Ne gyötörjön minket kétely,
van egy földi, s égi székhely.
A hun utóda a székely,
Erdélyben él, amely szép hely.

Népünk szétszórt és megosztott,
ám, Isten észt azért osztott,
hogy a „rontás" ellen tegyünk,
s benne hitben egyek legyünk!

Ha kígyó fejére hágok,
nem sújthat turáni átok.
Ha túllépek önös célon,
népemen nem ronthat démon.

Tudd, hogy égi Hadak Útján,
fényköreit lovon futván,
vágtat felénk egy nagy sereg,
mely a mondakörből ered.

Amit a Fény, belénk plántál,
s tudatunkban éltet, táplál,
az testet ölt hívó szóra,
s elvezet a szépre, jóra.

*

Kárpát-honban ős a magyar.
Mag, mely élni s nőni akar!
Erősödne is, ha hagynák,
szorgalmasak, mint a hangyák!

Van e tájon erdő-mező,
e nép, dolgos földművelő.
Van sok lova és tehene,
ennivalóból elege.

Itt van Úrtól eredete,
földbe nyúló gyökérzete,
melyben nyugszik a helyzete,
attól virul közérzete!

Ősi sejtje, DNS-e,
Kétmillió szókészlete,
szavainak díszverete,
szóragozó nyelvezete.

A jó magyar írás s beszéd,
olyan, mint egy ízes ebéd.
Élvezetes, kívánatos,
balzsam fülnek, lágy, s dallamos!

Ha a szókat szádra veszed,
béna nyelved is megered.
Éltetője minden vágynak,
igazságnak, szabadságnak.

Népdaltárunk kincsesbánya,
háromszázezer a száma!
Érzelemtől rezdül lélek,
s mélyéből felszáll az ének.

Ha ütemre perdül a láb,
elkezdődhet a páros tánc.
S lépésekben csillagjegyek,
megvillannak s felfénylenek.

Ha szerelmi az érzület,
mámorító a révület.
Lenn van az Ég, fenn van a Föld,
az élet így csak örökzöld.

Isten, Haza, Család, Egység,
széthúzásra nincsen mentség!
Ha e fonál széjjelszakad,
gondunk, s bajunk ezer fakad.

*

Isten áldott Szent tenyerén,
tovább virágzott a remény.
Mert hazatért Árpád népe,
süssön reánk a Nap fénye!

Hét törzs élén a hét vezér,
test és vérszövetségben élt.
Együtt tartották a rendet,
gyarapodott is a nemzet!

Kilencszázhét, július négy,
Pozsony alatt nagy volt a tét.
Megmaradunk, vagy elveszünk?
Százezres had jött ellenünk.

Megvédjük a közösségünk,
vérrel szentelt örökségünk?
Ez ott akkor nem volt kérdés;
csak szívből jött Hazaféltés.

Négy-öt napig dúlt a csata,
s lett Árpádnak diadala.
Szét lett verve nyugat pajzsa,
mert Isten is úgy akarta!

E szép tájon nőtt több város,
s állam, amely Alkotmányos!
Hun Hon második királya,
magyar népét felajánlja

Máriának védelmébe,
Jézus anyjának kegyébe.
Így lett a nép segítője,
a nemzetünk királynője.

Szűz Máriát úgy szeretjük,
Boldoganyánknak tekintjük.
A Fény fiát sem feledjük,
Isten fiaként tiszteljük.

A Vatikánhoz fordulás,
sokak szerint nagy árulás!
„Első Istvánnak a tette,
a múltunkat tönkretette."

Lett is ennek súlyos ára,
ősi műveltségnek kára!
Szétszakadtak szövetei,
népszokások gyökerei.

Hiába volt sírás-rívás,
tiltva lett az ősi rovás.
Eltűntek a rovott jelek,
zárult a múlt s intett Kelet!

Égből küldött Szent Korona,
veled a sors mily mostoha!
Felkent tárgy vagy, egyéniség,
élő jogi személyiség,

az államiság alanya,
fő hatalom birtokosa,
minden tulajdon forrása,
a nemzet hitbizománya.

Büszkeségre lehet okod!
Nálad van a tulajdonjog.
A magyar érdeket nézed,
s értékeinket megvéded.

Te vagy teljhatalom fője,
jognak, s erkölcsnek az őre!
Mérleg, nemzet s király között,
földi küldetésed örök!

Másik ellen egy sem léphet,
csorbát szenved úgy az érdek.
Pusztít az emberi gazság,
ha szakad jogfolytonosság!

Szent Korona ősi tanunk,
nálad jobbat nem akarunk!
Ki vét, jogot nem alapoz,
cselekedj most, és ne habozz!

Essen pár szó Szent Lászlóról,
Első Béla nagy fiáról.
Kit ringatott lengyel anya,
s nevelte a magyar Haza.

Velünk van a nagy szelleme,
erős, bátor, hű jelleme.
Íratlan végrendelete,
Jézus Krisztus szeretete.

Ezerkétszázhuszonkettő,
Rendelet lett, nemzetmentő!
A rendiség védelmében,
a szabadság szellemében

született az Aranybulla,
sajnos a szél rég elfújta,
jót a jóval kisöpörte,
kiváltságokat törölte!

Palást, jogar, országalma,
Magyar Hon a nyugat pajzsa!
S mint a szép tündérmesében,
népek éltek nagy békében.

Egy cél, akarat, cselekvés,
az Úr elől nincs menekvés!
Emelkedett lovageszme,
ami e kort jellemezte.

Csonka húsz év, s jött a mongol,
kényre-kedvre tör, zúz, rombol.
Üressé vált a sok szállás.
pusztított a tatárjárás!

Volt ott kemény csihi-puhi,
a helyet úgy hívják, Muhi.
Megfogyatkozott a vérünk.
az is csoda, hogy még élünk!

Majdnem kipusztult a nemzet,
sok év telt el, amíg rend lett.
Negyedik Béla királyunk,
fénylő emlékedet áldjuk!

Szent királyainknak sora,
vitéz élet fényes kora.
S mikor kihalt az Árpád ház,
fő kérdés lett az utódlás.

*

Kétszáztizenöt év múlva,
déli országrészünk dúlva.
Jő az ozmán birodalom,
gyaur népnek nincs irgalom!

Belgrád, Nándorfehérvárunk,
példát adott kiállásunk.
Hunyadinak dicső tette,
Európát megmentette!

Azóta is minden délbe'
harangzúgás hív ebédre.
S Vatikánban a jó pápa,
a Magyar Hont méltán áldja.

Emlékünkben Corvin Mátyás,
élete volt égi áldás.
Előneve igazságos,
királyok közt kiváltságos!

Ő volt a nagy humanista,
Tokaj borát buzgón itta.
S a világhírű Corvinák,
megidézték Itáliát!

Hűbéri volt ez a korszak,
nehéz idők úrnak, pórnak.
Hisz jelzik a sebzett arcok,
gyakran dúltak nagy pártharcok.

Emlékezzünk Dózsa Györgyre,
és a parasztfelkelésre!
Ezerötszáztizennégyben,
az egység volt végveszélyben.

A népvezért megégették,
s testét bárddal felnégyelték.
Temesváron, Béga partján,
sír az ének dalnok lantján.

Ezerötszázhuszonhatban,
Második Lajos állt hadban.
S mindent eltemetett Mohács,
kereszteket ácsolt sok ács.

Ezt a megrendítő bukást,
bizonyított rút árulást,
az a romlott elme tette,
'ki a pénzt, Istenné tette.

Fortunátus a kincstárnok,
jelleme és tette álnok.
Árulóra sújtson végzet,
sorsa legyen az enyészet!

Élted ne bízd szerencsére,
káposztádat egy kecskére!
Ki javadat elorozza,
s csúfos vesztedet okozza.

Aranyunkat eltüntették,
országunkat felégették,
sosem tudták hol a mérték,
hagytuk őket, ezért tették!

Vannak ma is rontó erők,
érték nélküli pénzverők.
Ha mi őket ki nem verjük,
szebb jövőnket elveszejtjük!

Ám akadt ott számos hiba,
mulasztásból nagy galiba.
S ellenségnek fortély Csele,
királyunk ott fulladt bele.

Vérző sebünk ezer akadt,
Hazánk három részre szakadt!
S kétharmadán az egésznek,
paraziták vígan éltek.

Volt ott köztük sok szarházi,
hátsót nyaló Habsburg-párti.
Kik a feldarabolt Honra,
búcsú imát s áment mondtak.

Idegennel mulattak tort,
Dózsa népén verték a port.
Ha e dolgos nép nem lenne,
minden kufár éhen veszne!

Vívtunk törökkel védharcot,
kifizettünk kemény sarcot.
A várvédők vitéz tette,
költőinket megihlette.

Penna heggyel szurkált Bálint,
ám várfokra karddal állt ki.
Így lett példakép Balassi,
és Szigetvár hőse, Zrínyi.

Ezerötszázhatvannyolcban,
szép erdélyi magyar Honban,
magyarok, székelyek, szászok
a hit, s vallásszabadságot

törvényerőre emelték,
így népünket élre tették!
Emlékezetünkben Torda;
Emberi Jog magas orma!

Hányszor virult szabadságunk,
s hányszor tarolt bosszúvágyuk?
S ha lelkünk' bú emésztette,
tárogató élesztette.

Ezerhatszáz évnek nyarán,
sírtak- ríttak Erdély baján.
Megszállták a tündérkertet,
s Basta szított gaztetteket.

Hat év múlván, úgy nyárelőn,
ész lett úr a férfierőn.
S létrejött a „Bécsi béke",
mely Bocskai dicsősége.

Erdély népe lábra állhat,
s aki akar, vallást válthat.
Nádort választanak menten,
s áldás nyugszik minden renden.

A Bocskai-szabadságharc
hál' Istennek, nem lett kudarc.
Segítettek a jó hajdúk,
büszkék voltak, mint a hattyúk!

Marhapásztorokból lettek
katonák, akik felkeltek,
önkény ellen, szabadságért,
becsületért, s a Hazáért.

Uruk megnemesítette,
s földjén letelepítette,
harcos népe összes fiát,
s mondott értük hálaimát.

Hazajött a Szent Korona,
mely Kárpát-hon tulajdona.
S béke honolt alkonyatnál,
Zsitva folyó torkolatnál.

Ezerhatszázhetvennyolcban,
sokan bujdostak e Honban.
Válluk nyomta súlyos kereszt,
a kuruc szót jól megjegyezd!

Thököly Imre az élen,
úrrá volt Ő minden vészen.
Pártfogója volt a török,
barátságuk nem volt örök.

Felesége volt Ilona,
Zrínyi család lilioma.
Munkács várát védte bőszen,
párját nem találni nőben!

Második Rákóczi Ferenc.
félárva volt, nem egy lelenc.
Tudományban növekedett,
s hitben egyre emelkedett.

A török ment, s maradt osztrák,
s mardosta a testünk, mint rák.
Megnyirbálva magyar jogok,
bolydulva a hangyabolyok.

Ha az önkény sérti elved,
az ellenszert meg kell leljed!
Eszességgel, s vitéz tettel,
mi jár neked, bátran vedd el!

Bajban összefogás terem,
s égi áldás lesz nemzeten.
Együtt küzd nemes, s nemtelen,
s megszégyenül a becstelen.

Ezerhétszázhárom nyarán,
a felkelés nem volt talány.
Istennel a Szabadságért,
Nemzetért és a Hazáért!

Esze Tamás jobbágyait,
éltették szerény álmaik.
Nyolc évig tartott a harcuk,
kimerült a lelkük, s karjuk.

Száműzetve Rodostóban,
a távoli török honban,
Rákóczi, Bercsényi , Csáky,
Mikes, és jó Eszterházy.

Adjunk hálát Rákóczinak,
szárnyat adott vágyainknak!
Felcsillant a nemzet álma,
s kivirult az életfája.

­­­­­­­­­­­­­­­­­­
*

Ezernyolcszáznegyvennyolcban,
rügyfakasztó márciusban,
reformokban gondolkodtak,
hiszen a baj sok volt, soknak!

S Pilvax kávéházban ifjak,
mint a virágok kinyíltak.
S nyomban azon tanakodtak,
mi üdvös a Magyar Honnak.

„Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"

Buzdított a Nemzeti dal,
s jobb láb után lendült a bal.
S kinyílt Pesten minden ablak,
s derűs lett az esős napszak.

S egyetemről egyetemre,
a tömeg nőtt elevenre.
S múzeum előtt a téren,
senki sem volt lusta, tétlen.

S elhangzott a Tizenkét pont.
Ne tétovázz, védd meg a Hont!
Jókai volt ott a szónok,
s szálltak felé asszony csókok.

Kívánjuk a szabad sajtót,
s cenzúrára csapjunk ajtót!
Csak felelős közszolgákat,
jól dönteni szép kockázat!

Évenkénti  gyűlést Pesten!
Országosat, csak szép rendben!
Törvény előtt igazságot,
pénz ne fedjen el gazságot!

Hű nemzeti őrsereget,
határra sas őrszemeket!
Tisztes közteherviselést,
honvédelmet, hadviselést!

Úrbéri viszony törlését,
az esküdtszék jó döntését!
Nemzeti bankot és bankót!
szükségnél ne fogjunk padlót!

Az osztrák szolgáljon otthon!
Honvéd meg maradjon itthon!
S esküdjön az Alkotmányra,
a Szent Magyar Szabadságra!

A rab mehessen szabadon!
Zsarnok éljen csak hajadon!
Szárnyaljon a szép gondolat,
mely feloldja a gondokat.

Legyen Unió Erdéllyel,
s tegyünk érte szenvedéllyel!
E föld magyar, s az is marad,
amíg szívünk dobog s szabad.

Egy nyomda lefoglaltatott,
s Tizenkét pont kinyomtatott.
Landerer élt bölcsességgel,
honpolgári tisztességgel.

Omlott fal, mely emeltetett,
s a cenzúra töröltetett.
Mámorban úszott a polgár,
s templomból szállt örömzsoltár.

Táncsics gyorsan kiszabadult,
s a Habsburg-ház mérgében dúlt.
Mert a palackból a szellem,
növekedett egyre szebben.

A legnagyobb volt Széchenyi.
E megjegyzést van, ki kétli?
Legizgágább volt a Kossuth,
s a reformút lángba borult.

Jellasics bán orvul támadt,
hadereje, mint víz áradt.
Ám Bécsig üldözte Móga,
ütközet volt, nem egy móka!

Önvédelem volt a harcunk,
s kisimult gondterhelt arcunk,
mert seregünk jól ellenállt,
Pákozdnál és Sukorónál.

Szabadságért folyt küzdelem,
részt vett benne jó, s rossz elem.
Csattant égi s földi törvény,
zabolázva lett az önkény.

Összehívták a tanácsot,
s lemondatták Ferdinándot.
Ferenc Jóskát trónra tették,
kiskorú volt, kedvét lesték.

Windischgratz is megtámadott,
jobbról-balról sanyargatott.
Túlerővel jött ellenünk,
úgy látszott, hogy ott elveszünk.

Volt sok dicső hadjáratunk,
nagy örömünk, s nagy bánatunk!
Áprilisi győztes csaták,
csodált ellenség és barát!

Lélekben meg volt az egység,
s hálót szőttek ravasz elmék.
A zsarnokság frigyre lépett,
s reménységünk porrá égett.

Hisz' az álnok Habsburg zsarnok,
gyarmattartó vad akarnok,
orosz haddal törte vágyunk,
s megsemmisült minden álmunk.

A hatalom nagyot botlott,
s önmagával meghasonlott!
E kegyetlen gyáva tette,
népünket megrendítette.

E földi lét ura gonosz,
rendelettel minket botoz.
A becstelent magasztalja,
s az Igazat felakasztja!

Tizenhárom aranyalma.
Öröklét lesz a jutalma,
minden olyan hősi tettnek,
mely példával reményt vetnek.

Szabadság volt az áldozat,
hóhérra szállt a kárhozat.
Ma is fénylik Arad lángja,
s megváltásunk napját várja.

A Batthyány örökmécses
jelzőn lobog, csillagfényes.
Azt hirdeti a holdvilág,
itt van egy szabadságvirág.

Szabadságunk Apostola,
veled a sors oly mostoha!
Szeretetünk ütő erén,
nyugtod lesz a Hősök terén!

*

Húsz év múlva kiegyezés.
Kor kívánta megegyezés?
Fémjelzi a „Haza Bölcse",
ki akarja, tettét költse!

Készítettek sok marcipánt,
s a menekült emancipált!
E törvénynek az lett vége,
a vendégnek nagy lett éhe!

S polgár kora jött a pénznek,
virágzásnak és a végnek.
Más lett itt az életritmus,
elburjánzott sok torz izmus.

Áldozata lettünk tannak,
mit idegenek ránk raktak.
A zavarost sosem tűrtük,
rostán többször jól átszűrtük.

S jött a rózsás forradalom,
majd a vörös riadalom,
s tovább tört az időmalom;
összeszabdalt rút Trianon!

A pusztító vértengerben,
vadállat nőtt az emberben,
s ott állt talpig félelemben,
önmagával szemtől-szemben!

S mikor szűnt a román dúlás,
a vérengzés, ország rablás,
eljött Horthy Miklós kora,
ki a nemzet kormányzója.

Úrrá lett tengernyi bajon,
gazdasági roncshalmazon.
S gondozta az ország fáját,
mert szerette a Hazáját!

Gyötört népét élesztette,
csüggedt fejét felemelte.
Összességben tette üdvös,
ágyban halt meg, nem volt bűnös!

Kelet felől vörös horda,
lett nemzetünk sírásója.
Az áltöbbségi téveszme,
erőnk tovább gyengítette.

Idegen volt ez a néptől,
fulladoztunk könnytől, vértől.
Embertelen volt e kurzus;
lelket ölő kommunizmus!

A nemzetet butították,
abortusszal ritkították,
ősi múltját elorozták,
öntudatát csonkították.

Meghúztuk a vészharangot,
s megtörtük a szovjet pajzsot!
Ötvenhatnak fényes tette,
a gonoszt, megrettentette.

Ma is él egy káros izmus,
nyomort szülő cionizmus.
Most keleten fúj a szele,
ott fulladjon menten bele!

Vannak szabadkőművesek,
akik nemzetellenesek.
Megtévesztő hamis papok,
torz lelkükben sötét tanok.

Számukra nincs lélek, Isten,
csak anyagból van a Minden.
Rejtjelezve a nézetük,
viszálykeltés az érdekük!

Aki mindig csak sértődő,
más bajával nem törődő,
s nincsen semmi bűntudata,
kárhozat lesz a jutalma.

*

Olajfoltos a valuta,
virágzik a pénzuzsora.
Burjánzik a nép nyomora,
Föld a Sátán víg otthona!

Úr a magán-pénzhatalom.
Maffia Nagy Birodalom,
szövevényes hálózata,
világerkölcs megrontója.

Pénzt az állam pénzért veszi,
s magát szolgájává teszi.
Ez hatalmuk éltetője,
s reménységünk temetője.

Hitelt kapunk fedezetre,
elköltjük azt kis tervekre.
Ha megszűnik az állásunk,
árverezik a szállásunk!

Demokrácia csak álca,
megtévesztő varázspálca!
Mindenki a szavát ontja,
s pártjának a hű bolondja!

Tengernyi a sok hazugság,
kevés fényt kap az igazság!
Magas égig kúszik gazság,
s nő a kilátástalanság!

Szolgaságod abból ered,
mit tenni kell, meg nem teszed!
Míg a pénzünk nem mi verjük,
addig jövőnk temethetjük.

A helyzetünk bús, válságos,
függőségünk tanulságos.
A hatalom rég álságos,
Brüsszel krémje kiváltságos!

Virágzik a korrupció,
megfeneklett ez a hajó!
Egy könnycsepp sem esik rája,
s elnyeli a tenger árja!

Lám a kapzsik, vámon nyerők,
cselvetéssel veszik erőd!
Azért szőnek új háborút,
hogy legyen jó étkük, boruk.

Háborút a nemzet ellen,
folytat egy pusztító szellem.
Könyörtelen lelkülettel,
fegyverrel vagy rendelettel.

E szellem, a gonosz Sátán,
rángatódzik ember hátán.
Isten képét torzzá teszi,
lelkét birtokába veszi.

Így lett az Úr népe, s kertje,
az elfajzott  célkeresztje.
Régtől fogva így íratik:
„Minden magyar kiírtatik!"

Meg is teszik, hogyha hagyjuk,
s betelepszik minden fattyuk!
Lesz itt olyan tarka bazár,
hogy létünkön kattan a zár'!

Vigadtak ők Trianonban,
mi meg sírtunk Kárpát-honban.
De töretlen s erős hitünk,
hogy még egyszer nagyok leszünk!

*

Mind az Úr gyermeke vagyunk,
tőle ered a tudatunk.
Szívünk, lelkünk tettét áldja,
imáinknak nincsen párja!

Őskori a hagyományunk,
néprajzunk, s a hitvilágunk.
Ősi nyelvünk gazdag kincsünk,
igazság a vezérelvünk!

Pezseg agysejtállományunk,
tengernyi a találmányunk.
Élen állunk néhány sportban.
talány rejlik magyar sorsban.

Ösztönözzön lelki jóság,
az emberi szent méltóság!
A jog és jogfolytonosság,
és léleknek a szabadság!

Van egy igaz Alkotmányunk,
íratlan, jó rendszabályunk.
Kerülje a füled mantra,
nézz a Szent Korona tanra!

Apostoli királyságunk,
lesz majd a mi megváltásunk.
S beáll a jogfolytonosság,
legyen újra Szent Szabadság!

*

Jöjj múltunkból Csodaszarvas!
Bog-agancsod, de hatalmas!
Szépségedben gyönyörködjünk,
mondák által építkezzünk!

Érjünk veled hűs forrásra,
abból igyunk áldomásra!
Életvízben megfürödjünk,
bölcsességgel töltekezzünk!

S felfénylenek népdalaink,
visszatérnek szép szavaink.
S a száraz kert újra zöldell,
lelkünkben az öröm szökell.

Az Úr szent igéje nyelvünk,
mellyel egymásra kell leljünk,
világőrző akarattal,
újjáteremtő szavakkal.

Népünk lelki fénye süssön,
rontás rajtunk rögtön szűnjön!
Lényünk lényege az adás,
korparancs a megmaradás!

Széttört Hazánk olvadj egybe,
s részesüljél égi kegybe'!
Támadjál fel, s tündököljél,
szívjósággal elbűvöljél.

Vissza a regölést, regét,
hogy halljuk az igaz mesét!
Vissza az otthont, iskolát,
nyelvet, hitet és kopjafát!

Vissza a jövőt s a múltat!
Szép Nagyboldogasszonyunkat!
Az Úrban lévő egységet,
szívünkbe a békességet!

Úgy legyen!

Uram!

Szemléljük a stációkat.
Köszönjük a rosszat, s jókat!
Az éltető leheleted,
felemelő szereteted.

Van népünknek még jövője?
Lovagias szép erénye?
Tartása és büszkesége?
Megváltói küldetése?

Jószándékú akarata?
Megmaradni jogalapja?
Jelölt égi feladata?
Imáinak foganatja?

Sokszor szemben úszunk árral,
apállyal és vad dagállyal.
Viaskodunk száz szabállyal,
erőltetett furcsasággal.

Kígyó testére fonódunk,
közben fogyunk, s morzsolódunk.
Ajtót nyitunk, s becsapódunk,
s újra Hozzád fohászkodunk.

Harcolunk több ezer éve,
s most hullunk „mint oldott kéve"!
Benned népünk reménysége,
vérkörének lüktetése.

Mit csináljon az a magyar,
akit a gond, már eltakar?
Ha megtört az életfája,
s nem terem már termő ága?

Madách soraival írván:
Nemzetem „küzdj és bízva bízzál!"
/Tiszta forrás: Tomory Zsuzsa: „MAGYAR TEREMTÉS" című írása/                                     http://tomoryzsuzsa.weebly.com
Szondi Miklós: „AZ ÜVEGHEGYEKEN INNEN" című könyv                                                  www.magyarrovas.hu
Történelmi hitelességét ellenőrizte: Botos László történész http://www.magtudin.org/

Békéscsaba, 2016. december 11.

 

 

Búcsú Tomory Zsuzsától

Kedves Zsuzsa!

Az utad tört, de fényed nem,
ragyogsz most is csendesen.
Mosolyog a szemed felénk,
míg szavaim rendezem.

Csillagkapuk nyílnak most meg,
s haladsz rajtuk keresztül.
Boldogságtól fénylik Lelked,
s egy szonáta felcsendül.

Égi hárfák húrja pattan,
szellem lények táncolnak.
Csillagút jobb, s baloldalán
színes fények lángolnak.

Árad Feléd a SZERETET,
s átölel a Teremtő.
Már nem fáj a földi élet,
az elmúló, veszendő.

Jó mag voltál, igaz magyar,
ősök rögös útját járó.
Csodaszarvas léptét leső,
Jézus jöttét visszaváró.

Búcsúzunk mi, itt maradtak,
közöttük én, csendesen.
Mosolyog a szemed felénk,
míg szavaim rendezem.

Isten Veled!

 Békéscsaba, 2016. november 12. Enyészet hava 21.15 h.

 

Tisztelt Gábor!

Kedves Gábor, üdvözletem!
Kissé rossz a közérzetem,
radikális magyar vagyok,
s tudom, Önök szintén azok.

Nemrég hűségesküt tettek,
hogy egységgel gátat vetnek,
pénzes állampolgárhadnak,
tisztességtelennek, s gaznak.

A szándékuk tiszta, nemes,
ám soknak ez ravasz, cseles.
Megkötözve akaratuk,
s feltételt szab szavazatuk.

Szólok, hogy e nemes szándék
színe, fonákra ne váljék!
S ne a bárányt öljék újra,
az Igazat lángra gyújtva!

Ezért kérem jó szándékkal,
éljenek egy ajándékkal!
Kössenek egy egyezséget
s alkossanak nyereséget!

FIDESZ adjon ígéretet,
hiszen eddig ígérgetett,
hogy a kötvényt kivezeti,
s az üzletet megszünteti.

Záros idő legyen tétel,
egyezségre a feltétel.
S nem nevet a világ rajtunk,
hogy magunkon ismét csaptunk.

Hisz a világ rosszra nyitott.
indulattól sarkalt, szított.
Nem érdekli számos bajunk,
s az sem, hogy még élünk halunk!

 

2016. november 6.
Enyészet hava

 

 

Napfogyatkozás
(1956. november 4.)

Vörös horda tör ébredő Hazánkra,
hol Szent Szabadság vágya lángolva ég.
Elszántan harcolnak, bár közel' a vég.
S ólomsúly kerül a szívre, s a szájra.

És arat a bosszú. Öld meg a magyart!
S ezerszámra hoznak végítéletet,
az ördögfaj nem ismer kíméletet.
Tél van, hó takarja a véres avart.

Tengernyi a kín, s a lelki szenvedés,
távolból egy anya őrjöngve sikolt.
Tisztelet hősnek, zsarnoknak megvetés!

Krisztusi kor után lágy fuvallat kél,
s felvirrad a Nap, és eltűnik a Hold.
Fogyatkozva nemzet, s csoda, hogy még él!

2016. november 1. Mindenszentek

 

 

1956. október 23.

Októberi fényben áll a Haza,
méltósággal ünnepel a nép.
Szabadságban születik a csoda,
aki magyar, egy ütemre lép.

Szebb holnapról álmodik a nemzet,
s mindenkit a soraiba vár.
Alkotnak egy igazságos rendet,
s tavasz után eljön majd a nyár.

Ám a rózsák gyorsan porba hullnak,
s fagyos szellő járja a határt.
Égen jelző csillagfények gyúlnak,
s kémlelik az ellenség hadát.

1956. november 4. vasárnap

Nagy Imre hajnali rádióbeszéde 1956.11.04. - 

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke.

Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!"
(Nagy Imre 1956. november 4-i rádióközleménye) https://www.youtube.com/watch?v=7ave7vjAz94

 

Zenei aláfestéssel, az Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest (Előre budapesti srácok) című olasz dal dallamára.

 

Segítsetek! Segítsetek!

Magyar fiúk, bajban van a Haza!
Szép álmodból ébredj, Budapest!
Ellenünk ront árulóknak hada,
rab marad 'ki küzdeni most rest.

Induljatok az utcákra srácok,
szovjeteknek mondjatok NEM - et!
Napszámosok, munkások, diákok,
nézzetek velük farkasszemet!

Ne tétovázz, ragadd meg a fegyvert!
Megszállóknak nincsen igaza!
Zengő hangon kiáltsuk ezerszer:
„Vörös ruszkik, menjetek haza!"

Segítsetek, veszélyben a Haza!
Előre mind, lángol Budapest!
Nemzetednek légy a hü támasza,
hajnal hasad, s eltűnik az est.

Számot vetünk múltunkról, jövőnkről,
mert a balsors továbbra is súlyt.
A világ csak néz a sír széléről,
segítőkart felénk egy se nyújt.

Magyar srácok, veszélyben van Buda!
Magyar fiúk, megszállva van Pest!
Nem adjuk meg magunkat mi soha,
nem törik a lélek, csak a test!

Végveszélyben vergődik a Haza!
Nyugat felé menekül a nép.
Bajtársainknak ritkul a sora,
szenvedést látsz akármerre lépsz.

Sebet kaptam, hanyatlik a testem,
erősítnek remény-sóhajok.
Népem álmát a szívembe rejtem,
lehet, hogy ma éjjel meghalok.

Harcostársam, rejtsed el a fegyvert,
s vedd elő, ha lesz rá alkalom!
Szeresd Hazád, s védd az igaz embert,
s énekeld e tüzes dallamot.

Századokra világít a tettünk,
s áldott város lesz majd Budapest!
Márciusban mindent Újra Kezdünk,
s kelő Napunk nemzeti színt fest.

2016. október 11.

 

Hatvan év
/Budaházy György és rabtársainak ajánlva/

Lélek, kegyelemért sikolt,
mit üresség csendje kiolt.
Kong a távol, nincs visszhangja,
kérésének foganatja.

Elszáradt már az érzület,
halló ember is már süket!
Nem ingerli a más baja,
győz az önző akarata.

Sok a szemmel vakon járó,
szenvedőket meg nem látó.
Szív nélküli érzéketlen,
elutasító kegyetlen.

Szaporodik a birkanyáj,
nem mer szólni a béna száj.
A sok nyelv csak nyalásra jó,
vérkönnyeken siklik hajó.

Lyuk van lelkünk csillagegén,
szívünk fásult, sziklakemény.
Hol a magyar akaratunk?
Épphogy élünk, épphogy vagyunk!

Hol az erény, hol a tartás,
a bajtársi összetartás?
Hatvan évben mit tanultunk,
mire intett fájó múltunk?

Ötvenhatunk megcsúfolva,
az eltiprók ülnek tort ma.
Kurucokon verik a port,
szemfényvesztő, sötét e kor!

2016. október 20.

 

 

1849. október 6.

Sötét árny vetül az aradi várra,
kétfejű sas csapdos magas fal fokán.
Miklós osztozik Ferenc József torán,
s végleg lelohad negyvennyolcnak láza.

A várt szabadság fénysugara elhalt,
s szégyenfolt rondít a Habsburg-ház nevén.
A Kárpátokból száműzve a remény,
s költőknek sora énekli a gyászdalt.

Haynau báró most már elégedett,
az udvart kíséri átok, s kárhozat.
A bátrakat élteti emlékezet.

Vértanú tett volt az Úr színe előtt,
Haza oltárán égő szent áldozat.
S hőssé vált az akasztott és a lelőtt.

2016. október 4.

 

Szívkerék
(Szívcsakra)

Hitem Jézus vérből ered,
bátorít az Öt Szent Sebe.
Tört Hazánkat egyként óvom,
velük kovácsolva sorsom.

Érzem, Ő is értünk búsul,
megsebzetten is megújul.
S jelzi felénk, szép lesz megint,
életfonál-törvény szerint.

Most szüli a Föld a jövőt,
napfényre a rejtőzködőt.
A szivárvány nálunk fakad,
Nap-korong az égen halad.

A Föld szíve Kárpát-haza,
itt érik be Urunk szava.
Pilis a Föld szívcsakrája,
meseszép e tájnak bája.

Munkálkodik a Szent Szellem,
s megigazul a korcs jellem.
Innen indul új áramlat,
s Lélek-folyó kiáradhat.

E szív-kerék szellem erdő,
térsíkokat is átszelő.
Erőközpont, átformáló,
közvetítő, eggyé váló.

Benne lüktet szinuszcsomó,
szívizomzat húzó-nyomó,
Dobogókő e hely neve,
itt van a föld tüzes heve.

E szerv kilenc részre törött,
s könnyharmatokat gyöngyözött.
Egy volt! S ismét eggyé válik!
Legyen hited! Semmi pánik!

2016. szeptember 18.

megjegyzés:
9 részre töredezett tovább a kilencvenes évek elején a Föld szíve, azaz Szent Hazánk az Apostoli magyar Királyság.

1./ Belső, azaz csonka Magyarország, zsidó uralom alatt.
2./ Felvidék, azaz Szlovákia, tót uralom alatt.
3./ Kárpátalja, azaz Ukrajna.
4./ Erdély, Transzilvánia román megszállás alatt.
5./ Délvidék, Vajdaság szerb megszállás alatt.
6./ Három magyar település Horvátország fennhatósága alatt.
7./ Magyar települések Szlovéniához csatoltan.
8./ Őrvidék vagy várvidék, Burgenland osztrák fennhatóság alatt.
9./ Három magyar falu Lengyelország oltalma alatt.

 

HŰSÉG URA

Hűség Ura! Halld meg végre,
s értsd a magyar nyelvet!
Ne áruld el lépten-nyomon
a szabadság elvet!

Ne keverd a fogalmakat,
mint egykoron Kádár.
Az a vörös Moszkva-ügynök,
mekegő szószátyár.

'Ki a forradalom tüzét
tankokkal taposta.
Szabadságharcosok szívét
sortűzzel oltotta.

Voltak, akik holt-gyalázva
jeltelen hevertek.
S voltak, akik példás módon
utódot neveltek.

Most az utód lett üldözött,
Honában hontalan.
Míg a bűnösöknek hada
elosont nyomtalan.

S pártok bárkáján elinalt,
vagyonát átmentve.
Rothasztani beállt közénk,
cégérét átfestve.

Hűség Ura! Halld meg végre,
ne tartsál hülyének!
Ne szolgáltassad magad ki
a nemzet dühének!

Szabadságot a magyarnak,
Budaházy Györgynek,
s minden igaz hazafinak!
VESS VÉGET E PÖRNEK!

2016. Földanya – Szent Mihály hava
Szeptember 1.

 

 

Véggyulavár ostroma
(1566. július 3. – szeptember 2.)

Egy hamis eszme küzd a Kormányossal.
Félhold árnyéka a Keresztre feszül,
s Gyulavár népe bátran ellenszegül.
Jóreménység birkózik a balsorssal.

Némán figyel a gyötrő várakozás.
S a török túlerővel szemben zártan,
a falon kétezer fő vív elszántan.
S a királytól jő üres szánakozás.

Elfogy víz, élelem, s elhal a remény.
Aléltan rezdül a gazdag s a szegény,
arat a betegség, és az éhhalál.

A főkapitány keresi az utat,
s közmegegyezéssel kiutat mutat.
Tettében e kor, megértésre talál.

2016. Áldás hava július 29.

 

 

Szólt az Úr

Szólt az Úr és szót teremtett,
s megtörte a néma csendet.
„Legyen egy hely, mely végtelen,
fel ne fogja az értelem!

Legyen égő csillagmáglya,
világító égi fáklya!
Világszülő nagy kemence,
titkot rejtő szép szelence!

Legyen e hely világbölcső,
bolygók árja űrt betöltő!
Ringjon benne tüzes csillag,
korán kelő Hajnalcsillag!

Egyik legyen formálódó,
lángtengerben feloldódó!
Vegykonyhában elvegyülő,
jelölt pályán elrepülő!

Másik legyen élet-termő,
árnyékolja kósza felhő!
Illatozzon ezer virág,
melyet megcsodál a világ!"

S kiöntötte a Tejutat,
melyet sok csillagász kutat.
A Naprendszert megalkotta,
s a bolygóit besorolta.

Felhevítette a Napot,
s Földre hintett termő Magot,
melyben örökítő gének,
várakozó szép remények.

Napmagból kelt Magyar s Hunor,
egyik erény, másik tudor.
Csüngtek az Úr termő ajkán,
s erősödtek a hit pajzsán.

Isten megszerette őket,
s rájuk bízta e Szent Földet.
Nevelgette, tanítgatta,
Szentlelkével beoltotta.

Mag-agyukba tudást vetett,
hibáikból bőven nyesett.
Az ész mellé reményt adott,
s törvényekkel irányt szabott.

Küldött nékik Szent Koronát,
óvja népe Kárpát-honát.
„Legyen az Ő helytartója,
nemzet gondok orvoslója!

Legyen e medence őre,
vigyázzon az itt élőkre!
Szeretetben, békességben,
tündököljön fényességben!

Úgy legyen!
.
2016. Áldás – Szent Jakab hava július 15.

 

Idővonal

Idővonal létem, lesem.
Alant fekete lyuk tátong.
Sötét kétségekbe esem,
lelkem tüzes, szomjas, s lázong.

Körben közöny, részvétlenség,
s önző létnek bűz szennyárja.
Pató Pál úr őstétlenség,
s az Alkotó tűz szempárja.

Európa kábulatban,
önmocskában fürdik, röfög.
S a teremtett jó dolgában
vég vonaglik, s kéjtől hörög.

Leng a kötél, s tekeredik,
vagy a talaj reng alatta?
Világ népe keveredik,
gyökér létét megtagadta.

Embertömeg, mint a folyam
egyre duzzad, s gátat feszít.
Új földön, új élet fogan,
s keveredve összevegyít.

Aratnak a nagy számító,
világrontó eszmeszülők.
A tévutakra csábító,
Istennek ellenszegülők.

Kereszten az ember-létünk,
rideg holtvágányon állunk.
Halmozottan nagy a vétkünk,
sírt magunknak vakon vájtunk.

2016. július 3.

 

 

Magyarul

Csalamádés lett a nyelvünk,
százegy idegennel kevert.
Sok nép tűnt el süllyesztőben,
s lett más nyelvvel végképp levert.

Becsüljük a magyar szókat,
szeressük az anyanyelvünk!
Azon szóljunk mindig jókat,
s ne csorbuljon soha elvünk!

Hiszen nemzeti az álmunk,
s magyar értékeket védünk.
Idegennel mindig ártunk,
s érdekeink ellen vétünk.

Anyanyelvünk gazdag, s árnyalt.
előny illesse Őt mindig!
gondolatunk vele szárnyal',
bölcsőtől, a végső sírig.

Isten áldja!

 

 

Köszöntő

Várfokon lengedez zászló,
köszöntelek Botos László!
Történelmi keresztneved,
cipelsz súlyos kereszteket.

Államiságunk ezer év.
Szentek sorában van e név.
Áldott legyen hordozója,
dicső múltunk gondozója!

Törd meg Trianonnak átkát,
tápláld nemzetednek álmát!
Adj a gonosznak egy döfést,
tépd szét, a sátáni kötést!

2016. június 27. Szent László napján

 

 

 

Októberi tavasz

Rövid volt a őszi kelet,
tér-időben egy arasz.
S a boldog lét felujjongott,
mint száguldó víg tavasz.

Lélek-mélyről fohász szállt fel,
a szabadság sóhaja.
És a magyar nép lelkének,
százezeregy óhaja.

Gondolatban fénydalra kelt,
és énekelt legbelül.
Ám a tankok vad zajában,
a szálló dal elvegyült.

Elhalt a szó, és a dallam,
vér patakzott tereken.
Az erőszak széttaposott
élőn, s halott tetemen.

Valahol fenn, magas légben
csendülnek a szólamok.
S az 'ötvenhat hőseinek,
szólnak égi dallamok.

2016. június 16.

 

Iránytű

Az iránytű eligazít,
s a forráshoz elvezet.
S a kitartó keresésben,
boldogságod megleled.

Az emberlét három világ,
három alapfogalom.
Test, lélek, és szellem által
jársz a jelölt utadon.

Ha e három földi létsík,
egyfelé tart, és halad,
elégedett nyugalomban
fogod érezni magad.

Egyet szolgáljon gondolat,
s az ezernyi érzelem.
Minden tetted, s cselekvésed,
uralja az értelem!

Mondjál nemet minden rosszra,
nemek által nemesedj!
Öntörvényű életeddel
végleg meg ne keseredj!

Bizakodj az Istenedben,
a teremtő Atyádban!
Mindenható vezérlésben,
égi, s földi hadában.

Ő legyen a Te iránytűd,
'ki egyensúlyt megteremt.
'ki a bölcsőtől a sírig,
kézen fogva elvezet.

2016. június 12.

 

 

Szúra
Kerítés

A Korán rész neve szúra.
száztizennégy annak száma.
Muzulmán hit recepttúra,
Mohamed a prófétája.

Magyarul kerítést jelent.
A hittételt meg kell óvni!
Mely egységet, s rendet teremt,
bölcset, s okosat kell szólni!

*

Folyik a nagy partraszállás,
népek, gének keverése.
Ország, hit és vallásváltás,
nemzetálmok leverése.

Vándorcsapat indul útra,
jelölt céljuk felderítés.
Ám határon szemet szúr, a
szögesdrótos elkerítés.

Törvény sért a jött-ment barbár,
kezében a hidegvágó.
Magasra száll Allah akbar,
s már is kész van az átjáró.

A figyelem légben feszül,
s egy gépfegyver zárja kattan.
Hívatlanra szempár vetül,
ideg húrja majd' elpattan.

Itt az erdő néhol sűrű,
s némely pontja járhatatlan.
Az ezeréves évgyűrű,
látó szemnek láthatatlan.

A hun vadász tudja titkát,
erdő, vesztő rejtekének.
S érzi a vad fájó kínját,
a meggyötört szenvedőnek.

Aki eszköz, és áldozat,
s „pogány" lelket megtérítő.
Elrabolja az álmodat,
s hidfő állást épít itt ő.

Ügyeskednek a bűvészek,
s az amatőr csepűrágók.
Ám erdő sír, bokor reszket,
s aprítanak a favágók.

-

Védeni kell, ami érték,
hitet, nyelvet, házat, s Hazát.
Ha nem teszed, bűn és vétség,
NEM ÉRTED AZ IDŐ SZAVÁT!

2016. június 13.

 

 


 

 

Él a remény?

Göröngyös a hadak útja,
melyen vezér is eltéved.
Szomjúság és éhség sújtja,
miközben a had elszéled.

Mókuskerék magyar sorsunk,
kereszttűzben épp, hogy élünk.
S az igazságkeresésben,
észrevétlen mind elégünk.

Hunor homlokain bélyeg,
Magor szívében a bánat.
Mindkettőjük büszke, délceg.
Koppány népe megint lázad.

Ajkakról száll kuruc nóta,
s várunk magyar megváltóra.
István király kora óta,
irányt szab a héber Tóra.

Ha az egység szertefoszlik,
s tönkreteszi hatalomvágy,
a szebb jövő is elporlik,
s elemészti a haszonvágy.

A szívekben él a remény,
s jövő szüli majd a választ.
Magasztosul, aki szerény,
idő rostál, és kiválaszt.

Csak az Istenedben bízzál,
az emberben mindig csalódsz.
Szeretetben élj, és izzzál,
s megváltásban vigasztalódsz.

2016. június 9.

 

 

hagyományôrzô

Hagyományőrző
/Konzervatív/

A hagyomány múltból mentett,
néprészekből építkező.
Századokon átívelő
szokás, s tudás védelmező.

Lehet szép tárgy, faragott fa,
ringó bölcső, öreg csárda.
Tulipános kézi hímzés,
cifraszűr, vagy gyöngyös párta.

Hangszálakról röppenő dal,
lélek-mélyről szálló szavak.
Hazafias szent fohászok,
'mik hű szívben felizzanak.

Mondák, regék, színes mesék,
s a múlt valós története.
Isten kézzel teremtett nép
üdvözítő elmélete.

Nap és Hold-test által nevelt
MAGban tárolt ősi érték.
A Teremtés kezdetétől,
génben örökített épség.

A Szent Korona Értékrend
megújító kincsestára.
Égre-törő Életfának
nemzet-termő alkotása.

Melynek ékes lombozata,
s öt fő ága tőről metszett.
Sötét erők viharában,
ezredévig vért levedzett.

A jó erkölcs, Teremtő-hit,
nehézségeken átmentő.
Igaz szó, és ép lelkület,
szebb jövőnek őrizendő!

Ősi vitéz cselekedet,
bajtársakhoz sírig hűség.
Ésszerűség talaján kelt,
s megtapasztalt gyönyörűség.

Az anyanyelv, amely tiszta,
nem kölcsönöz, s nem üzletel.
Isten Ige tartalommal,
kialakít, és felemel.

Lépkedjünk a lépcsők fokán,
s ápoljuk az ékességet!
S nyugodt hangú párbeszéddel
őrizzük a békességet!

Mert a jövő akkor biztos,
ha hagyomány alapzatú.
S külső, belső létformákban
hun, és magyar alakzatú.

Békés Gyula-Csaba, 2016. Napisten hava
Június 04.

 

 

Kiáltónak szava
/Dr. Mihály Ferenc emlékére/

Életfánkat vihar tépi,
gyökerét a féreg rágja.
S tudatvesztett állapotban,
önkezével törzsét vágja.

Ébredj, ősi, magyar világ,
nemesedjél vissza, magyar!
A judeo-kereszténység
butít, ámít, majd elkapar.

Rontott rajtad ezer ármány,
s járt utadról eltérített.
Erényeid kővárából
bordélyházakat épített.

Szítsd fel szittya fényességed,
nemes-lelkű szívtörvényid!
Fújjad meg a szittyakürtöt,
azt a régit, azt az égit!

Csak keressük önmagunkat,
s az énünkre nem találunk.
Ha nem leljük tudatunkat,
Honban, hontalanná válunk.

Templomot nem építettünk,
a Magyar Lélek templomát.
S felekezetek aprózzák,
magyar egység dúlt otthonát.

Rontott, romlott nemzettudat,
fája gyümölcsöt nem terem.
Pusztító hit árnyékában,
csak sorvad az árva jelen.

Sir John Bowring nyelvész szerint,
a magyar az Ige nyelve.
Melyet beszélni dicsőség,
s mámorító megízlelve.

Ősvallásunk egyetemes,
hisz' nékünk Isten segített.
Teremtéskor szellemünkbe,
tudás cseppeket vegyített.

Ha nyelvedet megtagadod,
elhagyod a magyar vallást.
Elszakítod gyökereid,
s taszítod az égi áldást.

Hazánk az ígéret földje,
mely föld, Istennek országa.
Hunniából fog áradni
Szent Lelkének bő áldása.

Egyetemes Magyar Egyház,
szerveződj meg! Ébredezzél!
Az isteni igazsággal
lelket harcra felvértezzél!

Kiáltónak szava csendül,
s messze száll a néma éjben.
Elvegyül a pusztaságban,
s tavaszt bont a fagyos télben.

2016. Ígéret – Pünkösd hava
Május 25.

 

Kedves Magyar Testvéreim!
Alábbi versemmel kívánok Számotokra áldott, békés ünnepet.
Tisztelettel és szeretettel: Miklós

PÜNKÖSDI FOHÁSZ

Isten óvja szép Hazánkat,
S a Szentlelke hassa át!
Buzgó imánk erősítse
Piros Pünkösd hajnalát!

Illatozzék pünkösd' rózsa,
Nyelvek tüzesedjenek!
Jézus mennybemenetekor,
Népek nemesedjenek!

Tegyünk újabb fogadalmat,
Hogy egymásnak szolgálunk.
S embertársainknak többé,
Rosszasággal nem ártunk.

2016. Ígéret – Pünkösd hava
Május 12.

 

 

 „Az 1956-os hős temetésén a Jobbikot csak Murányi Levente és Novák előd képviselte, a pártelnök inkább az amerikai nagykövettel való találkozást választotta."

https://kuruc.info/r/2/158429/

Sorskerék

A vezérlő hibát jelzett,
s egy vágással eret metszett.
Gennyesedik az ártalom,
nem csitul a szívfájdalom.

A sorskerék tovagördül,
henger alatt fű nem zöldül.
Kik egy irányba haladnak,
most öntestükbe harapnak.

Gőztől feszülnek a pántok,
örvendeznek ellenpártok.
Gennyet fröcsög hiénahad,
fontolgatják, mikor szakad?

Jeleznek a tiszta elmék:
EGY AZ ISTEN, S BENNE EGYSÉG.
Hol működik sok ép elem,
ott nem bénít a félelem.

Pártos kór a hatalmi harc,
melyből ered végső kudarc!
Ha a kuruc, kurucra csap,
testvérétől sebetek kap.

Unokái 'Ötvenhatnak,
harcostársat búcsúztatnak.
Tiszta szívvel megfogadják,
a sérelmet elhantolják.

Mit kíván a magyar nemzet?
Jóakarat tegyen rendet!
Mert ha nem lesz összefogás,
kezdődik a végpusztulás.

Ősi átok a széthúzás,
önpusztító sorsrombolás.
Kell az okos önmérséklet,
s nyeritek az aranyérmet!

Hunor s Magor a jó példa,
kéz a kézben értek célba.
Közös a cél Gábor, s Előd,
„A (HUN) HAZA MINDEN ELŐTT."

*

A sorskerék tovaszalad,
szeretetből élet fakad.
Munkálkodjon a Szentlélek,
s örvendezzünk a békének!

2016. május – Ígéret hava 07.

 

 

Megbocsájtás

A sötétség igen makacs,
vágod törzsét, s nő ezer kacs.
Ha bosszúvágy szívben lakoz,
a sorsrontás holttá tapos.

Jó erény a megbocsájtás,
nemes tetten lesz majd áldás.
A béklyókat feloldozzuk,
a sebeket így gyógyítjuk.

Ha haragvás tovatűnik,
a háborgás is megszűnik.
Megtisztul a szíved, s elméd,
s béke költözik majd beléd.

Ezért térdre ereszkedve,
nézz fel bátran a Keresztre!
Mondj el értünk szívből imát,
s magasztald az Isten Fiát!

2016. április 30.

 

 

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Hegedűs Lorántné, Novák Előd, Apáti István, és Szávay István!

Testvéreim az Úrban!

Adjon Isten Apafia!
mért haragszik Apátira?
S mért lett szálka a kis Novák,
mert szavai villámcsóvák?

Mért van útban Hegedűsné,
ki a tüzes vasat ütné?
Vagy a derék, jó Szávay,
kinek hasonlók vágyai?

Önfia vágja a sebét?
Elvesztette józan eszét?
Ez egy vihar előszele,
a felbomlás előjele?

Hatalomnak ez az ára,
értékhaszna lesz, vagy kára?
Beúszunk sok szavazaton,
vagy valós népakaraton?

Demokrata ne diktáljon,
megoldásokat kínáljon!
Ám, meggyőzően érveljen,
egységerőt így érleljen!

A bumeráng visszavághat,
s célzójára rátalálhat!
Kieshet a tisztogató,
mély igazság mondogató!

Legyen egység és alázat,
a széthúzás most gyalázat!
Legyen szeretet, tisztelet,
önmérséklet, önismeret!

Ha elvesztek, mi is veszünk,
csúszó-mászó férgek leszünk.
Ököljogon szolganemzet,
kinek ura, néha csenget.

Legyen tiszta, világos kép,
jó irányról döntsön a nép!
Lengyelország legyen példa,
önerőből érjünk célba!

Áldás!
2016. április 21.

 

 

MAGYAR ŐSNYELV

Világ ősnépe a magyar,
Istenkézben melengetett.
Nyelve, világ anyanyelve,
mely általa neveltetett.

Abban rejtett ősteremtés,
agysejtekben búvó emlék.
A jelenből visszafutó,
rendeződő Isten-egység.

Teremtő alkotta nyelve,
hangok által rendeltetett.
S magánhangzók dallamával
érzéseket kifejezett.

Rendszer által szabályozott,
s létrejövő hangváltozás.
Egyhangú szó, mely értelmes,
ám kezdeti szóalkotás.

A teremtés őstanúi
nyelvben hordozták a titkot,
melyet Te is megismerhetsz,
ám értelmét meg kell nyitnod!

A hangok ősjelentése,
kutatással megfejthető.
S jellé válásának útja,
a tudatba átmenthető.

Magyar nyelvünk a természet
hangalaki jelentése.
Legyen a mi feladatunk,
e képződmény elemzése!

Á hangban van az ámulat,
anyag lassú ébredése.
Kelő nap-fény áradása,
világosság térnyerése.

É hangja az élet hangja,
a G gőzerő, s gömbölyded.
Ég az Életnek bölcsője,
mely pormorzsákat gömbölyget.

Ég áldjon, az Isten áldjon,
aki magas menny-égben él!
Csillagtermő nagy kohóban
anyag fortyog, s lángolva ég.

Az I hang az igazságé,
melynek alapja az IGE.
Gonosz tőle megsemmisül,
mint a tűzön a venyige.

Az Ó hang a meglepődés
a teremtés csodálata.
A régi nagy alkotások
lenyűgöző káprázata.

Ő a nagy Ő, Isten neve,
lényünk mélyéből induló.
Teremtőre emlékező,
s tanításától tisztuló.

Magban szunnyad minden élet,
A hangban, az anyag hangja.
G-ben Élet melegsége,
a belsejét jövő lakja.

Minden egyed Isten része,
s a magyar magja nagy remény.
A Szentlelke hordozója,
erre lett ő „megteremt vény".

Hangjainknak eredete,
Istenünkhöz vezet minket,
mely a természetből lesett,
s merítgetett minden kincset.

Magyar nyelvi őstörzseink,
szerves nyelvalapunk része.
A teremtés ütemének,
fontos életösszegezése.

Beszélt nyelvünk ősidőben,
a Teremtő száján eredt.
Építkező, emelkedő,
szóvégeken raggal szegett.

„Egy nyelv van, és az a magyar!"
Szólt az atomtudós Teller.
S ez a bátor kijelentés,
meghökkentett minden embert.

Mások szerint is a magyar,
múltban fakadt ősrégi nyelv.
Az ókori nyelvépítmény,
magyar szógyökalapból kelt.

Ezek az új „leánynyelvek,"
össze-vissza dobva, hányva,
a fejlődés zöld útjától,
régen el lettek már zárva.

Ha a nyelvük forrásáról,
kellő ismeretük volna,
a fene nagy öntudatuk,
a tényektől meghajolna.

Jakob Grimm, a meseíró,
tudós emberként ezt mondta:
„A magyar nyelv szép, logikus!"
Szavát emígy tovább fonta:

„Szerkezete tökéletes,
s minden nyelvet felülmúl.
Tárolva a jelen, jövő,
s a köd által eltakart múlt.

Van Őbenne szabályosság,
összhang, lágyság és tömörség.
Világosság, titok, rejtély,
és dúsgazdag nagy örökség.

Az emberi értelemnek
különleges szóterméke.
A teremtő alkotásnak,
észlelt tökéletessége."

Anyanyelvünk emlékező,
s logikusan gondolkodó.
Szellem-testnek, s a léleknek,
szabadságról gondoskodó.

Az i, ü, é magánhangzók
igen rövid időközben,
s gyorsan rezgő hullámokként
mozognak a lágy légtérben.

Ezek igen magas hangok,
melyek figyelemfelkeltők.
Hideg, kék, és fehér színként
használják az írók, s költők.

Az e, ö, á, magánhangzók,
mint lusta víz hullámzanak,
s narancssárga meleg színként,
jó barátként megnyugtatnak.

Hangszálakon kelt zörejek
gyorsan rendeződnek szóban.
S gondolatok jelennek meg
értelem-dús mondatokban.

A sok hangalak betűkké,
s formázott jellé merednek.
Szavainkról azt is tudjuk,
hogy mely nyelvtörzsből erednek.

Írásunk volt; ősi rovás,
jobboldalról, balra menet.
A rótt jelek gyors ütemben
mozgatták a kezet, s szemet.

A nyelvtörzsek neve sorban,
számuk szerint van tizenöt.
Táplált szóval avar, kabar,
ismerős kun, jász, ős-török,

besenyő, körös, szemere,
kéz a kézben székely, s magyar,
hun, palóc, a furcsa szolim,
pannon, s a rejtélyes marmar.

A nyelvtörzsek hajtásain,
termő élet duzzad, rügyez.
A nyelvész, mint régész kutat,
s biztos talál, hiszen ügyes!

Van, aki e névsort kétli?
Álljon elő nyíltan, bátran,
s vitatkozzon pontról-pontra,
tudós Magyar Adorjánnal!

Védelmet kérünk e nyelvre,
s magyar népünkre oltalmat,
mert a mocsokáradattól
e nyelv velünk, együtt halhat!

Világöröksége legyen,
Édes Magyar Anyanyelvünk!
Egyetemes segítséget,
és megértést kell most lelnünk!

Tomory Zsuzsa és Magyar Adorján munkái nyomán
2016.április 11.

 

 

A MAGYAROK ISTENE

Őshazában ősmag nép kelt,
hol ősmag nyelv Istenre lelt.
S természetben együtt éltek,
haragjától ők nem féltek.

Nyelvben nőtt a hit tétele,
Isten törvény átvétele.
Mely rendszabály természeti,
Szellem, anyagot vezeti.

Számukra Ő nem volt elvont,
együtt védelmezték e hont.
Az emberlét ősbölcsőjét,
emberiségnek jövőjét.

Nap-mag ember itt alkotott,
ismereteket halmozott.
S egység alkotta a rendet,
ki gáncsolta, sokszor vesztett.

A magyarok Jóistene,
e földi lét teremtője.
Ő a Világ Fényvirága,
szellemagyag valósága.

A Szentlelke csupa jóság.
Benne nem munkál gonoszság!
Ő nem személyválogató,
átölelő, mindenható!

Számára nincs kiválasztott,
csak egy van a Feltámasztott!
Kitől távol áll a bosszú,
béketűrése nagy, s hosszú.

Vissza kéne hozzá térni,
segítségét újra kérni!
Szeretete egyetemes,
jelölt utunk célegyenes.

A magyar út Jézus útja,
ki segítő kezét nyújtja.
Ha bűn ellen fellázadunk,
akkor mi is feltámadunk!

2016. Kikelet – Böjtmás – Március hava 28.
Húsvét hétfő

 

 

Nagypénteken

Emléknapon, Nagypénteken,
gondolatban sem vétkezem.
Jézust látom szegezetten,
haldokolni a Kereszten.

Teste megtört, Lelke feszes,
halál rántja, amely kegyes.
S Emberfia kiszenvedett,
ahogyan elrendeltetett!

Ám harmadnap feltámadott,
s győzelmet Ő, így aratott!

Tudatos volt vállalása,
engedelmes kiállása.
Vérpecsétes verejtéke,
irtózatos szenvedése!

Fellángolt az Úrszeretet,
s a sötétség megtöretett.
Teljesült a megváltása,
az emberlét megáldása.

Van, hogy néha elárulom,
s fullánkjaim belészúrom.
Tetteimben is vétkezem,
s kísértéssel megegyezem.

Most áthatol tekintete,
és felemel szeretete.
Szégyentől ég, lángol arcom,
s tovább vívom örök harcom.

Bűneimet kitagadom,
s Jézust szívembe fogadom.

B. M. B.
2016. Kikelet – Böjtmás – Március hava 25.

 

 

A MAGYAR ZÁSZLÓ

Zászló lebben, felénk jelez,
s kérdéseket nekünk szegez.
Mit jelképez a három szín,
melyre dobban a magyar szív?

Mely korban kelt eredete,
színeinek szeretete,
bajban jelző csattogása,
szívdobbantó lobogása?

„Istenfa" volt régi neve,
őskorban kelt eredete.
Meggyfaágból volt faragva,
sereglett a nép alatta.

Gömbben végződött a vége,
mely a Nap-magnak jelképe.
Mag-erőnek is nevezték,
s aranysárgára színezték,

Harcba férfit ezzel hívtak,
ha az ellenséggel vívtak.
Jelképe volt hímerőnek,
a csatákban ütközőknek.

„Felállították a magyart",
mely más jelentést is takart.
Neve volt még gyombó, és gyám,
Napistenként díszelgett fán.

Ősidőkben a „magyaron",
három szalag szállt szabadon.
Piros, fehér, zöld volt színe,
szabadságnak ért az íze!

„Egyszer fagyos, máskor dalos,"
s minden, ami lap, és lapos.
Tiszta nőiséget jelzett,
jobb életre vágyat keltett.

Csend-időben cicomázták,
s gyöngyvirággal felruházták.
Szélben lágyan lengedezett,
fenn az égen ölelkezett.

A meggyfa termése piros,
a virága fehér, csinos.
Levele zöld, élénk, kecses,
nekünk e fa, igen becses!

A zászlórúd nyele fehér,
a csúcs aranygömbje vezér.
Melyen kötött gyöngyvirágok,
illatozzák a világot.

A Piros szín erőt jelent,
mely bizalmat, s rendet teremt.
Fehér a tiszta hűséget,
Zöld, az élő reménységet.

A három szín, fán, s virágon,
szétterül a nagyvilágon.
S lelkünk mélyén beágyazva,
várakozik új tavaszra.

/Magyar Adorján és Tomory Zsuzsa írása nyomán/

2016. Kikelet – Böjtmás – Március hava 20.

 

 

A Magyar Szent Korona
/Tomory Zsuzsa írása nyomán/

Kör által határolt korong.
Létnek tüze benne lüktet.
Földnek égi koronája,
sugarával élőt fürdet.

Kijelölt a hatásköre,
mely örök időkre rendelt.
Megtervezett cselekvése,
alkotójától megszentelt.

Oltalmazó életerő,
fenn tündöklő fényes király.
Szeretete melegében,
feloldódik földi viszály.

Mint körkörös röptű szép sas,
hegyet-síkot átkaroló.
Életforrás, életerő,
mindenségen áthatoló.

Alázatos uralkodó,
gyermekei királyfiak.
S képzelet által szabadon
száguldanak, mint a nyilak.

Testéből kicsordult arany,
félgömbalakzatú csésze.
Ez a Magyar Szent Korona
mennyből küldött égi része.

Amely ősi földi jelkép,
mindenséget megteremtő,
befogadó, s kibocsájtó,
életadó varázserő.

Jelképe az apaságnak,
kiáradó teremtésnek.
A termékeny anyaságnak,
s központja a magvetésnek.

Alkotás, mely égből küldött,
s égi igét testesítő.
Szeretettel felruházott,
nemzet-testet egyesítő.

Isten, s Ember közti kapocs,
élő személy, benne lélek.
Lelkiismeretünk őre,
védelme a magyar létnek.

Magyar és hun birtoklású,
fénykereszttel egyesítve.
Erről tanúskodik minden,
kör és ék-alakú dísze.

Pártán lévő nemes gyöngyök,
mint szűztiszta életharmat,
melytől szépség, jó egészség,
bölcsesség, és bőség sarjad.

Államiságnak alanya,
s minden tulajdon forrása.
A nemzet hitbizománya,
főhatalom birtokosa.

Mérleg nemzet, s király között.
Tejhatalomnak a fője.
Földi küldetése örök,
Ő a jog, és erkölcs őre.

*
2016. Kikelet – Böjtmás – Március hava 19.

 

 

A hiénák dala

Lehet nyár, ősz, vad tél,
Zenghet tavasz dala,
Rablásra készen áll,
A hiénák hada.

Erős testünk vágtat,
Kitartóak vagyunk.
Az éj leple alatt,
Gyarapodik javunk.

A megszerzett zsákmány,
Nem egy könnyű préda.
Szívós elszántsággal
Vetődünk a célra.

Rossz a szagunk, s hírünk;
Az ember a vádlónk.
Hullarabló szóval,
Bűnös megalázónk.

Aljas gondolata
Mások ellen fordul,
S cselvető tettével,
Lelketlenné torzul.

2016.-03.-16.

 

A Pisannya Gora-i kőkorszakbeli sziklarajz

Az élet edénye
A Pisannya Gora-i kőkorszakbeli sziklarajz
(Tomory Zsuzsa írása nyomán)

 Sziklafalon szép sziklarajz,
üstként ábrázolva egy pajzs.
Mely két oldalán két férfi,
szembetekint, s egymást nézi.

Az üst jelkép, mely befogad,
és ízes ételeket ad.
Jó étel által életet,
mely táplálja a véreret.

Ám lehet egy nagy fémkupa,
melyet küldött az Ég Ura.
Benne Élet italával,
megigazult igazával.

Edény oldalai kötve,
négy vonallal egybeöltve.
Két peremén álló jelek,
s díszként három levél rezeg.

A négy sáv a világerő,
mely egybetart, mely éltető.
A Teremtés négy eleme,
ember-létünknek jelene.

Jobboldali férfikézbe',
eke rajzolata vésve.
Ám látszatra félholdszerű,
ábrázolása nagyszerű.

Mintha Magor ősünk lenne,
s a régmúltból így üzenne.
Éghez kötött a jelleme,
s rendelve föld szeretete.

Másik ember keze végén,
életfának ágát vélném.
Melynek csúcsán két levélke,
nyújtózkodva tekint égre.

Bal kezében ostor suhog,
mellyel jól bántak a hunok.
Csattogott a villámkorbács,
s hullott ellenség, mint forgács.

Angyalok a címerszélen,
égi tartomány, mely éden.
Tölgyfaágak, pálmalombok,
velünk élnek ősi csontok.

2016. Kikelet – Böjtmás – Március hava 13.

 

 

Krónikás ének
(1946. március 12.)

Az öröklét kapujában
áll a szellemóriás.
Test és lélek válni készül,
dicsfény lebeg, glóriás.

Fentről rászáll égi erő,
s ima röppen ajkáról.
Kicsúszik a föld alóla,
s leesik a lábáról.

S mint a gránit zuhan teste,
hite gyémántként ragyog.
S a mennyország kapujában
fogadják az angyalok.

Az igazság mártírjai
száma mától eggyel nőtt.
A sötétség leple alatt,
a gonoszság bakot lőtt.

Ragyog az Igazság, és Élet.
s az Isteni szeretet.
Példamutató volt élte.
Táplálja a kegyelet!

B. M. B.

 

 

NE BÁNTSD A MAGYART!

Mostanában az a divat,
hogy szidják a magyarokat.
Az ócsárlást sportként űzik,
s ahol lehet, őket ütik.

Azt sem tudják, kinek ártott!
Valakiket tán megbántott?
Megsértette a jogukat,
elvette a vagyonukat?

Hej, ha tudnák ki a magyar!
Miért él itt, és mit akar?
Isten milyen magvetése,
s léte, szabott rendelése?

Olyan szelíd, mint a bárány,
áll a megváltásra várván?
Mások szerint, mint a birka,
melynek sorsa meg van írva.

Vannak, akik szívják vérét,
fokozzák a szenvedését,
éjjel-nappal csak gyalázzák,
becsületében alázzák.

Fedik, róják kívül, s belül,
a sok aljas, fölé kerül.
S ott a magyart csak lenyomják,
életszínvonalát rontják.

Éles nyelvvel üt a Bakó,
romlott szívű üres tahó.
Hazug vádja száján pereg,
egész teste dühtől remeg.

A sok álnok, ferde agyú,
zabolátlan, mocskos szavú.
nemzetközi piszkos szemét,
elvesztette józan eszét!

A mi fajtánk béketűrő,
indulatát is legyűrő.
Lelkiségben emelkedett,
kereszténynek neveltetett.

Ezer éve befogadó,
szitkos szájat befogató.
Európát védte kardja,
országa volt, védőpajzsa!

Majd kapzsiság tépte testét,
nyüvek rágták, vágták, nyesték.
Félholtan is marcangolták,
világ előtt meghurcolták.

Most még erős ősi génje,
ám taposva büszke énje.
Ha tudata emelkedik,
térdre sose ereszkedik!

2016.-03.-04.

 

 

HA
(KÁSLER ÁRPÁD–nak ajánlva)

Ha igaz vagy, elismernek,
s tiszta emberként szeretnek.
Szorgalmadat megbecsülik,
a sorsrontást elkerülik.

Ha bátor vagy, bátorítnak,
s erejükkel gyarapítnak.
Hű tanúi lesznek pernek,
s veled hosszú útra kelnek.

Ha kitartó, Isten-hitű,
állhatatos tekintetű,
következetes elvbarát,
akkor más is tartja szavát.

Ha áruló, kitagadnak,
s ellenségnél befogadnak.
S meglásd, odalesz nyugalmad,
megvetés lesz a jutalmad!

Mert képükre átformálnak,
moslékukba bedarálnak.
S korpák közé keveredve,
éled élted keseredve.

Ha önmagad megtagadod,
s lelked az ördögnek adod,
sújtson a köz, megvetéssel,
sírig tartó szenvedéssel!

Bábu leszel, s tesznek-vesznek,
árulásért jól fizetnek!
Majd tettedtől megijednek,
s hajójukból is kivetnek.

Barátaid elfelednek,
s lelkük mélyére temetnek.
Harmadnapra kihantolnak,
s a pokol tüzére dobnak.

2016. március 2.


 

 

Tájékoztatás
(Kommunikáció)

Valamikor az őskorban,
barlang mélyén, hűs vadonban,
a teremtett első párnál,
életnemző égő vágynál,

ha felvillant egy gondolat,
mely oltani vélt gondokat,
már a torkát köszörülte,
s hangszínekkel megjelölte.

Ingerelte harag, öröm,
s érzéketlen néma közöny.
Gyomrot maró, kínzó éhség,
szívet melengető szépség.

Hangot formált, mutogatott,
jellel üzenetet adott.
S betűhangok által keltett,
kimondható szókat termett.

Célszavait rendbe vonta,
s mondatcsokorba befonta.
S mint a gyöngy, fonálról oldva,
gondolata szállt kibontva.

Ettől kezdve beszélt, közölt,
igazáért harcolt, pörölt.
Ura lelkével lélegzett,
sokszor lett ő megbélyegzett.

Kialakult a kapcsolat,
a szeretetparancsolat.
Addig tart a földi öröm,
míg e parancs visszaköszön.

Hit helyett lett hiszékenység,
terméke a békétlenség.
Mert ha a hír csak kedvezett,
a hírvevő lelkendezett.

Így folyt a hír adás-vevés,
míg megtörtént az átverés.
Elpárolgott a bizalom,
s elcsendesült a vigalom.

Ha önző érdek irányít,
viszonyokat lesilányít.
Megszűnik a jó kapcsolat,
mint vers végen e karcolat.

2016.-02.-27.

 

 

Népi
(Démotikus)

A nép, az egy embercsoport,
mely meghatározza a kort?
Vagy csupán egy metafora,
mintsem János, István, s Flóra?

Régen a nép volt a nemzet,
mit az idő megtört, metszett.
Egy dalt dalolt pap, és inas,
az élet volt lovagias.

Felvilágosodás után,
rétegződött a nép csupán.
Jómódúból lett a magas
műveltségű fennkölt szavas.

Gondolata szárnyalt, s írott,
a hírneve tollal vívott.
Művészete utat nyitott,
vagy csupaszra silányított.

Lehet stílusa egyéni,
ha tehetségét nem bérli.
Ha született szabad ember,
szava zúghat, mint a tenger.

Szegény emberből lett népi,
ki élet súlyát duplán érzi.
Alacsonyan iskolázott,
kit végzete lenullázott.

De a szava elbeszélő,
társaságban továbbélő,
hagyományok művelője,
ősi jelek megőrzője.

Közösség a létforrása,
átörökölt a vallása,
mely a sorsnak lépéseit
szabja, s adja kérdéseit.

Ha szegénynek van szolgalma,
ösztöndíj lesz a jutalma.
S lehet ő is kiváltságos,
feltéve, ha nem álságos!

Mert nagy erény a tisztesség,
ruha színén folt ne essék!
S felemeli az áhítat,
melyet szeretet átitat.

Talán egykor lesz néppárti,
S később lehet királypárti.
Egyszer ő lesz majd a király,
s csendesedik a pártviszály.

2016. február 25.

 

 

H2+O

Vízben született az élet,
az ívó víz táplál, éltet.
Édesvíz már sok helyen nincs,
mely számunkra legdrágább kincs!

Vized óvjad, és becsüljed,
mely fenntartja földi léted!
Ne szennyezzed, ne pazarold,
mulasztásod ne panaszold!

Két rész hidrogén az erő,
egy rész oxigénnel nyerő.
Födi élethez ajándék,
gördül munka, és a játék.

Mozgás, erő, energia,
víztől virul ember fia.
Hűs cseppjétől tested telik,
s alélt lelked éledezik.

Oxigén is életnemző,
s párosával már versenyző.
Dioxigén így a neve,
halmozódva nagy a heve!

Gáz, mely színtelen, szagtalan,
életkedved határtalan.
Ha tiszta a földi légkör,
nem kell melléd egészségőr!

2016.-02.-23.

 

 

Magyarázat

Idegen szó kissé rideg,
nem melengeti a szívet.
Használata is álságos,
csak nyelvében valóságos.

Magyar szavunk van helyette,
ám van, aki elfeledte!
A jövevényt már megszokta,
mely a bűvkörébe vonta.

Használják is szorgalmasan,
némelyikük borzalmasan!
Suta szövegkörnyezetben,
sérült mondatszerkezetben.

Magyar legyen elsődleges,
az idegen csak semleges!
Édes anyanyelvünk féltsük,
hogy egymás szavát megértsük!

 

 

Véleményegyeztetés
(Konzultáció)

A véleményegyeztetés,
gondolati szántás-vetés.
Közösségi helye érvnek,
jó szellemi cselekvésnek.

A nép szava, Isten szava,
benne feszül a gond java.
Megszólítják, megkérdezik,
s jó reménnyel felvértezik.

Így születik az a látszat,
hogy a pályán bárki játszhat.
Szabályozva közéletet,
javítva a közérzetet.

 

 

Megvesztegetés
(Korrupció)

Közösséget sújtó romlás,
vesztegetéssel megrontás.
Törvénytelen előnyszerzés,
erkölcstelen pénzmag-nemzés.

Eszköze a fekete pénz,
forgatja a látatlan kéz.
Mammonnak a kapzsi rabja,
aki adja, s aki kapja.

E cselekvés üldözendő,
elzárásra elítélendő!
Sújtsa a köz, megvetéssel,
munkát végző neveléssel!

 

 

Bűnszövetkezet
(Maffia)

Működő bűnszövetkezet,
mely törvény ellen szervezett.
Benne lapul minden tetű,
a szó arab eredetű.

„A mi ügyünk, a mi dolgunk,
minden gondot mi megoldunk!
Minket fedez a hatalom,
uzsorapénz a jutalom."

Kapzsiság a táplálója,
félelem a szolgálója.
Erőszakos, folyton romból,
földet hasít ősi honból.

Mint büdös patkány szaglászik,
zavaros vízben halászik.
S ha más vagyona felé nyúl,
a vétlen lélek is kinyúl.

Rákos szövet, test a testben,
nyakig úszunk szarban, gennyben!
Bűzlő szennyük mindent áthat,
élő létünk holttá válhat!

A hatalom némán tűri,
a trágyalét meg nem szűri.
A közélet velük rohad,
s elemészti a sorsunkat.

Hatalom a hatalomban,
felrobbanok haragomban.
Minden bánat e dalomban,
de jó élni a vadonban!

 

 

Rágalom
(Koholmány)

A rágalom, élő kórság,
irigységből kelt gonoszság.
Tőle retteg a szenvedő,
igazságon a szemfedő.

Hazugsággal másnak ártó,
hamis vádak által vádló.
Más értékére vadászó,
Istent, s embert meggyalázó.

Szülőatyja a gyűlölet,
mely beteg lelki kövület.
Kapcsolatot megmérgező,
hatalmi vágy, sötét erő.

 

 

 

Nemzetköziség
(Internacionalizmus)

Mára minden nemzetközi,
unió is ezt tükrözi!
Egyik barna, másik fehér,
ezt szereti bal-lib vezér.

Ezer sebből vérző világ,
széttaposott nyíló virág.
Keveredő népek, fajok,
égig tornyosuló bajok!

Szabadság és egyenlőség?
Keveseknek jut a bőség!
Legtöbb izmus csak hazugság,
elhinni is nagy butaság!

 

 


 

 

 

Nemzeti
(Nacionalista)

Őrizzük a magyar nyelvünk,
általa tisztul a lelkünk!
Fogalmaink oly gazdagok,
mint terített dús asztalok.

Ne érjük be idegennel,
és a rideg internettel!
Aki magyar szóval éltet,
él majd több millió évet!

Az elszakított részeken
is fogy a magyar vészesen!
Van ki nyelvet, s hitet váltott,
nemzetünknek ő így ártott.

Csángó-magyar nyelv is sérült,
sok román szó már beépült.
Így lett e nyelv mással levert,
csalamádésra bekevert.

Védjük meg hát a szómagot,
mit az Isten nékünk adott!
Szavainak az épségét,
népünk lelki békességét!

 

 

 

Egy pártelnökhöz

Anyanyelvünk védelmében,
idegen szók ellenében
írom Hozzád levelemet,
s várok reá feleletet!

Ha érdekel véleményem,
válaszolok rá szerényen.
Beszélgessünk, egyeztessünk,
szívpendítő szót keressünk!

Mely a lélek mélybe hatol,
s agysejtjeinkben zakatol.
Fészket ver a tudatunkban,
útitárs lesz a sorsunkban!

Magyar a mi anyanyelvünk,
vele kell most csatát nyernünk!
Tiszta szóval, nem erővel,
igazsággal, érthetővel!

A világos magyar beszéd,
olyan, mint a kedvenc zenéd.
Élvezetes, kívánatos,
balzsam fülnek, lágy, s dallamos.

Ha a szókat szádra veszed,
görcsös nyelved is megered.
Éltetője minden vágynak,
igazságnak, szabadságnak.

Nyelvünk, s hitünk a mi pajzsunk,
ha elfajzik, mi is hajlunk.
Legyünk nemzettestben épek,
az élő törzs, és a részek!

Ezért kedvenc pártelnököm,
érveimet tolom, lököm.
Vagyok inkább tolakodó,
mint hátulról lopakodó.

Ezért Téged arra kérlek,
hassanak Rád nyomos érvek.
Fogadd el a javaslatom,
az elnöki magaslaton!

Ha mindenben jó a szándék,
nyelvünk ebben nagy ajándék.
Idegen szó fényt eltakar,
magyar szóból ért a magyar!

2016. Jégbontó – Böjtelő hava
Február 18.

 

 

A harang értünk szól.

Félreverve szól a harang,
s kiadatva a nyílt parancs.
Menteni kell az értéket,
meg kell húzni a vészféket!

Pedagógushad felbolydult,
utcára ment, de nem koldult.
Panaszkodott, és követelt,
méregpohár csordultig telt.

Megértő lett a főszolga.
Miért is ne? Ez a dolga!
Látszatra most nagy az egység,
kibúvásra nincsen mentség!

Kerekasztal köré gyűlnek,
s a hibákkal szembesülnek.
Azt beszélik a tanárok,
halmozottak a hátrányok.

Ez lesz az ész diadala,
a nézetek viadala.
Szócsatában szárnyalhatnak,
szebb jövőért tárgyalhatnak.

Mozgósítva a hatalom,
kör közepén riadalom.
Megértenek, megígérnek,
harci állást méricskélnek.

Patakokban folyó szavak,
vájt fülekben visszhangzanak.
Terhes annak hordaléka,
kevés aranytartaléka.

Az oktatás irányított,
szándékosan lebutított.
Egyeztetnek, s időt nyernek,
sok bába közt elvész gyermek.

Szabadmadár szupermenek
pusztítottak, mint termeszek.
A tanítás szóban magyar,
nemzetrontás jól kiagyalt!

Szétverték az alapokat,
ők osztották a lapokat.
Hol ez, hol az volt a tettes,
s az ifjúság lett a vesztes.

S jött a narancsforradalom,
született új fogadalom.
S a múlt újra csomagolva,
kifacsart lett, megcsúfolva.

A tananyag sokasodott,
a tudás ellaposodott.
Túlsúlyba került a terhelt,
Nemzet Lámpása leterhelt.

A tanulás legyen öröm,
mely arcokról visszaköszön.
Alapoktól építkező,
s a gyakorlat kötelező!

Vezessen az önfegyelem,
mellyel társam is nevelem,
nemzeti és keresztényi,
jó lélek, ki ezt megérti.

Tudás fészke alma mater,
megfér benne tanár, s páter.
Ragyogjon fel fényességed,
erősödjön az értéked!

2016.-02.-09.

 

 

Tél

A fagytüdő jeget lehel,
téltábornok támad.
Megdermednek tavak, folyók,
s torlódik a bánat.

Zárolva az étel-ital,
altatva a vidék.
Kergetőzve szellő szárnyán
röppennek hópihék.

Egy óriásszánkó siklik,
s taposnak a lovak.
Dallamosan, csengőszóra
koccannak a fogak.

Gyermekkacaj hangja repked,
nagy hógolyók szállnak.
Ereszalján a vízcseppek
jégcsapokká vállnak.

Zúzmarás a való világ,
ám zsong az élet benne.
Elrejtőzve lepel alatt,
a bűn összes szennye.

Örök törvény, minden télnek
szorítása szakad.
S a kikelet kapujában
a remény felfakad.

2016. Fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 22.

 

 

Sikoly

Esik eső, föld elnyeli,
s erecskékben elvezeti.
Majd felbuzog forrás tövén,
a természet lágy, hűs ölén.

Olyan a föld, mint egy szűrő.
Egy ideig piszoktűrő.
Ám ha sűrű kosszal telik,
termőkedvét is elveszik.

Esik eső, zuhog újra,
s feljajong a szélnek húrja.
Magasról hull, kövön koppan,
fájdalomtól terül szótlan.

Imbolyogva száll hópehely,
s vele dermed világkehely.
A szürke lét télbe fordul,
éhes gyomor ételt koldul.

Egyszer esik, máskor szakad,
az elmúlás éltet arat.
Télbe néha tavasz szökken,
ily tréfán az élet hökken.

Megkopasztva állnak hegyek,
s vádlón néznek sebek, hegek.
Nem terem lomb dús oxigént,
ki fizeti a kárigényt?

Szennyár elnyeli a tengert,
nem táplálja már az embert!
Hőségtől a meder szárad,
vízhiánytól élet lázad.

Zihál tüdő, kapkod, fullad,
forróságtól avar gyullad.
Füst borítja be a tájat,
arasznyira csökken távlat.

Ily időket élünk mostan.
Ember, állat elvész holtan.
Mohón tarol pénzhatalom,
s mi elbukunk hallgatagon.

Mammonisten ural rajtuk.
Pénzért remeg imát ajkuk.
A bank éjjel-nappal arat,
táplálékuk a pénzkamat.

Égen tekerednek csíkok,
halált osztó égi kígyók.
A repülő fémdarazsak,
mérget fújnak fenn, magasan.

Permeteznek savas sókkal,
megaláznak hazug szókkal.
Vegyi hadviselés zajlik,
s mutánsoktól Föld elfajzik.

Ébredj, ébredj, alvó ember!
Haláljövő nékünk nem kell!
Marjon kígyó a farkába,
görcstől harapjon ajkába!

2016. Fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 16.

 

 

Magyar földön

Magyar földön Kárpát-honban,
egyre kevesebb szív dobban.
Bánat emészt lélek mélyén,
tántorgunk szakadék szélén.

Vadul támad ezernyi gond.
Itt a jólét zászlót nem bont.
Hordozzuk az élet terhét,
szenvedjük a nyűg keservét.

Nem készült még vagyonleltár,
elfolyt arany, s édes nektár.
Ködpáraként illant vagyon,
múltit táplál minden haszon.

Akármerre is sodródunk,
mindig zátonynak csapódunk,
s mint a pelyva szétszóródunk,
népek között feloldódunk.

Itt a nyomor csak torlódik,
tartás roppan, csont zúzódik.
Volt nemzetünk, s mára vége?
Széthullunk, mint oldott kéve?

Ám, ha nemzet jobbra képes,
jó hírére vigyáz, kényes,
s tudata kél öntudatra,
nem vándorol ki nyugatra.

Erősíti képességét,
felismeri ellenségét.
Érvényt szerez a törvénynek,
s utat mutat sok törpének.

Mert a Haza nem eladó!
Árulóknak takarodó!
Vétkük jogot nem alapoz,
fordul a szél, s tovább lapoz.

S lesz majd öröm, virág nyílik,
piros-fehér-zöldben fénylik.
A rosszkedvünk elpárolog,
hív az otthon, éltet dolog.

Félre a bú, félre nyomor!
Legyen teli minden gyomor!
Országrontók pusztuljanak!
A s(z)erények maradjanak!

2016. Fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 10.

 

 

Múlt tükre

Szelíd arca csupa derű.
Őszinte, nyílt tekintetű.
Két keresztje múltidéző,
Egyik kétes, másik fénylő.

Idézzük fel első Istvánt!
Szentszék felé szabott irányt.
Terve tartós: Magyar Állam.
Véres tettét szidjam, áldjam?
Áruló Vajk, vagy István szent?
Nemzet ajkán nagy most a csend.

Atilla egy pozitív hős.
Titokzatos hun-magyar ős.
Idősíkban dicső tette.
Lángpallosa rozsdaette.
Lelkendezhet Európa,
Atilla lesz megváltója!

2016. fergeteg – Nagyboldogasszony hava
Január 07.

 

 

Újévi jókívánság

Szabadságvágy Benned égjen!
Őrizzen fény sötét éjben!
Káin mérge elkerüljön,
Ellenséged kardba üljön!

Ifjú szíved hűn dobogjon,
Sorsod sorsunkkal fonódjon!
Tanításod rajtunk fogjon,
Víg kedélyed sose kopjon!
Áldás Reád föntről szálljon,
Néped bölcs nemzetté váljon!

Adjon Isten még száz évet,
Tartós, örök dicsőséget!
Időálló szép verseket,
Lelkesítő énekeket,
Lélekvonzó lélegzetet,
Alkotói élvezetet!

B. Ú. É. K!
2015. Álom hava 31.

 

 

A FÉNYHEZ
/ EGY POZITÍV TÖLTÉSŰ FÉNYLÉNYNEK AJÁNLVA/

FÉNYBŐL JÖTTÉL, FÉNY FELÉ MÉSZ.
FÉNYÖSVÉNYRŐL VISSZA NE NÉZZ!
TEKINTETED NYÍLEGYENES,
FELADATOD EGYETEMES.

DIDEREGVE VÁRNAK SOKAN,
MEGTÉVESZTVE, ZAVAROSAN.
LÉTÜK SORVASZTJA SÖTÉTSÉG,
HITÜK TÁPLÁLJA REMÉNYSÉG.

HOGYHA FÉNY VAGY, JÁRJÁL FÉNYBEN,
NE VEGYÜLJ EL SÖTÉTSÉGBEN!
MERT A SÖTÉT TORKON RAGAD,
S ELVESZÍTED ÖNMAGADAT.

FÉNYED TISZTA FÉNNYEL NÖVELD,
A VILÁGTALANT ÁTÖLELD!
SZŰRD SZEMEDEN ÁT A SZÜRKÉT,
ÉS PENDERÍTSD KI A SZŰRÉT!

SÖTÉTSÉGGEL NE PAROLÁZZ,
MERT A LÉNYE MEGBABONÁZ!
ÉLES SZEMED ELBORÍTJA,
ÉNED ROMLÁSBA TASZÍTJA.

A PÉNZ CSILLOGÁSA KÁBÍT,
CÉLIRÁNYODTÓL ELCSÁBÍT.
ÖSSZETÖRI CSILLAG UTAD,
S ELAPASZTJA ÉLET KUTAD.

SÖTÉT VAN, MERT KEVÉS A FÉNY.
VEZÉRCSILLAG TE MAGAD LÉGY.
RAGYOGTASD FEL A VILÁGOT,
TÁPLÁLJAD AZ IGAZSÁGOT!

FÉNYVIRÁGOKAT POROZZÁL,
S FÉNYSEBESEN SOKASODJÁL!
TERÍTSD LE A SÖTÉTSÉGET,
TELJESÜLJÖN AZ ÍTÉLET!

NAPNAK KÜLDÖTT FÉNYHERCEGE.
KIVÁLASZTOTT MAGGYERMEKE.
FIGYEL REÁD MAGYAR NÉPED,
LÉLEKTÜKRÉN RAGYOG FÉNYED!

2015. KERECSEN – KARÁCSONY – ÁLMOS HAVA
DECEMBER 26

 

DECEMBER HUSZONNEGYEDIKE

LÁZBAN ÉG AZ EGÉSZ VÁROS.
SZEGÉNY POLGÁR, GAZDAG GYÁROS.
JÖNNEK-MENNEK, VÁSÁROLNAK,
ADÓSHEGYEK TORNYOSULNAK.

EGYMÁS LÁBÁN TÜLEKEDNEK,
PÉNZTÁR KÖRÜL GYÜLEKEZNEK.
MAMMON OLTÁRÁN ÁLDOZNAK,
SZITKOZÓDNAK, ÉS ÁTKOZNAK.

FULLADÁSIG ESZNEK-ISZNAK,
BÖFFENTENEK, ÁLLNAK-INGNAK.
MÉRTÉKTELENÜL VÉTKEZNEK,
MÁSOK FELETT ÍTÉLKEZNEK.

S JŐ AZ EST, MELY CSENDRE INTŐ.
LÉLEK MÉLYÉRE TEKINTŐ,
SZERETETTŐL EMELKEDETT,
HISZ KIS JÉZUS MEGSZÜLETETT.

FÉNYPOSTÁN JÖTT EMBERFIA,
ÁTÖLELI SZŰZ MÁRIA.
HALKAN KÉRŐDZNEK A BARMOK,
ELTÖRPÜLNEK FÖLDI RANGOK.

JÁSZOL MÉLYÉN AZ ÍGÉRET,
TISZTÍTÓ VÉR CSÖPP SZÍVÉBEN.
VÉGTELENBEN EREDETE,
FELEMELŐ SZERETETE.

FELCSENDÜLNEK ÉGI HANGOK,
HÁRFÁK ZENGNEK, PENGNEK LANTOK.
S IDŐSÍKBAN KIVETÍTVE,
TESTE KERESZTRE FESZÍTVE.

ÉRTJÜK AZ ÚR AKARATÁT?
LÁTJUK LELKÜNK DAGANATÁT?
ALÁZATA MEGÉRINTETT?
PÉLDÁZATA MEGTÉRÍTETT?

SZÍVÜNK, ESZÜNK TALÁN HALOTT?
LELKÜNK VIRÁGA LEFAGYOTT?
SZOMJAZZUK AZ IGAZSÁGOT?
ISMERJÜK A SZABADSÁGOT?

SOKASODNAK FÖLDI JELEK,
MENETEL SZÁZ ŰZÖTT SEREG.
VALLÁSUKBAN SZENVEDÉLYES,
BEFOGADÓRA VESZÉLYES!

TENGERMÉLYBŐL KÉL HÁBORÚ.
DERŰRE SZÁLL SÖTÉT BORÚ.
S FELVETŐDIK A NAGY KÉRDÉS,
MIÉRT EZ A RÚT KÍSÉRTÉS?

SORBA VESSZÜK SZÁMOS BŰNÜNK,
TERHÉT LELKÜNKÖN MÉRT TŰRJÜK?
MULASZTÁSUNK IS NAGY VÉTEK!
TÁPLÁLÓJA SÖTÉT ÉJNEK.

ERŐSÖDNEK SZIRÉNHANGOK,
S MEGKONDULNAK VÉSZHARANGOK.
SORBA ÁLLNAK A KERESZTEK,
KIK KRISZTUSHOZ ELVEZETNEK..

2015. KERECSENY – KARÁCSONY – ÁLOM HAVA
DECEMBER 24.


A Fény születése

Néz Mária mozdulatlan,
arca égre mered.
Rózsaszínű ajakáról
imafolyam ered.

S mint a harmat, mely égből száll,
- hisz' eljött az óra, -
Fény születik ragyogással
Isten-igeszóra.

Fényből árad, sűrűsödik,
formát ölt a gyermek,
s míg az Ige beteljesül,
csilingelnek percek.

Záporozik a dicséret,
boldog Áldott, s Áldó.
Fénypólyában formálódik
a Világmegváltó.

A Csoda könnyű, s ragyogó.
Fogant szeplőtelen.
Mosolyog a vendégekre,
a tiszta, bűntelen.

Menyhért, Gáspár és Boldizsár,
a Három Királyok,
örömhírrel árasszák el
az egész világot.

Ő az Élet, Út, s Igazság.
Istennek báránya.
Örvendezve röppen felé,
az ember hálája.

Az Ő Teste, az Ő Vére,
s a Lelke átitat.
Betölti a gyarló lényünk
ünnepi áhítat.

2015. Kerecseny – Karácsony – Álom hava
December 17.

 

Téli napforduló

Teremtőnk fiai vagyunk,
mély éjt fénnyel verő.
Kárpát-honban gyökerező,
megújuló erő.

Végtelenből rikoltó hang,
csípős ostorcsapás.
Az emberlét viharában,
követő haladás.

Szívünk-lelkünk befogadó,
igemorzsán élő.
Vér, és verejtékben úszó,
szelíd Istenfélő.

Tisztességes, becsületes,
hont, s oltalmat nyújtó.
Csúszómászó árulókra,
keményen lesújtó.

Szétziláló forgószélben
formálódó sorsú.
Szédületes magas csúcson,
s mélyben, lógó orrú.

*
Mérjük léptünk, vessünk számot,
tartsuk magyar hitünk.!
A szerető Isten felé
tárjuk ki a szívünk!

Fordul a föld, fordul a szél,
izzik Napkemence,
s napfordulón ránk mosolyog
újra a szerencse.

2015. Kerecsen – Karácsony - Álom hava december 15.

 

 

A LELKIISMERET ARANYTÜKRE

Jelölt pályán halad a Nap.
Izzó-vörös máglya.
Mint éltető ősatyjára
tekint a Föld rája.

Ragyogj kerek aranytükör,
mutasd meg hibáim!
Ne másokkal, önmagammal
legyenek vitáim!

Süssél szép Nap, melengessél,
tüzeld a testemet!
Irányított fény-nyalábbal
gyógyítsad lelkemet!

Aranyisten fejedelem
gyönyörű gömbtojás.
Életnemző MAGot rejtő
fortyogó tűzforrás.

Forog a Nap, forog a Föld.
Röppályán az élet.
Mérhetetlen, s érthetetlen
az isteni képlet.

Egyenlő lett nap és az éj,
csend borul a tájra.
Fátylat lebbent tavaszi szél,
s tündér perdül táncra.

Fergeteges a földi nász,
szerelmes ölelés.
Az érzelmek hálójában
hullámzás-lebegés.

Itt az örök megújulás
áldott pillanata.
A megkarmolt Föld porának
izgató illata.

Hattyúszárnyon száll a sóhaj,
szerelem-vágy úszik.
Lepke csapdos, kergetőzik,
a tél tovacsúszik.

- Fényes Napom, pompás tükröm,
mondd meg nékem szépen,
ki a legszebb, ki a legjobb
ezen a vidéken?

- Ki a legszebb, ki a legjobb?
Magad is láthatod.
Édes fiam csengő hangját
te is meghallhatod.

Árad a fény, dagad „erőny".
Éltető melegség.
Hűlt anyagot melengeti
fenséges istenség.

A szerelem istennője
légtérben libegő.
Kegyében ha nem „részülünk",
elfogy a levegő.

Termő televény a humusz,
ha víz zúdul rája.
Napistentől duzzad a Föld,
s kivirul orcája.

Földanya szülte gyermekét:
Aranyisten fiát.
Mosolyog a ködpárában,
s elsuttog egy imát.

Ilona az Életanya,
végtelenül boldog.
Csupasz fia keblén szuszog,
szája mozog, hortyog.

Testünk Földanyának sarja,
anyagörökségű.
Lelkünk Égatyának lángja,
szellemkötődésű.

S mint jó atya oktat, tanít,
s lélekfénnyel táplál.
A tanítvány elsajátít,
s jótettel meghálál.

Jól ismerjük Ősünk lelkét,
a fényeredetűt?
Az isteni szikrát rejtő
mesterszerkezetűt?

A lelkünkbe véste, marta,
védő törvényeit.
Hálás szívvel megköszönjük
észrevételeit.

Önmagunkat is büntetjük,
ha másokat bántunk.
Ha az élet folyamának,
mindig ellenállunk.

Lélek által váltunk lénnyé.
Magorrá, s Hunorrá.
Sorsfordító idő mentén
derűssé, fanyarrá.

*
Vízben fürdik egy látomás:
Apafia ember!
'Ki tudattal felvértezve
meghasonlik egyszer.

Fény és anyag csillámlása
hullámokat terjeszt.
Az agyunkban a gondolat
kételyeket gerjeszt.

Hova tűnt a sok adomány,
jó erkölcs, becsület?
Igazgyöngyök helyén, mélyben,
sodródó kövület.

Önelemző önvizsgálat,
termő kölcsönhatás.
Egyetlen egy kívánalom;
ne legyen öncsalás!

Tükörképünk beh' hasonló,
ámde, teste nincsen!
Látható, de nem fogható,
csak értelmi szinten.

A terjedő ép gondolat,
anyag nélkül való.
Bölcs erkölcsi tanítása
erőt, s erényt adó.

- Tükröm, tükröm, igaz tükröm,
mondd szemembe szépen!
Él itt ember, aki tiszta
ezen a vidéken?

- Napból pattant isten szikra,
'ki Atyjára hallgat.
Az öröklét tengerében
soha meg nem halhat.

A Lélek óvja önmagát,
létét jól ismeri,
mely az aranyfém-anyagnál,
nemesebb, isteni!

A holtanyag visszaveri
szellem fényhatását.
S ezer képben jeleníti
színpompás varázsát.

Öregatyánk tekint reánk,
méreget, és vizslat.
Az érkezés kapujában
kérdez, faggat, firtat.

A végtelen távolából
felcsendül egy szózat.
S az öröklét reményében
ajkunk szépet szólhat.

S mint annyiszor, megfogadjuk,
hogy csak fényben élünk.
A sötétség szellemével
soha nem beszélünk!

Szeretet és hála szövi
a jó gyermek lelkét.
Tisztelettel viselkedik
s óhajtja a békét.

Áldott a Nap, áldott Isten,
az uralma örök!
Alkotása alapzatán
léket én nem török!

Lélek, s „erőny" közös egység,
a Teremtés része.
A természet, s Isten is Egy!
A minden egésze.

Lelki egyensúly teremti
meg a boldogságot.
Tiszta ember váltotta meg
a romlott világot.

- Látó tükröm mondd meg nékem,
élő szó a hála?
Szeretettel gondolunk még
az Emberfiára?

Meghalt a mi vétkeinkért,
s új életet adott.
Elfogadtuk Tőle ezt a
Keresztáldozatot?

- Az örök, öreg Istennek
a múltja végtelen.
Célját nem érti, csak sejti,
a nyíló értelem.

Reád néz az aranytükör,
szemed, lelked tükre.
Észleli a hibáidat,
ha van benned tüske.

Ha a tükör hiányt mutat,
ne haragudj rája!
Önmagad kell összetörnöd!
Te vagy a gazdája.

Magyar Adorján gondolatait versbe plántálta:
Bálint Miklós Bendegúz

2015 Enyészet – Szent András hava
November 29. Advent első vasárnapján

 

 

Létfogyatkozás
2015. november tizenharmadika, péntek

Párizsra zuhant a félelem.
Íztelen, színtelen, szagtalan.
Gyilkos golyók a Szajna mentén,
szabadon röpködtek parttalan.

Embervért csapolt az erőszak,
s vezérelő elme éltet kaszált.
Gonosz vigyorgott győztes pózban,
és aratni küldte a Halált.

Tört árbocón a Hármas Jelszó:
Az egyenlőtlen Egyenlőség,
rabságban sínylődő Szabadság,
s a vérzabáló Testvériség.

Görnyedten üvölt a torzszülött.
A tákolmány száz sebből vérzik.
Árulóhad a hulla felett
zabál, és vígan heverészik.

Gyászkönnyet hullajt Európa,
a kiérdemesült vén kokott.
A részeire bomló nagy test;
az örök győztes, s a meglopott.

Áldozattal jár minden játszma.
S hol Tisztesség már nem fogalom,
a hazugság jármában állva,
elpusztul minden birodalom.

Hol száműzött a Szent Igazság,
ott sérül a Méltóság elve.
Hol vagyon a szegénynek diktál,
ott görcsben a jogszolga nyelve.

Lelkekben pusztít a félelem,
a bénító, arctalan csaló.
Ám fényt gyújt a Megváltó Jézus,
az örökkön szívünkben lakó.

2015. Enyészet – Szent András hava
November 22. Jézus Király ünnepén

 

 

Atyai nyelv

Tér-idő felett lebegő,
Isten-ige, mely teremtő,
tudatvilág főkövete,
a mindenség ötvözete.

Végtelent átható SZELLEM.
Gondolkodó tiszta jellem.
Léte időtlen, és örök,
benne futnak a létkörök.

Világot szülő gondolat,
mely jelöli a pontokat,
sarkköveket, földi teret,
s útnak indítja a szelet.

Őslétezés őshajnalán,
csillagmáglya tűzhalmazán,
formálódó szép fényes nap,
Földre hullajtott égi mag.

Öröklétre kiválasztott,
dús javakkal elárasztott,
szellemszállal léte szőve,
életútja kijelölve.

Magba' írva van az Ige,
ki megtartja, nagy a hite.
Féltve őrizd mag-yar nyelved,
ne add fel az igaz elved!

Nagy az Ige sugárzása,
egyetemes tanítása,
egyesítő ősereje,
felemelő szeretete.

Világegyetemnek hangja,
teremtményét átitatja.
Ott van fában, dalban, rügyben,
csivitelő madár füttyben.

Ó, ha ma is egyek lennénk,
igaz Isten magot vetnénk.
Ősimákat sugárolnánk,
és sohasem „sumákolnánk".

2015. Enyészet – Szent András hava
November 4.

 

Kossuth tér, 1956. október 23. – 2015. november 4.
A Pongrácz fivéreknek ajánlva

Vörös csillag - horogkereszt,
gyűlölt birodalmi jelkép.
Megbélyegez és kirekeszt,
szabadulnánk tőle végképp.

Keleti szél vért árasztott,
s gátra csapott a szenvedés.
Vad terrorral megalázott;
sebtében jött az ébredés.

Az indiánnyár forró volt,
s mint sújtóvillám ránk csapott.
A lelkekben új ének szólt,
s a téren feküdt sok halott.

Besikoltott a Szabadság,
s ajtót nyitott magas égre.
Eloldalgott a Zsarnokság,
s fellélegezhettünk végre.

Sólyom szárnyán szállt az élet,
s friss reményt szült. Új számvetés!
Sötétségben újra fény lett,
de árnyat szőtt sok cselvetés.

Szárba szökő létváltozat,
nagy túlerőben elesett.
Világmegváltó áldozat,
az árulással sem veszett!

S mint tésztában a jó kovász,
Életkenyér oltó-termő,
száll a mártírokért fohász,
s a Szabadság végleg eljő.

*
Magyar Szabadságnak tere,
szovjet emlékműtől halott!
Hivalkodó díszcímere
ütéseket bőven kapott.

Csillag csillog, a kalapács,
s éles sarló fénylik rajta!
Folytatódik a vad harács,
ahogy bankár-had akarja.

Törvény palástolja a bűnt,
oszlopon a sátán arca.
Mondd, a Pesti srác hova tűnt?
Felkészül a hosszú harcra.

2015. Enyészet – Szent András hava
November 1. Mindenszentek ünnepén

 

 

Fényfüzér

Rámosolyog fény a fára,
attól ébred minden ága.
Tárulkozó levél érben,
élet lüktet, mint a vérben.

Ha ablakod jól kitárod,
beengeded a világot.
A napsugár színkáprázat,
elbűvölő fényvarázslat.

Melegsége felemelő,
tőle duzzad, lüktet erő.
Te is tudod, Te is érzed;
általa kell léted élned.

Emberben csak a jót keresd!
A szenvedőt jobban szeresd!
Égi fénynek nincs árnyéka,
salakanyag váladéka.

Sötét nincsen, csak kevés fény.
Aki szeret, az egy fénylény.
Fénylény nem más, mint egy lélek,
fényt árasztok és remélek.

Fényfüzér a gyúrt anyagon,
ÉLET gyöngyözzön szavakon!
Létünk legyen hű alázat,
cselekvésünk szép példázat!..

Tündérfiúk, tündér lányok,
mesebeli fénylény párok.
Anyanyelvünk kincsesbánya,
szépségének nincsen árnya.

Isten Lelke szól általa,
erős szövet szóállaga.
Igaz fakad a jó borból,
Fény világít tiszta szóból.

Mely szavakból Lelke ragyog,
tulajdonunk örök vagyon.
Igazsága, igazságunk,
Fia jöttét holtig várjuk.

Jézus király Isten fénye,
áldozati üdvössége.
Ragyogj reánk melegítsél,
földi utunkon segítsél!

*
Magban pörög a fénykereszt,
A szeretet el nem ereszt.
Fényfüzéren életgyöngyök,
öröklétről tettel döntök.

Úgy legyen!

 

 

Jönnek

Messzi földről népek jönnek,
s új életről tervet szőnek.
A menekült táborlakók,
Európa honfoglalók.

Mint a hangyák sűrű sorban,
szaporáznak sárban, hóban.
Katonásan menetelnek,
elfáradnak, megpihennek.

Csillagos ég alatt szállnak,
ködpárnákon ülnek, s hálnak.
Délibábos minden álmuk,
megtévesztett hizlalt vágyuk.

Jönnek, s egyre közelednek,
sötét árnyak növekednek.
Ellenséget megátkoznak,
Istenükhöz imádkoznak.

Égen viharfelhők gyűlnek,
szélsebesen élre törnek.
Özönlenek színes fajok,
tornyosulnak balos bajok.

Jönnek sorban becsapottak,
elűzöttek, kifosztottak.
Nagyhatalmi változatok.
Sakktáblán mind áldozatok!

Vannak köztük iszlamisták,
s elvetemült terroristák.
Pénzzel bélelt bérgyilkosok,
falrengetők, mint a kosok.

Jönnek egyre, s követelnek.
Bottal ütnek, kővel vernek.
Irányított gépemberek,
lábon járó húsfegyverek.

Veszélyben van Európa!
Kiálthatná pápa, s pópa.
Ám az ép lélekmívesek;
ócska szabadkőművesek!

2015. október 12.

 

 

Dobog a hű szívem

Dobog a hű szívem, dobog.
Lánglelkem Hazámért lobog.
Szemem az égboltra mered,
létem az ősködből ered.

Méregtől puffad a májam.
Túlsúlytól görnyed a hátam.
Toll végén buggyan az epém,
szennyárban úszik a vesém.

Nemzeti színű a vérem.
Fülkagylóm gyönyörű érem.
Gonoszon köszörül torkom,
múlt terhét vállamon hordom.

Génjeim, vallásom szittya.
Ellenség tüzemet szítja.
Összetart örökös járom,
kijelölt utamat járom.

Isten a kezemet fogja.
Lábam az anyaföld foglya.
Bőrömön vérszívó sejtek,
sebet csak őrajtuk ejtek.

Lepereg rólam az átkuk.
Elenyész porban a vágyuk.
A vádat tényekkel őrlöm,
bú könnyét mosollyal törlöm.

Csattanós ostor a nyelvem,
általa formálom elvem.
Fogammal zúzom az étkem,
imával oldom a vétkem.

Az orrom érzékeny légzsák.
Támadja izgató kórság.
Nyugtatja a levendula,
tüdőm óvja a mandula.

Tarisznyámban két lóhere
érett magokkal van tele.
A ceruzám duzzadt vessző,
alkotásban világnemző.

Betűket szavakká fűzök.
Jelzőket mondatba tűzök.
Gondolatsort érvvel zárok,
gyermekszívvel csodát várok.

Magyar szavak vetett ágyban,
ölelkező szép rímpárban,
melyből új élet csírázik,
szárba szökken, s felvirágzik.

2015. szeptember 28.

 

Lélekvándorlás

E földgolyón gonosz szellem
torz elméje habzik.
Tépett tollú madaraknak
vészsikolya hangzik.

Húsba mar a vad erőszak,
égre szennyet okád,
s nyomorvölgyből útnak indul
több millió nomád.

Hosszú sorban vánszorognak,
bolyonganak lelkek.
Hajtja őket balga remény,
hogy új hazát lelnek.

Elűzettek szülőföldről,
hol idegen tapos.
Az emberlét felbomlóban
zavarodott, zajos.

Mint a kígyó tekeredik,
fogát belénk vájja,
s elönt a bús tengernépek
tébolyodott árja.

Fajok, gének keverednek,
mint színek palettán.
Ősnemzetek roskadoznak
sorvadó életfán.

Gyilkol eszme, pusztít önzés,
a bírtok vágy romból.
Ha magunkra nem vigyázunk,
kiűz ősi Honból.

Szent Földünkhöz Szent Jogunk van,
A Haza nem áru!
Ne fertőzze gyilkos ármány,
hazug, romlott szájú!

A háború nem megoldás,
végső érv az erő.
Ki szeretetvárat épít,
csak az lehet nyerő!

Az ellenség testben lakik,
lélek az ő fogja,
s észrevétlen az ÖRÖKLÉT
reménységét bontja.

Békességet csak az szerez,
aki szívből szeret.
A szeretet megújítja
A Földet s az Eget.

2015. Újkenyér – Kisasszony hava
Augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepén

 

 

Édesapám, Gyulai Bálint Tibor emlékére
(1915. július 18. – 2006. május 14.)

Mindig derűlátó, életvidám voltál,
A csillagállásokra sohasem adó.
Embertársaidhoz szeretettel szóltál,
Örök útmutatód volt a Mindenható.

Szomjaztad a tiszta, üde szabadságot.
Az újuló tavaszt, éltető bő forrást.
Tisztelted a földet, teremtett világot,
A vívódó embert, a dolgozó kortárs-t.

Gyakorló követe lettél helytállásnak,
Szép vitézi rendnek, hazaszeretetnek.
Támogatója a szólásszabadságnak,
Bátorítója a lelkiismeretnek.

Világháborúnak önkéntes bakája.
Fogolytáborokban meggyötört, alélt test.
Megőrzött Mária, népünk patrónája,
És a hit, mely a szív köré új reményt fest.

Szolgáltad hazádat, s védted a népedet.
Pártos csatazajtól mindig elfordultál.
Fiúkkal pótoltad a fogyó nemzetet,
A vörös pestistől Te is undorodtál.

Ötvenhatos tűznek részeleme, fénye,
Megtört embereknek szelíd reményt nyújtó.
A cserbenhagyásnak megrázott a ténye,
S lettél sötét éjben szorgos lámpagyújtó.

Horda által tiport, fojtott, vad pusztában,
Munkával, imával, folyvást cselekedtél.
Pennával a kézben, bízva igazadban,
Meggyőző érvekkel, ésszel verekedtél.

Végvári vitézek ügyvédjévé váltál,
S lettél tetted által, pörös ügyük része.
Bajvívó tolladdal várfokára hágtál,
S megperzselt Téged is a török kor vésze.

Bemutattad e vég, példás helytállását.
Hősi költeményben regölted sorsukat.
Gyulai vitézek helyben maradását,
Megörökítetted dicső, nagy korukat.

Nem termett számodra köszönet, sem babér.
Futottad zárt pályád kijelölt köreit.
Álmaid, vágyaid nem táplálta a bér,
Vívtad a kisember ezredrév pöreit.

Élted alkonyánál körülötted álltunk,
Búcsúszavaidtól könnyezett a szívünk.
Nyugvó poraidban is ezerszer áldunk,
A sorsod példáján erősödik hitünk.

Néha hangzik hangod, túlpart rejtekéből.
Bíztatón hullámzik nyugodt tekinteted.
Visszahívnálak az idők tengeréből,
Ám égi fénylényed mosolygón integet..

2015. Áldás - Szent Jakab hava

 

 

Petőfi Sándor köszöntése
(2015. július 17.)

Eljött a nap, itt az óra,
hazatértél hívó szóra.
Magyar földre, őseidhez,
hőn szeretett véreidhez.

Élted adtad Szent Hazánknak,
és a Világszabadságnak.
Voltál földi, s égi vándor,
Isten hozott itthon, Sándor!

Ajkunk hálaszótól dadog,
lelkünk tükrén Lelked ragyog.
Szemünk örömkönnytől fényes,
elménk szellemedtől ékes.

Tudatunkban élő voltál,
verseiddel hozzánk szóltál.
Ápoljuk az örökséget,
abból nyerünk reménységet.

Apad vérünk, fojtva létünk,
bujdosókenyér az étkünk.
Nem változott itt a helyzet,
a gonosz lény nyílt, vagy rejtett.

Kurvái a hatalomnak,
bérszolgái a Mammonnak,
embert s Istent nem tisztelnek,
csak aratnak, sosem vetnek.

Ám a Szabadság fényszárnya,
szétterül a nagyvilágra.
Ránk vetül az Isten ujja,
s egybe csendül lelkünk húrja.

Jöjj Apostol tanítani!
Rabláncaink szétszaggatni!
A magyarok istenére esküszünk, esküszünk,
hogy rabok tovább nem leszünk!

 

2015. Áldás – Szent Jakab hava
Július 12.

 

 

Intelem

Védjük anyanyelvünk
alaptisztaságát,
Isten eredetünk
élő bizonyságát!

Mely tápláló erő,
tárolt történelem,
időn átívelő
nép, és honszerelem.

A kimondott szép szó,
mint felelős jó sejt,
mások lelki testén
sebet sohasem ejt.

A magyar szó épít,
a lélekhez hajol,
Édesanyák ajkán
mindenségről dalol.

Igaz gondolatból
örömérzés fakad,
idegen eszméktől
öntudatunk apad.

Üldözöttnek mentsvár,
elesettnek öröm.
A vádló ármányát
szókorbáccsal töröm.

Helyezzük burokba,
óvjuk a szépségét,
anyanyelv méhében
őrizzük épségét!

2015. Áldás – Szent Jakab hava
Július 07.

 

 

Fekete Mágusok

Lélekben sorvadnak a magyar városok,
benne settenkednek fekete mágusok.
Nagy a befolyásuk, orrunknál vezetnek,
s ármánykodásukkal végleg elveszejtnek.

E szívtelen lények hidegen számítók,
hataloméhesek, s még többet áhítók!
Sötétség uralja tettük és jellemük,
termő világunkat roncsolja szellemük.

Bűvkörükbe került, s vergődik a nemzet.
Teste és a lelke, megrokkant és sebzett.
Riadtan néz szerte, mint madár zárkában,
életteret kutat nappal és álmában.

Forrása elapadt, türelme is fogytán,
mélysötét mágusok tort ülnek a jussán.
Varázserejüktől félelmében remeg,
levegőért kapkod, s a szebb jövőn mereng.

Torz elmehad rúgja, örökké alázza,
rabszolgává teszi, őseit gyalázza,
javait ellopja, s véreinek adja.
Az ősnép fellázad, vagy magát megadja.

Magyar életet tört, a tűnt negyedszázad.
Csapdába ejtették gyönyörű Hazánkat.
Szemébe hazudtak nappal, este, s éjjel,
tudatát támadták rossz szándékkal, s kéjjel.

Elszámoltatásra nincsen semmi szándék,
mely bűnös számára ösztönző ajándék.
Áll a farsangi bál, óra éjfélt jelez,
s gazdát cserél újra, minden kopott jelmez.

Éhes gyomrot izgat a tévés lakoma,
ebben a főzetben túl sok az aroma.
Brüsszeli receptre változik a mérték,
heccelő másság lett, mára már az érték.

Álszent prófétáknak kiürül a szava,
s mint romlott nektárnak feldúsul a sava.
Megroppan a gerinc, s elfeslik az erény,
felperzselt vidéken pislákol a remény.

Trianon csapását fájón átvészeltük,
mardosó kínjait máig elszenvedtük.
Gyermek tisztasággal a mesékben hittünk,
s hiszékenység nyomán veszett gatyánk, s ingünk.

A mágikus körök sugara roncsoló,
rákos burjánzásuk életet csonkoló.
A demokrácia megtévesztő álca,
a jogszolgáltatás bűvös varázspálca.

Hazugság mákonyban eltűnhet a nemzet,
s kisebbségbe kerül, 'kit hun apa nemzett.
Idegen jövevény telepszik e földre,
s a mágikus erő itt tartja örökre.

Pozitív-negatív kiskörök, s nagykörök,
vonzás-taszítása körkörös és örök.
Hamis érdekkörök soraikat zárják,
s a körben lévőket csellel tőrbe csalják.

A sötét örvényben mindnyájan elveszünk,
ha semmittevéssel ellene nem teszünk.
Egyetlen fegyverünk Édes Anyanyelvünk,
ezt az ütközetet vele kell megnyernünk!

Közös cselekvéssel űzhető a varázs,
s végleg meg is szűnhet a romboló hatás.
Repedjen a pata, húst tépjen a köröm,
AZ ÚR SZENT NEVÉBEN HATALMUK MEGTÖRÖM!

2015. Napisten - Szent Iván hava június 21.

 

 

Édesapám Bálint Tibor idén lenne 100 éves.

E versével emlékezek a trianoni ország rontásra, és tisztelgek szeretett emléke előtt.

Szeretettel: Miki

 Gyulai Bálint Tibor

 

Egy kis átírás és bővítés..

Tartsd magad nemzetem!

Tartsd magad nemzetem, tipornak rendesen.
Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
Kígyók a kebleden, szítok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!

Azért mert hont adtál, mindenkit fogadtál,
zsoldosok, kufárok, tolvajok kezére jutottál.
Hittél a Nyugatnak s mindenkor becsaptak
elvennék múltadat, ássák a sírodat.

Táltosok repülnek át az éjen,
s kitűzik az ökör-koponyát.
Sebeinket begyógyítják szépen,
s megvédik majd Árpád otthonát.

De addig szüntelen, légy résen nemzetem,
nézd a sok csillagot, negyvennyolc, ötvenhat ott ragyog.
Értsd meg a lényegét, fogjuk egymás kezét,
fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még!

Angyalok suhannak át az égen,
Kik elhozták az égi koronát.
Tört hazánkat összerakják szépen,
S oltalmazzák István szent honát.

Tartsd meg a magzatod, s lesz fényes holnapod!
Asszonyod méhében fejlődő szép jövőd felragyog.
Becsüld az életet, hogy szebb jövőd legyen,
hogy szebb jövőd legyen, nevelj sok gyermeket!

Jézus jön el fénysugáron éjjel,
s beragyogja Mária honát.
Rendet teremt Isten Szentlelkével,
s kiűzi a kufárok hadát..

De addig szüntelen, tartsd magad nemzetem,
mindent mit elloptak, ragadd meg, s vedd vissza rendesen!
Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!

*

 

Pünkösdi fohász

Piros Pünkösd újra eljő
zúgó szélvész szárnyán,
s beteljesül az ígéret,
nagy csodára várván.

Add jó Uram, hogy e napon
imaharmat hulljon,
s minden földi teremtményed
Tehozzád forduljon!

Hangoljad át lelkünk húrját,
s égjél tűzzel bennünk,
hogy a szereteted által,
békességet leljünk!

Éleszd újra alélt szívünk
Szentlelked hevével,
hogy serényen szolgálhassunk
hitünk erejével!

Újítsad meg vérszövetünk
fáradt sejt-test várát.
Frissítsd imanyelvezetünk
hiányos szótárát!

Száraz létnek rejtekében
tiszta vizet fakassz,
hogy éledjen Igéd által
a pünkösdi tavasz!

Teremtményed számára adj,
örök éltet, nyerőt,
megújító nagy tervedhez
sárkányölő erőt!

Lelket, a fényvesztett anyag
sivár magányába.
Szomjat oltó megújulást
Jézus Egyházába!

Egységes nagy akaratot
építs bennünk, s rendet.
Víg örömhírt zengő-bongó,
izzó-tüzes nyelvet!

Látás, hallás, igazmondás
tiszta képességét.
Tört nemzetünk hűségének
örök reménységét!

Imáinkban fohászkodjunk,
hamissá ne váljunk.
Tiszta szívvel, s lelkülettel,
előtted megálljunk!

Legyünk égő csipkebokor
egy picinyke lángja.
Koldusbotra jutott ember
hűséges szolgája!

Piros Pünkösdhétfő napján
annyi áldás hulljon,
hogy e romlott emberiség
bűntől megtisztuljon!

2015. Ígéret – Pünkösd hava
Május 21.

 

 

Havasi gyopár

„Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
a székely hősök halhatatlanok"

Magas hegyek virágának
tág otthona szellős, kopár.
Csendes fennsík rejtekében
virít a havasi gyopár.

Messzi sztyeppék az őshona.
Belső-Ázsiának éke.
Onnét indult körútjára,
s teljesedett ki a léte.

Szívóssága az erénye,
virágkelyhe fészkes, sárga.
Az alkotás tekintetre
olyan, mint egy puha párna.

A levele keskeny, lándzsa,
filcszerűen szőrős, hegyes.
Az évelő fellevele
fénylőn fehér, gyapjas, kecses.

Őszirózsa féle növény,
csillaglevél alakzatú.
A jövendőt termő háza
kicsi, kosárrajzolatú.

Melyekben a nővirágok,
csőszálakként körben ülnek,
s a méhkosár belsejében
hímporzókkal egyesülnek.

A szőrök közt gabalyodik
porzó lények lázas násza.
S a fehér fényt létrehozó
légi buborékok tánca.

Mely örökös önvédelem
fentről jövő támadástól,
az ibolyántúli sugár,
mértéktelen hatásától.

Így, fény útján teremt szerves
életet a holt anyagból,
mint az ÚRLEHELET egykor
emberpárt, a gyúrt agyagból.

Földben gyökeredző ékszer.
Lelkiséget tápláló kincs.
Ez egyedi alkotásnak
a világban szebb párja nincs!

Törvény által óvott, védett.
Hegyi vadászok jelképe.
Svájci védelmi seregnek
tábornoki rangjelzése.

A balsorstól üldözöttnek
jelképe a helytállásra.
A szülőföld védelmére,
oltalmára, maradásra.

Védeni kell azt, mi ritka,
különleges és egyedi!
Jó ember a természetet
szereti, és megbecsüli.

Kelt: 2015. Ígéret - Pünkösd havának
Május 17-i napján

 

 

zsidók

Egy zsidóhoz

Bevallom, hogy nem kedvellek.
S kérdem magam, jól ismerlek?
Szokásaid nekem fura,
te lennél a világ ura?

Addig nincsen semmi bajom,
míg szabadon szállhat dalom.
Ám, ha sérted magyar hitem,
megkeménykedik a szívem.

Beszélsz rólam annyi rosszat,
arcpirító szennyet, hosszat.
Vádad belém hasít mélyen:
„Hun-magyarnak lenni szégyen?"

Nem bírtam a terrort, önkényt,
s új keresztény lettem, önként.
Tiszteljed a döntésemet,
becsüljed az érzésemet!

Szép vidék a Közel-Kelet,
ahonnan a néped, ered.
A Júda föld Palesztina,
története meg van írva.

A pusztát lelő ősatyád,
Sémnek fia, ő Ábrahám.
A Szentföld néked Kánaán,
ma, tárt karokkal vár reád.

Héber szókat rejt a nyelved,
azon szóljon minden elved!
Általa éld meg nyugalmad,
s építs lelki birodalmad!

A sémita ős ősatya,
két nemzetnek az ősatyja;
izraeliták szabadok,
s izmaeliták (a)rabok.

Mózes a nagy gondolkodó,
néped létét alapozó.
Öt könyvben van lefektetve,
a Teremtés története.

E könyveknek neve Tóra,
szívem megugrik e szóra,
mely „gój" lelkemnek zavaros,
a Te Istened haragos.

Néped, általa támasztott,
s nagy tettekre kiválasztott.
Erős hitű, célratörő,
hatalomért gaz cselszövő.

Ám tovább ment a Genezis,
az Úr tervez teveled is.
Szent lelkében hű szövetként,
hasson át az Újszövetség!

Hisz fogoly voltál s száműzött,
szülőföldedről elűzött,
más hazában ázó-fázó,
erkölcsüket meggyalázó.

Javaikkal pöffeszkedő,
életsorssal kereskedő,
lóti-futi vándorkufár,
szírén hangú álhírfutár.

S lettél többször kitaszított,
s mások által befogadott,
Istenfélő, alázatos,
köpenyt váltó, gyalázatos!

Mi összetart faji érdek,
pénzimádat, s ezer vétek.
Kamat, szolgasori harács,
az illatos mézeskalács.

Jobbik éned együtt érző,
gazdanéppel szíved vérző.
Rosszabb részed gyűlölködő,
a faji gőg lélekölő!

Vagyunk Isten teremtménye,
ígéretes reménysége.
Egyikünk lent, másikunk fent,
kést egymásra sohasem fent?

Ha megtagadsz, megtagadlak,
börtönt ácsolsz önmagadnak.
Árnyékszélen nem nyíl virág,
kirekeszt az egész világ!

Az italod imaharmat.
Nem lesz Hazánk zsidógyarmat!
Visszavesszük a hatalmat,
s elnyerjük a dús jutalmat!

Kelt: 2015. az Ígéret - Pünkösd havának

Május 06-ik napján.

 

 

SZÜLETÉSNAPOMRA
József Attila után
Önvizsgálat 2015. április 12-én

Hatvankét éves lettem én,
új verset ír e vén legény -
halk, a
szava.

A formája hű másolat,
a NAGY SZÓÁCSNAK hódolat -
feszes,
kegyes.

Hatvankét évem szürke múlt,
a fiatalság porba hullt,
felfalt,
s elhalt.

Lehettem volna fény, lelkész,
egy nyájához hű tettre kész -
fegyel-
mezett.

Ám Isten-szolga nem lettem,
mert magam ellen vétettem -
hosszat,
rosszat.

E földi utat követve,
hatalom által töretve,
bérem
mérgem.

Sorsomban lesz új változat,
elkerül majd a kárhozat?
Várok,
s fázok.

Fent megcsendül egy kisharang,
bent megszólal egy nyugodt hang;
„Ne félj,
csak élj!

Ameddig élsz, sosem késő!
Kezedben toll, mely szóvéső -
parázs
szabász."

Alkotómat megkövetem,
bűneimet megkövezem,
s dalom,
dalol!

Bálint Miklós Bendegúz
(1953. április 12. - ???)

 

 

Betűvető

Magyar betűt vetek,
vájt fülekbe súgom,
negyvennégy kis magocskával
világ baját fújom.

Életet csírázzon,
szóvá cseperedjen,
befogadó lélek-térben,
fényben növekedjen!

Üljön fel a szórag,
betűfüzér ágra,
az értelem fénye szálljon
minden mondatára.!

Igaz szív itassa,
okos ész etesse,
szóképeknek tűzbalzsama
mondandóját fesse!

Cseperedj, növekedj,
Lombosodj szép nyelvem,
hogy virágzó szócsokrokban
örömömet leljem!

Jó tartásod legyen,
ne szólj össze-vissza,
mert van, ki az igazságot
tüzes borként issza!
*
Óvjuk anyanyelvünk
arany tisztaságát,
gondozzuk az örökségnek
minden nyelvtörzs ágát!

Legyen ősi nyelvünk
a hazug ostora,
földre küldött Megváltónak
igaz apostola!

Hittel hirdessük
nem kell lakat szánkra,
rójuk fel az igazságot

VILÁG ÉLETFÁRA!

2015. Szelek – Szent György hava
Április 11. a költészet napján

 

 

Az élet

Az élet fényúton ered,
s jövőt hozó rügyben fénylik,
mint az ige a lelkekben,
szárba szökken, duzzad, érik.

De csak akkor ad meleget,
embertársnak élő reményt,
ha táplálja a szeretet,
a gazdagot, és a szegényt.

Az önzetlen cselekedet,
szívből jövő égi áldás.
Bőségtermő építő tett,
nem egy meddő csodavárás.

Ám az önző harácsolás
sivatagba fúló világ.
Elapad az éltető nedv,
s elszárad a nyíló virág.

Fojtva bűzlik a gyűlölet,
mely pusztító lélekméreg.
Ha torzul az isteni rend,
a gyilkos tett vágya éled.

S újra duzzad a félelem,
és a testbénító harag,
láncra verve az értelem,
a jó csendben, veszteg marad.

Mennyi bűntől terhelt éltünk!
Hova lett az önfegyelem?
Ennyi úttévesztés után
lesz még isteni kegyelem?

?
Él a keresztre feszített!
Ki harmadnap feltámadott,
s az örök élet fényében
szeretetet, reményt adott.

2015. Szelek - Szent György havának húsvét vasárnapján
Április 05.

 

 

Köszönet

Kincset kaptam Tőle, értékeset, nagyot!
Imával megnyitom az égi honlapot.
Köszönetet írok, igazat, ékeset,
S annyi áldást kérek, mint itt az ékezet.

Nagypéntek gyászában könnyes ima-csókot.
A feltámadásra csengő harang-bókot.
Hirdesse a szívem az Ő akaratát,
A megváltásának mennybéli szózatát!

Köszönöm életem e szellemi Fénynek.
Szentháromság által éltető Egy lénynek.
Köszönöm Fiának Megváltó Urunknak,
Kínhalált szenvedett áldott Jézusunknak.

B. M. B.

                                                                                                                        Virágvasárnap

Minden rügyben ott a kezdet,
Megújuló élet-áldás.
Gyümölcstermő szép ígéret,
Teljesülő csodavárás.

Isten fia reménységünk
Áldozati bárány; Krisztus.
Mária Szentlélek-gyöngye,
Megváltónk az igaz Jézus.

Légy sudárrá növő cédrus,
A Krisztus-követő ember.
A jó üdvös áldozata,
S nem nyel el a hínár-tenger!

Bálint Miklós Bendegúz

       

 

 

Végjáték

(Fegyvert rántott keresztapa,
ki sorozatot eresztett.
Előkerül ásó, kapa,
így rá is vethetsz keresztet.)

Farkába harap a kígyó.
Méregfoga mélyre hatol.
Hangja sziszeg, fájón síró,
vonaglik, s kardjába hajol.

Kezdetét veszi a pártharc.
Alázott, sértett a Felség.
Döbbenten tekint a sok arc,
szétporlik a látszat egység.

A Disznófejű úr hörög.
Szájából ömlik a bélsár.
Lucifer fuldoklón röhög,
s elnyelni készül a szennyár.

Hullarablók hada nyüzsög.
Oszlásnak indul a tetem.
Elpártol tőlük az öröm,
semmivé válik a totem..

Tántorog a telt talicska,
föld alá húzza a zsákmány.
Rögös útját szél simítja,
útitársa sötét Ármány.

Kövezett, szétzúzott ország.
Csontokkal kirakott verem.
Ám bennünk még él a jóság,
a jövő majd nekünk terem!

(Merre fordul a média?
Pénz hajtja, hűség, becsület?
Lesz új Fidesz melódia?
Lesz hit, bizalom, s hevület?)

2015.-02.-07.

 

 

Elmebeteg fergeteg rettenet heve tele hava
(Novák Elődnek ajánlva)

Morgolódó, korgó gyomor,
hús nélküli lencse,
vicsorít a földi nyomor,
s rabolni kél kedve.

Igénytelen vadak hada,
kovásza gyűlölet.
Vádaskodók hazug szava,
ha kell öl, és ölet.

Más javára nő az igény!
Fény, sarokban kushad.
Elátkozott magyar vidék,
mákony léttől szunnyad.

Szél sodor sok cifra kelmét,
vihar tetőt szaggat.
Tettre borzolja az elmét,
de van, ki csak jajgat.

Elsorvadt a felelősség,
rossz a cselekedet.
Tévúton jár a tisztesség,
hamis a szeretet.

A szebb jövő itt már lutri,
- isteni kegyelem. -
Hiányt növel minden putri,
létünk számkivetett!

Egyik roma, másik gádzsó,
- jiddis nyelven gójok.
Földre veti a font háló,
a józanul szólót.

Tébolyult ész irányít már,
tajték csapdos feljebb.
Féktelenül sodor az ár,
s taszít egyre lejjebb.

Világhálón perlekedik
józan ész, torz írás.
Összhang nélkül felőrlődik
énekes és prímás.

Rongyon sültek népes hada,
nézzetek az égre!
Érjen célba Isten szava;
dolgozzatok végre!

Úgy legyen!

2015. január 18.



2015. január 18. - 01. 0. óra 1. perc

 

 

 Magyar Őskezdet

(„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírjához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.") (Garay)

Sötét honol a Nagy Térben,
éjszurok fekete.
Beleragadt és megdermedt
a világ kereke.

A végtelen fekete lyuk
unatkozón ásít,
s egy mélyből jövő létkérdést
könnyen tovahárít.

Ám a Teremtő Akarat
megbontja a rendet,
s dörgő-kongó hang robaja
megtöri a csendet.

L e g y e n!

A légpáncél rianásra
a sötétség robban,
s terméketlen tagadásra
fényigenlés lobban.

Világszülő ŐS-BUMM veti
a szerves lét-ágyat.
Tehetetlen erő mozgat
minden termő vágyat..

Oszlik a köd, éled világ,
fényrészecskék gyűlnek,
s különböző égtájakon
némán egyesülnek.

Utat hasít ég kárpitján
egy lángoló kardvas,
s feltűnik a magasságban
egy nagy Csodaszarvas.

A vízöntő csillagképben
gyönge sáson legel,
gyönyörű nagy szemeivel
szemlélődik, figyel.

Agancsa közt a kelő Nap,
szügyén az ezüst Hold.
Azt hihetnénk e jelenés
csak szép látomás volt.

A csillagos ég bársonyán,
mint a szellő surran,
égi szörnyek gonosz arcán
cinkos mosoly villan.

A térerő egyre lüktet,
szívdobogás hallszik.
A süket is meghallaná,
s aki mélyen alszik.

Most a függöny újra lebben
varázsámulatban,
s feltűnik a szarvas újra,
teljes alakzatban.

Agancsa közt a nyugvó Nap
aranygömbje csillan,
szeme fölött a homlokán
kelő Hajnalcsillag.

A Csodafia szarvasnak
ezer ága-boga,
s ezer ága-boga végén
végtelen sok gyertya.

A karcsú test két oldalán,
minden szőrszál végen,
gyertya lángja fényesedik,
s tündököl a térben.

Hogyha jő a sötét este,
gyújtatlan gyulladnak,
majd a hajnal hasadtával
oltatlan alusznak.

Ő a Teremtő hírnöke,
szellem s anyag egység.
Szőrét gyémántpor borítja,
fénylő égi jelkép.

Ő Őseink Életfája,
ezer izzó gyertya.
Bátran húzódjál alája!
Megvéd a hatalma.

S míg sejtjei gyarapodnak,
- lángoló tűzcseppek, -
varázslatos nyári esten
fénytestek születnek.

*

Ég ablakán betekintve
ott látjuk az Istent.
S az örökölt tudáson át,
a végtelen mindent.

Az idősík sejtjeiben,
hol értelme lakik,
akaratát  megújító
szeretete tanít.

Földre hullott áldott magja,
melyből Ősünk termett,
ki értéket, s ismeretet
Ő általa szerzett.

A Teremtő gyermekei,
s a jegyzői vagyunk,
a teremtés folyamatán
lenyomatot hagyunk.

Őseink egy Istenhitű
tiszta lelkek voltak,
egy igazság volt a mérték,
hogyha bátran szóltak.

A fény és hang hullámain,
s dalok dallamába',
ősi tudás kincsestárát
adták át a mába.

Minden anyag emlékezik,
lélek vígan dalol,
szellő szárnyán száll gondolat,
s célba ér valahol.

A magasban égi oltár.
Tárva az ajtaja.
A teremtett mindenségnek
milliárd csillaga.

Egy mennyei harang hangja
a mennyboltot nyitja,
s ezer gyúló gyertya fénye
jelzi, mi a titka.

Gomolyodó éjfelhőkből
fénypontok csillannak,
az őskezdet mély ködéből
emlékek villannak.

Kering a világegyetem,
mint egy csodamalom.
Tiszta, lüktető fehérség,
izzó csillaghalom.

Rajta formált emberképek,
s rajzos állatövek,
forog képzelt központ körül
tarka égi szövet.

Tér és idő összeérve
rendeződik egybe,
végtelen nagy égi mezőn
tagozódik rendbe.

Szagos, színes vegykonyhának
sűrű porködében,
vállas ember magasodik
a Sas csillagképben..

Úsznak spirál galaxisok,
s jelez égi kereszt,
égre néző távcső végén
a csoda nem ereszt.

Olyan, mint fémcsigamenet
velőtrázó zajjal,
mely központi magból indul
ezer csáppal, s karral..

Jártunk csillagbölcsődébe
a világűr táján,
a rendező elv alapján
egy kijelölt pályán.

Csillagtermő szép vidéken
az Orion felhő,
melyből Lófő kiviláglik,
s lépve közénk eljő.

Ez nyelvünkön Nimród felhő,
s benne Lófő székely.
Erdély földje is Tündérkert.
Magyarföld, mely szép hely!

Az isteni fényalkotás
négy billió éve,
kőzeteken jól látható
jelek vannak égve.

Kövületbe írott dráma.
Csillagtörténelem.
A süvöltő nagy magányban
ásít a végtelen.

Ez a kettős fényteremtés
nyílt pipacs virága,
a Szellemi Nagy Akarat
színpompás világa.

Naprendszerben az otthonunk,
s Föld az ember fészke,
vonzásban és taszításban
van egésze, s része..

Vágyteremtő akaratban
fogant meg a létünk.
Megtervezett alakzatban,
s formában kell élnünk.

Tejútárban együtt úszunk
milliárd csillaggal,
emberélet nyomát lessük
robbanó fényhanggal.

Nap melege s fénye ringat,
az oxigén táplál,
a cselekvő ember keze
magot vet, majd plántál.

Fénykereszt az Élet Magja,
erről szól egy nóta,
népünk kódolt keresztényként
él kezdetek óta..

Ez az éltet adó kereszt
forog egyre körbe,
gén örökít minden titkot,
s átment a jövőbe.

Megszólalnak a Teremtő
gyönyörű igéi.
Édesanya dalos ajkán
a múltat idézi..

„Világ szülte virágját,
Virág szülte szent Annát.
Szt. Anna szülte Máriát,
Mária szülte szt. Fiát,
Napkeletre tekintek,
Ott látok egy fényes felhőt.."

Fehérközi égi tájnak
földi tükörképe,
a felvidéki Csallóköz
Kárpát-hazánk része.

Ősidőktől az otthonunk,
magyar dajka-éden.
A meglévő értékeit
őrzöm, óvom, védem!

Fehérközi magasságból,
legények leszállnak,
s csallóközi leányokkal
páros táncot járnak.

Kobzot, sípot, csörgős-dobot
fújnak, ütnek, ráznak,
esznek, isznak, énekelnek,
s vígan kacarásznak.

A tündérek ruházata,
illatos gyöngyvirág.
Az érzéki kábulatban
gyönyörű a világ!

Nagyboldogasszonyunk lelke,
s vágya szülte lányát,
szüzesség és szépség képét;
Tündérszép Ilonát.

Selyemsárhajú Ilona
Életanyánk asszony,
kinek dolga, hogy családban
jókedvet fakasszon.

A nemzetünk Ősanyája
termő lélek-anyag,
méhében az aranybimbó,
a szép jövőnk; Te vagy!

Életpárja a tüzes Nap.
Fiúk Magor, Hunor.
Hunor, apja fénysugara,
Magor okos tudor.

E két földi ikercsillag
közénk azért termett,
hogy a felkent Megváltóval
hordják a Keresztet.

Magyar ember ízes szava,
meggyvirágnak szirma,
sülő kenyér friss illata,
jövőnk tettel írva.

Ősanyagnak fénye, színe,
leng a tarka réten,
messzeségben tükröződik,
fenn ragyog az égen.

Női ruhák sokaságán
hímzett virágtenger,
ékes, díszes öltözékben
feszít magyar ember.

Tündér fonta életfonál
tartja fenn a létünk,
a Mindenség Nagy Úrára
reménységgel nézünk.

Ő a végtelenben lebeg,
s világot sző lénye,
általa van a nagy minden
árnyéka és fénye.

Ő a részünk, s mi a része.
Ez egységünk ára!
A bölcsesség köveivel
épül tudás háza..

Lelkiismeretünk figyel,
s mint tükör világít.
Magassághoz méri létünk,
e gyarló világit.

Ki Istennel együtt épít,
s Lelkét befogadja,
a gyógyító szeretetét
áradón megkapja.

E kölcsönös nagy szeretet
kezdetektől fogant,
az egymásra figyelésről
dalol éteri lant.

Népünkben az ősgondolat
minden sejtben lapít,
az igazság tényrepesze
hazugságot hasít.

Létünk népek tengerében
magányos és árva,
a hazugság börtönébe
be vagyunk mi zárva.

*

Beszélt nyelvünk ősidőben
Isten száján eredt.
Építkező, emelkedő,
nem egy szedett-vetett!

„Egy nyelv van és az a magyar."
Szólt a tudós Teller,
s ez a merész kijelentés
nem kapott még gellert..

Mások szerint is a magyar,
múltban fakadt ősnyelv,
az ókori nyelvépítmény
magyar alapból kelt.

Ezek az új leánynyelvek
össze-vissza hányva,
a fejlődés zöld útjától
rég el lettek zárva.

Az idegen népek száján
a szellemük elhalt,
ám ajkunkon átvészelt már
több ezernyi vihart.

Ha a nyelvnek forrásáról
jó tudásuk volna,
a fene nagy öntudatuk
földig meghajolna..

Védelmet kérünk e nyelvre,
s népünkre oltalmat,
mert a mocsokáradattól
mivelünk  kihalhat!

Világörökség rész legyen
Édes Anyanyelvünk,
egyetemes segítséget,
s megértést kell lelnünk!

Jakob Grimm a meseíró
tudósként ezt mondta:
A magyar nyelv szép, logikus
s szavát tovább fonta:

Szerkezete tökéletes,
minden mást felülmúl,
tárolva a jelen, jövő,
s a ködbe fúló múlt.

Van Őbenne szabályosság,
összhang és tömörség,
világosság, titok s rejtély,
e gazdag örökség.

Az emberi értelemnek
hatalmas terméke,
a teremtő alkotásnak
védendő értéke.

Anyanyelvünk  emlékező,
s tisztán gondolkodó.
a testnek és léleknek
szabadságot adó.

Az i, ü, é magánhangzók
rövid időközben,
s gyorsan rezgő hullámokként
mozognak a térben.

Ezek igen magas hangok,
figyelemfelkeltők.
Hideg kék és fehér színként
használják a költők.

Ha, hangvilla rezdülése
rezdít másik villát,
olyan, mintha madárszájról
hallanánk lágy trillát.

Az e, ö, á, magánhangzók
lassan hullámzanak,
s narancssárga meleg színként
nyugtatóan hatnak.

A jelentéstartalmakat
mássalhangzók adják.
Ajándékul betűtársnak
magánhangzók kapják.

Hangszálakon kelt zörejek
rendeződnek szóban,
s gondolatok megjelennek
formázott mondatban.

A sok hangalak betűkké,
s rajzolt képpé mered.
Szavainkról azt is tudjuk,
hogy mely törzsből ered'.

A nyelvtörzsek neve sorban
szám szerint tizenöt.
Táplált szóval avar, kabar,
kun, hun, jász, őstörök,

besenyő, körös, szemere,
pannon, székely, magyar,
palóc és a furcsa szolim,
s a rejtélyes marmar!

A nyelvtörzsek hajtásain
termő élet rügyez.
A nyelvész, mint régész kutat,
és ha talál, ügyes.

Van, aki e névsort kétli?
Álljon elő bátran!
Vitatkozzon pontról-pontra,
Magyar Adorjánnal!

Írásunk volt; ősi rovás
jobbról-balra menet,
a rótt betűk gyors ütemben
mozgatták a szemet.

Az alak, test, szín és hőfok
egy-egy hangot takar.
A kíváncsi, szavak által
tudást lelni akar..

*

Mi a Magúr népe vagyunk,
létünk Tőle ered.
Jövőt leső tekintetünk
múlt mélyére mered.

Ókori a hagyományunk,
műveltségi kincsünk,
a néprajzunk, hitvilágunk,
az Egy-isten hitünk.

Európa ősi népe
szkíta jogfolytonos.
Itt a Kárpát-medencében
örökös őshonos!

A vizsgált génállományunk
rámutat a tényre;
múltunk visszanyúlik közel
ötvenezer évre.

Létünk birodalmat termő,
s alkotó ősnemzet.
Civilizációt szülő
emelkedett szellem.

Valamennyi nép gyermekünk.
Fénykacs-kapaszkodó.
Szokásához és hitéhez
hűen ragaszkodó.

Szomszédunk az ukrán, horvát,
és a vitéz lengyel,
kapcsolatunk ősidőktől
Szentlélektől szentelt.

Ösztönzőnk a lelki jóság,
s az emberszeretet.
Adjon lelki erőt mindig
az ősi eredet!

*
Dallal teremt, dallal tanít
irgalmas Istenünk,
figyeli az életünket,
s vizsgálja a hitünk.

A léte óv, és világít,
mint égő, tüzes nap.
Szemünk bele nem tekinthet,
így agy, vérzést nem kap!

Gondolatunk magasba száll,
mint a madár röppen,
hívó szóra Csodaszarvas
földi útra szökken.

*
Tiszta forrás: Tomory Zsuzsa „Magyar Teremtés" című írása.

2015. Nagyboldogasszony – Fergeteg hava
Január 06. Vízkereszt

 

 

Karácsonyi áhítat

Szent Karácsony éjjelén
csendesül a világ.
Árva házak ablakán
nyílik sok jégvirág.

Egy angyalkar átölel.
Vakító fényesség. -
Érik elmém rejtekén,
mennyei ékesség.

Felemel az áhítat,
s a lelkem megnyitom.
Balzsam cseppje átitat,
mint a rózsaszirom.

Jászol épül szívemben,
hol Jézus születik.
A megváltó érkezett;
csillagok üzenik.

Gáspár, Menyhért, Boldizsár,
s kik még velem vannak,
önfeledten örülünk
e gyönyörű napnak.

Az ajándék magasztos.
Óvó fénylehelet.
Testünk-lelkünk áthatja,
az Istenszeretet.

Jó lenne ha mindenki
egymásnak szolgálna,
így e földi életünk
csak javunkra válna..

2014. Álom –Karácsony hava
December 22.

 

 

Jogszolgaság
/Dr. Papp Lajos professzor úrnak ajánlva/

A jogszolgáltatás halott!
Eb-párti lett, neki szolgál.
Jobbról s balról gellert kapott;
kopár tévútón botorkál..

A főbűnöst futni hagyja,
a vétlent börtönbe zárja,
s annak sorsa meg nem hatja,
sötét erő a barátja.

Az eb, a fő védelmezett!
Embertestet öltött állat.
Az örök kedvezményezett
áldozattá sosem válhat! ?

A jogszolgáltató gyáva!
Önmagától félemlített.
Justicia ajka zárva.
Orvoslásra vár a gaztett!

Elhalt benne az emberség,
rabszolgája lett a pénznek,
elfeledve a tisztesség,
része lett a nagy egésznek..

Metélt a jog pár száz éve;
igazságtól elszaggatott.
Égre kiállt minden vétke,
mit a nemzetünkre hagyott.

Bálint Miklós Bendegúz

 

 

Egy tüntetés margójára

Forrong, tüzel a bal.
Forradalmat akar!
Ömlik a szóláva,
Ölni kész a gyáva.
Álma is zavaros,
Tajtékzó, haragos.
Teng a mámor létben,
Novemberi éjben.

Izmusoktól kába,
Taposna a lába.
Tükörképét szidja,
S megrontóit hívja
Rossz rendszer váltónak,
S hisz a hazug szónak!

Sötét éjben mereng,
Értelme nem dereng.
Ő lesz majd a váltó,
A nemzetnek ártó,
Várost rontó senki
Maóista Demszki?

Szellemi csőcselék
Éjhatalom cseléd,
Csak farkába harap,
Dühe is műharag.
Az egész színjáték,
A jelmez, a tájék,
A háttér, a díszlet,
E színre vitt pamflet.

Lapít a hatalom,
Rothadó pénz halom,
Romlásod áhító,
Pénzedre számító,
Igazság ellenző,
Helyzetet elemző,
Pusztító pénzféreg,
Élősködő réteg.

2014. november 18.
B. M. B.

 

Agyarok
(Kinek nem inge..)

Önmagát vágja testén a magyar.
Öv alatti rovása célba ér.
Konok tettel vérző sebet vakar,
s a testvérharc nyomán félelem kél.

Ködpárák süllyednek, csúsznak lejjebb.
A tisztánlátók serege ritkul.
Sötét erők kúsznak egyre beljebb,
a Kárpát-hazánk számukra tisztul.

Szervezetten folyik a megosztás!
A nemzeti szín cicoma, álca.
Minden szinten zajlik a kifosztás!
Jussuk legyen kötél, bot és pálca!

Vesszen végleg a turáni átok,
s az önző, hamis próféták hada!
Nem lesz ember, ki áldást mond Rátok,
s maholnap végleg elvész a haza!

Meddig osztható az oszthatatlan,
az éltet termő nemzeti egység?
A végzetünk megállíthatatlan?
Hazánk létét hassa át a szentség!

2014. Magvető - Mindenszentek hava
Október 11.

 

 

A magyar nemzet tragédiája

/Madách Imre emlékezetére/
Halálának 150-ik évfordulójára
1823.január 20. - Alsósztregova - 1864. október 5.

Árnyas, lombos a zöld erdő,
égen duzzad sötét felhő.
A föld ilyet még nem látott,
tüzes eget, vérpalástot.

A világ nyög, ordít, szenved.
Parázsló tűz lángján senyved.
Ám hírnök jő égi dallal,
nem tudni éj avagy nappal?

Utat hasít égi kardvas,
s feltűnik a Csodaszarvas!
Agancsa közt bölcsőben Nap,
önfényétől aranynak hat.

Szügyén ragyog az ifjú Hold.
Ezüst színe, mint festett folt.
Ágán-bogán csillan csillag,
homlokán a hajnalcsillag.

Szőrét gyémántpor borítja,
a Fény s a Hang bátorítja.
Ő, a Teremtő hírnöke,
szellem s anyag szép jelképe.

Ő, Őseink Életfája.
Bátran húzódjál alája!
Fénylik, izzik, mint a gyertya,
véd az Éltető hatalma.

S mint, sejtjei gyarapodnak,
a tűzcseppek sokasodnak,
s varázslatos nyári esten,
rajzolódnak csillagtestek.

Megáll, hajol, hogy fényt egyen.
Lénye ragyog Gellért hegyen.
Ott van, hiszen Te is látod,
megtestesít minden álmot!

*

Figyelj ide, halld meg dalom!
Körbe jár a Csodamalom.
Benne pörög a fénykereszt,
a vonzása el nem ereszt.

Világ síkon, völgyön, hegyen,
Béla-fénygyöngyöket terem.
Melyből ered csodás fája,
áhítattal nézzél rája!

Az Ősanyag Ősanyája,
a tisztaság rózsafája.
Fehér fényű lélek anyag,
arany bimbó, amilyen vagy!

Tündér fonta élet fonál,
gyöngyfüzére fel s alá száll.
Nézz meg egy DNS láncot,
s a füzért benne meglátod!

Népben fogant ősgondolat,
hordozza az alapokat.
Forgassad a könyvlapokat,
s elemezzed a sorsokat!

*

A mindenség vígan dalol,
felhőn fény tör át valahol.
Léte világít s közel hív,
amit hallasz, mennyei hír:

Végtelenben lebeg Isten.
Tőle ered a Nagy Minden.
Értelmet sző szellemfénye,
s attól eszmél az egésze.

Tejútárban fürdik a Nap.
A sárgolyónk fényt tőle kap.
Erejétől duzzad létünk,
ameddig süt, addig élünk.

Általuk van fény és árnyék.
Létük, számunkra ajándék.
Szellem s anyag kézen fogva,
alkot kezdetektől fogva.

A kövér Nap, de magányos!
Siratja őt Csillagváros.
Leheletét földre ontja,
s termő élet rügyét bontja.

Páratlan fenn a Napisten,
s mivel társa égen nincsen,
szemét veti Ilonára,
selyemhajú tündér lyányra.

A lég és föld istennője,
szigeten élt, Csallóközbe'.
Férjül fogadta a Napot,
s a tüzes vágy lángra kapott.

Nászukból lett Hunor s Magor,
ki magot vet s tudást magol.
Hunor kardja mindig éles,
apja mosolyától fényes.

Magor, a Nap fogant magja,
éltét maghasadás adta.
Tőle sarjadt élet-jövőd,
melynek sorsfonalát szövöd.

Hunor, apjának sugara,
birtoka a Nap udvara.
Teste felragyog és fénylik,
a szép remény benne érik.

E regében nyílt szerelem,
tiszta forrás, őseredet.
Őseink ajkán szövődött,
tudatukban gyöngyöződött.

A két földi ikercsillag,
szívünk mélyén mindig itt van.
Emlékezzünk ősanyánkra,
Tündér Magyar Ilonára!

A Csallóköz paradicsom.
Az éltető nedvét iszom.
S ha régmúltunk számba veszem,
adatoktól duzzad eszem.

Az ásatási leletek,
az emberi léteredet
csontok által tárolt képe;
tizenkétmillió éve!

Magor itt egyenesedett.
Hunor egyre fényesedett.
Edény alá tüzet raktak,
furulyáztak  és mulattak.

Több mint harmincezer éve,
Nap piramis néz az égre!
Benne székely-magyar rovás,
e jelkészlet nekünk áldás!

Bőséges a szaporulat,
s kelet felé lesz vonulat.
Kézbe vándorbotot vesznek,
szerencsét próbálni mennek.

Távol Kis-Ázsiában,
fényes Anatóliában
háziasított húst esznek,
földet törnek s magot vetnek.

Település; „villa-halom"
építőkről szól a dalom.
A szülőszoba vérvörös,
Az élet lüktet, kör-körös.

E táj népe most a török.
Rokonságunk velük örök
a nyelvtani rendszer okán!
Közös ősi földünk; Turán.

Ki itt marad, vadra vadász.
Gyűjtöget és csendben halász.
Ki tudja hány ezer éve?
E sor végén pont van téve.

(A Kárpát-hon nekünk Haza.
Egyszer végleg gyertek haza!
Gyarapodva ismerettel,
bizakodva Isten-hittel.)

Erdélyben van Tatárlaka.
Korongon az ősök szava.
Azon rovásjelek írva,
s agyagszobrok egy mély sírba'.

E nyolcezer éves lelet,
idősíkból egy kis szelet.
Halmozott a tudás anyag,
életre kel a hűlt agyag.

Ha keresünk s fényben látunk,
Isten-szobrokat találunk.
Mely széken ülő méltóság,
átszellemült égi-jóság.

Szinte hallod, dobog szíve,
szivárványt sző szellemíve.
E szövetség formált jele,
az öröklét ígérete.

A távoli Babilonban,
Kis, Úr, Uruk városokban,
ékírásos agyagtáblák
az ősmúltat elénk tárják.

A sumérek műveltsége,
a jelenünk öröksége.
Nyelvüknek az őse magyar,
mondd, a régmúlt még mit takar?

Papiruszon rovás jelek,
múltból jelennek intenek.
Műveltségük hasonlatos,
Nílus partján létünk honos?

Fel van adva a nagy rejtvény!
Élő képmás a Szfinx: Rejtély.
Mely arabul; A HUN ATYJA.
Múlt, a lelkemet áthatja.

Üveghegyen innen és túl,
a földanyán ember az úr.
(Mi lenne ha nem uralná,
csak alázattal szolgálná?

Mert addig tart itt a léte,
amíg csillapítva éhe!)
Barázdába jövőt vetnek,
s imádsággal töltekeznek.

Ragyog rájuk Tejút-pálya
csillaglombos életfája.
Melynek termete hatalmas!
Olyan, mint a Csodaszarvas.

Továbbszövik, mit megélnek,
énekelnek és regélnek.
Száll előttük Turulmadár,
a Kárpát-bölcső hazavár!

Hol népünknek eredete,
Történelmünk ismerete,
Őseinknek szeretete,
Ott van jövőnk ígérete!

Sokan mondják mind csak mese,
mint e költemény eleje!
Mégis  vallom, ahol lelked,
ott igazad meg kell, leljed!

*
Szellem-atyánk, örök Isten,
míg őrködik, nagy baj nincsen!
Ám támad egy hamis szellem,
célpontja a gyenge jellem.

E bukott angyal lázadó!
Az emberre nagy vészt hozó.
Vezérelve a tagadás,
Isten elleni uszítás.

Beszippant a bűvkörébe,
elveszel az örvényébe',
átalakít öntörvénye,
s megsemmisít önző lénye..

Azt hiszed, hogy Te vagy Isten.
Kezdet, a Vég és a Minden!
Pedig lényed tűnő pára,
égi áldás hulljon rája!

*
S felnőtt Róma; birodalom!
Benne barbár sokadalom.
Erkölcsében romlott, hamis,
belepirult még a Nap is!

A főemlős ember-állat,
ösztön-volta húzta, vágta.
Sokszor apadt élet kútja,
s megfeneklett rögös útja.

De ember jön, a hűséges.
Isten fia, ki fenséges!
Egész lénye a szeretet,
s a kínfáján kiszenvedett.

Feszíttette Káin népe,
Júdásnak meglett a bére.
Harminc ezüsttallért kapott,
s a népére nagy bajt hozott.

Az ÉN, szabad akaratú.
Koholt vádra is van tanú!
Ne lépj olyan kapcsolatra,
mely elvezet kárhozatra!

Harmadnapra feltámadott,
festményeken is láthatod,
amint Pünkösdkor a teste
emelkedett fellegekbe. -

Könnyű volt, mint a hélium.
Öröm az evangélium!
Kereszténység misztikumán,
osztozott a sok tanítvány.

Velük maradt a Szentlélek.
Ha benned van, erőd éled!
Tanulással teltek napok,
s nevelődtek tüzes papok.

Fellobogott új reménység,
út jelölő kereszténység.
És igaz, mert az eredet,
a tartós ISTENSZERETET.

Ahol nincs fény, ott sötétség.
Táptalaja lelki restség.
Tárd szélesre az ablakod,
s világosság fényét kapod!

Jézus a fény, az Igazság.
Ezt nem látni, lelki vakság!
Általa van örök Élet,
fényúton járj, mert az éltet!

Sokan bizony nem értették,
az Úr megváltó nagy tettét.
Szent nevében lángra gyúlva,
embert ölnek folyvást, újra!

Ha gonosz mozgatja eszed,
a jó utad már nem leled.
Győz az önző akaratod,
s nem véd meg az őrangyalod.

Ama naptól minden mécses,
Jézus vérétől lett ékes,
s fellobbant egy tüzes szikra,
neve Péter, a Kőszikla.

Atya, Fiú és Szentlélek,
a három EGY, amely éltet.
Termő gond lesz a válladon,
ha a hited felvállalod.

(Magas csúcson kettős kereszt,
a szeretet el nem ereszt!
Átöleli hármas halom,
óvja, égi nagyhatalom.

Atya, Anya és a Gyermek,
EGY, mely élteti e helyet.
Áldott jövőd lesz, meglátod,
ha nemzeted felvállalod!

Véletlen az ősi jelkép?
Tudatunkból rég kiverték!
Egy az Isten. Hármas egység.
Nem-tudásra, nincsen mentség!)

Nehéz tan a Szentháromság?
Hogy felfogjad, kell szívjóság.
S létezik az Örök Élet?
Ha bölcs vagy, ezt is megérted.

Köttetett hát Újszövetség.
Isten s ember közti egység.
Sokan megtértek e tanra,
s így nem jutnak kárhozatra.

(Nem lesz végpusztulás léted,
ha napjaid tisztán éled.
Ha a jelölt utat léped,
az öröklét tovább éltet!)

Így született meg az Egyház.
Majd sok hívőt elnyelt fegyház.
S nőttek nagyra csodás tettek;
nagy lelkekből szentek lettek.

Ha minden tagolt s tervezett,
jól működik a szervezet.
És keletkeznek új rendek,
kik Krisztusért „harcba" mennek.

Kereszténység szép fogalom,
fokmérője a tartalom.
Fehér zászlón szép erezet;
a „Hit, Remény és Szeretet."

Sokaknak szűk ez az ösvény,
egyre több a kapzsi, fösvény!
S kik számára semmi sem szent,
Betel' a pohár odafent!

*
Távolból kél nagy fergeteg.
Tekercseken fellelheted,
Hungária hét határát,
Székhelyének Kárpát-várát.

(Áll még Róma, szennyben úszik,
lejtőn egyre mélybe csúszik.
Az ember sors, de kalandos,
A jelenünk hasonlatos!)

Intve lett a birodalom,
s meglepődött a hatalom,
mert Atilla kegyes tette,
Róma népét megmentette.

Fényben fürdött a hun király.
Büszkék voltak rá a szkíták.
Értékelték földi bírák;
Isten ostorának hívták!

Atilla s testvére Buda,
a hun-magyar nép két ura.
Egységben ész, kézben a kard,
Mindkettőjük csak jót akart!

(Ne gyötörjön minket kétely!
Van egy földi s égi székhely.
A hun utóda a székely,
Erdélyben él, amely szép hely.)

Népünk szétszórt és megosztott.
Ám, Isten észt azért osztott,
hogy a rontás ellen tegyünk,
s benne hitben egyek legyünk!

Tudd, hogy égi Hadak Útján,
fényköreit lovon futván,
vágtat felénk egy nagy sereg,
mely a mondakörből ered.

Amit a Fény, belénk plántál,
s tudatunkban éltet, táplál,
az testet ölt hívó szóra,
s elvezet a szépre, jóra.

Kárpát-honban ős a magyar.
Mag, mely élni s nőni akar!
Erősödne is, ha hagynák,
szorgalmasak, mint a hangyák!

Van e tájon erdő-mező.
E nép, ősi földművelő.
Van sok lova és tehene,
ennivalóból elege.

Itt van fénylő eredete,
földbe nyúló gyökérzete,
melyben nyugszik a helyzete,
attól virul közérzete!

Múltja, sejtje, DNS-e,
Úr iránti szeretete,
szavainak díszverete,
szóragozó nyelvezete.

A jó magyar írás s beszéd,
olyan, mint egy ízes ebéd.
Élvezetes, kívánatos,
balzsam fülnek, lágy s dallamos!

Ha a szókat szádra veszed,
béna nyelved is megered.
Éltetője minden vágynak,
igazságnak, szabadságnak.

*

Isten áldott szent tenyerén,
tovább virágzott a remény.
Mert hazatért Árpád népe,
süssön reánk a Nap fénye!

E szép tájon nőtt több város,
s állam, amely Alkotmányos!
A Hon második királya,
magyar népét felajánlja

Máriának védelmébe,
Jézus anyjának kegyébe.
Így lett a nép segítője,
a nemzetünk királynője.

A Vatikánhoz fordulás,
sokak szerint nagy árulás!
Szent Istvánnak ez a tette,
a múltunkat tönkretette.

Lett is ennek súlyos ára!
Ősi műveltségnek kára!
Megszakadtak szövetei,
népszokások gyökerei.

Hiába volt sírás-rívás,
tiltva lett az ősi rovás.
Eltűntek a rovott jelek,
zárult a múlt s intett Kelet!

Égből küldött Szent Korona,
veled a sors mily mostoha!
Felkent tárgy vagy, egyéniség,
élő jogi személyiség.

Az államiság alanya.
Fő hatalom birtokosa.
Minden tulajdon forrása.
A nemzet hitbizománya.

Büszkeségre lehet okod!
Nálad van a tulajdonjog.
A magyar érdeket nézed,
s értékeinket megvéded.

Te vagy teljhatalom fője.
Jognak, s erkölcsnek az őre!
Mérleg, nemzet s király között,
földi küldetésed örök!

Másik ellen egy sem léphet!
Csorbát szenved úgy az érdek.
Pusztít az emberi gazság,
ha szakad jogfolytonosság!

Szent Korona ősi tanunk!
Nálad jobbat nem akarunk!
Ki vét, jogot nem alapoz!
Cselekedj most, és ne habozz!

Essen pár szó Szent Lászlóról!
Első Béla nagy fiáról.
Kit ringatott lengyel anya,
s nevelte a magyar haza.

Velünk van a nagy szelleme.
Erős, bátor, hű jelleme,
íratlan végrendelete,
Jézus Krisztus szeretete.

Szent királyainknak sora,
vitéz élet fényes kora.
S mikor kihalt az Árpád ház,
fő kérdés lett az utódlás.

Ezerkétszázhuszonkettő.
Rendelet lett, nemzetmentő!
A rendiség védelmében,
a szabadság szellemében

született az Aranybulla.
Sajnos a szél rég elfújta,
jót a jóval kisöpörte,
kiváltságokat törölte!

Palást, jogar, országalma,
Magyar Hon a nyugat pajzsa!
S mint a szép tündérmesében,
népek éltek nagy békében.

Egy cél, akarat, cselekvés,
az Úr elől nincs menekvés!
Emelkedett lovageszme,
ami e kort jellemezte.

*

Déli részen Corvin János,
török haddal volt határos.
Hétvilágra szóló tette,
a nyugatot megmentette!

Azóta is minden délbe'
harangzúgás hív ebédre,
és Vatikánban a pápa,
a Magyar Hont méltán áldja.

Tudatunkban úgy él Mátyás,
hogy élte volt égi áldás.
Előneve igazságos,
királyok közt kiváltságos!

Ő volt a nagy humanista.
Tokaj borát buzgón itta.
S a világhírű Corvinák,
megidézték Itáliát!

Ez a kor volt feudális.
Úrhoz s Rómához lojális.
Ám jelzik a sebzett arcok,
sűrűn dúltak nagy pártharcok.

Ezerötszázhuszonhatban,
Második Lajos állt hadban.
S mindent eltemetett Mohács,
kereszteket ácsolt sok ács.

Ezt a megrendítő bukást,
bizonyított rút árulást,
az a romlott elme tette,
ki a pénzt, Istenné tette.

Fortunátus a kincstárnok,
jelleme és tette álnok.
Árulóra sújtson végzet,
sorsa legyen az enyészet!

Élted ne bízd szerencsére!
Káposztádat egy kecskére!
Ki javadat elorozza,
s így, a vesztedet okozza.

Aranyunkat eltüntették,
országunkat felégették,
sosem tudták hol a mérték,
hagytuk őket, ezért tették!

Vannak ma is rontó erők,
érték nélküli pénzverők.
Ha mi őket ki nem verjük,
szebb jövőnket elveszejtjük!

Vérző sebünk ezer akadt,
hazánk három részre szakadt!
Kétharmadán az egésznek,
paraziták vígan élnek.

Volt ott köztük sok Szarházi,
hátsót nyaló Habsburg-párti.
Kik a feldarabolt honra,
búcsú imát s áment mondtak.

Idegennel mulattak tort.
Dózsa népén verték a port.
Ha e dolgos nép nem lenne,
minden kufár éhen veszne!

Vívtunk törökkel védharcot.
Kifizettünk sok-sok sarcot.
A várvédők vitéz tette,
költőinket megihlette.

Penna heggyel szurkált Bálint,
ám várfokra karddal állt ki.
Így lett példakép Balassi,
és Szigetvár hőse, Zrínyi.

Ezerötszázhatvannyolcban,
szép erdélyi Magyar Honban,
magyarok, székelyek, szászok
a hit s vallásszabadságot

törvényerőre emelték,
így népünket élre tették!
Emlékezetünkben Torda;
Emberi jog magas orma!

Hányszor virult szabadságunk?
S hányszor tarolt bosszúvágyuk?
S ha lelkünk bú emésztette,
tárogató élesztette.

Adjunk hálát Rákóczinak!
Szárnyat adott vágyainknak.
Felcsillant a nemzet álma,
s kivirult az életfája.

Ezernyolcszáznegyvennyolcban,
rügyfakasztó márciusban,
reformokban gondolkodtak,
hiszen a baj sok volt, soknak!

A legnagyobb volt Széchenyi.
E megjegyzést van, ki kétli?
Legizgágább volt a Kossuth,
s a reformút, lángba borult!

Majd a gonosz Habsburg zsarnok,
gyarmattartó vad akarnok,
orosz haddal törte vágyunk,
s megsemmisült minden álmunk.

A hatalom nagyot botlott,
önmagával meghasonlott!
E kegyetlen gyáva tette,
a népet megrendítette.

E földi lét ura gonosz.
Rendelettel minket botoz.
A becstelent magasztalja,
az igazat felakasztja!

Tizenhárom aranyalma.
Öröklét lesz a jutalma,
minden olyan hősi tettnek,
mely példával reményt vetnek.

Szabadság volt az áldozat.
Hóhérra szállt a kárhozat.
Ma is lobog Arad lángja,
s megváltásunk napját várja.

*

Húsz év múlva kiegyezés.
Kor kívánta megegyezés?
Fémjelzi a „Haza Bölcse",
ki akarja, tettét költse!

Készítettek sok marcipánt.
Júdás népe emancipált!
E törvénynek az lett vége,
a jött-mentnek nagy lett éhe!

S polgár kora jött a pénznek,
virágzásnak és a végnek.
Más lett itt az életritmus,
elburjánzott sok torz izmus.

Áldozata lettünk tannak,
mit idegenek ránk raktak.
A zavarost sosem tűrtük,
rostán többször jól átszűrtük.

Jött a rózsás forradalom,
majd a vörös riadalom!
S tovább tört az időmalom;
összeszabdalt rút Trianon!

A pusztító vértengerben,
vadállat nőtt az emberben,
s ott állt talpig félelemben,
önmagával szemtől-szemben!

S mikor szűnt a román dúlás,
a vérengzés, országrablás,
eljött Horthy Miklós kora,
ki a nemzet kormányzója.

Úrrá lett tengernyi bajon,
gazdasági roncshalmazon.
S gondozta az ország fáját,
mert szerette a fajtáját!

A tiport Hont élesztette,
csüggedt fejét felemelte.
Összességben tette üdvös,
ágyban halt meg, nem volt bűnös!

Kelet felől vörös horda
lett nemzetünk sírásója.
Az áltöbbségi téveszme,
létünket legyengítette.

Idegen volt ez a néptől,
fulladoztunk könnytől, vértől.
Embertelen volt e kurzus;
lelket ölő kommunizmus!

A nemzetet butították,
abortusszal ritkították,
ősi múltját elorozták,
öntudatát csonkították.

Meghúztuk a vészharangot,
s megtörtük a szovjet pajzsot!
Ötvenhatnak nagy csillaga,
égboltunkat beragyogja.

(Ma is él egy káros izmus,
nyomort szülő cionizmus.
Most keleten fúj a szele,
ott fulladjon menten bele!)

Vannak szabadkőművesek,
akik nemzetellenesek.
Megtévesztő, hamis papok,
torz lelkükben sötét tanok.

Számukra nincs lélek, Isten,
csak anyagból van a Minden.
Rejtjelezve a nézetük,
gyűlölködés az érdekük!

Olajfoltos a valuta.
Gyökeret vert pénzuzsora.
Burjánzik a nép nyomora.
Föld a Sátán víg otthona!

Úr a magán-pénzhatalom.
Maffia Nagy Birodalom.
Szövevényes hálózata,
világerkölcs megrontója.

Pénzt az állam pénzért veszi,
s magát szolgájává teszi.
Ez hatalmuk éltetője,
s reménységünk temetője.

Hitelt kapunk fedezetre,
elköltjük azt kis tervekre.
Ha megszűnik az állásunk,
árverezik a szállásunk!

Demokrácia csak álca!
Megtévesztő varázspálca!
Mindenki a szavát ontja,
s pártjának a hű bolondja!

Tengernyi a sok hazugság!
Kevés fényt kap az igazság!
Magas égig kúszik gazság,
s nő a kilátástalanság!

Szolgaságod abból ered,
mit tenni kell, meg nem teszed!
Míg a pénzünk nem mi verjük,
addig jövőnk temethetjük.

A helyzetünk bús, válságos!
Függőségünk tanulságos.
A hatalom rég álságos,
Brüsszel krémje kiváltságos!

Virágzik a korrupció,
megfeneklett ez a hajó!
Egy könnycsepp sem esik rája,
s elnyeli a tenger árja!

Lám a kapzsik, folyton nyerők,
cselvetéssel veszik erőd!
Azért szőnek új háborút,
hogy legyen jó étkük, boruk.

Háborút a nemzet ellen,
folytat egy idegen szellem.
Könyörtelen lelkülettel,
fegyverrel vagy rendelettel.

E szellem a gonosz Sátán.
Rángatódzik ember hátán.
Isten képét torzzá teszi,
lelkét birtokába veszi.

Így lett az Úr népe s kertje,
az elfajzott  célkeresztje.
Régtől fogva így íratik:
„Minden magyar kiírtatik!"

Meg is teszik, hogyha hagyjuk,
s betelepszik minden fattyuk!
Lesz itt olyan tarka bazár,
amilyent akar a „kazár"!

Vigadtak ők Trianonban,
mi meg sírtunk Kárpát-honban.
De töretlen s erős hitünk,
hogy még egyszer nagyok leszünk!

*

Mind az Úr gyermeke vagyunk,
Tőle ered a tudatunk.
Szívünk, lelkünk tettét áldja,
imáinknak nincsen párja!

Őskori a hagyományunk,
néprajzunk s a hitvilágunk,
ősi nyelvünk gazdag kincsünk,
igazság a vezérelvünk!

Ösztönözzön lelki jóság,
az emberi szent méltóság!
A jog és jogfolytonosság,
és léleknek a szabadság!

Van egy igaz Alkotmányunk,
íratlan, jó rendszabályunk.
Kerülje füled a mantra,
tekints Szent Korona tanra!

Apostoli királyságunk,
lesz majd a mi megváltásunk.
S beáll a jogfolytonosság,
legyen újra Szent Szabadság!

Szabadságunk Apostola!
Veled a sors oly mostoha!
Szeretetünk árad Feléd,
s lesz nyugtod, a Hősök terén!

*

Jöjj múltunkból Csodaszarvas!
Bog-agancsod, de hatalmas!
Szépségedben gyönyörködjünk,
mondák által építkezzünk!

Érjünk veled hűs forrásra,
abból igyunk áldomásra!
Életvízben megfürödjünk,
bölcsességgel töltekezzünk!

S felfénylenek népdalaink,
visszatérnek szép szavaink.
S a száraz kert újra zöldell,
lelkünkben az öröm szökell.

Az Úr szent igéje nyelvünk,
mellyel egymásra kell leljünk,
világőrző akarattal,
újjáteremtő szavakkal.

Hazánk lelki fénye süssön!
Rontás rajtunk rögtön szűnjön!
Lényünk lényege az adás,
korparancs a megmaradás!

Vissza a regölést, regét,
hogy halljuk az igaz mesét!
Vissza az otthont, iskolát,
nyelvet, hitet és kopjafát!

Vissza a jövőt s a múltat!
Szép Nagyboldogasszonyunkat!
Az Úrban lévő egységet,
szívünkbe a békességet!

Úgy legyen!

Uram!

Szemléljük a stációkat.
Köszönjük a rosszat s jókat!
Az éltető leheleted,
felemelő szereteted.

Van népünknek még jövője?
Lovagias szép erénye?
Tartása és büszkesége?
Megváltói küldetése?

Jó szándékú akarata?
Megmaradni jogalapja?
Jelölt égi feladata?
Imáinak foganatja?

Sokszor szemben úszunk árral,
apállyal és vad dagállyal.
Viaskodunk száz szabállyal,
erőltetett furcsasággal.

Kígyó testére fonódunk,
közben fogyunk s morzsolódunk,
Ajtót nyitunk s becsapódunk,
s újra Hozzád fohászkodunk.

Harcolunk több ezer éve,
s most hullunk „mint oldott kéve"!
Benned népünk reménysége,
vérkörének lüktetése.

Mit csináljon az a magyar,
akit a gond, már eltakar?
Ha megtört az életfája,
s nem terem már termő ága?

Madách soraival írván:
Nemzetem „küzdj és bízva bízzál!"

/Tiszta forrás: Tomory Zsuzsa: „MAGYAR TEREMTÉS" című írása/ http://tomoryzsuzsa.weebly.com
Szondi Miklós: „AZ ÜVEGHEGYEKEN INNEN" könyv
www.magyarrovas.hu

Békéscsaba, 2014. Földanya – Szent Mihály hava
Szeptember 21.

 

 

Köszöntő

Tomory Zsuzsa születésnapjára

Vannak olyan égitestek,
Melyek fényt, már sosem vetnek.
Hidegek és magányosak,
Nem szeretnek már másokat.

Aztán vannak fénylő testek,
Kik társai sötét estnek,
Lényükkel csak világítnak,
Arcra mosolypírt borítnak.

Felettünk is van egy csillag,
Ki lelkével mindig itt van.
Óvja, védi magyar nyelvünk,
Fő célja, hogy visszaleljünk,

Virtuális szép hazánkba,
Hagyományok otthonába.
Hol teljesebb lesz az élet,
Ha magyarságod megéled.

Óvjuk, védjük e csillagot,
Ki betűkkel vetett magot,
Megteremtve a holnapot,
Köszönjük, mit nékünk adott!

2014. Földanya – Szent Mihály havának 11-ik napján

 


 

HONLEÁNY

Tankok által űzött leány,
Ostromlott nép, szittya szív.
Mag-hazában duzzad hiány,
Ország-bölcső visszahív.
Remény élteti a lelkét,
Igaz fénye egyre nő.
Zöld lomb ékesíti telkét,
Szilárd hite mind a kő.
Utastársa a tudomány,
Zászlót bont a két keze.
Szeretete dús adomány,
Aki kapja, száll vele.

Aranykornak sugarában,
Szeme tükrén Óhaza.
Zene csendül otthonában,
USA földön szól szava.
Szófonattal óvja lelkünk,
Zúdít ártókra tüzet.
Imával védi az elvünk,
Rossz szellemnek megfizet.
Oromra hág s fel a hegyre,
Magaslatról felénk int.
Osztó ostorpattintással,
Távolodván csókot hint.

2014. Kikelet – Böjtmás hava
Március 14.

EMESE LÁNYA

Tolna vidék puha fészke,
Otthona az ősi múlt.
Magyar Lélek legfőbb kincse,
Odaadón érte nyúlt.
Remény táplálja az éltét,
Ypszilon rejti titkát,
Zöld tavaszok arany fényét,
Szarvasok szavát isszák.
Ujjong a föld Erdély táján,
Zengő patak fényre lel.
Sorsfonala termő ágán,
Alkony tündér énekel.

Adorjánnal a magyar szó,
Szakavatott doktora.
Zászlóvivő, irányadó,
Utódoknak mentora.
Szép szemei ezüst tóban,
Zafír hűség ékköve.
Imádságos Isten-szóban,
Ragyog égi fényköre.
Oldott kévét kötöz keze,
Magot nevel a karja,
Ontja szeretetét szíve,
Tollát szó ere szabja.

2014. Kikelet – Böjtmás hava
Március 07.

Tengerár

Kagylóhéjban ringott pólyám.
Vadvizeken siklott pályám.
Megsérült az erős testem
s tengerárba' majd' elvesztem.

Kagyló házam rejti nagy víz.
Melynek mélyén ezernyi íz.
Hová fény csak szűrve hatol,
az erős hal gyengét rabol.

Létem határolja tenger.
Itt is tapos a pénzhenger.
És az áramlatnak árja,
mi otthonom tolja, rántja.

Támadnak a paraziták,
vízi szörnyek, haramiák.
Szervetlen, holt anyag lények,
ingerlik a lelki énem.

Háborgó víz, de haragos!
Sötét színe be' zavaros.
Páncélhéjban nyugtom nincsen,
Istenben a reménységem.

Tőle kaptam igaz gyöngyöm.
Csiszolt hitem féltve őrzőm.
S ha IGÉIT megérlelem,
szeretetét kiérdemlem.

*

Üdvösségünknek a titka,
hogy a szennyár, szemünk nyissa.
Bűn mélyétől elrettenjünk
s keresztútón mennybe menjünk.

2014. augusztus 20. Szent István napján

Az öreg Halász és a tenger

Nagy vizeken vadász Halász.
Van szorgalma, adu ásza,
kitartása és ereje,
hogy a halat kihalássza.

Már rég azon gondolkodik,
hogy hálóját jól kivesse,
és a kedvenc halát mérve,
az átlaggal összevesse.

Úgy tűnik, nem remeg keze
s hiteles a koros mérleg.
Tisztességes okfejtéssel
igaz embert még nem sért meg!

Csak a színes tintahalat,
ki úgy élezi a viszályt,
hogy idegen cápahadban
követi a jelölt irányt.

Megtévesztve emberhalászt,
ki ostromolja a tengert,
aki halban jelképet lát
és abban egy másik embert.

Van közöttünk tiszta lelkű,
ki jogosult aranyhalra?
Ilyen ritka, csoda példány,
sosem vetül száraz partra.

A népmesében élő lény
a csalit sóváran lesi,
s ha egyszer mégis ráharap,
a halászt is foglyul ejti.

Róka fogta csuka képlet,
avagy csuka fogta róka,
Pannón-tóban folytatódik
az össznépi játék-móka..

Font hálóban vergődünk mind,
s csendben várunk egy jobb korra,
a menekvés útját lesve,
szomjazunk a tiszta szóra.

S mint a kagyló igaz gyönggyel,
úgy szívünk reménnyel telve,
józan észben bizakodva,
figyelünk egy égi jelre!

2014. Újkenyér – Kisasszony hava augusztus 3.

SEGÍTSÉG!

Tiltólistán vagy, Petőfi!
Neved félve mondják.
A szabadság templomát most
Százféleképp rontják.
Segítsél! Segítsél!
Hazavárunk,
Szívünk véd!

Mélyen hallgat a média,
Bezárják a lelked,
Hazugsággal, nyelvrontással
Elnémítják nyelved.
Segítsél! Segítsél!
Hazavárunk,
Lelkünk véd!

Nekik nem kell tisztes múltad,
Szóvirágos kerted.
Sem tények a halálodról,
Hogy nyugtod ne leljed.
Segítsél! Segítsél!
Hazavárunk,
Szavunk véd!

Te, akinek az igazság
Szóeledele volt,
Pennahegyén az Apostol
Szabadság lelke szólt.
Segítsél! Segítsél!
Hazavárunk,
Hitünk él!

Magas berkekben is látják,
A hatalmas veszélyt.
Ezért nem hagyják, hogy hozzánk
Szent nyelveddel beszélj.
Segítsél! Segítsél!
Hazavárunk,
Bennünk égsz!

Nem engedik, hogy hamvaid
Itthon eltemessük.
Neheztelnek, ha szellemed
Méltón ünnepeljük.
Segítsél! Segítsél!
Hazavárunk,
Bennünk élsz!

2014. Jégbontó Böjtelő hava
Február 16.

1914. 07. 28.

Kopogtat a rém
rút arca szürke fém
orra szúr horgos
teste hullafoltos
szeme haragos
cikázó zavaros
bűzleheletű
ezer csápján tetű
született rusnya
több százéves fruska
nyitva a szája
vér tapad reája
átkot szór ajka
kapzsi mint egy szarka
a teste pőre
nyillik a nagy csőre
emberhús étke
halmozott a vétke
mindent elnyelő
máson élősködő
hazug kis sunyi
számára csak buli
egy új háború
szenvedő szomorú
emberáradat
mely hömpölyög s dagad
Palesztinában
Vértenger formában
amint a halál
új rendeket kaszál
s hasznot úgy arat
hogy remény sem marad
s oda lesz minden
gyermeked mely kincsed
élhető jövőd
földbölcsőd szemfedőd.

Jő a pénzkirály
Feszül nő a viszály
s dörren a fegyver
égből hull a vegyszer
s agyadban Moszad
kutat mely nem moszat
egy idegen lény
negatív televény
lelked is ölő
gerinced megtörő
profin szervezett
globál kémszervezet.

Ébredj tudatra
találj az utadra!
Mert jelek intnek;
keresztre feszítnek!

!

2014. 07. 28.

Új idők parancsolata

Legyen szilárd és erős
a lelked s tudatod
ha régmúltba mélyedve
a jövőd kutatod
az újvilág alapja
a megszerzett tudás
s az értéket teremtő
tudáshasznosítás
mely nem rombol de épít
közösségi várat
és a legkisebb sejtjét
a családi házat
légy azonos tudatú
családdal nemzettel
s a globális szörnyeteg
így biztos nem nyel el
ne kerüld az ütközést
a védelmi harcot
mert így válik értékké
és fényessé arcod
s ha lemondasz majd önként
az önző énedről
majd bátrabban álmodhatsz
egy földi édenről
hol bölcsességünk kútja
Isten eredetű
szebb jövőbe mutató
aranyfény veretű
a tanúságtevőket
kitartóan kövesd
a nemzetárulókat
szavaddal is kövezd!

2014. Áldás – Szent Jakab hava
Július 14.


Szivárványfa

Eucalyptus deglupta,
Nevét égi hídról kapta.
Vedlik kérge, fénylik törzse,
Áthatja egy belső béke.

Ez a fa egy földi csoda,
Nyújtózik az ága-boga.
Karját ölelésre tárja,
Levelébe napfény zárva.

Különleges, mint a márvány.
Fás szövetbe bújt fényzárvány.
Élő, szerves, dús vegykonyha,
Törzsén virul égi pompa.

Lépdelj ágán, fel az égig!
Utadat kísérje végig!
Lélektűzzel rügyét bontsad,
Szépségével szomjad oltsad!

E földi lét oly sokszínű.
Termő helyén csodás ízű.
Szárnyalj józanul magasba,
Jövőd tápláld a magodba!

Mert hit által fogan jövőd
S előd által nő az erőd.
Lélekfényed néki adod
S általa süt rád a napod.

Légy nemzetünk termő ága,
Virágkehely álma, vágya,
Hogy a magyar sokasodjon,
Értékekben gyarapodjon!

Mert mit ér e földi élet,
Ha végzeted az enyészet?
Szivárványfényt nem ont magod,
Ha életfád veszni hagyod.

Ültess ily fát emlékparkba!
A Kárpát-hont beragyogja.
S azt harsogja minden szoros;
E szép fa már itt is honos.
*
Tündér Ilonának éke,
Élővízben áll két széle.
Szivárványhíd: bába bukra,
Földanyánknak földszalagja.

2014. Áldás – Szent Jakab hava
Július 05.


Maradj velünk!
(A még itthon lévőknek)

Kárpát-magyar szép hazánkból,
ne menj el, ne szaladj!
Menekülni mindig van ok,
arra is, hogy maradj!

Itt értünk égő áldozat,
ott csak szolga lehetsz.
Nem üdvözítő változat.
Vállad nyomja, kereszt.

Maradj, amíg még menthetjük
a magyar holnapot,
mert végleg ellopják tőlünk,
a Holdat s a Napot!

S örök vendég lesz e tájon
a zúzmarás, zord Tél.
Hitet adjál, emeld fejét,
annak, 'ki tőle fél!

Mert sok ember rest s vakon jár,
így elfedi a bajt.
Légy hangos száj, éles szem, fül,
'ki meghallja a jajt!

Zsizseg a sok demokrata
torzított tanokat.
Dúdolnak a nép fülébe
hamis dallamokat.

Nézd, a sok ál liberális
miként gazdagodik
s ország-világ népe előtt
egyre vádaskodik!

Nevetnek ők kajánul mind,
éltető hiteden.
Tűzparázsként égjenek majd
szép anyanyelveden!

E szellemi vad térerő
rejtjeles otthonod.
Erősítsen istenhited
s tüzes ifjúkorod!

Maradj velünk, védjük együtt
Őseink Szent Honát!
Vegyük vissza nemzetünknek
ellopott vagyonát!

A szülőföld majd visszahúz.
Ha mész, nő a hiány.
Meneküljön 'ki minket nyúz,
A becstelen zsivány!

Igazságnak eljön kora
s a bűnre fény vetül.
Ne ússzák meg a vétkesek
tettük büntetlenül!

Maradj, hogy a küldetésünk
veled, teljes legyen!
Ne hagyd, hogy egy gyilkos erő
rajtad erőt vegyen!

Hamarosan véget ér majd,
e silány bohózat.
Addig is a tudatunkban
érjen be a Szózat!

Békéscsaba, 2014.

A pénz dala

Amint terjed a bűn s nő a szenny,
Úgy úszik messze, földtől a menny.
Szemed a pénzre meredten néz,
Érte gyúl szíved s lendül a kéz.

Róla szól versed s tüzes dalod.
Oxigént vérbe, tőle kapod.
Ringatja este puha ágyad,
Gerjeszti folyvást buja vágyad.

Átszabja a napod s az éjed,
És hevíti lángoló kéjed.
E kómában észre sem veszed,
Hogy fogja és vezeti kezed.

Táplálja és élteti sejted.
Titkaid a fülébe rejted.
Vakon bízva követed urad,
Ki tervezi s kövezi utad.

Furcsa e páros, rút ez a nász.
Torzul az éned, bűzlik a máz.
Elhal az ima, bántó e csend.
Az arany hangja, izgatón cseng.

A lelked a mocsokba ragad,
És végleg elemészted magad.
Parancsszavára átváltozol,
Átkozott oltárán áldozol.

Kamattűzben lángol az ország.
Robotolsz, mint vadbarom jószág.
Manipulált minden mutató,
Hazug a pénzügyi kutató!

Jólét forrása a pályázat.
Szegény számára csak káprázat!
Férges gyümölcs a korrupció,
Vadhajtása az infláció..

Magánkézben a pénzügyi trend.
Fél lábon áll e népnyúzó rend.
A papírpénzed virtuális,
Egy világválság aktuális..

Tévútra visz az ördögi tánc,
Kattan a bilincs s csörren a lánc!
A pokol bugyra elemésztő,
A kilenc szintje lélekvesztő!

*

Ha csökken a bűn s elhal a szenny,
Úgy kerül földhöz közel a menny.
Távolból csendül isteni szó.
Mennyei hangja hívogató..

2014. Ígéret – Pünkösd hava
Május 15.

Hétköznapi Trianon
(Krónikás ének)
(1920. június 04. – 2014. június 04.)

Szent Korona földre rátekint Pilátus.
Döntött már felettünk a titkos szenátus.
Hazug váddal illet az illuminátus,
Záporozik reánk százfelől halál tus'.

Sejtjeinkbe maró új Mohács, Trianon.
Kínzó vesszőfutás, rágalom Marathon.
Létünket rothasztó háttér pénzhatalom,
E földi világban, soha nincs nyugalom!

Rugdos és megsebez a veszett Fenevad.
Nyitott szája habzik, az éhe csuda nagy!
Álmainkat élni, békében sosem hagy,
Végleg elnyelni kész, az éhes, zsoldos had.

Versailles-ban megnyílott alattunk a pokol.
A nagy végromlásért magadat ne okold!
Őseid hibáit okulásként sorold,
Az ellenünk vétőt, méltóképp megtorold!

Féligazság az, hogy sok volt a mi vétkünk.
A mások földjére egyszer sem jött étkünk!
Évezreden át, egy értékrendet védtünk,
Jutalmul nyugattól, kifosztás lett bérünk..

Belzebub szellemét ellenünk idézték.
Ördög vegykonyháján mérgüket kifőzték.
S a keresztény pajzsot kilenc részre törték!
Istennek haragját ők sohasem félték..

Döbbenten szemléljük a pusztulást, romot.
E népirtó tettre, mi nem adtunk okot!
Menekült számára nyújtunk életjogot,
S a befogadottnak örökös hajlékot..

Áruló és hóhér, errefelé akad,
Mikor gazda testen több gennyes seb fakad.
S eladni hazáját a szomszédba szalad,
A patás bélyege, rút lelkén megmarad!

Termelő gyárakat alapig rombolnak,
Magyar családokat nyomorba taszítnak.
Megtartó erkölcsöt és hitet támadnak,
Kegyetlen tettükkel nemzetet pusztítnak.

Átkozott rontó pál, szabadkőművesek!
Megcsonkításunkért Ti vagytok vétkesek!
Eszmétek pusztító, mindenben tévesek!
A Sátán fiai, lélekben férgesek.

Trianon mocskai Brüsszelig bűzlenek.
Ott is köpködnek, a nemzethez hűtlenek.
A közéletből ők végleg eltűnjenek!
Halmozott bűnükért, egyszer feleljenek!

A versailles-i kígyó még ma is fojtogat.
Tüzes láva feldob bűzös varangyokat.
Verjétek sebesen a harci dobokat!
Kongassátok folyton a vészharangokat!

Egyre gyarapodik a kereszt stáció.
Mélyül és szorul e gyászos reláció.
Támogatott s tűrt lett az aberráció,
Lassan erősödik a szegregáció!

Alélt testtel fekszik csonkolt Hungária.
Piszoktól, mocsoktól meg kell tisztulnia!
Nemzetünk üdvéért, hitben újulnia!
Mária népének fel kell támadnia!

2014. Ígéret – Pünkösd hava
május-10.

A Magyar Nemzet hét parancsolata
(Gróf Cegei Vass Albert intelmei nyomán)

1./ Tiszteld és szeresd a Teremtő Uradat,
Hogy vezesse s óvja göröngyös utadat!
Lásd a veszedelmet, állj fel önerőből,
Intelmei nyomán gondoskodj jövődről!
Bálványt, pénzt ne imádj, mert tévútra vezet!
Ha keresztjét tartod, fogja majd a kezed.

2./ Az Úr ajándéka Szent Lelkéből fakad.
Magyar mivoltodat, soha meg ne tagadd!
Őrizzed, ápoljad s add át fiaidnak
S a jövőt folytató dolgos lányaidnak!
Ki népét elhagyja, az Urát tagadja.
Nyomát sem lelik majd, kihal az írmagja.

3./ Ne gyűlöljed azt, ki más néphez tartozik,
Ki más nyelven beszél, s másként gondolkodik!
A gyűlölet méreg, mely öli a testet,
Kárhozatba dönti s elveszti a lelket.
Mert rokonod minden Isten-fia ember,
Népek sokasága olyan, mint a tenger..

4./ Szeress minden magyart, mert Ő is testvéred!
Ha bajba kerülsz majd, segítségét kérjed!
Segítsd és támogasd, mert közös a múltunk,
A hazánk is egy volt, míg széjjel nem hulltunk.
Magad ellen vétesz, ha testvéred csalod.
Ha bánat könnyet vetsz, elvetél a magod.

5./ Ki bántja nemzeted, az téged is aláz.
Figyelj a rontókra, legyél éber vadász!
Nemzeted igazát védeni tisztséged,
Ősi jussát óvni, szent kötelességed!
Úgy lesztek erősek, ha egymást véditek,
Ha EGYSÉG parancsát sohasem szegitek.
!
6./ Legyél becsületes, tisztességes, igaz!
A gyenge számára erős támasz, vigasz.
Ez minden nemzetnek erkölcsi talpköve,
Jövő nemzedéknek biztos mentőöve.
A bűn fellegvára darabokra bomlik,
A Sötét hatalma fénytől összeomlik.

7./ Legyél bátor és hű magadhoz és máshoz,
Mert ez vezet el a végső szabadsághoz!
A hű nemzeteket az Úr megsegíti,
Az igazság útján fájdalmuk enyhíti.
Őrizd és tartsd meg a hét parancsolatot,
S ősi országodat Tőle visszakapod!

Lejegyezte: Bálint Miklós Bendegúz

Tízéves az Európai Uniós tagságunk!
Jelmondatok Május 1-re

Üres az ország perselye.
Pusztuljon május elseje!
Tízéves az új rabságunk,
ezeréves a vakságunk!
Bécsben tesznek a bukszánkra,
álom marad a cukrászda.
A munkás sírva fakad ma,
hisz bére be van fagyasztva.

Vörös manók hazudtatok.
ezért lettetek gazdagok.
Eszmét, gazdát cseréltetek,
minket jól kiheréltetek.
Hiába verjük a nyálunk,