Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Mar27

2016. Augusztus 02., Kedd 16:14

Még egyszer Petőfiről

Írta:  Baky Miklós
Értékelés:
(9 szavazat)
Én már a 89-es expedíció leírásakor egyértelműen elfogadtam, hogy Barguzinban Petőfit találták meg, ahogy Kiszely professzor állította.

Kiszeli István valamint amerikai és orosz antropológus professzorok és a magyar Akadémia régész munkatársai 1989-ben a Bajkál-tó túloldalán, Barguzinban a bizonyos 7-es sírban talált csontlelet több napi vizsgálata és mérése után arra jutottak, hogy nincs olyan adat, ami azt bizonyítaná, hogy nem Petőfi hamvait találták meg. Az egyik régész (dr. Szabó Géza) által – aki titokban az Akadémiának (is) dolgozott – az MTA-hoz eljuttatott fénykép alapján az MTA akkori elnöke (Szentágothai János) pár másodperces megtekintés után kijelentette, a kép egy nő csontvázát ábrázolja. Hajós Ferenc az Állatorvosi Egyetem anatómia tanszékének tanszékvezető professzora is a fénykép láttán rögtön kimondta: „Jaj de takaros burját menyecske csontváza”. Vagyis a feltalálás után két nappal már kész volt az Akadémia máig érvényes véleménye: A 7-es sírban női tetemet találtak. Az 1990-es moszkvai tudományos vizsgálaton pedig az MTA által kiküldött professzorok több esetben hibás mérési adatokat jegyeztek fel, ami furcsa mód mindegyik a női csontváz jellegzetes adatai felé tért el. Szerencsére ezt Kiszeliék észrevették, és újból el kellett végezni, most már pontosan, a méréseket. Az MTA egyébként máig állítja azt is, hogy a feltáráskor felületes volt Kiszeli és az amerikai és orosz professzorok többnapos mérése és vizsgálata. De vajon van-e joga olyan személyeknek ezt kifogásolni, akik úgy mérnek és vizsgálnak, hogy rátekintésre állapítják meg egy csontváz fényképéről, hogy az nőtől származik?

Nő volt a 7-es sírban?

Ezt egy igen egyszerű tény cáfolja! Film készült ugyanis a koponya kiemeléséről. Aki kiemelte észrevette, hogy a koponya alatt „van még valami”. Újból lenyúlt és hajat is kiemelt. A filmen jól látszik, az ujjai közül 5-6 cm-re lelógó hajmaradvány. Közben elhangzik a filmen, „fekete, kissé őszes” haja volt az illetőnek. Dr. Szabó Géza régész később azt állította a koponya alatt haj nem volt, hanem sok hajszálgyökér (de fekete és őszes?). Ha nőt találtak volna, akkor pedig annak koponyája alól kontyot, vagy hátul befont hajcsomót kellett volna kiemelni. 1850-60-as években elképzelhető-e, hogy egy őszülő asszony a burjátföldön fiú frizurát hordjon? Ez kb. olyan hihetetlen, mintha ma egy egészséges asszony félmeztelenül menne be a boltba kenyeret venni.

Dr. Szabó nyolc fémdobozba gyűjtötte a különböző ruha, haj és más maradványokat, és elvitte elemzésre, de erről nem lehet tudni semmit. Elvégezték-e, és milyen eredményt kaptak? Ha valaki az Akadémián „tudós szakember” jelzőre tartana igényt, akkor jegyzőkönyvbe vették volna, mit tartalmazott az első, a második, … nyolcadik doboz. Mert a mellékletek közt lehettek fémcsat maradványok, gombok (netán férfinadrág gomb) is. A mellékletek begyűjtésekor ugyanis mindenki úgy látta, hogy például a térd környékéről nadrág-, a mellkas környékéről ing- és kabátmaradványok, végül a koponya alól haj és bőrmaradványok lettek dobozokba rakva. Ha meg dr. Szabó minden dobozba homokot rakott, akkor azt kellett volna jegyzőkönyvezni és bemutatni. A fémdobozokat pedig a tartalmukkal együtt vissza kellett volna adni ellenőrzésre a feltáró bizottságnak. (Kiszeli szerint a csontváz környékén lévő földet átszitálták, hogy a legkisebb lelet is előkerüljön.) A későbbi sajtótájékoztatón Szabó a második erélyes felszólításra egyszerűen letagadta a hajat, mondván hogy „Haj nem volt”. Az is különös lenne, ha egy idősödő, akkori viszonyok között mélyen vallásos nőt férfiruhában temetnének el. Ezt se lehet elképzelni! Mindez maga is elég annak kimondására, hogy a 7-es sírban férfi teteme volt.

De menjünk sorba!

1. Egy – a Barguzuinban született 9-10 éves – kisgyereknek nagyapja elmondja, és a helyét is megmutatja, hogy egy külföldről ide száműzött forradalmár költő itt meg itt lett eltemetve. Ez egy gyerek fantáziáját annyira megragadja, hogy még hosszú, mérnökként leélt élete végén is pontosan emlékszik a megmutatott helyre. Elgondolom, hogy az a gyerek, aki eddig csak lakóhelye igen szűk környezetét ismerhette, hiszen a legközelebbi „város” is 300 km-nyi távol van, környezetükben csak 6-8 házból álló „falvacskákról” tudhatott, láthatott, neki mit jelenthetett egy idegen ország száműzöttje. Az ótemetőben, ahol már csak néhány sírkő állt és áll, ahol tehenek legelésznek, ott is másfél méter pontossággal (és nem a „környékén”, mint Kovács László az MTA Régészeti Intézetének ig. helyettese állítja!) ki tudta jelölni (mint ahogy a feltáráskor kiderült) a bizonyos száműzött személy sírhelyét. Bár később ezt a moszkvai nyugdíjast, J. D. Vinokurt minden módon próbálták emlékezetében összezavarni, de mivel eredetileg pontos nyughelyet mutatott, ezért eredeti szavait fontos tényekként kell tekintenünk.

2. 1937-ben egy „falukutató” L. J. Eliaszov találkozott az igen idős, teljesen írástudatlan Morokov testvérekkel, akik még beszéltek, sőt a bácsi barátkozott, együtt horgászott egy Petrovics nevű idegen országból származó száműzöttel. Elmondják, apjuk nem hitte el, hogy Petrovicsnak hívják, mondván, az az apai név és nem a családnév. Választ azonban csak kitérőt kaptak, hogy majd eljön az ideje, amikor ezt is megtudják. Az asszony elmondja, vele nem sokat beszélt, mivel ő akkor még csak 10-14 éves gyerek volt, de nagyon jól emlékszik rá. Meseszerű történetet mondanak el egy Franc nevű királyról és a Nikolka cár atyuskáról, akik szövetkeztek a „Petrovicsok népe ellen” és legyőzték őket. Sem a két testvér, de még Eliaszov sem tudta, ki lehetett ez a rab, és ki lehetett a Franc nevű király. Eliaszov mint egy népmesét csak leírta, és úgy tudom, ma is olvasható, lapban megtalálható ez a történet. Ma már tudjuk, hogy Ferenc József osztrák császár és Miklós cárról beszélt a két öreg.

Azt is elmondták, törve beszélte az orosz nyelvet. Bizony ez is Petőfire vall! Hiszen anyja felvidéki származású tót volt. És tudjuk, hogy idős korára se tanult meg tökéletesen magyarul. Petőfinek tehát az „anyanyelve” nagy valószínűséggel szlovák volt! Talán a szlovákkal egyszerre, vagy esetleg kicsi korában az utcán tanulta meg a magyart. Ezért beszélte „törve” az orosz nyelvet! Ha a fogságban tanulta volna meg az oroszt, vagy orosz származású lett volna, akkor tisztán tudta volna beszélni a két öreg nyelvét. (Például a szlovákok Kraszna Horkát mondanak, az oroszok viszont Krasznaja Horkának mondanák!) Azt az MTA elismeri, hogy létezett Barguzinban egy odakerült Petrovics nevű személy, de orosz származásúnak állítják. De akkor miért beszélte törve az anyanyelvét?

Fekete Sándor Petőfi-kutató és Kovács László is tagadják, hogy Petőfi Petrovics néven élhetett volna Barguzinban, mivel egyik korábbi verse is tanúsítja, nem térne el saját maga adta nevétől. Sőt miért éppen orosz és nem például tót nyelv szerint nevezte el magát, amikor „állítólag” fogságba esett? – kérdezik. De hát Petőfit ma is olvasható módon Petrovicsként anyakönyvezték. Miért tért volna el ettől a névtől? Egyébként az apja szerb-horvát származású volt, és onnan ered a Petrovics névalak. Erről persze hallgatnak Feketéék.

A két öreg nem 1856-ra, hanem 6-8 évvel későbbre teszi „Petrovics” halálát, bár nem állítják határozottan. Ezt valószínű ők tudták jobban, és nem a Kéri Edit–Nehéz Mihály szerinti 56-os év a helyes, ami talán a csaló Swiegel és követőitől ered.

3. Legalább két, szerintem hiteles tudósítás maradt fenn, hogy többszáz magyar hadifoglyot vittek 49-ben Lemberg illetve Bukovina felé az oroszok. Ide sorolom, hogy Kéri Editet egyik cikke után felkereste egy Kiss Pál balatonkenesei hajóépítő, nyugdíjas mérnök, aki elmondta, hogy apja 1916-ban hadifogolyként elkerült Szibériába és a Csita melletti Daraszunban odament hozzá egy 84 éves magyarul tudó ember, aki elmondta, hogy 17 éves korában állt be katonának fogolyként került ő is Csita közelébe, a neve Csapó Mihály, és Nagyszalonta melletti tanyáról származott. Egy kórházban találkozott Petőfivel és kezet is fogott vele. Hazakerülve itthon nem hittek Kissnek. De vajon Kéri Editnek miért hazudna egy nyugdíjas mérnök? Még ha az apja fiatalon „nagyotmondó” lett volna is, a fia öregkorára csak rájött volna erre és akkor nem kereste volna fel Kéri Editet.

Azonkívül én is olvastam róla, hogy nagyon sok áltudósítás jelent meg a 20-as, 30-as években szenzációs formában próbálták a kíváncsiskodó képzelgőket meglovagolni, pénzt és hírnevet szerezni, mint ahogy az egyik legismertebb, már az 1940-es években lebukott Swiegel Ferenc nyomdász is tette. Érdekes egyébként, hogy az ő neve mindig szóba kerül, amikor Petőfi barguzini élete felmerül. És más hihetőbb tudósításokról viszont mélyen hallgatnak. Az MTA azt is vitatja, hogy magyar hadifoglyokat egyáltalán vittek volna ki Szibériába. Holott az első világháborús hadifoglyok között voltak olyanok, akik hazatérve Vengerszka nevű szibériai faluról számoltak be, vagy a szlovákiai Malacky városkában élő Michal Hallon, akinek nagyapja haláláig állította, beszélt olyan nővel, aki Alekszander Petrovics magyar származású száműzött leszármazottjának vallotta magát, és kérte, ha hazamegy tudassa ezt az illetékesekkel. Valószínűnek tartom, hogy a csaló Swiegel sem az ujjából szopott mindent, hanem konkrét tényeket meglovagolva és kiszínezve írt valótlan dolgokat.

Magyar honvédek külföldi hadifogságba kerülését minden módon tagadja az MTA, pedig az osztrák állami illetve katonai levéltár átnézése esetén érdekes dolgok birtokába juthatnának. Ugyanis magyar honvédek „Szibériába, Kamcsatkába” való küldéséről különös dolgok derülnek ki az 1849. május 14-i és június 3-i osztrák minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvéből, és hasonló olvasható ki Paskievics herceg 1849. július 1-i győri kiáltványából, valamint a másnap kiadott rendelete 24. paragrafusából. Az írásba foglalt tényeket nehéz megcáfolni . . .

4. Ha Barguzinban valóban nőt találtak volna, akkor éppen az MTA-nak kellett volna szorgalmaznia, hogy végezzenek azonnal a lelet és Hrúz Mária maradványain összehasonlító DNS vizsgálatot. Az nagyon átlátszó kifogás, hogy kegyeleti okok játszanának közre a sírfelbontás miatt. Hiszen a Petőfi családnak ez már a harmadik nyugvóhelye. Az előző alkalmak miért nem voltak kegyeletsértőek? Egyébként, amikor Morvaiék a DNS vizsgálatot kérték volna, egy hirtelen jött váratlan „renoválás” is történt a sírhelyükön, ami furcsának tűnik, mivel az átlátszatlan kerítés elbontása után semmi nem változott, csak a kövek összeillesztésén látszott, hogy megbolygatták a sírt. Miért?

5. Az állkapocs két végén állítólag van egy-egy kidudorodás, ami kizárólag csak férfiakra jellemző. Ez furcsa mód le lett reszelve, ezt az első amerikai elektronmikroszkópos vizsgálaton megállapították, mivel a reszelő nyomait megtalálták. (Egyébként a filmen is látszik, hogy a reszelés helyén fehérebb a csont!) Nem szeretném gyanúsítani dr. Szabó Gézát, aki az MTA megbízását is teljesítette az expedícióban, esetleg a másik régészt, illetve a rádióst, hogy valamelyik éjszaka a kutatás későbbi szakaszán tett volna valamit, de ez is egy furcsa adalék.

6. Kovács L. írásának 1. részéhez: Az írás első két bekezdésének hangulatkeltő jellege részemre azt mutatja, hogy aki ezt írta annak a dologgal kapcsolatban hátsó szándékai voltak, így az írásának további része csak nagyon erős kritikával fogadható el. Én úgy tudtam, hogy von der Heydte írása nem használható forrásértékűnek, mivel többször is lényegesen változtatott rajta (tömött fekete körszakáll, ami P-nek soha nem volt, majd később szőke férfiről beszélt). Szendrey Júlia is tőle kapta az információkat. Kovács L. írásának többi részével nagyrészt egyet lehet érteni, a felsoroltak valóban mind olcsó hamisítványok, de ezt már az 1930-as, 40-es években régen kimutatták róluk. Ezek némelyikével (Swiegel) legfeljebb a megemlítés szintjén találkoztam, de nem bizonyítás szinten. Valahogy úgy tűnik, valaki kitalált egy gumicsontot, ezen több kisstílű rágódott valamikor, és most Kovács L. sorraszedi őket, és mindegyiket cáfolja. De minek?

7. Az MTA által megkért amerikai DNS vizsgáló bizottság a Megamorv Petőfi Bizottság (MPB) szerint olyan csontrészekből (is) végezte ezt a vizsgálatot, ami a 7-es számú csontmaradványokból nem eredhet, illetve szerintük bizonyíthatóan onnan nem hiányzik. Nem tudom. Az viszont bizonyítható, hogy az eredeti amerikai vizsgálóbizottság a lábszárcsont belsejéből vérnyomokat is ki tudott venni, ami szerint egyértelműen kimutatható a férfi jelleg.

8. A 7-es sírban talált csontvázon a már említett első vizsgálatkor olyan különleges nyomokat találtak, ami Petőfire volt jellemző. A legfontosabbak ezek közül: a.) A baloldalon kiálló felső szemfog. Feljegyzések szólnak arról, hogy Petőfi nem szeretett nyíltan nevetni, olyankor mindig kissé elfordult, mert a kiugró szemfoga miatt kissé torz lett az arckifejezése. b.) Az egyik bordáján kimutatható gyerekkori sérülésének nyoma. c.) Ugyancsak kimutatható egyik lábszárcsontján is gyermekkori sérülés. Utóbbiról nem hiszem el az egyik akadémikus állítását, aki szerint az egyik régész vagy antropológus a nagy igyekezetében leejtette a csontot, és utána belerúgott, majd rögtön azt állította volna „itt a gyerekkori sérülés nyoma”. Ha ezekhez a lelet testalkatát, magasságát, a balkezességre utaló nyomokat, a koponya alakját is hozzávesszük, akkor sokszázmillió az egyhez annak valószínűsége, hogy ilyen személy másik is létezett volna. Gondoljuk csak el, hány olyan emberrel találkoztunk életünk során, akinek csak egyetlen adata, a bal felső szemfoga annyira kiállt volna mint Petőfié? Én például 70 éves koromig tanítottam, közben többezer gyereket ismertem meg, de egyetlen ilyen fogúval se találkoztam.

8. A burját főváros, Ulan Ude könyvtárában (levéltárában?) kutatva A.V. Tyivanyenko és E.V. Gyomin még jóval az MPB expedíció ásatásai előtt felfigyeltek az egyik versre, amelynek címe Transzilván. A Morokov testvérek is állították, „Petrovics” verseket, népdalokat is írt. A Bajkálon túli vidéken 1850-es években ki ismerte volna Transzilvániát, Erdélyt? A német származású Küchelbecker Siebenbürgennek ismerhette, ha egyáltalán tudott volna erről a névről. Tehát már akkor felmerült Gyominékban, hogy a vers Petőfitől származik!

9. A 7-es és az alatta lévő burját fiatalember eltemetésével kapcsolatban szerintem az MTA elképzelése is csak feltevéseken alapul. Ha egyszerre haltak meg, mint házastársak pl. gombamérgezésben, mi oka lett volna annak, hogy az egyiket koporsóban, a másikat viszont anélkül temessék el? Nem hiszem, hogy Barguzinban hiány lett volna deszkából. Akár egy nagyobb koporsóban egymás mellé is temethették volna őket. A buddhista pap – a láma – az MPB szerint a burjátok szent földjébe nem engedte eltemetni a külföldi, idegen vallású személyt, állítólag ezért kellett titokban eltemetni, amire jó alkalom lehetett a nemrég elhunyt burját fiatalember frissen ásott sírhelye. (Ez utóbbit azonban csak én teszem a történethez!) Az se lehet, hogy házastársak lettek volna. Nagyon nem valószínű, hogy egy őszülő hajú asszony egy „25 év körüli” fiatalt választott volna férjéül (mint a mai öregedő színésznők).

A két koporsós temetés (Küchelbecker és a 7-es alattié) egymástól való időeltérése a svájci összehasonlításból viszonylag pontosan megállapítható. A svájciak szerint a teljes bizonyossághoz szükség lenne egy Barguzin környéki erdőből származó 2-300 éves azonos típusú fenyőfa legalább 2 cm vastag teljes metszetére, amely az összes évgyűrűt és a kérget is tartalmazza. Ezzel a két koporsó fáját, illetve annak korát pontosan be lehetne azonosítani.

10. A végzetes csata után, Fehéregyháza környékén Szendrei Júlia, Jókai Mór és mások is keresték, kerestették Petőfit. Akkor, amikor még a környéken élők abszolút biztosan tudták, hova, kinek a földjére lettek eltemetve magyar vagy más honvédek. Egy gazdálkodó ember úgy ismeri földe minden apró részletét, mint a tenyerét, ahogy a juhász száz birka között is külön felismeri valamennyit. Ismeri, hogy a szántó melyik része fekete, barnásabb, vagy világosabb talajú, hol szikesebb, agyagosabb vagy lazább, hol szokott megállni a víz, hol milyen gyomok vannak elszaporodva. Ugyanúgy ismeri a legelőit is, mert minden nap máshova pányvázza az állatait, vagy ha legelteti, akkor úgy járja be minden részét. 15 éves koromig, 1948-ig tanyasi iskolákban éltem, nagyon jól tudom. Hiába végeztek a csata környékén ásatásokat, soha nem találták meg Petőfi holttestét. Miért? Mert nem halt meg ott! Nem ezrek estek el abban a csatában, hogy ne lehetett volna megtalálni. Aki Petőfit élve utoljára látta, az valószínű, hogy Lengyel József szanitéc volt, aki lovon menekült a csatából és látta amint a gyalog futó Petőfit orosz lovas katonák bekerítik. Illyés Gyula Petőfiről szóló könyvében is őt nevezi a leghitelesebb szemtanúnak. Meghalva viszont senki nem látta, a már említett Heydtén kívül, aki nem tekinthető hitelesnek a többféle, egymásnak ellentmondó személyleírása miatt. Vagyis itt is az látszik valószínűnek, hogy Petőfit elfogták, lehet, hogy akár meg is sebesülhetett, de orosz fogságba esett. Lehet, hogy amikor valamelyik parancsnok elé került, az ismerte az osztrák rendőrség által kiadott köröző, elfogatási parancsot, és ennek alapján vitték el hadifogolyként. Persze ez utóbbiak csak feltételezések, de hihetők és elképzelhetők.

Sok furcsa dolog van. Petőfi hajmintáját pl. kérte volna az MPB DNS-vizsgálat végett, de az osztályvezető írásba adta, hogy nem tud hajmintáról (az írás fényképe Borzák T. könyvében megtalálható), ugyanakkor egyik munkatársa elmondta, hogy az ov. úr az asztalfiókjában őrzi az inkriminált hajmintát. Amikor pedig Hrúz Anna (Petőfi nagynénje) leszármazottaitól DNS vizsgálatra vonatkozó anyagot vettek és Kínában elvégeztették az összehasonlítást, 99,9 %-os azonosságot mutattak ki. Erre az MTA szakembere azt mondta a DNS vizsgálat nem alkalmasa rokonság kimutatására, mivel a szakirodalomban 1230 esetet kerestek és találtak, ahol ugyanez a százalék szerepel. Nem tudom, hogy egy (akármilyen) egyetemet végzett ember hogyan állíthat ilyesmit! Mert ha azt még hozzátette volna, hogy 1230 ilyen százalékos esettel hasonlították össze a 7-esből származó DNS mintát, és találtak egyezést, az már egészen mást jelentett volna. De ennyi összehasonlítás 4-5 specialista team-nek is hónapokba, sőt inkább évekbe került volna, ha ez egyáltalán megvalósítható lenne! Fenn valahogy úgy gondolják a plebsznek az Akadémia szó is elég, azzal minden valótlanság beadható!

Nem részletezem tovább a dolgokat, hogy ugyan miért utazgattak időt, fáradságot és állami pénzeket nem kímélve az MTA akkori szakemberei Moszkvába, Barguzinba, Amerikába (és a többszáz intézet helyett éppen abba, ahol az MPB is vizsgáltatta a 7-es csontokat) több alkalommal is aláírásokat, újabb véleményeket kérni, ha annyira biztosak lettek volna a dolgukban?

Valószínű, hogy a Morvai munkája ellen támasztott rengeteg elvi akadály és személyét ért számtalan inzultus (eszméletlenre verés, autójának felgyújtása, stb.) sokszor gátolta, hogy kellő hangnemben tudjon beszélni az Akadémia szakembereivel, vagy az akkori és későbbi állami vezetőkkel. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy végre hivatalosan is ne ismerjék el az illetékesek, Petőfi-ügyben neki volt és van igaza. Hogy Barguzinban valóban a szomorú véget ért nagy költőnket, Petőfit találták meg, majd hozták haza, hogy immár végleg magyar földben lelje meg végső nyughelyét. Az emberi gyarlóságnak azonban nincsen határa. A Budapesti Temetkezési Intézet ugyanis a temetés után feljelentéssel élt (felsőbb utasításra?) a Rendőrség és a Népegészségügyi Intézet (ÁNTSZ) felé, vizsgálják ki, Morvai temetett-e emberi maradványokat a Petőfivel megjelölt sírhelyre, mert ők erre nem adtak engedélyt.

Baky Miklós

Megjelent: 432 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 225 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.3%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 321
This Week: 321
Last Week: 5814
This Month: 22054
Last Month: 24152
Total: 1476084

Belépés