Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Apr29

2009. Augusztus 31., Hétfő 09:04

Honvágy

Írta:  SZÁVAI ILONA
Értékelés:
(8 szavazat)
  A Magyar értelmezõ kéziszótár (1987) szerint a honvágy: „Külföldön élõnek hazája utáni sóvárgása.”  

Honvágy  avagy „több-honi életünk”?   

     Jó ideje foglalkoztat már a honvágy kérdése, és tudom, többen megtapasztaljuk e különös érzést. És egyre inkább azt hiszem, hogy a honvágy nem HELYhez, hanem IDÕhöz kapcsolódó fogalom. Feltevésemet megerõsíthetik vagy megcáfolhatják a Fordulópont olvasói.

Bakk Eszter (11 éves, Komárom) rajza – részlet

 A VILÁG OLY KICSIVÉ TÁGULT…


 
     Egyik alapvetõ élményem: népes családunkban (hatan vagyunk testvérek, három fiú és három lány) közös nosztalgiázási téma: az ötvenes évek egyik kicsi erdélyi falujában, Makfalván töltött éveink. Ott éltünk, apánknak az ötvenes évek közepén bekövetkezett haláláig. A szomorú esemény után egy évvel a család visszaköltözött Sepsiszentgyörgyre, a székelyföldi városkába, ahonnan egyébként mindkét szülõnk származott: egyszerûen azért, mert különösen a fiúk iskoláztatást az egyedül maradt, egy keresetre és némi özvegyi nyugdíjra szorult tanítónõ édesanyánk nem bírta volna megoldani. Elköltöztünk, teherautón szállítottuk a városba a bútorokat, mellettük a túlélésünkhöz elengedhetetlenül szükséges, Karácsonykor levágandó hízott disznót… Lezárult életünknek egy korszaka, amit mindannyian a „boldog gyermekkorként” emlegettünk. Amikor még teljes volt a család és „miénk volt a tér”, amikor az egész falu széltében-hosszában a nagy csatangolások színterét nyújtotta a fiúknak, nyáron egyenesen a kertbõl szakítottuk a paprikát a zsíros kenyérhez, télen pedig szánkáztunk a templom dombján.
     A „városban” a fiúk szakmát tanultak, nõvérem tanítóképzõbe ment Székelyudvarhelyre, mi a húgommal növögettünk, én aztán Kolozsvárra kerültem az egyetemre, késõbb meg mindannyiunkat egyre távolabb sodort az élet egymástól és gyermekkorunk színterétõl. Találkozásainkkor a gyermekkori emlékek, a vágyódás közös elemei ezek voltak: a gyermeki lét felelõsségekkel még nem terhelt nagy szabadsága, a tágas tér, a bemérhetetlenül kinyíló világ, a szánkázás a templomdombon.
*
     Történt, hogy az elsõ egyetemi év után felkerekedtünk egy barátnõmmel, hogy szerény zsebpénzünk szerint váltott közlekedési eszközökkel – vonattal, autóbusszal, alkalmi autóval, gyalog – elzarándokoljunk „az én kis falumba”. És döbbenetem azóta is tart: a templom a falu közepén volt ugyan… de a domb sehol…
     A vágy túlstilizálta a falunyi „hon” templom-dombját.
     Azóta erõsödik bennem a gyanú, hogy nem a hely (volt) vágyunk tárgya, hanem az idõ, a hirtelen véget érõ „boldog gyermekkor”. Hiszen olyan kicsi lány voltam, és a falu közepén a templom oly magas! Olyan magasan fönn volt a templom tornya, s tõlem – idõben – beláthatatlan messzeségben a majdani felelõsségek, a „sorsom egy idegen lény sorsához kötése”*, elsõ gyermekünk halála, költözések, életveszély, majd az élet újrakezdése… Megtanultunk alacsonyabb épületek között, szûkebb utcákban – és egyre szûkülõ, zsugorodó perspektívák között felnõni-élni.
     Miközben egyre zsugorodik körülöttünk a tér, visszafelé tágul az idõ!
_____________________________
*Utalás Szávai Géza Székely Jeruzsálem címû könyvére

 


„OLY HEVES ALAKOT ÖLTHET”


     A Magyar értelmezõ kéziszótár (1987) szerint a honvágy: „Külföldön élõnek hazája utáni sóvárgása.”
*
     Az 1893 és 1897 között 16 kötetben megjelenõ Pallas Nagylexikon szerint a HONVÁGY : „(nosztalgia), visszakívánkozás a szülõföldre, mely oly heves alakot ölthet, hogy valóságos súlyos lelki bajjá (melankólia) fajul, a testet is megtámadja és egyes esetekben halállal is végzõdik. Fõleg a kultúra alantas fokán álló, szük körben élõ, hegyeket lakó népeknél fordul elõ, melyek megszokták a természetes egyszerü életmódot; a hazájától elszakadt nem tudja a merõben különbözõ városi, vagy egyéb életmódot megszokni.”
*
     A HON „magyar fejlemény: a honn ‘otthon’ határozószó fõnevesülésével jött létre; A 18. sz-ra elavult szót a nyelvújítók elevenítették fel. Származékai szintén nyelvújításiak” – írja az 1970-ben kiadott A magyar nyelv történeti- etimológiai szótára.
*
     A honvágyat a különbözõ nyelvek többnyire két szóval fejezik ki: mal du pays (francia) és hasonlóan a többi neolatin nyelv: dor de casa (román), mal de latierra (spanyol); de az angol már egy szóban mondja: homesickness. Számos nyelv beéri a „nostalgia” kifejezéssel, ami közelebb van ahhoz az elképzeléshez, amely engem foglalkoztat, hogy miközben hely-vágyról beszélünk, lényegében sok apró érzéki emlék, tárgy, és fõleg – Proust után szabadon: az elmúlt idõ után sóvárgunk…
*
     Kölcsey és Vörösmarty költeményeiben egybecseng a hazaszeretetre, a szülõföldön maradásra való buzdítás és a lelket mardosó honvágy élesztése. E szimbiózisra épül Hutter Antal „Honszeretet s honvágy lélektani szempontból” címû tanulmánya, amelyet a lévai kegyes tanitórendi kis-gymnasium igazgatója az 1859-60 tanév évkönyvében bocsátott közre. Az összes magyarországi könyvtárban talán 6 példány van e 36 oldalas füzetecskébõl, nekem sikerült a lelkes könyvtárosok segítségével kézbe venni egyiket. (Köszönet a segítségért!) Egy rövid kivonatot közzéteszünk a Fordulópontban e tanulmányból, amely hû tükre korának és a kor szellemének. 

EXODUS-HULLÁMOK

     Az elsõ világháború elõtt és után kivándorolt „amerikás magyarok” közül sokan soha nem térhettek vissza a szülõföldre.
     A jóval késõbbi keltezésû dalszöveg, az „oly távol, messze vagy, hazám” akkor teljes sorsot kitöltõ, reménytelenül megváltoztathatatlan realitás volt. „[Szüleim] parasztok voltak a Torontál megyei Padén; falujukból 1907-ben indultak el Amerikába pénzt keresni, hogy aztán otthon földet vegyenek rajta, majd hazatérjenek megmûvelni. A körülmények alakulása meghiúsította tervüket. Az otthon maradt rokonok elherdálták a hazaküldött pénzt; a háborús vereség nyomán elértéktelenedett a Nemzeti Banknál letétbe helyezett összeg is; otthon hagyott Sándor fiúk korai halála után három, Amerikában született gyermekük már új életükhöz kötötte õket. A háború utáni világ bizonytalan viszonyai között, amikor szülõfalujuk Jugoszláviához került, s õk a pénznek is híjával voltak, már nem gondolhattak a hazatérésre, hiába vágyakoztak vissza hazájukba, melytõl lélekben sohasem szakadtak el” – írja a „Valahol túl, meseországban…” Az amerikás magyarok 1895–1920 címû kötet elõszavában a kötetet összeállító Albert Tezla. (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987)
*
     Az 1956-os forradalmat újabb magyar exodus követte. Aztán a középkelet- európai diktatúrákból politikai vagy gazdasági okok miatt elmenekülõ, szerte Nyugat-Európában és a tengeren túl élhetõbb életet keresõk sokasága hogyan vívta meg személyre szabott harcát a honvággyal? Megannyi regény…

HA „OTT” MINDEN IDEGEN…

     Hihetetlen, de az 1860-as évek honvágy-képe, a Hutter Antal dolgozatában is leírt kínzó érzés tökéletesen ismétlõdhet, felbukkanhat 2001-ben.
     Így ír Hutter tanár úr: „Ismeretes elõttünk azon Frankhonba mintegy 17- 20 éves ótahajti szigetérõl átszállított ifjúnak esete, kinek hazájátóli elszakadása nem csak leküzdhetetlen fájdalmat, méla szomorúságot okozott, – mit semmiképp sem vala képes elnyomni, – hanem e mellett újhonába érkeztével arczán látható volt nagyban a megrendülés, szemeiben a felvillanó bánat és egész lényén a megrázkodás. Aggodalom közt tekintett itt szét, keresve keresett társat kihez szerelemmel fordulhatna, kivel szive érzelmeit, szelleme gondolatit testvérileg közölhetné; keresett tárgyat, miben örömet, élvezetet találna, mi vágyát lecsillapítaná s kedélyét kielégítené. Azonban hasztalan vala minden sóvár, szivküzdelem s hõ akarat, mert csak új s ismeretlen elemek, tárgyak, tájékok, emberek, szokások merülének fel lelke tükrében, melyek õt legkevésbbé sem érdekelvén, mindannyian visszariasztólag hatottak reája.”
 
     Egy hajdani gimnáziumi osztálytársammal találkoztam 2001-ben a kanadai Torontóban.
     Örömtelen házasságban élt a vele együtt jó évtizeddel korábban „disszidált” férjével. Örömtelenül dolgozott egy irodában, küldözgette haza a megtakarított pénzét az édesanyjának. Kínozta a honvágy.
     Aztán amikor már lehetett, hazalátogatott.
     Majd visszautazott, élte tovább a „bejáratott” életét, dolgozott tovább örömtelenül, gyûjtötte a következõ út reményében a pénzt. Amikor találkoztunk, csak a diákemlékeinkrõl tudott beszélni: „Emlékszel?” és sorolta gimnáziumi éveink csínytevéseit.
     Emlékeztem, de azokat az emlékeket nagyon háttérbe szorították bennem újabb keletû rossz és jó emlékek, történések: súlyos betegségbõl felgyógyulva éltem új, tartalmas, boldog – mert teljes – életet, unokám volt már… Ezekhez az életténykhez képest már-már eltûntek az öncélú diákcsínyek.
     Hajdani osztálytársam már nem él. Felemésztette Torontóban a honvágy. A honvágy? A céltalan élet? …Pár évvel késõbb, a harmincöt éves érettségi találkozón némán áldoztunk egy percet az emlékének…


ÉS HA MÁR NEM IDEGEN?

     Elmerengtem azon, hogy vajon nem volt-e valami mélyen rejlõ manipuláció abban, hogy e dalt mindegyre lejátszotta a rádió a hatvanas-hetvenes években:
 

        „Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,
        Hozzátok száll minden álmom,
        Ott ahol él anyám, ott van az én hazám,
        S ott lennék boldog csupán.
         
        A sorsom jó vagy rossz nekem,
        Itt minden, minden idegen,
        Más föld, más ég, más táj, más nép,
        Óh bár csak otthon lehetnék.”

 
     Itthon maradottak küldték távoli hazákban boldogulást keresõ rokonaiknak, a messze országokban élõk küldték haza szeretteiknek.
     Nemrég találtam rá egy interjúra, amelyben az 1956-ban keletkezett, az emigráció emblematikus dalszövegének szerzõje így nyilatkozik:
     „Bécsben figyeltem fel erre a dalocskára, amit ismereteim szerint Frank Miller amerikai zeneszerzõ komponált, és Dean Martin énekelt, persze egészen más szöveggel. Amikor a magyar strófákat írtam e dalhoz, még semmi jele nem volt a forradalmi változásoknak. A Honvágy dallal a már akkor is külföldön élõ magyarokra gondoltam, hogy ne felejtsék el magyarságukat.

     Az események azonban úgy hozták, hogy más üzenetet is tartalmazott – magyarázza az 1957 óta külföldön, Izraelben, Németországban és az Egyesült Államokban élõ Gommermann István. (Forrás: http://www.3szek.ro/modu les.php?name=3szek&id=3950)

     Motoszkál bennem a gyanú, hogy nem volt-e a 3 T rendszere (= tiltó, tûrõ, támogató) részérõl valami jól kifundált cél a bûntudat ilyen fokú ébren tartása? De lehetséges, hogy részemrõl ez a gyanú: már jó kis keleteurópai paranoia.

*
     És mit kezdünk a 21. században „A nagy világon e kivül / Nincsen számodra hely” verssorok üzenetével? Amikor az egyesült Európában szabadon vállalhatunk munkát, élhetünk kétlaki vagy többlaki életet?
     A „kéthoni” vagy „többhoni” lét valósága felülírhatja az érzéseinket és a közérzetünket? A téma oly izgató, hogy elkerülhetetlenül vissza fogunk térni rá.
     (Várjuk olvasóink észrevételeit, hozzászólásait!)

Küsmõdi ház, tornáca és lakója, 2008

Forrás: Fordulópont folyóirat 2009/44 szám. www.fordulopont.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Hozzászólások megtekintése a régi honlapról  

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(ygyula, 2009.09.01 12:13)

(hiába, dolgozni is kell)
Olyan hely irántis érezhetünk vágyat, amely nem szülőfüldünk, tehát e vágyat nem kellene így nevezni, ám az érzés olybá tűnik. Sőt, olyan hely is lehet ahol sohasem jártunk, nem is láttunk. Ilyenkor az embernek egyszerűen mehetnéke van, vagy komolyabb ez a dolog. Sokszor álmodok helyet, ugyanazt, ahová vágyódom (nem a legjobb ez a kifejezés, a sovárgás talán jobb). Ezért úgy válem, hogy az idő (nosztalgia típusú) vágyakozást, a hely vágyakozástól el kellene választani. Igaz ezeket a vágyakozásokat eddig sikerült pozitív irányba tolni. Örömmel gondolok gyermekkoromra, a hely varázsa magával ragad, s bár nem vagyok ott, azon a helyen, az onnan sugárzó erő feltölt engem is. Az lenne jó, ha a honvágy nem elszívná az erőnket, hanem erőt adna a helytálláshoz. Szeretettel, yGyula.

Válasz
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(ygyula, 2009.09.01 11:36)

Milyen igaz! (Kimaradt a német Heimweh, remélem helyesen ítam, ami afájáshoz, a hiányhoz kapcsolja e fogalmat.) Többször éreztem a hazaérkezés örömteli izgalmát, meghatódását, akár rövidebb távú utak után is. De a gyermekkor utáni nosztalgia, ami idő, nem téveszthető össze a helyhez kapcsolódó varázzsal (folytatom később)

Válasz


Megjelent: 5539 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 233 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.3%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 215
This Week: 3532
Last Week: 5419
This Month: 20353
Last Month: 25421
Total: 1499774

Belépés