Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Sep21

2012. Június 16., Szombat 21:08

Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják!

Írta:  ION COJA
Értékelés:
(33 szavazat)
"Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?"

 Titkolt információk - Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják!

Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról?

Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelem tudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy dúrva megsemmisítésnak voltak alávatve. Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar Történelmi eseményéről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott.

Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!...Hanem a zsidók!

Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok...

1990 után , mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva-nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: magalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.

Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb színtű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!

Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam ( a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban , amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal).

Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elüzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrinából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrinák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.

Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van annélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kivül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeit szolgálta!

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások színtjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy eseteg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sírató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a színten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberírtó szerepe van. Hol van innen a híres zsidó szolidarítás? Miért nem működött? Az emberi szolidarításról nem is merek beszélni!

Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantrópikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kissebbek, minél nagyobb a katastrofa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni.

Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elitélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma síratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni.(49.oldal).

Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik síratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmentani!

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel...

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió?

Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrina szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később leellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak...

Milyen helyzetben voltak a magyarorszégi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve?

Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalítási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a konfotját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen előlről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha...Csupán a cionista doktrina követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen...

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal.

Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nemkivánatos, az marad a nácik rendelkezésére.Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kissebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kissebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára.

Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért itéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról.

Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok...vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongressus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.

Néhány tisztázó kérdés:

Az Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?

Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelzyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával...Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik.Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népírtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően!

Mert ez az igazság lényege.

És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?...

ION COJA
http://romanicablues.files.wordpress.com/2011/09/ion-coja.png?w=592
Forrás: http://duft.extra.hu/?p=12742 valamint http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=1&AID=0&Direkt=95825&honnan=Nemzeti_Hirhalo

Beküldte: S Laci

Megjelent: 6119 alkalommal

Hozzászólások  

 
Éva Szfv
#6 Éva Szfv 2012-06-24 16:39
Kedves John Konor!
Bár én tisztában vagyok önmagammal, most mégis hatalmas örömet okoztál utolsó mondatoddal! Annak örülök, hogy beszédemből kitűnik kilétem. Ugyanis sok emberrel állok kapcsolatban, sok olyan jó emberrel beszélgetek, akik nem akarnak hinni a fülüknek, mert magukból indulnak ki. Azt hiszik, ha ők nem hazudnak, mások sem -legfőképpen vezetőik, tanáraik, az újságok, a TV..stb.-nem. Ezért fontos, hogy amit mondok az segítsen az emberek tudatát kinyitni az igazságra, hogy elfogadják legalább annyira, hogy ha kis kétely is mocorog bennük, legalább tovább érdeklődjenek, maguk is kutassanak, keressenek.
Tehát ezért Köszönöm!
Idézet
 
 
John Konor
#5 John Konor 2012-06-24 14:32
A cikkíró teljességgel tájékozatlan.

Mert elöszőr is nem volt itt semmiféle "holokamu" erre bizonyiték az illuminátusok könyvben egyértelműen le van írva.
"A zsidók elöszőr 600 ezret akartak hazudni e számot később módosították 6 millióra."
A lényeg a kiemelésen van mert ha valaki megérti az alapigazságot melyet már egy ideje lefektettem akkor tisztábban látja a dolgokat.
Az alapigazság így szól: A zsidó minden szava hazugság! Ez tény és minden gondolkodó tapasztalja más az ősidőktől kezdve.Már a középkorban is megmondták a zsidó hazugságokat könnyü leleplezni.
A zsidó nem képes a logikus gondolkodásra ezért vét olyan nagy hibákat hogy törvényt hoz pl. a holokamura ami egyértelműen bizonyítja hogy az nem létezett!
Persze megpróbál mindig hamis bizonyítékokkal szolgálni de a lokusan gondolkodók eléggé hamar átlátnak a szitán.
Azt hiszem, hogy minden józan gondolkodású magyar ezt azonnal megérti.
Namármost visszatérve a németek ismertek precizitásukról.
Ennek kapcsán elmondom mindenről pontos adatokat vezettek. Tehát hány ember érkezett a vagonokban ki milyen származásu stb. ebből mennyi volt zsidó.
Tehát az érdekesség ott van mikor a holokauszt megemlékezésen a zsidók nem képesek 70 valahányezernél több nevet felsorolni ennek az az oka hogy nem volt több halálos áldozat az átvizsgált német dokumentumokban is kb. ennyi szerepel de természetesen nem az égetőkemencékben haltak meg melyeket később építettek egy filmhez! Tehát a zsidó áldozatok száma nem érte el a százezret ellenben más népek száma meghaladta azt!
Aki nem hiszi az oroszoknál fellelhetők a német dokumentumok - tehát leellenőrizhető minden adat!
Ezenkívül régebben volt a távol keleten egy baleset melynél olyan gáz szivárgott mint amit a Cyklon-B is tartalmazott. Ennek a cikknek olvasása után és a gáz tulajdonságainak ismeretében egyértelmüsíthető, hogy mi mindent hazudoztak össze pl. Sonderkommandó és egyebekről annak érdekében hogy megzsarolhassák a világot egy mitosszal ami semmiben sem felel meg a valóságnak hiszen Hitlert is ők segítették hatalomra és látták el nyersanyagokkal.
A zsidók világuralmi törekvéseik pedig minden igyekezetük ellenére nem fog megvalósulni pedig már mindent bevetnek.(HAARP, mérgezések, tudatmódosítás).
Ez az év lesz a végzetük hiszen egyre több dolog kerül napvilágra az embrek ébrednek kezdik átláni a hazugságokat.
Úgyanis idáig egy hazugságtengerben éltünk ebböl kell eljutnunk az igazság szigetére!
A szabad akarat igénye és a szeretet együtt az igazsággal minden kadályt legyőz!
Ennek szellemében kell mindenkinek előre tekintenie.
A jövő nem végleges de a múlt sem az.

Egy új jövő elé nézünk amiben nincs helye a gyülöletnek, agresszivitásnak háborúknak és hasonló szörnyüségeknek. Tehát sem a zsidóknak sem a cigányoknak és megalkuvó csatlósaiknak.

Hamarosan a Föld belép az ötödik dimenzióba és ezen népségek akkora sugárzást fognak kapni hogy azt még a földalatti bunkerekben sem élik túl!
Tudatváltásra van szükség aki nem képes erre az nem jut át az új földre melynek neve Unoa lesz.

Itt csak a béke és a szeretet maradhat meg és az emberek megnövekedett képességeikkel felépithetnek egy merőben más virágzó világot.
Rendkívül kevés az idő tájékozódjatok e hireket mindenhova el kell juttatni. Vannak a Földön segítők de még így is kevesekhez jut el az infó.
A változáshoz a föld lakossáágnak 3%-a kell hogy felébredjen ez legalább 35 millió embert jelent.


Üdvözlettel minden igaz magyarnak!
Mert minden igaz magyar képes meglátni az igazságot lásd Éva Szfv.
Idézet
 
 
Karakter
#4 Karakter 2012-06-19 23:39
Előállítás Kertész Imre szellemének megidézéséért
(hazateresradio.hu/node/1601)

Orosházi Ferenc: Kedves Ismerőseim, Barátaim!

A tegnapi nap folyamán a hatalom elkövette az egyik legnagyobb hibáját – a szándékos károkozást nem számítva – amit csak elkövethetett.

Előállítottak Kertész Imre szellemének megidézéséért. Természetesen számítottam rá, mert a jelenleg érvényben lévő liberáldiktatúra törvényei szerint ezt kellett tenniük. (Sietve leszögezem, hogy a rendőrök végtelenül tisztességesen, úri módon bántak velem, három és fél óra után eljöhettem)

Tulajdonképpen egy zsákutca, amibe be lettek csalogatva, mert innét számukra nincs kivezető út.

Kértem, hogy jelenlétemben hallgassák ki tanúként Kertész Imrét.

Itt két dolog derülhet ki:

a, Kertész Imre megerősíti, hogy a könyvben leírtak igazak, tehát nem igaz a holokauszt mese. Ennek nemzetközi viszonylatba nézve is beláthatatlan következményei lehetnek.

b, Kertész Imre bevallja, hogy hazudott. (Ugyanis azt állította egy interjú kapcsán, hogy az egyetlen hiteles kordokumentum, a Sorstalanság története.) Tekintettel a kiosztott Nobel díjra, ennek nemzetközi viszonylatba nézve is beláthatatlan következményei lehetnek.

Egy dolog, ami ezt az ügyet veszélyezteti, ha egyedül maradok…. Ha ennek kisebb feneket kerítünk, mint amekkora lehetőség rejlik benne. Nem csak a magyarság másik fele térhet észre, hanem Európa és a világ megvezetett népei is.
Mit gondoltok, a végletekig lebutított németek mit fognak szólni, ha rájönnek, hogy immáron félévszázada eltartanak egy komplett népességet?

Annyit fogok tenni az ügy érdekében, hogy elkészítjük ennek az anyagnak stúdióbeli – magyarázatokkal kiegészített változatát – is.

Végezetül hálásan köszönöm szerény személyem irányába megnyilvánuló kézzel fogható aggódást, és szeretetet.

Áldás kísérje lépteiteket!
youtu.be/1oBdEQyalmA
Idézet
 
 
Zoli
#3 Zoli 2012-06-18 17:17
Kedves Subartu!

A támadások elhárítására mindhárman fel vagyunk készülve. A feltett cikköl csak, annyit, hogy természetesen amennyiben csak a már megszokott hatmilliós ajvékólásról lett volna szó a cikkben gondolkodás nélkül töröltem volna a Pósta ládámból ahova az ajánlat érkezett. Így azonban fontosnak tartottam, hogy ez a cikk itt megjelenjen mert ebben is olvasható az ami mindég és az igazsághoz tartozott mint Éva Szfv is írta, hogy mi magyarok nem vagyunk és voltunk emberirtók. Ami a cikknek egyik lényege, hogy nem magyar ember tollából került az internetre és többek közt ezért is tartottam érdemesnek.
A cikket csak akkor töröljük ha kiderül róla, hogy nem az a szerző írta és nem ezekkel a szavakkal amit itt leközöltünk.Hivatkozhat bárki bármilyen szólásszabadságra vagy demokráciára, (és azt is tudjuk kiknek hiányzik a demokrácia, akik annak szabályait megszabták :lol: ) mert ezen az oldalon csak a magyar erkölcs illetve a már a házirendben lefektetett szabályok érvényesek.

Kedves Subartu és olvasóink! Megismétlem, az elhangzott kérdéseket mert én is szeretnék cikket arról, "hogy a budapesti gettó kb. 70-72 ezres lélekszáma hogyan élte túl az állítólagos hungarista rémuralmat szinte teljes létszámban? Hogyan maradhattak életben a számukra felszabadulást jelentő orosz csordák beözönléséig ennyi "vérszomjas" és akkor még felfegyverzett magyar között, akik a világ legerősebb hadseregét 3 hónapig feltartóztatták Bp-nél? Azt a hadsereget, amely utána pár hét alatt Berlinig kocogott és pontot tett a II VH-ra.
Arról is szívesen olvasnék, hogyan lehetett a pár évtizeddel korábban az országba betántorgó koszos zsidóknak aranyvonata, hogyan sikerült ekkora vagyont pár év alatt összetakarékoskodniuk Magyarországon? Az már tényleg hab lenne a tortán, ha arról is olvashatnánk, hogy milyen intézkedéseket hozott Szálasi Ferenc a zsidók védelmére azon felül, hogy megválasztását követően azonnal letiltotta a magyar zsidók deportálását.

Nagy szükség lenne olyan valóban történelmi ismertetőkre, amelyek a betiltva.com-on is olvashatók voltak, mielőtt át nem szervezték volna a honlapjukat. Lassan a negyedik agymosott generáció nő fel, akik egy egy kulcsszóra nyálelválasztást és más, hasonlóan magas szintű reakciókat képesek csak produkálni, hála a "független tájékoztatásnak" és az "oktatásnak""

Küldjetek nekünk ezekből!
Idézet
 
 
Subartu
#2 Subartu 2012-06-17 14:20
Magának a cikknek a megjelenítése a honlapon nem feltétlenül szerencsés. Az ilyen cikkekre szoktak gyűlni a fizetett és az önkéntes keselyűk (elnézést a keselyűktől, de szóval érted) és telenyálazzák meg hazudozzák az egész honlapot.

Ha már egyszer megjelent, egye kánya. Egyrészt rámutat arra, hogy az akkori Ájrópa népei több, mint 6.000.000 parazitát voltak képesek eltartani.

Másrészt rámutat arra, hogy a Mo-on élő zsidókat átlagon felül szivatták. Erre nem lett volna szükség, ha a Kárpát-anya kisugárzása nem változtatta volna őket jobb emberekké. Valószínűleg szerepe volt még az emberré válásban az ősnyelvhez közel álló magyar nyelvnek is, amely a lelki fejlődést más nyelvekkel összehasonlítva turbó szintre képes emelni.

A cikkben hivatkozott 460.000 zsidó tehát lehet, hogy gyenge minőségű zsidó volt, de biztosan kitűnő minőségű ember, ha a zsidók el akarták őket pusztítani.

Igaz ugyan, hogy a zsidótanács (tehát a rabbik, és nem holmi ügynökség) amely kiadta a parancsot a bevagonírozásra, pontosan tudta, hogy a gyűjtő (koncentráló) táborok milyen célt szolgálnak. Ők maguk állapodtak meg a hitleristákkal, hogy a begyűjtött zsidókat tolják majd kifele Palesztínába, bár a felhőtlen együttműködés csak 1943 végéig tartott, mert Sztáligrád után felrúgták a megállapodást.

A cikkírónak a zsidók kiirtására vonatkozó megjegyzései enyhén szólva zavarók, szándékos megtévesztést csak azért nem feltételezek róla, mert lehet, hogy tényleg ennyire tájékozatlan.

Ha már mindenképpen zsidózni kell, szívesebben olvasnék cikket arról, hogy a budapesti gettó kb. 70-72 ezres lélekszáma hogyan élte túl az állítólagos hungarista rémuralmat szinte teljes létszámban? Hagyan maradhattak életben a számukra felszabadulást jelentő orosz csordák beözönléséig ennyi "vérszomjas" és akkor még felfegyverzett magyar között, akik a világ legerősebb hadseregét 3 hónapig feltartóztatták Bp-nél? Azt a hadsereget, amely utána pár hét alatt Berlinig kocogott és pontot tett a II VH-ra.
Arról is szívesen olvasnék, hogyan lehetett a pár évtizeddel korábban az országba betántontorgó koszos zsidóknak aranyvonata, hogyan sikerült ekkora vagyont pár év alatt összetakarékoskodniuk Magyarországon? Az már tényleg hab lenne a tortán, ha arról is olvashatnánk, hogy milyen intézkedéseket hozott Szálasi Ferenc a zsidók védelmére azon felül, hogy megválasztását követően azonnal letiltotta a magyar zsidók deportálását.

Nagy szükség lenne olyan valóban történelmi ismertetőkre, amelyek a betiltva.com-on is olvashatók voltak, mielőtt át nem szervezték volna a honlapjukat. Lassan a negyedik agymosott generáció nő fel, akik egy egy kulcsszóra nyálelválasztást és más, hasonlóan magas szintű reakciókat képesek csak produkálni, hála a "független tájékoztatásnak" és az "oktatásnak".
Idézet
 
 
Éva Szfv
#1 Éva Szfv 2012-06-17 11:48
Az ilyen és ehhez hasonló írásokat nevezem én megtévesztő, félrevezető írásoknak.
Ennek az írásnak a lényege az, hogy a tájékozatlan emberekkel elfogadtassa a számokat! hatmillió, és négyszázhatvan-ezer!!!!! Ez utóbbi, ha jól számoltam 6-szor szerepel, jól láthatóan számokkal kiírva, plusz a címben jól kiemelve! Lelki hatás szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen szövegkörnyezet van körülötte! A súlykolás megtörtént!
Az egész, manapság mindennapos zsidózós témában a legfelháborítóbb az, hogy a magyar parlamentben egy idegen (zsidó) felszólítása nyomán hoztak létre egy olyan törvényt, amely magyar embereket bűntet idegen érdeksérelemért, mely érdeksérelem politikai jellegű, és anyagi természetű érdeket hivatott védeni. Egy olyan élethelyzetben, amikor magyar emberek ezrei kűzdenek a létfenntartásukért.
ION COJA nem ismerlek, nem hallottam ezenkívül rólad, nem tudom ki vagy, egyet mondok neked: nincs szükségünk a védelmedre! Akinek van józan magyar paraszti esze, az tudja nélküled is, hogy mi a dörgés! Ráadásul még érzi is szívében-lelkében, hogy magyar nem követett még el emberírtást! A magyarral szemben azonban számos esetben megtörtént ez már, kezdve mezopotámiai őseinkkel!

Ám ha mindenáron játszani akarsz a számokkal, miért nem írtad ide azt is, hogy a különbség a hatmillióig vajon honnan a bánatból került azokba a táborokba? Miért nem raktál ide egy táblázatot arról, hogy hányszázezer onnan, hányszázezer amonnan?
Aztán: miért nem szól a cikked arról, hogy mit csinált ott az a sok ember??? Dolgozott közben? Vagy mit csinált??? Ha dolgozott, mit?Hová lett a munka termése?
Mennyi az?, Mi volt az? Mennyi munkás kéz kellett annak előállítására, és mennyi idő? Vagy csak várták a véget? Ki fizette fenntartásuk költségeit?,,,, stb, stb. ezer kérdés mind megválaszolatlan.

Kímélj meg minket ezentúl az ehhez hasonló írásaidtól! Köszönöm.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 420 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.9%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Belgium 0.2%
Austria 1.5%Greece 0.2%

Today: 94
This Week: 2204
Last Week: 5161
This Month: 15551
Last Month: 20478
Total: 1607407

Belépés