Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2018Aug15

2018. Április 12., Csütörtök 06:58

AMK Tájékoztató

Tisztelt honpolgár! / Egyáltalán nem szoktunk a szót ejteni Orbán világáról, de a jelen helyzet adja magát,hogy ezt éppen most mi mindannyian megtegyük, hogy lássák az emberek semmi nincs elveszve. Létrehoztunk egy cikket a honlapon ami mindenki által elérhető, de fontos, hogy a honpolgárok, immár teljes mellszélességel kiálljanak és segítő kezet nyújtsanak tájékoztatással embertársaiknak.
Nem kis meglepetéssel szolgált a 2017. május 6-án, a Lurdy Házban rendezett konferencia résztvevőinek az egyik előadó, dr. Gyarmati Éva jogász, amikor a színpadra lépve bejelentette a „műsorváltozást", miszerint a szervezők hozzájárulásával megosztotta a rendelkezésére álló előadói időt jogász kollégájával, dr. Farkas István Józseffel, és a meghirdetetthez képest az előadás címe is más lesz: Alaptörvény kontra természetjog.
Kategória: Trianon sebek
2017. Március 28., Kedd 12:36

A jövő útja

Ritkán álmodom, vagy nem emlékszem az álmaimra, ezért is elgondolkodtat, ha az ellenkezője történik, mint a mai reggelen. Egy rövid felirat jelent meg előttem csupa nagybetűvel fekete-fehérben, valahogy így:
Kategória: Terjesztést kér
"A nemzet megmaradásának közös pontja a Szent Korona, Aki jelenlétével és törvényeivel biztosítja minden magyar örökös jogait, ezért minden  magyarnak kötelessége a Szent Korona jogainak védelme."
Kategória: Terjesztést kér

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 322 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.8%Serbia 1%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.5%France 0.4%
Russian Federation 3.4%Switzerland 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.4%
Germany 2.6%Netherlands 0.2%
Sweden 2.2%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2.1%Poland 0.1%
Austria 1.3%Spain 0.1%

Today: 31
This Week: 1494
Last Week: 4431
This Month: 9325
Last Month: 26388
Total: 1896473

Belépés