Az elmondandók érthetősége érdekében itt is előre kell bocsátanom: Azon, az osztrák császári hatalom által századokon át terjesztett és elhitetett tévtanítást, hogy az ősmagyarok sátoros, műveletlen nomádok lettek volna, rosszindulatú állításként teljesen félre kell tennünk, ugyanúgy mint azt is, hogy csak ezer évvel ezelőtt jöttek volna a régi, történelmi Magyarország területére. Mind amivel szemben a valóság az, hogy a magyarság, műveltség - és nyelvalapító ősnépként a Kárpát-medencében él, amióta ember van a Földön és hogy mindig magyarul beszélt, ill. helyesebben szólva: nyelvünk ősalakján. Árpád és harcosai pedig csak államunkat alapították, amiután ők olvadtak be, vagy vissza, a magyar őslakosságba. Ez állításomat több mint 50 éven át folytatott néprajzi, nyelvi és embertani kutatásaim eredményei igazolják. E cikkemben azonban nem a többnyire száraz bizonyító adatok fölsorolása a szándékom, hanem inkább olvasóink számára ismertető olvasmányt kívánok nyújtani, amely egyúttal ősvallásunk szépségeit is megsejttetheti. Bizonyító adatokat, ezernyit soroltam föl nagyon sok cikkemben. Különböző kiadványaimban, az 1975-ben megjelent és ősvallásunkkal foglalkozó"A Lelkiismeret Aranytükre" c. könyvemben, valamint a 4000 oldalnyi "Az ősműveltség" című, de pénzhiány miatt csak kéziratban levő főművemben. Bár ezekben sem tudtam mindent megírni.
Őseinknek a Kárpát-medencében, de eredetileg és legrégebben csak a Csallóköz szigetén, már volt igen magas szellemi, nem műszaki (nem technikai) műveltsége, amely ősidőkben még csak növényi táplálékkal éltek, és vadászat, húsétel, valamint harc is öldöklés még teljesen ismeretlen valami voltak. Létrejöttek, igaz, kőbaltás, vadászó és húsevő, sót emberevő fajok is, (neandervölgyi a mán ehhez többé kevésbé hasonló fajok) de ezek nem voltak igazi ősemberek, hanem késői, már a jégkorszak alatt elvadult, elállatiasodott fajúak, vagyis rossz irányba fejlődöttek amely fajok ezért ki is haltak, avagy kihalóban vannak, mint például az "északi faj", amely szintén kihalóban van és amely koponyaalkata világon tanúsága szerint nemhogy felsőbbrendű volna, ahogyan ezt némelyek vélték, hanem alacsonyabbrendű elmaradott, bár igen harcias, de szellemileg kevésbé teljesítőképes. Már igen régen rossz irányba fejlődtekas emberszabású majmok is, (gorilla, csimpánz, orangután, gibbon). Téves fölfogás az, hogy az ember ezek valamelyikéből létesült volna, mert a valóság az, hogy ezek kezdetleges emberfajok elállatiasodott maradványai. Hogy ezek valóban kezdetleges emberfajokból származnak, bonctani (anatómiai) ébrénytani (embriológiai) adatokkal igen könnyen kimutatható. Ősidőkben az emberhez sokkal közelebb állóak voltak.
As emberiség ugyanis több-millió éves. A jégkorszakok előtt,az Aranykorban keletkezett. Bár e kort ma inkább csak mesebelinek vélik.
Őseink letűnt igen magas szellemi műveltsége idejében az istenségek nem képzeltettek valóban létező, emberszerű személyeknek, hanem csak költői megszemélyesítések voltak, valamint ugyanígy a regék (mythoszok) is csak költői elbeszélések, költemények voltak, amelyek némelyike ha romlottan is, de a mai népmeséinkben még fölismerhetők. De megszemélyesítették őseink költőileg, például a hímséget, a nőiséget, a jóságot, s különböző jellemeket sőt a betegségeket, a halált is. Aminthogy még mai népmeséinkben is gyakoriak az olyanok mint Igazság, Hamisság, Halál, Kevélység, Szerénység, Hiúság stb. Az istenszemélyeknek, mint Nagyisten, Öregisten avagy Égisten, Napisten, Földistennő stb. valóságos személyenkénti elképzelése már szellemi hanyatlásnak a jele volt. Ugyanúgy mint ahogy őseink némely tudománya, természetismerete is idővel és szellemi hanyatlás következtében szánalmas babonává süllyedett, ugyanúgy mint ahogy őseink egykori költői és jelképes regéi is babonás, értelmetlen és zűrzavaros mende-mondákká romlottak.
Őseink főbb Istenségei ezek voltak: Nagy Isten, akit költőileg öreg férfiakkal személyesítettek meg (nagyapa) de bikával, sassal, oroszlánnal is jelképeztek, valamint csodaszarvassal is. De aki tulajdonképpen az örök őserőny (örök ősenergia) megszemélyesítése is volt. Nagy Istennő vagy Istenszülő Nagyasszony, akit idősebb nőalakkal jelképeztek (nagyanya, a Napisten anyja), de fehér szarvasünővel és fehér tehénnel is, aki így az örök ősanyag de egyúttal a Tejút jelképe is volt. Napunk a Tejút egyik csillaga - amit őseink már tudtak, - és ezért a Tejút fiának is mondható. Megszemélyesítve ő a Napisten, az emberek apja (Magyarok Istene) de ő a földön életet keltő erőny megszemélyesítője is. Többnyire szép ifjúként személyesítették meg, de aranyasként, valamint "Szépenszóló Aranymadár"-ként is. Népmeséink szép és erős hőseiben is egykori Napistenünket ismerhetjük fel. Másrészt magyar, hun és kun törzseinknél a Nap ikertestvérpárként is személyesíttetett meg: Magorban és Hunorban, A Föld megszemélyesítése a Földistennő, az emberek anyja, a Napisten neje, legáltalánosabb nevén, Tündér Ilona (élet anyja). Voltak azonban ezeken kiviül is részben csak elképzelt, de a természetben is alapuló regékbeli lények is, tehát szintén megszemélyesítések, mint törpék, óriások, erdei manók és vízi emberek (Szőrös Büfögő), tündérek meg vízi lányok, azaz félig leány, félig hal alakú sellők, de amely utóbbiakról itt csak megemlítem, hogy eredetileg a hullámok költői megszemélyesítései voltak.
Őseinknél naptisztelet volt. A tulajdonképpeni régi magyar törzseknél a Nap szent fája a meggyfa volt és ezért a meggyvirág egyik vallásos jelképük lett. Náluk e szó MAGYAR még csak EMBER jelentésű volt és nemzetnévvé csak igen későn válott. A Nap termékenyíti meg a Földet, kelt rajta életet. De minden költészetük mellett is őseink már tudták, hogy úgy a Föld mint a Nap a valóságban gömbölyű égitestek.
A TÜNDÉR szó, bár jelentett csillogást (tündököl, tündörög) de ezenkívül leányt, szüzet is, aminthogy a finnben is TÜTTÖ, TÜTTERE = leány, szüz. Tündér Ilona Földistennő a tavaszi napéj-egyenlőségkori, a Napistenneli násza után (Nászünnep, Gyöngyvirágünnep) a Magyar Ilona azaz Boldog Ilona nevet veszi föl mert a MAGYAR, (MAGORU, MAKAR) szónak ember és földmüvelő jelentésén kívül még BOLDOG jelentése is volt. Innen a kereszténységben is Mária "Boldogasszony" neve. Ez ünnep után pontosan kilenc hónap multán van a téli napforduló, azaz Karácsony, az elsőszülött gyermek megszületése szent örömünnepe. Kilenc hónap pedig a nő viselőssége ideje is. Őseinknél házasságot kötni csakis a tavaszi nászünnepen volt szokás. A tavasz pedig a természet szerint is a szerelem ideje. Magyar őstörzseinknél Tündér Ilona szent virága a gyöngyvirág volt, (de például a palóc őstörzseinknél a liliom, a székelyeknél a szekfű). Náluk a GÖMB azaz a MAG az alkotás jelképe is volt, de egyúttal MAGOR, avagy MAGYAR Napistené is. Ezért az igazi ősmagyarok szorgalmas, békés szántó-vető és- gyümölcstermelő nép voltak. Ellenben Hunor avagy Hadúr volt a harc és a rombolás istensége, aki jelképe az ÉK volt. Minden fegyver lényege a behatoló, szétvetve romboló ék. Ezért a HUNOK és KUNOK harcias katona nemzetek voltak. De a rómaiak már nem tudták honnan származott CUNEUS, CONUS = ék szavuk. A Napból származó erőny (energia) alkot de rombol is. A kettő egymás rokona tehát, "Ikertestvérek." Amint ezt ősregénk Magorról és Hunorról is így mondja.
Őseink a páros számokat nőiségként fogták föl, a páratlanokat hímségként. Egység, páratlanság: MAGÁNY és a MAG szó. Ugyanígy a párosságot (szaporaság) azaz számosságot nőiségként.
A meggy gyümölcse EGYMAGU és GÖMBÖLYÜ, bimbói is gömbölyűek, virágai ötszirmúak (páratlanszám, hímség). A gyöngyvirág bimbói, virágai gömbölydedek, ugyanígy gömbölyűek bogyói is, virágai azonban hatszirmúak(páros szám, nőiség), bogyói többmagúak. Úgy a meggy, mint a gyöngyvirág levele zöld, virága fehér, termése piros. Ezek voltak magyar őseink szent kultusz-színei s ezek nemzeti színeink ma is.
A Nap sugárzását láthatatlanul apró életmagokból, életszikrákból állónak képzelték, amelyek közül a földre hullóak keltik itt az életet.
Mindegyik őstörzsünknek (magyar, kun, székely stb.) volt saját kultusza s ennek megfelelő kultusz-szócsoportja. Például a magyaroké az M, N és a G, GY, H, K mássalhangzókból képezett szavakból állott: mag, magyar, meggy, megyer, magány, mák, makk, mogyoró stb. és megfordítva: gumó, gümő, gyümölcs, gömb, gomb, gombolyag stb. De például a besenyőké B, P, V, F és S, SZ, C, CS, Z, S mássalhangzókkal képzettekből: víz, vese, csöpp, csupa, szapora,szív. Többtagú szavaknál mindig csak az első szótag számít. Megjegyezhető még, hogy összes őstörzseink a saját törzsnevükön fölül a MAGYARI nevet is mind viselték, mivel magukat mind a legrégibbnek és szentnek is tekintett tulajdonképpeni magyar törzsből származtatták.
Föltűnhetett az olvasónak már eddig is, hogy minden ami igazi ősmagyar, az a természettel összefüggő és szép, költői. (Holott ami idegen behozatal, az többnyire borzalmas és nem szép, sőt néha ízléstelen.)
Ősvallásunk legfőbb erkölcsi törvénye, sőt erkölcsi alapja is, a lelkiismeret volt, amit aranyból való fényes, kerek tükör jelképezett, de amely egyúttal a Nap jelképe is volt. Őseink lelkiismeret - kultuszáról itt csak néhány szóval írok, mivel, akit ez érdekel, megtalálhatja részletesebben és a szükséges bizonyító adatokkal az "A lelkiismeret Aranytükre" c. könyvemben.
Amint már föntebb is említettem, a Napot költőileg., de a természeti valóságnak megfelelően, az emberiség, a földi élet atyjának, a Földet anyjának tekintették, miszerint tehát testünk, mivel a Földből származik, ezért anyai örökségünk, anyag (matéria), míg lelkünk mivel anyagtalan erőny, (energia) és tehát ugyan úgy a Napbál származik mint a hő és a fény, ezért lelkünk és a szintén anyagtalan lelkiismeret is atyai örökségünk, tisztán szellemi, lelki működés. Nevezhetjük tehát lelkiismeretünk szavát a lelkünk szavának. De mivel lelkünk a Napból származó erőny, ezért tekinthetjük a lelkiismeret szavát, jelképesen szólva, a Napisten sugallatának, tanításának is.
Ha a tükörbe tekintünk; önmagunkat látjuk, de e kép csak fényjelenség, tehát anyagtalan és ilyenként a szintén anyagtalan lélekhez hasonlítható. Ha a tükörben látszó önmagunk szemébe nézünk, ez ugyanolyan mintha saját lelkiismeretünkbe néznénk. De mivel a kerek aranytükör a Nap jelképe is, ezért az "Igazmondó Tűkör", ahogyan ezt népmeséink ma is nevezik. Szava a Napisten szavaként is fölfogható.
Hogy mindez mennyi s milyen költői szépségekkel lett összehozva, ilyenekkel kifejezve, ennek nyomai, maradványai népmeséinkben máig is megvannak, valamint népi hiedelmekből is kikövetkeztethetők, ha e mesék és hiedelmek ma már bármennyire romlottak, elcsenevészkedtek is.
Csak azt akarom itt még megemlíteni, hogy a régi Magyarország területe régen, azaz a mesékbeli Aranykorban, de meglehetősen még az újabb időkig is, aranyban rendkívül gazdag volt, úgyhogy itt régen az arany nem volt "ritkaság". Megmunkálása pedig az annyira keményebb kőnél sokkal könnyebb lévén, általános használatú is volt. A Duna homokja is tele volt vele, de különösen a Csallóköz mellékén. Mindez is tehát amellett szól, hogy az Aranykor valóban létezett.
Rövid magyarázat a Csodaszarvast ábrázoló rajzomhoz: Őseinknél a Csodaszarvas, az Ég, a Mindenség költői megszemélyesítése volt. Ezért van agancsa között a Nap, homlokán a hajnalcsillag, szügyén a Hold, agancsa hegyein valamint teste kétoldalán a Csillagok. (Bár ennek még más oka is van.)
Őrégi időkben éltek a mai szarvasfajon kívül még sokkal nagyobbak is, valamint volt egy fekete színű, de amelynek teste kétoldalán sok kicsi fehér foltja volt, mint az Indiában ma is élő aksis nevű, de sokkal kisebb termetű s barna alapszínű szarvasnak, valamint a közönséges dámszarvasnak is. Ezenkívül nagyobb fehér foltja volt homloka közepén és egy még nagyobb a szügyén. Mind ami különböző hagyományokból, regékből még kikövetkeztethető, de amely adatok fölsorolását itt, a rövidség érdekében el kell hagynom.
Tény, hogy az Ég kékségét csak Földünk légköre okozza, míg a Mindenség fekete s az égitestek e feketeségből fénylenek. De amit csak azóta tudunk, amióta sikerült nagy magasságokba jutnunk, a légkörünkön kívülre is. Amit azonban őseink nem tudtak, valamint tudtak még sok mást is, amit mi csak újabban tudtunk ismét meg. A Csodaszarvas agancsa hegyeire pedig őseink azért képzelték a gyertyákkal jelképezett csillagokat, mert a szarvasagancs világosabb színű hegyei valóban a viasz és faggyú keverékéből készülő gyertyákra emlékeztetnek. Viszont annak magyarázatát hogy a Csodaszarvas szarvai között miért van a pirosan fölkelő Nap, e dolog terjedelmesebb volta miatt itt el kell hagynom.
Dunántúli népi regös énekeinkben többek között mondva, hogy ő az Égen a felhők közül tűnik elő, valamint mondva még ez is:
Csodálatos szarvasnak ezer ága-boga
Ezer ága-bogán ezer égő gyertya.
Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak.
Amint hogy a valóságban is az Ég "ezer gyertyája", vagyis a Csillagok esténként gyújtatlan gyulladoznak, oltatlan aludoznak el. Látjuk tehát itt is, hogy a Csodaszarvas az Ég gyönyörű költőiségű jelképezése volt és hogy ez őseink fenséges költészete egy fönnmaradott töredéke. Annak költői szépségű értelme magyarázatát azonban, hogy a Csodaszarvasnak a szerelemhez, házasságkötéshez mi köze, itt szintén el kell hagynom, valamint azt is, hogy Hunor a Csodaszarvast miért űzi. Kikövetkeztethető pedig a Dunán túli s az erdélyi énekmaradványokból még-az is, hogy őseinknél a téli napforduló (Karácsony) éjjeli színjátékokban megvolt énekes regösök egyike Csodaszarvasnak öltözött volt, aki agancsa hegyein valóban gyertyák égtek. Múzeumokban, régi kastélyokban pedig ma is láthatunk még szarvasagancsból készült csillárokat, amelyek hegyein gyertyák avagy mécsesek vannak, csak azt nem tudja már ma senki, hogy e szokást is, mint annyi mást, a nyugatiak a mi őseinktől örökölték, de anélkül, hogy e dolog értelmét is megismerték volna. Ilyen szarvasagancsból készült csillárt - ma villany égőkkel - a ma Jugoszláviához tartozó Vörösmarton (Zmajevac) magam is láttam Maranyai-Schneider Júlia tanárnő házában, magánlakása ebédlőjében, a mennyezetről függőt. A tisztánlátás hiánya oka pedig úgy a nyugatiaknál mint nálunk is mindig, annak fel nem ismerése, hogy mi őslakos, árjaelőtti ősnép vagyunk; nyelv - s műveltség - alapítók,
De jelképezte a Csodaszarvas a Természet örök törvényét is, amely az ifjakat a leányokhoz vezérli, hogy az emberek világa fönn maradhasson. Említem, hogy a nászünnep a tavaszi napéjegyenlőségkor van, amelyet Gyöngyvirágünnepnek is neveztek, mert e virág ilyenkor nyílik, habár ma, az éghajlat hidegebbé válása miatt ma márkissé késik. Ez ünnepen Szent Szigeteken táncok, mindenféle játékok és versengések kézben alakultak párok, akik azután házastársak lettek.
FORRÁS: A NAP FIAI. 1978. január - február
Hozzászólás
az "Osvallásunk" és a mai, a kereszténység között
... és hoppon maradtam ebben. A cime alapján vártakra nem kaptam választ erre ...
egy kicsit elkedvetlenít ez ...
szeretettel, L