Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2020Jan28

2009. December 11., Péntek 11:23

Élősködőink - Őshagyományunk sebezhetősége

Írta:  TÓTH FERENC
Értékelés:
(4 szavazat)

 Őshagyományunk sebezhetősége

„Ha most feltámadna s eljőne közétek,
Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek.”
Arany János: Toldi

Mit jelent az, hogy őshagyomány, és mitől „ős”? Ahogy a személyesen ismert felmenőinket sem illendő ősöknek nevezni, vagy az ismert történelmi korokhoz és személyekhez kötődően keletkezett vallások egyikét sem nevezhetjük ősvallásnak, úgy őshagyománynak is csak az időtlen múltban létrejött szokásainkat és törvényeinket tekinthetjük.

A nyakunkon ülő, tudósnak álcázott szellemi zsoldosok, vagy döntéshozónak álcázott birodalmi helytartók mindent megtesznek, hogy saját őshagyományainkat ne ismerhessük meg, illetve, hogy kedvünk se legyen azokat megismerni. Az őseinket lejáratni szándékozó „tananyagok” azonban annyira ellentmondásosak, átlátszóak és arcátlanok, hogy egyre többen kapunk kedvet a nyomozáshoz, az igazság kiderítéséhez. Mert ha ennyire titkolják előlünk a múltunkat, akkor várhatóan nagyon érdekes dolgokra fogunk bukkanni. Nekiálltunk hát keresni.

Amit találtunk, az minden várakozásunkat felülmúlta: eleven ősnyelvet beszélünk, sokak szerint a „teremtés nyelvét”, és Eurázsiában szinte bárhol kezdjük keresni az őshazánkat, mindenhol meg is találjuk (Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I-III.; Mesterházy Zsolt: A magyar ókor I-II.; Varga Csaba: A kőkor élő nyelve). Őseink biztos tudással alakították a tájat, a domborzatot, segítették a vizek járását (Tóth József: Épített tájak a Kárpát-medencében; Andrásfalvy Bertalan: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása; Molnár Géza: A Tiszánál). Jobban értették a csillagok üzenetét, Ég és Föld, idő és tér kapcsolatát, mint a mai tudomány (Pap Gábor: Mag hó alatt, Hazatalálás; Bakos Attila: A Duna evangéliuma), vitézeink bámulatos képességű harcművészek voltak, hadvezéreink számtalanszor térdre kényszerítették Rómát és Bizáncot (Kálti Márk: Képes Krónika, Mahmúd Terdzsüman: Tárih-i Üngürüsz). Táltosaink beszélték az állatok, növények, szelek és vizek nyelvét. Ha akarták, szélviharral utaztak, ha akarták, vihart idézve rádöntötték a házat az arra rászolgáló emberekre; olvastak az emberek gondolataiban, beavatottként biztos tudással hívták segítségül bajban a szellemvilág lényeit, és még sorolhatnánk (Polner Zoltán: Csillagok tornácán – Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők; Máté Imre: Yotengrit I-III.).

A Teremtő üzenetének megértéséhez azonban nem kell táltosnak születnünk, csak hagynunk kell szabadon rajzolni a gyermekeinket, és megdöbbenve láthatjuk a papírra varázsolt ősképeket (Molnár V. József: Örökség). Ha pedig odafigyelünk Végvári Józsefre, megtudhatjuk, hogy a különböző nyelvek birtokos szerkezetei vagy birtokos esetei nagy biztonsággal elárulják, mennyire gyarmatosító, rabló hajlamú az adott nép. Nálunk sokszor annyiféle nyelvtani eset van, mint az indoeurópaiaknál, a birtokos és részes eset mégis egy és ugyanaz. Tehát az anyatejjel szívjuk magunkba a Törvényt, hogy csak részesei vagyunk a Földnek és Isten áldásainak, nem pedig urai és tulajdonosai. A felsorolás még a jéghegy csúcsának sem nevezhető, inkább csak ízelítő, hogy mi mindenre bukkanhatunk, ha betérünk egy magyar szellemiségű könyvesboltba.

Ahhoz azonban, hogy őshagyományunk erkölcsi alapjait megismerjük, még ennyit sem kell fáradoznunk. Elég, ha népmeséink legjavát megismerjük (Almafi; Fehérlófia; Az Égigérő Fa; Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető; Ludas Matyi stb.), már ezekből megtudhatjuk a „parancsolatokat”: oszd meg ennivalódat, ruhádat, hajlékodat a rászorulóval, segíts a bajbajutottakon, ne félj se a túlerőtől se a haláltól, szállj szembe a zsarnoksággal, és végül – miután győztél, és elnyerted a királylány kezét és a fele királyságot – tégy jót még az irigyeiddel, elárulóiddal is. Mennyire más világ ez, mint a nyomorban fogant indoeurópai lélek Jancsijának és Juliskájának élet-halál harca a gyermekhúsra áhítozó felnőttek ellen! (Ugye emlékszünk: azért szöktek világgá, mert a szüleik meg akarták enni őket, és azért lökték be a banyát a kemencébe, mert a banya is az ő húsukkal akarta csillapítani az éhét…) Piroska, Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke vagy Holle anyó története ugyanígy nem az erkölcsileg megbukott testvérek, társak felemeléséről szól, hanem kíméletlen kenyérharcról, vagy egyszerűen a „jó” jutalmazásáról és a „rossz” bűnhődéséről. A Csizmás Kandúr pedig egyszerűen a csalás felmagasztalása. Félreértés ne essék: az említett indoeurópai (vagy azzá vált) mesék a történelem során a magyar népmesekincsnek is részei lettek, de idegen jellegüket máig megőrizték! Gondoljunk bele: Romolusz és Rémusz, vagy Káin és Ábel népei ilyen meséken nőttek fel évezredeken keresztül. Önmagukból kiindulva nem is csoda, ha Hunor és Magor népeinek erkölcsrendjét és tudását fenyegetőnek érezték. El se tudták képzelni, hogy valakinek megvan az oka a bosszúra, van hozzá hatalma és tudása is, mégsem él vele.

Ismerjük, hogy milyen módszerekkel irtották ki, vagy sorvasztották el ezt a tudást (Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizíció). A felkapaszkodó „új világrend” eszköztárában voltak politikai cselszövések, megvesztegetés, „szent háborúk”, besúgóhálózat, inkvizíció, nyilvános, megalázó kivégzések, megfélemlítő kínzások, csonkítások, megbélyegzés, kiátkozás, tömeges áttelepítések, kötelező részvétel a miséken (agymosás egy életen át), idegen eszmék és „szakértők” folyamatos behozatala, tájrombolás, környezetpusztítás, a közösségek szétmorzsolása, a múlt átírása és a jövő megmérgezése. Kis utánajárással azt is megtudhatjuk, hogy a Természettől és a Teremtőtől rettegő, beteg lelkű, torz világképű, természetellenes észjárású, „isteninek” nevezett emberi kinyilatkoztatásokban vakon hívő, saját létalapjukat is felélő érdekcsoportok irányították és pénzelték ezt a több ezer éves irtóhadjáratot. Hadd idézzem újra Mesterházy Zsolt fent említett könyvének címét sokatmondó alcímével együtt: „A magyar ókor – A nagy ókori világháború és a „Róma-szindróma” (avagy az indoeurópai történetírás cáfolata)”.

A nagy ókori világháborúban az Eurázsiát összefüggően belakó ragozó nyelvű ősnép vívta – kezdetben dicsőséges, majd egyre kilátástalanabb – élet-halál harcát a mind népesebbé váló indoeurópai és sémi népekkel. Honnan jöttek ezek a nem ragozó nyelvű tömegek? Hisz akárhol is keresték eddig az indoeurópai vagy sémi régészek saját őshazájukat, mindenhol a ragozó nyelvű ősnép nyomaira bukkantak. Mesterházy Zsolt művének elolvasása után már tudjuk a választ: sehonnan se jöttek, de sokfelé létrejöhettek. Sehonnaivá nyomorított, gyökerét vesztett, erőszakosan összekevert, lényegesen eltérő nyelveket beszélő néptömegek szoktak kialakítani olyan leegyszerűsített, közös nyelvet, amelyből eltűnik minden hangulati árnyalat, eltűnik a nyelvet költőibbé tevő ragozás is, és csak a közvetlen túlélést szolgáló nyelvi elemek maradnak meg. Miután kialakul ez az új keveréknyelv, az egymást követő nemzedékek ajkán színesedni kezd ugyan, de az eredeti nyelvek költői színvonalát évszázadok alatt sem képes utolérni. Ha elolvassuk a Világhálón a „pidgin languages” címszó alatt írottakat (http://en.wikipedia.org/wiki/Pidgin), megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy az angol nyelvészek – miközben részletesen leírják a zagyvanyelvek létrejöttének és fejlődésének törvényszerűségeit saját gyarmataik összekevert néptömegeit elemezve – észre sem veszik, hogy a tulajdon anyanyelvük is ugyanazon jellegzetességeket mutatja. Nem véletlenül.

A mai indoeurópai nyelvek elődei is keveréknyelvekként kezdték új életüket vagy a római időkben, vagy akár sokkal korábban, de az ősműveltség ragozó nyelveihez képest mégis újnak számítanak. Tehát a természeti csapások, a háborúk és a birodalmi politika mindenkori vesztesei, a társadalomról leszakadó vagy lemorzsolódó, gyökérvesztett, hazátlanná vált tömegek kovácsolódtak új nemzetekké úgy a történelem során, hogy végül világgyarmatosítók lettek, és kielégíthetetlen kapzsisággal és gyűlölettel igyekeznek máig kifosztani és összetörni az ősműveltség szigetszerűen megmaradt bölcsőit. Azt a bölcsőt is, amelyből kizuhantak valaha, ezért tudat alatt meggyűlölték. A bölcső hiába fogadta vissza őket később (lásd a mi őseinket, akik szlávot, oláhot, germánt, zsidót, cigányt egyaránt befogadtak tömegesen), az ősnépek iránti gyűlölet mégis megmaradt. Máté Imre Yotengrit I. című könyvében idézi Bendes József táltost: „Valaha a mi fajtánk lakta keresztül Európát, Szibériától a Ligur-tengerig. Aztán a „döglesők” szétrágtak bennünket, maradtunk is, nem is. Nahát, a döglesőknek szállást adtak őseink, aztán ki is verték őket házaikból!” Azt is megtudjuk Bendes Józseftől, hogy nyelvünk a szavarokról maradt ránk, a rómaiak pedig a szavarokról nevezték el Pannónia fővárosát, a mai Szombathelyt Savaria-nak. Nocsak, a rábaközi táltosemlékezet is Mesterházy Zsolt meredeknek tűnő következtetésit igazolja, hogy mindenfelé saját ragozó nyelvű őseink nyomaival találkozunk?

Az indoeurópai és sémi történelem dicsőségesnek nehezen nevezhető kezdetei nagyon hasonlóan bontakoznak ki Varga Csaba könyveiből is (A kőkor élő nyelve, Az angol szókincs magyar szemmel, Ógörög: régies csángó nyelv, stb.), de egy kis szótárazással akár saját magunk is felfedezhetjük a nyelvbe zárt történelem egyes részleteit – valahogy pont fordítva, mint ahogy az iskolában tanítják nekünk. A kapát-kaszát, huszárt-szablyát szláv jövevényszavakként beállító birodalmi tananyag ízzé-porrá törik, ha fellapozzuk Czuczor Gergely és Fogarasi János: A magyar nyelv szótára című művét (CD-ROM, Arcanum Adatbázis Kft). Ezt a szótárt 1862-ben adta ki a Magyar Tudományos Akadémia! Mi történt azóta az Akadémiával, hogy nem nyomtatták ki újra a szótárt? „Fejlődött, felzárkózott”, azaz gerinctelenül behódolt a mindenkori birodalmi elvárásoknak? A szókincsünk javát elidegenítő nyelvészettel megtámogatott történelemoktatásunk olyan, mintha a bárányoknak a farkasok szemszögéből tanítanánk a természet törvényeit. Trójában a görögök a hősök, Karthágóban a rómaiak. Akkor miért nem hősök a hunok Rómában? Mert a báránykákat úgy kell okítani, hogy szégyenkezzenek a szarvaik miatt. Ha ugyanis előfordul nagyritkán, hogy a feldühödött kosok megsebeznek egy-egy farkast, azt bizony a farkasok évezredeken át a bárányok orra alá fogják dörgölni. De hogy ne legyen gyanús a kettős mérce, nem saját maguk hánytorgatják fel a sebeiket, hanem beidomítják a legengedelmesebb bárányokat a farkasok szövegére. Így aztán hitelesebbnek tűnik a ragadozópárti történelemszemlélet a sok jóhiszemű birkának.

Úgy tűnik, olyan korszakot élünk, amikor futótűzként terjed a felismerés, hogy mennyire másról szólt számunkra a történelem, mint ahogy láttatni akarják velünk. Igaz, minden szerző másként közelíti meg azt a folyamatot, ami idáig juttatott bennünket, mégis ugyanazokra a következtetésekre jutnak. Mesterházy Zsolt nagy ókori világháborúról ír, Varga Csabánál a peremkultúrák támadnak az ősműveltség ellen, Pap Gábor tanítása szerint a héj esküdött össze a mag ellen, Harsányi Ildikónál a ragadozó állat-ősű népek rabolják ki következetesen a növényevő állatősöktől származó népeket, a rábaközi táltosok a „dögleső népek” nyakunkra szaporodásának veszélyére figyelmeztetnek („Viseld el a jöttet, a másat, de ne tenyészd!”), Andrásfalvy Bertalan és Molnár Géza a tájjal együttműködő ember és az embert tápláló táj tudatos, központilag irányított szétrombolásának történetét tárja elénk, és még sorolhatnánk hosszan a magyar szemszögből megírt műveket.

Érdekes nézőpontból mutatja be a fenti folyamat mögöttes erőit Sütő Zoltán „Paradigma” című könyvében. Sütő Zoltán szerint az „ókultúrát” hatalmas tudású beavatottak irányították, akik tisztában voltak vele, hogy mit szabad megtennünk és mit nem, mi az ember küldetése a Földön, és mi az Élet értelme. A felsőbb szintű beavatottak ma is tökéletesen átlátják az alsóbb beavatási szinteken lévők vágyait, terveit, módszereit, így hazugságok vagy félrevezetés nélkül tudnák a tömeget irányítani. Azért csak tudnák, mert a „történelem” kiverte kezükből a pásztorbotot. Hogy történhetett meg ilyesmi? Úgy, hogy körülbelül háromezer évvel ezelőtt megjelent egy mindenre elszánt, elvetemült érdekcsoport, akik nemet mondtak az ókultúra beavatási hierarchiájára (szent rendjére), majd saját magukat minden különösebb indoklás nélkül „az egyetlen igaz Isten” kiválasztottjának kikiáltva megkezdték a beavatottak elleni, hihetetlenül következetes történelmi irtóhadjáratukat. Ők maguk (akiket Ábrahám, Izsák, Jákob, József és Mózes jelképez) nem érték ugyan el a legfelső beavatottak tudásszintjét, viszont a „sudra” tömegekhez képest ők maguk is beavatottak voltak. A „sudra” nem tudatlan, hanem korlátolt embert jelent. Korlátolt rálátású és felelősségű. Ahogy Hamvas Béla fogalmazta meg „Az archaikus közösség” című írásában: „a szolgaság, a sudra, ahogy a hindu hagyomány mondja, csak a munka mestere, semmi egyéb”. Tehát a sudra akár világhírű atomtudós vagy genetikus is lehet, hisz a mai tudósok többsége is csak az adott szakterület mestere, szemléletében semmi több. Mózes szellemi utódai – a mai tömegfélretájékoztató ipar varázslóihoz hasonlóan – bármire rá tudták venni a saját kis körén túl nem látó tömeget. Még arra is, hogy a tömeg kiirtsa a rálátásban, bölcsességben felette álló beavatottakat, majd a saját soraiból juttasson a beavatottak helyére – teljesen érdemtelenül – szerencsésnek hitt sudrákat.

Miután a régi beavatott (tehát az élet lényegét átlátó) vezetők helyére sudrákból lett új urak kerültek (akik ellen már tényleg jogosan lázadnak az elnyomottak), még könnyebb lett a tömegeket saját érdekeik ellen is mozgósítani. Ábrahám és Mózes szellemi örökösei pedig nyugodtan tologathatták és tologathatják a nagy játéktáblán a sudra császárokat, királyokat, miniszterelnököket és tömegeket anélkül, hogy bárki érdemben leleplezhetné őket. Ahogy Sütő Zoltán könyvéből kihámoztam, nem azért lehetetlen leleplezni a háttérben működő érdekcsoportokat a sudra tömegek előtt, vagy sudra szintről megdönteni az uralmukat, mert olyan mesterien rejtőzködnek (habár valamelyest tényleg rejtőzködnek), hanem azért, mert a sudra akkor sem fogná fel vagy hinné el a háttérhatalom történelmi céljait, ha iskolában tanítanák neki. Egyébként tanítják is, mégse veszi észre. Csak a Bibliát kellene magyar szemmel elolvasni és értelmezni ahhoz, hogy lássuk, mi miért történt az elmúlt háromezer évben, Ábrahám egyiptomi üzleti kalandjától Trianonon át a teljes nemzeti vagyonunk és Szent Koronánk jelenlegi elzálogosítási kísérletéig.

A Biblia, különösen Mózes könyvei a legfontosabb bizonyítékok lennének az emberiség nagy történelmi perében, ha nem jóhiszemű és jól képzett sudrák, vagy még jobban képzett mózesi beavatottak ülnének a nemzetközi jogszolgáltató gépezet (amit álságos módon igazságszolgáltatásnak hívnak) minden fontos csomópontjában. A beavatottak – a kiművelt sudrákkal ellentétben – nem csak ahhoz értenek, hogy paragrafusokkal és érdekekkel egyeztessenek valós helyzeteket, hanem ahhoz is, hogy döntéseikkel miként tudják az életet a kívánt irányba terelni. A jóhiszemű, jól képzett sudra vezetők azonban hiába fordítanak egyre nagyobb összegeket például a szegénység felszámolására, a szegénység ettől csak még nagyobb lesz. A mózesi mintát követő beavatottaknak pedig az eddigi tapasztalatok alapján egyáltalán nem célja a nyomor felszámolása. Hogy miért sül el mindig a visszájára a sudra vezetők és tudósok összes nagy kezdeményezése és újítása? Amiért a Mézga Család is mindig pórul jár a Köbükitől kapott műszaki csodákkal. A sudra, ha elég okos, képes lehet megtervezni, kivitelezni és használni mindenféle bonyolult ketyerét az atomerőműtől a géntechnikával módosított élőlényekig, csak épp a lényegre nem képes: azt eldönteni, hogy a Teremtés Rendjében milyen emberi újításnak van létjogosultsága és milyennek nincs. „Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli. De hogyha elfecsérli, s rontja majd a főztet…” figyelmezteti Lucifer az Urat Madách művében.

Ezek után csak egy nyomasztó kérdésem marad: ha ekkora tudás, bölcsesség és erő birtokában voltak beavatott őseink, akkor mégis hogy szoríthatták ki őket az élet szinte minden területéről a testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt súlyosan beteg, egymást is gyűlölő érdekcsoportok? És ez az „egyetlen” kérdés újabb kérdéseket szül: Mi hiányzott az őshagyományunkból? Talán az alattomos, becstelen módszerek elhárításának a képessége? Vagy a megfelelő szervezőképesség? Vagy netán nem hiány, hanem többlet okozta a bajt? Talán olyan „parancsolatok” is voltak az őshagyományban, amelyek túlzottan is megkötötték őseink kezét, akik így még a végveszély biztos tudatában sem csaphattak le kellő eréllyel a jövőt megmérgező erkölcsi fekélyre? Most, amikor újjáéledni látszik az őshagyomány, mit változtassunk rajta annak érdekében, hogy ne mindig a rosszabb, önzőbb, természetellenesebb érdekcsoport kerüljön hatalomra? Ha valamilyen erkölcsi sarokpontot megváltoztatunk a cél érdekében, vajon belátjuk-e a következményeit? Milyen változtatás mellett érezhetjük még őseink szellemi örököseinek magunkat? Milyen viselkedést várhat el tőlünk a Teremtés Rendje?

Nem tudok most minden kérdésre válaszolni, és talán nem is nekem kell konyhakész válaszokkal előrukkolnom. Mindenkinek meg kell találnia a saját válaszait ezekre a kérdésekre, és meg kell tanulnunk jól kérdezni. Ha pedig újra lesznek közösségeink (olyan embercsoportok, akik közösen vetnek és aratnak, egymásért élnek és halnak), maguknak a közösségeknek létfontosságú lesz kidolgozni azokat a testi-lelki-szellemi önvédelmi fogásokat, amelyekkel távol tarthatják maguktól a bomlasztó eszméket és hordozóikat. De érzésem szerint az őshagyományunk kisközösségi szinten nem is mondott csődöt soha, így ezen a szinten nem hinném, hogy szükség lenne szándékos újításokra. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Török Tibor: „Erkölcs és vallás, mint evolúciós alkalmazkodás” című tanulmányát.

Társadalmi-birodalmi szinten viszont már más a helyzet. Tapasztalatom szerint nagyobb közösségek esetében (ahol már nem ismer mindenki mindenkit) korunkban nem azokból lesz vezető, akiknek nagyobb a rálátásuk az Élet Rendjére, hanem akik jó szervezők. Talán épp ez volt őshagyományunk legsebezhetőbb pontja: minél magasabb beavatási szintre jut valaki, annál inkább leveszi róla az Élet a gyakorlati szervezési munkák terhét. Így aztán a kiirtásukra törő háttérerők – kihasználva a kínálkozó történelmi helyzetet, például a bibliai József a zsidóbarát fáraó uralkodását – könnyedén elszigetelhették a fő beavatottakat az alattuk lévő beavatási szint, a védelem képviselőitől, és hirtelen József rokonsága került minden fontos hivatalba. Ennek az eredményét láthatjuk korunkban is. Ilyen helyzetben viszont a legfelső beavatottaknak kéz nélkül kellene fogniuk, és láb nélkül kellene járniuk, sőt, ha a mai tömegtájékoztatás („világmédia”) Mózes iránti elkötelezettségét nézzük, akkor még szólniuk is száj nélkül kellene.

Tanulnunk kell a történelmi leckékből. Akármi is volt őseink világának legsebezhetőbb pontja, egy biztos: ellenségeink fő erőssége a jó szervezőképesség és a gátlástalanság ötvözete volt. Ki kell nevelnünk saját sorainkból azokat a harcosokat, akik értelmesek, becsületesek, bátrak, önzetlenek, mégis kifejezetten jó szervezők. Hogy kik lesznek ezek? Ezt rövidesen meglátjuk. Akik az összeroskadó gazdaság, a tudatos eladósítás, a nemzeti vagyon kiárusítása, az idegen érdekek gátlástalan nyomulása ellenére is képesek tisztességes (tehát magyar lelkiismeretünknek megfelelő, és megélhetést is biztosító) munkához juttatni honfitársainkat, akik az olcsó külföldi tömegtermékek özönében is képesek piacot szervezni a magyar termékeknek, akik a médiaellenszél (mit szél – szélvihar) tombolása ellenére is képesek hatalmas tömegeket megszólítani, azok megérdemlik a bizalmunkat és a támogatásunkat. Ha szervező harcosaink és a munkával, hittel őket segítő nemzet kiállja a próbát, akkor újra valódi beavatottak vezethetik a Kárpát Hazát, és visszatérhet régi tisztességes, közösségi, teremtő életéhez Boldogasszonyunk Népe. Ha feltámasztjuk Toldi Miklóst, Nagy Lajost is ad hozzá az Ég, ha felélesztjük Kinizsi Pált, akkor visszakerülhet Hunyadi Mátyás fejére a Szent Korona. Isten úgy segéljen bennünket!

Kelt Máriabesnyőn, 2009. Fergeteg havának huszonnegyedik napján

Államosítás az ókori Egyiptomban, avagy miért kell megoldanunk a lakossági ellenőrzésű gabonatárolást

Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
„Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?”
Ady Endre: A grófi szérűn

Nem volt az olyan rég, amikor a búzát még életnek hívtuk, amikor még Krisztus képét láttuk minden búzaszemen. A pénzemberekből lett grófok szérűjén azonban elégett valami olyan is, ami a szemnek láthatatlan: a gabona tisztelete, az élet tisztelete. A közelmúltban olvastam egy mezőgazdasági szaklapban, hogy túl kellene már lépnünk azon a régimódi szemléleten, hogy a gabona étkezésre, a tűzifa pedig fűtésre való. Egyik is, másik is növényi biomassza, amit állítólag arra kell használnunk, amire éppen kifizetődőbb. Márpedig idén, 2009-ben a gabona ára a tűzifa ára alá kúszott... Vannak, akik ilyenkor úgy gondolják, hogy ideje beszerezniük olyan kazánt, amiben a gabona jó hatásfokkal égethető, és vannak, akik szerint nem érdemes ennyi gabonát termelnünk és tárolnunk. Szerintem viszont – és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül – a gabonaégetés épp olyan gyalázatos erkölcsi szétesés, mint az emberevés, egyébként pedig soha nem volt még olyan fontos a gabonatermelés és -tárolás, mint a most következő időkben. Hogy miért? Mert a természetben a szokatlanul nagy bőséget szűkség, ínség szokta követni. És ha nem gondoskodunk magunkról most, a bőség idején, majd gondoskodnak a birodalmi válságkezelő szakemberek, de annak súlyosabb ára lehet, mint gondolnánk.

Ugorjunk vissza lélekben néhány évezredet. Az egyiptomi Józsefet (Mózes első könyve) a gondoskodás, a bölcs előrelátás, a testvéri szeretet, a megbocsátás és a nagylelkűség jelképének szokás tekinteni. Nézőpont kérdése. A leszármazottai, szellemi örökösei részéről természetes ez az értékelés. Mi magyarok azonban jobban tesszük, ha az egyiptomiak szemszögéből is megvizsgáljuk az eseményeket, és párhuzamba állítjuk saját történelmünk idevágó részeivel.

És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó, de te nálad nélkül senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén. És nevezé a Faraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak, és adá néki feleségűl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére. József pedig harmincz esztendős vala, mikor a Faraó előtt, az égyiptomi király előtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elől, és bejárá az egész Égyiptom földét. És a föld a hét bő esztendő alatt tele marokkal ontá a termést. És összegyűjté a hét esztendőnek minden eleségét, mely vala Égyiptom földén, és a városokba takarítá az élelmet, minden városba a körülte levő határ élelmét takarítá be. És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, annyira, hogy megszűntek azt számba venni, mivelhogy száma nem vala. 1 Móz. 41, 44-49.

József tehát, miután bebizonyította, hogy jobb „szakember”, mint egyiptomi kollégái, gazdasági és közigazgatási teljhatalmat kapott a fáraótól. Ez szükséges is volt ahhoz, hogy a rendkívüli gabonabeszolgáltatást és az állami gabonatárolást megszervezhesse. Ebben első ránézésre nincs is semmi rossz, hiszen a központosított tárolás sokkal olcsóbb és hatékonyabb, mint az elaprózott, egyéni tárolás. Csakhogy minden éremnek két oldala van. A központosítással együtt jár a függőség. A függővé tett tömegek önvédelmi lehetőségei pedig – történelmi tapasztalataink alapján – jelképesnek is alig mondhatók.

Elméne azért József és tudtára adá a Faraónak, és monda: Az én atyám és atyámfiai, juhaikkal, barmaikkal és mindenökkel valamijök volt, ide jöttek Kanaán földéről; és most Gósen földén vannak. És vőn ötöt az ő testvérei közűl, és állítá őket a Faraó elé. És monda a Faraó a József testvéreinek: Mi a ti életmódotok? És mondának a Faraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, mint a mi atyáink. És mondának a Faraónak: Azért jöttünk, hogy e földön tartózkodjunk, mert a te szolgáid barmainak nincs legelője, mivelhogy elhatalmazott az éhség Kanaán földén: hadd lakjanak azért most a te szolgáid Gósen földén. És szóla a Faraó Józsefnek, mondván: A te atyád és a te atyád fiai jöttek te hozzád. Égyiptom földe ímé előtted van; e föld legjobb részében telepítsd le a te atyádat és atyádfiait, lakozzanak a Gósen földén: ha pedig tudod, hogy vannak közöttök arra termett emberek, tedd azokat az én barmaim gondviselőivé. 1 Móz. 47, 1-6.

Figyeljünk a részletekre! Nem elég, hogy Egyiptom legjobb földjén telepíthette le József az atyafiságát, még állami hivatalokat is osztogathatott közöttük. Mert aki a fáraó nyájának gondviselője, az már nem egyszerűen juhpásztor, hanem köztisztviselő!
De miért is jöttek ezek az emberek Egyiptomba? Mert a gazdasági válság az ő korábbi „hazájukat” már elnyelte. Az egyiptomiak pedig látszólag minderről nem vesznek tudomást, hisz Egyiptomban még van olcsó áru a bevásárlóközpontokban, a tévésorozatok töretlenül folytatódnak, és nem lőnek az utcán, legfeljebb a nemzeti ünnepeken, és csak az izgágákra, akik ilyenkor nem maradnak rendes fogyasztóként a tévé előtt.

És ellátja vala József az ő atyját és atyjafiait, és az ő atyjának egész házanépét kenyérrel, gyermekeik számához képest. És kenyér nem vala az egész föld kerekségén, mert igen nagy vala az éhség, és elalélt vala Égyiptom földe, és a Kanaán földe az éhség miatt. József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi találtatik vala Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek vala; és bévivé József a pénzt a Faraó házába. És mikor elfogyott a pénz Égyiptom földéről is, Kanaán földéről is, egész Égyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz? És monda József: Hozzátok ide barmaitokat, és adok néktek a ti barmaitokért, ha nincs pénz. És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik József kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért: és eltartá őket abban az esztendőben kenyérrel az ő barmaik összeségéért. Mikor pedig elmúlék az esztendő, menének hozzá a második esztendőben, és mondanának néki: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk. Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el. Megvevé azért József egész Égyiptom földét a Faraó részére, mert az Égyiptombeliek mind eladák az ő földjöket, mivelhogy erőt vett vala rajtok az éhség. És a föld a Faraóé lőn. A népet pedig egyik városból a másikba telepíté Égyiptom egyik határszélétől a másik széléig. 1 Móz. 47, 12-21.

Tehát mi is történt, amikor már Egyiptomot is elérte a gazdasági válság? Először a lakosság teljes pénztartalékát vonta be József, majd államosította a teljes állatállományt. Az állatállomány abban az időben nem csak élelmet jelentett, hanem a közlekedés, az áruszállítás és a földművelés eszközparkját is. Milyen érdekes egybeesés, hogy a válságot megelőzően pont ebben az ágazatban kaptak köztisztviselői állást József testvérei...

Mivel a gazdasági válság folytatódott, a kétségbeesett és kiszolgáltatott egyiptomiak végül a személyes szabadságukról és a földtulajdonukról is lemondtak, József pedig bevezethette a 20%-os átalányadót. A legsúlyosabb csapás azonban nem a rendszeres adó bevezetése volt, hanem az, hogy József gyökértelen tömeggé tette Egyiptom hajdan büszke népét. Miért kellett a népet összevissza költöztetni? Ugyanazért, amiért bennünket is össze-vissza költöztettek a szovjet helytartóság idején. „Tetszettek volna forradalmat csinálni” mondta Antall József, amikor elmaradt a népnyúzók számonkérése 1989 után. Aki nem a szülőföldjén él, az könnyebben hajtja igába a fejét, az nem tud már „forradalmat csinálni”, legfeljebb lázadozni. Mert amíg a szülőföldjén élő embert minden fa, minden sírdomb, minden szál fű arra fogja emlékeztetni, hogy valaha szabad emberként éltek itt az ősei, addig a gyökértelen proletár, aki nem a szülőföldjén él, akire nem köszönnek vissza a nagyszülei ültette fák nap mint nap, egy idő után már el sem tudja képzelni, hogy szabad, önellátó emberként is lehetséges élni.

Csak a papok földét nem vevé meg, mert a papoknak szabott részök vala a Faraótól és abból a szabott részből élnek vala, a mit nékik a Faraó ád vala; annak okáért, nem adák el az ő földjöket. 1 Móz. 47, 22.

Ez a döntés várható volt, hiszen József beházasodott egy rangos papi családba. Szerintem azonban József akkor is megkímélte volna a papok földjét, ha nem lett volna családilag érdekelt ebben. Amit az egyiptomiak életében jelenthetett a papság, azt jelenti a mi életünkben a tömegtájékoztató ipar. Velük muszáj volt Józsefnek alkut kötnie annak érdekében, hogy öntudatára ne ébredhessen a nép. Mert ha a nép ráébredt volna, hogy milyen csapdába csalták, kegyetlenül elszámoltatta volna Józsefet is és a fáraót is. Ugyanis azt a gabonát, amit a szűkös esztendőkben arcátlanul nagy áron osztott József a népnek, azt maga a nép termelte meg. Ha a tömegtájékoztatás azt sulykolja, hogy örüljön a nép, mert kegyes és gondos urai megkímélték nyomorult életét, akkor meghunyászkodik, legfeljebb néha morog. Ha viszont azt hallanák az emberek, hogy a föld azé, aki megműveli, és a mag azé, aki megtermeli, akkor a nép nem hagyná magát kisemmizni.

És monda József a népnek: Ímé megvettelek titeket a mai napon, és a ti földeteket a Faraónak. Ímhol számotokra a mag, vessétek be a földet. És takaráskor adjatok a Faraónak egy ötödrészt; négy rész pedig legyen a tiétek, a mező bevetésére és éléstekre, mind magatoknak, mind házatok népének, és gyermekeiteknek eledelül. És mondának: Életünket megtartottad; hadd találjunk kegyelmet uram szemei előtt, és szolgái leszünk a Faraónak. És törvénynyé tevé azt József mind e mai napig Égyiptom földén, hogy a Faraóé az ötödrész, csak a papok földe, egyedűl az nem volt a Faraóé. Lakozék azért Izráel Égyiptom földében a Gósen földén, és ott megöröködének, s megszaporodának és megsokasodának felette igen. 1 Móz 47, 23-27.

A végkifejlet magáért beszél. Az izraeliták gyors térnyerése azonban a végnek csak a kezdete volt. Mózes második könyvéből kiderül, hogy a következő egyiptomi nemzedék még nagyobb nyomorúságot kellett átéljen annak következtében, hogy kialakult egy kezelhetetlenül nagy létszámú belső ellenség. De ez már egy másik történet. Lényeg az, hogy Egyiptom később nem tudott ellenállni a görög és római jelmezbe öltöztetett züllesztésnek sem, és népe szép lassan beolvadt a nyakára szaporodó, arabul beszélő tömegbe. Ez bizony nemzethalál, és nem éppen a dicsőséges változat.
Nézzük, mit ronthattak el az egyiptomiak, mitől váltak ennyire kiszolgáltatottá és befolyásolhatóvá?

Itt a következtetés irányát megfordítom, azaz most a magyar gazdálkodás történetét vetítem vissza az egyiptomi időkre.
Az első hiba az lehetett, hogy az ártéri gazdálkodásról az egyiptomiak áttértek az öntözéses gazdálkodásra. A kettő között lényeges különbség, hogy amíg az ártéri gazdálkodás csekély, de pontosan tervezett beavatkozással segíti a víz szétterülését és visszahúzódását, addig az öntözéses gazdálkodás erővel viszi a vizet a szomjas földekre. Azon túlmenően, hogy az öntözés szikesíti a talajt, társadalmi kárt is okoz. Míg az árterek elaprózott földmunkáit a helyi közösségek külső segítség nélkül végzik, addig az öntözőcsatorna-hálózat kiépítése „nagyberuházás”, amit vagy az állam végez, vagy valamilyen gazdasági érdekcsoport, külső vállalkozó. Ez máris gazdasági és munkaszervezési függőséget okoz.

A második hiba a természetes élőhelyek elpusztítása volt. Az öntözéses gazdálkodás kevésbé illeszkedik a táj adottságaihoz, mint az ártéri gazdálkodás. Rengeteg műtárgyat (gátakat, zsilipeket, tározókat, utakat, stb.) igényel, amelyeknek bizony útjában állnak az erdőfoltok, lápok, mocsarak, időszakos vízfolyások és egyéb természetes tájalkotók. Márpedig ahogy fogynak a vízi és szárazföldi élőhelyek, úgy fogy a hal- és vadállomány. Ha „vadat s halat” nem ád eleget a táj, akkor szántó- és legelőgazdálkodás vagy élelmiszer-kereskedelem nélkül már nem lehet életben tartani a lakosságot. Tehát a bérből, fizetésből vagy segélyből élőkön kívül megélni csak az tud, akinek földje és állatállománya vagy egyéb nyilvántartásba vehető termelő tulajdona van. Akinek állása vagy tulajdona van, az adóztatható, zsarolható, megfélemlíthető, gazdaságilag tönkretehető, jogilag pedig gúzsba köthető.

A harmadik hiba az árutermelő gazdálkodás általánossá válása és az önellátó gazdálkodás elsorvasztása. Sokak fejében él az a civilizációs hittétel, hogy az árutermelés fejlettebb gazdálkodási mód, mint az önellátás, ráadásul több embert képes táplálékkal és munkával ellátni. Ennek a dogmának szerintem még az ellenkezője sem igaz. Fejlettebb-e a daganatsejt, mint az önkorlátozásra képes, egészséges sejt? Az önellátó gazdálkodásra épülő társadalmakban elképzelhetetlen a tömeges munkanélküliség is és a túlnépesedés is. Ha ugyanis a táj embereltartó-képessége növekszik, akkor több dolgos kézre van szükség, így több gyermek születik; ha viszont csökken a táj termékenysége, akkor azonnal vissza kell fogni az éhes szájak sokasodását. Ennek legegyszerűbb módja, ha kolostorba vagy hadba vonul az, akinek nem jut kapanyél. Az árutermelésre és magántulajdonra alapozott társadalom azonban elodázhatja a „mélyszegénységben élő” rétegek túlnépesedésének és a viszonylagos jólétben élők túlfogyasztásának a gondját, hisz kereskedelemmel, erőforrás-átcsoportosítással, hitelfelvétellel, a természet és a jövő kiárusításával (pl. kereskedelmi célú erdőirtással vagy külszíni fejtéssel) sokáig fenn tudják tartani a gazdaság működőképességének látszatát és a megszokott, de valójában tarthatatlan fogyasztási szokásokat.

Mi a megoldás?

Elsősegélyként mindenhol helyben fel kell mérnünk, hogy mennyi tárolt gabona van ténylegesen magyar tulajdonban, azaz olyan emberek kezében, akik vállalnák a biztonsági tartalékolást a helyi közösség érdekében és a helyi közösség segítségével (pl közös pénzügyi kockázatvállalással, természetbeni segítséggel). Számomra figyelmeztető jel a jelenlegi elképesztően alacsony gabonaár. Hogy hová vezethet, ha az államra, az EU-ra vagy ismeretlenekre bízzuk a gabonatárolást, azt Egyiptom szétzüllésének történetéből már ismerjük. Amikor már eladhatatlanul olcsó a gabona, az arra figyelmeztet, hogy a közeljövőben megfizethetetlenül drága lehet, vagy esetleg egyáltalán nem lesz. Élelemhiány esetén pedig a lakosságot nagyon könnyű annyira sarokba szorítani, hogy lemondjon maradék jogairól is.

A magyar tulajdonú tárolt gabona most fontosabb még a saját malomnál is, mert szükséghelyzetben őröletlen búzából is lehet jó ételeket készíteni, de az üres malommal nem sokra megyünk. Jelenlegi kiskereskedelmi áron (40 Ft/kg) egy felnőtt ember egy évi kenyérgabona-szükséglete 10-15 ezer forintból megvásárolható! Nagy tételnél ennek a feléért is "leköthetnénk" a gabonát azoknál a honfitársainknál, akik az ajánlatunk hiányában kényszerűségből áron alul is eladnák a gabonát a bibliai József szellemi örököseinek. Lekötés, közös tárolás helyett szóba jöhet a háztartási szintű egyéni tárolás is, például leselejtezett, gondosan kiszárított boroshordókban, vagy ha nagyon száraz gabonánk van, akár légmentesen záró műanyag hordókban is, hogy egér, moly vagy zsizsik ne tegye tönkre a készleteinket.

Javaslom, hogy mindenki kezdje el tehetségéhez mérten a felderítést, aztán osszuk meg egymással a tapasztalatokat, a bevált ötleteket és a valóban felmerülő buktatókat. Azért csak a valóban felmerülő buktatókat, mert előszeretettel fojtjuk meg a cselekvési ötleteket fölösleges aggályokkal. Ne a bevásárlóközpontokat rohanjuk meg pánikot keltve, hanem gondos szervezőmunkával előzzük meg, hogy az „égő élet heve” kazánokat fűtsön az élelmiszerválság árnyékában!

Kelt 2009-ben Máriabesnyőn, Kikelet havának 22. napján

 

Megjelent: 22725 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. November 02., Péntek 13:29

Hozzászólások  

 
úgyistudodki
#3 isra-hellúgyistudodki 2018-11-03 20:08
Emanuel rabinovich rabbi 1952. január 12.-én Budapesten mondott beszéde, mindennél többet elárul,hogy milyen jövőt szánnak nekünk a "kiválasztottak"! Megtalálható a neten,és a NIF.-n is olvasható!
Csak erős idegrendszerű és gyomrúaknak!
Idézet
 
 
Pálos Trend
#2 MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!!!Pálos Trend 2018-11-02 12:18
ORBÁN VIKTOR UNOKATESTVÉRÉNEK VALLOMÁSA A BANKÁRKORMÁNY LAKÁSMAFFIÁJÁRÓL ÉS AZ ISRAHELL PARANCSÁRA ZAJLÓ MAGYAR-IRTÁSRÓL‼️‼️‼️
Idézet
 
 
úgyistudodki
#1 parazitákúgyistudodki 2018-11-01 18:45
Wass Albert tökéletesen megírta a "patkányok honfoglalása" című versében a szóban forgó helyzetet. De akkor még Ő sem sejtette,hogy a ma embere(?) képes lesz az Igazat kellemesre cserélni. Mert ami Igaz az jó is,de ami jó,az nem biztos,hogy igaz,legfeljebb kellemes lehet. De van e az ember ma annyira hitvány,hogy az igazat kellemesre cserélje? Hát van !! Jelenleg az országunkban,a világban a gonoszt,a sátánt szolgálják. Tisztában vannak vele,hogy a többségnek ártanak,kihasználják,butítják, mérgezik, pusztítják , de a pénz imádata mindezt felülírja. Legfőbb bűn az "írástudók" hazaárulása. Nekik nem lehetőségük,hanem kötelességük lenne az élre állni, és tiltakozni,hogy itt és most elég! IGAZSÁGOT ! De ők is beálltak a bűnt szolgálni. Mit szolgálni,ők maguk a bűn,a fertő! Hiszen az írástudók kiművelt sisere hada vezeti az országot. Sem az iskola,sem az irány nem jó,de még maga az ember(?) sem! ( János evangélium 8.44)
Nem csak az bűnös aki felbújt,hanem aki elfogadja az aljasságért kapott honoráriumot. Márpedig az ország vezetése ezt teszi! Bizonyos vallási köntösbe csomagolt, israeli cionista lobbi kénye kedvének engedelmeskedve kiárulták az országot, pusztulásba,menekülésbe kergetve a Népet. Nem kell mismásolni, ezek a tények! Lehet itt holokausztozni, antiszemitázni, de "MI" vagyunk a vesztesei,mert a "MI" bőrünket adják el a vásáron. Ébresztő! Döntse el mindenki,hogy kit szolgál! A fényt,vagy a sötétséget, a bűnt,vagy az IGAZSÁGOT ! Jól gondolja meg mindenki,mert a döntése a világ végezetéig elkíséri,és aszerint adatik néki!
ÁMEN!

"Az Emberi élet egyetlen értelme és célja, az Igazság keresése,az érte való szakadatlan küzdelem! Minden más hiába való és felesleges, pusztán a hitványak érvelése!" Tóth Ferenc
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70%Sweden 1.1%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.5%Norway 0.8%
Ukraine 3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Australia 0.2%
Germany 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 1
This Week: 1303
Last Week: 12137
This Month: 77008
Last Month: 20504
Total: 2290946

Belépés