Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2017Jul27

2013. Február 06., Szerda 20:58

Az önellátás - Gondolatok és tapasztalatok

Írta:  Szabados Csaba
Értékelés:
(22 szavazat)
FRISSÍTVE: 2013-02-06 Sokan keresnek meg manapság azzal, hogy szeretnének falura költözni, gazdálkodni, egyenesen falusi önellátást folytatni, miközben látom: fogalmuk sincs az egész miben létéről. Számos kezdeményezésről is hallani, olvasni, ami egész falvakat állít a lehető legteljesebb önellátás pályájára, - sok helyen há'Istennek sikeresen – egészen odáig, hogy próbálnak létrehozni az eredetihez közeli társadalmi-gazdasági berendezkedésű falvakat, ahol ugyancsak az önellátó, más néven organikus gazdálkodás lenne az alap.

onellatasEzért tartom szükségesnek hogy illúziók, sallangok nélkül beszéljünk az önellátásról, a falusi létről, annak mai realitásairól és lehetőségeiről, mert –sokakkal együtt nekem is- az a véleményem, hogy az egyik legsürgetőbb dolga társadalmunknak – és egyben kitörési pontja is – a falusi élet és élelmiszer termelés újjászervezése! Ehhez tudnunk kell: miről is beszélünk! Mondom ezt azoknak, akik eddigi életüket, vagy nagy részét városban töltötték és hallgatva idők szavára, vagy kényszerből fontolgatják a falura költözést, gazdálkodást.

Először egy vázlatszerű áttekintés, majd bővebben.

1. A falusi társadalom, gazdaság régen, amikor még tényleg az volt.
2. Az eredeti önellátás eszköz és igényszintje.
3. A falu mai helyzete.
4. Az önellátás mai lehetősége.
5. Hová és hogyan menjek, ha falura akarok költözni?
6. Egy önellátó falusi porta és csatolmányai.
7. Mit, mennyit termeljek, hová, hogyan adjam el, avagy üzemméretezés.
8. A fenntarthatóságról
9. Jól meggondoltam? Akkor hajrá!

1. Kezdetben vala egy alkalmatos hely valami vízfolyás mentén, amihez bejárható távolságra legelők, szántónak alkalmas földek, erdők egyaránt valának, így az emberek alkalmatosnak találák azt lakóhelyül választani. Építenek hát egymás közelében emberi és állati hajlékokat magok és jószágaik védelmére az időjárás, valamint emberi-állati kártevők ellen. Másnap aztán összeterelték állataikat és közösen pásztorokra bízák azokat, kik kihajták az barmokat legelni.

A többi népek pedig ökreiket eke elé fogva felszánták az arra legalkalmasabbnak ítélt földeket, amennyit bírtak és szükségesnek gondoltak önmaguk kenyerére és barmaik takarmányára. A felszántott földekbe vetettek is –közösen, mert úgy könnyebb, - zabot, rozsot, tönkölyt, árpát, kölest, hajdinát, majd közösen, - mert úgy hatékonyabb, - le is aratták, haza hordták, kicsépelték és ki-ki tehetsége, területe szerint illendőt hazavitte. De nem csak a magot, hanem a pelyvát és a szalmát is, mert itt nincs hulladék, nincs olyan melléktermék, amit a parasztgazdaság ne tudna hasznosítani. (Pl. a rozs szalmája volt az a bizonyos zsúp, amit hazánkban évszázadokig tetőfedő anyagként használtak, istállóra, házra, templomra egyaránt.) De a többi kalászos szalmája is mind értékes anyag volt: alomként szolgálva embernek (szalmazsák volt akkoriban az ágybetét), állatnak. Aztán benépesült az udvar mindenféle jószággal: tyúkok, kacsák, libák a baromfiudvarban, kecskék, birkák, disznók a közeli legelőkön, tehén, szamár, ló a fő haszonállatként, tejforrásként és igásként. Egy parasztportán csak egységben képzelhető el a növénytermesztés és az állattenyésztés, egymásra épülve, egymást kiszolgálva. Hogyan?

Az állat adta a vonóerőt a földműveléshez, szállításhoz, a talajerőpótlást trágya formájában a szántóknak, a „fűnyírót" a legelőknek és persze a legfőbb hústartalékot az embernek. Ezen felül számtalan „melléktermék" szolgálta az önellátó embert: a kacsa, liba pehelytollával tömték meg a párnát, dunyhát, a birka bőréből készültek a meleg téli ruhák (suba, guba, bunda), gyapjából szőttek, faggyúja mécsest táplált, bendője oltóanyag volt a sajthoz, a kos hólyagjából erszényt, később dohányzacskót készítettek. Marhabőrből készültek a lószerszámok, szíjjak, övek, erős vízálló kabátok, tegezek, bőrvértek, nyergek és még sorolhatnánk. A paták szarujából gombok, hajtűk, fésűk lettek, a szarvakból kürt, vagy ivótülök, csanak. Egyszóval a belek egy részének kivételével, nem volt az állatoknak olyan része, amit fel ne dolgoztak volna házi körülmények között, a maihoz képest kezdetleges eszközökkel, de nagy szakmai tudással és szorgalommal.

Az állattartás igényeihez igazodott a növénytermesztés, meg persze a család kenyérgabonáját is meg kellett termelni. A szántók kapták vissza az állatok „végtermékét" a trágyát, mely az ugarolással együtt a talaj termőképességének fenntartását jelentette évszázadokon át, míg az ember ki nem találta a vegyszereket, teljesítmény fokozókat, de ez már a fenntarthatóság témaköre.

Nos, ez volt a falvak kialakulásának elnagyolt története, erről elég annyit tudnunk, hogy aztán több száz (vagy ezer) évig nem változott lényegesen: voltak szolgálónépek, akik művelték a földeket, nevelték a jószágot, végezték dolgukat és voltak urak, akik beszedték az adókat, szervezték a munkát, bíráskodtak és védelmet nyújtottak. Mert nem volt elég sohasem csak megtermelni a javakat, meg is kellett védeni azt, a vadaktól és rablóktól egyaránt. Mellesleg egy rövid kitérő a középkori viszonyokra: egy jobbágytelek nagysága, bár függött a vármegye földjeinek minőségétől, országosan 16-36 hold szántóból (7-16 ha) és 6-22 kaszás rétből (1 kaszás=1 szekér széna, 1 tehén téli takarmányozásához kb. 4 szekér széna kellett) és belső telekből (1.100-1.200 négyszögöl) állt, „Alapelv volt, hogy a nyolcadtelkes jobbágy is akkora föld birtokában legyen, hogy abból családját eltarthassa és kötelezettségeinek megfelelhessen." Ebből a jogából pedig őt, míg művelte földjét és teljesítette kötelezettségeit ki nem lehetett vetni! Mi is van ma?

Ha jobban megnézzük, egy kisbirtokos jobban ki van szolgáltatva az államnak, bankoknak felvásárlóknak, mint volt valaha a jobbágy, több terhet visel, mint valamikor a jobbágy és bizonytalanabb a léte, mint valaha is volt a jobbágynak!

Nos, lendüljünk túl a „boldog" békeidőkön és nézzük a legutóbbi még működő önellátó falusi életet! Ez – magyarországi viszonylatban a XX.szd. első felére tehető, bár már itt erősen megjelennek a városi, ipari termékek, de még tartható az életforma, csak mind több falusi kézműves marad munka nélkül és tűnik el a városok munkásnegyedeiben.

Gondoljuk csak el: a XIX. szd. első felében még a napi fogyasztási cikkek 95%-át a falu megtermelte önmagának, tehát nem mindenki mindent magának, de legalább falun belül maradt a megtermelt érték! Az ekét, szerszámot, patkót a helyi kovácsok készítik, a kelmét a takács, vagy az asszony szövi télen, abból ruhát a szabó varr a szomszédban, az állatbőröket a varga cserzi, a tímár készíti ki, a szűcs csinál belőle viselhető holmit. A molnár részesedésért őröl, a fazekas helyben készíti agyagedényeit, mindezért a paraszt saját termékeivel fizet, nem pénzzel! Vagyis nincs helye benne a banknak, a multinak, a tőkésnek, az államnak is alig-alig, így ez nem tetszik nekik, jöjjön a kapitalizmus és az önfenntartó falunak vesznie kell!

Lássuk csak: Magyarországon 1867-es „kiegyezés" után indul meg a kapitalista szabadrablás és az önellátó gazdasági rendszer felszámolása hatalmas lendülettel: már az 1910-es évekre 3 millió koldus országa vagyunk, mely 3 millió emberünk ki is tántorog Amerikába és csak nagyon kevés tér vissza. Ez volt az első megrendítő csapás a hagyományos falusi gazdálkodásra, társadalomra, aztán jön a kapitalizmus mindent elsöprő dömpingje, ami a maradékot maga alá gyűri, de a nyakas magyar paraszt még tartja magát, visszavonul portájára, néhány hold földjére és csendes ellenállásként hosszú távú önellátásra rendelkezik be. Van benne gyakorlata: Mohács óta egyfolytában idegenek rabolják az országot és tökmindegy, hogy lófarkas, vagy sasos zászló alatt jönnek, visznek amit érnek, tehát parasztunk megtanul elrejteni és rejtőzködni, túlélni. Nekünk, magyaroknak akarnak amerikai filmeken túlélést tanítani, hogy hogyan maradj életben a sivatagban két napig? Röhögnöm kell!

Itt egy nép él túl már 500 éve mindent: törököt, széthúzó magyar politikusokat régen és ma, habsburgot, németet, oroszt, románt, trianont, vesztes háborúk sorát, kommunizmust, kapitalizmust, ami nálunk nem volt, az a jólét és nyugalom. És mégis élünk! No ez biztasson mindannyiónkat: van önellátás, van túlélés, de azt nem adják ingyen, nem letölthető két kattintással és nem a kényelmes fotelból kell nézni!

Tehát XX.szd. eleje: a vidék még teljesen maga termeli élelmét, eszközei egy részét, de használati tárgyai nagy részét már boltban veszi, városi, ipari termék. Szolgáltatásokat még nem igazán vesz igénybe. De a rohamozó világgazdaságnak ez sem elég, még ezt is el akarja venni, küldi hát a kommunizmust, ami szó szerint minden paraszttól elveszi mindenét, amivel önellátni tudott eddig: földet, jószágot, eszközöket, sok esetben a házat, portát is és némi kényszerkitérő (internálás, málenkij robot) után egy városi munkás lakótelepen találja magát, egy négyzetméternyi spájzzal, 20négyzetméternyi virágoskerttel. Itt a vég, innen már nem áll fel!

Akik falun maradtak, egyetlen lehetőségként a kolhozokban, magyarított verzióban tsz-ben folytathatták életüket, mindenüktől „önként és dalolva" megfosztatva, de legalább portájuk megmaradt és néhány évnyi kommunista őrjöngés után kezd lazulni nyakán a hurok: tarthat disznót, tehenet, baromfit, sőt a tsz-től „kap" háztájit, amit saját hasznára művelhet, egyfajta jobbágytelekként. Így a hetvenes évekre ismét szárba szökken az eltiport magyar önellátás, de inkább árutermelési jelleget ölt: a hízókat, bikaborjukat „leadja", a tojást, zöldséget a felvásárlóhoz viszi,a termékeknek csak kis része kerül vissza a helyére: a helyi piacokra. Egyre több a kereskedő és a máshonnan, nagyüzemekből érkező zöldárú, a hizlaldákban előállított vágósertés, minden a szakosított nagyüzemi mezőgazdaság felé mutat, ebben az időben a szocialista kooperáció révén Magyarország mezőgazdasága kb 40 millió embert etet!!! Ma meg önmagunkat képtelenek vagyunk ellátni?!

1990 után más piac vetett szemet Magyarországra, melynek útban volt az erős magyar mezőgazdaság, az önellátási rendszer pedig egyenesen ellenség lett, de immáron nem lehetett direkt módon elkobozni, elzabrálni a javakat, hát jött az új „figura": a demokráciába ágyazott mindenható szabadpiac, mely a spekulációs tőkéjével 5 év alatt felszámolta a magyar emberek utolsó ellenálló képességét is: a feldolgozó rendszerek felvásárlásával és bezárásával egy csapásra megszűnt a mezőgazdaság „kimenete", ezzel párhuzamosan aktív hazai politikai segítséggel felszámolják a helyi termelői piacokat, elzárva ezzel a maradék egérutat az értékesítés előtt. Egyidejűleg támadásba lendültek az új piacgazdák: a hipermarketek és kereskedelmi láncok, mindent lehengerlő média dömpinggel formálva át a magyar fogyasztási szokásokat és hintve el sikeresen azt az álságos elvet, hogy nem éri meg termelni, mert olcsóbban meg lehet venni a szebbnél jobb portékákat, a parkolókkal kényelmesített „nyugati típusú" bevásárlóközpontokban!
Mára elértük a szinte „zéró szintet": már a falvakban sincs nyomokban sem önellátást folytató család, közösség pedig – az egész országban 6 települést kivéve – végképp nincs! Generációk nőttek fel közben, akik már élőben sem láttak valódi falusi gazdálkodó portát, sem tapasztalat, sem szándék, de még bármilyen gazdálkodás, önellátás szükségességének gondolata is távol áll ma a fiatalságtól és az elkényelmesedett városi lakosságtól, ugyanakkor egyre többen érzik igényét, hogy a közelükben termelt, egészséges élelmiszert vásároljanak. Ezt persze támogatják az egyre sűrűsödő botrányok, az emberi fogyasztásra alkalmatlan nyugatról származó szemét-élelmiszerek boltokba kerüléséről.

Ha már a mánál tartunk, térjünk ki pár mondatban a falu mai helyzetére, ahol az önellátás, a kisárú-termelés „hadszíntere" lenne! A magyar falvak 1976 óta hullámokban, de folyamatosan lakosságvesztésben „szenvednek", mára ez elérte a 30-90%-ot, persze tájegységenként változóan. Az Alföld erős agrár jellegű, hagyományosan nagy létszámú falvai tovább tartották magukat, mint a hegyvidékek, perifériálisabb jellegű térségek amúgy is gyenge termőhelyi adottságú aprófalvai, de az önellátás ott is megszűnt. Az elvándorlás természetszerűleg a fiatalabb, munkaképes lakosságot érintette, maradtak az öregek, akik fogyatkozó életerejükkel még tartanak némi jószágot, a végén már csak néhány tyúkot, aztán a kertet is elhagyják és vége, más nem jön helyükbe. Ha kihalnak, örököseik előbb-utóbb túladnak a szülői házon, megveszik pénzes városiak, nyaralónak és jó esetben lesz belőle zsinnyegős kaszával szépre nyírt pázsitú, egyen-mahagónira festett tornácos-kerítéses álparaszti műporta,ahol évente egy-két hetet töltenek, míg nyűg, vagy anyagi teher nem lesz a havi fűnyírási kötelezettség.

Így alakul ki a ma országunkban egyik jellegzetes falutípusként aposztrofálható „üdülőfalu". A másik lehetőség a „ gettófalu" kialakulása, mely a munkaerő-piacon esélytelen, leginkább etnikai lakosság tömeges betelepülése ezzel párhuzamosan a még ott maradt régi lakosság pánikszerű menekülése hoz létre. Harmadik típus, mely elég közel van valamely városhoz, hogy agglomerációs alvófalu legyen. Ezt az eredeti lakosság elvándorlása, kihalása után a falusi romantikát és az olcsó ingatlanárakat igénylő városi értelmiség népesíti újra, sajátos suburban- települést hozva létre, ami sem ilyen sem olyan, se nem város, se nem falu, de az állattartás maximum a házőrző kutyára, a földművelés a fűnyírásra korlátozódik.
No és mi lett a falvakat övező termőföldekkel? Felvásárolták a környező nagyobb települések gazdái, hiszen a földalapú támogatás remek megélhetési lehetőség a gazdálkodáshoz egyébként mit sem értő, pénz-csinálta „gazdáknak" is, így az újratelepülés is nehézségekbe ütközik, hiszen aki jönne, annak meg nem jut már föld.
De még mindig van kiút...

Szólnunk kell – ismét visszakanyarodva- az eredeti önellátás eszköz – és igényszintjéről, mielőtt a mai formáit kezdenénk taglalni, mert az akkori szint és a mai igények köszönő viszonyban sincsenek egymással! Az eredeti parasztgazdaság azt ette, használta – túlnyomó többségben, - amit megtermelt és csak azt! Lássuk csak, milyen termékkör volt ez: tehén (szegényebbeknél kecske) tej, túró, tejföl, sajt, vaj, mint tejtermék kör. Húsárú: csirke, tyúkhús, (módosabbaknál évi két-három birka), disznóból kolbász-hurka, szalonna, disznósajt, füstölt húsok, zsír. Ha valaki borjút, ökröt, tehenet vágatott a mészárszéken, azt szétmérték a faluban, ilyenkor jutottak némi változatossághoz, de nem vihették túlzásba: a marha főhaszonállat volt. A húskínálatot színesíthette a nyúl és galamb, mindez szezonális jelleggel, nem rohangáltak minden héten húsboltba, ha akartak enni valamit, merthogy nem volt! Tavasztól nyár végéig a baromfi, ősszel a legelőn meghízott birka-kecske, borjú, télen disznó, lúd. Lényeges még a tojás. A kenyeret maguknak sütötték, hetente egyszer, az kitartott a következőig.
Zöldségfélék: egyik legfontosabb táplálék volt sokáig a köles, a hajdina, a tarlórépa, kenyérgabonaként a rozs, zab. Aztán fő élelmezési cikké lépett elő a krumpli, számottevő a kukorica, a tök, uborka, káposzta, répafélék. Eredeti formájukban, esetleg savanyítva.

A többi zöldség legfeljebb szezonálisan.

Gyümölcsök: alma, körte szilva, barack, szőlő, faeper, dió, dinnye és ezek mindenféle feldolgozásai. Nos, nagyjából ennyi a kínálat, mely tájegységenként és koronként még változott is, esetleg tájjellegben kiegészült, vagy valami túlsúlyba került.
Most képzelje el mindenki, hogy ennyi féle élelmiszert fogyaszthat csak!

Eszközök: Még 40 éve is minimális mennyiségű tárgy vette körül az embereket, az elektromosság épp csak hogy betette csápjait a parasztportákra és sokáig nem vonzotta a konnektor-függő készülékek hadát, így a használati tárgyak még jó ideig megőrizték eredeti formájukat, anyagukat. sok kézi eszközt maguk készítettek az emberek: favilla, gereblye, szénahorog, vesszőkosár, vesszőseprű, cirokseprű, hamukihúzó, vályú, stb. Hűtőgép helyett megfelelt a kút, vagy a hűvös kamra, verem, de a szalonna-kolbász jól megvolt a nádfedeles ház padlásán. Egyszerű kézi szerszámok: ásó, kapa, lapát, villa, fejsze, metszőolló évekig, évtizedekig szolgálták gazdájukat, egy jó lőcsös szekér egész életre kitartott. A tárgyak átlagéletkora 20 év lehetett, egy cipő kiszolgálta az összes belenövő gyereket, ruhadarabok anyáról leányra szálltak, becses porcelánokat örököltek menyecskék nagyanyjuktól... Ma a„tartós" fogyasztási cikkek 98%-a fél éven belül a kukában van! De legfontosabb az eszközállományban, hogy nem igényelte működéséhez állandóan drága anyagok vásárlását, nem igényelt költséges szervizelést, meghibásodását falun belül javítani lehetett és nem kellett hozzá dráguló üzemanyag. Igen, a fő energiaforrás a ló, vagy ökör volt, ami „tankolásként" a munka szüneteiben legelt egyet, aztán éjjel feltöltődött és másnap megint dolgozott. Ez az igazi megújuló energiaforrás, még évente meg is újította magát egy utóddal!

Egy önellátó gazdaságban nem csak az a bevétel, ami kp. formájában befolyik, hanem az is, amiért nem kell pénzt kiadni!

Tehát falvaink, tanyáink romokban, elhagyatva, elöregedve! De ez nem csak rosszat jelent, tragikuma ellenére sem, hanem egy új lehetőséget, az újjáéledés lehetőségét. Olvasom közben hozzászólásaitokat, amelyek visszatükrözik a tendenciát, amiről szólni akarok: az újratelepülés. Városi népek indulnak meg falura, tanyára, lakótelepet, városi „kényelmet", nyűgöt otthagyva próbálnak megélni falun. A nehézségek senkit ne riasszanak vissza, már az első lépéseket megtette, csak így tovább, fog az menni. Legjobban akkor menne, ha még többen indulnának el ezen az úton, és meg is találnák egymást, segítenék, segítenénk egymást. Mert az egyik legfontosabb eleme a falusi életnek, önellátásnak az összefogás, összetartás. A kaláka. A „ma én neked, holnap te nekem". A közösen végzett munka, mely megtart, összekovácsol: a szénagyűjtés közben a mezőre kivitt frissen sült pogácsa egy korsó hideg borral jobban összehoz, mint akármilyen szerződés! Mert kell a munkás kéz, kell a másik segítsége és másnak is kell az én segítségem.

Hogyan is működhet ma az önellátás?

Korlátozottan, de mégis, legfőképpen önön korlátaink szabnak neki határokat. Sokan, a fent említett városi népek közül úgy mennek falura, tanyára, hogy közben megtartják városi munkahelyüket, életük egy részét, életvitelük egy részéhez ragaszkodva, nem igazán szakadnak el attól és így persze nehéz önellátni. Tehát első szintjén az mondható, már az is jó, ha a zöldségféle nagy részét és a gyümölcsök nagy részét megtermeli magának és fel is dolgozza. Teljesen városiaknak ajánlom a befőzést, vagyis szezonális jelleggel vásárolja fel a valódi termelőktől a felesleges zöldséget, gyümölcsöt és otthon főzze be, csináljon belőle lekvárt, szörpöt. Fagyasztani is lehet, de az sokkal költségesebb és a lényeg a befőzési technikákon van, amit egy egyszerű sparhelten is meg lehet tenni, mert mi van akkor, ha nincs se gáz, se villany...?

De haladjunk tovább a már kiköltözöttek lehetőségein: ha már a zöldség megvan (krumpli, bab, borsó, répafélék, paradicsom, paprika, tök, karalábé, káposzta és gyümölcsökből is elrakva a baracklekvár, szilvalekvár, aszalványok, alma, körte, szederszörp- és lekvár, meggybefőtt, akkor jön a következő lépés: a jószágtartás. De! Sose kezdjünk állattartásba takarmány termelés nélkül! Csak miheztartás végett: 30 tyúk napi adagja 8 liter kukorica-árpa-zab vegyes dara és ha nem akarsz tojótápot adni (mázsánként 17-18.000.-Ft-ért!) még délben egy liter zab szemesen, tojótáp gyanánt! Ez havonta 240 l dara, szemes takarmányban ez legalább 200 kg. Nyáron kevesebb is elég, amikor van zöld is, tud kapirgálni az udvaron, de éves szinten akkor is legalább 20 q szemest kell számolni. Ezt legalább meg kell termelni, ehhez legalább fél hektár jó termőföld kell és ez csak a tyúk! Ha még egyéb baromfit is akarunk (kacsa, liba,pulyka) meg disznót, netán lovat és tehenet, akkor mindjárt legalább 10 ha szántónál és 5 ha legelő- kaszálónál tartunk, amit persze – ha már önellátás – magunknak kéne megművelni is, mert a bérműveltetés drága és bizonytalan (a traktoros sosem akkor ér rá veled foglalkozni, amikor neked kellene, egy traktorosnak nincs meg mindenhez a gépe, akkor szaladgálj több után, hogy végre be legyen művelve a földed, a minőségről nem is beszélve.

Szóval: magad uram, ha szolgád nincs! De hogyan? 10 ha saját és pár hektár bérelt földhöz vegyél azonnal traktort? Nem! Akkor ugyanott vagy, ahol a part szakad: a traktor üzemeltetés drága: üzemanyag, kenőanyag, alkatrész, javítás, a tartozékokról nem is beszélve. Mire egy ócska MTZ-t felszerelsz a legszükségesebb eszközökkel, ami a földmunkákhoz, betakarításhoz kell 5-10 millánál jársz és nyiss egy komoly szerelőműhelyt is, hogy minden üzemképes legyen és a működés még így is óránként több ezer forintba van! Hát akkor mi legyen?

Ló! Van ismerősöm, aki ökrökkel szánt és végezteti a nehéz munkát, mások erős hidegvérű, vagy sodrott lovakkal. Egy pár jámbor 7 mázsás sodrott aranyat ér a földeken! Szánthatsz, szállíthatsz, kaszálhatsz velük és télen még a fakitermelésben is tud dolgozni! Teljesen megújuló energia forrás, csak széna meg zab kell neki, azt meg meg lehet termelni, nyáron elvan a zöldön is és ha kancáid vannak, még évente önmagát megújítva megajándékoz egy-egy csikóval is, amit ha eladsz, megvan a ló éves tartási költsége. Persze meg kell tanulni lovat tartani, fogatolni, szántani, dehát a traktoros sem úgy terem. Nem mellékes előnye két lónak, az éves „megtermelt"trágyamennyiség, mely igen jól jön a szántóidnak!

Szóval küld ki a traktort a mezőre, hogy tankoljon, szereld meg, hogy elljen neked kistraktort és még trágyázza is be a földedet! Ja, hogy a lovat naponta etetni kell, foglalkozni vele, nem lehet csak beállítani a csűrbe és hónapokig rá sem nézni? Igaz, de te akartál paraszt lenni?! Sok „gazdát" hallok panaszkodni manapság, hogy milyen drága a gépfenntartás, meg a műtrágya, meg a csávázott vetőmag, a szervízköltség, stb. Tartsál lovat!

A nálunk „némileg" gazdagabb USÁ-ban nemzeti program, hogy a 150 ha-nál kisebb gazdaságok műveljék a földet lovakkal, ezért náluk minden gépnek, ami traktorhoz van, megvan a lovas változata is és sok államban már csak azt fogadják el bionak, amit lovakkal termeltek, az egyéb vegyszermentességen túl. Mi még itt nem tartunk ugyan, de a „józan paraszti ész" is azt diktálja, hogy minél olcsóbban termelj, minél több mindent oldj meg magad! Minél függetlenebb egy gazdaság a nagy rendszerektől, (olaj, áram, gáz, bank, alkatrészek, szolgáltatások), minél függetlenebb a felvásárlóktól annál eredményesebb, annál kevesebb felé folyik a megtermelt érték! Mert az igazi érték itt termelődik!

Nos, van tehát elegendő földünk, immáron erőforrásunk (ló) kellenek még hozzá eszközök, eke, ekekapa, borona, henger, tárcsa, kultivátor, vetőgép, fűkasza, gereblye, szekér, speniter és indulhat a munka! Ja, az itt felsorolt eszközök nem kerülnek többe 5-700.000.- Ft-nál, két jó ló 5-600.000.- és ezzel évekre el vagy látva! (Most böngésztem: egy MTZ 50-es is, ami legalább 40 éves, 600.000-ért kínálják eladásra!)

Eszközünk is megvan, nosza keressünk egy alkalmas embert, aki megtanít bennünket ezek használatára és akkor már tényleg kezdhetünk parasztizálni. ha megtermeltük a szükséges takarmány mennyiséget, állíthatjuk be a jószágállományt, ki mennyit szeretne, ki mit bír! Egy jó koca kitermeli a család éves sertéshús szükségletét, szalonnával, zsírral együtt, sőt, még egy-két hízót eladva a tartási költséget is megtéríti! Persze vett malacot, vett takarmánnyal hizlalni igen költséges dolog. 60-70 tojótyúk már nem csak a család szükségleteit látja el, de heti 200 db tojást már piacra is tud termelni, az jelen áron 8000.-Ft, ami havi 32.000.-. Egy tehén, jó tejelő magyar tarka ad – megfelelő takarmányozás mellett – napi 16-20 liter jó minőségű tejet, melynek literjét akár150-200 Ft-ért is el tudjuk adni, számoljuk csak napi 2.500.-Ft-al, hogy maradjon nekünk is túrónak, tejfölnek való, akkor is havi75.000.-Ft bevétel,+20.000.-Ft amit mi ettünk meg és nem a boltban költöttük bizonytalan eredetű és minőségű „tejtermékekre"!

Tehát: zöldség-gyümölcsünk a legszükségesebbek megvannak, hússal, tojással, tejtermékkel elláttuk magunkat, igaerőnk van, arra nem költünk külön. kemencét raktunk, kenyerünket megsütjük. Az a havi 100.000.-Ft elég a kifizetnivalókra... persze, ha többet akarunk, többet kell termelnünk is, az igényeinket pedig gondoljuk újra!

Kis kitérő a második és a harmadik rész között. Reagálás a hozzászólásokra:

Ez nem elmélet, ez az, ahogy én élek.

Közben megint elolvastam a fészbukon a hozzászólásokat, úgyhogy egy kis kitérő: nos, én nem tetszetős, vagy kevésbé tetszetős elméletet irkálok itt, hanem azt, ahogyan élek! Gyanítom az engem leelméletezők városi népek, akiknek persze nem baj, ha van véleménye, bár többre mennénk, ha a TAPASZTALATAIMMAL, TAPASZTALATOK állnának szemben, nem pedig vélemények. Mert mint mondottam: ahány ház, annyi szokás, mindenkinek mások lehetnek a tapasztalatai a falusi életről, a gazdálkodásról és attól lehet mindegyik jó, élhető, hiszen most sem egyforma az életünk, ugye?! A falun belül sem egyforma az élet, a gazdálkodás.

Azt mondja valaki: ez egy komoly szakma, amit évekbe telik megtanulni, én azt mondom ez egy életforma, amit egész életen át kell formálni, tanulni, csiszolni és átadni, ha van kinek, de: a fiatal, az idegen, az új ember nem mindig kér belőle, mert okos, mert makacs, mert ő jobban tudja, mert másképp akarja csinálni, mert addig úgysem hiszi el, hogy keményebb a fal, míg ki nem próbálja! Tudom, három gyermeket neveltem fel, sok-sok fiatal nőtt fel körülöttem, akiknek nyomon követhettem sorsa alakulását. Csak nagyon kevés volt az, aki meg is fogadott valamely tanácsát az idősebbeknek, akik tapasztalataikat akarták átadni: „az a te idődben volt, ma már más a világ" vágták oda és uzsgyi, neki a falnak! Egyszer, kétszer, sokszor.

Tudjátok, az élet nincs kipárnázva, nincsenek mindenhol útjelző karók, használati utasítások, de még tuti receptek sem. A paraszti életről sem. Az olyan, amilyennek ki-ki, magának csinálja! Mi kell hozzá? Föld, jószág, eszközök?! Igen, de hogy hány féle variációban lehet ezt csinálni? Ahányan vagyunk! Persze vannak sémák, minták, stílusok, lehetőségek, elgondolások, tervek, tapasztalatok, ötletek amiket ki lehet próbálni, aztán" vagy lesz belőle valami, vagy m'én valahova". És persze vannak a vélemények, amikből még soha semmi nem kelt ki, nem lett leves és nem lett fedél!

Nagyon jó dolog, a tudatos vásárlói klub kialakítása, mint a gazdálkodók tuti piaca és a vásárlók tuti beszerzési csatornája, ez lehet az egyik biztosítéka az önellátó gazdaságok fennmaradásának! De hogyan is mondta az egyik termelő? csak három féle növénnyel foglakozik a fóliában, ezért ilyet nem tud csinálni, sem önellátni. Így igaz! Egyedül nem megy! De ha kerítenétek magatok mellé a környékről még néhány termelőt, aki éppen más növényeket termel, vagy állati termékeket „állít elő", már ütőképesebb TERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETET alkothatnátok, mindenki legnagyobb megelégedettségére!

Mondhatni ez is elmélet, hű de szép is lenne! Nem, nem elmélet: csak nézz körül a világban, Európa számos országában régóta működik és senki nem akarja a másikat átverni, csőbe húzni élősködni. Csak nálunk a „szövetkezet"szóra még mindig a szocializmus kolhozai jutnak eszébe és az a generáció, akinek már fogalma sincs arról sem, csak annyit tud róla, hogy az rossz! Politikai vetületeibe a valaha létezett szocializmus intézményeinek nem mennék bele, mert az végeláthatatlan vitákba torkollhatna, csak azt szeretném rögzíteni főleg '85 után születettek agyában: a szövetkezet nem az ördögtől való úri huncutság! Ha az önkéntes, tagjainak előnyére válik és közös célok érdekében, mindenki javára működik! Létezik ilyen! Rajtunk múlik! Amilyenné tesszük!

Hová és hogyan menjek, ha falura akarok költözni?! →

(1. oldal / 2)
Megjelent: 11814 alkalommal

Hozzászólások  

 
Szigeti Imre
#3 7723. ErdősmecskeSzigeti Imre 2015-03-23 21:09
Miután mi megtaláltuk a helyünket Baranyában, Erdősmecske falujában, így az Őrségi 2hektáros építési telek és rét ( Csöde falujában) eladóvá vált. Ahová eredetileg építkezni akartunk. Két ingatlanos 4,3 milióra értékelte fel.Alku képes, csak olyan kezébe jusson ez a szép és hatalmas telek, aki megérdemli.
érdeklődni: www.erdosmecske-vendeghaz.hu
Idézet
 
 
Szilágyi Ilona
#2 2230 Gyömrő Erzsébet u.Szilágyi Ilona 2014-02-19 21:38
Kedves Csaba!
Áhítattal olvastam az írását az önellátásról. Hálás köszönetem érte!
Nagyon vágyom, szeretnék én is "nagyon vidékre" költözni, bár nem terveztem ennyire hatalmas gazdaságot vezetni. És mire ez meg is valósulna, bízom benne, hogy már nem egyedül kell a részletekről gondoskodnom, :)
Üdvözlettel: Szilágyi Ilona
Idézet
 
 
Gálosi Tibor
#1 Egy kis adalék..., hátha nem is kell önellátnunkGálosi Tibor 2013-02-06 00:51 Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 205 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Czech Republic 0.2%
United Kingdom 1.9%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 269
This Week: 2137
Last Week: 4501
This Month: 18077
Last Month: 25582
Total: 1567827

Belépés