Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2019Nov18

2009. December 11., Péntek 13:00

Ahol mindenki csak kapni szeretne.

Írta:  Seres Mária
Értékelés:
(3 szavazat)
Pár emberöltővel ezelőtt természetes volt, hogy a családfő egyik napról a másikra otthagyott mindent – feleséget, gyereket, munkát, és beállt a hadseregbe, mert szólította a haza. Pedig jóllehet, még azt sem tudta, ki az aki hívta, ki az ellenség, de akár legdrágább kincsét, az életét is feláldozta.

 

OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, ahol mindenki csak kapni szeretne.

Kérek mindenkit, hogy írásom elolvasása után ne folytassa tovább napi teendőit, hanem adjon magának 5 perc gondolkodással töltendő időt.
Üljön le egy nyugodt helyre, és őszintén válaszoljon a következő kérdésekre:
Hozok-e áldozatot magamért?
Mire vagyok hajlandó a családomért?
Teszek-e valamit a közösségért, a településért, amelyben és ahol élek?
Teszek-e valamit a hazámért?

OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, ahol mindenki csak kapni szeretne. Aki pedig ad, az minimum gyanús. Miért is teszi? Milyen érdek vezérli? Mi a célja vele? Az nem lehet, hogy csak úgy…
Már arra is ferde szemmel néznek, aki az egészsége érdekében hajlandó áldozatokra. Megmosolyogják a kocogó embert. Legalább egy kis húslevest egyél! – mondják a vegának. Mindenáron koccintani akarnak azzal, aki köszöni szépen, de nem iszik.
Miért különcködik?
Aztán ha jön a baj, pillanatok alatt kukába kerül a cigi, megszűnik a mértéktelen evés, ivás, majd jön a lé-böjt kúra és bérlet a konditerembe. És azt mondja: bárcsak korábban kezdtem volna...

És ott a család… A folyamatos lelkiismeret-furdalás. Többet kellene foglalkozni a gyerekkel, meg kellene látogatni az idős rokont. Nem csak május első vasárnapján venni csokrot az édesanyának.
Nem érünk rá semmire, rohanunk, figyelmetlenek, felületesek vagyunk. Aztán néha jön egy-egy kijózanító pofon – egy betegség, egy haláleset, egy rossz bizonyítvány, egy válás.
Miért? Miért nem vette észre hamarabb? Most már késő…

Pár emberöltővel ezelőtt természetes volt, hogy a családfő egyik napról a másikra otthagyott mindent – feleséget, gyereket, munkát, és beállt a hadseregbe, mert szólította a haza. Pedig jóllehet, még azt sem tudta, ki az aki hívta, ki az ellenség, de akár legdrágább kincsét, az életét is feláldozta. És ezt tudomásul vette a családja is. Sírva elbúcsúztatták és remélték, talán majd visszajön…
Ez volt az élet rendje.

Nézzük meg, hol tartunk ma.
Már a szomszédok sem ismerik egymást.
Az ünnepek koncentrált vásárlási kényszerré degradálódtak, és ahelyett hogy feltöltődést jelentenének, minden szempontból ki- és lemerítik az embereket.
A társadalmi munka már nem létezik – törölték a szótárakból – szocialista csökevény. Sőt, már az APEH is szigorúan bünteti, ha segíteni akarunk egymáson azzal, amivel rendelkezünk: a munkaerőnkkel, a képességeinkkel és a tudásunkkal.
Közhasznú munka? Az is csak büntetésnek számít mára.
Választások? Kit érdekel? Minek menjek el. Nincs nekem ilyesmire időm. Meg úgyis… vagy úgyse…

JÓ EZ A VILÁG? Ahol mindenki csak kapni szeretne, és lehetőleg mások ellenében, egyes egyedül ő.

Ahol aki adni szeretne, az nem csak gyanús, de ha megtette, a legtöbb esetben meg is bánja, mert vagy azért szólják le, hogy keveset adott, vagy azért támadják mások, mert nekik ugyan miért nem jutott…
És így válik előbb-utóbb mindenki mindenki ellenségévé.
Merjük végre bevallani saját magunknak is: NEM JÓ ÍGY EZ A VILÁG! Valami nagyon el lett rontva, és higgyük el: a változás rajtunk múlik!
Azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, a családunkban és a hazánkban, áldozatot kell hoznunk. Mert a bűneinktől csak így szabadulhatunk meg. És aki ezt teszi, ne nézzük le, ne nézzük különcnek se, de ne is akadályozzuk, inkább segítsük és kövessük a példáját.

Ezen írás után talán lesz olyan, aki nem bontja fel az aznapi sörét.
Talán olyan is lesz, aki ölébe kapja a kislányát, és szabadjára engedett fantáziával elmesél egy történetet, amit csak ő tud.
Talán lesz olyan, aki megszervez a régi kollégáknak egy nyugdíjas találkozót.
És remélem olyan is lesz majd, aki azt mondja: nem, nem hagyom tovább, hogy engem félrevezessenek. Hiszen ez az én életem, az én családom és az én hazám! Hajlandó vagyok tenni érte, mert nem engedem, hogy teljesen tönkretegyék! Mert van józan eszem, hitem, önbecsülésem és akaraterőm. És innentől használni fogom mindezt, de nem külön-külön, hanem együtt, egységben. És igen: szeretnék áldozatot hozni.
Cselekszem, mert ez tett és tesz mindannyiunkat emberré, és ez vitte a világ dolgait mindig is előre.
A szótlanság, a tétlenség és a másokra várás a vesztesek és a kiszolgáltatottak sorsa.

Én csak egy vagyok, aki önként indult a „csatába”. És nem sajnálom az áldozatot.
Bízom benne, hogy hamarosan népes seregünk lesz.
Seres Mária

Forrás: http://www.seresmaria.hu/index.php?ac=read_mnews&cim=%C3%81ldozat?

Beküldte SZUFI


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Megjelent: 1725 alkalommal

Hozzászólások  

 
Laci
#2 Laci 2012-04-04 22:05
Amikor minden érték elveszett, akkor kellene észbekapni. De aki azt sem tudja, mi veszett el, mert csak azt látja amit láttatnak vele, az nem fog észbekapni.
Amikor kineveltek egy-két olyan generációt, akik a gondoskodó állam és a munkájából boldoguló ember együttélésében hittek, azok nehezen fognak felébredni. Az önellátás, önigazgatás kérdésében kellene mindenkinek lépnie. Mindenkinek számot vetnie azzal, hogy milyen életmódbeli szokásaival tartja életben a rendszert, amely lassan kihúzza lábunk alól az élethez való lehetőségünket is.
Amit Seres Mária tanácsol, annak nem célnak, cselekvési tervnek, hanem következménynek kellene lennie!
Idézet
 
 
anikogyorgyi
#1 anikogyorgyi 2012-01-11 20:21
Nagyon tetszik ez az írás, igen, kell adni, amit tudunk, mindenkinek más adni valója van, nálunk a dió, és a krumpli volt az ajándék Karácsonyra, és a Szeretet, mindenki örömére, a Családból majd mindenki lejött hozzánk, és még a Barátok, igaz nekünk kevés maradt, na majd beosztjuk, van egy kis közösség, ahová járok havonta, (15-16-an szoktunk lenni)
együtt meditálunk, megbeszéljük kivel mi történt, gyógyítunk, Marika kapott Karácsonykor egy csomagot, az én Angyalkámtól, alapvető élelmiszerekkel, az alján egy tízezres volt, borítékban, elmesélte, tűzifát vett rajta, amivel sokáig kihúzza, mivel egyedül él, még az Angyalkám sem tudott erről a pénzről, aki adta a csomagot nem szólt róla, csak azt mondta, nem mondhatja meg, kitől kapta.
Ez is egy Emberi szép történet.
Adni sok mindent lehet, van amikor egy-két jó szó is csodákat tesz .......
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.9%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 3.8%Norway 0.8%
Russian Federation 2.8%Kuwait 0.3%
Ukraine 2.7%France 0.3%
United Kingdom 2.1%Switzerland 0.3%
Slovakia 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Netherlands 0.3%
Sweden 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 238
This Week: 238
Last Week: 4304
This Month: 10863
Last Month: 17448
Total: 2184446

Belépés