Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Dec16

2017. Március 25., Szombat 18:35

Az ősz beköszöntével Sára gyermeke megmozdult...

Írta:  Magyar Krónika
Értékelés:
(17 szavazat)
Az alábbi kis történetet, melynek "Az utolsó gyermek" címet adtam, a ma kezdődő Arany János emlékév tiszteletére teszem közzé. Csak elgondolkodtam, mi lett volna, ha...

Kétszáz éve született Arany János

A nyár beköszöntével Borcsa, a vén bábaasszony egészsége megrendült. Szíve csak úgy nyargalt, máskor összevissza verdesett, mint egy sebzett kismadár szárnya. Gyakran támadt vértolulása is, ilyenkor az öregasszony beesett, csuparánc arca egész sötétre pirosodott.

Borcsa hosszú élete során elég szívbajos, hűdéses embert látott már ahhoz, hogy tudja, miféle kórság fenyegeti. Sejtette, hogy hamarosan lejár az ideje, de nem bánkódott, hogy itt kell hagynia az árnyékvilágot. Valami mégis azt súgta neki, hogy halála előtt még egy fontos feladat vár rá, ezért nem hagyhatja, hogy a nyavalya idő előtt leterítse.

Nap mint nap galagonyavirágból forrázott italt magának, hogy bolondul dobogó vén szívét megnyugtassa. A vértolulás ellen pedig fehér fagyöngyöt gyűjtött az erdőn, melyet hideg forrásvízbe áztatott. A kúra eredményesnek bizonyult. Borcsa hamarosan jobban lett, és az öregapjától rámaradt faragott botra támaszkodva újra gyógyfüvek után járta a határt.

Egész Bihar vármegyében nem akadt senki, aki a vénasszonynál jobban ismerte volna a természet tikait. A bábamesterség anyáról leányra öröklődött családjában, de a füvek és virágok gyógyító erejét a nagyapjától tanulta. A vén vajákos, aki messze földön híres füvesember hírében állt, hosszú, ezüstszín haját még varkocsban hordta és különös rovásokat faragott a pásztorbotjára...

A templomot egész életében messze elkerülte: a napban hitt, a holdban és a csillagokban. A kis Boriska volt a legkedvesebb unokája. Gyakran magával vitte pusztai vándorlásaira. Hetven esztendő telt el azóta, de Borcsa még ma is pontosan fel tudta idézni a hatalmas, szálfaegyenes alakot, ahogy subájával a vállán, botjára támaszkodva áll a csillagos ég alatt.

Most, hogy kifelé készülődött az árnyékvilágból, Borcsának szokásává vált, hogy esténként kiüljön az aprócska háza előtti padra, és a nagyapja foszlott, vén subájába takaródzva az égboltot bámulja. A csillagokat nézve maga mellett érezte az öreget, akinek a közelségében mindig jóleső melegség járta át a szívét. De a régi történeteket, amit öregapja Budáról, Eteléről és egy hatalmas, nagyerejű magyar vitézről mesélt neki, már nem tudta felidézni. Nagyapja gyakran mondogatta, hogy egyszer jön valaki, aki nála szebben meséli majd újra őket, ám erre a valakire Borcsa egész hosszú életében hiába várt.

Egy nyári estén is a padon ülve aludt el, és arra ébredt, hogy a hajnali napsugár a szemébe tűz. Éppen feltápászkodott, amikor nyikordult a kapu: vendége érkezett.
...
Egy helybéli szegény földmíves felesége volt a korai látogató. A kopott kis asszony, Sára arcára mély barázdákat vésett a bánat és a nélkülözés. Borcsa tudta, hogy úgy negyvenöt esztendős lehet, de aki nem ismerte, akár hatvannak is nézhette. Együtt léptek a házba, ahol erős, fűszeres illat terjengett a mindenfelé száradó gyógyfüvek miatt.

- Segítened kell, – kezdte Sára –, megint úgy vagyok.
- Más oka is lehet a te korodban, hogy elmarad a havibaj – csóválta fejét a bába – lassan...
- Én is erre gondoltam először – vágott szavába az asszony - de felismerem a jeleket. Tudhatnád...

Borcsa bólintott. Sára kilenc gyermeknek adott életet. És nyolcat temetett el... A bábaasszony szívből szánta Sárát, akinek gyermekeit egymás után ragadta el a tüdőbaj és a nélkülözés.

– Tizedszerre nem tudom végigcsinálni - zokogott Sára. - Elfogyott az erőm. Megszültem, meggyászoltam őket, megöregedtem, gyenge vagyok... Nem, nem bírom ki, még egyszer nem! Ezt az utolsót már nem akarom! Hisz csak meghalna ez is... - zokogta.

Borcsa hallgatott. Értett az angyalcsináláshoz, de nem szívesen gyakorolta, mert úgy gondolta, neki azt a feladatot szánta a Jóisten, hogy a gyermeket a világra segítse, nem pedig azt, hogy elpusztítsa.

- Hányadik hónapban vagy? – kérdezte mogorván.
- Még csak egyszer maradt ki a vérzés - szipogta a idősödő nő. – Még időben ahhoz, hogy...

A környéken azt beszélték, hogy Borcsa ismeri azoknak a gyógyfüveknek a titkát is, amelyek a terhesség korai szakaszában vetélést idéznek elő.

A szóbeszéd nem túlzott: az öregasszony jól tudta, milyen füvek hajtják el az épp bimbózni kezdő életet. Akadt is a keverékből egy teljes adaggal a hátsó kamrában... és igen, az öregedő Sárának minden oka megvan rá, hogy ne akarjon több gyermeket... az ura is vén, tíz évvel is idősebb nála... Már unokájuk is van.

A bába sóhajtott. Hátracsoszogott a kamrába, hanem ott eszébe jutott a nagyapja. Most vajon mit tanácsolna a vén vajákos?

Kisvártatva egy kis vászonzacskóval kezében tért vissza.
- Ebből minden este és reggel készíts főzetet – vetette oda kurtán az asszonynak. – Ha vérezni kezdesz, visszajössz. Figyelmeztetlek, a keveréket korodbeli nőn még soha nem próbáltam, nem biztos, hogy beválik. Ezért pénzt sem fogadok el tőled. Eridj, nehogy meglássanak.

Sára sűrű hálálkodások közepette távozott. A bába sokáig nézett utána.
- Vajon helyesen cselekedtem? - kérdezte magától.

...

Az ősz beköszöntével Sára gyermeke megmozdult, pedig nap nap után itta Borcsa főzetét.
- Mit tehetnék? – tárta szét ravaszkodva a kezét az öregasszony, - , úgy látszik, a Jóisten azt akarja, hogy ez a gyermek megszülessék. (Igaz-e, öregapám?- tette hozzá magában.)

Sára, aki egészen megszépült, kikerekedett az elmúlt hónapokban, aggodalmasan tördelte a kezét.
- A gyermek talán épp a főzetedtől nem lesz egészséges -suttogta.

Az öregasszony elfojtotta mosolyát.
- Nem lesz baj – nyugtatta az asszonyt –, van egy titkos erősítő receptem várandós asszonyok számára, ritkán adok belőle, mert nagyon nehéz elkészíteni. Rögvest hozom – azzal hátrament a kamrába, és egy csipetnyi mentával megbolondítva kihozta ugyanazt a gyógyfűkeveréket, amit első alkalommal is adott neki.

Mikor magára maradt, Borcsa megszédült, és a kemencének tántorodott. Érezte, fogytán az ereje, hiába minden tudása, ideje végére jár.

- Csak még ezt az egyet... ezt az utolsó gyermeket hadd segítsem a világra! - fohászkodott magában.
...
A gyönyörű, egészséges kisfiú egy szeles márciusi reggelen született meg. A vén Borcsa megfürösztötte, puha gyolcsba pólyálta, és ahogy a karjába vette, a baba rányitotta szemét. Borcsa már bizonyosan tudta: ő az utolsó, akinek a születésénél bábáskodott. Furcsamód nem bánta ezt, sőt, hatalmas megkönnyebbülés, megnyugvás járta át: most már megpihenhet.

- No, lelkem - adta Sára kezébe a gyermeket -, ez megmarad. Erős lesz a tüdeje, és a hangja... A hangja egész messzire fog hallatszani! Meglátod, még büszkék lesztek rá. Egész Nagyszalonta az lesz.

A gyermekágyas asszony megütközve nézett a bábára. Miket hord össze ez a bolond vénasszony? Még hogy messzire fog hallatszani a hangja... Egy szegény, öreg földmíves utolsó, tizedik gyermekének.... No iszen....

- Biztos, hogy nem fogad el semmit, Borcsa néném? – unszolta a bábaasszonyt az ifjabbik Sára, aki végig édesanyja mellett volt a szülés alatt. – Ha pénzt nem is, egyebet...

Az öregasszony a fejét rázta. Már az ajtóban állt, onnan nézett vissza a szegényes szobára. Egy utolsó pillantást vetett a gyermekre, aztán György gazdához fordult, aki kalapját gyűrögetve támasztotta a falat odakint.
- Az öregapámat – mondta lassan -, Jánosnak hívták. Nagyon szerettem.

Ekkor - mintha csak a gyermeket üdvözölnék -, sorra megkondultak a nagyszalontai harangok.
1817. március 2. volt, vasárnap.
...
Nem sokkal később, ugyanannak a napnak a hajnalán, amikor Arany György és Megyeri Sára utolsó, tizedik gyermekét, a kis Jánoskát megkeresztelték, holtan találták a vén bábaasszonyt.

A háza előtti kis lócán, egy foszladozó subába burkolódzva ült. Valamikor éjszaka érhette a halál - tágra nyílt szemei még őrizték a csillagok fényét.

A vén Borcsa mosolygott holtában. Boldog, rejtelmes mosollyal, mint aki beteljesítette feladatát, és élete végén még végrehajtott egy küldetést, a legfontosabbat, amit a Gondviselés kijelölt számára.

Forrás: http://www.magyarkronika.com/esemenyek/2017/0315-7.html
Beküldte Tündér Nori

Megjelent: 452 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 267 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.3%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Belgium 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Kuwait 0.2%

Today: 317
This Week: 3682
Last Week: 5187
This Month: 11442
Last Month: 25985
Total: 1678966

Belépés