Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2019Aug18

2019. Április 10., Szerda 08:18

A Magyar népnév

Írta:  Benkő István
Értékelés:
(15 szavazat)
A „magyar" népnév régi és mai írásképe eltér egymástól. Az eltérés írástörténeti okokra vezethető vissza. Az államalapítás és a kereszténység felvétele után Magyarországon a latin írásbeliség terjedt el. A „magyar" népnév először latin nyelvű szövegeinkben jelent meg szórvány kifejezésként.

A latin írás azonban nem volt alkalmas egyes magyar szavak rögzítésére, mivel a latin nyelvben kevesebb hang található, mint a magyarban. Ezért a mai – a magyar nyelvnek jobban megfelelő - íráskép csak a reformáció idején, a magyar írásbeliség elterjedésével, a latin betűknek a magyar nyelvhez történt igazításával alakult ki. A következőkben áttekintjük a „magyar" népnév korábbi és mai írásképét, az eltérés okait, majd a magyar népnév eredetével kapcsolatos történeti körülményeket.

A „magyar” népnév mai és korábbi írásképe

A Czruczor-Fogarasi szótár meghatározza a „magyar” népnév legkorábbi hazai előfordulásának eseteit és magyarázatot ad a régebbi és a jelenlegi íráskép eltérésének okaira.

A régibb honi íróknál, kik nevünk leirásában hitelesebbek a külföldieknél, a mai magyar nevezet moger mogeri, mager mageri módositásokkal fordúl elé. A g és gy nyelvünkben tudomás szerént mint rokon hangok többször fölcseréltetnek, pl. genge gyenge, göngy gyöngy, göngyölít gyöngyölít, gertya gyertya, gümölcs gyümölcs, Georgius, György, angelus, angyal stb. …[Előfordulása] mager v. mageri, moger v. mogeri, magyer (Katalin legendájában) v. megyeri, s hanghasonlással magyar v. magyari; különösen ez utóbbi alak: magyari ,magyar' helyett a régi iratokban gyakran eléfordúl pl. a Carthausi névtelennél (Toldy F. szerént 1517 és 1527 között): "Ki vala magyari André királnak leánya." (Ugyanitt az egyszerü ,magyar' az országot jelenti: "Ki mikoron mind hozjá tartozóval Magyarrá jött volna atyjafiához.") Továbbá 1550. évből: "Tegnap ebédre jött bé Kyrál Poson várába, az magyari urak és nemessek ma at fen (ott fenn) voltak Kyrálnál." (Szalay Á. 400 m. lev. 69. lap.) Így Zwliman Zultán nyilatkozatában 1540-ből, Verbőczy régi magyar fordításaiban stb. De ugyan ez időtájban eléjön ,magyar' is, pl. 1549-ből: "Te magyar nemzet ha fel nem ébrülsz." (Thaly K. gyűjt.). …a magyar faju népségek között a magyar neve vitte és viszi a főszerepet, s ma is a kun, székely, palócz stb. nevek és népek csak egyes különös ágai és részei az általános magyar névnek és népnek; s kun, székely, palócz stb. magukat egyszersmind magyaroknak is tarják. Idegen népeknél a ,magyar' a latin ,hungarus' név alatt lőn ismeretessé, mely hún-ból eredettnek mutatkozik.” [Czuczor 1862-1874: MAGYAR szócikk]

A „…,magyar’ szót a gy miatt idegen nyelvek ma is mad jar-, madgiar-, madsar-nak írják, melyet régenten hon krónikásaink is mogor- vagy moger-nek írtak, honnét az u is (mint az o-hoz legközelebb álló) igazolva van…” [U. o., HUN szócikk]

A magyar szavak leírásánál a „gy” hang mellett gondot jelentett az „a” hang leírása is. A latin „a” betű kiejtése ugyanis a mai magyar írás szerinti „á” betűnek felel meg, a magyar nyelvnek megfelelő „a” hang pedig a latin nyelvben nem létezik. [1] Így a magyar szavak leírásánál az írástudók - megfelelő betű hiányában - a kiejtésben legközelebb álló betűket használták. A „moger” íráskép a mély „o” hang alkalmazásával közelebb állt a beszélt nyelvhez, mintha „máger”-t v. mágár-t írtak volna. A magyar nyelvhez jobban igazodó betűkészlet kialakításának igénye a 16. századi bibliafordítások és a 19. század eleji nyelvújítás korában merült fel, illetőleg valósult meg. A magyar nyelv 1836 óta (az 1836. évi III. törvénycikk alapján) lett hivatalos nyelv Magyarországon, 1844 óta pedig (az 1844. évi II. törvénycikk alapján) az ország kizárólagos hivatalos nyelve. Megjegyezzük, hogy a „magyar” népnév legrégebbi fennmaradt írásos formái 9-10. századi arab és perzsa nyelvű - arab betűkkel írt - szövegekben találhatók. Az arab írás azonban nem ismeri a magánhangzókat, de a „gy” betűt sem. Így aztán – latin betűs átírással – a magyar szó mjr, mzsghr, mdzsr formában jelent meg, ami ugyancsak megnehezíti az íráskép kiejtésének rekonstrukcióját. Nézetünk szerint a hajdan „moger”-ként, illetőleg az említett más formákban leírt szó ugyanúgy hangzott, ahogy azt őseinktől örököltük, és ma is mondjuk, vagyis „magyar”-ként. Ezt erősíti meg Tóth Tibor antropológus felfedezése [Tóth 1966b], melynek során a keleten maradt magyarok mai maradékát találta meg Kazahsztánban, akik saját magukat pontosan úgy nevezik, ahogyan a Kárpát medencében élő testvéreik, vagyis mi.

Hunok, akiket később magyaroknak neveztek

A magyar népnév legrégebbi fennmaradt említése 6. századi bizánci forrásban szerepel. Malalas bizánci krónikaíró „Muagel”, Theophanes pedig „Muagerisz” hun királyról ír, ami megfelel az Anonymusnál a magyar nép önelnevezéseként szereplő „Moger”-névnek. [MORAVCSIK 1927: 257. skk.] Ugyanakkor történeti források utalnak a hunok megnevezésének megváltozára. Rubruk 1255-ben útleírásában a következőket írja: „Pascatir, qui est Major-Hungaria. De illa regione Pascatir exierunt Huni, qui postea Hungari, unde est ipsa major Bulgaria. Et dicit Isidorus, quod perniciosis equis claustra Alexandri rupibus Caucasi feras gentes cohibentia transierunt, ita quod usque in Egyptum solvebatur eis tributum.” [Némäti 1911: 10. skk.] [2]

Sudár Balázs így ír a Muagerisz király (528-530) és a magyar népnév közötti lehetséges összefüggésről: „A sztyeppei népek nagyon sokszor korábbi jeles vezetőktől származtatják a nevüket: az özbegek Özbeg kántól, a nogájok Nogáj emírtől, az edigék Edigétől. E példák mongol koriak, de ismerünk jóval korábbi elképzeléseket is: a Karlukok birodalmát egy Karluk nevű vezér hozta létre – legalábbis a legendák szintjén. A bolgárok esetében egy Bulgár nevű vezérről szól a történet, és a baskírokat is visszavezetik egy Baskurd nevű főemberre. A magyar hagyományok szintén ismerik ezt a logikát: első krónikáink szerint a magyarokat Magyarról, a hunokat Hunorról nevezték el. Elméletileg tehát semmi akadálya, hogy népnevünk egy hajdanvolt uralkodóról nyerje eredetét. A történeti forrásokban fel is bukkan egy ilyen személy: Muagerisz király, aki az Azovi-tenger (az ókori Meotisz, melynek mocsarain keresztül vezette őseinket a Kézai-krónikában szereplő csodaszarvas – B. I.) környékén élt a 6. században. A bizánci történetírók hun királyként említik. Uralma viszonylag rövid ideig állt fenn: testvére, a kereszténységet felvevő Gordasz megölése után átvette a hatalmat, de a bizánci büntetőhadjárat elől menekülnie kellett.” [Sudár 2015: 122.]

Muager(isz) népe a Bizánccal kialakult konfliktus után Bizánc legfőbb vetélytársa, a Szasszanída perzsa birodalom szolgálatában tűnik fel. I. Huszrau Anósírván (531-579) perzsa uralkodó két erődvárost is épített „magyar” megnevezéssel: Kicsi Madzsart, és Ulu (Nagy) Madzsart, melyek Derbent körzetében a kaukázusi átjáró védelmét szolgálták. Az erődvárosok elnevezése az őket védő helyőrség nemzetiségére utal. A Kaukázus távolabbi előterében volt található a Julianus barát által a Volga mellett felkeresett „Nagyobb Magyarország” (=Ungaria Maior) és az Ibn Battuta arab utazó által felkeresett Kuma folyó menti Al Madzsar város is.

Amikor Benkő Mihály 2003-ban felkereste a Torgaj vidéki (Kazakisztán-Oroszország) és nyugt- szibériai magyar törzsi területeket, azt tapasztalta, hogy az ott lakó magyar néptöredékek saját temetőkkel rendelkeznek, melyekben a sírokra felírják népnevüket a következő formákban: Мадиaр, Мадияр vagy Мадъяр. [Benkő 2001, 2003, 2004, 2007a-b, 2008a-b] Ennek olvasata a cirill betűs írás olvasásának szabályai szerint mindhárom esetben Magyar. A Kazak értelmező szótár szerint ez a magyarok neve, mely a mongol korban „Maжар” volt. [Kazak 1999, 447. o., 5-6. Kép, 11. lábjegyzet.]

Ezek után fennmarad az a kérdés, hogy honnan származhatott Muageris (Magyar) király neve. Több adat utal arra, hogy ez a név a médek önelnevezéséből eredhet. Népek közötti szövetségek kötése és annak dinasztikus házasságokkal történő megpecsételése, továbbá egy királynak anyja származása utáni megnevezése a magyar történelemben nem példa nélküli. Kun-nak nevezték például egyik Árpád házi királyunkat, IV. Lászlót, akinek az édesanyja kun hercegnő volt. Lehetséges, hogy a Muageris név is édesanyjának származására utal. A hunok és a médek közötti szoros, szövetségi kapcsolatot jelzi, hogy Attilát a Képes Krónika és a Thuróczi Krónika is a hunok és médek királyának nevezi. [Thuróczi, Képes] Kézai Simon Magyar Krónikája szerint Attila és népe a médek ruházatát viselte. [Kézai: „A viselet módjában és alakjában mind maga mind nemzete a médek módját tartja vala.”] A hunok megjelenése előtt a Római Birodalmon kívüli térséget Európai és Ázsiai Sarmatia-nak hívták. A szarmatákat Diodorosz szerint a szkíták telepítették Médiából a Don mellé. [Diodorosz] A szarmaták később hatalmas néppé váltak, megszállták a korábbi szkíta területeket.[3] 370 körül a hunok átlépték a Volgát, az itt lakó szarmatákkal szövetséget kötöttek, és megalapították az Uraltól a Dunáig kiterjedő európai Hun Birodalmat. Attila halála után a hunok fő ereje visszahúzódott a Fekete-tenger északi partvidékére. Ott született Attila fiától, Irniktől (Ernák) Muagerisz király. A méd-magyar kapcsolatra utal, hogy napjainkban a magukat a médek utódainak tartó kurdok zászlajának színe megegyezik a magyar zászló színeivel, közepén a székely címerben szereplő arany színű nappal.

Hunok, médek, magyarok

A Nyugat-Szibériában, pontosabban a Turáni Alföld – Oroszországba átnyúló - északi részén található Szargatkai régészeti kultúrát több magyar tudós a magyarok őshazájának tartja. Felmerült bennem a kérdés, lehet-e összefüggés a Szargatkai kultúra i. e. V. századi létrejötte és a hatalmas kiterjedésű ókori Méd Birodalom ezen időszakban történt bukása, illetve a perzsa-méd hatalomváltás között. A kérdés tanulmányozása közben több olyan, egymástól független, egybehangzó adatra bukkantam, melyek alátámasztják a médek önelnevezése és a “magyar” népnév egymáshoz fűződő kapcsolatát.

A médek önelnevezése “mada”, héber nyelven maday (ידמ= Mâday), asszír nyelven “madai” (jelentése sumer nyelven: föld, középső ország), továbbá a másik önelnevezésük “arii” volt. A kétféle elnevezés az Ókori lexikon szerint a vezető réteg és a köznép közötti etnikai különbséget fejezte ki. Kiss Bálint szerint a „magyar” népnév a médek önelnevezéséből ered. [Kiss 1839: 10. o.[4]] Az Európában különböző nyelvekben található méd, Média szavak a görögök (Μηδος= Me'dos) és rómaiak által használt külső elnevezésre vezethetők vissza (jelentésük szemantikailag összefügg a médek önelnevezésével: középső).

Média, az ókor mezopotámiai óriásbirodalma az asszír uralom lerázása után az i. e. 8. század végén jött létre. A médek i. e. 612-ben bevették Ninivét, Asszíria fővárosát. A Szentírás a médeket Isten ostorának nevezi (“felemelem ostoromat”) amellyel lesújt Asszíriára, illetőleg “felkent vitézeim”-nek, amelyeket Babilon ellen küld: “Imé, én feltámasztom ellenük a Médiabeieket, a kik ezüsttel nem gondolnak, és aranyban nem gyönyörködnek”. Leírja hadseregüket is: “Élesítsétek a nyilakat, töltsétek meg a tegzeket … hozzátok ki a lovakat, mint rettenetes sáskasereget”. A vazallus perzsák lázadása, a perzsa apától, de az utolsó méd király lányától született II. Kürosz hatalomátvétele következtében Média az ie. 6. század közepén szünt meg. Babilon ezt követően i. e. 539-ben esett el méd és perzsa csapatok ostroma következtében. A Kürosz halála utáni trónutódlási viszály etnikai konfliktussá fajult, a méd nemesség (egy része) elhagyta Média területét és új hazát keresett.

Nézetem szerint joggal feltételezhető az összefüggés a médek és a korábbi szkíta világot elfoglaló szarmaták között.[5] A Kaspi tengerig terjeszkedő hun birodalom létrejötte az i. e. 2. században a korábbi, a Kárpát-medencétől az Altájig terjedő szkíto-szarmata világot kettészakította. A keleten élő médek (szkíták, szarmaták, szauromaták) a hun birodalom részévé váltak.

Erre a tényre szolgálnak bizonyítékokkal az un. szargatkai kultúra régészeti leletei. Mogilnyikov szerint a i. e. 5. században létrejött, és a hunok i. e. 3. századi megjelenésével hun befolyás alá került Szargatkai kultúra leletei megfelelnek a Kárpát-medencétől az Belső Mongóliáig[6] terjedő szkíto-szarmata világ leletanyagának. Véleménye szerint a szargatkai kultúrát az új hazát kereső médek hozhatták létre, akiknek nyelvét ezen a területen jelentős ugor illetőleg türk hatás érhette. A méd főhatalom mintegy 600 éven keresztül fennmaradt., egészen addig, amíg a népvándorlás újabb hulláma következtében az i. sz. II-III. században megszűnt létezni. Lakosságának egy része megsemmisült, más része északra menekült, harmadik része pedig a hunokkal együtt nyugatra vonult, majd feltehetőleg részt vettek a magyar etnogenezisben. [Mogilnyikov 1992, 311]

Bár a Pallas Nagylexikon szerint i. sz. 36-ban a médek végképpen eltüntek a történelem szinpadáról, több középkori magyarországi krónika szerint az i. sz. 36-nál jóval később élő és uralkodó Attila a hunok és médek királya volt. [Képes Krónika, Thuróczi János Krónikája]

A “magyar” etnikai név első írásban történő említését Ptolemaiosznak tulajdonítják. Claudiosz Ptolemaiosz (görög: Κλαύδιος Πτολεμαιος, latin: Claudius Ptolemaeus) (Ptolemais Hermiou, isz. 85/90 körül –Alexandria, 168 körül), görögül író, Egyiptomban élő, római polgárjoggal rendelkező matematikus, csillagász, geográfus, asztrológus és költő. Ő alkotta meg a 17. századig meghatározó ptolemaioszi világképet. Ptolemaiosz Geográfiájában - mely részben a Kr. u. 100 körül élt Türoszi Marinus adatain alapszik - találunk olyan népneveket, melyek a magyar nép előtörténete szempontjából is jelentőséggel bírhatnak: a III. könyv 5. és az V. könyv 9. fejezet (Európa Nyolcadik Térképe) foglalkozik Európai Szármáciával, melynek területén szerepel Materoi népnév (a Volga-könyöknél laknak, a Suardeni szomszédságában; a két név az V. könyv 9. fejezetének 16 és 17. részében szerepel). A Souardenoi és a Materoi nevek jól azonosíthatók a szavárd és a magyar népnevekkel.

A „magyar” név ezt követő említése már az európai hun birodalom bukása utáni időszakra adatolható. Ennek forrásai az előzőekben említett 6. századi bizánci krónikák, majd az un. Dzsajháni hagyomány. Dzsajháni:(i. sz. 9. század – Buhara, 941?): vélhetően perzsa anyanyelvű, arabul író buharai tudós és államférfi. Egykori földrajzi könyve az Árpád-kor előtti magyar történelem egyik legbecsesebb forrása volt, ezért munkássága meghatározó a magyar történettudomány számára. „Az Utak és Országok Könyvének” „Az északi népekről” szóló fejezete az eddig ismert legrégebbi összefüggő tudósítást tartalmazza a magyar népről. A szöveg népünket madzsgarnak (más olvasatok: modzsgar, madzsfar, mudzsfar, makhfar, madzsgir stb.) nevezi. Dzsajháni leírása azon kevés idegen középkori források egyike, amelyek a magyarok etnikai önelnevezését, a „magyar” szót használják. „Az Utak és Országok Könyve” összefoglaló igényű leíró földrajzi munka volt. Mint a középkori iszlám szerzői általában, Dzsajháni is korábbi keleti tudományos tekintély munkájához nyúlt vissza; Ubajdallah ibn Khurdádzbih (Khordádzbeh) hasonló című, a 870-es-880-as években írt művét dolgozta át, illetve bővítette ki jelentősen. Meríthetett továbbá többek között Ibn Fadlán szóbeli közléséből, esetleg Hárún ibn Jahjá szintén 870-es évekbeli munkájából is.

Dzsajháni eredeti írásműve elveszett. Ám számos muszlim földrajz- és történettudós, példáuk az arabul író Ibn Ruszta (930 táján), al-Bakri, al-Makdiszi, al-Mukaddaszi, al-Birúni, Idríszi, Marvazi vagy a perzsául író Gardízi (1050-1053 közötti időszakban) felhasználta a Dzsajháni szövegének kisebb-nagyobb szakaszait saját munkájában. Közülük Ibn Ruszta kivonatolása a legjelentősebb, mert terjedelemben ő vette át Dzsajháni szövegéből a legtöbbet „Az Utak és Országok könyvéből”, s időben is legközelebb áll hozzá. A „madzser” nevet használta a 982-983 között készült Hudúd al-álam című perzsa munka is.

A „magyar” önelnevezés első, minden kétséget kizáró magyarországi említése Anonymusnál található „hetumoger” formában (i. sz. 13. sz. eleje körül.) [Anonymus]. Kézai Simon (isz. 13. század második fele) Szkítia leírása szerint Szkítia három részre oszlik melyek neve Barsac, Dent és Mogoria. [Kézai] A Mogoria szóban szintén a magyar név tükröződik.

A magyarok önelnevezését a hajdani szkíto-szarmata világ területén nagyszámú földrajzi-, település-, személynév, sőt etnikai név is őrzi. Erről először a 18. század elején Turkoly Sámuel adott hírt, aki a Kaukázus előterében Magyar (Madzsar) nevű romvárost, a Krim félszigeten pedig hét olyan falut talált, amelyeknek lakosai magyarul beszéltek.. [Turkoly]

Róna Tas András publikált tanulmányt az 1311-ben készült, magyar személynevet tartalmazó csisztopoli sírkőről. [Róna 1986: 78-81.] Vásáry István több tucat – a magyar nevet tükröző, Oroszország európai részén és az Orosz Föderációhoz tartozó Tatárföldön, Baskíriában, továbbá a hajdani Kaszimovi Kánság területén található – településnévről készített tanulmányt. [Vásáry 2008.] K. Konkobajev kirgiz nyelvész Budapesten tartott előadást a kirgizisztáni „мадияр” (magyar) földrajzi, település-, személy- és etnikai nevekről. [Konkobajev 2013] Mándoky Kongur István és Kakukk Zsuzsa turkológusok szerint a Baskíriában és Tatárföldön élő miser/misar tatárok neve is a magyar önelnevezésből származik. [Mándoky] M. Z. Zakijev a misarok etnogenezisét a 9-10. századi majar-madzsarokkal kapcsolja össze. Ezt nyelvészeti adatok is alátámasztják, a miser tatárok ma már török nyelven beszélnek, de ők is a szavak első szótagját hangsúlyozzák, ahogy mi is. A. H. Halikov tatárföldi történész terepkutatás alapján közölte, hogy a Zsiguli hegyeket korábban Magyar hegyeknek nevezték. [Kréneisz] Ez történeti-filológiai adatokkal is összhangban van. Ugyanis ebben a térségben, a Volga középső folyása mellett találta meg Julianus a 13. században a Riccardus jelentésben hivatkozott, ma már elveszett krónika szerinti „Nagyobb Magyarország”-ot (=Ungaria Maior) [Riccardus], a 15. században pedig kereskedők hoztak hírt Mátyás király budai udvarába egy, a Don forrásvidékén élő népről, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, mint amit Pannoniában beszélnek. [Bonfini 1995[7]] Ezek szerint a keleti magyaroknak a tatárok, kazakok, oroszok közé történt beolvadását, nyelvének eltűnését nem a 13. század első felében bekövetkezett mongol támadás, hanem a 15-19. századi tatár-orosz-oszmán háborúk pusztító hatása okozta. Az Abulhair kán és unokája, Sejbani kán Mogulisztán elleni háborújáról beszámoló krónikák még említik a seregeikben harcoló magyar katonák vitézségét. Ezeknek a háborúknak az eredménye a kazak és üzbég kánságok megalapítása lett –.

1965-ben Tóth Tibor 8000 km-es tanulmányútja során olyan máig fennmaradt néptöredékeket talált Kazahsztánban és Üzbegisztánban, amelyek elnevezése „magyar” volt. [Tóth 1966, Aczél 1968.] Tardy Lajos 1980-ban publikált adatokat az I. Világháborúban az orosz hadseregben szolgáló mozsarokról (magyarokról). [Tardy 1980: 149-150.] Tóth Tibor nyomán Benkő Mihály is járt a kazak-magyarok között, majd az ő útmutatásuk alapján felkereste a Nyugat-Szibériában, az Omszki Területen élő magyar-kipcsakokat, korábban pedig a nyugat-mongóliai kazakok között bukkant rá magyar néptöredékre. [Benkő 2001, 2003, 2004, 2007a-b, 2008a-b] A nyugat-szibériai és kazahsztáni magyarok temetőiben a sírfeliratok utalnak az elhunyt személy magyar nemzetiségére. Az ugyanitt gyűjtött sezserék (nemzetségtáblák) is tartalmazzák a „magyar” etnikai nevet. Bíró András genetikai vizsgálatokkal bizonyította a kazahsztáni és kárpát-medencei magyarok vérrokonságát. 19. századi orosz néprajzi könyv pedig tartalmazza a hajdani Nogaj Kánság területén élt magyar nép felségjelét (tamgáját). [Szemenov 1895.] A közelmúltban jelent meg H. Haszanov könyve azerbajdzsáni magyar településnevekről [Haszanov 2010.]. Ezeket a szovjet időkben, a II. Világháború során átnevezték, mivel Magyarország ellenséges állam volt. „Мадьяр” nevű helyiségek voltak Üzbegisztánban, a Szir-Darja folyó partján, és Munkácsi Bernát szerint Oroszországban, a Volga-vidéken is.

Mindezek arra utalnak, hogy

  • a „magyar” etnikai név a médek önelnevezéséből származhat,
  • a „magyar” etnikai nevet tükröző földrajzi-, személy- és etnikai nevek nagy száma az eurázsiai sztyeppeövezet hatalmas területén magyar jelenlétre vezethető vissza (tehát a hét vezér valóban „Nagyobb Magyarországról” jött ki, ahogy azt a Julianus útjáról készült Riccardus jelentés bevezetője tartalmazza),
  • a magyarok (részben!?) a Kaspi-tengerig előnyomuló hunok főhatalma alá kerültek, fegyvertársaikká váltak,
  • Attila Uraltól a Kárpát-medencéig terjedő többnemzetiségű királyságában a médek/magyarok - a hunok után - a második legjelentősebb hatalmi tényezőt jelentették, ezért szerepelnek a hunok után közvetlenül a második helyen Attila népeinek felsorolásában,
  • az európai hun birodalom felbomlása után – Muagerisz (Magor) király vezetésével - önálló hatalmi tényezővé váltak, majd a honfoglalás idején visszatértek a Kárpát-medencébe és a mai napig fennálló államot hoztak létre.

Képek:

 Kép: Média, i. e. 600.
1. Kép: Média, i. e. 600.
 
2. Kép: Szkíto-szarmata világ. I. e. 5-3. század.
2. Kép: Szkíto-szarmata világ. I. e. 5-3. század.
 
3. Kép: Hunok Ázsiában i. e. 204 – i. sz. 216.
3. Kép: Hunok Ázsiában i. e. 204 – i. sz. 216.
 
 Kép: A hun Attila Birodalma
4. Kép: A hun Attila Birodalma
 
A magyar nepnev5
 5. Kép: Sírkő a szagai magyar temetőben. A felirat a következő szöveget tartalmazza: „ruü Madijar" (magyar nemzetség). Fotó: Benkő Mihály [Lásd még: 11. lábjegyzet]
 
 
6. Kép: A magyarok tamgája és középkori önelnevezésének ciril betűs írásképe [Szemenov 1895., lásd még 10-11. lábjegyzet]
6. Kép: A magyarok tamgája és középkori önelnevezésének ciril betűs írásképe [Szemenov 1895., lásd még 10-11. lábjegyzet]
 
Kép: A majar nevet tartalmazó sírkő 1311-ből a csisztopoli temetőben. Forrás: Róna Tas András
7. Kép: A majar nevet tartalmazó sírkő 1311-ből a csisztopoli temetőben. Forrás: Róna Tas András
 
Kép: A Kazak értelmező szótár címlapja, 447. oldala és MADYJAR, MAZSAR szócikke. [Kazak 1999. 447.]
8. Kép: A Kazak értelmező szótár címlapja, 447. oldala és MADYJAR, MAZSAR szócikke. [Kazak 1999. 447.]
 
Kép: a) Egy terepkutatás képei
9. Kép: a) Egy terepkutatás képei (felül és alul baloldalt) Fotó: Benkő Mihály
b) A kaukázusi 'Magyar' várának képi ábrázolása Szerelmey Miklós 1847. évi művében.Galéria: Magyarok a Kaukázusban (Fotó: Országos Széchényi Könyvtár)
Kép: A kurdok (médek?) zászlaja.
Kép: A kurdok (médek?) zászlaja.
 
A magyar nepnev11
Irodalom:

Aczél Kovách Tamás: Ismeretlen magyar törzsre bukkant egy budapesti tudós, in: Magyar Nemzet, 1967. nov. 6

Aczél Kovách Tamás: Új meglepő kutatási eredmények a magyarok eredetéről, in: Magyar Nemzet 1968. nov. 7.

Anonymus: Gesta Hungarorum, In: Joannes Georgius SCHWANDTNER: Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini, 1, Vindobonae, 1746. 1–38. o.

Ahmetov, B. A.: Gosudarstvo kochevykh uzbekov. Moskva, 1965.

Bendeffy László: Az ismeretlen Julianus.Budapest, 1936,

Bendeffy László: Fontes authentici itinera( (1235-1238) fr. Juliani illustrantes. Budapest 1937.

Benkő M.: Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;

Benkő M.: A Torgaji Madiarok – Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.

Benkő Mihály – Babakumar Khinajat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben, in: Eleink III. (2004)/2, 5-20.

Benkő M.: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. - In: Kőrösi Csoma Sándor és Keleti Hagyományaink, ISSN 1842-9645, Kovászna, 2007. 139-151. (2007.a.)

Benkő M.: Benkő M. – Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest, 2007. (2007.b.)

Benkő M.: Magyar-kipcsakok Timp Kiadó, Budapest, 2008. (2008.a.)

Benkő M.: Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.) 2008. (2008.b.)

Bíró A. Z.- Zalán A.- Völgyi A.-Pamjav H.: A chromosomal comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary). in: American Journal of Physical Anthropology, 2009.

Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei, copyright (fordító) Kulcsár Péter: 1995, http://www.balassikiado.hu/BB/netre/html/bonfini.html, letöltve: 2018-10-03

Czuczor Gergely és Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, I-VI. köt., Pest, 1862-1874., https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-szotara-czuczorfogarasi-55BEC/h-5FC22/hun-2-613C6/ , letöltve: 2018-12-22]

Diodorus Siculus/Diodórosz Szikeliotész: Bibliothéké cím művének II. könyve 43. fejezetéből, angol kiadás: Diodorus of Sicily in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, 1967 (The Loeb Classical Library).

Domanovszky Sándor: Kézai Simon mester krónikája. Forrástanulmány. Budapest, 1906.

Galeotto Marzio: Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásairól és cselekedetiről, fordította: Kardos Tibor, http://mek.niif.hu/06500/06598/06598.htm, letöltve: 2018-12-22

Haszanov, H.: A közös azerbajdzsáni-magyar etnikai gyökerekről, Budapest, 2010.

Kazak tilinin szezdigi (Kazak értelmező szótár), Almatü, 1999

Képes Krónika, http://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm, letöltve: 2019-03-08

Kézai Simon: Magyar Krónika (ford.: Szabó Károly), http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm, letöltve: 2019-03-08

Kiss Bálint: Magyar régiségek, Pest 1839.

Konkobajev, K.: Ősmagyar nyomok a kirgiz nyelvben. In: Eleink XII/2 (30) 2013, 40-43.

Kréneisz Géza: Kik a székelyek, http://epa.oszk.hu/01400/01445/00013/pdf/EPA01445_acta_hungarica_2015_2_006-010.pdf, letöltve: 2019-03-08

Kuskumbajev, A.: Magyarok keleten és nyugaton, Napkút Kiadó, SBN 978 963 263 223 0 Budapest 2012.

Ligeti Lajos: A magyar nép mongol kori nevei. Magyar Nyelv, 432. (1964 december), 385-404.

Magauin, Muhtar: A kazah történelem ábécéje, ISBN 978-963-087171-6, Budapest, 2013.

Mándoky Kongur István: Amu-Daraja széles vize, Karcag, 2002, Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár, https://terebess.hu/keletkultinfo/amudarja.html, letöltve: 2019-03-08

Materialy po istorii kazakhskikh khanstv XV–XVII vekov. Alma Ata, 1969.

Mogil'nikov, A. M.: Sargatskaja kultúra. In: Stepnaja polosa aziatskoj casti SSSR v skofo-sarmatskoje vremja. Moskva 1992.

Moravcsik Gy.: Muagerisz király. In: Magyar Nyelv 23 (1927) 258–271.

Nagy Iván: Adalékok a madjar-magyar kérdéshez, http://julianusbaratai.blog.hu/2016/10/31/nagy_ivan_adalekok_a_madjar-magyar_kerdeshez, letöltve 2016-11-19

Némäti Kálmán: Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, Budapest, 1911 http://mek.oszk.hu/07200/07222/#, letöltve: 2018-12-23

Riccardus jelentés, in: A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona Tamás. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy György

Róna Tas András. A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.

Róna-Tas András: Nép és nyelv: A magyarság kialakulása, elhangzott 2004. március 1-én a Mindentudás Egyetemén, http://real-eod.mtak.hu/1079/1/05%20R%C3%B3na-Tas%2073-92.pdf, letöltve 2016-11-14

Rubruk útleírása, http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/julianus0020.html, letöltve: 2018-12-23.

Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában, Magyar őstörténet sorozat 2., Budapest, 2015.

Szabó Károly: Kisebb történelmi munkák. Bp., 1873.

Szemenov (=Семенов, Н.): Туземцы Северо-Восточного Кавказа. Cпб., 1895

Tardy Lajos: A tatárországi rabszolgakereskedelem és a magyarok a XIII-XV. században, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.

Thallóczy Lajos: Adalék az ó-hit történetéhez Magyarországon. In: Századok XXX (1896) 200.

Thuróczi János: Magyar Krónika (ford.: Geréb László), Budapest, 1957., http://mek.oszk.hu/10600/10633/10633.htm, letöltve: 2019-03-08

Tóth T.: Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában). Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4) (1966.a.)

Tóth T.: Az ősmagyarok mai relictumáról. (Előzetes beszámoló). MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966. (1966.b.)

Tóth T.: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85–95.;

Trepavlov, V. V.: A Nogaj Horda története, Moszkva, 2002.

Turkoly Sámuel levele Asztrahánból, http://mnl.gov.hu/mnl/hml/hirek/turkoly_samuel_levele_asztrahanbol, letöltve: 2019-03-08

Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után: mozsarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén, in: Vásáry István: Magyar Őshazák és magyar őstörténészek, Budapest, 2008. 37-72

[1] Galeotto Marzio a következőket írja: „...A németek, csehek, lengyelek, néha hazai nyelvükön, többnyire azonban latinul írnak levelet. A keresztény országok közül egyedül Magyarország ír csupán latinul. A magyarok nyelvén ugyanis nem könnyű írni. A legcsekélyebb hangsúlyváltozástól, kiejtésbeli különbségtől megváltozik a szavak értelme. A magyarban vannak szavak, amelyek u-ra végződnek, de mást jelent, ha nyújtva, és mást, ha összevont ajakkal ejtik az u-t. Ezt az írás nem tudja jelezni, mivel a latin nyelvnek egyetlen u betűje van, a magyar nyelvnek meg négyre volna szüksége, ha az összes változatokat jelölni akarná..." [Galeotto Marzio]

[2] RUBRUK ÚTLEÍRÁSA 1255-BŐL, XXI. (2): „Innen, Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok." http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/julianus0020.html, letöltve: 2018-12-23.

[3] A szkíták egy kolóniát hoztak létére, melynek népét „Médiából szállították el a Tanaiszhoz (Don folyó - B. I.), mely nép a Szauromata (A Szauromaták másik neve: Szarmata – B. I.) nevet kapta. Sok évvel később ez a nép megerősödött, vélgigpusztította Szkítia nagy részét, mindenkit elpusztítottak akit legyőztek és a földet sivataggá változtatták." [DIODORUS 1967: 28-29. Diodorus Siculus/Diodórosz Szikeliotész: Bibliothéké cím művének II. könyve 43. fejezetéből, angol kiadás: Diodorus of Sicily in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, 1967 (The Loeb Classical Library). 28-29. o.]

[4] "Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Maddj és Ar összetesszük, és a középső "a" betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a "dj"-t "gy"-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja - mongya; térdje - térgye, rendje - rengye...[Kiss Bálint: Magyar régiségek, Pest 1839. 10. o.]

[5] Lásd: 3. lábjegyzet.

[6] A lovas-nomád népek i. e. 700 körül özönlöttek Aszkániába, a mai Azerbajdzsán területére, egy évszázad múlva pedig már uralták a kelet-európai sztyeppéket. Ezt igazolja az is, hogy például szkíta triádot, vagyis kétélű kardot, lószerszámot és a szkíta állatstílusú díszítő motívumokat őrző tárgyakat Belső-Mongóliától egészen a Kárpát-medencéig találtak a régészek.

[7] „Pius pápa... tanúságul hív egy veronai polgárt, aki azt mondta, hogy amikor a Don forrásvidékén járt, ott magyarul beszélő népre bukkant. A mi isteni Mátyásunk szarmata kereskedőktől értesült ugyanerről. Követeket és kutatókat küldött oda, hogy ezt a rokon népet, ha lehet, átcsábítsa a folytonos háborúságtól elnéptelenedett Pannóniába, ami ugyan eddig nem sikerült, de ha megéri, bizonyára megvalósul."[BONFINI 1995: I. tized, II. Könyv, 39.]

[8] Moravcsik Gy.: Muagerisz király. Magyar Nyelv 23 (1927) 258–271.

[9] Hun király (528-530) a bizánci krónikairodalomban. Szabó Károly volt az első, aki e királyban a magyarság névadó ősét látta, Lásd: Szabó Károly: Kisebb történelmi munkák. Bp., 1873. I, 155-6.

[10] Egy 12. századi bizánci eredetiből fordított szláv szöveg megemlékezik a peonokról, „kik ugroknak neveztetnek, kik magokat mageroknak (Магεр) mondják. [Thallóczy Lajos, Adalék az ó-hit történetéhez Magyarországon. Századok XXX (1896) 200.]

[11] Anonymus szavaiból világosan kitűnik, hogy így a magyarság nevezte önmagát.

[12] A magyar népnév egy 1311-ik évi volgai bolgár sírfeliraton [Róna Tas András. A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.], a 6. században épült Madzsar/Mazsar város neve a Derbentname című, 11. századi perzsa kódexben. [Дербент-Наме, Махачкала 1993б 61ю]

[13] MAZSAR Madijar (Venger) Aranyhorda idejében való elnevezésének egyik változata. A hős mazsar nép fia, Kojan vitéz is itt van. (Salkiiz zsürau) [Kazak tilinin szezdigi (Kazak értelmező szótár), Almatü, 1999. 447.]

[14] Az 1999-ben Almatiban megjelent kazak értelmező szótár a magyar népnévről

A magyar népnévre vonatkozó szöveg ebben a szótárban a következő:

MADYAR Venger nép régi elnevezése, mazsar

MAZSAR Madijar (Venger) Aranyhorda idejében való elnevezésének egyik változata. A hős mazsar nép fia, Kojan vitéz is itt van. (Salkiiz zsürau)

Forrás: julianusbaratai.blog.hu

Megjelent: 348 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.1%Austria 1.4%
Romania 5.5%Canada 1.1%
United States 3.9%Norway 0.5%
Russian Federation 2.8%France 0.4%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.4%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.2%

Today: 74
This Week: 3842
Last Week: 3961
This Month: 10051
Last Month: 17275
Total: 2130297

Belépés