Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2019Aug20

2008. Október 15., Szerda 20:08

A rózsadombi paktum

Írta:  Fáy István
Értékelés:
(16 szavazat)
1988-89-től minden kulcspozíció, vagyon, erőszakszervezet, média stb. birtokában - a volt kommunisták voltak abban a helyzetben, hogy az ún. (spontán) privatizáció révén eladják az országot. A főkolomposok közül néhány: Németh Miklós, Horn Gyula, Békesi László, Kovács László, Bokros Lajos, Nagy Sándor, Suchmann (Suchmann) Tamás, Szekeres (Fuhrmann) Imre, Medgyessy Péter, Hámori Csaba, Nagy Imre, Vitányi Iván, Csepi Lajos.

 A rózsadombi paktum

Ez az írás az „Ébredés” 2002/II/5-ös számban jelent meg, mely számot eme sorok alapján címeztek meg. Bár azóta igencsak telt az idő, még mindig nem kapott kellő nyilvánosságot, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna róla.

Otthon mind a mai napig tabu említeni.
De lássuk a lényeget:
Fáy István

A Paktum

Íme a paktum, amelyről nem lehet beszélni. Ez volt írásom kiindulópontja. Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalázatos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást. Szövegét Németországban élő barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyetértek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismernie.

Írását azzal kezdi, hogy 1989. március 15-én, míg hazánk népe az első szabad megemlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, melyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat képviselője, a magyar katolikus és az izraelita egyház egy-egy megbízottja, valamint öt magyar politikai vezető, akik ma is vezető pozícióban vannak. Ők írták alá részünkről az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk. Értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit, hogy minden kétkedést eloszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következők:

1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között
4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.
6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség, és rendőrség megvédése az esetleges megtorlásoktól
8. A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
12. A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
15. A románok, jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot
16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért

* * *

A fenti megalázó feltételek megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma (2002-ben) a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1989. március 15-én aláírták a fenti húsz pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették azt. Viszont ma, 2002-ben a közép- és kelet-európai események után is érvényesnek tartják, akkor ez a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük.
Íme a sokat emlegetett „paktum”, amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának megteremtését.

A találkozó résztvevői: Antall József, Horn Gyula, Pető Iván, Paskai László, Göncz Árpád, Zoltai Gusztáv (MAZSIHISZ), Boross Péter.

1988-89-től minden kulcspozíció, vagyon, erőszakszervezet, média stb. birtokában - a volt kommunisták voltak abban a helyzetben, hogy az ún. (spontán) privatizáció révén eladják az országot. A főkolomposok közül néhány: Németh Miklós, Horn Gyula, Békesi László, Kovács László, Bokros Lajos, Nagy Sándor, Suchmann (Suchmann) Tamás, Szekeres (Fuhrmann) Imre, Medgyessy Péter, Hámori Csaba, Nagy Imre, Vitányi Iván, Csepi Lajos.

Megjegyzések a Rózsadombi-egyezmény egyes pontjaihoz

6., 7., 9., 10., 16.

1988-89-től minden kulcspozíció, vagyon, erőszakszervezet, média stb. birtokában - a volt kommunisták voltak abban a helyzetben, hogy az ún. (spontán) privatizáció révén eladják az országot. A főkolomposok közül néhány: Németh Miklós, Horn Gyula, Békesi László, Kovács László, Bokros Lajos, Nagy Sándor, Suchmann (Suchmann) Tamás, Szekeres (Fuhrmann) Imre, Medgyessy Péter, Hámori Csaba, Nagy Imre, Vitányi Iván, Csepi Lajos, … stb. Ezek után az elődeink, az apáink/anyáink és a mi magunk által előállított javak zömét hatalmas júdáspénzért kiárusították a külföldi rablóprivatizátor hiénáknak (jól fizető menedzserállások „risztelése”, stb. fejében)

És ezt a pénzvilág által is megzsarolt, erőtlen MDF hagyta…
A gátlástalan külföldi rablóprivatizátorok (az új tulajdonosok) a nemzeti javainkat kiárusító „elvtársakat” tették meg menedzsernek (igazgatónak), helytartónak a privatizált (ellopott) üzemek, gyárak, cégek, intézmények, tsz-ek stb. élére. A párttitkár, a munkásőr stb. lett a jó szakember a kapitalizmusban. A kiárusítás mellett megmaradt vagyont pedig saját maguk rabolták el az elvtársak. Jóval több, mint 20 000 milliárd Ft (kb. 4 évi költségvetésünk) tűnt el a kezükön. Mégpedig privatizációs, olajmaffiás, gabonamaffiás, bankkirablásos (Posta-bank, Agro-bank stb.) és egyéb más, „lehet, hogy nem erkölcsös, de törvényes” technikákkal (ahogy Horn Gyula mondta). És, hogy az előzőeken kívül név szerint még kik? Nos pl. Csintalan Sándor, Máté László, Hujber István, Leitinger (Leitinger) Tamás, Györgyi Kálmán!!! Várszegi (Weisz) Gábor, Kunos (Kohn) Péter, Fekete (Schwarz) János, a ma már 45-50 milliárd dollárnyi eladósodásunk hazai „intézője”, Pető (Petschauer) Iván, Kis (Klein) János, Magyar (Ungár) Bálint, Demszky (Deutsch) Gábor, Bauer (Braun) Tamás, Surányi (Steimann) György, Princz (Prinz) Gábor, stb.

Ők, és sok-sok társuk azok, akik a gyarmati lét peremére taszították az országot. Ráadásul nélkülük – azaz a vörösbolsevizmus, majd a liberálkapitalizmus nélkül – ma is kb. ott tartanánk, ahol Ausztria (azaz a Nyugathoz viszonyítva ott, ahol 1945 előtt).

És mindezek tetejébe jön még a részben szociálliberális és főleg külföldi kezekben lévő bankok ma is folytatódó gátlástalan szabadrablása. És az ADÓSSÁGSZOLGÁLAT!

11., 20. És minket, magyarokat ki véd meg a médiabeli, bankbeli, egyéb ellenségeinktől? És KI KÁRTALANÍT ÉS MIKOR, A XX. SZÁZADI ISZONYATOS VESZTESÉGEINKÉRT???

A. A cikk egy 1992-es (!) amerikai emigrációs újságból származik (Magyarság). A leírtak hitelességét nagymértékben alátámasztják a dátumok: amit a nép többsége – a szociálliberális média hazudozásai és agymosása következtében – csak jóval később ismert fel, vagy még ma sem, azt ez a cikk már 1992-ben leírta. A hitelességet a legfőképpen az igazolja, hogy minden így történt…
B. A szoclib hordák (az MSZP, az SZDSZ, a médiájuk, a bérenceik, Göncz Árpád, stb.) mérhetetlen arroganciáját, pimaszságát, országkirablását, harácsolását is a paktum szellemiségére vezethetjük vissza:
• Az MSZP-SZDSZ-esek már 1989 óta tudták, hogy ők büntethetetlenek!!! Lásd 6. 7. 10. 11. 20.
• Mert ők a nemzetközi pénzvilág globalizmusának a kiszolgálói (mint szocialisták, liberálbolsevikok, élősködő termeszhangyák, „üldözöttek”, stb.) Az MSZP+SZDSZ számára se Isten, se erkölcs, se család (Bokros-csomag), se haza, se hagyományok, se magyar, se… Alapelvük, „erkölcsük” lényege: „Tiéd az ország, magadnak lopod!” „ Az MÁS, ha mi lopunk, hazudunk, gyilkolunk”! Nos, akkor szerintünk: a másság takarodjon MÁSHOVA!
C. A paktum, illetve annak következményei (1989-2002), és még tovább is a liberális Nyugat újabb ajándéka a magyaroknak a XX. Században Trianon (1920), Párizs (1946), és a magyar forradalom (1956) leverésének tétlen végignézése, valamint az iszonyatos eladósítás (1974-től) után
D. „Istené minden dicsőség, és csak nála az irgalom”…

A nemzeti oldalon a baloldaliság veszélyes ideológiai konfúzió forrása volt már a múltban is – egyfajta politikai „fából vaskarika” és mindig karöltve jár a nemzeti érdekek feladásával, a politikai kompromisszumokkal és kollaborációval. Ezért ebben a pontban egyedül a MIÉP politikai vezetését marasztalhatjuk el; a többiektől, mint ellenségeinktől, nem is vártunk mást, és velük szemben nincs is miről beszélni.

Három éve, az 1998-as választási eseményeket jobboldali szempontból elemző írásomban (Havi Magyar Fórum, 1998. július) a FIDESZ-PP mellett az MSZP-t és az FKGP-t tekintettem a választások győztes pártjának. Ebben, valamint egy előző, de sajnos csak jóval a választások után megjelent elemzésemben körvonalaztam, hogy mi várható ezektől a pártoktól. Ma, három évvel ezen döbbenetes, a belső ellenségünk erejét és a magyar nép sorsa formálására való teljes képtelenségét egyaránt jól tükröző újabb politikai öngólunk után megvonhatjuk nemcsak ennek a három évnek, hanem egy tízéves, töretlen szociálliberális kormányzati ciklusnak is a mérlegét.

Elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy a választások győztes pártjai hozták a „papírformát”, egyedül a MIÉP hároméves szereplése okozott némi csalódást.

A választási eredmények alapján és a politikai váltógazdaság szabályai szerint kialakított FIDESZ-FKGP-MDF koalíciós kormány feladata az antalli politikai-hatalmi folytonosság megőrzése, az 1989. március 15-én kötött nemzetáruló politikai paktum 3-20. pontjainak maradéktalan teljesítése és az ország szuverenitása utolsó nyomainak eltüntetése, nemzeti erőforrásaink teljes felszámolása volt.

Ennek a folyamatnak koordinátora és zászlóvivője a koalíció vezető pártja, a FIDESZ-PP, melynek politikai taktikájára egy látszólagos kettősség jellemző: demagóg, nem egyszer farizeus képmutatással használt nemzetieskedő szólamokkal, hatásvadász nyilatkozatokkal megnyerni a tömegek jóindulatát, de egyúttal gyakorlati intézkedésekkel hatástalanítani minden pozitív, nemzeti célt szolgáló kezdeményezést.

Tényleges politikáját megfelelő világításban látjuk, ha végigtekintjük, hogyan épült be a fent említett, nemzeti újjászületésünket mindmáig akadályozó „paktum” a koalíció hároméves kormányzati működésébe.
Az 1. pont - ha teljesülésében a kommunistákat „agyagba döngölő”, ma viszont éppen ezekkel a bedöngölt ex-elvtársakkal politikai szövetséget kereső Orbán-féle FIDESZ-nek volt is valami szerepe – már a múlté, mert a szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása az országból megtörtént.

Ugyancsak lezártnak tekinthető a 2. pont, a Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott – tegyük mindjárt hozzá: nagyrészt a magyar néptől elvett, vagy a mi pénzünkön épített és üzemeltetett – épületekért és javakért. ( Arról viszont senki sem beszél, hogy Magyarország kárpótlása az oroszok által okozott környezetszennyezésért, évtizedeken át ki nem fizetett energia- és vízdíj számlákért, a kontónkra felvett dollár-milliárdokért – és ne soroljuk tovább – megtörtént-e? Biztosak lehetünk benne, hogy nem, különben tele lett volna vele a sajtó.)

A 3. pont az ex-kommunisták (Martonyi) által vezetett magyar külpolitikánknak továbbra is szerves részét képezi. Többek közt e baráti politika jegyében őrizgetik ma is kegyelettel ötven éves szabadságnak csúfolt rabságunk egyik legfőbb szimbólumát Budapest főterén, az Országház és a TV-székház között.

A 4. és 5. pontok ma már csak úgy értelmezhetők, mint korábbi, félelemből fakadó követelések, melyek a következő, 6. és 7. ponthoz szolgáltak volna biztosítási háttérként. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése, és a volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlástól a ’90-es módszerváltást levezénylő Antall-féle „nyugodt erő” egyik legfontosabb belpolitikai feladata volt. Ma már erről szó sem esik. A volt politikai bűnözők vagy kiemelt állami nyugdíjukat élvezik, vagy felelős politikai és gazdasági kulcspozíciókat töltenek be. További büntetlenségükről a régi nómenklatúra bedöngölt ügyészei és bírái gondoskodnak.

Folyamatos „feladatot” jelent a 8. pont is, a volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon. Ez egy olyan követelménye a Paktumnak, melynek teljesítése kizárólag egyéni belátáson múlott. Ami a megdöbbentő, de egyúttal nagyon jellemző is belpolitikai életünkre, hogy egyetlen parlamenti párt sincs, mely a paktumnak ezt a pontját ÖNKÉNT ne teljesítette volna.

Ma minden pártban nemcsak jelen vannak, hanem vezető helyeket töltenek be volt kommunista párttagok, és ez alól sajnos a MIÉP sem kivétel. Ezért meg merjük kockáztatni az állítást, hogy ennek a szégyenletes, és nemzeti függetlenségünket hosszú évtizedekre, ha nem évszázadokra felszámoló egyezménynek a megalkotása és annak teljesítése a ma létező összes parlamenti párt és politikai vezető tevőleges, vagy hallgatólagos támogatásával történt, és történik. E ponton át mérhető le leginkább egyes személyek és politikai pártok tényleges viszonya a hazánk ellen folytatott liberális összeesküvés ezen alapdokumentumához, azaz hazafias, vagy nemzetellenes magatartására. E pont teljesítésében nem elhanyagolható felelősség terheli magát a népet, azaz a választókat, személy szerint mindazokat, akik lelkiismeretlenül, saját és gyermekik jövőjét feláldozva adták szavazataikat legutóbb is kommunista, volt kommunista jelöltekre.

A 9. pont intézkedik az államvagyon átmentéséről a volt kommunisták kezébe. Ebben a pontban a FIDESZ vétkessége, nemcsak mint mostani vezető kormánypárté jelentős, hanem úgy is, mint a két előző kormányzati ciklusban az MDF-fel, SZDSZ-szel és a szocialistákkal is eredményesen együttműködött kollaborációs partneré. A gánti bányatulajdonos miniszterelnök és családja ugyanúgy haszonélvezője ennek a pontnak, mint a kormánytagok és a politikai és gazdasági vezetők többsége.

Elég átnézni a semmiből - azaz lopott vagyonból – milliomossá, sőt milliárdossá lett „vállalkozók” listáját, és láthatja bárki, hogy nincs azok között egy se a régi rendszer ellenfelei közül, de még olyan sem, aki a kádári időkben „néma volt csupán vagy csak lelkesedni rest”.

Ebben a pontban a ’90-es módszerváltás egyik alapkövetelménye fogalmazódott meg: az, hogy a magyar nép fizikai kifosztásából (államosítások), majd közel fél évszázados munkájából felhalmozott nemzeti vagyonra „privatizáció” ürügyén a zsidó nagytőke és – cinkos támogatásával – a régi és új gyarmatosítók kiszolgálói, politikai bűnözők, nem egyszer a magyar nép hóhérai, vagy közönséges tolvajok törvényesen rátehessék a kezüket.

Hogy ennek a szabadrablásnak törvényes színezetet lehessen adni, és azok a volt elvtársak se üthessék meg nagyon a bokájukat, akik túl sokat találtak „eltocsikolni” maguknak, vagy hitsorsosaiknak, valamint teljesülhessen a már említett 6. és 7. pont is, a paktum 10. pontja előírja, hogy az igazságszolgáltatást meg kell tartani a volt kommunisták kezében. Ugyanezen pont hivatott biztosítékul szolgálnia 11. ponthoz, hogy meg kell torolni minden zsidóellenes megnyilatkozást, megmozdulást és szervezkedést. Ezzel a ponttal a magyar igazságszolgáltatás – ma már nyugodtan állíthatjuk, a külföldi is – zsákutcába került, tekintettel arra, hogy a gazdasági bűncselekmények elkövetői sorozatosan faji védőpajzsuk mögé húzódhatnak a felelősségre vonás elől. Olyan világ épül számunkra, ahol a nemzeti ügy védelmezőit nemzetközi bíróságok elé lehet citálni, a politikai és gazdasági bűnözők pedig nemzeti és nemzetközi törvények felett állva fajgyűlöletet kiálthatnak bárkire, aki őket nevükön meri nevezni. A Göncz-féle „gyűlölettörvény”, mely ezt a pontot szolgálja, éppen a közelmúltban egészült ki egy újabb törvényjavaslattal, mely ismét csak ezt a bűnözői kört hivatott védeni.

(1. oldal / 2)
Megjelent: 10019 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.2%Austria 1.4%
Romania 5.5%Canada 1.1%
United States 3.9%Norway 0.6%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.3%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.2%

Today: 54
This Week: 629
Last Week: 4572
This Month: 11410
Last Month: 16753
Total: 2131656

Belépés