20240511
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Klímariogatás helyett klímarealizmust!

Körülbelül 40 éve találkozunk nap mint nap evvel a fogalommal, hogy klím...

Tudatunk védelme (4)

A jelen írással azonos főcímet viselő előzményekben a témakör annak idej...

Jó reggelt! Alszol még?

Mert ha igen, addig álmodj "kispatakot", míg lehet, ugyanis ami az ébred...

Őstörténetünk titkai a Tárihi Üngürüszben

Őstörténetünk titkai a Tárihi Üngürüszben

Százhúsz évig hevert az Akadémia polcain a magyar ősgeszta kézirata, ame...

Tóth Judith

Kilétünk

Zsidó volt-e Jézus (4. rész)

Zsidó volt-e Jézus (4. rész)

E könyv szerzője, Zajti Ferenc azt az igen érdekes és bizonyítottnak látszó tételt fejtette ki gazdag apparátussal, hogy, ami ellen úgy Jézus és maga a zsidóság is mindig tiltakozo...

Loading...

Közérdekű

Én is megdöbbenve írok nektek

Dobrova Éva, Fejér Szövetség Elnöksége üzenete a nyilvánosságnak és a Váralja Szövetség Elnökségének .- "A Fejér Szövetség SOHA NEM ÁRULÓZTA LE ÁNGYÁN TANÁR URAT, hanem mindig tisz...

Loading...

Magyarság

Pozsony és Nándorfehérvár hősei

Nekünk, magyaroknak leginkább a vesztes csatáinkat tanítják és kevésszer hozzák szóba a győzelmeinket. Tanítanak „kicsinek lenni.” Mondják és harsogják: nekünk Mohács kell!

Loading...

Természet, környezet

Ne akarjunk egyszerre sok kilótól megszabadulni

A túlsúly és elhízás terápiás gyakorlata számos esetben főként az életmód nagy mértékű, intenzív módosítását, ezáltal pedig látványos tömegcsökkentést jelenti.

 

Loading...

Egészség, gyógyítás

Coca-Cola önmaga is veszélyes

Egyébként a literenként 1,5 gramm káliummal is mérgezett Coca-Cola önmaga is veszélyes. Ugyanis az 1 gramm káliumot 8 óránál hamarabb bejuttatás, vagy az annál több káliumot 1 na...

Loading...

Múlt, jelen, jövő

Az eltűnt 300 év nyomában - Interjú Dr. Heribert Illiggel

Az eltűnt 300 év nyomában - Interjú Dr. Heribert Illiggel

Határozott meggyőződésem: a középkor egy része kitalálás - és ezzel kapcsolatban bármikor akár tűzbe is teszem a kezem. Ezeket a gondolatokat Németországban azért nem akarják befog...

Loading...

Politika, új világrend

A milliárdosok fedőintézménye, a WHO (*frissítve)

A milliárdosok fedőintézménye, a WHO (*frissítve)

A bevezetni tervezett Új Világrend zászlóshajója, az Egészségügyi Világszervezet gőzerővel folytatja az előkészítő tevékenységet az emberi szabadságjogok maradékának megszüntetésér...

Loading...

A felébredt, gondolkodó emberek tartják életben a reményt, hogy a hipnotiztált, önmaga érdekeit felismerni képtelen többség sorsa ne pecsételődjön meg és a jelenlegi emberiség elkerülhesse az előzőek sorsát. erre Az esély kicsiny, de nem nulla. Ismerjük meg a sötét erőket, a terveiket, és hozzunk létre élhető, boldog társadalmat.

Tudnivalók innen onnan

Működik-e még az életösztön az emberekben? Avagy, tényleg igaza van a kiválasztottaknak, és az állati elméjű gójok semmivel sem különböznek a többi állattól? Már nem kell sokat aludni, hamarosan meglátjuk. Már aki meglátja... Az alábbi videóban Tamasi doktor foglalja össze a helyzetünket:
https://www.youtube.com/watch?v=Lm41CDa_69c

-------------
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára világvége híreket közölt, figyelmeztetve, hogy a világ a "káosz korszakába" lép, mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa a politikai megosztottság miatt továbbra is "patthelyzetben van".  A videó angol nyelvű, nincs lefordítva, és a címe így hangzik: "Világunk a káosz korába lép"
https://rumble.com/v4c3u6c-our-world-is-entering-age-of-chaos-un-chief.html

-------------
A  legtöbb épeszű ember számára világos, hogy a klíma változásában elhanyagolhatóan kicsi az emberi tényező mértéke. Igen, az éghajlat változik, szoktak lenni jégkorszakok és van felmelegedés is, de ez manapság inkább a melegek számának növekedése. A vatikáni jezsuita nagyfőnök, aki áldását adta a melegházasságokra, most arra a világméretű "harcra" adta az áldását, amellyel ki lehet végezni a még megmaradt néhány farmert, és keményen megadóztatni az átlagpolgárokat. Pápai áldás a klímainkvizícióra:
https://www.bitchute.com/video/S5CU3vZ0Zut3/  (magyar feliratos videó)

-------------
Kibontakozóban a digitális rabszolga-tartó rendszer. Az ausztrál kormány azt tervezi, hogy országszerte bevezeti a digitális azonosítókat, a tervek szerint még ebben az évben.
https://szmm.substack.com/p/great-reset-ausztralia-mar-az-iden

-------------
Az eddig megjelent innen-onnan információk itt érhetők el.


  • Új cikkek

  • Kiemeltek

  • Hozzászólások

Hozzászólások

Véletlenszerű válogatás

  • A pozsonyi csata története
    Már 907. június 17 -én roppant nagy létszámú (töb,b mint 100.000 fő) sereg gyűlt össze az Ennstől nyugatra, Ennsburg vára és Szent Flórián kolostora kőzőtt, Lajos király személyes felszólítására, ahol mint a sereg fővezére állapította meg...
  • Nyílt levél / A Csongrád megyei MSZP pártszervezet részére
    Előre bocsátom, hogy a békesség érdekében járok el, és remélem, hogy elemzéseim tárgyszerűek lesznek és nem sértőek az érintettek részére. Magam is olyan beosztásokban dolgoztam, hogy beruházási és hivatali eljárásokban tájékozott vagyok. A Szeged –Vértó projekt...
  • A magyar népek őstörténete - Negyedik könyv
    Baráth Tibor, A MAGYAR NÉPEK ŐSTÖRTÉNETE című műve hat, három kötetbe foglalt, Montrealban (1968, 1973, 1974) kiadott könyv. Azóta, több kiadás jelent meg, kisebb-nagyobb átszerkesztésben, egyesített kiadásokat beleértve. TARTALOM Negyedik könyv A SZEMITÁK BEJÖVETELE ÉS ELHELYEZKEDÉSE A szemiták...
  • 895-ben ugyanaz történt, ami 568-ban
    Fordította és jegyzetekkel ellátta: Mesterházy Zsolt /  A későókori és koraközépkori sztyeppei népekről szerzett ismereteink rendkívül korlátozottak, mivel semmiféle saját írott hagyatékuk sincs, róluk pedig csak az általuk megtámadott szomszéd népek emlékezete szól. Ennek ellenére szeretném a...
  • Falath Zsuzsi: „Nem akarok hazug emberek szolgája lenni“
    Tisztelgés a paradigmaváltás egyik első hírnöke előtt. / A Magyarok Világszövetsége kiáll Zuzana Falathova, azaz Falath Zsuzsi mellett. Egyszemélyes felszólalása az európai nemzetek életét az enyészet felé taszító történelemhamisítás ellen Falath Zsuzsit új idők hírnökévé teszi. Nem...
  • A BRICS és 47 afrikai nemzet leverte a WHO -t !
    Amit a haza sajtó sem mond el nekünk.../ Ahogy arra korábban figyelmeztettünk, az Egészségügyi Világközgyűlés az elmúlt napokat a Biden által a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzathoz kapcsolódó 13 vitatott módosításának mérlegelésével töltötte.  Az első jele azonban annak, hogy...
  • Tegyük rendbe, amit a jódról tudunk!
    A jód egy esszenciális nyomelem, nélkülözhetetlen az élethez. Szervezetünk nem tudja azt előállítani, kívülről, táplálék vagy étrendkiegészítő útján kell bevinnünk. A Kárpát-medence rendkívül jódhiányos terület, így jellemzően az itt fogyasztott ételeink sem tartalmazzák azt elegendő mennyiségben...
  • A csapda… avagy foglalkozzunk azzal amivel legjobban kell!
    Az alábbiakban ugyan meglehetősen hosszú írást teszünk közzé honlapunkon, de álláspontunk szerint nagyon érdemes azt végigolvasni, különösen az utóbbi időkben kirobbant – Kárpátaljával kapcsolatos – ukrán-magyar ellentétek tükrében! “A lényeg, hogy kiürítsék az országot, földönfutóvá tenni...
  • „Wiener blut”, azaz a „Bécsi vér”
    Ma még csak London, Párizs, Bécs, de holnap Budapest, Kassa, Újvidék és Brassó is áldozattá válik, mert bár beszélünk, de nem cselekszünk. Beszélünk, kerítésünk is van, de már a spájzban vannak a terroristák, azok pedig nem...
  • Példátlan génkincset találtak a Bükk lábánál
    Hosszú idő után fedezték fel újra Mónosbélen a szerviták által még a 18. században ültetett gyümölcsöst. Az egyik szakértő szerint a fák kihagyhatatlan lehetőséget adnak a kertészeknek. Több mint kétszáz éves gyümölcsfák hoztak újra termést Mónosbélen.