20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 szeptember 02, szerda

A történelmi rétestészta - újragyúrva

Szerző: Bognár Ízes Zoltán

A történelmi rétestészta első változata (avagy, ki olvasta el a krónikákat?) alapjában véve azokat a következtetéseket tartalmazta a Kitalált középkor témában, amit viszonylag gyorsan, Tóth Gyula: A magyar krónikák és a kitalált középkor című könyvének elolvasása után vetettem papírra. A második rész megírása (A történelmi rétestészta nyújtása, avagy a töltelék dátumok titkai) az ezek után átolvasott nagy mennyiségű könyvnek köszönhető. Az azóta eltelt időben megpróbáltam a helyükre tenni a dolgokat, így az első és a második írás tévedéseit igyekeztem kiszedegetni és a két részt összedolgozva, fogyaszthatóbb formába önteni. De erről ennyit, ahogy Anonymus is írta, haladjunk a történelem útján.

A TÖRTÉNELMI RÉTESTÉSZTA - újragyúrva

 - Hibás dátummagyarázatokat tartalmaz ! - .

Ajánlás

Ajánlom e munkát László Gyula régészprofesszor követőinek, aki már a régészeti leletekből megmondta az igazságot, bár nem feltételezhette, hogy a történelem óráját átállították.

olimpiai776auc753szeleukia312arszakida247julian44

k r i s z t u s u t á n ö t s z á z h a r m i n c k e t t ő

 

Tartalom

ELŐKÉSZÍTÉS – A KELETI KONYHA 2

LISZT ÉS VÍZ – ALAPANYAGOK 5

EGY CSIPET SÓ – ÍZESÍTŐ 38

EGY TÚLBUZGÓ KUKTA 43

A RÉTESTÉSZTA NYÚJTÁSA 45

RENDRAKÁS A KONYHÁBAN 54

 

A szerző mentegetőzése

A történelmi rétestészta első változata (avagy, ki olvasta el a krónikákat?) alapjában véve azokat a következtetéseket tartalmazta a Kitalált középkor témában, amit viszonylag gyorsan, Tóth Gyula: A magyar krónikák és a kitalált középkor című könyvének elolvasása után vetettem papírra. A második rész megírása (A történelmi rétestészta nyújtása, avagy a töltelék dátumok titkai) az ezek után átolvasott nagy mennyiségű könyvnek köszönhető. Az azóta eltelt időben megpróbáltam a helyükre tenni a dolgokat, így az első és a második írás tévedéseit igyekeztem kiszedegetni és a két részt összedolgozva, fogyaszthatóbb formába önteni. De erről ennyit, ahogy Anonymus is írta, haladjunk a történelem útján.

Magyarázó a szövegolvasáshoz:

Dőlt betű –  idézet
Vastag betű – kiemelés tőlem
Kis kapitális – könyvcím

 

ELŐKÉSZÍTÉS – A KELETI KONYHA

Történetünk az időszámításunk utáni 89-ben kezdődik az ázsiai hunok feltűnésével Európa keleti határán, ami egy kb. 300 éves megszakítás után folytatódik, amikor is a hunok tovább indulnak nyugat felé, Európa belsejébe. Idézetek Vásáry István: Az ázsiai hunok művéből.

Az Európa keleti végein a 370-es években feltűnő hunok - akik pár évtized múlva hatalmas birodalmat hoztak létre Attila vezetésével és tevékenyen részt vettek a Nyugatrómai Birodalom utolsó évtizedeinek történéseiben - az európai kora középkor jól ismert, később nemegyszer legendák ködébe burkolt szereplői.”

A kínaiak a különböző északi nomád törzseket egybefogóan hu-nak, azaz északi barbár-nak nevezték, míg a keletebbre, főleg a mai Kelet-Mongólia és Mandzsúria területén élő törzseket tunghu, azaz keleti barbár-nak hívták. Nyugat felé a mai Kanszu tartomány volt a kínai civilizáció és állam határa; Kanszuban már különböző indoeurópai népek, így irániak és tohárok éltek, utóbbiakat a kínaiak jüecsi néven illették.”

A hiungnu név először Kr. e. 318-ban jelent meg kínai forrásban, a kínai történetírás első nagy alkotója, Sze-ma Csien "Történeti feljegyzések" című művében.”

A hiungnuk első feltűnését követően még egy évszázadba tellett, míg erős nomád birodalmat tudtak szervezni a Kr. e. 3. század végére, 2. század elejére.”

Ez idő tájt a hiungnuk vezetője Tumen és fia, Maotun voltak. A hiungnu vezető címe a sanjü volt.”

Maotun még egy nagy hadjáratot vezetett élete végén, Kr. e. 175-174-ben nyugatra. A hiungnu birodalom Mandzsúriától a Balhas-tóig terjedt, északon a Bajkál-tóig és Dél-Szibériáig ért fennhatósága, délen pedig Kína felé a nagy fal szabott határt terjeszkedésének.”

140-ben a Han-dinasztia legkiemelkedőbb császára, Vu-ti lépett a trónra (ur. Kr. e. 140-87), akinek uralkodása alatt Kína minden téren megerősödött, és ez a kínai-hiungnu kapcsolatok új fázisát is jelentette.”

A kínai hadi sikerek persze a hiungnuk által leigázott népek és törzsek lázongásait vonták maguk után, így Vu-ti halála után pár évtizeddel, a Kr. e. 1. század közepére a hiungnu birodalom egysége megrendült.”

Az északi hiungnuk teljes megtörése Kr. u. 89-ben következett be. Ekkor az északi hiungnuk jelentős része költözött délre és nyugatra.”

Tehát, a kínaiak által csatában legyőzött hunok tömegei, már Kr. után a 80-as évek végén (ha ugyan ez nem elírás, és Kr.e. 89 lenne a helyes) eljutnak a római birodalom határára (Európa keleti részére) ahol is kb. 300 évre megáll az idő, és csak utána folytatják útjukat nyugat felé.

Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai is egy érdekes elírásra lettem figyelmes.

Amikor Herakliósz bizánci császár követei Kr. sz. utáni 284-ben Lo-Jangba, a kínai császárvárosba érkeztek, az ázsiai hunokról már nem esett szó. Hová lettek? Mi lett a sorsa az egykori hatalmas hiung-nu birodalom népeinek?”

Herákliosz bizánci császár, aki 610-641 között uralkodott.

De olvassuk csak, hogyan vélekedik erről László Gyula régész professzor.

László Gyula – Múltunkról utódainknak I-II

A hunok – mármint az ázsiai hunok – időszámításunk előtt 71-ben döntő vereséget szenvedtek a kínai hadseregtől, és Nyugatra vonultak; a római történetírók leírásaiból is általában mongolos jellegük bontakozik ki. Nyugaton viszont csak 375-ben tűntek fel, amikor átlépték a Volgát, bár az antik földrajzi írók már a II. században – a Kaukázusban – említést tesznek hun népességről. Akárhogyan is van, jó néhány száz esztendő telt el az ázsiai hunok letűnése és az európai hunok megjelenése között. A történelemtudomány még a mai napig sem tudta meggyőzően áthidalni ezt az időbeli és távolsági szakadékot.

Itt észlelhetünk egy nagyobb lyukat a rétestésztán, úgy 300-400 évet, de nézzünk meg egy másik keleti történetet, ami a hét alvó legendájával foglalkozik.

A német Siebenschafer (szó szerint "hétalvó") "álomszuszékot, nagy pelét" jelent. (Ennek a rágcsálónak ugyanis hét teljes hónapig tart a téli álom.) Maga a történet egy szír legendán alapszik, miszerint az i.sz. III. század közepén Epheszoszban élt hét keresztény ifjú, akik a Decius császár parancsára zajló megtorlások (keresztényüldözések) elől egy barlangba menekültek. A császár befalaztatta őket, de Isten könyörületes volt hozzájuk. Halhatatlanná tette őket, s így két évszázadon át aludtak egyfolytában. Amikor kiszabadultak, a test feltámadását hirdették az ezt tagadó eretnekeknek. A Hét Szent Alvó epheszoszi sírjához egészen addig zarándokoltak a hívők, amíg azt a török uralom lehetetlenné nem tette.

Pár sor a wikipédiáról – Imperator Caesar Caius Messius Quintus Decius Traianus Augustus

Ő volt az első császár, aki már valóban elrendelte a nagy tömegekre vonatkozó keresztényüldözéseket, mivel a császár úgy vélte, hogy a pogány vallás megerősítése a birodalom fenntartásának egyetlen záloga és a keresztények az ősök tiszteletét sértik meg. Jézus Krisztus követőit a hatóságok előtt arra kényszerítette, hogy áldozatot mutassanak be az állam isteneinek és a császárnak. Ha ezt a gyanúsítottak megtagadták, akkor halálbüntetéssel sújtották őket.

A legenda egy másik változata szerint hét germán ifjú (Maximianus, Malchus, Martinianus, Constantinus, Dionisius, Iohannes, Serapion) élt Epheszoszban, akiket Decius császár keresztényüldözése során, arra akartak kényszeríteni, hogy tagadják meg Istent. A városban tartózkodó császár elé hurcolták hát őket, és ott, a császár gondolkodási időt adott nekik, majd elvonult Epheszoszból. Mikor visszatért, és az ifjak újra a színe elé kerültek, hirtelen a földre rogytak és mély álomba merültek. A császár parancsára bezárták őket a Celeus hegy egyik barlangjába, magát a barlangot kövekkel zárták el, és lepecsételték. II. Theodosius császár uralkodása alatt a lélek halhatatlanságát tagadó szadduceusok szektája újra életre kelt, a császár pedig jelet kért Istentől. Ekkor történt, hogy egy Dalius nevű gazdag ember, aki a juhainak keresett jobb legelőt, széthányatta a köveket, de magát a barlangbejáratot érintetlenül hagyta. Ekkor az Úr parancsára visszatértek a lelkek a hét testbe és elküldték Malchust, hozzon számukra élelmet. A városba érve Malchus nagyon meglepődött a városkapu felé kihelyezett kereszt láttán, és azt hitte, hogy Decius tért jobb útra. Kérdezősködésére, ti. hogy mi történt a családjával, és mi lett a keresztényüldözésekkel, senki nem tudott válaszolni, olyan régen történt minden. Malchus furcsa öltözéke, illetve Decius képmásával ellátott pénze azonban feltűnést keltett, ezért Marinus püspök elé hurcolták, aki miután kiszabadította a többi testvért, és megtalálta a velük bezárt ólomtáblákat, melyeken fel volt tüntetve az ifjak története, térdre hullott és magasztalta istent.

Milyen történetet mesél el nekünk ez a legenda? Hét keresztény vallású ember, akik a keresztényüldözésekkor elrejtőztek egy katakombában vagy barlangban, vagy csak oda zárták be a testüket, majd egyszer pedig mikor előjönnek, egy másik korban találják magukat, ahol már minden másképp van. A kereszténység már nem üldözendő, hanem államvallás, és eltelt 200 év. A legendának több változata is létezik, melyekben az eltelt idő más és más, 296 év vagy 372 év, de ha a legkisebbet választjuk, az akkor is több mint 150 évre tehető, ha II. Theodosius uralkodási idejének kezdetéhez mérjük. Decius ugyanis 249 őszétől és 251. június 1.-ig volt hatalmon, II. Theodosius pedig 408. május 1-től 450. július 28-ig uralkodott, és ezek az évszámok már Krisztus születése szerintiek. Róma alapítási dátumától számítva viszont 1002-től volt császár Decius, II. Theodosius pedig 1161-től 1203-ig. A kereszténység pedig 1066-ban Constantinus alatt lett államvallás, pontosabban Kr. sz. 313-ban egyenrangúvá vált a Birodalom vallásaival.

Ismerjük meg a Római Birodalom képét és provinciáit a II. és a III. századból.

romaibirodalom1

romaibirodalom2

 

LISZT ÉS VÍZ – ALAPANYAGOK

Ennyi előkészítés után, kezdjünk hát neki, olvassunk bele krónikáinkba és más forrásokba, írásokba, hogy valami képet nyerjünk arról, ami nem úgy van, mint ahogy tanítják. Amiről a következőkben szó lesz, dióhéjban annyi, hogy a hunok és a magyarok a Kárpát-medencébe való bejövetele között kb. 200 évet (172 év) hogyan nyújtottak kb. 700 év hosszúra a korai keresztények és miként volt ez lehetséges. Haladjunk hát valamennyire a tanult időrendben.

Az egyik legrégebbi hivatkozás a hunokra Priszkosz rhétor írásának fennmaradt töredékei, amit Bíborbanszületett Konstantín udvarában másoltak át a régi követi jelentésekből. Priszkosz Maximinost kísérte el, akit a hun Attilához küldtek követségbe Bizáncból egy császári levéllel, így közvetlen benyomásokat szerzett a hunokról.

Szemelvények Priszkosz Rhétor töredékeiből

Meg is érkeztünk a barbárokkal együtt Serdikébe, amely jó gyalogosnak 13 napnyira van Konstantinus városától. Itt pihenőt tartva jónak láttuk Edekont és a többi barbárokat lakomára hívni.”

Másnap útunkat folytattuk s közöltük Vigilasszal Orestes szavait.”

Naissosba megérkezve, nem találtunk embereket, mert az ellenség a várost földúlta volt; csak a templomok romjai közt volt egy néhány beteg.”

Másnap Agintheoshoz , az illyr csapatok vezéréhez mentünk, aki Naissoshoz közel lakott, hogy átadjuk neki a császár üzenetét s átvegyük töle a szökevényeket; mert a tizenhét közül, kikről Attila írt volt, ötöt neki kellett átadnia. […] Miután az éjjelt ott eltöltöttük, Naissos határából az Istros felé haladtunk. Egyszerre csak egy erdős völgyben találtuk magunkat, amelynek sok kanyarulása, zege-zuga volt. Amint e völgyben a nap feltűnt, szemünk előtt láttuk, pedig azt hittük, hogy nyugat felé haladunk; és akik nem ismerték a vidék milyenségét kiabálni kezdtek, azt hívén, hogy a nap nem a rendes útját végzi s valami nagy változást akar jelenteni. Ámde a vidék egyenlőtlen volta okozta az egész tévedést: az út e része keletnek nézett. A vadonból síkságra jutottunk, mely szintén erdős volt. Ezután barbár révészek olyan csolnakokban melyeknek mindegyike egy-egy levágott s kivájt fa volt, átszállítottak a folyón.”

Naissos, a mai Niš, a Morava folyó bal partján Szerbiában található, innen a Dunához a Morava folyó völgyében (a térképen pirossal jelzett út) is el lehet jutni, illetve egy hegyes-völgyes területen átvágva keleti irányban (a térképen kékkel jelzett út) is. A Priszkoszi útleírás egy erdős völgyet ír, aminek sok kanyargása van, és az út egy részén keletnek mentek. A Dunán való átkelés után este (70 stadion távolságra) letáboroztak, majd másnap kilenc óra tájban elértek Attila táborához. Itt a katonai táborban töltöttek pár napot, hogy a követi dolgaikat intézzék. Itt vártak Onegesiosra, aki Attila legidősebb fiával követségben járt az akatizírok népénél, akik szintén szkíta népek, és ezek királyává akarta tenni Attila a fiát.

Miután Vigilas otthagyta a tábort, távozta után egy napig ott maradtunk és másnap elindultunk Attilával a vidék északibb részeibe. Bizonyos távolságra együtt haladtunk a barbárral, majd a bennünket kalauzoló skythák utasítása szerint más útra tértünk, mivel Attila egy faluba szándékozott menni, hogy ott nőül vegyen egy Eskam nevű leányt, kit – noha már sok felesége volt – skytha szokás szerint szintén elvehetett. Ettől kezdve rónaságon húzódó sík úton haladtunk és hajózható folyókra akadtunk, amelyek közül az Ister után a Drekon, Tigas és Tiphesas voltak a legnagyobbak.”

Miután jó hosszú útat megtettünk, este sátort ütöttünk egy tó mellett, amelynek iható vízéből szoktak meríteni a szomszéd falubeliek.”

A faluban uralkodó nő pedig, aki Buda özvegyei közül való volt, élelmiszereket küldött hozzánk.”

nis

Hetednapra a bennünket vezető skyták felszólítására megállapodtunk egy faluban, minthogy – amint mondták – Attila azon falunak fogja útját venni, s nekünk utána kell mennünk. Itt nyugat-rómaiakkal találkoztunk, akik szintén mint követek mentek Attilához.”

A követek azért jöttek, hogy kiengeszteljék Attilát, aki Silvanus római bankár kiadatását követelte, mivel Constantiustól aranyos seregeket fogadott el. E Constantius nyugati galata volt, s őt is, mint a mostani, szintén Constantius nevű utódját, írnokként küldték Attilához és Budához. Mármost a régebbi Constantius, midőn a skythák Sirmiumot Pannonia városát, ostromolták, a kelyheket a város püspökétől azért kapta, hogy ezekkel váltsa ki őt, ha még él a város bevételekor, ellenkező esetben pedig a hadi foglyokként elhurcolt lakosokat.”

Ugyanoly járatban lévén tehát, megvátuk, hogy Attila előttünk mehessen és egész csapatunkkal követtük.”

Néhány folyón átkelvén, megérkeztünk a legnagyobb faluba, ahol – mint mondották – Attilának valamennyi közül leghíresebb szállása volt, fából és gyalult deszkából összeillesztve és fakerítéssel körülvéve, amely nem biztonság végett, hanem csak dísznek volt ott.”

Nem messze a kerítéstől fürdő volt, amelyet az Attila után a skythák közt leghatalmasabb Onegesios építtetett, a pannonok földjéről hozatván a hozzávaló követ, mert semmijök, sem kövük, sem fájuk nincs az e tájon lakó barbároknak, hanem éppen a máshonnan hordott fát használnak.”

A kissé hosszú nyúlt idézetekből több fontos dolgot is megtudhatunk, ezért nézzük át őket alaposan. Tehát a katonai táborból indulva, ami ugye már a Dunán való átkelés után történt, és onnan kb. 3 km-re lehetett, tovább indultak Attilával. Innen hajózható folyókon átkelve, hét napig mentek, és még Buda egyik özvegyével is találkoztak, akinek birtokai és hatalmi szava volt, tehát nem lett kegyvesztett, mint várná az ember, ha Attila megölte volna testvérét, mert az a helyére lépett. Szeretném kiemelni, hogy Niš –ből indulva hol keltek át a Duna (Istros) folyamán, mert Attila szállását, ahol Onegesios egy fürdőt építtetett pannon kövekből, nem mindegy, hol keressük. A közvélekedés és a történészek szerint Attila tábora a Tisza mellett volt, a mai Magyarország területén, ha azonban követjük Priszkosz leírását, a térképen a kékkel jelzett úton kellett menniük, majd a romániai alföldön áthaladva valahol Szkítia nyugati határvidékén álltak meg (lásd a következő térképet, de a jelölés csak hozzávetőleges, nem a pontos hely). Ez sokkal inkább valószínű, ugyanis a hunok szoros kapcsolatban maradtak a szkítiai hátországgal, és alattvaló népeikkel. Buda is a Tiszától a Donig tartó terület vezetője volt, amihez jobban illik egy a terület közepén elhelyezkedő székhely, nem pedig a periférián.

katonai tábor

Ráadásként ez a palota, valószínűleg hordozható volt, mint a nomád népek házai, mégha időnként sokáig egy helyen maradtak is. Azonkívül, a tiszai terület akkoriban jóval mocsarasabb vidék volt, nem igazán alkalmas olyan székhely létrehozására, amelybe folyamatosan jönnek a követségek. Meg jóval közelebb esik az erdélyi hegyekhez, míg egy a Fekete-tenger feletti rész, már valóban kőben szegény vidéket mutat. Még egy dolgot jegyezzünk meg, Sirmium ostromát, ez a későbbiekben még fontos lesz.

Folytassuk egy másik régi írással Jordanes: Getica - A gótok eredete és tettei.

A gótok nagy szakértője Jordanes, aki maga is gót származásúnak vallotta magát és a VI. század közepén írta egyik fő művét róluk. Mindjárt egy idézet a Bokor János féle fordításból:

„Ő maga, Jordanes – ugy látszik, mintegy családi örökségképpen – szintén jegyző volt Kandak nővére fiánál, Gunthik hadmesternél, akit Baza-nak is hívtak. Ez a Gunthik pedig fia volt az Amalok törzséből származó azon Andela fiának, aki állítólag Catalaunumnál Theodoridot, a vesegótok királyát harczban megölte.”

Tehát, folytassuk Jordanes írásával, aki, az ókori világnak a római korban ismert bemutatásával kezdi a történetét, és utána írja a következőket.

„Mondják, hogy ezen Scandza-szigetéről, mint valamely nép-gyárból vagy mint nemzet-méhből jöttek ki egykor Berig királyukkal együtt a gótok.”

Nem tudom, hogy ki mit gondol erről, de én biztos vagyok abban, hogy nem Skandinávia volt az emberiség nagy gyára, még ha csak a germán törzseket vesszük ide. Hanem Ázsia belső része, amely Indiától Törökországig terjedt, a mai Kazahsztán és Mongólia, hogy aztán Kínát már ne is említsem. A folyamköz, ahol például már civilizációk éltek a sumérok óta és folytathatnám. De most Jordanes gótjait szeretném bemutatni.

Wikipédia - Gótok

A gótok (gótul gutans, latinul gotones) germán törzs, Germánia északkeleti részén, akik a 2. század végére eljutottak a Fekete-tenger partjaira, ahol a geták és szkíták laktak, és a germán és szarmata törzseket erőszakkal egyesítették. Két nagy részre osztottak, (lásd feljebb) a nyugati gótokra (vesegothok, vizigótok) akik az Alsó-Duna és a Kárpátok közt Erdély, Moldva erdős, füves területein laktak, és a keleti gótok (osztrogótok) akik a dél-orosz síkságon.

De, lássuk mit ír erről a Jordanest fordító Bokor János.

Bokor a gutans, gutos, gut-thuida germán népcsoportokat, valamint a vandálokat, rugokat és a gepidákat veszi gótoknak. Tovább folytatva azt elemzi, hogy a geta, gaeta és a gutans, gutos szavak nem azonosíthatok össze. Nyilvánvalóan a Getica szót sem lehet  hangtanilag azonosnak venni a Gotica hangzással, és a Getica valójában a geták (gaeta, géta) cselekedeteit jelenti. Tovább olvasva a könyvet a gótok (miután elhagyták Skandináviát) kisebb csatákat vívnak a szomszédos népekkel, majd miután Germánia, a Visztula folyóval határos Szkítiával mármint a Geticában, Jordanes így folytatja:

„Innen mint győztesek Scythia legszélső részére sietnek, amely a Pontusi-tengerrel határos, mint ahogy ezt közönségesen régi énekeikben majdnem történet módjára még most is regélik s amit teljes hitelű történetében Ablavius is, a gót népnek hírneves ismertetője.”

„Hogy pedig miért mellőzte Joseppus, a nagyhitelű évkönyvíró, aki mindenütt igazságra törekszik s a történetek folyamatát kezdetüktől vezeti le, ezeket, amiket a gót nép származásáról mondottunk, nem tudjuk. Csak Magogot említi törzsükből és hozzá teszi, hogy őket ugy nemzetségük, mint nevük szerint scytháknak nevezik.” 

Így viszont már teljesen érhetővé válik számunkra, hogy maga Jordanes volt, aki a gótokat egyszerűen összekeverte egy másik néppel (geták), mivel más szerzők szkítákról és Magógról írtak, erre ő gótokká varázsolta őket. Később még sajnálkozik is, hogy ezt más ókori szerzők nem tették meg. Így lett a Skandináviából kivonuló „gót” (egyelőre használjuk ezt az elnevezést) és a Szkítiához köthető gaeta nép általa eggyé. Tehát a germán gótok Germánia északi részéről eljöttek a Pontushoz (Fekete-tenger) és az ottani szkítákkal összeolvadva (ehhez a szkíták nyilván csak asszisztáltak), gyors ütemben elindultak vissza, hogy Kr. u. 240 körülre visszaérjenek Transsylvaniába, Erdélybe, hogy onnan a római birodalmat támadják. Nagyjából ebben az időben történt (Kr. u. 229), hogy a perzsák megdöntötték a Kr. e. 247 óta fennálló parthus birodalmat, és elkezdték a Római birodalmat is támadni.

Még egy szerfölött érdekes megjegyzés Jordanestől:

„De ne hogy azt mond, a gót férfiakról kezdett tudósítás mért marad annyi ideig az asszonyoknál? Halld tehát a férfiaknak jeles és dicséretes vitézségét is. Dio történetíró és igen szorgalmas régiségbuvár, aki művének Getica czímet adott (amely getákról Orosius Paulus szavaival már fennebb kimutattuk, hogy gótok) – ez a Dio sok idő multával Telefus nevü királyukról tesz említést. Azt pedig senki ne mondja, hogy ezen név a gót nyelvtől teljesen elütő, mert senki sincs, aki észre ne venné, hogy a legtöbb nevet a népek szokás folytán veszik fel, mint ahogy a rómaiak a macedonokét, a görögök a rómaiakét, a sarmaták a germánokét, a gótok pedig többnyire a hunokét veszi kölcsön.”

Tehát a gótok a hunoktól vették kölcsön egyik királyuk nevét, mivel az nem gót, illetve a gót nyelvtől teljesen elütő. Miután Jordanes a getákat átkeresztelte gótoknak, azért megpróbálta külön kezelni őket, így lettek keleti és nyugati gótok. Nyugati gótok lettek valószínűleg a Germániából érkezettek, akiknek az alábbi képen látható a családfája. A Getica-ban szereplő hunok leírása egyébként szintén Orosius (római történetíró) történetéből van átvéve a szakértők szerint, és egyértelműen eltorzítva ábrázol egy nomád lovas népet, amelyek igen erős ázsiai jellemzőkkel rendelkeznek. (Rövid lábuk, kerek fejük van, nem tudnak járni csak lovagolni, stb.) Vagyis olyanok a történetben, mint a magyar mondákban a kutyafejű tatárok, ahogy Dzsingisz és Batu kán népét, a mongolokat jellemezték. Nézzük a családfát.

Wikipédia – A nyugati gót királyok családfája (részlet)

 

csaladfa

A számok magyarázata: született-uralkodásának kezdete-meghalt.

Wikipédia – I. Alarich nyugati gót király

A cikk szerint, 375 körül születhetett, Peuke szigetén, de már 7 éves korában egy csapat törzsi harcos élén állt, majd később a gótok királlyá választották bátorsága miatt.

(Kiss Magdolna az Alarichról szóló szócikkben a születési dátumot már javítja 365-376-ig terjedő időszakra, és Alarich-ot is csak 395 koronáztatja meg.)

Nézzünk csak a nyugati gót királyok családfájára, ott a 387-es koronázási dátum szerepel, és még egy érdekes név, Alarich apja, akit a családfa Badengaud-nak ír, aki 383-387-ig uralkodott. Ha jól emlékszünk a hun Attila apját, Bendegúznak is emlegeti néhány szerzőnk, meg Mundzuk (törökül gyöngyöt jelent) is mondják. Alarich élete végét 410-re teszik a történelemkönyvek. Ha a javított dátumot nézzük, akkor I. Alarich 45 évig élt, ha nem akkor 35-öt. De lássunk csodát, van egy II. Alarich is, aki szintén Peuke szigetén született 460 körül, és elhunyt 507-ben, vagyis kb. 47 évig élt, durván száz évvel később.

Nagy Képes Világtörténet - Alarich

„Azonban legfőbb vágya az volt, hogy római tábornok lehessen s ez a vágya teljesült, mikor Rufinus halála után Eutropius kinevezte Epirus és környéke parancsnokának. Itt egész tervszerűen előkészületeket tett; a fegyverkovácsokat a maga czéljaira foglalkoztatta s kincseket gyűjtött, hogy majdan szembe szállhasson Rómával."

Élére állva a szétszórt gótoknak, Görögországba vezette őket. Minden ellenállás nélkül járta be Macedonia és Thessalia téreit s levonult a híres thermopylaei szoroson, hol megnyiltak előtte Phocis és Boeotia városai.”

A vakmerő gót király elbizakodottsága most már nem ismert határt. Kalandos lelkét Itália gazdagsága izgatta s elhatározta, hogy addig nem nyugszik, míg Rómát hatalmába nem keríti. A 401. évben összegyűjtvén népét, átkelt az Alpok szorosain, szétszórva a Timartus folyónál egy római sereget, mely őt fel akarta tartóztatni."

„Alarich tehát egész táborával fölkerekedett; átkelt az Alpokon és a Po vizén, s nem törődve az útjába esett városokkal, egyenesen Rómának tartott. Róma alá a 408. év vége felé érkezett s tüstént körülzárta a várost. Nem maradt más hátra, mint Alarichot megkérlelni. Követeket küldtek tehát hozzá, hogy méltányos föltételek mellett hagyjon fel a megszállással.”

„a 410. évben Alarich hirtelen halállal, férfikora virágjában, kimult."

Haladjunk azonban tovább, és következzen három rövid szócikk, ebből kettő Jordanes Geticájának a Kiss Magdolna féle fordításának és újabb kiadásnak névmagyarázójából:

Ostrogotha – A Fekete-tengernél élő még szét nem vált gótok vezére 290 körül. Amikor Aurelianus császár 271 után feladta és kiüríttette Daciát, népével elfoglalta a volt provincia területét. Fastida, gepida király Dacia megosztását kérte, de Ostrogotha nem egyezkedett vele és az ellene támadó gepidákat legyőzte valamikor 271 és 291 között.

Cniva – Gót király, 250-től már biztosan a gótok élén állt 271-ig. Amikor a római császár

leállította a gótoknak fizetett évjáradékot 248 táján, a gótok feltehetően Cniva vezetésével feldúlták Dacia, Moesia és Thracia provinciákat, majd az ellenük küldött Decius császárt a moesiai Abrittus-nál 251-ben megölik.

Decius - Wikipedia

250-ben a karpok megtámadták Dacia provinciát, míg a gótok Kniva vezetésével Moesiába hatoltak be. A császár hadjáratot indított a barbárok ellen, de Beroeánál vereséget szenvedett. 251-ben az uralkodó a mai Dobrudzsa vidékén (Dobrudzsa vidéke a Fekete-tenger mellett, a Duna deltánál van!) ellentámadást indított a hazafelé igyekvő gótok ellen, de az abrittusi mocsarakban újabb vereséget szenvedett tőlük. Előbb fia, Herennius, majd a gótok üldözésére induló Decius is elesett a csatában.

Most pedig nézzük meg röviden a Getica 99, 100, 101 számokkal jelölt részeit:

99. Ostrogotha háborúja a gepidákkal

100. A gepidák meghátrálnak a csatában

101.A győztes gótok, megelégedve a gepidák távozásával, hazatértek és saját otthonukban békében éltek, amíg Ostrogotha volt a királyuk.”

„Halála után, Cniva két részre osztotta a hadsereget, s néhányat Moesia feldúlására irányított, mert tudta, hogy azt cserben hagyták a védelemmel nem törődő előljárók.”

Azt, hogy Jordanes már elferdített dolgokat láthattuk, dehogy ezt a fordító Kiss Magdolna is megteszi, nem gondolná az ember. A Getica szövege világosan leírja, hogy Ostrogotha volt az, aki Erdélybe vezette a gótokat, és nem 290 körül, hanem legalább 50 évvel korábban. Akik ott letelepedtek és „rokon” nemzetségüket elűzték saját maguk mellől. Ostrogotha halála után Cniva uralkodott királyként legalább 21 esztendeig 250-től. Tehát Ostrogotha nem harcolhatott a gepidákkal 271-ben, mert akkor már 21 éve halott volt. Cniva volt az, aki két részre osztva seregeit, egyik részét Moesia felé küldte, vagyis az Illirikum feldúlására. Úgy 100 évvel később, amikor 373 körül egyszer csak megjelennek a hunok az Európai határoknál, a nyugati gótok mozgolódni kezdenek és Alarich néven királyt választottak maguknak 387-ben. Ez az Alarich, aki Róma ostroma után fiatalon hal meg Itália területén, azután testét az eltérített Busenta folyó medrébe temetik, miután a temetést végző szolgákat lenyilazzák, majd a folyót visszaengedik az eredeti medrébe.

Felettébb érdekes, hogy miért tartják Olaszországban Attilát ördög fattyúnak és a hunokat kutyafülű barbároknak, holott a krónikák szerint Attila nem dúlta fel Rómát, mert el sem jutott odáig. Ellenben Alarich, aki a gótokkal kifosztotta Rómát és végig vonult Itálián, vagy Alboin, aki szintén elfoglalta Itáliát a longobardokkal, valamint Geiserik a vandálok élén, aki megint csak kirabolta Rómát, nem kapott ekkora negatív utóhangot, mint Attila, a hun. Csak azt emlegetik, hogy az akkori Leo pápa Attila elé vonult kíséretével és szépen megegyeztek bizonyos aranyban fizetendő összegben, amiért is Attila eltekint a város ostromától. Vajon miért nem alkalmazták ezt a sikeres taktikát Alarich és Geiserik esetén is?

Alarich és Attila között az egyik nagy lényeges eltérés, hogy Attila pedig az összes olasz várost kifosztja Itália felső részén, ami a Pó-síkságon található, de Ravenna alá nem megy, nem kel át az Appennin-hegységen, míg Alarich egyenesen Róma alá vonul. A követség, ami mindkettőjük elé megy, pedig azt éri el, hogy Alarich kifosztja ugyan Rómát, de nem gyújtja fel a várost és megkíméli a házakat, Attila pedig már a városig sem jut el, mert a pápa megijeszti és lefizeti.

A másik lényeges eltérés az életkoruk, Alarich a krónikák szerint fiatalon hal meg, Attilát viszont a krónikáink kivételesen hosszú életkorral emlegetik, még a Tarih-i Üngürüsz is, pedig ott a számok nem ezt mutatnák. Az Üngürüsz szerint 387-ben koronázzák, 24 évig uralkodik, akkor 411 körül kell meghalnia. Ha koronázásakor már legalább 20 éves volt, akkor 44 évig élt. Ezzel szemben a szövegben 124 évet írnak az életkorára, aminek megfejtését később a szövegben a rovásírásnál megemlítettem.

Vessünk inkább egy pillantást egy furcsaságra, amiről nem nagyon beszélnek.

Ilyen a keleti gót királyok névsora Jordanes Getica-jából. Ostrogoth uralkodók listája.

Ostrogotha the Patient; s(A-01); child : 1. Hunuil (A-03);

Hunuil; s(A-02); child : 1. Athal (A-04);

Athal the Mild; s(A-03); children :

1. Achiulf (A-05);

2. Odwulf;

Achiulf; s(A-04); children :

1. Ansila;

2. Ediulf;

3. Vuftwulf (A-06);

4. Hermanaric † 375; King of the Ostrogoths from 335;

Ebben találhatunk pár ismerős nevet, amit érdemes lesz majd szintén összehasonlítani a Tarih-i Üngürüsz című munkában található nevekkel. Hunuil, Athal, Achiulf, Odwulf.

Következő olvasmány Marton Veronika: A Nibelung-ének.

Marton Veronikatanulmányában a következő érdekes gondolatokat írja le Aloys Schröpfl 1924-ben és 1927-ben tanulmányai felhasználásával.

Elméletének sarkalatos pontja, hogy a Nibelung ének Géza fejedelem idején keletkezett, mert Attila udvartartásának a leírása nem az V. századi módinak felel meg, hanem a IX. századinak.”

Schröpfl szerint az Ének második részét Géza fejedelem íratta le Pilgrin passaui püspök számára, az idegen urak kedvéért, azok nyelvén, német versezettel.”

Pilgrin a német császári küldöttség tagjaként érkezett 973-ban Esztergomba (Gran). Tapasztalta, hogy mennyire elevenen élnek a magyarok körében a hun hagyományok. Hallotta a magyar regősök énekét a hunok vitézségéről, Attila királyról, és a szépséges burgundi királyasszonyról. Hazamenvén missziós-papjait megbízta, hogy menjenek Hunországba és jegyezzék fel a hunok dalait.”

Már megint az idő, nem lehet tudni, hogy V. század vagy IX. század, másrészt ez a Pilgrin vagy Pilgrim püspök, magába az énekbe is bekerült, mint Krimhilde egyik bátyja, a huszonegyedik kalandba, de megemlítik a 24-ben is.

Dunántúl érkezének bajorok földire;

A szép királyné jöttét megelőzé hire.

Hatalmas hún királyhoz megy nőül, hir szerint.

Örömmel tölti e hir a bátyját Pilgerint,

 

Ki Passau városában mint püspök székele.

Szállás ürüle mindjárt, bár imént még tele

S mozdúla minden ember az érkezők elé.

A püspök is megindúlt, s hugát uton lelé.”

Mit tudhatunk meg a Nibelung-énekből a hunokról? Attila házasságra lép Krimhilde-del, aki korábban Sigfrid-nek volt a felesége. Krimhide bátyja Gunther király, öccse Gizelér lovag. Krimhilde bosszút akar állni első férje gyilkosain, de főleg Hágen-en, ezért Attila udvarába a hunokhoz hívja őket. Itt történik, hogy Attila testvérét Budát megölik, mégpedig a német lovagok egyike, Dankwárt. Ezután az énekben Krimhilde és Attila gyermekét, Aladárt szintén megöli az előbb emlegetett Dankwárt lovag, aki még kis gyermek (7 éves múlt). Attila pedig már idős lehet, mert semmilyen harcban nem vesz részt, és a végén az éneknek berni Detre lesz, aki Krimhilde elé viszi férje gyilkosát, aki végül bosszút áll rajta, és levágja a fejét. Ezt az egyik öreg katona, annyira sérelmezi, hogy Krimhildét ott helyben leszúrja. Attila pedig Detrével együtt siratja az elhunytakat. Történik pedig mindez Etzelburg-ban Attila városában.

S az asztaltól felugrik a gyors lovag legott,

Rettentő hosszu kardja kezében villogott.

 

Gyorsan , mikép a villám, Budára vág vele,

Hogy lábához gurult le szép sisakos feje.

Ne! ez a nászajándék” kiállt Dankwárt vitéz,

Nudung szép özvegyének, ha mennyegzőre mészsz!””

 

Mindjárt meg is hallották e szörnyű gyász mesét

Etel király vitézei (hejh, zokon is esék!)

Hogy ötszáz daliával megölve hős Buda;

S a Hágen öccse tette s a csatlósok hada!”

A Nibelung-énekből vett részletekkel azonban átértékelhetjük történelmünk egy fájdalmas pontját. Még a magyar krónikák is egységesen testvérgyilkosságot varnak Attila nyakába, olyan indokkal, hogy amíg Attila a nyugati hadjáraton volt távol, Buda Ecilburg városát a maga nevéről neveztette el Bouduvar-nak. Attila Buda megölése után megparancsolja népeinek, hogy a várost Attila városának hívják továbbra is, és míg a németek Attila iránti félelmükben, ezt meg is tartották, a hunok viszont semmibe vették szavait, és Budavárnak hívják, azóta is. Nos, ez az énekben leírtak után, többé nem állja meg a helyét. A hunok nem azért hívták Attila városát a későbbiekben Budának, mert semmibe vették uralkodójuk szavait, akiről szintén egységesen állítják krónikáink, hogy szigorúságától és igazságosságától rettenetesen féltek, hanem éppen kegyeletből, mert ott adta életét Buda vitéz Attila és Krimhilde érdekében. Azon kívül, miután Aladár gyermekük is életét vesztette az ének szerint, nem tudom, hogy volt képes később, Attila halála után a testvérével, Csabával harcba bocsátkozni. Sőt, a Tarihi Üngürüsz szerint még Tetrikosz (berni Detre) is előbb hal meg, mint Attila, aki méltó temetést rendez neki.

Akkor most egy kis kitérő a történetünkből, ahogy írtam a rétestészta legelső változatában, M. Baigent – R. Leigh – H. Lincoln: Az abbé titka (Szent vér, szent grál) című könyvére.

A Meroving-dinasztia az egyik legerősebb germán népcsoport, a szikambriánusok, vagy közismertebb nevükön a frankok törzséből származó uralkodócsalád volt, akik az V-VII század között uralkodtak a mai Franciaország és Németország területeinek jelentős részén. A legendák szerint Mérovée (Meroveus) két apától származó gyermek volt, akinek ereiben két különböző vér vegyült össze. A legenda utalhat egy olyan házasságra, ahol a leszármazás anyai ágon keresztül öröklődik, vagy jelképezheti két különböző származási vonal egyesítését. A Meroving királyok hosszú hajúak voltak (ez akkoriban a barbárok viselete volt a rómaiak szerint) valamint előszeretettel érdeklődtek a jóslások, varázslások iránt, valamint Noéig vezették vissza a származásukat, ugyanakkor az ősi trójaiak közvetlen leszármazottainak tekintették magukat. Több kortárs történész és író próbálkozott, hogy a Merovingok eredetét az ókori Görögország területén lévő Árkádiába helyezze, akik a kereszténység hajnalán észak felé vándoroltak a Duna mentén, majd felfelé a Rajnán, és végül a mai Németország és Franciaország  határán telepedtek le. A Meroving királyok még a későbbi korokhoz viszonyítva is hatalmas mennyiségű aranykincset halmoztak fel.

Miért kellett a frankok királyait beleszőni a történetünkbe? Amint a krónikák leírták, Nagy Sándor csapatai elől a Sicambriát alapító nép, Firenko vezetésével, a mostani Franciaország területére vándorolt, s megalapította Párizs városát. Ők lettek a frankok, Firenko vezérükről elnevezve. A Nibelung-énekből kiderül, hogy Attila a burgundok királyának Sigfrid-nek az özvegyét is a házastársai közé emeli, vagyis házasságra lép Krimhilde-vel. De ugye a fránya idővonal, sosem engedte, hogy tisztán láthassunk, mert mindenki más korba lett helyezve. Toursi Gergely: A frankok története olvasása közben, újból megakadt a szemem Sigibert király történetén, aki Brünhildét vette nőül, s vele együtt egy hatalmas hozományt, kincset is kapott apósától. De Sigibert-et megölik, és Brünhilde férjhez megy Meroveus-hoz, aki Sigibert testvérének a fia. Sigibert pedig a frankok nagy királyának Clothar-nak az egyik fia. A három másik pedig Charibert, Gonthran, Chilperich. Tours-i Gergely történetében Sigibert több csatát vívott a hunokkal, Sigibert egyik testvére Chilperich pedig Brünhilde nővérét veszi feleségül Galsuinthát, akit azonban hamar elveszejt, és Fredegund-ot veszi feleségül. Itt több fejezeten keresztül bonyolódik a történet és Brünhilde még életben van, holott majdnem minden szereplő meghal már mellőle. Ez annyira hasonlít a Nibelung-énekben írottakhoz, hogy ha pár nevet kicserélnénk, és burgundok helyett frankokat mondanánk, nyugodtan használhatnánk Toursi Gergely írását is, helyette. Clothar-nak vagy Klodvignak, ahogy szintén nevezik, a nevéhez fűződik a vouilléi csata, amikor a burgundok segítségével visszaszorítják az ariánus gótokat Pireneusi-félszigetre. Ez a vouilléi mező kb. 5 km-re esik Poitiers városához, ahol is Martell Károly állította meg az előrenyomuló szaracén, mór sereget, akik a nagy vereség után visszavonultak az Ibériai-félszigetre.

Most pedig, vessünk egy pillantást a királyokra, és az időre.

Attila és a catalaumi csata 451

Klodvig és a vouilléi csata 507 a csatában elesett II. Alarik nyugati gót király is

Childerich 437-481 – uralkodása 457-481

Chlodvig 466-511 - uralkodása 481-511

Chlodvig fiai – Theuderich 484-533 uralkodása 511-533

– Chodomer 495–524 uralkodása 511-524

– Childebert 496-558 uralkodása 511-558

– Chlothar 497-561 uralkodása 511-561

Chlothar fiai – Charibert 518-567 uralkodása 561-567

– Guntram 532-592 uralkodása 561-592

– Sigebert 535-575 uralkodása 561-575

– Chilperich 539-584 uralkodása 561-584

 

A longobárdok elfoglalják Pannóniát 526

Alboin 526–572 - A longobárdok Itáliába vonulnak 568

 

Martell Károly ???-741 uralkodott 714-741

Martell Károly és a poitiers-i csata 732

Martell Károly fiai - Karlmann 706-754 uralkodása 741-747 lemondott a trónról

- Kis Pippin 714-768 uralkodása 751- István pápa királlyá koronázta

Kis Pippin fiai - Karlmann 768-771

- Nagy Károly 747-814

Nagy Károly fiai – Púpos Pipin 767–811 Nagy Károly elsőszülött fia

– Ifjabb Károly 772–811 Nagy Károly második fia

– Karlmann később Pipin 773–810 Nagy Károly harmadik fia

– (Jámbor) Lajos 778–840 uralkodás 813-840

Jámbor Lajos fia - Lothár 795–855 Itália királya 818-855

Következő olvasmányunk legyen Einhard: Nagy Károly élete.

A Meroving családról, amelyből a frankok a királyaikat választották, általánosan mondják, hogy, hogy Hildiric idejéig állt fenn, akit leraktak trónjáról, megborotváltak és kolostorba taszítottak a római főpap, István parancsára.”

A pápák listájában az idevaló István a II. de inkább a III. sorszámmal ellátott István, mert II. István, csak 4 napig volt pápa, és fel sem szentelték. Tehát Istvánt 752-ben választották és 757-ig volt pápa. Innentől még vagy hat István volt pápa az 1000. évig, de volt egy első István, aki a 23. pápa volt a listában, és 254-257 között töltötte be a hivatalt. Childerich (437-481), a száli frankok királya, a hivatalos idő szerint Attila kortársa, 457-től jutott hatalomra, ahogy ezt a frank királyoknál láthattuk. Persze, volt még II. Childerich (653–675), aki 9 éves korától volt uralkodó haláláig, és III. Childerich (717–754) aki 743-tól uralkodott. Egy érdekes megjegyzés a wikipédiáról. Childerich sírjának leletei meglepően szoros analógiákat mutatnak az első apahidai (erdélyi) gepida királysírral. Azokról a gepidákról van szó, akiket a „gótok” űztek ki a Tiszántúlról és Erdélyből 270 körül vagy azokról, akiket 300 évvel később a longobárdok győztek le avar segítséggel 567-ben ugyancsak Pannónia és Erdély területein. Ahogy Mócsy András régész írta Pannónia a késői császárkorban művében (az év 270).

A gótok és gepidák egymás ellen fordultak a kiürített Dacia birtoklásáért. E harcokból a gótok és szövetségeseik egy része került ki győztesen. A gepidák kénytelenek voltak a gótok nyomása elől nyugat és délnyugat felé kitérni;”.

Újra Einhard-é a szó, Nagy Károly apja Pippin pedig:

Pippin, azonban a római főpap felhatalmazása által az udvarnagy tisztéből a királyi tisztre emeltetett és egyedül uralkodva a frankok fölött tizenöt vagy több éven keresztül.”

Pippin első harci cselekedete volt, hogy a pápa kérésére háborút indított Aistulf longobárd király ellen (kb. 722-756), aki a longobárdokkal Itália nagy területét birtokolta, és megpróbálta Róma városát is uralma alá hajtani. Aistulf miután Ravennát 751-ben bevette, újra kísérletet tett Róma elfoglalására. Ekkor a frankok Pippinnel megtámadták a longobárdokat és Aistulf-ot visszavonulásra kényszerítették Páviába. Aistulf békét kötött és megígérte az elfoglalt területek visszaadását is. Ám nem sokáig tartott ez így, Aistulf megszegve ígéretét 755-ben Róma alá vonult, és ostrom alá vette a várost. De István pápa újra a frankok segítségét kérte, és Aistulf megadta magát Pippinnek. Ám nem sokkal élte túl megaláztatását, vadászat közben lovas balesetet szenvedett, amely olyan súlyosnak bizonyult, hogy halálát okozta 756-ban, mikor is a 34. évet élte. Itt van tehát egy fiatalon meghalt, Rómát megostromló király, aki a longobárdok királya volt, amely nép, pedig Germániából érkezett Pannónia érintésével. De írhatnám, long-gót-bard-nak is, még ha viccesen is hangzik. Alarich a nyugati gótok királya körülzárta Rómát 408-ban, 409-ben újra Róma ellen vonul, miután Ravennát sikertelenül ostromolta, végül 410-ben végül beveszi Róma városát, és katonái 6 napig fosztogatnak, de megkímélik a várost. Alarich ezután Szicília felé vonul, de 410 végén 34 éves korában váratlanul meghal. Szóval, Nagy Károly apja Pippin harcolt egy királlyal, aki Rómát ostromolta, és fiatalon, váratlanul meghalt 756-ban, Alarich-hoz hasonlóan. Nézzük közben Nagy Károlyt.

Ezután következett a háború az avarok, avagy a hunok ellen és a szászok elleni háborút kivéve, ez volt a legnagyobb, amit indított; nagyobb lelkesedéssel vállalta fel, mint bármely másik háborút és sokkal nagyobb előkészületeket is tett. Személyesen vezetett egy hadjáratot Pannóniába, ami akkoriban a hunok birtokában volt. Az ezután következő hadműveleteket fiára, Pippinre és a tartományi kormányzókra, sőt, grófjaira, katonai legatusaira bízta. Annak ellenére, hogy ők a legbuzgóbban vezették a háborút, csak hét évnyi küzdelem után zárult le. Pannónia teljes elnéptelenedése és a kagán palotájának elhagyatottsága, ahol most semmi nyoma sem látható az embereknek nyilvánvaló jele, hogy hány csatát vívtak azokban az években és mennyi vért ontottak. A hun nemesség teljesen elpusztult ebben a harcban és vele pusztult minden dicsőségük. Minden pénzük és kincsük, amit hosszú évek alatt felhalmoztak a frankokhoz került és emberemlékezet óta nem volt nekik ilyen gazdag zsákmányuk. Mindaddig a hunokat szegény embereknek tartották, de oly sok aranyat és ezüstöt találtak a kagán palotájában, és oly sok értékes zsákmányt szereztek a harcban, hogy azt gondoljuk, hogy a frankok jogosan szerezték vissza a hunoktól azt, amit a hunok jogtalanul szereztek meg korábban más népektől.”

Einhard szerint tehát Nagy Károly intézte el a hunokat, vagy avarokat, és hatalmas mennyiségű aranyat vittek magukkal zsákmányként.

Akkor most ejtsünk pár szót Sicambriáról, Attila városáról Etzilburgról, Vetus-Budáról és Fehérvárról. Az rétestészta első nyújtásában azt a megállapítást tettem, hogy Sicambria és az ott szereplő fehér vár azonos a mai Belgrád városában található várral, amit a Tarihi Üngürüsz adatai megerősítenek.

A Tarih-i Üngürüsz (A magyarok története) először

Trója pusztulása után Firenko elindult Pannonija tartományba, egy nap a Tuna (Duna) folyó partján egy hegy tetejére értek, mely Szikan (Sican) néven volt ismeretes. Mikor látták, hogy szerfölött kellemes, füves, virágos, madárdalos, gyümölcsökben bővelkedik, minden tája jól bejárható, kenyere bőséges, paradicsomi vidék.

„[Utat] kereső folyóvizek egyik kerten át a másikba folydogálnak, s az élet örömére teremtett virágok elbűvölő rózsáskertekben fejedelmi sátrakhoz hasonlítanak.”

Így a Szikan hegy tetejére egy hatalmas várat építettek, és Szikamberijjának (Sicambria) nevezték el. Firanko mikor megtudta, hogy Iszkender (Nagy Sándor) jön ellene, összehordatta kincseit, fegyvereit és napnyugat irányába Firancsijja (Franciaország) tartományba ment és ott egy helyen felépítette, Pariz (Párizs) városát.

Nemród fia Hunor sereget gyűjt össze, de közben meghal, utódjául Kattar kánt választják fővezérnek. Kattar beszédet mond, hogy Pannonija tartománya ellen vonuljanak, hivatkozik Iszkenderre a világhódítóra, előzetes beszédet mond a görög-perzsa háborúkról, majd Iszkender csatáiról beszél és megindulnak Szkítiából Iszá (Jézus Krisztus) 373 évében.

Egy nap Kattar fővezér haditanácsot tartott és parancsot adott a Szikamberijja (Sicambria) elleni támadásra. Kattar kémeket küldött ki, akik jelentették, hogy az ellenség Tolnában a Tuna partján táborozik, és egy nap Kattar a Tuna innenső partján az ellenséggel szemben letáborozott. Közben beesteledett, de a hunok nem pihentek le, hanem a folyón átkelve az ellenséges seregeket két oldalról megtámadták. Ezek pedig mivel egymás nyelvét nem ismerték, saját embereiket is lekaszabolták. Reggel mikor már látható volt a két sereg helyzete, tovább harcoltak és a hunokat visszaszorították, mivel azok kezdtek fáradni. Aztán a hunok mikor látták, hogy az ellenséges seregekből több főember is elesett, újra támadásba mentek át. A harc egészen estig tartott, amikor is aztán lepihentek. Másnap reggel újból felsorakoztak és egymásnak estek, napnyugtáig csatáztak, de most nem pihentek le, hanem tovább harcoltak és sikerült a hunoknak az ellenség egyik vezérét, Metrinuszt megölniük, ezt látván Tetrikosz az emberei maradékával elmenekült. Erről a helyről a hunok Szikamberijja ellen indultak, amit elfoglaltak és Kattar király innen uralkodott a népeken, de kis idő után érezte, hogy meg fog halni, és pár nap betegeskedés után meghalt. Ezek után Atilusz és Buda testvérek közül a hunok Atiluszt választják királyukká Hazret Íszá (Názáreti Jézus) időszámítása szerint a 387 évben. Atilusz pedig Budát erdélyi bánná nevezi ki. Atilusz egy nap a Tuna mellett egy magas helyre érkezett, ahol is a helyet megszerette és elhatározta, hogy hatalmas palotát építtet ide. Egy nap a 399 évbena várat felépítették és a régi székhelyet átköltöztették. A székhelynek Atilusz az Atil nevet adta, és tervezte, hogy hadat indít a német és francia tartományok ellen.

Az utat kereső folyóvizek leírása, a Duna partján álló hegyre épített vár, vagyis az első Sicambria, szerintem a római Singidunomot, a mai Belgrád városát jelenti. Az Üngürüsz szövege pedig világosan leírja, hogy erről a helyről elköltözve Attila egy másik helyre építette fel saját várát, ami az Ő nevét viseli. Arról is tudunk, hogy a tatárjárás után IV. Béla a budai várhelyen, a mostani Budán épített várat és erődítést, viszont, hogy Attila hová építette az Ecilburg néven emlegetett várat, várost, sajnos nincs tudomásunk. Ez lehetett akár az Esztergomtól (Gran) Pilismarótig lévő Duna parton, lehetett akár Pomáz környékén és máshol is. Még akkor is, ha egyesek úgy gondolják, hogy ez egy helyszín lehetett, amit Sicambriának, Ecilburgnak, Vetus-Budának is hívtak, fenn áll a lehetőség, hogy ez három különböző hely volt, és ebből csak kettőt ismerünk.

(Az elvándorló népek, magukkal viszik elnevezéseiket is, és az új helyeken a régi nevek bukkannak fel. Ez így történt Amerika benépesülése során is, ahol sok település kapott Európából átvitt nevet.) Így az első Sicambria után lehetett máshol is Sicambria, ha nevét az elvándorlók magukkal vitték. Anonymus írása után, még további névvel is bővült a keresési sor, Alba Ecclesia, mint az Árpád fejedelem emlékére emelt templom neve és Fehérvár királyi koronázó helyünk, mint Alba Regalis. Utána olvasva Fehérvár és Vetus-Buda történetének a következő sorokat szeretném megosztatni az olvasóval.

Noszlopi Németh Péter: Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben

Pedig néhány évvel azelőtt, 1904-ben fordította le Karácson Imre Istambulban Evlia Cselebi török utazó XVII. században írt könyvének magyarországi vonatkozású részleteit.”

Cselebi ebben a könyvében megírta, hogy amikor 1660-64-ben Magyarországon járt, az öregek állítása szerint a régi város területén, amely Esztergom mellett volt, már csak erdők és gyümölcsösök, szőlők voltak. A török szerző szerint ez az Esztergom melletti nagyváros a törökök kezétől pusztult el, azok tették földdel egyenlővé és telepítették be szőlővel és gyümölcsösökkel.”

Cselebinek ez a leírása azért fontos, mert magyarázatát adja annak a különös jelenségnek, hogy ma ezen a területen nyoma sem látszik már a régi városnak. Cselebi leírta még azt is, hogy az ősi Buda elfoglalásakor a környéken négy erős vár volt. Ez sem lehetett a mai Buda területén.”

Cselebi megírta azt is, hogy Buda Esztergomtól két kanakra volt, viszont Budától Kanizsa negyven kanakra. Ha Marót környékére tételezzük fel a régi Budát, akkor az innen számított távolságarányok fedik a kettő, illetve negyven kanakos távolságot. A mai Buda területéről számítva ezeket a távolságokat, teljes lesz a zűrzavar, mert akkor Budától Kanizsának ca. 1000 km-re kell lennie.”

Én is átolvastam Cselebi könyvét, így most ebből is idéznék.

Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664

A budai ejáletben háromszázhatvan vár és palánka van. A tíz szandzsák földjén 3900 virágzó és művelt falu van; a bennük lakó keresztények a budai szandzsáknak adóznak. […] Keleti oldalon van Pest. Győr váráig menve a budai határ hosszúsága keletről nyugotra 47 konak, Győr vára az alemán (német) határnak kezdete. Déli oldalról 50 konakra a Száva és Bojána folyókig menve a boszniai ejálettel határos. Délnyugaton a 40 konakra lévő Kanizsa közelében és a Mura folyó partján Zerin-ogluval határos. Nyugaton Palota és Csókakő várak közelében a német vilájetekkel szomszédos. Északon 2 konakra a mi Esztergom várunk van a Duna partján, a túlsó oldal már Felső-Magyarország. Észak-keleten, három konakon túl, az egri vilájettel és keleten három konakon túl a Tisza folyó partján levő Szeged vára közelében, a temesi ejálettel határos.”

Az értelmezéshez kis segítség, a szandzsák zászlót és közigazgatási területet jelent, az ejálet és vilájet pedig több szandzsákból álló közigazgatási egység, melynek élén a berlerbég áll. A konak pedig szálláshelyet, futárállomást és palotát is jelenthet, és távolságmérésnél 1 napi utat, írja a szómagyarázatban Fodor Pál a könyv végén. Hasonló távot jelent a merhale, amit 8 óra alatt megtett távolságnak vesznek. Noszlopi Németh Péternek az a megállapítása, hogy a Pilismarót és Esztergom közti távolság 20 szorosa a Buda és Nagykanizsa távolságnak, Marótra feltételezve Vetus-Buda várát, csak annyiban mérvadó, hogy Marót és Esztergom egymástól 13 km távolságra fekszik, míg Budapest Nagykanizsa országúti távolsága 210 km. Itt kérdéses lehet, hogy a két konak távolság Buda és Esztergom között, kettő vagy három részre osztja-e az utat, vagyis kb. hány kilométer távolságra lehettek egymástól a futárállomások. Budapest Esztergom távolsága országúton 47 km. Azon kívül, a szöveg Budától északra helyezi Esztergomot, ami nem olyan jó, Pilismaróttól egyértelműen nyugatra, Budától pedig észak-nyugatra helyezkedik el. De van Cselebinek egy másik utazása is Magyarországon.

Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1664-1666

Dsigerdelen (Párkány) várába érkezvén, onnan másnap reggel indult a Dunán át Esztergomba.

Egy éjszaka a parancsnoknál voltam s reggel a Duna folyón, a nagy hídon keresztülmenve, Esztergom várába érkeztem. Egy éjjel Iszkender bég kormányzónál voltam s a következő nap reggel Fejérvárra kellett mennem, hol Musztafa pasával némi elszámolni valóm volt. Esztergomból hasznavehető kalauzokat vevém magam mellé, déli irányba hegyeken, erdőkön át 5 óráig menve, Dsánbég várához érkeztünk.”

Dsánbég vára. A budai ejáletben a székesfehérvári szandzsák földjén szubasiság. Vára egy domb tövében, négyszögalakú téglából épült, csinos vár. Külvárosa palánka. Zerin-oglu ezt egyszer felgyújtotta, de a belső várat nem tudta elfoglalni. Utóbb, mikor Iszmail pasa az erdélyi hadjáratról megjött, ezt a várat erősebben megépítette, mint azelőtt volt. Van háromszáz katonája, bőséges felszerelése. A városban is szép házak vannak épülőben. Levegője és vize kellemes; szőlője, kertje sok. Innen hegyek között 5 óráig menve, Székes-Fejérvár várába érkeztünk.”

Dsánbég = Zsámbék. Fehérvárról Budára menve pedig a következőket írja.

„…, s ötven bátor kísérőt magam mellé véve, keleti irányban 6 óráig mentünk, s Vál várához érkeztünk. Vál vára. Mostanáig ezt még nem láttam. Zordon helyen, völgyben fekvő palánka erődítmény ez, téglából épült magas toronnyal.” […]„Innen 6 órán át a hegyek között kelet felé menve, Hamzabég palánkára, s onnan 3 óra alatt Buda várába érkeztünk.”

A második könyvében későbbi utazása Cselebinek, pedig azt mutatja, hogy az általa felkeresett Esztergom, Fehérvár és Buda elhelyezkedése a ma is ismert állapotoknak felel meg. Ez persze még nem zárja ki Attila városának a létezését, de megoldva még nincs ez a probléma.

Bradák Károly: Fehérvár – Fehér folt

Bradák Károly könyve a képi ábrázolásokból kiindulva, nem tartja lehetségesnek, hogy Székesfehérvár városunk volt az ősi koronázó város Alba Regale. A metszetek tanúsága szerint,

vannak olyan képek, amiken Fehérvár a Duna mellett van, háttérben hegyekkel, és vannak, amiken egy vízzel, mocsárral körülvett terület látható Fehérvárként. Illetve, mikor királyaink Esztergom és Visegrád váraiban székeltek, miért tették volna át székhelyüket egy kevésbé védhető helyen lévő városba. Ráadásul a XX. században elkezdett Székesfehérvári ásatások szerinte nem igazolják, hogy volt ott bármikor is király bazilika létezett. A könyv érdekes, de semmi olyan bizonyíték nem mutat fel, ami megzavarná azt a tényt, hogy Székesfehérvár neve azon a helyen maradt fenn, és mint sok más város neve az Árpád-kortól állandó, ezt Székesfehérvártól sem lehet elvitatni. Viszont én azt gondolom, hogy két helyről van szó, és mindkettő neve lehetett Fehérvár, Fehéregyháza, és az egyikük helye még nem találtatott meg.

Közbevetés - Veszprémi László: Attila, a magyar király? írásából.

A hun-magyar hagyomány ősi voltát vitatók érvrendszerében nagy jelentőségű a bizánci hagyomány hiánya.”

Azt, hogy Attilát nem lehet a magyar királynak nevezni, mert nem létezik hun-magyar folytonosság, és a magyarok csak jóval később léptek színre, egyszerűen meg lehet cáfolni, a rétes nyújtásával, meg hogy a bizánci történetíróknál a hunok avarként is meg pszeudo- álavarokként is szerepelnek, és nem hiába hívta őket minden akkori krónikás hunoknak is.

Ezért, térjünk most kicsit bizánci területre, következő írásunk Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása, amit nézzünk meg.

A mű - melyet a fordító Moravcsik Gyula egyenesen patchworknek, azaz részekből összefércelt munkának nevez az utószóban- több, egymástól elkülönült,948- 951 között írott rész összegyűjtéséből és egy kötetbe foglalásából keletkezett. Konstantín könyve mindig szolgál meglepetésekkel, akár hányszor olvasom. Például nála Attila, az avarok uralkodója, és többször úgy említi Diokleciánusz után Herákliosz császárt, mintha nem lenne köztük 300 egynéhány év. Persze, ez csak az én benyomásom. Próbáltam kigyűjteni, hogy hány császár nevét említi Bíborbanszületett az írásában, a mai tudásunk szerinti uralkodásuk idejének sorrendjében.

Diokleciánusz 244-311, uralkodott 284-305 (TER. 5792-5813 számított)

Konsztasz 250-306, uralkodott 305-306

Konstantín 272-337, uralkodott 306-337

Theodosziosz 347-395, uralkodott 394-395

Arkadiosz 377-408, uralkodott 395-408

Honoriusz 384-423, uralkodott 395-423

Theodosziosz, ifjabb (Arcadius fia) 401-450, uralkodott 408-450

Valentiniánusz, anyja Placida 419-455, uralkodott 425-455

Markianosz 392-457, uralkodott 450-457

Zénó 426-491, uralkodott 474-491

Herákliosz 574-641, uralkodott 610-641

a szaracénok kijövetele TER. 6130 = 622 (Kr. 5509)

Konstantín, a szakállas 630-668, uralkodott 641-668

Konstantín, a szakállas fia 652-685, uralkodott 668-685

Jusztinián, a szakállas unokája, Levágottorrú 669-711, uralkodott 685-695 majd 705-711

Apszimarosz Thériosz ???-706, uralkodott 698-705

Leó, aki Kazáriából nősült 685-741, uralkodott 717-741

Dadogó Mihály, amórioni 770-829, uralkodott 820-829

Iréne császárnő 752-803, uralkodott 797-802

TER. 6288 = 780 (Kr. 5508)

Nikifórosz 765-811, uralkodott 802-811

Theofilosz 813-842, uralkodott 829-842

Mihály, Theofilosz fia 840-867, uralkodott 842-867

Vazul (Basileios) 836-886, uralkodott 866, 867-886

Leó, Vazul fia 866-912, uralkodott 870-886, 886-912

Romanosz 871-948, uralkodott 920-944

Konstantín, Leó császár fia, Vazul unoka 905-959, uralkodott 908- társ, 945-959

a Bíborbanszületett TER. 6457 és 6460 a saját kora = 949 és 952 (Kr. 5508)

Konstantín, fia Romanosz 938-963, uralkodott 959-963

Érdekes módon, itt az egész VI. század kimaradt, nem említi Justinust és Jusztinianuszt sem, de vannak más meglepő feljegyzései. A nagytekintetű Húgó király származása.

Tudnivaló, hogy Itália királya, a nagy Lothár, a nagytekintetű Húgó király nagybátyja, Nagy Károly nemzettségéből származott, akiről sok dicséret, dicsőítés, elbeszélés és háborús hőstett forog közszájon.”

Lothár, tehát Jámbor Lajos fia, Nagy Károly unokája.

De amikor eljött Attila, azavarok királya és egész Frankországot végigportyázta és elpusztította, Attila királytól való félelmükben a frankok elkezdtek mind menekülni Akvilejából és Frankország többi városaiból, Velence szigeteire menni és ott kunyhókat készíteni.”

De miután Attila eltávozott, sok év múltával megjelent viszont Pippin király, aki akkoriban Pávia és más királyságok felett uralkodott.”

Igaz ugyan, hogy Attila halála után ott van a sok határozatlan számnév, de mintha nem több évszázad választaná el őt Pippintől, és mintha nem létezne külön avar korszak hun után, ha már ugye maga Attila képviseli az avarokat. Meg miért éltek frankok Aquilea-ban? Amint az előbb írtam Nagy Károly csatáiról, amit a hunok (avarok) ellen viselt, nyilván ez Attila életében nem következhetett be, csakis a halála után. A következő idézet is ilyen időbeli közelségre utal.

Van egy város Szpalató közelében, melyet Szalónának neveznek, Diokleciánusz császár műve, magát Szpalatót is Diokleciánusz építtette, és ott volt császári palotája, de nagyjai és a köznépből sokan Szalónában laktak. Ez a város volt egész Dalmácia feje. Nos hát Dalmácia többi városából minden évben összegyűltek lovas katonák, és mintegy ezret kiküldtek Szalónából, s őrködtek a Duna folyónál az avarok miatt. Mert az avarok a Duna folyón túl tanyáztak, ahol most a nomád életet élő türkök vannak.”

Itt sem az van írva, hogy miután Szalónát Diokleciánusz császár megépíttette, 300 év múlva meg jöttek az avarok, hanem Diokleciánusz, miután megépíttette a várost, és az volt a főváros, ide gyűltek minden évben a környező városokból a lovas katonák, hogy vigyázzák a dunai határvonalat az avarok (hunok) miatt. Menjünk tovább.

A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak.

A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levedíának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták.”

De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból szávartü ászfalünak nevezték. A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az előbb említett Levedi.”

Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal. Kazária fejedelme, a kagán, vitézségükért és szövetségükért nemes kazár nőt adott feleségül a türkök első vajdájának, akit Levedinek neveztek, vitézségének nagy híre és nemzetsége fénye miatt, hogy tőle gyermeket szüljön, de a sors úgy akarta, hogy az a Levedi nem nemzett azzal a kazár nővel gyermeket. A besenyők pedig, akiket korábban kangarnak neveztek (ugyanis ez a kangar név náluk a nemes származás és vitézség értelmében volt használatos), ezek hát a kazárok ellen háborút indítván és legyőzetvén, kénytelenek voltak saját földjüket elhagyni és a türkökére letelepedni.”

Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szávartü ászfalünak hívják, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre, amely helyeken mostanában a besenyők népe lakik.”

Viszont ebben a részben, amikor a türkök és a besenyők közötti háború következményét említi, miszerint a türkök (magyarok) hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt, felderengett, hogy ilyet már olvastam, csak egészen más időben. Nosza, elő a szakirodalmat.

Szádeczky-Kardoss Samu idézte Az avar történelem forrásai munkájában.

Theophylactus Simocatta VII 7, 7-8, 6

Ez év nyarának beköszöntésekor az, akit a türkök keleten kagánnak tisztelnek, követeket küldött Maurikios császárhoz és levelet szerkesztve abban győzelmi híradásokat írt le. A levél felirata szó szerint így szólt: "A rómaiak császárának a kagán, a hét nemzetség nagyura és a hét világtáj uralkodója. " És valóban maga ez a kagán háborúban legyőzte az abdelok fejedelmét (azokról beszélek, akiket hephthalitáknak mondanak) s megszerezte e nép feletti uralmat. E diadallal nagyot emelkedett, Stembischagant is szövetségesévé tette és így hajtotta szolgaságba az avarok népét. Persze senki ne vélje, hogy mi tévesen adjuk itt elő ama idők eseményeinek történetét; ne tegye ezt abban a hiszemmben, mintha az Európában és Pannónia táján lakó barbárok lennének az avarok, akiknek az odaérkezése Maurikios császár koránál régebben történt. Eme Duna vidéki barbárok ugyanis csak hazugságból vették fel az avar elnevezést.”

a legyőzött avarok közül egyesek azokhoz menekültek, akik Taugastot tartják birtokukban. Taugast fényes város, s azoktól, akiket türköknek neveznek, ezerötszáz mérföldnyire fekszik.”

Az avarok közül mások, akik a vereség nyomán megalázó sorsra jutottak, a mukri elnevezésű néphez mentek. […] A kagán további vállalkozásra is int és az összes ogórokat (ogurokat) hatalma alá hajtotta. Pedig ez a nép a legerősebbek egyike, egyfelől nagy száma miatt, másfelől azért, mert a háborúra készülve gyakorolja magát a fegyverforgatásban. Ezek keleten, ahol a Til folyó halad át, amelyet a türkök Feketének szoktak nevezni. E nép legrégibb vezetőinek a neve Var és Chunni volt. Róluk nyerték elnevezésüket egyes fajtájukbeli (tehát ogur) népek, akiket a var és chunni nevekkel illetnek. Midőn Iustinianos császár gyakorolta a hatalmat, eme var és chunni népekből az ősi törzs egy kicsiny része elfutott és Európába vándorolt át. Ezek avaroknak nevezték el magukat s vezérüket a kagán címmel tüntetik ki.”

A türkök szerepét itt a besenyők töltik be, és az avarok – akik nem igazi avarok – lesznek a Bíborbanszületett Konstantínnál szereplő türkök, vagyis hunok, hungárok, magyarok. Tehát, a türkök, azaz besenyők megtámadják a hunokat, azaz türköket, mire azok két részre szakadnak, és egyik felük Perzsia vidékére vonul. Őket valami okból nem türköknek, hanem szávartü ászfalü-nek, azaz szabartoi asphaloi, vagyis bolyongó, nem letelepedett valójában ephthaloi, azaz fehér hunoknak nevezik. Másik csoportjuk vezérükkel Levedi-vel Etelközbe ment lakni, ahol most a besenyők népe lakik. Ez a Levedi pedig akkor lehetett akár Rév (Reve, Reved, Rova, Rua) hun nagykirály is, aki a hunok Fekete-tengeri központját a Duna feletti területekre helyezte át. A kicsiny rész pedig, nem más, mint 20000 hun harcos, aki először jött Pannóniába, és amiről kicsit később lesz szó.

Ide illik egy észrevétel Götz László: Keleten kél a Nap című könyvének I. kötetéből, aki Németh Gyulára hivatkozik.

Közli, hogy Maszudi nem tévedett, mert a „kazár” szó perzsa jelentése – „eltévedett, bolyongó” – tényleg egyezik a „szabir” szóval, amely törökül szintén „eltévedt, bolyongó” jelentésű. Kiemeli, hogy Kr. u. 558 után a „szabir” népnév eltűnik a forrásokból, s 580 körül, ugyanazon a területen, megjelenik a „kazár”.

Az addig egy nagy népcsoportra használt szabir (sabir, szibir, sabartoi) török szó eltűnik a krónikákból, majd több mint 20 év után, ugyanazt már egy perzsa szóval fejezik ki. Vagyis amikor Bíborbanszületett Konstantin kazárokat és Kazárországot emleget, csak azt a változást fejezi ki, hogy a perzsák térfoglalása miatt, a perzsa nyelv használata újból elterjedt, de ugyanúgy a szkíta (nem letelepedett) nomád életvitelű népeket értik alatta.

Folytatva a Birodalom kormányzását.

Kevés idő múltával az a kagán, Kazária fejedelme üzenetet küldött a türköknek, hogy küldjék el hozzá első vajdájukat, Levedit. Levedi tehát megérkezvén Kazária kagánjához, tudakolta, hogy mi okból hívatta őt magához. A kagán azt mondta neki, hogy: “Azért hívattunk, hogy mivel nemes származású, értelmes és vitéz vagy, és a türkök közt az első, nemzeted fejedelmévé emeljünk, és engedelmeskedj a mi szavunknak és parancsunknak.” Ő pedig válaszolva a kagánnak, azt mondta, hogy: “Nagyra veszem irántam való hajlandóságodat és jóindulatodat, és illő köszönetemet nyilvánítom neked, minthogy azonban nincs elég erőm ehhez a tisztséghez, nem fogadhatok szót neked, azonban van rajtam kívül egy másik vajda, akit Álmosnak neveznek, akinek fia is van, név szerint Árpád; ezek közül akár az az Álmos, akár a fia, Árpád legyen inkább fejedelem, aki rendelkezésetekre áll.” ”

Itt biztosan megkeveredett a másolók írása, mert Levedi, mint első vajda és Álmos mint egy másik vajda, akinek felnőtt fia is van Árpád, nem egy időben élhettek, mivel nem a magyarokat támadták meg a besenyők a honfoglalás előtt, hanem a hunokat érte támadás, amikor is két felé szakadtak, de olvassunk egy kicsit tovább.

Ez előtt az Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a nemzetségéből lesz Turkía fejedelme. Néhány év múlva a besenyők rátörtek a türkökre, és fejedelmükkel, Árpáddal együtt elűzték őket. A türkök tehát megfutamodván, földet kerestek, ahol megtelepedhetnének, s jővén, ők meg elűzték Nagy Moravia lakóit, s megszállták azok földjét, amelyen a türkök most is mindmáig laknak. És attól fogva a türkök nem vették fel a harcot a besenyőkkel. A türköknek amaz előbb említett népéhez, amely kelet felé Perzsia vidékén telepedett le, ezek a nyugati vidéken lakó, előbb említett türkök mostanáig küldenek ügynököket, és meglátogatják őket és gyakran hoznak választ tőlük ezeknek.”

Ez előtt az Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a nemzetségéből lesz Turkía fejedelme. Bíborbanszületett Konstantín, aki Árpád unokájával Termacsu (Tormás?) Bizáncban találkozott, két nemzedék távlatából nem igen mondhatott olyat, ettől fogva mindmáig ebből a nemzetségből lesz a türköknek fejedelmük, de igen is, mondhatta, ha már az Attila előtti hun uralkodóktól kezdve, Árpádon át folytatódott a fejedelmi leszármazás. Nevezték el őt Álmosnak, aki Ügyek fia volt, ez meg Ed fia, ez meg Csabáé, ez meg Eteléé vagyis Attiláé, aki Bendegúz fia volt, stb.

Theophylactus Szimokattész: Világtörténelem

Ezek avaroknak nevezték el magukat s vezérüket a kagán címmel tüntetik ki. Hogy honnan eredt nevük megváltoztatásának a szokása, elmondjuk semmiben az igazságtól el nem térve. A barsélt, az onogur, a sabir s ezeken kívül néhány más hun nép is igen nagy rémületbe esett, amidőn a saját területén meglátta a var és chunní szökött néptöredékét; azt gyanították ugyanis, hogy a bevándorlók avarok. Ezért fényes ajándékokkal tisztelték meg az elfutottakat s úgy vélték, ezek fejében bántatlanságot nyernek részükről. A varok és chunnik pedig, amint idegenbe futásuk kezdeti sikerét tapasztalták, saját nevüket avarra változtatták, így mintegy magukévá tévén a hozzájuk követséggel fordulók tévedését. Az avarok törzse ugyanis, mint mondják, a legügyesebb (legkeményebb) a szkíta népek sorában. Mindenesetre egészen a mi időnkig az ál-avarok, - mert így megfelelőbb őket nevezni, uralkodó nemzetségeik szerint megoszlanak s egyik részük neve ősi hagyomány szerint var, más részük elnevezése chunni.

Theophylactus Szimokattész ideje, amire hivatkozik, pedig a VII. század első fele.

Vagyis nem volt semmilyen avar jelenlét a Kárpát-medencében, csak avarnak tartott hunok, ami egy tévedésből levont következtetés. Ezért, már akkor is a krónikák többsége az avarokat egyenlőnek tartotta a hunokkal, hiszen egy nép voltak, de ez a későbbiekben elfelejtődött, illetve külön népként kezdték kezelni őket, mert az időrend megváltozott.

A kabarok népéről - Bíborbanszületett Konstantín

Tudnivaló hogy az úgynevezett kabarok a kazárok nemzettségéből valók. És úgy történt, hogy valami pártütés támadt közöttük a kormányzat ellen és belháború ütvén ki, felülkerekedett az előbbi kormányzatuk, és közülük egyeseket lemészároltak, mások pedig elmenekültek, és elmenvén letelepedtek a türkökkel együtt a besenyők földjén, összebarátkoztak egymással és holmi kabaroknak nevezték el őket. Ennek következtében a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket, és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a türkök másik nyelvét is. Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc törzs közül, és a háborúban elől jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kabarok három törzsében, aki máig is megvan.”

Tehát, a kabarok azaz avarok vagy helyesen hunok, a kazárok vagyis a szabírok, még régebbi nevükön szkíták nemzetségéből valók. Amikor megtámadták őket a besenyők, vagyis az igazi türkök, törökök, elmentek a türkökkel (itt magyarokat jelent) Etelközbe, ahol is megtanították a magyarokat a kazárok, vagyis szabírok nyelvére, de ismerték a türkök, magyarok nyelvét is. Itt pedig a nyolc törzs közül az első törzs rangjára léptek. A kabarok, avarok, hunok egy törzse tehát tulajdonképpen három volt meg a hét magyar törzs, így állt össze az igazi onugor, azaz tíz ugor nép. Attila is a magyar ágon szerepelt, hiszen a nagy Magor unokájának tartja magát, míg más hun törzsek tartoztak Hunor alá. Ezek közül először a hunok vonultak tovább Pannónia területére, majd őket követve a magyarok is bevonultak kb. 172 év elteltével. A sztyeppe uralkodó nyelve az ótörök volt, és a hunok erre a nyelvre tanították a magyarokat, mivel igen sok török eredetű szavunk van. De a bolgár vagyis a bulgar (kevert) nép is ismerte és használta az ótörök nyelvet, csak később elszlávosodott, sőt Németh Gyula szerint a bolgár a hun néppel egyenlő.

Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása

Az áttekintett hun nevek lejegyzése Priskosnál (11 név van meg nála) mintaszerű: egyetlen íráshiba sincsen ezekben a görög betűs nevekben.”

Ezek a nevek pozítiv és sokatmondó töredékei az ótörök kultúrának, melyet elsősorban Attila udvarának nyelve dokumentál.”

Attila halála után a hun nép neve is megváltozott, nagy politikai változások után a török népnevek gyakran megváltoznak. A hun nevet – valami okból – a bulġar név váltotta fel. A fennmaradt források nem azt mutatják, hogy más nép a hun és más a bolgár.”

Még egy idézet Németh Gyulatól az avarok nyelvére vonatkozóan.

Az avarok tehát törökök voltak, nyelvmaradványaik áttekintése arról tanúskodik, hogy körülbelül ugyanazt a török nyelvjárást beszélték, amelyet Attila nemzetsége is.”

Próbáljunk meg, ezek után időrendi sorrendben haladni a magyar krónikákkal, hogy az idő és a hely további problémáira rálássunk. Az előbb már szóba jött Anonymus Gestája, Fehéregyháza említésével, jöjjön tehát Anonymus: Gesta Hungarorum című írásából pár részlet ide idézése. Egy idézet a Gesta bevezetőjéből, írta Györffy György.

Hogy Anonymus mennyire nem volt tisztában a Kárpát-medence IX. századi viszonyaival, azt az alábbiak bizonyítják:

1. Egykorú hiteles források e térségben avar, dunai szlovén, bajor-frank, morva, bolgár és gepida lakosságról tesznek tanúságot. Ezek közül ő csupán szlávokról és bolgárokról tud. A morva népnév nála csak a mondai áttétellel megszemélyesített „Marót vezér”alakjában jelentkezik. Ezzel szemben egy sor olyan népet szerepeltet, amely a IX. században nem volt a Kárpát-medence lakója, így római, cseh, görög, vlach, kazár és kun (Cumani néven).”

2. A kettes pontban felsorolja azokat a személyeket, akiket Anonymus nem ismer, mert helyettük csupán kitalált regényalakokat szerepeltet.

3. A honfoglalás hadtörténetének két hadi helyszínének leírása.

Itt csak azért szerepeltetem mindhárom pontot, mert nem akartam csak az elsőt kiragadni a szövegkörnyezetéből, de nem akartam mindhármat szó szerint leírni. Tehát Györffy Györgynek az állítása, melyet felró Anonymusnak, miszerint ezek a népek a IX. században nem voltak a Kárpát-medence lakói, viszont azt jelenti, hogy ezek a népek a VI. sz.-ban igenis jelen voltak.

Ennek a királynak (Magóg) az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének 451 esztendejében a szittya földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. Majd királyi székhelyet állíttatott magának a Duna mellett a hévizek fölött: minden régi épületet, amit ott talált, megújíttatott, és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar nyelven most Budavárnak mondják, a németek pedig Ecilburgnak hívják. De elég ennyi! ”

Az Úr megtestesülésének 819 esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzettségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta.”

Az Úr megtestesülésének 884 esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé.”

Ki volt Anonymus? Ebben a kérdésben Földes Péter munkáira támaszkodnék, aki sok éven át szorgalmasan dolgozott Anonymus Gestájával. Ha nem is fogadom el mindenben, az ő megoldásait és következtetéseit, miszerint Anonymus Velek fia Torda, akit szerzetesként Petur névén hívtak, vagy Álmost megölték Erdélyben, abban egyet értek vele, hogy IV. Béla királyunk jegyzője lehetett. Ugyanis Anonymus, aki a magyarok krónikáját és királyait szerette volna megörökíteni, valamiért kurtán-furcsán ír az előzményekről, vagyis Attiláról. Sőt, azt a szót, hogy hun, nem is említi. Földes Péter szerint Anonymus nem volt Magyarországon a tatárjárás idején, csak utána jött vissza Nyugatról, így csak hallomás után tudott a történésekről, és már csak a helyreállítást figyelhette, Béla király környezetében. Viszont utazásai és tanulmányai során olvashatott és halhatott egyházi véleményeket Attiláról és a hunokról, ezért kerülte említésüket művében. Viszont kétségkívül, Anonymus krónikája az egyetlen, ami a magyarok 884-es indulását említi Attila 451-es dátumával, míg a többi krónika a Képes Krónika és Kézai kivételével a magyarok bejövetelét 745-re teszi. Ilyen értelemben Anonymus krónikája lehetett időben a legkésőbb lejegyzett iromány, illetve az is kérdéses, hogy a krónikák a forrásokat milyen (javított?) időrenddel másolták. Másrészt, a kunok oklevelekben fennmaradt neve cuni volt 1200-ig, utána viszont már cumani-nak írták, állítja Györffy György. Anonymus viszont a cumano formulát használja. Szimokattész írta a hunokról, hogy neveik a var és a chuni voltak. Szerintem itt két különböző népről van szó, és a cuni szóval a hunokat, míg a cumani szóval a tatárjárás kori kunokat nevezték, és Anonymusnál a magyarokhoz csatlakozó kunok, a hunoknak az a része, akik Szkítia határán maradtak, vagy oda vonultak vissza Attila halála után, de már nem cuninak hívják őket, hasonlóan a székelyekhez, akiket sicali-nak említenek. Szóval Anonymus jó emlékű Béla királya, akire Süpek Ottó tanulmányai is mutatnak, a francia gestákkal való hasonlóságok miatt IV. Béla volt, szerintem is. A Bélák uralkodása.

I. Béla uralkodása 1060. dec. 6. - 1063. végéig, II. Béla 1131. ápr. 28. - 1141. feb. 13-ig, III. Béla 1172. márc. (koronázása 1173. jan. 13.) 1196. ápr. 23., és IV. Béla 1214 vagy 1235. okt. 14. - 1270. máj. 3.

Süpek Ottó az Anonymusi Gesta iniciáléjában fedezett fel régi írású arab számjegyeket, amikből az 1279-et olvasta ki, valamint a domonkos rend jelszavának P O V kezdőbetűit. A domonkos rendet 1221-ben alapították, tehát mindenképpen III. Béla után. Látszólagos ellentmondás, hogy ebben az időben írhatta Kézai Simon is a krónikáját IV. (Kun) László királynak, amiben bővebben írt a hunokról, sőt fontos számokat hagyott ránk. Földes Péter szerint viszont Anonymus szimbolikus és utalásokkal teli műve, nem lett már saját korában sem ismert, így a mi korunkig fennmaradó pergamen, amiben a korai arab számjegyek találhatók, talán maga Anonymus keze munkáját viseli a javításokkal. Anonymus azonban olyan részletekkel szolgál, amit csak ő általa tudunk, mivel más krónikák éppen csak, hogy foglalkoznak Álmossal, és Árpádot is röviden említik, így az a forrása, amiből merített szintén nem lehetett közismert. Valószínűleg az egyház által lett megsemmisítve, mint eretnek, pogány írás. Ugyanúgy, mint a maják, aztékok, stb. által létrehozott hatalmas információ mennyiség, amit a kereszténység eltüntetett, és csak a keresztény egyház egyes papjai által lemásolt könyvrészletek maradtak ránk.

Petrus Ransanus – A magyarok történetének rövid foglalata írásából két kiragadott részlet:

Így hát – mint említettem – a testvérharc és a véres háború miatt Attilának ama népes serege, amely rettegésben tartotta az emberiséget, részint elpusztult, részint pedig a föld különböző vidékeire szóródott szét. Ezzel ellentétben azonban kortársunk, Angelus Acciaiolus Florentinus, az igen nagy tudású férfi, és mások, akik előtte megírták Nagy Károly életét, azt állították, hogy a hunokat ő győzte le, ahogyan azt fentebb a frankok birodalmáról írva azon munkánk negyvenötödik könyvében kimutattuk.”

Ez pedig azt jelenti, hogy bizony voltak és vannak olyan írások, amik Nagy Károly korát Attila korához tették, és az V. századba helyezték, s akinek Pippin nevű papája az Itáliát elfoglaló longobárdokkal hadakozott. Vagy Attila kora volt a VIII. században, ahogy Kézai is írta.

Így hát Attila halála után háromszázegy évvel – ez a Jézus Krisztus születésétől számított 744. év volt – a szarmaták hatalmas tömege az általam említett dolgoktól csábítva elhagyta szülőföldjét, miután a hadi ismeretekben igen járatos bizonyos Hungar nevű vezér élükre állt, akit nem saját, hanem szülőhazája nevével hívtak így, ami latinul bátort jelent.”

Most már nem csak a hunok és a magyarok neve jelenik meg, hanem a sokkal előbbi szarmata név, ami a szkítához hasonlóan a sztyeppei népek gyűjtő neve volt.

Kézai Simon: Gesta Hungarorum

Kézai Simon - IV. Lászlónak (uralkodott 1272. szept. 3. -1290. júl. 10.) írt gestája.

Minthogy erősen szíveteken fekszik, hogy a magyarok tetteit ismerjétek, s azt én igazán tudom, gondoskodtam, hogy azon nemzet történeteit mellyek különbkülönbféle irományokban Olasz-, Franczia- és Németországban szerteszét vannak szórva, egy kötetbe szerkeszszem, nem követve Orosiust, ki Ottó császár kedvét keresve, kinek a magyarok különböző csatáikban sok zavart okoztak, könyveiben sokat hamisan koholva az állította, hogy a magyarok lator ördögöktől származtak.”

Magyar Katolikus Lexikon

Orosius, Paulus (Bracara, ÉNy-Hispánia, 380 k.-418 u.): pap, egyházi író. - 414: néhány Priscillianus és Órigenész tanításával kapcsolatos kérdéssel fölkereste Szent Ágostont Hippóban, aki elküldte Szent Jeromoshoz Betlehembe. Jeruzsálemben ~ Pelagius ellen fordult. Visszatérve Afrikába Ágoston buzdítására 417-18: kiadta a Historiarum libri adversus paganos c. történeti művét. A kezdetektől 416-ig tárgyalja a világtört-et, apológiaként a váddal szemben, mely szerint a jelen nyomorúságokért a keresztények felelősek.”

Wikipédia

I. Ottó vagy Nagy Ottó (912. november 22. – 973. május 7.) német király 936-tól, német császár 962. február 2-től, longobárd király haláláig; a Német-római Birodalom megszervezője.”

Feltételesen szó szerint véve Kézai-t, Orosius írása 500 évvel Ottó császár előtt keletkezett, vagy Orosius írása csak pár évvel Ottó császár előtt keletkezett, s így akár kedvében is járhatott.

Tehát a világ hatodik korszakában a húnok Scythiában laktokban mint a fövény ugy megszaporodván, az Úr hétszázadik esztendejében egybe gyülekezve magok között kapitányokat, azaz vezéreket, vagy fejedelmeket állítának, kik közzűl egy vala Béla Csele fia a Szemény nemzetségből; kinek testvérei Köve és Kadocsa mind ketten kapitányok; a negyedik vezér neve pedig Ethele vala, Bendaguz fia, kinek testvérei Rova Rof, és Buda, mind ketten vezérek valának az Érd nemzetségből, hogy együtt egy szivvel foglalják el a nyugoti tartományokat.”

Kézainál fordul elő a hunok legkésőbbi dátumhoz kötött indulása Európa meghódítása felé, az Úr 700. esztendeje, azaz Kr. u. 700. Ezt az indulást általában 373 teszik.

S minthogy azon időben Pannoniát, Pamfiliát, Frigiát, Macedoniát és Dalmatiát a longobárd nemzetből Szabaria városából származott Macrinus hadfolytatásban tanult tetrárkha kormányozta, hallván hogy a húnok a Tisza mellé telepedtek s országát napról napra szaggatják, országa népével rájok támadni félvén, követeket külde a rómaiakhoz, hogy a húnok ellen hadi népet és segítséget kérjen, mert a rómaiak részéről parancsol vala az említett országokban. A rómaiak osztán Veronai Ditriket, alemann nemzetet, emelék önkényt akkor magok fölé királylyá, kit meg is kértek, hogy vígyen Macrinusnak segítséget. Ditrik tehát szives jó lélekkel rá állván, olasz és német sereggel s más nyugoti vegyes nemzetekkel megindulván Százhalomhoz juta, hol a longobárdok Potenciana város alá összegyülekeztek vala s tanácsot tarta Macrinussal, vajon a húnokat a Dunán átkelve tanyájokon vagy más alkalmas helyen kellene-é megtámadniok.”

Macrinus nem kitalált személy, ahogy az összes krónika jegyzeteiben írják, hanem a római császárok között is szerepel, persze időben kicsit előbb 217-ben lett császár, előtte a tartomány kormányzója volt.

Míg hát Ditrik és Macrinus ebben a tanakodásban veszteglettek, a húnok csendes éjszaka a Dunán Sicambriánál tömlőkön átkelének, és Macrinus és Ditrik seregét, melly Potenciánába nem fért s kint a mezőn sátrakban tanyázott kegyetlenűl öldöklék. Melly támadáson Ditrik elkeseredvén, a maga és Macrinus embereinek igen nagy romlásával és veszedelmével ütközetet állván a húnokkal, a Tárnokvölgy mezejére kivonula; e helyt azonban, úgy mondják, hogy a húnokat hatalmasan meggyőzte. […] Látván tehát Ditrik, hogy embereiben illy nagy öldöklés esett, más nap hogy az ütközetet vívta, Macrinussal Tulna város felé vonúla. […] Megismervén tehát a húnok, mennyi és millyen a nyúgoti nemzet fegyvere és lelke, neki bátorodva seregökkel Tulna felé indulának, hogy Ditrikkel és Macrinussal megvívjanak. Kiknek jövetelét a mint Ditrik megértette, velök Czézönmaurnál szembe szálla, s reggeltől délestig olly hevesen és dühösen folyt az ütközet, hogy Béla, Réva és Kadocsa dicső hún kapitányok azon viadalban negyvenezered magokkal elestek. Kiknek testeit is onnan visszavivén az említett bálványkőhöz, többi bajtársaik mellé temették. Elesett azon nap Macrinus is a római seregből s minél több német fejedelem, Ditrik homlokán nyillal halálosan megsebesittetvén és csak nem az egész nyugoti sereg fogságba jutván és megszalasztván.”

Miután a sereg elszéledt, a húnok római módra Ethelét teszik magok fölé királylyá; ki is testvérét Budát a Tiszától a Don vizéig különféle idegen nemzetek fejedelmévé és birájává tette. Maga pedig alattvalóival magát húnok királyának, világ félelmének, isten ostorának neveztette.”

Buda tehát a Tiszától a hátországi Don-ig lett bíró és fejedelem, így nem tartózkodhatott a tűzvonalban, hanem egy jól biztosított helyen tartotta a hivatalát.

Ethele király czimerén is, mellyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejü madár vala ábrázolva, mellyet magyarúl turulnak hívnak. Mert ezt a czimert hordták volt magokkal a húnok mindig a hadban Gyeics vezér idejéig, míg magokat községben kormányozták.”

S megindulván Sicambriából, először az illíreket hódoltatá meg, azután a Rajnán Constantiánál átkele.”

Miután pedig Ethele király Aquileját megvívta, onnan Friaulba mene, hol Concordia városát elfoglalván a longobárdiai őrgrófságba vonúla, hol Trevisót, Bresciát, Cremonát, Veronát, Mantuát, Bergamót, Milanót, Alexandriát, Ferrerát és Italia több más városát uralma alá hódítá.”

S miután erre Ethele inkább az uralkodás mint az említett hitfelekezet kedvéért rá állott, a rómaiak átlátván a veszedelmet, melly ebből a keresztyénekre támadhatott, Leó római pápát Etheléhez küldék, kérvén hogy vonúljon ki a lombárdok határából, miért neki adót fizetnének és, mikor kivánja, sereget adnának. A pápa tehát az országnagyokkal és a római papsággal Etheléhez sietvén, összejövének értekezni a mezőn Ravenna előtt. S a mint mind ketten lóháton beszélgettek s a királynak úgy tetszett nehéz arra állnia, mit a rómaiak kivánnak vala, beszélgetés közben Ethele történetből föl felé tekinte, s feje fölött a levegőben egy férfiút láta lebegni, kezében kardot villogtatva, ki fenyegetőzik vala, hogy fejét lecsapja. Min osztán szivében megrettenvén a rómaiak minden kérelmébe bele egyezék, s így a pápa örömmel megtére Rómába, Ethele pedig Ravennába vonúla.”

A mint osztán halálának híre terjedt, a föld kereksége elámúla, s ellenségei nem tudják vala, sirjanak-é vagy örűljenek, rettegvén töméntelen sok fiától, kiket mint valamelly népet alig lehetett megszámlálni. Mert azt hitték, hogy majd utána valamellyik fia uralkodik. Azonban Veronai Ditrik és a németországi fejedelmek álnoksága miátt, kiknek Ethele király uralkodva nyakokon űl vala, a húnok községe pártokra szakada, ugy hogy némelyek Csabát Ethele királynak a görög császár Honorius leányától való fiát, mások a Krimhild német fejedelemasszonytól született Aladárt törekszenek vala Ethele után királylyá emelni.”

Maradt volt még a húnokból háromezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekűltek, kik is félvén a nyugoti nemzetektől Árpád idejéig a Sziklamezőn maradtak s ott magokat nem húnoknak hanem székelyek-nek nevezték. Ezen székelyek ugyanis a húnok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek, de nem a pannoniai síkon, hanem az oláhokkal együtt a határszéli hegyek közt kaptak osztályrészt.”

Már most ezen kapitányok közül a Turul nembeli Árpád, Álmos fia, Előd unokája, Ügyek dédunokája a többieknél gazdagabb volt és hada is erősebb.”

Folytassuk a Képes Krónikával az ismerkedést. Képes Krónika 1358 Kálti Márk

Az Úr megtestesülésétől számított háromszázhetvenharmadik évben, Valens császárnak és I. Coelestinusnak, a római egyház pápájának idejében, a világ hatodik korszakában a Szittyaországban lakozó hunok megsokasodtak; egybegyűltek és maguk közül kapitányokat rendeltek: a Zemény nemzetségbeli Csele fiát Bélát, Kevét és Kadocsát, Etelét, Kevét és Budát, a kadar nemzetségbeli Bendegúz fiait, majd elhatározták, hogy benyomulnak a nyugati tájakra.”

Tovább haladva eljutottak a Tiszáig, ahol is elhatározták nem vonulnak tovább. Abban az időben Pannónián, Pamphilián, Phrygián, Macedónián és Dalmácián a longobárd nemzetségű Macrinus fejedelem uralkodott, ki pedig hadban járatos férfiú volt. Megtudván, hogy a hunok a Tisza fölött megtelepedtek és napról napra pusztítják az országát, a rómaiaktól kért segítséget.

A rómaiak pedig abban az időben az alemán származású Veronai Detrét kérték, vigyen Macrinusnak segítséget, ő pedig itáliai, germán és más nyugati népekből álló seregével elindult Pannóniába. Eljutott Százhalomig, ahol Potentiana városához a longobárdok is gyülekeztek és a két vezér tanácskozni kezdett. Miközben eképpen tárgyaltak, a hunok az éjszaka tömlőkön Sicambriánál átkeltek a Dunán, és kegyetlenül öldösték Macrinus és Detre seregét. Ez a támadás nekikeserítette Detrét, harcba vonult a hunok ellen Tárnokvölgy mezejére, megütközött velük és serege nagy részének pusztulásával legyőzte a hunokat.

A hunok maradékai átfutottak a Tiszán és elesett Keve kapitány is. Mikor látta Detre milyen nagy veszteség érte seregét, másnapra az ütközet után Macrinus-sal elvonult Tulln városa felé, amely latin nagy város volt, és három állomásnyira fekszik Bécstől (Vindobona). A hunok visszatérve a csatatérre, illően eltemették társaikat és díszes kőbálványt emeltek a helyén. Majd rendbeszedve seregüket Tulln felé indultak, ahol az ellenségeik gyülekeztek. Mondják Detre és Macrinus Cezumórig eléjük ment és hajnaltól csatáztak, amikor is Macrinus elesett, Detre a homlokán sebesülve a rómaiak maradékával futásnak eredt. A hunoknál Béla, Keve és Kadocsa is elesett, testüket visszavitték az említett kőbálványhoz, és ott temették el.

kőbálvány

Mivel a krónikások szövegét állandóan megkérdőjelezik, hogy ilyen-olyan kitalációkat írtak csak, vessünk egy pillantás erre az Abraham Ortelius által készített 1597-es térképére, ahol is Százhalom mellett Sicambria és Potentiana fel van tüntetve.

Az Úr megtestesülése 400. évében a magyarok Pannóniába történt bejövetelétől számított 28. esztendőben a hunok Attilát királlyá választották, ő pedig öccsét, Budát fejedelemmé nevezte a Tiszától a Donig. Magát pedig így neveztette: Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Magor unokája, ki Engadiban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dánok királya, a földkerekség ijedelme, Isten ostora (újabban ezt így fordítják - „Attila, Isten kegyelméből Bendekus fia, a nagy Magor unokája, akit Mengadi, hun király nevelt, a médek, gótok, dánok királya”). Miután a hunok a cezumóri csata után visszatértek a Tiszán túlra, Attila ünnepélyes udvart gyűjtött össze, ahová eljött a Veronai Detre is a német fejedelmekkel és behódoltak Attilának, ugyanakkor Detre rábírta, hogy induljon a nyugati tájak ellen, ahol is nagy hírnevet szerezhet. Így hát Attila hadba szólította seregét és elindult Sicambriából. Először Illíriába rontott, majd Konstanz országán áthaladva, Bázelnél Zsigmond király állott elébe, de őket leverte, tovább haladva a Rajna mentén ostrom alá vette Argentina (Strassburg) városát, Attila bevette a várat, s a falait lerontotta. Argentinától tovább indult seregével és földig rombolta Luxeuil, Besancon, Chalons, Macon, Langres és a burgundi Lyon városokat. Innen levonult a Rhone mellett Catalaunumba, ahol is seregét megosztotta és harmadát a nagy Miramammona szultán ellen küldte, aki pedig ennek hallatára, Sevilla városából Marokkóba menekült a tengeren keresztül. Itt Attilát megtámadta Aetius római patricius tíz nyugati királlyal, Attila fegyvernyugvást kért, hogy seregét visszahívja, de nem kapta meg, hanem a két sereg egymásnak esett. Ebben a csatában a gótok nagy királya Athalarik is elesett (más források szerint Theodorik), mikor ezt látták a többi királyok, ők pediglen elfutottak. Innentől számítva Attila számos országból szedett adót. Attila néhány napig a csatatéren időzött, majd győzelmesen elvonult Toulouse városába, onnan Reims ellen indult, nyomban elfoglalta, eljutott Köln városához, ahol átkelt a Rajnán, behatolt Thüringiába, Eisenach városában ünnepélyes udvart tartott és sereget küldött a dákok, normanok, frizek, litvánok és rutének ellen, ezeket mind legyőzte és szolgálatba hajtotta. Innen visszatért Sicambria városába, ahol saját kezével ölte meg öccsét Budát, aki ugyanis Sicambriát Budavárának nevezte át.

Ezeket elvégezvén öt esztendeig nyugton ült Sicambriában, csak őröket állított a négy égtáj irányába. Az öt esztendő múltával kipótolta seregét harmadrészét mely Katalóniában maradt vissza, majd elvonult Pannóniából, áthaladt Karintián, Stirián, Dalmácián, Salona és Spalato városát fölégette, a tenger mellet lerontotta Trau, Scardona, Sebenico, Zára, Nona, Zengg, Parenzo, Pola, Capodistra, Trieszt városait. Végül Aquilejához ért ostrom alá vette, és másfél évig megszállás alatt tartotta, mielőtt bevette volna. Aquileja város elpusztítása után Friaulban Concordia városát dúlta fel, majd benyomult a lombard őrgrófságba Treviso, Padova, Verona, Brescia, Cremona, Mantova, Pergamo, Milano, Alexandria, Ferrara és más városok kerültek uralma alá. Így közelgett Ravennához, ahol a város érseke beengedte a hunokat, hogy a keresztényeket gyilkolják. Ezt megtudva a rómaiak Leo pápát kérték tárgyaljon Attilával. Közben Attila elküldte seregét, Szoárd kapitánnyal aki végig fosztogatta Apuileát, Terra di Lavorót, Calabriát, Reggio és Catania városáig és nagy prédával tért vissza. Közben a pápa Attilához érkezett és Attila látomást látva, a rómaiak követelését teljesítette, és Ravennában az ariánusokat mind megölte, kincseiket elszedte, végül visszatért Pannóniába.

Akkor a baktriai király lányát vitték neki feleségül, akivel a nászéjszaka után feküdve, álmában orrvérzés során a vért a torkába folyt, s ez megölte.

orrából megeredt a vér, és minthogy hátán fekve aludt, a vér a száján át a torkába folyt, ott megalvadt, s elakasztotta lélegzetét: s ez Attilát megölte.”

Eltemették a már említett helyen a kőbálvány mellé. Attila halála után Veronai Detre és a német fejedelmek Aladár pártjára álltak (Attila Krimhilda német hercegnőtől való fia), a hunok viszont Csabát (Honorius görög császár lányától való fiát) akarták királyuknak, úgyhogy egymás ellen fordultak. Ezekben a csatákban Csaba és a hunok győztek, később azonban Detre árulással legyőzte Csabát. Csaba a maradék hunokkal nagyapjához Honoriushoz menekült és 13 évig maradt Görögországban, utána egy évig tartó úttal hazatért Szittyaországba. A hunok Tiszától való elindulásukig öt esztendő telt el, a cezumóri csatától Attila királyságáig egy év folyt el, Attila 44 évig királykodott, öt esztendeig vezérkedett, 124 évig élt. Meghalt azután a magyarok pannóniai bejövetelének 72-dik, az Úr 445 esztendejében.

Az Úr megtestesülésétől számított 677 évben, 104 esztendővel Attila halála után a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból. 

Thuróczy János: A Magyarok krónikája

A hunoknak Szkítiából történt kiköltözéséről

Az Úr megtestesülésének háromszázhetvenharmadik esztendejében, tehát Valens császárnak és – mint mondottuk – első Damáz római pápának az idejében, a világ hatodik korszakában, a hunok vagyis a magyarok Szkítiában élvén nagy néppé növekedtek.”

Horváth János jegyzete, a krónikák Cölesztin pápát emlegetnek (422-432), ezt Thuróczy a kronológia kedvéért kijavítja, és Damáz pápát említi, aki 373-ban volt pápa.

Ebben az időben Pannóniát a longobárdok jövevény népe lakta, és velük együtt alemannok és itáliai népek.”

Jegyzet – a longobárdok jóval a hunok után, kb. 500 körül költöztek Pannóniába, majd innen 568-ban vonultak Észak-Itáliába.

Ebben az időben a római főemberek akaratából egész Germániaban az alemann nemzetiségű veronai Detre uralkodott. Ezt a Detrét küldték a rómaiak Matrinus megsegítésére.”

Jegyzet – Nagy Theoderich (459-536) keleti gót király a germán mondákban Veronai Detre lett, a Nibelung-monda hozta kapcsolatba Attilával, aki egy évszázaddal később élt. Később…

Aztán elindult Sicambriából, és állítólag először az illireket támadta meg. Azután keresztülszáguldott csaknem egész Germánián, és miután minden várost és várat feldúlt, ami ellene mert szegülni, bevonult Constanza királyságába. Zsigmond király, e terület uralkodója, Basel táján nagy sereggel vonult ellene, de Attila király egész hadinépével együtt felmorzsolta és megfutamította.”

Jegyzet – Zsigmond burgund király, aki később uralkodott (516-523).

Íme a Nibelung-ének részlete

Távol, Niederland földén, királyfi nőtt megint;

Zsigmond király volt az apja, az anyja Szigelind.

Magas, sok tornyu várban, Szánten volt a neve,

A Rajna alvidékén a hős ifjú növe.”

 

Az ifjú daliának Szigfrid volt a neve.”

Micsoda véletlen, az egy burgundiai Zsigmond királynak fia Szigfrid, akinek a felesége volt Krimhilde. Csak persze ez a Zsigmond király később élt, mint Attila, miáltal a fia is, akinek özvegye végül Attila felesége lett. Így nem csoda, ha Attila korát 124 évre jegyezték fel, de lehet tovább is élt volna, úgy 324 évig, ha az idővarázslók hagyták volna. Még mindig a krónika.

Attila király eközben seregének egy Julius vagy Gyula nevű hadnagyát a sereg nagy részével Köln városának ostromára küldte, amelyet azelőtt Agrippinának neveztek. Mialatt ő a várost ostromolta, a Rajna folyó mély vizét hajóival szántva, oda érkezett tizenegyezer híres-neves szűz – hasonló gyülekezet nem volt még, mióta világ a világ -, a brit király leányának, Szent Orsolyának vezetésével. Vele volt jegyese, az angolok királyának fenséges fia, Ether herceg, Cirjék pápa és még sok más egyházi és világi méltóság. Néhány, pogány tévelygéstől megfertőzött római vezér tanácsára az említett hadnagy a város ostromán serénykedő hunokkal együtt hatalmas lármával és kegyetlen vadsággal rárohant a szüzek szent gyülekezetére, és egytől egyig lekaszabolta és megölte mindet. A szent szüzek vértanúhalálát több történeti mű leírja, s bár haláluk időpontját illetően nem egyezik a véleményük, mégis elfogadhatjuk, hogy a szent szüzek vértanúhalála Attila király idejében történt, hiszen a hagyomány szerint Attila seregén kívül más hun sereg nem ostromolta Köln városát.”

Kis kitérő a Legenda Aureá-ba, a MEK-ről.

Miután Orsolya az összes szüzet hitre térítette, kedvező széllel egy nap leforgása alatt megérkeztek Gallia Tyella nevű kikötőjébe, onnan pedig Kölnbe mentek. Itt megjelent Orsolyának az Úr angyala, és megjövendölte, hogy teljes létszámban vissza fognak térni ide, és itt fogják elnyerni a vértanúság koszorúját. Az angyal intésére Róma felé tartottak, közben azonban kikötöttek Bázelben, és hajóikat otthagyva gyalogosan érkeztek Rómába. Szerfelett megörvendeztette jövetelük Cyriacus pápát, minthogy maga is Britanniából származott, és sok rokona volt a szüzek között.”

Amikor aztán alkalmasnak látta az időt – akkor már egy éve és tizenegy hete kormányozta az Egyházat, mint Péter után a tizenkilencedik pápa –, nagy tömeg előtt föltárta szándékát, és lemondott mind méltóságáról, mind pedig hivataláról. Erre mindannyian, különösen a óborosok tiltakozni kezdtek, azt gondolták, elment az esze, ezért akar néhány butácska asszonyt követni, lemondva a pápai dicsőségről. Ő viszont nem hajlott szavukra, hanem egy Ametus nevű szent férfiút nevezett ki maga helyett a pápai székbe. Mivel az apostoli trónust a papság akarata ellenére hagyta el, nevét a papság kitörölte a pápák jegyzékéből, s a szüzek szent kórusa ettől az időtől fogva kegyvesztett lett a Római Kúriánál.”

Szent Anterósz (latinul Anterus), volt a 19. pápa Szent Péter trónján 235. november 21-től. Elődje, Pontiánusz pápa és Hippolütosz ellenpápa fogságukban, Szardínián békét kötöttek, és lemondtak a pápaságról Anterósz javára. Mintegy hét napos trónüresedés után 235. november 21-én lett pápa. Rövid uralkodása alatt, amely mindössze néhány hétig tartott, nem sok emléke maradt fent, és 236. január 3-án meghalt.

A római hadsereg két gonosz vezére, Maximus és Africanus látták a szüzek nagy sokaságát, és mivel sokan sereglettek hozzájuk, férfiak és nők is, megijedtek, hogy általuk túlságosan elharapódzhat a keresztények vallása. Ezért gondosan földerítették útvonalukat, és követeket küldtek rokonukhoz, Gyulához, a hun nép fejedelméhez, hogy vezesse ellenük hadseregét, mert keresztények, és ahogy Kölnbe érnek, mészárolja le őket.”

Tehát, a római hadvezérek voltak a felbujtók, és a hunok csak a végrehajtók.

Valamennyien tehát, a szüzek és a fent nevezett püspökök visszatértek Kölnbe, amit a hunoktól már körülzártan találtak. Amint a barbárok meglátták őket, irtózatos ordítással rájuk rontottak, mint veszett farkasok a bárányokra, és az egész sokaságot legyilkolták. Mikor a többieket már lemészárolva Szent Orsolyához jutottak, fejedelmük, az ő csodálatos szépsége láttán, bámulatba esett, és vigasztalni kezdte őt a szüzek halála miatt, és azt ígérte neki, hogy feleségül veszi. Orsolya visszautasította, s mivel az látta, hogy megveti, ráirányozta nyilát és átlőtte. Így teljesedett be e szűz vértanúsága.”

Az Úr 238. esztendejében szenvedtek vértanúságot. Ez a kronológia azonban egyesek szerint kétségessé teszi, hogy éppen ez idő tájt történt, ami történt. Akkor ugyanis Szicília nem volt királyság, és Konstantinápoly sem, hogy királynéik a szüzekkel együtt lehettek volna. Valószínűbbnek tűnik, hogy jóval Constantinus császár után lettek ők vértanúk, a hunok és gótok kegyetlenkedései alatt, vagyis Marcianus császár idejében – ahogy egy krónikában olvasható –, aki az Úr 452. esztendejében uralkodott.”

Íme, egy dátum, ami elkerülte a változtatásokat, ezért meg kell magyarázni, hogy miért nem helyes. Ez az idő, amikor Maximianus Thrax, aki közkatonából lett császár, uralkodott a római birodalom felett. Macrinus után mégDiadumenianu, utánaHeliogabalus, és Antonius Severus volt még római császár, utánuk jött a nagy Trák, akit a korabeli római feljegyzések anyai ágon géta szármázásunak tartanak.

Térjünk vissza Thuróczy krónikájához.

A király pihent, de a hunok megszokott vad portyázása nem szünetelt; rávetették magukat a velük határos tartományokra, fegyvereikkel és állandó rajtaütéseikkel sanyargatták Moesia, Makedónia, Görögország, Thesszália és a két Trákia tartományait. e vidékeknek, sőt magának Pannóniának városai is belefáradtak a hunok állandó portyázásiba, nem tudták elviselni az állandó sanyargatást, meggyűlölték a barbár király uralmának igáját, és szülőföldjüket elhagyván, Attila királytól engedélyt nyertek az eltávozásra, és nyájaikat itt hagyván, az Adriai-tengeren átkelve Apuliába költöztek; csupán a valachok, akik a pásztoraik voltak, maradtak önként Pannóniában.”

Jegyzet – Valószínűleg a gótok vagy a longobárdok Itáliába költözésére gondolt a hun történet szerzője; ezek azonban későbbi események.

Én még ilyet nem láttam, minden, amit a Thuróczy-krónika megemlít, nem akkor volt, hanem később. Csodálom, hogy Thuróczy-t nem végezték ki ezért a gyalázatos fércmunkáért, amit kiadott a kezéből. Vagy lehet, hogy Thuróczy írta az igazat? Én, inkább neki hiszek.

Aquileia és Ravenna után, Attila Róma felé indult.

Közben Attila király összegyűjtötte seregének nagy részét, élére a Zoárd nemből való kapitányt állította, és elküldte Apuliába. Ők aztán beszáguldozták és elpusztították egész Apuliát, Terra di Lavorót és Calabriát egészen Reggio és Catania városáig – amelyet állítólag a bölcs Cato alapított -, és nagy zsákmánnyal tértek vissza.”

Jegyzet – Attila és a hunok története az idők folyamán a hagyományban összekeveredett a kalandozó magyarok történetével. Anonymus a honfoglalók között említ egy Zoárd nevű vezért. Ennek a Salardus vezérnek 924-es itáliai kalandozásairól Liudprand cremonai püspök (†972) is említést tesz Antapodosis című művében.

Én meg azt gyanítom, hogy csak az tud összekeveredni az időben, ami viszonylag közel van egymáshoz, mint a hunok és magyarok bejövetelei 172 év távolsággal.

A magyarok krónikájának második része

Továbbá Előd fiának, Ügyeknek Szkítiában Enodbili leányától született egy fia, akit egy esemény miatt Álmosnak neveztek el.”

„…azért nevezték el őt Álmosnak, aki Ügyek fia volt, ez meg Ed fia, ez meg Csabáé, ez meg Eteléé vagyis Attiláé, aki Bendegúz fia volt, …”

Az Úr Jézus Krisztus testet-öltésétől számítva tehát hétszáznegyvennégyben, Attila király halálától számítva meg a háromszázegyedik évben a nép nyelvén magyaroknak vagy hunoknak, latinul hungarusoknak nevezett nép V. Konsztantinosz császár és Zakariás pápa idejében ismét bevonult Pannónia földjére.”

Jegyzet – Thuróczy a Képes Krónika-család általa használt kódexében egymásnak ellentmondó adatokat talált a magyar honfoglalás időpontjának meghatározására: a titokzatos 677. évet, amikor a krónika szerint III. Konstantin császárnak és Zakariás pápának kellett volna uralkodnia. III. Konstantin azonban 407-től 411-ig uralkodott, Zakariás pápa pedig 741-től 752-ig ült a pápai trónon. Puff neki, az egyik szereplőt 330 év választja el a másiktól. Thuróczy ezért megint hamísít, és V. Konstantint írja a krónikájába, aki a helyes időben üldögél trónján.

V. Kónsztantinosz 733-ban vette feleségül Tzitzak-ot,– a kazár kagán lányát - aki a keresztségben az Iréné (Ειρηνη) nevet kapta. Uralkodása teljes kudarcot hozott a birodalomra, elveszik Itália, keleten az arabok veszik át az uralmat, ekkor teljesedik ki a képrombolás, és Róma vallási ellentétbe kerül Bizánccal. Egy másik Iréne viszont császárnő lesz. Szent Eiréné (752-803) a Bizánci Birodalom császárnője, IV. León felesége és VI. Konstantin anyja, régense, társuralkodója és megvakíttatója volt. Legismertebb tette a képrombolás megfékezése volt, ami miatt az ortodox egyházak szentként tisztelik. Bíborbanszületett Konstantin az ő uralkodására teszi a longobardok bejövetelét Itáliába, amit megerősít Zakariás pápával.

Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása

Ezeken az összes előbb említett területeken rómaiak laktak. Iréne császárnő idejében a kiküldött Narszísz patrícius Beneventumot és Páviát kormányozta, s Rómát az athéni Zakariás pápa tartotta kezében.”

Abban az időben a longobardok Pannóniában laktak, ahol most a türkök lakoznak.” És Narszísz patricius mindenféle gyümölcsöt küldött nekik és azt üzente, hogy: Gyertek ide lássatok egy, mint mondják, tejjel és mézzel folyó földet, amelynél jobb, úgy vélem, az Úr Istennek sincs; ha úgy tetszik, telepedjetek le benne, hogy mindörökké magasztaljatok engem. Meghallván ezt a longobardok, s magukhoz vévén családjaikat, Beneventumba mentek.”

Folytassuk megint a Tarih-i Üngürüsz történetével.

Egy nap Adzsem (Perzsia) országának padisahja Kosztantinije (Bizánc) fejedelme ellen hadjáratot indított, és emiatt Dzsiddija (Szkítia) uralkodójától segítséget kért. Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből, akik tatárok voltak, húszezer katonát gyűjtött össze, és Adzsem padisahjához küldte [ezt a sereget]. Amikor Adzsem padisahja is Kosztantinije ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsem padisahjától, és Pannonija tartományába költözött. Amikor abba a tartományba értkezek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvűkön [azaz Hunor népének a nyelvén] beszélnek [az ottani népek].”

Tehát, amikor a perzsák egyszer megtámadták a rómaiakat, segítségül kértek szkíta, vagyis hun harcosokat, és ez a húszezer harcos egy csata után elvonult és Pannóniába érkezett. Az már egy másik történet, hogy Pannóniában szkíta nyelvű népeket találtak, ennek boncolásába most nem szeretnék belefogni, de Deák István: A magyarok feljövetele könyve szerint, már a bronzkorban elkezdődött a szkíta népek Nyugatra vándorlása, így magyar nyelvű csoportok már i.e. 2800-tól érkezhettek a Kárpát-medencébe.

 Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai

Menander Protector EL p. 450, 3-4; 452, 6-10

Midőn Iustinos császár uralmának negyedik esztendeje kezdődött, megérkezett a türkök követsége Bizáncba... A császár megkérdezte: "Világosítsatok fel bennünket, hogy mekkora tömegű avarság vonta ki magát lázadóan a türkök fennhatósága alól és vannak-e még most is e népből nálatok? " A válasz ez volt: "Vannak még, ó császár, akik híven ragaszkodnak a mi országunkhoz, azok pedig, akik megszöktek tőlünk, úgy vélem,körülbelül húszezren lehetnek.„"

Még mindig idézet, Szádeczky-Kardos Samutól.

II. Iustinos császár 565. november közepén került trónra; uralma negyedik esztendejének a kezdetét említve tehát, amidőn a szogd Maniach vezetésével a selyemkereskedelem ügyében a türk követség a császárvárosba érkezett, 568 végére (esetleg 569 elejére) célozhatott Menandros.”

Igen ám, de ez a húszezer avar (hun) Pannóniába jött, és azt is tudjuk, hogy a longobárdok az 568. év Húsvét vasárnapján vonultak el Itáliába. Ez a történet azonban megelőzi a hunok nagy vonulását, így segíthet elhelyezni a ezeket a történéseket az időben.

Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai

SIRMIUM OSTROMÁNAK A VÉGE, S A VÁROS AVAR KÉZRE KERÜLÉSE (581-582)

Iohannnes Ephesinus VI 30-32 (p. 255, 1-256, 25)

A harmincadik elbeszélés szól Sirmiumról, a gepidák királyságának nagy városáról, amelyet az avarok elfoglaltak akár akarták ezt megengedni a rómaiak, akár nem. - Miután az avarok barbár népének a fiai összegyűltek, az általuk megépített két hidat erősen tartották, ott tartózkodtak és a rómaiak területeit háborús pusztítással fenyegették; ezt az üzenetet küldték Tiberiosnak: "Ha bennünket barátaidul akarsz megnyerni, add nekünk Sirmiumot, hogy hozzá járulásoddal lakjunk benne. Ha pedig nem adnád mi akaratod ellenére is elfoglaljuk s ellenségeid leszünk. " A császár mindenféle beszéddel és ígéretekkel igyekezett elodáztatni határozott fellépésüket, miután egyáltalán nem volt szándékában átadni nekik a várost. Közben titokban követséget menesztett a langobardok népéhez, hogy zsoldjába fogadja őket és hátulról indítsa támadásra őket amazok (az avarok) ellen.”

Időközben azt üzente nekik: "Narsést, dicsőséges testőrtisztünket küldöm ki, aki mihelyt megérkezik, beszámol nektek és békeszerződésre lép veletek. "”

Sirmiumot tehát, elfoglalták az avarok, 581-ben, és Tiberios azokat a longobardokat akarja ellenük küldeni, akik az avarok miatt már 568-ban leléptek a színről. Kicsit érdekes.

A harminckettedik elbeszélés arról szól, hogyan is adták át végül eme barbároknak Sirmiumot, miután az előzetes várakozások nem váltak valóra. - Midőn azt, amire Narsés közbejöttével kísérlet történt, nem vált valóra s az említett népek sem jöttek el, a császár kénytelen volt másvalakit, név szerint a praefectus praetorio rangú Kallisterost magukhoz az avarokhoz elküldeni, s ez, miután megtette az utat, azt a várost átadta az avaroknak.”

Andreas Dandulus p. 86, 2T-32 A híres XIV. századi velencei dózse és történetíró

Közben Mauriciusnak, a katolikus fejedelemnek három súlyos háborúja támadt: az avar - e népet hunoknak is nevezik -, a perzsa és a langabard (lombard) - ez a nép állítólag végül is az avarokkal szövetkezett. Az avarok királya, a kagán ugyanis, miután Sirmium dúsgazdag városát elözönlötte, egészen a Hosszú Falakig jutott el, ahonnan a praetorként (vezérként] kiküldött Comentiolus szorította viasza őt, győzelmet aratva felette.

KÉTÉVES BÉKE AZ AVAROK BIZÁNC KÖZÖTT

(VALÓSZÍNŰLEG EGY 582 AUGUSZTUSA KÖRÜLI IDŐPONTTÓL KEZDŐDŐEN)

A KAGÁN FELMONDJA A BÉKÉT, MAGA ANCHIALOSIG NYOMUL, SZLÁV SEGÉDNÉPEI ELÉRIK KORINTHOST (VALÓSZÍNŰLEG 584 NYARÁN ÉS ŐSZÉN)

Egyszerre magasra emelte a harci kürtöt, összegyűjtötte haderőit és bevette Singidunum városát, amely védtelen volt és híjával a harci eszközöknek, mert Trákia a békeállapotban bízva könnyelmű nemtörődömség árjába merült. A békeállapot ugyanis az éber őrködés és elővigyázat hiányával jár.”

Sok más szomszédos várost is feldúltak, s ezeket könnyen, fáradság nélkül, mert a baj előre nem láthatóan, minden várakozás ellenére sújtott le. Elfoglalva Augustaet és Viminaciumot - ezek Illyricum adókörzetébe tartozó nevezetes városok - tüstént ismét táborba szállt. Anchialost körüldúlta és a környező falvakat pusztította. Ám a meleg fürdők épületét, úgy mondják, nem bántotta. Olyan hír jutott tudomásunkra, miszerint a kagán asszonyai itt fürdőztek és a fürdőhasználat ellenszolgáltatásaként azt kérték tőle, hogy ne rombolja le a vizekhez tartozó épületeket.”

Vagyis az avarok, mit beszélek itt, szóval a hunok elfoglalják Singidunomot, vagyis Sicambria városát, azaz a mai Belgrádot is. Olvassunk még egy kicsit az avar történelem forrásaiból.

ELŐBB SIKERTELEN, ÉS TÖBB EREDMÉNYES BÉKEKEZDEMÉNYEZÉS A BIZÁNCI DIPLOMÁCIA RÉSZÉRŐL (VALÓSZÍNŰLEG 584 TELÉN ÉS 586 TAVASZÁN)

Három hónap elteltével a rómaiak követséget indítottak a kagánhoz, és jelezték a háború befejezésére irányuló szándékukat. Elküldötték Elpidiost, ezt a senatus tanácsába felvett férfiút, aki korábban Szicíliát kormányozta, és a praetori rang emelvényére hágott. Ez utóbbi tisztség nem kis kitüntetést jelent a rómaiaknál. Követtársul adták mellé Komentiolost, ezt a császári testőrök sorából kiemelkedő férfiút; akit a rómaiak latin nyelven a skribón rangelnevezéssel illettek. Mindketten a kagánhoz jöttek Anchialos alá és fegyverszünetet kértek, ahogy utasításuk szólt. A kagán nem ismert határt az igazságtalan, bántó viselkedésben, s elbizakodottan még az úgynevezett Hosszú Falak lerombolásával is fenyegetőzött. Elpidios engedékeny türelemmel fogadta szavait, de ezzel sem tudta enyhíteni felfuvalkodott gőgjét. Komentiolos viszont büszkén csillogtatta meg nemes ékesszólását úgy, hogy a szabad római lelkületet makulátlanul megőrizte, mint valami tiszteletre méltó úrnő hálószobájában, s nem fertőzte meg azt szemérmetlen hajbókolással. Ilyen szavakat szólt a kagán s mellette az előkelő avarok jelenlétében: "Kagán, a rómaiak úgy vélték, hogy tiszteled atyáid isteneit, szégyellnéd megsérteni az esküddel és jobbod nyújtásával megpecsételt barátságot, semmiképpen nem vetemedsz a szerződések megszegésére, nem döntöd porba a béke szövegét hordozó táblákat, ellenkezőleg, emlékezetedben tartod a császár sok ajándékát és a rómaiak jóindulatát, soha sem felejted az elődeiddel szemben gyakorolt jótéteményüket, vagy mondhatnánk úgy is vendégszeretetüket s még azt sem tűröd el, ha mások, akik a te hatalmad alatt állanak, a rómaiaknak igaztalanul bajt okoznak.”

Fontos például megfigyelnünk, hogy Komentiolos szavai szerint a követséget fogadó kagán nem azonos azzal, akit az avarság nyugatra menekülésekor a bizánci császár pártfogásába vett, nem azonos tehát Bajánnal: Baján fia ül már a trónon, ezért mondhatja a bizánci követ, hogy az elődüknek (!) adott menedéket a császár, amidőn földönfutókként a birodalom szomszédságába érkeztek.”

Ezeket írta Szádecky-Kardoss Samu a bizánci követ szavai után, bár ő Baján fiának adta a trónt.

Olvassunk bele megint a Tarih-i Üngürüsz történetébe.

Nemród fia Hunor sereget gyűjt össze, de közben meghal, utódjául Kattar kánt választják fővezérnek. Kattar beszédet mond, hogy Pannonija tartománya ellen vonuljanak, hivatkozik Iszkenderre (Nagy Sándor) világhódítóra, előzetes beszédet mond a görög-perzsa háborúkról, majd Iszkender csatáiról beszél. Kattar vezetésével a hunok Íszá próféta (Jézus Krisztus) 373 évében elindultak Dzsidijjaból (Szkítia). Először a Tatár tartományt foglalták el, majd Kara Bugdan (Moldávia) majd Iflah (Valachia) tartományokat foglalták el. Azokban a tartományokban egy hegyes vidéken három hónapig pihentek. A három hónap eltelte után rázúdultak Erdel (Erdély) tartományra és elfoglalták. Hunor népe a Tisza folyó partvonaláig vonult előre és ott megtelepedett. A Tiszát azonban sokszor átlépték és támadásokat intéztek Pannónia ellen. Végül a Tiszán átkelő hunok egyesültek Hunor azon népével, amely Adzsem (Perzsia) padisahjával erre a tájra költözött. Ez a terület a Duna-Tisza köze, ahol jazigok, roxolánok és más szkíta vagy szarmata népek laktak. Ebben az időben Pannonijának volt egy királya Metrinusz, a nemcse (német) tartomány fővárosának Pecsnek (Bécs) is volt egy királya akit Tetrikosznak hívtak. Mivel Hunor népe Erdelből gyakran betört Pannonijába, Metrinusz levelet küldetett Tetrikosznak, hogy seregeivel segítse a hunok ellen. Egy nap Kattar fővezér haditanácsot tartott és parancsot adott a Szikamberijja (Sicambria) elleni támadásra. Eközben Tetrikosz is elindult a seregével, és amikor egy közeli helyre értek, Metrinusz a seregével eléjük vonult és együtt letáboroztak, és tanácskoztak. Közben Kattar seregeivel behatolt Pannonijába, a terve az volt, hogy a Tuna partján Tolna városánál átkel a folyón. Metrinuszék kémeik által megtudták ezt, s úgy döntöttek Tolna alá vonulnak, ott letáboroznak, hogy ott legyen a csatatér. Kattar is kémeket küldött ki, akik jelentették, hogy az ellenség Tolnában a Tuna partján táborozik, és egy nap Kattar a Tuna innenső /a Tisza felőli bal parton/ partján az ellenséggel szemben letáborozott. Közben beesteledett, de a hunok nem pihentek le, hanem a folyón átkelve az ellenséges seregeket két oldalról megtámadták. Ezek pedig mivel egymás nyelvét nem ismerték, saját embereiket is lekaszabolták. Reggel mikor már látható volt a két sereg helyzete, tovább harcoltak és a hunokat visszaszorították, mivel azok kezdtek fáradni. Aztán a hunok mikor látták, hogy az ellenséges seregekből több főember is elesett, újra támadásba mentek át. A harc egészen estig tartott, amikor is aztán lepihentek. Másnap reggel újból felsorakoztak és egymásnak estek, napnyugtáig csatáztak, de most nem pihentek le, hanem tovább harcoltak és sikerült a hunoknak az ellenség egyik vezérét, Metrinuszt megölniük, ezt látván Tetrikosz az emberei maradékával elmenekült. Erről a helyről a hunok Szikamberijja ellen indultak amit elfoglaltak és Kattar király innen uralkodott a népeken, de egy idő után érezte, hogy meg fog halni, és pár nap betegeskedés után meghalt.

A hunok Kattar vezetésével elfoglalják Sicambria városát, aki nem sokkal ezután meghal, és a hunok Attilát választják vezérnek, királynak. Sicambria városa Singidunum, és elfoglalása után Attila lesz a hunok első embere, fejedelme.

Idézetek az Üngürüsz-ből:

Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták.”

De Hunor rokonai között volt egy hatalmas bégfi, nevét Kattarnak mondták. Hunor utódául őt választották meg a hadsereg fővezérévé.”

A hírmondók így beszélik: Hunor nemzetségéből két testvér volt közöttük az egyiket Atilusznak, a másikat Budának hívták. Atilusz jó természetű, bátor, éles eszű és okos ember volt, s szerfölött alkalmasnak látták őt a királyságra, és igyekezettel arra törekedtek, hogy Atiluszt a trónra juttassák.”

Atiluszt méltónak látták a királyságra, mindnyájan meghódoltak, és engedelmességet fogadtak [neki]. A trónra és a koronára érdemesnek találták, és Nazret-i Iszá időszámítása szerint a háromszáznyolcvanhetedik évben Atiluszt megkoronázták, a szultáni trónra ültették, és királlyá választották. Így tehát Atilusz lett a király, okosan és igazságosan kezdett uralkodni.”

Most hasonlítsuk össze ezen a neveket a Jordanes-nál talált keleti gót királyok neveivel, szerintem megegyeznek. Az Üngürüszben Hunor, Kattar, Atilusz, Buda. A keleti gót királyok nevei Hunuil, Athal, Achiulf, Odwulf.

Hunuil = Hunor,

Athal = Kattar,

Achiulf = Atilusz - Attila,

Odwulf = Buda.

Ami a legcsodálatosabb, hogy a hunok vezéreinek a nevei, megegyeznek a keleti gót királyokéval, tehát akár egyenlőségjelet is tehetünk a gótok=hunok=avarok közé. A gót listában szereplő név Achiulf még a longobard Aistulf-hoz is hasonlít, akit már említettünk.

A gót királyok listája szerint Attila (Achiulf) gyermekei között szerepel Hermanaric (Ernák, Irnik) akiről azt tudjuk, hogy a 373-ban az ellene támadó hunok miatt hal meg. Vagyis Attila fia, azok miatt a hunok miatt hal meg, akik között még csak Attila apja Mundzuk, és apjának testvérei Octar, Ruga élnek, Attila még meg sem született.

Atilusz és Buda testvérek közül a hunok Attilát választják királyukká Hazret Íszá (Názáreti Jézus) időszámítása szerint a 387 évben Attila pedig Budát erdélyi bánná nevezi ki. A szöveg szerint Atilusz egy nap a Tuna mellett egy magas helyre érkezett, ahol is a helyet megszerette és elhatározta, hogy hatalmas palotát építtet ide. Egy nap a 399 évben a várat felépítették és a régi székhelyet átköltöztették. A székhelynek Atilusz az Atil nevet adta, és tervezte, hogy hadat indít a német és francia tartományok ellen. Vagyis Attila miután Singidunum (Belgrád) városát elfoglalták, saját erődítést épít egy másik helyen, aminek Attila városa nevet adta, ami a későbbiekben szintén Sicambria néven szerepel.

Azután Atilusz király azon a helyen Budát a helyére helytartónak nevezte ki, és Hazret-i Iszának négyszázkettedik évében Szolvin vidéke ellen indult, melyet elfoglalt és hatalma alá hajtott. De a király ott nem időzött, hanem visszatért, és a Nimcse országok ellen indult.”

Ekkor eljött hozzá Tetrikusz és Atilusz tanácsadója lesz a birodalmi ügyekben. Így történt, hogy először eltervezve Szolvin (Szlavónia) tartomány ellen indultak. Budát elhívta Erdelből, hogy ő legyen a helyettese, és a saját helyére (várába) kinevezte, és készült a hadjáratra, a környező alattvaló bégektől is katonákat kérve, a 402 évben elfoglalta Szolvin vidékét. De nem sokat időzött ott, visszatért és a nimcse országok ellen indult, először Pidzs (Bécs) városa felé. A várost ostrommal rövid idő alatt bevette, és a környező városokat is elfoglalta. Azután Firandzsijja tartomány ellen indult és Tetrikusz a következő tanácsot adta. Először Marcsilja (Marseille) városát kell előbb elfoglalnod. Mikor ezt Atilusz hallotta, összetoboroztatta seregét és Marcsilja ellen indult és elfoglalta. Azután átkelt a … folyón és a hegyekben egy szent remetével találkozott, aki jóslatot mondott neki. Marcsilja város elfoglalásakor a franciák királya Szananusz elmenekült, de később Atiluszhoz jött, hogy hódoljon neki. De közben a többi francia és római vezéreknek üzenetet küldött, hogy látszatra van csak Atilusszal. Erre a előbbi vezérek összegyűjtötték a firenk (francia) és rím (római) katonaságot Atilusz ellen indultak. Erről azonban Atilusz is értesült, így végül a két sereg szembekerült egymással és Szananusz a csapataival átállt a rómaiakhoz. Akkor a krónikás szavai szerint három nap és három éjszaka tartó harc és öldöklés kezdődött, amiben a hunok végül a hunok győztek /ez lenne a catalaunumi híres ütközet/. Utána többször is gyűjtöttek sereget a firenk és rím bégek, de Atilusz minden alkalommal rajtuk ütött és leverte őket. Ez idő alatt Buda Atil városát saját magáról elneveztette és ezen a néven maradt is fenn. Atilusz közben megfáradván a folyamatos csatákban, vissszaindult Pannonijába, a székvárosába. Közben Buda testvére a bizánci padisahhal, Szekiz-Munduzzal ápolt jó viszonyt, aki őt támogatta. Atilusz visszatérvén a székvárosába elszomorodott testvére cselekedetein, és a fejét vétette. Közben Szekiz-Munduz és a firenk és rím bégek újból sereget gyűjtöttek Atilusz ellen, de mivel Atilusz a fontosabb városokat a kezében tartotta, nem tehettek semmit ellene. Atilusz öt évig nyugton ült trónján és uralkodott az országán. Egyszer aztán elhatározta, hogy Bizánc ellen hadjáratot indít és a környező vidékekről sereget toborzott és tavasszal útnak indultak. Csorlu (Corlu város Edirne és Isztambul között) környékére érve Szekiz-Munduz nem akarván megütközni Atilusz seregével, végül beleegyezett a hadisarcba és lányát is Atiluszhoz adta akitől Kaba (Csaba) nevű fia született.

Wikipédia – Caius Pius Tetricus gall császár

Születéséről és életéről nem sok adat van fenn, de pár dolog érdekes. A gall birodalom utolsó ellencsászára 271-274 között. Galliai nemesi családból származott, provinciai kormányzó tisztsége volt.

Tetricus uralkodása idején a germán betörések állandósultak, a kormányzást folytonos lázadások veszélyeztették. A Gall Birodalom addigi fővárosa – Colonia (Köln) – helyett Augusta Trevevorumba (Trier) tette át a kormányzás székhelyét, és fiát, II. Tetricust caesarrá, ifjú császárrá tette meg. 273-ban, Aurelianus császár támadást indított a Gall birodalom ellen, hogy ezáltal újból egyesítse a Római birodalom nyugati területeit. Tetricus hadseregével dél felé vonult, hogy találkozzon az észak felé vonuló Aurelianusszal. Tetricus és Aurelianus megállapodást kötöttek arról, hogy I. Tetricus lemond a császárságról, de később Tetricus mégis elpártolt Aurelianustól, ezért háborúra került sor köztük. A döntő csatát a mai Châlons-sur-Marne (Catalaunum) közelében vívták meg, és I. Tetricus megadta magát Aurelianusnak (274). Aurelianus megbocsátott Tetricusnak és visszatért Rómába, ahol fényes ünnepséget tartottak tiszteletére, a birodalom újraegyesítése miatt. Aurelianus Tetricust kinevezte Lucania (Lacaniae et Bruttiorum) itáliai provincia helytartójává. Tetricus Itáliában halt meg, halála dátumát nem ismerjük.”

Na, nézd csak, a Châlons-sur-Marne nevű mező, azonos a Catalaunumi síkkal, ahol Attila hadakozott a római seregekkel és Aetiussal. No, meg Köln városa, ahol Szent Orsolyát gyilkolták meg a hunok.

Mivel azonban firenk és rím bégjeivel továbbra is ellenséges viszonyban volt, elhatározta, hogy újból Firenk tartománya ellen indul. Tetrikusz tanácsára azonban Rímet (Róma) vette először tervébe. Atilusz a táborából Herszek (?) tartománya felé vették útjukat, amikor a rómaiak megtudták, hogy Atilusz feléjük indult, a pápa útrakelt Rím városából és Atilusznak felajánlotta, hogy hadisarccal megváltják a várost. Ily módon minden tartomány elfogadta Atiluszt fejedelemnek és Szivatopolud nimcse bég lányát is Atiluszhoz adták, akitől is Aladáriusz nevű fia született. Ezen idő után Atilusz az Akbalija (Aquilea) városa ellen indult, amely város nem akarta őt uralkodónak elfogadni. Több-kevesebb idő alatt a várost végül is sikerült bevennie és a falait leromboltatta. Ezek után Tetrikusz király Atilusz tanácsadója elhalálozott. (Tetrikusz halála egy vagy két évvel Attila halála előtt következett be.)

Amikor Atilusz Akbalija városát elfoglalta utána Venedik (Velence) ellen akart támadni, mivel venedikiek Atilusz egyik vezérét a zsákmányolt kincseivel elfogták és nem akarták kiadni, valamint ők uralták a tengeri kereskedelmet is. Amikor aztán Venedik ellen indult a venedikiek vagyonukkal együtt a tengerre menekültek és ott felépítették Velence városát.

Ekkor halt meg Atilusz felesége, Aladáriusz anyja, Atilusz ezután jó ideig a székhelyén tartózkodott, majd egyszerre az az elhatározása támadt, hogy tengerre száll és a tengerparti tartományokat elfoglalja. Ekkoron történt, hogy új feleséget hoztak hozzá, Tetrikusz királynak a lányát. A lakodalmi gyülekezetben ott voltak fiai is, Kaba és Aladáriusz, ebben az időben Atilusz már túlhaladta 124 évet, nagyon megöregedett és elvénült.

Atilusz jó természetű, bátor, éles eszű és okos ember volt, s szerfölött alkalmasnak látták őt a királyságra, és igyekezettel arra törekedtek, hogy Atiluszt a trónra juttassák.”

Ilyet írni egy százéves aggastyánról, vagy inkább egy ötven körüli tapasztalt férfiúról van szó. A lakodalom egyik napján orrvérzésben meghalt, ekkor 24 éve ült királyi méltóságban (szó szerint véve tehát 100 évesen választották meg királynak). Testét Budin székvárosában temették el. Atilusz király környezetében sok nimcse és firenk bég élt, akik Aladáriuszt szerették volna uruknak, de a hunok az idősebb testvért Kabát ismerték el vezérüknek, ezért is egymás ellen fordultak. Atilusz harmadik felesége, Tetrikusz leánya is Aladáriuszt támogatta, és levélben kérte testvérét Vince-Laost, hogy seregével segítsen nekik. Amikor Kaba és Aladáriusz hívei újra összecsaptak, és a nimcse pártiak kezdtek kifáradni, megérkezett Vince-Laos seregével és eldöntötte a küzdelmet Aladáriuszék felé. Végül is Kaba,  serege legyőzetvén, a maradék embereivel Konstaninápoly felé vette az irányt. Mivel Pannonija a nimcse pártiak-é lett, a németek Vince-Laost választották királyuknak, Aladáriuszt pedig Erdel urának nevezték ki. Kaba pedig Konstatinápolyba ment, ahol Constantin (vajon melyik is lehetett?) császár figyelemmel kísérte sorsát, és Rúm (Görögország) területén egy jó helyet adományozott neki, ahol is Kaba és rokonsága meg a hunok maradéka 13 évig élt nyugalomban, majd visszaindultak Szkítiába, ahová egy év elmúltával érkeztek vissza.

Kaba leszármazottai közül lett egy vezér, akit Árpádnak hívtak, aki elhatározta, hogy az országot, amit ősei karddal vívtak meg, visszaszerzi. Így hát Szkítia uralkodójától segítséget kérve, egy nap Atilusz király halála után 300 év elmúltával a Tatár kán országa felé csapatonként elindultak az Íszá őkegyelmessége 745 évében

Blaskovics József a Magyarok történetének (Üngürüsz) fordítója, a könyv jegyzeteiben említi Mahmud (aki Székesfehérváron megtalálta és latinról törökre fordította a krónikát) tévedését, hogy Tetrikusz nem firancsa (gall, francia) király volt, hanem nimcse vagyis német. Mi van akkor azonban, ha nem ez a tévedés, hanem hogy a történetben folyamatosan átírták Tetrikuszt német nemzetiségűre, de egy helyen a szövegben mégis az eredeti variáció maradt meg, és mi mint az utókor, biztosan megállapíthattuk, hogy Tetricus az utolsó galliai császár volt.

Attila kora - Mégis milyen idősen lehet valakit királlyá tenni?

A Tarihi Üngürüsz története és több más krónika szerint Atilusz öregemberként halt meg. Itt most konkrétan arra a 124 évre gondolok, amiből legalább 24 évig (máshol 44) volt király, tehát 100 (vagy 80) éves korában kellett megválasztani. Ha ezt a 124 évet alaposabban megnézzük, akkor levezethetünk egy viszonylag egyszerű megoldást. A rovásírásban és a római számokban is egy az I egy vonás, a kettő II két vonás, stb., a további számjegyek is hasonlóan épülnek fel, az öt, a tíz, az ötven, a száz, és az ezer, egy-egy jelnek felelnek meg. Ha tudjuk, hogy a másolások során a krónikákban keletkezhettek elírások, hibák, akkor egy olyan adat, mint az ötven, tíz, tíz, egy, egy, egy, egy, azaz hetvennégy, egy másolási hibából lehet akár száz, tíz, tíz, egy, egy, egy, egy, azaz százhuszonnégy. A római számoknál a százat jelző C és az ötvenet jelentő L, kis íráshibával már szintén hasonlóan nézhet ki. Azért egy 50 éves ember sokkal inkább alkalmas az uralkodásra, mintha valaki a 100 évében járna.

De ahhoz, hogy ezeket a dolgokat pontosan tisztázni lehessen, minden forrás alapos áttanulmányozásával, a krónikákban említett nevek beazonosításával, helyszíni szemlékkel, foglalkozzanak azok, akiknek ez a dolga (MTA?, történészek). Akik vagy nem vették észre, vagy nem akarják észrevenni, hogy az egyes dolgok hasonlósága, a történelmi források zűrzavara, a régészeti leletek esetleges hiánya, és az időbeli anomáliák magyarázata egyszerűen annyi, hogy a kissé elnyújtották a középkor idejét, mint a rétestésztát.

Sajnos kevés történész veszi a fáradtságot, mint a nagynevű Sir Steven Runciman, akivel kevesen mertek vitába szállni, hogy a történelmet, mint olyat, több oldalról szemlélje, és bizony vegye a fáradtságot, hogy egy helyszínt közelről és távolról megszemléljen, vagy amikor arról értekezik, hogy valahol átkeltek egy folyón, akkor meggyőződjön arról, valóban át lehet (lehetett) ott kelni.

 Folytatás → ITT: EGY CSIPET SÓ - ÍZESÍTŐ


Prev Next »

Hozzászólás  

#4 moly könyvkönyvmoly 2019-09-21 21:10
#3 könyvcartwright 2019-05-07 09:36
igen, hamarosan megjelenik átdolgozott formában, új és frissített információkkal könyv formában a történelmi rétestészta - ajánlom mindenkinek, akiit érdekel, hogy mi a kitalált középkor igazi megoldása
tisztelettel
#2 új fejlemény ?szikulás 2019-05-06 16:31
#1 az út végecartwright 2016-08-22 09:29
Tisztelt érdeklődő Olvasó!

Nehéz elismerni, hogy az eddig próbálkozásaimnak sohasem sikerült élessé tenni a képet, és mindig maradt annyi hiányérzet bennem, hogy tovább kell kutatni a múlt homályos eseményeit.
Most viszont, sikerült megtalálnom a hiányzó darabot, Dionysius húsvét tábláját tanulmányozva, így kitisztult a kép. Hamarosan mindenki olvashatja majd a "kitalált középkor" igazi megoldását. A megoldás viszonylag egyszerű, de mégis különbözik az eddig megoldásoktól. Bár ebben is van egy-két kérdéses pont, ezek már olyan részletkérdések, amik a végső megoldást nem befolyásolják. A rétestészta olvasóitól kis türelmet kérek, és még annyit, nehéz végig menni az úton, ami nincs kijelölve, így az eltévedések, kanyargások kicsit meghosszabbítják, hogy elérjünk az út végére (a hegy tetejére) . Onnan viszont új út fog indulni, de azon már viszonylag könnyebben lehet majd haladni, mert mint egy patak a völgy felé tart, és folyóként fog a tengerbe ömleni, ami elmossa majd az eddigi téves eszméket.

köszönettel:
a szerző

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Hozzászólások