Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Oct18

Energia lehetőségeink

Energia lehetőségeink (21)

2017. Augusztus 24., Csütörtök 11:25

A magyar csodakamionról

Írta:
Elektromos tehergépkocsikat gyártana egy magyar cég, amelyek drasztikusan takarékosabbak a jelenlegi vontatóknál. 90 százalékban Magyarországon készült alkatrészekből állna.
2016. Szeptember 24., Szombat 08:54

Szinte ingyen fűthetnél

Írta:
INGYEN ENERGIA. - Szinte ingyen fűthetnéd egész szezonban a házad, lakásod, ha ez a találmány megvalósulhatna.
2015. október 16-án és 17-én Rómából ment élő sugárzásban, több műholdon és 3 internetes sugárzással az a Keshe Alapítvány Ingyen Energia Konferencia, melyen MŰKÖDŐ ingyen energia készülékeket osztott ki Keshe számos, főleg Afrikából és a Közel-Keletről érkező politikai nagyköveteknek, hogy vigyék hírét az új világnak.
Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.
2014. Szeptember 21., Vasárnap 09:48

Svédországban a hulladék 99%-át újrahasznosítják

Írta:
A hulladék 99%-át újrahasznosítják Svédországban, a maradékból pedig energiát állítanak elő - Újrahasznosítási forradalom zajlik Svédországban, aminek köszönhetően a háztartási hulladék kevesebb, mint egy százaléka végzi a szemétégetőben. A megdöbbentő arány ellenére azonban a skandinávok külföldről is importálnak hulladékot. Hogy miért? Azért, hogy energiát állíthassanak elő belőle.
Megerősítést nyert, hogy a Fix the World Team egy működő ingyen többletenergia készüléket készített, az úgynevezett Kvantum Energia Generátort (QEG).
2013. Október 25., Péntek 06:16

Vén István és a nemzeti kincsünk

Írta:
Vén István feltaláló, már a 60-as évektől kezdve komolyan kidolgozott stratégiai energetikai ötletekkel bombázta a megfelelő szerveket, és mivel már akkor is csak gyávák, dilettánsok vagy ellenérdekeltek ültek a fontosabb íróasztalok mögött, rendre elutasították. - Domján Tibor, Budapest
2013. Május 16., Csütörtök 20:14

Energiafüggetlenség

Írta:
Az energia kulcskérdés - Éppúgy kényes az előállítása, mint az ára. A fogyasztói társadalomban, ahol a pénz az Isten, senkinek sem célja az olcsó energia biztosítása, nem beszélve az energiafüggetlenségről, hisz az energia egyfelől adó, másfelől bevétel, profitképző eszköz és függőséget okoz.
2013. Április 01., Hétfő 12:46

Kásler Árpád és a MAGNEMOT találmány

Írta:
A találmány tárgya egy olyan forgatónyomaték közvetítő rendszer amely két vagy több tengely között, fizikai kapcsolat nélkül közvetíti a forgó mozgást, illetve a forgató nyomatékot, mágneses mező segítségével.  
Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.
Hőgyész | Jelentős megtakarítást várnak a napkollektoroktól, napelemektől Hőgyészen. A megspórolt pénzt hasonló jellegű településfejlesztési beruházásokra fordítja majd a község.
2012. Július 31., Kedd 15:15

A komposzt fűtés

Írta:
Jean Pain 1969-ben költözött feleségével Idával, a dél-franciaországi Villecroze-ba, ahol egy 270 hektáros bozótos száraz mediterrán erdő őrzésével és kezelésével lett megbízva. Ezt a vidéket, az igen meleg és száraz nyarak miatt, erdőtüzek pusztították rendszeresen. Minden erdőtűz után egyre gyérebb és elkorcsosodott erdő, ill. bozót keletkezett. A folyamat végállomása egy kopár sziklás hegyi sivatag.
2012. Július 24., Kedd 09:02

Ha energia van, minden van!

Írta:
"Szerencsére, és sok eddigi áldozat szerencsétlenségére, a bankárkaszt kapzsi mohósága a legtöbb gondolkodó embert arra készteti, hogy alapjaiban változtassa meg a világot. Még két olyan találmányt fogok ismertetni későbbiekben, amelyek szintén az energia létkérdését oldják meg, mert önellátásra már a népesség elenyésző része képes." 
2011. Március 27., Vasárnap 12:14

Függőleges tengelyű szélkerék

Írta:
„Az alternatív energiaforrások tulajdonsága, hogy környezetkárosító hatásuk elenyésző a fosszilis energiahordozókhoz képest és folyamatosan, akár generációkon át kinyerhetők a természetből. A jövőbeni felhasználhatóságuk lényege, hogy otthoni körülmények között is használhatók legyenek.”
A japán atomerőmű katasztrófája következtében átértékelődhet a zöld erőművek szerepe a világban. Györgyi Viktor mérnök-fizikust is a környezetbarát energiatermelő szerkezet tette híressé országszerte: nemrég megépítette második különleges szélerőművét is.

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 337 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.8%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Germany 2.9%France 0.3%
Russian Federation 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 27
This Week: 2051
Last Week: 5472
This Month: 13993
Last Month: 23343
Total: 1629649

Belépés