Én nem születtem arra, hogy megmentsem azt az emberiséget, amelyik, mikor nem sújtja tűzvész, árvíz, és döghalál, háborúkat rendez és mesterségesen idézi elő a tűzvészt, árvizet és a döghalált. (Kosztolányi Dezső: „Esti Kornél”)
Nehéz lenne találóbb mottót választani...
Olvasónk éberségét köszönjük, és kiegészítéssel adjuk közre:Tisztelt Szerkesztőség! Mikepércsről írom levelem, ahol a helyzet már tarthatatlan a sok betelepülő kínai vendégmunkás miatt!
Ez önmagában még nem is lenne akkora baj, de különös fekete autók érkeznek amikből...
Tisztelt Szerkesztőség! 2017-ben írtak az Orbán-Netanjahu paktumról. Ugyan ebben az évben jelent meg ez a blog is: https://eszakkorea.blogspot.com/2017/12/eszak-korea-tamad.html
A letelepedési kötvények miatt már akkor is sok ellenőrizetlen kínai telepedett le az országban, de az akkumulátor gyárak miatt...
Hidd el nekem kedves olvasó, hogy amikor már azt hiszed, hogy mindennek vége, akkor amikor arról van szó, hogy bántanak, csak azért mert Magyar vagy, nem könnyű!
Nem könnyű, mert érzed a megaláztatás minden fajtáját, ami...
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Európai Tanács és az Európai Bizottság (EB) vezetőivel, Charles Michellel és Ursula von der Leyennel együtt 2023. január 10-én aláírta a harmadik közös együttműködési nyilatkozatot Brüsszelben.
Mit jelent pontosan ez a hír...
A Wikipedia homályos megfogalmazásában „A Felsőház az országgyűlésnek egyik önálló eleme, mely a polgárok szabad választására támaszkodó Alsóházzal együtt a törvényhozás munkájánál közreműködni hivatott.”
De mi is az a „szabad” választás? Szabad-e a választásod? Azt jelentené, hogy mindenkinek...
Ma (2022. szeptember 22.) 11 órakor volt Bécsben egy másfél órás sajtókonferencia a kovid-antigéntesztekkel kapcsolatban. Megosztom veletek ami szerintem az elhangzottak közül a legfontosabb volt.
A "Wir EMU-s" szervezet bevizsgáltatta a gyorsteszteket mivel az osztrák kormány megtiltotta az illetékes...
„Vagyok, mint minden ember, fenség” /Ady Endre/ --- Emlékezzünk / Európa halála Vajon mi is el leszünk temetve, vagy csak ott leszünk az Öreg Hölgy temetésén? Emlékezzünk!
Nem tudok megbékélni azzal, hogy egy véget nem érő...
„Az EU Bizottság az EU egészére kiterjedő vészhelyzetet kívánja lehetővé tenni.
Az EU, az újabb lezárás és a tartós következő vészhelyzet avagy tényleg buták az emberek?
Beszámoló a közel múltból és a jövőből...
Von der Leyen...
Kezdjük az „újkor” egyik nemzet gyalázójával, ezúttal a legfontosabbal a számunkra. Nemzetünk meggyalázásának szószólójával. Utána folytassuk az idézetek sorozatát azokkal akik megalapozták, hirdették, és hirdetik ma is, mert az egész emberiségre rá akarják kényszeríteni, sötét mocskos...
Az utolsó évek, az utolsó nemzedékek, avagy mi vár még ránk? / 2022 júliusában
Az utolsó évek, az utolsó nemzedékek, avagy mi vár még ránk?
Elgondolkoztam, miközben könnyű zene szólt, persze nem csak most. Az oka...
Borzalmas dolog az amikor a Hazában, legyen bárki Hazájáról szó, háború van és az miatt menekülni kell! De valami tökéletesen látszik, hisz az orrunk előtt megy végbe, mégpedig az, hogy némely menekülteknek több joguk van azokkal...