20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 június 16, csütörtök

Az Etruszkokról

Szerző: www.maghar.hu

 AZ ETRUSZK IDÕREND

I. rész

Kr. e. 14-12. szd. Mykénéi cserepek San Giovenale (Etrúria) területén.

Kr.e. XIII-XII. szd. forduló-jától
Megindul a harmadik néphullám is Európa felé a Régi keletrõl a pikt (kus) és maúri (magyar) magyar nyelvû néprészei után. Évszázadokon át tart e folyamat. Az elsõ jelentõsebb rajok Asszíria nagyhatalommá válásával indulnak, I. Tiglathpilesar király (Kr.e. kb. 1116-1078) uralkodása alatt. Õ hódította meg elõször Libanont, Kappadóciát, Hétország nagy részét és tömeggyilkolási módszereivel halálfélelmet keltett a lakosság körében.

kb. 1230-1170 között ismételten Egyiptomra támadó ún. "tengeri népek" között egy "twrwš.w" népnevet (olvasata turušu vagy tereš) is emlegetnek, melyet a kutatók túlnyomó többsége az etruszkok "tyrrhen" vagy "tyrsen" nevével azonosít.

1043 körül Etrúria déli részén tyrrhenusok telepedtek le, akikhez egy Raetiából bevándorolt faj csatlakozott, amely magát Rasena- vagy Rasna néven nevezte.

1200 körül A Van-tótól keletre, az Urami-tó vidékén Uzzi (Hayasha, Kum-uzzu) katonaállamok. Mitanni megdöntése után az ottani úz erõk szétszélednek, Kisázsia - negyven lovas nemzetség költözik a Hettita birodalomba manda katonai kaszt néven -, az Urami-tó vidéke és õsterületük, az Elámi hegyvidék mögötti síkra. Ez utóbbiban megalakul a mada (méd) hatalom, szintén lovastársadalom.
A hettiták birodalmát a Tengeri népek döntik meg, az úzok Szubartu szívébe, Uzzuba költöznek nemzetségfõik, a kálok vezetésével.

1000-700 Villanova kultúra - vaskorszak.

Villanova kultúra

968 A saeculum, az etruszk idõszámítás kezdete. Ez az adat új megvilágításba helyezi a korai etruszk történetet. Gyakorlatilag államalapítással felérõ eseményként értékelhetjük. Eddigi mellõzése nem lehet véletlen, hiszen messze megelõz minden olyan indoeurópai alapítást a környéken - latin, görög, - akiktõl késõbben a ma élõ elképzelések szerint tanulniuk kellett volna.

Etruszk boltozatos kapu Faleriiben800 Etruszk írásbeliség kezdete. (Pontosabban a feliratok keletkezése erre az idõre mutat.)

Etruszk boltozatos kapu Faleriiben

kb. 800 Az etruszkok Campaniaban is urai a földnek.

VIII. szd. Befejezõdik a csoportos bevándorlás Etrúriába. Az etruszkok örökösei voltak mind a mezopotámiai, kisázsiai, mind a sokféle égei hagyománynak.

Latium a VIII. században etruszk fennhatóság alatt áll. 

kb. 750-400 Folyamatos Kárpát-medencei magyar nyelvû népesség bevándorlása Etrúriába és a Pó-völgyi keleti (kelta)- bój államba.

VIII. szd. 12 etruszk város laza szövetsége. Ezek: Pisae (ma: Pisa), Faesulae (Fiesole), Arretium (Arezzo), Cortona (Cortona), Volaterrae vagy Velathri (Volterra), Vetulonia, Rusallae, Clusium (Chiusi), Volsinii vagy Velsuna (Bolsena), Tarquinii (ma rom), Caere (Cervetri), Falerii vagy Falesia, Falisci, Aequum Faliscum.

VIII. szd. Cumae etruszk alapítása Campaniában. A megerõsített etruszk város az etruszk uralom alatt nagyságban, szépségben és erõben felülmúlta Rómát is

753 Ekkor nem alapították Rómát, az mondai hagyomány csupán.

753 Latium etruszk megszállás alatt.

707 A 3. etruszk század, "saeculum" kezdete.

VII-V. század Etruszk tengeri hegemónia elsõsorban a Tirrén-tengeren. Az etruszk mûtárgyakon a Kr. e. VII. és V. század között sûrûn ábrázoltak kereskedelmi és hadihajókat vagy tengeri ütközetek jeleneteit.

VII. század második fele - Az etruszk aranykor.

616 táján Tarquinius Priscus Róma uralkodója, Aricában és Velitrae-ben (Velletri) megtelepült etruszkokkal egészíti ki a római szenátust. Etruszk város volt ezen kívül Latiumban: Tusculum, Satricum (Satres etruszk istenrõl elnevezett város) és Preneste, (fejedelmi sírjairól nevezetes gazdag település.)

607 A 4. etruszk század, "saeculum" kezdete.

598 Volturnum (a mai Capua) etruszk város felépítése Tarquinius Priscus uralkodása idején Campaniában.

etruszkok32

575 Rómát - mint várost - Tarquinius Priscus etruszk király alapította Kr. e. 575 körül, s ennek következtében õ volt Róma elsõ királya is. Így tehát "...Rómában egyetlen latin király sem uralkodott, hanem azok csupán a késõi idõk kitalálásai. "

575 L. Tarquinius Priscus megkezdi a város (Róma) építését: a Foro Boario, a capitoliumi Jupiter templom alapozását és a Circus Maximust.

540 körül A karthágói és etruszk - pontosabban a caerei - hajóhad tengeri csatája a phókaiaiak ellen a szárd tengeren. Ezt az újkori történetírás általában, bár helytelenül, alaliai csataként említi.

Tengeri csata ábrázolása etruszk vázán.

535 Tengeri csata Alalia (Korzika) mellett. Etruszk gyõzelem a görög gyarmatosok ellen.

525 Tarquinius Superbus felépíti a Jupiter templomot és a Cloaca Maximát.

524 A VI. századi etruszk hódítások Campaniában ellenállást váltottak ki a görögökbõl, és 524-ben véres harcok után a görögök Cumae mellett megverték az etruszk sereget.

520-510 táján Tarquinius Superbus etruszk király olyan monumentális etruszk stílusú templomot építtetett a Capitoliumon, amelyhez mérhetõk abban a korban Görögországban is alig akadtak.

509 A "büszke vagy gõgös" Tarquinius Superbus király elûzése.
A késõbbi császári család, az Octavianusok sorsa azt sugallja, hogy az etruszk királyok elûzetése után az etruszk patríciusokat is kiûzték a szenátusból. Az Octavianus család tagjai, akiket az etruszk királyok emeltek patríciusi rangra, Suetonius szerint plebejusi sorba süllyedtek, majd kereskedõkként a Kr. e. II-I. században lettek ismét lovagokká, s csak Julius Caesar segítségével kerültek újból a patríciusi, majd a szenátori rendbe.

507 A rómaiak elpusztították a latiumi etruszk városokat. Latiumban legyõzték az etruszkokat. Róma szenátusa, amely már szinte születése órájában hatalomra tört, minden erõvel meg is szerezte.

Kisázsia Herodotosz korában507 Az 5. etruszk század, "saeculum" kezdete.

504 Porsenna, Chiusi királya Róma alá vonult, hatalmas seregével megriasztva a szenátust. Azt kívánta, hogy állítsák vissza a királyságot, fogadják vissza a Tarquiniusokat. Látva azonban az ellenállás erõsségét, visszavonult a megerõsített etruszk területre. Ez volt az utolsó kísérlet az etruszk hegemónia visszaállítására.

504 Porsenna, Chiusi királya elfoglalja Rómát.

496 Róma gyõzelme a latin városok fölött a Regillus-tónál (493: Spurius Cassius konzul szövetsége a latin városokkal), Róma a latin városok szövetségének egyenrangú tagja. Ez arra mutat, hogy Róma ekkor még nem lehetett latin.

493 Róma belép a latin szövetségbe.

A kisázsiai Halikarnasszoszban született Herodotosz görög történetíró születése és halála. 484-424.

486 Etruszk konzulok jelenléte Rómában.

482-474 A Veii elleni elsõ háború.

480 Karthágói vereség Szicíliánál. Karthágó a görögök elleni perzsa támadás árnyékában megtámadta a szicíliai görögöket, de a Himeránál vereséget szenvedett az acragasi Theron és a szirakuzai Gelon hajóhadától.

477 Cesone Fabius vereséget szenved a Veii-beli etruszkoktól.

474 Hat évvel késõbb a cumaei görögöket, (akik 524-ben már sikeresen megvédték magukat egy támadás ellen), megtámadták az etruszkok mind Campania felõl a szárazföldön, mind észak felõl a tengeren; és Szirakuza, amelyet most Gelon bátyja, Hiero vezetett, szövetségese segítségére sietett, olyan súlyos vereséget mért az etruszk flottára, hogy az soha többé nem volt elrettentõ erõnek tekinthetõ.

474 A szicíliai és campaniai görögök elérkezettnek látták az idõt, hogy tengeren támadják meg a veii háborútól meggyengült etruszkokat. Szirakuza tirannusának, Hieronnak vezetésével 474-ben, még a vesztes háború évében, Cumae mellett megtámadták az etruszkokat, s olyan csapást mértek az etruszk hajóhadra, melyet többé nem voltak képesek kiheverni. Az etruszk hajózás csaknem teljesen a Tirrén-tengerre szorult vissza.

454 Húsz évvel késõbb a szirakuzaiak elfoglalták Elbát és Korzikát. Az etruszk haderõ a sikeres latiumi forradalom által, - amelynek következtében az etrúriai etruszkokat elválasztották a campaniaiaktól, - politikailag gyorsan lehanyatlott. Aristodemus, cumaei görög uralkodó többet tett annál, mint a sajátját védte volna az etruszk támadások ellen Campaniában, és hagyományainak megfelelõen csatlakozott az itáliaiakhoz egy, az etruszkok állásai elleni támadáshoz Latium déli részében. A római forradalom a Tiberistõl északra lévõ etruszkokat elválasztotta campaniai atyafiságuktól.

445 Campania városai sorban a szamnitok kezére kerültek, majd megtámadták Capuát is. Az etruszk alapítók Titus Livius szerint: "…fölvették õket a teljes jogú polgárok közé, s földet adtak nekik. "

445-435 A samnisok legázolják Campaniát. A görögök és karthágóiak között Szicíliában az erõviszonyok egyenlõek voltak, és az ellenségeskedés megnövekedett.

438-425 A Veii elleni második eredménytelen háború.

430 Az etruszk uralom Campaniában néhány évtizeddel túléli területének elvágását a szoros értelemben vett Etrúriától, de végül is Kr. e. 430 körül a szamniszok foglalják el.

428 A görög Cumae, - ezzel egész Campania - szamnit-oszk kézre kerül.

420-400 Az ötödik század végén nagyszámú kelta, ismeretlen okból hajtva, átözönlött az Alpok hágóin Lombardia és a Pó-völgye termékeny síkságaira. A századfordulóra lerombolták az Appeninektõl északra esõ etruszk városokat.

414 Az etruszkok Athén szövetségesei Syracusa ellen.

406-396 (Harmadik) háború Veii etruszk város ellen, Róma megveti lábát a Tiberis jobb partján (M. Furius Camillus dictator hadi sikerei).

kb. 400 után Pompeius Trogustól tudjuk, hogy kb. háromszázezer gall indult meg részben Itália, részben Pannonia felé. Hogy a nagy többség Itáliát vette célba, azt az ottani betörés elemi ereje és sikere bizonyítja. A vándorlás okaként ugyancsak Pompeius Trogus a túlnépesedést jelölte meg. Az adathiány következtében ezen, bár önmagában valóban jelentõs népmozgás jelentõségét messze túlnõve szerepel az irodalomban. Nyilván ilyen, már írásban is rögzített esetek nagyban hozzájárultak a nyugat-keleti irányú kelta vándorlások, sõt hódítások felvázolásához. Bizonytalan forrásokra hivatkozva idézett szerzõnk a biturig törzs Rajna-völgyi elszármazású (lehetséges) megmozdulásának írja le az eseményt, többet nem tehet. Ugyanakkor Európa többi részének esetleges népmozgásairól, amelyek kívül estek az ókori szerzõk által belátható területen, nincs közvetlen értékelhetõ forrás. Igazából azt sem tudjuk, hogy a közölt létszám népességre, vagy haderõre vonatkozik-e. Ennél sokkal nagyobb gondot jelent, hogy kézzelfogható források sem tekinthetõek minden kétséget kizáróan hitelesnek. Ezzel együtt nem haszontalan e körülmények ismertetése. Úgy tûnik, hogy az indoeurópaiak történelemszemléletében mégis a valahol lejegyzett, - esetenként zavaros, kétséges - kútfõk elégségesnek bizonyultak Volterra, Porta dell'végleges történelem kialakítására. Magam éppen ettõl irtózom a legjobban, mert eszerint fel kell tegyük, hogy nem végezték el azon kutatásokat más módszerekkel, amelyek bõvíthették volna a feltárás mélységét. Magyarul az indoeurópaiak félbehagyott történelmet avattak igazivá, és most csodálkozniuk kell, ha ezt mégsem akarja nekik mindenki elhinni.

Volterra, Porta dell'Arco, Kr. e. IV. század.

396 Veii elfoglalása. Az északi és középsõ etruszk városok közönyösen szemlélték végzetét, és a hozzá legközelebbi Caere Róma barátja volt. Veiit csak csellel, alagúton keresztül tudták elfoglalni. A várost felgyújtották, lakosait lemészárolták, vagy rabszolgának hurcolták el. .. A Veii elleni háború a Fabius patríciuscsalád ügye volt.
Ez lenne az elsõ olyan eset, amikor érdemben felvethetõ Róma latin többségû irányítása. Ugyanakkor meglehet, a város elleni dühödt és kitartó hadjárat más, általunk jelenleg még nem ismert okok miatt folyt.

393 Veii földjére helyõrségeket telepítettek.

390 A betörõ kelták a venetiek ellen indultak, de feltartóztatták õket, ezután rablóbandákba tömörülve végigszáguldottak Etrúrián, legyõztek egy római sereget és kifosztották Rómát, majd dél felé haladva fokozatosan kifulladt a lendület. A támadók nagy többsége mindazonáltal Észak-Itáliában telepedett le.

390 (Róma) hat évig gyûjtötte erõit, hogy Veii szomszédjával és szövetségesével, Faleriivel is leszámoljon. Feldúlta Faleriit, azután még ugyanabban az évben Tarchuna - Tarquinia - ellen indult. Könyörtelen háború következett, melyben rómaiak és etruszkok tömegei pusztultak el. A római Forumon egyetlen alkalommal 358 tarchunai etruszk nemes vére folyt el, Tarquiniában pedig 307 római foglyot áldoztak fel.

IV. század a gall támadások jegyében zajlott. Etrúria Padana, a Pó menti Etrúria, a gall betörések áldozata lett. Így vált a földdel egyenlõvé a Kr. e. VI. században épült Marsabotto (Misa), Bologna (Felsinea), Chiusi (Kamars) és több etruszk település.

387 Római polgárok közt osztották fel a földet Veii környékén négy új törzzsel gyarapítva a meglévõ eredeti húszat. Eljárásukkal követték Athén korábbi telepítési gyakorlatát.

387 Kelta támadás Róma ellen, római vereség az Allia folyónál. A gallok Brennus vezetésével fölégetik Rómát (A "capitoliumi ludak" azonban gágogásukkal megakadályozzák a teljes római vereséget.)… Hosszú harcok a gallokkal.

384 Pyrgit, Caere gazdag kikötõvárosát Ilythia híres templomával az id. Dionysius fosztotta ki.

384 A 6. etruszk "saeculum" kezdete.

360 körül A gall (kelta) támadás meggyöngítette Róma helyzetét, háború az aequusokkal, etruszkokkal, volscusokkal, a latin városokkal, míg egy újabb gall (kelta) támadás Latium ellen egyesíti ismét a latin városokat Róma vezetésével.

358 Tarquinia és Cerveteri együtt harcol Róma ellen.

353 Caere …. a tizenkét õsi etruszk szövetséges város egyike, amelyet a pelazgok építettek. Gazdagságát mutatja az, hogy Delphiben külön kincstárral bírt, hatalmát az, hogy tengeri összeköttetése Görögországig, Karthágóig terjedt. Vergilius szerint Mezentius király fejedelmi székhelye. Rómával jó ideig barátságos viszonyban és vallási közösségben (állítólag innen volna a caerimoniae kifejezés) élt, a gallus égés alkalmával szívesen fogadta a menekülõ papokat és Vesta szûzeket s ezért polgári jogot kapott; késõbb azonban összezörrent Rómával, ez Kr. e. 353-ban legyõzte s ennek következtében a város elveszítette a suffraginumot (civitas sine suffragio - korlátozott polgárjog), területe felét s önálló igazságszolgáltatását; elõbb praefectura, azután Sulla idejében katonai gyarmat lett. A császárság idején újra föllendült meleg fürdõi révén. Helyén ma Cervetri falu áll érdekes régi sírokkal. Itt fedezték fel a Tarquiniusok sírját.

351 … A meggyengült Róma önvédelemre kényszerült, Faleriivel negyven esztendõre, Tarchunával - melynek környezõ településeit, termõföldjeit elvette - 60 évre kötött fegyverszünetet. A megmaradt kis városállam, Tarquinia, önkormányzatot, autonómiát kapott.

343-341 Róma Latium vezetõ városa. Elsõ samnis háború. Ekkortól számolhatunk komolyan azzal, hogy Rómát az erõsen ellatinosodott etruszk nemesség vezeti, amelynek a vidékrõl beözönlõ latin köznépe jelent hatalmi ellensúlyt a város életében. Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól a ténytõl sem, hogy a samnisok az etruszk Campaniát támadták meg 445-435-ben, vagyis ez a háború is inkább etruszk indítású visszavágásnak, mintsem latin vezetésû római akciónak tekinthetõ.

340-338 Róma Campania ura; a latin nemesség összeesküvése kirobbantja a latin háborút, amely Róma gyõzelmével és a latin szövetség föloszlatásával végzõdik. ). Magyarul visszaszerezték Campaniát, ahol etruszk népük másik fele jobbára görög fenyegetettségben élt. De nem ez az igazi történés, van már latin nemesség, amely akciókra képes, sõt úgy tûnik innét kell a latin Róma történetét tárgyalni. Ebben az idõben vált a beszivárgó latinság a vezetésben is olyan helyzetbe, hogy döntést tudott kicsikarni saját érdekében, de ezúttal már latin név alatt.

327-326 Róma elõször kerül nyílt háborúba független görög városállammal - Nápollyal.

327-304 Róma elfoglalja Nápolyt, ami kirobbantja a második samnis háborút. Váltakozó sikerek után (római vereség a caudiumi szorosban) végül (fordulat Róma javára 316-ban) Róma gyõzelmével végzõdik. (A hernicusok és aequusok végleg Róma fönnhatósága alatt.)

311 A Faleriivel kötött fegyverszünet negyven évének lejárta után Etrúria fellázadt Róma ellen. Az elkeseredett felkelést a római impérium hadigépezete csak három év alatt volt képes letörni.

311-308 Az etruszk felkelés.

302 Arezzoból belsõ felkelés tör ki.

300 Etruszkok, kelták és szamniszok szövetségben Róma ellen.

299 Gall (kelta) - etruszk egyesült támadás Róma ellen. E háború elõrehaladott ellatinosodást jelenthet, de a helyzet még valószínûleg olyan, hogy a támadók visszafordíthatónak láthatták Róma sorsát az etruszk irányba.

299 Clusiumnál a kelták legyõzik a rómaiakat.

298-290 A harmadik samnis háború, amelyben a Sentinum melletti döntõ csatával
296 Róma Közép-Itália urává lesz.
295 A rómaiak ismét megtámadták Faleriit, felégették, lakosait elkergették otthonukból. A nép elhagyja fõvárosát, Falerii Veterest, és öt kilométerrel távolabb új várost épített, melyet Falerii Nuovinak, Új-Faleriinek neveztek el.

295 Sentiumnál a rómaiak legyõzik a keltákat.

293 Caere lakóit az általános etruszk felkelés után a síkságra telepítették.

285 A Vadimonius-tó melletti római gyõzelem a gallok (kelták) visszaverésével és az etruszk városok végleges meghódításával végzõdik. (?)

283-280 A rómaiak visszaszorítják a keltákat Észak-Itáliában.

282 A kelta bójok veresége a rómaiaktól Populoniánál. Populonia az etruszk törzsterület közepén található.

 Rómaiak és kelták harca.

AZ ETRUSZK IDÕREND

II. rész

280 A dél-etrúriai Vulci, a fémmûvesség bázisának megtámadása római részrõl. Bevétele után lerombolják.

273 Vulci lerombolása után Ceri (Caere - Cerveteri), mely elõbb önkormányzatot kapott, római prefektus irányítása alá került. Kulturális színvonalának elismerésére utal az a tény, hogy Rómából ez idõben, de még a császárkorban is, ide küldték az elõkelõ rómaiak gyermekeiket mûveltséget szerezni.
Fel kell tenni a kérdést, milyen nyelven folyhatott az oktatás az etruszk Ceriben? Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy amint az Octaviusoknál is láttuk, Rómában meghúzódó etruszk nemesség él, amelyik kitartóan várja a visszakapaszkodási lehetõséget.

265 Volsinii etruszk város bevétele, ezzel befejezõdik Itália meghódítása. (?)
Élt még Volsinii, a megszentelt liget - és még 600 évig ezután is! - az etruszkok vallási központja, ahol a vezetõk és a nép évrõl évre megtartotta tanácskozásait. Róma következõ lépése tehát Volsinii feldúlása volt. Római katalógusok szerint 2000 bronzszobrot hurcoltak el a megszentelt területrõl, és úgy szétdúlták, hogy a mai napig sem sikerült még bizonyosan eldönteni, valójában hol létezett, vajon Orvieto vagy Bolsena területe, vagy talán a körülöttük fekvõ erdõség, ligetek adtak-e helyet a nagy jelentõségû, nemzeti, vallási jellegû ünnepeknek, amelyek az egész országot megmozgatták.

265 A 7. etruszk "saeculum" kezdete.

225 …Nem lehet tudni, hogy önként vagy kényszer alapján, a közös ellenség, a gallok ellen olyan közös etruszk-római hadsereg szervezõdött, amely Telamonnál gyõzelmet aratott a gallok felett.

224 A kelta bójok újabb veresége a rómaiaktól Telamonnál, s területén Cremona és Placentia gyarmatvárosokat alapították. A II. pun háborúban kiújult az ellenségeskedés, sõt a bójoknak sikerült Placentiát elfoglalni.

211 A campaniai etruszk Capua megadja magát a rómaiaknak, miután Hannibál mellé álltak, de az már nem volt képes hadjáratát folytatni. A rómaiak szörnyû bosszút állottak lakosain.

205 Az etruszk városokat Róma adófizetésre kényszeríti.

194 A felsõ-itáliai kelta bójok királyát, akit Livius Bojorix néven ismer, legyõzik a rómaiak P. Cornelius Scipio vezetésével Mutina (Mantova) városánál.

193 Bononia (az etruszk Felsina) római gyarmat lesz a fenti Scipio vezette gyõzelem után. A legyõzöttek maradékai Strabo (V 213, 216) szerint az Alpeseket túl lakó törzsrokonaikhoz vándoroltak ki.

191 után A bójok Itáliából a Dunához vándorolnak - vissza - ld. 420-400 - megjegyzés tõlem)

189 Felsina bój megszállás alá került városát elfoglalják a rómaiak.

183 A 285. és 265. évnél idézett megállapítás kissé korai, hisz bõven maradt még hódítanivaló Itáliában. Graviscae római gyarmat, jó boráról volt híres.
179 Luna (ma Luni) római gyarmat, nevezetes kikötõ és márványbánya.
178 Luca (ma Lucca) római gyarmat.

146 A 8. etruszk "saeculum" kezdete.

88 (Sulla) … Katonáinak birtokot ajándékozott, Etrúriában földeket osztott számukra. Római veteránkolóniákat alapított az etruszk területeken, a felkelésre hajlamos tartomány féken tartására. Kr. e. 88-ban a Pó-síkságtól délre valamennyi tartomány - így Etrúria - lakosai számára is megadta a római polgárjogot, hogy a szomszédháborúk ne gátolják Itália belsõ fejlõdését.

88 A 9. etruszk "saeculum" kezdete.

79 Volterra eleste.

44 A 9. etruszk "saeculum" vége.

Kr. u. 54. Az utolsó "saeculum" vége. Minden jel szerint az etruszk mûveltség vége.

Kr. u. IV. század - Constantinus császár engedélyezi a Volsiniiben, Voltumna ligetében megtartott évi etruszk szövetségi ünnepségek megrendezését.

Kr. u. 408. A nyugati gótok római ostrománál etruszk villámjósok ajánlották fel segítségüket.

Ha valaki figyelmesen áttanulmányozza a felhozott etruszk idõrendet, néhány megjegyzést nem fojthat el magában. Elõtte azonban rögzíthetem, hogy magyar forrás hiányában itt is a meglévõ indoeurópai jellegû történetírás adataiból kell kihámozni az esetleges ellentmondásokat. Szerencsére van elég.
Az elsõ az, hogy semmiféle latin diadalmenetrõl nem esik említés, ahol valamilyen céltudatos nép gõzhengerként legyûrte volna az útjába kerülõket. A történet elején nincs is szó róluk, meg sem említik õket. Az ún. mondai alapítástól a Tarquiniusok felléptéig tartó idõvel nem foglalkozom, mert azt ma már mindenki tudja, hogy a mondai kor terméke, a rómaiak adatai valós adatokkal nem támaszthatóak alá. Veii ostroma az elsõ olyan mozzanat, amely római kezdeményezésû háborút mutathat, de ez is erõsen kétséges éppen a többi etruszk város semlegessége miatt. Éppen ez a semlegesség jelentheti egy balvégzetû testvérháború megtörténtét
.

 Harcos és kocsihajtó nõ

Igen különös, hogy Róma Latiumot is legyûrte, miközben egyben szövetségese is volt. Voltaképpen a - hivatalos történetírás szerinti - Kr. e. IV. századig logikailag nem követhetõ háborúk zajlanak a félszigeten, és a figyelmes olvasó igen gyakran nem is tudja, ki kicsoda és miért azzal háborúzik, akivel. Legalább ilyen fontos lenne megválaszolni azt a kérdést, meddig tekintendõ Róma etruszknak és mikortól latinnak? Ameddig ezt megnyugtató módon nem tisztázzuk, addig csak a lényeg elkenése folyik római jelzõvel ellátott álruhában. A korai rómaiak háborúiban ugyanis - már ha mindvégig latinnak tekintenénk - komoly ellentmondások rejtõznek, és a maiak egyszerûen átsiklanak felettük. Miért kellene azt gondolnunk, hogy az etruszk alapítású Ruma latin népességû volt, amikor ott az etruszk (keleti) technológia szerint készült az egész város. Az etruszk Rumának van elõzménye bõven, gondoljunk csak a szakrális tervek alapján felépített városaikra. A latin Rómáról ugyanez nem mondható el. Az igazság kiderítését talán segíti, hogy az itáliai félszigeten két nép használt három elembõl álló nevet, az etruszkok és a latinok.

Miután Latium korán, a VIII. században már etruszk fennhatóság alatt állt, továbbá teljes mûveltségüket túlnyomó mértékben tõlük vették át, kézenfekvõ az etruszk eredetre gondolni. Mivel az etruszkok saját történeti munkái - amennyiben egyáltalán léteznek, - ma még nem igazítanak útba e fontos kérdések vizsgálatakor, a legkorábbi római történetírókra kell hagyatkoznunk a nyomozás során. A legkorábbi, már római, etruszkot felváltó latin öntudatot mutató történelmi munka datálása sokat segíthet a kérdés eldöntésében, bár az is csak a politikai hatalom átvételének megállapításában segíthetne leginkább. Valószínûen azonban nem segíthet, mert a római történetírás évszázadokkal késõbb jelentkezik csak.

"A rómaiaknál a legrégibb történetíró Q. Fabius Pictor, a 2. pun háború idején; õ, valamint L. Cincius Alimentus és C. Alisius görögül írtak. Latin nyelven elõször Cato (<origines>) írt; L. Calpurnius Piso és Cassius Hemina szárazon és hanyagul írtak. Fontosabb Polybius a Kr. e. 2. században, ki görögül írt egyetemes történetében oknyomozólag tárgyalja az eseményeket a 2. pun háborútól Corinthus bevételéig. A történelmi monográfiát L. Caelius Antipater (a 2. pun háború történetével) és Q. Claudius Quadrigarius (a gall tûzvésztõl kiinduló történetével) alapították meg. L. Cornelius Sisenna keresett nyelven és elfogultan tárgyalta a szövetséges és a Sulla-féle polgárháborút; L. Cornelius Sulla pedig 22 könyvben saját életrajzát írta meg latinul. Mesterkélten és mégis zamatos nyelven írta meg C. Julius Caesar emlékiratait a gall háborúról és a polgárháborúról. A rómaiak elsõ mûvészies történetírója C. Sallustius Crispus. Thuküdidesz mintájára az események összefüggéseinek feltüntetését tûzte ki feladatául. Cornelius Nepos megismertette a rómaiakat a leghíresebb férfiak életével, és többnyire görög mûvekbõl merítette adatait, míg T. Livius a rómaiak egész történetét Drusus haláláig tárgyalta 142 könyvben. Mesterkélt és rétori pátosz jellemzi Vellejus Paterculus római történetét. Kortársa Valerius Maximus egyes történelmi vonásokat gyûjtött össze iskolai, nevezetesen retorikai használatra. A rómaiak legnagyobb történetírója Cornelius Tacitus, nem mindig részrehajlatlanul és igazságosan, de mindig magasztos, merev, majdnem sötét világnézettel és velõs rövidséggel panaszolja el a régi római erény és szabadság elvesztét. "

Mindez egyben azt is jelenti, hogy Róma korai történetére nézve nincsen hiteles, testközeli római forrás, sõt saját történetükre nézve csak idegen források igénybe vételével térhettek ki. Különösen jellemzõ, hogy a pun háborúkról tudósítók görögül írtak római történelmet. Római forrásból így a II. pun háborút megelõzõen semmilyen kézzelfogható sincs Róma történetére nézve. Vagyis az akkor már hatszáz évesnek hirdetett birodalom történetérõl senki sem készített feljegyzést latinul. Egyszerûen nincsen történetírásuk! Nyilván nincsen még semmiféle latin tudatuk sem. Ilyen körülmények között valóban nem csodálkozhatunk azon, hogy a teljes római elõtörténet a levegõben lóg, és az elsõ század római történetírói kedvükre szerkeszthetik képregények szintjén álló hõsi történelmüket.

Felfigyelhetünk a Róma városával kapcsolatos névhasználat gyakorlatára. Eszerint Róma háborúzik, Róma veszi be a meghódított városokat, minden feljegyzésre érdemes eseményt Róma neve alatt olvashatjuk el. Önmagában e szokásban nem találhatunk kivetnivalót. A szóhasználat gyakorlata azonban nem ad számunkra felvilágosítást arról, kik, mely nép nevében lépnek fel Róma neve alatt, pedig ez igenis fõbenjáró jelentõségû. A kérdés felvetése éppen arra irányul, hogy nem kapunk támpontot a Rómát lakó nép nemzetiségére nézve. Sõt, éppen a Róma név úton-útfélen való használata segít elbújni az elõl, hogy meg kellene nevezni a Rómát birtokló népet. Tarquinius Priscus, az etruszk alapító nyilván nem a latinoknak építette a capitoliumi Juppiter templomot és a várost, hanem magának a terjedõben lévõ etruszk népnek. Mikor vált hát ez az etruszk Róma hódítókedvû latin várossá? Kik lakták a várost akkor, amikor Veii városát ostromolták, és kik adták el teljes népét rabszolgának? Sokat segíthet, hogy a Rumából kiebrudalt Tarquinius Superbus Caere-be futott seregével és nem latin földre. Érdekes, hogy a zsarnokot nem ölték meg a polgárok, hanem csak kizárták a városból. Az eljárás nem vall az indoeurópaiakra. Az igazi kérdés itt azonban mégis az, honnan volt annyi öntudatos szabad polgár (és szabad nõ) Rumában, hogy királyt leváltani képes erõt alkotott?

Az ilyen polgárok csak lassan alakulnak ki megfelelõ körülmények között, mint pl. virágzó állam, fejlett technológia, fémfeldolgozás, nem korlátozott szabadságjogok megléte, és végül elegendõ mennyiségû vagyon elegendõen nagyszámú ember kezében. Vagyis egy bizonyos fejlettségi szint alatt nincs polgár, aki a városokat lakja. Kr. e. 509-ben semmi jele a latin mentalitásnak Rómában. Arra kell gondolnunk, hogy itt bizony csak egy etruszk házi perpatvar történt. Ráadásul Tarquinius Superbus Kr. e. 509-ben történt menesztése után a város Róma története évszázadokig a föld körül forgott. Szinte permanens forradalomként is felfogható, amelynek gerjesztõje a földügyek végeláthatatlan sora. Az etruszkoknak szent volt a föld, képesek voltak érte bármire. A 400-as és 300-as évek hosszadalmas politikai csatározásait a földbirtoklás körül egyáltalán nem tekinthetjük még a frissen bevándorolt mûveletlen latinok szárnypróbálgatásainak - akikrõl egyébként említés sincsen. Ezek a történések igen fejlett társadalom sajátosságai, amelynek van elegendõ hagyománya ehhez. Száz évvel késõbben Veii lakosságának rabszolgává való eladása viszont elvileg már lehetne latin akció, egy ellatinosodó rabszolgatartó állam talán egyik elsõ igazán kegyetlen és véres szárnypróbálgatása.

Vaskohászat "fényes papi segédlettel".

A második az, hogy a ma már Latium szerves részeként kezelt Campania, továbbá a mai Észak-Olaszország jó része szinte éppen annyira etruszk lakosságú volt, amennyire az etruszk törzsterület. Ebbõl arra következtethetünk, hogy az etruszkok erõsen terjedõfélben lévõ nép voltak Itália déli és északi területei felé, ezt bizonyítja a temérdek etruszk város létezése törzsterületükön kívül. Mindenesetre a Pó és Nápoly vidékét nem etruszknak nevezni ma már tudatlansággal egyenértékû lenne, - pedig az indoeurópai propaganda ezt a tényt igyekszik háttérbe szorítani, - ennek ellenére a saját maguk feljegyzett történelme adja a jól használható adatokat. Mindez még alaposabban indokolja a hatalmas arányú etruszk nyelvi anyag átszüremlését a latinba.

 Harmadjára egyetlen indoeurópai forrás sem felejt el alaposan megemlékezni a kelták Kr. e. 389 táján bekövetkezett római kalandjáról, általában kellõ súllyal kifejezni megrökönyödését e barbár cselekedetrõl, amely Róma elfoglalásával végzõdött. Ha alaposabban utánanézünk, ebben az idõben igen hosszadalmasan folyt Veii ellen a római ostrom és háború. Etruszkjaink megelégelhették a latin (?) támadásokat, és felkérhették a szomszédságukban élõ keltákat testvéri segítségnyújtásra. Ez történhetett, hisz a kronológia áttanulmányozása során más etruszk-kelta szövetségek is felszínre kerültek. Vagyis nemcsak tudtak egymásról, de hadi vállalkozásaikban is szövetségesként viselkedtek. Ugyanakkor ennek ellenkezõjére is akad példa, éppen Felsina (Bologna) etruszk alapítású városa került a délre húzódó kelta …bójok foglalták el és tették fõvárosukká (Liv. 33, 37), mígnem Kr. e. 189-ben a rómaiak vették birtokukba… Kár lenne hát a Pó medencéjében államot alkotó keletiek (kelták) népét annyira lenézni, hogy véletlenül keveredtek volna régi-új hazájukba. Ha ugyanis el tudjuk fogadni a sokat vitatott Villanova-mûveltség ragozó nyelvûektõl való származását azon érvtõl vezetve, hogy a fejlett fémmûvességet a ragozó nyelvûek valósították meg Európában is, akkor nem csodálkozhatunk az etruszk fémmûvesség fejlettségén sem. Éppen õk, akik Elba és Korzika bányáit mûvelés alá vették, már csak emiatt is rokonoknak tekintendõk.

Valószínûen akkor járunk el helyesen, ha az itáliai etruszk történelem kezdeti, de szerves szakaszaként tekintünk a vaskori Villanova mûveltségre, vagyis a kb. Kr. e. 1000-700-ig tartó, leginkább csak régészetileg megfogható idõszakot az etruszk társadalom államalapítást megelõzõ, összekovácsolódási folyamatként vesszük. Erre már csak azért is gondolnunk kell, mert a Villanova mûveltség és Etrúria területe egy és ugyanaz.

Összefoglalva az idõrendben fellelteket, Róma többségi latinságára, latin vezetésére az elsõ samnis háborút, vagyis 343-341-et megelõzõen semmilyen bizonyíték nincs. Hiteles latin forrás úgyszintén nincs, mert a pun háborúkat megelõzõen történetírásuk sincsen, csak görög nyelven író latinok feljegyzései. E háborúk történtekor gondolhatunk elõször komolyabban immáron többségi latin jellegû vezetésre Róma életében, ezzel együtt az etruszk Campania felszabadítása felette különös lenne latin részrõl. A császárkor latin történészeinek mûveit forrásként legjobb elfelejteni a kezdetekre vonatkozóan, mert õk akkor hátrafelé írtak római történelmet, és egy birodalom dicsõ kezdeteit szerkesztették meg. A korai századok Rómájának története a tömegek földéhségének kielégítése és földosztási akciók, és az ezekkel összefüggõ gazdasági érdekek körül forog, ami a városba áramlók vehemenciáját, mi több erõszakosságát és nagy számát mutatja. A nyelvét vesztõ etruszk nemesség, amely korábban még kordában tartotta a tömeg nyomását, maga is átalakul latinná és sodródik az árral. A város erõs vonzása igen erõs betelepedési hajlandóságot gerjesztett a környéken, a megélhetési lehetõségeket messze meghaladó mértékben. Ebben a helyzetben kereshetjük annak a késõbb is élõ és követelõdzõ, majd még késõbb szinte kielégíthetetlen étvágyú plebs létrejöttét, amely azután a triumvirátusok tagjait is, - leginkább az elsõét, - természetesen nem közvetlenül, de észbontó vállalkozások felé lökték.

Legalább ennyi az a Rómára vonatkozó köztörténetet módosító következtetés, amely a korábban említett etruszk-latin átalakulás, összeolvadás feltérképezésébõl elsõre adódik. Legalább ennyi lenne az a római történetet módosító tényezõ, amely a ma is feltárható latin nyelvi anyag állapotának elemzésébõl kiszûrhetõ. Ennyi most elég és ez nem kevés, mert négy - ötszáz évnyi latin történelemtõl szabadítottuk meg a földrészt már eddig is. Ami az Egyetemes történelmi kronológia idõrendjének zûrzavarát illeti, azzal maguknak kell számot vetniük. Rendszeres és durva, évszázadban mérhetõ latin érdekû tévedéseik kétségessé teszik a kiadvány hitelét, mert nem állítható Itália (gyõzedelmes) latin birtokba vétele Kr. e. 265-ben, ha 193-ban foglalják el Bolognát és késõbb még sok további Pó-völgyi helységet. Vagy nem tudnák, hogy az Arno még messze nem Itália határa? Ugyanez a zûrzavarkeltés követhetõ nyomon manapság a nyakló nélkül és szolgai módon átvett, gyakorta hibásan lefordított indoeurópai eredetû ún. népszerû tudományos történelmi sorozatokban közöltek esetében is. Élenjáró e kritikátlan és szolgai átvételben a Magyar Könyvklub a Helikon és az Inkvizítor Kiadókkal egyetemben, ráadásul tárgyi és fordítási hibáktól hemzseg az a sok színes kiadvány, amit könyvnek neveznek. Leginkább a gyerekek számára készített sorozatokról van szó, amelyek leplezetlen propaganda-anyagoknak tekinthetõek, és a múlt századi ortodox indoeurópai szempontok szerint készültek. Sokan mégis elhiszik, mert látványos, színes ábrázolásaik, méretarányos rajzaik a hitelesség álruhájába öltöztetik a közreadott anyagot. Az összes ilyenben elolvasható az a bizonyos 753-as évszám Róma alapításáról. Egyúttal paradox módon még jó is ez, mert ezután a magyar olvasó, ha olyan könyvvel találkozik Róma történetérõl, amelyben ez az évszám szerepel, biztosan tudhatja, hogy azt a könyvet - bármilyen színes - nem szabad komolyan vennie.

Halotti urna

A KELTÁK ÉS AZ ETRUSZKOK ÖSSZEHASONLÍTHATÓ RÉGÉSZETI HAGYATÉKA →


Hozzászólás  

#2 Belgium/Andennenagy lajos 2016-06-22 10:56
kiváló tanulmány ! Oly-annyira, hogy még én is megértettem, miközben Mario Alinei úr szakmai, nyelvészi könyvét nem. Egy helyütt Mesterházy úr feltesz egy kérdést, mint önmagához, hogy hogyan tunhetett, tunhettek el ilyen gyorsan az eredeti európai nyelvek (a magyar, ill. magyar-rokon nyelvek). A ragozók. Na erre maga az etruszk példa, ill. és foként a mi, a magyarok példája (jellegzetességünk) meg is válaszol. Az etruszkok nagyon hamar feladták írásukat (felvéve a klasszikus görögök írását) és nagy valószínuséggel közben nyelvuket is feladták. Na ami bennünket illet, tudjuk azt, hogy az ismert évszázadok folyamán a nyelvhatárok egyre csak szukültek körülöttünk. Ezt nem lehet csak a politikai, katonai tényezokre ráfognunk. Itt van valami ennél sokkal alapvetobb is. Ez az, hogy amint valaki megtanul teljességgel egy nem-ragozó, egy a ma indoeurópainak nevezett nyelvet, lustaságból feladja a sajátját. Egyszeruen csak errol van szó ! Nem értékeljük elegendoen a mienket és amint van lehetoségünk egy másik nyelven ..., hát átállunk arra. Egy példa ; egy mama és lánya egymással Belgiumban csaknem minden alkalommal szlovákul beszélt. A mama és felmenoi, mint a papa oldalán is ezek rengeteget szenvedtek egy évszázada. Tehát nem voltak kimondottan tót-szeretok. Amikor én egy ido után megkérdeztem a mamát, hogy miért is, erre az ; "mert az könnyebben jön" ...
a magyar nyelv olyan igényes, hogy ezzel az nehezebb is. Sokunk kényelembol ... ma is feladja azt ...
#1 Az EtruszkokrólMadarász László 2016-06-17 15:15
Szívesen olvastam volna a cikkben a Zágrábi Régészeti Múzeumban őrzött Nesi-hensu múmiát burkoló vászoncsíkokról. Elvileg a legrégebbi etruszk írásos emlék, ha jól emlékszem 1500 írásjellel. Ennél csak az villanyozna fel jobban, ha a magyar fordítását is olvashatnám már végre!
Ezen a linken megtekinthető a vászoncsíkok egy része: www.ancient-origins.net/.../Liber-Linteus.jpg
Arról is szívesen olvasnék már, hogy a rómaiak által az etruszkoktól átvett építészeti alapanyag az ókori beton (összetevők: égetett mész és vulkanikus tufa keveréke) valójában az ősi Hunniából származik, mégpedig a Szentléleki patak környékéről, mely a Pilis- és Visegrádi hegységeket választja el egymástól. Ugyanis a Pilis mészkőhegység, a Visegrádi hegység pedig vulkanikus eredetű. Vélhetően egész Európában itt volt egyedül megadva annak a lehetősége, hogy az ősi beton természetes úton is létrejöhessen: mészkő, tufa, víz, erdőtűz esetleg villám. Kis hazánkból etruszk közvetítéssel került a technológia a rómaiakhoz. A rómaiak az etruszkokhoz tartozó vidékről (Toszkana) szerezték be a tufát, de a Gall támadás után onnan egy időre kiszorultak. Ezért ragaszkodtak foggal-körömmel a Rómától kb. 200 km-re lévő Vezúvhoz. Hiszen nem tudták volna újjáépíteni különben a feldúlt várost!
Madarász László

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.