20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 szeptember 29, csütörtök

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete című munkájáról

Szerző: Hary Györgyné

Ismertetés / Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete című munkájáról I – III köt. Montreál, 1968, 1973, 1974 A szerző kiadása. Hary Györgyné /  Baráth Tibor “a magyar népek” kifejezést arra a legalább 10-12 ezer éves – létszámban sok-sok millióra tehető – ősi népcsoportra vonatkoztatja, amely a jelenleg magyarnak mondott nyelv ősi formáját használta, történelme folyamán pedig változatos szerepet játszott Ázsia, Afrika és Európa földrajzi tájain. A magyar nyelvemléknek egymástól igen távoli pontokon való feltűnése arra mutat, hogy jó néhány, ma élő nemzet történelme hajnalán eddig még ki nem derített módon ilyen “magyar” népcsoportokat olvasztott magába. A térképen egymástól messze lévő magyar foltokat nem kiinduló pontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak, ahova a magyar népek egy központi területről, a valódi őshazából a szélrózsa minden irányába kirajzottak. Elsősorban a Közel Keletről bizonyosodott be, hogy ott magyar fajú népek éltek, és részesei voltak az emberiség ősi magas kultúrájának /Mezopotámia, Egyiptom, a Földközi Tenger vidéke/.

Az I. kötetben a szerző a legközelebbi múltból, a hun korszakból indul ki. E kötet első része a “Hun-magyar testvériség Kárpátországban” címet viseli, a könyv második fele a két nép őshazáját tárgyalja a régi Keleten. A II. kötetben a kutató mélyebbre megy vissza az időben, s követi az afrikai, az Indus-völgyi és a közép-ázsiai /másként “turáni”/ kus népek nyomait. Azután bemutatja a magyar népeknek a nomád életformájú szemitákkal vívott küzdelmeit. A terjeszkedő, harcias szemiták Asszíriában, majd másutt is hont foglalnak, megszerzik a főhatalmat, átveszik a régi kultúrát és kivándorlásra késztetik az ott több ezer éve megtelepedett magyar népeket. A III. kötet elmondja, hogyan költöznek át a magyar nyelvű népek Európába, ahol új hazákat alapítanak.

Baráth Tibor e hatalmas körkép megrajzolásához összetett módszert alkalmaz, vagyis felhasználja a történettudomány különböző segédtudományainak eredményeit is. Helyet kapnak az írástörténet, a régészet, a nyelvészet és helynévkutatás, az embertan, a klímatörténet, a néprajz és mitológia tanúbizonyságai. Külön ki kell emelni, hogy adataiban bőségesen használja az utolsó évtizedekben megjelent külföldi tudósok munkáit. A történettudomány elsőrendű bizonyító anyaga azonban az írott szöveg, amely a benne megnyilatkozó nyelv révén perdöntő bizonyíték a népi személyazonosság megállapítására. Így Baráth munkájának gerincét a magyar nyelven írt, un. “Okmánytár” képezi.

Ennek anyagát hosszú és fáradságos úton gyűjtötte össze, s helyet kapnak benne a különböző sziklafeliratoktól kezdve a cseréptáblák, a kőemlékek és szobrok során át a hieroglifikus, geometrikus és jelképszerű ábrázolások is.

Baráth Tibor bizonyításait bőséges jegyzetanyaggal is támogatja, s az olvasó meglepődve tapasztalja, hogy mennyi új felfedezést tettek az őstörténet és a vele kapcsolatos tudományágakban az általa idézett nyugati tudósok. A könyv mondanivalójának sokszor meghökkentő megállapításait támogatja az a legújabban végzett kísérlet, amelyet a párizsi Sorbonne nyelvészei hajtottak végre: elektronikus számológépek segítségével megvizsgálták a világ összes kis és nagy, élő és holt nyelvét abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelvelemeiből, vagyis az ős-etimonokból.

Az eredmény a következő volt:

az angol nyelv 4 % ős etimont tartalmaz
latin 5 % “
őstörök, türkmén 26 % “
héber 5 % “
Csendes-óceáni nyelvek 7 % “
indiai munda-khol 9 % “
tibeti, szankszrit 12 % “
Végül a magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz

Ez az elképesztő százalékarány újabb bizonyítéka a magyar ősiségnek és alátámasztja a Baráth Tibor könyvében foglaltakat.

Budapest, 1977. jun. 9.
Hary Györgyné

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Hozzászólások