Az I. kötetben a szerző a legközelebbi múltból, a hun korszakból indul ki. E kötet első része a “Hun-magyar testvériség Kárpátországban” címet viseli, a könyv második fele a két nép őshazáját tárgyalja a régi Keleten. A II. kötetben a kutató mélyebbre megy vissza az időben, s követi az afrikai, az Indus-völgyi és a közép-ázsiai /másként “turáni”/ kus népek nyomait. Azután bemutatja a magyar népeknek a nomád életformájú szemitákkal vívott küzdelmeit. A terjeszkedő, harcias szemiták Asszíriában, majd másutt is hont foglalnak, megszerzik a főhatalmat, átveszik a régi kultúrát és kivándorlásra késztetik az ott több ezer éve megtelepedett magyar népeket. A III. kötet elmondja, hogyan költöznek át a magyar nyelvű népek Európába, ahol új hazákat alapítanak.
Baráth Tibor e hatalmas körkép megrajzolásához összetett módszert alkalmaz, vagyis felhasználja a történettudomány különböző segédtudományainak eredményeit is. Helyet kapnak az írástörténet, a régészet, a nyelvészet és helynévkutatás, az embertan, a klímatörténet, a néprajz és mitológia tanúbizonyságai. Külön ki kell emelni, hogy adataiban bőségesen használja az utolsó évtizedekben megjelent külföldi tudósok munkáit. A történettudomány elsőrendű bizonyító anyaga azonban az írott szöveg, amely a benne megnyilatkozó nyelv révén perdöntő bizonyíték a népi személyazonosság megállapítására. Így Baráth munkájának gerincét a magyar nyelven írt, un. “Okmánytár” képezi.
Ennek anyagát hosszú és fáradságos úton gyűjtötte össze, s helyet kapnak benne a különböző sziklafeliratoktól kezdve a cseréptáblák, a kőemlékek és szobrok során át a hieroglifikus, geometrikus és jelképszerű ábrázolások is.
Baráth Tibor bizonyításait bőséges jegyzetanyaggal is támogatja, s az olvasó meglepődve tapasztalja, hogy mennyi új felfedezést tettek az őstörténet és a vele kapcsolatos tudományágakban az általa idézett nyugati tudósok. A könyv mondanivalójának sokszor meghökkentő megállapításait támogatja az a legújabban végzett kísérlet, amelyet a párizsi Sorbonne nyelvészei hajtottak végre: elektronikus számológépek segítségével megvizsgálták a világ összes kis és nagy, élő és holt nyelvét abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelvelemeiből, vagyis az ős-etimonokból.
Az eredmény a következő volt:
| az angol nyelv | 4 % ős etimont tartalmaz |
| latin | 5 % “ |
| őstörök, türkmén | 26 % “ |
| héber | 5 % “ |
| Csendes-óceáni nyelvek | 7 % “ |
| indiai munda-khol | 9 % “ |
| tibeti, szankszrit | 12 % “ |
| Végül a magyar nyelv | 68 % ős-etimont tartalmaz |
Ez az elképesztő százalékarány újabb bizonyítéka a magyar ősiségnek és alátámasztja a Baráth Tibor könyvében foglaltakat.
Budapest, 1977. jun. 9.
Hary Györgyné