20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 december 18, szombat

A csakrarendszer és az aurarendszer

Szerző: Sound

Az emberi test másik nem látható rendszere a csakrarendszer és az aurarendszer

Összekötő és bevezető rész:

     Mint ahogy már a bioritmus elméleténél említettem, minden élőlény rendelkezik bioenergiával, melyet az élelem hasznosításával nyer. Az élőlények az energiát szervezetük fenntartása, és az életvitelüknek megfelelő cselekedetek elvégzésére használják fel. Fejlettségi szintjüktől függően más a táplálékforrásuk, és mások a napi cselekedeteik, ettől függ a napi energia bevitelük is. Minél fejlettebb egy élőlény, annál több szervvel rendelkezik, és szervezetében annál több fizikai és kémiai reakció zajlik le élete folyamán.

     A szervezetünket egy másik energiaforrás is helyén tartja és táplálja: a környezet.

Ezek a szél, a nap, a föld mágneses tulajdonsága, levegője, és egyéb életünkre ható erőik, összefoglalva, a földet körülvevő, létünket, életben maradásunkat alapvetően meghatározó, a Földet, mint bolygót, körülvevő „energiamező”. Ebben az energiamezőben, ebben a környezeti hatásokkal telített közegben váltunk a mostani emberré. Az emberré válás folyamán fokozatosan egyre nagyobb fizikai, erőnléti és környezeti hatások értek bennünket. A testünket felépítő anyagforrások a Föld anyagai („Ember, emlékezz, porból vagy és porrá leszel”). A Földet helyén tartó hullámok és egymásra ható erők, a bennünket helyünkön tartó és fizikai testünket kialakító erőkkel megegyezik. Részei vagyunk a Földnek, és a buddhista tanítások szerint, részei minden előttünk létrejött teremtménynek is. Ez most a kereszténység tanaihoz képest eltérően hangzik, de most nem a hitről írok, hanem alátámasztott, kimutatott tényekről. Különben a teológiai filozófia (hittudományi bölcselet) szerint, a lényeg, hogy a teremtés, és az emberré válás, valamilyen formában kötődjön az Istenatyához, és a most bemutatni kívánt elmélet ennek egyáltalában nem mond ellent. Ugyanis a természet egymásra épültsége, és maga az emberi test is egy csoda. (Lehetett földenergiából gyúrt, és teremtő energiából „lehelet”, lehetett energiából táplálkozó, nem éhes Ádám, és a bukás után fájdalmat érzékelő fizikai testű ember. Hogy hogyan jön ide az alma, és a kígyó, erre most ne térjünk ki. Ennek a témának több tízezres tanulmánya, könyve található világszerte, és az istenhez való kapcsolódás már évezredek óta foglalkoztatja az embert.)

     Az ember, környezetben maradásának és felépítésének szoros összefüggésére, az első ember űrbe való kiküldésekor jöttek rá a tudósok. Gagarin megkerülte a Földet. Földet érése pillanatában már alig állt a lábán. Karanténba került. Az akkori Szovjetunió nagyon titkosan kezelte ezt az esetet. A vizsgálatok után kiderült, hogy Gagarin földkörüli pályán való űrutazása következtében, a teljes vérkeringése szétesett. Az erekben a vér, nem a hagyományos rendszer szerint folyt, hanem, hol ellentétesen, hol az ereken belül örvényesen, hol megállt. A szív, és a szívet beidegző ideg ennek hatására szintén, többször leállt. Életének megmentésén tudósok és orvosprofesszorok hada munkálkodott. A Szovjetunió kormánya nem engedhette meg a halálát, a fennálló helyzetet hatalmi, tekintélybeli kérdésként kezelte. A tudósok, kizártak már minden vírusos és bakteriális fertőzést, és nem találták az okát a rendszer szétesésének. A megoldásra több nap után jöttek rá. Gagarin napról, napra kicsit jobban érezte magát, tehát a betegség a földtől való elszakadás következménye lehet. A vér összetétele, főleg fémes elemekből épül fel (vörösvértestképzés, vas). A föld mágneses hálóval rendelkezik, e szerint alakult ki az érrendszerünk is. Az űrhajóban semmilyen mágneses rendszert Gagarin, közvetlen személyes terében, nem vitt magával. A beteget nagy kisugárzású mágnessel kezelték. A vér a megfelelő helyen és ütemben kezdett folyni. Űrutazásának következményeként megbecsült, de beteg „nyugdíjasként” élhetett, korán meghalt. Hogy balesete igaz volt-e, sokan kétségbe vonják.

     Manapság „nagy üzlet” a mágneses termékek eladása. A termékforgalmazók, és ügynökök, de maguk a gyárak is nagy profitot termelnek belőle. Én részemről a köveimet a Mátrában sétálva, vagy kőfejtőkben szerzem be, a mágneseimet pedig autóbontókban. A termékforgalmazók, és előadók igazat beszélnek a mágnes hatásaival kapcsolatban. Magam is több előadást meghallgattam. (A masszírozó ágyakkal és fotelekkel már nem teljesen értek egyet.)

     A földtörténet több millió éves. Ennyi idő alatt alakult olyanná, amilyen kb. i.u. 1700-ig volt. A XVIII. században, oly mértékben megindult a városodás, az iparosodás következményeként, és indult meg a természeti kincsek kibányászása, hogy ez, a föld hagyományos energetikai vonalait megzavarta. A megtört, meggyengült és eltérült mágneses vonalak, a föld törésvonalai, és az átrendeződött vízfolyások, a sűrűn lakott területeken egyre negatívabban hatnak az emberi szervezetre. A várostervezés miatt nem engedhetők meg, hogy a lakóhelyek építésénél figyelembe vegyék ezeket a negatívvá vált kisugárzásokat. Az emeletes házakban, egymás fölött, az összes emeletre kiterjed hatásuk. Mivel a lakások belterülete is elég kicsi, ezért alig lehet találni pár négyzetmétert, ami ne lenne valamilyen sugárártalomnak kitéve. Ráadásul a földsugárzás alapvonalai, bizonyos időközönként, napi ciklusokban, eltolódnak, majd bizonyos idő után eredeti helyükre visszatérnek. (A sugárzások felméretésénél ezt okvetlenül tudnunk kell, hogy az ágy az éjszakai órákban ne legyen sugárzás alatt.) A földsugárzásokon kívül, még az elektromos vezetékek, és árammal működő készülékek sugárzását is figyelembe kell venni (elektroszmog), így már egy kis lakásban nem is marad természetes, sugárzásmentes terület. Az ilyen lakásban élők testi egészsége egyre hanyatlóbb, és sajnos egyre fiatalabb korban jelentkezik. Mivel a városok levegője is olyan mértékben szennyezett, hogy a természetes impulzusok, az Egyetemes Energia részecskéi, azon nem tudnak átjutni, az emberek energetikai rendszere legyengült, és már alapvetően rosszabb esélyekkel indulnak a romboló sugárzások hatásaival szemben. Vannak olyan házak, utcák, melyekben nagyobb a halálozási, vagy érrendszeri betegségek aránya, de tudunk olyanról is, hogy meddőséget, potenciazavarokat, bénulásokat okoznak sugárzások, majd az abból való kikerülés gyors gyógyulást eredményez. A negatív sugárzások kivédésére, köveket, érceket, mesterséges mágneses tereket alkalmazhatunk.

     A földet körülvevő energiamező, olyan finomságú anyagokból épül fel, amit már nem határozhatunk meg anyagként (nem kézzel fogható, nem egyértelmű kémiai vegyület, normál szemmel nem látható, jelenlétét életünkben tudatosan nem észleljük). Az energiamező, egy bizonyos, eddig meg nem határozott energia megnyilvánulása. Különleges műszerekkel (vagy különleges látással rendelkező emberek, „látók”) megfigyelése alapján, elszigetelt, lüktető pontokból, szikrákból és felhőkből álló, meghatározott forma, szövedék. Frekvenciában mérhető elektromos töltéseket tartalmaz. Fizikai tanulmányaink és insmereteink alapján, ezen sincs semmi kivetnivaló.

     A földet körülvevő felső rétegek masszívnak tűnnek, búrát alkotnak, mely védi a Földet a külső világegyetem hatásai ellen, és nem engedi kimenni a világűrbe a Föld életelemeit. Ózonrétegnek hívjuk. A földön megtalálható elemek atomi, és még annál kisebb bontású részecskéit is tartalmazza. Az ózonréteg alatti és a Földfelszín közötti rétegekben, különböző mennyiségben található az Energiamező. A Földön lévő minden, élő és élettelen testen áthalad, ezeket összeköti egymással, egy teljes egységbe foglalva a Földön lévő összes ismert vagy ismeretlen testes anyagot, élőlényt. Ezért a kutatók Egyetemes Energiamezőnek nevezték el. A Földön minden létező anyag összeköttetésben áll ezzel az Egyetemes Energiamezővel. Ebből a szinte magasan szervezett szövedékből, rendszeres kiválások és újbóli visszatérések jönnek létre, örvénylő, vagy felhőszerű fonatok formájában az anyagok, élőlények és az Energiamező között. Egy kicsit olyan, mint a TV vagy rádió. Van az adást közvetítő, s ha van hozzá készülékünk és antennánk, amivel lehozzuk, megfogjuk a hullámot, vehetjük az adást. Az adás vételének semmilyen mennyiségi korlátja nincs. Ha van sugárzás, nincs megkötve, hogy csak 100 készüléknek megfelelő vételt biztosít, számtalan háztartás élhet vele a sugárzás körén belül. Így van ez az energiával is. 


A csakra és a csakrendszer:
     Az emberi szervezet antennája a csakra, készüléke a test. A csakra annyiban különbözik a TV antennától, hogy nemcsak veszi az adást, hanem a szervezetében átalakítja és mások részére felvehető formában, továbbsugározza, vagy visszaküldi eredeti adójához az Energiamezőbe. A TV esetében, ezt is a készülék végzi el.

     A csakra, szanszkrit szó, és kereket, kört jelent. Külalakja hasonlít a papírból készült tölcsér alakjára. Állandó, körkörös, szívó és kidobó mozgást végez. Olyan, mint a szélörvény, vagy a vízörvény. A csakrák elnyelik, beszívják a légtérben jelen lévő Egyetemes Energia, számukra megfelelő rezgésű töltéseit. A hozzájuk tartozó szervnek előkészítik, megfelelő állapotra és rezgésszámra bontják, és így továbbítják a szervnek, vagy szerveknek, kisebb energiapályáknak, mirigyeknek, hogy táplálja őket (energiával lássa el).

     Az emberi szervezet az Energiamezővel rendszeres energiacserét folytat a testén lévő „örvényeken”, csakrákon keresztül. A gerinc vonalában és a koponyában helyezkedik el a hét fő csakra, ezek energiaközpontok. Maga a gerincoszlop pedig, a legerősebb energiaáramlással rendelkező energiacsatorna, Spirituális (testetlen, anyagtalan) csatornának nevezik, vagy Susumnának is hívják. Az energiacsatorna köti össze a csakraközpontokat. Az energiamozgás iránya a fejtetőből fut lefelé, a törzs aljáig. Maga a csatorna minkét végén töltődik energiával. (Az energiacsatornában, egyenes gerinccel ülve, felgyorsul az erők áramlása, ezt vegyük figyelembe, amikor több energiára van szükségünk, fizikai, szellemi vagy lelki tevékenységeink közben. Régen a gyermekeknek, hátul össze kellett fonniuk kezüket tanítás közben, ha már nem írtak, ezáltal csak egyenesen tudtak ülni, és a levegőt is jobban vették. Koncentráló képességük a legjobb fokon működött. Figyelmükkel és viselkedésükkel nem is volt annyi probléma, mint manapság, és kevesebb volt a gerincferdüléses gyermek is. Ha pihenni akarunk, akkor egyenes gerinccel feküdjünk.)

     Az energiaközpontokat vehetnénk speciális szerveknek is, ugyanis a bekerülő magas frekvenciájú energiát átalakítja a kisebb frekvenciájú csakrák és szervek részére felvehető formára, és mindegyiknek a megfelelő energiaszintet továbbítja. Képes a túltelítődést, vagy romboló energiákat elkerülni, önmaga kapuinak lezárása által (védőernyő). Az energiaközpontok az emberi szervezet fizikai és lelki folyamatait egyaránt irányítják. A fizikai testünkben azon pontokban találhatók, ahol a test, a fő idegfonatokat tartalmazza. Ez nem lehet véletlen egybeesés. Míg a fő idegfonatokat látjuk (fizikai megnyilvánulás), a csakra örvényeket nem.

     A csakrák által létrehozott örvénymozgást azonban látható formában is észlelhetjük, ha ingát helyezünk a csakra fölé. A nyugalmi állapot elérése után az inga, szabályosan működő csakra esetén, jobbra indulva köröket ír le, illetve az óramutató járásával megegyezőket. Amennyiben ez nem történik meg, a csakra és a hozzá tartozó szervek, és lelki megnyilvánulások, nem működnek, vagy csökkenten működnek, részben, vagy teljes egészében betegek, még annak ellenére is, hogy más, egyéb rendszerek ezt az állapotot igyekeznek kiegyensúlyozni, vagy máshonnan feltölteni, így sokáig a megbetegedés nem is észlelhető. Az ingának a csakra fölött különböző mozgásai lehetnek, ezek a hozzáértő „ingadiagnózist” adók számára, megfelelő útmutatást adnak a csakra és a hozzá tartozó szervek állapotáról. Maguk a szervek is tartalmaznak kisebb átmérőjű csakrákat, sőt testszerte különböző szövetgócoknak is van kisebb csakra örvénye, hogy a szervezet soha ne eshessen ki az energiacseréből, akkor sem, ha a fő csakra „eldugul”, nem működik.

     A kisebb átmérőjű csakrákat, energiapontokat, melyeket egy kezdő és egy végső pont között, energiavonal fog össze, meridián pontnak, a vonalat pedig, meridián vonalnak nevezzük. A meridián vonalak a szervezet, már adott biológiai, és az Egyetemes Energiamezőből kapott nem finomtestes energiáit (elektromos, az anyag és finomtestes energia közötti impulzus) közvetíti, osztályozza, osztja szét és veszi vissza a körforgásba. Tehát minden egyes csakraleágazás, minél messzebb esik a fő csakráktól, ami szellemi energiát hordoz, annál fizikálisabb energiaszintre bontódik.

     Az energiaközpontok (fő csakrák), különböző rezgésszámú finomabb energiát vesznek fel, és adnak vissza a környezetükben lévő Egyetemes Energiamezőnek, amit később egy másik anyag vagy élőlény szippant be magába, mivel erre a rezgésszámra van szüksége energiapályájának feltöltésére. Ezt a finomabb rezgésszámú Egyetemes Energiamezőből származó energiát nevezik „isteni energiának”, orgonnak, pránának, kínek, csínek. Ezek a rezgésszámok bizonyos fényként és színként jelennek meg a látás, érzékelés világában. Ennek felismerése segít aurafotózás alkalmával.

     Minden csakraközponthoz kapcsolódik egy belső elválasztású mirigy, egy fő idegfonat (mely a szervekkel van összeköttetésben), és egy vagy több érzelmi megnyilvánulás. Ugyanis a szervek (és ez által a csakrák is), egyben az ember érzelmi életével is összefüggnek. Valamint mind az öt érzékszervünk kapcsolódik egy fő csakraközponthoz.

     A csakraközpontokat, (de a kisebb csakrákat is,) névvel és számokkal különböztetik meg, elhelyezkedésük szerint a gerincoszlop aljától, felfelé haladva a koponyatetőig. Az első (1.) csakra a két láb közötti gátnál található, és lefelé, álló helyzetben, a föld felé nyitott tölcsér. Gyökér-csakrának hívják. A koponyatetőn lévő Korona-csakra, álló helyzetben, az ég felé nyitott. Ő a hetedik (7.) csakra. A többi fő csakraközpont, az emberi test elülső, és háti részén is nyit csakra örvényeket. Az elől lévő csakra örvények a fizikai test érzőközpontjaival vannak kapcsolatban, míg a hátulsó az akarati központokkal. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy a tudatos és tudatalatti (ösztönös) megnyilvánulásokkal vannak összefüggésben. A Korona-, a Harmadik Szem- és Torok-csakra az értelmet irányítja. A többi csakráknak az elülső része inkább érzelmi vezérlésű, és a megértésre, míg a hátulsó része inkább akarati vezérlésű, és a megvalósításra irányul.

Csakra

hozzá tartozó mirigy

hozzá tartozó érzékszerv

testtáj és szervek

1. GYÖKÉR

Mellékvese

érintés

gerincoszlop, vesék és a hólyag, koponya, vegetatív idegrendszer

2. KERESZTCSONTI (vagy Köldök)

Ivarmirigyek

 

szaporodási rendszer, medence, láb és lábfej

3. NAPFONAT (Solar plexus)

Hasnyálmirigy

 

gyomor, máj, epehólyag, lép, idegrendszer, hasüreg az emésztőrendszerrel

4. SZÍV

Csecsemőmirigy

 

szív, vér, bolygóideg, keringési rendszer, tüdő alsó része, és mellkasüreg

5. TOROK (Mellkasi)

Pajzsmirigy

hallás, szaglás ízlelés

tüdő, hörgők és hangképző szervek, száj, torok, vállak, karok, kezek, és a nyirokrendszer

6. HARMADIK SZEM

Hipofízis (Agyalapi mirigy)

látás

alsó agyrészletek, kisagy, bal szem, fülek, orr, központi idegrendszer

7. KORONA

Tobozmirigy

 

felső agyi részek, nagyagy, jobb szem

 

 

Csakra

Érzelmi, szellemi, vagy lelki funkciók

1. GYÖKÉR

Fizikális akaraterő és nemzés, fizikai élni akarás, fizikai küzdőszellem

2. KERESZTCSONTI (vagy Köldök)

Fizikai és szellemi erőképesség, alaposság, sexuális energia partnerkapcsolatok és önbecsülés 

3. NAPFONAT (Solar plexus)

Személyes erő, vágy, érzelmi erőforrás

4. SZÍV

Szeretet, együttérzés, az emberek szolgálata, tudat, egység, harmónia

5. TOROK (Mellkasi)

Önkifejezés, másokkal való megértetés, közlés képessége (kommunikáció), az önkifejezés alkotásban való 

6. HARMADIK SZEM

Magasabb képzelőerő (fantázia), ösztönös megértés (intuíció), és a legfelsőbb igazság nem tanult, és nem tapasztalt, ösztönös felismerése (megvilágosodás)

7. KORONA

Szellemi tudat és tetterő, a megértés által, minden helyzetben elfogadott élni akarás, az élet végigélésének akarása, tudatos és kívánt „sorselfogadás”

  A csakrák szerinti beosztások nem teljesen egyeznek a meridián beosztásokkal, ez senkit ne zavarjon meg, mindkettő teljes és igaz elméleten és gyakorlaton alapszik. A meridián rendszerrel a testet fizikai formában gyógyítjuk. A biológiai, és az alacsonyabb, „nehezebb” rezgésszámú, féltestes, nem látható, de mérhető és pontosan meghatározott pályán működő, elektromos energiát (csít, pránát, kít) tartalmazza. A kínaiak minden élet-erő energiát Csí-nek neveznek. Az indiaiak különbséget tesznek a Pránán belül, hogy finomabb vagy durvább testrendszerekre összpontosulnak-e, és mit irányítanak, beosztásukban öt Prana van. A Japánok az élet-erőt Kí-nek nevezik, és a pontokat cubóknak.

Az emberi test másik nem látható rendszere a csakrarendszer és az aurarendszer / II.

 


Prev Next »

Hozzászólás  

+1 #1 Tibike33@citromail.huBartus Tiborcz 2012-08-15 14:37
Mostanában majdnem minden nap találok olyan anyagokat az Interneten, hogy ha kutya meg enné , biztosan megveszedne.Azt olvasom az egyikben , mérgezik a konyha sót, az oltóanyagok fertőzőek, repülőkből vírusokat permeteznek, S a ez mind igaz, akkor a saját kormányaink a nemzet ki irtásán dolgoznak, ami részemre hazugság , megtévesztés és ijeszgetés, amit a nemeztünk ellenségei terjesztenek.
Ma már minden gyermek is tudja, hogy az egész Univerzum , energia háló horizontális és vertikálisrétegeivel vannak el választva, amelyekkel a Dimenziók határolódnak. Ugyan ez megtalálható a női petesejt és a férfi ivar sejt egyesülése után. Mely asztrális hálózat határozza meg a sejtek osztódását, sejt szövetek tagolódását, szerveink ként. Minden egyes szervünk meghatározott időrendben, növekszik, épül és meghatározott shema szerint fel építi az egész emberi testet. Mely asztrális hálózat az emberi lélek, csakrák és az Aura energia rendszer egységében meghatározza a Fétusz, Embrió és az ujszülőtt - majd később az egész emberi testi, szellemi és lelki létét.Hogy manapság rengeteg beteg gyermek jön a világra, nem nevezve meg a velük született betegségeket, de gondoljunk arra, hogy a szülők milyen idegállapotban vannak, milyen a lelki nyugalmuk- vagy nyugtalanságuk. Miben hisznek Istenben, vagy az Ördögben , vagy az arany -borjúban- ami nem más minta pénz imádata.
Most már el érkezett az ideje, hogy eldobjunk minden dogmát és hitetlenséget, támaszkodva az egyetlen teremtő Istenre és a bennünk élő és mindent meghatározó lelki kapcsolatra a teremtővel.( Egyszerű példa, a gyermek fog nélkül születik, és amikor elkezdenek nőni a tejfogai , minden meghatározott rendszerint jön és növekszik, másféleképp mint a metsző fogak stb. ezek is az asztrális háló segítségével, ami részese az Univerzumi Dimenzió hálónak. Ezek vagyunk, legyünk már egységesek Magunkban, nemzetünkben és Istenben. Akkor minden jóra fog fordulni, biztosítva a nemzeti megmaradást és proszperítást.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Hozzászólások

Honlap ajánló