20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 szeptember 05, szerda

Tarih-i Üngürüsz és a műről

Szerző: Mahmud Terdzsüman Geönczeöl Gyula és Blaskovics József

ARRÓL SZÓL, HOGY ÜNGÜRÜSZ TRÓNJÁN GEJZA LETT A KIRÁLY

Az elbeszélő szavai szerint:
Amikor Gejza megjött és Üngürüsz trónjához érkezett, fejére tették az uralkodói koronát. Az említett ország királya lett, és uralkodni kezdett. De amikor (Szalamon] király ellen harcolt, akkor megesküdött, hogy ha majd megjön a sikeres alkalom, a csata helyén egy várat és egy hatalmas templomot fog építeni.

Mivel a háborút (megnyerte), eljött ez az atkalom is. Mivel a hegyek közt élő híres Vács nevű szenttől is ilyen tanácsot kapott látogatása alkalmával, most elhatározta, hogy esküjét megvalósítja. Ezért azon a puszta hegyen egy nagy templomot és kolostort építtetett. Azután, esküje szerint, a csata színhelyén egy várat és benne egy hatalmas templomot építtetett. Peste városát pedig a templom részére alapítványul adományozta.

Miután Üngürüsz trónjára került és király lett, testvérét, Ladiszlauszt erdélyi bánná nevezte ki. De most történetünkkel megérkeztünk Szalamon királyhoz, aki csatavesztetten Pozson várába menekült, s eltelve keserűséggel ott-tartózkodott. Azután egy nap a következő levelet írta a császárnak: "Hatalmas császár! Tudomásod van arról, hogy milyen szerencsé

tlenség és baj szakadt, a fejemre. Most tehát a hatalmas császártól a kérésünk a következő: szíveskedjél nekünk segítséget nyújtani és engem támogatni."
Így könyörgött. Mivel ez a könyörgés őszintének látszott, a császár összehívta a dívánt, és a bégekkel tanácskozó tárgyalást kezdett. De némelyik bég nem mutatott beleegyezést, mások pedig így szóltak: "Hatalmas császár! Szalamon királynak segítettél, a trónra ültetted, ez a sérelem, ami őt érte, úgy tűnik fel, hogy magát a hatalmas császárt érinti. A döntés [ebben az ügyben] a császáré!" - mondták.

Ez után a tanácskozás után azt a parancsot adta vezíresnek, hogy gyűjtsenek katonaságot, menjenek a király segítségére, és ültessék vissza trónjára.

Míg az előkészületek folytak, a császár környezetében volt egy Gejza királyhoz húzó egyén, aki ezekről a történtekről részletesen értesítette Gejza királyt.

A király pedig a császár vezíreinek a következő levelet küldte: "Szolgáljon tudomástokra, hogy én ezt az országot a kardommal szereztem. Most pedig az a hír terjedt el, hogy az ország [visszaszerzéséért] katonaságot gyűjtötök, hogy ellenem támadjatok, és az országot Szalamon királynak visszaadjátok. Az igazság azonban az, hogy Szalamon király egy országát vesztett egyén. Abban az esetben, ha ellenem jöttök, amíg ép egészségben leszek, és a szemem látni fog, olyan nincs, hogy saját magam jószántából [az országot] nektek adom. De ha mégis az összegyűjtött katonasággal ellenem jöttök, elhatároztam, hogy erőinket összemérjük. De szíveskedjetek [tudomásul venni], hogy egy országát vesztett személy miatt mennyi harcnak, csatának és pusztulásnak lesztek okozói. Igyekezzetek valamilyen módon lebeszélni a császárt. Cselekedetetek szerint részesültök majd ellenértékben." [Erre] esküt tett (a király].

Amikor a császár vezíres ezt az értesítést elolvasták, a király pártjára hajlottak, a császár színe elé járultak, és így szóltak: "Hatalmas császár! Leveleket küldtél a tartományok bégjeinek azzal a paranccsal, hogy gyűjtsenek katonaságot. Íme, a katonaság összegyűlt. A helyzet azonban az, hogy a király azt az országot kardjának csapásával szerezte. Az is szolgáljon tudomásodra, hogy Lehország királya az a pártján van, és segítséget nyújt neki. Aztán ha most ellene megyünk, az egész Üngürüsz tartományának seregeit összegyűjti, és a leh uralkodó is útra kél seregével. Az erdeli tartomány bánja pedig testvére neki, s biztos, hogy összevonja Dimiskár és Szebis seregeit is, és (ellenünk] hozza. Mi pedig megyünk, ők meg jönnek ellenünk, és harcolni fogunk egy olyan személyért, aki rangjavesztett és koronáját szélnek eresztette. Nem tudjuk, hogy a szerencse kinek fog kedvezni. Határozatunkban nem mutatkozik szerencse országunk számára. A parancs [azonban] a hatalmas császáré!" Így válaszoltak. Ekkor a császár is meggondolta, hogy ebből a dologból a végén nagy baj és óriási pusztulás lehet, aminek beláthatatlan vége lesz. Végül is megnyugodott, és lemondott a hadjáratról. "Legalább egy kevés katonaságot [testőrséget] adjunk neki, hogy kérése ne maradjon eredménytelen" - adta ki a parancsot néhány bégnek. De végül azok sem mutattak hajlandóságot Szalamon iránt, és így az egész hadi készülődés semmivé vált.

Ezek után a király azt hitte, hogy a császár vezírei saját maguk határoztak így, megköszönte nekik, és örök barátok lettek. Miután a császárt hadjárat indításáról lebeszélték, Gejza a gondok tengerébe merült, vajon a végén Szalamon királlyal hogyan alakul a helyzet. "Mivel Szalamon király épségben van - így szólt egy nap -, nem vesztegeti az idejét, hanem állandóan lesi ellenünk az alkalmat. A mi sérelmünk is felejthetetlen, ezért erre a bajra az az orvosság, hogy gyerünk és rohanjuk meg Pozson várát, vegyük ostrom alá, ő magát kerítsük kézre, hogy rosszaságától és gonoszságától megszabaduljunk!" Azonnal katonaságot gyűjtött, s [elindult] a szárazföldön sereggel, a Dunán hajóhaddal, és egy nap hirtelenül körülzárta a várat, és az erődöt ostrom alá vette. Mindkét oldalról megszólaltak az ágyúk. Ekkor Szalamon király látta, hogy rosszra fordult a dolog, a képmutatás [gondolatával] kezdett foglalkozni, és a következő üzenetet küldte Gejzának "Egész életemben tudtam, hogy egy barátom sincs és hogy senki sem lesz hű társam. Ezért mostantól kezdve saját magam [elhatározásából] véglegesen lemondtam a hatalom utáni vágyról, és ezekről a tájakról levettem valóban a kezem.

Mit akartok még tőlem, mi a vádatok és kívánságtok ?" Miután ezt a választ küldte, esküvel megfogadták [Gejzával], hogy megsemmisítik a közöttük levő ellenségeskedést, és felépítik a barátság épületét. Azután az említett vártól felkerekedtek, és Szekszárd várába mentek. Ott Üngürüsz országát három részre osztották, egy részt Szalamonnak adtak, két részt pedig Gejzának. Azután eltávoztak onnan, Szalamon visszatért Pozson várába, Gejza király pedig bevonult székvárosába, ahol még három évig élt. Azután az idők királya lezárta szemét, eltávozott ebből a világból, és meghalt. Abban a templomban temették el, melyet Vács várának építésekor emeltetett.

Vers
Lehunyta a szemét a világ elől Gejza is,
Senkivel sem köt barátságot a világi elmúlás.
Mindenki, aki erre a világra jön, [egyszer] útra kel,
Akár alávaló, akár kiváló [ember] az, oh tiszteletre méltó [olvasó].

EZ AZ ELBESZÉLÉS ARRÓL SZÓL, HOGY LADISZLAUSZ KIRÁLY LETT ÉS AZ Ő TÖRTÉNETÉRŐL.

A világtörténelem krónikásai és Ádám fiai kalandjainak mesteri elbeszélése és könyvei szerint úgy szól az elbeszélés, hogy amikor Gejza király eltávozott a világból, Üngürüsz országa király nélkül maradt. De abban az időben a királynak a testvére, Ladiszlaus Erdel tartományának bánja volt, s mivel a király meghalt, Üngürüsz bégjei és magas rangú emírjei együttesen Ladiszlauszhoz mentek felajánlották neki a királyságot, és meghívták a trónra. De Ladiszlaus azt mondta, hogy neki nincs szüksége a királyságra, nem mutatott határozott beleegyezést, és nem fogadta el a (meghívást). A tartomány bégjei és nagyjai azt mondták, hogy végül is emiatt az ország pusztulásnak indul és az ellenség gonoszsága le fogja taposni őket. (Ismét) összejöttek, közös akarattal Ladiszlausz színe elé járultak, és igyekeztek őt rábeszélni. Ladiszlausz látta, hogy nem fogadják el az ő véleményét, végül is elfogadta a királyi méltóságot, s királlyá választották. De a bégek azt kívánták, hogy meg legyen koronázva, mert addig nem egyeznek bele, hogy megkezdje az uralkodást.

Ugyanis a krónikás úgy beszéli el, hogy míg Szalamon király Pozson várában tartózkodott s ámbár kivetette a fejéből az uralkodás utáni vágyat állandóan azon töprengett, és mindig kereste az alkalmat, hogyan távolíthatná el Ladiszlausz királyt. Ladiszlaus kényszerű barátságban volt vele és amikor Üngürüsz trónjára lépett, Szalamonnak sok kincset és nagy vagyont ajándékozott. De Szalamonnak állandóan cselszövésen (járt az esze) és viszály felkeltésére törekedett. Végül is ennek a híre egy nap Ladiszlaus király fülébe jutott.

Ladiszlaus nem vette komolyan a dolgot és így szólt "Azzal, hogy ellenem tör, a maga élete ellen tör és remélem, hogy maga esik majd bele abba a verembe, melyet [nekem] ásott."

Szalamon azonban napról napra tovább folytatta a fondorkodást. Emiatt Ladiszlaus egy nap megragadta az alkalmat, elfogatta, Visegrád várába záratta, de egy idő múlva mégis szabadon engedte.

[Szalamon] látta, hogy a világi szerencse elfordult tőle, senkitől sem várhat segítséget, és senki sincs, akiben megbízhat. Ekkor elfogta a keserűség, és mardosta a bánat, mely tűzként égett elméjében. Eszébe jutott a sok átélt esemény számtalan kalandja. Látta, hogy mennyi szorongattatás között élte életét, hogy csak a szenvedés társult hozzá, a szerencse pedig elkerülte. Ekkor a világ boldogságát elméjéből elűzte, és az uralkodás utáni vágyat kebléből kitépte, a rosszakaratot szívéből kiutasította, a teljes lemondást, darócot és a szegénységet választotta.(80) Nagy fájdalmában saját hazáját elhagyta, idegen vidékre költözött és az elválás tengerébe vetette magát. Végül is (------------) tartományába való utazás közben elérte a végzet, és a Pola nevű várban temették el.

Vers:
Őt is láthatatlanná tette a világ. [Még akkor is, ha] az Igazság sahi rangra emelte életedet,
ez a világ olyan ház, melynek két kapuja van, senki sem maradhat ebben a házban örökké.

A krónikások tovább így beszélik: Ezenközben Ladiszlaus Üngürüsz trónjára lépett, de nem engedte, hogy véglegesen megkoronázzák. Ezekben az időkben hozzája tartozott Csehország, melyet ő foglalt el. Valójában ez [az ország] a leh királyhoz tartozott felesége révén, aki neki nővére volt. De valami oknál fogva Valadiszlaus nem volt jó viszonyban a cseh főurakkal, végül is a király elhatározta a hadjáratot a cseh főurak ellen. Összevonta hadait, mire a cseh főurak megrémültek, de egyikük sem mert vele szembeszállni. Ekkor a király behatolt Csehországba, s mivel senki sem állt ellen, nem került harcra a sor. Azután annak az országnak a főuraitól erővel elvette kincseiket, majd visszatért saját székhelyére. A cseh zsarnokok kincseiből egy Várad nevű híres helyen egy nagyszerű várat építtetett, melyben egy hatalmas székesegyházat is alapított.

Ladiszlaus király hősiességének a híre az egész országban elterjedt, és nagy nevet szerzett magának.
Abban az időben Firandzsija, Ingilija és Bertanija fejedelmeitől baráti követség érkezett hozzá, s felajánlották neki barátságukat és szeretetüket. Valadiszlaus király ezután még egyfolytában tizenkilenc évig uralkodott. Végül is Iszá prófétának ezerkilencvennyolcadik évében eltávozott a világból, és az általa építtetett váradi székesegyházban temették el, nevének és cselekedeteinek dicsőségére.

KOLOMANUSZ KIRÁLYRÓL SZÓL

Vers:
Az idő annak a helyét kijelölte a földben
Megtépázván nyakát és karjait.

Próza: A krónikások úgy beszélik, hogy Ladiszlaus királynak, miután visszatért a földbe, két fia maradt. Az egyiket Kolomanusznak, a másikat Almusznak hívták. A király még életében úgy végrendelkezett, hogy Almusz legyen az utódja, s őt tegyék meg Üngürüsz országának királyává. Ezt a végrendelkezést azonban [a főurak] nem fogadták el, és Kolomanuszt választották meg királynak, [és így Almusznak] nem volt sikere.

Mihelyt Kolomanusz trónra lépett, testvérét, Almuszt Erdel bánjává nevezte ki. Kolomanusznak is két fia volt, az egyiket Ladiszlausnak, a másikat Isztefánusnak hívtál;.
De amikor még erdeli bán volt, felépítette Dimiskárt, majd egy látogatásra [búcsújárásra] szánt székesegyházat építtetett benne. Dimiskárt várfalakkal és tornyokkal vette körül, és tökéletes erőddé alakította. Azután fellázadt testvére, Kolomanusz király ellen. Úgy tervezte, hogy meghívja Dimiskár megszemlélésére, és a benne épült székesegyház meglátogatására és megtekintésére. A látogatást arra akarta felhasználni, hogy ez alkalmat szolgáltat majd neki [a király] meggyilkolására. Amikor ennek a gyilkosságnak a tervét szőtte, a híre elérkezett Kolomanuszhoz, aki emiatt nagyon megharagudott Almuszra, és figyelemmel hallgatta [testvére] aljas cselszövésének és romlott gondolatának hírét.

Egy nap Almusz embert küldött a királyhoz, és meghívta őt. Miután a király tudott Almusz szándékáról, szíve mélyén bosszút forralt. A meghívás után a király felfegyverkezve elindult Dimiskárba. Abban az órában, amikor odaért, nem szalasztotta el az alkalmat, Almuszt és fiát, Bélát azonnal elfogatta, s mindkettejüket megvakíttatta. Azután életfogytiglani járadékot biztosított nekik, és elrendelte, hogy amíg élnek, Dimiskárban lakjanak.

Kolomanusz király pedig még huszonöt évig, hat hónapig és öt napig ült a királyi trónon. Amikor meghalt, Váradon temették el.

Vers:
Kolomanuszt a kor [szelleme] megsemmisítette,
Életének romba dőlt palotáját betakarta.
Ő maga elment, megmaradt utána a neve,
Senki sem veheti el a világi érdemét [?].

Próza: A hírmondók azonban úgy beszélik el [a történetet], hogy Kolomanusznak két fia maradt, az egyiket Ladiszlausnak, a másikat Isztefánusnak hívták. Mivel Kolomanusz eltávozott a világból,  Isztefanust ültették a trónra, fejére tették a hatalom koronáját, és elkezdett uralkodni.

De Isztefánus király bizonyos mértékben zsarnok és vérszomjas egyén volt. Zsarnoksága és vérszomja hírhedtté tették őt a világon.

De fentebb említették, hogy Kolomanusz király (Almusz fiát) Bejlát Dimiskárban megvakíttatta, aki Isztefán király idejében is ott lakott és élt.

Ő is megrémült Isztefán király kegyetlen zsarnokságától és vérszomjától, és kétség esett a szívébe. "Ez egy könyörtelen ember - így szól [magában] -, vakságomra való tekintettel sem fog nekem irgalmazni, aztán valami ürügy alatt meggyilkoltat."

Félelem fogta cl a szívét, és félelmében [még] a nevét is megváltoztatta, elhagyta az országot, és idegen (földre] menekült. Kosztantinijje vidékére ért, esdekelve borult Kosztantin uralkodói trónjához, és teljes egészében elbeszélte történetét. Kosztantin Almusz állapotáról tudomást szerzett, megbecsüléssel [fogadta], megsajnálta, Rúm országában egy helyet adományozott neki, és egy várat építtetett számára, melynek Kosztantinijje nevet adott. Ott élt Almusz jó ideig, aztán eltávozott a világból.

Vers:
"Ő is útra kelt nagy sóvárgással,
Átadta a lelkét ezernyi bajával.
Öröktől fogva [így] szokott lenni a világon,
Minden tavasz végezetül őszre fordul.

Próza: De a hírmondó szavai arról értesítenek, hogy Valadiszlaus király, aki Almusznak atyja volt, életében Almuszra hagyományozta trónját, de nem nyerte el, mert testvérének, Kolomanusznak volt sikere [a trón elnyerésében]. Miután Isztefánusz király elől elmenekült és Rúm tartományában halt meg, eljöttek érte, és hazavitték holttestét. Mivel atyja ráhagyományozta a királyságot, királyhoz illő halotti szertartással temették el. Úgy, mint a többi királyokat, őt is Üsztüni Belgirád székesegyházában helyezték örök nyugalomba.

A regös elbeszélése [tovább] arról szól, hogy Isztefánusz királynak nem volt sem fia, sem lánya, de volt egy nővére, akit Szafijének hívtak. Annak volt egy fia, akinek Szaul volt a neve. Miután Isztefánusz király tizennyolc évig uralkodott, nagyon elaggott, és a végzet szabója életének ruháját darabokra tépte. Mivel elgyengült és életének végére ért, helyére nővérének fiát, Szault rendelte.

Rövid időn belül azonban ő is eltávozott a világból, és a sors az ő országának koronáját a szélnek eresztette.

Vers:
Ha valakit a világ forgása meg is örvendeztetett,
Utoljára mégis jajkiáltás lett a vége.

Próza: Fentebb meg van írva, hogy Isztefánusz király trónját testvérének fiára,  Szaulra hagyományozta, Kolomanusz király pedig Dimiskárban  Almuszt és Bejla fiát megvakíttatta. Bejlát azonban Üngürüsz bégjei Isztefán király gonoszságától megakarták védeni, mivelhogy vak volt. Ami azt az elbeszélést illeti, hogy Isztefán király trónját halála [előtt] nővérének fiára, Szaulra hagyományozta, de a végrendelkezését [a főurak] nem fogadták el, mert nem találták [Szault] alkalmasnak a királyi méltóságra. Végül is Bejlát ültették a trónra, és királlyá koronázták.

Bejla királynak négy fia volt. Az egyiket Gejzának, a másodikat Vladiszlausnak, a harmadikat Isztefánnak, a negyediket Alamusznak hívták.

Abban az időben azonban Lehországnak a határán élt egy hatalmas bégfi, aki Boruh néven volt ismeretes. Mivel Bejla király vak volt, ez a bégfi azt állította, hogy ő Kolomanusz királynak a fia, és az ország őt illeti. Ezt a vádat emelte [Bejla ellen]. Azután a rusz, leh és a többi tartományokban sereget gyűjtött, és átlépte Erdel tartományának a határát. Majd Bejla királynak levelet küldött, [melyben] ezt írta: "Ismerd el és vedd tudomásul, hogy Kolomanusz királynak valódi vérbeli fia vagyok, ennélfogva az ország engem illet." Ez volt a kívánsága.

Azután Bejla király Üngürüsz országának tapasztalt bégjeit trónjához hívatta, és ezt mondta nekik. "Egy Borh nevű személy azt mondja, hogy ő Kolomanusz fia. Most sereget gyűjtött és az országot akarja. Ti mit tudtok erről?" Kérdezte tőlük. A tapasztalt bégek így feleltek. "Mi magának Kolomanusz királynak a szolgái vagyunk. Erről nem tudunk, sem származását nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy ha tényleg Kolomanusz királynak a fia lenne, [ami történt, az], számunkra figyelmeztetés, hogy nem méltó egyén a kormányzásra, egy hamissággal teli romlott ember." Ezt a feleletet adták. Ennek ellenére viszály keletkezett az országban.

Így lévén [a helyzet], Üngürüsz tartományának néhány jeles bégje és fondorkodó embere titokban azt kezdte tervezni, hogy Boruhhoz mennek vele szövetkeznek, és eltávolítják a királyt. Mivel közben gonoszságuk kitudódott, és ennek híre a királyhoz érkezett, sokukat (a király] elfogatott és lemészároltatott. Azután kiadta a parancsot hogy gyűljön össze a hadsereg. De Boruh is közeledett Erdel tartománya felől. Mihelyt Bejla meghallotta, hogy közeledik, seregével ellene indult. Amikor egymással találkozott a (két] sereg, harcba bocsátkoztak. Hatalmas ütközet folyt le, végül is Boruh seregét legyőzték, többségét kardélre hányták.

Nagyon sok kiváló leh és rusz bég esett el, sokuk fogságba jutott, minden kincsük, vagyonuk zsákmányul és martalékul esett.

Azután Bejla király visszatért trónjára és a zsákmányolt kincsekből felépítette a Tata néven ismert várat és egy templomot.
A hírmondó [továbbá] úgy beszéli el, hogy Bejla király kilenc évig, tizenegy hónapig és két napig uralkodott, azután meghalt, és Usztolni Belgirádban temették el.

A halál végez, se nem sokat, se nem keveset
A sors ez, [mely] se nem vak, se nem látó.

A hírmondó szavai szerint tehát Bejla elköltözött a világból. Fentebb meg volt említve, hogy négy fia volt. A legidősebbet Gejzának hívták. Atyjának minden kincse-vagyona, koronája és trónja őrá szállott, (mert] őt tették meg királlyá.

A hírnök szava és a krónikás előadása a következő: Mihelyt Gejza lett a király és trónra lépett a szomszédos világ oszlopaihoz (81) kémeket küldött, hogy ott fürkésszenek.

Abban az időben, amikor Bejla király meghalt a nimcse tartomány császára Konradur volt. Ennek a keblében az a szándék csírázott ki, hogy összevonja seregét, és elfoglalja Üngürüsz tartományát. Ezzel a gondolattal parancsot küldött tartománya minden részébe, és elrendelte, hogy Bidzs környékére hatalmas sereget vonjanak össze.

Ekkor a királynak néhány kémje császárhoz érkezett. Mihelyt értesültek [a császár] helyzetéről azonnal visszatértek a királyhoz, és tudatták vele a császár szándékát és tervét. [A király] azonnal leveleket küldött szét Üngürüsz minden irányába parancsnokainak: "Mihelyt parancsom hozzátok érkezik, se egy pillanatot, se egy órát ne késlekedjetek, katonaságotokkal és fegyverzetetekkel azonnal jöjjetek elé !"

És az egész Üngürüsz seregeit mind összegyűjtötte. Abban az időben Pécsnek volt egy bánja akit Herrikusznak hívtak. Híres nyomorult (82) volt. A császár őt nevezte ki a nagy sereg fővezérévé és saját maga helyettesévé. Aztán megparancsolta, hogy a sereg induljon el, és foglalja el Üngürüsz országát. De Gejza király az eseményeket éberen figyelte, összegyűjtvén Üngürüsz seregeit, fel volt készülve [a csatára]. Aztán tanácsot tartott, melyen bégjeit buzdította, és így szólt: "A ti baráti hűségtek ebben a súlyos helyzetben fog megmutatkozni, én a császártól nem félek." Aztán díszköpenybe öltöztette, és megajándékozta őket, s ezzel mindenki előtt jó nevet szerzett magának.

Ebben az időben azonban Gejza királynak volt egy nővére és annak egy fia, akit Avoroznak hívtak. Az említett időben a hirvát tartománynak volt a bánja. Azon a vidéken híres-neves ember volt. Amikor meghallotta, hogy a király és a császár között mi történt, haragra gerjedt, összegyűjtötte az összes hirvát sereget, és a király segítségére ment. A király azonnal fővezérnek nevezte ki őt, és egy pihenőhelynyi távolságra előreküldte. Azután ő maga is elindult, és Bidzs irányába menetelt.

A császár beglerbégje, Herrikusz is megszámlálhatatlan nemcse seregével felkerekedett Pécsből, és elindult Üngürüsz felé. Egy nap Avaroz, aki a hirvát tartomány bánja volt és egy-két pihenőhelynyi távolságban járt a király előtt, értesült Herrikusz seregéről, s miután tudomást szerzett az ellenség állapotáról, azonnal üzenetet küldött a királynak, mely így szólt: "Hatalmas király, tudd meg, és légy elővigyázatos, mert a közelgő ellenség megszámlálhatatlan, és kevés híján összeütköztünk. Légy fegyvereiddel készenlétben, ki tudja, a helyzet mivé fog alakulni. Szíveskedj teljes erőfeszítésemet figyelembe venni, a ló hátáról le nem szállok, amíg az ellenséget el nem űzöm."

De közben az ellenség is nagy utat megtéve közeledett. Amikor reggel lett, Avaroz azonnal parancsot adott a fegyverek készenlétbe helyezésére. A hirvát és üngürüsz katonák harci felszereléseikkel állig felfegyverkeztek, aztán ő is felugrott a lovára. A nemcse katonák is megérkeztek, és habozás nélkül lovasrohamot intéztek a sereg éle ellen, de azt nem tudták áttörni. Oly hősiesen, hatalmasan és nagyszerűen harcoltak, hogy a csatatér földjét tulipánhoz hasonló vörös színűre festették, és olyan sokáig, hogy a világot beragyogó nap is már lehanyatlott.

A király is a csatatérre vágtatott, miközben a hirvát parancsnokok kardot rántva úgy rohantak a császárra, mint az éhes farkasok a juhokra, s a nimcse sereget összebonyolították. A heves harc közben látták, hogy az üngürüsz oldalon por száll fel, s a porfelhő, mint valami oszlop, az ég csúcspontjáig emelkedik. A porfelhőből töméntelen vértes katona és a király zászlai tűntek elő.

Amikor Henrikusz ezt látta, reszketni kezdett, és amikor a fővezér Avaroz őt meglátta, még jobban odalett. A nimcse sereget egy óra alatt szétszórták. A nemcse bégek és parancsnokok közül nagyon sok személyt kardélre hánytak, a hátramaradottak pedig megfutamodtak. A császár töméntelen vagyonát zsákmányul ejtették, és azonnal visszatértek hazájukba.

A hírmondó a továbbiakban előadja, hogy Gejza király még húsz évig, három hónapig, tizenöt napig ült a fejedelmi trónon és uralkodott. Iszá prófétának 1161-ik évében élete végére ért, és Belgirádban temették el.

Az élet alapja nem szilárd és rendíthetetlen.
A végén bekövetkezik az utolsó rossz. 28

ISZTEFÁN majd LADISZLAUS LETT A KIRÁLY


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Hozzászólások

Honlap ajánló