Tél: 1956
Fagyott: „a Hold, mint téli kobold" Ragyogott a fekete égen, Mutatta, hogy az agyhalottak Közül, nem menekülök én sem. Bolyongok, és ha majd' megfagyok A roppant Tél jég-vitrinében, Tüzet gyújtok, és jelet adok, Itt halt meg minden reménységem.
Buda és Pest, „Te ősi város", Lyukas zászlókkal meggyalázott, Rőt egedre írom fényjelem, - Elátkozva és reménytelen, Felírom október egére: Itt halt meg 56' reménye.
|
Seregszámla Ötvenhatos veterán
Mindig alázva, félre lökve, állok „bolond a hegytetőn" – megrabolt szívű, semmi koldus, földhöz csapom a fejfedőm –
Uram Isten – szólok magamhoz – elrontottam az életem, megvertél büszke, szabad szívvel, mikor magyarnak születtem –
Kártyára, nőkre, jó-barátra, tellett időm, és kedvem is, de bánat, baj bogáncsa karmolt, ha jártam a sors erdeit –
Már földre döntve, alig élek, jó szóra sóváran, szenvedőn – más hiányom nincs, mégis félek: elfogy lassan a tetterőm –
Uram kérlek, ne hagyj magamra, szabadságharcos vén vitézt, leharcolt szívű, árva koldust, megaláz minden semmiség –
Uram kérlek, ne hagyj magamra, száll fohászom a szent hegyen, csak egy perc és dalolok újra, hisz' hozzád szól most is énekem.
|
Lehull a lepel SZISZ' EMLÉKÉRE
Dübörög a változás, "minden fáj, mi gondolatot ébreszt", akkor hát: hadd fájjon az igazság! Garabonciás diák! Mondjunk el Jézus lepléért
hamar egy imát! (mielőtt a szó elolvad, mint a hó)
De ne a voltért ünnepeljük a tegnapi változást, nem kell, mit a feledés már kétszer is átszitált! Hanem mi itt dadog, dobol, fáj az ajtó mögött valahol - Ám az mégsem a makacs pokol, csak a kiskakas kukorékol harmadszor.
Okos szemében száz, új dolog, a küszöb felett rád nevet, beszól jövőd az ablakon, öledbe ejtve a harmatos holnapot, harmadnapon.
Ásó-kapa nagyharang - mondja ismeretlen ismerősöm - neki nincs gondja - Állunk ünnep-arccal hideglelősen, kagylós éj tűnik tova, hova fut sietősen ismerősöm - ki tudja?
Pokol-harang üt fejemre, az évek négynegyedében: tél, nyár, és a gazdag ősz is jön már - tavasz fiak négyszelű kottáira zenél a szenvedély, - Nem rég csókba-tört asszonyszeszély harapta ajakamat éjeken át! És most fiam áll előttem dalra fakadva - Szememben sósak a könnyek - Mindig van közöttünk egy, kinek pénz, hatalom, üzlet, másnak a tövises sorsa... egyre megy.
Lüktetéstől teli érkupát ürítek, szívem olvas a sötét jajvetésben, vak ábránd a tegnapi remény, tipródva járok a barna víz színén, nem tagadom meg vádló szemetek, nem tagadom a szivárvány könnyeket, némán állok anyám sírja mellett - Élete kudarc - a sors fintora, hiába szenvedtem volna?
Akárhány sorsa-zúzott költőember igéit vesztve, hever a porban haldokolva -
Szívem olvas a véres jajvetésben, könnyezve járok a vízen lázadozva, torkom szorítják halott énekek, a talp alatti csendben felzokognak kárpótolatlan, sors-törött életek.
Magára hagyott, halva-született remények az utolsó forradalom után - Hamis szelek jártak ott a téli vár fokán, ki hallgatta mit beszélnek? Már üresek a ketrecek, cellák, barakkok, egy sem volt igaz, ki hangosan szólhatott - Áruló mind, akit idegen érdekek vezetnek!
Ivoir szemű szellemek (ma) iszamós emlék-hullámverésben tajtéktúró fövenyen temetnek, az ollóvágott nád alatti csendben a rák, fénytől-, reménytől magtalan magának rág.
Zúzós kagyló éj süvít, fából rótt ladikok felett, vízlepte, halotti földeken üröm, és jaj! káka, hínár, békalencse - ingovány a szerencse, ahol mindig közel a baj.
A mocsarak alján elkésett finánc a nyár, örömtelen, megrontott életekre megfájt, hervadt, tiszavirág évek számtalan sokasága vár -
Körülvesz az árva, árva- árva napraforgók sárga szomorúsága, de ha jön a változás, majd kitakar a sás, és a sárból a magtisztító, ifjúi lobogás talpra ránt!
(Szisz': Szilágyi Domokos erdélyi költő) A majom titkos küldetése A 3. világháború küszöbén, A semmi képe tovább rajzolódik, Gnóm arcáról, azt hittük, uralkodó - Él frissen -, emléke csirázik bennem: Habsburg király, mint majom misszió? Még én is cipeltem a vélt keresztet, Ám vakablak azóta minden ideál, Kit a történelem szélnek eresztett? Nem lesz király, az utolsó után - Betelt az Átok, feldőlt a pohár.
|
Most Gellért árnya hull a holdvilágra, Mint sebzett madár égi röpte, száll Repesve, egymagában ágról-ágra - Szája véres, a bosszú megsebezte, S lökte a hióbhír éj-verembe -
2 Egy ifjú pap állt házunk udvarában, Száján oly édesen szólt a lélek, Hisz rabja volt az idő pápaságban, A láng-bigott hit igézetének. Aki Isten országát látta nőni, Felhőként égő hazánk fái felett, Nem önmagát, és egyháza romjait, - S mert zörögtek ott a csontok szüntelen, Keresni indult poklok papi árnyait.
És ez az Egyház ad erőt? Rabló, új vandálok ellen? Minden elpusztul: zeném, virágaim, hitem, Mint kékje vesztett ég, ha megfakul, Minden érték, szépség, már a porba hull?
Újvilág vandáljai ante portas! És jön majd maga a részeg halál, Újra jön az Antikrisztus rémuralma? És a szentszék milyen szertartást kínál?
Pusztult Dante, Mózart, Jeanne D'Arc, Radnóti, Petőfi és annyi más - Ám, hiába volt a szenvedés, halál? Ha nem javult meg mégsem a világ.
Hol a trubadúr? Aki látta Róma pusztulását, A vakító szégyen tetanusz lázait? Ahol az ember-lét pokol, Esztelen kárhozat, és vad szadisztikum.
Kereszttől keresztig árad a lélek: Apró vércsepp kövek kövesednek Kálvária Jelet róva, fel a Hegynek - Az infernóban új világ született: A bűnbak megismerte a fegyvert –
A máglyát, a jézusi szerepet, -
A titkos szabadkőműves jeleket:
Novus ordó seclorum: Új világrend,
Truman, árnya hullt a Földre:
És két várost borított tűzözönbe -
Örök stigma lett Emberárulása,
A tébolyodott, majom új ragálya,
Atomhalált hozott a világra.
Azóta együtt él bennünk minden, Istenáldás, és bűnös szellem,
Fekete mágia és Lucifer, A mea culpa és a kegyelem, Rajtunk is múlik, ki jön fel a fényre, Kinek lesz erénye, reménye, újjászületése,
A végtelen szenvedés tengerén - Ha végül eljön közénk a Fény, A feltámadás Jézus-ünnepén.
Kaposvárról, szept., 26-án.
|
Legenda Mirigy és Anahita küzdelme
Kezdetekben volt a rózsaujjú hajnal, Ártatlansága szőtt reményeket, A szív virága felfakadt a dalban, Káin Ábellel békén élhetett.
A kezdetekben nem volt hangos sírás, A jaj vetése még csak kivirult, Bár égett szemében a mohó-világ, Az oltár előtt mégis leborult
Ám vége lett hamar a kezdeteknek, A Templom népe újra elbukott, Mert rabja maradt élete a dölyfnek, Mit Káinként szemében hordozott.
Lelkében dúlt a babiloni selma: A kéj-sóváros lárva arc felett Hatalmas volt a csábító legenda: Bűn és Félelem rajzolt reá jegyet.
Azóta is a rontás útját járja, Pénzt harácsol s hazátlan bolyong, Űzi-hajtja lényét Mammon világa, Mit hasonmása rég lelkébe font.
A Rossz gonosz kiáltása most a rassz, Mi hozzá tapad megmérgez mindent, Szétrágja életed e sisera had, Aki rémálmában legyőzi Istent, És sátáni dúvadként megugat.
Ki az ki poklok mélyére zuhant? Amikor testvérét likvidálta? És nem talál a homályból kiutat? Hiába rejti emberi álca –
Ugye ismered őt? – fenyeget, sugall, Követel – szövi hálóját - éket ver, És a történelem zavarosában, Így él hasznát lesve mindig éberen.
Bölcsesség, belátás, értelem – ugyan? Bár jól tudja mit mond a Biblia: Cselekedetek szerint ítél Isten, De szívében mennyország-álom nincsen, Örök harcban áll a Föld népeivel!
|
Valami készül
Az Idő lavinái mit tornyoznak A Kárpátok gyászkoszorúi felett? Ünnepelni kellene, de nem lehet: Fogva tartanak az élők és holtak. Lesz-e gyümölcse a vajúdó kornak, Amit kárvallottan is elviseltek, A préda vágynak, mit úgy megszenvedtek? Vagy kataklizma jutalma lesz majd holnap A vérforraló feszültség és harag, Amit a trianonok felhalmoztak? És ha a válságok bombája robban? A cionista, kufár, Mammon árnyak Megágyazhatnak az atomhalálnak, És a Földanya végleg belerokkan...
|
AZ ÁRULÁS STIGMÁI 1919' szabadkőműves puccs
Ma iszonyú gazságokkal telten, A meghasonlás sírt felettem, A hazát szapulják labanc népek, Kik Atilla sírján élnek: Idegen szívű, kincsre éhes, Lélekkufár söpredékek!
Szomorú hűségben némán sírtak, Kik a hazáért éltek-haltak, És most rettegve gondolnak arra, A hazát ma verik dobra, Az ország-tolvaj, bujtogató, Lélekkufár söpredékek!
Porba, ezer éves kincsek hullnak, Mind tanúja a dicső múltnak, Rémhír Hióbot nevelt az árulás: Ellopták a Szentkoronát, Bécsben szapulják nemzetünket, Ország-bitang söpredékek!
1919 örökösei
Trianonban árulják a földet, A kérvényt író „hatvanezrek",* Intrika, bosszú, őspatkány népe, Mind a magyar sors ellensége, Mindig nemzetünk zsírján éltek: Képmutató söpredékek.
Banksarcon tartják a bennszülöttet, Ki harácstól, szipolytól feketült meg, Demokráciát álmodik a nyomor, De mert nincsen hűség, rajtuk ütnek, Kútmérgező, enyveskezű, Lélekkufár söpredékek!
|
2014.
Liberóval árulják a hazát! Ez már a végkiárusítás! A Magyar föld, ama varázsszőnyeg, Amit mákonnyal szereznek meg, Sivatagi, hamis lelkü, Lélekkufár söpredékek.
Magyarok! Ne verjétek félre a harangot, Tapossátok el a bitangot! Kopjára-kaszára jóemberek! Űzzétek el az ellenséget: Az ország-rabló, esküszegő, Lélekkufár söpredéket.
|
Kézzel ellenőrzött EU 2014.
Talán, ha május éjszakákon, A holdas éj szegélye feldereng? Mi ketten új hazátlanok: Együtt nézünk át miérteken?
Halihó, visszavág a gárda! Halihó, legyűr a némaság!
Nincs értelem, csak sértő sarcra égés - Nincs félelem csak gettó lázadás. Mi nem remegve, nem kárálva égünk, Mi nem szemezhetünk japánosan:
Csak halk, halálos, választási estén, Ketten szavazunk a jobbra: Te meg én -
|
BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA Nyelvről, lélekről, hagyományról – I. Légy elpusztíthatatlan, mint a gyom! És elkerül a testi, lelki kórság. Táplálkozz a lelki régiókból, És majd felsőbbrendű éned vigyáz rád. Ne kívánd a hites templomokban, Racka médiában, falra szórt igét! S tégy meg mindent, hogy újjászülessél, Ha nagy éned, ego börtön-éjben él! Isten adja a pálos lényeget, Mit anyanyelvünk őriz és szeretet - Ne szennyezd hát az azúrkék eget! Oly béke az, mely miértünk köttetett, II. Ki önmagát emészti, nem szabad – Elbukik, feledve, benne van az ész, S ha megtartja létét önmagának? Elveszíti azt, mert sosem lesz egész. Mammont szolgálja, s az ősi titkot: Fáj a Földnek a luciferi ember, - De visszatér, ki értünk áldozott, S újjáteremti létünk Jézus Isten. III. Már nem várok kaftános álpapokra, Csíksomlyón él egy jézusi ország. Megtértek a hegyek a pallagokra', Hol fogva tart a nyelv, a szabadság. Ha nem imádjuk népünk Nagyasszonyát, Nem épülhet fel szívünk temploma?
Nálunk kilincsel minden lélekkufár, Örökség Tolvaj: Hanta vírusa? Egyek vagyunk a nemzet tagadásban? Megtagadjuk magunkat, s apánkat? Lencsén kótyavetyéli el kincseit, A szégyentelen, bamba alázat? Imádkoznak Mammonhoz, Adonájhoz, Bankhitelre adják az életet - Atyának hívják talmud Ábrahámot, Ki megrontotta szittya népemet. Hát térjetek meg őseink hitéhez: Nimród-véreim, Pálos rokonok! Közel a vég: Az Utolsó Ítélet: Támadjatok fel, székely magyarok!
|
MAGYAR HUNIKUM
Kiválaszt a nép Ma egyet maga közül: Őrizze holnap:
A nemzet bizalmát Hitét tűzön vízen át!
És az eredmény? Kettős állampolgár szab Holo regulát
Hogy tartsd a pofád: Jön a kilakoltatás – Kell már a szállás.
|
AZ ÉLET SZENT
Van még tovább, hiába védenéd, A hazaárulót, kit templom képvisel? A jótállás lejárt, már véget ért A lélekmérgezés, újra hinni kell!
Mert mi bűn, az mindig szűz kereszt lesz. És ki tudja? lesz e új fogantatás? Ifjú pap, a nászban is eretnek, Mert szentnek tudja a szerelmes imát.
A teljességben minden földi lét, Csak szerelmi küzdelem és bajvívás, Az égre nézve, mégis szűz a fék: Vágy nem tudja mi a papi hivatás.
Szenteld hát magadat Teremtésnek, Ne jónak, rossznak, égi széptevésnek.
|
MEGSZÁLLÁSUNK JUBILEUMÁRA
Az első versek - majd a börtön évek. A véres hóban vergődő madár, Kezeden - arcodon az idő jelei, - Halál járta út, mely karjaiba zár. A csönd. A tél. A világ-egyedülség. Az ember emésztő dühe maga ellen. A fölingerelt eszmék, mint a tüskék, Hűség karmai Tebenned és énbennem.
Cion sírásója támadt a magyarnak, Kigúnyolják szomorú történelmét. Uram, adj megnyugvást a megtagadottnak, Ne oltsa el hitét a keserűség. Égre csap már az árulás illata, Megcsúfol a rontás Júdás szava - Hiába múltak el a börtön évek, Tort ülhet feletted ellenséged?
Béklyóban jársz ma is a börtön udvarán, A mammoniták mázas, vörös alkonyán –
NTK Horváth Sándor
*'919-ben 60ezer hazaáruló kérvényben kérte az antanttól hazánk teljes megszállását.
|
A pénzpajzs áfiuma
Mennyi hazugság van a világban? Nem csoda, hogy az emberek hazudnak - Az élet érdekes, de alvilágban Szolgálja a pajzs, a hamis alkukat – Mindenki jól akar élni - csak ennyi - Festi magát, és megzsarol a semmi, Hiába olvas költő a jövőből, Nimrud népének kell kárpótlást fizetni. A világ elveti az üdvösséget - Mákonyra vár a balsorsos élet, Az Óperenciás tengeren is túl, Hazugsággyárak papjai miséznek -.
Élhetnénk mi édeni szeretetben, Ahol a kurta farkú malacka túr, Mégis, haragot gyűjtve, gyűlölettel Űznek, Bűn versenyre Luciferrel – Hogy mérgekkel irtsák ki a népeket? Hasadjon a menny, fájó fejünk felett? Bár Kárpát-hazánk a nimrudi éden, Éljünk rongyosan, kifosztva, szegényen? Ím, a megrontott élet, pénz világa - Hol „egyenes beszéd” nevel árulásra? Kopár a szív és haldokol a lélek, Nem számít, csak a Júdás-pénzes-érdek.
Recseg-ropog a megcsalt társadalom, Nyomorba dönt a bankadóság csapda. Stróman pártot választ a sokadalom, Aki népünk bizalmát bitorolja! Magyarfóbnak csak préda a magyarság - Ne tűrjük tovább a nemzetárulást! Törjük össze a trianoni igát - Ezt kívánja most Boldog-asszony anyánk.
NTK Horváth Sádor, Kaposvár, 2014. jan.22.
|
SOHA NEM KÉSŐ
Igazság parafrázis: Újévi köszöntő 2014.
"Vége az évnek”, Jönnek az új napok, éjek, Nem változik semmi, - Szilveszteri pezsgő, Némi bolyongás, vedlő Utcákon, olcsó tűzijáték, ennyi - Ünnepi a harangszó, Ám hiába zeng a szó, Elégedetlen a rabosított tömeg, Kőszíve didereg – „Isszuk a hajnal mákony italát” - Vonítnak a kutyák, És jön-jön a feltartóztathatatlan izzó katlan, A másnapos valóság, 56-ban, 2006-ban, Az igazi másnap, az agyban –
Nem is bál, A szilveszteri éj? A bú-ék küszöbén? Talán temetési tor? Reményünk tetemén? A tegnapot temetnénk? Ki tudja már hányadszor? A tegnapok végóráit, perceit kidobnánk, - Egyetlen vagyonunkat, az éltető idő-tortát, - Mint viseltes ruhát - Kivágnánk, mint megunt kvóta-korlát korfát, De velünk az idő sosem cicáz, - Ránk hull, mint eső, mint korom, Az igazság: a rádió-aktív por, Teljessége roncsol, guanó vastagon, És nem mossa le sem pezsgő, sem a bor.
Az asztalokon sonka, csemegék, virágcsokor - Árad a zenebona, Már teljes a kakofón demokrácia: Omnia vincit ámor – rabszolga szodómia: Iszunk és táncolunk az éjben, Iszunk csak jó kedvű, oktalan reménységben - Hónunk alatt szorong a múlt III/IIl-as lajstroma: Bűnök, és árulások, sietős menekülések sora, Rettegő, lírai magányok, szép fogadalmak, Régen várt, elmaradt forradalmak, Hogy egy kis emberséget hozzon majd a holnap.
Megint elmúlik egy év, ezt kongatja az óra, Mikor elüti az éjfélt – körbe halad, Az áldozat sírva-kacag, keresi a havat, És becsönget egy szóra – Mindenórás, pezsgő vigasz, durranóra. A Föld már csak ilyen, míg szívünk meg nem hasad? Pestet megelőzik a csókok, emlékezések - Igaz-Barát koccintások Székelyudvarhelyen - Bár a világban talány az isteni rend, Talán, mégis eljön ma hajnalban a remény? Mindenkinek – szent Újévi fénnyel, majd torkon ragad, A brutális, igaz pillanat, Mikor megölel a halálos csend, Mert az igazság most is távol, És a remény néma árva marad.
NTK HS, Kaposvár, 2013. szilveszter
|
2014. a zsidó. befektetők perzsa vására - Motto: Már nincsenek államférfiak, Kik a hazáért színt vallanak!
Az Emlékezés Egyeteme 2014. a zsidó. befektetők perzsa vására
Már nincsenek magyar államférfiak, Akik a hazáért élek és haltak: Törpe akarnokok, hamis cselédek, Törvénykeznek, a rabosított népnek –
Stróman-párt manipulál éjjel-nappal, Tele a padlás zsiresztény kacattal - Menekültek voltak apáink egykor – Hirdeti a médiás szerv-orr kóntroll -. Kinek a magyar trikolór csupán rongy,
Az mondja, csak parlagi szérű e Hon: Nekünk hitünk, nyelvünk, írásunk sem volt, - Szól a nemzetáruló, Simon kolomp. Haynau "Finnugrista," kazár népe, Szemet vetett Atilla örökére –
Már nincs a törvényben hazaárulás, Mert kettős állampolgár szab regulát. Vaskori polip köt bennünket gúzsba - Ez a magyarfób, mammonita "druzsba". Nimród csillaga, lépj a Napkapun át, Áraszd el új fénnyel a Kárpát hazát!
Itt az idő, szabaddá lenni: Rajta! Ne habozz már Testvér, állj végre talpra!
Kaposvár, 2013. Karácsonyán, -
|
A SZÓFEJTÉS MAGYAR TITKA "Nyilas Íjász: Abu Hun, az egyiptomi Szfinx maga"!
Ő az a számos? Ki az ég nedűjét Megkeveri és tölti poharába? Íme, a Rébusz - a Titkok rózsája: Hieroglif Idiómák talánya - Szójelek, ige-szülte szövevénye - Istenek és héroszok mágiája: A szellem, Ég-Föld közötti csodája: A megidézett halhatatlan ige: A töménytelen ősnyelv költészete –
Hajlékony kulcsával nyílik meg a kép, Mit a kartus karma magyarul mesélt, Íme, a múmia, mint asztrál-halott, Piramisokat rakott, s máig hatott, A kristályragyogású, ősi szellem: Megfejthető ankkal, s rovásjegyekkel - A nyelv- mi velünk élő történelem, Mit a világ első népe alkotott -
Ki az a számos, ki az ég nedűjét Megkeveri és tölti poharába? Ki az ezerarcú NEM? - a jó Atya, Aki hajtja - zúgatva a szeleket? Ő az élő kereszt és a goj lába - Azonos az idő, élő Urával, Aki fiaival jött erdélyi Hunniába.
Nagy Nimród - Ataízisz unokája - Te mond meg Nimród:Magyar-hun jó Atya! Ki volt az Úr, messze nyilazó szava? Kör kereszt, pártus napfia - vérző ló Csámborgó, perelő, szkíta úrfia? Ki az a számos? ki az ég nedűjét Megkeveri és csak tölti magába? Ki az ég titkait, feledve issza, S a kétnemü világ pöreit vívja, - A honni íjász nilusi írnoka? Avariszi sírok őrző gondnoka? Pereli hősi legendáját vissza?
A két világ ura - mindenki tudja - Avar aranybika, a napba hullott, Égi gulya kanja - és suhog-suhog A magyarrá vált király...élő kardja! Áll imaszékén Magyarszék táltosa, Hiero Solyma főpapja, prédikál, Körötte kiégett romokban áll Szkítapolisz, Ataízisz városa - Itt élt Atilla, az Isten ostora, Igen, Ő, a Kárpátok Géniusza, -
Ureusz kígyó Szkitia homlokán, A világbíró ügyelő karakán – Tán a legnagyobb király, Nimród után -
Ma már, ki tudja, kinek volt rokona? Innanna: Szumir és Káld Istenanyja? S a nádi hunok Atyja: Isten magja? Csak a szél zizegi öröktől fogva? A Turull, s az Aranyoroszlán napja Véste vonását a rejtélyes arcra? Emberfia, talán, nem tudta soha, Hol volt Nimrud király régi otthona? Az őskori ég legfénylőbb csillaga – Este indult és hajnalban tért haza – Isteni fejéke, a Szentkorona, - Lába alatt a vizek birodalma –
Ő ama Király, ki az ég nedűjét Megkeveri és tölti poharába – A teremtés, örök világossága - Minden hunor-magorok, Atyjaura, Egyiptom, s Babilon aranypárduca –
Arvisura, a világ igazsága, - Nimrud, a Teremtés első királya!
Jegyezte: NTK HS, Kaposvár, 2013. 01.01
|
KARACSÚNYI ÁLDÁS
Kérlek, Teremtő. Boldog Anyánk, Hallgasd meg szerelmes imánk! A Föld, az Ég a tenyeredben, Tengereid, csillagaid, Egyetlen dalban zengve-zengik, Dicsértessél Öregisten, Anahita szerelemmel!
Szívemből kiáltok: Istenem! Hozzád száll szomjazó lelkem: Édes hazánk védelmezőit, Nimród apánk gyermekeit, Áld meg hittel, kegyelemmel, Kara-csúnyi, fényességes Szabadsággal, szerelemmel!
Te megtartottál Öregisten, Halhatatlan seregekkel, - Most Hunor-Magor reménységgel, Székely-Magyar szíveinkkel, Áldást mondunk: Isten-Isten! Karácsonyi, fényvárosi, Boldog-asszony ünnepekkel!
Lejegyezte: Öreg(Nagy) Trézsa, Karacsányi Alexander
* * *
HUANG DHI Kr.e. 3. ezer
Hódolok Huang Dhi előtt, Aki ősi Hunnia fénye volt, Aranykor, mágus papjaként, Pilisi-Szkítiában alkotott.- Ám, Kinába hívták el őt, Hol tudós császárként uralkodott!
* * *
A PARAKLÉTA HAGYATÉKA
Kunok tündöklő virága, Máni, Az utolsó, jézusi apostol - Vigyétek hírét, hogy rokon ági Vérei vagyunk Nimród Királytól, - Hiszen Hunnia színe-virága Tanult írni Manikeusoktól.-
* * *
Regnum Marianum
Csak Boldogasszony Szent Koronája tart meg A magyar úton.
* * *
Holografikus matrix
A pont végtelen Egy atomba belefér A világegyetem.
* * *
VÍZÖNTŐ-ISTENÉRZÉS Ma bűnbeesés, - de holnap Istentudás vezeti utunk.
|
KRISTÁLYKOPONYÁK Az eredet nyelve
Játszanak Az égbolt hárfa hangszerén - És végidők vihar-zenéi Zúgnak itt – Hozzátok szólok most emberek: Ne féljetek! Bocsássátok meg a világ bűneit!
És bocsássatok meg az isteneknek - S az ellenük is Vétkezőnek –
Isten nyelvén szólok hozzátok, Árvák, szeretére éhes, Oktáv Időkön túli Múlt feszít, - És ma is, A Magyarok ős nyelvén hordozom, Testvéri, áldott állapotban, Boldogasszony Anyánk – "Nimrud Titkait".
* * *
A HARMADIK ERŐ:
Sötétség és fény, a két pólus peremén, halált szül az Én: Bipoláros a remény, míg él zsidó, s keresztény.
* * *
|
A BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA Nyelvről, lélekről, hagyományról –
I. Légy elpusztíthatatlan, mint a gyom! És elkerül a testi, lelki kórság - Táplálkozz a lelki régiókból, És majd felsőbbrendű éned vigyáz rád.
Imát mondanak a templomokban, Racka médiában, - falra szórt igét, S Te mit tennél, hogy újjászülessél, Ha nagy éned, ego börtön-éjben él?
Isten adja a tiszta lényeget, Mit, anyanyelvünk őriz, és szeretet - Ne szennyezd hát az azúrkék eget! Oly béke az, mely miértünk köttetett,
II. Ki önmagát emészti, nem szabad – Elbukik, feledve, benne van az ész, S ha megtartja létét önmagának? Elveszíti azt, mert sosem volt egész...
Mammont szolgálja, s az ősi titkot: Fáj a Földnek a luciferi ember, - De visszatér, ki értünk áldozott, S újjáteremti létünk Jézus Isten.
III. Már nem várok kaftános álpapokra, Csíksomlyón él egy jézusi ország, Megtértek a hegyek a pallagokra', Hol fogva tart a nyelv, s az igazság!
Ha nem imádjuk népünk Nagyasszonyát? Nem épülhet fel szívünk temploma, - Nálunk kilincsel minden lélekkufár – Örökség Tolvaj: Hanta vírusa
Egyek vagyunk a nemzet tagadásban? Megtagadjuk magunkat, s apánkat? Lencsén kótyavetyéli el kincseit, A szégyentelen, bamba alázat?
Imádkoznak Mammonhoz, Adonájhoz, Bankhitelre adják az életet - Atyának hívják talmud Ábrahámot, Ki megrontotta szittya népemet.
Hát térjetek meg őseink hitéhez: Nimród-véreim, Pálos rokonok! Közel a vég: Az Utolsó Ítélet: Támadjatok fel, székely magyarok!
|
HALOTT TITÁNOK VÁROSA Hiero sólyma emlékére
E helyre, többé, nem tér vissza Isten - Halott köveket koptat az alázat - Ellopták Melkiczedek városának nevét, Ahol, mindent szentélyt, egykor meggyaláztak! Amit nem rejhetett el az ég - Nincs új legenda a nap alatt, Amit ma a pénz, vagy ama nép, Férfi erek mentén körülmetél! - Végzetes pecsét metszi rá jelét, Szentelt tűz ágyán elég a bűnbak, És fájdalmas sóhajt szül a szél, Ha elszenesült lábak lobognak, Infernója útján - a poklok küszöbén, Nagypénteki stigmát mormol a szombat.
Mégis reánk vár a napverte táj, Ma már hamis a szem, a szó - a száj - Ahol, a nők sohasem dalolnak, - A költészet szépsége elapad, - Lehúz a szombat, s megöl a magány -
Kardjába dől az utolsó Titán.
|
A PILISBEN (a téli napfordulón)
Ziribáron születik a fény, A kara-csúnyi Nap ünnepén - Ezer éves szkíta üzenet Száll, a dobogó kövek felett. Mindenütt mítoszok, kőjelek, Ősi Szentkirályok üzennek – Fényözönnel záporoz a nap, Mikor az ősök megáldanak... Egykor itt ünnepelt a fény, A Kárpátok szíve közepén – Miről azt hittük, elköltözött? Megcsillan a fák csúcsa fölött: Kései utazó ne feledd! Ég-föld közt, él még a szeretet: Megérint az aszú lehelet – Érzed, az illanó éveket – Int felénk a múlt, s megannyi Ős, Napforduló varázsa bont időt - Szívünkre száll a tündéri kép: Amint Szép Özséb, előre lép...
|
ÉLD AZ ÉLETET „AMIKOR SZÍVEMBŐL SZÓL AZ ISTEN"
Nem kell olcsó vigaszokat keresni, Vesztett csaták, düledező tanyák, Kopjafák közt, most még nincs mit tenni: Elmúlás a végzet – láss, légy, érezz! Vak a pillanat, mi életgyertyát éget – Az elme károgása – utolsó bástya, - Mögötte, ott a végtelen csend, A mindenség-akarat áradása – Te vagy az első és utolsó ember, Még, ma tedd meg, és látva lássad – Nem mondom néked, hogy hidd el: Isten ellen, csak a botor lázad! Boldogan és kegyelemmel Leszek szárnyad, utolsó várad – Éld az életet, és bízzál bennem – Szólt, - megfeszített Jézus a kereszten.
|
TRIANONI FÁJL (áthallás sokkoló)
Nemzetárulók Kórmányfia kell neked? Bankárgyökér klán?
Letarolt erdők Csallóközi legelők - Trianoni táj!
Már, hol a hajlék? Jaj de messze futottál 56-os nyáj!
Fent a ég fedél, oly távoli lét esély, földön futóknak.
Pusztító stigma, Devecser és Kolontár - Full katasztrófa!
|
Hozzászólás
A levelek már régen lehullottak. A fák ágai között nagyon könnyen átjött már az "öszitéli" ködös világosság. Szokjuk, jön a tél..... De így.....A szépséges, nyugodt erdő romokban. Nem romokban, hanem haldoklásában. A fák többségének törzse megtörve, tövükben embermagasságban a letört, letarolt gally-hegyekkel.
Erre hogyan lehet felkészülni? Hogy lehet ezt kivédeni? Megóvni, megvédeni ettől a jeges kaszabolástól. Az apróra tört ágak alatt még ott fehérlik a felhalmozódott, most már csak jégdara. A hegy északi oldalában lévő részhez már el sem jutok. Kezdetben nem volt gond ez az átlépni, kikerülni, az útra dölt fák alatt átbújni vagy átmászni. De mikor már a sok egymásra dölt, fától nem lehetett tovább haladni és a látvány is lebénitott, visszafordultam. Pedig nem láttam még mindent, el akartam jutni bizonyos pontokig, ahol számomra oly kedves részek vannak, látni akartam, hogy ott mi történt. Nem, nem mehetek még haza, gyerünk a másik írányból.....Jól, egész jól haladok, lejebb már dolgoznak a fürészek,..... a kilátó felé lezárva,....a műút felől lezárva,......kiírás: " Az erdőben tartózkodni TILOS",....ebből az írányból is az északi rész járhatatlan. Itt is a "fatüskék", az egymást kereszbe-kasul tartó kidölt fák,..csak a sziklák, a sziklák vannak ugyanúgy sértetlenül a helyükön....nincs tovább, haza kell menni....
(Akiről már tudjuk, hogy nem vak, de mégis csak egy kisegér. Hangja erőtlen cincogás, agya oly piciny, mint egy mustármag.)
Hangulat? Hm......
.....futás,.... már megint hegynek fel. Nekem ez már nem megy! Holnaptól ezt a meredek szakaszt csak "séta üzemmódban" fogom leróni. (Sétálva a Himalájára is felmegyek :)). Mindig csak holnaptól, aztán majd egyszer elfogy az a "szusz". .....Na még kb. 145m és félúton vagyok. Ott van egy kis egyenes szakasz. Már látom!....... Ki az? Mi az?......... Egy lelkes "középkorú" :) (na egy kicsit idős'bb) férfiember egy hatalmas szikla darabot görget maga előtt. Itt lakhat az erdő szélén és biztos a sziklakertjébe "viszi". Nem mintha pont ez a "sziklácska" hiányozna a kertjébe, de önmagának akarja bizonyítani, hogy megy ez még neki, elégedett, finom, szerény kis mosollyal fordít egyet, még egyet és még egyet a kövön. Egy csöpp nekifeszülés és ......megy ez neki tényleg! Odaérve mellé, felemelem a mutatóujjamat és mutatok a hegyre: "A hegy, az marad! Ugye?" - kérdeztem tettetett szigorúsággal. Először bizalmatlanul és már-már ellenségesen felhúzta a szemöldökét, hogy: "Mit akar *EZ* itt nekem.....?", .......de aztán látszott a szemén, hogy vette a "lapot"és kedélyesen válaszolt: "Igen asszonyom, a hegy, az marad!", majd egy kis kajánsággal a hangjában, látva kifulladásom megkérdezte: "Nem baj? A hegy, az marad!"....... "Neeeem"-szusszantam egyet(de nem az "utolsót"). Na futás........