A cikk íródott: "Nagybátyámnak, dr. váradi és micskei Baranyi Sándornak, akit a fegyveres felkelésben játszott vezető szerepért a kommunisták halálra ítéltek."
Jól ismerve a megnyilvánuló világ egyre nagyobb részét kézben tartó erők milyenségét, és a...
Szanszkrit szövegek tele vannak utalásokkal olyan istenekre, akik égi csatákat vívtak felfegyverzett Vimánákkal, melyek olyan halálosak amilyen halálosakat a mostani felvilágosult korunkban csatarendbe tudunk állítani.
Például van egy passzus a Rámájanában, amely ezt írja: „
Mottó: "...kutatásaim rávilágítottak arra a már többé nem tagadható igazságra, hogy a Kárpátokon belül, 400-1300 méter tengerszint feletti magasságon, a természetes tájat ősidők óta behálózza az ember által alkotott épített táj, a pallagkultúra."
Czimbalmos Tivadar...
A Hopi nemzet egy különös, ősi nép amely bölcsességével és az emberiség sorsának javítására irányuló cselekedetekkel hívta fel magára a figyelmet. Több ezer éves, sziklába vésett tudáson alapuló próféciáikat felelőtlenség lenne egy legyintéssel elintézni. A Hopik...
Szent Ferenc óta az egyetlen teljesen stigmatizált férfi egy kapucinus barát volt, Pio atya, aki alázatos életének nagy részét Itáliában, a San Giovanni Rotondo kolostorban, töltötte, és 1968-ban halt meg.
1915-ben, 28 éves korában hosszú...
Valakiknek tehát érdekében állt, hogy a Sárvári-család nemesítési eredményei ne kerülhessenek nyilvánosságra. Az ellenálló burgonyafajták, ugyanis nem csak a betegségeket tűrték, de többször is visszaültethető lett volna a vetőanyaguk. Ezzel szemben, a nyugati nemesítésű burgonyafajtákat minden...
Itt a mi galaxisunk, a Tejútrendszer az Isteni Anya és az Androméda galaxis pedig az Isteni Atya. A Naprendszer szintjén az Isteni Anya a Föld, még a Nap képviseli az Isteni Atyát. A Földön reinkarnáció szintjén...
Nagy-Britanniában a hagyományos "apa" és "anya" szavakat fel fogja váltani a hivatalos 1. Szülő és 2. Szülő kifejezések. Ez nem valami vicc, ezeket a kifejezéseket fogják használni a hivatalos dokumentumokban. A hatóságok - állítólag - azért döntöttek így,
A skandináv országokban, de általában az északi területeken nagyon régóta az egyik leghasznosabb 'téli gyümölcs'. Az európai orvoslás jóval később kezdte alkalmazni, már a határozott kutatások következményeként.
A homok aranya: Homoktövis (Hippophae rhamnoides)
A nyár beköszöntével...
„...a Kárpát-medencébe érkező ázsiai eredetű csoportok genetikai lenyomata természetes módon kihígulhatott. Kérdés azonban, hogy ez a hígulási folyamat egyenletes módon, évszázadonként csökkenő tendenciát mutatva ment végbe, vagy már az Árpád-kor első évszázadának végére minimálisra csökkent az...
Korábban láttuk, hogy a Krisztus utáni hatodik század derekának eseményei a magyar honfoglalás korára rímelnek. Az 549-es és 558-as utigur támadás a besenyők 895-ös támadásának feleltethető meg.
A gepidák megfelelnek az Erdélybe behúzódó székelyeknek, a kutrigurok...
A nyolcvanas évek elején még javában ette mindenki ami jólesett, amikor 1984 március 26-án a TIME magazin a címlapján hozott, és tényként tálalt egy tudományosan nem alátámasztott vélekedést, miszerint a magas koleszterinszintért elsősorban a tojás és...