20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 október 18, kedd

Utolsó idők - próféciák, melyeket Pio atya kapott

Szerző: Pio atya

Szent Ferenc óta az egyetlen teljesen stigmatizált férfi egy kapucinus barát volt, Pio atya, aki alázatos életének nagy részét Itáliában, a San Giovanni Rotondo kolostorban, töltötte, és 1968-ban halt meg.

1915-ben, 28 éves korában hosszú meditációjából szúró fájdalomra eszmélt, melyet kezében érzett. 3 évvel később éppen Szent Ferenc stigmáiról emlékezett meg egyedül, amikor éles sikolyára lettek figyelmesek rendtársai. Eszméletlenül találták, Krisztusnak mind az öt sebét magán viselte, s igen erősen vérzett. Könyörgött, hogy tartsák a dolgot titokban, azonban híre ment a történteknek. Minden alkalommal, amikor mise közben felemelte az oltári szentséget, extázisba esett, s bőven folyt vér a sebeiből. Csak nehezen és nagy fájdalommal tudott mozogni, ennek ellenére megpróbált visszavonultan élni, s elrejteni a kezeit.

pioatya

Pio atya a következő üzenetet hagyta az utókorra

1. "Fiam, fiam, már nagyon vártam ezt az órát, amelyben szívem nagy szeretetét feltárhatom neked.... Imádkozz hozzám és a többieket is figyelmeztesd erre, mert közel van az idő, amikor meglátogatom a hitetleneket, akik a kegyelemi időt nem használták ki. Tarts ki az imában, hogy ellenségeidnek ne legyen hatalma feletted. Mondd meg az enyéimnek, hogy mindig legyenek készenlétben, mert ítéletem hirtelen fog elérkezni és senki sem futhat el előlem, mindenkit megtalálok! Az igazakat meg fogom védeni. Figyeld a Nap, a Hold és a csillagok állását. Ha nyugtalannak tűnnek, és szokatlan módon mozognak, akkor tudni fogod, hogy már nincs messze a nap. Maradjatok erősek az imában és virrasszatok, amíg a pusztítás angyala elvonul az ajtótok előtt. Imádkozzatok, hogy ezek a napok lerövidüljenek."

2. "Imádkozz és térj meg! Nagy dolgok forognak kockán! Imádkozz! Mert az emberek jókedvvel és élvezettel haladnak a pusztulás felé, mintha egy álarcosbálra, vagy az ördög esküvőjére mennének. Segíts nekem a lelkek megmentésében. Túl sok a bűn. A harag napja, a maga félelmetes eseményeivel közel van, sokkal közelebb, mint gondolnád! A világ hamis biztonságérzetbe ringatja magát. Az isteni ítélet úgy fog lecsapni, mint a villám. Ezek az istentelen és gonosz emberek nem kapnak kegyelmet, úgy elpusztulnak, hogy Szodoma és Gomorra büntetése az övékhez képest semminek sem tűnik majd. Igen, mondom neked, a gonoszság még soha nem volt olyan nagy, mint napjainkban."

3. "Tartsátok zárva az ablakaitokat (az ítélet napján). Ne nézzetek ki. Gyújtsatok meg egy szentelt gyertyát, az sokáig ki fog tartani. Imádkozzátok a rózsafüzért. Olvassatok lelki könyveket. Végezzetek lelki áldozást és a szeretet tetteit cselekedjétek, amivel nekünk Örömet szereztek. Imádkozzatok kitárt karokkal, vagy boruljatok a földre, hogy sok lelket megmentsetek. Ne menjetek ki a házból. Gondoskodjatok elegendő élelemről. A természet erői megindulnak és a tűzeső miatt az emberek remegni fognak a félelemtől. Legyetek bátrak! Veletek vagyok!"

4. "Gondoskodjatok az állatokról ezekben a napokban. Én vagyok a teremtő, az állatok és az emberek védelmezője. Előtte jeleket fogtok kapni, hogy tudjátok, mikor kell majd több élelmet adnotok az állataitoknak. A kiválasztottak tulajdonát megvédem, beleértve az állatokat is. Ne engedjetek senkit sem kimenni az udvarra, aki kimegy az állatokat etetni, az meghal. Gondosan fedjétek le az ablakaitokat. Választottaim ne lássák haragomat. Bízzatok bennem, és én leszek az oltalmatok."

5. "Tűz-hurrikánok fognak áradni a felhőkből és az egész föld fölött elterjednek! Viharok, rossz idő, villámok és földrengés lesz az egész földön, két napig. Szakadatlan tűzeső fog esni! Egy nagyon hideg éjszakán fog mindez elkezdődni. Mindez annak a bizonyítékaként, hogy Isten a teremtés ura. Akik bíznak bennem és hisznek szavaimnak, azoknak nincsen félnivalója, mert nem fogom cserbenhagyni Őket, és azokat sem, akik igémet terjesztik."

6. „Hogy felkészüljetek ezekre a csapásokra, a következő jeleket fogjátok tapasztalni: az éjszaka nagyon hideg lesz. A szél üvölteni fog. Egy idő után villámcsapásokat lehet majd hallani. Csukjatok be minden ajtót és ablakot. Ne beszéljetek senkivel, aki a házon kívül van. Térdeljetek le egy kereszt előtt, bánjátok meg a bűneiteket és imádkozzatok Anyámhoz védelemért. A földrengés ideje alatt ne nézzetek ki, mert Isten haragja szent."

7. "Akik nem hallgatják meg ezt a tanácsot, egy pillanat alatt meghalnak. A szél mérges gázokat fog terjeszteni az egész földön. Akik szenvednek, és ártatlanul meghalnak, mártírokká válnak és bevonulnak velem országomba. Azonban három éjszaka után véget ér a földrengés és a tűz. A következő napon újra kisüt a nap és angyalok fognak leszállni az égből és a béke lelke elterjed a földön. Végtelen hála tölti el azokat, akik kiállták ezt a szörnyű próbát. Imádkozzatok a rózsafüzért, de jól imádkozzatok, hogy imáitok az égbe jussanak. Hamarosan borzasztó katasztrófa éri a földet, olyan fenyítés, amilyen ezelőtt még soha."

8. "Mennyire nem törődnek az emberek ezekkel a (végső) dolgokkal! Nagyon hamar be fognak következni, minden várakozás ellenére. Mennyire közönyösek és nem készülnek ezekre az eseményekre, amelyeken hamarosan keresztül kell menniük. Isten ítélete eléri a földet. Atyám haragja kiárad az egész világra. Ezért figyelmeztetem a világot a ti közreműködésetekkel, ahogy már ezt olyan sokszor tettem."

9. „Ez a katasztrófa úgy fog elérkezni a földre, mint egy villám. Abban a pillanatban a reggeli nap fényét szuroksötét váltja fel. Senki se hagyja el a házat és ne nézzen ki az ablakon ettől a pillanattól kezdve. Én magam jövök el a villámban és a mennydörgésben. A gonoszok megpillantják isteni szívemet. Nagy lesz a zűrzavar a teljes sötétség miatt, ami az egész földet beborítja, és sokan meghalnak félelmükben, vagy elkeseredettségükben."

10. "A sötétség ezen napjaiban senki ne hagyja el a házat és ne nézzen ki az ablakon. A sötétség egy nap és egy éjszaka fog tartani, amit egy további nap és éjszaka követ, majd még egy nap, de a következő éjszakán a csillagok ismét világítani fognak és, reggel újra felkel a nap és TAVASZ lesz! A sötétség napjaiban a választottak ne aludjanak. Szakadatlanul imádkozzanak és ne botránkozzanak meg bennem. Össze fogom gyűjteni a választottakat. A pokol azt gondolja majd, hogy az egész földet birtokába vette, de én megfékezem."

11. "Újra és újra figyelmeztettem az embereket és sok lehetőséget adtam a jó útra való visszatérésre, de most a gonoszságuk elérte a tetőpontját és a büntetéssel nem lehet tovább várni. Mondjátok meg mindenkinek, hogy eljött az idő, amikor ezek be fognak következni."

Pió atya Magyarországról szóló próféciája

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés után, egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mivel általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Forrás: http://bedefy.multiply.com/journal/item/514/514

Hozzászólás  

+1 #16 leszerelt 2012-04-26 17:22
Idézet - Vendég:
...a magyar mitológia... Miért azon keresztül vizsgálódjak?... több ezer évet megélt Írás...


Kedves Vendég,

Amint azt sugalltam, mindenki saját Isten-fogalmából indul ki. Egyiknek a magyar Istenhit irányadó, másiknak mitológia; egyiknek a "szent" írás politikai fegyver, másiknak igazság. Kérdésedre, "miért azon keresztül vizsgálódjak" - "magyar mitológia"-ra utalva -, sajnos, annak rejtett állítása (plurium interrogationum) miatt nem tudok ésszerűen válaszolni. Ha viszont, kivesszük a "magyar mitológia" érvelési hibát és ahelyett, mondjuk, "magyar Istenhit"-re utalunk - amit idegen vallások, természetesen, bárminek tekinthetnek, még mitológiának is -, akkor kérdésed "miért a magyar Istenhiten keresztül vizsgálódjak" lenne. Erre a "miért"-re megpróbálok három (nem véges) "azért"-tel" válaszolni.

  • 1. Habár mindenki gyakorolhatja szabad akaratát úgy Isten-fogalma alkotásában mint bármi másban - és senki sem minősítheti más Istenhitét - csak az magyar aki a magyar kiléttel azonos. Ezen kilét egyik fő meghatározója, pedig, a magyar Istenhit. Tehát, aki magyarnak tekinti önmagát, az ésszerűen elsősorban a magyar Istenhit megvizsgálásával kezdi Isten-fogalma alkotását.

    2. Minél több forrásból merít az ember tudást, annál jobb az igazság megtalálásának esélye. Az ekként megszerzett tudás nem föltétlenül tükrözi az igazságot; értéke az egyén számára új, esetleg megfontolásra méltó tényekben, valószínűségekben és következtetésekben rejlik.

    3. Te magad megbízhatóbbnak tartod a több ezer éves írásokat ("biztosabb eligazodást nyújt a már több ezer évet megélt Írás."). A legkorábbi eddig megtalált régészeti leletek a magyar Istenhitről számolnak be, melyek több ezer évvel megelőzik a csak a középkorban keletkezett "szent" írásnak nevezett, túlnyomó részben úgy tudományilag (pl. régészet, embertan, nyelvészet) alaptalan mint ésszerűtlen irományokat. Tehát, ezen utóbbiak nem tekinthetők "több ezer évet megélt Írás"-nak, se hitelesnek, még föltételezhetőnek sem. Egyetlen értékük a 2. pontban kifejtett indíték.


Mi minden magyar Istenhitet tiszteletben tartó hitet viszont tiszteletben tartunk. Ez a tisztelet, viszont, nem terjed ki az ábrahámista vallásokra, mert azok a mi Istenhitünket nem tartják tiszteletben. A kiléte felől érdeklődő magyar és rokon embert, viszont, mindenkor szeretettel fogadjuk.

Szerencsés kutatást.
#15 Vendég 2012-04-26 08:02
Tisztelt Leszerelt.
Nem gondolom, hogy a magyar mitológia űbereli a szent írást. Miért azon keresztül vizsgálódjak?
Sokkal biztosabb eligazodást nyújt a már több ezer évet megélt Írás. Én azon keresztül vizsgálom azt amit az előzőekben Írtam.
Fenntartom a véleményemet!
Értekezésedet amúgy köszönöm!
+1 #14 leszerelt 2012-04-22 18:29
Idézet - Vendég:
... Jobban örülnék, ha mindenféle lények helyett Mennyei Urunk vigyázná országunkat, Benne jobban bízok mint... és mitológiai " anyákban"...


Érdemes a magyar hit szemszögéből megvizsgálni - és, ha lehet, tisztázni - a "mindenféle lények" és a "mitológiai" anyák fogalmait. Foglalkozás kitalált vagy elképzelt "lényekkel" legföljebb szórakoztató; esetleg hasznos a különböző kultúrák megismeréséhez. Ilyesmire itt nem térek ki.

Természetesen, mindenki saját Isten-fogalma szerint határozza meg a "Mennyei Úr"-t, és aszerint tart vele személyes kapcsolatot. Istenhit csak ekként lehet őszinte. Egy sajátos meghatározás kívülről nem minősíthető, de nem is érvényteleníti mások Isten-fogalmát, se nem csökkenti mások Istenhite őszinteségét. Egyiknek, Atyaisten, Igazság, Szent Szellem; másiknak Anyaisten, Boldogasszony, Szűzanya, Szent Lélek; harmadiknak Fiúisten, Jézus, Világ Világa, Logosz, stb. Isten legkorábbi (ismert) nevei, AZ, (IZ), Brahman (hindu), Fényatya, Fényanya, Fényfiú, Én-Lil, Én-Ki, Ama-Tu-An-Ki, stb. Az "anya"-fogalom a többinél semmivel sem mondabelibb: A "mitológiai" minősítés az egyéni Istenhit terméke.

A magyar Istenhitet mágusaink tanították; szertartásainkat, pedig, táltosaink végezték. Ezen tanítás szerint az Atyaisten, Anyaisten, Fiúisten egy és ugyanaz a testi-lelki-szellemi erőösszesség akit Istennek hívunk. A különböző elnevezések csak az isteni tevékenységet személyesítik meg, melyek segítségével ember az elképzelhetetlen "Egyisten" fogalmat három szemszögből, azaz három "szerep szerinti" távlatból megtudja közelíteni. Ember csak ekként (megszemélyesítéssel) képes Istennel egy személyes viszonyt létrehozni és fenntartani, pontosan úgy, ahogyan pl. a természettel annak megszemélyesítésével ("természetanya"). Badiny Jós Ferenc, sumír leletekre támaszkodva, három isteni "szerepet" - melyet isteni "tevékenységnek" nevez - határoz meg: "Teremtés, a Lét fenntartása és az élet-teremtés (újjáteremtés, újjászületés)" (magyarmegmaradasert.hu/szerzok/badiny-jos-ferenc/item/1620).

Ez a "szerep szerinti" bontás nem azonos a "keresztény"-nek hazudott zsidófelkentek (júdeókrisztiánok) "isten-bontásával", mi szerint istenük három többé-kevésbé külön-külön azonosítható "személy" összetétele lenne (Atya, Fiú, Szentlélek). Sőt, avval szöges ellentétben áll: A magyar mágusok úgymint Jézus tanítása szerint, Isten egyetlenegy. (Lásd pl. Jézus szavait: Én és az Atya egy vagyunk" [János 10:30], "És a ki engem lát azt látja, a ki küldött engem" [János 12:45], "anyám, a Lélek" [János Apokrifonja ("elrejtett irata", Titkok Könyve), Nag-Hammadi]).

Istent ember képtelen elképzelni. Csak következtetni tudja - isteni ténykedésből levezetve. A magyar (valódi keresztény) hit ezen következtetés eredménye, pedig: Isten minden ismert és ismeretlen jelenség erőforrása, ősokozója; Isten a szó szoros értelmében nem "létezik", mert ő maga az élő lét; tértől, időtől, alakzat behatárolástól független; aki Jézus esetében emberként lényegült közénk és fényként lényegült vissza testmentes állapotába. Korábban, Istent az ékírásos leletek - többek között - Én-Lil néven említik.(www.magyarmegmaradasert.hu/szerzok/badiny-jos-ferenc/item/1665). Ezen nevek, viszont, mind ugyanazt az erőösszességet, illetve isteni ténykedését címkézik.
-1 #13 Vendég 2012-04-21 17:06
Nos, látni,hogy még mindig megosztást hoz a szolgálata, Pió -nak.
1.Jézus mindent kinyilatkoztatott magáról, a jövőről, sőt azontúl is!
2.Nincs neki szüksége arra, hogy különféle feltűnési módokon hirdessék Őt!Nekünk van szükségünk Rá!
3. Jobban örülnék, ha mindenféle lények helyett Mennyei Urunk vigyázná országunkat, Benne jobban bízok mint különféle őrangyalokban és mitológiai " anyákban".
4.Pió is ember volt, meghalt.... Isten tudja mire támad fel!
+1 #12 Hal helyett hálót!leszerelt 2011-10-23 21:19
Kedves sound,

Megpróbálok válaszolni több egybefont, föltételezem nekem szánt kérdéseidre.

Hozzászólásomra Rékabea tűnődése, "Hát nem tudom mit tartsak Pio atya próféciáiról." késztetett. Szerintem jó úton halad a tudás felé aki annak lépcsőit "nem tudom"-mal közelíti meg. Ez a szellemi fejlődés egyik alaptétele.

Egy másik alaptétele a folyamatos szellemedzés. Kétségtelen, hogy a gondolkodás szellemi munkája, a gondolkozás, edzi szellemünket. Tehát ha serkenteni akarjuk a szellemedzést, serkentsük a gondolkozást. Hogy érdemes-e serkenteni, azt mindenki saját maga tudja csak eldönteni. Valószínűnek tartom, hogy a folyamatos szellemi-"sport" megkönnyebbíti a mindennapi tanácstalanság kezelését, a fönti cikk értékelését beleértve.

Mint minden munkához, a gondolkozáshoz is kell erő és valami amire ez a fajta erő hat, azaz egy arra az erőre érzékeny közeg. E munkához kellő erő a gondolat-erő (szellemi erő), míg a közeg az egyéni gondolat-készletünk egy megadott pillanatban. (A szellemi erő forrása és természete itt olvasható magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1834) Gondolat-készletünk, természetesen, tetterős, s állandó változása miatt nehezen elemezhető. Azt viszont tudjuk, hogy ezen készletbe kívülről is folyik be anyag - pl. valaki mond vagy másképp közöl velünk valamit -, úgymint belülről - pl. tapasztalataink szellemileg megfogható részei, elmélkedéseink szellemi termékeit beleértve.

A kívülről befolyó anyag közé sorolhatók a mások által fölfedezett vagy továbbított tények, valószínűségek megérzések, ráérzések, vélemények, stb. (A belső eredetű anyag szerepe itt most lényegtelen.) Szellemi fejlődés szempontból az efféle anyag önmagában értéktelen, mert semmiféle munkát sem végez. Viszont mint közeget alkotó anyag, képes fölfogni a ráható szellemi erőt. És mihelyt e közeg azt fölfogja, megindul a szellemi munka, azaz (újra és folyamatosan) megmunkáljuk a kívülről érkező anyag által megváltoztatott gondolat-készletünket. Ha ez a munka új távlatra nyit ablakot, akkor értékes lehet. Ez a kölső forrásokból származó anyag hatása az azt olvasóra.

A baj csak az, hogy ezen anyag minősége megbízhatatlan. A mai világ tele van megmondó emberekkel, akik mindenre megadják a (sokszor megvezető) választ, s evvel nem csak sokszor szennyezik gondolat-közegeinket, de el is sorvasztják gondolkodóképességünket. A fölsorolt téves vagy szándékosan elferdített vagy koholt anyaggal szennyezett közeg megmunkálásának termékei pedig valószerűtlen távlatok, melyek tévhiteket szülnek.

Ezt a csapdát - többek között - úgy kerülhetjük ki, hogy megosztjuk csapda-tapasztalatainkat, és serkentjük egymást egyéni gondolat-"folyónk" ápolására, azaz a gondolkodásra. Ezt a célt szolgálják bevetett, (remélhetőleg) gondolkodást serkentő kérdéseim, és a csapdák kinézetét és működését illető intelmeim. Ekképp, az olvasó gondolkodásra kényszerül, és a bejezés csak (esetleg) irányt mutat gondolkozása kiterjedésének. Tehát az érték sohasem a válaszokban van elrejtve, s emiatt itt is fölösleges - esetleg ártalmas - lett volna azokat időszerűtlenül (mielőtt az olvasó gondolkodna a kérdéseken) közölni. "Hal helyett hálót!" (Lao Czu).

Saját meggyőződésemet azért sem közöltem, mert a valódi hit nem jöhet más ember szájából, másvalaki hite sohasem növeszt tartós hit-gyökeret. A valódi hit csak az ember saját lelki és szellemi nyilatkozataiból - a megérzések figyeléséből és figyelembe vételéből, és a tudásra alapozott meggyőződéséből - születhet. BJF szerint, "a hit valójában nem más, mint az igazság ismeretéből származó öntudat."

Fontos, hogy ne keverjük össze a figyelmeztetést csapdákat illetően - akár megalapozottnak tekintjük, akár nem - a vélekedéssel a témáról, melyben azon csapdák elrejtése valószínű. Az egyik értékes lehet anélkül a másik is az lenne.

Az ésszerű vitákra azért sóvárgok, mert azok mutatják meg esetleges hibás érveléseimet. A ráérzésekre pedig azért, mert gazdagíthatják lelkivilágnézetemet.

Szeretettel.
#11 Hozzászólás vagy fórum bejegyzés?leszerelt 2011-10-22 06:45
A hozzászólásnak is meg a fórumozásnak is vannak előnyei és hátrányai. Egyetértek Törpapával abban, hogy a fórumokon bejegyzett írásokhoz képest a hozzászólások általában kevesebbet kalandoznak el a témától, de azt is elismerem, hogy az olvasók többsége a témaszerű fórumozáshoz van szokva, mely Sound szerint, jobban szolgálná az érdekköröket kereső olvasó igényeit. Sound-dal is egyetértek abban, hogy a szétszórtság egy jelentős akadály az érdeklődő útján. Ezt az akadályt viszont a fórumozásban is megtaláljuk. Pl. minden fórumozó honlapon olvashatjuk a szerkesztőség könyörgéseit, hogy a látogatók ne nyissanak új témát ha az a téma már létezik. A hozzászólások szétszórtságát a szerkesztőség egy bizonyos fokig tudja mérsékelni - a cikkek csoportosításával -, de a fórumok bejegyzéseit nem.

Fórumokban, a szétszórtság mérsékelése akkor lehetséges, ha a szerkesztőségnek megvan a fórumok karbantartásához kellő munkaerő. A kisebb honlapok esetében, a rendelkezésre álló munkaerő viszont általában nem elég ahhoz, hogy egy tartalom-dús (cikkek, tanulmányok, könyvek, stb.) honlap fejlesztésén és karbantartásán kívül maradjon a fórumok karbantartására is. Emiatt, a sikeres kisebb honlapok vagy az egyiket választják, vagy a másikat. Tudtommal, Zoli nem egy csak fórumozó honlapot akar működtetni.

Honlapunkon a fórumok arra valók, hogy a kedves olvasó hozzátudjon járulni a honlap fejlesztéséhez azon gondolataival, melyekkel a cikkek, tanulmányok, könyvek nem foglalkoznak. Régi honlapunkon az ÜZENŐFAL szolgálta ezt a célt. Ha egy vita már valahol elindult, azt viszont nem tanácsos máshol folytatni, még akkor sem ha elkalandozott a témától. Zoli majd szól ha ezt nem helyesli.
#10 A fórum gondolathoztorpapa 2011-10-21 10:45
Ahogyan a világban egy összemosódás kezd jelen lenni több területen (pl. számítógépek és telefonok között) úgy a weboldalakon is összenőnek a régen még teljesen m ás szolgáltatások.
Egy hozzászólás oldal ugyan soha nem lesz igazi fórum, de már minden lényeges ismérvével rendelkezik: elő lehet fizetni értesítéser az új hozzászólásokról, kirakja a rendszer bal oldalra a frisseket és hasonlók. Elvileg ez a helye is alalmas egyes témák megbeszélésére, hiszen a keresővel másodpercek alatt megtalálni mindent.
A fórumot a keresőrobotok díjazzák, és ha van egy működő fórum, jobb találatot ér el az oldal a google és más keresőkben.
Azt tapasztalaom, hogy valamiért nem szeretjük használni a fóromut, pedig nagyon egyetértek vele, hogy központi helye lehetne a fontos témák egy helyen történő kibeszélésének. Az egészség téma pl. pont ilyen, de szerintem a nem túl rózsás közeljövőre vonatkozó előrejelzések is foglalkoztatják az embereket.
#9 VÁ: UTOLSÓ IDŐK - PRÓFÉCIÁK, MELYEKET PIÓ ATYA KAPOTTsound 2011-10-21 09:59
Idézet - torpapa:
Idézet - sound:
Ha valaki nyitna egy külön fórumot neki, én bele-bele szólnék, de itt ennyi mindenre egyszerre nem lehet megválaszolni, vagy eszmecserélni róla....
Egyszer már tényleg ki kellene ezeket beszélni, mert ezt így elég rémisztő olvasni, s a hozzászólásokat is sokszor, mert nincsenek rendesen kifejtve, s nem érthető, hogy ki miért írta azt, amit, s mi célból, s kiknek szól, és megint csak mi célból...

A hozzászólások egy lehetőség a mellébeszélés helyett az egyenes válszokra. Mindegy, hogy fórum vagy más címen, a VÉLEMÉNY AZ VÉLEMÉNY. Elő vele, ne ködösíts.

Előre bocsátom elismerésem mindazért, mit teszel és tudsz, de nem úgy van az.
Ha már van rá lehetőség, s van fórum is ezen a honlapon, miért ne lehetne egyben mindaz, ami jelenleg szétszabdalva, a hsz-ekben van jelen, hisz nem az lenne-e pont a lényeg, hogy követhető, átgondolható legyen mindaz, mit itt megbeszélünk? Több ezer cikk utáni, másik több ezer hsz, csak ugyanazt eredményezheti, hogy nem egyesítünk, hanem szétszabdalunk. Míg, ha végre egyben lenne az, akkor bárki, bármikor feljön, és azt végig olvassa, lehet, hogy tanul majd belőle, s tisztább rátálást kap a dolgokról. Én csak felvetettem az ésszerüség határai között a dolgot, s nem érzékeltem ezen közben semmi ködöt sem, sem egyéb zimankót, de ha szerinted ezen ésszerűség az, akkor legyen az a te nézeted szerint, igaz.
A véleménnyel nincs is semmi baj, no de ha már kérdést teszünk fel, s kérdést kérdésre halmozva, mi abban az egyenes válasz? S mivel már egy kérdés kifejtése sem éppen pár mondatra tehető terjedelemben, miért ne lehetne másmódon megoldani azt? Mindennek a maga helyén van a helye.
De hát, ha nem, akkor nem. :)
Van ugyan értelme, irodalmi stílus szerint feltenni egy kérdést, s azzal bevezetni további mondandónkat, s szintén szokványos dolog, hogy egyéni meggyőződésünk is kifejezzük kérdéseink megfogalmazásai által, de mi értelme annak, ha kérdéseinket a már előrebocsátott megállapításaink mögé helyezzük el, s ezzel együtt közöljük, hogy további észrevételeinket mégsem közöljük, mert maga a kérdések fontolgatása az érték, és hogy az érték nem is a válaszokban van elerejtve, ami egyértelmű, hisz nincs mellékelve melléje válasz, tehát logikus, hogy nincs benne elrejtve semmi.
S miután egyszer már véleményt alkottunk,s azzal kifejeztük meggyőződésünket, utána mégis kérdéseket teszünk fel azokról a dolgokról, amiről már véleményt alkottunk, s ezzel kifejeztük ebben való megdönthetetlenségünket, még is a végén felvetjük az ésszerű vita fontolgatását, illetve mi magunkat kihelyezzük ebből, de szívesen olvasnánk erről másét. Minek veendők ezen szavak ?Mit sugallnak az olvasónak? Nem-e tán azt, hogy ti csak kezdjétek , mert én már felhúztam a kesztyűt, s aztán majd, ha nem az én felfogásom szerint szóltok, majd mégis kifejtem majd a nézeteimet és magyarázataimat ellenetek?
Már bocsánat, de ki akarna ilyenhez bővebben szólni, s minek? Az egyéni meggyőződés nagy dolog, s tisztelni is való, ha azonban előre sugalljuk, hogy más értékét nem fogadjuk el, akkor minek azt tovább beszélni.
Na erre írtam, hogy ezt viszont ki kellene beszélni, merthogy itt sokan és sok félék vagyunk, s mindenki más úton jutott ideág el, de mind itt vagyunk, s talán miért kerültünk ide, s ki tehet az ellen, hogy egy földrajzi helybe született, ahol egyfajta vallásirányzat volt a meghatározó, tehát nem szokványos dolog, hogy egy Magyar hindunak szülessen, vagy rögvest őshitűnek?
A többi témákra pediglen szintén nem egy cikk utáni rész a megfeleő kifejthetőség helye, mint hogy, kinek milyen alakban vagy szellemi létben jelenik meg a gondolat, stb...
S még mielőtt ezen mondataim is más gondolatokat szülnének, erősben kijelentem, hogy a szavak csak is azt jelentik, amit ténylegesen leírtam, és közölni akartam velük. Ezzel én itt, mint cikk hsz, be is fejeztem. Maradok további tisztelettel: sound
#8 VÁ: UTOLSÓ IDŐK - PRÓFÉCIÁK, MELYEKET PIÓ ATYA KAPOTTtorpapa 2011-10-21 03:17
Idézet - sound:
Ha valaki nyitna egy külön fórumot neki, én bele-bele szólnék, de itt ennyi mindenre egyszerre nem lehet megválaszolni, vagy eszmecserélni róla.
Így megint csak elhallgatok, mint ahogy már többször nem szóltam a hasonló dolgokhoz, nem mintha nem lenne valami sejtésem a dologról, csak hát...
Egyszer már tényleg ki kellene ezeket beszélni, mert ezt így elég rémisztő olvasni, s a hozzászólásokat is sokszor, mert nincsenek rendesen kifejtve, s nem érthető, hogy ki miért írta azt, amit, s mi célból, s kiknek szól, és megint csak mi célból...

A hozzászólások egy lehetőség a mellébeszélés helyett az egyenes válszokra. Mindegy, hogy fórum vagy más címen, a VÉLEMÉNY AZ VÉLEMÉNY. Elő vele, ne ködösíts.
#7 Még eztsound 2011-10-20 19:55
Bocsánat, de ezt még idetenném, hátha ez is elgondolkoztatóvá válik:
magyarmegmaradasert.hu/.../1814-ki-tartozik-hozz%C3%A1nk?

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló