..."A külföldi magyar sajtót nagyon érdekelte ez a téma. A hatvanas évektől kezdődően rendszeres írásbeli kapcsolat alakult ki a szerző és a tengeren túl megjelenő magyarnyelvű lapok szerkesztőivel, akik a 60-70-es években folyamatosan közölték a szerző által rendelkezésükre bocsátott anyagot. Így Kanadában, az USA-ban, Ausztráliában a "Magyar Élet", a "Magyar Történelmi Szemle" és a "Magyar Múlt" c. lapok"...
ELŐSZÓ
A szerző 15 évi kutatómunkájának eredményét közli ebben a tanulmányban. A magyar történelem ún. "fehér foltjára" világít rá, amikor számos, ezt igazoló irodalommal alátámasztva, valamint helyszíni vizsgálódásai alapján arra a megállapításra jut, hogy az Árpád-házi királyok fővárosa Os-Buda-vára (Vetus Buda) - Alba Regia - Etzelburg - Herculia - Sicambria - a Pilisben, a Dunakanyarban: Esztergom- Dömös -Dobogókő által határolt területen volt.
Ezzel a kérdéssel a múlt század óta napjainkig többen is foglalkoztak, de hivatalos állásfoglalás nem történt ez ügyben.
Tanulmányát a szerző 1955-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Történettárának "Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben" címmel, majd a Magyar Tudományos Akadémiának nyújtotta be "Attila és az Árpádok romvárosa a Pilisben" címmel.
A szakma (történészek és régészek) felháborodással reagált a szerző állításaira, két okból is. Először azért, mert az Árpád-házi királyok székhelyét korábban Óbudán, majd Székesfehérváron keresték és vélték megtalálni (Alba Regia), - másrészt, mert a szerző nem volt szakmabeli. A sajtó hosszú éveken keresztül foglalkozott az üggyel. Sok cikk jelent meg a napilapokban, a szerző nevének említésével, vagy anélkül erről a témáról.
A szerző 1962-ben először a "Képes Magyarországban", majd 1967-ben a "Budapest" c. folyóirat júliusi számában ismertette rövidítve a tanulmányokban foglaltakat.
A külföldi magyar sajtót nagyon érdekelte ez a téma. A hatvanas évektől kezdődően rendszeres írásbeli kapcsolat alakult ki a szerző és a tengeren túl megjelenő magyarnyelvű lapok szerkesztőivel, akik a 60-70-es években folyamatosan közölték a szerző által rendelkezésükre bocsátott anyagot. Így Kanadában, az USA-ban, Ausztráliában a "Magyar Élet", a "Magyar Történelmi Szemle" és a "Magyar Múlt" c. lapok.
A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportja 1959 óta, - majd később a visegrádi Mátyás Király Múzeum is folyamatos ásatásokat végez a Pilisben. A feltárt leletanyag hivatalos elismeréséről, kiállításon történt bemutatásáról a mai napig nincs tudomásunk.
Németh Péter 1971 óta halott. Nehéz életkörülményei, valamint hirtelen halála nem tette lehetővé, hogy egy rendezettebb, stílusában csiszoltabb munkát hagyjon hátra. Minden igyekezete a kutatás anyagának megbízhatóságára, helytállóságára irányult. Az érdeklődő olvasó megfelelő, eredeti dokumentációkkal, irodalommal alátámasztott anyagot kap kézhez. Így módjában van véleményt alkotni a X-XIII századi pilisi Ó- Budavár létezését illetően.
1997. március, Németh Péterné
AZ ÁRPÁD-KORI BUDA NYOMAI A PILISBEN
Közel 200 éve foglalkoztatja a magyar tudományos világot az a kérdés, hogy a mai Budán és a mai Óbudán hol fekszenek az Árpád-kori építkezések maradványai.
Több mint 100 év óta úgyszólván megszakítás nélkül folynak az ásatások fővárosunk mai területén Attila, Árpád és a magyar királyok sírjainak felkutatására, az Alba Ecclesia (Fehéregyház), a hatalmas prépostsági templom, az Árpád-kori vár és sok más, a korabeli írásokból ismert, valamikor az ősi Budán (Vetus-Budán) létezett épület maradványa, romjai után, majd a mai Buda várhegyi területén a késői Árpádkori építkezések után is.
Ez a sok kutatás sok sikertelenséget jelentett. Végeredményben az ásatások egyetlen esetben sem vezettek a várt eredményre az Árpád-kori teletek feltárása tekintetében. Természetesen a kutatások vezetői általában igyekeztek ásatásaikat sikeresnek feltüntetni, ez az oka annak, hogy az óbudai ásatások eredményességéről a kutatók véleménye megoszló. Sokszor még komoly kiadványok is azt a szempontot képviselik, hogy a régi Buda ismert épületeinek maradványait a mai Óbudán már megtalálták, romjait kiásták. Ha azonban a kutatások részleteit vizsgáljuk, leírásait, az egyes kutatásokról szóló szakjelentéseket ellenőrizzük, akkor arra kell gondolnunk, hogy legfeljebb csak többé-kevésbé elfogadhatóan megfogalmazott magyarázgatásokról, bizonytalan alapokon nyugvó teoretikus feltevésekről van szó, és ez azért van így, mert a mai Óbudán egyetlen esetben sem sikerült megtalálni a régi Buda kétségtelen nyomait. A tudományos történelemkutatás emiatt eddig csak ezeknek a bizonytalan feltevéseknek alapján dolgozhatott a mai Óbuda, a mai Buda és a régi Buda múltjának megállapítása érdekében. Elgondolható, hogy ez milyen károsan befolyásolhatta egész történetírásunkat.
Sok éve foglalkozom a Pilis-hegység kulturális múltjával. 1955-ben jelentettem a Magyar Tudományos Akadémiának és a Nemzeti Múzeumnak, hogy a Pilisben ezeknek a kutatásoknak eredményeképpen sikerült megtalálnom az Árpád-kori Magyarország központi királyi székhelyének nyomait, romjainak maradványait. Annak a városközpontnak nyomaira akadtam, mely valamikor magába foglalta az ősi Budavárát (mely a krónikák adatai szerint Attila városára épült), Alba Ecclesiát (Fehéregyházát), a vezérek és királyok temetkezési helyét, stb. Az Akadémiának adott részletes jelentésben kifejtettem azt a nézetemet, hogy a mai Óbudán és Budán történt eddigi kutatások téves elgondolások alapján indultak el és ezért nem vezethettek eredményre az Árpád-kori épületek romjainak felkutatása tekintetében, valamint, hogy véleményem szerint a régi Buda nem a mai Óbuda területén, hanem a Pilisben volt.
Miután elgondolásaim a régi Buda helyrajzi fekvéséről merőben ellenkeznek az eddigi felfogással, ezért többen mereven elutasították teóriámat. Tekintettel azonban arra, hogy a Buda múltjával foglalkozó tudományágak kutatóinak munkássága nem csekély áldozatot követel, ezért minden lehetőséget fel kell használni annak érdekében, hogy a Buda múltjával kapcsolatban felmerült kérdésekre minél előbb kielégítő választ kapjunk. A kutatómunkák egyszeriben sikeresek lesznek, ha a régi Budát nem a mai Óbudán, hanem a Pilisben keressük.
Az Árpád-kori Buda helyrajzi fekvését illetően a régészek az utóbbi időkben nem is vetettek fel kérdést. Minden esetben elfogadták a régebbi kutatók által követett gyakorlatot, azt, hogy a régi Buda azonos a mai Óbudával. Így természetesen az az állítás, hogy ez a régi Árpád-kori városközpont nem a mai Óbudán, hanem a messzi Pilis erdő borította hegyei között létezett valamikor, merésznek és megdöbbentőnek hathat.
Ám ha megvizsgáljuk az eddigi kutatások leletanyagát, ha mérlegeljük a 200 éve folyó nyomozás eredményeit, azt kell megállapítanunk, hogy okvetlenül szükség van az eddigi elképzelések felülvizsgálatára, a nézetek revíziójára.
Az eddig elért kutatási eredmények szigorúbb átvizsgálása után ugyanis azt kell feltételeznünk, hogy az eddig Árpád-korinak gondolt óbudai leletek kormeghatározásánál csak azért ismerték el azok Árpádkoriságát, mert az volt a feltevés, hogy miután a leleteket a vélt régi Buda területén találták, és mivel a régi írások szerint a régi Budán voltak Árpád-kori építkezések, így a talált leletnek Árpád-korinak kell lennie. Csak a kényszer hatása alatt elfogadott eredmények ezek, olyanok, amelyekkel a meglévő űrt kellett betölteni. Komoly vizsgálat után az óbudai "Árpád-kori" leletek nem állják ki a kritikát, és semmi esetre sem alkalmasak arra, hogy bizonyítsák a mai Óbuda azonosságát a régi Budával. Óbuda = Vetus-Buda?
Elsőként fel kell vetnünk azt a kérdést, mikor indult meg az óbudai kutatás-sorozat, milyen leletekre támaszkodtak a kutatók, és milyen tudományos adatok birtokában kezdték keresni a régi Árpád-kori romokat, az ősi Vetus- Budát a mai Óbuda területén?
A Buda helyrajzi történetével foglalkozó eddig megjelent tudományos művek és dolgozatok közül különösen Schoenwisner, Salamon, Rupp, Gárdonyi, Csemegi, Bártfai ,Szabó László és legutóbb Györffy György műveiben találhatók bővebben helyrajzi adatok a régi Budáról. Mindezek a gyűjtések azonban sajnálatosan abban a tudatban készültek, hogy a régi Buda azonos a mai Óbudával.
Minden kutató kivétel nélkül elismerte azt, hogy a mai Budát egy régi, hagyományokban gazdag, előzőleg már létező másik Buda nevű helység után nevezték el Budának. Régebben ezt a helységet Pestnek, a mai budai Várhegyet, a rajta épült várat Pest-hegyi várnak nevezték. Nem lehet az sem kétséges, hogy annak a helységnek, amelyről ezt az új, gyorsan fejlődő várost a lakosság elnevezte, hosszú évszázadokig vezető, nagyon nevezetes helynek kellett lennie, mert különben a király új városát nem nevezték volna el róla.
A sok történeti, krónikás, valamint okirati adat összegyűjtése és azok megvizsgálása, a különböző szerzők egyéni megvilágításával sem vezetett soha arra az eredményre, hogy bármelyikük megoldotta volna a régi Buda és a mai Óbuda helyrajzi adatainak összeegyeztetését, illetve azonosításának kérdését. Sőt, Györffy II. András és I. Lajos királyok 1212 és 1355-ben kiadott, az itteni kutatások alapjául szolgáló határjárási oklevelének tanulmányozása után a régi Buda és a mai Óbuda határai egyezéséről végső következtetésként ezt írja: "A határjárási iratokban szereplő fix pontok fekvését nem ismerjük minden kétséget kizáróan".
Árpád sírjától Attila városáig
A mai Óbuda és a régi magyar oppidum, az ősi Budavár (Vetus-Buda) azonosításának kérdése és a helyrajzi adatok egyeztetésének munkája akkor indult meg, amikor a mai Óbuda területén kezdték keresni Árpád vezér sírját. Gárdonyi Albert erről a következőket írja: "Az általános érdeklődés csupán attól kezdve fordult Fejéregyháza felé, mikor a Névtelen Jegyző munkája 1746-ban ismeretessé vált. Katona István 1790-ben ennek alapján kezdte keresni Árpád sírjának felkutatása céljából a hajdani Fehéregyházát, mert már nem támaszkodhatott az óbudai lakosság helyi ismereteire..."
Nézzük tehát, mit is mondanak Budáról a középkorból származó krónikák és más írásos adatok.
Először is vegyük elő ismét a már oly sokszor forgatott Anonymus-gestát. Az I. fejezetben már szól Attila városalapításáról: "Kinek is nemzetségéből származott azon nagy híres és hatalmas Athila király, ki az úr születésének 451. esztendejében a scythia földről kiszállva hatalmas erővel Pannónia földjére jőve, s a rómaiakat megfutamítva, az országot elfoglaló, és királyi lakot alkota magának a Duna mellett, a hév vizek fölött, és minden régi műveket, melyeket ott talált, megújíttató és körül igen erős kőfallal megépíté, melyet magyar nyelven most Budavárnak, a németek pedig Eczilburgunak neveznek." 3
Figyelemreméltó utalások vannak Anonymus gestájának XLVI. fejezetében is Attila városáról: "Átkelvén a Dunán, tábort ütének (Árpád és a honfoglaló magyarok) a Duna mellett a felhévízekig. S ennek hallatára a Pannónia földjén lakó rómaiak mind futással menték életöket. Másnap pedig Árpád vezér és minden előkelői, Magyarország minden vitézivel egyben, bémenének Athila király városába, és megnéznék mind a királyi palotákat, némelyeket földig rontva, némelyeket nem, és szerfölött bámulják vala mindazon kőépületeket, és kimondhatatlanul örvendének, mivelhogy harcz nélkül bévenniük sikerült Athila király városát kinek nemzetségéből származott vala Árpád vezér." "És naponta vendégeskednek nagy örömben Athila király palotájában... Akkor Árpád vezér és övéi örömükben húsz napig maradának Athila király városában... S ugyanazon helyen ada földet Kundunek, Kurzan atyjának, Athila király városától...és fiának ada egy várat a maga népének védelme végett. Kurzan aztán azon várat tulajdon nevére neveztette, mely név a mai napig sem ment feledségbe."A továbbiakban még a XLVII. és az L. fejezetben van rövid említés téve Attila városáról, de már Ecilburg néven. Mindkét esetben arról tudósít a krónikás, hogy Árpád vezér innen kiindulva hogyan ment hadba Pannónia meghódítására.
Árpád vezér temetéséről esik szó az LII. fejezetben: "Ezek után urunk születésének 907. esztendejében Árpád vezér elköltözék e világból, ki is tisztességesen lőn eltemetve egy kis patak forrása fölött, mely egy kőmederbe folyik alá Athila király városába; holott is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet Albának (Fehéregyháznak) neveznek, boldog szűz Mária tiszteletére."
A Névtelen krónikás leírásában rejlő, már igen sokszor taglalt hibákat is figyelembe véve, mégis észlelnünk kell néhány olyan igazságot, melyet tényként fogadhatunk el.
Anonymus Árpád-kori királyi környezetben élő pap volt. Gestája írásakor számolnia kellett kortársai, udvarbéli főurak, egyházi kollégái, felettesei és tanítványai kritikájával. Ez pedig arra kényszerítette, hogy az általánosan ismert tényekkel ellentétes adatokat ne írjon művébe. Kitalált meséket tehát nem írhatott le. Amit megírt, annak - legalábbis az akkori körülményeknek -, az akkori közfelfogásnak meg kellett felelnie.
Így az Árpád-kori királyi székhely helyrajzi adatában nem tévedhetett, annak a valóságot kellett tükröznie.
Az a leírása tehát, hogy Árpád Attila székhelyén ütötte fel tanyáját és ez lett az Árpád-kori Magyarország királyi székhelye, azt jelenti - és minden bizonnyal az akkori felfogást tükrözi -, hogy a magyarság fejedelmi udvara tényleg egy régi, jelentős városban, várban telepedett le.
Ezt a várat az akkori közvélemény kétségtelenül Attila várának ismerte, ezt Anonymus többször is megírta. Ismert volt ennek a várnak az általa szintén többször említett német neve, az Ecilburg is. Az a tény, hogy többször említi a "civitatem Athilae regis" elnevezést, azt is kétségtelenné teszi, hogy az az "Ecilburg" név Attila, a nagy hun uralkodó emlékét idézi, és semmi esetre sem lehet az Aquincum-Acincum kicsavart változata, mint ahogyan azt egyes régebbi szerzők az Ecilburg elnevezésre magyarázták.
Az Ecilburgu kifejezés, amit Anonymus használ, vitathatatlanul Attila várát jelenti, mert a Niebelung- énekben is ez az Etzilburg szerepel mint Attila vára, és az ebben megénekelt, Attilával kapcsolatos vonatkozások bizonyossá teszik azt, hogy ez az Etzilburg név nem valami régi városnév elferdítéséből származik, hanem Attila székhelyét jelenti. A Niebelung- ének és az Anonymus- gesta származási idejét figyelembe véve, ez az adat a kor álláspontját tükrözi.
Anonymus tehát, mint láttuk, határozottan állította, hogy a honfoglaló magyarok Attila székhelyére telepedtek.
A Névtelen Jegyző gestájának az Attila-város létezését igazoló kitételeit nagymértékben alátámasztotta az a körülmény, hogy a másik ismert középkori krónikásunk, Kézai Simon mester, aki a magyar királyi udvar szolgálatában állott-szintúgy, mint Anonymus -, a XIII. századból származó krónikájában igen határozottan állítja, hogy a magyar királyok székhelye Attila városának helyén alakult ki.
A Kézai-krónika a hunok történetét tárgyaló részében (II. fejezet 4.) említi először Sicambriát olyan vonatkozásban, hogy a hunok ott keltek át a Dunán. Később (III. fej. 4.) Buda megöletéséről szólva, a következőket olvashatjuk: "Eisenachból osztán, miután ott udvart tartott, Ethele megindulván Sicambriába vonala, hol testvérét Budát tulajdon kezével megölé, s testét a Dunába vetteté, azért, hogy míg ő a nyugati részeken harczolt, a közte és testvérei közt megállapított határon uralkodásában túl ment vala, minthogy Sicambriát maga nevéről neveztette. És mivel Ethele király a hunoknak és más népeknek megparancsolta volt: hogy azt Ethele városának hívják: a németek a tilalomtól félve azt Eczelburgnak nevezték; de a hunok azon tilalommal keveset gondolva mint előbb mai napig is Ó-Budának hívják." - Majd az 5. -ben: "...miután tehát ezeket így végezte, öt esztendeig folyvást Sicambriáhan nyugodott, őrszemeit a világ négy része felé szétosztván." 4
Az ez ideig nagyrészt mesének tartott Attila-város kérdését vizsgálva, a következőket lehet megállapítani:
Priscos Rhetor leírásából kiindulva, eddig minden esetben azt a megállapítást tették kutatóink, hogy Attila nyilvánvalóan sátorlakó nomád volt, mert a régi görög szemtanú sátorban találta, és ebből a környezetéből adott leírást. Még az is lehet igazság azonban, hogy Attila táborban volt, amikor a Priscos-féle görög követséget fogadta, valahol hadi úton vagy országjárás közben, így nem is láthatták valódi székhelyét.
4. Szabó Károly fordítása; az eredeti Kézai- szövegben Ó-Buda Oubuda formában szerepel.
Ebből a tudósításból kiindulva elterjedt az a nyilvánvalóan téves nézet, hogy Attila olyan barbár vezér volt, aki csak sátorban vagy lóháton érezte jól magát. Nem vették figyelembe, hogy Attila valószínűleg már európai születésű volt, hogy római ifjakkal együtt nevelkedett, nevelői római tanárok voltak, és nyilvánvaló, hogy igényei sem különböztek a római főúri igényektől, több nyelven beszélt, és korának legműveltebb uralkodója volt.
Attila-város helyének holléte mind mostanáig tisztázatlan kérdés maradt, pedig az Attila-várra utaló adatok azt mutatják, hogy valószínűleg mégis volt összefüggés a hunok vezérének székhelye és a honfoglaló magyarság elhelyezkedése, központi helyének megválasztása között. Attila székhelyét hosszú évtizedeken keresztül az Alföld síkságán képzelték el kutatóink. Priscos Rhetor leírását, mely szerint Attila háza vagy palotája tiszta fából volt, úgy értelmezték, hogy Attila városa, tanyája olyan helyen állt, ahol nem volt kő. Ma ezt a feltevést kételkedve kell fogadnunk, mert ennek a határozott megállapításnak ellentmondanak a legújabb kutatások. Gerő László "Magyarország várépítészete" című műve igazolja, hogy a Priscos-féle megjegyzés helytelen és téves következtetésekre vezetett. Gerő László szerint az európai várépítésben kb. a hunok európai betörése idejétől a XI-XII. századig két merőben ellentétes irányzat uralkodott. Európa déli vidékein a várakat ebbe az időszakban is kőből építették ugyan, az ott elterjedt antik hagyományok folytatásaként, de északabbra, az északi népek építési kultúrájának hatására a várak fő építőanyaga a fa volt.
Joggal gondolhatunk tehát arra, hogy Priscos, amikor Attila várába került, ott megcsodálta az általa még nem látott faépítkezésű várat, és ezt írta meg feljegyzéseiben. A nagy hun vezér, aki ismerte a meghódolt északi népek kényelmes favárait, valószínűleg az akkor modernebb irányzatnak megfelelően, fából építtette székhelyén a saját várát is, és ezt csodálta meg Priscos, aki egyébként azt is megírta, hogy Attila fürdője pannóniai kőből készült. Ez a fürdő feltehetően ugyanaz a melegvízfürdő, amelyről azután Anonymus azt írhatta, hogy Attila városa a felső hévizek mellett volt. Ez a mondai alap lehetett oka annak, hogy ezt a fürdőt későbbi adatok szerint Krimhild fürdőjének nevezték, és a Vetus- budai Szűz Mária szigeti apácakolostor tulajdona volt. Még 1413-ban is a szigeti apácák fürdőjeként szerepelt. Ezt azért lehet feltételezni, mert Mária királynő 1389-ben kelt oklevele szerint "Krumhelt-ferdeje" annak a pataknak a neve volt, amely az Alba Ecclesiától folyt a Vetus budai klarissza kolostor felé, s amely melegvizű patak volt. Ez a patak pedig ugyanaz, melyet Anonymus említ gestájában, mint amely az Alba Ecclesiától, Árpád temetkezési helyétől folyt le Attila városa felé.
Megállapítható tehát, hogy a régi Budán általánosan elterjedt tudat volt az Attila-várossal való azonosság, s ennek nemcsak krónikás bizonyítékai vannak, de az ennél erősebb bizonyító erejű helyi hagyományok is ezt a kapcsolatot igazolják.
És Aquincum?
Mindez pedig rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy a mai Óbuda területén soha nyomát sem találták a régi leírásokban szereplő Árpád-kori épületeknek, de nem találták meg az Anonymus és Kézai által említett Attila-város építkezéseinek nyomait sem. A kérdéssel foglalkozó tudományos kutatók szerint a régi krónikások bizonyosan Attila építkezésének tartották az aquincumi régi római épületmaradványokat, és azokról írtak, mint Attila alkotásairól. Ez azonban - mint látnunk kell - túlzottan kényelmes és felületes vélemény volt, hiszen ha kissé boncolgatják ezt a kérdést, rá kellett volna jönni, hogy az ott fekvő régi épületmaradványoknak római eredetét nagyon jól ismerték a régi krónikások is, hiszen Anonymus pontosan megírja gestájának I. fejezetében, hogy Athila Pannóniában a rómaiak kiverése után a felhévizeknél királyi lakot épített magának, és az ott talált római műveket megújíttatta és a várost hatalmas kőfallal vette körül.
Ebből látszik, hogy a kérdéses város római eredetét ismerték már a XIII. század elején is, de tudtak és ismertek egy római építkezéseknél frissebb, hatalmasabb építkezést is és kellett látniok még egy nyilván jó állapotban lévő, hatalmas védőfalat is a város körül.
Hogyan lehet feltételezni ezek után azt, hogy a római épületmaradványok megmaradtak, de a város állítólag hatalmas védőfal-rendszerének nyomát sem lehet már a mai Óbudán megtalálni, pedig nyilvánvaló, hogy ez a fal későbbi létesítmény volt?
Ha pedig az a város, amelyről Anonymus és Kézai is, mint Attila városáról írt, azonos lett volna a mai Óbudával vagy az Aquincumnak ismert római várossal, akkor mégiscsak azt kellene feltételeznünk, hogy a régebbi kőépítmények megmaradtak, de a későbbi, hatalmas védőfal-építmény eltűnt. Ez így nem valószínű!
A krónikák adatai minden esetben cáfolják az eddigi feltevéseket Óbuda szerepét illetően, mert leírásaikat egészen más környezetről adták.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a krónikaírók általában igazat írtak saját korukról, és csak a sok száz évvel későbbi téves olvasás miatt történhettek félreértések, mivel a környezet mindenütt megváltozott, és a későbbi olvasó már nem értette meg a régi leírásokat.
Nemcsak Aquincum városa vált rommá Európa népvándorlási korszakában. A barbároknak a római birodalom ellen intézett sok-sok támadása már Attila hunjainak megérkezése előtt sok várost tüntetett el Pannóniában a föld színéről. Például Aquincum elpusztulásának ideje elég pontosan megállapítható. A régészek és történelemkutatók részletező munkáinak eredményei szerint Aquincum a IV században pusztult el. Pusztulása látszólag teljes lehetett, mert attól az időponttól Pannónia tartományi székhelye más város volt, lakottsága ebben az időben jelentéktelen, felégetése után csak a barbár germán törzsek átmeneti tanyahelye lett a hajdan dicső kultúrhelység. Attila idejében mindenesetre rom volt, és abban az időben a régészek megállapítása szerint semmiféle építkezés itt nem folyt. Hunok települési nyomait itt egyáltalán nem találták, Attila városa tehát semmi esetre sem lehetett a mai Óbuda vagy Aquincum területén.
A külföldi származású krónikák, útleírások stb., valamint Árpád-kori krónikáink helyrajzi bizonyságát adják annak, hogy az ősi magyar Budavár, Buda, Vetus- Buda Attila-város romjaira épült rá. A közvetlen ráépítkezések és szoros kapcsolatok az Attila-városi romépületekkel a régi adatok szerint nem vitathatók.
Csemegi József szerint az óbudai református templom telkén különböző időszakokban (1908-tól 1934-ig) végzett több ásatás azt igazolja, hogy ezek az Óbuda területén talált legrégibb római kor utáni építkezési nyomok sem lehettek (5) a XIII. század közepénél korábbi származású épület maradványai.
A mai Óbuda területén tehát nem állhatott olyan Árpád-kori helység, amilyen Buda volt Anonymus és Kézai korában. Így nem téveszthették meg a római romok a történetírókat: egyszerűen nem a mai Óbudáról, nem annak területéről írtak!
5. Csemegi József: Hol állott egykor az óbudai királyi vár? (1943)
Sokkal inkább valószínű, hogy a tévedés később történt, akkor, amikor a XVIII. század közepén keresni kezdték az ősi magyar koronázó templom romjait. A mai Budapest kőzetében előkerült római maradványok azt a hitet keltették az akkori kutatókban, hogy azok a romok a magyar királyok ősi városának, Vetus- Budának romjai, és azért keresték ezen a területen Alba Ecclesiát, a királyi várat, Árpád sírját és az egész régi magyar királyi Buda városát. Csak a látszat vezette a kutatókat akkor erre a helyre.
Caspinus, Carolus Sigonius és Januarius Salinas tudósítása szerint Attila városa a nagy hun vezér halála után, a 455. évben, július vagy szeptember hónapban egy szörnyű, pusztító földrengés áldozata lett. Ez a földrengés a tudósítások szerint a város nagy részét eltemette, más része rombadőlt. Ez az adat nemcsak azt jelzi, hogy Attila városa tényleg létezett az V században, hanem azt is megmagyarázza, mi az oka annak, hogy a későbbi időkben nem szerepel komolyabb formában, illetőleg hogy miért csak romjairól írnak a régi krónikák. A 455. évben lezajlott nagy földrengés egyébként ténylegesen szörnyű pusztítást végzett Pannóniában, hiszen ebben az évben dőlt romba az akkor még gyönyörű Savaria is.
Nagy Károly frank seregei az avarokat egy nagy pannóniai erősségben, a legnagyobb és legerősebb avar gyűrűben verték végzetesen tönkre, és rendkívül nagy arany- és ékszerzsákmányra tettek szert. Minden valószínűség szerint ez az erősség is ugyanaz a város volt, amelyet előzőleg Attila erősített meg, s amelyet a földrengés pusztításai után az avarok magas töltéssel vettek körül, és talán valamelyest rendbe is hoztak.
Kétségtelen, hogy a frank csapatok az akkori avar fővárosban aratták ezt a döntő győzelmüket. Ezt bizonyítja a hatalmas kincs zsákmányolása és az avar birodalom felbomlása a csata elvesztése után. Az avarok pedig bizonyára egy előzőleg is létező várost választottak legfőbb székhelyükül. Ezt igazolja az is, hogy Bonfini állítása szerint a régi budai_ Bazilikát még Nagy Károly emeltette azon a helyen, ahol az avarok feletti döntő győzelmet aratták. Bonfininek ezt az állítását a múlt században sokan érthetetlennek minősítették csak azért, mert köztudomású volt, hogy Nagy Károly frankjai sohasem vívtak csatákat a mai Buda területén, miután idáig a frank csapatok nem jutottak el.
Figyelembe veendő ennél a kérdésnél, hogy tudományos megállapítások (Gárdonyi, Hóman, Erdélyi, Györffy stb.) szerint Béta király Névtelen Jegyzője és Kézai is egy régebbi Gesta alapján írták krónikájukat. Így feltételezhető, hogy Attila városépítéséről és Attila városáról írt elég részletes beszámolóik nem az aquincumi római romépületek láttán kialakult helyi hagyomány alapján születettek, hanem a régi, megbízhatóbb írott emlékek alapján, alapos meggondolás után íródtak.
A budai káptalan
A régi Buda történetéről a budai káptalan ismertebb története is adhat tájékoztatást. A budai káptalan templomát a Képes Krónika szerint I. István király kezdte építeni. Erről Gárdonyi Albert összefoglalója adja a legvilágosabb képet.
"A középkori Óbudáról, - mely az 1241. évi tatárjárásig csupán Buda néven volt ismeretes -, az ottani káptalannal kapcsolatosan kapjuk első értesüléseinket. Az óbudai káptalan alapításának története hazai krónikáink közül csupán a Képes Krónikában maradt fen, melynek írója saját vallomása szerint régibb krónikákból merítette adatait. A krónikaíró elmondja, hogy Szent István király a legyőzött Sámuel bolgár fejedelemtől zsákmányolt kincsek felhasználásával hatalmas templomot kezdett építtetni Péter és Pál apostolok tiszteletére."
A templom építése tehát az 1004-ben lezajlott bolgár hadjárat után kezdődött. Szent István a templom építését hadjáratai miatt nem tudta befejezni, a megkezdett munka befejezése Szent Lászlóra maradt, aki - II. Géza király 1148-ban kelt oklevele szerint - a budai káptalant és templomának fennmaradását adományokkal biztosította.
A XIV században született Képes Krónika adataitól függetlenül a II. Boleszló uralkodása (1058-1080) alatt íródott lengyel krónika is beszámol a Vetus- budai káptalani templom építéséről. A lengyel krónika írója, aki II. Boleszláv király haláláig Magyarországon tartózkodott királya kíséretében, azt írta krónikájában, hogy a káptalani hatalmas templomot Szent István halála után a velencei Péter kezdte építeni, de azt nem tudta befejezni. Ez az adat, melyet egy XI. századbeli szemtanú írt le, mindenesetre azt jelenti, hogy Budán a Péter-Pál székesegyház már állt 1080 körül. Az említett lengyel krónika írója magyarországi tartózkodása alatt állandó kísérője volt királyának és így több évig élt Szent László király udvarában.
Rendkívül figyelemreméltó, hogy ez a krónikaíró a magyar királyok otthonát leírva azt nem Budának vagy Budavárának nevezi, hanem Bazoár-nak írja. Ezt a krónikaíró semmi esetre sem vehette a "Buda" vagy "Budavár" kiejtésből.
A krónikás mint idegen tartózkodott a magyar király udvarában, és az itt hallott neveket természetesen saját írásmódja szerint írta le. Mégsem lehet feltételezni, hogy kiejtés és leírás között ilyen - érthetetlen - különbség alakulhatott volna ki. Viszont a b és v betű számtalan cseréjére gondolva (lásd pl. Bezprém = Veszprém), a Bazoár szó nagyon megfelel a Vazvár, a magyarban bizonyosan Vasvár szónak.
Tekintettel arra, hogy Szent István, Szent László királyok korszakában a királyi udvar Esztergom- Dömös környékén volt, ezt a Vasvár nevű királyi várat csak itt lehet feltételezni, semmi esetre sem lehet azonosítani a későbbi korokban a nyugati határvonalon jegyzett Vasvárral. Vasvár helység vagy vár természetesen több volt a régi Magyarország területén. A krónikaíró által említett Vasvár, Bazoár azonban kétségtelenül az Esztergom környéki akkori királyi székhely neve volt. Ez az a vár, amelyet lengyel krónika megírása után kb. 100 évvel Anonymus már Buduvárnak írt.
Ofen = Pest = Kemence
Az ősi Budát németnyelvű krónikák, régi német írások minden esetben Etzilburgnak nevezik, ugyanolyan következetességgel, mint a mai Budát Ofen-nak. Az Ofen elnevezés pontos fordítása a Pest névnek. "Pest" tulajdonképpen kemencét jelent, ilyen értelemben a Pest szót még ma is használják egyes vidékeken és különösen egyes szakmákban. Ezt a "kemence" értelmet fordították Ofen-nak a németek, akik már 1235-ben Ofen- nak nevezték a mai Budát. Minden valószínűség szerint már akkor kialakult az Alt- Ofen név a mai Óbudára vonatkoztatva. Óbudát a németség még ma is Alt- Ofen-nak nevezi, és ezért bizonyosnak kell vennünk, hogy a legrégibb Pest = Ofen elnevezésű helység a mai Óbuda volt. Tudományos fejtegetések a régi téglaégető kemencékről származtatták ezt a nevet, és nagyon logikusnak látszik, hogy az a terület a római korban, sőt a kelták korában is a mai Pest-környék központja, legjobban és legrégebben lakott területe volt. Az itt lévő tégla- és mészégető kemencék lehettek a névadók.
Miután a mai Buda és Óbuda neveként idegen szövegekben mindig az Ofen név szerepelt, és mint láttuk, ez a legrégibb írásos emlékeknél is megállapítható, fel lehet tételezni, hogy az Ofen- Owen elnevezés még a kelta ősnevet jelzi. Így nincs okunk kételkedni abban, hogy a mai Óbuda legrégibb neve a kemence = Pest = Ofen elnevezés.
Amikor a keresztény seregek visszafoglalták a törököktől a mai Budát, a németek Ofen felszabadítását ünnepelték, és Buda hivatalos neve 1873-ig Ofen volt. A mai Óbuda igazi, régi neve tehát Alt-Ofen, öreg-Pest, régi-Pest.
Ugyanez a névösszeállítás szerepel a XIII. századbeli oklevelekben, amikor a latin szövegben Vetus- Pest, Antiqua- Pestet írtak. Létezett tehát egy ilyen elnevezésű helység, és az csak a legrégibb Pest lehetett: Alt -Ofen, a mai Óbuda.
Az Alt-Ofen elnevezés ugyanazon időkben volt már használatos a mai Óbuda neveként, amikor az igazi Buda, a régi Budavár minden német szövegben Etzilburgnak neveztetett. Ez kétségtelenül igazolja, hogy a mai Óbuda sohasem lehetett Etzilburg, sem az Attila-városnak ismert Vetus-Buda, az ősi királyi Budavár.
A nevek hagyományosságát is figyelembe véve látnunk kell, hogy ebben a vonatkozásban nagyon bizonytalannak tűnik a mai Óbuda - Vetus Buda azonosság megvédése.
A kétely nélküli azonosítás régi elmélete végeredményben nem vált be, a feltételezett hely nem azonos a régi Buda területével.
Attila-város, Etzilburg, Sicambria, Vetus- Buda a török uralom megszűnése óta semmilyen formában nem került előtérbe, sem a hivatalos írásokban, sem birtokperek megmaradt okleveleiben nem került említésre ezen a néven ez a város. A régi elnevezések láthatólag eltűntek a köztudatból, és csak ezek után alakult ki egy olyan elgondolás, hogy az a nagyfontosságú helység, amely a régi Buda volt, azonos a mai Óbudával, német nevén Alt-Ofennal.
Nyomozások Árpád sírja után
Így a régi Árpád-kori Buda, Budavára épületeinek maradványait a mai Óbudán kezdték keresni. Hogy mi volt az eredmény, erről valljon egyik legkiválóbb Buda kutatónk, Bánfai- Szabó László, aki az Árpád-sír kutatások eredményeit összefoglalva, egy tanulmányában a következőket írta: (8)
"A múlt század negyvenes éveiben Horváth István lelkes előadásai nyomán kezdenek az emberek Fehéregyháza kérdésével foglalkozni s az egyetemi ifjúság Vasváry Pál buzdítására, - melyet az Akadémiának 1847-ben, a magyarországi műemlékek összeírására és megmentésére vonatkozó felhívása tudományosan is alátámasztott -, 1848-ban több kirándulást tett Óbudára, a földből itt-ott még kilátszó romok felderítésére.
A forradalom és szabadságharc nagy eseményei következtében a felbuzdulás ellanyhult, csupán Érdy János folytatja 1850 nyarán a kutatást Árpád sírjának megtalálására. Az elnyomatás egész ideje alatt ugyanis a honszerző Árpád hamvait keresik azon vélemény alapján, hogy Fehéregyháza és Árpád sírja egymástól el nem választható, egymással ok és okozati összefüggéseiben levő kérdés.
8. Bártfai- Szabó László: Miért nem találták meg eddig Árpád sírját? (tanulmány)
Kutatásai eredményét Érdy 1852 február 21-én nyilvános felolvasáson mutatja be, amelynek váratlan eredménye lett: a rendőrség politikai tüntetést látván a dologban, a további kutatásokat betiltotta.
A közvélemény azonban nem nyugodott bele a kérdés ilyetén elintézésébe: Buda város jogkönyvének nemrég (1845-ben) megjelent kiadásában ugyanis szerepeltek Cronfeldt, Vibecz (Újbécs), Lacken, Ezelpurg, Alba ecclesia kitételek, amelyekre nézve a szerkesztők nem tudtak kielégítő magyarázatokat adni, sőt Salamon és Rómer vagy harminc évvel később bevallották, hogy a jogkönyv néhány szakaszát nem értik meg. Az ásatások pedig a főváros területén igen becses emlékeket hoznak felszínre: 1847 tavaszán a Gellérthegyen találnak kirabolt római kősírt, Bugát Pál a birtokán kiásott s kétségtelenül a szentlőrinci pálos kolostorból eredő keresztény emléket mutat be az Akadémián, Óbudáról előkerül az 1845-ben talált Hipponarelief, mely az archeológusok figyelmét Aquincumra irányítja. 1851-ben a kissingi pusztán egy boltozat szakad be; Érdy János megnézi, s a Schwanfelder- nyaraló előtt, a mai Árpád-forrás közelében levő kápolna romjaiban úgy véli, megtalálta Fehéregyházat, amelynek felásására Thaly Kálmán, Nádasdy Ferenc gróf, Gaal Ernő, Réső E. Sándor alapot gyűjtenek össze és 1860-ban külön hajón, zenekarral mennek ki a munka elvégzésére. A romantikus vállalkozást azonban a rendőrség újra megakadályozta.
Az így elnyomott hazafias felbuzdulás most irodalmi téren keres teret a kutatásra; kellő tudományos felkészültség nélküli, meddő szómagyarázatokban kimerült viták folynak arról: hogyan kell Anonymus szavait értelmezni, vajon Attila sírját is meg lehetne-e hamarosan találni stb. Hogy a kutatás akkoriban milyen módon történt, jellemző eset gyanánt idézem, hogy Réső E. Sándor, - aki nyelvészkedő kísérleteivel többet ártott, mint használt a magyar történetírásnak -, bevallja, hogy atyja halála után, pontosan 1860. május 29-én kezdett foglalkozni Árpád sírjának keresésével. Két hét múlva kiment Óbudára..." az eső cseperegni kezdett, úgy mentünk be a református egyház udvarára s ott az egyház kulcsát elkérve, a toronyba másztunk, én soká nézdegéltem szét és egyszerre azon helyre mutatva, hol a Szent Pál-féle zárda (most rokkant katonák háza) áll, - ezt jelöltem ki Árpád sírjának"..."
Hogy az első kutatók felfedezéseit nem vették komolyan - a fenti, minden komolyságot nélkülöző módszertől eltekintve -, az okozta, hogy ugyanazon kutató többször megváltozott nézeteit hasonló hévvel igyekezett a közvéleményre ráerőszakolni. Réső pl. két esztendő múlva szintén a Péterhegy táján ásatókhoz csatlakozott, Wekerle László pedig háromszor változtatta meg véleményét ugyanazon adatok "alapos" megvizsgálása után. Hozzájárult mindehhez továbbá azon napjainkig észrevehető nagy hiba, hogy Fehéregyházat kiszakítva a többi óbudai egyházi intézmény köréből, a helytörténet mellőzésével és kellő okleveles adat összegyűjtése nélkül akarták megtalálni.
Ez a sajnálatos állapot nem változik meg 1879 után sem, amikor az Országos Régészeti Társulat veszi a kezébe a további kutatásokat. Érdynek ama lehetetlen érvelésével szemben, - pl. hogy a Péterhegynél fakadó meleg forrás vizét kőmederben vezették be a városba -, senki nem tud megfelelő ellenvetést támasztani s vagy másfél évtizeden át megelégszenek a kutatók a helyi hagyományok szembetűnően téves elnevezéseivel.
Sikerrel jár Arányi Lajos tervezete is, hogy Buda várának régi épületeit táblákkal jelöljék meg, - noha mint utólag kitűnt, Rupp Jakab meghatározásaiba sok hiba csúszott -, ellenben pl. Pest megye régi térképének, műemlékei összeírásának tervét elodázzák, noha Römer még 1864-ben felhívja a főváros figyelmét a belvárosi templom északi tornyára és egyéb keresztény műemlékeire is.
A főváros keresztény műemlékeinek kimerítő leírását s a városrészek fejlődésének egységes képét várta a közvélemény Salamon Ferenc munkájától, amiben köztudomásúlag csalatkozott. Eltekintve attól, hogy a műben a középkor anyaga jelentéktelen s inkább csak függelék gyanánt van a munkához ragasztva, észrevette minden olvasója, hogy Salamon állításai a középkort illetően bizonytalanok, Óbuda középkori életében egyenesen tájékozatlan.
Amikor Havas Rezső, a főváros által felállított bizottság elnöke a munkához hozzáfog, nyomban megállapítja, hogy a hagyomány Fehéregyházról a legkisebb nyomot sem tartotta meg, tehát okleveles adatok után kell kutatni. De ezt nem teszi! Megelégszik Knauz Nándor néhány - kétségtelenül igen becses - kivonatával, elfogadja és éveken át makacsul védi Knauz ama nézetét, hogy Fehéregyház a mai Kiscell helyén állott. Nem tud latinul, mégis oklevelek szövegeit hozza elő bizonyságul, arra, hogy az általa "feltalált" 1355-iki, 1510-iki oklevelek szövegeiben eltérések vannak. Hogy egyik-másik kétes eredetű lehet, arra gondolni sem mer. Tíz évi kutatás után is azon panaszkodik, hogy nem talál a kérdésre új okleveles bizonyítékot.
Így történik, hogy az adatok mérlegelésében néha tarthatatlan eredményekre jut, pl. hogy a magyar királyok 1390-ig, a visegrádi évektől eltekintve, mindig Óbudán laktak; nyelvészeti nézetei, történeti ismeretei jobbára elavultak. Viszont érdeméül kell betudnunk azt, hogy határozottan kimondja: Fehéregyházát csak Óbudán lehet keresni, a mai Bécsi út, az egykori magna via Strigoniensis mellett. Akkor már ti. az országnak vagy hat helyén keresték mások Alba Marfiát.
Amikor a főváros 1882-ben ismét kiutalja az ásatásokra szánt összeget, hangsúlyozza: igyekezzék a bizottság - melyet Thallóczyval, Salamonnal, Zichy Jenő gróffal és Kaas Ivor báróval egészítenek ki -, Fehéregyházát megkeresni. Úgy tudom, a bizottság együttes munkája amellett, hogy a levéltári kutatásokat megkezdi, főként abban merül ki, hogy megpróbálja Óbuda határát az 1355-i oklevél és régi térképek alapján megjárni, de ez nem sikerül. Viszont Havas tekintélye oly nagy, hogy a Pulszky- emlékkönyvben (1884) Torma Károly csak vagylagosan következtet: Fehéregyháza vagy Kiscellben, vagy a Radl-malom környékén volt. Ugyanott Wekerle László, a kérdésnek akkor felmerült új kutatója, csak annyit mond: a kolostor és a templom völgyben nem állhatott, csak hegyoldalon.
Havas érezvén azt, hogy a közvéleményt 1882. november 14-én tartott előadásával sem tudta meggyőzni arról, hogy Fehéregyháza Kiscellben volt, itt-ott ásatott még, de néhány év múlva a kérdést véglegesen elejtette. Idevágó utolsó előterjesztésében arra kéri a fővárost: hozassa az ezredéves ünnepekre rendbe Kiscellt, létesítsen Árpád-szeretetházat.
Amikor Wekerle László tanfelügyelő tanulmányával (1885-ben) azt bizonygatja, hogy Fehéregyháza a meleg forrástól (a mai Radl- malomtól északra állott, kevés. hitelre talál, mert előbb a Kapucinus-hegyen kereste azt. A Viktória téglagyár területén időközben teljesen kiássák nemcsak a templom, de a melléépült kolostor alapjait is. A felmerült vitában Henszlmann ezeket XIV századi épületnek és apácakolostornak tartja, Némethy Lajos, aki az egyetlen szemtanú volt a harmadik ásatásnál, egyenesen klarissza kolostornak véli és csatlakozik Toldt Titusz nézetéhez, hogy Fehéregyház a Radl-malom feletti magaslaton volt. Rómer szintén azt a véleményt vallja, hogy a Viktória-téglagyári templom nem lehet Alba Mária egyháza.
A közvélemény most már valóban nem tudhatta, kinek van igaza? Havas meghalt, Toldt Titusz kiesett a vitatkozók közül, mert az ő általa jelölt helyen mit sem találtak. Wekerle utóbb (1907-ben) ugyan erős érvekkel vitatta, hogy a Viktória-gyári templom Fehéregyháza, de nem hitték el neki. A kutatást az Óbuda felé menő Magna Via felásásával önálló irányból kezdte meg Hetényi Imre, aki Fehéregyháza fekvésének helyét hozzávetőleg szintén a Viktória téglagyárban mutatta ki, de anyagi támogatás hiányában ez is félbeszakadt.
A helyzet tehát a millenáris években az volt, hogy Fehéregyháza helyét nem tudta megjelölni senki, viszont kiástak egy igen korai templomot és kolostort, amelynek rendeltetését senki sem tudta megmondani.
A megoldáshoz nagy lépéssel közelebb vitte a tudományt a klarisszák kolostorának és templomának kiásása 1908-ban a mai óbudai kálvinista templom mellett. Ezután már csak két eshetőség maradt: a Viktória téglagyárban kiásott templom és kolostor vagy a pálosoké -, s akkor azonos a keresett Fehéregyházzal -, vagy a ferencesrendieké volt. Minthogy az adatokból az tűnik ki, amit a bemutatott, 1760 körül készült hivatalos térkép is igazol, hogy a ferencesrendiek kolostora a Flórián-téren állott, így tehát egyéb okok mellett ez a lehetőség is megszűnt, mert e három kolostoron kívül több a középkorban Óbudán nem volt. A felhévizi lovagoknak tudvalevőleg csak kórháza volt Óbudán, se rendháza, se temploma nincs.
A kutatásokat, mint láttuk, sok hazafiúi hevület mozgatta. A romantikus felbuzdulások jó lendületet adtak a régi Buda felkutatása ügyének, de nagyon eltérítették a realitástól és a tudományos vonaltól. Ezekben az időkben a régi Buda épületeinek keresése közben olyan teóriák rögződtek meg a köztudatban, melyek később - amikor már a szakképzett régészet vette át a kutatások irányítását - maradandóan hatoltak a tudományos kutatásokra is.
Az ősi Buda holléte után folytatott kutatások eredménytelensége elszomorító volt, de a régi város létezését olyan sok megbízható adat igazolta, hogy a kutatásokat abbahagyni nem lehetett.
Sajnos, a régi tévedéseket nem ismerték fel, és ennek következtében továbbra is a mai Óbudát tartották a régi Buda utódjának. Ezt a téves szemléletet természetesen nem a mai kutatók alakították ki, hanem a hosszú évtizedek óta törvényszerűen elfogadott álláspont, hogy Vetus- Buda a mai Óbuda területén volt.
Ezt még az osztrák elnyomás éveiben állapították meg, feltehetően az akkor uralkodó szempontok szerint.
Nyilvánvaló, hogy Katona Istvánnak az a meggondolása, hogy Árpád sírját a mai Óbudán feltételezze, az akkori idők tájékozatlanságában gyökeredzik. 1790 körül még sok helyen igen bizonytalanok voltak a helységnevek, mert sok régi lakott hely elnéptelenedett, neve a török uralom alatt feledésbe ment. Az adóösszeírások adatszolgáltatása szerint 1696-ban Esztergom vármegyében csak 7 adózó portát jegyeztek fel, holott a megyében 1494-ben még 1322 adózó portát tartottak nyilván. Acsády Ignác szerint az 1690 évi népösszeírás alkalmával az egyesített hatalmas Pest- Pilis- Solt vármegyében összesen csak 85 lakott hely maradt. Az elhagyott helyek közül sok már nemzedékek óta hosszú évtizedekkel azelőtt kipusztult. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az összeírásnál ige sok helység (puszta) nevét nem tudta senki.
Maguk a törökök már a XVII. század elején nagyobbára kiirtottnak hitték az ország lakosságát, s amikor 1605-ben Bocskai István fejedelem néhány ezer főnyi seregével a budai basát meglátogatni Pest alá érkezett, a törökök csodálkozva nézték a nagy magyar hadat, fölemlítve: azt hitték, hogy egész Magyarországon mindössze sincs ennyi ember.9
A török uralom utáni időkben a győzedelmes osztrák császárság úgy tekintette Magyarországot, mint az osztrákok, a németség legtermészetesebb terjeszkedési területét. Ennek a gondolatnak hívei természetesen igyekeztek minden nyomát eltüntetni annak, hogy Magyarország esetleg az osztrákokénál is magasabb rendű kultúrával rendelkezhetett valaha.
Elnyomtak, pusztítottak minden fellángoló magyar kultúrtörekvést. Már Lipót császár a jelentősebb várak felrobbantásával, lerombolásával megkezdte a régi kultúrépítkezések javának pusztítását. Először még a törökök esetleges újabb foglalásainak meggátlása volt a felhozott ok, később, a Rákóczi szabadságharc leverése után, az újabb ellenállási gócok megelőzésének ürügyével pusztították a régi magyar kultúrmaradványokat, majd az 1848-as szabadságharc is újabb alkalom volt erre.
Jogosan tételezhetjük fel tehát, hogy Buda várának visszafoglalásától a kiegyezésig az osztrákok tervszerűen pusztították a régi magyar kultúrára utaló nyomokat. Sok mindent romboltak le a tatárok és a törökök is, de a "planírozást", a nyomok teljes eltüntetésének befejező műveleteit az osztrákok végezték.
Adatok szólnak arról, hogy az ősi Buda nyomait a törökök tüntették el, hogy földdel egyenlővé tették a helyét is, de az, hogy e régi királyi vár és város helyét a mai Óbuda területén kellett máig is keresni, hogy a régi kultúrközpont valódi helyét a nép tudatából kiölték, ez már a magasabb rendű osztrák ténykedés eredménye kell legyen. Erre a céltudatos osztrák törekvéseknek bőven volt ideje az említett kor kétszáz éve alatt.
A Schönwisner-korszak
A legutolsó évtizedekben a mai Óbuda területén folytatott ásatások a római korszakról bő tájékoztatást adtak. Így a kutatók körében tökéletesen igazolódott Schönwisner 1778-ban megjelent könyvének (10) megállapítása, mely szerint az Alt-Ofen területén előkerült, római korból származó feliratos kövek és romok, az Aquincum nevű római kori város maradványai.
Schönwisner életművének egyik döntő állomása volt Óbuda és Aquincum azonosítása.
Azért jelentett új korszakot ez, mert az a törvényszerűen megállapított tény, hogy a mai Óbuda területén a római korban Aquincum volt, sok régebben fel- feltörő kérdést látszólag véglegesen lezárt. Akkoriban már a mai Óbuda területén keresték az Árpádok korában ragyogó budai királyi várat, a környezetében valamikor létező középkori várost és maradványait, Fehéregyházát stb. A mai Budát a török utáni időkben beözönlő németség Ofen néven ismerte meg. A szomszédos Alt-Ofen neve igazolta, hogy az ősi Buda csak ott létezhetett. A nagyrészt németül gondolkodó felső osztály nem vette észre az itt nagyon régen feledésbe ment Pest-név azonosát ebben: az "Ofen"-ban. Az az elgondolás tehát, hogy Alt-Ofen = Óbuda rejti magában a régi'; királyi székhely romjait, egészen logikusnak tűnt.
Egy súlyos akadálya volt még az azonosításnak, éspedig az, hogy a régi írások szerint az ősi Buda Attila városának területén feküdt, mely várost a rómaiak idejében Sicambriának neveztek.
9. ACSÁDY IGNÁC: Magyarország Budavár visszafoglalásának korában. Bp. 1886. 31. o.
10. SCHOENWISNER: De ruderibus laconici caldaruqve Romani. Buda, 1778.
Kézai Simon krónikájában már ezt a nevet említi, mint Attila városát, de más adatok is jelzik, hogy a magyar királyváros római kori nevét az Árpád-korban Sicambriának ismerték.
Mutatja ezt Albericus tudósítása, aki szintén írt Sicambriáról. Ezután mind a magyar krónikákban, mind a középkori oklevelekben sorozatosan szerepel a Sicambria név, mint Buda régi neve. Rupp említ egy oklevelet 1376-tól, Gárdonyi 1516-ból, amelyekben Sicambria mint Vetus-Buda régebbi elnevezése szerepel. Bártfai-Szabó László egy San Marco- könyvtárbeli kódex szövegéből idézi a Sicambria nevet az akkori magyar fővárosnak, Vetus- Budának, Attila városának neveként.
Ha hozzátesszük ehhez, hogy Oláh Miklós a XVI. század közepén is még Sicambriának írja ezt a területet, amelyen a Vetus- budai Alba Ecclesia állt, akkor láthatjuk, hogy a Sicambria név hosszú évszázadokon keresztül ismert neve volt a régi Budának. Ezt a Sicambria nevet véglegesen igazolta Bonfini közlése, aki művében azt állította, hogy:
"Óbuda (értsd: Vetus- Buda - N.P) fölött a Duna ugyanazon partján látni még egy igen régi város nyomait, melynek falai messze terjedtek. Újabb korbeliek Sicambriának tartják, a sicamberekről, Germania távoli népéről, mert nevét a germaniai sicamber légióról vette, melynek mellékneve "adjutrix" volt. Mikor Ó-Buda területén Mátyás az ő feleségének Beatrixnak egy palotát építtetett - folytatja Bonfini - az alap ásása kőiben egy feliratos kőre bukkantak. Erről ezeket olvasták le:
"Az Ide Őrségül Elhelyezett Sicamberek Légiója Várost Épített, Melyet Nevéről Sicambriának Nevezett."..." (Salamon Ferenc: Buda-Pest története. Bp. 1885. 88. old.) Bonfininek ez az állítása, hogy feliratos kő igazolta az ősi Buda Sicambria nevét, rengeteg problémát vetett fel a XVIII. században, amikor már kialakult az a nézet, hogy a mai Óbuda neve semmiképpen sem lehetett Sicambria. A kutatók akkor már tudományos igénnyel szedték össze az adatokat, és megállapították, hogy régi bizonyítékok, térképek, leírások szerint Sicambria, a régi Buda azon a helyen volt, ahol Herculia feküdt, viszont azt is adatok igazolták, hogy Herculia nem lehetett azonos Aquincummal.
Már viták folytak Herculia fekvésének megállapításáról, és ekkor Schoenwisner, a kiváló osztrák származású régész, "tudományos alapon" mutatta ki, hogy "Bonfini hazudott, saját maga által koholt mesével kápráztatta el Mátyás királyt és kortársait. Kitalált egy feliratos követ, és azzal igazolta kedvenc uralkodójának, hogy a dicső magyar város, Vetus-Buda előzőleg Sicambria volt."
Ezzel a kérdés lezárult. Bonfini állítását a feliratos kőről, a sicamber- légióról és a Sicamber névről ezután mindenki koholmánynak tartotta. Így szabad lett az út arra, hogy a régi Buda római kori nevéül az Aquincumot ismerjék el, és ezen az alapon is a mai Óbuda területén keressék. Így a Herculiából lett Sicambria nevű város története a mesék és mondák mostani birodalmába, a lomtárba került.
Aquincum, a Duna mentében egyedülállóan jelentős emlékanyagot szolgáltató római kori romváros, Schoenwisner óta sok lelettel gazdagította múzeumainkat, igazolva, hogy ott egy gazdag római város létezett 1600-1800 évvel ezelőtt. Több előkerült kőemlék igazolta Schoenwisnernek azt az állítását, hogy ezt a várost a rómaiak Aquincumnak nevezték. Az is beigazolódott, hogy nem nevezték Sicambriának sohasem. Mégis súlyosnak véljük azt a vádját, hogy Bonima hazudott, hogy csak kitalálta a feliratos kő meséjét a sicamber légióról és a Sicambria névről.
Ez a vád erősen aláásta Bonfini krónikaírói hitelét, amit - úgy véljük - Mátyás király hűséges és művelt humanista történettudósa nem érdemelt meg.
Még az 1956-ban megjelent Aquincum című műben, Szilágyi János könyvében, "Az elfelejtett Aquincum feltárása" című fejezetben is ezt olvashatjuk:
"A magyar középkor folyamán Aquincumnak még a nevét is elfeledték. Ezért Bonfinius, Hunyadi Mátyás király udvarában élő humanista tudós egy építési emléktábla-feliratot koholt, és azt állíthatta, hogy Sicambria nevű várost épített itt az ókorban a sicamber nép légiója. Valójában létezett egy ilyen nevű nép (a Rajna vidéken), de légiót sohasem állítottak fel soraiból."
Látnivaló ebből, hogy hosszantartó zavart okozott kutatóink felfogásának befolyásolásával a schoenwisneri megállapítás, hiszen Bonfini nem a mai Óbudáról beszélt, hanem a Duna partján messze fenn létező, már akkor nyilván omladozó régi Vetus-Budáról. "Látni még egy igen régi város falait" - arról a régi Budáról írta, hogy ott találták a Sicambriáról és a sicamber- légióról szóló feliratos követ. Az a messzi Duna-menti város volt Sicambria. És, hogy létezhetett sicamber- légió, vagy legalábbis létezett olyan katonai alakulat, melyet sicamberek alkottak, azt legjobban szintén az Aquincum című könyv igazolja. Az előbbiekben idézett szöveg ugyanis így folytatódott: "Nem ismerhette a találékony humanista azt a téglakarcolatot sem, amely a legutóbbi időkben került csak felszínre és tanúsítja, hogy a sicamberek IIL-ik gyalogos segédzászlóalja (de nem légiója) tényleg állomásozott Aquincumban."
Miután célunk csak a teljes igazság felderítése lehet, foglalkoznunk kell ezzel a Bonfini- Schöonwisner vitával. Láthatóan el lehet fogadni Schoenwisner közel 200 évvel ezelőtt írt megállapítását Aquincum nevét illetően, miután azóta leletanyagok igazolták erre vonatkozó elméletét. Viszont ma már nem lehet azt állítani, hogy Bonfini hazudott, amikor olyan római kori feliratos kő kiásásáról számolt be, mely szerint létezett egy sicamber nevű római katonai alakulat, miután a legújabban kiásott leletek igazolták be, hogy az tényleg létezett itt a Duna mentén. Az, hogy az Aquincum területén előkerült téglakarcolat sicamber segédzászlóaljat említ, Bonfini pedig légióról szóló feliratos követ jelzett Sicambriáról, e két tény közül egyik sem zárja ki a másikat. Lehetett Sicambriában egy időben sicamber légió és lehetett ~ Aquincumban sicamber segédzászlóalj egy más időben, vagy akár egy időben is, ha feltételezzük, hogy Aquincum és Sicambria egyidejűleg létezett.
Sicambria létezését azért is szokták tagadni, mert régi római kori adatközlések sorában sehol sem akadtak eddig erre a pannóniai helységnévre. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy egy ilyen nevű helység tényleg létezett egy időben Pannónia földjén, talán csak nagyon rövid időre.
Előfordul az ma is, hogy a helységneveket megváltoztatják. Ebben az esetben arról is szó lehet, hogy a Sicamber-légió a római korszak utolsó időszakában építette újjá azt a várost, és ezért a római kori útvonaljelzések között nem szerepelhet. Mivel adatok vannak arról, hogy ez a város a római korban Herculia néven szerepelt, és Herculia ismert volt ezekben az útleírásokban -, valószínűleg ilyen késői átkeresztelésről van szó, és ezért csak a helyi hagyomány tartotta fenn a Sicambria nevet. A helyi hagyomány viszont nem tartotta fenn Aquincum tartományi székhely nevét. Igaz, Aquincum területének lakottsága hosszú évszázadokra megszűnt, Sicambria viszont folyamatosan lakott maradt.
Bonfini tehát nem azt írta, hogy Aquincumot keresztelték át a sicamberek saját nevükről. Sicambriát - sok más Bonfini-kortárs állítása szerint is - Herculiából keresztelték át. Herculia pedig nem a mai Óbuda területén létezett. Bonfini állítása szerint Vetus- Buda, a régi királyi város, távol fen a Duna mentén volt, s messze húzódó falai még látszottak a XV-XVI. században: itt volt Sicambria.
Mint láttuk, Katona István 1790-ben Anonymus gestája, II. András és I. Lajos király - az ősi Buda környékét megjelölő - határjárási okleveleinek alapján a mai Óbudán kezdte keresni Attila városát, Árpád sírját.
Ismeretes az utána következő kutatások sikertelensége is. Így ma már inkább az ezek eredményeit összefoglaló művek az irányadóak. Csak a legutóbbi ilyen összesítő véleményekből legyen itt egynéhány rövid idézet.
"Ó-Buda területén egy pár szórványosan lelt ékszer s a Duna bal partján a Lóverseny-téren több sír mellékletei: ennyiből áll az egész, ami a népvándorlás korából Budapesten napvilágra került." (11)
"Ezen korszaktól (ti. a hunoktól - N.P) kezdve a római városrészekben a népvándorlás-kori emlékanyag hirtelen eltűnik. Biztosan mondhatjuk ezt a Papföldre, a polgárvárosra, melynek nagy részét folyamatosan felkutatták. Feltételesen állíthatom a táborváros belső területére, - hol a beépített területek miatt rendszeres ásatásokat folytatni nem lehetett, de kb. 10 év óta csatornázásoknál és építkezéseknél megfigyelhettem, - hogy eddig ott is hiányoztak." (12)
"Óbudán és környékén az újabb ásatok alkalmával nem találtunk honfoglalás- és Árpád-kori sírokat. A Duna jobb oldalán eddig csak a Farkasréti temető területéről és a Lipótmező "Kurucles" nevű vidékéről ismeretesek nem rendszeres ásatásokból származó sírleletek." (13)
"Középkori középületekre (vár, templom) utaló falmaradványok eddig Aquincumból nem ismeretesek." (14)
"...az Árpád-kori városalapítás csak a katonai városra terjedt ki, teljesen elkerülte a papföldi, fallal körülvett polgárvárost, melynek területe nemcsak a korai, hanem a későbbi középkorban is lakatlan maradt napjainkig. Újabb ásatások alkalmával a legfelső humusz-réteg újkori szemeteitől eltekintve, csak a transzformátor építésekor találtam egy szórványos középkori (15-16. sz.-i) keresztbélyeges edénytörmeléket." (15)
"Joggal tételezzük azt fel, hogy a X. századtól kezdve Budapest területén több település létezett. Erre engednek következtetni a magyar krónikák, elsősorban Anonymus; és a krónikáknak azok a mondai elemei: Attila városa, Buda nevű öccse stb., melyeknek magjában Buda és Pest korai kialakulását és honfoglalás-kori fontos szerepét véljük felismerni... A budai vár központi szerepe ezután (ti. IV Béla után - N. P) egyre nagyobb arányokban bontakozik ki... IV Béla nem sok időt tölt a budai várban... Károly Róbert a budai Mária templomban koronáztatta meg magát 1309-ben. De udvarával nem Budán székel, hanem először Temesvár,, majd Visegrád lesz az udvar központja. Utódja Nagy Lajos már mintegy 10 évig székel a budai várban... Bár egyetlen építkezési adatunk sincs ebből a korból..."
"A középkori óbudai település Aquincum területének egy részén, a dunai révhely mellett keletkezett. Már a honfoglalók megtelepedtek ezen a területen. Itt állott Kurszánnak, Árpád fejedelemtársának vára. Itt temették el Árpádot állítólag 907-ben. Sírja fölé építették azt a templomot, melyen a források tanúsága szerint még Mátyás is építkezett.
11. Nagy Lajos: Pest város eredete. Bp., 1934. 10. o. (Nagy Géza nyomán)
12. I. m. 11. o.
13. I. m. 12. o.
14. I. m. 9. o.
15. Nagy Lajos: I. m. 9. o.
16. Gerevich László: A budai vár. Bp., é. n. 1-3. o.
A szakirodalomban a templom Fehéregyháza néven szerepel, nyomaira eddig nem akadtak. ..a tatárjárás előtt egy ideig Óbuda volt a királyi székhely. A tatárdúlás után Óbuda átadta vezető szerepét az új székhelynek: Budának. Ez természetesen nem jelen ti azt, hogy vára elnéptelenedett, csupán jelentőségéből veszített. - Gyakran tartózkodott a várban IV László. 1301-ben Ágnes királyné, III. Endre özvegye tataroztatta. Több ízben szállt meg benne hosszabb időre Róbert Károly és Nagy Lajos is, aki a palotát 1343-ban anyjának, Erzsébetnek ajándékozta. Ez időtől kezdve a királynék vára... A palotán majd minden tulajdonosa építkezett.
Óbudán helyezte el Zsigmond király 1389-ben alapított egyetemét, mely 1405-ben...teljes jogú egyetem lett. Az egyetem kancellári tisztségét a mindenkori óbudai prépost viselte, tanárai kitűnő hazai és külföldi tudósok voltak." (17)
Mátyás király halálakor Budán járt Pietro Ransano olasz humanista feljegyzéseiben a következőket olvashatjuk: "Ott, Óbudán, melyet ma faluképpen laknak, van egy, építményeinél, alkotmányánál és művészeténél fogva büszke bazilika, mely bizonyára méltó volna arra, hogy ne azon a majdnem puszta helyen, hanem akármelyik híres városban emelték volna."
Ez a lelkendező hangú dicséret a prépostsági templomra vonatkozik, melynek maradványaira az eddigi kutatások során még nem bukkantak rá. Ransano ugyancsak elragadtatással ír a klarissza apácák kolostoráról is, melyet Erzsébet, Nagy Lajos király anyja alapított: "az óbudainál az összes kereszténységben kevés szebb női klastrom van."
A kolostor maradványai még nem kerültek elő, ugyancsak nem ismerjük még a ferencesek kolostorának helyét sem." (18)
"A honfoglalástól a királyság megalapításáig terjedő évszázadról, majd a feudalizmusnak a tatárjárással lezárt korai időszakáról igen kevés helytörténeti adatunk van: E korszak építészeti emlékei pedig úgyszólván nyomtalanul eltűntek. Homályban tapogatózunk tehát midőn fővárosunk történetének e korai szakaszát próbáljuk felvázolni." (19)
Láthatjuk, hogy a közel 200 éve folyó óbudai ásatások, a hun- és az Árpád-kort illetően negatív eredménnyel zárultak. Ezek a folytonos sikertelenségek kétségessé tették a középkori krónikások adatait, és a magyar történetírók más forrásokból próbálták megközelíteni az igazságot Attila székhelyére vonatkozólag.
Így fordult az érdeklődés iránya Priscos Rhetor, a korabeli görög szemtanú leírása felé. Ebből a leírásból alakult ki az új teória: a középkori krónikásoknak az adatai megbízhatatlanok, Attilának sohasem volt vára Budán, sem máshol, nomád sátorlakó fejedelem volt. Jöttek a költők és írók, és leírták Attila udvarát. Székhelyét most már Szeged környékére tették, és így a közvélemény lassan el is felejtette azt, hogy Attila városát, várát és temetkezési helyét valamikor Óbudán remélték megtalálni.
Modern történeti és régészeti kutatások
A romantikus célok, - Attila és Árpád sírjának kiásása -, mindinkább háttérbe szorultak, és a főcél a város nyomainak felkutatása lett, különösen azért, mert minden újabb ásatás csak azt igazolta, hogy az egész város nyomtalanul eltűnt.
Pedig ahogyan a kutatásokban jobban megerősödött a képzett régészek és történelemkutatók szerepe, úgy kerültek elő új és új adatok arról, hogy ebben az ősi városban igenis sok nagyszerű épület létezett valamikor.
Viszont a régészet szakszerű ásatásai sem voltak képesek a régi város pozitív leletszerű nyomait előkeríteni. A tudományosság előtérbe nyomulása azután a leletek alapján kényszerszerűen szülte azt az általános véleményt, hogy a krónikások a régi római kori épületmaradványokat nézték hun-kori és Árpád-kori épületeknek, illetőleg, hogy ezeket az épületmaradványokat a nép fantáziája mesék és mondák révén összeszőtte a magyarság múltjával.
Györffy György például az eddigi kutatások eredményeire támaszkodva elfogadta azt a régebbi feltevést, hogy Kurszán vára az óbudai római amfiteátrum körépítményében felállított nomád vezéri sátor volt, holott Györffy ugyanebben a munkájában megállapította, hogy a honfoglaló magyarok a régi kazár és hun birodalom szétvált törzseiből valók voltak, és hogy ezeknek az előázsiai régi birodalmaknak törzsfői - fejedelmi székhelyeiken - pazar téglaépítményekben éltek. Kurszán Györffy és mások feltevése szerint - Árpád fejedelemtársa volt. (Györffy nemcsak ebben tévedett.)
Györffy az addigi összes eredmények figyelembevételével alakította ki ezt a véleményét. Az előtte ezzel a kérdéssel foglalkozó szerzők minden esetben csak ugyanilyen bizonytalanságról számolhattak be. Így azután természetes, hogy a régi Buda - új Buda vonatkozások kutatásával foglalkozó munkáknak közös jellemzője az, hogy a régi Budavár és a mai Óbuda helyrajzi adatait képtelenek akárcsak egyetlen esetben is megfellebbezhetetlenül azonosítani. A régi krónikákban fellelhető adatszerűségek sem találhatók meg a mai Óbuda területén.
Nem volna helyes, ha a fejlődés megállna ennél a pontnál. A történelemtudósok és a régészkutatók legutolsó megállapítása szerint a régi krónikák több adatát hitelesnek lehet tekinteni.
Ezek szerint az Anonymus- gesta 52. Fejezetében három hitelesnek elfogadható tény tűnik ki; az, hogy Árpád 907-ben halt meg; hogy annak a kis pataknak a forrása mellett temették el, mely Attila városában folyik; és hogy ott építették fel a magyarok megtérése után azt a templomot, melyet Albának (Fehéregyházának) neveztek. (20)
Ugyancsak legkiválóbb kutatóink azok, akik határozottan kimutatták: Fehéregyház, Kurszán vára és több más, keresett középkori épület Vetus- Budától elválaszthatatlanok.
Attila szálláshelyére vonatkozólag az a régi vélemény, - amely szerint a nagy hun király székhelye csak Szeged környékén, a Tisza mentén kereshető -, a legújabb feltevések szerint már nem tartja magát olyan szilárdan, mint régebben. A hun király székhelyének helyrajzi fekvését illetően ma teljes bizonytalanság uralkodik.
Nagyrészt Priscos helyszíni leírása alapján a Nagy- Alföldön tételezik fel létezését, de miután e véleményt semmilyen régészeti lelet nem támogatja, ezt csak feltevésnek ismerik el. (21)
Így jelenleg az a helyzet, hogy bár a régi krónikák leírásának alapján a mai Óbudán nem találták meg Attila és az Árpádok városát, illetőleg az Attila-városban, Budaváron - Vetus Budán - valamikor tényleg létezett épületek kétségtelen azonosságú maradványait és a keresett sírokat, - de semmi ellenkező lelet nem igazolta be eddig azt sem, hogy ezek a leírások hamisak voltak.
A történelemtudomány kutatói és a régészet szorgalmas ásatásai határozottan rögzítették már a törvényszerűségeket ebben a kérdésben.
Az Attila-városnak ismert régi városra telepedett magyar honfoglalók első székvárosa kétségtelenül létező város volt. Megállapították, hogy ott régi korokból származó ősi romok mellett a magyarság uralma alatt jelentős épületek, várak, templomok, kolostorok, stb. épültek. Tényként kell elfogadni, hogy ezek a közismert épületek: budai prépostság, királyi, királynői vár, Kurszán vára, Alba Ecclesia, Klarisszák temploma és kolostora stb. Vetus- Budán léteztek valamikor. Vetus-Budát a XVIII. század kutatói a mai Óbudával azonosították, és azóta a kutatások ott kisebb megszakításokkal közel 200 éve folynak, de a Vetus-Budán valamikor tényleg létező épületeket senki sem találta meg.
Sőt, mint a legutolsó összefoglalásokból láttuk, egész Óbudán nem találtak semmi jelentős hun- vagy Árpád-kori leletet. A vélemény az, hogy ezek az épületek Óbudáról eltűntek.
Mégis - a leletanyag eléggé nyílt és világos vallomása ellenére -, találkozhatunk egy olyan, úgyszólván általánosan elterjesztett véleménnyel, amely szerint a régi Buda nyomait különböző ásatások alkalmával már kiásták a mai Óbuda területén.
Úgy gondoljuk: Óbuda olyan bőven adja a csodálatosnál csodálatosabb római kori leleteket, hogy semmi szükség erre az Árpádkoriságot igazolni igyekvő kozmetikázásra.
Tudjuk, hogy nagyon sok faragott kő került elő Óbudán a földből, mely lehetne Árpád-kori is, de ezek mellett nem szerepel a korbizonyító melléklet. Sok épület van, amely igazolhatóan jelzi a XIV, XV század építkezéseit, de a korai Árpád-kori királyváros leletei mindenünnen hiányoznak. Feltevésekkel kell kiépíteni a megmaradt űrt, és ez csak az igazság hátrányára történhet. A régészet a történetírást szolgálja, ez pedig csak igaz úton haladhat előre.
A mai Óbuda és az egész Budapest-környéki régészeti leletanyag vizsgálatából és annak ismeretében készült el a legutóbbi években a Budapest Műemlékei I. és II. kötete. Az I. kötet 1955-ben, a II. 1962-ben jelent meg, tehát ebben a legutóbbi évek kutatási eredményei is szerepelnek. Miután ez a két hatalmas - több mint 1600 oldalra terjedő -- kötet felsorolja fővárosunk Duna jobb parti részének összes ismert régészeti leletanyagát, alkalmas kell legyen arra, hogy a minden elfogultságtól mentes szemlélő sőt kutató is ezeknek a felsorolt, bizonyító erejű leleteknek ismeretében megismerhesse, vajon a mai Óbuda tényleg azonos-e az Árpád-kori királyi székhellyel, Buda-várával, és az ősi Budával, a későbbi Vetus-Budával:
A II. kötet előszavában a szerkesztő - az általános eddigi véleményekkel egyezően - eldöntöttnek veszi ezt a kérdést, amikor így ír: "Elismerve, hogy a reprezentatív középkori műemléki anyag a Várhegyre koncentrálódik, hangsúlyozni kell, hogy meglepő arányokban bontakozik ki Buda középkori építészete a Váron kívüli területen ránk maradt, súlyosan pusztult emlékanyagból is (budaszentlőrinci pálosok, Nyék, Kálvin-közi királynéi vár, vízivárosi Szt.Péter templom, óbudai prépostsági templom, békásmegyeri puszta-templom, Gercse- pusztai templomrom, Bécsi úti Fehéregyházi kolostorrom, felhévizi Szentháromság templom, Császármalom, kamaraerdői kánai kolostorromok, Csut község romjai stb.).''
Ha azonban az egyes kutatások eredményeit megvizsgálva keressük a leletszerű bizonyítékát ezeknek a biztonságot sugalló állításoknak, azonnal láthatjuk, hogy korántsem olyan megalapozottak ezek, mint azt hinni lehelne.
17. F Mihály- Lócsi- Holl.: A középkori Buda és Pest. Bp., 1955. 22, old.
18. I. m.
19. Budapest Műemlékei I. 1955. 41, old. (Horler Miklós és munkatársai).
20. Bártfai Szabó László: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Bp. 1935. 14. o.
21. Fettich Nándor: A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. Bp., 1952. 9. o.
Alba Ecclesia a régészeti leletek tükrében
Elsősorban tehát a legérdekesebb óbudai kérdést, az Alba Ecclesia hollétének kérdését tegyük vizsgálat tárgyává a tényleges leletanyag tükrében.
Anonymus - a névtelen jegyző - XII. századi gestájában hitelesen megírta, hogy Árpád fejedelmet Attila városa mellett - az akkori Budavár mellett - egy kis patak forrásánál, az Alba Ecclesiánál temették el. Ebből tudjuk azt, hogy az Alba Ecclesia - Fehéregyháza - Buda, az ősi Buda mellett egy patak forrásánál, vagy patak mellett volt, és azt is, hogy Alba Ecclesia már a XI. század vége előtt létezett.
Csak a szigorú időrendiséget nézve: tehát az a romcsoport, amelyet most Alba Ecclesia romjainak ismernek el, vagyis a Victoria téglagyár területén régebben kiásott romok, nem lehetnek Alba Ecclesia maradványai, mert ezekről a maradványokról kétségtelenül megállapították, hogy azok nem lehetnek a XV századnál korábbiak.
Most azután, - bár az eredmények nem változtak -, mégis ismertnek jelentik ki Alba Ecclesia helyét, talán abból az elgondolásból kiindulva, hogy a több mint 100 éve húzódó Fehéregyház kérdést nyugovóra vigyék.
A Viktória téglagyárnál talált romok a XV században épített kisebb kápolna maradványait mutatják. A legújabb szakmai vélemény a következőképpen hangzik ebben a kérdésben (Budapest Műemlékei II. 499. o.): "A fehéregyházi kolostor és templom azonosítását és történetét illetően az eddigi kutatások végleges és biztos eredményre nem jutottak, így csupán feltételezésekre a régebbi ásatások hézagos adataira vagyunk utalva."
Ennek ellenére a leírás igyekszik azt az álláspontot támogatni, mely szerint óbudai Victoria téglagyár területén régebben kiásott romok azonosak a Vetus-budai Alba Ecclesia maradványaival, bár végül elismeri, hogy ezt a feltevést számos neves kutató elvetette, mert lehetetlennek tartották; hogy a X-XI. században már fennállott Fehéregyház itteni létezését azok a XIV-XVI. századból származó kövek igazolhatnák, amelyeket a Victoria téglagyárnál találtak. A szakleírás végül tehát önmagában is igazolja, hogy az Alba Ecclesia hollétének kérdése nincs megoldva, hogy Fehéregyháza nyomait nem találták meg a mai Óbudán.
Az Óbudai királynői vár
A másik döntőnek látszó állítás az , hogy a Vetus -budai királyi-királynői vár előkerült a mai Óbuda Kálvin-köz 2-3-4. sz. telkén, a református templom területén. A Budapest Műemlékei II. kötetében a 376. oldalon a szakszerző amellett, hogy az itt talált romokat igyekszik elfogadtatni mint a királyi, királynői vár maradványait mégis kénytelen elismerni a következőket: "A négy ásatás kőemlék-anyaga, bár igen értékes, aránylag csekély számú...
Sajnos a pusztulás és a beépítettség mai fokán, amikor éppen az összefüggések hiányoznak - vagy jelenleg feltárhatatlanok -, a rommaradványok elemzése korai Az épületek fő formái azonban lehetőséget nyújtanak néhány általános jellegű, bizonyos fokig hipotetikus megjegyzésre."
Ezután következnek azok a magyarázatok, amelyekkel a talált romokat a Vetus budai királyi-királynői vár maradványának igyekeznek feltüntetni. Miután azonban a Kálvin-közben történt ásatások alkalmával semmilyen pozitív Árpád-kori lelep nem került elő, az elképzelést leletanyag nem igazolja. A szakvélemény szerint az épület előkerült darabjai faragott kövek, az ásatók szerint is legfeljebb a XIII-XIV századból, a pénzleletek pedig csak a XVI. századból származnak.
Tehát az épület nem is lehet annak a várnak maradványa, melynek már a X-XI, században állnia kellett. Az ősi Buda királyi vára, mely később a királynők vára lett; semmiképpen sem lehetett olyan jelentéktelen területű, mely a Kálvin-közben fellelt rom 30x30 méteres méretű területén elférhetett volna. A régebbi kutatók egyébként a Kálvin utcai épületmaradványokat a Vetus-budai prépostsági templom romjainak tartották. A származás és felhasználás célját illetően a kutatók feltevései nagyon különbözőek. A kutatások vezetői szerint az Árpád-kor leleteinek teljes hiánya kizárja azt, hogy itt Árpád-kori királyi palota létezhetett volna.
Végeredményben tehát a tisztán feltevésekre épített állítással szemben az az igazság, hogy a Vetus-budai királyi, királynői várpalota romjait sem találták még meg a mai Óbudán.
Az a Budavár - Vetus-Budán - mely az adatok szerint a ma már ismert esztergomi királyi palota után volt a magyar királyok palotája, kétségtelenül szebb, hatalmasabb kellett legyen, mint a korunkban is elismert szépségű, erős és nagy, terjedelmes és az akkori idők legmagasabb kultúrájával felépített esztergomi királyi palota.
Imre király már 1198-ban az esztergomi érseknek ajándékozta az esztergomi királyi palotát. Ezt az ajándékozást IV Béla a maga nevében 1249. március 15-én megerősítette. A magyar királyok természetesen csak akkor adták oda az esztergomi érseknek kényelmes esztergomi palotájukat, amikor már megvolt a másik királyi palota, amelyikbe beköltöztek. Ez pedig jóval a tatárdúlás előtt megtörtént. A mai Óbuda területén nem találtak olyan, XIII. század előtti Árpád-kori időkből származó rommaradványt, mely az esztergomi ismert királyi palota pompáját akár csak megközelítené. Így nem lehet elképzelni sem, hogy az esztergomi királyi palotát az akkori magyar királyok a mai Óbuda területén feltételezett királyi lakkal felcserélték volna. Óbudán ilyen palota nem ismert, Budavár, Vetus-Buda, az a pompás királyi vár, amelyben az esztergomi palota átadása idején a királyok éltek, máshol kellett, hogy legyen.
Csemegi,József - 1934-35-ben az óbudai református templom környékén, a Kálvin utcában végzett ásatások eredményéről beszámolva - megállapította, hogy az ott talált épületmaradványok, melyeket a korábbi ásatások alapján a budai Szent Péter prépostság (Budai káptalan) maradványának könyveltek el, semmiképpen sem lehet XIII. század előtti épületnek maradványa.
Ennek alapján megjegyezte, hogy a prépostságra vonatkozó történeti adatok és feltárás eredményei között áthidalhatatlan űr tátong. Ezért elfogadta azt a feltevést hogy a maradványok az óbudai királyi vár épületének részei. Viszont ugyanakkor nem vette figyelembe, hogy saját megállapítása szerint a feltárt épületek XIII. század utáni alkotások, s hogy a tatárjárás az ősi Buda fejlődését derékba törte. Sőt, elismerte, hogy az Óbudán feltárt épületet még a XVI. században is építhették.
Közismert ezzel szemben, hogy Rogerius szerint "a tatárok betörésének hírét IV Béla Budán vette, ahol a böjt ideje alatt tartózkodni szokott, mert országosabb helynek mondják vala."
Rogerius közléséből azt kell kivennünk, hogy a tatárjáráskor Buda - Vetus-Buda - országos hely, tehát királyi székhely volt, melyhez régi szokások fűzték a magyar királyokat. Ez a régi Budavára tehát csakis olyan királyi székhely lehetett, melynek hagyományai voltak. Nem lehetett ezek szerint az a XIII. század közepe után emelt épület a király székhelye, melyet az óbudai Kálvin utca romjaiban feltételeztek eddig. A böjt vallásos elmélyülést jelentett, és minden valószínűség szerint régi hagyományok kötötték a királyt az akkori Budához. Annak a városnak régebbi hagyományos jellege kellett hogy legyen. Így ez a hely nem lehetett a mai Óbuda, hiszen ott a Kálvin utcai épületmaradvány úgyszólván az egyedüli épület, melynek építését a XIII. századra lehet tenni. Ez előttről csak a rómaiak építkezésének nyomait találták ezen a területen.
Az Óbudai Prépostsági templom
Ugyanígy állunk az ún. Óbudai Prépostsági templom állítólag megtalált maradványaival. A Budapest Műemlékei II. kötetének 400. oldalán a Korvin Ottó tér 8-9. sz. telek területén jelzi ennek a templomnak a fellelését. Itt romokat találtak, melyek a kutatók feltevése szerint is legfeljebb egy XV század elején épült templom maradványai lehetnek. Abból kiindulva, hogy az épületmaradvány közelében régebben románkori kőfaragványokat találtak, feltételezték, hogy ez a XV században épült templom volt a Budai (Vetus- budai) káptalan temploma. Ennek semmi kétségtelen leletbeli bizonyítéka nincs, csak feltételezi, azért, mert okiratos nyomai vannak annak, hogy Vetus- Budán már a X-XI. században létezett egy nagy prépostsági templom.
Az egész feltevés erősen ingatag alapon áll. A budai káptalani templom híres volt szépségéről, és alapítását sokan Nagy Károlynak tulajdonították. Tehát nagyon korai építmény, és a környezete is évszázadokon át országos jelentőségű volt.
Ezért más leleteket is kellett volna itt találni a korai Árpádkorból. A templom fennállása idejéből származó helyrajzi leírások kétségtelenül azt igazolják, hogy ez a rommaradvány nem lehetett a budai káptalan temploma. A régészek feltételezése egyébként is abból indul ki, hogy a XV században épült templom alatt léteznie kellett annak a templomnak, amely az eredeti káptalani templom volt. Miután azonban a helyrajzi adatok egészen más vidékre teszik azt a templomot, még a feltételezés is nagyon erőltetett.
Érdekes, hogy a hivatalos álláspont pár éve még az volt, hogy a Vetus- budai prépostsági templom helyét nem ismeri a régészet. (Mihály- Lócsi- Holl: A középkori Buda és Pest. Múzeumi füzetek, a Népművelésügyi Minisztérium kiadásában, Bp., 1955. 22. o.) A szerzőktől a következő olvasható: "Ez a lelkendező hangú dicséret a prépostsági templomra vonatkozik, melynek maradványaira az eddigi kutatások során még nem bukkantak rá."
Semmi olyan Árpád-kori lelet nem került elő a legutolsó ásatáskor sem, melynek származási helye vagy más bizonyíték igazolná, hogy a rommaradványok azonosak Vetus- Buda káptalani templomának maradványaival.
A Vetus-budai Klarissza-kolostor romjait a Lajos u. 158. sz. helyén vélik megtalálni, mert ott egy lakóházban állítólagos románkori köveket találtak beépítve a falakba. Ezzel kapcsolatban - egy feltevésre hivatkozva - közlik: (Budapest Műemlékei II. 423. o.): "Feltehető, hogy a falmaradványok a középkori klarissza kolostorhoz tartoztak."
Mindezek olyan bizonytalan feltevések, hogy egyelőre bizonyosként csak annyit lehet állítani: sem a Vetus-budai prépostsági templomot, sem a Klarissza kolostor romjait a mai Óbudán nem találták még meg.
Bártfai Szabó László nyomán. (Bártfai Szabó László: Miért nem találták meg eddig Árpád sírját? Magyar Kultúra Bp. 1934. XXl. évf. 4. sz.)
A pálosok szentlőrinci kolostora
A pálosok egyik főkolostorának romjait vélték felfedezni a Budakeszi u. 93. sz. alatt, mert ott rommaradványokat találtak. Többszöri ásatás során megállapították, hogy itt valószínűleg egy középkori kolostor romjaira bukkantak. Ezt máig a pálosok szentlőrinci kolostorának tartják. Maga a feltételezés régebbi, de eddig nem került elő olyan pozitív lelet, amely ezt megnyugtatóan bizonyíthatná. Viszont ismert egy oklevél, amely 1541-ből származik, és Imre, a pálos rendi Szent Lőrinc kolostorának akkori vezető generálisa adta ki egy birtokcsere ügyében. Ezt a szentlőrinci kolostorban keltezték. Miután pedig adatok vannak arról, hogy amikor a törökök a szentlőrinci kolostort elfoglalták, azt felégették és a földdel egyenlővé téve elpusztították, nem lehet tehát kétséges, hogy a mai Buda területén nem létezhetett ez a szentlőrinci kolostor, mert a mai Buda környékét a törökök 15 évvel korábban már feldúlták. Így a szentlőrinci kolostor csak abban az esetben létezhetett még 1541-ben, ha az máshol volt, ott, ahol az eredeti Vetus- Budát feltételezzük: a Pilisben, amelynek területe történelmi adatok szerint 1541-ben került a törökök kezébe.
Ezeket az időpontokat figyelembe véve, meg kell állapítani, hogy a pálosok szentlőrinci kolostora nem lehetett a mai Buda környékén, hanem az a Pilis-Esztergom környéki területen volt. Miután közismert, hogy a pálosok kolostorai a Pilis hegyei között voltak, ebből következően helyesebb a Pilis területén keresni ennek a kolostornak a maradványait, mint a mai Buda környékén feltételezni.
Egyébként úgy gondoljuk, hogy miután a mai Buda környékén feltételezett kolostornak legfőbb ereklyéje egy ún. "szent kereszt" volt, helyesebb az a feltételezés, hogy a Szent Kereszt kolostor valamilyen összefüggésben lehetett a Pilisben most is Szentkeresztnek nevezett hellyel.
Pilisszentkeresztre kell gondolnunk, ahol a környéken több Árpád-kori kolostormaradványról, több kolostorromról tudunk. Így ha bizonyítottnak ismerjük el azt a tényt, hogy a szóban forgó pálos kolostor Buda környékén volt (ami az okleveles adatokat figyelembe véve, alig vonható kétségbe), akkor ezzel ismét csak növeljük azoknak a bizonyítékoknak a számát, amelyek az ősi Buda Pilis-beli létezését igazolják.
A régi Budával kapcsolatos oklevelek és korabeli leírások kétségtelenül szomszédos helyzetben tüntetik fel a Szent Kereszt és Szent Lélek pálos kolostorokat az ősi Budával és az Alba Ecclesiával. Kétségtelen, hogy ezek a kolostorok a Pilisben voltak. Pilisszentlélek és Pilisszentkereszt neve önmagában is felkelthetné erre a figyelmet.
Különösen figyelemreméltó azonban az az általánosan ismert tény, hogy ezek a helység-elnevezések azért alakultak ki, mert itt valamikor ilyen nevű pálos kolostorok voltak. A Pilis hegyei között tényleg meg is voltak ezek a kolostorok, hiszen: mindkét helyen láthatók a közismert romok, és általánosan tudott dolog az is, hogy ezek az elpusztult kolostorok a pálos barátoké voltak. A hely-elnevezések azonosak: a régi elnevezésekkel, mert több leírásból ismerjük, hogy a Szent Lélek és Szenti Kereszt helységek valóban léteztek a török foglalás idejében ezen az Esztergom környéki területen. (Pest megye műemlékei I. 1958. 652. o.)
TÉRKÉPEK ÉS OKLEVELEK VALLATÁSA