20241126
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 augusztus 05, csütörtök

Elgondolkodtató tájékozatlanság

Szerző: Bozóki Antal

A magyarellenes cselekményeket alapvetően öt kategóriába sorolják: fizikai támadások, verekedések (magyar iskolások zaklatása is), vallási intézmények rongálása, temetők és keresztek rongálása és gyalázása, parolák írása, jelképek rajzolása és pamfletek terjesztése. Hogy a jogok megvalósításának, illetve meg nem valósításának egyéb megnyilvánulásait ne is említsük. Ezeknek a pontos számát valójában senki nem tudja. Az emberek erről nem szívesen beszélnek, mert félnek, vagy éppen azért, mert megfenyegették őket, hogy mi történik velük, ha erről szólnak.

 Elgondolkodtató tájékozatlanság

Jegyzet Egeresi Sándornak a tolerancia táborral kapcsolatos interjújáról

 

A Topolyán – július 26-a és augusztus 1-je között – megtartott toleranciatábor kapcsán (sokadik alkalommal) nyilatkozott Egeresi Sándor, a Tartományi képviselőház elnöke, a Magyar Nemzeti Tanács lapja, a Magyar Szó újságírójának.

Pesevszky Evelin (Az EU nem ad pénzt téglára, Magyar Szó, 2010. július 31., 7. o.) egyebek között megkérdezte az elnököt: Tud-e pontos adatokkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy az első toleranciatábor megrendezése óta eltelt négy évben csökkent-e a nemzeti alapon történő atrocitások száma? Végeztek ilyen felmérést? Egeresi a kérdés(ek)re a következő választ adta:

– Ezzel kapcsolatban már gyakran nyilatkoztam. Semmi esetre sem szeretném azt állítani, hogy egyedül a toleranciatábornak köszönhető, de az utóbbi években csökkenő tendencia figyelhető meg a nemzeti alapon történő támadásokat illetően. Míg a 2000-es évek elején több tíz atrocitásról szereztünk tudomást évente, addig mostanra évi három és öt közé csökkent ezeknek a kilengéseknek a száma. Ezt a rendőrségi nyilvántartásból tudjuk. Szeretném kiemelni, hogy míg a Koątunica-kormány ideje alatt a rendőrség az ilyen ügyeket megpróbálta a szőnyeg alá söpörni, addig napjainkban a rendőrség másként lép fel. Pontos értesüléseim vannak arról, hogy a rendőrség már a jegyzőkönyvben feltünteti, ha véleménye szerint nemzeti alapon történt a támadás, és így küldi az ügyészségre a jegyzőkönyvet.

 A tábor eredeti szerepe

A vajdasági magyar sajtóban (sajnos) nem szokás a politikusok nyilatkozatainak elemzése és hitelességnek ellenőrzése, ezért érdemes elemezni ez néhány mondatos választ:

Először: Egeresi válaszából az derül ki, hogy „az utóbbi években „csökkenő tendencia figyelhető meg a nemzeti alapon történő támadásokat illetően”. Csak éppen azt nem mondta, hogy hol, és hogy ez egyedül a toleranciatábornak köszönhető. Itt azonban két kérdés is megválaszolatlan maradt: Csökkent-e egyáltalán a – mondjuk ki – a magyarellenes kilengések száma vagy sem az utóbbi időben, és ha igen, mivel járult ahhoz a toleranciatábor?

Egyébként el kell elmondani, hogy a tábor eredeti elképzelése időközben megváltozott. Most már nem csak vajdasági, hanem külföldi fiatalok is részt vesznek a táborban, akiket „egy esszé megírása alapján válogatnak össze”. (Lakatos János: A toleranciai nyomában, Magyar Szó, 2010. július 31., 7. o.) Hogy miről kell szólnia az esszének, azt már az írásból nem tudjuk meg. A részvevőknek aztán „neves közéleti és politikai személyiségek tartanak előadásokat, ezt követően pedig a régiók bemutatják egymást”.

A tábor eredeti szerepe abban lett volna, hogy csökkenjen a vajdasági fiatalok közötti nemzeti alapú türelmetlenség és feszültség. Már a kezdetkor azonban fenntartások voltak azzal kapcsolatban, hogy ez-e a leghelyesebb útja a nemzeti kilengések leküzdésének, és hogy kiknek kellene a táborban részt venni (de ez már egy másik téma lehetne). A toleranciatábor részvevői ugyanis „általában jófiúk és jóleányok”, vagyis nem azok, akiket toleranciára kellene tanítani. Akkor meg minek a – bizonyára nem kevés pénzbe kerülő – toleranciatábor?

Az interjú alapján úgy tűnik, hogy elképzelés se nincsen arra vonatkozóan, hogy mire lehet majd használni a Tolerancia Központ épületét, amelynek alapkövét már 2008-ban lerakták, csak az után „semmi nem történt”. Egeresi szerint ugyanis „ne szaladjuk a rúd elé, először fel építeni, és majd utána lehet ezekről a kérdésekről gondolkodni” (sic!). Nem csoda, hogy az „Európai Unió nem ad pénzt a téglára”! Ezért nem ártana a toleranciatábor elképzelését, amelynek Egeresi a „megálmodója, illetve felelős hordozója”, részletesebben megvizsgálni.

 Aki szemet huny…

Másodszor: Egeresi szerint „a 2000-es évek elején több tíz atrocitásról szereztünk tudomást évente, addig mostanra évi három és öt közé csökkent ezeknek a kilengéseknek a száma”( sic!). Az elnök hangsúlyozta, hogy „ezt a rendőrségi nyilvántartásból tudjuk”.

A kisebbségi jogsérelmek és a kisebbséghez tartozók (a legtöbb esetben magyarok) elleni támadások pontos számát valójában senki nem is tudja. Az emberek ezekről nem szívesen beszélnek, mert félnek, vagy éppen azért, mert megfenyegették őket, hogy mi történik velük, ha erről szólnak. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a „kilengések” csak a jéghegy csúcsát képezik, mivel a nemzeti kisebbségi jogsérelemnek számos más formája is van.

A magyarellenes cselekményeket alapvetően öt kategóriába sorolják: fizikai támadások, verekedések (magyar iskolások zaklatása is), vallási intézmények rongálása, temetők és keresztek rongálása és gyalázása, parolák írása, jelképek rajzolása és pamfletek terjesztése. Hogy a jogok megvalósításának, illetve meg nem valósításának egyéb megnyilvánulásait ne is említsük. Ezeknek a pontos számát valójában senki nem tudja. Az emberek erről nem szívesen beszélnek, mert félnek, vagy éppen azért, mert megfenyegették őket, hogy mi történik velük, ha erről szólnak.

Lehetséges, hogy „mostanra évi három és öt közé csökkent ezeknek a kilengéseknek a száma”, de csak a „rendőrségi nyilvántartás” szerint. Egeresi ugyanis bizonyára elfelejtette, hogy Ivica Dačić szerbiai belügyminiszter 2009. február 27-i újvidéki látogatása alkalmával azt mondta: „a belügyminisztertől megtudta, hogy a nemzetek közötti incidensek száma az utóbbi időben csökkent”, mivel 2007-ben 197, 2008-ban pedig 171 esetet jegyeztek fel” (Varjú Márta, 197 helyett 171, Magyar Szó, 2009. február 28., március 1., 1. és 5. o.).

A kilengések száma tehát, még a belügyminiszter adatai szerint is – habár ezek az adatok sem pontosak – nem az „évi három és öt közé csökkent”, mint ahogyan Egeresi most állítja. (Az utóbbi öt évben történt magyarellenes cselekményekről részletes dokumentáció van az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület évkönyveiben és honlapján: http://www.argus.org.rs. Lásd még: A Vajdasági kisebbségek zaklatása 2003/2004, Árgus, Újvidék, 2004).

Nem világos, hogy miért jó, vagy mire és kinek jó az, ha nem veszünk tudomást a problémáról, vagy lekicsinyeljük azt, ha a homokba dugjuk a fejünket? Nem hazudunk-e ezzel önmagunknak és a világnak is? Aki szemet huny a nemzeti incidensek felett, az maga is felelősséget vállal azok esetleges elterjedéséért. – Miközben magyar és szerb politikusok büszkén feszítenek a toleranciatáborokban, tolerancia kupákon, interetno fesztiválokon, az etnikai helyzet semmit sem változik, sőt, esetenként rosszabbodik az itteni békés magyarok kárára – olvasható a Magyar Remény Mozgalom 2010. augusztus 3-i közleményében.

Pontos értesülések?

Harmadszor: Egeresi az interjúban kiemelni, hogy a Koątunica-kormány ideje alatt a rendőrség az ilyen ügyeket „megpróbálta a szőnyeg alá söpörni, addig napjainkban a rendőrség másként lép fel”. Az elnöknek „pontos értesülései vannak arról, hogy a rendőrség már a jegyzőkönyvben feltünteti, ha véleménye szerint nemzeti alapon történt a támadás, és így küldi az ügyészségre a jegyzőkönyvet”.

Való igaz, hogy a Koątunica-kormány (és nem a rendőrség) „megpróbálta a szőnyeg alá söpörni” a nemzeti incidenseket. Nem véletlen, hogy a vajdasági nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni sűrűsödő támadások és a nemzetek közötti feszültségek miatt az Európai Parlament (2005. január 28-tól 31-ig) ad hoc bizottságot küldött Vajdaságba, amelyet Doris Pack asszony vezetett. A 2005. szeptember 29-i Vajdaságra vonatkozó állásfoglalásában „mély aggodalmát fejezte ki az emberi jogok ismétlődő megsértései, valamint a jog és a rend Vajdaságban tapasztalható hiánya miatt” és azonnali – a hasonló jellegű cselekmények orvoslása, illetve jövőbeli megelőzése érdekében – hatékony fellépésre szólította fel (az akkor még) Szerbia és Montenegró hatóságait, valamit javasolta, hogy küldjenek EU megfigyelőket (EUMM) a térségbe.

Az események hátterének felderítésére a 2005. november 2-án létrehozott szerb kormánybizottság – ismereteim szerint – a mai napig nem ült össze, vagy ha összeült is, jelentését mindeddig nem terjesztette a nyilvánosság elé.

Az elemzett interjújából is hiányzanak a konkrét adatok: Egeresi nem említette, hány esetben tüntette fel a rendőrség, hogy a támadás nemzeti lapon történt és az ügyészség hány esetben indított ilyen alapon eljárást?

A gyakorlat arra utal, hogy a rendőrség nemigen ismeri (f)el, hogy a kilengések nemzeti alapon történtek/történnek. Még akkor sem, ha ez történetesen nyilvánvaló, az incidensek részvevőinek nemzeti hovatartozása alapján. Vagy ha a rendőrség a jegyzőkönyvben történetesen fel is tünteti, „ha véleménye szerint nemzeti alapon történt a támadás”, az ügyészség azt leginkább nem fogadja el.

Példa: Az Újvidéken 2009. június 7-én este 7 órakor a Futaki utcán megvert Szabó Róbert és Horváth Csaba ügyében nem indult eljárás. Sajtóhír szerint a kerületi ügyész ugyanis „elállt a nemzeti gyűlölet szítása bűncselekmény alapján való vádtól, és csupán a súlyos testi sértés okozása kapcsán benyújtott feljelentésen dolgozik tovább”. Az ügyész „a két sértett kijelentését nem fogadta el, nevezetesen, hogy igenis ez úgy kezdődött, hogy nemzeti alapon sértegette őket az idősebb szerb férfi az autóbuszon”.

Ezért az sem véletlen, hogy az Európai Parlament (EP) ún. mini-plenárisának ülésén, 2010. március 24-én, Tőkés László erdélyi képviselő (most az EP alelnöke) – nem első esetben – a vajdasági magyarok védelmében emelte fel a szavát. Napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy „Vajdaságban tovább folynak a magyarverések. A tetteseket vagy felmentik, vagy vádat sem emelnek ellenük.”

És még valami: Lehetséges volna, hogy az elnök rosszul tájékozódott, rosszul tájékoztatták, vagy éppen nem olvassa a napi sajtót? Az elnök legyen jól tájékozott, és ne mondja azt, hogy ennek vagy annak okát „ne tőlem kérdezzék, mert nem tudok rá válaszolni”. Egyebek között azért elnök, hogy az illetékesektől megkérdezze azt, amit tudnia kell(ene). Tájékozatlanság ez, vagy valami egészen más?


Prev Next »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.