Alábbiakban egy rendkívül figyelemre méltó felhívást szeretnénk közreadni. Kérjük gondolkodj el rajta, és ha egyetértesz vele terjeszd ismerőseid körében. A nagy történelmi események mögött sokszor egészen apró emberi cselekedetek állnak - talán a Tiéd! A Viharsarok nem véletlenül...
2012. május 19-én tartotta négyévenként esedékes tisztújító Küldöttgyűlését a Magyarok Világszövetsége. A teljes körű tisztújítás során az elnöki tisztségre, a február 16-i határidőig három jelölés érkezett: Patrubány Miklós, az MVSZ korábbi elnöke, Rácz Sándor, az MVSZ...
Tovább tart a haláltusa, mint kellene. Ezzel hatalmas veszteséget okozott és okoz mindannyiunknak. A bukott diktatúra a bukott nyugati civilizáció gondolkodási módjával igyekszik előkészíteni a visszarendeződést. Ezt bizonyítják a jegyzetben lévő, Európára és Magyarországra vonatkozó hírek.1 :
„Orbán...
"Ebben az ügyben annyi törvénysértés történt, hogy ebből akár azt a bizonyos állatorvosi lovat is össze lehetne rakni – s hxa a ló már áll – még mindig maradna néhány „alkatrész” egy másik lóhoz."
Tengeri kígyó...
(Hölgy olvasónkat így tették ki a lakásából Pécsett, 2012. május 3.-án, – egy állítólagos közüzemi tartozás miatt).
Egyedül egy kisebb hadsereg ellen – Egy pécsi kilakoltatás tragikomikus története
Egy bűncselekménnyel, de bevégeztetett…
A Nemesiné akciója nagyon...
Igazán nem akarok ünneprontó lenni, de tudják Önök, hogy a döbbenetes valóság 2014-ben, a földmoratórium végleges lejártakor jön el a magyarok számára? Mikor majd kiderül, hogy a termőföldünkkel együtt az országunk is elveszett? Amint ezt az...
Sorsirónia, hogy az idő rohanása, elmossa a különbséget bűnös és áldozat között. Sőt, a történelem igazolja, avagy fából vaskarikát gyárt, hogy az áldozat magatartása vezetett a bűnös reakcióihoz. Természetes tehát, hogy aki ért az idő...
2005 októbere: / - "Vegye tudomásul, ha elhozza az újságot Újvidékről, akkor kitörölte az ott élő magyar közösséget a délvidékiek soraiból"
Azért írok Önmagamnak, mert Kasza József, a VMSZ elnöke, a volt kis Jugoszlávia egyik alelnöke a...
A rákot már 105 évvel ezelőtt DR.O.Z.A.Hanish úgy gyógyította, hogy a rákosokkal két óránként 4-4 deci desztilláltvizet itatott és így mindeki meggyógyult aq rákból annak ellenére, hogy közelében sem járt a kórháznak. A helyesen végrehajtott Breuss-kúra...
Szia! - Biciklimen járom a vidéket és állatgondozói vagy tanyagondnoki munkát keresek. Alant küldöm az életrajzom, hátha valaki tud segíteni -- ilyen m.nélküliséggel még sose találkoztam!
Életrajz/ László/2012
55 éves, egyedül álló, bp-i lakással rendelkező, műszaki diplomás...
Nem én leszek a következő, akit a sárba taposnak! Ha kell évekig, minden nap küzdök ellenük, minden követ megmozgatok, mert nem hagyom, hogy a ZARÁNDOKOK pénze ilyen aljas módon tűnjön el, minden következmény nélkül!
Kedves...
A Magyar Királyság, vele nemzeti önállóságunk 1944. március 19-én a német bevonulás miatt – nem önszántából –, megszűnt létezni. A német és a szovjet megszállás, gyakorlatilag átmenet nélkül egymást váltotta. A II. Világháborút követő 45 év...