A Magyar Szent Korona, az első keresztény ikonosztáz

Az előadás rövidített változata elhangzott 2002. augusztus 12-én a VII. Miskolci Őstörténeti Fórumon
A 2000. év elején az etruszk történelem elemzésével voltam elfoglalva. A fellelt és látható régészeti anyagban különös képre bukkantam. A Kr. e. VIII. századi tarquiniai sírfreskón egy fehérbőrű nőalak és egy vörösalakos férfi látható. Ez utóbbi a kezében valamilyen tárgyat – tojást vagy gyöngyöt – tartott, így kézenfekvőnek látszott e tarquiniai freskó rokonítása a magyar Szent Korona Pantokrátorának kezében tartott Gyöngy történetével.

1. Tarquiniai falfestmény Etrúriából
Fehérlófia és Fehérló

A Kr. előtti VIII. században készült tarquiniai freskón érdekes részleteket figyelhetünk meg. A hivatalos tájékoztatás szerint a főszereplő tojást tart a kezében, - mint az örökkévalóság zálogát - ugyanakkor ez a tojás eléggé körszerű formát alkot. Akár tojás, akár Gyöngy, valamiféle szellemi kapcsolata látszik megfogalmazhatónak a magyar Szent Koronával. Akár tojást akár Gyöngyöt tart a kezében az etruszk fiatalember, azt ugyanazokkal az ujjaival teszi, mint a Szent Korona Pantokrátora, és a keleti (jézusi és ortodox) egyház későbbi Pantokrátor-ábrázolásai és szentábrázolásai is.

Tamás apostol, a keleti térítő evangéliumában található meg a Gyöngy-himnusz. E szép régi történet elbeszéli, hogy a pártos király legkisebb fiának feladatul adja az Egyiptomban található Gyöngy előkerítését, megszerzését. A felmutatott Gyöngy csak kisebb részben igazolja az uralkodásra való alkalmasságot, lényegében az égi és földi lét egyesítéséről szól a történet. Ez nem más, mint a szakrális uralom létrejöttének korszakos eseménye. De vajon milyen uralom vagy uralkodás az, amelyről szó lehet? Tábori László és Kiss Irén nyomán[1] közelebb kerülünk a megoldáshoz.
„A történetben … két szülőhazáról van szó: a földi Párthia[2] az éginek csupán anyagi tükre. Az igazi Atya nem emberi személy, hanem fénylő láng, amely az örök tájakat világítja meg. És ez a mennyei Atya, a földi küldetés sikerének elismeréseként a jobbjára ülteti a hazatért Fiút, aki ezentúl a legnagyobb mennyei dicsőségnek örvend. Mint mondja:
A béke és méltóság örök tájaira / felemelkedtem. / Atyám fénylő lángja előtt a fejemet / mélyen meghajtottam, / ezzel bevégeztem rendelkezéseit: / ő is hasonlóképp megtette mit ígért. / A magas királyi csarnok kapujában / hatalmasságai közt elvegyültem. / Magasztalt engemet, / királyi házában jobbjára ültetett: / alattvalója mind himnuszt énekelt.

A Gyöngy-himnusznak két olvasata is van. A gnosztikusok számára kézenfekvőbb: a lélek küldetéssel leszáll a földre, anyagi testbe zárul, vagyis álruhát ölt, és megpróbál az előle elrejtett isteni tudás birtokába jutni. Ha nehéz harcát a Gyöngyöt őrző démoni hatalmakkal sikerrel vívta meg, akkor visszajuthat a mennyei hazájába, és így páratlan dicsőség lesz a része: mindezt a Szentlélek kegyelmének köszönheti, hiszen magára hagyva, az anyag tompaságában, könnyen megfeledkezne magasabb hivatásáról.
Mindamellett az apokrif himnusz kétségtelenül egy egyedi eset leírása is: egy párthus királyfi története, aki – megközelítőleg Krisztus korában – talán máguspapként vagy gyógyító terapeutaként lement Egyiptomba, hogy kiszabadítsa az igazi tudást a feketemágusok rabságából. Munkáját a Szentlélek-forma sas és egy párthus fejedelmi rokonának jelenléte is segítette. A királyfi a szellemi beavatáson átesve, a sárkányt az igazi isteni személyek nevének mágikus kimondásával győzte le. Ezután a minden földi kincsnél értékesebb igazgyöngyöt elvitte Párthiába, amely az égi Ország földi tükre volt. Így lényegében a mennyekbe vitte föl azt, s az Atya jobbján ülve folytatta a dicsőséges világkormányzást.”
Az etruszk összeolvadás (etnogenezis) folyamatának ismeretében a gondolat eredete az etruszk elszármazók területéhez köthető lehet és egyben korábbi még a pártosoknál is. Itt nyilván a kaukázusi hurrita hagyományokra kellene gondoljunk, mint időben egyeztethetőre, hisz a hurriták is megjelentek az etruszk összeolvadás folyamatában. Az iráni elszármazás lehetősége csak földrajzi értelmű lehetőséget takar, valójában pártos-szkíta eredről kellene beszéljünk. Ha a tarquiniai sírfestményen szereplő személyeket meg akarnánk nevezni, akkor Uni istennő és Herkle jönnek komolyabban számításba, akik amúgy azonosak Fehérlóval és Fehérlófiával, a görögöktől Héra és Heraklész néven is ismertek még. Az egyik etruszk tükrön nem véletlenül ábrázolják a már felnőtt Herklét szoptató Unit, hisz a Tejút éppen az ő kicsurgott tejéből keletkezett. A szereplők isteni személyként való felemlegetését az ülő helyzetű ábrázolás segíti, hiszen nekik ez Ó-Magyarországon mindenkor kijárt legalább a magyar újkőkortól kezdve. Az Alföldi Vonaldíszes Kultúra népe csak a szent uralkodókat ábrázolta ülő helyzetben. Elég, ha az ún. Sarlós Isten vagy a Kökénydombi Vénusz több ábrázolására gondolunk. Fehérlófia emiatt nemcsak népmeséink népszerű és dicsőséges alakja, hanem szakrális Világkormányzó, szent nagykirály. Az etruszk Herkle ugyanennek az isteni eredetű uralomnak a megtestesítője, aki majd a görög mitológiában alaposan félreértett – pontosabban meg nem értett - mivoltában szerepel tovább.

2. A Szent Korona Pantokrátora kezében a Gyöngy.

3. Ugyanez közelebbről

Az etruszk freskó és a Szent Korona ábrázolása megegyezik abban, hogy a kézben Gyöngy (vagy tojás) szerepel rajta. Eddig nem találtam ehhez hasonló ábrázolást a művészettörténet anyagában. A kéztartás azonban megmarad, csak üresen úgy, hogy az ujjak tartandó tárgy híján összeérnek. Nézzünk meg néhány képet ebből a gyűjteményből.

4. Mozaik a Hagia Sophia Székesegyházból, Bizánc, 560 körül.

5. A kéz közelebbről

A trón a Szent Korona Pantokrátorának képéhez képest elnagyolt, az alak ruháinak redői mesterkéltek, ugyanakkor a szerkesztés rokonsága nem vitatható. A főalak két oldalán a Szűzanya és Mihály arkangyal képe van, míg a földön valószínűleg a székesegyházat építtető Justinianus császár alakja látható, aki a megalázkodás pózában mutatkozik, miközben egy, a Szent Koronát idéző kereszttel díszített boltozatos fejéket visel. Justinianus ugyanakkor viseli a szenteknek kijáró aurát is, amely szentségét hivatott tudatni a nézővel, ami nyilvánvalóan nem illik a képbe. Egy valódi szent így sohasem alázkodik meg, emiatt az ábrázolás mesterkélt és hamis.

6. A Pantokrátor Jézus bizánci előadásban a Hagia Sophia székesegyházban IX. Konstantinos Monomachos és Zoé császárnő között.[3]

A bizánci Pantokrátor-képeken valódi bizánci programtörténelmet látni. Az isteni személy mellé állított császári pár isteni eredetűnek tekinthetőségét sugallja. Bizáncban ez több alkalommal is előfordult, amint a közreadott mozaikokból is látható. A Pantokrátor baljával feltehetően a Bibliát – vagy valamilyen Szent Könyvet – tart a kezében, míg jobbjával különös dolgot művel. Vélhetően utánozza a Szent Korona Pantokrátorát. A szerb ortodox tanítás szerint – nemcsak Zomborban, de a székesfehérvári rác templom pópája szerint is - az IC – XC hagyományos görög nyelvű Krisztusjel betűit formázza meg a már ismert kéztartás.

7. A Szent Szűz karján a Gyermekkel.[4]

A Gyermek itt is a gyöngyöt – netán a tojást - fogná, ha a kezében lenne, baljában papírtekercset tart (könyv helyett). Ugyanakkor a Szent Szűz két oldalán állókról is kiderül valami. A nőalak – Piroska, bizánci nevén Iréne császárnő, aki áldott emlékű Szent László királyunk édes leánya - pártás koronában áll, ami hun (szkíta) eredetű koronatípus, a férfialakon - aki Ionnész Komnénosz - viszont a Szent Koronához hasonló fejék díszlik szintén a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyházban. Az ábrázolás megfogalmazása egyben újra azt sugallja, hogy a bizánci császári pár is isteni eredetű lenne. Előző képünkön egy másik bizánci császári pár volt látható a Pantokrátor két oldalán, nyilván ugyanezen szándéktól vezetve. A művész itt ráadásul különösen nagy hibát vétett, mert a szentnek sugallt férfialakot jókora zsák pénzzel ábrázolta, miközben láthatóan a testiség anyagi régiójába taszítja Komnénoszt.

8. A palermói Monreale katedrális szentélye: a Pantokrátor és az ikonosztáz[5]

9. A kéz közelebbről[6]

10. Monreale szentélye: Az isteni személyek – a Szent Szűz a Gyermekkel, angyalok - görög szöveg kíséretében[7]

11. Monreale szentélye: Az apostoli személyek latin szöveg kíséretében[8]

Ehelyütt olyan képet adok közre, amely szépségén túlmenően döntő és meglátásom szerint kikezdhetetlen bizonyíték a magyar Szent Korona eredeti, ráadásul igen korai egybeszerkesztettségére nézve. A palermói Monreale katedrálisának szentélyében díszlő mozaik nemcsak a Szent Koronához képest rontott kéztartású Pantokrátor Krisztust mutatja – akinek hiányzik a kezéből a gyöngy, - de egy-egy görög és latin nyelvű szövegektől kísért alaksort is ábrázol egymás alatti szinteken. Az isteni és angyali személyek sora görög nyelvű feljegyzésekkel kísért, míg az apostolok soraiban latin nyelvű feliratokat láthatunk. Ez a szerkesztésmód azonos a magyar Szent Korona szerkesztési elveivel. A keleti kereszténység eszerint azonos elvei szerint a késői középkorban készült palermói szentély azt mutatja be, hogy a görög és latin feliratok együttes jelenléte nyelvhasználatát tekintve tökéletesen megfelel a Magyar Szent Korona által is ábrázolt isteni és angyali ill. apostoli kör görög és latin szövegezésének. Mindez arra utal, hogy a bizánci rítusú egyházban (is) a kétnyelvűség ilyen megnyilvánulása bevett gyakorlat a rendelkezésre álló leletek szerint.[9] Valószínűleg soha senkinek nem jutott még eszébe, hogy eme egyidőben készült pazar mozaik egyes részleteit „Mosaik Latina” és „Mosaik Graeca” néven különböző korokból és helyekről eredeztesse.

Ezzel szemben a támogatott kutatók mind a mai napig Corona latina és Corona graeca fogalmakkal szeretnék Szent Koronánkat időben és térben feldarabolni. Érvelésük hihetőbb lett volna, ha a világtörténelemben legalább egy olyan koronaábrázolást tudtak volna bemutatni, amelyben koronának neveztek volna egy olyan alakzatot, mint a Szent Korona általuk elnevezett ún. felső latin része. Ilyen azonban soha nem volt azon egyszerű oknál fogva, mert a korona szó a kör szógyökből fogant a magyar nyelvben, ezért legalább abroncsformájú kör, és nem félgömbszerű pántokból készült valami, ami önmagában sem áll meg a kör szóbokrán belül. Az amit ők koronának lát(tatná)nak, az nem egyéb, mint a pártosok nagykirályok koronáinak boltozata, görögösen (kameleukion). A valódi korona a pártosoknál is kézzelfogható, egy a fej köré font kör alakú szalag, amelyet angyal hoz. (Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a Sacra Corona c. magyar filmben eljátszott koronaegyesítési jelenetben is kénytelenek voltak az alkotók a koronaként használhatatlan felső részt valamiféle abronccsal összekötni, hogy egyáltalán korona-alkatrészként lehessen kezelni. A felső rész ugyanis nem áll meg önmagában sehogy sem. Ugyanebbe a kényszerű hibába esett Aba Novák Vilmos is Székesfehérváron őrzött nagyszabású történelmi pannójának egyik tábláján. Ő is összekötötte a felső rész sehová sem vezető íveit egy abronccsal, emígyen önállónak tekintve azt. Nagy kár, hogy sem a filmesek (Koltay Gábor), sem Aba Novák ábrázolása nem szól arról, hogy - finoman szólva – képtelenséget szerettek volna a közönségnek bemutatni. Sajnálom emiatt az egyébként talán jószándékú alkotókat, de sajnos tudva-tudatlanul sokat ártottak a Szent Koronának naív megközelítésükkel.)

12. Mai szerb ortodox Krisztus[10]

13. Apostolok Monrealéből[11]