Az már minden épeszű ember számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi szabályozás mellett esélye sincs a választói akarat érvényesülésének. Néha azért a „mostohagyerek” (ellenzék) a politikai szabadság oltalma alatt megszólalhat, és a törvényhozói akarat mintegy ellenpontozásaként, olykor fura megjegyzéseket tesz. Például: „Akkor voltunk sikeresek, amikor a dualizmus idején az állam magára vállalta a kapitalizmus építését.” (Lentner Csaba https://www.valaszonline.hu/2021/08/01))

Állam és királyság, alkotmány és valóság

A Kárpát-medence emberi életterében vegetáló népesség (államjogi szempontból: lakosság), és az ott feltalálható, illetve megtermelhető javak feletti rendelkezési jog pillanatnyilag egy szűk, ki tudja milyen cél elérése által vezérelt csoport, a magát Magyarország Kormányának neveztető kör egy-énjeinek „tulajdona”.

Ez a néhány egyén e jog megszerzését és uralását Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) megalkotásával, és annak önkényes hatályba emelésével hivatkozza. Súlyos és feloldhatatlan antinómia¹ (jogi ellentmondás), hogy e törvénynek erősen vitatott a jogforrása, és mert legitimitását az országgyűlési döntésekből, nem a választói felhatalmazásból meríti:

„… Általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvény és az Alaptörvényben megjelölt jogalkotói hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban meghirdetett jogszabály állapíthat meg. …”²

Az egyik antinómia az országgyűlési képviselők szabad mandátumában rejlik, miután alkotmánybírósági határozat mondja ki,

„… A szabad mandátum lényege, hogy a képviselő és a választók közötti jogi függőség a választás után megszűnik. A képviselő tehát nem utasítható és a képviselő egyetlen kérdésben sem köteles a választók véleményét kikérni. …”³  ami kihatással van a szerződési jogra, amennyiben az Alkotmány egy társadalmi szerződés. Ennek okán a választó nem kap hiteles tájékoztatást a képviselő munkájának részleteiről, és saját akaratát az általa megválasztott képviselőn keresztül nem tudja érvényesíteni.

További feloldhatatlan ellentmondás az Alaptörvénybe foglalt mentelmi jog⁴. Idézve:

„(1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók.

(2) Az országgyűlési képviselőt mentelmi jog és a függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg. …”

A mentelmi jog fogalmi részletezését az Alaptörvény hatályba emelése utáni, 2012. évi XXXVI. törvényben (3. rész, Az országgyűlési képviselők jogállása, VII. fejezet 73. – 79.§) találjuk. A releváns részt idézve:

„74.§ (1) A képviselő ellen csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást, valamint – a mentelmi jogról az adott ügyre vonatkozó önkéntes lemondás hiányában – szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni.

(2) A képviselőt csak

a) bűncselekmény elkövetésének tettenérésekor lehet őrizetbe venni, vagy vele szemben más büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni.

b) szabálysértés elkövetésének tettenérésekor lehet – ha a szabálysértési őrizet elrendelésének törvényben meghatározott feltételei fennállnak - szabálysértési őrizetbe venni, vagy vele szemben más szabálysértési kényszerintézkedést alkalmazni.”

Ezzel szemben Magyarország Alaptörvénye R) cikk előírása:

„R) cikk

… (3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”

Köznyelvre fordítva: a történeti alkotmány egyik, ha nem a legelső vívmánya annak elismerése, hogy a legfelsőbb közjogi méltóság a Szentkorona, továbbá, hogy minden jog Őfelsége tulajdona. Jogot pedig csak jogalapító hatalmasság (a Szentkorona) adhat jogkiterjesztés (koronázási szer) révén. Ez azonban még hallgatólagosan sincs deklarálva, melynek okán a képviselők nem jogosultak önmaguk számára külön jogot, jogokat adományozni.

A jogosultság nélkül, pusztán törvényalkotási felhatalmazással alkotott Alaptörvény fentiek okán csak de facto (gyakorlatban) lehet érvényes, röviden egy diktatúra kiépítésére alkotott antidemokratikus törvény, amely nem a nemzet fennmaradásának lehetőségeit kívánja biztosítani, hanem egy csoport uralkodási igényeit támogatja.

Talán a legsúlyosabb hiátus az Alaptörvényben lefektetett hivatkozások egymást kizáró tételei. Nemzeti Hitvallás szakaszában írva vagyon:

„Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét. … Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.”

Ugyanakkor, az Alaptörvény Záró Rendelkezésekben

Záró Rendelkezések

„2. Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.” …

A jogtudományok egyértelműen fogalmaznak, és sem a nemzetközi joggyakorlat, sem a magyar közjogi hagyomány nem ismeri el az unicameralis⁵ törvényalkotó rendszer legislative⁶ alkotmányozó jogát. Pedig, Magyarország alkotmányos állami folytonosságát a jelenlegi politikai kurzus alkalmazásával is lehetne alkotmányos monarchia típusú kormányzási formába átvinni, ahol az uralkodó, pontosabban az első jogkiterjesztett a köztársasági elnök, a kormány a szakértőkből álló felsőház, amelynek tagjai mindig parlamenti küldöttek (nem képviselők!), mint például Dánia, Norvégia, Japán, Malajzia, Svédország és az Egyesült Királyság politikai berendezkedése. Ehhez azonban a pillanatnyilag illegitim Alaptörvény alkalmatlan, és önkényuralmi diktatúra kiépítést támogatja. Ez még akkor is fennáll, ha a jogfolytonosságot az Alaptörvény Preambulumban foglaltak szerint, a Szentkorona testesíti meg.

Mert mindenestül felforgatni a világot, értelmét vesztett akarat cselekedete.

Szokásjogok és történelmi hagyományok utalnak arra, hogy az alkotmányos jogviszonyok körébe akár tetszik, akár nem, az alkotmányozás három szuverénje: az első jogkiterjesztett, az Országgyűlés felső háza, és nép küldötteiből felálló alsóház. Mindhárom elem egyenrangú, az egy országban lakó egyénekből tevődik össze, és egyéni felelősséggel tartoznak kiküldőik felé. A szokásjog és a magyar közjogi hagyományok szerint a közösség minden tagjára köteles érvénnyel ható ország-törvényeket e három grémium alkothat, módosíthat, törölhet. A küldöttek visszahívhatók, és ugyanúgy a megalkotott törvények hatálya alatt állanak, bármiféle kivétel, felmentés vagy mentelem nélkül. Mind ezek felett, amennyiben a nép ragaszkodik alkotmányozó jogához, azt kell tudomásul venni, hogy az alkotmány senkinek és semminek nem biztosíthat jogot vagy jogokat, csupán arra szorítkozhat, hogy meghatározza a jogforrást, amelyből a felhatalmazottak meríthetnek, továbbá a megkapható jogok kiterjesztésének módját, a jogszüntető eljárás menetét, valamint a legitim törvényalkotó szervezetek felépítését, tagjainak delegálási módját, és a törvényhozási eljárás szabályait írhatja le. 

Minden adott, ahhoz, hogy a több mint 1100 éves Pusztaszeri Alkotmányt (a Vérszövetséget) a 21. század világához igazítsuk, Pósa András, (P. mester vagy Anonymus) leírásából merítve

1.) törvény a szövetséget kötő vezérek akarata, melynek forrása a Szentkorona,

2.) jogkiterjesztést csak a kiterjesztendő joggal bíró adhat az arra érdemesnek,

3.) törvényhozó csak olyan egy-én lehet, aki a Vérszövetségi esküt tevő leszármazója,

4.) bármely jog csak jogszüntető eljárással vehető el,

5.) a jogszüntető eljárás terheinek alanya, a közösség minden jogától megfosztatandó.

Pósa András szavai:

Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük.

Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban.

Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.

Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.

Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.

Anonymus: Gesta Hungarorum

Egy állam felépítésére és működtetésére vonatkozó alapvető szabályokat általában az alkotmány-törvényben, illetve alkotmány-szintű szabályokban fogalmazzák meg. A joghierarchiában az alkotmányjog a legmagasabb szintű jog, és szabályrendjének megalkotása, módosítása jogalapító hatalmasság kizárólagos joga. Felvetődik a kérdés, hogy ki, vagy mi alkothat és/vagy módosíthat ilyen szabályt, törvényt vagy rendeletet?

Magyarország Alaptörvénye, akár egy szűkebb (alaki vagy anyagi), akár a legtágabb (alaki és anyagi) értelmezését tekintjük, köteles érvényű társadalmi szerződésként hivatkozva, legalábbis provizórikus jogrend. Több tanulmány és vitairat kimutatta, hogy benne a magyar alkotmányos hagyományok teljes negligálása mellett a látszatalkotmányosság „Patyomkin-falvát” építették fel, továbbá benne a nemzeti önrendelkezés elve helyett a kizárólagos hatalom birtoklásának szelleme érvényesül.

A világtörténelemben egyedülálló és több mint ezerszázéves közjogi berendezkedés alapját képező törvényhozási rendet⁷ egyszerűen átlépve, az alkotmányozó országgyűlés az alkotmányos törvényhozást tetté a jogfolytonossága alapjául (1949. évi XX. törvény). Tudjuk, hogy Molnár Kálmán⁸ megfogalmazása szerint, „… az alkotmányos törvényhozást társadalmilag semmi sem köti…”, amihez azt kellene hozzávenni: és illetéktelen személyek(!) által alkotta forrás nélküli jogok osztogatását rögzíti. Azt is tudjuk, hogy a Magyar Királyság és a magyar nemzeti jogrendszer egységében 1918. november 16-án állott be tényleges szakadás. IV. Károlynak tulajdonított Eckartsau-i nyilatkozat kínálta hamis legitimitálással, a november 11-én összeült Magyarország Nemzeti Tanács, önmagát nemzetgyűléssé nyilvánította (ahogy Hock János józsefvárosi plébános elnökletével indult kormányülést nevezte), és elfogadta az 1. számú „néphatározatot”, mely kimondta, hogy Magyarország független és önálló népköztársaság. Azt meghatározták, hogy az állami főhatalmat a Károlyi Mihály által vezetett népkormány gyakorolja, valamint az új alkotmányt az új választójog alapján összehívandó nemzetgyűlés fogja megállapítani. Nincs mit szépíteni, a puccs sajnos sikeres volt, ami a Magyar Királyság szuverenitásának elvonását eredményezte, amelyet legitim úton azóta sem állította helyre semmilyen „rekonstruáló erő”.

Nyilvánvaló, hogy bármilyen jogrend megalkotása, vagy megújítása a cél, a törvényes magyar állam legfőbb jogszabályalkotó szerve, a Pusztaszeri Vérszövetségen alapuló alkotmányos jogrend szerint – a választott első jogkiterjesztett (fejedelem, Király, köztársasági elnök, vagy amit akartok Shakaspeare után szabadon). A jelen kor törvényalkotási folyamatában az országgyűlés alsó-/felsőháza nem vehettek és vehetnek részt. Ennek okán „…A jognak valóságos, és a jogalkalmazás semmiféle eszközével el nem tüntethető hézaga tárult fel a magyar alkotmányban. Bármely jog alapítása ennek következtében csak illegitim úton keletkezhet. A valóságos joghézag az egységes nemzeti jogrendszer azon alapnormájában keletkezett, amely a legfőbb normaalkotó szervek megjelölésére hivatott. A tényleges jogrend akkor áll elő, amikor a valódi felhatalmazással bíró szervek – egyebek mellett – alkotmányszerűleg elfoglalhatják a helyüket.

Jelenleg azt tanítják, hogy a jogforrás az a forma, amelyből a jogalanyok jogai és kötelességei megismerhetők. E hamis jelentéstartalom megalkotása az oka annak, hogy a valódi jogforrás látszólagos módosítására hivatkozva, választott személyek(!) alakíthatnak jogalapító testületet. A jelenlegi törvényhozás (az országgyűlés) jogforrása, ahogyan azt fentebb kimutattam, hamis alapokon nyugszik, ennek okán Magyarország Alaptörvénye de jure illegitim, akár alaki, akár anyagi szempontból vizsgáljuk. Ezt a hibát már 1921-ben is elkövették, amikor pedig lehetőség lett volna az állami jogfolytonosság visszaállítására. IV. Károly kétszer is kísérletet tett a királyi hatalom visszavételére, továbbá az legfelső jogforrás, a Szentkorona is az országban volt. Miután az ősi alkotmány egyértelműen megadja, hogy fejedelmet választani kell, és a megválasztott egy-én jogkiterjesztési aktusát a koronázási ceremóniával foganatosították. A koronázási esküt írásba foglalták 15. századtól, és ebből fejlődik ki a hitlevél, amelyet törvényi előírásként alkalmaztak, hozzátéve: „nemessé csak király tehet, királlyá csak a nemesség.”

Nem vitatva a Szentkorona eredetiségét, keletkezési korát, valamint személyiség voltát, a közjogi hagyomány szerint: a főhatalom a Szentkoronánál van, és mint a legfőbb közjogi méltóság, rendelkezik minden jog felett. Továbbá jog csak jogkiterjesztéssel kapható. A Szentkorona felett álló jogalapító hatalmasság, a Teremtő, amely a természeti törvényekkel összhangban alapította a négy alapvető jogot, amit emberek ösztönnek neveznek:

1. 1. létfenntartó,
   2. fajfenntartó,
   3. megismerő,
   4. döntéshozó ösztön.

Ezek lettek az érinthetetlen alapjogok, amelyek minden egy-énnek önnön tulajdona, elvonhatatlanul. E négy alapjog védelme a teremtett világ minden teremtett létezőjére hat és érvényes, ennek okán mondjuk, hogy a jogalapító hatalmasság adja azt a cselekvési szabadságot, amelyet jognak neveztek el. Miután a magyar szokásjog és hagyomány a Teremtő megtestesülését látja a Szentkoronában, minden jog Őfelsége a Szentkorona tulajdonában van. Tőle jogot csak kiterjesztéssel az arra érdemes egy-én, a koronázási szer keretében kaphat az, akit illet.

Innen a szkíta-hun-magyar jogalapító hatalmassága a Szentkorona, törvényalkotó szerve az első jogkiterjesztett, a felsőház tagjai, valamint az alsóház.

Hogy jön ide a választás? Avagy mit keres egy demokratikus jogállam törvényhozó jelöltjei között egy kultikus tárgy?

Nos, a Szentkorona se nem kultikus, se nem tárgy! Amikor 1945-ben az Amerikai Egyesült Államok hadserege lefoglalta nemzeti ereklyénket, a szenátus határozata értelmében jogi személyként kezelve adott nemzetközi menekült státuszt a Szentkoronának. Nem tovább gondolva az eseményt, kijelenthető, hogy a Szentkorona a magyar közjogban választó, és választható, jogi személyiség. Hogy ezt a hatalom uralói hogyan kezelik, az már a magyar és a csatlakozó nemzetek fiai, lányai kényszeríthetik ki.

Joe Wolfy

2021. december 3.

1^ antinómia: ellentmondás két egymást kölcsönösen kizáró és logikailag egyenlő, meggyőző erővel igazolható tétel között

2^ Magyarország Alaptörvénye, Alapvetés: T cikk

3^ AB 2/1993 (I. 2.) számú Alkotmánybírósági határozat

4^ Magyarország Alaptörvénye, Az országgyűlés, 4.cikk (1-2)

5^ unicameral (latin) szó jelentése: egykamarás, törvényhozási rendszer.

6^ A szó jelentése: jogalkotási (felhatalmazással – latin)

7^ „A szent korona egész testét reprezentáló hármas: az uralkodó, a képviselőházból és főrendiházból álló törvényhozás”

8^ Molnár Kálmán (1881-1961) a 20. századi polgári magyar alkotmányjog-tudomány legjelentősebb művelői közé tartozott.