A Szent Korona eszmeiségéről és a közjoggá vált tanról, amit minden magyarnak tudnia kellene
A mai kor embere alig tud valamit a Szentkorona-eszméről, pedig meghatározó volt az életünkben és történelmünkben. Olyan természetes volt elődeink számára, mint a levegő.
Szent Koronánkban egyesül minden hatalmi ág: a törvényhozói, a végrehajtói, a bírói, stb. A Szentkorona-eszméről tudni kell, hogy nem teljesen azonos azzal, ami közjogi tanná vált a történelmi gyakorlatban, és aminek alkalmazása után Magyarországon már személy soha többé törvényesen nem ragadhatta magához a teljes hatalmat. Sem király, sem diktatúrára törő főpolitikus, sem katona, sem csoportosulás. A Szentkorona-tan nem kapcsolódik kizárólagosan királysághoz, mint államformához, mert az államforma akár köztársaság is lehet.
A Szent Korona a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanya. Ennek igazolását már egy 1386.évi országgyűlési határozat írásos anyagában is fellelhetjük. A XV. Század végén már a Werbőczy előtti korban közjogi tan, kialakult államszemélyiség.
A Szent Koronában, mint az államhatalom alanyában egyesülnek a végérvényesen megosztott törvényhozói és végrehajtó hatalom részesei: a mindenkori király és a mindenkori politikai nemzet.
A Szent Korona, élő organizmus. Test, amelynek tagjai mindazok, akik a történelmi magyar államban részesei a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak. A politikai nemzet fogalmába 1848-ig a nemesség tartozott, majd 1867-t követően származásra és nemzetiségre való tekintett nélkül az ország minden szavazópolgára. Ma pedig mindazok, akik leszármazottai a Szent Korona egykori tagjainak.
Nemességet például csak a Szent Koronának tett, kiemelkedő szolgálattal lehetett elnyerni, melyet a király javaslata alapján az országgyűlés vitatott meg és döntött el. Csak az válhatott nemessé, akit a politikai nemzet saját tagjai közé azért fogadott be, mert cselekedeteivel ezt kiérdemelte.
A régi korokban azért volt sok törvénytisztelő ember a Szent Korona országaiban, mert a Szentkorona-eszme a felelősségérzetet, az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erősítette, nem pedig az alattvalói tudatot és magatartást. Mivel az ország lakóinak magatartásban a mellérendelés és nem az alárendelés elvének érvényesülését segítette elő.
A Szent Korona eszméjének elfogadása értelmében sem a király sem a nemzet nem határozhatja meg a Szent Koronához való viszonyát. Ez bizonyos értelemben szűkíti a cselekvési területüket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy:
a nemzetnek nem áll jogában olyan hibákat elkövetni, melyek létében veszélyeztetnék. Például nem áll jogában idegen érdekeket a nemzeti érdekek elé vagy fölé helyezni,
vagy nem áll jogában történelmi alkotmányát idegenből kölcsönzött alaptörvény-gyűjteménnyel felcserélni, mint az 1945 után megtörtént, és történik napjainkban is.
Már 1435-ben Zsigmond király második dekrétumában megtaláljuk az első megfogalmazását annak, hogy a törvényhozói hatalmat a király és az ország rendjei együtt gyakorolják.
Werbőczy törvénykönyvében már a 3-4§ így rendelkezik:
3.§ „A fejedelem mindazonáltal egyedül a maga akaratából és önkényesen, kiváltképpen az isteni és természeti jogot sértő dolgokban és az egész magyar nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem rendelhet; hanem össze kell hívnia és megkérdeznie a népet. Ha vajon ennek az ilyen törvények tetszenek-e vagy sem? Akik ha igennel felelnek, azontúl az ilyen végzéseket törvényekül tartjuk meg.
4.§ Többnyire pedig, közös megegyezéssel, maga a nép is elhatároz valamit, amit a közjóra hasznosnak ítél, és írásban terjeszti a fejedelem elé, kérvén, hogy erre nézve neki törvényt adjon, és ha maga a fejedelem az ilyen végzéseket elfogadja és helyben hagyja, akkor az, törvényerőre emelkedik, s azonnal törvénynek kell tekintenünk.”
A Szent Korona tulajdonjoga
Ez rendkívül lényeges, mivel ennek értelmében Magyarország területén idegen állampolgár nem bírhatott földtulajdont.
A honosítás (idegenek befogadása) nem a király, hanem a Szent Korona jogaihoz tartozott. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a király, ha idegennek akart adományozni, akkor az országgyűléstől kellett kérnie az idegenek honosítását, és fel kellett sorolnia az illető személy Szent Koronának tett kiemelkedő szolgálatait. Az országgyűlés ezek alapján honfiúsítást elrendelő határozatot hozott.
A megadományozandónak ünnepélyes esküt kellett tennie, s csak ezután vált tagjává a Szent Koronának.
Az eskü szövege így hangzott:
„az ország törvényeinek mindenben engedelmeskedni fog, és ennek az országnak a szabadságait tehetségéhez képest meg fogja védeni, és azok ellen semmit sem fog elkövetni, az országból annak semmi várát és semmi részét sem fogja elidegeníteni, hanem azon lesz, hogy az elidegenítetteket visszaszerezze.” (1550:77.tc.)
De nemcsak a földtulajdon a Szent Koronáé, hanem a stratégiai fontosságú iparágak (bánya, élelmiszer, energia, honvédelem megfelelő színvonalát biztosító iparágak) vagyona is, melyet – erről már 1439-ben törvény rendelkezik -a királynak nincs joga elidegeníteni vagy elzálogosítani.
Rendkívül lényeges, hogy a Szentkorona-tan hatálytalaníthatatlan, azaz nem tehető semmissé. Ezáltal legfőbb garanciájává válik a jogfolytonosság helyreállításának.
A közel múltban, amikor egy 1945 után ránk kényszerített, 1990 óta is folyamatosan toldott-foldott jelenleg is módosításra szorult „alkotmány”-nak kinevezett alaptörvény helyett az országgyűlés újat alkotott, nem fontolták meg, hogy a magyar érdekek érvényre juttatása és védelme érdekében szükség lenne a Szentkorona-eszme ill. közjogi értelemben tan jogfolytonosságának helyreállítására. Így történhetett meg az, hogy az új Alaptörvény komoly hiányosságokkal rendelkezik, különösen a nemzeti tulajdont érintő kérdésekben.
Magyarnak lenni: sorsvállalás
Nem biztos, hogy „Magyar, az, aki annak vallja magát.” Magyar az, aki magyarnak vallva magát a magyar nemzet érdekeiért küzd, áldozatot is hoz a hazájáért, ismeri történelmünket és kultúránkat, tiszteli és betartja az igazi magyar törvényeket, egyéni érdekeit nem helyezi a nemzet érdekei fölé és nem szolgál idegen hatalmakat. Magyarnak lenni, sorsvállalás. Ebben vezérlő csillagunk a Szent Korona eszme.
A Szent Korona megbecsültségével történelmünkben semmi sem vetekedhetett. Jelentősége mindig akkor volt a legnagyobb, amikor a magyar nemzet bajban volt, kritikus, sorsdöntő történelmi helyzetbe került. S ezeken a tragikus helyzeteken a Szent Korona segítségével tudtunk úrrá lenni.
Évszázadokon át fogalom magyarok és nem magyarok körében a Szent Korona: megtéveszthetetlensége, nagylelkűsége, szigorúsága, és mindaz az eszmeiség, amit képvisel.
Miért? Mert a magyar korona: Szent Korona, mivel azt a magyarság Istentől kapta meghatározott céllal, üzenettel és küldetéssel. Ez az Égi Élő Igazsággal van összefüggésben, – mai divatos szóhasználattal egyszerűen kozmikus kapcsolatnak neveznék – amit az egyszerű magyar ember úgy fogalmazott meg: A Szent Koronát angyal hozta a magyarok számára.
A Szent Korona a király és a nemzet felett áll
Ezért magyar király csak az lehetett, akit a Szent Koronával koronáztak meg. A magyaroknál a koronázás más koronával nem helyettesíthető, mint más nemzeteknél. Régi történelmünk szakrális királyainak ezért mindig a Szent Korona a jogutódja. Szakrális királynak elődeink azokat a királyaikat tekintették, akik Isten akaratának közvetítői voltak, Híd országunk és az Ég között, és számukra nem a hatalom birtoklása volt az elsődleges.
A Szent Korona tana hosszú közjogi küzdelmek eredményeként alakult ki. Ennek meghatározó állomása: 1222. az Aranybulla, melynek XXXI. cikkelye kimondja az ellenállási jogot, melynek értelmében a Szent Korona iránti hűség arra is kötelezi a nemességet, hogy szálljon szembe a királlyal, ha törvénysértést követ el.
1387-ben a királyválasztáskor, az országgyűlés tagjai már feltételeket szabtak a királynak.
Zsigmond király pedig egy adománylevelében elismerte, hogy a Szent Korona a közjogban a mindenkori király fölöttese. 1440-ben a Szentkorona-eszme meghatározó ereje megerősödik, annak ellenére, hogy a koronát külföldre csempészték. Mátyás király korában már tartóoszlop, visszafordíthatatlanná vált kötelező erejű közjogi tan. Az 1486. évi dekrétum 60.tc. biztosítja a vármegyei önkormányzat kiteljesedését. Ennek értelmében alispán csak az érintett vármegye valamely jeles férfiúja lehet, aki a vármegye közgyűlése előtt tesz esküt. Igazságos Mátyás királyunk egyedül álló a magyar törvényhozásban, mert céltudatosan küzdött a Szent Korona hatalmának erősítéséért, egyben a királyi hatalom gyöngítéséért.
A Szent Korona feloldotta a katolikus-protestáns ellentétet is, például Pázmány Péter és Bethlen Gábor esetében is. Mindkét akkori Magyarország erősebb volt, mint a mostani hazánk. Erős: a hit, a törvény és a hadsereg által. S mindkettő a Szent Korona akaratát képviselte. Pázmány Habsburg királya is félte és tisztelte a magyar koronát.
Ez a magyar megmaradás titka. Aki a nemzet tagjai közül szembefordul a Szent Koronával, azt kiközösítették. XX. századi példaként a protestáns Horthy Miklós kormányzóvá választását említhetjük 1920-ban. Aminek következtében Trianon után is életben tudtunk maradni.
A Szent Korona nagy tiszteletnek és elismertségnek örvendett a nemzetiségek körében is, melyet dokumentumok igazolnak, mert a mindenkori politikai nemzet számára szabadságjogokat, méltányosságot, jogbiztonságot jelentett. 1918-ig elképzelhetetlen volt, hogy felelős magyar politikus szembe forduljon a Szent Korona eszmeiségével. Ezt Károlyi Mihályék megtették, idegen érdekek szolgálatába szegődve, és ezzel előidézték Trianont.
A magyar korona-eszmei leginkább az angoloké hasonlítható, bár az angoloknál nem alakult át közjogi tanná, szerencsésebbek lévén történelmükben, mivel nem kerültek olyan tragikus, fenyegetett helyzetekbe, mint mi magyarok. Mégis mind a mai napig őrzik és érvényesítik.
Mi miért nem tesszük ugyanezt?! Miért nem akarták politikusaink, hogy ősi alkotmányunkat vigyük magunkkal az EU-ba, mely védte volna érdekeinket ellentétben a sztálini ránk kényszerített, idegen, majd toldozgatott, foltozgatott kiüresített „alkotmánnyal”, melyből a rendszerváltást követően elsőként a nemzeti tulajdon fogalmát tüntették el.
1944 márciusától 1990-ig Magyarországon a törvényes jogalkotást idegen hatalmak megszállása lehetetlenné tette. Korábban 1687-ben, 1791-ben, 1867-ben és 1920-ban helyreállították a jogfolytonosságot. Ezt kellett volna tenni 1990-ben is, és az új Alaptörvény megalkotásakor is.
Nagyon fontos lenne, hogy törvényhozóink felismerjék, hogy a Szent Korona eszmeisége a magyar nemzet fennmaradásának, létének alap-biztosítéka. Bár, ha a Szentkorona-tan tartalma idővel módosult is, mindig önvédelmünket szolgálta, és azt sugallta, hogy a magyar nemzetnek a legnehezebb helyzetekben mit kell cselekednie.
Kívánatos lenne, hogy a Szent Korona parlamenti látogatásaikor ezek is elhangozzanak.
Orbán Éva
Forrás: Nemzeti (NIF)
Beküldte Antal Miklós