BARÁTH TIBOR
A KÜLFÖLDI MAGYARSÁG IDEOLÓGIÁJA
Történetpolitikai tanulmányok

Montréal, 1975

E MUNKA MEGRENDELHETŐ A SZERZŐ CÍMÉN
P.O. BOX 697, STATION "B"
MONTREAL, CANADA
H3B—2K3

_____________________

Ezt a könyvet a Sovereign Press állította elő (872 Winston Churchill Blvd., Oakville,
Ontario, Canada), 1975 február havában.

  E könyv címéről és tartalmáról

Az ideológia ma divatos szó. Régebben világnézetnek mondták, vagy egyszerűen filozófiának. Alatta fogalmak, gondolatok, eszmék összefüggő rendszerét értik, amely a társadalmi tudat különböző formáiban nyilvánul meg: a politikában, tudományban, művészetben és a vallásban. A jelen munka arról az ideológiáról vagyis eszmerendszerről szól, amely a magyar nemzet szolgálatára vonatkozik és e szolgálat szabályait fejtegeti. Célja a magyarság egységének, nemzeti függetlenségének, minden talpalatnyi földjének, biológiai állományának és minden vagyonának megóvása és öregbítése. Ez az ideológia tehát a nemzet minden tagjához szól, minden társadalmi osztályának iránytűje, nemcsak valamelyik töredékének vagy rétegének. Más szóval kifejezve osztályfelettiséget jelent és e magasabb szempontból foglal állást. A nemzeti ideológia másik ága a szociális igazság megvalósítására törekszik és a nép egészét bevonja a politikába. Irányt jelző szavakat alkalmazva, az e munkában kibontakozó ideológia magyar, szociális és demokratikus. A külföldi magyarságnak ma ilyen az iránytűje.

A külföldi magyarság kifejezés jelzi, hogy e könyvben a magyarság ama részének hitvallásáról van szó, amely nem a történelmi Magyarország területén él, tehát nem a csonka hazában és nem az utódállamokban, hanem azon kívül, az úgynevezett szabad világban. Létszáma körülbelül másfél millió. E hatalmas tömeg' legnagyobb része az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában helyezkedik el, de nagy magyar tömbök élnek Argentínában, Ausztráliában és egyes nyugateurópai országokban is. A külföldi magyarság az összmagyarság létszámának körülbelül 10%-a és jelentőségét az növeli, hogy soraiban az értelmiségi elem aránylag gazdagon van képviselve és értékes nemzetközi összeköttetésekkel rendelkezik. Érthető, ha vigyázunk nemzetünk e részének magyar öntudatára, igyekszünk azt ébrentartani és szempontokkal ellátni. Kell ugyanis, hogy az a sok tanár és tudós, orvos és ügyvéd, művészember és üzletember, egyesületi vezető, hírlapíró és mások, akik foglalkozásuknál fogva ezer meg ezer nem-magyarral érintkeznek, szükség esetén világosan és hitelesen tudja tolmácsolni, mik a gúzsbakötött magyar nemzet alapvető törekvései.

A külföldi magyarság Kanadában és Egyesült Államokban élő csoportja előnyös helyzetben van, hogy a magyar ügy szószólója legyen. Ezt a kiváltságot nemcsak számbeli ereje, társadalmi összetétele és viszony lagos anyagi jóléte biztosítja számára, hanem az említett országok nemzetiségi politikája is. Mindkét ország ugyanis hivatalosan elhagyta korábbi beolvasztó politikáját és a bevándorlót többé nem tekinti olyannak, akitől elvárják, hogy mihamarabb felejtse el korábbi énjét. Ellenkezőleg, e két ország sok kultúrájú (multikulturális) országnak tekinti magát és gazdagodást lát abban, ha a bevándorolt népcsoportok megőrzik és továbbápolják kultúrörökségüket. Nem összeférhetetlen tehát a kanadai vagy amerikai állampolgári státussal, ha az illető egyidejűleg büszkén megőrzi, nyíltan megvallja és ápolja kapcsolatait azzal a néppel és azzal a kultúrával, amelyből kiszakadt. De ki tudja, maholnap nem változik-e meg a világhelyzet és nem lesz-e az óhazának életbevágó szüksége arra a szellemi örökségre, amit mi idekint féltve őrzünk?

Az itt közölt történetpolitikai tanulmányok kivétel nélkül mind időszerűek és még hosszú ideig időszerűek maradnak, mert a magyar nemzet életkérdéseivel foglalkoznak. Jórészük a legutóbbi időkben készült vagy a közelmúltban. Egyik-másika már megjelent a sajtóban, gyakran idegen nyelven, vagy ha magyarul úgy csak igen kis példányszámú folyóiratokban, úgyhogy mindezek az írások tulajdonképpen most jutnak először a nagynyilvánosság elé.

Montreál, 1974 augusztus 16.

Baráth Tibor dr.

ELSŐ RÉSZ:

A DUMAVIDÉK ESZMÉNYI ÁLLAMREMDJE

_____________________

A magyar politikai gondolkodás alapelvei

A második világháború forgatagában Magyarország egyik miniszterelnöke, jövőnk felett aggódva, nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy politikai gondolkodásunk irányát ne a napi események szerint szabjuk meg, hanem igazítsuk azt a magyar közösség fennmaradásának feltételeihez és amaz időtálló törvényszerűségekhez, amelyek gazdag történeti múltunkból leszűrhetők. "Válságos időben — mondotta a miniszterelnök — minden nemzet saját létének, állami fennmaradásának és erkölcsi magatartásának alapvető törvényeihez tér vissza, hogy abból erőt és útmutatást merítsen s a történelmi múlt tapasztalatainak világánál foglaljon állást azokkal a nagy kérdésekkel szemben, amelyek jövőjének kialakulását döntően befolyásolni fogják" (Kállay Miklós).

E felhívás komoly szavai ma is ugyanolyan megrázó erővel intenek bennünket kötelességeinkre, mint a nagy országégés előestéjén. Sőt, napjainkban talán még megnövekedett e szavak jelentősége, amikor a nemzet jövendőjének alakítása nagy részben a szabad világban szétszórt magyarság vállaira nehezedik. Ennek az anyaországon kívül élő csoportnak szétszórtságában valóban nem lehet más iránytűje, politikai lépéseinek más zsinórmértéke, mint az a néhány alapelv, amely a belsőkárpáti egységes magyar állam megalkotása óta legjobbjainknak állandóan szeme előtt lebegett.

Mik a mi politikai gondolkodásunk legfontosabb elvei? - Az egyik kétségtelenül az, hogy nem születtünk szolganépnek. Mi életre-halálra ragaszkodunk nemzetünk szabadságához és államunk függetlenségéhez, ahhoz hogy népünk maga intézze sorsát, mert ebben látjuk nemzeti én népi fennmaradásunk legfontosabb biztosítékát. Ez a szabadságvágy, a nemzeti közösség politikai önállóságának féltékeny őrzése, vagyis az állam szuverénitásához való ragaszkodásunk már legelső nyugati szemmel néző életrajzírónknak, Bölcs Leó bizánci császárnak is feltűnt és fel is jegyezte tudományos munkájában. Politikai gondolkodásunk második alapvonása az, hogy a mi elképzelésünkben az állam területe nem azonos a nép által lakolt területtel, a "néptalajjal, hanem annál nagyobb én egybeesik a természetes földrajzi egységgel: az egész belsőkárpáti térséggel, melyet a Duna vízhálózata fűz össze szerves egységbe. A haza, az ország fogalma a magyarság lelkében mindig a nagy hegyek ormáig terjedő térséget jelentette, a történelmileg ismert Nagy-Magyarországot. Ennek a tájnak — a Duna középső medencéjének — egybetartozása és magyar vezetése a mi fennmaradásunk és nemzeti fejlődésünk második alapfeltétele. Politikai gondolkodásunk harmadik alapvető vonása népi összetartozásunk átérzése. Mi valóban egyetlen nagy család vagyunk, kiknek ősatyái ebbeli tudatukat vérszerződéssel juttatták kifejezésre. Idegen megfigyelők ezt gyakran úgy fejezik ki, hogy nálunk a nemzeti öntudat a szokottnál erősebb. Végül negyedszer fontos eleme a magyar politikai gondolkodásnak az, hogy mi egy hatalmas, valóban páratlan kulturális örökséggel rendelkezünk, amelyet a művelt emberiség első hazájából, a Régi Keletről hoztunk magunkkal Európába, a kő- és bronzkorban ide bevándorolt őseink idejében. Ezt az ősi kultúrörökséget tartalmáról modern szóval "nap-kereszténység" néven foglalhatjuk össze. Ez az ősi napkereszténység az európai kultúrának is az alapja, bár utóbb zsidó hagyományokkal összeelegyítették s mai formája, a római vagy judeo-krisztianizmus. Ez az összefüggés megmagyarázza, miért tekintjük mi magunkat a legősibb európaiaknak, a kontinensen a legrégibb hagyományokkal rendelkező népnek. A mi európai létünk nem Árpád apánkkal és nem is szent Istvánnal kezdődik, hanem legalább 5,000 (ötezer) évre nyúlik vissza. A magyar politikai gondolkodás négy alapelvei tehát: 1. a politikai függetlenség, 2. törekvés az egész belsőkárpáti térség vezetésére, 3. a közös eredetből táplálkozó erős népi összetartozás és 4. az Európához való ragaszkodás, — ez a négy elv alkotja a magyar politikai gondolkodás gerincét, amely szinte időtől függetlenül irányítja a mi kollektív élet-nyilvánulásainkat.

Ez a közjogias jellegű gondolkodás a magyarságot mindjárt dunai államának megszervezésekor élesen elkülönítette Európa többi népétől. Utóbbiak akkoriban még apró fejedelemségekre széttagolva, pusztán feudális kapcsokkal összetartott csoportokban éltek. A magyar állam ennél magasabb fejlődési fokról indult el, onnan ahova a tőlünk nyugatra eső államok csak századok múlva értek el. Nyugat-Európában ugyanis egy egy territórium fejedelmének — Franciaországban az Ile de France, Spanyolországban Kasztília, Németországban Brandenburg, Olaszországban Piémont fejedelmének — századokra terjedő harcokat kellett vívnia, hogy határai közé foglalja az egész népet, vagyis megalkossa a modern Franciaországot, a modern Spanyolországot és így tovább. A Kárpátmedencében mindez szinte egy csapásra, már a kezdetben megvalósult: a magyar királyság független állam lett, egyszerre kitöltötte az egész belsőkárpáti térséget és eleve magábanfoglalta az egész magyar népet. Így a közjogi értelemben vett magyar állam tulajdonképpen az első nemzet-állam Európában. A magyar országépítés törvényei kezdetben csak a hont egyesítő Árpád fejedelem és közvetlen környezete előtt voltak öntudatosak. De amint a királyság megalakult ezek az elvek fokozatosan ismertté lettek a magyarság minden kiváló vezetője előtt. A középkori felfogásnak megfelelően az országépítés elveit a Gondviselés akaratnvílvánulásának fogták fel, amelyet a földi isten azaz a király képviselt, amelyeket tehát kinyilatkoztatott igazságként kellett tekinteni.

Körülbelül a 13. század második felétől kezdve az isten-király gondolati pólusra tömörített politikai felfogás elhagyta vallási bekeretezését és attól kezdve mint hagyományon alapuló öröklött jogrendszer a Szent Korona tanában nyert kifejezést. Ezt a tant a legnagyobb magyar jogász géniusz, Werbőczy István foglalta rendszerbe, Hármaskönyv c. művében. E munka 1517-ben készült el és eredetileg latin nyelven jelent mag. Az új tanítás értelmében a magyar politikai gondolkodás négy tételét többé nem az Istentől kiválasztott király személyesítette meg, hanem az állam felségjelvénye, a Magyar Szent Korona. Ilyen roppant egyszerű kifejezésekkel, mint a "Szent Korona szuverén", a "Szent Koronáé az ország" és az "Szent Koronáé a népesség", mindenki számára kézzelfoghatóvá lett, mit kell és mit nem szabad politikai tekintetben tenni, hogy a főtulajdonos személyét sérelem nem érje. Nagy érdeme Werbőczynek, hogy a korona-tan jogi természete ellenére sem vágta el azokat az "isteni szálakat", amelyek a magyar politikai gondolkodást a hitvilág misztikumához kötötték. Ezzel a tartózkodással lehetővé tette azoknak, akik ésszel nem tudták felfogni, hogy itt egy nemzet fennmaradásának jogi szabályokba foglalt életparancsaival állnak szemben, hihessék azt keresztény hitükkel. Így a sok kiadást megért Hármsakönyv a magyarság, sőt a vele együtt élő dunai népek politikai gondolkodásának bibliájává, valóságos és biztonságos iránytűjévé lett.

A magyar nemzetet Mohács (1526) utáni tragikus sorsa elmélyülésre és újabb töprengésre késztette. Ennek során már a 16. században olyan politikai érettségre tett szert, aminőre Nyugat-Európa nemzetei ismét csak később jutottak el, jórészben a francia forradalom világot megrázó eseményei után. A magyar nemzet ugyanis az őt ért szerencsétlenségben megtanult királytól és koronától függetlenül gondolkodni (az erdélyi állam életrehívása és sikeres fenntartása ennek fényes bizonyítéka) és elmélyülésének középpontjába önmagát állította. De mint korábban, ez alkalommal sem szakított mereven a régibb felfogással. A korona és király továbbra is szerepelt szóhasználatában, de a hangsúly már átcsúszott az "édes hazára", a "szenvedő magyar népre" és "nemzetünk államára". Ez a fordulat jelzi, hogy elérkeztünk a modern nacionalizmus kezdeteihez, a magyar politikai öntudat kiszélesített harmadik fokára. Ennek kiindulópontjában Bocskai István Erdély fejedelmét találjuk.

A nemzeti gondolkodás nyelvén szólva, amikor Bocskai István az ország függetlenségének védelméért száll síkra, állandóan a "szabadságot" hangsúlyozza, akárcsak utóbb Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Rákóczi egyenesen ezt a szó hímeztette zászlóira (Pro Libertate) és szabadságról énekelt Petőfi Sándor, azért haltak meg 1849 mártírjai. És valahányszor e harcok bevégződtek, mindannyiszor gondot fordítottak arra, hogy a nemzet szabadságát és az ország függetlenségét a nemzetközi szerződésekbe és az ország törvénykönyveibe is beírják. A legünnepélyesebb formában az 1790/91. évi országgyűlésen tették ezt meg, amelynek 10. törvénye így szól : "Magyarország szabad és független ország. Nincs az semmi más népnek vagy országnak alávetve, hanem saját törvényei szerint kormányzandó." A magyar politikai gondolkodás második alaptételét, a belsőkárpáti térség épségének és sérthetetlenségének elvét is mindig hangsúlyozták s nem szűntek meg soha az elszakított részek visszakebelezését sürgetni. Bocskai István erre a legnyomatékosabb módon, Végrendeletében tért ki, meghagyva a török miatt külön szervezkedni kényszerült erdélyieknek, hogy "ha a magyar dolgok rendbejönnek", azaz "ha a magyar korona Magyarországon magyar kézhez kelne, egyenlő értelemből azon korona alá a régi mód szerént adják magokat." A népi összetartozást is hangsúlyozza Bocskai s szinte olyan kifejezéseket használ gondolatai közlésére, mintha ma beszélne hozzánk. Említett Végrendeletében az erdélyiek szívére kötötte, hogy az összmagyarságtól, "ha más fejedelem alatt lésznek is, el ne szakadjanak." A királyságbeli magyaroknak pedig meghagyta, hogy "az erdélyieket tőlük el ne taszítsák, tartsák ő atyjafioknak és ő véreknek s az idő ha mit hoz, egymás javát örvendjék, egymás nyavalyáját fájlalják és oltalommal, segítséggel légyenek egymáshoz." Mindezt azért kell megszívlelnünk, mert a magyar nemzet fennmaradásának egyetlen módja: "Ha nem szakadozunk el egymástól."

Amily világosan élt és új nyelvezettel jutott kifejezésre a magyarság tudatában az állami függetlenség, a területi épség és a népi összetartozás, éppoly világosan élt, századokon át megmaradt és minden keleti ostrom ellenére sziklaszilárdan állott a nyugati kultúrához, Európához való tartozás tudata. Ennek abroncsa továbbra is a keresztény hit és erkölcsi értékrendszer maradt. Erre a mély Európa-tudatra reflektorfénnyel világít rá a sokezer nyilatkozat közül az a párbeszéd, amely a 16. század közepén egy portai magyar követ, Zay Ferenc huszárkapitány és a török nagyvezír között Konstantinápolyban zajlott le. A diván végeztével a nagyvezír a magyar követhez lépett és így szólt hozzá: "Te magyar vagy. Ti magyarok mért nem nyugosztok meg? A német disznóktól térjetek át végre a hatalmas (török) császárhoz. Fejemre esküszöm, egész Magyarországot megkapjátok szandsákban. A királytok úgysem törődik veletek, a németek jobban gyűlölnek benneteket, mint minket. Okosabb lesz, ha mi — magyar és török — a német disznót kétfelől mészároljuk, most úgyis neki arattok és szüreteltek." Zay kapitány e csábító szavakra így felelt: "Nem helyes ez a beszéd. Igaz ugyan, hogy a nyelvnek varietása megkülönbözteti a németet, spanyolt, olaszt, franciát, csehet, lengyelt, magyart, de egy és ugyanazon vallás köt össze bennünket, mert mi mindnyájan ugyanazt az Istent hisszük." Oly hitvallás ez Európa és a nyugati kultúrközösség mellett, amely azonnal megérteti a Dobók, Dugovicsok, Zrínyiek hősi önfeláldozását és a legutóbb Budára bezárt magyar testvéreink 1944-ben történt halálbaindulását.

A belsőkárpáti magyar országeszmény, a független, integrális, európai szellemű magyar királyság, mint a magyar politikai gondolkodás örök érvényű formája tovább élt és fejlődött a Habsburgok abszolút kormányzata idején, a reformkori Magyarországon (Széchenyi István, Kossuth Lajos), épen maradt a kiegyezés korában (Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Eötvös József, Beksics Gusztáv tudományos fejtegetései megannyi gyöngyszemei politikai tudatunk legújabbkori épségének) s tisztán maradt minden zavaró mozzanat ellenére a trianoni magyarság lelkében is, ahol Apponyi Albert, Teleki Pál, Milotay István és annyian mások ragyogó tollal adtak annak új kifejezést jeléül annak, hogy Pozsonytól Zágonig, Kárpátoktól az Adriáig minden magyar elmét átitatott már ez a gondolat.

A magyar politikai gondolkodás tehát, akár a vallás pólusán jelentkezett, akár a Szent Korona aranyos boltozatában, akár a modern nemzeti gondolat színes érzésvilágában, mindig eltéphetetlen kapcsokkal tartotta egybe a magyar lelkeket és adott útmutatást cselekedeteik irányának. Bár adná a Mindenható, hogy századok bölcsessége széthullt árva nemzetünket és idegen földön élő töredékeit a mai eszmezavarban is áthassa és kinek-kinek a maga nyelvén sugalmazza tennivalóját, hogy egyet akarva, egyet értve ismét egyesíthessünk minden magyart országunkban és helyreállíthassuk a Kárpátok ölén a magyar géniusz vezetése alatt az egységes, nagy és független Magyarországot.

•