2.§.

POLITIKAI ELEMZÉS

I.

BEVEZETÉS

Az egykori cári Oroszország helyébe lépett Szovjetunió, töretlen lendülettel folytatta elődje terjeszkedési politikáját, a leigázott népek eloroszosítását és a diktatúra (a parancsuralmi rendszer) példátlan méretű (mindent átfogó) kiterjesztését.

Ezt a folyamatot V. I. Lenin indította el, amikor Finnország elszakadási szándékára (szavakban) áldását adta 1917-ben, de szinte azonnal intézkedett egy Finnország elleni katonai akció beindítására.

A finn kormány 1917. december 6-án adta ki a függetlenségi nyilatkozatát Stalberg professzor, köztársasági elnök aláírásával, de még ebben a hónapban kormányellenes fegyveres megmozdulások zajlottak le a szovjetek által támogatott finn kommunisták részvételével.

1918. januárjában, Svesnyikov tábornok 42. orosz hadteste (komisszárja a finn kommunista párt vezére: Otto Kuusinen) csatlakozott az új kormány ellen fellépő finn ellenforradalmi erőkhöz, és csak báró Mannerheim (Carl Gustaf) tábornok vezette forradalmi csapatok májusig tartó hősies harcával sikerült megőrizni a szabadságukat, miután kiverték a vörös intervenciósokat az országból.

Leninék még ezután sem tettek le arról, hogy Finnországot visszatereljék a szovjet táborba, ezért létrehoztak Petrográdban egy tiszti iskolát, és beindították a káderképzést a leendő finn Vörös Hadsereg részére.

Kuusinen Moszkvában kapott menedéket, fontos beosztásokat töltött be, felesége Aino Kuusinen pedig titkos feladatok teljesítésével segítette a munkáját, de 1937- ben letartóztatták és a vorkutai GULAG-ra szállították. Kuusinen karrierjét mindez nem törte ketté, 1940-1957 között a Karéliai SZSZR elnöki funkcióját töltötte be, majd az SZKP KB titkáraként is dolgozott 1957-1964 között.

Kuusinent háromszor tűntették ki Lenin renddel (Kádárt csak egyszer), Sztálin nagyon megbecsülte azokat a munkatársait, akik szó nélkül tudomásul vették, hogy ártatlanul elhurcolják feleségüket a GULAG-ra (emlékezzünk Kalinyinra, Molotovra, Bugyonijra, Poszkrebisevre, stb.,).

Moszkvában egy utca ma is hirdeti Kuusinen nevét, a „kiemelkedő képességű forradalmár-és államférfiét", aki mérhetetlenül „sokat tett" Finnországért és a Szovjetunióért...

A szovjetek terjeszkedési politikáját híven tükrözi az 1939. augusztus 23-án, Moszkvában aláirt, ún. Ribbentrop – Molotov paktum, amelyben a két világuralomra törekvő nagyhatalom (a Szovjetunió és a Német Birodalom) „összeölelkezett" egy megnemtámadási szerződés elfogadásával, illetve aláírásával, amelynek titkos záradékában rögzítették Lengyelország közös erővel történő bekebelezését, valamint a balti-államok szovjetesítését.

Nehezen megfejthető történelmi rejtélynek számít, hogy a II. világháború kezdetét jelentő Lengyelország elleni német támadást (1939. szeptember 1.) követő szovjet támadást (1939. szeptember 17.) miért hallgatta el „szemérmesen" a világ közvéleménye (?), különös tekintettel arra, hogy a szovjetek bekebelezték Lengyelország keleti részét (kb. 130 ezer négyzetkilométernyi területet), 250 ezer katonát ejtettek foglyul és 1,2 millió lengyel állampolgárt deportáltak a Szovjetunióba. Többségük ott pusztult el, köztük az a 14 ezer lengyel tiszt és civil értelmiségi, akiket 1940 áprilisában és májusában - Katyn körzetében -, a szovjet NKVD-sek bestiális módon legyilkoltak.

Sztálin (Lenin nyomdokán haladva) tovább folytatta a területszerzési politikát, 1939. november 30-án (hadüzenet nélkül) indította meg csapatait Finnország ellen, és érvényesítve nyomasztó erőfölényét, hatalmas területet (kb. 50 000 km2-t) szakított le Finnország testéből a Szovjetunió számára.

És itt érdemes egy kis kitérőt téve, felvillantani a „szovjetek idegen kormányalakítási sablonjának", hosszabb távon is jól működő alkalmazását. A hadműveletek beindulását követő második napon (!) ugyanis, felbukkant Szosznovo városka környékén Sztálin bűvészcilinderéből (régi ismerősünk) Otto Kuusinen, az ortodox finn bolsevik, és bejelentette a finn népi kormány megalakulását, példát mutatva Quislingnek (norvég), Kádárnak (alias: Czermanik, Csermanek, Lipták, Barna Jánosnak), Gustav Husáknak (csehszlovák) és Babrak Karmalnak (afgán), miként kell elárulni a szülőhazát.

Mindezek a távolinak tűnő történelmi ismeretek, azért kapcsolódnak '56-hoz, mert Hruscsov (Nyikita Szergejevics), Sztálin egyik leghűségesebb munkatársa, 1956-ban azzal a módszerrel, és azt tette Magyarországgal, amit Lenintől, valamint Sztálintól tanult!

Nagy Imre, a Varsói Szerződésből való kilépésünk deklarálásakor, valamint Magyarország semleges státuszának elfogadására vonatkozó kérelmének megtételekor, nem tudta (vagy nem emlékezett rá), hogy a szovjet-finn háború kirobbanása előtti tárgyalások során (1939. október 12-én, a Kreml „György" termében), milyen beszélgetés zajlott le Juho Kusti Paasaviki (a finn delegáció vezetője) és Sztálin között, amikor Paasaviki visszautasította a szovjetek finn területek átadására vonatkozó követelését, többek között a Hanko félszigeten lévő támaszpont iránti igényüket.

Paasaviki kijelentette, hogy Hanko átadása szóba sem jöhet, mert megsértené Finnország semlegességét, majd hozzátette: „Finnország legnagyobb biztonsága, a semlegességében rejlik". Sztálinválasza így hangzott: „BIZTOSÍTHATOM, HOGY EGY OLYAN KIS ORSZÁG SEMLEGESSÉGE, MINT AZ ÖNÖKÉ, MIT SEM SZÁMÍT".

Sztálin fenyegetése 1939. november 30-án realizálódott! Hadüzenet nélkül, 25 szovjet hadosztály, 2400 harcjárművel, 3500 löveggel és 1600 repülőgéppel, valamint a Fehér-tengeri, Ladoga-tavi és a Balti-tengeri flotta támogatásával rárontott a finnekre, Helsinkit lángtengerbe borították, de csak további jelentős erők és eszközök bevonásával voltak képesek térdre kényszeríteni a finneket.

Hruscsov szerint: egy millió (!) katonát, 1000 repülőgépet, 2300 harckocsit és páncélozott harcjárművet veszítettek ebben a háborúban.

A finnek elleni - hadüzenet nélküli – szovjet agressziók (1917-ben és 1939-ben) kísértetiesen hasonlítottak a Magyarország ellen '56-ban elkövetett agressziójukhoz. A szovjet vezetők változtak, Lenin és Sztálin helyett Hruscsov lépett a színre, és Helsinkihez hasonlóan, Budapestet rombolták le az agresszorok. Lehetséges, hogy a jövőre vonatkozóan is hasznos tanulságul szolgálnak ezek a történelmi példák...

II.  A SZOVJET KORMÁNY „MANŐVEREI" 1956-BAN

A 3. §-ban kidolgozott katonai értékelés (elemzés) előtt, meg kell ismerkednünk Hruscsov, valamint a szovjet kormány tevékenységével, mivel igazolható, hogy október 23-át megelőző időszakban döntött arról, hogy semmibe véve Magyarország szuverenitását és a Varsói Szerződéshez (VSZ-hez) való tartozását, csapatokat irányít Magyarország területére, mindennemű egyeztetés, megbeszélés, figyelmeztetés vagy bejelentés mellőzésével.

Az a tény, hogy a Batov-féle szovjet hadosztályok már október 23-án 19.45-kor parancsot kaptak a szovjet-magyar határ átlépésére, azt jelenti, hogy a szovjet kormánynak napokkal 23-a előtt meg kellett beszélni ezt a kérdést, a döntést hozatal végett. A szovjet Védelmi Minisztériumban pedig ki kellett dolgozni, és az érintett alakulatok felé továbbítani, a mozgósításra és feladatmegszabásra vonatkozó intézkedéseket. A csapatoknak szintén idő kellett a személyi állomány felkészítésére és az anyagi biztosításra (üzemanyag, lőszer, élelmiszer, gyógyszer, térképek, tartalék-alkatrészek, stb., stb.), amelyek végrehajtása még sztahanovisták bevonásával sem oldható meg három napon belül.

Ha a kormányülés és a Védelmi Minisztérium munkája csupán egy-egy napot vett igénybe, akkor is kijelenthető, hogy Hruscsov már a forradalom kitörése előtt (öt-hét nappal) döntött (kormányával, valamint az SZKP KB PB tagjainak egyetértésével), hogy csapatokat küld Magyarországra.

Ezzel a tettével (valójában) „orránál fogva vezette" Mao Ce-tungot, Titót és a VSZ tagállamainak vezetőit, más szavakkal kifejezve: otromba módon hazudott barátai, majd pedig a szabad világ közvéleménye előtt. Ezt a hazugság halmazt bővítették mindazok a különböző nemzetiségű közéleti személyek, akik a szovjet rendszerrel és vezetőivel szimpatizáltak, illetve a lekötelezettek vagy beszervezettek táborába tartoztak.

III.  A SZOVJET KORMÁNY KÉTSZÍNŰ POLITIKÁJÁT ÉS HAZUGSÁGAIT BIZONYÍTÓ KORABELI ANYAGOK

a./ SZOVJET KORMÁNYNYILATKOZAT

Moszkva, 1956. október 30.

A TASZSZ közleménye:

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége külkapcsolatainak megingathatatlan alapja volt és maradt az összes államok békés egymás mellett élésének, barátságának és együttműködésének politikája.

E politika legmélyebben és legkövetkezetesebben a szocialista országok kölcsönös kapcsolataiban jut kifejezésre.

A szocialista nemzetek nagy közösségéhez tartozó országok, amelyeket a szocialista társadalom felépítésének közös eszméi és a proletár nemzetköziség elvei egyesítenek, kölcsönös kapcsolataikat csakis a teljes egyenjogúságnak, a területi integritás tiszteletben tartásának, az állami függetlenségnek és szuverenitásnak, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak elveire építhetik.

Ez nemcsak hogy nem zárja ki, hanem ellenkezőleg, feltételezi a szocialista közösséghez tartozó országok szoros testvéri együttműködését, kölcsönös segítését gazdasági, politikai és kulturális téren.

A népek egyenjogúak

A második világháború és a fasizmus szétzúzása után ezen az alapon épült fel, erősödött és bizonyította be Európa és Ázsia több országában nagy életerejét a népi demokratikus rendszer.

Az új rendszer kialakulásának és a társadalmi viszonyok mélyreható forradalmi átalakulásának folyamatában nem kevés nehézség, megoldatlan feladat és közvetlen hiba volt a többi között a szocialista országok kölcsönös viszonyában. A rendellenességek és hibák következtében lekicsinyelték az egyenjogúság elvét (kiemelés: Iustitia Bizottság) a szocialista államok viszonyában.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa a leghatározottabban elítélte ezeket a rendellenességeket és hibákat, és feladatul tűzte ki, hogy a Szovjetuniónak a többi szocialista országgal fenntartott kölcsönös viszonyában következetesen meg kell valósítani a népek egyenjogúságának lenini elveit (Sic!).

A XX. Kongresszus kimondotta, hogy teljes egészében tekintetbe kell venni az új élet építésének útjára lépett minden egyes ország történelmi múltját és sajátosságait.

A szovjet kormány következetesen valóra váltja a XX. kongresszusnak e történelmi jelentőségű határozatait, amelyek minden szocialista állam teljes szuverenitása fenntartásának megingathatatlan alapján (kiemelés: Iustitia Bizottság) megteremtik a feltételeket a szocialista országok barátságának és együttműködésének további erősítésére.

Mint ahogy a legutóbbi események megmutatták, szükségessé vált, hogy megfelelő nyilatkozatot tegyenek közzé, amely megvilágítja a Szovjetunió álláspontját a többi szocialista országgal fenntartott kölcsönös viszonyáról, elsősorban gazdasági és katonai téren.

A szovjet kormány kész megvitatni a többi szocialista ország kormányával azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését és erősítését avégett, hogy kiküszöbölje a gazdasági kapcsolatainak a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös előnyök és az egyenjogúság elve megsértésének bármiféle lehetőségeit (kiemelés: Iustitia Bizottság).

Ezt az elvet ki kell terjeszteni a tanácsadókra is. Ismeretes, hogy a Szovjetunió az új társadalmi rend kialakulásának első időszakában a népi demokratikus országok kormányainak kérésére bizonyos számú szakembert – mérnököket, mezőgazdászt, tudományos dolgozót, katonai tanácsadót – küldött ezekbe az országokba. A szovjet kormány az utóbbi időben több ízben felvetette a szocialista államok előtt tanácsadói visszahívásának kérdését (kiemelés: Iustitia Bizottság). (Sic!)

Mivel az utóbbi időben a népi demokratikus országokban a gazdasági és a katonai építés összes területein felnőttek a saját szakképzett nemzeti káderek, a szovjet kormány szükségesnek tartja más szocialista államokkal együtt megvizsgálni azt a kérdést, vajon célszerű-e a szovjet tanácsadók további ott-tartózkodása ezekben az országokban.

Katonai téren a Szovjetunió és a népi demokratikus országok kölcsönös viszonyának fontos alapja a Varsói Szerződés, amely alapján a szerződés aláírói megfelelő politikai és katonai kötelezettségeket vállalnak, a többi között azt a kötelezettséget, hogy megteszi „a szükséges összehangolt intézkedéseket védelmi készségük megszilárdítására, hogy megóvják népeik békés munkáját, szavatolják határaik és területük sérthetetlenségét és biztosítsák az esetleges agresszió elleni védekezést" (Sic!). (Kiemelés: Iustitia Bizottság)

A szovjet kormány kész megvizsgálni...

Ismeretes, hogy a Varsói Szerződés és a kormánymegállapodások értelmében itt tartózkodó szovjet egységek állomásoznak a Magyar és a Román Köztársaságban (Sic!). A Lengyel Köztársaságban (Sic!) a szovjet csapategységek a potsdami négyhatalmi megállapodás és a Varsói Szerződés alapján állomásoznak. Más népi demokratikus országokban nincsenek szovjet csapategységek.

A szovjet kormány a szocialista országok kölcsönös biztonságának biztosítása céljából kész megvizsgálni a Varsói Szerződésben részt vevő többi szocialista országokkal az illető országok területén tartózkodó szovjet csapatok kérdését. A szovjet kormány e tekintetben abból az általános elvből indul ki, hogy a Varsói Szerződésben részt vevő egyik vagy másik állam csapatainak elhelyezése a Varsói Szerződésben részt vevő valamely más állam területén a szerződés összes tagállamai között létrejött megegyezés alapján történik, és csakis annak az államnak a beleegyezésével, amelynek területén az illető állam kérésére e csapatok tartózkodnak (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A szovjet kormány hajlandó kivonni alakulatait...

A szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy nyilatkozatot tegyen a magyarországi eseményekről. Az események azt mutatják, hogy a magyar dolgozók, akik említésre méltó előrehaladást értek el a népi demokratikus rendszer alapján, jogosan vetik fel azt a kérdést, hogy a gazdasági együttműködés terén ki kell küszöbölni a meglévő komoly hibákat, hogy tovább kell fokozni a lakosság jólétét, hogy harcolni kell az államapparátusban megmutatkozó bürokratikus eltévelyedések ellen. A dolgozóknak ehhez a jogos és haladó mozgalmához azonban sötét, reakciós és ellenforradalmi erők csatlakoztak, amelyek a dolgozók egy részének elégedetlenségét arra akarják felhasználni, hogy aláássák az országban a népi demokratikus rendszer alapjait, és visszaállítsák a régi földesúri-kapitalista rendet.

A szovjet kormány az egész szovjet néppel együtt mélységesen sajnálja, hogy a magyarországi események vérontáshoz vezettek.

A szovjet kormány a magyar kormány kérésére hozzájárult ahhoz, hogy szovjet katonai alakulatok vonuljanak be Budapestre avégett, hogy a magyar néphadseregnek és a magyar karhatalmi szerveknek segítséget nyújtsanak a városban a rend helyreállításához.

A szovjet kormány szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további magyarországi tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére, utasítást adott a katonai parancsnokságnak, hogy vonja ki a szovjet katonai alakulatokat Budapestről, mihelyt ezt a magyar kormány jónak látja.

Ugyanakkor a szovjet kormány kész tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződésben részt vevő más államok kormányaival a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásáról (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A népi demokratikus Magyarország szocialista vívmányainak védelme az adott pillanatban a munkások, a parasztok, az értelmiség és az egész dolgozó magyar nép legfőbb és szent kötelessége.

 b./ KÍNAI KORMÁNYNYILATKOZAT

Peking, 1956. nov. 1.

Az Új-Kína hírügynökség közleménye szerint, a Kínai Népköztársaság kormánya a következő nyilatkozatot tette a Szovjetunió kormányának október 30-i nyilatkozatáról.

A Kínai Népköztársaság kormánya úgy véli, hogy a Szovjetunió kormányának ez a nyilatkozata helyes (kiemelés: Iustitia Bizottság). Fontos jelentősége van a szocialista országok közötti kölcsönös kapcsolatokban elkövetett hibák kijavítása és a szocialista országok közötti egység megszilárdítása szempontjából.

A Kínai Népköztársaság úgy véli, hogy az öt elv, mégpedig az állami szuverenitás és a területi épség tiszteletben tartása, a meg nem támadás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, az egyenjogúság és a kölcsönös előny (kiemelés: Iustitia Bizottság), valamint a békés egymás mellett élés kell hogy az egész világ országai között a kölcsönös viszony megteremtésének és fejlesztésének alapja legyen (Sic!).

Minden szocialista ország független és szuverén állam. A szocialista országok csak ily módon érhetik el az igazi testvéri barátságot és a szolidaritást a kölcsönös segélynyújtás és együttműködés révén. Így érhetik el céljukat: a közös gazdasági fellendülést.

Mint a Szovjetunió kormányának nyilatkozata rámutat, a szocialista országok közti viszonyban hibák is voltak. Ezek a hibák egyes szocialista országok közti félreértésekre és elidegenedésre vezettek. A félreértések és elidegenedés miatt néha feszült helyzet is keletkezett (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A nyilatkozat utalt az 1948/49. évi jugoszláviai eseményekre, majd a lengyelországi eseményekre. A szovjet kormány október 30-i nyilatkozatában késznek mutatkozott arra, hogy a kölcsönös kapcsolatok kérdéseit baráti tárgyalások útján oldja meg a többi szocialista országgal a teljes egyenjogúság, a területi épség, az állami függetlenség és szuverenitás és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvei alapján (Sic!). Ez a fontos lépés kétségtelenül elő fogja segíteni a félreértések megszüntetését a szocialista országok közötti barátság és együttműködés megszilárdításához (Sic!).

A Kínai Népköztársaság kormánya megjegyzi, hogy a legutóbbi események során a lengyel és a magyar nép követelte a demokrácia, a függetlenség és az egyenlőség szilárdítását, a nép anyagi jólétének fokozását, és úgy véli, hogy ezek a követelések teljesen helyesek (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A nyilatkozat a továbbiakban rámutat: az igen csekély számú reakciós elem elleni harcban a legszélesebb néptömegek tömörülésének kérdése nemcsak egy szocialista országot érintő kérdés, hanem olyan kérdés, amely méltó sok szocialista ország, ezek között a mi országunk figyelmére is. (Sic!)

Megjegyzés: mindkét kormánynyilatkozat a mellébeszélések, féligazságok és a közvélemény megnyugtatását szolgáló, szemforgató, ködös ígérgetések (triviális fogalmak) halmazát tartalmazza.

Kormányszintre emelt hazugságpolitikának bizonyult a szovjet és kínai kormánynyilatkozat, különös tekintettel arra, hogy mind a szovjet, mind pedig a kínai kormány tisztában volt azzal, hogy a katonai gépezet már napok óta mozgásba lendült, és csupán egy hazaáruló (Kádár János) „megdolgozására", valamint Zsukov és Konyev marsallok intésére várnak, hogy a megkezdett agresszió kibővítését jelző harckocsik dübörgése és lövegek dörgése betöltse Budapest, Debrecen, Pécs, Szolnok, Győr és más helységek levegőjét.

c./ A KÉPMUTATÁS ÉS A HAZUDOZÁS „NEMZETKÖZI SZINTŰ" NAGYMESTEREI

1956. április 29.

Andropov (Jurij Vlagyimirovics) a Szovjetunió magyarországi nagykövete jelentette az SZKP KB-nak (Számjeltávirat, „Szigorúan titkos" jelzéssel): „Véleményünk szerint a magyar elvtársak azzal, hogy Révainak és különösen Kádárnak a Politikai Bizottságba való beválasztása mellett határoztak, komoly engedményt tesznek a jobboldali és demagóg elemeknek, nyílván arra számítva, hogy ezzel tompíthatják az utóbbiak kritikáját".

1956. október 24.

Mikoján (Anasztaz Ivanovics) és Szuszlov (Mihail Andrejevics) számjeltávirata, az SZKP KB-nek, „Szigorúan titkos" jelzéssel): „az MDP KV tagokkal beszélve kijelentettük, hogy ideérkezésünk célja segítséget nyújtani a magyar vezetésnek, különösen oly módon, hogy a szovjet csapatok részt vesznek a rendbontások felszámolásában, mégpedig súrlódások nélkül és közmegelégedésre. A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre, ezt helyeslőleg elfogadták".

1956. október 28.

Szoboljev (Arkagyij Alekszandrovics), a Szovjetunió ENSZ képviselője az ENSZ Biztonsági Tanács ülésén kijelentette, hogy: „Magyarországon csekély számú ellenforradalmár fasiszta felkelése (Sic!) folyik, amelyet a magyar kormánynak el kell fojtani".

1956. október 28.

Az ENSZ Biztonsági Tanács ülésén, Koós Péter, Magyarország állandó képviselője (!!!) kijelentette, hogy: „Magyarország ellene van annak, hogy a Biztonsági Tanács napirendre tűzze a magyar kérdés vizsgálatát".

Megjegyzés: Koós Pétert november elsején leváltották, mert a külügyminisztériumban kiderítették, hogy az igazi neve Lev Konduktorov (szovjet állampolgár), és senkitől sem kapott felhatalmazást arra, hogy ellenezze az ENSZ BT Magyarországgal foglalkozó napirendjének vizsgálatát.

1956. október 28.

Szerov (Ivan Alekszandrovics), az Állambiztonsági Bizottság (KGB) elnökének jelentése A. I. Mikojánnak: „Budapesten az új belügyminiszternél tegnap tartott értekezlet után újra dolgozni kezdtek a kerületi államvédelmi (ÁVH) és rendőri apparátusok. A provokáció elkerülésére az ÁVH-sokat rendőregyenruhába öltöztették".

1956. október 29.

Zsukov (Georgij Konsztantyinovics) szovjet védelmi miniszter rádió-nyilatkozata: „A Szovjetunió nem küld újabb csapatokat Magyarországra, mert az ott állomásozó haderő elegendő ahhoz, hogy megfékezze a magyarországi zendülést". Ugyanekkor Lloyd brit külügyminiszter kijelentette, hogy értesülése szerint újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra.

1956. október 31.

A budapesti szovjet nagykövetség közleménye szerint, a magyar légierő repülőtereit a szovjet hadsereg páncéloserőkkel vette körül abból a célból, hogy biztosítsa a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok állománya hozzátartozóinak és sebesültjeinek légi úton történő elszállítását.

1956. november 1.

Részlet,- Kádár János 21.52-kor sugárzott rádiónyilatkozatából: „Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nem lehet szocializmus. Büszkék vagyunk arra, hogy a fegyveres felkelésben, annak vezetésében becsülettel helyt álltatok, áthatva igaz hazaszeretettől, a szocializmus iránti hűségtől".

1956. november 2.

A bécsi rádió reggeli jelentéséből kitűnik, hogy újabb szovjet páncélos hadosztályok érkeztek Magyarországra. Szovjet részről kijelentették, hogy a csapatokkal a szovjet sebesültek, valamint a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok családtagjainak kivonulását kívánják biztosítani.

1956. november 2.

Zorin (Valerian Alekszandrovics) szovjet külügyminiszter-helyettes nyilatkozata: „Magyarországon, mint ismeretes, a Varsói Szerződés értelmében, továbbá a Magyar Népköztársaság kormányának kérésére tartózkodnak szovjet csapatok, mozgásuk pedig, ezeknek a megállapodásoknak megfelelően történik".

1956. november 3.

Szoboljev (A. A.) szovjet küldött cáfolta az ENSZ-ben, miszerint újabb szovjet fegyveres erők léptek volna Magyarország területére.

1956. november 4.

Zsukov (G. K.) magyarországi helyzetjelentése 12.00-kor: „Folyó év november 4-én, 6 óra 15 perckor (moszkvai idő szerint, ) a szovjet csapatok megkezdték hadműveletüket a rend megteremtésére és a népi demokratikus hatalom helyreállítására Magyarországon.

Az előre kidolgozott (!!!) hadműveleti terv alapján (kiemelés: Iustitia Bizottság) csapataink elfoglalták a reakció olyan fő vidéki támaszpontjait, mint Győr, Miskolc, Gyöngyös, Debrecen, valamint Magyarország más megyeszékhelyeit. Nagy Imre kormányának minden tagja bujkál. Felkutatásuk folyamatban van".

1956. november 26.

Kádár János rádióbeszédéből: „Megígértük, hogy nem indítunk büntető eljárást Nagy Imre és barátai ellen múltbeli bűneikért, még ha később maguk is elismerik azokat. Tartani fogjuk magunkat ehhez az ígérethez".

Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb

3.§. A SZOVJETUNIÓ MAGYARORSZÁG ELLENI 1956-OS KATONAI INTERVENCIÓJA →