20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 február 17, vasárnap

Az ékírástól a rovásírásig - 2. kötet

Szerző: Fehérné, Walter Anna

TILTOTT ÍRÁS, TITKOS ÍRÁS

Rovásírásunk ősisége sokat veszített a Kárpát-medence sokszerű népsége közt. A honfoglalás második hulláma, ÁRPÁD népének bevonulása már az avarság sorában is ismert rovásírást javarészt elhagyó testvérnépre talált. Mint a "sírok tanúsága" bizonyította és bizonyítja, hogy az avarok is ismerték az ősi, Közép Ázsiából magukkal hozott rovást s ezt megelőzőleg a hunok írásáról is tudunk. Mégis, annak ellenére, hogy ez a nagy kultúrvívmány, amit a rovásírás jelent, nem lehetett a későbbi századok folyamán a magyarság nemzetközi kapcsolatainak szolgálatára. Már csak azért sem, hiszent édesanyanyelvünk maga is megközelíthetetlen volt a környező népek számára, hát még mit jelenthetett volna nekik, ha a kezükbe került magyarnyelvű szövegek még ráadásul rovással lettek volna írva. Egyébként is az emberiség kultúrális fejlődése magát az írásra szánt felületet is egyre jobban egyszerűsítette, kezelhetőbbre cserélte át. Így lett az agyagtáblácskákból később papirusz, majd a viaszból pergamen, bőrhártya. Ezek kezelhetősége, szállítása, elraktározása nagy akadály volt az írás tömegesebb terjedésének. A romlandó anyagokra rótt, vagy írt emlékek pedig az enyészet martalékai lettek szükségszerűleg a természet törvényeinek megfelelőleg.

Természetes azonban, hogy hatalmi rendelkezések is igyekeztek az általános emberi műveltség terjesztése érdekében is egyöntetűvé, közkinccsé tenni a maguk által hasznosabbnak ítélt írásrendszert, amely nem mindig volt azonos a nagy népi tömegek ismert írásrendszerével. Hogy csak a legmodernebb idők példáira hivatkozzak, meg kell említenünk ATATÜRK KEMÁL pasa rendeletét a perzsa-törökírás eltörlésére és latinbetük bevezetésére. Ugyanezt teszik a szovjet-csatlós államok ázsiai írásrendszerinél, ahol a mongol, török, grúz, örmény stb. írásrendszerek óriási hatalmi nyomást kénytelenek elviselni s több közülök már hivatalosan meg is szűnt létezni. Régebbi időkre hivatkozva, elég csak a germánnépek rúnáit említenünk, amely ma már éppúgy, mint a székely-magyar rovás "kiment a divatból", sőt még a cifra, hegyes "gót" betűket is elhagyták már, amelyekkel középiskolás korunkban a kezdet kezdetén annyit gyötörtek. S val[l]juk be: az orosz cirillika betűsora sokakat elriaszt Magyarországon attól, hogy "szívrepesve" megtanulja a hivatalos orosz nyelvet. . .

A "tiltott írás" és rovásírás fogalomazonosítás azonban egészen új jelenség, amely SZENT ISTVÁN király alakjához kötődik. Rováskutatóink és a művelt közönség is sűrűn hall újabban egy pápai-királyi dekrétumról, amely "tűzzel-vassal" igyekezett a rovásírást kiirtani. A "Dekretum", amelynek eredetijét senki sem ismeri, SZILVESZTER pápától ajánlva ISTVÁN király udvarában született volna meg, továbbvezetendő a római rendeletet az 1000 év október 9-én. A rovást ismerő népek közt felsorolja a magyar mellett a székely és kun népneveket is és a feljelentők pedig 10 "arany penza" jutalom részesévé lettek, ha a tiltott írásokat bejelentették.

A "Dekretum" hangja azonban olyan, hogy okvetlen fel kell keltse bennünk a kételyt eredetisége, hitele[s]sé[g]ge felől. A pápa nem parancsolhatott ilyszerű eljárást az önálló és független Magyarországon, amely csak a vallást fogadta el, de nem függő viszonyt. Maga a dekretum dátuma egészen helytelen és csak a reneszánsz kor óta divatos formulával él. Egész Európa egyöntetűleg nem a kalendáriumi hónapok napjainak számával dátumozott, hanem a szentek ünnepével. Pl. április 23-at soha, sehol egyetlen okirat, dokumentum keltezésénél nem találunk, hanem "Festum Sancti Georgii martyris"-t, azaz "Szent György vértanú ünnepén", amelyről mindenki tudta, hogy április 23. -át jelenti. Magyar népünk még a hónapokat is így jelölte, sőt még a honfoglaláskori szokásokat átmentve keresztény mezbe öltöztette a hónapokat is: Szent György hava. Gyümölcsoltó hava, Arató hava stb.

Anakronizmus, időbeli tévedés ISTVÁN király korában "kunokról" beszélni. Ha ilyen rendelet megjelent volna, szerepelne ISTVÁN király dekretumai közt, amelyek egészükben reánk maradtak és sokkal kisebb jelentőségű közügyek felől rendelkeztek. A rovásírást ismerő népek közt valóban szerepeltek a kunok, de ISTVÁN király korában ez a rokonnép még nagyon messze volt attól, hogy a magyarsággal közvetlen érintkezésbe kerülhetett volna. A besenyőktől is maradt reánk szép számmal rovásemlék és ez a nép ISTVÁN király korában már valóban köztünk élt s a "dekretum" szót sem ejt róluk.

Méginkább meggondolkoztató az "arany penza". Magyarországon ez a név pénzverésünk történetében egyáltalán ismeretlen. ISTVÁN király pedig semmiféle ily arany pénzt nem veretett, hanem csak a híres és egész Európában, főleg a Skandináv országokban tömegesen előbukkanó ezüst dénárokat.

Maga az egyházi vonal is csak az inkvizíció bevezetése után lett ellenséges indulatú mindenféle számára ismeretlen írásrendszerrel szemben, de akkor sem maga az idegen jelek használata, hanem a velük kifejtett gondolat volt számára gyanús. S ez főként a XIII. században lett általánossá, de ekkor is inkább a görög írásrendszerhez tartozó könyvekkel, iratokkal szemben, hisz ekkor irtotta ki a római hivatalos egyház a Hazánk területén oly nagyszámú bizánci-szertartású kolostorokat. Lakóikat "pogánynak" minősítették, mert nem a római "leöntéssel", hanem "vízbemerítéssel kereszteltek. Ne feledjük, hogy még NAGY LAJOS is attól tette függővé a törökök által szorongatott Bizánc császárának nagy könyörgésére a magyar katonai segítséget, ha udvarnépével "megkeresztelkedik". Vagy KOLONICS LIPÓT még a munkácsi püspököt is újra kereszteltette, érvénytelennek degradálva a bizánci keresztség szertartását.

De vannak egyéb történelmi adataink is arra vonatkozólag, hogy Magyarországon ISTVÁN király uralkodása után egyházi vonalon is alkalmazták a rovásírást. Elég itt TEMESVÁRI PELBÁRTRA, a MÁTYÁS királykori Magyarország legnagyobb szónokára hivatkozni, aki leírja egyik beszédében, miszerint a megözvegyült GIZELLA királyné, ISTVÁN király felesége a székesfehérvári királysírra, ISTVÁN király márványkoporsóját környező falra Turul-madárral díszített és rovásírásos szöveggel ellátott sírkövet állított fel, amely előtt a lánglelkű tömegszónok saját bevallása szerint mindig elgondolkozott a "nemzet romlásán", értve alatta a MÁTYÁS korabeli humanisztikus félpogányság szellemét. A törökdúlás elől ezt a követ Makrancra menekítették és innét a kassai kőtárba került, de már vagy egy százada eltűnt. Meg kell említenünk a Margit-szigeti klastrom templom falába vésett rovás sorokat, amelyekre - mint már korábbi fejezetünkben tárgyaltuk - vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK barátunk hívta fel a rováskutatók figyelmét. Ugyancsak megemlíthetjük a félig egyházi szellemben íródott SZENT LÁSZLÓ-féle dekretumok sorában ama rendeletet, hogy vasárnaponként a tíz-tíz falu miséjére érkezőket a "botos ispánnak" volt kötelessége fogadni. Mai nyelven ez azt jelenti, hogy ellenőrizték a jó falusiak istenességét, de nem azzal, hogy a "botos ispán" odaterelte volna a templombajáró híveket, hanem a botra felrótták a megjelenteket vagy távolmaradó templomkerülőket! Ugyancsak meg kell említenünk a MARSIGLI-féle, un. "bolognai botnaptárt", amelynek eredetét CSALLÁNY DEZSŐ tudományos kutatásaival a középkor "legsötétebb századaira" vezeti vissza.

Összefoglalásként a jelen nagy gyűjteményes munkánkban szereplő rovásemlékek oroszlánrésze egyházi vonatkozású vagy templomfalakon, képeken szerepel. Ha tehát az ISTVÁN király-féle "dekretum" életbe lépett volna, ha másért nem, akkor a "10 arany penza" -ért mindig akadt volna Júdás...

A mondottak alapján tehát leszűrhetjük a következtetést, hogy a rovásírás mindennapi gyakorlata nem lett tilalom tárgya magáért az ősi írásjegyekért. Megszűnésük, vagy inkább elhanyagolásuk oka a körülményes, természeténél fogva csak rövid szövegek közlésére alkalmas rovásbotoknak egyszerű "számadói bottá válása" lehetett és így a gyakorlati életben főleg a gazdasági ellenőrzések eszközévé silányultak le. A régi írás gyakorlatának hanyatlását sőt majdnem elenyésztét SZABÓ KÁROLY pl. a következőleg okolja meg: "A székelyföldön az ősrégi saját betűkkel való írás gyakorlata a RÁKÓCZI-korszak erőfeszítésére következett zsibbadás idejében, a nemzeti szellem hanyatlásának és tespedésének korában enyészett el... "(Szabó K. "A régi hunszékely írásról" Bpest, 1866. VI. 118. - Budapesti Szemle.)

A teljes "enyészetnek" az egyházi iskolák vetettek gátat. Roppant érdekes gróf BATTHYÁNYI FÜLÖP nevelőjének HORVÁTH BENEDEK "erdélyi születésű kegyesrendű atya" 1750-ben tett vallomása a rovásírás elterjedségéről Székelyföldön:

"Az is bizonyos, hogy még a múlt században is (tehát az 1600-as években!) sokan voltak, különösen az erdélyi székelyek közt, a kik a régi betűkkel éltek, s azokat részint magán szorgalommal, részint iskolában tanulták. Anyai nagyatyám, mint elaggott vén ember, ki ezen század 29. évében (tehát 1729-ben!), midőn éppen a grammatika iskolába jártam, halt volt el, nem kételkedett azt állítani, hogy az iskolában tanulta a zsidó betűkhöz hasonló magyar betűket, melyeket én mint gyermek, kinek inkább játékon járt az eszem, milyenek mennyien voltak, magamnak megmagyaráztatni bizony nem igen ügyeltem. De már ma alig van vagy talán nincs is egy ember sem, a ki ezen betűket ismerné..."

Hogy a "kegyesrendű atyának" nem volt egészen igaza, azt ma már világosan bizonyítják a tények. Igenis voltak és vannak még hosszú ideig rovásírók, főleg az egyszerű nép fiai sorában, mint a barkácsoló számvevőjuhászok egész sora mutatja.

A "tiltott írás"-ra azonban mégis akad példa! Mint kuriózumot említem meg CSUZY ZSIGMOND pálos rendi barátnak, a XVIII. század első évtizedeiben Magyarország közkedvelt és népszerű szónokának a beszédeiben magyaros zamattal felsorolt dörgedelmeit az egres "népbűnök" ellen. A babonák és ördöngös praktikák ellen főként harcolva 1724-ben két prédikációs könyvet adott ki: "Evangéliumi trombiták" és az ugyanakkor nyomtatott "Lelki éhséget enyhétő evangeliomi kölcsönyzött három kenyér" címmel, amelyek valóságos kincstárai a vallási néprajznak még ma is. Ezek közt a "népbünök" közt szerepelnek a rovásírásos cédulák is. De hadd mondja el CSUZY atya maga erre vonatkozó intelmeit:

"... Kik is vétenek az Isten tíz rendbéli parancsolattyai ellen? Minnyájon, a kik a természet közönséges folyásán avagy az Anya szent egy-ház rendelésén annak szokott rendi-mődgya ellen vagy bab-hányással, vagy nézéssel, vagy berbitéléssel élnek. Példának okért, a kik a barmokra olvasnak vagy olvastatnak, a kik hideglelés vagy más efféle nyavolya, sőt fegyver-ellen-is cédulákat, írásokat, vagy más ez-féle, maogban erőtlen eszközöket hordanak testükön avagy ruházatyokban..."

A zamatos régi szöveg tehát csak általánosságban említi meg a többi babonafajta mellett a "varázsírás", "bűbájos írás" védőerejűnek vélt, talán imaszerű szövegeket, amelyeket a jó falusiak magukon vagy magukkal hordtak.

Az "Evangéliomi trombita" azonban már bőszavúbb, különösen a gyónásban feltett kérdések során:

"VóIt-e az ördöggel valamely szövetséged?... Hordoztál-e idegen és szokatlan betűkkel írt cédulákat vagy fegyver-ellen-való írásokat. - Bű-bajos babonaság-által czédulák vagy egyébb más e-féle bötűk vagy igék hordozása által magadnak, fijadnak vagy marhádnak egésségét kerested-é?"

Nincs semmi kétség, hogy ezek a "bű-bájos varázserejű" írások igen el voltak CSUZY atya korában terjedve a nép között, hisz a "marhának egészségét" az arra írt "szokatlan bötűkkel" feljegyzett szöveg védte meg minden "ny[a]volya és kórság" ellen. Ez tehát falusi hívőkre, a nép fiaira illő intelem és bizonyíték a rovásírás elterjed voltának. De a paraszti réteg mellett a fegyverviselő katonákra is vonatkozott. S a gyónási kérdés magával hozza azt a körülményt is, hogy a babonás írást "magukon vagy magukkal" hordozók olvasni is tudták a rovásírásos szöveget, hogy mondókájukkal a hideglelés vagy marha vész ellen védekezzenek, A "szokatlan bötűk"-re való hivatkozás viszont arra enged következtetni, hogy az 1720-as években már a papság és literátus városi emberek előtt nagyjából ismeretlen, vagy legalább "szokatlan" volt a rovásírás betűsora.

A "írásos igék" mindenesetre rövidebb, ráolvasó, veszélyhárító mondókák lehettek, amelyeket talán már emlékezetből is tudtak, de a "czédula" jelenléte fokozta a varázst vagy ellenhatást s így ragaszkodtak hozzá. Hogy a gyógyfüvek és formulák neveit és szövegét botokra is feljegyezték, kitűnik az inkvizíció történetéből, ahol a táltosok, tudós gyógyítok ősi rítus szerint hegyen-völgyön gyűjtötték gyógyszereiket.

A "tiltott írás" mellett sokkal nagyobb jelentősége van fejtegetésünkben a "titkos írásnak", ami arra értendő, hogy rejtett szövegeket, tilalmas jelentéseket rovással írtak, ezzel is megnehezítve az illetéktelenek lehetőségeit a nem nekik szánt szövegek olvasására.

A rovásírásnak, mint "titkosírásnak" felhasználásáról több, még ma is meglévő emlékünk van. Legközismertebbek SZAMOSKÖZY ISTVÁN ilyszerű írásai, valamint ZAKARIÁS JÁNOS jezsuita misszionárius egy levele Peruból Magyarországra küldve, hogy a hírhedt Pombal, portugál alkirály kemény cenzúráját kikerülje. Sajnálatos, hogy a legjelentősebbek, amelyek részben illetéktelen kezekbe kerültek és ezáltal a címzettet, vagy az írásban kitűzött célt soha sem érték el, sőt gonosz indulattal meg is semmisítették őket. Ilyen, nagyon jelentős "sífrirozott" rovásírások voltak a rodostói magányból a spanyol királyi udvarba küldött titkos értesítések. Ezeket vagy maga II. RÁKÓCZI FERENC, a Nagyságos Fejedelem, vagy valamelyik udvarnoka írták és küldték tovább a futárként működő, de kétkulacsos kémként a bécsi udvar szolgálatában álló LE BON nevű megbízott. Sajnos, ezek a levelek, amelyeknek tartalmát a tisztességtelen kém Béccsel is közölte, s bár eljutottak a spanyol király kezéhez, sőt a simancási spanyol állami levéltárba is bekerültek. Egy magyar jezsuita kutató azonban már az 1920-as évek végén csak hűlt helyüket találta. Férjem simancási látogatása alkalmával azonban a nagyszámú RÁKOCZI-akták egy régi iktatókönyvében nyomára bukkant egy iktatói feljegyzésnek: "Acta sécréta del's Principes Ragozis" A magyar kutató is síránkozik a számos okmány elvesztésén, de ez a feljegyzés elkerülte figyelmét. Rovásíráskutatói szempontból azonban így is jele[n]tős bizonyítékunk van, hogy a levelek rovásírással készültek, legalább is részleteikben s nemcsak a Nagyságos Fejedelem folyamodott a "titkosírás" eme formájához, hanem fia, RÁKÓCZI JÓZSEF IS, akiről más forrásokból tudjuk, hogy értett a rovásíráshoz.

Ugyancsak idesorolom FÁY DÁVID jezsuita misszionárius rovásírásos naplóját, amely miatt szerencsétlen szerzője Pombál börtönébe került Liszabonba, ahol 1761 és 1767 között fogságban élte le sanyarú életét. Róla már a pálosokról írt fejezetében bővebben írtunk.

Így a sok vesztesség után nincs más hátra, mint a megmaradt, titkos rovásírás emlékeket sorra venni facsimilés illusztrációval, hogy legalább mentsük a menthetőt. Így kerülnek sorra SZAMOSKÖZI feljegyzései. ZAKARIÁS JÁNOSÉT már szintén ismertettem a délamerikai magyar rovásemlékek során.

SZAMOSKÖZY ISTVÁN KÉT TOLLALÍROTT ROVÁSEMLÉKE

SZAMOSKÖZY személyével, külföldi tanulmányútjaival és főleg rovásírásos történelmi feljegyzéseivel a firenzei nagyhercegi könyvtárban, valamint irodalmi tevékenységével az erdélyi fejedelmi udvarban az "Eltűnt vagy eltüntetett rovásemlékeink" című fejezetemben foglalkozom részletesebben.

Jelen fejezetb[ae]en az általa "titkos írásnak" szánt emlékeket ismertetem, főleg SEBESTYÉN GYULA nyomán.

Az első emlék feloldása csak ultraviolett sugarak segítségével sikerült, mert talán maga az a tény, amiről a kézirat szól magára a szerzőre is veszedelmet jelenthetett volna, hisz feltételezhette, hogy rajta kívül is akad még majd valaki, aki a rovásírást ismeri és az inkrimináló kijelentések megörökítése miatt felelős[s]égre vonhatják.

Az erdélyi fejedelmek udvari történésze SZAMOSKÖZY figyelemmel kísérte az erdélyi fejedelemből lengyel királlyá választott BÁTHORY ISTVÁN és rokonsága sorsát, akikkel nem rokonszenvezett. Ez a magyarázata, hogy szívesen jegyezett fel udvari mende-mondákat, sőt pletykákat is. Így KENDI ISTVÁN szájából hallotta GÁLFI JÁNOSNAK, a fiatal BÁTHORY ZSIGMOND nevelője és udvarmesterének gyászos kimenetelű titkos szerelmi viszonyát a fejedelem anyjával, amely a szerencsétlen u[rd]vari főember lefejezését vonta maga után. SZAMOSKÖZY az eseményt hat soros írása örökíti meg, ahol a kényesebb, inkrimináló részeket rovásírással rögzítette. Annyira óvatosan járt el, hogy később informátorának nevét és a részletező szerelmi viszonyt tartalmazó sort sűrű hullámvonallal később olvashatatlanná tette. A tör[t]lés azonban halvány tintával történt és így fényképezési módszerekkel az eredeti szöveget rekonstruálták.

A feljegyzés történelmi jelentőségéről még mindössze annyit, hogy a fecsegő, dicsekvő GÁLFI JÁNOS udvarmesternek 1593 március 8-án valóban fejét vették...

Magyar szövegű kis udvari pletyka az írás tartalma SEBESTYÉN feloldásában két részre van osztva: az első közli a meghagyott szöveget, a másik a törölt részleteket. A szövegfeloldásban a rovással írt részeket nagybetűkkel emelte ki SEBESTYEN és eme módszerét én is követem:

"Beszterczere írt volt Lengel király titkon, hogy GYÁLFINAK el // wssek az fejét, ezert hogy azzal kérkedett volna, hogy BÁTORI // ZSIGMONDNAK AZ ANNIÁVAL (törölve: az annyawal hált) volna.

A törölt rész:

"Kendi István úgy beszélle hogy... forti uxori debitam // reddere GYÁLFIN his dixerit ASZONODIS - FEL - TARTANÁ - ÉNNEKEM // es oztan felesegenek adata volna ki.

A szöveg pontos betűzését CSALLÁNY külön összeállította és az ő táblázatát öt sorba foglalva közlöm kön[n]yebb áttekintés végett jobbról balra haladó olvasatban.

fa_er_2-243

SZAMOSKÖZY másik tollalírt rovásírásos emléke II. RUDOLF gyengeelméjű császárról írt gúnyverse. Itt a rejtett és gyalázkodó szöveg bár latinul íródott, rovásjegyábécé mögé van rejtve. Közöljük az eredeti kéziratot, annak átbetűzését és magyarra fordított szövegét, ahol a ritkított sorok jelzik a gúnyos, szatirikus szavakat. Tiszta áttekintés szempontjából ugyancsak mellékelem CSALLÀNY szövegét számozott sorrendben és olvasati irányban. Egyébként SEBESTYÉN szerint ez lenne az első eset arra hogy latin szöveget rovásjelekkel írtak Magyarországon.

fa_er_2-244

In Rodolfum caesarem

Imperium per te capit incrementa RODOLFE,
Hinc etiam Augusti nobile nomen habens.
Auxisti scilicet BELLIS FURIALIBUS orbem,
Auxisti populos PESTE CRUDELI
(sic!) fame,
Implesti ungaricas DIRIS PRAEDONIBUS ORAS,
Dacia PESTIFERO TOTA LATRONE SCATET.
Nescio tot populos quae rerum copia ditet,
Hoc scio Praga tua quod bene ereseit ope.
Quod foris hauritur
(sic!) FOETURA DOMESTICA suplet,
penas DEGLUPTO bellica damna PENE.
Nam tot TINDARIDAS, tot PAVES
(így!) caesarienses
Et tot GLANDIVORAS continet aula LUPAS,
Quot neque multifidus variatur cornibus Ister,
Nec tot dives aquis - cornua Nilus habet.
Perge RODOLFE NOTHIS late SUBAGESCERE natis,
Ne desit laudi materia ampla tua.

(A rovásjelekkel írt latin szavak NAGYBETŰKKEL kiemelve!)

Rudolf császárra:

A császárságnak növelése RUDOLF, a te műved
Érette Augusztus büszke nevét nyered el.
Tudni illik növeléd birodalmad VÉSZTELI HADDAL
S ÍNSÉG, VÉR, DÖGVÉSZ által a népedet is.
A magyarok FÖLDJÉT ellepted BESTE GAZOKKAL
S DÖGLETES RABLÓK REJTEKE Dácia most.
Nem tudom, ily sokaság a javakból mennyit emészt föl,
Ámde tudom, Prágád gazdagítod pazarul.
OTTHONI FAJTÁDAT gyarapítani, szerte harácsolsz.
S mind, ami BŐRT LENYÚZOL, sac fejében fizeted.
Merthogy az udvarodon CSÁSZÁRFIU, TINDARIDÁKNAK
Serege, meg ÉLŐDŐ SZAJHA is annyi henyél.
Nincs a sok ágba folyó Isternek ilyen sok az ága,
Bővizű Nílus se ágazik annyi felé.
Uccu, RUDOLF, GYARAPÍTS csak e fattyak kedvire minket,
Büszke dicsőségnek hogy sose légy szűkiben....

(Rédey Tivadar fordítása. A rovás jelekkel írt szavakat MAIUSCULA jelzi.)

fa_er_2-246

ELTŰNT VAGY ELTÜNTETETT ROVÁSEMLÉKEINK

A sors amúgy is mostohán bánt rovásemlékeinkkel, hisz Magyarország éghajlati és talajviszonyai nem konzerválják a fát, amelyre őseink legszívesebben és leggyakrabban felrótták írásaikat. A faanyaga könnyen korhad, elenyészik. A háborús pusztítások, falvakat sújtó tűzvészek könnyű zsákmányként semmisítették meg a rovott botok fáját s rendszeres rovásemlék gyűjtés amúgy is sokáig váratott magára.

A természeti erők pusztító hatását csak még hatványozta a szándékolt megsemmisítés akár vallási, akár politikai okokból, sőt a legújabb korban az esztelen sovinizmus csak megtetézi ezt a kultúrrombolást. Ahogy Ung-, Bereg- és Mármaros-megyéink apró falusi vagy városi temetőiből eltávolítják a magyar nevekkel ékes fejfákat, kopjafákat a megszálló ororsz-szovjet hatóságok, az oláhság is vérszemet kapott s túltesz e téren a székelyfalvak feliratos kapuinak, barkácsolt síremlékeknek megsemmisítésében magán a mindent eltipró marxista hódítókon is, akik az "internacionális testvériség" eszméit hirdetve a legvadabb soviniszta nemzetiségellenes rombolást folytatják saját előnyükre...

Jelen fejezetemben sorraveszem azokat a hajdanán ismert, létező rovásemlékeket, amelyek eltűntek a természeti erők rombolásából és azokat is, amelyeket kultúrbarbárok szándékosan semmisítettek meg.

MORVAORSZÁGI KUN ROVÁSOK ÉS A MAKRANCI SÍRKŐ

A kunok rovásírásával kapcsolatos tárgyi adatok mellett még mindmáig tisztázatlanul maradt adat BOHUSLAV BALBIN cseh jezsuita történész 1677-ben megjelent könyvének ama kitétele, amely szerint IV. BÉLA 1253. évben Csehországba vezetett hadjárata alkalmával a seregében hadakozó kunok halottjai fölé templomot építettek és a sírhelysorokat kun rovásírással látták volna el. BALBIN szavait:

"... Superest hodie aliqua barbarorum memoria non procul Evancziczio et Oslavanensis Coenobio, insigne templum Christianorum, in quo plurima Cumanorum sepulchra et saxa literis illorum incisa spectantur, quibus saxis totum ferre templi solum stratum est, ut ipse vidi..."

Magyarul:

"Még máig is láthatók e barbárok (kunok!) némi nyomai nem messze Evanczicztól és az oslaváni kolostortól épült jelentős keresztény templomban, amelyben számos kun sír és az ő sajátos betüjükkel díszített kőemlék van s amely kövekkel a templom padlózata csaknem egészen be van borítva, amint magam is láttam."

Ez a jelentékeny adat nem kerülte el FISCHER KÁROLY ANTAL éber figyelmét és a kunok nagy történészének GYÁRFÁS ISTVÁNNAK kutatói érdeklődését. Mindketten alapos és a helybeli morva történészekkel, régészekkel lefolytatott levelezéssel akarták a XVII. századi leíró adatot tisztázni. SZABÓ KÁROLY a nagy magyar kultúrtörténeti kötetében szintén foglalkozott ezzel az üggyel és szerinte BALBIN említett szavait nem vehetjük alaptalan üres beszédnek vagy célzatos ámításnak, mert

"... erkölcsi képtelenségnek tartjuk feltételezni azt, hogy ezen cseh történész pap Morvaország szorosan meghatározott pontján létező emlékekről, mint saját szemével látottakról a tudományos világ számára nyomtatásban is közzétett munkájában beszé[l]hetett volna, ha állítását kézzelfogható bizonyítékokkal igazolni képtelen lett volna."

Az említett "Evanczium" azonos Morvaország brünni járásában lévő Ivánczice mezővárossal. Németül Eibenschütz és azonos a nyugat Dunántúlon, közelebb Vas-megyében lévő Ivánc és Őr községek neveivel, ahol tehát hasonló népi települések tehetők fel.

A magyar rovásíráskutatók fáradozása meddő maradt, mert a századvégi cseh-morva régészek, történészek, egyházi emberek egyöntetűen nemleges válaszokat adtak kérdezősködő leveleikre. Ma érthetetlennek tartjuk, hogy a Monarchia idején a Tudományos Akadémia egyetlen tagja sem vetette fel a kérdést egy helyszíni kutatás lebonyolításának lehetőségéről ekkora kultúrtörténeti rejtvény megfejtésére. Ennek a látszólagos hanyagságnak bizonyára az akkoriban mesterségesen szítot[t] pánszlávizmus lehetett az oka. Ez a mozgalom igyekezett a hajdani avar-magyar emlékek nyomait eltüntetni a morva területeken. Nem önálló eset a "kun rovásos-emlékekkel zsúfolt" templom esete. Hasonló hozzá a híres makranci sírkő is, amelyet GIZELLA királyné, SZENT ISTVÁN királyunk özvegye sírjára faragtattak és amelyen a MÁTYÁS-korabeli TEMESVÁRI PELBÁRT még személyesen látta a magyar Turul-képet ősi rovásjegyekkel körítve... Ez a Milleneum-korban még számontartott sírkő is eltűnt azóta nyomtalanul... Ugyanígy a hallgatás csendje borítja a Körmöcbánya feletti 1255 méter magasan fekvő sziklára vésett rovásírás sorsát, amelyről fényképet sikerült ugyan szereznünk, de vonalasírást vagy némi törődésről szóló hírt nem. Pedig szemmel láthatólag hosszabb rovásjegyekbe burkolt szövegről van szó, amelynek tartalma talán nagyjelentőségű is lehet. Annyi bizonyos, hogy ennek a feliratnak sem a szlávsághoz, sem a germánsághoz semmi köze sem lehet a látható rovásjegyek alapján.

fa_er_2-249

De visszatérve a kunok rovásírásához, amelyet BALBIN cseh jezsuita: "Historica Epitome Rerum Bohemicarum" - Prágában megjelent könyve határozottan és részletezve leír, már esetleg korábbinak is tekinthető, mint IV. BÉLA 1253. évi csehországi hadjárata. Nem tartjuk valószínűnek, hogy egy aránylag gyorsan lezajló háború halottait a lerombolt, felégetett vidéken egy külön templomban temessék el és még kevésbé, hogy kifejezetten a kunoknak tar[t]sanak fenn egy keresztény templomban kun rovásírással ellátott sírhelyeket olyan mennyiségben, hogy nemcsak a falakra, hanem a padlózatra is bőven jusson belőlük. Ilyen kővésések ilyen mennyiségben túl sok időt vettek volna igénybe, semhogy egy féléves pusztító, megtorló háború végén idegen földön, ellenségesérzetű népek közepett ezt megvalósíthatták volna. Így erről a "kun rovásfeliratos sírkő tömegről" is helytelen a történelmi háttér, amelyet a cseh történész az 1253. évi eseményekről festett az 1677. évben, tehát 424 esztendővel később. Ennek ellenére okvetlenül hitelt kell adnunk BALBINNAK, a "szemtanúnak" állításáról, hogy "barbár betűkkel" írott kövek sorozatát látta. S ezek az írások nem lehettek sem görög, sem cirill betűk, hiszen ezeket az írásrendszereket okvetlenül ismernie kellett, míg a rovásírás jellegével semmi esetre sem lehe[te]tt tisztában. Legalább is annyira, hogy azoknak a nyelvi hozzátartozását meghatározhatta volna. Így sokkal nagyobb valószínűséggel avar rovásoknak is minősíthetnénk az általa saját szemével látott felírásokat, hisz ezen a vidéken az avarok uralma nagyon sokáig tarthatott még az Avar Birodalom szétesése után is. A rovásrendszer mindenesetre szívós életűnek mutatkozott és túlélte az avarokat.

A FIRENZEI LAURENZLANA "ROVÁSÍRÁSOS KÓDEXE"

SZAMOSKÖZY ISTVÁN az erdélyi fejedelmek udvari történetírójaként ismeretes. BOCSKAY annyira becsülte, hogy a kolozsvári elkobzott kolostori jövedelmekből műveinek a kiadására nagyobb összeget hagyott végrendeletileg. Utóda RÁKÓCZY ZSIGMOND nemesi kúriát és Váradon úri házat adományozott neki, KOVACSÓCZY kancellár pedig Páduába küldte 1591-1593. évekre tanulmányútra. Itt írta meg, illetve nyomtatta ki könyvét: "Ősi kövek valamint más régiségek gyűjteménye Erdélyben" címmel. (["]Analecta lapidum vetustorum et nonnullorum in Dacia antiquitatum") Az akkori divat szerint latinizálta a nevét a reneszánsz írók szokásai szerint ZAMOSIUS formában. Megfordult társával, a szintén erdélyi SOMBORY SÁNDOR egyetemi hallgatóval Firenzében a MEDICI LŐRINC alapította híres könyvtárban is. Eme látogatása alkalmával egy régi, rovásírással írt kódexet talált Laurenciában, amelyről a következőket írja a már említett könyvében:

"Fennmaradt a székelyeknél Erdélyben valami hazai írásmód, melyről azt tartják ők hogy őseiktől, a szkítáktól már századokkal előbb származott át rájuk az utódokra és Keletről került Európába. De nemcsak a nyelvük másféleségével, hanem betűik és írásmódjukban is különböznek az európaiaktól. Mert míg az európaiak jobb felé vezetik az írásjeleiket, az ázsiaiak balra haladva írják a magukét rák Módjára haladva. E két írásmód közül egyiket követik származásuk szerint a többi népek az egész világon, csak a székely írás nem akarja ezeket a rendszereket követni. Ez ugyanis sem az egyiket sem a másikat nem akarja követni és nem halad sem úgy mint a zsidók, sem úgy mint a görögöké, hanem felülről kezdődve lefelé igazodó betűkkel és oly ügyesen szövi az összevonásokat, hogy igen kevés betűvel bőséges tartalmat fejez ki. Ezért nem is mindig tintával írják, hanem hosszúkás fadarabkákra, pálcácskákra késheggyel író szerszámként róják fel a szorosan sorakozó betűjegyeket. A rovásírásnak ez a fajtája, az ősjelekkel együtt napjainkig fennmaradt náluk. Ezen írásmódnak egy egész kötetet kitöltő nagyon régi példánya maradt fenn máig az Etruria nagyhercegség könyvtárában, Firenzében csodálatraméltó és egész Európában ismeretlen írásjelekkel. A könyvlapok nincsenek mindkét oldalon, hanem csak az egyiken írva s ezért a papír finomsága következtében a másik oldalról is éppen olyan jól lehet olvasni, mint az elsőről. A könyv nem is a ma szokásos lenpapírból, hanem nílusi papyrusból van. Nincs is tollal írva, hanem az összefüggő sorok nyomtatva vannak lefelémenőleg és egyes betűit külön vonalkák választják el. De nemcsak ezek az írásjelek, hanem maga a kódex is annyira magánviseli a régiség minden jegyét, hogy az európaiak már nyugodtan felhagyhatnak a nemrég föltalált ólombetűs könyvnyomtatás dicséretével, minthogy ez a könyv, melyet századokkal ezelőtt, a mai világ előtt ismeretlen betűkkel nyomtattak, kiáltva hirdeti, hogy ennek a művészetnek feltalálói a szkíták voltak..."

Ez egészen rendkívüli, részletező rovásírásról, sőt könyvről szóló leírás nem lehetett SZAMOSKÖZY ISTVÁN légbőlkapott, fantázia szüleménye. Ezt igazolja egy olaszos származású korabeli tudós, alig két évre SZAMOSKÖZY firenzei látogatása után, azaz 1595-ben megjelent könyve. A tudóst ANTONIUS MAGINUSNAK, könyvét pedig "Geographiae Cl. Ptolomaei Pars II."-nak hívják. MAGINUS, aki az erdélyi kollégája írásáról nem tudhatott, meglepően szintén ismeri a firenzei nagyhercegi könyvtárban lévő rovásírásos könyvet. Idézve latinról magyarra fordított szavait:

"A székelyek betűi rokonságban vannak az abissziniaiakéval, héberekével és szírekével, valamint jobbról balra is írnak ugyan azok módja szerint. Egy ilyen betűs könyv van a firenzei hercegi könyvtárban..."

Ugyanerről a rovásírásos könyvről sok szétszórt adatot szedett össze SEBESTYÉN is aki még RETTEGI írása nyomán még azt is megállapítja, hogy a könyv adományozója TANJO kumán fejedelem volt, aki a tauro-szkíták uralkodói házából származott volna. Az ajándék magának az akkori pápának X. LEÓNAK szólt, aki 1521-1523-ig uralkodott a római egyház felett.

SEBESTYÉN természetesen nagyon szkeptikus eme adatok hitelessége felett s különösen a "tauro-szkíta tanjo" fogalom okoz neki fejtörést, amely szerinte a K. u. III-IV. századokban uralkodó szkítákra vonatkozik Belső Ázsia terein. SEBESTYÉN aki különben igen körültekintő kutatásaiban nem tud SZAMOSKÖZY "kaurino-szkíta" elnevezésével sem zöldágra vergődni, amely valójában a Krim-félsziget kezdeténél lévő Taurus-hegységből eredő "taurinus" helytelen másolatából ered. Ugyancsak fejtörést okoz neki a "Tanjo" név, amelyet helyesen nem tisztségnévnek, viszont helytelenül személynévnek tart. Ez a név szintén földrajzi eredetű megjelölés, és a Tanais-ból vezethető le. Míg a "komán fejedelem" a Krim-félsziget kipcsák-kunjainak s később az Arany Hordából kivált krimi tatárok uralkodóját jelzi. Sajnálatos, hogy gróf KUÚN GÉZA már 1873-ban megjelent "Adalékok Krim történetéhez" c. bőséges fonásidézettel zsúfolt tanulmányát SEBESTYÉN nem ismerte, vagy nem látta meg a komoly összefüggést a SZAMOSKÖZY-féle adatok és a krimi félsziget írásrendszerének vonalvezetése között. Ez az utóbbi írást ugyanis az európaiak valóban nem tudták olvasni. Gróf KUÚN GÉZA Genovában talált dokumentációk és írások alapján megállapította, hogy ezt az írásrendszert a Kaffában székelő genovai kereskedelmi érdekeltség vezetői állandóan mint "SCRITURA UGARESCA" emlegetik. (MAGYAR TÖRTÉNELMI SZEMLE, 1972, 323 old.)

Ehelyütt nincs mód a jelzett írás történelmi hátterének még csak vázolására se, csak annyit említek még meg, hogy VÁMBÉRY ezt az írásmódot az "ujgur" ábécéből eredezteti "Uigurische Sprachmonumente" című nagy tanulmányában.

Ezek szerint tehát SEBESTYÉNNEL szemben arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy a firenzei Laurenziana-könyvtárnak, illetve X. LEÓ pápának adományozott kódex ujgurírásos kódexe valóban létezett és bár írásrendszerének betűit nem vésték, rótták hanem nádtollal írták, megőrizte a rovásírás jellegét.

A könyvnek további sorsa ismeretlen. A szintén erdélyi származású TÖPPELT LŐRINC, páduai egyetemi hallgató 1653-ban erősen kutatta a nyomát, de már nem bukkant többé rá. Az utána folytatott kutatások szintén meddők maradtak. Sajnálatos, hogy magának SZAMOSKÖZY ISTVÁNNAK: "De originibus hungaricis" című munkájából sem tudtak a könyvre vonatkozólag többet mondani, mert ez a kéziratban maradt és a gyulafehérvári könyvtárba került példány megrothadt...

Számomra azonban, ismerve a finnugorizmus erőszakos térhódítását és az eszközökben nem mindig helyes válogatását, az eltüntetés szándékos volt. SZAMOSKÖZY korai közlése felhívta a figyelmet erre a jelentős kéziratos, illetve szerinte nyomtatásban megjelent munkára és az erdélyi fejedelmekkel hadilábon álló idegenek befolyása módját ejtette a bizonyíték eltávolításának.

Végső következtetésből álljanak itt SEBESTYÉN szavai SZAMOSKÖZY további működéséről a rovásírás terén:

"Arról, hogy SZAMOSKÖZY a rovást és rovó-kést kezelni tudta-e, nincs értesülésünk... Ám de arról, hogy a rovásírást már tollal is tudta alkalmazni, már két eredeti fogalmazványa tanúskodik. És tegyük hozzá: az egyik az olaszországi út előtti időből származik" (1915, 87 old.)

A ROHONCI KÓDEX

A Vas-megyei Rohoncról elnevezett, ismeretlen betűkkel írt 10 x 12 cm. nagyságú, 228 lapból álló "kódex" 1838-ban került gróf BATTHÁNY GUSZTÁV könyvtárával együtt a budapesti M. T. Akadémia könyvtárába. Titokzatos betűit egész sor kutató igyekezett hangzásba hozni, de nagyobb siker nélkül. A kutatók közt pl. HUNFALVY azt a véleményt képviselte "Die Ungarn oder Magyaren" c. munkájában (Wien -und Teschen, 1881, 183 old.), hogy egyes betűi a "hun-székely" rovássor jeleinek felelnek meg, bár ezekről azt tartotta, hogy koholmányok. Hasonlítása ellen azonban már FISCHER KÁROLY fellépett, közölve egy facsimilét a Rohonci-kódex egyik lapjáról. ("Hun-magyarírás és annak fennmaradt emlékei", Bpest, 1889.) TOLDY FERENC is foglalkozott vele és imakönyvnek vélte a kis kötetet és véleményét alapos megfigyeléssel egészítette ki:

"Betűi a közönségesen hun betűk neve alatt előadottaktól merőben különbözők s még megfejtetlenek, a múlt századnál pedig aligha régibb" (A Magyar Nemzet iroda-lomtörténete. - Bpest, 1852.)

Imakönyv mivoltát különben az újszövetségi jelenetek kezdetleges rajzai bizonyítják, bár TÖRÖK SÁNDOR, kitűnő fiatal nyelvészünk, akinek a megfejtési kísérleteivel a későbbiekben hosszadalmasabban is foglalkozom, már finom megfigyelő érzékkel azt is észlelte, hogy "majdnem mindegyiken megtalálhatók a mohamedán vallás jelképei is".

FISCHER azt is közli, hogy dr. JÜLG BERNÁT innsbrucki egyetemi tanár, íráskutató már 1885-ben szintén foglalkozott a kézirattal, de nevezetesebb eredmény nélkül. TÖRÖK SÁNDOR viszont NÉMÄTI megfejtési törekvéseiről ad hírt:

"A kódex megfejtésével kapcsolatban kétségkívül a legtöbb eredményt a múlt század végén és az e század elején NÉMÄTI KÁLMÁN érte el, aki először foglalta rendszerbe az ismeretlen jeleket..."

A kódexőrző dobozban szerepelnek is az idők folyamán lezajlott kutatások er[e]dményei vagy sikertelenségei és így az előbbi kutató következő sorait is olvashatjuk:

"Papír-vakjegy bizonyíték annak meghatározására, hogy a Rohonci-kódexnek elnevezett Magyar Imádságok papirosa bizonyosan Felső-Olaszországból a XVI. század első feléből származnak" -Ezt a véleményét NÉMÄTI a francia Briquet-féle vízjegykönvy alapján állapította meg.

Fordulatot jelent a kódex rejtélyfejtés történetében a már említett TÖRÖK SÁNDOR kis, rövidreszabott munkája: "A rohonci kódex titka" címmel, amely az un. "Szép Szó" fuelletonban, 1971 december 20-án jelent meg. Bár végső eredményt ez a kísérlet sem hozott, jelentős megfigyeléseivel közelebbhozta a kibetűzés lehetőségét és ezzel a kódex titkának megoldását.

TÖRÖK megállapításai közt a legjelentősebb, hogy a kódex 236 különféle jelet tartalmaz és ennek következményeként nem egyszerű hang-betű azonosságról van szó... Így mindjárt felötlik a kérdés, hogy hangjelölés helyett a jelek nem szótagjelzések-e? TÖRÖK ezzel módszerrel indult, több, főleg keleti nyelvhasználattal, és részleges megállapítása szerint valóban szótagjelek az egyes "betűk", amelyek sorozatát keleties jobbról balra haladó irányban kell olvasni.

Idézve TÖRÖK szavait:

"Felfigyeltem arra a körülményre, hogy a kódex jeleinek nagy tömege vagy teljesen azonos ótörök rovásírás jeleivel, amely viszont köztudott, hogy közeli rokonságban áll az un. középtengermelléki rovásírásokkal. Mivel a Kódex jeleinek száma oly nagy, hogy ennyi hangot semmiféle ismert nyelvből kimutatni nem lehet, ebből arra következtettem, hogy az egyes jelek nem hangokat, hanem hangpárokat jelölnek... A megfejtésben itt következett be meglepetésemre a fordulat, a kulcsként szereplő jelcsoportok megfejtése után fokozatosan tárult elém a Rohonci kódex titka. Ez a kódex tehát magyarul van írva és alapjeleit az ótörök és középtengermelléki írások jeleiből alakították."

Ez a fordulat akkor állott be, amikor TÖRÖK magyar hangpárokkal is megkísérelte a megoldást, mellőzve az ókeleti nyelveket. Mindenesetre nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk TÖRÖK ama megfigyelésének, illetve már részlet eredményének, hogy a szövegben néhol pár török sző is található, pl.: YER = a HELY -el, KÜCSÜK = KICSI, OGLAN = FIU stb.

Ezeknek a nyelvészeti adatoknak maga TÖRÖK is nagy jelentőséget tulajdonit még abban az esetben is, ha a teljes szöveg folyamatos érthetősége jelen pillanatban a lehetetlenségek világához tartozik. Erre vonatkozólag megállapítja:

"Nyelvezete az eddig elolvasott szövegrészek alapján régebbinek látszik, mint az ómagyar Mária-síralom, vagy akár a Halotti beszéd..."

TÖRÖK szerint a szövegben előfordul a 1217-es évszám, bár közelebbi meghatározását nem tudta eldönteni. Mindennek ellenére a szöveg eredetét a XIII. századra teszi, sőt annak is az elejére nyelvészeti meggondolások alapján. Ez azt mutatná, hogy az egyébként 1559-ben lemásolt szöveg eredetije egy nagy terjedelmű eredeti ómagyar szöveggel van dolgunk. Titokzatossága így egyre nő.

TÖRÖK nyelvészeti kísérletei - a feltételezett jelfeloldások helyessége esetén - tehát egy végtelenül fontos nyelvemléket sejtetnek a szöveg mögött. Példákkal is szolgál a tudósíráskutató és nyelvész egyszemélyben. Kiemeli, hogy két szóképlet, aminő az "ÜGY" amelynek jelentése "DOLOG", "MUNKA", vagy "URADOM" = "URACSKÁM" többízben és világosan kiolvasható s ennek illusztrálására közli az alábbi, titokzatos jegyekkel írt betűsort és olvasatát:

fa_er_2-254

azaz: "AZ ÜGYET NEMESÍTÜ ÜRZÜ URADOM..." és mai magyarsággal: "A munkát nemesítő, őrző uracskám."

fa_er_2-255a

Az elmondottak összegezéseként az "imádságos könyv" igazi vallása annak ellenére, hogy a primitív tollrajzai biblikus jelenetek, tartalma pedig evangeliumi idézetek, jámbor intelmek, nincs eldöntve. Az a körülmény, hogy mohamedán szimbolumok is szerepelnek a keresztények mellett és a szövegben török szavak is forognak, azt kell mondanunk, hogy a keresztény motívumok csak eltakarták a szöveget, mely a maga jámborságával nyugodtan lehet mohamedán eredetű is. Ismert dolog, hogy a Korán eléggé megtűzdelte szövegét a Szentírással. A "kísérő" szimbolika - mint pl a közölt képen a minaretten lévő félhold - valami szünbiózist takargatnak szöveg és képekkel egyaránt. S talán az ismeretlen betűkkel írt könyvekre kimondott inkvizíciós végzés elől bújt el a szerző a mohamedán szimbólumok mel[l]esleges használatával a szöveg hithűségével bizonyítva magát, vagy megfordítva. Így pl. közölt rajz a mohamedán-keresztény szünbiózis alapján egyformán magyarázható MOHAMED égberagadásának és JÉZUS mennybemenetelének.

Ezek a feltevések azonban nem nyúlnak túl a lehetőségek határán még akkor is, ha TÖRÖKKEL valljuk, hogy:

"A kódexben található rajzok csak ritkán függnek össze a melléjük írt szövegrészletekkel..."

fa_er_2-255b

VÉLT VAGY VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEK A ROVÁS- ÉS GYORSÍRÁS RÖVIDÍTÉSI RENDSZEREI KÖZÖTT...

(Fehér J. M. és Forrai S. írásai alapján.)

Középiskolás diákkorunk egyik "réme", a gyorsírás néha még ma is kísért rossz álmainkban. A megszokott ábécé belénk rögződött vonalaitól eltérő jelek írására oly nehezen szokott hozzá a ceruza vagy toll! Főként a gyorsaság, a másodpercekre kiszabott idő és a siető kapkodás nyomán előállt utólagos olvashatatlanság volt a nyomatékos veszedelem. A gyorsírás már tehát nevében hordozta egyik főkellékét: lehetséges legrövidebb időt a magunkfogalmazta vagy mások diktálta szöveg lejegyzésére. Ez az alap követelmény a meglévő írásrendszer összes logikai lehetőségek rendszeres rövidítéséből fakadt. Nincs szándékomban ezeknek a rendszereknek a kialakulását részletesebben figyelembe venni, de a gyorsasági alapelvet kialakító elgondolás és a székely magyar rovásírás gyakorlatában a helymegtakarítás elve között tagadhatatlan rokonságot állapíthat meg az íráskutató figyelme. Más-más szándékkal, célkitűzéssel ugyanazt az eredményt szüli a rovás- és gyorsírás: a rövidítést.

Az erre a "száraz tudományra" vonatkozó nemzetközi kutatásnak egész irodalma van. Részemről H. JENSEN "Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart" (2. kiadás: Berlin, 1958) általános és H. BOGE "Die griechische Tachygraphie" (Klio, 8. Jahrgang, 89-115 old) c. tanulmányait vettem alapul. Ez utóbbi már magyar történelmi kapcsolatok keretébe is állítható a Magyarországra, főként Erdélybe került bizánci szertartású bazilita szerzetesek kulturális tevékenysége nyomán.

Az írásrövidítés elveivel magyar részről teljes tudományos felkészültséggel már ismert írástörténészeink, TELEGDI régebben, NÉMETH GYULA és CSALLÁNY DEZSŐ újabban részletesen is foglalkoztak. Az említettek munkáit is felsorakoztatom jelen fejezetemben. A gyors- és rovásírás rövidítési rendszerei közti hasonlatossági kapcsolatokat pedig a kérdéssel tudományos szinten elsőként foglalkozó FORRAI SÁNDOR nyomán csatolom.

A már említett JENSEN-féle írástörténeti összefoglaló munkában szó van az ógörög "gyorsírás" szerepéről, ahol a rövidítés alapelveit igyekszik rendszerbe foglalni szerzője. Főként az 1883-ban, az athéni Akropolis tövében kiásott márványtábla alapján. A nagyon fontos írástörténelmi emlék egy a K. e. 4. évszázadból származó feliratrövidítésekkel zsúfolt márványtábla, amelyet később hozzá nem értők ajtóküszöbként beépítettek egy középületbe és így eléggé megkopott. Az athéni múzeumban lévő írásemlék képét az alábbiakban közlöm WESSELY nyomán, aki többedmagával a márványtábla jeleit hosszadalmas türelemmel oldotta meg szótagrövidítés jellegének feltárásával egyetemben. Feloldását is közlöm. Ennek a jelentősége abban rejlik, hogy kőbevésték a szöveget és a függőleges betűszár a mellékelt példán az "I" betűből képzett szótagok lehetséges sorait rövidíti, ahol a mássalhangzók más és más irányban más és más pontban kapcsolódnak az alapmagánhangzóhoz.

fa_er_2-258

fa_er_2-259

Még jellegzetesebb és fejlettebb példatárt nyújt az 1893-ban a Delphi APOLLO-féle templom romtömegéből kiásott táblatöredék. Itt már rendszeresen, mintegy iskolai használatra szánt, rendszerezett táblázatok mutatják a rövidítések alapgondolatát. Ez az értékes adathalmaz J. BOUSQUET francia írástörténész közléséből lett ismertté "L'inscription sténigraphyque de Delphes"(Paris, 1956) címen. Sajnos ez az írásemlék csak nagyon töredékes formában maradt reánk, de eléggé ahhoz, hogy a mássalhangzók és magánhangzók közös összevonásából újabb rövidítő jelekről adjon újabb adatokat. A különben csupa mássalhangzós jelekből álló írásnál a magánhangzó alkalmazás kezdeti hiányát pontokkal és apróbb, másodlagos jelekkel rögzítették. Ez a töredékes emlék a K. e. 277-276, évből származik MENEDEMOS eritreai építész, szobrász és festőművésztől, aki írástanítással is foglalkozott. Mint a mellékelt hasonmások mutatják, itt még mindig szótagjegyek alkalmazásáról van szó.

További fontos adat - és egyben a földrajzi térségben a rovásírással együtt jelen[t]kezve! - a Kara-Samsun romjain talált felirat, amely már gyorsírókról beszél, akik "tollbamondás"-ra tudtak írni. Ez a Fekete-tenger vidéki adat azért jelentős, mert magyar írástörténészeink közül MUNKÁCSI BERNÁT és MELICH JÁNOS a székely-magyar rovásírás pár betűjének eredetét az itt tartózkodó, honfoglaláselőtti magyarságnak átadó görög szerzetesek befolyásának tekintik!

fa_er_2-260

De mellőzve a székely-magyar rovásra valószínűleg hatástgyakorló görög rövidítési emlékek felsorolását, mellékelem még szemléltető példaként H. BOGE nyomán az un. "Halle-i viasztáblák" egyikének hasonmását, amelyet férjem fordításából ismerek. A "Monobola", azaz önálló szavak és "Ptoseis", azaz szóvégződések egy jellé való lerövidítéseiből mutatnak szemelvényeket. Lényegükben ezekre is áll a régi magyar krónikás mondása: Kevés jellel sokat mondanak... A Halle-i viasztáblák rövidítési rendszere nagyon alkalmasnak mutatkozott a görögben nagyon sűrűn szereplő azonos végződések egy-egy írásjellel való kifejezésére. Így is körülbelü[l] 800 jelre volt szüksége ennek a jól bevált módszernek.

Sokkal többet mond a ragozásokból fakadt azonos végződések mellett az írásjeleknek helyezésével való kifejezési szándéka, amikor egész szavakat tudtak leírni egy-egy betűvel. BOGE erre vonatkozólag közölt nagyszerű szemelvénye a Halle-i táblák 36. számú szövegrövidítése már egyetlen jelcsoporttal több gondolatot fejez ki, ahol az olvasónak valóságos fejtörő rejtvénnyel kellett megbirkóznia, ha helyes értelmét felfogni akarta. A BOGE-féle jelcsoport, amely egyszerre négy szót kapcsol össze értelmes szöveggé, egy "főjel"-bői és különböző mellékvonalakból áll. A "főjél" ebben az esetben egy "L", azaz görög ábécé szerint lambda, amely már előre meghatározza az olvasandók értelmét. Roppant fontossággal bír az a körülmény, hogy ez a "főjel"a székely-magyar rovásírásban is szerepel és már TELEGDI különleges nevet "capita dictionum", azaz "szavak feje" adott neki, bár nem jelentették egyben a szavak elejét.

A párhuzam és vonalvezetés jellegzetes csoportosításának áttekintése céljából egymás mellé állítom a két szemelvényt. A "ligaturák", azaz "kötések" és a görög rövidítések technikája valóban meglepően azonos:

fa_er_2-261

A Halle-i jelcsoport, amint mondtam, erősen összevont, ez esetben egyszerre négy szóból álló szöveget jelez: " Leveled vétele után röviden válaszolok", ami arra mutat, hogy ez a frázis közismert levelezési forma volt és sűrűn alkalmazták. A rovásírásos naptárban ilyen nagyvonalúság nem mutatható fel, hisz itt nem mondatok állományából rövidítettek a székelyek, hanem egyes szavakban ismétlődő betűket vontak össze. A közölt példa jelen esetben az "Albert" névről van szó.

Ezekkel a "capita dictionum"-okkal NÉMETH GYULA részletesebben is foglalkozva külön táblázatot állított össze a Nikolsburg-i Ábécé, Marsigli-naptár, Telegdi Rudimentája, a konstantinápolyi istálló felirat, Kájoni, Dobai és Dési szövegei alapján. Mellékelem ezt a táblázatot, amelynek a jelentőségét csak azok tudják igazán felmérni, akik nemcsak az egyszerű rovás ábécét ismerik, hanem a régibb, ma már szinte teljesen elenyészett hangösszevonások, kötések rovásalakzatainak állandósult formáit is beleillesztik íráskutatásaikba. Ezek a "capita dictionum "vagy a "szavak feje"-i a ligaturákból fejlődtek ki és végül állandósultak, ami arra mutat, hogy a rovásírás ha talán nem is volt ál[l]talánosan elterjedt, de a rovók annál sűrűbben "leveleztek" vagy jegyeztek e rövidítő betűsorral és így megszokottá, törvényszerűvé váltak.

fa_er_2-262

NÉMETH GYULA táblázata mindössze egy tucat ilyen "szófejet" közöl hét különféle forrás nyomán és a következő magyarázatot fűzi hozzá:

Idővel a, ligaturák is változnak, éppen úgy, mint a többi jelek; így pl. a be ligatúrájában TELEGDINÉL a b mindkét felső végére egy kis vonás van helyezve (1. a 3. ábrát), viszont a rovásnaptárban

fa_er_2-263

A nikolsbtirgi ábécé és Teiegdi tprus, illetve tpru betűje egy sajátságos betűcsoportra, a capita dictionumra hívja fel figyelmünket. Ez a tpru jel valami tréfás eleme az írásnak; Telegdi a következőket mondja róla és még két jelről (rajzukat 1. 6. ábra; Sebestyén, MRHE. XVII. melléklet és 103. 1.): "Van ezeken kívül még néhány féreghez hasonló szótagjegyük, amelyek nincsenek valódi betűkből összetéve. Ezeket a székelyek a szavak fejének nevezik." (Praeter has surit quaedam syllabae reptilium formas referentes, quae non sunt ex certis cliaracteribus conflatae. Siculi capita dictionum vocant.) Hogy mi az a capita dictionum ('szavak, mondások fejei'), az egészen homályos és azt sem tudjuk, milyen magyar kifejezés fordítása lehet ez.1Ezek eredetileg részint talán egyszerű jelek (mb) részint talán ligaturák (ant) s csak furcsa alakjuk miatt kerültek egy csoportba "capita dictionum" néven; érdekes a jelentésük: a tpru a bilabialis tremulans jele; az nt és az mp, mb egy nazális és egy homorgán explozíva kapcsolata.

Rejtelmes - legalább egyelőre - a nikolsburgi ábécé us jele is.

[Lábjegyzetek nincsenek]

Mielőtt jelen fejezetem címe szerint a rovás és gyorsírás rövidítésirendszereinek a vélt vagy való összefüggéseire térnék, vissza kell térnem a görög párhuzamszemelvények jelentőségének megmagyarázására. Már említettem, hogy írástörténészeink közt többen a Pontus-vidékről, bizánci szertartású misszionáriusok kultúrhatásaként származtatják a székely-magyar rovásírás egyes jeleit. Történelmileg ennek a tételnek nagyon komolyan veendő alapja van. Így hivatkoznunk kell a vértanúhalált szenvedett EFRÉM, Kerson püspökének missziós tevékenységére, aki a bizánci források szövegeiben mint "Turkia püspöke" szerepel. Ez az országnév az akkori magyarság hazájára vonatkozik. Ugyancsak ismert az erdélyi GYULÁVAL hazai földre jött HIEROTHEOS püspök neve, aki a Bizáncban megkeresztelt fejedelmet kísérte és a meglévő ősmagyar kultúrát a göröggel társította. Ugyancsak ismert a 9. század elejéről egy ólompecsét, amelynek a felírása szerint hajdani tulajdonosa ANTAL bizánci szerzetes és "Magyarország főpapja" volt, de talán legjelentősebb e tekintetben JÁNOS püspök, aki a bizánci történetíró, OIKONOMIDES szerint résztvett a konstantinápolyi zsinaton az összes keleti szertartású püspökökkel együtt. Azért mondom "legjelentősebbnek" JÁNOS püspök szereplését a jelzett zsinaton, mert BOGE tanulmánya szerint a KOMNENOS dinasztia évkönyvei megemlítik, hogy ezeken a zsinatokon az elhangzott előadásokat gyorsírással jegyezték fel. Ez kötelező volt a messziről Bizáncba sereglett püspökök számára, hogy hazájukba visszatérve is tisztában legyenek a zsinati végzésekkel. Mi sem kézenfekvőbb tehát, hogy ez az erdélyi JÁNOS püspök és papjai okvetlenül ismerték a gyorsírás technikáját. S ez, mint láttuk, vonalvezetésében, rövidítési módszerében nagyon hasonló elveket alkalmazott a székely-magyar rovásrendszerrel, bár nem a helymegtakarítás vezette, hanem az időkihasználás a tollbamondás üteme szerint.

Ezek természetesen csak feltételezések. Arra azonban okvetlenül méltó körülmény-sorozat késztetheti az íráskutatókat, hogy figyelembe vegyék.

A gyorsírás és rovásírás módszereinek technikai azonosságát a MARSIGLI-féle rovásnaptár alapján FORRAI SÁNDOR óhazai honfitársunk vizsgálta és elemeire bontotta a "Gyorsírók és Gépírók lapja" (1974, I. szám) hasábjain. Rövid írásának címe: "A székely rovásírásos naptár rövidítési rendszere és a gyorsírás".

FORRAI SÁNDOR gyakorlati és elméleti szaktudása a gyorsírás és rovásrendszer hasonlítása nyomán - saját szavai szerint - rájött, hogy az első írásmód logikájával neki magának is sikerült több rovásírásos problémát megoldania. Idézi erre vonatkozólag a régebbi kezdeményezéseket, mint TÉGLÁS GÉZA 1908-ban megjelent munkáját és jelen esetben kutatásait teljes egészében a MARSIGLI-féle rovásnaptár szövegét veszi alapul. Rövid írásának lényeges részét az alábbiakban közlöm hasonmás formájában:

fa_er_2-264

fa_er_2-265

1. Az összes "e" betűket kihagyja, ez az ún. magánhangzóugratás. A magánhangzók jegyeit a gyorsírás sem írja ki, csupán a mássalhangzók megfelelő helyezésével, vastagításával jelképesen jelöli, ezért a gyorsírási példák átírásánál nagybetűkkel feltüntetjük. Kivétel a szó eleji és szó végi magánhangzó, amit a gyorsírás is kiír. NK egybe-rovásával a torlódó "t" kimarad, ami fonetikus írásmódot eredményez. Erre a gyorsírásnak is - mint tudjuk - önálló szótagjele van. Itt azonban KESZ egybeírására van lehetősége. A rovásban SZT egyberovásánál vastagítást is látunk, ez azonban nem mély magánhangzót jelent, mint a gyorsírásban, ellenkezőleg a T ferde vonalkájának vastagításával jelzi az SZ jelenlétét is.

2. Magánhangzók kihagyásával valóságos betűrejtvény, amikor az NT ligatúrába az L jelét is beolvasztja. Ős eredetű magyar személynév, IV. László király tárnokmestere volt. Egyed egyúttal kisközség Sopron megyében. A két írásmód között alig van különbség!

3. Az összes bódogasszony ünnepek az ősi magyar vallásból kerültek át a keresztény vallásba, a naptár valamennyit feltünteti. Hogy hogyan tette népünk ősvallásunk "istenasszonya" helyébe Máriát, szépen írja meg a magyar mitológiával foglalkozó; Diószegi Vilmos szerkesztésében 1971-ben megjelent: Az ősi magyar hitvilág c. könyv. A rovásban BO, a gyorsírásban GSZ egybeírására volt lehetőség.

4. Az INT ligatúrában az N szárának felfelé való meghosszabbításával átmetszés keletkezett, amivel - mint a gyorsírás is - I-t fejezett ki. Az Antal szóban az NT ligatúrában ez hiányzik, a rovó tehát itt következetesen járt el. A következő kezdőhangrövidítés, amit a gyorsírás is alkalmaz, ezért nem lehet "hiányos ábrázolás"-nak venni! A Stefanus átvétel régies alakja, Estvánfalva földrajzi neve is ezt őrzi, s csak a XV. századtól István.

5. Az elsőnél egy látszólagosan fölösleges E is van az É kiejtése helyén. Olvasta: Peeter, a kettős E tehát É-t jelent, mint a rovóbalta fel-feliratánál. A második Péter szóban a rovó már kihagyta az E-t, így a Pietro-ból származó név "Peter" változatát örökítette meg. Hasonló megoldással még fogunk találkozni. A gyorsírás TR egybeírását a rovás a T jegy eldöntésével is ki tudja fejezni, mire a naptár ad is példát. Az Ilona név szó végi magánhangzóját mindkettő jelöli, a rovás NA egybeírásánál az N-be teszi az A felső jelét, ősmagyar személynév, a magyar mitológia és népmesék "aranyhajú tündér Ilonáját" örökítette meg a rovó. (Az ősi magyar hitvilág.) Marsigli "Heléná"-ra is kijavítja, mire Csallány indokolatlanul még rovással is feltünteti, holott így a naptárban nem is szerepel. A magyar eredetű nevek idegenre nem fordíthatók, csupán hangzási hasonlóságról lehet szó, idegen eredetű nevekkel nem azonosíthatók! Névünnepük sem esik egy időpontra: a naptár máj. 22-én valóban Ilona napját örökíti meg, míg szent Heléna napja aug. 18-án van.

6. A milánói nagy szent Ambrus napja. A rovó a szent szót elhagyta, s a "nagy" szó véghangrövidítését alkalmazza a gyorsírással ellentétben, mint látható. Ez utóbbi eddig megfejtetlen maradt, most a gyorsírás logikája segített! Így a két szó pontos megfejtési elemzése némileg módosult. A véghang ZS-vel fonetikus írásmódot látunk.

7. Ez is valóságos betűrejtvény! A rovó a "b" X jelébe ügyesen beolvasztotta a jeleket az R kivételével, amit vonásmegtakarítás miatt "átugrott". Sebestyén ezt túlzott rövidítésnek veszi, ilyen rendhagyó rövidítésre azonban a gyorsírásban is van példa: az "ica" jelének piac rövidítése! Szent László király halála napja, mindkét írás egyformán kihagyja a torlódó L-t és jelöli a szó végi magánhangzót. A javító nem ismerve a rovás rövidítési logikáját, utólag toldotta be az L-t, gondolván, hogy a rovásbotról tévesen lemaradt! Ezt Sebestyén is feltételezi. Csallány - mint több esetben is - indokolatlanul tünteti fel a "szent" rövidítését, amit a rovásban nem lehet felfedezni!

8. A naptár szintén feltünteti az Elisabeth-ből lett Erzsébet nevünk mindkét változatát, mint Péter esetében is láttuk. Ennél még a folyamatosság elvét is betartva - mint a gyorsírás is - a másodszori előfordulásnál már erősebb rövidítést alkalmaz.

9. Az elsőnél az F alsó átmetszésével FI-t kell olvasni (felső átmetszésénél IF lett volna) és világos az NC ligatúra, ezért Firencet kell olvasni. A másodiknál nincs átmetszés, de világos az INC ligatúra, ezért olvasata: Ferinc. Pontatlan másolás is lehetséges, ezért a Franciscusból kialakult változat helyességét pontos nyelvi vizsgálat dönthetné el.

10. Ős eredetű magyar személynév, a Báthori család ecsedi és somlyói ágának megalapítója. A Háromszék vármegyei Bereck nagyközségben született Gábor Áron, a szabadságharc híres ágyúöntője. A gyorsírás is hasonló jelölési módot alkalmaz CK egybeírása nélkül. Marsigli nem tudta megfejteni, de a többi megfejtők is csak kikövetkeztették a Lázár szót, hiányos másolásnak véve. Nem vették észre, hogy az utolsó A jele dőlt, amiben már az R jele is benne van. Az előadó külön filmen mutatta be a rovásírás jeléből kialakult változatokat, melyekre több emlékünkben és a marosvásárhelyi kéziratban találunk példákat.

11. Mindszent, vagyis "minden szentek napja" szóösszerovást alkalmaz három jelben, mint a gyorsírás is. Feltűnő, hogy nyelvünk az idegen eredetű fogalomból milyen hamar tudott szóösszevonásokkal új szót alkotni! Sebestyén "mendszent"-nek fejti meg, Csallány már feltünteti mindkét változatát, régi krónikáink, naptáraink is mindkét változatban említik. A másolat szerint az előbbi helyes! Világos az INC ligatúra, s így fonetikus írásmód alakult. A gyorsírás logikusan az ID (mind) rövidítésből indul ki. Kána a Bibliában szereplő helységnév, melyben szó végi magánhangzót mindkét írás következetesen kijelöli.

12. A rovás e személynevet ly-el rótta, amit ma már csak családnevében láthatunk, ezt is azért egy ly-el, mert kettőzés esetén közé is "e"-t kellene olvasni, hasonlóképpen a gyorsírásban is! Az É hangot itt is két E-vel jelöli következetesen a rovó. A gyorsírásban az ly az egyetlen eset, hogy ezen legősibb magyar hangunkra nem önálló jelet, hanem a "J"-t használja vonásmegtakarítás céljából. A Heródes név példa arra, hogy mindkét írás a kezdő " h"-t elhagyhatja.

13. Itt megint az NC összerovás módosításával INC ligatúrát nyerünk, s így lesz Lőrinc, amit Sebestyén még nem, de Csallány már így is feltüntet. Egy ferde vonalka kiegyenesítése a gyorsírásban is magánhangzójelölést eredményez. A Lórenc változat megfejtetlen maradt, Sebestyén és Csallány egyaránt Lőrincet következtetnek ki belőle indokolatlanul, mert az L jobb oldali szárának bekanyarításával a rovó az O-t is jelöli és itt már világosan NC végződést látunk, amivel a név eredeti olasz alakját őrzi. Ez is világosan mutatja a mássalhangzók csekély módosításával járó értelem változást!

14. Az M szárának megvastagításával az SZ-t is jelöli, a "szent" szó rövidítését, amit a gyorsírás SZET-nek rövidít. A Mihályból a "h" kihagyása lehet csupán fonetikus írásmód, de lehet népies kifejezés is, amit szintén nyelvtörténeti vizsgálat dönthetne el.

15. A "bódogságot" szóban feltűnő módon hasonló -ság, -ség képzőt látunk, mint a gyorsírásban!

16. Az "adjunk" szót mindkét írás egyformán fonetikusan írja le. A "Ten" szó az Isten szavunk legősibb alakja, amit Sebestyén nem, Csallány is csak a T jelének módosításával tudott megfejteni, illetve kikövetkeztetni. Isten szavunk elemzéséről Fajcsek, Szende: Miről vallanak a magyar szavak c. valamint a már idézett Ősi magyar hitvilág c. könyvben bőséges adatot találunk. A finn-ugor eredetű "is", azaz "ős" szavunkat megtaláljuk a Halotti Beszédben is, a ten szótaggal azonban nem foglalkoznak külön. Az előadó véleménye szerint ennek gyöke a mezopotámiai "dingir", végtelen, ég, isten, jelentésű szóban keresendő, melynek ékírásos jele rokonítható a magyar rovásírás D jelével. Innen került a törökbe "tingir", a magyarba "tenger" néven, ami a tenger szó fogalmát is fedi. A törökök ősistene tanri, a kínaiaké: tien, innen a japán " ten-nó", azaz isteni helytartó. Ezt őrizheti a székely naptár is a Ten szóban, amit szintén alapos nyelvvizsgálat igazolna. A "hogy" szó "h" jelének következetes elhagyásával véghangrövidítést látunk, amit Sebestyén nem fejt meg, Csallány tévedésnek minősíti és a rovás helytelen módosításával következteti ki a "hogy" szót. Az adta szóban szóelemző írásmódot látunk, ami annak bizonyítéka, hogy a rovó tudatosan alkalmazza a fonetikus írásmódot, és nem valami primitív beszédstílust örökített meg. Fonetikusan úgy írhatta volna le, mint a gyorsírásban látjuk, de valószínűleg az olvashatóságra is ügyelt a rovó. A gyorsírás "-nek" ragja önálló szótagjel, amint a rovás Ambrus szavában az MB jele.

17. Jelentése: asszony kis, azaz kisasszony napja. Az eddigi megfejtők az U jelét téves másolásnak vélték, ennek felcserélése a rovásban azonban nehezen képzelhető el, ezért valószínű, hogy a rovó tudatosan járt el, és a "kis" szavunk egy még régibb változatát rótta fel, melyet Kusid ősmagyar nevünk is őriz, jelentése: kicsiny. Az "asszony" szókép rövidítését itt is következetesen alkalmazza, mint a következő példában is látható, annak ellenére, hogy szóösszevonást alkalmaz, ezért nem írja ki az Anna szó végi magánhangzóját. A gyorsírás ennél a szónál inkább ismétlődés esetében teszi ezt a bemutatott módon.

Befejezésül az előadó megemlítette, hogy Sebestyén Gyula már több mint fél évszázada felhívta nyelvészeink figyelmét a naptár fontos nyelvtörténeti adataira - ami az előadás rövid tartalmából is világosan kitűnik, azonban a mai napig sem vette a kezébe senki! Reméli, hogy most, amikor a két írás rövidítési rendszerének szoros kapcsolata bizonyított tény, mégiscsak felfigyelnek rá nyelvészeink is! A továbbiakban javaslatot tett szakemberek együttműködésére az eddiginél sokkal eredményesebb fejtések biztosítása érdekében, valamint az ÍRÁS napjának nálunk is évenkénti rendszeres megünneplésére, esetleg a magyar nyelv hetének keretén belül.

Orbán Árpád hozzászólásában eddigi kutatásainak eredményével mindenben igazolta előadó megállapításait. Longobárd régészeti leletek képanyagával bizonyította, hogy az előadó által ismertetett ligatúrás rovásírások ezeken már szerepelnek. Közöttük az Albert név pontosan úgy, mint a rovásnaptárban! Az avar korban a longobárdok ezek segédnépei voltak, s így kerültek kapcsolatba a szkíta-hun-avar népek kultúrközösségével. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar rovásírás ligatúrás rendszere messze Árpád bejövetelét megelőző időben már kialakult - mondta a felszólaló.

Az értékes elemzések összegezéséül FORRAI felhívja együttműködésre a hazai kutató szakembereket, hogy nyelvészeti kérdéseknél tartsák szemelőtt a két írás rövidítési rendszerének szoros kapcsolati tényét. A szerző maga is tovább folytatja ezirányi tanulmányait és remélhetőleg újabb eredményekkel gazdagítja a még sok rejtély megoldásával rovásírástörténelmünket...

SZÁMJEGYEK A ROVÁSÍRÁSBAN

Ez a számjegyhasonlító táblázat még sok más bővebb adatot is szolgáltat, de nem szándékom eltérni a magyar rovásírás őseinek vonalától s így csak azokat a sorokat közlöm, amelyeknek az írói a rovásíráshoz hasonló rendszert követtek. GÖBL és HUMBACH professzorok közöltek a fehér-hunok írásával kapcsolatban s melyekről bővebben írtam a baktriai írásos emlékek során.

fa_er_2-268

Az éremtani jelek gyűjtéséből tehát az írásrendszerek egymásközti összefüggései igen bőséges tanulságokat vonhattak le a szorgos kutatók.

Ugyanilyen segédmódszer a számjegyek első jelöléseiből és azok fejlődéséből származó jelenségek megfigyelése. Erre vonatkozólag már SEBESTYÉN tanulmányából is érdekes és ésszerű megfigyeléseket közölhetünk. Ezek arra épülnek, hogy a sumérban az "ÖT" fogalmát a "KÉZ" jelzi. Az egység jele az egy ujj. Ebből az egészen emberi megfigyelőkészség könnyen következtet a számjegyek kialakulására. Erre vonatkozólag KUR GÉZA Warren (Ohio) magyar református lelkész és az etruszk-magyar rokonítás tudós művelője szolgáltat az általa szerkesztett FÁKLYA szaklap hasábjain "Adalékok az ős magyar rovásírás kérdéséhez" c. kis írásában jelentős és saját gyermekkorából merített adatokat, amelyet az eredeti szöveg újranyomásával illusztrálok:

"... Nagymegyer (Komárom megye) község határában a ref. lelkészi javadalomhoz tartozó földeken az 1880-as évek elején a Csiliz folyó gátjának építése közben, felszínre került néhány régi agyagtábla-darabon talált vonalakat eltorzított római számjegyeknek minősítették a "tudományos körök", a területre pedig kimondották, hogy az valószínűleg az arra átvonuló római katonák temetkezési helye volt. "Nem hivatalos vonalon" azonban a dolog után érdeklődők tovább is megőrizték a cserépdarabokat (amikből apám után az én birtokomba is került három). És mert Németh Károly, akkori nagymegyeri ref. lelkész az említett római térképre utalva, azt a gondolatot vetette fel, vájjon nem szittya számjegyek-e azok, amiket a cserepek őriznek, megpróbálkoztak a megfejtésével is. Kovács Vince csilizradványi ref. lelkész, Gyulay Rudolf bencés tanár, Németh Károly és édesapám "megállapították", hogy azok ősi szittya számjegyek a négyes számrendszer szerint.

A részben rekonstruált számsor a következő.

fa_er_2-269a

A ''Saka" és - nevezzük így - csallóközi számjegyek nagyon hasonlítanak egymáshoz. Mindkettő jobbról-balra halad. Az előbbin rajta van ugyan az indiai hatás, az utóbbi azonban az "ősi számológép", az emberi kéz ujjainak formája szerint való, tehát magán viseli az eredetiség bélyegét. Kár, hogy a számsor a "százas"-nál megakadt, illetve annak jegyét már nem találták, vagy nem ismerték fel az említettek.

fa_er_2-269b

A "Saka" számjegyekkel kapcsolatban feltételezi Smith és Karpinski, hogy talán ebből született a francia "Quatre-vingt-dix" kifejezés a ''kilencven" helyett. A feltételezés valószínűségét nem vonjuk kétségbe, de közelebb állónak látszik az igazsághoz a kigúnyolt Dr. Cserép professzor véleménye, hogy a franciák, akik szerinte a Kárpátmedencebeli magyarőslakosok "szikan" törzsének (akiknek fővárosa "Sicambria, a mai Ó-Buda előde volt a Duna melletti "Sycan" hely alján) maradékai, akik a K. e. 400.-ik év körül a keleti népek áradata elől felhúzódtak részben a Szajna (Sequana, Sycanas) folyó mellékére, ahova vitték magukkal ezt az ősi számnevet és azt megőrizték akkor is, mikor nyelvüket már mással cserélték fel. Cserép szerint a franciákat még a középkorban is nevezték sokszor ''szugambrok"-nak..."

KUR GÉZA eme érdekes és értékes tudósítása kell, hogy belekerüljön a rovásírásos emlékek sorozatába. Már csak azért is, mert az általa ugyancsak az idézett cikkben bemutatott "A számok fejlődési szemléltető táblája Indiában" (Table showing the progress of Number forms in India) részlet SMITH and KARPINSKI "The Hindu-Arabic Numerals" c. tanulmányból (London-Boston 1911) csak ASOKA király és a sáka hun írásjelekben is azonos jelenséget fedezhetjük fel. Erről azonban az "iráni hunok"-ról írt részletünkben szólunk bővebben. A jelzett FÁKLYA kisírása egyébként MAGYAR ADORJÁN tanulmányához való hozzászólásként íródott, tehát kiegészítő rész. (Warren, 1961, 10. évfolyam.)

AZ ÍRÁSJELEK POLIGONIÁJA

írta: Bárczy Zoltán

Az írásról, annak eredetéről és elterjedéséről, sőt magukról a jeleiről könyvtárnyi az irodalom. A tanulmányok, könyvek zöme sajnálatosan mellőzi a magyar rovásírás egyszerű megemlítését is eltekintve annak taglalásától. Pedig - mint erre már többízben rámutattunk! - történelem tudományunk végzetes tévedésének tekintendő ama felfogás, hogy a magyarság az írást-olvasást csak a kereszténység felvétele után ismerte volna meg és fogadta volna sajátjává. Ezzel a tévedéssel szemben áll a valóság, hogy az egyetlen nép, amely az új hit felvétele előtt már - és ez a lényeges az egészben! - a sajátosan eredeti és nem más népektől átvételezett írásjelekkel élt és rögzítette velük gondolatait.

Nagy kára az emberi általános tudománynak, hogy az írást-hordozó anyag, legtöbbször fa, nem tudta túlélni az enyészetet, csak szerencsés véletlenek során bukkantak fel eddigi adataink. Ez mentheti ama mellőzést, amiről megemlékeztünk.

Az alábbi vizsgálatunk - szerény kísérlet, teljesség-igény nélkül - az azonos hangjelek írásbeli vetületét és formáit veti össze hasonlítás szándékával és szemelőtt tartva az írásjelek mögött rejlő hangok fonetikai színskáláját és némi eltéréseit. (Szintaxis és szemiotika.) Ezek tisztázása szakemberi feladat jelen módszerűnk alkalmazásával.

Az egybevetés eredménye, a gyakorisági hisztogramm és körgrafikon summázva van és az egyes írásjelek formai kontinuitása adataink 80 %-ánál kimutatható és ezért történelmi magyarázatot igényel! A feltételezhetően egy helyen született írásjelek kisebb-nagyobb torzulásokkal sugároztak szét az emberlakta területekre. A grafikon azt is bizonyítja, hogy az eredeti írásjelek legősibb formáit a magyar rovásírás őrizte meg leghívebben.

fa_er_2-271

fa_er_2-272

fa_er_2-273

fa_er_2-274

fa_er_2-275

fa_er_2-276

fa_er_2-277

fa_er_2-278

A ROVÁSJEGYEK EREDETE, KAPCSOLATAIK ÉS FEJLŐDÉSÜK

(Sebestyén Gy., Németh Gy. és Csallány D. írásai alapján.)

Időbeli sorrendben jelen fejezetben a rovásjelek eredetéről, egymás közti kapcsolataikról és végül a magyar jegyek időbeli fejlődéséről esik sző.

A rovás eredete magában véve is izgalmas kérdés, azoknak, akik az írástörténet útján visszafelé haladva keresik a magyar őstörténet ködbevesző irányvonalát. Bár a két kötetre duzzadt gyűjteményünk is ebben az irányban halad, mindig hasznos táblázatokban szemléltetővé tenni a rokon elemeket. Ez az igénye ennek a fejezetnek, amely legnagyobb rovásszakértőinktől, SEBESTYÉN GYULÁTÓL, NÉMETH GYULÁTÓL és CSALLÁNY DEZSŐTŐL megszerkesztett, értékes táblázatokat közöl a fennti sorban.

Már magukban a táblázatokban is észlelünk fejlődést, főként azzal, hogy a sorrendbe állított betűoszlopok egyre jobban a sajátosan és szorosan vett rokonítás felé haladnak. Egyszerűbben kifejezve: SEBESTYÉN még nagyon általános csoportokat állít fel párhuzamosan, NEMETH már csak a betűrokonságról ad pontos kimutatás öt féle változatban és végül CSALLÁNY csak négy csoportban oszlopozza fel a rovásjegyeket.

fa_er_2-279

fa_er_2-280

NÉMETH két nagy táblázatában a jelentősebb rovásemlékek jeleit csoportosítja és végső konklúzióként a "betű kapcsolatai" rovatban mutatja a rokonjeleket.

fa_er_2-281

fa_er_2-283


Hozzászólás  

#4 Rovásírás oktatás és festmény készítés (Csollár Nelli festőnő) - Esztergom/Zsarátnok Műhely - Csollár Nelli előadásMandala75 2021-11-04 16:06
Rovásírás oktatás és festmény készítés:

A magyar rovás a mindenséget, az ősi tudást jelöli szépen rendszerezve az élet értelmét. Ha a rovásjeleket újra használni kezdenénk a mindennapjainkban, az ősi rezgés és tudás feléledne és segítené az életünket.

Zsarátnok Műhely (Esztergom) 2021 okt 22., Csollár Nelli rovás festés, oktatás:

- első tíz percben bemutatja hogyan készítették az alap festményt.
- a 11. perctől kezdődik a rovásjelek fel-festése és tanulása.

Mindez megerősítő rövid mondatokkal, így könnyen szinte játszva megtanulható.
Akár ált.isk-szakköri foglalkozáson, vagy technika vagy rajz órán is.
1ó 22p az előadás hossza:
www.youtube.com/watch?v=sgY-As-XSBQ

Meghallgatni is érdemes, de lefesteni is :)


megjelent a könyve melynek címe: "A jelek játéka”.
www.facebook.com/csollarnelli/

www.facebook.com/search/top/?q=Csoll%C3%A1r%C2%A0Nelli%C2%A0
#3 még egy segítség:vándor 2013-12-30 13:37
#2 Belgium, Andenne/5300lajos 2013-12-30 00:18
csak kettot ;

- az Egyház sehol sem tiltotta meg azt, hogy amikor egy nép fölvéve a kereszténységet megtartsa saját írását

- a tudomásom szerint egyetlen tárgyi bizonyítékunk nincs (jelen pillanatban), hogy Arpádék használták volna a rovásjeleket. Pedig ezek használtak voltak a K-M -ben már a VII. sz. -tól (szarvasi csonttutartó; nagyszentmiklósi aranyedények ...). Az egyedüli rovásos szövegecske, melyet egy honfoglaló sírjában találtak, nem értheto magyarul ...
ezen elobbi alapján azt kell mondjuk, hogy Arpádék nem voltak magyarok (ugyanis nem magyarul beszéltek) és így a székelynek mondott rovás elé, nem szabad a magyar szót tennünk (tehát az egy "magyar rovás" helytelen, nem létezo) ...
vagy a magyarazonosságot kell áttennünk a befogadók javára ...

- egy harmadikat ráadásként; a IX. sz. végén bejött népség (hogy az honfoglalt, vagy sem) a maga 10-15 % -ával nem tarthatta fenn nyelvét. Ezért a nyelvünk, amelyet ma magyarnak nevezünk, nem
a magyaroknak nevezettektol jön, hanem az ezeket
befogadó, akkor avaroknak nevezett néptol ...
+1 #1 2440 SzázhalombattaPetrás Magda 2013-06-03 15:44
Tisztelt Címzett!

Az alsósófalvi számadóbot valóságát szeretném igazolni, ha szóban is.
Édesapámtól tudom, aki 82 éves, hogy dédapám testvére Petrás Mihály még az ő gyerekkorában is róvásbetűkkel írt, mert más betűket nem ismert, és mint major sok mindent számon kellett tartani az állatokkal és tulajdonosaikkal kapcsolatosan.
A cikkben szereplő Petrás János az én ükapám dédapja lehetett, aki 1910 halt meg és fejfája a sófalvi házunk közelében levő Lukács-féle temetőben ma is megtekinthető. A mesterség fiúról fiúra szállt, mert az én nagyapám is major volt, folytatva az ősi mesterséget.

Üdvözlettel:
Petrás Magda

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.