III. Rész: Az ó-török rovásírás
AZ Ó-TÖRÖK ÍRÁSRENDSZER
A nagy dán írástörténész W. THOMSEN "Ó-török feliratok Mongóliában" (1934) című nagyszerű tanulmányában nyújt rövid, de áttekinthető kivonatot az ötötök,vagy sokszor csak "türk" néven szereplő Közép Ázsiában oly fontos szerepet játszó ősi népről.
Szerinte ez az ősi nép már nevében viselte az "erős" vagy "biztonságos" jelzőt ás a századeleji ismeretek összegezése alapján történelmi szerepének kezdetei a K. előtti évszázadokra nyúlik vissza. Azóta csak, hogy THOMSEN jelzett írása megjelent, nem tudunk lényegeset az általa nyújtottakhoz hozzátenni, de időben már határozottan a K.e. 8. századba tudjuk helyezni az első régészeti leletekkel, felírásokkal bizonyítható kulturjelenséget, az ótörök nép történetében. Ez a lelet, a már többször említett Alma Ata melletti "Arany Kurgán" G. MUSZABAJEV által megoldott csészefelirata.
THOMSEN ezt természetesen nem ismerhette és így az ótörőkség történelmi kivonatát időben a mai időszámítás, tehát K.u. a 6. század közepére teszi az első "írásos" adatokat az "eltűnt" népről. Kínai és bizánci források voltak az egyedüliek századunk fordulóján, amelyek elsőként szóltak az ótörökségről. Őshazájuk a kínai "TU-KIN", az írás-emlékek tömegéről híres ORKON-folyó mente, a mai Észak Mongoliában. Ezt a sokáig megfejthetetlen nevet éppen ezek a feliratok magyarázták meg, amikor a bölcs és vitéz BILGE kagán és TONJUKUK emlékköveit elolvasták és ott az ÖTÜKEN-erdőségek és a köztük megbújó ILI és ON-OK azaz "Tiz Nyíl" kifejezéssel együtt szerepel a szép szövegben.
Ehelyütt nincs módunkban részletesebben is foglalkozni az ótürkök történetével. Az egészet egybefogni külön kötet is kevés lenne. S az uralkodók neveinek a felsorolása és a sematikus, egyoldalú háborús-történetük önmagában amúgy sem nyújtana elegendő tájékoztatást kulturális életükre vonatkozólag. Annyit azonban megemlíthetünk, hogy a kínai évkönyvekben kereken 28 régi tisztségviselő név fordul elő, akik közt az udvari emberek sorában nagy szerepet játszó "pecsétőr" is szerepel. Ezek a tisztségnevek a mai magyar nyelvben, de főként családnevekben még szinte számszerint megtalálhatók.
Némi időbeli tájékozásul az alább közölt orkhoni feliratok szövegére vonatkozólag és az abban, illetve azokban szereplő személyekre utalólag azonban mégis célszerűnek látszik. Így a jelentős BILGE kagán - THMOSEN számításai alapján - 684-ben, unokaöccse, KÜL TEGIN pedig egy évvel később, 685-ben születtek. BILGE 734-ben halt meg. A felírások tehát ezekből az évekből származnak. THOMSEN egy, illetve kétéves tévedését azonban később a szöveg pontos felirata is jelzi.
Az ótörök népek mellett azonos írásrendszert mondhattak magukénak az UJGUROK is. Tőlük is sok vésett emlék maradt reánk a rendes papír, illetve bőr alapanyagra festett szövegek mellett. Történelmi csoportosításukat az ótörökökével együtt SEBESTYÉN nyomán ismertetem az alábbiakban, ahol THOMSEN zseniális megfejtésének lefolyása is számon van tartva.
A germán rúna története tényleg igazolja azt, hogy a kezdetlegesebb műveltségű kölcsönzők betűrovása akár ezer esztendővel is túlélhette a közvetített úton megismert s a közvetítők részéről utóbb más irányban fejlesztett phöniciai eredetű rovásírást. Figyelmünket tehát ki kell terjesztenünk azokra a keleti népekre is, a melyek a betűrovás titkaival szintén megismerkedhettek s ha a kölcsönzés esetleg csak rövid idejű kulturhatás eredménye volt, a kölcsönzött holmit épp oly önállóan megőrizhették, mint a rúnát rovó germánok.
A sémi művelődés körében szereplő írásrendszerek egytől-egyig phöniciai eredetűek. Az ó-héber írás legrégibb epigraphikai emlékein látható vonalvezetés (ductus) azonban elárulja, hogy a merev betűket metsző kés társaságában itt már a vonalakat lágyító ecset is korán szerepelni kezdett. A későbbi keletű makkabaeus érmek, az arábiai hymiári írás, a legrégibb észak-afrikai feliratok és az Európába átszármazott ókori középtenger-melléki írás viszont azt bizonyítják, hogy a nyilvános olvasó közönség még csak a metszett merev írásjeleket ismerte. A sémi népek később kialakuló írásrendszereit már kizárólag az ecset és nádtoll szolgálta, de a betűk formáin, különösen az érmeken látható betűk formáin, még mindig felismerhető a rovóeszközök párhuzamos használatának befolyása is. Ilyen a syr írás "estrangelo" nevű változata s részben az a változata is, melyet a nestorianusok egész Kelet-Szibériáig elterjesztettek. A rovás-jelleg még feltűnőbben megmaradt azon a szintén phöniciai eredetű aramaeus íráson, a mely Mesopotamiában a babyloniai fogság előtt kialakult s így a hagyományos, sőt utóbb szentnek is tekintett héber írástól függetlenül irodalmi eszközzé válhatott. Az utóbbi Persiában szintén teret hódított; de azok az írásrendszerek, a melyek vele utóbb itt versenyre keltek, már egészen mentek voltak a rovott vonalak merevségétől.
A sémiekkel és árjákkal szomszédos közép-ázsiai törökség írástörténetére csak a legújabb időben derített fényt a tudomány. Kiderült, hogy Dél-Szibériában, az Altáji hegység és a Bajkál tó közti területen, különösen a Jenisszei felső folyásánál és a Száján hegység lejtőin egy közép-ázsiai türknevű ó-török nép, ennek délkeleti szomszédságában, Mongolország északi részében pedig egy ujgur nevű másik török nép a VI-IX. században nagy műveltségre tett szert és már írással is rendelkezett. Saját feliratos emlékeikből és a chinai évkönyvekből megtudtuk, hogy amazt a tőle északra és keletre lakó kirgizekkel való örökös harczok, az utóbbit pedig a chinaiakkal való ellenséges viszony nevelte erős hadi néppé. Az ujgurokat a chinai évkönyvek az előző évszázadokban is emlegetik. E nyilvántartásból derül ki, hogy e nép tulajdonképen egyenes utódja azoknak a keleti hiung-nuknak, a kiket az ellenük emelt óriási határfalak szomszédságából már az ó-kor végén nyugot felé szorítottak. A nyugoti kútfők viszont az I. század óta egy keleti türk népet emlegetnek, a melyet nekünk csakis az Altájin túl letelepedett közép-ázsiai türk nép harczias elődjeivel lehet azonosítanunk.
Utóbb ez a két hatalmas nép egymással is harczba keveredett. A hegemóniát végül az északi fél ragadta magához. A délkeleti félen lakó ujgurok a VII. században még török szomszédjaik alattvalói voltak, de 744 körül már önállóságra vergődtek. Birodalmuk fővárosa az Orkhon folyó melletti Kara-korum lett. A togus-ujgurok (kilencz-ujgurok) itt székelő khagánjai rendszerint China felé vezetik rettegett, lovas hadseregeiket, a melyeknek élén birodalmukat Kelet-Turkesz-tánig, vagyis China nyugoti határáig sikerül utóbb kiterjeszteni. Száz éves uralmukat a kirgizek döntik meg. A togus-ujgurok ekkor délkeletre vonulnak s Kelet-Turkesztánban és ennek szomszédos területein újabb birodalmat alapítanak. A buddhismusnak és keresztyénségnek hódoló ujgurok nyugoti része a X. században mohamedánná lett és külön államot alkotott. E rész fővárosa Belasagun volt. Az itt székelő Ilek-fejedelmek aztán egész Bokharáig terjesztették birodalmukat.
Az ujgurok nyelvét egy VIII. századi kara-korumi feliratos kő s a Belasagunban 1068-ban írott Kudatku Bilik czímű terjedelmes codex XV. századi másolata őrizte meg.(1.) Mivel bennünket inkább csak az írás érdekel, érdemes megtudnunk, hogy az ujgurokkal a keletre elvándorló nestorianus és mandaeus térítők a syr írás fejlett cursív rendszerét ismertették meg. Mivel ennél alkalmasabb írásrendszert Közép-Ázsiában nem ismertek, az ujgurok írástudománya annyira hódított, hogy Mongolországban elvonulásuk után is divatban maradt, sőt ha Klaproth forrásai megbízhatók, akkor ennek révén az ujgur nyelv még Dzsingisz-khán uralkodása idején is a hivatalos kanczellária nyelve maradt.(2.) A mongolok számára csak a mongol-chinai uralkodóház alapítása idején, tehát a XIlI. század második felében kezdtek írást teremteni. Az eredmény némi huzavona után az lett, hogy itt is a chinai módra felülről lefelé vezetett syr-ujgur írást alakították át nemzeti írásrendszerré. Utóbb ugyanezt az írásrendszert vették át a kalmükök és mandsuk is.
Azzal, hogy a VIII. századi kara-korumi felirat betűinek eredetét meg tudjuk jelölni, az ujgurok és ó-törökök írástörténete még nincs kimerítve. E két szomszédnép Mongolország északi részében már az V. század folyamán letelepedett s mivel Chinát az őseik ellen emelt falon át állandóan háborgatták, a chinai feljegyzések róluk igen gyakran megemlékeznek. E feljegyzésekből tudjuk meg, hogy a VI. század első felében az Altáji és Száján hegyek vidékén egy t'u-hüe (türk) nevű nép újabb államot alapított s hatalmát nemcsak dél felé, hanem nyugot felé is messze kiterjesztette. Ezzel egyidejűleg az ujgurok szintén újra szervezkedtek. E népet a chinai kútfők hui-ho néven kezdik emlegetni s kiemelik, hogy ők a régi hiung-nuk utódai. Az ó-törökökkel azonos t'u-küe népről az egyik egykorú VI. századi kútfő azt is állítja, hogy "nincs írásuk (t. i. olyan mint a chinaiaknak), hanem ha szerződést kötnek bevágásokat csinálnak fatáblácskákra."(3.)A T'ang-dynastia VI. századi évkönyveiben viszont az olvasható, hogy a t'u-küe nép írásának betűi "a hu nép írásának betűivel azonosak." Mivel az előző századok chinai forrásaiban a hu a hiung-nuk utódai közt szerepel, e név mögött az ujgurokat kell keresnünk. És hogy tényleg az ujgurokról van szó, kiderül azokból a másik, VI. szintén századi chinai évkönyvekből, a melyek az északi dynastiák történetében megemlítik, hogy Kao-csangban (az ujgurok Hami nevű földjén) a chinai íráson kívül a hu írás is divatban van.(4.)
Ebből az világlik ki, hogy az ó-török nép fára rovott írása azonos volt azzal az ős-ujgur írással, a melyet az ujgurok a chinai nyelv és írás megismerése után sem mellőztek el. A syr írás azonban ezt a régi örökséget utóbb egészen kiszorította; de nem tüntethette el azokat a nyelvi emlékeket, a melyekből pontosan megállapítható, hogy régen, az írás fogalmának kialakulása idején, úgy az ujguroknál, mint a vele szomszédos ó-törökségnél rovásírás volt divatban.
Az imént említett XI. századi ujgur nyelvemlék szerint bicik "írás, könyv", bitiklik "írástudás", bitikci "író, titkár." Az alább tárgyalandó ó-török feliratos emlékek szerint biti "írni" (bitidim "én írtam"), bitig "írás" (bitig tas "irott kő, emlékkő), bediz "vésési munka", bedizci "kőfaragó". A mai altáji törökségnél picik "írás, könyv", a keleti csagatájoknál bitmek "írni", pecek "jegy", petek "levél", a jakutoknál bit "megjelölés", bizik "díszítés, czifrázás". Vámbéry szerint e szócsalád gyöke bit, bet, bic, bec egyaránt metszést, bevágást jelent, a miből aztán igen helyesen azt következteti, hogy az ó-törökség írást jelentő bitik, betik stb. szavának eredetileg "metszés, rovás" jelentése volt.(5.) Azt hiszem, e nyelvtörténeti következtetést még támogatja az is, hogy az ujgurok a bicik iró-eszközét, a kést, bicék, bicak néven nevezték.
A VI. századi telerovott fatáblácskák természetesen épp úgy elpusztultak, mint a phöniciaiak, pelasgok, etruskok, görögök, italok és germánok minden e nemű legrégibb emlékei. Csakhogy az újabb kutatások kiderítették, hogy az altáji ó-törökség egyszersmind osztályosa volt az említett régi népek más irányban megnyilatkozó szerencséjének is. Egész tömege került elő ugyanis ama feliratos köveknek, a melyek ma már világraszóló emlékei az ó-törökség VII-VIII. századi hősiességének és magasfokú műveltségének.
Az első kövek felfedezésének dicsősége Messerschmidt Dániel Gottlieb nevéhez fűződik. Ez a danzigi fiatal természettudós ugyanis részt vett abban az expeditióban, a melyet Nagy Péter orosz czár 1720-ban indított Közép-Ázsia felkutatására. Midőn e tudós 1722 elején az Altáji északi lejtője mentén a Szaján-hegységen áttörő Jenisszei folyó vidékéhez elérkezett, Abakan táján Strahlenberg és egy Schulman Károly nevű 15 éves svéd rajzoló társaságában kutatott. Egy kilovaglás alkalmával bukkant aztán rá arra az utóbb VII. századinak bizonyult uibati, vagy tsirkovi feliratos emlékkőre, a melyet ifjú társával híven lerajzoltatott. E felfedezésről először Strahlenberg adott hírt 1726-ban megjelent franczia nyelvű Abulgasi-fordításában.(6.) Négy év múlva az expeditio eredményéről beszámoló német nyelvű művében, a felfedezés történetét is részletezve, kiadta az először felfedezett emlékkő rajzát, valamint azét az egyidejűleg felfedezett csészetartó szoborét is, a melynek hátlapján szintén látható egy elmosódott ó-török felirat.(7.) Később e rajzok sokfelé megjelentek s közismertté tették a "szibériai runák"-nak elnevezett írásjegyeket. Mi a 98-99. sz. ábrán látható két rajzot I. R. Aspelin archaeologiai füzetéből vettük át.(8.)
A későbbi dél-szibériai orosz utazók kiderítették, hogy a Jenisszei felső folyása körül több ilyen feliratos kő is található. Utóbb pedig a Jenisszei vízválasztóján áthaladva, azzal lepték meg az érdeklődőket, hogy Mongolország északi részén az Orkhon folyó vidéke szintén gazdag ilyen emlékekben. A gyorsan felszaporodó leletek eredetének és tartalmának titkát azonban senkinek sem sikerült megfejteni. A meddő kísérletezés daczára a helsingforsi finn régészeti társaság 1887-ben egy tudományos expeditiót szervezett a dél-szibériai feliratok újból való megvizsgálására. E munkálatok eredményét a társaság egy műmellékletekkel is ellátott nagyívrétű kötetben 1889-ben tette közzé.(9.) Mivel ebben az évben N. M. Jadrinzew orosz utazó felfedezte a Koso-Zaidam melletti Kül-Tegin-emlék rendkívül terjedelmes feliratait, a helsingforsi finn-ugor társaság egy újabb expeditiót szervezett s 1898-ban díszesen kiadta Dr. A. Heikel orkhon-vidéki kutatásainak eredményeit.(10.) Ezzel egyidejűleg az orosz császári akadémia szintén szervezett egy expeditiót s Radloff Vilmos fáradhatlan útitársa, Dr. Klementz támogatásával 1892-ben már megkezdte a mongolországi emlékek pazar fényű atlasának kiadását.(11.)
Az egymással feltűnően versenyző finn és orosz tudományos körök megkezdett nagyarányú munkássága még be sem fejeződött, midőn a szomszédos Dániából váratlanul híre érkezett annak, hogy Thomsen Vilmos, a kopenhágai egyetem kitűnő tanára megfejtette a feliratokat. Eredményeit egy előzetes jelentésben a dán akadémiának 1898 deczember 15-ikén mutatta be.(12.) Mióta Grotefend az ékiratokat megfejtette, e jelentésnél nagyobb esemény nem volt az epigraphika és nyelvészet történetében. Különösen nagyjelentőségű a mi urál-altáji nyelvészetünkre nézve, mert a másfélszáz éves találgatás után most kiderült, hogy az Orkhon és Jenisszei vidékén talált emlékeken VII-VIII. századi ó-török szövegek maradtak reánk.
Az előmunkálatok meddőségét az idézte elő, hogy a kutatók az írásjegyek jelentését összehasonlító úton akarták megállapítani. Azzal azonban a chinai kútfők följegyzései alapján sikerült tisztába jönni, hogy az emlékeknek a chinaiakkal gyakran harczoló altáji- és szaján-vidéki törökségtől kell származniok. Ezt most újabban az is megerősítette, hogy a Kül-Tegin-emlék chinai szövege G. Schlegel 1892-ben megjelent magyarázatai szerint 733-ból való s egy tu-kiue nevű ó-török népre vonatkozik.(13.)
Thomsen tehát egyenesen a betűk értékének megállapításához fogott. Abból, hogy összesen 38 jegyet lehet megkülönböztetni, azt következtette, hogy nem egyszerű betű-írással, hanem vagy szótagírással, vagy pedig olyan szövevényes írásrendszerrel van dolgunk, a melyben a szavak hangjainak jelzése a hangok helyzete szerint változhatik. Ebben megállapodva, a magánhangzók és mássalhangzók jegyeinek külön csoportosítását kísérlette meg. Itt az volt helyes kiindulási pontja, hogy ha két azonos jegy közt egy harmadik szerepel, akkor a két szélső már nem a középső csoportjához tartozik (mert ha a két szélső jegy mássalhangzó, akkor a középső csakis magánhangzó lehet, vagy megfordítva). Így aztán megállapította, hogy három jegy magánhangzót jelent. Rájött továbbá, hogy e jegyek a szavakban nem vegyesen fordulnak elő, a mi azt jelentette, hogy a feliratok nyelvének a hang-illeszkedés, vocalharmonia is sajátsága volt. Megfigyelte azt is, hogy a szavak magánhangzói néha elhagyatnak, hogy némely jegy csak bizonyos magánhangzó kíséretében fordul elő, más jegyek egymással rokon hangokat, ismét mások kezdő hangokat, zárhangokat, orrhangokat és mássalhangzó-csoportokat tolmácsolnak.
E tájékozódás után Thomsen olyan török szókat kezdett a szavak szerint tagolt (kettős pontokkal elkülönített) jegyekre alkalmazni, a melyeknek a chinai szöveg utalása szerint gyakran elő kellett fordulniok. Hosszú kísérletezés után tényleg sikerült a szöveg tängri "ég", kül-tigin (az emlegetett fejedelem neve) és a türk "török" szavait felfedezni. Az így nyert betűk segítségével aztán kezdett megszólaltatni már olyan török szavakat is, a melyekből egy-egy újabb jegy értéke pattant ki. Ily módon végül megkapta az egész betűsort és kiderítette a betűk alkalmazásának rendszerét.
Thomsen előzetes jelentésének eredményeit Radloff mint elsőrendű turcologus azonnal érvényesítette, mert a következő év elején már megkezdte a finn kiadványokban és a saját atlasában megjelent másolatok szövegének, phonetikus átírásának és német fordításának tüzetes kiadását.(14.) Thomsen, a ki egyelőre csak a terjedelmesebb orkhoni feliratok megfejtésére és rendszeres magyarázatára vállalkozott, művével csak 1896-ban készült el.(15.)
A mellékelt 100. sz. táblázaton bemutatjuk a megfejtett ó-török írásjegyeket úgy, a hogy Thomsen hangtani értékük és az addig ismert orkhoni és jenisszei változatok jelzésével közzétette.
Már első pillanatra is eszrevehető, hogy ebben az írásrendszerben a magánhangzóknak kettős jelentése van, a mássalhangzók túlnyomó többségének jelzésére viszont két, sőt több jegy is rendelkezésül áll. Ez a visszás arány abból folyólag támadt, hogy az ó-török írás a magánhangzók jelzését lehetőleg kerüli, a mássalhangzók kettős jegyeivel pedig azt akarta elérni, hogy velük a szomszédos magánhangzókat is jelezni tudja. Ez az írásrendszer tehát egyrészt a tiszta mássalhangzós írás, másrészt a tiszta szótag-írás köreit érinti.
A magánhangzók közül az a-e jegyét a szók elejéről és a mássalhangzók közül többnyire elhagyták, míg a szók végén mindig kiíratott. Az i-y jegyét az első szótagban mindig kiírták, a következőkből azonban már gyakran el is hagyták. Ha vele szó kezdődik, akkor nemcsak i-t és y-t, hanem e-t is jelenthet. A labiális o-u és ö-ü minden szótagban szerepelt, kivéve a q-val jelzett két k mássalhangzót, a melyek mögül mindig elhagyatott. Sőt előttük is csak akkor szokott néha kiíratni, ha e magánhangzókkal szót kezdettek. A kettős jegyű mássalhang egyik sorozata (az, a melyet Thomsen kis 1-sel jelölt meg) a mély gutturális magánhangzók, a másik (kis 2-sel megjelölt) sorozat pedig a magas palatális magánhangzók előtt és után íratott.(16.) Ha most tekintetbe vesszük azt, hogy az ó-török nyelvben és a vele rokon tájnyelvekben a vocalharmonia teljes mértékben érvényesül, be kell látnunk, hogy az ó-török írás a magánhangzók gyakori elhagyása daczára is könnyen olvasható.
Az így kibetűzött adalékoknak megmérhetetlen történeti, nyelvészeti és írástörténeti értékük van. A megszólaltatott kövekre rendszerint emléksorok vannak felvésve. A nagyobb terjedelmű szövegek az elhunyt khánok, államférfiak és hősök viselt dolgait beszélik el. A pontosan közölt adalékoknak és a chinai évkönyvek följegyzéseinek összevetéséből néha még az évszám is megállapítható. Így tudjuk meg, hogy a legrégibb délszibériai feliratok némelyike a VII. század második feléből származik, Tonjukuk, Kül-Tegin és Bilge-khán (Mekilien) emlékkövei pedig a 682-735 közti eseményeket beszélik el.
Ez a rövid időköz az ó-törökség fénykorát öleli fel. A chinai fenhatóság alól felszabaduló hős nép élére Ilteres-khán került (682-693), a ki a szomszéd népekre is kiterjesztett hatalmát kiskorú fiaira, Bilge-khánra és Kül-Teginre hagyta. Helyettük kezdetben nagybátyjuk, Modso és Tonjukuk, a később száműzött kitűnő államférfiú, gyakorolta az uralmat. Ezek a Jenisszei felső folyása körül lakó idegenfajú, de utóbb gyorsan eltörökösödő kirgizeket győzték le. Bilge-khán 716-tól 734-ig volt korlátlan úr s öcscse, a hős Kül-Tegin támogatásával meghódította a Jenisszei forrás-vidékén, az Orkhon és Szelenga folyók környékén lakó oguzok birtokát. Harczoltak a kirgizektől keletre lakó tunguzok és egyéb távoli népek ellen is. Midőn a két hős elhalt, a gyászoló népek közt az ujgur és a chinai szintén képviselve volt. Hatalmas sírköveiket chinai munkások faragták és látták el a türk és ujgur feliratokon kívül külön chinai szöveggel is.
Utódaik alatt az ó-törökség hatalma hanyatlani kezd. A keleti ujgurok 744-ben már önállósították magukat, de a következő század első felében megjelentek az északról előtörő kirgiz hordák s végleg megdöntötték a türk és ujgur birodalmakat. A türk elem délnek vonult. Nyomát Mongolország délnyugoti részében, Turkesztánban és Turfán-ban néhány újabban felfedezett felirat-töredék jelzi.(18.) Két falra karczolt szöveget Radloff közlése után mi is bemutatunk olvasóinknak (101-102. sz. ábra.)(19.) Jelzik továbbá azok a nyelvtörténeti nyomok is, a melyekre a mai tájnyelvekben az elhagyott ország most tárgyalt feliratos emlékkövei vezetik rá a kutatót.
Radloff ebben az irányban máris messzemenő eredményeket ért el. Kimutatta, hogy a törökség a feliratok készítése előtt három nagy nyelvterületre tagozódott el. A keleti török tájnyelvek a művelődés útjára tért ujgur nyelv körül csoportosíthatók. A vele szomszédos tu-küe, türk vagy ó-török nyelv pedig a közép török nyelvek törzsökének tekinthető. A nyugoti török dialektusoknak eddig még [nem?] került elő hasonló régiségű nyelvtörténeti emlékük. Ezért aztán Radloff nem is bocsátkozik történeti reconstructiókba. Nyelvi alapon felemlíti ugyan a cumanokat; de erről az oguznak és uznak is nevezett népről csak azt tudjuk, hogy a IX. századi ujgur-oguz birodalom szétbomlása után nyomult nyugot felé. Viszont figyelmen kívül hagyja a scytha ó-kor szakáit és azokat az I. század óta emlegetett turkokat, a kiket a középázsiai, vagy közép-török népek nyugoti ó-török részének kell tekintenünk. Az utóbbi népséget a hun, avar és mongol vándorlások forgatták fel és seperték el, mint a hogy a kirgiz hódítás megbontotta s a későbbi mongol vándorlásokkal délnek szorította azt a közép-, vagy ó-török népséget, a melyet utóbb déli törökségnek tekintettek és a melyet a keletről jövő áramlatok utóbb Kis-Ázsiába is elsodortak.(21.)
A feliratok világánál nemcsak az állapítható meg, hogy a törökség nyelve a VII. század végén már fel volt három főcsoportra tagolva, hanem az is, hogy a törökség művelődésének forrása nem dél-keleten volt, a szomszédos Chinában, hanem volt nyugaton, a Kaspi-tó és Fekete-tenger vidékén. Ott, a hol a kaukázusi, sémi, indogermán és uralaltáji népcsaládok érintkezésének egy ősrégi közös ütköző pontja volt.
Említettük, hogy a chinaiak már a VI. század óta tudták, hogy a közép-ázsiai törökség a hu nevű rovásírást ismeri. De egy teljes évszázadnak kellett elmúlni, mire ez a törökség a chinaiaktól a saját írásának epigraphikai alkalmazását eltanulta. Sőt az sem valószínűtlen, hogy - a mint Radloíf sejti - ezt az alkalmazást Chinából Tonjukuk hozta be. A feliratok vallomása szerint a kőre való felvésést az állam legfelső köreiben karolták fel. Kül-Tegin és Bilge-khán sírjának török feliratait unokaöcscsük, Jollyg-Tegin, készítette. "Ennyi írást fogalmazván - mondja szószerint - én, Jollyg-Tegin, Kül-Tegin rokona írtam le. Húsz napig időzvén, én, Jolly-Tegin, írtam tele e kő e lapjára ezen írásjegyeket." Az emlék másik sarkán pedig ez olvasható: "...a követ én, Jollyg-Tegin, írtam tele".
Kül-Tegin 731-ben halt meg. Emlékkövét a következő évben állították fel. A homokkő közel ezerkétszáz éves feliratát az idő rendkívül megviselte, de azért az ügyes lenyomatok figyelmesen kijavított és tetemesen kisebbített fénykép-másolatai elég jól elolvashatók. A mellékelt 103. sz. ábrán az emlék baloldali feliratának egyik töredéke látható. A szöveg jobbról balra és a sorok alulról fölfelé olvasandók. Teljesség kedvéért a következő 104. sz. ábrán bemutatjuk a felirat szövegének első sorát úgy, a hogy azt a szentpétervári orosz akadémia külön e czélra metszett betűivel kiadta és a hogy azt Radloff és Thomsen betűszerint lemásolta s kiejtés szerint átírta.(23.)
Két év múlva meghalt Bilge-khán is, kinek a chinai császár hozzájárulásával a következő 735-ik évben emeltek hatalmas síremléket. Ezen emlékre, miként már megemlítettük, szintén Jollyg-Tegin írta fel a terjedelmes ó-török szöveget. E felirat végén elmondja, hogy "a chinai császártól munkásokat hozattam (a kik megcsinálták) és az én szavaimat nem rontották el... velük a követ megfaragtattam, kívül és belül díszítésekkel elláttattam... Ezt az emlékkövet én állítottam fel... én láttam el írással". Az egyik sarkára pedig azt vésette fel, hogy az írás és a díszítési munkálatok egy hónapját és négy napját vették igénybe.
Abból, hogy a kőfaragó-munkát chinaiak végezték, az írás chinai vonatkozásaira semminemű következtetés sem vonható. Jollyg-Tegin külön kiemeli, hogy írását az idegen munkások nem vétették el. Ebből aztán első sorban az derül ki, hogy vésés előtt a szöveget előbb a kőre felírták; másodsorban pedig következik az, hogy a feliratot így akár idegen és írástudatlan kőfaragók is elkészíthették. Ez a körülmény az epigraphikai emlékek készülésénél azért figyelendő meg, mert ha az írásjegyek jellegét a felvésés semmi tekintetben sem befolyásolta, akkor a köveken talált jegyeket azonosaknak kell tartanunk azokkal, a melyek egyidejűleg közhasználatban voltak.
Arra vonatkozólag, hogy az írástudományt tényleg a legfőbb körök ápolták, Kül-Tegin emlékén még egy érdekes adat olvasható. Mikor ugyanis Bilge-khán elszámlálja azokat, a kik az ünnepi gyászszertartáson résztvettek, többek közt megemlíti azt is, hogy "az én kedves fiamtól, Türges-khántól eljött Makras pecsétőrző, az oguzok bölcs pecsétőrzője".(24.) E hivatalos állás mibenlétének megállapítása némi nehézségbe ütközik. Az ó-török szöveg tamgaci czímet említ, a mi szó-szerint tamga-őrzőt, tamgást jelent. A tulajdonjegyet jelentő tamga szót mi már jól ismerjük. Előfordul ugyanilyen jelentéssel a Jenisszei mellett talált, alább közlendő (106. sz.) atsurai ó-török feliraton is, a mely többek közt megemlíti, hogy az eltemetett 27 éves halottnak "tamgával ellátott lova (tamka-lig jilki) számtalan volt".(25.) Rasidedin, a ki a XIII. század végén figyelte meg a törökök ősmondáit, azt regéli, hogy a Kara-Korum tájáról, tehát a VII-VIII. századi oguz föld tőszomszédságából származtatott Oguz ősapa fiai közül a trónját öröklő Kün-khán meghagyta összes testvéreinek, hogy kiki tamgát válaszszon s vele minden rendeletét, kincskészletét, lovát és marhaállományát lássa el.(26.) Oguz hazájában, az Orkhon mellékén, továbbá a szomszédos szelenga-melléki régi oguz földön s az utóbbival határos jenisszei-melléki ó-török földön majdnem minden síron és feliratos emlékkövön rajta találjuk az illető khán, vagy hős tamgáját. A mellékelt 105. sz. ábrán mi is bemutatjuk azt a nagy tamgával ellátott osnatsennajai feliratot, a melyet először Spassky, utóbb pedig Castrén fedezett fel a Jenisszei vidékén.(27.)
Ebből azonban még egyáltalán nem következik az, hogy az említett oguz tamgacsi ilyen tamgák őse volt. Már W. Barthold észrevette, hogy ez a név esetleg egyenértékű társa lehet a bitigci "iró, jegyző" névnek.(28.) Ezt a feliratok közvetlenül nem igazolják ugyan; de nagyon valószínűvé teszik az által, hogy Jollyg-Tegin fentebb idézett vallomásában a húsz napig készített írásjegyeket nem bitig-nek, hanem tamgá-nak nevezi.
Az ó-török tamgának ez a valóban meglepő második jelentése nyomban azt a gondolatot ébreszti, hogy nem azért nevezték-e az írásjegyeket is így, mert e jegyek eredetileg csakugyan tamgák voltak? Ha erre határozott feleletet adhatnánk, az ó-török írás eredetének kérdése el volna intézve. Ma azonban a kutatók még nincsenek abban a helyzetben, hogy teljesen megnyugtató választ adhassanak. Adat hiányában nem is ebben az irányban indult meg a kutatás. Föntebb már jeleztük, hogy Thomsen előtt összehasonlító úton keresték az írásjegyek rokonságát. És ha ezen az úton sikerült volna a forrást megjelölni, akkor sikerült volna jelentésük megfejtése is. A régebbi előmunkálatok alapján Donner helsingforsi egyetemi tanár végzett legmesszebb menő kutatásokat. A finn orchoni expeditió kiadványában már táblázatos kimutatást közölt az ioniai, phrygiai, lyciai és cariai írásjegyekkel való pontos egyezésről. Mivel az egyező görög és kis-ázsiai jegyek hangtani értékét ismerjük, következett volna az ó-török feliratok megszólaltatása. Ez azonban elmaradt és ezzel egyelőre az összehasonlítások meddősége is meg volt pecsételve.(29.)
Donner ennek daczára tovább kutatott s Thomsen eredményeire támaszkodva, az összehasonlítások terét sikerült jóval kisebb körre szorítania. Miután meggyőződött arról, hogy a turkok kelet és délkelet felől nem kölcsönözhették írásukat, arra az eredményre jutott, hogy az ó-török írásjegyek forrását a régi Turkesztánban kell kutatnunk, mert ide kereskedelmi úton, esetleg a pénzeken olvasható feliratok révén már nagyon korán eljutott az aramaeai írás, vagy ennek valamelyik, például az V-VI. századi közép-ázsiai pénzeken található pehlevi változata. Egyébként elismeri, hogy az ó-török írásnak annyi régies sajátossága van, hogy csakis a korábbi idők és a déli érintkezési területek emlékeinek feltárásától várhatunk pontos felvilágosítást.(30.)
E dolgozatot megelőzőleg Thomsen szintén hozzá szólt a kérdéshez.(31.) Rendszeres és mindenek felett óvatos fejtegetései egyelőre csak azokat az utakat kívánják megjelölni, a melyeken biztosabban megközelíthetők azok a történeti igazságok, a melyeket a maguk valóságában ma még feltárni senkinek sem lehet. Ezért figyelmezteti az érdeklődőket, hogy a rovott betűknél rokonságról a rovás technikájából folyó hasonlóságok alapján beszélni nem lehet. Nem lehet különösen akkor, ha az összehasonlított írások jegyei közt csak formai és nem egyszersmind jelentésbeli is a hasonlatosság; még kevésbbé lehet akkor, ha a két írásrendszer kora közt áthidalhatatlan időszámítási űr tátong. Igen sok meddő fáradozásnak állhatja útját az a másik intés is, hogy, az ó-török írás betűsorában, különösen a mássalhangzók két jegygyel való párhuzamos megjelölésében olyan eredeti török hangtani sajátságok jutnak kifejezésre, a melyeknek jegyeit a kölcsönzők készen nem kaphatták sehol. A tudatos alakítás pontosan felismerhető az a-e, y-i és ö-ü magánhangzók egymással formailag rokon jegyeiben is.
E megszorítások után őszintén bevallja, hogy nem sokáig kellett keresgélnie, a míg rájött, hogy az ó-török írás forrása délnyugoton, az iráni művelődés körében lappang. Szerinte ugyanis "az a forrás, a melyből - ha nem is közvetlenül, hanem közvetve - a törők írás betűsora ered, az aramaeainak nevezett írásjegy-forma volt. Ezt bizonyítja a betűk formai és jelentésbeli specziális egyezésének nagy tömege, továbbá az is, hogy az írás jobbról balra menő iránya szintén tökéletesen egyezik".
____________________
[A lábjegyzetek sorszáma nem az eredeti lapszerinti sorszám.]
1.) Vámbéry: Uigurische Spraobmonumente und das Kudatku Bilik. Innsbruck 1870. - Radloff: Das Kudatku Bilik des Jusuf Chass-Hadschib aus Balasagun. I. Theil. St. Petersburg, 1891. - V. ö. G. Schlegel: Die chinesiche Inschrift auf dem uigurischen Denkmal in Kara Balgassun. (Mémoires de la Société Finno-Ougrienne. IX.) Helsingfors, 1896. 58-60. 1.
2.) Die Sprache und Schrift der Uiguren. 58-60. 1.
3.) Stan Julien: Documents historique sul les Tou-kioue. (Journal Asiatique. VI. évfoly. III. köt. 1864. 351. 1.)
4.) Bitsurin orosz ford. alapján Radloff i. m. LXXXIV. 1.
5.) Vámbéry. Die primitive Cultur des turko-tatarischen Volkes. Leipzig, 1879. 269-270. 1. - U. a.: Uig. Sprachmonumente. 212. 1.
6.) L'Histoire Généalogique des Tartares, a Leyde 1726. 143. 1.
7.) Das Nord- und Östliche Theil von Europa und Asia. Stockholm, 1730. 409-411. 1. II., V. és XII. tábla.
8.) Antiquités du Nord Finno-Ougrien. I. Livr. Ages de la pierre et du bronze. Helsingfors, St, Petersbourg, Paris 1877. 73. 1.
9.) Inscriptions de l'Iénissei recueillies et publiéss par la Societé Finlandaise d'Archeologie. Helsingfors, 1889. - E mű terjedelmes bevezetésében Aspelin a felfedezések történetét részletesen ismerteti. Itt említjük meg, hogy a kiadvány pótléka gyanánt néhány újabb lelet szövegével kapcsolatban O. Donner 1892-ben egy szótárt adott ki (Wörterverzeichniss zu den Inser. de l'Iénissei. (Mémoires de la Société Finno-Ougrienne. IV.).
10.) Inscriptions de l'Orchon recuillies par l'expédition finnoise 1090. et publiées par la Société Finno-Ougrienne. Helsingfors, 1893.
11.) Atlas der Alterthümer der Mongoléi. Im Aufrage der Kaiserl. Akademie herausgegeben von Dr. W. Radloff. I. Lieferung. St. Petersbnrg, 1892. (A II. közlés 1893-ban, a III. pedig 1896-ban jelent meg.)
12.) Thomsen: Déchiffrement des inscriptions de l'Orchon et de l'Iénisséi. Notice préliminaire. Extráit du Bulletin de l'Académie Royale des Sciences et Lettres de Danernark pour l'année 1903. (285-299. I) Kopenhága, 1894. (Ismertette Simonyi Zsigmond; Esemény az urálaltáji nyelvészet terén. Nyelvtud. Közlemények, 1894. I. füzet.)
13.) La Stèle funéraire du Teghin Giogh. (Mémoires de la Société Finno-Ougrienne. III.) Helsingfors, 1892.
14.) Die alttürkischen Inschriften der Mongolei. I. Lieferung. St. Petersburg, 1894. - A teljes I. kötet az elhamarkodott elsö füzet hib&inak heljreigazitasäval 1895-ben jelent meg. - Neue Folge. Nebst einer Abhandlung Ton W. Barthold: Die historische Bedeutung der alttürkischen Inschriften. St. Petersburg, 1897. - Zweite Folge. W. Radioff: Die Inschrift der Tonjukuk. Fr. Birth: Nachworte zur Inschrift der Tonjukuk. W. Barthold: Die alttürkischen Inschriften und die ara bischen Quellen. St -Petersbourg, 1899.
15.) Inscriptions de l'Orchon (Mémoires de la Societé Finno-Ougrienne. V.) Helsingfors, 1896.
16.) A török hangzók osztályozására vonatkozólag 1. Radloff: Phonetik der nördlichen Türksprachen. Leipzig, 1883.
17.) [kép "1"] Magyarul: "Megemlékezem bátyámról... n-ről".
18.) D. Klemenz: Turfan und seine Alterthümer. (Nachriechten über die von der kaiserl. Akademie der Wissenschaften zu St.-Petersburg im Jahre 1898. ausgerüstete Expedition nach Turfan. St.-Petersbourg, 1899. 38, 81-82. 1.). - V. ö. Kallaur turkestäni felfedezéseivel (Radioff: Die alttürkischen Inschriften. Neue Folge. Anhang. 14. 1.).
19.) Altuigurische Sprachproben aus Turfan (az idezett: Nachrichten etc. 81. 1.).
20.) [kép "1"] Magyarul: "Én írtam".
21.) L. Radloff érdekes reconstructióit s a dialectusok keveredésére vonatkozó vázlatát i. m. Neue Folge. 42-45.1.
22.) [kép "1"] Magyarul: "Én, az éghez hasonló égből származó Bilge (fehér) kágán, akkor lettem hatalmassá, (mert az ég) híremet szétszórta, halljátok összetömörülve, családom, katonáim, bölcseim, népeim, egyik részről ti Sadapit urak..." - Megjegyzem, hogy a szöveg megfejtése előtt retousirozott levonat 1., 7. és 15. szavában (a 108. sz. ábrán) egy-egy hibás betű található.
23.) Radloff: Die alttiirkischeii Inschriften, 30-31. 1. (A kiejtés szerinti átírás orosz betűit mi latinnal helyettesítettük). - Thomsen: Inscriptions de l'Orchon, 114-115. 1.
24.) Radloff: Die alttürkischen Inschriften, 30. 1.
25.) Radloff: Die alttürkischen Inschriften, 329-330. 1.
26.) Szószerinti fordítását 1. Radloff: Das Kudatku Bilig, I. rész, XXIII-XXIV. 1.
27.) V ö. Aspelin: i. m. 74. 1. 337. ábra, melyet először G. Spassky közölt a szentpétervári földrajzi társaság orosz nyelvű közleményeinek XII. kötetében. Újabban kiadta Radloff: Atlas, LXXXVIK. ábra. Szövegét megfejtette u. a.: Die alttürk. Inschriften, 327-328. 1.
28.) Radloff: Die alttürkischen Inschriften. Neue Folge. Anhang, 13. 1.
29.) O. Donner: Inscriptions en caractéres de l'Iénissei. Systéme d'écriture. Langue. (Inscr. de l'Orchon, XXXIX-XLIX. 1.) 1892.
30.) U. a.: Sur l'origine de l'alphabet turc du Nord de l'Asie. (Journal de la Société Finno-Ougrienne. XIV.). Helsingfors, 1896.
31.) I. m. "Remarques sur l'origine de l'alphabet" cz. fejezetében, 44-54. 1.
AZ ORKHONI ROVÁSÍRÁSOS TÖRTÉNELEM
A világhírű Orkhon-i feliratok felfedezése 1889-ben forradalmat jelentett a mongóliai sztyeppéken, Karakorum központtal megszervezett és rég letűnt népeknek nemcsak történetében, hanem az írástudományában is. Nyelvük is ekkor lett egészen világossá és érthetővé. JADRINCEV orosz régész, a szerencsés felfedező olyan bőséges, egészen uj és eddig ismeretlen rovásanyaggal jelentkezett a tudósok világában, aminőre alig találunk példát. A felfedezés jelentőségével az egész tudományos világ azonnal tisztában volt és megindult a versengés egyelőre csak a feliratok, síremlékek képeinek összegyűjtésére, majd azok elemzésére és szövegük megfejtésére finnek és oroszok közt.
Amint előkerültek az orkhoni feliratok, az eddig csak apró szövegek, töredékes írások egyszeriben felduzzadtak a két terjedelmes felirat szövegével. Különösen két emlékkő volt e tekintetben jelentős: BILGE kagán 732-ből származó emléke és öccsének, a jeles hadvezérnek KÜL TEGIN kagánnak 734-ben emelt sírköve.
A két új lelet már méreteiben és kivitelezésében is imponzáns volt. Az első, BILGE kagáné még sértetlenül állt eredeti helyén kőalapzatba beágyazva. A 332 centiméternyi magas kőoszlop oldalait 231 centiméternyi felső részén felírás tölti be egészen tömör szövegezéssel. Az oszlop szélessége 132 cm. vastagsága pedig 46 cm. A második emlékkövet, amelyet TONJUKUK íratott KÜL TEGIN sírjára, valamikor ledöntötték az eredeti talpazatról és négy darabba törve került az örökös szélhordta homok alá. Ennek is mind négy oldala zsúfolva van írással.
Óriási segítséget jelentett a szövegek megfejtésénél az a körülmény, hogy az emlékkövek egy-egy oldalát kínai nyelvű felirat fedte. Ennek alapján legalább már a tartalomról előre némi fogalmat alkothattak az íráskutatók. A kínai évkönyvekből ui. ismeretesek voltak a feliratban szereplő személyek. Hogy a kínai és az egyelőre ismeretlen nyelvű szöveg nem lehet teljesen azonos, az az első pillanatra nyilvánvaló volt, hiszen a kínai szöveg sokkalta terjedelmesebb volt, mint a rovásírásos felirat.
Az ótörök szöveg megfejtésének történetéről, THOMSEN és más írástörténészek leleményes kísérleteiről SEBESTYÉN GYULA rövid összefoglalását közlöm a későbbiek során. Ehelyütt csak ECSIN EMEL török régész nyomán ("Oldrug Turug", Ankara 1958) ismertetem kiegészítésként a sokkal később felfedezett BILGE kagán koporsót. Egyszerű, de szinte fenséges a maga titokzatosságával és szimbólumaival. BILGE kagán alakja és a két oldalán tisztelettel feléje hajló személy komor méltósággal tartja a törökös eredetű népek hite szerint "a lélek székhelye", a májuk felett az ősi áldozaticsészét. Jobb felső sarokban pedig az elszállt és "sólyommá változott" lélek szimbóluma ül a magas eget jelölő boltozaton. Minket azonban írástörténeti szempontból a rovásjegyekkel megörökített két kőfaragó neve érdekel: CSINER és AS-GANAZER ERAGAR hajdani írástudó művészek nevei.
Hogy az orkhoni feliratok szövegében rejlő történelmet idő- és térbeli keretbe helyezhessük, érdemes, sőt szükséges az írástörténelmi eszközök szerepének felmérése. A két felirat népét is ismernünk kell, hiszen nemcsak a földrajzi bölcsője azonos a mgyarság rokonnépeiével, hanem faji és kulturális azonosság is fennáll. Az ótörök népek történetére vonatkozó hatalmas szakirodalom bőséges anyagából a magyar LIGETI professzor "Az ismeretlen Belső-Ázsia" c. könyvének sűrített részlegét idézem:
"A kínaiak szerint a türk nép messze északon, az Orkhon és Szelenga mellett él, nyájait legeltetve vándorol egyik helyről a másikra, nemez-sátorban lakik és él-hal a vitézi életért. Róluk is kiderült, hogy nem afféle szedett-vedett hordákból állanak, hanem szervezett államuk van; főméltóságai közül a kínai történetírók 28-félét tartanak számon, közülük 9-10-nek még türk nyelven is feljegyezték a nevét. Ezek közül való a JABGU, a TEGIN, SÁD, a TARKÁN, amelyek a megszólaltatott feliratos köveken most előkerültek... Az előkelőt a földbe temetik és sírjára annyi követ raknak, ahány ellenséget megölt a csatában. Nem ritka az olyan vitéz harcos, akinek sírját száz, sőt ezer kő borítja. Fejedelmük a kagán, az Altaj egyik szárnyában, amelyet ők a nyelvükön ÖTÜKEN-hegységnek neveznek, tarja szállását. Ebben a hegyben az egyik barlang az ősök szentélye, ahol minden évben megjelennek a fejedelem vezetésével az összes türk főemberek és áldozatokat mutatnak be... Jó darabig szolgaságban éltek, a hegyekben bányászattal foglalkoztak és uraiknak, az ázsiai avaroknak vagy zsuan-zsuanoknak ők voltak a leghíresebb kovácsai. De 522-ben ütött a szabadulásuk órája, első vitéz fejedelmük, akit a felíratok BUMIN kagánnak neveznek, kivívta népe szabadságát..."
A többit már hadd mondják el az emlékkövek. Kőberótt, igazi történetek ezek, amelyek lehetővé tették, hogy az addig csak homályos körvonalakban sejtelemszerűen, félig ismeretlenül meglapuló történelem sok-sok apró részlete feltáruljon. Az alábbiakban közlöm BILGE és KÜL TEGIN kagánok emlékköveinek teljes feliratát, az utóbbit a neves vezérnek,TONJUKUK sádnak megszövegezésében.
BILGE KAGÁN SÍRFELIRATA
Déli oldal:
Én az ég Teremtőjéhez hasonló, a Teremtőtől született BILGE kagán, a törökök kagánja, ebben az időben uralkodtam. Hallgassátok szavait sorra végig, elsőnek is ti fiatalabb testvéreim és fiam és veletek együtt minden nemzetségem és népe. Ti a jobbon álló SADAPIT bégek, Ti a balomon álló TARKÁNOK és BURJUK fejedelmek, Ti harminc-törökök, tokuz-oguzok fejedelmei és népe s hogy szavaimat jól értsétek, erősen figyelmezzetek.
Előttem napkeltéig, jobbomon nap delelőig, hátam mögött napnyugtáig, északra éjféltájig reám tekint minden földi nép, melyeket birodalmammá szerveztem és még ma is e tájakon él.
Amikor még a mai romlottság nem létezett s a türkök kagánja az ÖTÜKEN erdeiben uralkodott, semmi baja sem volt a népnek. Keletre a SANTUNG síkságig vezettem a népem s majdnem elértem a tengert. Délre a tokuz határon az ERSZEN birodalomig hatoltam seregem s majdnem elértem Tibetig. Nyugatra a GYÖNGY-folyón túli Vas-Kapuig vezettem hadaim, északon a GÖR BAJIRGU föld határáig vezettem hadaimat. Ilyen nagy területekre vezettem hadaimat és hatoltam el seregeimmel.
Az ÖTÜKEN-erdőkben senki sem uralkodott rajtunk. Az ÖTÜKEN rengetegje volta kiindulóhelyünk, ahol megszerveztük birodalmunkat. Míg ezen a helyen voltunk, meg voltunk a kínai néppel barátkozva. A kínai birodalom elárasztott bennünket arannyal és ezüsttel, brokáttal és selyemmel. Szavuk behízelgő, bőségük csábító volt. Édes szavakkal, elpuhító bőségükkel elkábította és magához édesgette a távoli népeket s azok akik közelükben letelepedtek, eltanulták tőlük gonosz tudásukat. Ha valaki vétkezett is ellenük, nem torolták meg és nem irtották ki nemzetségét a csecsszopókig. De behízelgően édes szavától, csábító gazdagságától elkábulva annál többen pusztultak el soraidból is, óh türkök népe!
Amikor egyesek óvtak téged, óh türkök népe és azt mondták: "A CSUGAJ erdőségben ne, hanem a nyílt síkságon telepedjünk meg együtt" s ezeket a tanácsadókat a gonoszlelkűek így vezették félre: "Ha távol maradsz tőle, az ajándék selejtjét, ha közel vagy a javát kapod". Ezt mondván, félrevezették őket. A tudatlanok elhitték a csábító beszédet s közelükbe telepedvén sokan elpusztultak közülök. Ha tehát arra a vidékre akarsz menni, óh türkök népe, el fogsz ott pusztulni! Ha azonban az ÖTÜKEN erdeiben maradsz és onnan küldöd szét karavánjaidat, semmi bajod nem esik. Ha az ÖTÜKEN ezen vidékén maradsz és lakozol, jómódod örökké fog tartani, míg ott élsz. Soványan és éhesen nem is tudsz róla, mi a jólakottság, de ha egyszer jóllaksz, nem gondolsz többé arra, hogy mi is az éhség!
De Te nem hallgattál a Téged gyámolító bölcs kagánod szavára. Ezért szétszórattál, végleg elerőtlenedtél és erőid kimerültek. Mindnyájan, akik ottmaradtatok, félig élve, félig holtan bolyongtok egy helyről a másikra.
A Teremtő Ég rendeléséből és a Jó Sors szándékából kagán lettem. Trónomra ülve sorra összegyűjtöttem a koldusi és nyomorgó népet s a szegénységet gazdagsággal, megfogyatkozottakat bőséggel láttam el. Vagy talán valami valótlanságot rejtek szavaimmal? Hallgassátok meg ezt, óh türk nép és bégjei! Ide véstem, hogy a türkök népeit sorra össze gyűjtsétek, megszervezzétek újból birodalmamat, de azt is belevéstem, hogy ti miként hullottatok szét, amikor rosszútra tértetek. Minden elhangzott szómat bevéstem az emlékkő lapjain, amit nektek elmondottam. Olvasván azt, értsétek meg a benne mondottakat mindnyájan. Vagy még tévelyegtek-e türk népek fejedelmei, akik trónomra tekintetek?
A kínai császártól kértem írástudó művészeket és velük készítettem el az emlék-követ. A kínai császár eleget tett kérésemnek és nem utasította el s udvari mestereit is elküldte hozzám. Fényes emléktemplomot emeltettem velük s ezt kívül-belül művész módjára képekkel díszítettem. Emlékkövet állítottam s szívből eredő szavaimat sorra rávésettem. Olvasván, értsétek meg azokat a sorokat, ti mindnyájan, Ti a Tíz Nyíl fiai és alattvalói. Arra tekintvén, tudja meg mindenki, hogy ezt az írást unokatestvére készítette és írta meg JOL TEGIN néven.
Keleti oldal:
Amikor a fent TEREMTŐ kék ÉG s lent a fekete Föld megteremtetett a kettő közé az ember fiai teremtettek meg. Az ember fiai fölött ősapám BUMIN kagán és ISTEMI kagán uralkodott. Trónukra ülvén megszervezték a türk nép birodalmát és annak törvényeit. A négy világtája mind ellenségük volt, de hadakat vezetve ellenük sorra meghódoltak és engedelmes alattvalókká lettek. Akinek feje volt, meghajlították, akinek térde volt földre kényszerítették és letelepítették őket a KADIRKÁN tövében a hegységtől keletre és a Vas-Kapuig nyugatra. E két vidék között, ilyen végtelen területen uralkodtak, miközben megszervezték a fejedelem és ország nélkül élő türköknek törzseit. Bölcs kagánok és vitéz uralkodók voltak. Fejedelmeik és népeik egyetértésben éltek, BURJUK vezetőik is bölcsek, hősök voltak. Ezért tudtak hatalmas birodalmat szervezni és azt törvényekkel megszorítani. Sorsuk rendelése szerint haltak meg a kitűzött időben és sorra eljöttek a gyászoló népek: keletről a távoli BÖKLI nép, a kínaiak s tibetiek is és az APAR, bizánciak kirgizek, három KURIKÁN, harminc türkök, kitájok és a TATABI nép. Mindnyájan halotti rívást, tórt tartottak és siratást. Ilyen híres nevezetes kagánok voltak ők!
Utánuk fiatalabb testvéreik lettek a kagánok, majd az ő fiaik lettek a kagánok. De a fiatalabb testvérek nem értek fel a hajdani kagánokkal és a fiuk sem az apjaikhoz hasonlítottak. Nem uralkodtak bölcs kagánok módjára, tanácsadó BURJUK-jaik is tudatlanok és még több: gonoszok voltak. A fejedelmek és a nép viszályai miatt, a kínaik álnoksága és alattomossága miatt, az ifjabb és idősebb testvérek közti viszálykodások miatt romlásba romlott a türkök birodalma és elpusztult törvényes kagánja. A nemes fiakból kínai szolgák, türk szűzleányokból kínai rabszolganők lettek. A türkök vezérei elvetették ősi neveiket és felvették a kínai előkelők neveit s rajtuk keresztül a kínai császárnak engedelmeskedtek ötven éven keresztül. Pedig közben keleten a keleti BÖKLI-kagánig, nyugaton a Vas-Kapuig vezettek hadakat és mindig győztek, de most az országokat nem maguknak, hanem a kínai császárnak hódították.
Ekkor a türk népek nagy része ezeket mondta:"Olyan név voltam, melynek saját birodalma volt. Hol van most ezen birodalmunk? Kiknek szerzek én most országokat"? - majd azt mondta "Olyan nép voltam, melynek saját kagánja volt. Hol van most az én kagánom? Milyen kagánért harcolok most?" Ezeket mondván, fellázadt a kínai császár ellen. De fellázadva, nem tudott jól megszervezkedni, harcra felkészülni, leverve lázadását újra rabigába kényszerült. A kínai császár pedig semmit sem törődött a türk nép vérével és erejével s azt mondogatta: "Hadd haljon ki, hadd pusztuljon el a türkök népe" és ez valóban elindult a pusztulás útjára.
De fent a Teremtő Ég és lent a szent türk Föld-Víz határozott: Felemelte atyámat ELTERIS kagánt s anyámat ELBILGE katunt s az ég tetejéről úgy segítette őket, hogy a türkök népe ne pusztuljon el, hanem újból néppé legyen.
Atyám, a kagán, tizenhét emberével szállt harcba. Amint híreterjedt, hogy hadba szállott, a városban lakók a hegyekre vonultak, a hegyeken lakók a völgyekbe szálltak s ott összegyűlvén összesen hetvenre szaporodtak. S az Ég Teremtő olyan erőt nyújtott nekik, hogy kagán-atyám serege a farkasokhoz hasonló lett s ellenségei a bárányok gyengeségével egyenlővé váltak. Hadat vezetvén így keletre-nyugatra, népét összegyűjtötte és így hatszázan lettek.
Mikor számuk hétszázra szaporodott, őseim törvényei szerint megszervezte és életre keltette a népet, amelynek eddig nem volt birodalma és kagánja. Megszervezte azután a TÖLCS és TARD népeket és a JABGUT s a SÁDOT rendelte föléjük. Délen a kínai nép volt ellensége, északon BÁZ kagán és az ő népe a tokuz-oguz nép volt ellensége, a kirgiz, kurikán, harmincas-tatár, kitaj, tatabi, mind-mind ellensége volt.
Mégis negyvenhétszer vonult hadba és húsz csatát vívott és az Ég TEREMTŐ úgy-akarta, elvette a birodalmát azoknak, akiké az addig volt, megfosztotta kagánjuktól azokat, akiknek volt, térdeiket földrenyomta azoknak, akiknek volt s akiknek magas feje volt, azokat lehajlította.
Miután ily nagy hatalmat és birodalmat szerzett, meghalt az én kagán-atyám. Sírjára kagán-atyámnak először BÁZ kagán fejdiszét tettük le. Aztán nagybátyám vette át a hatalmat. Mikor kagán-bátyám trónjára ült, újból megszervezte és felemelte a türkök népét, gazdaggá tette a szegényeket és megsokszorozta a csekényszámu népet. Én magam a TARD nép sádja voltam kagán-bátyám uralma alatt. Keletre a Zöld-folyóig vezettünk hadat és a Santung síkságig értünk hadainkkal kagán-bátyámmal, nyugatra a Vas-Kapuig értünk és a KÖGMEN-hegységen túl a kirgizek földjéig hadakoztunk. Összesen huszonötször vezettünk hadat és tizenháromszor ütköztünk meg. Elvettük birodalmát, attól, akié volt, megfosztottuk kagánjától azokat, akiknek volt, térdre kényszerítettük, akinek térde volt és fejet hajtattunk azzal, akinek feje volt.
A TÜRGIS kagán és népe népeim alá tartozott, de tudatlansága és álnoksága miatt velünk szemben megöletett, papjai és fejedelmei is sorra megölettek. A Tíz Nyíl-Népe nehéz sorra jutott. S hogy az őseink által szerzett föld és víz gazdátlan ne maradjon uralkodója nélkül, az ÁZ népet megszervezvén BARS fejedelemnek kagáni címet adományoztunk s neki adtuk kisebbik húgunkat, a hercegnőt. De vétkezett ellenünk és ezért ő megöletett, népei rabszolgává, leányai rabszolganőkké tétettek. S hogy a KÖGMEN föld és víz ne maradjon uralkodó nélkül, miközben az ÁZ és KIRGIZ népeket megszerveztük, eljöttünk és megvívtunk velük, de országaikat ismét visszaadva nekik együtt éltünk velük.
Keleten a Kadirkán-hegyen túlig telepítettük népeinket. Nyugaton a KENGÜ TARMÁNIG hatoltunk és szerveztük meg a türk népeket. Annak idején a rabszolgának is saját rabszolgája s rabszolganőnek saját rabszolganője volt s kisebbik testvér nem tudott a nagyobbik testvérről, fiú nem tudott apjáról, oly hatalmas és nagy volt birodalmunk amelyet mi hódítottunk és szerveztünk meg.
Az ÉG TEREMTŐ, aki atyámat kagánná, anyámat katunná emelte fel, hogy a türk nép újból szét ne hul[l]jon kagán-bátyám halála után kagánná engem tett, hogy népemnek híre szét ne hulljon és neve semmivé ne váljon. Én magam nem egy gazdag és hatalmas népnek lettem kagánja. Alattvalóim befelé éhező, kifelé ruhátlan, leromlott és elgyengült és ezeknek álltam élére. Tanácskoztam öcsémmel KÜL TEGINNEL, hogy a nép nevét a pusztulástól óvjam. Türk népem gondjáért éjjel nem volt álmom, nappal nyugvásom. KÜL TEGIN öcsémmel és két SÁDOMMAL együtt halálra fáradoztunk, de nem is hiába, mert mort [most] már elértem, hogy népem törzsei nem voltak többé, mint tűz és víz egymáshoz.
Amikor kagán lettem, gyalogszerrel, lerongyolódva és kimerülten özönlött hozzám vissza a nép szétszóródásából. Hogy felemeljem őket, tizenkét hadjáratot vezettem északra az oguzok ellen, keletre a kitajok és tatbik ellen, délre a kínaiak ellen.
A négy világtáj minden népét uralmam alá vetettem, békét teremtettem közöttük és ők mind urunként [urukként?] tiszteltek.
Miután annyit fáradozott és oly nagy hatalmat szerzett, a Sors rendelése szerint az én öcsém, KÜL TEGIN meghalt. Mikor kagán-atyám meghalt öcsém, KÜL TEGIN csak hat éves volt, de anyámnak az UMAJ istennőhöz hasonló katunnak szerencséjére már tíz éves korában felvehette a férfi nevet. Tizenhat éves korában pedig már így gyarapította kagán-nagybátyám birodalmát és hatalmát: Hadat vezettünk ALTI CSUB és SZOGD népe ellen s elpusztítottuk őket. A kínai ONG TUTUK öt töményből álló seregével jött ellenünk s mi megvívtunk velük. KÜL TEGIN gyalogszerrel indult rohamra. ONG TUTUKOT, a vezért személyesen fogta el és fegyveresen kísérte a kagán elé. Hadseregét megsemmisítettük. Mikor huszonegy éves lett, CSACSA CSENGÜ ellen harcoltunk. A vitéz KÜL TEGIN először TADIK CSUR nevű pejlovára szállva indult a csatába, de azt a szép lovát ott megölték. Másodsorra ISBARA GYAMTÁR szürke lován harcolt, de ezt is megölték ott. Harmadszorra TEGIN SZILI fejedelem lován a KEDIMLI vörösbarna paripáján indult, de ez a ló is elpusztult. Pajzsára és páncéljára több, mint száz nyil hullott de fejét és melvértjét egyetlen sem érte. Jól tudjátok, ti türk fejedelmek, hogyan támadott ő. Azt a sereget is megsemmisítettük ott. Aztán a GÖR BAJIRGU pap lett ellenfelünk ULUG ERKIN néven. A TÜRKI JARGUN-tó mellett szétszórtuk és megsemmisítettük seregét, ULUG ERKIN alig pár emberével tudott elmenekülni.
Mikor KÜL TEGIN huszonhat éves lett, a kirgizek ellen vezettünk hadjáratot. Magas hóban, lándzsái magasban törtünk magunknak utat és átkeltünk a KÖGMEN-erdőségen és álmában ütöttünk rajta kirgiz ellenségen, megütköztünk kagánjával a SZONGA erdőségben. KÜL TEGIN a szép fehér ménjén BAJIRGUN szállt rohamra. Egy embert eltalált nyilával, két embert egymás után átszúrt lándzsájával. Ebben az ütközetben BAJIRGU, a fehér mén eltörte felső combcsontját. A kirgiz kagánt megöltük, birodalmát elvettük.
Ugyanezen az évben, az ALTUN hegységen átkelve, az IRTIS folyón túl, a türgisek ellen vonultunk hadba s álmukban megleptük őket. Mint tűz és szélvihar rohant reánk a türgis kagán serege BULCSU pataknál. De megvívtunk vele. KÜL TEGIN itt BASGU nevű szürke lovára szállva indult a harcba. BASGU lova itt elpusztult. Visszatértében elfogta a türkis kagán parancsnokát, az ÁZ nép TUTUKJÁT. A kagánt ott megöltük, birodalmát elvettük. Az egész KARA-TÜRKIS nép meghódolt és a TABAR mellett telepítettük meg őket.
Visszatérvén a GYÖNGYÖS-folyón túl a Vas-Kapuig vezettük hadainkat, hogy megszervezzük a SZOGD népet. Aztán a KARA TÜRKIS nép lázadozott és a KEN GERECS felé vonult. Seregeink lovai kiaszottak és élelem nélkül fáradtak voltak. Élelmünk nem igen volt. Ekkor gonosz és vakmerő emberek támadtak reánk. Kétségbeejtő helyzetünkben KÜL TEGINT küld[t]ük ellenük egy maroknyi csapattal. Nagy harcot vívtunk, KÜL TEGIN az ALP SALCSI nevű fehér lovára pattanva indult támadásra. Elpusztította és leverte a kara türgis népet. Onnan visszatérve...
Északi oldal:
KOSU TUTUK lovasával harcolt. Megölte összes ellenségeit, embereit elfogta, vagyonát és sátrait elzsákmányolta. Amikor KÜL TEGIN huszonthét [huszonhét] éves lett, a KARLUKOK sza[ba]d és független népe vált ellenséggé. A Szent TAMA forrásnál ütköztünk meg velük. E harcok idején KUL TEGIN már harminc éves volt. Ekkor az ÁZ nép lett ellenfelünkké. A KARA KÖL tónál ütköztünk meg. KÜL TEGIN ez évben harmin[c]egy éves lett. ALP SALCSI nevű fehér lovára szállva támadott és az ÁZ nép ELTE bíróját elfogta, népét megsemmisítette. Amikor kagán-nagybátyám birodalmában belső zavargások kezdődtek, a nép és fejedelmei gyűlölködni kezdtek, az IZGIL nép rontott ránk. KÜL TEGIN ismét ALP SALCSI nevű fehér lován szállt harcba, ez a ló elhullt ebben az ütközetben, de az IZGIL nép elpusztult.
A TOKUZ-OGUZ nép az én népem volt, de amikor az Ég és Föld erői összezavarták eszüket, ellenségünkké lettek. Egy évben ötször vezettünk hadat ellenük. Először TOGU BÁLIKNÁL hadakoztunk. KÜL TEGIN most AZMAN nevű fehér lován szállt harcba, hat embert szúrt le lándzsájával, a hetediket közelharcban karddal vágta le. Másodszorra az EDIS néppel harcoltunk a KUS LAK mellett. Itt KÜL TEGIN az ÁZ nevű sötétbarna lován indult harcba és egy embert leszúrt, kilencet üldözés közben kaszabolt le. Az EDIS nép is elpusztult ebben a harcban. Harmadik harcunk ... (kibetűzhetetlen név) közelében zajlott le az OGUZOKKAL. Itt KÜL TEGIN a szép fehér AZMAN nevű lovával szállt hadra. A sereget legyőztük s birodalmat alkottunk. Negyedik ízben a CSUSZ-forrás mellett harcoltunk. A türk nép ekkor már nyugtalan volt és elcsüggedt. De KÜL TEGIN újból szétszórta az először ránk törő ellenséget s TONGRA TEGIN temetésénél bekerítettük és megöltük az egyik TONGRA-nemzetségbeli ALP AGUT és tíz emberét. Ötödízben ES GENCSI KADAZ mellett harcoltunk az oguzokkal. Itt KÜL TEGIN ismét ÁZ nevű sötétbarna ménjén szállt harcba és két ellenfelet leszúrt lándzsájával... Megsemmisült akkor ott az a hadsereg. A telet MAGI KURGÁN mellett töltöttük s nyáron újból megindítottuk seregeinket az oguzok ellen. KÜL TEGINT bíztuk meg otthonunk védelmével. Oguz ellenségeink megrohanták az ordut. KÜL TEGIN ekkor ÖG SZIZ nevű fehér lovára pattant és ellenük támadott. Kilnec [Kilenc] harcost szúrt le, de az ordut nem adta fel az ellenségnek. Anyám, a KATUN s rajta kívül mostohaanyáim, nénéim, sógornőim és hercegnőim, mindnyájan, akik életben maradtak, rabszolgálókká lettek volna, s akik a táborban maradtak az utakon elhullottak volna, ha KÜL TEGIN nem lett volna, mind elpusztultak volna!
S most KÜL TEGIN kagán-öcsém nincs többé! Én pedig szomorkodom, látó szemeim mintha nem látnának, gondolkozó elmém, mintha nem gondolkozna, bánat borult reám. De az ember fia mind arra teremtetett, hogy meghaljon, mikor az ÉG az időt kijelölte számára. Így szomorkodtam én. Míg szememből a könny ömlött, szívemből zokogás szakadt fel, újra meg újra csak szomorkodtam. Keseregtem azt gondolván, hogy a két SÁD és testvéreim, fiam, fejedelmeim és népem szeme tönkremegy a sírástól.
A kitaj és tatibi nép UDAR CSENGU vezetésével jött, hogy részt vegyen a temetési szertartáson és a gyászban. A kínai császártól ISI JILI KENG jött el. Töménytelen drágaságot, mérhetetlen aranyat és ezüstöt hozott. A tibeti kagántól a BÖLÖN jött el. Nyugatra és a napnyugtán fekvő országokból a szogd, a perzsa és a bukarai néptől NENG CSENGÜ és OGUL TARKÁNY jöttek el. A Tíz Nyíl-néptől, fiamtól a türgis kagántól MAKA RACS pecsétőr és OGUZ BILGE pecsétőr jöttek el, a kirgiz kagántól TARD INANCS UCSUR jött el. Az emlékfalakat megépíteni, képeket előkészíteni, az emlékkövet felállítani, a kínai császár embere és CSANG CSENGÜ jött el.
Északkeleti oldal:
KÜL TEGIN a birka-évének (731) tizenhetedik napján halt meg. A kilencedik hónap huszonhetedik napján tartottuk a temetést. Az emlékcsarnokot a képekkel és az emlékkövet a majom-évben (732 ) a hetedik hónap huszonhetedik napján avattuk fel. KÜL TEGIN életének negyvenhetedik évében halt meg. Mindezt a sok művészt a TOJGUN (TEGIN) és az ELTE BIR hozatta...
KÜL TEGIN SÍRFELIRATA
Én, a bölcs TONJUKUK, személyemben, a kínai birodalom alattvalójaként jöttem e világra. A türkök népe akkoriban a kínaiak uralma alatt volt és a türköknek akkoriban nem volt kagánja. Utóbb elszakadt a kínaiaktól és saját fejedelmet választott, de kagánját újből letéve ismét a kínaiak uralma alá jutott. Ekkor az Ég TEREMTŐJE így szólt: Én kagánt adtam neked s te a kagánodat elhagytad és újra mások alattvalóivá lettél! S behódolásuk miatt az Ég elpusztította őket. A türk nép meghalt, elpusztult, semmivé lett! A türk nép helyén semmi féle szervezet nem maradt.
De azok, akik fák és kövek közt maradtak, összegyűlvén hétszázra szaporodtak. Két harmad részük lovas vitéz volt, egyharmad részük gyalogos volt. A hétszáz ember vezére, a legnagyobb köztük a SÁD volt. "Álljatok mellém!" - mondta s én a bölcs TONJUKUK, én voltam az, aki hozzá csatlakoztam. És így gondolkoztam: Ha az ember kérdezi: " Biztassam-e, hogy legyen a kagán", tanakodva gondoltam: Ha a sovány és a kövér bika között távolból akar valaki különbséget tenni, nem tudhatja, hogy az kövér bika-e, vagy a sovány bika. Így gondolkoztam én. S azután - mert az Ég megváltoztatta és világosította elmémet - biztattam, hogy legyen kagán. ELTERIS kagán akarok lenni, mellettem a bölcs TONJUKUKKAL, BOJLA és BAGA TARKÁNYOKKAL az oldalamon - mondotta.
Délen kínaiakat, keleten kitajokat, északon oguzokat pusztított el nagy számban. Én voltam az ő társa a bölcsességben, én voltam részese dicsőségében. Mikor a CSUGALJ vidéki fennsíkon és a KARA KUM síkságon tartózkodtunk, elleneink úgy leselkedtek reánk körös körül, mint ragadozó madarak a hullára, mert a népnek nem volt mit ennie, vaddal és nyúllal táplálkoztunk csupán.
Miközben így szorongva éltünk, kém jött hozzánk az oguzoktól. A kém szava ez vala: "A tokuz-oguz nép fölött egy kagán lett úrrá s állítólag elküldte a kínaikhoz a KUNI CSENGÜT, a kitajokhoz a TONGRA SZEM követet és ilyen üzenetet küldött: Úgy hírlik, a kisszámú türk nép mozgolódni kezdett s azt mondják, kagánja hős, tanácsadója pedig bölcs. Ha ez a két személy életben marad, téged, te kínai nép, el fog pusztítatni - mondom én - keleten, téged, te kitaj nép, el fog pusztítani - mondom én - s minket oguzokat is meg fog semmisíteni - mondom ezt én! Ezért támadjátok meg őt, ti kínaiak délről, ti kitajok keletről én megtámadom északról őt... A türk nép földjén ne legyen többé kagán! Ha lehet, semmisítsük meg ezt a kagánt!"
Amikor ezeket a szavakat meghallottam, éjjel nem jött álom szememre, nappal a megnyugvással nem találkoztam. Aztán kagánomhoz mentem és előadtam tanácsom. Így adtam elő: "He ezek hárman, a kínaiak, oguzok és kitajok egyesülnek, végünk lesz mint akiknek a belseje saját külseje által markoltatott meg. A vékonyat összehajtani elég könnyű, a gyengét széttörni elég könnyű. De ha a vékony vastaggá lesz, összehajtása már nagy feladat, ha a gyenge megerősül, széttörése hősi feladat. Nekünk magunknak kell indulnunk két-három ezernyi haddal keletre a kitajok ellen, délre a kínaiak, északra az oguzok ellen. Lehetséges-e ez?" - Így adtam elő.
Kagánom kegyeskedett tanácsom-kérdésem meghallgatni, amit én személyemben, a bölcs TONJUKUK neki előadtam. Mondta nekem: "Vezesd a hadakat saját belátásod szerint!". A KÉK ÖNGÖN áthatolva, az ÖTÜKEN erdőség felé vezettem a sereget. Az oguzok teheneikkel és terhethordó állataikkal vonultak a TOLA folyó mentén. Az ő seregük hatezer főnyi volt, mi kétezren voltunk. Megvívtunk egymással. Az Ég kegyes volt hozzánk, legyőztük őket. Sokan a folyóba zuhantak, vagy üldözés közben pusztultak el. Aztán az oguzok mind hozzám csatlakoztak. Amikor meghallották, hogy a türk népet a mondott ÖTÜKEN vidékére vezetem és én magam, a bölcs TONJUKUK az ÖTÜKEN vidékén telepedtem meg, a délen és nyugaton, északon és keleten élő népek mind hozzánk csatlakoztak. Mi kétezren voltunk és két hadseregünk volt. A türk kagán hatalmát még nem terjesztettük ki egészen a santungi városokig, a tenger vizéig. Mikor ezt a kagánnal megtanácskoztam, rávettem, hogy vezessen hadat és hatoljon el a santungi városokig és a tenger vizéig. Huszonhárom várost vett be ostrommal és tábort ütve USZINBUNTATU mellett állomásozott.
Ellenségünk volt akkor a kínai császár, ellenségünk volt a Tíz-Nyíl kagánja és ellenségünk volt a nagy és hatalmas kirgiz kagán. Ez a három kagán megegyezett: "Egye-süljünk az ALTUN-erdőségben - így egyeztek meg - vezessük hadainkat a keleti türkök kagánja ellen - mondották. Ha nem vezetjük ellene seregeinket, ők minket minden bizonnyal el fognak pusztítani. Hárman egyesülve induljunk ellene és semmisítsük meg őt" - mondották. A türgis kagán ezt válaszolta: "Az én népem ott lesz! "- mondta. Türkök népe is nyugtalankodik már, az oguz alattvalók is lázadoznak - toldotta meg.
Amikor ezt hallottam, éjszaka nem jött álom szemeimre, nappal nem volt nyugovásom. S így gondolkoztam: "Vezessünk hadakat a kirgizek ellen!" - mondtam. S mikor meghallottam, hogy a KÖGMEN-hegységen csak egy út vezet keresztül, az is elzárva hóval, azt gondoltam: "Ezen az úton nem lesz lehetséges!". Vezetőt kerestem tehát és találtam egy embert a távoli AZ nép közül: "Én AZ vagyok, az ő földjükről való. Azt mondják, van ott egy megállóhely, az ANI folyó mentén előre lehet nyomulni, és ha szorosan amellett megyünk, egy lóval át lehet jutni". Mikor ezeket meghallottam, így gondolkoztam: "Ha azon az úton megyünk, elérjük célunkat!"
Kagánomnak ezt előterjesztettem és a hadaimat elindítottam, lóra szólítottam. Az AK TERMEL vonalán túl üttettem fel a tábort és a sereget lóra szállítva, áthatoltunk havas utakon. Fent a lóról leszállva, gyalogosan, fákba kapaszkodva hágtunk fel a hegyre. Amikor a legelső embersorok megjárták a havat, hozzájuk csatlakoztattam a hadsereget és átkeltünk az IBAR-hegycsucson. Majd kínlódva leereszkedtünk, lejtőkön és szorosokon áthatolva tíz éjen és tíz napon át meneteltünk. Mivel vezetőnk hamis utat mutatott, leszúrtuk. Míg mi ilyen bajban voltunk, a kagán így szólott: "Kezdjetek vágtába és maradjatok az ANI mentén!". Annak a folyónak a mentén haladtunk lefelé s harcosaink megszámlálására pihenőt tartottunk. Addig lovainkat a fákhoz kötöttük. Nappal és éjjel vágtatva mentünk és álmukban leptük meg a kirgizeket. Lándzsával nyitottunk magunknak utat a hóba. A kagán és a hadsereg gyülekezett, megütköztünk velük, legyőzettek, a kagánt pedig megöltük. A kirgizek népe megadta magát s behódolt kagánunknak. Mi pedig visszatértünk a KÖGMEN-hegység túlsó oldalán vonulva tértünk vissza.
Hírhozó jött akkor a türgis kagántól s szava imigyen hangzott: "A türgis kagán ezt mondotta: Vezessünk hadat a keleti kagán ellen! Ha nem vezetünk, mivel a kagán bátor és bölcs, bármi legyen is, el fog bennünket pusztítani! Erre a türgis kagán hadba vonult" - mondotta a kém - a Tíz Nyíl népe mind hadban áll, a kínai sereg készen áll." E szavakat hallván, így szólt az én kagánom: "Meghalt a KATUN, el akarom őt temetni, haza kell térnem. Ti vonuljatok a sereggel és üssetek tábort az ALTUN-hegység-ben. INEL kagán és TARDOS sád legyenek a seregek vezérei" - ezt mondotta a kagán és így kért engem a bölcs TONJUKUKOT: "Te vezesd ezt a sereget - mondotta - a büntetést tetszésed szerint ród ki elleneinkre s mit mondjak én még neked? - így szólt. Ha csatlakoznak hozzánk, gyarapszik a bátrak serege, ha nem jönnek, táborozz le szerezzél magadnak hírnököket" - mondta.
Az ALTUN-hegységben táboroztunk, amikor három hírszerzőt fogtunk s közös beszédjük ez volt: "A kagán hadba vonult, a Tíz Nyíl serege felkészült és a JARIS-sikján akarnak egyesülni". E szavakat hallván, eljuttattam a hírt kagánomhoz: "Mi tegyek?" A válasz visszajött: "Maradj helyben, ne vonulj tovább, állíts fel szigorú őrséget és vigyázz, rád ne támadjanak!" - így hangzott. Ezt a parancsot küldte nekem BÖGÜ kagán. De ugyanekkor APA TARKÁNHOZ ilyen titkos üzenetet küldött: "A bölcs TONJUKUK rossz ember, önfejű ember, ha ő azt mondja: "inditsuk el hadainkat... te ne egyezzél bele!".
E szavakat hallván, elindítottam a seregeket. Áthatoltam az ALTUN-hegységen ahol nem is volt út, átkeltem az IRTIS-folyón, ahol nem is volt gázló. Éjszaka is folytattuk útinkat és hajnalhasadtakor elértük BOLCSUT. Hírszerzőt fogtunk s szava ez volt: "Tíz töménnyi had gyűlt össze JARIS-mezején" - mondta. E szavakat hallván a bégek, mind így szóltak: "Forduljunk vissza! Aki nem bűnös, annak legjobb, ha visszafordul". De én, a bölcs TONJUKUK így szólottam: "Az ALTUN-hegységen áthatolva jöttünk ide, az IRTIS-folyón átgázolva jöttünk ide. Az ellenség, amely ránktámadt, bátor, de nem vett bennünket észre. Az Ég, UMAJ és a Szent Föld-Víz vaksággal verte meg őket. Miért futamodnánk meg? Azért féljünk tőlük, mert sokan vannak? Induljunk az ellenségre! - ezeket mondottam. Megtámadtuk őket és kifosztottuk a tábort.
A legközelebbi napon, mint lobogó steppei tűz hömpölygött felénk az ellenség. Ütközetbe szálltunk velük. Két szárnyuk mintegy másfélszer volt több a miénknél, de az Ég kegyelmével nem féltünk tőlük azért, mert ők többen voltak. Megvívtunk egymással és ekkor velünk harcolt a TARDUS sád is. Szétszórtuk őket, elfogtuk kagánjukat, megöltük JABGUJUKAT és sádjukat. Mintegy ötven férfit ejtettünk fogságba. Még azon éjjel hírvivőket küldtünk a mi népünkhöz s szavainkat meghallván, mind eljöttek a Tíz-Nyíl népei és bégjei és sorra meghódoltak.
Összegyűjtöttük és megszerveztük a hozzánk csatlakozó bégeket és népeiket. Mivel egy kevesen a népből megszöktek, felvonultattam a Tíz Nyíl seregét, mi magunk is hadba szálltunk és üldözőbe vettük őket. A GYÖNGYÖS-folyón túl, a TINESI OGLI földjén a BENGLIGEK hegyeit áthatolva a Vas Kapuig üldöztük őket és onnét visszatereltük őket INEL kagánhoz. Akkor egész népükkel meghódoltak a SZOGDOK, SZUK fejedelmi emberrel élükön. Azokban a régi időkben a türk népek hatalma a Vas Kapuig ért, onnét a TINESI OGLI földjéig, ahol akkor nem volt uralkodó. Most én, a bölcs TONJUKUK elvezettem őket arra a helyre és töménytelen sárga aranyat, fehér ezüstöt, asszonyt s leányt... értékes zsákmányt szereztünk velük.
Mivel ELTERIS kagán bölcs volt és hős volt, tizenhétszer harcolt a kínaiakkal, hétszer harcolt a kítajokkal, ötször harcolt az oguzokkal. Ezekben a harcokban a tanácsadója is én voltam, a hadvezére is én voltam ELTERIS kagánnak... KAPAGÁN kagánnak a türk BÖGÜ kagánnak, a másik türk BILGE kagánnak... Éjjel nem volt álmom, nappal nyugovásom, piros véremet ontottam, sötét verejtéket izzadtam, munkámat és erőmet áldoztam én, s személyesen hosszú lovashadjáratokat vezettem. Az ARKU KARAGU sereget megnöveltem, legyőzött ellenségeket csatlakozni kényszerítettem, kagánomat hadjáratvezetésre bírtam. Az Ég segítségével nem engedtem, hogy a türk népre fegyveres ellenségei támadjanak, felszerszámozott lovasok zúduljanak.
Ha ELTERIS kagán nem szervezte volna meg a birodalmat s őt követve magam is nem gyarapítottam volna azt, a birodalom is a nép is megsemmisült volna. De mert ő megszervezte a birodalmat s őt követve, én is gyarapítottam, a birodalom birodalommá lett, a nép néppé lett. De már eljártak felettem az évek, megöregedtem. És ha valamely földön egy népnek, akinek kagánja van és az mihaszna ember volna, vajon minő nagy baj volna az!
Ha ELTERIS kagán nem szervezte volna meg a birodalmat, ha ő nem lett volna, ha én magam sem, mint bölcs TONJUKUK nem gyarapítottam és nem lettem volna, akkor KAPAGÁN kagán és a türk nép országában sem szervezett közösség, sem nép, sem uralkodó nem lett volna. De mert ELTERIS kagán és én, bölcs TONJUKUK megszerveztük, virágzott KAPAGÁN kagán birodalma. S e mostani türk BILGE kagán a türk nép s oguz nép javára uralkodik.
A türk BILGE kagán népének írattam ezt én, a bölcs TONJUKUK...
AZ ÁLDOZATI CSÉSZE-TARTÓ SZOBROK FELIRATAI
A törökös népek temetkezésénél nagy szerepet játszottak az áldozaticsészékkel díszelgő emlékszobrok. Nyers és sokszor bárdolatlan figurák ezek a "bálványok", amelyeket a kínai határtól egészen a magyar Alföldig megtalálhatunk részben még ma is szemlélhető példányaiban, részben már csak írott források nyomán. A legelső ilyen képet a csészével 1722 elején SCHULMAN KÁROLY fiatal svéd rajzoló készítette, mint azt SEBESTYÉN GYULA tanulmányrészletéből láttuk, az Abakán mellett, a Szaján-hegységet áttörő Jenyisszei folyam partjához közel. A szobrokon szereplő "szibériai runák"-ról az ismert finn turkológus OTTÓ DONNER 1892-ben adott ki egy még ma is alapvetőnek tekintendő szójegyzéket. A SEBESTYEN által ismertetett Abakán-i csészés-szobor mellé még csatolom a Técs-folyó mentén talált példány rajzát, amelyen a hajfonat a többi ilyen lelettől eltérően mindössze egy csomózott varkocsból áll.
Ezeknek a szobroknak, síremlékeknek hovatartozandósága sokszor kétes, mert földrajzi elterjedtsége mellett nagyon sok etnikum kultúrkörében megtalálhatók. Talán legutolsó ilyen ázsiai eredetű és egészen Kárpát-medencéig elhatolt népi halottkultusz a kunoknál jelentkezik.
A "SZARVÁSOK NÉPE" EMLÉKKÖVEIBŐL.
ERDÉLYI ISTVÁN Mongóliát többízben megjárt régészünk rövid írásában számol be az 1974-ben lezajlott újabb mongóliai régészeti expedíciójáról: "A "szarvasok népe" nyomában...: címmel. (Élet és Tudomány, 1947X1. 22. -) Szarvas-képekkelt [képekkel] zsúfolt kőoszlopok egész sorozatáról emlékszik meg leírásában a Huni-folyó bal partjához közel, a Baján-kagán völgyében, ahol többek közt egy több, mint 4 méteres ilyen aránylag ép példányt sikerült is "talpra állítania" az expedíció tagjainak.
Ezek a jellegzetes szarvasos díszek, amelyekből párat közlünk, A. HEIKEL finn régészeti térképe szerint egész kelet Mongóliában gyakori díszek a emlékköveken. Ezért joggal nevezi ERDÉLYI ISTVÁN a "régészet paradicsomának" ezt a vidéket.
Ma minuszinszki múzeum legszebb ílyszerű darabjai közt nevezetes a HEIKEL térképén is szereplő Arsány-vidéki két "bugdin csulu" - így nevezik a mongolok ezeket a jellegzetes szarvas-motívumú emlékköveket. Rendszerint felírások is szerepelnek rajtuk. Az átlag 3 és 4 méter közti magasságú oszlopok teteje kónikusan végződik és mindegyik oldalukon - lévén négyszögletesek - ott találhatók a nemzetség vagy a tamga-jegyek, ahol a Napot jelképező kerek korong az alapvető. A felírások vertikális irányúak, bár néha pár soros, rövid feljegyzés horizontális szintben is olvasható. Jelentőségükkel, pontos eredetükkel még ma sincs tisztában a tudomány, főleg ott, ahol semmiféle írás sem szerepel, csak a szarvas-motívumok. Erre vonatkozólag idézem kiváló régészünk, ERDÉLYI ISTVÁN személyes tapasztalatai alapján, Mongóliában kifejezetten a szarvasos kövekről szerzett eredményeinek summáját:
"... az említett tájról huszonhárom szarvasos követ ismerünk! Egyet a Baján-cagán völgyében, a föld alól ástunk ki: ez bizonyult a legszebbnek, legértékesebbnek. Ezt a különösen szép követ akkor találtuk, amikor egy TÜRK vezéri sír ásását végezve egy délután elhatároztuk, hogy megtekintjük a közeli hegy lábánál levő "KHEREKSZUR"-t (azaz "kirgiz fészket"; a néphagyomány ugyanis minden őskori síremléket a mongolok előtt ott uralkodó nép hagyatékának tekint) és a mellette fekvő kisebb méretű köves sírokat meg áldozó helyeket. Ez utóbbiak között szabadon hagyott "utca" vezetett a kisebb, dombnyi nagyságú ma már szemmel láthatólag kirabolt - köves sírhalom irányába. Közvetlenül az "utca" végén egy nagyobb lapos, kissé ferdén fekvő sima kőre lettünk figyelmesek. Bemosódott oldalán halványan egy köralakú véset látszott. Nem volt kétséges, hogy ez is egy ledőlt szarvasos kő, hisz azok mindegyikén, fent az oszlop csúcsánál, ott van a KÖR.
A szarvasos kövek korát elsősorban a rajtuk ábrázolt fegyverek segítségével tudtuk meghatározni. Hasonló fegyvereket ugyanis sírokból is ismerünk: a szarvasos köveket hátrahagyó nép sírjaiból, valamint a Mongóliával szomszédos régészeti lelőhelyeken talált régi kultúrák - az úgynevezett KARASZUK és a TAGAR műveltség - maradványaiból. Az ábrázolt fegyverek párhuzamai az i.e. I. évezred derekára utalnak.
Egy kissé más stílusban faragott, de erősen hasonló szarvasos kövek is előkerültek a szomszédos területről, TUVA északi területéről. Ezeket a szovjet kutatók az i.e. V. századra keltezik.. Talán éppen ezek voltak az utolsó ilyen jellegű alkotások? A szarvasos kövek népe ugyanis valamikor az ázsiai HUNOK (hiung-nuk) birodalmának felvirágzása előtt tűnt el a mai Mongólia területéről... Némelyik észak-mongóliai szarvasos kövön az emberi fej szoborszerűen kiképzett alakja is megjelent. Ilyeneket régebben alig ismertünk, de most a hetvenes évek elején E. NOVGORGDOVA moszkvai régész hármat is fölfedezett. E fölfedezés azért is érdekes, mert az ábrázolt arcok NEM MONGOLOID TIPU-SUAK..."
ERDÉLYI tapasztalatai és leírása nagyon fontos adatokat tartalmaznak a "szarvasos népek" kultúrájának idejére és hovatartozandóságára vonatkozólag. Minden jel arra mutat, hogy a G. MUSZBAJEV által ismertetett és az "Arany Kurgán" felirataival egyidős emlékekről van szó, tehát az ótörök írásbeliség legújabban megállapított adatai szerint a K.e. 5. század alkotásai közé sorolhatók. Hovatartozandóságukra pedig ERDÉLYI meglátása és logikus következtetése szerint a híres pazyryki sírleletek népének részlegét, vagy esetleg közvetlen utódjait vonhatjuk vizsgálat alá. Idézem erre a gondolatmenetre vonatkozó véleményt ERDÉLYI ISTVÁNTÓL:
"...korukat tekintve azok a leletek (t.i. a pazyrykiak!) egyáltalán nincsenek messze a mongóliai szarvasos kövektől: az i.e. V. századból származnak, földrajzi tekintetben pedig szomszédosak..."
Az ERDÉLYI által ismertetett és személyesen lerajzolt "szarvasos köveken" nem találunk felírásokat, csak szimbólumokat, szarvas és néha lovas képeket. Viszont HEIKEL gyűjteményéből (1918) ismerünk ilyen, teljesen azonos "szarvasos köveket", amelyeken egyben ótörök feliratok szép sorai is jelentkeznek. Ezekből bemutatom az Arcsán-i "ujgur" szarvasos kövek egyikét, valamint a minuszinszki múzeum szép példányát. Mindenikükön ott találhatók a kőoszlop tetején a köralakú tamgajegy és kőbevésett kis pontok, amelyek talán a Tíz Nyíl törzsi beosztás számát jelentik.
A mongóliai és Altáj-vidéki feliratos kövek során az ERDÉLYI ISTVÁN által említett szarvasos-kövek, amelyeken a "nem mongoloid típusú" ember-arcok szerepelnek, bizonyos átmenetet képeznek a maguk figurális ábrázolásával és egyben sűrűbb felírásaival. Ezek közül is közlök ugyancsak HEIKEL nyomán egyet-egyet, ahol főként a híres Csirkovo-í síremlék igazolja a "nem mongoloid" típusú őslakókat, akik a rovásírásos rendszert ismerték és halottaik emlékköveit megörökítették.
Semmi kétség, hogy az un. orkhon-jenyisszei ótörök feliratok jeleivel teljesen azonosnak tekinthetők ezek a rovások, amelyekből a magyar-székely rovás ábécében ismerőseink. Ehelyütt nincs módunk mindegyik illusztráció feliratát részletezni. De erre nincs is szükség, hisz az első látszatra megállapítható a BILGE és TONJUKUK felirataival nemcsak a rovásjegyek formáját illetőleg, hanem a sírfeliratok szinte epikus hangnemben elmondott szövegek azonossága is, ahol hőstetteket beszél el múltjából a halott és búcsúzik hozzátartozóitól, intve azokat a hősies életre. Ilyen tekintetben is azonos a szöveg és a szöveget közlő betűrendszer a Talas-völgyi feliratokkal is, mint aminőket NÉMETH GYULA tanulmánya nyomán elemeztünk.
A SZULEKI FELIRATOS SZIKLARAJZOK
Ahol a Jenyisszei-folyam az Altáj és Szaján-hegységeket átvágja egyre észak felé hömpölyögve, kezdődik egy nagytávlatú lankásodó hegyhátság tele sziklatömbökkel. A vidék mindig kedvenc tanyahelye volt a türk törzsek hullámainak egészen a Szelenga-folyó forrásvidékéig, ahol a nomád pásztornépek hatalmas ménesei, gulyái, csordái friss legelő mellett üdevizű csermelyekhez, patakokhoz juthattak.
Ez a vidék is valóságos paradicsoma a törökös népek ősi kultúremlékeinek. Leghíresebbek a sziklarajzok, amelyeken a pásztorkodó népek népies művészeteiket,vadászjelenetekkel, állatviadalokkal, cifrázott állatszörnyetegekkel örökítették meg. Tanulmányunk ehelyütt nem térhet ki a pásztorkodó népek primitív és üde művészetére amely szinte expresszionista kifejezőerővel rögzíti az ősi szkíta művészet vonalait. Annál fontosabb azonban, hogy sokszor ezeket a sziklarajzokat rovásfeliratok is díszítik. Ezekből a sziklarajzokból is közlök néhányat. Leghíresebb terjedelme és panorámikus látványossága miatt a Szulek városka közelében lévő sztyeppék sziklarajza.
Valamivel alacsonyabban, egy keskeny felületen két teve vívja élet-halálharcát a szkíta ötvösremekeken annyira ismert párviadal formájában és alattuk, felettük kb. 6-7 centiméteres rovássorok keretezik őket.
Még jellegzetesebb a gyalogos vadászjelenet, ahol elnagyolt vonalakkal, de határozott mozdulatokkal rajzolta meg a művész a menekülő szarvasünőt, amely a szép rovás jegyek között szinte repül, mintha a betűk fűtengerré váltak volna. A magyar-székely írás betűiből többet felismerünk. Hasonlítgatásukról sokan írtak már táblázatokat.
A szétszórt rovásfeliratok egy-egy jelenet alatt csak rövid szövegek és O. DONNER finn írástörténész adta ki betűzésüket, sokszor még bizonytalan jelentésüket. Ezeket lassan sorra megoldják.
Ahol már a sziklás vidék elmarad, oda a főemberek sírjaira, emlékköveire kerültek ezek az állatos motívumok. Ilyen a Morosova melletti mitológiai állatfigurával díszített feliratos kő. Rátétes díszei azonnal a híres pazyryki leleteket idézik s folytatásai az Ordos-vidék szkita művészetének. Ez azt jelenti, hogy ez a művészet és vele az írás is délről vándorolt lassacskán északra, kikerülve a Góbi-sivatagot és Kerülen-folyótól az Orkhonig, az Ulan-Bátor környéki ősi hun sírokig mindenütt megtalálhatók, tehát állandó fejlődés mutatkozik rajtuk az egyszerűsödés, egyvonalúság művészete irányában.
A vágtató lova hátáról nyilazó és szarvas- gímet üldöző vadász sziklába karcolt éles képe szerepel a közel három méter magasban lévő, legfelső síkon s feje felett vízszintes, harántvonalú hasadás felett ott találjuk az egyik művész rovásjegyekkel írt nevét.
UJGUR ROVÁSÍRÁS EGY SUDZSI SÍRKÖVÖN
(RAMSTEDT nyomán: "Die Inschrift des Grabsteins am Suzdi" 1913-1918)
A finn tudósok sokat fáradoztak az ótörök és rokon írás-emlékek feltárásában, magyarázataiban. Így igen sokat köszönhetünk nekik, főleg azért, mert személyesen is részesei voltak többrendbéli expedícióknak Mongólia területére. Ezek közt a fáradhatatlan kutatók közt is előkelő helyet biztosított magának G. J. RAMSTEDT. Kétszer megjárta a Bajkál-tó vidékétől az Orhon-folyó forrásáig az utat s közben a rom-kolostorok régészeti anyagát is feldolgozta. Első útja 1900-ban zajlott le, nagyban gazdagítva az ottani kőrerótt emlékekkel a tudományos világot. Kilenc év múlva azonban még sikeresebb volt a vállalkozása. Erről az útjáról már fényképekkel és saját kézi rajzaival is sikerült korábbi eredményekhez újabbakat kapcsolnia. Egyik ilyen az Ar-Askatu-hegység egyik völgyében a Sudzsi-domb alatt talált ujgur-kori sírfelirat. Az ujgur népkultúrája azonos volt a keleti türkökével. Ezt bizonyítja a sudzsi sírfelirat is. A "tamga-jel" elsőrangúan látszik a kő felső részén, a szöveg kezdete előtt. S a tartalma is azonoshangú az orkhoni és jenyisszei sírfelírásokkal. Az elhunyt első személyben mondja el magáról élete sikereit, családi állapotát, gyermekeinek szóló intelmeit...
Szavak átírása:
Szövegfordítás:
JAGLAKÁR UJGUR FELIRATA
"Az ujgurok földjén, én JAGLAKÁR kagán-atya, csak jövevény vagyok. Egy kirgiz harcos fia vagyok én, BUJLA-KUTLUG-JARGÁN vagyok én, híres messze elterjedt napkeltétől napnyugtáig ért az országom. Gazdag és vagyonos voltam én. Tíz nagy sátoromat, méneseim számtalanságát is megemlítem, melynek nem volt száma. Öcséim heten, fiam hárman, leányaim hárman voltak és vannak. Fiaimat megházasítottam. Lányaimat hozomány nélköl adtam férjhez. Tanítómnak száz embert ajándékoztam és egy lakósátort. Lányaim gyermekeit, fiaim gyermekeit még láthattam. Most már másvilágra költöztem. Fiam! Légy első a férfiak közt és cselekedj tanítóm tanácsai szerint. Tiszteljed a kagánt! Legidősebb fiam hadba vonult. Őt nem láttam többé... gyermekei...
A TALAS-VÖLGY (TURKESZTÁN) SÍRFELIRATAI.
H. J. HEIKEL 1918-ban megjelent munkájában, "Altertümer aus dem Tale des Talas in Turkesztan" címmel, közölt többek közt öt sírkövei, ő-török feliratokkal. A sírkövek szövegei jellegzetesek a szeretteinek neveit emlegető halott szájából hangzanak el. A feliratok tartalma mellett azonban egy jellegzetes írástörténeti jelenség is feltűnik: az "a" betűnek mint szóválasztójelnek az alkalmazása. NÉMETHY GYULA ezt a jelenséget több ó-török nyelvész és íráskutatóra hivatkozva igen jelentősnek tartja.
Miután az öt sírfelirat igen szépen kibetűzhető, sorra közöljük az alábbiakban.
Fordítása:
1. - Egyre - másra elerőtlenedve, nem aludva eltávoztam
2. - Éltem kora hat év és az én atyám...
3. - Az ő öccsei KARA BARS és OGUL BARS
4. - Én...
Az írástörténeti jelenségek mellett ez a sírfelirat törökös hagyományokban, mint a KUNOS I. által közölt ozmán-török népdal mutatja, a halál "elszáradással" érkezik:
eridim kamys oldum,
bir sevdaja dus oldum,
bu sevdanyn udzundan
juva tutmaz kus oldum.
Szabad fordításban:
Elszáradtam, mint a nádszál
Szerelemtűzben elenyésztem
Szerelemtűz vége most
Hogy fészke veszett madár vagyok.
Ez a "szerelmi dal" azonban kísértetiesen egybecseng a ma is ismert "temetőbe kísérő énekkel" magyar népünk ajkán:
Kiszáradt a testem, mint fűszál,
Elszállt fészkéből lelkem, mint madár...
Fordítása:
1. - OTUZ OgLAN JAJVESZÉKELÉSE RÉSZVÉTKELTŐ, Majom-év tizenhat
1.[2.] - Nevem KARA CSURA. Tavaszunkra ráhullott a hó.
3. - ..........
4. - KARA CSURA hátaslova fakó. Tavaszunk szomorú.
5. - .......... elszakítottak nővéreitől
6. - Fiának neve KARA CSURA
7. - Fiának neve ..........
8. - ....... győzedelmeskedett...
NÉMETH GYULA a sírfelirat első sorában szereplő OTUZ OgLAN nevéhez megjegyzi, hogy nagy turkológusunk GOMBÓCZ ZOLTÁN alapos tanulmányában az "Árpádkori török személyneveinknek "-ben bőséges hasonlatokat sorol fel a számnevekkel összefüggő személynevekből, mint TOKUZ KHATUN, DOKUZ TIMUR, ALTY BARS, UCS KARA stb. Itt is ez az eset.
Említésreméltó még, hogy a 16 éves ifjú halott, KARA CSURA lovának a színe is meg van jelölve. A "fakó" előkelő családok, rangos nemzetségek lova volt. A felirat fájdalmat a természeti képek borongása mélyíti. De egyben idézi a mai magyarországi temetési búcsúztatóka hangulatát is, ahol a halott sorra búcsúzik szüleitől és testvéreitől.
Fordítása:
1. - Átvonulóban, vándorolva új hazát leltem
2. - EMICS szomorú özvegyként maradt vissza
3. - ASUg, CSURA BÉG fia
4. - ........ az ő fia.....
5. - ........
A szöveget NEMETH GYULA részletezi a szöveget s az első sort "haza" fogalmat fejtegetve megállapítja, hogy ez a hely jelenthet pihenőhelyet is, mert "ol'yt" ülőhelyet is jelent. A BÉG CSURA név egyébként Aleppo és Homs - Edessa - történetében egy nagyon jelentős, előkelő török tisztségviselő neveként is előfordul a IV. században. Ugyan ilyen nevet ismer a kínai történetírás is ME-CSOUE, a nagy török kagán személyében is. Az íráskutató szerint az ASUg név olvasható SUg, vagy OSUg formában is.
Ez a részlet az ó-török túlvilági hitében kifejezetten "uj haza" fogalmáról nyújt biztos hitet, amelyet a magyarázatok, mint "pihenő helyet" is tekintenek. Ez azt mutatja, hogy az ősi török népnél a földi életet csak "átmenetnek", "vándorlásnak" vette.
Fordítása:
1. - OTUZ OgLAN gyásza elsápasztó
2. - ... mint özvegy maradt egyedül
3.-4. ... egy hős volt s OgLAN CSUR sírva maradt vissza.
Így fordítja a betűzést NÉMETH, eltérőleg RADLOFF véleményétől, aki szerint az értelmes szöveg a következő lenne:
RADLOFF fordítása:
Miért gyászolsz, miért a síránkozás,
Hol vagy
Isten rendelése szerint hagyd el a síránkozást.
A magyar turkolőgus szerinti szöveg azonban MAHMUD-i KASgARI szójegyzéke az "ag" szócskát "arcszinváltozás", "elsápadás" értelemben használja, ami tehát a helyes fordítást NÉMETH professzor javára dönti el. RADLOFF szövege inkább talán a következő sírfelirat értelméhez áll közelebb. (Lásd alább!)
Fordítása;
1. - OgRAMIS asszony sír, legyetek hozzá részvéttel!
2. - ...... hogy a sírban levőt nyugton hagyjátok
3. - ...... a nyugvót ne zavarjátok. Ne hajoljatok föléje hangos síránkozással
kérlelve...
NEMETH professzor fenti fordítása újabb adatokat szolgáltat a törökös népek temetkezési szokásaihoz - amelyet a magyar néprajzban is megtalálunk - miszerint halottat "ébresztgetik" a hátramaradt rokonok, barátok síránkozásával.
TOLLAL ÍROTT TÜRK "ROVÁS"-EMLÉKEK
Sokáig erősen tartotta magát a tévhit, hogy a rovásjegyeket csak vésni, vágni, faragni vagy metszeni lehet. Alapanyagát az íráshordozó felületnek csak fában, kőben, fémben látták. Nem is csoda, hisz a reánkmaradt leletek ilyen írásokról valóban csak a természet korhasztó erőinek ellenálló, rothadást, szétmállást túlélő anyagok felületén nyújtottak. Fa és növényi rostokból készült porladó anyagra rótt vagy írt betűk csak egészen kiváltságos, rendszerint száraz talaj és éghajlat összjátékából maradhattak meg.
Éppen ezért szinte forradalmi jelentőségű az írástörténet terén - s itt mindig a rovásrendszerre gondolunk - az ótörök népek nádtollal írt emlékeinek felbukkanása. Úgy akarta a magyar sors, hogy magyar honfitárs legyen ezeknek az azóta szépszámmal előkerült emlékek első példányainak megtalálója STEIN AURÉL (1862-1943) személyében.
STEIN AURÉL életművéről, világhírtverő felfedezéseiről már sokan írtak. Nagy volt mint utazó, földrajzi és régészeti kutató. Büszkén vallotta magát mindig magyarnak, annak ellenére, hogy középiskolás kora óta külföldön élt, de az érettségit Hazánkban tette le és földmérnöki tudományát, mint tartalékos tiszt a Ludovika Akadémián szerezte, ahol kitűnő lovast is neveltek belőle. Mindkettőnek igen nagy hasznát vette többszörös expedícióin és sűrűn emlegeti írásaiban kiváló magyar mestereit. Állandó levelezésben állt a nagy magyar utazókkal, földrajzi kutatókkal, mint LÓCZY, DUKAI és TELEKI PÁL gróf.
Magyar állami ösztöndíjjal végezte alapvető indialógiai és iránisztikai tanulmányait a tübingi egyetemen, majd később a Cambridge és Oxford tudományos légkörében. Ismeretséget, barátságot kötött itt többek közt H. RAWLISON orientalista tudóssal. A britt kormány szolgálatában kinevezték az indiai Lahore Orientál College igazgatójává és ezzel óriási lehetőséget biztosítottak neki a keleti kutatások terén. Állandó szállása a Mohánd hegyen volt, a Szindh folyó völgye felett, ahonnét mint írja:
"Dolgozó asztalom mellől letekinthetek a Sindh völgyére és gyakran gondolok ilyenkor szegény Körösi Csoma Sándorra, aki 1822-23-ban háromszor tette meg az utat e völgyben Ladak és Kasmír között..."
1897-ben székfoglalót tartott az Akadémián. Tárgy az indiai fehér-hunok történelme volt és már akkor felhívta a figyelmet a hun-magyar rokonság kutatásának tudományos elkötelezettségére. Ekkor már a kalkuttai egyetem tanára volt. Igazi tevékenysége azonban a régészeti expedíciók vezetése volt. A mellékelt térkép mutatja hatalmas erőfeszítését e téren. Több, mint 80 ezer kilométert gyalogot, lovagolt ló, jak és teve háton. Mindjárt első expedícióján, 1900-1901-ben Khotán rommezeit kutatta fel és a Tun-Hung "Ezer Buda kolostorát" meglátogatva a barlangtemplomok egyikében 900 év óta odarejtett titkos levéltárat fedezett fel elfalazva. Kibontva a falakat mintegy 3000 irattekercset és 6000 okiratot talált. Második expedíciójának eredménye 182 láda kézirat, fára, bőrre és papírra irt, rótt írásemlék volt. Végig kutatva a Kínai Nagy Fal őrkapuit és a híres Selyem Út mentén fekvő város-romokat hihetetlen mennyiségben kerültek elő az eddig ismeretlen írások, amelyek eltűnt népektől maradtak itt. Egész különös jelentősége volt a STEIN AURÉL elindította un. "turfáni expedícióknak", amelyekben németek és angolok, majd amerikaiak is részt vettek. Sűrítve írja ezekről LIGETI professzor:
"Gyűltek, egyre gyűltek az idegen írások, könyvek és amikor végül seregszemlét tartottak a berlini tudósok a porlepte, szakadozott szövegek fölött, kiderült, hogy a turfáni expediciók kéziratai 24 különféle írással, 17 kihalt, részben ismeretlen nyelven íródtak..."
Turfán homokba temetett barlangkolostorai és sziklái nagyon sok emléket őriztek meg a tokhár, szogd és ótörök írásrendszerrel rögzített ősi szövegekből.
Ne feledjük el, hogy ezek az írások zömmel a K.u. V.- VII. századból valók, ami azt jelenti, hogy Kelet népeinek a kultúrája írásával is jóval megelőzte Nyugat népeiét. S a törökös népek, akikről az európai tudományos világ mindig szinte megvetéssel nyilatkozott - és sokszor még ma is nyilatkozik - szinte megengedhetetlennek tartotta ama tételt, hogy Ázsiából is jöhetett valamicske emelkedettebb kultúra s ha jött is annak a turáni népekhez semmi köze. A STEIN AURÉL és követőitől feltárt könyvek és apróbb írások ezt a balga véleményt lényegesen eloszlatták. Legalább is tárgyilagos tudománykutatók körében. Elég csak a Tun-Huang-i barlangkolostorok könyvtárából kiállítási gyűjtemény számára rendezett képcsoportra tekintenünk, ahol a legkülönbözőbb nyelvű és írásrendszerű emlékek közt a harmadik helyen egy külön önálló, rovásbetűkkel írt türkös könyv is szerepel. Tartalma ennek is összefüggésben van Belső Ázsia ősi hitvilágával.
A Turfán-vidéki és más eddig ismeretlen írásokat zömmel a manicheusok terjesztették el egész Belső Ázsiában. Így értek el a türkökhöz és ujgurokhoz is. Ez utóbbi két nép országában államvallássá is lett MANI hittana. Papjaik tudós emberek lévén, főleg az írástudományt fejlesztették. Az addig alig-alig ismert manicheusi vallási elvekről a rovásírásos könyvek tájékoztatták a vallástörténelmet. Nehéz lenne felsorolni ennek a jelentős vallás szentkönyveit, szentjei életrajzait, jámbor legendáit. Mint szemelvényt közlök egy érdekes részletet a rovásírásos betűkkel írt "Mágikus kristályok" c. töredékből. Érdekes ez a részlet a színes féldrágakövek és gyöngyök szimbolikájáról és varázsoló hatásáról, mert a magyarországi sírmellékletekben az avar és honfoglaló korban igen sokszor megtaláljuk ezeket a színes kristályokat, gyöngyöket. A kis töredék magyarázattal szolgál ezekre a leletekre. De lássuk a szöveget, melyet vágott nádtollal írtak.
Szövegfeloldás és fordítás:
Ó-TÖRÖK ROVÁSÍRÁSOS MANICHEUS VALLÁSÚ VIDÉKRŐL.
(A. von Le Coq és W. Radloff nyomán)
A turfáni ásatásoknak előbukkant szövegek rovásbetűivel azonos jegyekkel írt kis könyvlaptöredéket talált Prof. Grünwedel és Huth, amelyeknek a képét, betűzését és fordítását alább közöljük:
Fordítása:
1. - ... azt gondolom én, hogy mondta
2. - Ismét és másodszor is
3. - eladásra szánta: a férfi pedig
4. - száz aranypénzt becsületesen át-
5. - adta kezéből kiengedve és az
6. - új kézbe azt a leányt és
7. - elküldte neki...
Ez az olvasat és fordítás von Le Coq-tól ered, amelyet Radloff a következőképpen módosított:
"Azt gondoltam - mondta, hogy őt (nőt) másodszor is eladom. De a férfi (vásárló) sajnált érte száz vert aranyat, tehát rásütötte (nyomta) tulajdonjegyét (tamga) és rabszolgái közé küldte őt..."
Fordítása:
1. - ez a szó egy hallgatónak
2. - nem egészen érthető (alkalmas)
3. - gondolom ... ő azt mondta
4. - az ő fejedelmének ...
5. - s ezért megkötözték mert ő (a fejedelem)
6. - kérdezte de a csillagzata
7. - erőtlenné lett ...
(Le Coq fordítása)
RADLOFF szövegezése szerint:
"E szavakat nem mondhatom el. Ura azonban megkötöztette őt erősen és követelte, hogy beszéljen. S mert csillagzata tehetetlenné tette, így kezdett beszélni ..."
A két igencsak különböző szöveg felett szenvedélyes vita folyt von Le Coq és Radloff közt. A rovásírásos szöveg egy lap két oldalán lévén, azt a benyomást nyerjük, hogy a két tudós az "első oldalt" és a "hátsó oldalt" rossz sorrendben olvasta a szöveget és az "Úr" (akit egyébként RADLOFF fejedelemnek is mond) elérte célját azzal, hogy foglyát felelős[s]égre vonva, megkötöztetve valóban beszédre bírta és ez a vallomás így kezdődött helyesen: "Azt gondoltam ..."
De túl a vitán jelentősnek tartjuk a szöveg ama adatát, amely a török "tamga", azaz "tulajdonjegy" rá volt égetve vagy tetoválva a rabszolgák karjára.