20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 március 24, csütörtök

NTK HS versei

Szerző: NTK Horváth Sándor

 

 

Vigasz
a kóser licitre

Aki itt leheveredett a bajban (?)
már mind mozdulatlan;

Tegnap rendőr szólt rám,
szeme, hangja: kutatott;
körülöttem sebesült,
nagy farkasok álltak,
harapni támadt kedvem ott.

Igazat oszt nekünk az idő;
minden élőt lekaszál,
kinek ajándék,
kinek ádáz a halál, -
mondják: szerencse fia,
aki itt szerelmes asszonyra talál.

Igazat oszt nekünk az idő,
sok szóval mondjátok hát,
nem eladó az élet, -
sem a föld, sem az ítélet!

Eljön majd a hajnal,
elhozza a halálszagú éjből
az elárult és megveretett,
56-os, vércsillagos holnapot.

 

 

Minden Halottaim

Fekszem az ágyon
az utolsó percben a szomszédomat elvitték csendben,
nézem a plafont meredten, - sebesülten,
valaki segítségért kiáltott, - jajgat szüntelen -
fordulni szeretnék - markolom a vasat,
emelem bénult testemet - lélegzetem elakad -
hörög a szomszéd -
dünnyög egy másik és énekel,
mint szélütött kakas derül a hamis hangokon
a felbolydult kórterem.

Fekszem az ágyon –
nyirkos pára száll le homlokomra, útra kelek –
űz-hajt egy gondolat -
mint egy lázbeteg kisgyerek rohanok át a városon,
horpadt útjain botladozom, - fekete madarak
rebbennek fel – egy mozgólépcső, egy terasz,
egy koldus énekel, micsoda panasz?
Egy kávéházi ajtó mellé ülök csendesen, -
iszom a hideg sört a novemberi szürke ég alatt, -
szeles itt fent,
de valahol lánctalpak csikorognak fémesen.

Kékes lidérc száll felém,
egy szürke fal mellett lépdelek, -
emeletek -
feltekintve, két emlékkőtábla néz le rám,
egyszerű, fekete betűkkel, sorakoznak a nevek,
" elestek - március idusán -
a másikra téved tekintetem, " meghaltak 956-ban"
...s alul lyukas nemzetiszín szalagokkal...
poros babérkoszorú rezeg, szakadtan.

Elmerengek, mint hívő az oltárképen,
melyik a való, melyik az igaz? Ki halt meg itt és miért?
Serceg a kanóc - A gyertyáról csepeg a viasz.
Ez már a vég...
Felülök az ágyban,
majd egyedül, botladozva,
a zsíros falba kapaszkodom, sima a felület,
lassan mégis, mégis előre megyek.

Azért sem halok meg! - kiáltom magamnak,
- azt várhatjátok!
- még éveken át, visszaaraszolok a kórterembe,
s tovább lépeget velem az embertelen jelen:
remeg a város, zokog a nép, s a járókelők Istenért kiáltanak,
nincs segítség?
Távoli villanás, utána dörej, széllökés tépi a fákat,
elönt a harag, s a félelem.
Ruszkik haza - kiáltják mellettem szüntelen,
és hörögnek a sebesültek.
Elsüvölt közöttünk a Sátán,- elszabadult, mint emberfarkasok
üvöltenek a rohanó rémek, vérfolyó közelít felém
az utca közepén,
egy rőt-vörös medve-mészáros, szőrös arcán szörnyszáját kinyitja fogcsikorgatva, félek!
Bekapni, harapni készül, - elrohannék előle haza,
de lehúz a járdaszegély vércsíkos szalagja
s míg előbbre jutnék keservesen, lihegve dörög (mászik utánam csikorogva) egy tank,
mint valami óriás páncélos bogár - de felrobban agyamban a hang... baang-bang!
Most újra látom...nincs kegyelem!

Gyanútlan, mint egy szörnyű álom...a mozivásznon...
mint farkascsordák esnek egymásnak az emberek. Süvít a rakéta,
s megöl egy gyermeket, felégeti a kiomlott vért
az utcakövén, az emberek szíve
üszkös cafattá szakad. Vasmadarak szállnak felettem
és hull fejemre a bomba, a salak!
Szétmállik testem, felszáll szakadozva, hullahegyek égnek hekatomba.
Libanonban Csontvári cédrusai alatt,
látom: karhatalom zárja el előttem az utat,
és ütnek a gumibotok, sápadt bőröm szakad... szememet eltalálta a gumilövedék,
vízágyú dönt le a lábamról és elsodor az utcaszemét.

A karhatalom, - tovahalad, s én az utca kövén
élettelenül fekszem a vérben, mint egy sárba hullott
rozsdás falevél... tél kap fel
és tovarángat az októberi szél

Tűz roham nyargal cikázva.
Megégek s forró füst száll fel belőlem.
Végül a messzi ködpólyákon át, hallom
Az idő gépek halkan duruzsolnak
halottaim égnek szívem alig-alig neszez
Kioltották csendben,
kioltották a csillagokat...a hitet...
átszakadt a fal, elszállt a kéklő messzeség,
elszállt, zengő robajjal.
Látom : már nincs felettem a Hold pici fénye,
kimászik a partra egy beteg, arca csupa heg,
kezében sebtapasz, csipesz –
vár reám a vértenger fövenyén hogy elkérje...
átvérzett életét a vég.

Napfény karcolja a kórterem ablakát...
Megvirradt, felébredhetek.

 

 

Életfogytig a seholban

Minden nap új kihívás!
Járszalagra vesz mammon-
Nincs kezdete, se vége maffia hatalom.
És megront az embertelen entitás.
Amit látsz laokoón-haláltánc.

A polip karjaiban,
Semmi sem végleges,
Elpusztul minden: élet- szépség, becsület.
Hit nélkül az út végéhez érve, nincs tovább,-
Életfogytig halálra szán téged
A kamuflágos, kamatpántos pénzvilág.

Lehetsz kretén, vagy piromán,
Amit elismer a korszellem:
Sikerrel, pénzzel éred el.
Isten helyére lépve -
Bűn és hatalom mindent egybeprésel...

 

Így szül mesét a pénz
Gilgames 47-48

Mami anyánk, teremts Orbáncból embert!
A Föld és Ég között, kit mammon ihlett,
Mami parancsra várva trónra lépdelt.

„Egy hazát kell előbb eladni érte,
Ti hét, hatalmas, kufár istenasszony:
Nyomor teremtők, hív a véres alkony."

És ömlött a vér Jehova kék egén –
A vér a földre hullt, sarából este
Ötlött formát, a kufár-ember teste -

S Jahve szólt: midőn a Nap az égre hág,
Ébredjen Intrika és kamatláb –
Köszöntsön Éden hajnalt a Kóhn dagály!

Rothchild a bőség vízét onnan issza,
Már dollár hegyet számol mammon bankja -
Pénzt szült a pénz, – csak ennyi Orbánc titka.

 

Lopd és vidd: sáskajárás

Sáska birtok lesz az ország,
Kóser pénzen konfiskálják, -
Pályáztatták, dobra verik -
Ki szólni mer? Megcsapatják,
Nimród fiak gyermekeit.

Már a hitünk sem a régi,
Hisz Jehova lett a mérce, -
A szabadkőműves érme -
Nimródot is bele értve?
Kirabol a föld vigéce.

Dübörög a föld maffia,
Ámul-bámul Nimród fia –
A föld? Mint repülő szőnyeg?
Nézzétek! Minő galiba?!
Mutyi szántja a mezőket –

Volt, s nincs többé Magyarország!
Már 30 ezüstér eladták
Finnugrista gyökerei -
A sok, kettős-állam-pógár -
Hollókosztos pillérei...

Kóser birtok lett az ország
Júdáspénzen konfiskálták,
Pályáztatták, dobra verik -
Ki szólhat itt? Megtapsolják,
„A lopd és vidd" embereit –

és végül Einstein levele, amit nem idéznek a világ urai, íme:
Einstein megrendítő levele kislányához –
A Jeruzsálemi Héber Egyetem birtokában levő Albert
Einstein Archívum körülbelül 55.000 dokumentumot tartalmaz, melynek teljes egészéről – emellett a szerzői jogról és képének használatáról – Einstein végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az egyetem tulajdonába bocsájtja. 2012 márciusában az egyetem bejelentette, hogy az archívum teljes egészét digitalizálták és online elérhetővé tették mindenki számára – írja a Charon Institute honlapja.

A gyűjtemény tartalmazza több személyes jegyzetét, kutatási eredményeit, szerelmes leveleit, és általa soha nem látott lányának, Lieserlnek írt leveleit is. Az 1901-ben született Lieserl teljes neve és későbbi sorsa homályos, egyesek szerint korán meghalt, mások szerint pedig, rokonai nevelték.

A levél:
"Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.

Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.

Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.

Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg.
A szeretet Isten és Isten a szeretet.

Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.

A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az E=mc2 helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.

Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni...

Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.

Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.

Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.

Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.

Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!"

Édesapád; Albert Einstein.

 

 

Finnugor mákony
a Ti hitetek a lélek erején nyugodjék... (Pál 1. lev. Kor.)

Finnugor mákony* a kormány pártelv:
Lényéből eltűnt a jóakarat –
Körülötte körülmetélt falak –
Ahány nap, annyi föld-mutyi tüntet.
Gazdagságot, sikereket kerget,
Gőg, hatalom, nagyravágyás foglya,
A szerzés lidérce fojtogatja,
Sok Saul vásárol ú földeket.

Szenved és kapkodja fejét a nép,
Vad ellentmondás tépi életét,
Már nem érti az igazság szavát,
Nemzetellenes és kufár eszmék
Csúfolják és szégyenítik nevét:
Antiszemita – harsog rá a vád.

Megj. *A Habsburg gyarmatosítás eszköze volt az osztrák Budenz és Hunsdorfer által kiötlött finnugor származástan, amelyet az MTA hirdet ma is, annak ellenére, hogy a finnek törölték a tananyagból, és a világ tudományossága már szemétdombra dobta. Ergo, ez szellemi alávetettségünk eszköze usrael számára. Mindazonáltal jelzés ez, hogy aki ezt vallja? Ő az ellenségünk, - de van eszközünk: a hazaszeretet, amely a miénk.

Megérted, hogy nem egy harcot kell megvívni,
Nem háborút kell megnyerni,
Nem fegyverviselési engedélyt kell szerezni,
És egyetlen ujjunkat sem kell megemelni,
A legtöbb ember csodálkozik, hogyan tud egyetlen személy változást hozni,

Azt kérdezik, ha mindez olyan egyszerű, és ezek az információk rendelkezésre állnak, akkor miért nem győzte már le valaki a félelmeiket, és miért nem változtatta meg a világot, mindenki más számára?

A legnehezebb és legcsodálatosabb találós kérdés az életünkben.
Saját valóságunk csak saját-magunkat érinti.
Kíváncsiságod vitt rá, hogy megszerezd ezeket az információkat, amit saját életedben, egy nagyon is meghatározott célra felhasználhatsz.
Kezded most már látni, miért olyan a világ amilyen? Nézz körül és mondd el, mit látsz?
Háborút, szegénységet, gyűlöletet, ....stb
Az illumináti tudja ezt, és alacsony rezgésszintet sugároz ránk., hogy irányítható rabszolgák legyünk. Megoszt bennünket.
Ébredjetek fel és kezdjétek egymást szeretni! Szeretet a kulcs!
A szeretet mindent megold!
Amikor szeretetben élsz, magasabb rezgésben tartod a DNS-edet., a tudatosságodat. A félelem, gyűlölet miatt van csak 20 dns kód aktiválva bennünk. A 64 helyett.

 

Kétharmad

A kis kanászt az emberek akarták,
Így szállt fejükre cion kötelesség -
Jelentkezett az új, globál tanítás -
Badar hazugság szülte elme-vesztés.

Vakít a törvény, ingerelve kergét,
Míg süt reá a vádak csonka Holdja,
Ha érzi vesztét, hajtja cselszövetség:
Rothaszt az ész, hisz bűn az érdek zsoldja.

A nép, egymástól, így rabol ma eszmét,
Bűn lovagja köt nyakába pántlikát,
Elmét ápolgat így az ötletesség,
Körülmetélt Hon, a Nemzetárulás.

Anyám, mért szakad ma szét az Ég s a Föld?
Mert a zsidó pajzs most Júdás testet ölt?

 

A helytartó
33. fokú szabadkőműves

Jaj a népnek, ha néki hatalmat ad?
Nagy bajában, ő lesz majd az áldozat -
Hamis intrika mérgezi a sorsát, -
Népről szónokol és pusztul az ország!

Jaj a népnek, mert kit szívébe fogad,
Maga a nemzet-rontás, a kárhozat.
Haynau stigmáját hordja homlokán,
Meztelen a sehonnai sarlatán!

Petőfit már „Háromszor megtagadta"
Mikor csontjait temetetlen hagyta,
Szabadkőműves mákony tagadja itt,
Szabadságunk költőjének hamvait.

Mohó siserahad ül felettünk tort,
És ez a stróman vizezi fel a bort.
Ám egyszer volt csak Budán kutyavásár,
Hol vakok között áruló a kormány.

Elég volt, dobjuk ki a rossz cselédet,
Ki ételünkbe csepegtetett mérget,
Jaj annak, ki Júdásának ad bizalmat!
Jaj a népnek kit árulás igazgat!

Ajánlás
Hát szemétre vele, kívül tágasabb!

 

 Balaton-Szárszó 2015 False Flag
A találkozó mottója az „Erre! Merre?"
Heller Ágnes: Hamis zászló alatt

Ágnes asszony hazáról prédikál –
Azt mondja, üzlet helyett fogjunk össze,
Nem kell már itt vezér, ki úr felette?
Légy hazafi: kettős állampolgár!
Feledi, itt volt a jó alkalom –
Petőfit temettük, a nép dalnokát,
Ám tegnap, szó sem hagyta el ajakát,
Hol együtt érző volt a fájdalom.
Íme, ez az utolsó szalmaszál,
Kőből kell élő vizet fakasztani,
Vagy exodus jő, s oly ítélet, ami
Elsöpör minden úrhatnám cselédet
(Íme a soron kívüli ajánlás:)
Szüless újjá és hagyd az intrikát!
S lábad előtt hever a kufár mennyország -

*
Halld ó Israel!
Megismeri különös
Arcod a világ:

Bennszülöttek vádolnak,
Gázába zárt páriák.

*
2015.ben Petőfi újratemetése miatti hozzászólásaim és verseim miatt már kitiltottak a canadahun.com lapról, így most már könnyű szívvel örülhetek a mai nap szenzációjának Kassai Lajos lovasíjász sikerének.
A levélben szereplő valamennyi verset neki ajánlom nagy tisztelettel.

P.s. Erdélyi testvéreink témáival kezdtem az összeállítást, mert ők élnek most a legnehezebb körülmények között

Advent a Hargitán: https://www.youtube.com/watch?v=g72B8kg0xhA
videóvers

 

Üzenet testvéreimnek
https://www.youtube.com/watch?v=tlgX_98UWUA
Mottó:
Mit mondhat nekünk orosz, angol, francia,
Ha általuk lettünk a népek koldusa -

Mikor a pokol a földre leköltözött,
Gúny tárgya lettél a koldus népek között.

Szakadt bőrcafatra vertek ólmos bottal,
Bosszúért lihegve, vicsorító foggal -

Ötvenhatos rabként vörös poklok mélyén -
Megtagadva bérenc rabtartók szeszélyén -

Ahol minden hazafinak bitó volt a bére,
Gyilkolt a gyűlölet beteg szenvedélye -

Mementó voltál a világ szégyenére,
Mégsem kiáltottál igazságot kérve -

Ott, ahol erény a Trianoni gazság,
Ott, nincsen számodra, és nem lesz szabadság!

Magyarnak maradni, bármi legyen sorsod,
Ha hontalan életed könnyezve hordod -

Magyarnak maradni, ha támadnak orvul,
Ha sebzett szívedből a vér is kicsordul -

Magyarnak maradni, bölcsőtől a sírig,
Add meg Uram nékünk a Béke igéit.

E hazától távol, elhagyottan, árván,
Balsorsos tört végzet sötét éjszakáján,

Ha guruló arannyal kísért is a sátán,
Maradj meg magyarnak - magyar múltad árán!
Magyarnak maradni - ezer éves jussal!
Ország tolvajok közt, kínnal, könnyel, jajjal:

Felírjuk sebeink a lángoló égre,
És esküszünk pártus Istenünk sebére:

Magyarnak maradni, akkor is megérte,
Ha hűségünknek, most, koldusbot a bére -
Magyarnak maradni - isteni küldetés!
De ha áruló vagy, kísérjen megvetés.

Videó->

 

 

Erdő éji utazás

Dürrenmatt baljós alagútján
Elrepül minden állomás,
Betakar mindent sötét szárnnyal
Az erdő éji utazás.
Míg a zuhanás sír alattam,
Kint koppan és jajong a szél:
Elzsongítja már a lelkem
Lidérces, baljós lámpafény,
És szívem alvó sebeivel
Karjába zár az éj.
Hiába minden - sorsom mélyén,
Mindig a szabadulás hangját hallom:
Örökre válunk - kéretlen megvallom,
Vad gyönyörűség hajtja lelkem,
Ahogy elkattog a vonatom,
És szikráját szórja kedvem,
Vak, ablaktalan éjszakákon.

Vihart üvöltő fenyőerdők
Felkelnek és kifutnak elém, -
Jaj! milyen esendők!
Szelídek és mind az enyém.
Ott állnak sorban néma váddal:
Megvártunk, -
Téged örökké hazavártunk,
De már hiába tépem ablakom,
Az elátkozott vonaton,
Rabok vagyunk s elátkozottak.
Zúgó suhogó fenyves erdők
Felkelnek és menekülnek,
Már innen-onnan, sok-sok éve,
Fejszék jönnek s vademberek
Vasrudakkal menetelnek, -
És hull az erdők drága vére.
A szemvadászok tűzvész hoznak,
Gonosz tüzek fenyegetnek,
A határon túli, nagy irtásban
Őrt álló ősi fenyvesekben,
Fekete fáklyaként lobognak
A kormos égbe kapaszkodó,
Üszkös, karmos ágak.
Üvöltve zúgó fenyvesekben
Megrontott vizű emberek
Esőre várnak - megfeketedve
Kiszáradnak a kő erek -
Suhogó zengő fenyőerdők
térdelnek már, és énekelnek!
Csak tegnap volt? vagy sok-sok éve,
Hogy Ábelt megölte fivére?
S szent Anna csillogó vízére
Hamut szórt a gonosz idő?
(s az Író szemét ütés érte?)

Némán suhogó fenyves erdők
felkelnek és integetnek:
Soha el ne feledjetek!
Nézem a „nem-feledhetőt"
Az égbe nyúló üszkös hegytetőt,
A halálra-szánt temetőt,
És falvakat,
Hol irigy ész ront le falakat,
Hogy megrabolja a holtakat.
Elnézem a lassan gyógyuló szemet,
Nem számolom a sebeket,
Mit megőriz az emlékezet,
Csak tépem nem nyíló ablakom,
Hiába önt el fájdalom – fogadom!
Ami itt egyszer megesett,
A gyalázatra, nem vetek
Sohasem keresztet!
Fogadom: nincs Földi hatalom!
Mely megtöri hű akaratom!

Ha lerogyok, már fogoly vagyok,
S elátkozott.
Hozzátok száll ma dalom:
Hiába utazom rabvonaton?
Szabad vagyok!

 

Madaras Hargitán

A „törvény határán" jártunk,
s az Ívó patak partján megálltunk,
a jövő kezessé vált a szemedben,
ahogy kimondtad szelíden:
„Ne bízd a sorsunk másra!"

Elmúlt sok nap, s ennek is vége lesz ma,
nem láttuk, mikor elment a Posta.
„Nincs ma - mondtad -
Aki a jövőt elhozza,
Hargita leánya
magát könnyezve nem adja:
Lalla, Lalla,
kinek tükrét az élet összetörte,
ne hagyja, keresse, ragassza össze..."
csak ne beszélj, hisz' látszik rajtad,
ne bujkálj a könnyek határán,
és ne szomorkodj a Hargitán!
Ha nem érted, mi áll e sorok mögött,
hozzám sincs közöd,
de ha, bármily szelíd akarattal,
magad hozzá töröd,
ha készen állsz, hogy meglásd
mi áll a dolgok mögött?
már nyitva a szemed,
ha szíved megérett és lát?
olyan lesz, mint a megvilágosodás,
és kinyílik börtönöd.
Elmúlt sok nap, s mulasztok sokat,
elkövetek haszontalanságokat,
elmúlt sok év, és nincs remény,
a híreket a posta, csak keservesen,
remény helyett hozza, ha hozza?
Ott álltam újra lent az úton, s vártam,
hol álmaim nyugodtak, mint a kő,
se nappal, holddal fel nem keltek ők,
„A törvény régi útját" bejártam,
s nehéz szívvel indultam tovább.
Lelkemben égtek még a hű szavak,
szúrtak, fájtak, mint az „áldozati nap".
Oly magányos, szép hely ez,
körülveszik hullámzó fenyvesek,
hegyről-hegyre tör a kristályvíz patak,
s a felhő forma, hűséges hegyek
megérintik a lelkemet.
Szólítgattak, nyitogatták múltamat,
s míg a jövőn elmerengtem,
a hegy fölött rút felhők gyülekeztek,
de elkísérték utamat az emlékek,
és az erdő-éji, pásztor őrtüzek...

 

Nimrud népe

Nem semmiből jöttek Ők,
hatalmasan, mint az erdő,
mikor a névtelenből
követték népünk ősi Istenét:
elszakadoztak a hegyektől,
ahol súlyos a felhő,
megújult reménnyel,
napkeleti szelekből
töltekeztek élet ízekkel –
És az izzó szemű szittyaemberek,
erősebbek, (mint az erdőrengeteg)
elszántabbak lettek -
és a lelküket égető rőzsetüzek,
égig-nőttek, mint a pásztor őrtüzek.
Az erő volt a Jog,
s az élet? élet-halál konca volt,
mit Kard és gyors Nyíl elrabolt:
Törvény lett a szakadatlan harc,
s a mindenórás véres áldozat:
A változásban éltes' az maradt,
kit győzni tanít ösztön, s akarat.
Mikor az idő kapujához értek,
s tört kapuján beléptek:
már nem félték a holnapot, -
A Karapát-hazát keresték,
ahonnan a szkíták egykor útra keltek, -
Keresték a Nimródtól kapott anyaföldet –
hol ősapáink megszülettek.
Bár háborút jósoltak a táltosok,
és kísérték a múltat feldúlt otthonok -
összetörték a bizánci keresztet,
a választott vezért pajzsra emelték,
Árpádot éltették lelkesülten
és követték útján a Napot.
Ahol a Kárpátok gyűrt hegykoszorút
a Duna-Tisza köré: ott édes a víz,
és a fű kövér - megvették hát e tündérkertet,
mit fölajánlott a csábító végzet -
Nem tudták, hogy rossz álom,
ős viszály, pártütés és átok ül e tájon?
mely búvópatakként tör elő,
és mindent elemészt a gonosz erő?
Ötezer éve fizettet így kamattal uzsorát -
ajándékért rossz tréfát - s tesz igazságot az Idő.
Kelták, Róma, Hunok, Avarok
uralták, s tapodták e földet,
mivé lettek, hová tűntek?
Már nem tudják az évszázadok a Longobárdok
merre meneteltek...s mert az idő feledtet
lábuk nyoma újra zöld -
a kegyetlen büszke föld
a rómait ágyából kilökte -
eltörött végre élettükre -
így sújtott le rá, vad sorsa szikla ökle:
Porlik a bűnös, vére vízzé válik itt,
a hamis önmagára vall, ha gazdag is,
és a zsarnok ország tolvaj is -
Hol vannak már? labanc, török, orosz, tatár?
Ó Nagyuram! szép Földeden,
itt a Duna-Tisza tájon, a zsarnokra büntetés vár...
Labanc, török, orosz, tatár hol vannak már?
Porlik a bűnös, vére vízzé válik itt,
a hamis önmagára vall, ha gazdag is,
és elbukik mind, a mai ország-tolvaj is.

 

 

Történelmi lecke

Dermedt, fájó ujjainkkal
Ásunk, keresünk a múltban –
Kutatjuk ős igazságunk,
Ködbe vesző régi álmunk.

Lehullt, elporladt ezer év –
Mélyén, kövületben, a nép
Vastag törmeléke alatt,
Hófehér szobrok nyugszanak.
Csillagtalan éjbe zárva,
Csillag hull.a vén Dunába,
Budavár tornyai alatt,
Hófehér szobrok hullanak.
Megcsonkított, sápadt torzók,
Végzetes, győztes magyarok
Hullnak alá, mind a mélybe,
Drága kövek sírgödrébe.
Itt taszították a szirtről
Dunába Gellért püspököt,
„Fehér Ló" hungáriai,
Üldözött Máni fiai.
Levente, szélszabad, szittya
Puszták herceg ivadéka,
Róma keresztjét feledve,
Máni jussát követelte.
Fájó Augsburg emléke,
Meghasonlott hitélete,
Kupa-vezér csonka teste,
Népét, sértett becsülete,
Vata lázadt büszkeséggel
Mind bosszúra ingerelte,
És a bősz, tajtékos harag
Kremfeld ormáig kiáradt!

Később egyszer, s megint egyszer,
Kegyetlenül, ádáz szívvel
Meglakoltattuk magunkat,
Fölforgatva országunkat.
Nemzetvesztő árulások,
Elszánt szembefordulások,
Magszakító vétkek, átkok,
Pokolra szállt hazugságok
Bajnokai megszülettek,
Kéretlen is harcra keltek -
Volt mindig, aki talpra állt
Jóért, s bajnak is, egyaránt!
Nem a balsors, vagy az Isten,
Lech mezei szerencsétlen
Árulások ágyaztak meg
Temetőket, gyűlöletet!

Videón →

Az idő ítélete

Fogarastól Hargitáig

A havason,

száz láncfűrész éles körme alatt,

jajong az ősvadon –

Fáradt, megrabolt, erdei emberek

vágják a nyársakat,

irtják a csonkolt törzseket,

mit a baljós órán, az üvöltő orkán,

az éji delelőn, itt hagyott:

A táj halott –

 

Milyen lázas mezőkről?

Minő pokol tornácáról szabadult el

a féktelen szél,

mely itt tombolta ki erejét

és vágta tarlóra hét falu fenyvesét?

Ott, ahol ered: Desád, Ívó és Fenyéd,

a sok locsogó patak,

mind elhagyta kavicsos kőmedrét –

Amikor a csillagos Ég

lehunyta vigyázó szemét,

Kitört a vész –

Letépte a hegyek fenyves fövegét,

Morajlottak, majd üvöltöttek a hegyek,

mikor lecsapott a világvégi fergeteg,

törve-zúzva a roppant sziklák kőfejét,

tán száz évre megjelölte a helyet,

ahol egy őserdőt a földre fektetett –

A varsági fennsíkig –

Csiksomlyó, Tálasbérc kőhegyén,

sír a láncfűrész –

sikong, szisszen a szagos törmelék –

Hajnaltól napestig szekercék,

fejszék homlokán táncol a napsugár,

fények villannak, ha bókot int a Nap.

Kő kutas esztenák, majorházak udvarán,

némán bámulnak a madarak,

amikor a favágók szobrokat faragnak.

Ha beköszönt a Nyár –

Júliustól augusztusig, pityókás völgyek alján,

Bő vizű patakok partjain,

hideg kőlapok gyöngyözik a harmatot,

De a rengetegben, ahol a hétfalus erdőhatár

találkozik, ott fenn, a Hargita hátoldalán,

Az ősvadon mélyén,

hetekig viselősödik a kenyér,

amíg a pásztor, egy lakott helyig elér –

Vallatja a favágó is a tarisznyát,

talál-e még paprikát, hagymát,

otthoni szalonnát?

Az erdőfia –

Fából faragott királyfia, ha égre néz?

Mély lélegzetet vesz

és akkor is keresztet vet,

ha békésen telik a nap –

Bár nincs fején kalap,

s fából van az arca – nem haramia,

de szíve mélyén, azt tartja,

az erdei, székely ember

életét, nem védi semmi a rengetegben.

Ott, ahol délig is harmatos a rét,

még a nyár is őrzi a tél leheletét,

A hegytetőn valamiként közel az Ég,

mintha súgna is az Isten,

néhány bölcs Igét –

Ha favágó, vagy pásztor az ember?

A hegyen hetekig

asszony nélkül fekszik és kel,

Néha magában nagyon furcsákat gondol,

ha karácsonykor, behavazott utakon

megfagyott tetemekre lel –

 

Azt mondja –

Ez itt a fehér pokol és rajt’ a hó, halotti lepel –

Távol az otthon, hát csak a szeleknek énekel.

 

De tavasszal, ha zöldell a rét –

az áldott napsugár megdobogtatja szívét:

A Madaras Hargitán, ahol tán a madár se jár,

megérzi a szabadság ízét –

Néha meg-megáll az Ivó patak partján

és ha már nem bírja tovább,

beszökik Udvarhelyre egy éjszakára,

hiszen ott, egy, fehér asszony várja,

vagy tán egy, gyöngykedvű, székely leány –

Nem rég, még ilyen volt az élet,

és lesz is még, a Hargitán,

ha visszatérnek mind a fenyőrigók

és fészket raknak fenn a fán,

majd ha mókusok kergetőznek ott

s a tilinkó hangja messze száll,

hallgatjuk önfeledten a lelkes zenét,

talán a táj is kiheveri halálos sebét?

Újra fütyül a rigó, mesél a furulyaszó,

és suhog, egyre súg a száraz súgó,

visszhangozzák a fenyvesek,

megrontották villámsújtotta emberek,

szakadékba zuhant a megvadult ló,

lábát törte a sárga csikó,

áldozatra vár a Gyilkos tó –

 

Mítoszok mesélnek –

A székely, századokon át,

Csaba népeként védte a Hargitát –

túléltek együtt minden katasztrófát,

szívükben őriznek száz legendát –

Nem tudnak nélküle, élni se’, halni se már –

 

Őrizd meg magodnak

56-ról, 89-ról

 

Az időtől terhes karcsú hajókat

hajtja a szél napnyugatnak,

hajtja még a remény,

és a rakoncátlan, tiszta, déli szél,

a romlott gyümölcsöt termő, Éden felé.

De nem vár ott senki a parton, -

már rég nem kedves vendég az idegen.

 

Ki vermeli el a titkos lezüllést,

mely újra kikel a kertben, fövenyen?

Mammon?

Ő szórja közénk a viszály magvait,

keveri korpával a kását,

és veri magasra a gyűlölet lázát?

Ő tudja, milyen szemét tornyai

növekednek az öbölben,

S miért épülnek gátak a parton,

amikor a reménytelenség

néma hajói úsznak a ködben,

és nincs, aki befogadja őket?

Félnek közel, és távol is félnek,

(ahol csak gondtalan emberek élnek)

mert az álmok holt dagálya – a remény

és csalódás könny hulláma

már marja dús partjaikat.

Nézzetek keletre!

A halottak feltámadtak,

megváltó szavatokra várnak –

tízmillió jel a mezőben,

és százmillió –

ahol a zsíros barázda

fehér csontokat hány ki magából,

ahol mézet és meszet izzadnak

a tanúkövek – azt kérdezik:

Ugye nem vesztek el az évszázadok?

Ugye élnek még a földön emberek?

 

Igaz emberek!

ledöntöttétek a zsarnokot,

és nem ittatok a szabadság élő vizéből,

nem írták tele a költők

a tiszta lapokat a hajnal jó ízéről –

mondaná az egykori költő-óriás –

micsoda rendszerváltozás?

 

Akik beolvasztották a szobrokat,

és nem találtak helyükre illő másokat,

nem tettek mást, egyebet,

mint egykor az „égi gyermek”,

a nagy fáraó: II. Ramszesz,

aki kivésette a régi neveket,

és sajátjával örökíttette a dicső tetteket.

Vagy más időben, Róma őrült császára,

Aki a maga fejét cserélte ki egy éjszakán

a standard szobrok talapzatán.

 

Nem volt 89-ben egy sem,

aki joggal felkapaszkodhatott volna

azokra a talapzatokra,

aki most a remény és az igazság

szavait újra elmondja:

mindenetek meg lesz, még ma,

jólét, szabadság, gazdagság

öröme vár – ez a hiány!

Ez a hiány növeszt most üres traverzeket,

itt van a valóság – eljött felismerése,

a hiány, a nincs kiált az égre!

Leromboltátok a tegnapi bálványt,

és hogy ne maradjon üres az állvány,

most helyére állítjátok Mammont,

akiben már rég mindenki csalódott:

Mindenetek meglesz, mindenetek lesz…

Majd holnap – hajtogatja egy elakadt

őrült gramofon – a tegnapi csoda-

váró a földre zuhant, az égen,

álmok helyett fantomokat kutat,

de a délibáb helyén a pőre

valóság csatangol: ég a tarló,

szalma lángol, holokauszt

könny futamokat kerget a szél,

élet hová mehetnél?

amikor az ablakon minden nap

bekopog a hívatlan vendég,

amikor a gyomor mélyén

szűköl a puszta lét, új szavakat

tanít a mélyszegény, magyar közösség.

 

Ahogy megszólalok,

megfagynak számban a szavak –

ólmosak – és nem jó az ok, mégis igaz,

fogva tartanak a téli démonok.

Visszahúzódik, didereg a lelkem,

szakadó paplana: hó! Istenem!

Te tudod, nem ilyen életre szegődtem,

és látom már, úgy végzem, ahogy kezdtem.

 

Ahogy megszülettem,

száz gyermekkori emlék

forog velem, mint a mókuskerék,

kapaszkodom beléd,

elhagyott gyermek életem,

ölelj magadhoz és ne engedd,

hogy kinyíljon bennem,

könnyesen szomorú énekem.

 

De nem szól már a dal,

csak a harangütés kong a hóesésben

és felveri szívemet az éjben,

a csendes, téli zendülés.

 

Ha lett volna több, jó esélyem?

talán üstökös, vagy Göncölszekér

is lehettem, lettem volna én…

nem ilyen hunyorgó, megfagyott csillag,

mely bukdácsol az égbolt peremén,

és hiába jég és hó: mégis elég.

Hiába kérdtem tőletek,

mosolytalan mammon istenek:

Ki mondja meg? mire jó a harc, a harag?

s ha kaland? miért szomorú az élet?

miért fenyeget az utolsó ítélet?

és kiért szól a lélekharang?

Hamis a Törvény, az élet silány,

törmelék, maszkabál –

A tolvaj – rendőrért kiabál,

a trükk, oly régi, mint a világ –

az egyik becsapja a másikát!

A Hyde parkban napestig agitál

egy megélhetési forradalmár –

Kihasználnak, játszanak veled,

púpos lelkű akarnokok…

Ember, hát legalább azt ne feledd!

ami a szívedben fogant,

a lelked üdvét, a sorsodat,

garasokért, az uzsorásnak, el ne add!

 


 

 

Mit rejt a múlt?
In memoriam KAF: Erdélyi töredék

Mint a régi freskók ősi templomok falán,
Lappangva mészben, leomló törmelékben,
Tanúink a Hold, a Nap, még minket áldanak,
Ha glóriásan fényük néha feldereng.
Kővé vált mosolyban és mészben arcaink,
Mintha stigma volna, néz reánk a foltja,
Idegen tájon porlik múltunk csonka tornya -
Csak Isten tudja, kiért sír a szél harangja.

Bánát, Lőcse, Arad népek sorskohója,
A székely, megtűrt vendégmunkás ma Ó-Budán,
Ám betölti mérlegét a csillagóra,
Ha felteszi Szentkoronánkat Nimród király -
Táncol a nemzet, ünnepről szól a nóta,
És új élet születik a Székely Hargitán

 

Ne feledd!
In memoriam Körösi Csoma Sándor

Ez a nyelv – a magyar igazság:
Megtalált haza és szabadság!

Ne féltsd, egy gyöngyödet a nyelvet!
Akárki bírta: magyarrá lett.
Rejtsd a szívedbe anyanyelved
És a testvéri, székely népet!

Hej! Így végződjék minden ünnep,
Ami csak szép volt, még szebbé lesz.

 

 Üzenet a sorsnak
(In memoriam Szabó Dezső)

Lopják a kedvemet
lopják a szavakat
lopják a fényemet
háttér nagyhatalmak -

Gazul kiforgatnak
földemből hazámból
házamból imámból:
Nimrútnak csúfolnak -

Szesszel joggal droggal
mindenütt becsapnak
sanda aljas trükkel
garasért eladnak -

Most már szolgálni kell
száz és ezer jajjal
fogat csikorgatván
mindenféle bajjal?

Fiai a Napnak
árvái a sorsnak
minden ősi jussnak
székelynek magyarnak

Szabad szkíták népe
a Kárpátok alatt:
ne légy ellensége
magyar a magyarnak!

https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/1488545bc60f9724?projector=1

Nimród Szent Koronája

Szent kartusod köt már sokezer éve
Hű magyarjaidhoz ékes talizmán.
Hiába tör éj, balsors nemzetünkre,
Nélküled, bitorló, nem lesz itt király.
Benned ég még az ősi hit visszfénye,
Mély titok zár körül, és száz legenda.
Mikor, hol készült szerencsénk edénye?
Hű-, glóriás vágyak attribútuma.
Ész, szív, virtus, képzelet, ős Napkelet
Költészete, szépsége jött el veled,
Bő örökséggel, turáni Szkytia.
Ahol megszületett szittya nemzeted,
S lettél Nimród magyarok híres fia,
Levédi, Magna-Hungária ura...
Atilla, Buda, Szent Arimátia
Szellemi delejét őrzi még a pánt...
Hát gyógyítsuk végre rontott Korpuszát!

 

Hargitai árnyak közt

Menjünk hát vissza a Székely Földre,
Ahol királyi pár volt Nap és Hold.
Ahol a Szépség és Erő lakott,
Pünkösdnek éltünk, mégis örökre.
Szívünkben is bilincseket törve,
Szemünkben sugárkéve lobogott,
Mégsem volt a világ addig boldog,
Míg lelküket félelem gyötörte.
Mánit kell keresni, ki elveszett!
De életet váltani nem lehet.
Már régen nem értjük, mit mond a Hold,
Bár, fejünk felett Nap ragyog, s égi
Csillagport szór reánk az éj, mégis,
A lélek árnyékvilágban bolyong.

 

Salakvirágok

Ártatlan, szűzi szíveinken,
De sok haragot gyújt az Isten, -
Komor, felsebzett, rút ajakkal,
Sírva csókolunk, csókolatlan.
Csonkán, tagadó, éji órán,
Értünk kékül a félhold árnya,
De hiába hív csókra, nászra -
Belehalunk az éjszakába.
Savanyú borral, asszony nélkül,
Mi nem élhetünk koldus sorban,
Nincseinkkel bilincsre békült,
Kocsma gőzös sikátorokban.
Éhes, lázadó szemeinkben,
Sok, nagy haragot gyújt az Isten,
Fogunk vacog e vad pokolban -
Salak virág nő szíveinken.

 

Reggeli üdvözlet

Kitárult tündöklőn a reggel -
beszéltem ezüst levelekkel,
varázslat hullott rám a csendben,
és egyszer csak átkarolt Isten,
Ünneppel várt rám – kegyelemmel,
én mégis könnybe lábadt szemmel
láttam, mint tükröződik bennem
jó és sok rossz - élet-terhem.
Óh Uram, Isten, - mondd meg nékem!
hol vagyok én e tündöklésben?
„A hitet nem kell megfejtened,
csak add a szíved, majd ő vezet:

Mind megtalál, ki engem keres,
Az út: türelem és szeretet."

 

Örökség

Sírkő vállam vasbilincsben,
életfogytig cipekedhet,
mint egy szobor Mindenszentek,
sírkő homlok, rajta álmok,
ezer éve nyöszörögnek -
Káin baltát fog a Múltra,
gúny és kacaj harcra csábít,
Ábel füstje csap az égre,
sírján moha, s fű csírázik -

Boldogasszony szülte őket,
négy visszhang szólt sírva érte,
Öreg Isten ne büntesd meg,
aki így szül csecsemőket -
Sírkő vállunk vasbilincsben,
vérünk sűrű – evesedhet,
mint egy, szomor, bukott isten:
sírkő homlok - rajta bélyeg,
S Káin szövi szemfedőnket.

 

Valamikor

Valamikor, egyek voltunk,
De szakított velünk a múltunk.

Kitéptünk egymásból magunkat,
Feledve reményt, jövőt és a múltat –

Magunk lettük a tiltott övezet,
Eltépve a gyökereket –

Már bezártuk magunkat örökre,
Csak nézünk lezáratlan pörökre –

Holdként haldoklik ki Nap volt,
A soha be nem gyógyuló sebfolt –

Élünk a holt város küszöbén,
Szívünkben tél -

Mi valamikor egyek voltunk,
De szakított velünk a sorsunk.

 

Ady lángok

Ma magasra csapnak
Szívemben az Ady lángok, -
Generálisa szerelemnek, bornak,
Éjféli világnak, áldomást iszom veletek
Haragos, tűz-szívű, székely betyárok.
Hajh Erdélyország Hargitája!
Híresen bús Magyarország
Legszebb koronája:
Csíksomlyó, Sepsi és Kovászna
Sok, kis, nefelejts faluja,
Ne feledje el soha:
Az ezer évet, a sok-sok, fényes napot,
Amíg a magyar itt, övéi közt lakhatott.

Költő! Míg nem jöttél (?)
Itt sírni sem tudtak szépen, -
Nem nyílott rózsa, szegfű, s margarét sem
A kopár, szikes vidéken.
Költő! Te tudod - a havasok tövében,
Ha meghasad is bolond szívünk,
Bánatba mi sosem esünk.

Ma, magasra csapnak irgalmatlan
Szívemben a lázak - e hagymázas,
Nyúlós éjszakában, értetek,
Ha kell, pokolra szállok -
Bennszülött, utolsó betyárok -
Hozzátok kiáltok!
Ha megszakad is bolond szívünk?
A hétágú, sánta ördög
Itt ne parancsolgasson nekünk!
Mert kétségbe mi sosem esünk,
S nem hajtjuk többé, idegen igába fejünk!

 

Rosszkedvünk tele

Látod? Nehéz bilincs a keserűség –
A lucskos fagyban minden halott -
Szilánkokra hasadozott az ég,
Ijedten bezárulnak az ablakok.
Fölénk magasodik a Tél -
Gyertyásan csilingelnek a jégcsapok,
Üveget vág a jeges, böjti szél,
Otthonért sírnak a hajléktalanok.

Havas fák közt repül a szánunk,
Jégbilincsek koppannak a havon,
Kicsúfolt álmok haldokolnak,
Európa közepén álmodik a nyomor.

Nehéz bilincs a keserűség:
A dolog-házban minden rabot
Robot-alázatra tanít az ég –
Hazudni tanítanak a csillagok.

Tolvajok közt ellopott jövőnk sírdogál,
Szaturnusz tombol elvakultan,
Mélyben a pokol tornáca vár,
Látod így élünk mi kifosztva árván -
Hazátlan-gyalázva ős Budán.

 

 Ember voltam

Ember voltam és szikla
emberben szikra voltam:
fényben a felhő, esőben az ég,
sólyom-lelkem tékozoltam?

Szivárvány vágy körül ölelt a fény,
nincs emlékezetem -
ember voltam és szikla meredély:
zuhanó hang kérlelt az életért!

Ember voltam szakadatlan -
hamu alján tűz maradtam -
égő parázs szűz magammal,
bárki voltam égtem máglyán, -
elkárhozottan semmiért.

 

Teremtő Atyánk

Adj nekünk szemet,
hogy felismerjük Jézust,
Karacsúny fiát!

Adj nekünk szívet,
hogy ma befogadjuk Őt
és szeretetét!

Adj erőt, élő lelket,
hogy a nyomodban járjunk,
az éjszakában -

*

A Szer törvénye
Az Igazság Tanítója

Nézz fel és nevess!
Az aggódás körülnéz,
Kiutat keres.

De a Hit szeret
Isten követ az Egyben,
Hogy ember lehess.

és a ráadás Ádvent a Hargitán videovers:
https://www.youtube.com/watch?v=g72B8kg0xhA

 

STIGMÁK
A leláncolt Szentkoron Petőfi temetésén

Szabadkő-hímes MTA,
Habsburg hiób a neved!
Seolbani Orál Boáz
Szemétdombján a helyed.

Petőfi állt újra közénk,
Hogy igazságot tegyen.
Szelleme fáklyaként lobog,
Fent, a Szabadság hegyen.

Kossuth helyén ül vak Sámson,
Szólítjuk, de nem válaszol.
Miért, kit? és akkor mi van?
Gyanút szül minden szobor.

Nyakunkon a bitang horda,
Labancok új labanca –
Júdáscsókos esküszegő!
Bizalmunkat bitorolja.

Hétszáz ezer magyar ifjú
Vándorolt napnyugatra,
Lassan kiürül az ország,
Ráment mind bankkamatra.

Villás nyelvű kutyaütő
Hatra-vakra Intrikál.
Trianoni csillagőrző
Ármányt szó nyár éjszakán -

Akasztófák árnyékában
Osztják Jézus köpenyét -
Holt gyalázók söpredéke
Elhazudja tetemét -

Légy átkozott heted ízig,
Körülmetél kór apád,
Petőfi sírja falából,
Kinyúl érted egy ország!

Nincsen bosszú, s nincs bocsánat,
Hulljon rád minden átkod!
Jákin stigma, Cion bánat
Leplezte csalárdságod –

Coda:
De időd most törött korsó -
Nimródé vagy, aki látott!
Elvisz a szél, befed a hó,
Sehonnai bitang vádlott.

 

Óda Petőfi Sándor temetésére
2015. júl. 17.

Lelkemben zendülés, harangszó
És székely kürtök riadóznak,
Oltárnál megáldott szavakból,
Himnusz szól: Pro Patria Nosztra!

Szabadság: Petőfi reménye!
A legjobbak meghaltak érte,
De emberségük csillagfénye,
Fáklyát gyújt a szív ünnepére.

Távoli csillagként derengő,
Most visszatérő, égi fények,
Március vérfoltos egéről,
Visszahozzák régi reményed!

A jövő fátyolát szaggató,
Fényes, égen-járt, Hunyadi szél,
Mesél Erdélyről, igazságról –
Új honfoglalásra ösztökél!

Hazát! Hol szüretkor bor dalol -
Asszonyok, édes mosolyáért,
Kacagás kél a hegyoldalon –
Ahol az élet? – ember játék.

Hol, bölcsőt ringat a szerelem
És a szép, hajnali szabadság
Hagyja, hogy megértés szülessen:
Ott legyen szabad – édes hazánk!

NTK Horváth Sándor Kaposvár, 2015.

 

ISTENÍTÉLET
(Káin szindróma)

A sötétség, tolvaj, torokmetsző éjkirálya
Káoszt szül és különbséget
Hajt a körülmetélt jajvilágba -
Akaratlan vall démoni önmagáról,
Örökölt árnyak miatt nem alhat -
Pálcát tör, és ítéletet mond –
Esett emberen szerez diadalmat -
Keresztre küldi Isten fiát,
Ám feloldozza önmagát, mondván,
Érte áldozta életét Jézus-király
A fakereszten,
Mikor szándékát kileste Júdás mester,
Az utolsó vacsorán -
És lőn: önnön magával is meghasad,
És felköti magát egy fára –
Az olajfák alatt -
Amint követi őt stigma árnya,
Ábel testvérének gyilkossága –
Amerre jár, azóta is a Föld gyalázza -
Istene előtt, mindörökre már,
Az ellopott
Szkíta Urusólyma csillag
Nergál nyomában halad és halált arat
A palesztinok véres földjén, és többé nem szabadulhat -
Káin, gyilkos örököse marad.

Akit vártak
A római ügynök

Júdás testvére, Saulus, Júdának
Papja volt, de stallumát feladta,
Próféták ivadéka, akit vártak,
Páli szívében a talmud mantra.

Tudta, sorsát Jahwe már megírta,
Kinccsel és könnyel veri őt az Isten,
Vérében volt őseinek kínja -
Hisz' ő sem volt embernek bűntelen.

Arany, bor, nő, hatalom, mind-mind kevés,
Zsarolta őt az önzés és az ész,
Merész edénye volt, sok büszke vágynak,
Saul-Messiás, kit oly rég várnak -

Jézus kenyerén hirdette magát,
S megszületett a zsiresztény tanítás.

 

Engesztelő

Karácsonyi lelkünk fénye
Megőrzi a reménységet -
Otthont teremt Szűzanyának,
És az ember békéjének -
Parancsot hoz a látomás:
Engeszteljük ki Máriát:
Natália kápolnája:
Hozzon békét a világba.

Hív a világ Királynője –
Jöjjetek magyar emberek,
Megszenteli a Te neved,
Szent-Anna engesztelője.
Árad az ég adománya,
Tornyot emel, úgymint régen,
Összefogunk mindahányan,
A Jézusi küldetésben.

Áldást mondunk most értetek,
Őrt álló magyar szellemek -
Kérjük együtt Istenanyát:
Küldje hozzánk Jézus Királyt.
Hódolat a kereszt-fának,
Szóljon most a hálaének -
Magyarok Nagyasszonyának,
A világ királynőjének -

Szép szemünkben könnyek égnek:
Ne botorkálj szégyen-szemre,
Magyar turul, szállj az égre,
Légy a napfény, világbéke!
Aki drágább, az a legszebb,
Szárnyalj angyal: fényrajongó
Napnak hívnak, Pálos-szentnek?
Üdvözlégy Te örök-való!

Áradj el az életemben,
Mint megszentelt életerő,
Mint csillagfény vágya bennem,
Kiolthatatlan szomjam ő.
Ezüstöz a csillag fénye,
Tőle ékesebb a templom,
Elrejtett ég kristály lénye,
Szentkoronás Boldogasszony –

Hogy fejezzem ki szavakban?
Romolhatatlan szerelem:
Örökké hű: láthatatlan,
Vigyázó, büszke sólyom-szem!
Ki legdrágább? Ő a legszebb,
Az ég, a hely, oly ragyogó,
Szűz Máriának a szentek:
Magyarsága helyén-való.

S ha közel lesz baljós óránk,
Szót emel Szűz Anyánk értünk –
Megmenekülhet a világ,
Megtisztul majd magyar népünk.
S áll a Szent-szűz kápolnája,
Fent a Szent Anna réten,
Csodálja majd, aki látja -
Nem lesz párja Földön, s Égen.

Ki legdrágább? Ő a legszebb,
Szent-koronánk oly ragyogó,
Nagyasszonyunknak a nemzet:
Szíve-lelke hozzá méltó.


Kaposvár, 2015.újév

 

Itt állok előtted Uram Atyám,

Azt kérdem, mi történt velünk?
Talán már századokon át,
Hamisan prófétáltak a nevedben, és égtek a máglyák!
Népeket áldoztak a halálnak roppant óriások,
Titkos társaságok,

Valóságos, sátáni tervek veteménye –
Trianon, Hirosima! Stigmás halálgyárak ölelése

Nyomán - elértünk végre az atomhalál küszöbére!
Mindez csak azért, mert Jézust nem mentetted meg,
És győzött a szövetség népe:
Így lett világ ura, a hazugságok atyja –

Lucifer Júdás testvérisége.
Nem mentetted meg a pártus, galileai Tanítót,
Bár megtehetted volna, hisz rád bízta életét -
Aki meghasonlott, amikor látta az árulás üszkét –

Keresztelő János megcsonkított testét –
Tálcán vitték fejét Salome udvarába,
Heródest hétfátyoltánc készítette föl a bakugrásra,
És véres ember-áldozatban horgadt fel a vágya,

Íme! Ez volt az ára egy szűzi éjszakára:
Ami a bűn világát lobbantotta lángra –
A „hazugság atyja" templomában.
Mindent tudva-látva, szánva,
Mondd Uram, van-e oly Atya, aki elhagyja gyermekét?
És nem pusztul vele bánatában?
Apropó, Jut eszembe,

Hogy született József-ács története?
Végig ráng vele valami sötét titok árnya -
Jézus élete volt a stigma, a Jel,
És ama baljós emlék örökké él a szívekbe zárva –
Hogy harmadnapon feltámadt és felment a mennyekbe –
És ott ül az Atyja jobbja felől, - azóta szeretet híján –
Rád gondol minden, mostoha gyermek-zigóta árván -
Az égen felhőket kutat egyedül, zokogva, némán,
És nem tudja, hogy csak Egy-út vezet hozzád -
A szeretet szűk ösvényén, időtlen időkön át –
Ezen felül minden merő posztulátum,
És a neve P.S. Saul-Pál képmutatás –

Egy pap átvedlése és arcátlan vétke?
A pusztulás szellemi végterméke,
Gyilkos fegyver Lucifer kezében -
Minden hiába!

Megszületett a fekete pápa – halál virága –
Hány farizeus alak lopakodik nyomában a mába?
És nem jön isteni gondviselés a világba!
Minő jel lehetne a szeretet bizonyossága
Gyermekeidnek egy életen át,
De igen és nem között ugye nincsen semmi,
Ami tetszene Neked Mindenható Atyám –
A langyosat kiköpi az Isten, így tanítják -

Így jelölik ki az utat, a hamisak,
Tűzpróba és Istenítélet,
Próbájára szorítják az igazat?

A szeretet égisze alatt -
Hiszen az élet nem ad bizonyosságot a hithez,
A világ nem fogadja be a békét, csak az ihlet, - a vétket,
Hol a messiás, akivel új világ ébred? Mily' groteszk csúfság Jób meghasonlott álma?

Isten fogadása?
A hit-hű próba vallomása: farizeás álca -
Ám hiába keresztezik platóni paradoxonok utam,
Az egy-utat választom Hozzád Uram.
Hogy meglássam fény-arcodat az út végén,
Ahol szíved pitvarában fogannak, a székely szentek,
Akiknek nem hal meg a szíve-lelke,
Mert őrzik a teremtés egeit, a tettek -
Mert minden nap köszöntenek Téged,

A szeretet Nimrud gyermekei, -
A Nap kapujában Áldást kérve –
S amikor felzúg a hajnali fényorgona kékje:
Szíveiken átsüt a felhők korona éke, a Béke, -
Amikor kondul az öreg harang az erdélyi tájban,

Békét, életet, és hódolatot hirdet Néked, a világban.
Mindenhez közel, már árad a lelkem,
Lágy hegedű énekel a szélben,
És megérint otthonod, a végtelen szellem -

Most mégis csak dadogok, mert méltatlan vagyok Nagyuram,
Elakad a szavam, hiszen ismered valómat:
Melyet a balsors kalapált merésszé, hogy színedet lássam -
Bocsásd meg Nagyuram, hogy hozzád intéztem szavam,
Mit útszélén magam szedegettem sötét sikátorokban -

Amit tudok, csak az ihlet fuvoláján játszva, mondhatom el,
Ha elhagy a szellem?
Nem hagyok örökséget,
Ha nem áldod meg ezt az órát -
A pünkösdi ódát, és néhány, verses-strófát -
Vissza az ős gyökerekhez - ahol eleink hazát teremtettek.

Int az Idő már, hull a java, sava-borsa a szónak.
Így soha még nem múlott el az emberi szép,
Fajtalan hidra emészti erőnk, férgek közt rothad a lét!
Világhatalomra törne a pénz, mert semmi nem elég!
Már minden egész: töredék! Eltörték az élet gerincét!
Minden talmi, söpredék -
Szívünk akár egy húsdarab, zakatol,
A dal, meztelen vágy, pőre önzésen sarabol,

De a szív
Még emlékezik az imára,
Ahogyan köszöntötte a gyermek szüleit reggel –
És betegségből szabadulván
Az Úrnak ajánlotta életét az ember.

Századokon át
Hulltak a mélybe a le nem írható vétkek –
Öklüket rázták a megtévedt nemzedékek –
Métely rágja szívüket, - a dogmák,
Fekete mágia, rontás, bank-kamat, hamispénz
Feledteti a búcsújáró, ünnepi misét -
Átélhető dolgainkat kilúgozza az érdek -
Nincs, ami pótolná őket,

Részvét helyett bábszínház az élet -

Ész és jellem nélküli test, amivé vedlünk,
Férgek közti túlélők vagyunk – félünk -
Orwelli tervek mesterei szívják a vérünk –
Szétroncsolt népeket kreál a titkos gépezet,
A pusztulás sikátoraiba vezet,
Nyomor, bűn és árulás, -

Kísérleti farm lett a szapora világ,

Hol tébolyult egó tenyészete nő –
Szemben a félelmes denaturált jövő
Apokalipszise fenyeget, és mögötted sző,

Teremtő Atyám, tengernyi intrikát
A háttér hatalom, -
Az isten nélküli, sátán-földje birodalom,
Ahol média gőg klóónozza a rabszolgaságot,

Ami nem ember, és nem állat, csak degenerált
Amorf zárlat, hibrid-párlat
Gerjeszti a szolga vágyat, -

Íme a végzet, amit Nostradamus írt a falra:
Ember, embernek lesz farkasa,
Oly háború jön,
Mely megoszt családot, népeket –
És elsodorja az emberiséget,
Hiába fél, eljön, és öl a vasököl,
Rákos pusztulást hoz tűz-, és vízözön,
Gyermeket és asszonyt öl a sátán,
A Föld szégyene lesz az elfajzott emberfia,
Emberhúst eszik tébolyában élete alján,
Amikor vérgőzben Isten helyén, sántán,

Tombol a haramia -
A téboly felszámolja önmagát!
Fuss, menekülj Testvér,
Mondj értünk egy imát!

Farkasok közt sikolt agyunk,
Szívünk, akár a nyelv is
A fogunk közt, vérzik, szakad,
De mégis, mégis, talán a megtisztult ember

Az úr dicsérete marad.
Az óra közel, a Föld már alig élhető hely!
Nem tartogatja magát az idő,

- Nem szól közbe, változni kell!
Nincs haladék, zakatol a szív, dübörög a vád,
Dadogna a nyelv is, jaj-veszélyt mormol a száj!
A jövő segítségért kiált,

- Kimentené magát?
Könyörögve mondana imát?
Ám senki sem várja tétlen már a csodát,
Az ember önnön kezével döfi szíven magát,
Tudja, irgalom Istene nélkül nincs tovább -

Az igen és a nem között, őrlődik az ember,
Kié legyen a Föld?
Hallgat az Isten – szerelemmel
Nem lehet eldöntetlen:

Az utolsó ítélet: atomhalál –
És elpusztul minden,
A végső csatán -
És lőn, az igen, igen és a nem, nem,
De akkorra már minden pokolra száll,
Vagy fent lesz a mennyekben –
Isten trónusán,
Így múlik el a világ a haláltusán -
És a teremtés dicső gyermeke –
Isten tanúja és emlékezete:
A jelen és jövő közti idő tűfokán
Megszűnik hirtelen... a halál soron -
Mert az ész helyére az okosság lépett,
Mi nem volt elég a túléléshez:
Lásd a mellékelt, stigmás, groteszk donor-okot!

 

Adventi várakozás
Áldott legyen aki az Úr nevében jön.

Mit kerestek jóemberek?
A karácsony itt van köztetek –
A Tér közepén vár a Templom -
Ajtaja most is sarkig tárva, szinte hallom,
Így szól a Harang: jöjjön el mind, aki árva –
Térj be Vándor, csak egy halk imára -
Lépjünk be reggel, vagy esthajnalon,
Várhatunk együtt a betlehemi Jézuskára.

Oh karácsony, hű szeretet -
Csillognak a gyermekszemek:
Kondul a harang, szól az ének –
Áldás a magyarok Istenének.

Az öregek keresztet vetnek:
Elpusztít a hamis lélek,
Bolygó árny a Hold kísértet -
A harangok szinte hívnak, integetnek
Nagaszaki gyermek kezek –
Bomba tűzben, lángviharban
Ölelnének, – segítsetek!
Visszatért az istenérzés,
Emléke a fájó múltnak,
Nem puszta szó a megidézés,
Érzés nélkül élt sok éven át,
De megindult már a rosszra pácolt,
Sokkra majmolt, újvilági ifjúság -
Vártuk egyre karácsony csillagát,
És most ELJÖTT végre -
Szent Karácsony ünnepére –
Gyújtsunk gyertyát,
Mondjunk áldást,
Énekel az egész világ –
Aki gyengéd, rózsaszívű, gyermeki lény,
Barátja lesz az éjféli fény,
Mert a hun-csillag ma táncra kel-
Boldogan énekel minden ember.

Táncol a Hold, a Föld – s az ég:
Megtörik az önzés szellemét -
De csitt...
Égig érnek a sóhajok,
A bánatok hulláma csapkod,
Szomorú napokon – Elaggott
Betegek tördelik kezeiket, most,
Annak is örülnek, ha egyetlen új alkalom:
Égi jele tárja az elgyötört világot,
Szomjas szemeik elé –
Jöjj el Jézus-király a pünkösdi vigasszal,
Mely előtte jár, éjjel, és nappal,
Mint szelíd őz, és a húsvéti bárány -
Aki parti füzek alján oltaná szomját –
Akit kín vallat, és bűnbakká tesz a világ,
Ahol árt még a hazugság -
A Júdás kárhozat -
Ki neveli fel a remény sólymait holnap,
Ha korhad a test és elvetél a lélek?
Ha vérvirág nyílik a szív koszorúiban – oh élet!
Feledhetjük-e a keresztfát?
Az utolsó vacsorát?
Ki vigasztalhat meg más?
Mint akit gyertyafénnyel vár a világ -
Aki megbocsátást hoz a születés
Betlehemi-ünnepére,
Mely a szeretet és igazság fényessége -
Aki maga az út és az örök élet.

 

Adás hiba: 2x Jónak lenni jó!
Nietzsche parafrázis

A Föld képernyő zöld halála,
Ma átkozódó, jóság álca –
Éjjel jött el a világ vége,
Kihunyt lelkeink kristály fénye.
A sikoltozó, téli szélben,
Ne vigyél Uram kísértésbe!
Vaktükröd szúr sok-ezer éve -
A félelem igézetében -
Sír-kacag a rombolni kész Uránusz?
Megkapaszkodik perzselt egeken –
Amíg elég minden érthetetlen,
Majd visszatér a lélek én urához –

Megromoltak igék, hitek, s a lélek:
Javíthatatlan hajóroncs az élet -

Lovak vágtatnak a tűzviharban,
Felszikrázó hajukból vastűz lobog,
Apokalipszis szánt a földeken,
Paták tépik sebeit – a Föld zokog.
Büszkén rohanunk agyhalálon át -
Lélektelen, fehér emberek –
Elköltözött Isten, s a magánytól,
A Föld gyermeke nagyon beteg.
Akit rendelt, bukott-angyal sírja vár,
Mit nekünk csillagéj, és örök homály?
Zúgjad üdvözülten dühöngő imád!
Jó ember, kerüld a pártos intrikát!

Fény-hazád háza, a nagy-messzi ég:
Ne tűrd a bosszú és részvét örökét!

Kaposvár, 2014. ezüst vasárnap

 

Nimród gyermeke

Lásd, szemedben őr a szégyen,
Ne botorkálj szégyen-szemre,
Szkíták sólyma, szállj az égre,
Légy a napfény, világ éke!

Aki drágább, az a legszebb,
Szárnyalj turul: fényrajongó,
Napnak hívnak vagy csak szentnek;
Üdvözlégy Te örök-való!

Áradj el az életemben,
Mint ambrózia, levegő,
Mint csillaglét vágya bennem,
Kiolthatatlan szomjam ő.

Örök-friss az illatpára,
Tőle édesebb a templom,
Elrejtett ég igazsága,
Imádságos Boldogasszony –

Hogy fejezzem ki szavakban?
Romolhatatlan szerelem,
Örökké hű: láthatatlan,
Vigyázó, büszke sólyom-szem!

Ki legdrágább, ő a legszebb,
A fény, a szó, oly ragyogó,
Nimród apánknak a gyermek:
Csaba szeme: öröm való!

 

A magyar legenda
THOMAS DYLAN EMLÉKÉRE

A hegy mögött, a hídon át,
Csak jött, csak jött az ég alól,
Valaki tudta, valaki várja
A csodaszarvast valahol:
Őrzi dajkátlan álmok pőre őre,
Hajolna pompás hajadonnal, hajnalonta,
Tündérkerti, erdő-elvi, szép leánnyal
Matyó mintás legelőre –

Dalolva menne,
Esküszegő keresztelőre -
Szól az ima mennydörögve –
Halleluja, hallé lu-jah!
Ám hörögve is hiába tiltják már a táncot:
Visszacsalnak labanc sáncot, emlék láncot
Körszakállas enyves ujjú múmiák:
Halleluja, halleluja! Máglya lángot!
Sisteregve, lobog-lobog a szűzi láng,
De a Szer etet és él mindörökre -
Így éghet el az intrikus világ –
Hallelúja – int a fáma:
Feszítsd fel a lárma fára,
Nimród szülte Hargitát –
Bosszú árnyat húz a pápa,
Kereszttel irtott Hunniára -
Írását, múltját tűzre szánva,
Mákonyt szór a napvilágra, Sándor pápa -
Megéget könyvet, tudóst, költő népet,
Kereszt kergeti tűzhalálba,
A kisjézusi BOLDOGASSZONY üdvösséget.
Ám a tűz nem éget meg,
Háromszéki székelységet -
Mert a magja, parazsas láng:

A hegy mögül, a bércen át,
Csak jön, csak jön az ég alól -
Valaki tudja, valaki várja
Alkonyi estén és hajnalon -
Valaki látta? Dobban a szív, és zakatol -
Százados, hosszú éjen át,
Várjuk Esthajnal csillagát,
Csaba népét, Nimród fiát -
Ismerik mind a legendák:
Nagy-Boldog-asszony-BABBA-Máriát -

A Kárpát haza Szentkirályát, hun Atillát,
Ezer éve minden magyar hazavárja valahol,
Aki eljön majd egy, Csíksomlyói, megváltó napon,
A kéksugaras, ezüstfehér, Szíriuszi csillagon.

Szittyák, Magyarok! Nincs más dolgotok,
Teljesítsétek be az ősi jóslatot –
Karacsuny vár, túl a messzi partokon -
Neveljétek fel, és röptessétek ifjú sólymotok!

NTK Horváth Sándor, Kaposvár, december 13.

 

Gnosztikus kör-tükör

A teljes, nem teremtett énem
Vándorútra indult –
Megkeresni vétkem,
Mi végre lettem én szittya-hun?
Kerestem-kutattam az Istent -
Hol teremt világot?
A Föld fölé Napot?
És a hatnapos munka után –
Paradox eredmény -
Vásárnapi szegényt és gazdagot –

Irdatlan agyhomályba értem,
És pentaton csak szólt az ének,
Körös-körül rokoni népek -
Mind Fia Hunornak -Magyarnak –
FEHÉR LÓ Turának, Irának,
Kárpát medencének –

Minő ellentmondás?
Szólt a hang: Jin és Jang!
Nem azonos Istennel a fény -
Lucifer a fél elem jele –
Isten rossz hasonlatának,
Rosszabbik éj fele - démona,
Míg világbíró hun Atilla,
Nimródi Öreg-isten fia,
Ős-napúr királyi ostora –
Sár-csillag, sugárzó magúra
Ha lép, a Föld is reszket vele?
Csak ő tudja mindig egymaga,
Felfogni Isten fájó ragyogását -
Fészket rak a gyöngynek –
Erénye létnek, Teremtésnek
Az önismeret gyémánt kertje –
Az értelem hétfokú hangja,
A teremtő fuga akkordja–
Bezdevéd mágikus,
Nyolcágú, sár-arany csillaga,
Isten arc-azonos önképe,
Benne van igéje, mag lénye:
Tükör szelencéje, -

Benne és általa
Felragyog az ember dicsfénye:
Páros üdvössége,
A szerelem napja –
Az Istenhez nyíló csatorna:
Csak rajta valósul a remény
Végzete, temploma –
A Születés Boldog asszonya,
Ha megérik újra
Az ihlet beteljesedése:
A nem teremtett őslét csókja:
Az élet én-kezdete s vége -

NTK Horváth Sándor Kaposvár, 2014.

 

TRIANON EMLÉKÉRE
Akiért a harang szól

Ki halandó? Az Ég szavát ne költse -
Mint falomb nő, s hervad az emberfalka –
Nem érti, mi fonja ördögi körbe,
Miközben átdühöng az élet rajta -

Nincs semmi méltóbb, bármi tiszteletre,
Mintha gyermek szólna: Drága édesanyám -
Ám szebb példát ad a hűség szelleme,
Mely épít, s nem rombol a szülő hazán.

Nincs több vigasz, mint magyarnak maradni:
Balsorsos-kor ármányai fölött,
Mikor a poklok összefognak, halni
Mártíriumot, a nemzetek között.

Népek Jézusa szétdúlt Magyarország:
Érted szól ma minden, hű szívdobbanás!

NTK Horváth Sándor Kaposvár, 2014.

 

TARIHI ÜNGÜRÜZ
- Halhatatlanok ősök
A népek tengerében -

Ím a Mag folyó -
Hagyomány és nemzetség
Ős minősége.

Nimród s Ankisza
Ikerpár gyermekei:
Hunor és Magyar.

A vaskortól most
Nimród fiainak kell
Megszabadulni:

Elűzve rontást és bajt
A teremtés egéről.

 

SZEMES

A hülyeség ma
Emberi jog, így lesznek
Politikusok.

BÁL UTÁN

Harmadnapokon
Lúdbőrzik minden
Szeszmentes pohár –

ÉRETTSÉGI

Ha szorgalmas lesz?
A neveletlen buta:
Hülyévé érik.

TESZT

Csukd be a szemed!
Nézz magadba – s meglátod
A sötétséged.


Buzgó hívő-ivó

Sarki kocsmába
minden nap betér, esti
ájtatosságra.

A FELEDÉS HÁZA

A sarki ivó
Minden nap kinyit egy kis
Danászkodásra –

Tudd: elnyomatást
Humorral szétnyűni jobb,
Mint bele halni!

Kocsma a világ
arc-kifejezésünket
vetíti vissza."

Újjászületés

tegnap már voltam -
ma "VAGYOK AKI VAGYOK" -
holnap is leszek?

 

Ünnepi köszöntő
1956. okt. 23.

Lelkemben zendülés, harangszó
És fényes kürtök riadóznak,
Oltárnál megáldott szavakból,
Himnusz szól: Pro Patria Nosztra!

Szabadság: '56 reménye!
A legjobbak meghaltak érte,
De emberségük csillagfénye,
Fáklyát gyújt szívünk ünnepére.

Távoli csillagként derengő,
Most visszatérő, égi fények,
„Ötvenhat" vérfoltos egéről,
Visszahozzák régi reményed!

A jövő fátyolát szaggató,
Fényes, égen-járt, hunyadi szél,
Mesél erényről, igazságról –
Új honfoglalásra ösztökél!

Hazát! Hol szüretkor bor dalol -
Asszonyok, édes mosolyáért,
Kacagás kél a hegyoldalon –
Ahol az élet? – ember játék.

Hol, bölcsőt ringat a szerelem,
És a szép, hajnali szabadság
Hagyja, hogy megértés szülessen:
Ott legyen szabad – édes hazánk!

Videovers változat: https://www.youtube.com/watch?v=9hXs08g2ca8&index=55&list=UUYXLALqsJzjildkDHSNuOnw

 

Ügynök törvény

ki kell adni már haragunkat
hogy népünk újra ünnepeljen -
emlékeznek a megcsúfoltak
kit eladtak egy lopott eben -

a kufár zsoldosok nyomában
fekete jaj lapul a földön
jöttek kitépni szíveinket
hangjuk koppan a sírgödörből -

Nem zengünk nekik ostobán,
csupán a halálra volt joguk -
nem alkuszunk hóhérainkkal,
hisz emberségünkért harcolunk

Egy démon tombol elvakultan,
körben ügynökök csapata vár,
így élünk mi csontig kifosztva -
nemzetünk romjain – ős Budán.

Szennyes hazugság áradatban,
mind itt tolong - a sisera had:
mohó keze kincseket keres
hazánk lázbeteg teste alatt.

Ki kell már adni haragunkat,
visszaszerezve most a jogot,
mit Trianonnal bitorolnak
körülmetélt évszázadok -

 

Kalapács alatt a meseország
(Tiborc új panasza - 2004. december 5.)

Nem, nem a tehetetlen szomorúság,
Csak a harag csal könnyet ma szemembe,
Ha már szétszakadhat minden: ágra ág,
Hazugság rombol a tarlott szívekben.
Mondjátok meg! Hallgathat-e a költő?
Mikor ebek harmincadján az ország?
Látván, nem lesz elég egy emberöltő,
Feledni a rontást, a meghasonlást -
Koncért, vagyonért és hamis eszmékért
Hagyja cserben újra, testvér a testvért,
Bűnrészes mind, ki bűnben szerzi hasznát!
Elitek mérgezik a nemzet lelkét,
Vélt koldusként él, s fél itt az igazság -
Újra elárultak szép meseország.

 

A hazát meg kell váltani
(In memoriam: 2006. okt. 23.)

Lüktető éj, zuhan, egyre tovább,
Az ünnephez embervér tapad -
Torkon ragad a vad indulat -
Szitok tör falat haragomon át,
Érzem a pokol izzó parazsát,
Szívemben bűnvádak konganak -
Megsebez a tűztollú holnap,
Mert késve érkezett a szabadság,
Ami alamizsnáért kopogtat,
De nincsen, aki ajtót nyithat -
Jaj, körülmetélték a múltat,
Az élet vizei elapadtak,
Dögevők gyűlnek népem tetemén -
Boldogasszony kirabolt menhelyén.

 

A bárány bűne
(A forradalom után)

Hideg napok jöttek, börtön éjszakák,
A nép mégis az önkényre szavazott -
Majd eljöttek a vészterhes hajnalok
És megköpdösték a vérző Messiást.
Nagy Heródes és a kufár társaság
Partit adott sok, cinkos, jó barátnak –
Így adták tudtára a nagyvilágnak,
Keresztre küldte Júdás a Messiást.

De Húsvét után a nép élni akart -
Énekelt, rettegve az ébredéstől –
„Tanítsd meg nagy Isten túlélni a bajt,
És mentsd meg a Várost Nagypéntekétől!":
„Kiálts reánk, hogy ne feledjük Júdást,
A gyilkos tort, és a hazaárulást.„

 

 Magyar holokauszt
1849–1919–1956

Omló testek alá hullnak
szemek fényén nap cikázik
fosztogatnak mohó ujjak
puskacsőből vér virágzik

Virágillat orgonája
ömlik el a délutánra
ájult eső karikája
mossa arcát mindhiába

Ím a halott kiterítve –
vége! többé nem beszélhet
hideg költözik a tájra
költögetik ám hiába
Isten áldjon Jó barátom!
sötét gyász lebeg a fákon
itt fekszik mind kiterítve
az aradi tizenhárom

Kardlappal ver a diktatúra
nem csillapul a bosszú szomja
Magyar Isten ne hagyj magunkra!
hogy ne jussunk mind Habsburg zsoldra!

Omló testek alábuknak
szemek mélyén jaj csírázik
születnek hősök és halottak
a koponyákból fű virágzik

Isten veled Jó barátom!
néma gyász lebeg a tájon
itt fekszik a temetetlen
ezeréves magyar állam.

Trianonnal ver Európa
nem csillapul a bosszú szomja
Magyar Isten ne hagyj magunkra
hogy ne keljünk mind vándorútra!

Isten veled Jó barátom!
sötét gyász ül a határon
itt zokog a milliónyi
Trianoni 48/56-os Tizenhárom...

Video:https://www.youtube.com/watch?v=52EVKmRfssI&index=7&list=UUYXLALqsJzjildkDHSNuOnw

 

Atyák és fiúk

Ma, újra, fény sugárzik bennünk,
Itt az idő igazzá lenni,
Még él a sárkány, - csak vér árán
Tud a szabadság megszületni.
Homályosan is, tükör által
Oltalmaz, - ki magyar, benne él –
Nász nélküli Boldogasszony hív -
Fénye árad életünk egén!
Ne vacogj hát, ha hív a próba:
Zengjen a dal, lobogjon a láng,
Atyáink templomában fiúnk
Jézus arcával vár feloldozást.
Árpádhon, hősi köntösében
„Mária országa", vár reánk:
Szabadon szárnnyal sólyomszárnyon
S letépi az önkény fátyolát –
Csatába hív a székely lélek
Jézusé lesz majd az ítélet –
Megvívjuk Atilla városát –
Hargita zúg, s hoz feltámadást!

 

 
 

A Terror háza homlokára
In memoriam Mindszenty József

Imára, hitre születtem,
S most cellám mélyén hallgatok -
A vörös alkony visszaránt,
Tetemre hívnak csillagok –
Nem kell moszkvai hírharang,
Sem hamis próféták szava –
Többnél több mint giling-galang
A rab igazság fóruma –
Csak tiszta forrásból meríts!
És jól vigyázz, mert mérgezett
Itt minden hírhedett csoda –
Befonja létedet a pénz,
S megöl a mammon maffia.
Üveg-beton silók között
Vakít az ész sikátora,
És napra-nap kamatra nő
A holokauszt mámora –
Túl blődi Óperencián,
Ahol hatalmas úr a pénz:
Nyomorra vészt hoz Ábrahám,
S a bank-harács törvényeként
Megbélyegeznek semmiért!

https://www.youtube.com/watch?v=x5Yx23esA6M&list=UUYXLALqsJzjildkDHSNuOnw&index=61

Hozzászólás  

#2 Füle(s)kVándor 2014-12-06 15:38
Az erdő lezárva!
A levelek már régen lehullottak. A fák ágai között nagyon könnyen átjött már az "öszitéli" ködös világosság. Szokjuk, jön a tél..... De így.....A szépséges, nyugodt erdő romokban. Nem romokban, hanem haldoklásában. A fák többségének törzse megtörve, tövükben embermagasságban a letört, letarolt gally-hegyekkel.
Erre hogyan lehet felkészülni? Hogy lehet ezt kivédeni? Megóvni, megvédeni ettől a jeges kaszabolástól. Az apróra tört ágak alatt még ott fehérlik a felhalmozódott, most már csak jégdara. A hegy északi oldalában lévő részhez már el sem jutok. Kezdetben nem volt gond ez az átlépni, kikerülni, az útra dölt fák alatt átbújni vagy átmászni. De mikor már a sok egymásra dölt, fától nem lehetett tovább haladni és a látvány is lebénitott, visszafordultam. Pedig nem láttam még mindent, el akartam jutni bizonyos pontokig, ahol számomra oly kedves részek vannak, látni akartam, hogy ott mi történt. Nem, nem mehetek még haza, gyerünk a másik írányból.....Jól, egész jól haladok, lejebb már dolgoznak a fürészek,..... a kilátó felé lezárva,....a műút felől lezárva,......kiírás: " Az erdőben tartózkodni TILOS",....ebből az írányból is az északi rész járhatatlan. Itt is a "fatüskék", az egymást kereszbe-kasul tartó kidölt fák,..csak a sziklák, a sziklák vannak ugyanúgy sértetlenül a helyükön....nincs tovább, haza kell menni....
#1 Beküldte:Vakegér 2014-10-04 22:42
Beküldte: Vakegér
(Akiről már tudjuk, hogy nem vak, de mégis csak egy kisegér. Hangja erőtlen cincogás, agya oly piciny, mint egy mustármag.)
Hangulat? Hm......
.....futás,.... már megint hegynek fel. Nekem ez már nem megy! Holnaptól ezt a meredek szakaszt csak "séta üzemmódban" fogom leróni. (Sétálva a Himalájára is felmegyek :)). Mindig csak holnaptól, aztán majd egyszer elfogy az a "szusz". .....Na még kb. 145m és félúton vagyok. Ott van egy kis egyenes szakasz. Már látom!....... Ki az? Mi az?......... Egy lelkes "középkorú" :) (na egy kicsit idős'bb) férfiember egy hatalmas szikla darabot görget maga előtt. Itt lakhat az erdő szélén és biztos a sziklakertjébe "viszi". Nem mintha pont ez a "sziklácska" hiányozna a kertjébe, de önmagának akarja bizonyítani, hogy megy ez még neki, elégedett, finom, szerény kis mosollyal fordít egyet, még egyet és még egyet a kövön. Egy csöpp nekifeszülés és ......megy ez neki tényleg! Odaérve mellé, felemelem a mutatóujjamat és mutatok a hegyre: "A hegy, az marad! Ugye?" - kérdeztem tettetett szigorúsággal. Először bizalmatlanul és már-már ellenségesen felhúzta a szemöldökét, hogy: "Mit akar *EZ* itt nekem.....?", .......de aztán látszott a szemén, hogy vette a "lapot"és kedélyesen válaszolt: "Igen asszonyom, a hegy, az marad!", majd egy kis kajánsággal a hangjában, látva kifulladásom megkérdezte: "Nem baj? A hegy, az marad!"....... "Neeeem"-szusszantam egyet(de nem az "utolsót"). Na futás........

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.