Azt, hogy Jordanes már elferdített dolgokat láthattuk, dehogy ezt a fordító Kiss Magdolna is milyen szépen megteszi, nem gondolná az ember. A szöveg világos leírja, hogy Ostrogotha volt az, aki Erdélybe vezette a gótokat, és nem 290 körül, hanem 50 évvel korábban. Akik ott letelepedtek és a rokon nemzetűket, elűzték saját maguk mellől. Halála után Cniva uralkodott királyként legalább 21 esztendeig. Ez pedig igen erősen megegyezik az Üngürüsz történetében leírtakkal, miszerint Kattar vezetésével a hunok elfoglalják Erdel tartományt, és utána Kattar kán halála után, a hunok Atiluszt választják királyuknak, aki Tetrikusz tanácsadójával a római birodalom területeit megtámadja és meghódítja. Attilusz pedig 24 évig uralkodik királyként mielőtt meghalt. Ezen események hasonlósága igen erősen hatott arra a következtetésemre, hogy a gótok korai története azonos az Üngürüszben leírt hunok történetével. Ha ez az esemény Kr. u. 240-271 körüli időkben történhetett, akkor a KK szerint Attila halála után 100 évvel jönnek a magyarok, de mi történt valójában. 373 körül a gótok mozgolódni kezdtek és Alarich néven királyt választottak maguknak 387-ben. Ez az Alarich, aki Atiluszhoz (Attila) hasonlóan szintén a római birodalmat támadja (lásd Tóth Gyula könyvében), és a végén fiatalon Itália területén hal meg, azután testét a Busenta folyó medrébe temetik, miután a temetést végző szolgákat lenyilazzák.
Egyébként az is nagyon érdekes, hogy miért tartják Olaszországban Attilát Isten ostorának és a hunokat kutyafülű barbároknak, holott a krónikák szerint Attila nem dúlta fel Rómát, mert el sem jutott odáig. Itt emlegetik, hogy az akkori Leo pápa Attila elévonult kíséretével és szépen megegyeztek bizonyos aranyban fizetendő összegben, amiért is Attila eltekint a város ostromától. Ellenben Alarich, aki többször is kifosztotta Rómát és végig vonult Itálián, nem kapott ekkora negatív utóhangot.
Az Üngürüszben említett évszámok Atiluszra vonatkozva azonban kísértetiesen megegyeznek Alarich dátumaival, egy nagy különbség van a szövegek szerint, Üngürüsz története szerint Atilusz öreg emberként halt meg. Itt most nem konkrétan a 124 évre gondolok, míg Alarich viszonylag fiatalon 40-45 éves korában hal meg. Habár ha ezt a 124 évet alaposabban megnézzük, és tudjuk hogy a hun-magyar rovásírás számjegyei és a római számok hasonlóan épülnek fel (lásd majd a rovásírás betűinél), akkor levezethetünk egy megoldást. Az egy az I egy vonás, a kettő II két vonás, stb., a további számjegyek is hasonlóan épülnek fel, az öt, a tíz, az ötven, a száz, és az ezer, egy-egy jelnek felelnek meg, és ha ezután feltételezzük, hogy a másolások során a krónikákban ilyen-olyan hibák keletkezhettek, akkor egy olyan adat mint az ötven, tíz, tíz, egy, egy, egy, egy, azaz hetvennégy, egy másolási hibából lehet akár száz, tíz, tíz, egy, egy, egy, egy, azaz százhuszonnégy.
A római számoknál a százat jelző C és az ötvenet jelentő L, kis íráshibával már szintén hasonlóan nézhet ki, de ez mindenképpen csak elméleti okoskodás, ebből nem lehet konkrét bizonyítéko(ka)t gyártani. (De egy ötvenéves tapasztalt vezért, még lehet királynak választani, ha az uralkodásától a haláláig vett időt 24 évnek elfogadjuk.) Az internenet egyébként a következők találhatók Alarichról.
Wikipédia – I. Alarich nyugati gót király
A cikk szerint, 375 körül születhetett, Peuke szigetén, de már 7 éves korában egy csapat törzsi harcos élén állt, majd később a gótok királlyá választották bátorsága miatt.
(Kiss Magdolna az Alarichról szóló cikkében a születési dátumot már javítja 365-376-ig terjedő időszakra, és Alarich-ot is csak 395 koronáztatja meg.)
Nézzünk csak vissza a nyugati gót királyok családfájára, ott is a 387-es koronázási dátum szerepel, és még egy érdekes név, Alarich apja akit a családfa Badengaud-nak ír, aki 383-387-ig uralkodott. Ha jól emlékszünk a hun Attila apját, Bendegúznak is emlegeti néhány szerzőnk, meg Mundzuk is mondják. Alarich élete végét 410-re teszik a történelemkönyvek. (Atilusz az Üngürüsz szerint szintén 410-411-ben hal meg.) Ha a javított dátumot nézzük, akkor I. Alarich 45 évig élt. De lássunk csodát, van egy II. Alarich is, aki szintén Peuke szigetén született 460 körül, és elhunyt 507-ben, vagyis kb. 47 évig élt, durván száz évvel később.
Itt kezdtem azt érezni, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet, hogy az igazságot kibogozzam és átlássam a helyzetet. Sajnos reménytelenül megakadtam, hogy átlássam az Alarich(ok) és Attila közti hasonlóságok okát. Marad tehát az, hogy sajnos semmilyen formában nem tehetünk egyenlőség jelet sem Alarich és Attila, sem Decius és Macrinus, sem Ostrogotha és Kattar közé, mert lassan már egy biztos kiindulópont sem marad a történelemben, amire támaszkodhatnánk.
A Getica-ban szereplő hunok leírása egyébként Orosius (római történetíró) történetéből van átvéve a szakértők szerint, és egyértelműen eltorzítva ábrázol egy nomád lovas népet, amelyek igen erős ázsiai jellemzőkkel rendelkeznek. (Rövid lábuk, kerek fejük van, nem tudnak járni csak lovagolni, stb.) Vagyis olyanok a történetben, mint a magyar mondákban a kutyafejű tatárok, ahogy Dzsingisz és Batu kán népét, a mongolokat jellemezték.
Akkor most egy kis kitérő a történetünkből, M. Baigent – R.Leigh – H. Lincoln : Az abbé titka (Szent vér, szent grál) című könyvére.
A Meroving-dinasztia az egyik legerősebb germán népcsoport, a szikambriánusok, vagy közismertebb nevükön a frankok törzséből származó uralkodócsalád volt, akik az V-VII század között uralkodtak a mai Franciaország és Németország területeinek jelentős részén. Mikor kerülnek hatalomra a szikambrianus frankok? A 300-as évek végén, a 400-as évek elején, pont abban az időben amikor Alarich és gótjai, vagy Attila és hunjai a Rajna vonaláig meghódítják a németek által kézben tartott területeket. A legendák szerint Mérovée (Meroveus) két apától származó gyermek volt, akinek ereiben két különböző vér vegyült össze. A legenda utalhat egy olyan házasságra, ahol a leszármazás anyai ágon keresztül öröklődik, vagy jelképezheti két különböző származási vonal egyesítését. A Meroving királyok hosszú hajúak voltak (ez akkoriban a barbárok viselete volt a rómaiak szerint) valamint előszeretettel érdeklődtek a jóslások, varázslások iránt, valamint Noéig vezették vissza a származásukat, ugyanakkor az ősi trójaiak közvetlen leszármazottainak tekintették magukat. Több kortárs történész és író próbálkozott, hogy a Merovingok eredetét az ókori Görögország területén lévő Árkádiába helyezze, akik a kereszténység hajnalán észak felé vándoroltak a Duna mentén, majd felfelé a Rajnán, és végül a mai Németország és Franciaország határán telepedtek le. Itt nem kívánom az egész fejezetet ide másolni, de szól még a hunokról, a szikambriánusok bevándorlásáról Galliába, és még egy mondat a végéről, a Meroving királyok még a későbbi korokhoz viszonyítva is hatalmas mennyiségű aranykincset halmoztak fel. Mint köztudomású a hunok több helyről, várostól húztak évi adót aranyban, ami szintén hatalmas vagyon felhalmozását tette lehetővé. Utána foglalkozik még a Merovingok és a keresztény egyház, meg a pápa kapcsolataival, a közöttük köttetett szerződéssel, valamint hogyan vesztették el végül a királyságot.
Miért kellett a frankok királyait beleszőni a történetünkbe? Szerintem itt van az egyik bizonyító tényező a hunok-gótok történetében. Attila miután meghódította a Rajna menti területeket, egy ideig ott időzött és valószínűleg a behódoló törzsek vezetőinek leányaival ő vagy pár vezére házassági kapcsolatokra lépett. Ez hosszú távon is biztosíthatta, hogy az uralkodó réteg a hun és frank vagy germán törzsek főemberei közül kerül ki. Így alakulhatott ki a valódi gót uralkodói réteg, akik a hun vezérek leszármazottaiként, Attila halála után beleolvadtak az északi germán vagy gall francia népességbe. Nyilvánvaló, hogy Sicambriából való származás is a hunokra utal, meg az, hogy a 400-as évektől lehet követni a családfájukat, de ezt is bizonyítani kellene, amihez nincsenek meg a lehetőségek.
Folytassuk egy kicsit más témával, mivel ide tartozik, bár más jellegű, ez pedig az írás. Számunkra remélem köztudomású, hogy a hunok és a magyarok is ismerték az írást, és rovásírásuk, a korai betűírások egyike. Aki akarja ezzel foglalkozó könyveknek egész regimentjére akadhat, és hasznos is lenne egyet-kettőt alaposabban átnézni.
Miről is van itt szó? A hunok nem voltak olyan barbárok, mint amilyennek utólag lefestették őket, főleg ha az ecset a legyőzött, leigázott népek kezében volt. A germán törzsek viszont ilyen értelemben valóban barbárok voltak, mármint az írástudomány szemszögéből. Vegyük észre, hogy a legrégebbinek tartott rúnaírásos emlék is csak Kr.e. 200 körülire tehető (meg az is lehet, hogy tévesen határoztatott meg, vagy nem rúna, vagy nem 200 körüli) valami sisak, pár rákarcolt jellel (Friedrich Klára), de a rúnák elterjedésének idejét nagyjából a IV. századra teszik. Ezzel szemben a hun-magyar rovásírás biztosan több ezer éves múltra tekinthet vissza, és ha elolvassuk íráskutatóink műveinek valamelyikét, találkozhatunk azzal a megállapítással, hogy a rúnák minden betűje megtalálható rovásírásos emlékeinken, az egyedüli különbséggel, hogy a rúnák át vannak tükrözve, azaz nem jobbról balra írták őket, hanem fordítva, és persze a jelek hangzása is megváltozott. A jobbról balra írásnak egyébként csak a rováskor volt jelentősége, a papírhordozóra történő rögzítésnek nyilvánvalóan a balról jobbra haladás felel meg. De most vissza a gótokhoz, akik közül egy Ulfilas (Wulfila, élt 311 körül-382 vagy 383 között) nevű keresztény püspök, hittérítő, és aki tevékeny részt vállalt, a gótok kereszténységre térítésében. Fő művének tartják a gót betűs írás megalkotását, a germán rovásírásból a görög és latin abc elemeiből. Ezzel pedig oda akarok kilyukadni, hogy a hun-magyar eredetű rovásírás, hogyan alakult át, először germán-skandináv rovásírássá (rúna), utána pedig német eredetű gót írássá, amiben egyáltalán nem vagyok járatos. Ezért szükségesnek tartanám, ha ezeket az információkat szélesebb körben is vizsgálni kezdenék, s ha netán valami igazsága van, akkor az kiderülne. Vagy mi lenne, ha megpróbálnánk a gót királyok neveit, a hun-magyar rovásírás betűire visszafordítani, hátha kisül belőle valami érdekes.
A rovásírás és az angolszász rúnaírás betűi
Jöjjön végül Anonymus: Gesta Hungarorum című írásából pár részlet ide idézése.
„Ennek a királynak (Magóg) az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének 451 esztendejében a szittya földről kiszállva hatalams sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. Majd királyi székhelyet állíttatott magának a Duna mellett a hévizek fölött: minden régi épületet, amit ott talált, megújíttatott, és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar nyelven most Budavárnak mondják, a németek pedig Ecilburgnak hívják. De elég ennyi! "
„Az Úrmegtestesülésének 819 esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzettségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta."
Az Úr megtestesülésének 884 esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé."
Még egy idézet a Gesta bevezetőjéből, írta Györffy György.
„Hogy Anonymus mennyire nem volt tisztában a Kárpát-medence IX. századi viszonyaival, azt az alábbiak bizonyítják:
1. Egykorú hiteles források e térségben avar, dunai szlovén, bajor-frank, morva, bolgár és gepida lakosságról tesznek tanúságot. Ezek közül ő csupán szlávokról és bolgárokról tud. A morva népnév nála csak a mondai áttétellel megszemélyesített „Marót vezér"alakjában jelentkezik. Ezzel szemben egy sor olyan népet szerepeltet, amely a IX. században nem volt a Kárpát-medence lakója, így római, cseh, görög, vlach, kazár és kun (Cumani néven)."
2. A kettes pontban felsorolja azokat a személyeket, akiket Anonymus nem ismer, mert helyettük csupán kitalált regényalakokat szerepeltet.
3. A honfoglalás hadtörténetének két hadi helyszínének leírása.
Itt csak azért szerepeltetem mindhárom pontot, mert nem akartam csak az elsőt kiragadni a szövegkörnyezetéből, de nem akartam mindhármat szó szerint leírni. Tehát Györffy Györgynek azaz állítása, melyet felró Anonymusnak, miszerint ezek a népek a IX. században nem voltak a Kárpát-medence lakói, viszont számomra azt jelenti, hogy ezek a népek viszont a VI. században igenis jelen voltak, és talán nem kerülünk messze az igazságtól, ha a kunokat itt hunnak olvassuk.
Itt kezdünk közeledni a kitalált középkor témához, ezért pár szót ejtsünk róla.
Heribert Illig
vetette fel, hogy valami nincs rendben a középkori német történelemben. A régészeti leletek feltűnő hiányossága, a középkori oklevelek és adománylevelek nagy számú hamis volta, egyes építészeti emlékek datálásának érthetetlen volta, valamint Nagy Károly oly dicső tettei után nyomozva, arra a következtetésre jutott, hogy ezek a furcsaságok megszüntethetők lennének, ha feltételeznénk, hogy bizonyos időt kihagytunk a történelemből. Ő ezt az időszakot 614-911 közé tette és megnevezte Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárt és III. Ottó német-római császárt, akik ezt az időszakot szándékosan belehamisították a történelembe.
Akkor vegyük elő még egyszer a dátumokat:
A Képes Krónika szerint:
373 a hunok nekiindulása
445 Attila halála
677 Attila halála után 100 vagy 104 évvel a magyarok honfoglalása
A magyarok története szerint:
373 hunok indulása
411 Atilusz halála (387+24)
745 Atilusz halála után 300 évvel a magyarok indulása
Anonymus szerint:
451 hunok indulása
819 Ügyek házassága
884 magyarok indulása
895 a magyar honfoglalás dátuma (ez nincs Anonymusnál)
907 Árpád halála
Az általam feltételezett időpontok:
229 körül a hunok indulása
240 körül Erdély elfoglalása
251 körül Kattar halála, Atilusz megkoronázása
275 körül Atilusz halála
373 körül Alarich feltűnése, Attila halála után 100 vagy 104 évvel
570 körül magyarok bejövetele, Attila halála után 300 évvel
Még az Üngürüsz olvasása közben felmerült egy kérdés számomra, hogy miért szerepel annyit a történetben Iszkender (Nagy Sándor), ha nincsen köze valamilyen szinten a történethez. De ezt csak közvetve állapíthatjuk meg, vagyis annyi köze van (lett) hozzá, hogy szerintem a magyarok azt a keleten széles körben elterjedt időszámítást használták, ami Nagy Sándor halálától indult, s akit mint világhódítót a magyarok is (mint sok más népek) nagy királynak és hadvezérnek tartottak.
Anonymus adatai, ha a Nagy Sándor halálától számított időt vesszük figyelembe, ami 323 évvel korábbról indul, mint a Krisztusi, így a következő számokat adja:
884-323=561,
819-323=496,
és 451-323=128.
A 884-es dátum így az 561-dik évet adja a magyarok indulására, ami az 568-as avar honfoglaláshoz áll közel. A 819-es dátum Ügyek házassága szintén fontos időjelző, mert az mutatja, hogy nem csak úgy kitalált dátumokról van szó, hanem egy folyamat pontos rögzítéséről. Ugyanis Ügyek házassága után 820-ban születhetett meg Álmos, aki ha 25 éves korában házasodott, akkor 846 körül születhetett meg Árpád. Aki 884-ben 38 éves lehetett, amikor a magyar törzsekkel elindult és 907-ben 61 éves korában halt meg.
Így a magyar honfoglalás átszámított értéke 895-ről Kr. u. 572-re kerül. A 451 dátumból számított 128-as év, a hunok indulására viszont túl koraira sikeredett.
Mivel viszont Üngürüsz és a KK történetében a dátumok Krisztus éveiben vannak megadva, azokat az időpontokat nyilván csak később adhatták meg, mivel a Krisztusi időszámítás még akkoriban nem létezett. A rómaiak a Julianus császár féle időszámítást használták, ami 44 évvel előbb indul, mint a Krisztusi, és mivel az Üngürüsz-ben megadott dátumok Alarich korára vonatkoznak (Honorius császár idejére), ezáltal abban sem lehetünk biztosak, hogy Attila valóban 24 évig uralkodott, vagy azok az események, amiket még felsorol a krónika, mikor történhettek. De mivel az Üngürüsz szövege (Tetrikusz feltűnése és Constantin császár emlegetése), azt az időszakot mutatja, amely körülbelül Kr. u. 240 és 320 között lehetett, pontos időpont meghatározások híján. Ha pedig a KK 677 évéből vonunk le 323-at, akkor 354 kapunk, ami ha száz évvel Attila halála után volt, akkor Attila 254 körül halt meg.
De hát van-e ezeknek a számoknak bármilyen értelme?
Ha azt feltételezzük, hogy a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe okozta a kitalált középkort, amikor is a 895 körüli honfoglalásuk idejéhez ragaszkodtak, illetve a saját időszámításukhoz, és mint nagyhatalom a maga idejében, ezt a számot elfogadtatták az elfoglalt területeken élő népekkel.
Így valósult meg szerintem az időugrás, s lett egyszerre 568-ból 891 lett.
A X. századi német források, pl. a Fuldai évkönyvben említett „avari, qui dicuntur ungari" kifejezéssel (avarok, kiket most magyaroknak hívunk) is valószínűsítik, hogy az avarok honfoglalása megegyezik a magyar honfoglalással és a kettő közti különbség onnan adódik, hogy az avarok 570 körüli dátuma a Kr. utáni időszámításhoz köthető, míg a magyar 895 körüli dátum meg a magyar (a Nagy Sándor halálától számított) időszámításhoz.
Erről részletesen olvashatnak Manfred Zeller – 895-ben ugyanaz történt mint, ami 568-ban című munkájában. A magyarokra és a hunokra használták a vari és chuni szavakat is, és minden velük kapcsolatban álló nép, más szót használt megnevezésükre. Ami nem azt jelenti, hogy minden név más nemzetséget vagy törzset jelentett, hanem egy népnek egy adott korban több neve is lehetett, amit utólag nézve jól összekeveredett.
Egy észrevétel Götz László: Keleten kél a Nap című könyvének I. kötetéből, aki Németh Gyulára hivatkozik.
„Közli, hogy Maszudi nem tévedett, mert a „kazár" szó perzsa jelentése – „eltévedett, bolyongó" – tényleg egyezik a „szabir" szóval, amely törökül szintén „eltévedt, bolyongó" jelentésű. Kiemeli, hogy Kr. u. 558 után a „szabir" mépnév eltűnik a forrásokból, s 580 körül, ugyanazon a területen, megjelenik a „kazár".
Még egyszer arról mi is történik valójában, Kr.u. 568-ban a magyarok bejövetele idején, az addig egy népcsoportra használt szabir (sabir, szibir, sabartoi) török szó eltűnik a krónikákból, majd több mint 20 év után, ugyanazt már egy perzsa szóval fejezik ki. Vagyis amikor Bíborbanszületett Konstantin kazárokat és Kazárországot emleget, az azt a változás fejezi ki, hogy a perzsák térfoglalása miatt, a perzsa nyelv használata újból elterjedt. Ez szerintem a kitalált középkort tényét támassza alá, és nem tehetjük meg, hogy nem vesszük észre azokat az egyéb bizonyítékokat sem, amik ez irányba mutatnak.
A II. kötet is tartalmaz egy idevágó részt, Simonyi Dezsőre hivatkozva.
„Ezután Simonyi nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az avarkori köznép továbbélését a történeti embertan eredményei igazolták. Bartucz már 1934-ben megállapította, hogy az avarok típusai nem haltak ki, hanem az Árpád-kori magyarságban továbbéltek s hazánk különböző vidékein a mai napig megmaradtak, tehát az avarok a magyar nemzettest felépítésében elsőrangú antropológiai és etnikai szerepet játszottak, és szerinte az avar elemek megmaradása tömegesen igazolható."
Mit is láthatunk, az avarság továbbélését a honfoglaló magyarokban. Persze, hogy továbbéltek az avarok, mert szerintem a szegény avarok nem mások, mint a honfoglaló magyarok. Csak az avarok története az 568-as évszámhoz kötődik, a honfoglaló magyarok pedig a 895-ös évvel kerültek rá a Kr. u. időszámításra.
Tehát az avarok=magyarok elfoglalják a Kárpát-medencét és a környező népeket uralmuk alá hajtják, mindezt 570 körül. Innentől ugrik egyet az idő és 893 körültől számolódik tovább. Mármost a bizánci krónikások ekkor kapják feladatul, hogy új írásformával írják át a régi szövegeket (lásd a Kitalált középkorban, amit Illig szerint egyből meg is semmisítenek, mármint a régi szövegeket). A másolási munka elkezdődik és idővel az egész birodalomba (és minden környező országba) eljut a hír, hogy az eddigi időt rosszul tudták, mostantól ezek a magasabb dátumok a helyesek. Ez persze még jól is jött a bizánci és német birodalomnak is, akik nem szándékosan hamisították meg az időt, hanem rákényszerültek. Illignek az ide vonatkozó indokai a következők: Bizánc elvesztette a Jeruzsálemben őrzött Szent keresztet, amit a perzsák elhurcoltak 614-ben, vagy a bibliaiból számított évszámokat akarták kerek számoknak látni. Szerintem egyik sem lehetett az események oka, mert a Szent kereszt miatt, mint Illig is elismeri, nem kellett volna kb. 300 évet hamisítani, a bibliai számokhoz, pedig pontosan 270 év kellett volna szerinte (a világ teremtésétől számított évszámok). De az akkori embereket ez a különbség egyáltalán nem zavarta, és nem kerekítgették a dátumokat csak azért, hogy egy esemény, mondjuk 1000-ben történjen. Képzeljük el még egyszer, hogy a római birodalom vége után Bizánc az uralkodó hatalom, mígnem jönnek a magyarok és Bizáncot is adófizetésre kényszerítve, elfoglalják a hunok által is meghódított területeket. Ekkor megtörténik az, hogy a magyarok időszámítása lett a mértékadó és a bizánci birodalom nem tehetett mást, még buzgón asszisztált is ehhez.
De menjünk csak tovább. Az Illig által emlegetett bűvös 297 év, ami 614-911 között van, vajon miért nem egyezik meg az általunk emlegetett 323 évvel.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy abban az időben kicsit lassabb volt az információ áramlása, de valószínűbb, hogy ez az idő a két időszámítás egységesítéséhez, átvezetéséhez, és széles körű bevezetéséhez kellett, így előfordulhat, hogy az egyes események között csak durva átszámításokat végeztek, és 297-től 323-ig, bármilyen szám is kijöhetett, amit felhasználtak. Mondjuk a birodalom távolabbi részébe később jutott el a hír, így ők már egy kisebb számmal számolták visszafelé az eseményeket. Más kérdés, hogy az így keletkezett űrt hamar megtöltötték a visszaszámított időbeli események átírásával, átnevezésével. Ezért talált Illig olyan sok hamisított adománylevelet és egyéb korabeli okmányt.
Elkezdik a krónikák átírását egy új típusú betűalakkal, és ezzel egyidejűleg az addigi események átszámítását az új időszámításra. Vagyis az 570-től visszafelé számítva a 100 évvel ezelőtti dolgokat 470-ről átírják 793-ra, a 200 évvel ezelőtti dolgokat 370-ről 693-ra és a 270-ről 593-ra. Itt viszont nagyjából visszakerülnek a saját korukba, ezért szinte kibogozhatatlanul összegubancolódnak, megsokszorozódnak a dátumok és események, és ezért némelyiket aztán még jobban hátrább csúsztatják az időben. De a régi krónikák, feljegyzések sem semmisülnek meg mind, nyilván az összest nem is lehetett volna teljesen eltűntetni, ezért erre az időszakra rengeteg esemény zsúfolódik össze, vagy duplázódik meg, vagy kerül az eredeti idejétől még 100 év hozzáadásával még távolabbra az időrendjétől. Ezért nem látunk tisztán, mert a mai korban ezeket az eseményeket mind egyszerre látjuk, és folyamatos történetként fogjuk fel. Hiába próbálunk rendet rakni így, ha nem látunk tisztán, és jó elképzelés nélkül csak még nagyobb káoszt okozunk.
Révai nagy lexikon 11. kötet
Justinus: „Az illyriai Tauresiumban parasztszülőktől származott; mint ifjú Konstaninápolyba
került, hol a császári testőrségbe fogadták s ennek vezéreként 518. Anastasios halála után a trónra került. A belügyi kormányt Proklos nevű questorára és unokaöccsére, Justinianus bízta, az egyházi viszályoknak véget vetve a monofizitákkal szemben ortodox álláspontra helyezkedett. 527. augusztus 1. halt meg."
Justinianus: „Az illyriai Tauresiumban született 482-ben. Nagybátyja, I. Justinus császár Konstantinápolyba hozatta, hol nagy műveltségre és mind nagyobb tekintélyre tett szert, végre a császár fiává, majd uralkodótársává fogadta és 527-ben trónját is örökölte."
„Justinianus uralmát nagy építkezések, szerencsés háborúk és a nagy törvénykönyv megalkotása teszik nevezetessé. Magában Konstantinápolyban 25 templomot emelt, köztük a világhírű Aja Szofiát. Két kiváló hadvezére, Belizár és Narses megtörték a vandálok és a keleti gótok hatalmát, úgyhogy Észak-Afrikát és Itáliát újra a birodalomhoz csatolták, továbbá több dél-spanyolországi várost is elfoglaltak. Maga Justinianus nem vett részt e háborúkban, hanem ravasz diplomáciával és ajándékokkal tartotta vissza a szomszéd barbár népeket a birodalomtól. A legveszedelmesebb volt köztük Chosroes Nursivan perzsa király, ki két ízben viselt ellene háborút, sőt 450-ben Antiochiát elpusztította, s kitől végre 562-ben állandó évi adóval vásárolta meg a békét. Az északi határokat fenyegető bolgárokat, szlávokat és avarokat a Duna mentén épített erődökkel igyekezett visszatartani."
„Az építkezések, háborúk és ajándékok, a fényes udvartartás és játékok rengeteg összegbe kerültek, melyet csak kényszerkölcsönökkel és a nép kizsarolásával lehetett előteremteni; ez viszont lázadást idézett elő Konstantinápolyban 532-ben, melynek nagy vérfürdő és a város egy részének elhamvasztása vetett véget."
„Meghalt 565-ben."
Révai nagy lexikon 15. kötet - Perzsia
„Több gyenge uralkodó után I. Chostroes (531-579) új fényre és hatalomra emelte Perzsiát. Több mint 20 évig harcolt Justinianus kelet-római császárral Szíriában és a Fekete-tenger partján. Unokája, II. Chostroes (590-628) elfoglalta Damaszkuszt, Jeruzsálemet (614), Egyiptomot és már Konstantinápolyt fenyegette Kis-Ázsia felől. Mindezen hódítások azonban elvesztek Heraklios császár győzelmes bosszuló hadjárata által. A perzsa sereg utoljára Ninive romjainál szenvedett nagy vereséget (626). Ez a vereség a perzsa hatalmat alapjaiban rendítette meg."
Ebben a korban élt és írt Jordanes és az Illig által feltételezett időugrás kis idő eltéréssel ebben az időben történik, amikor a VI-VII. században élt III. Konstantin hamar elhalálozik uralkodása közben. Majd VII. Konstantin elkezdi a X. századi történelmi eseményeket összeírni.
Révai nagy lexikon 11. kötet - Konstantin
III. Konstantin „bizánci császár (641), Herakleios császár idősebbik fia, öccsével, Herakleonassal együtt jutott trónra, de pár hónapi uralkodás után meghalt."
VII. Konstantin „Porphyrogennetos, bizánci császár (912-959), Bölcs VI. Leo császár fia, született 905., meghalt 959. november 9. Először anyja Zoë gyámsága alatt állott, aztán az örmény származású Lekapenos Romanos tábornok befolyása alá került, ki 919-ben társcsászárnak kiáltatta ki magát és leányát Helenát nőül adta Konstantinhoz. 944-ben végre Romanost saját fiai buktatták meg, mire Konstantin 945. ezeket is kizárta a hatalomból s egyedül kezdett uralkodni. A nyugalmat kedvelő császár egészen a tudományoknak és irodalomnak szentelte életét. Kivonatokat készített régibb írók műveiből s hivatalos jelentések alapján több eredeti művet írt, melyekben becses statisztikai, földrajzi és néprajzi adatokat közöl a bizánci birodalomról és az azt környező népekről."
„Fontosabb művei: A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio), mely a bizánci birodalommal határos szláv, török és egyéb népek X. századi pontos földrajzi leírását tartalmazza."
Ezen munkájának egyes fejezetei szólnak a magyarok lebédiai és etelközi tartózkodásáról.
„Másik nevezetes munkája: A bizánci udvar szertartásairól (De caerimoniis aulae Byzantinae), kultúrtörténetileg rendkívül becses, mert hű és részletes képét adja a bizánci udvar fényes és aprólékos szertartásokra épített életének. Ebben is vannak magyar vonatkozások."
„De praefecturis (Peri thematon) című munkájában a bizánci birodalom kormányzati statisztikáját közli, de Justinianus idejéből."
Miért van az, hogy egyik munkája, ami valódi adatokra épül, egy háromszáz évvel azelőtti állapotot akar bemutatni? Mi oka volt rá, hogy Justinianus statisztikai adataiból állítson össze valamit, ami már régen elavult, ha valóban 300 év telt el, Justinianus halála óta.
A kitalált középkor létezik, az időeltolás megvalósult, csak nem az Illig által feltételezett okokból, hanem a magyarok miatt, akik időszámítását átvették.
Ezért lenne fontos, hogy ezeket az általam ismertetett dolgokat, megpróbáljuk jobban kikutatni, hogy ne csak feltételes módban beszélhessünk róla, hanem bizonyítani tudjuk az igazunkat. Ezért szeretnék mindenkit megkérni, hogy akit egy kicsit is érdekel a téma, próbáljon meg minél több dolognak utánajárni, és derítsük ki, miért van annyi furcsaság ennek a kornak a történetében?
Miért van Attila, Alarich, II Alarich között annyi hasonlóság?
Miért találunk olyan adatokat, hogy Priszkosz rhetor, aki 448-ban vagy 449-ben járt Attila fakerítéssel védett sátortáborában a Maximinusz vezette küldöttségben a Tisza folyó alsó folyása környéken (amikor Attila saját várat építtetett az Üngürüsz szerint), hogy Priscus néven egy római trónbitorló császár a gót (vagyis hun) hadsereg segítségével (tehát tárgyalt a hunokkal-gótokkal) akarta hatalmát biztosítani 250 körül.
Vagy az előbb említett Maximinusznak van-e valami köze Maximinus Thrax római császárhoz (uralkodott 235-238), akinek apja gót vagy geta földműves, anyja pedig a szarmatákkal rokon alán nemzetiségű, és a Daciába betörő dákokat és karpokat csatában legyőzte (már 235-ben).
Sajnos, most véget kell vetnem az írásnak, mert olyannyira megszaporodtak az általam el nem olvasott művek, amelyek ezekkel a témákkal foglalkoznak és azok az értelmezhetetlen adatok, hogy még jobban és mélyebben kell ezt a témát körüljárnom ahhoz, hogy a valósághoz egy jobban közelítő értéket kapjak. Bár lehet, hogy sosem fogunk pontos dátumokkal és egyéb adatokkal rendelkezni, lévén az akkori időszakot nem tudjuk másból megítélni, csak ami fent maradt. Nem fogok tehát szót ejteni a keresztény vallás terjedéséről, tévtanairól és az eretnek üldözésekről, vagy hogy miért kellett olyan nagy erővel küzdenie a pogányok és a pogány írások ellen, pedig ez is fontos lenne, mert az egyház nagy szerepet vállalt a valláson kívül a politikában is.
Úgyhogy végezetül szeretnék köszönetet mondani két Istvánnak, Lukács Istvánnak, akinek vázolhattam mindazon dolgokat, amiket a különböző könyvek olvasása során észrevettem és Laurencsik Istvánnak aki az általam írott szöveget alaposan kigyomlálta.
Kelt a magyarok időszámítása szerint 2010-ben, Kr.u. 1687-ben.
Az általam felhasznált művek:
A magyarok története Tarih-i Üngürüsz
Anonymus: Gesta Hungarorum Magyar Helikon 1977, ford. Pais Dezső
M. Baigent – R.Leigh – H. Lincoln: Az abbé titka (Szent vér, szent grál)
Erdély története a kezdetektől 1606-ig I. kötet Akadémiai Kiadó 1986
Götz László: Keleten kél a Nap Püski Kiadó 1994
Heribert Illig: Kitalált középkor Allprint Kiadó
Jordanes: Getica Ford. Bokor János Brassói Lapok 1904
Jordanes: Getica Ford. Kiss Magdolna L'Harmattan 2004
Képes Krónika Szépirodalmi Könyvkiadó 1978, ford. Geréb László
Kézai Simon: Gesta Hungarorum Internetes szöveg
Mócsy András: Pannónia a késői császárkorban Akadémiai Kiadó 1974
Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon Corvina Kiadó 1975 2. kiadás
Révai nagy lexikona
Tóth Gyula: A magyar krónikák és a kitalált középkor
Wikipédia