Ha az anya él

Ha az anya él, de minden egyes cselekedetével és megnyilvánulásával elutasítja a gyermekkel való kapcsolatot, szintén ez történik. A gyermek még sokáig ragaszkodik az anyához, és ez még jobban felbosszanthatja az anyát. Ez egészen a fizikai bántalmazásig, lelki és testi megalázásokig fajulhat. Ezek az anyák, lehet, hogy fizikailag is betegek, de hogy lelkileg azok, az teljesen biztosra vehető. Ha az anyai elutasítás, nyíltan vagy rejtetten, már csecsemőkorban is megvan (kivéve a szülés utáni depresszió, ami betegségként kezelendő!), a gyermek élete is veszélybe kerülhet. Itt, nem csak arra gondolok, hogy a gyermeket bántalmazzák, hanem arra, hogy a szál megszakadása, a gyermek fizikai sorvadását okozhatja. A gyermek mindent megkap, ami fejlődéséhez szükséges volna, de ennek ellenére élet-lángja, Gyökér-csakrája, egyre sorvad. 1-10 hónapos gyermekek halnak meg így, csodaszobákban, csodaágyacskákban, csodagazdagon. Piciny szobácskákban együtt élő család esetén, a gyermek ágyacskája, közel van az anyához, hogy csitítani tudja, ha kell. Ez, ha az anya, napközben elutasító viselkedést is tanúsítana, még mindig elég a gyermeknek, az életben maradáshoz. A rendszeres elutasítás, azonban, a gyermekben, később jelentkező, megrögzött viselkedési, társadalmi, beilleszkedési problémákat okoz. (A hiperaktív gyermekeknél ez a jelenség, az anyai, odaadó szeretet mellett is előfordul. A hiperaktív gyermekeket más megközelítésből kell látnunk, és nevelnünk. Erre vonatkozóan sok könyv áll rendelkezésünkre.) A szegénység, nem lehet indoka, a félrenevelésnek, és az anyai elutasításnak, de nem lehet egyedüli alapja sem, a gyermek jobb körülmények közé való elhelyezésének, válóper esetén, az apánál, vagy a nagyszülőknél.

A halállal, vagy a válással kapcsolatban, még egy fontos dolgot, el kell mondanom. Attól kezdve, hogy a gyermek környezetéből, hirtelen kiszakad egy szeretett lény, a gyermek, gondolatban, további társításokat és félelmeket gyárt. A még környezetében élő személyek elvesztésének félelmét kezdi hordozni elméjében. Retteg, hogy holnapra, már másik szülőjét, vagy hozzátartozóját is elveszítheti. Amikor a szülő, későn érkezik érte az óvodába, a gyermek, teljes létéből sír. Sem a nevelők, sem a szülő, ezt a rettegést fel nem foghatja. Ha az elválás, vagy haláleset, valamilyen tárgyhoz, vagy cselekményhez kapcsolódik, a gyermek ezeket nem hajlandó használni, vagy nem akar részt venni bennük, attól való félelmében, hogy ő is meghalhat, vagy eltűnhet. Ilyen tárgyak használatában, vagy cselekmények végrehajtásában, a környezetében élőket is akadályozni akarja, és ha erre nem figyelnek, dührohamot kap. Nagyobb korban, 4-10 év között, ha szeretetre, vagy nagyobb gondoskodásra, megértésre vágyik, elbújva siratja önmagát, és sorsát. Ez nagyon kicsi korban elvesztett édesapa, vagy édesanya esetén is előfordul. „Hogyha …. élne” nem így történt volna, nem fájna, nem lennék beteg, boldog lennék, ő megvédene stb. A gyermekek nagyobb része, ezt a fájdalmat, a felnőttek előtt szégyelli, és titkolja. Ha ilyenkor a gyermeket rajta kapják a síráson, nem a legmegfelelőbb kérdés, hogy „Hát te meg, mit bőgsz?”. Megfelelőbb lehetne a „Mi történt?” Ha a gyermek ódzkodik válaszolni, bátorítsuk. Ha erre sem reagál, már elronthattunk valamit. A gyermeknek nincs bizalma bennünk, és nem nyílik meg. Önmagában bezárva létezik, és titkos gondolatai felőrölhetik őt. A válasz általában ilyenkor, a „csak úgy sírok”, vagy „csak úgy sírnom kell”. (Ez nem ugyanaz, mint a tinédzserkori hormonális és érzelmi hatásokra jelentkező, „nem tudom miért sírok”.) Amennyiben elmondja gondolatait, azt ne kicsinyeljük le. Ennek a gyermeknek, nem megfelelő nyugtatás a következő mondat sem, - „Ez butaság, ne gondolkodj ilyeneken.”, - mert a továbbiakban is fog erre gondolni, de ezután „még titkosabban”. A szülő és a gyermek között ebben a pillanatban megszakad valami, amire a gyermeknek még nagyon szüksége lenne, a megértés. Ettől kezdve, ezt a témakört, a gyermek, soha nem fogja érinteni beszélgetéseiben. 20 év is eltelhet, hogy feldolgozza ezeket a félelmeket, de lehet, hogy rányomja bélyegét minden társas kapcsolatára is, egész életében. („Nem akarlak megszeretni, mert el fogsz tűnni.”)

A másik nagy félelme a gyermeknek, hogy elveszíti a szülei, iránta táplált szeretetét. A szeretet szó, a kisgyermek gondolatvilágában, egy tárgyiasult forma. A Szív-csakrája (tudatos érzelem), és a Homlok-csakrája (felfogás, értelem), még nem nyitott. A szeretet, számára, egy tanult forma, melyre szülei és környezete tanítja meg. A szeretet a kapás, és az adás fogalmával kapcsolódik össze. Sokszor a jó és a rossz fogalma is ehhez fonódik hozzá. „Ha jó vagyok, akkor kapok, vagy előnyeim származnak belőle. Ha rossz vagyok, elvonnak tőlem dolgokat, vagy korlátozzák cselekedeteimet.” Ilyen egyszerű. „A szeretet egy nagy torta, amiből részeket vágnak ki, és nyújtják másoknak. A szeretet el is fogyhat, vagy kevesebb juthat belőle, egy ember számára.” Ha ezekbe belegondolunk, sok problémának elejét vehetjük, a gyermeket is érintő bárminemű változás esetén. A szülők egymás közötti szeretet kinyilvánítása során is, ugyanez a helyzet, melyre a gyerekek, sokszor féltékenyen reagálnak, de lehet félelem is, hogy egymást bántják (apu beleharap anyuba – csók). Az új testvérke, vagy új szülői partner megjelenése is, eszerint kap besorolást a gyermek világába. A gyermekkel mindig éreztetni, és tudatni kell, az iránta érzett szeretetünk elfogyhatatlanságát, és feltétel nélküliségét. (Egy 30 éves „gyermek”, már ugyanerre, nem mindig jogosult.)

A nevelés során felmerült kérdésekben, a számonkérés alapja, ne a szeretet körül forogjon, hanem arra irányuljon, hogy gyermekünket bizonyos önálló feladatok ellátására késztessük, és éreztessük vele, hogy ez által, a család egyre teljesebb tagjává válik. Ha megtesz valamit, ne ezért szeressük „jobban”. Ha nem követi utasításunkat, ne fenyegessük, hogy akkor „nem szeretlek”. De szebb, vagy csúnyább sem lesz attól, ha megtesz, vagy nem tesz meg valamit. Ezek külső értékek, melyeket vagy megkapunk, vagy nem kapunk, születésünkkor. A gyermeket ügyességéért megdicsérhetjük, vagy, hogy cselekedetével örömet szerzett nekünk. Ezek képességek, melyeket tovább fejleszthet, és pont erre van szüksége. Fejleszteni akarja magát, és meg akar mérettetni, hogy még több dicsérethez jusson, mert ez elismeréshez vezet, amit a szülők nyújtanak neki. Ez még nem karrierizmus. A szülő szava, a gyermek szemében, a legszentebb dolog a világon. (Kivéve, ha a szülők közül az egyik, vagy mindkettő, állandóan lekicsinylően beszél a másik szülőről (vagy nagyszülőről) a gyermeknek, vagy a gyermek előtt, és ezzel aláássa a másik fél tekintélyét. Ilyen esetekben a gyermek nevelése lehetetlenné válhat, mert nem értékeli a szülői szó súlyát.)

Említésre méltó még a gyermek félelme, amikor azt maga a szülő, vagy a környezete, mint nevelési eszközt használja fel. Ilyenek az ijesztgetések. „Ha rossz leszel, jön a mumus,…a batyus ember,… a fekete ruhás,….stb. Ilyen dolgokkal, soha ne ijesztgessük a gyermekeinket. Akkor inkább féljen a fakanáltól, vagy a szülői büntetéstől, mint egy olyan dologtól, ami „bármi lehet”. Kis világuk így is szül, elég sok félelmetes dolgot, míg felnőnek, és megismerkednek a környezetükkel. Félnek ők a villámlástól, a dühös széltől, az árnyékok játékától, a sötétségtől, az ismeretlen hangoktól. De ne csak mi magunk, ne ijesztgessük őket, hanem környezetünknek is tiltsuk meg. A nagyobb gyermek sokszor ijesztgeti a kistestvérét, azért, hogy ne akarjon vele menni, vagy ne kelljen együtt játszania vele. A szülők, sokszor csak később tudják meg a dolgot, amikor az már a kisebb gyermekben túlzott félelmet, esetleg már rettegést okozott. Esetleg véletlen egybeesés által, hogy csupa fekete ruhába öltözött vendég kerül a házba, és a gyermek retteg tőle. Felhívhatjuk a gyermek figyelmét, hogy az idegenekkel szemben legyen tartózkodó, de ez nem kell, hogy túlzott félelemmel társuljon. Inkább az ismeretlenségre hívjuk fel a figyelmet, s hogy az ismeretlen emberekkel szemben, hogyan kell viselkedni. „Mert, ilyenkor, tudod, …..stb.

Már említettem, hogy a szülő viselkedése milyen példa értékű. Ha a szülő fél valamitől, a gyermek is félni fog. Ugyanez vonatkozik a képességekre is. Ha a szülő valamilyen képességgel nem rendelkezik, vagy azt elfolytja magában, vagy a gyermeket kényszeríti annak elfojtására, az első 6 évben, akkor azzal a gyermek 50%-ban biztos, hogy nem fog rendelkezni, ha csak, később ki nem alakítja magában. Az egészséges humor, a nevetés, a tiszta önkifejezés használata, mind ebben az időszakban alakulnak ki. Ezek később sem pótolhatók. A csendesség (önuralom) megkövetelése, az örömtelen légkör, esetleg az állandó rettegés, vagy az idősebb, és beteg emberekkel való folyamatos együttélés, de a kimért, vagy savanyú, megkeseredett családi életforma is, megakadályozza a gyermekeket abban, hogy a felszabadultabb viselkedési formákat elsajátíthassák, vagy a meglévőket gyakorolhassák. Manapság különlegesség, ha őszintén felkacag valaki a köztereken. Megnézik az emberek. A hétköznapi kacagások kihaló félben vannak, s csak az ünnepekre jut belőlük egy kis porció. Az értékrendek, és fontossági sorrendek is, ekkor alapozódnak meg.

Sokáig, de lehet, hogy végérvényesen is, a szülő értékrendje válik a gyermek értékrendjévé. Ez csak később a tinédzserkor után, önneveléssel alakulhat át.

Minden eddigiekkel együtt, minden egyes gyermek, már az első levegővételétől kezdve, teljesen egyedi, és különleges.

A gyermek 6-8 éves koráig ajánlott, hogy gyermeknevelésünk alapja, legyen a következetesség, és soha ne vonjuk meg szeretetünket e kis lényektől. Ne csak adjunk, hanem tőle is követeljük meg az osztozást. Életkörülményeinknek megfelelően járjunk el. Így mindig, az akkori legjobbat tudjuk nyújtani gyermekeinknek, így nem tehetünk soha szemrehányást magunknak, s gyermekeink sem tehetnek nekünk.

A gyermekek többségénél a csakrák védőernyői kialakulnak 7 éves korukra. Ettől kezdve magabiztosabb fellépésűek, én-tudatuk erőteljesebb, akaratuk meghatározhatóbb. Már az egyedüllét sem zavarja őket, sőt sokszor igénylik is. Aura körük megvastagodott rétegként áll testük körül, úgy, mint a felnőtteké, s védi őket a külvilág negatív kisugárzásai ellen.

Körülbelül 6 éves korban megnyílik a 3. Napfonat-csakra, melyet Solar plexus-nak is neveznek. A tűz helye. Minden eredő energia szabályozásának a központja. Nemcsak növeli, hanem, ha kell, csökkenti is a szervezet működését. Főleg a mentális, gondolati, szellemi élet, fokozott beindítója. A Napfonat-csakra, a mentális központ. Fizikailag, az erősödés, a fertőzéssel szembeni ellenállás, (az öröklött, és a születés óta szerzett ellenanyag felismerésének képessége,) a már nagyban működő csecsemőmirigy mellett, az immunrendszer működésének beindulása tartozik hozzá. Szellemileg a tudás megszerzésének, és raktározásának képességét nyújtja, a gyermek életének színesítésében. Főleg a rövid távú memória, az egyszerűbben egymásra épülő látásmód, és tananyag elsajátítását nyitja meg. Kialakul az értelem, a következetesség, és a látványosan szembetűnő dolgok, vagy feladatok egymásba kapcsolásának képessége.

De ki kell hangsúlyoznom, hogy ez, még nem a felnőtt ember, logikai képességeivel megegyező tudás lehetősége. A gyermeknek, elvont rendszerű logikai tudása, és a felnőttekre jellemző, hosszú távú memóriája, még nincs. (Ezek csak a 6. Harmadik szem-csakra megnyílásával együtt lehetségesek.) A tanult tananyagot részeiben látja, és nem is kínlódik annak, teljes átlátására, vagy hosszú távú megtartására.

Számára a mérhetetlen lehetőségek felszabadulása, a szerepjátékok, a társasági élet, a bohóckodás, a humor, az állandó mozgást igénylő cselekmények, az önálló alkotások, létrehozások, és az eddig meg nem ismert dolgok felfedezésének a kimeríthetetlen tárháza. Az elkövetkezendő, jövőbeli, társadalmi beilleszkedés időszakának, kis csoportban való tanulása.

Mi felnőttek, miért is irigyeljük gyermekeinktől ezt az időszakot, és vagyunk olyan gonoszak velük szemben, hogy olyan dolgok megtanulására kényszerítjük őket, amire még képtelenek. Az igaz, hogy pont ebben a kisiskolás időszakban mutatkozik meg legszembetűnőbben, a zsenik jelenléte, de ők az átlagon felüliek. A gyermekek közül 10%, a kiemelkedő, 1%, a zseni. A többi gyermek közül, még 20-30%, erőszakkal felzárkóztatható a 10% mellé.

A mi világunk felgyorsult világ, ennek megfelelően, fel akarjuk gyorsítani az elme működésének, és mielőbbi kihasználásának a folyamatát is. Állítjuk, hogy az ember, az agyának, csak a 10%-át, használja ki. De, ki állíthatja, ki tudja felmutatni, kimutatni, hogy a maradék 90%, teljesen üres. Az agyunkhoz még nincs leolvasó készülék. Mint ahogy 100 évvel ezelőtt, még az aura rezgéseit sem tudtuk mérni, lehet, hogy nem rendelkezünk még a megfelelő tudással, az agy rejtett impulzusainak mérésére, ezért tűnik kihasználatlannak. Ki tudja, mi van elrejtve, a nem kihasznált 90% agyunkban.

Az is tény, hogy a gyermekek, ebben az időszakban a legjobban taníthatók. Minden információt képesek beszippantani. De az is megmutatkozik, hogy ezek közül, melyiket fogadják be gyorsabban, és melyikkel szemben vannak fenntartásaik. A felkínált lehetőségekben elég válogatósak. Vannak közülük, akik a humán tárgyakat (emberközponttú, magyar, történelem), s vannak közülük, akik a reál tárgyú tananyagot (logika, matematika, kémia, fizika) részesítik előnyben. Vannak, akik a megfogható dolgok iránt érdeklődnek, s vannak, akiket az elmélet foglalkoztat jobban.

Figyeljük meg gyermekeinket, s eszerint járjunk el. „Fejleszd azt, amid van, s ne ácsingózz azután, amivel nem rendelkezel, mert az, a véged jelentheti.”- lehetne mondani, s igazság is rejlik mögötte. A tankönyvírók pedig, nem látják, mit kínlódnak a tanárok, tanítók, és szülők a gyermekekkel, de az biztos, hogy amíg mi akarunk a tankönyveknek megfelelni, és azt mindenáron megtanítjuk gyermekeinkkel, addig nem is fogják észre venni.

A 6-14. életév között történik, a legtöbb, „gyermekek elleni szellemi erőszak”. (De sajnos a testi erőszakok száma is ilyenkor növekszik.) Vonatkozik ez, a gyermekkel szemben felgyorsított családi és oktatási követelményekre, ezáltal a felső csakrák, kényszerített kinyitására, melynek impulzusait még a gyermek, fizikai, szellemi, vagy lelki sérülés nélkül, nem képes elviselni. Ezek egyénileg nem szembetűnők, de társadalmi szinten már teljes egészében megmutatkozók.

Azáltal, hogy a gyermekek, nem élhetik ki ezt az időszakot, a koruknak megfelelően, valami nem alakul ki bennük. Főleg a társadalmi csoportosulások, beilleszkedési hovatartozásuk helyét illetően. Nem tudják meghatározni sem önmagukat, sem helyüket a világukban. Nem képesek felmérni tulajdonságaikat, és képességeiket sem. Idejük zömét, a tanulmányaik felzárkóztatására, megtartására fordítják, a fennmaradó részt, pedig, erő híján a TV, vagy a számítógép előtt fecsérlik el, inaktív (nem cselekvő, semleges) tunyaságban. Személyes, csoport vagy társadalmi kapcsolataik, a szülők útmutatása, és szokásai szerint alakulnak. Általában beszűkültek. A városokban, a szabad terület hiánya, és a szülők által megkötött barátválasztás, csökkenti a gyermekre ható külső késztetést, melyre önmegismeréséhez szüksége lenne. A gyermekek nem ismerik a különböző társadalmi csoportok szokásait, és életkörülményeit. De nem ismerik bizonyos fogalmak tényleges megnyilvánulását sem. Nem azt mondom, hogy kellene érezniük, de jó lenne, ha legalább ismernék az igazi fázás, vagy éhezés fogalmát. Az sem lenne rossz, ha tisztában lennének a „nincs” fogalmával is. Akiknek valami nincs, nem biztos, hogy rossz vagy bűnöző emberek, és sokszor, nem is azért nincs valamilyük, mert élősködők vagy lusták, hanem mert sorsuk így alakult.

A jelenlegi társadalmi, és egészségügyi problémák legalább 90%-a, ennek a 6-14 év közötti korosztálynak, a nem megfelelő taníttatásával, és saját időszakában való megélésének korlátázásával jött létre. A jelenlegi társadalmak nemcsak létrehozták, hanem folyamatosan újratermelik önmaguknak, ezeket a jelenségeket. Ez ellen a gyermekeket, saját csakraernyőjük sem, de még szüleik sem védhetik meg, mivel a társadalmi előírások a szülőket, kényszerítő előírásokkal kötelezik annak betartására. A szülők valamelyest lassíthatnak ezen a folyamaton, vagy a gyermekre nézve, gyengíthetik az elferdülés hatását. Így talán egészséges lelkületű, önmagában magabiztos, nem sérült egyéniséget tudnak biztosítani gyermeküknek.

A 4. Szív-csakra folyamatosan, a pubertás időszak elején, a gyermek 9-12. életévében kezd nyílni, és fejlődni. Új érzések, és új érdeklődési körök alakulnak ki. A nagy növekedések, a másik nem iránti, eleinte lekicsinylő érdeklődés, és a szeretet-megnyilvánulás tényleges érzésének, és kimutatásának a kora. Az önmegismerés végeredményének elfogadása, és a kialakult egyéniség megtartása veszi el az energiák nagyobb részét.

A 6. Harmadik szem-csakra megnyílása, a 12-16. életév közé tehető, mely a csakrához tartozó hipofízis tevékenyégének növekedésével együtt, egyben a 7. Korona-csakrához tartozó tobozmirigy aktivilásához (beindításához) is vezet, és az eddig is folyamatosan nyíló 5. Torok-csakra (önvalónk szavakkal való érvényesítése, kommunikációs készség), főleg a fiúknál, feltűnő mutálásként, véglegesen kinyílik.

Az utolsó csakrák megnyílásával a csecsemőmirigy fokozatos sorvadása jár együtt. A nemi hormonok beindulnak, és a 4. Szív-csakra is véglegesen nyitva áll. A gyermekekből mind külsőleg, mind belsőleg elindul a felnőtté válás folyamata. A nemi jellegek nagy mérvű külső átalakítást végeznek testükön. A különböző változások együtt, vagy külön-külön megindulva, szétfeszítő, majd harmónikus hatásokat gyakorolnak szervezetükre. Ezek a hatások kedélyváltozásokat, fizikai megpróbáltatásokat hordoznak magukkal, érzelmi, és szellemi zavarodottságot eredményeznek (valamikor gyermek, valamikor felnőtt).

A gyermekek a szokásos ismeretségi körön kívül, más személyek és csoportok felé nyitnak ismerkedési szálakat. Tágítják azokat a köröket, melyeket eddig a szülők írtak elő nekik. Már nem csak lelki, hanem testi szálaikat is szakítgatják a szülői háztól. Most derül ki, hogyan neveltünk eddig, és az is, képesek vagyunk-e, mi magunk, elszakadni gyermekeinktől, és átadni nekik az életet, minden örömével és bajával együtt. Hisz nevelésünk, és kötelezettségünk velük szemben, lassan befejeződik. Ebben a korban a gyermek már nem nevelhető tovább, abban az értelemben, ahogy ezt érteni szokták. Jó útmutatással, és lazább korlátokkal, egy-két helyen megnyomott rendszabályokkal, és nem féltve, felelősségteljes feladatok végrehajtatásával, fel kell készítenünk őket a felnőttek önálló életére.

Normális körülmények, és hatások esetén, a test összes csakrája, a 17-20. életévre nyitott állapotban van. Ez a felnőtté válás ismérve. Ezek után a csakrák, különböző feladatuknak megfelelően, vagy kissé, vagy nagyobb mértékben vannak nyitott állapotban. Esetleges bezárulásuk, leállásuk, mozgékonyságuk csökkenése, vagy nem megfelelő irányba való mozgásuk, mindig valamilyen testi, érzelmi, vagy szellemi elváltozás jele.

A csakrák és aurák bárminemű elváltozása, mindig kihat a fizikai test szerveire is, és a fizikai test traumái, balesetei, betegségei egy idő után megjelennek a csakrák és aurák lenyomatain is. Mivel már megállapítottuk, hogy a csakrákon keresztül hathatunk a betegségekre és szervekre, és hogy, a csakrák szoros kapcsolatban állnak az auratestekkel, egyértelmű, hogy az auratestekre való hatás is visszahat a testre. Ezen alapszik az auragyógyítás, vagy a test fölött tartott, kézrátétes gyógyítás. A csakra és auragyógyításnak külön ismeretanyaga van, mellyel most nem foglalkozunk, de minden esetben ajánlott igénybe venni, amikor betegek vagyunk, vagy olyan tulajdonságokat fedezünk fel magunkon, mely eddig nem volt alaptulajdonságunk, tehát a lelki egyensúlyunk felborult. A lelki fájdalmak, és bánatok is, így gyógyíthatók...