20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2014 október 31, péntek

Hogyan gyógyít a fehér káposzta és a többi növényeink?

Szerző: Kósáné K. Mária

A káposzta az egyik legrégibb és legelterjedtebb természetes gyógyszerünk. Ezt a tulajdonságát annak köszönheti, hogy nagy mennyiségben tartalmaz ként. Mint tudjuk, ez az elem a testünk minden sejtjében megtalálható. De lássuk,mi minden van még a káposztában!*

A fehér káposzta tartalmaz* káliumot, ként, jódot, kalciumot, foszfort, vasat, klórt, nátriumot, nagy mennyiségű A vitamint, B vitamin komplexet, C vitamint és U vitamint.

Ezeket, az elemeket egyébként a káposztafélék családjának a többi tagja is tartalmazza. Bebizonyosodott, hogy rákellenes tulajdonságuk van, amely lassítja, a karcinogén tehát a rákkeltő anyagok felszívódását a szervezetben, illetve gátolja a sejtek mutálását, s a mutált sejtek növekedését, amelyek egyébként a rákos daganatokat képezik.
A fehér káposzta gyógyító hatásához még hozzájárul két elem, a klór és a jód.
Ez a kombináció teszi lehetővé azt, hogy a káposzta az emésztőrendszerünk legtökéletesebb gyógyszere.
A C vitamin tartalomból eredően a gyulladásos fogínyt kitűnően gyógyítja, rendkívül jól tisztítja a beleket, különösen a vastagbelekre van jó hatással akkor, amikor azok nem ürülnek rendesen.
Arról tudjuk meg, hogy valami nincs rendben a vastagbélben, ha a káposztalé elfogyasztása után szokatlanul nagy mennyiségű gázok keletkeznek. Ez annak a jele, hogy a vastagbél nem ürül rendesen, illetve idegen baktériumok vannak jelen.*
Véd a bőrkiütések ellen. A káposzta fogyasztásával segítséget adunk a májnak a *kobalt, nikkel és a réz mérgek semlegesítésére*. A cukorbetegek számára mindenképpen ajánlatos a káposzta fogyasztása, mert az elfogyasztás után hamarosan érezhető a *vércukor* csökkenése vagy emelkedése a vérben.
A legutóbbi kutatások bebizonyították, hogy a káposztában található kén-aminósav csökkentőleg hat a* magas koleszterin* szintre.
A fehér káposzta *rákellenes* hatását vizsgálva a legjobb eredményt az emésztőszerveken jelentkező rákos – kelés, – fekély gyógyításában értek el. Így a gyomor-rák, nyombél-rák gyógyításában egyharmadára csökkent a gyógyítási idő, mint a hagyományos módszerrel gyógyítottaké.
Ez annak köszönhető, hogy a három elem, a *kén, a klór és a jód* olyan mennyiségben és olyan kombinációban fordul elő benne, amely optimálisan* hat a gyomor és a belek nyálkahártyájára és nyálkamennyiségére.*
A népi gyógyászatban a* hörghurutos *megbetegedésekre is jótékony hatással van a *kálium,* amit tartalmaz a káposzta. A káposzta hatására lényegesen emelkedik a bélben a barátságos, az emésztést elősegítő baktériumok száma. Glutamin, illetve a nélkülözetlen *aminosav tartalma* teszi lehetővé, hogy a káposzta a *májbetegség *gyógyításához is A zaklatott idegeink csillapítására a stresszes helyzetek elkerülésére, a túlzott aggodalom enyhítésére, a depressziós hangulatok feloldására, az alvási zavarok megszüntetésére is fogyaszthatunk káposztát.
Szerző: Kósáné K. Mária

Kezelhetjük magunkat mézzel és zöldségekkel is.

Az előző részekben a fűszernövényeket hívtuk segítségül meghűlésünk és az ezzel járó kellemetlenségek leküzdésére, most pedig – még mindig a megfázásoknál maradva – lássuk, hogy a leghétköznapibb anyagok mikre képesek.
Mit tehetünk gyógyulásunk érdekében a kamrában, a boltban kapható zöldségek, egyéb élelmiszerek segítségével?
A burgonya C-vitamin forrás. A gyomorhurut a gyomorfekély és a bélgyulladás gyakori oka ellen hat. A nyers burgonyalé atropinhoz hasonló, görcsoldó, gyomorfájást csökkentő és szüntető hatóanyagot is tartalmaz.
Az európai népi orvoslás javallatai és receptjei: „fejforróság" és fejfájás (migrén) esetén nyers krumpliszeletes borogatás a halántéktájra; fagyott tagokra összetört, meleg, főtt krumpli.
Forró vízzel leöntött nyers krumpli levében fürdetik a fájdalmas, reumatikus tagot, vagy meleg, főtt krumplival gőzölik és helyileg ezzel melegítik a fájdalmas részeket.
A nyers reszelt burgonya talpra kötve lázcsillapító, szemre téve pedig enyhíti a szemgyulladást.
Cukron, dextrinen, keményítőn, aminosavakon, alma- és tejsavon és C-vitaminon kívül bőr- és nyálkahártya-védő A- és F-vitamint is tartalmaz, a bőrelváltozásokra ezért fejthet ki kedvező hatást.
A nyers burgonyalét sárgarépalével keverve, kis mézzel ízesítve torokgyulladás, garatgyulladás esetén, vagy köhögésnél alkalmazzuk. Melegen, vagy hidegen, ruha közé téve a fennmaró rostanyagait, felköthetjük a nyakra, vagy felrakható a mellkasra borogatásként. De szintén kis mézes vízzel összekeverve, csemegeként el is fogyaszthatjuk.
Nagy káliumtartalma miatt vízhajtó hatású. A rossz szívműködés javulását hozhatja kiegészítő kúraként, ha nyers levéből reggel éhgyomorra 1 dl-nyit fogyasztunk több héten keresztül. Lázas állapotban mindenképp ajánlott a szív védelméről ilyen formában is gondoskodni.

A cékla kiemelt hatása elsősorban a rákterápiákban van, de ezzel most nem foglalkozunk.
Az összes növény közül a hagymán kívül a céklának a legnagyobb a szilíciumtartalma (100 g-ban 20,6 mg). Ez azért nagy jelentőségű, mert a szilícium révén a szervezet védekezőképessége igen nagy mértékben fokozható. Nyers céklalé vagy nyers céklareszelék hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), a plazmasejtek és a falósejtek felszaporodnak.
Klinikai gyakorlat alapján javaslata: 3/5 rész cékla, 1/5 rész sárgarépa, 1/5 rész zellergumó átszűrt présleve. A céklakúrát húsmentes étrend kísérje. 1 kg céklából normál körülmények között 700 ml lé nyerhető.
A népi orvoslás a nyers lét éppúgy, mint a reszelt, nyers, salátakészítésre használt gumót, vizelethajtónak (húgykiválasztónak), vérképzőnek és vértisztítónak tartja.
Előnyös a gyenge tüdejűek, gyulladásra hajlamosak és tartós rekedtségben szenvedőknek, de a sebgyógyulást is elősegíti. Ezeket az alkalmazásokat kémiai vizsgálatok is igazolják.
A cékla nemcsak szilíciumot, hanem számos egyéb ásványi anyagot és nyomelemeket is tartalmaz: káliumot, kalciumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, rubídiumot, céziumot. A-vitamin, B1, B2, C és P vitamin is található benne. B-vitamin-komplex tartalma 300 gramm/100g.
A cékla nemcsak a sejtlégzést aktiválja, a védekező sejtrendszert és a vérképzést serkenti fokozott működésre, hanem javítja az idegműködést és az emésztést is. Heveny lázas megbetegedések (influenza, hűléses betegségek) esetén is ajánlatos fogyasztani.
Kiegészítő kúraként alkalmazva kedvezően befolyásolja az idegbetegségeket is.
Fogyasztásánál ügyeljünk arra, hogy a fogzománcot károsíthatja, ezért a kinyert lét érdemes szívószál segítségével fogyasztani. Pép formájában vagy darabosan, egyéb élelmiszerrel fogyasszuk el a fogak védelmére.

A diótermés édes ízű, meleg hatású gyógyélelmiszer.
A dió gyümölcse erősítő, súlygyarapodást elősegítő tulajdonságú. Mint ilyen, megkötés nélkül fogyasztható, akár magában, akár levesekben. A dió erősíti az idegeket, és talpra állítja a legyengült embert.
Azok a májbetegek, akik nem fogyaszthatnak zsiradékot, a diót nyugodtan ehetik, mert serkenti a máj működését. A máj a méregtelenítés egyik legfőbb szerve.
Fülfájásnál, a dióból kipréselt kis mennyiségű olajat a fülbe cseppentsük bele.
Feloldja a lerakódott zsírt, azt ki is folyasztja. A gyulladást okozó baktériumokat felszámolja. Nagyon hamar gyógyít.
Olaját, pépjét, kelések és daganatok érlelésére, vagy felszámolására is alkalmazzák.
Segít megvédeni a szívet a betegségektől. Idegnyugtató hatása is van.
Tejben főzve nyugtató-altató hatású. Mézben a diódarabok összeérnek és meghűlés, torokfájdalom esetén használhatók.
Legújabb kutatások kimutatták, hogy fontos szerepe van a rák gyógyításában is.
Napi ajánlott adagja 15 dió, 3-szori, főétkezések utáni elrágcsálással, 5-5-5 dió.
A dióbél általános kémiai összetétele: Nagyon kevés vizet, 15% fehérjét, 63% olajat, 14% szénhidrátot, 4 mg% Na sókat, 545 mg% K-ot, 70 mg% Ca-ot, 430 mg% P-t 4 mg% A-vitamint, 0,35 mg% B1-vitamint= Tiamin, 0,1 mg% Riboflavint= B2-vit., 1 mg% Niacint= B3-vit., 15 mg% C-vitamint tartalmaz. A Dió termése zsíros-olaj tartalmú – linol és linolén, izolinolén és telítetlen zsírsavból áll (omega3). Juglont, A, B1, B2, B5, B6, B7 (H-vit.), C- E-vitamint tartalmaz. Minden dióbél, eltérő arányokban, de tartalmaz kalciumot, káliumot, vasat, magnéziumot, foszfort, rezet, cinket, nátriumot, mangánt is. Értékes növényi fehérjeforrás.
A dióbél fogyasztása csak kis adagokban ajánlott. A dióbél egyesek nyelvét, szájnyálkahártyáját irrtálhatja, viszketést és a szájban kiütéseket, kimállást és aknét hozhat létre.

A fejeskáposztát eredetileg állattakarmányként termesztették, illetve a vadon nőtt egyedeit gyűjtötték. Későbbi nemesített fajtái kerültek be előbb a szegényebb emberek, majd később az általános élelmezésbe. Ajánlottabb inkább savanyított formában, vagy nyersen fogyasztani. A kelkáposzta jobban megfelel emberi tápláléknak, mint a fejes képoszta.
A savanyú káposzta nagy C-vitamin tartalmú. 1 kg savanyú káposztából kb. 500-600 ml lé nyerhető. Meghűlés, vagy járvány idején ajánlott akár napi fogyasztása is ennek a mennyiségnek.
Külsőleg bedagadt, fájó térdre, derékra: bármelyik káposzta leveleit felmelegített állapotban lekötjük a felületre, (vasalóval is fel lehet melegíteni ruha között), majd a még egy ruhával lefedjük és melegen tartjuk.

A lenmaghatását az emésztőrendszeren, a légzőszerveken (és a bőrön), a vizeletkiválasztó rendszeren keresztül fejti ki. Használható asztma, idült bronchitis, tüdőgyulladás, gyomor és bélgyulladások, húgyúti fertőzések, hasmenés, lesoványodás, lábadozás, daganatok esetén.
Hasonló tulajdonságú, mint a szezámmag.
Lecitint, növényi zsírt, egy fajta omega-3 zsírsavat, és fehérjét tartalmaz.
A hidegen sajtolt szezámmag-olaj és a lenmag-olaj használata nagyon ajánlott mind megelőzés, mind betegségi tünetek előfordulása esetén. Az idegek ingerületátvitelében nagy szerepet játszik.
Sclerosis multiplex esetén napi három evőkanál olaj fogyasztása javasolt.
A lenmagot nyálkaoldó és lágyítószerként hurutos megbetegedésekben mézzel összefőzve fogyasztjuk. Száraz, irritáló köhögés esetén jó szolgálatot tesz bevonó képessége.
Napjában többször igyunk forró vízzel leöntött teájából egy-egy kortyot. A leforrázott lenmagot kevés mézzel el is fogyaszthatjuk.
Jó erősítőszere a sovány testalkatú egyéneknek, a vastagbélnek és a tüdőnek.
Szilárdítja a tüdőszövetet és elősegíti a tüdő savóshártyáinak gyógyulását.
Krónikus, szövetpusztulással járó tüdőbajokra kiváló. Tüdőerősítőként édesgyökérrel kombinálható.
A gyermekek, de a felnőttek, és az idős emberek is szívesen fogyasztják a következő keveréket:

1 evőkanál (kókuszreszelék) mák, 1 evőkanál mazsola, 1 evőkanál szezámmag vagy lenmag, 1 teáskanál baracklekvár. Ezt öntsük fel 1-2 dl langyos vízzel.
Kis ideig hagyjuk állni, hogy megduzzadjon. Erős székrekedés esetén reggel és este fogyasszuk. Egyéb esetben csak lefekvés (és fogmosás) előtt. Aki tejet fogyaszthat, tejjel is készítheti.
Cukorral, fahéjjal ízesíthető. Belek szelessége esetén okvetlenül az 1 evőkanál mákszemet tegyük hozzá. Magként való bevétele enyhe, de megbízható hashajtó is.
Cukorbajosoknak, a megszokott gyógyszerek szedése mellett, a hirtelen megnövekedett vércukorszintet segíti levinni. Erre a célra csak alkalmanként fogyasztható. Természetesen a diétát tartsuk be.
A vese, húgyhólyag és húgyvezeték gyulladásai esetén is jó felhasználni fájdalomcsillapító és lágyító tulajdonságait. Ilyen esetben nagy mennyiségben használjuk, hogy a nyálkahártyákat védje a savassá vált vizelet maró hatásától. Maga a lenmag lúgos kémhatást gyakorol.
A vese húzó fájdalmai esetén, valamint hólyaghurut és hólyagkő esetén a tartós fájdalmak enyhítésére nagyon jól alkalmazható. Mind porként, mind teaitalként fogyaszthatjuk.
Természetes fehérjét és kalciumot tartalmaz. Táplálék-kiegészítőként napi fogyasztásra alkalmas. Vegetáriánusok rendszeresen fogyasszák. A lenmag kenyérbe, süteménybe is belesüthető.
Aki akarja, le is darálhatja, így tegye a süteménybe. Tápláló, erősítőszer legyengült állapotokban.
Borogatóként helyi vérbőséget okoz, tágítja az ereket, lazítja a szöveteket, fájdalomcsillapító hatású. Reumás és gerincbántalmak esetén porából készítsünk masszát, ezt kenjük ruhadarabra, így rakjuk a felületre. Vizes kivonatát gyulladásos testrészek hűsítésére is alkalmazzák.
Vizes kivonata, vagy teája már nem okoz erős vérbőséget, hanem lágyító és nyugtató.
Ellenjavallata nem ismert. A mag evése colitis esetén nem ajánlott. Egyéni érzékenység, főleg olajának használata esetén felléphet. Komoly székrekedés esetén nem hatásos, növelheti a pangást a remesebélben, inkább használjunk gyógynövényes beöntést, vagy a teakeveréket.

A mákteaként megfőzve, melegen, lassan kortyolgatva, bevonja a légcső hártyáit, és nyugtatja azt. Köhögés, torok- és hörgőgyulladás esetén igyunk egy-egy teát belőle, görcsoldó és összehúzó hatása, enyhe fájdalomcsillapító hatása miatt.
Mákból és lenmagból, kevés ziliz porral megfőzve pépet főzhetünk, melyet a melltájék minden gyulladásos megbetegedése, hurutossága esetén alkalmazhatunk, éjszakai borogatásként. Mellhártyagyulladás esetén kiegészítő borogatásként alkalmazható, felváltva más borogatásokkal.
Szorulás esetén lazítja a széklet állagát. Hasmenés esetén, pedig összehúzó hatása nem engedi a bélfal további renyheségét. A szerecsendió a vastagbélre van hatással, együtt alkalmazva a két gyógynövényt a teljes bélrendszerre ható összetételt kapunk.
Fűszerként is fogyasztható, hüvelyesekkel együtt főzve, ellensúlyozza a gázképződést, és a bab, zöldbab, borsó finom, laza lesz tőle.
A növény megsértett gubójából nyert nedv az ópium, mely erős kábítószer.
Az érett, fekete kis magvak ilyen jellegű hatással nem rendelkeznek, nyugodtan fogyaszthatók.
Ne használjuk rendszeresen gyomorhurut, vastagbélhurut esetén. Nagy mennyiségben álmosságot okoz, csak alkalmanként fogyasszuk, ugyanis hosszú távon való használata tompítja az elmét, rontja a felfogóképességet.

A méz fontos terapeutikás hatása antibiális tulajdonságában rejlik.
A méz legismertebb tápláló és gyógyító hatása az erősítés. A méz monoszaharidokból áll, amelyek azonnal felszívódhatnak, rögtön a véráramba kerülhetnek. A kimerülést gyorsan, hatékonyan meg lehet szüntetni mézzel.
Súlyos és hosszan tartó száj- és garatgyulladásnál naponta egy kanál mézet ajánlunk, amit sokáig kell a szájban tartani. A sűrű, főleg kristályos méz mandulagyulladásnál baktériumölő, gennyeltávolító és gyulladáscsökkentő hatású.
A gyomorban a méz stabilizálja a savháztartást. A méz segíti az emésztést.
A máj ellátása elősegíti például a méregtelenítést, így felbecsülhetetlen jelentősége van például gomba- mérgezés, altatás utáni méregtelenítés és egyéb mérgezések esetében.
A méz nem csak a májra, hanem a vesére, a húgyhólyagra és a hasnyálmirigyre is kedvező, védő hatást gyakorol. Ez lehetővé teszi, hogy a cukorbetegek az engedélyezett szénhidrátbevitel határain belül mézet fogyasszanak és ezáltal olyan anyagokhoz jussanak, amit másból nem kaphatnának meg.
Japán orvosok állítják, hogy a méz elismerten javulást biztosít az emésztési betegségek, bőrbetegségek esetében, javítja a légzőszerveket, a keringési szerveket, idegeket, érzékszerveket, fogakat, az anyagcserét stb. Bolgár orvosok is elismerik a méz baktériumellenes, nyálkaoldó, érzéstelenítő, gyulladásellenes, biológiailag immunizáló, regeneratív, szívserkentő, nyugtató, idegerősítő hatását. Nem csak szájon át, hanem aerosol és elektroforézis útján is visznek be a szervezetbe szükséges mézmennyiségeket. Eddig 15 000 páciensnél kezelték a légzőrendszer bizonyos betegségeit (orrnyálkahártya gyulladás, torokgyulladás, orrmelléküreg-gyulladás, gégehurut, légcsőhurut, hörghurut) úgy, hogy a páciensek 92 százalékban visszanyerték egészségüket.

Magyar tapasztalatok a méz gyógyhatásáról

Ha a kisgyerek köhögött, hólyagpapírra mézet kentek és a mellkasára borították. Valahol mézet és zsírt kentek egy rongyra és azt tették a beteg mellére. Egyes helyeken mézes tormalevelet vagy dohánylevelet tettek arra a helyre, ahol a tüdőszúrást érezték. A mézes borítást 1-2 óráig kellett azonos felületen tartani.
Kenőcsöket, flastromokat úgy készítettek, hogy mézet kevertek össze tört lenmaggal vagy gabonaliszttel és tojássárgájával vagy lenmagdarával és tejjel vagy viasszal és zsírral vagy viasszal és vajjal. Ezeket a keverékeket rákenték a torokra (kívülről), kelésekre, daganatokra, gyulladásokra. Tiszta mézzel kenték be az égett vagy forrázott sebeket.
Az emésztés javítására és gyomorfájás ellen javasolták, hogy reggel színmézet egyen a beteg, vagy itala meleg-tejes méz legyen. Lázas betegnek híg mézet adtak inni.
Legáltalánosabban a mézet megfázás, köhögés, rekedtség ellen használták.
Ették magában és teában vagy tejben feloldva. Javasolták a mézet gyomorhurut és emésztési zavarok ellen, idegesség megszüntetésére, köhögés, rekedtség, vérszegénység, sápkór, sárgaság, asztma és álmatlanság ellen, de súlyosabb esetekben is hasznosnak találták ezt a legtömegesebb kaptárterméket.
A mézes pálinka készítéséről Reguly Antal nyelvtudós (1857) is megemlékezik.
Az egykor híres mézsör fogyasztását is nagyon egészségesnek tartották.
A mézbor az ünnepek, nagy összejövetelek itala. A mézbe bármely gyógynövény friss állapotban belekeverhető, és vivőanyagként használható.
Nemesszeghy Kálmán (1909) szövegének egy részét szó szerint közlöm és ajánlom az olvasó figyelmébe:
„A méznek használata sok féle betegségből kigyógyította az embert, sőt még olyan esetek is fordultak elő, hogy akinél a gyógyszer nem használt, a méznek az élvezete állította helyre az egészségét."
„Kiknek sok és hangos beszéddel jár hivatásuk teljesítése", hogy napközben többször fogyasszanak tiszta mézet vagy mézzel ízesített langyos vízzel öblögessék a torkukat."
Méz hasmenés ellen
Mézbe vegyítsünk finomra törött muskat-diót és finomra törött fahéjat, ebből a szükségeshez képest vegyünk be.
Méz rekedtség ellen
2 tojássárgáját keverjünk össze 2 evőkanál mézzel. Öntsünk reá fél csészényi forró feketekávét, kavarjuk össze és olyan forrón, ahogy bírjuk, igyuk meg. Ezt naponta legalább háromszor ismételjük meg, együnk naponta többször egy-egy szeletke lépesmézet.
Gégefőbetegségnél és bronchialkatarrhusnál
Legjobban bevált a kakukkfű (thymian) mézzel való használatának gyógyereje. Szamárhurutnál is kitűnő, mivel a köhögési ingert csillapítja, görcsöt csillapító és nyálkaoldó hatása miatt. Vegyünk kakukkfűteát, főzzünk meg egy csészére valót, leszűrjük, teszünk bele egy evőkanál virág- vagy hársmézet és jó forrón igyuk meg. Napjában legalább háromszor kell inni.
Köhögés ellen
Vegyünk egy nagy fekete-retket, tetejét vágjuk le, belsejét karalábéfúró kanállal szépen szedjük ki, mint ahogy a tölteni való karalábénál szoktuk. Egy kis lábasba tegyünk 1 deciliter mézet, pirítsuk meg világosbarnára, vigyázni kell, hogy meg ne égjen, mert akkor keserű lesz. Öntsük azon forrón a retekbe, abban a pillanatban megjegecesedik, később azonban levet ereszt, ezt kell azután naponta többször leinni róla. Ugyanezt megtehetjük vastag sárgarépával is. Ez a legjobb nyálkaoldó és köptető úgy felnőtteknek, mint gyermekeknek.
Limonádé lázas betegeknek
Egy pohárba csavard 1 citromnak a levét, tégy 1 evőkanál mézet hozzá, kavard jól össze, öntsd tele a poharat hideg vízzel. Meghűléskor kitűnő hatású.
Tüdőcsúcshurut ellen
Egy darab tormát, egy bazsarózsagyökeret egyenlő adagban megreszelünk és annyi virágmézet öntünk rá, hogy összekavarható legyen. Meleg helyre tesszük, hogy jól összeérjen, reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt egy teáskanállal kell bevenni. Aki türelemmel használja megszakítás nélkül, még a legmakacsabb idült bajnál is sikeres gyógyulást hoz.
Szamár- és hörghurut ellen
Kitűnő gyógyhatása miatt nem győzőm eléggé dicsérni, mert amilyen egyszerű, olyan csodahatású. Gyermekek a legszívesebben beveszik. Két nagy fej fokhagymát megtisztítunk, táblácskán teljesen széjjel zúzzuk, bögrébe tesszük és annyi mézet öntünk rá, hogy könnyen összekavarható legyen. Folytonos kavargatás mellett szép világos barnára megpirítjuk, napjában többször adjunk belőle egy-egy jó késhegynyit.
Torokgyulladás ellen
Főzzünk fél liter kamilla-zsályateát, tegyünk bele 2 evőkanál virágmézet, céklalevet, 1 dkg porrá tört timsót, ezzel naponta többször öblítsük ki a torkunkat.

Gyógyító természet – Kezelhetjük magunkat zöldségekkel is (II/2.)

Még mindig a megfázásoknál maradva lássuk, hogy a leghétköznapibb anyagok mikre képesek. Mit tehetünk gyógyulásunk érdekében a kamrában, a boltban kapható zöldségek, egyéb élelmiszerek segítségével?

A petrezselyem vízhajtó, kőoldó, női nemi szerveket gyógyító (emmenagogum), székelést elősegítő (laxatív), szélhajtó, emésztést serkentő, kőhajtó, görcsoldó hatással rendelkezik.
A petrezselyem gyökér és mag, a borókabogyó vízháztartásra és húgyúti szerveire vonatkozóan hasonló hatással bír, de annál enyhébb, és kevésbé irritáló. Serkenti a máj és a vese működését. Isiász, és lumbágó kezelésére is használható. Ilyenkor gyökeréből masszát is készíthetünk, és langyos állapotban a felületre köthetjük.
Ízületi fájdalmak, vagy mozgáskorlátozottság esetén is jót tesznek az ilyen pakolások, kevés tormával, vagy mustárral keverve.
Mellkasi elhurutosodás, vizenyő, mellkasi és szívből eredő nehézlégzésre mind pakolásként, mind teaként használhatjuk.
A levél és gyökér vizelethajtó, étvágyjavító, vesekőhajtó, és a hólyaghurut gyógynövénye.
Feloldja és eltávolítja a vese- és epeköveket. A vesegörcsök erősségét némileg csillapítja is.
Melegítő hatású vízhajtó, legyengült egyénnél, meghűlések esetén is alkalmazható vízhajtóként, amikor más gyógynövények tiltottak. Főleg a levél alkalmazása nem igényel óvatosságot.
Húgyúti fertőzések esetén, főleg a felfázásból eredő fájdalmas, sűrű vizelés, húgycsőgyulladás, gyermekek vizeletmegrekedése esetén teakeverékek alkotórésze.
Ajánlott bodzával és babhüvellyel együtt alkalmazni. Ebből a keverékből ülőfürdőt is vehetünk. Nagy megkönnyebbülést hoz.
Külsőleg a népgyógyászat mind a mai napig sokrétűen alkalmazza, a tökhöz és a káposztához hasonlóan (pl. a felmelegített káposztalevél mézzel bekenve és a felületre kötve), szemgyulladás, mindenféle mirigyduzzanat, torokfájdalom, reuma, ütődött vagy zúzott sebek kezelésére, – mint vajban, zsírban kifőzött gyökért, – a megfelelő felületre rakja, és azt melegen tartja.
Bármelyik alkotórésze ásványokban, A- és C-vitaminban és vasban gazdag.
A magyar konyha alapvető fűszere. Levesekben főleg gyökere használatos.
A friss levél C-vitamint is tartalmaz, ilyenkor nem szabad főzni, csak az étel tetejére terítjük rá az apróra vagdalt levelet. Szárítva, vagy sóban rétegezve, télire tárolható.
Minden ízesítő alkotórésze (Vegeta, ízesítő kockák stb.). Csaknem az összes zöldségféléhez használható, salátákhoz, mártásokhoz, nyers ételekhez, túróhoz, burgonyához, töltelékekhez.
Ne használjuk vesegyulladás és vese belső hártyáinak sérülései és a női nemi szervek hirtelen feltámadt gyulladása esetén. A gyökér és a mag használata óvatosságot igényel, mert túlzottan hevítő tulajdonsága irritálhatja a vesebolyhokat, valamint az anyaméhet. Ilyen esetben, vese esetén használjuk orvosi zilizzel együtt. A petrezselyemgyökér és a mag túlzott használata vesevérzést és abortuszt okozhat. Terhesek sem teaként, sem gyógyszerként ne alkalmazzák a mag illóolaját.
Nagy adagokban fogyasztva szédülést, felfájást, fülzúgást okozhat.
A gyökér fűszerként kis mennyiségben alkalmazható. A levelek nem erős hatásúak.

RETEK – Jégretek, Fekete-retek
A retek illóolaja a tormánál leírtak szerinti betegségekben alkalmazható, de csak a fekete retek erőssége felel meg minden alkalmazásában. A tormától eltér pár tulajdonságában.
Félbevágott, nagy jégretket kivájunk, mézet rakunk a kivájt részbe, és állni hagyjuk, hogy levet eresszen. Ezt a felvizesedett reteklét fogyasszuk nehézlégzéssel járó megfázásoknál és köhögés esetén.
A népi orvosláson kívül kevesen gondolják, hogy a sárgarépa nemcsak jóízű főzelék, hanem gyógynövény is. Sárgarépaléborogatásként égésre, fagyásra, sebkezelésre.
Mézzel keverve gennykeltőkkel fertőzött sebek kezeléséreis alkalmas.
A gyomor- és bélgyulladás egy legjobb gyógyszere, megszünteti a bélben a rothadást. Főképpen kisgyermekek és csecsemők gyomor- és bélbetegségeinél érhető el jó eredmény.
Torok- és fülfájás esetén sárgarépakúra: pálinkás sárgarépa-kötés a torokra, sárgarépalé fülbe csepegtetése. Napi 3-4 sárgarépa levének éhgyomorra való elfogyasztása megakadályozza a felső légúti fertőzésekre való hajlamot, immunitása növekszik. Rosszul fejlődő vagy fejlődésben megrekedt csecsemőnek, ha sárgarépapépet adnak, nő a testsúlya, a fertőző (főleg meghűlésként számon tartott felső légút) betegségekkel, torokgyulladással, gégehuruttal, hörghuruttal szemben ellenállóereje növekszik.
Norvégiában kiváló eredményt értek el az úgynevezett Oslo-reggelivel. Az egyoldalú hal- és kenyértáplálék, valamint a rossz éghajlati viszonyok – kevés napsütés, hosszú tél – miatt az iskolás gyerekek általános egészségi állapota és tanulmányi eredménye sokkal rosszabb volt, amíg reggelenként, a tanítás kezdete előtt nem kaptak Oslo-reggelit. Ez a következőképp készül: estétől reggelig zabpelyhet áztatnak tejben (sűrű pépesen), reggel lereszelnek személyenként egy-egy sárgarépát, hozzákeverik a tejes zabpehelyhez, amelyet enyhén felmelegítenek, és mézzel édesítenek.
A következő sárgarépaital is kitűnő élénkítő, erősítő, gondolkozást serkentő: fél csésze tejjel keverjünk össze egy deci frissen turmixolt sárgarépalét.
Mindez a sokoldalú gyógyító hatás a sárgarépa hatóanyagaival magyarázható. Nagyon magas a karotin A-provitamin – tartalma, amelyből a máj A vitamint állít elő. A vitamin hiányára a bőr, a száj, a torok, a gyomor, a bél, a hörgő nyálkahártyájának szárazsága, gyulladás- és fertőzéshajlama jellemző. Ilyenkor a sebek sarjadzása, hámosodása, gyógyulása elhúzódó, gátolt; az epeútban és az epehólyagban kőképződési hajlam áll fenn. Az A-vitamin bőr- és nyálkahártyavédő vitamin, a bőr- és a nyálkahártya – elváltozások gyógyszere és megelőző szere. Szem látóbíborának is alkatrésze az A-vitamin, hiányának következménye látászavar lehet (pl. szürkületi vakság). A-provitamin tekintetében a sütőtök sem megvetendő táplálék.
A-vitaminon kívül, ha kisebb mennyiségben is, de tartalmaz a sárgarépa E-, H-, B1-, B2-, B6- és C vitamint és pantoténsavat is. A B-vitaminok az idegrendszer vitaminjai, az E-vitamin erősítő-regeneráló hatású, a H-vitamin és a pantoténsav (B5-vit.) bőrvédő vitaminok, a bőr-és a nyálkahártyák ellenálló képességét növelik a gyulladásokkal szemben. A vitaminokon kívül tartalmaz még illóolajat, növény hormont (fitoszterint), glutamint, almasavat, pektint, galaktint, xantophyllt, nyálkát, keményítőt és még más hatóanyagot, amelyeknek nagy része az emésztést, a gyomor- és bélműködést segíti elő.
Kalcium, foszfor, vas nyomelemeket, és nagy mennyiségben pektint tartalmaz, ami a belek periszaltikájára van hatással. Ha lehet, főleg nyersen, de főzve, párolva is többet fogyasszunk belőle.

A spárga gyökerét és gyöktörzsét (étkezési Spárga) használjuk gyógynövénynek.Gyulladáscsökkentő, erősítő, tápláló, vízháztartást szabályozó, nyálkahártya regenerálóhatással rendelkezik. Használható folyadékhiány, kiszáradás (dehidratáció), tüdőtályog, vérhányás, köhögés, lábadozás, gyengeség, rák, idült lázas betegségek esetén.
Kellemes, élvezeti értékkel bíró táplálék, és megbízható vértisztító és vizelethajtó.
Hatékony nyálkahártya erősítő, regeneráló, hámosító, gyulladáscsökkentő.
Tüdőbetegségek, máj, gyomor és bélrendszeri panaszok, vesebetegségek, hólyaggyulladás, nemi szervi megbetegedések, prosztatatúltengés utókezelésének jó gyógynövénye.
Tisztítja a májsejteket és a lépet. A gyulladt, vagy sérült hámsejtek helyreállítását segíthetjük elő a spárga rendszeres fogyasztásával. A kiszáradt nyálkahártyákat védelmezi. Fekélyek esetén is alkalmazható. Táplálja és bevonja a nyálkahártyákat.
Gyengeségből eredő rendszertelen, vagy lassú szívdobogás és cukorbaj esetén is fontos táplálékforrás, és egyben gyógyító erejű gyógynövény is.
Folyadékvisszatartó hatással rendelkezik, ezért jó hasmenés és vérhas (dizentéria) esetén. Kiszáradással együtt járó tünetek csökkentésére alkalmas. Kevés folyadékot fogyasztók, és idős korban előforduló kiszáradás esetén vizes pép formájában fogyasztjuk.
Erős hányás, hasmenés esetén teaként is ihatjuk. Ilyen esetekben csicsóka sziruppal együtt még táplálóbb hatású is.
Külsőleg merev ízületekre, nyakmerevségre, izomgörcsökre jó lágyítószer. Pépjét hidegen vagy melegen kenjük ruhára, így helyezzük a felületre. Egyszerű megfázások esetén ajánlott. Egyáltalán ne, vagy csak alkalmanként használjuk magas fertőzöttség, és erős váladékozás esetén.

A szezámmag magva szezámolajat, proteineket, vitaminokat tartalmaz.
Nálunk étolaj és kenőcsalkatrész. Hasonlóan használható, mint a . Lágyító, bevonó tulajdonságú. Torokgyulladás esetén meleg vízben áztatás után a köhögési ingert és a fájdalmat csökkenthetjük levének iszogatásával, vagy a török öblögetésével. Nyugtatja a nyálkahártyákat.
Szünteti a gyulladást.Használható idült köhögés, tüdőgyengeség, lesoványodás, lábadozás esetén.
Kevés kámforral, kardamommal és fahéjjal, massza alakjában fejre kenve migrént, szédülést kezelhetünk vele. A porrá tört magvakból is készíthetünk pakolást. A hindu mitológiában a halhatatlanság jelképe. Magvát erősítőnek, vízhajtónak, vérhas és húgyúti panaszok kezelésére használják. Méregtelenít, hasmenést szüntet, olaja fekélyt gyógyít, méhet mozgékonnyá tesz.
Inkább kalciumtartalma miatt a csont gyógyítója.

A túró élettani szempontból értékes a magas fehérje- és kálciumtartalma miatt.
Melegben a tejsavbaktériumok segítségével erjesztik. Túrót tehén- és juhtejből készítenek.
A juhtúró igen kövér, mivel a juhtej zsírtartalma is magasabb. Kitűnő gyomorfogó hasmenés esetén.
Meghűlés esetén gyulladásos állapotokban alkalmazzunk a nyakra túrópakolásokat.
Mézzel, cukorral, vagy egyéb cukrot helyettesítő növénysziruppal bevéve a légúti megbetegedések gyógyszere.
Enyhíti a köhögést, oszlatja a nyirokcsomókat, gümőket, lerakódásokat.
Tisztítja a légutak csatornáit és a tüdőt. Tüdőtisztításra csak megfelelő diéta alkalmazásával együtt eredményes, melyben szintén a fehérje diéta az elsődleges, főleg túró, tej formájában, valamint lágyító zöldségfélék alkalmazása, és a keményítőt tartalmazó étkek háttérbeszorításával együtt.
Mellhártyagyulladás, vagy nehézlégzés esetén nagy adagban ruha közé kötve a teljes mellkasra rakjunk belőle pakolást, melyet felhelyezés előtt disznózsírral kenjünk be.
Nyugtatja a nyálkahártyákat, a bőrt, és erősíti a szöveteket.

A tormáról, a mustárról, valamint a fokhagymáról már a fűszereknél volt szó.

Vöröshagyma
A modern tudományos kutatás megerősíti, hogy a fokhagyma és a vereshagyma a legjelentősebb az összes birtokunkban levő „ételgyógyszer" között. Tokin fedezte fel a magasabb rendű, jó illatú növények: zsálya, rozmaring, borsos menta, fenyőfélék, kakukkfű stb. – önvédelmet szolgáló fitoncidokat, amelyek baktérium-, vírus-, gomba- és protozonpusztító hatásúak.
Legjelentősebb a veres- és a fokhagyma ilyen tulajdonsága. Klinikán sikeresen kezeltek vereshagyma- és fokhagymazúzalékkal gennyes sebeket, idült fekélyeket, kelést, tályogot és más gennyes bőrelváltozásokat, garathurutot, mandulagyulladást, influenzát, felső légúti hurutot, gége- és fülbajokat, gyomorhurutot, idült bélgyulladást, fertőző betegségeket (vérhast, szalmonellafertőzést, diftériát, tuberkulózist, szamárköhögést).
A kórokozó bélbaktériumokat pusztítja. A hagyma rákmegelőző, rákellenes hatása is bizonyítható. Vércukorszint-csökkentő hatása jobb, mint bármely más fűszernövénynek!
A hagymafélék használatának egyik legjobban elfeledett területe a fertőtlenítő hatása.
Erre a népgyógyászat a vöröshagymát alkalmazta évszázadokon keresztül.
A hagymákat lepucolva lereszelték, majd levét tiszta, (forrón) kivasalt ruhán keresztül kinyomkodták. Ebben a lében mosták kezüket, vagy áztatták be a bábák szerszámaikat.
Fertőzött ruhákat is áztattak, majd főztek ki hagymalében.
Megfázás esetén vöröshagymát pucoltak és fölé hajolva, beszippantották illóanyagát.
Cukrot pirítottak, kevés vízzel felöntötték, majd hagyma vörös levelét és magát a hagymát lassú tűzön megfőzték benne, ezt használták hurutos köhögés esetén, kortyonként, forrón.
Tüdőfájdalom, nehézlégzés, erős dohányosok tüdőgyengeségére, napi két kisebb fej hagymát nyersen kell elfogyasztani.
A hagymareszelékből jó pakolást készíthetünk fagyott tagok és testrészek gyógyítására.
A veres- és a fokhagymában A-, B- és C-vitamin és a férfi és női nemi hormonokhoz hasonlóan ható hormonok is találhatók. Ezek is hozzájárulnak a „fiatalító", a bőrre és a nyálkahártyákra, az idegrendszerre való gyógyító, regeneráló hatáshoz.
Erőteljesen gátolja a vérrögök képződését és hígítja is vért. Még a fokhagymának és a medvehagymának ezen tulajdonságát is felülmúlja. Akadályozza a trombociták működését, oldja a vérben fellelhető fehérjéket, a vér megalvasztó képességét, így vérzékenység esetén, vagy vérhígítók szedésével együtt csak óvatosan, vagy nem alkalmazható. Trombózisveszély esetén viszont mindennapi fogyasztása javallott.
A szintén hagymaféléhez sorolt póréhagyma (Allium porrum) nyers nedvét és főzetét használjuk.
Nyers salátákba is keverhető, vagy sózva bármely hideg étel mellé feladható.

A zeller legfontosabb tulajdonsága, hogy pusztítja a kóros baktériumokat és gombákat a húgyutakban, a vesében, a belekben és a gyomorban és támogatja az alhasi vérkeringést.
Az optimális vérbőség pedig javítja a kismedence energia- és vérellátását. Akkor érvényesül legjobban, ha nyers állapotban fogyasztjuk. Tele van ugyanis szerves anyagokkal, sókkal, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a vér savtalanításához. De legnagyobb értéke a szerves nátrium tartalma, amely jelenlétében hatékonyabb a kalcium felszívódása.
A vér sav és lúg tartalmának összhangja akkor bomlik meg, ha a táplálékunk hosszabb ideig többnyire fehérje, tömény keményítő, vagy tömény szénhidrát, illetve a közönséges fehér vagy barna cukor.
A zeller-lé rövid idő alatt egyensúlyba hozza a vér sav-lúg tartalmát.
A bőrkiütés a máj munkájának hanyatlását jelzi.
Ha módosítjuk a savas végtermékű táplálékunkat, s több zöldségfélét fogyasztunk a bőrkiütések hamar eltűnnek. A nátrium fontos elem a szervezetben levő széndioxid kiküszöbölésére, kirekesztésére.
A szerves só hiánya a tüdő működésének gyengüléséhez vezethet, illetve a hörgők érzékenységéhez, különösen akkor, ha dohányfüst is terheli a tüdőt.
Jó torokfájás és reuma ellen is.
A zeller fokozza az alhasi vérkeringést, s ezáltal a genitáliáknak jobb lesz a vérellátása, illetve a hasüreg legmélyebb pontjain lerakódott nehézfémek és toxikus anyagok is a véráramba jutnak. Ily módon hatékonyabb a szervezet méregtelenítése, ami azt eredményezi, hogy pl. a prosztata ismét visszanyeri működőképességét,
A zeller azok közé a népi gyógyszerek közé tartozik, a petrezselyemmel együtt, amelyek erős vizelethajtónak számítanak. Ha a továbbiakban rendszeresen használjuk, nem kell többé félnünk a vesehomoktól. A zeller A-povitamint, B1-, B2-, B12- K-, PP-vitamint, vas, kalcium, magnézium, kén, foszfor nyomelemeket tartalmaz. Csökkenti a szervezet húgysavtartalmát, reuma, köszvény, vesebetegség esetén. Vizelethajtó és anyagcsere javító tulajdonságú.
Rendszeresen sportolóknak, testedzőknek energiát és jó kondíciót biztosít.
Szerző: Kósáné K. Mária
Forrás: http://lmv.hu/node/7568

A rovat további cikkei: « Az egészség lényege

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló