|
Jelek
Isten, mi az élet, mi a cél?
Fájnak a percek, a sors, a lét…
Bűn és ártatlanság mérlegén
a lelkem, valóm mond mennyit ér?
Ítészek kezében elveszett
erény, senkik kezében a mersz,
ítél és ostoroz a gyáva,
odújában csodára várva.
Az alkotás örömétől fél,
koldus-napszámot álmod és kér,
Uram, mágiaidőbe bújt
háborút vív a létezés-út:
S hagyod lelkünk megcsonkítani!?
Egymásra mutogatva,
bűnbakcélpontot keres
bér- és lakájmédia.
Fülünkbe súgva búgja:
Harcolj! Győzz! Ölj! S kapsz enni.
Neked, nincs mit keresni!
Ne tudd, ne érezd, ha fáj!
Zabálj, sose kiabálj!
Az utca másik oldalán,
látod, süt a nap, talán
az árnyék se reszket, s fut
a szekér, az eb ugat,
csörög a pénz, nem kutat
feneketlen zsákban a tudat.
Célozz, Isten pontosan!
Vérzik a szívem, sirat.
Ember mivoltunk hörög,
boldog Sátánarc csörög,
zsebre vágott szív és lét,
hőzöng, bírál, elítél.
Zörög a haraszt, fúj a szél.
Az áruló többet remél.
Harácsoló szajha lett az erény!
Testvért írt a rászedett, a szegény.
Szemekben könny, sűrű bánat.
Lopják szívemből hazámat.
Eszméket zúgnak a sötét árnyak:
mindig s újra ölnek, bosszút állnak.
Kidőlt, száradt tuskón, kuszán,
indák szaladgálnak sután,
haldokló kiált a végtelenbe:
Isten tenyerén a jelek szentek!
2012. 03. 25.
|
Látókép
Lefelé tapos, felfelé nyal,
mindent elérhetsz, amit akarsz...
Lefelé tapos, felfelé nyal,
olyan az ország, amilyen a hal!
Mit akarsz ember? Lelked üres!
Többet ér az áru, s nincs becsület.
Mit akarsz ember? Lelked üres!
Büdös vagy koldus, tested rühes!
Csillogó jó lét, éjjel remegsz,
felfal az érzés, lelked üres!
Szemedben csillog, amit szeretsz,
szívedben nincs meg a becsület!
Lefelé tapos, felfelé nyal,
mindent elérhetsz, amit akarsz...
Lefelé tapos, felfelé nyal,
olyan az ország, amilyen a hal!
2014. 09.18.
|
|
Hidd el testvér
Nem sírok én, ne hidd testvér!
Állok a golyók elé.
Bár lőne ez a féreg eszme,
ne enne bú-rögeszme!
Nem sírok én, az álmok sírnak;
s hallom, hogy mások sírnak,
sötét magányukban halkan,
se vétket, se imát nem mormolnak!
Nem sírok én, ne hidd testvér!
A szél mormogja vétkem:
Embernek születtem, ennyi a vétkem,
lelket ültetett belém az Isten!
2014. 09. 18.
|
Dzsumbujda
Bár írhatnék vén ribancoknak szépeket,
s leborulhatnék a múló idő elé,
kujon-szerelmesen,
de belül, akár hazám lelkülete;
kihalt vágóhidak vaskampójának sóhaja,
becsületbolondként,
éhezők szellemostora vagyok,
s végig húzok magamon,
akár mazochista,
mert sikít bennem a tudat:
A test már nem az ember otthona!
Táplálékként belém tukmált
sok semmi információt őrölt életem,
mára Nihil-isten elé borulok,
s nimfomániás nőnek álcázva nyeltetik velem
a ganét:
Szabadság helyett moslék,
skizofrén Mammonmánia,
- ordít sötét lelkemben egy kis fény!
Elárvult tájak szerelmese szívem,
a buján vad és végtelen sztyeppéké,
ahol még él az élet.
Kihalt vágóhidak vaskampójának sóhaját,
hallják é az ítélkezők?
S a legmodernebb korok törvénykoszorúit,
mint lélektemetőt,
megfesti-e majd a történelem?
2014. 09.09.
|
|
Lélekpusztulás
Uram, e kísértést, mit a jelen rak rám;
Uram, kérlek, ments meg; lásd a ma szenvedés,
és lásd, szenved hazám!
Nincs lelkükben szeretet, nincs, nincs alázat!
Uram, e kísértés minden embert gyaláz!
Haszon diktálta doktrínák szmogja fojt,
az emberérzés már óriás haszon-köd,
nem lát, nem hall, a zsebe mély ott fészke
és a torkán akad a szó!
Uram, ments meg, itt minden hiábavaló!
Hagyj mindent, érintetlenül! Sóbálvánnyá
váljon, aki megérti, mi történik itt:
Ki érti és hagyja a lélekpusztulást!
Uram, minden embert a bűn emészti itt!
Doktrínák szmogja fojt. Diktál a haszon.
Uram, ma minden, minden egyszerű: Hős-bűn
ül nyakunkon, s falja lelkünket! S nincs, nincs tűz,
mely elégetne mindent az ember körül!
Megtisztulni nincs mód,
nincs becsületből tiszta nemes akarat...
Uram, ne hagyd! Ne hagyd, kiszáradni lelkünk!
Ha nem lesz szeretet, ember se legyen!
Eszmék vak koldusa: haszon-érdek legyünk?!
Fürdőzzön doktrínák szmogjában a szív,
ha nem lesz szeretet, ember se legyen!
2008.05.29.
|
Álság
Szögre akasztották a becsületet. Vége.
Most időlegesen vége. Érezhetetlen.
Hölgyeim és uraim, tisztelt publikum!
Elvették, eltűnt a polcokról az unikum,
az öröm, a hit. Csak rút arcú adat van.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Áltörvény nótáját húzza a hatalom,
s járom nyakunkon az etika-hurok.
Akasszatok engem is fel! Hamar halál sorsot!
Ne lássa utódom, agóniám! Roncsember harangom!
Akasszatok engem is fel! Vesztett hitű sorsom:
Becsülettel lógni a bitófán, nem tartozni hazugokhoz.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Hazugtükröknek hazug a mosolya.
Kordába terelték, moslékszabadságba,
őstiszteletünket megvetés árkába.
Visszavonult az ember. Az arcátlan világból.
Tobzódik habzó szájjal az álság, igazáról.
Akasszatok mindenkit fel! Szögre lelki törvényekkel,
tajtékzik bozótgazdaság, számokba esett szerelemmel.
Megszűnt mi emberré tette az embert?
Vasfogú rozsda védi a gazembert?
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Sorvasztó orv tervek, hirtelen statútum,
hemzseg lázongva a lelkeknek sarca:
Se ember! Se Isten! A természet arca
pusztít majd a túlburjánzott bűnhalmazon,
és szélre akassza minden bűnhatalom zászlaját!
2008.04.18.
|
|
Lélek nélkül élni
Vélt, valós, vagy igaz a háború?
Lélek nélkül ölni, kényszer-pokol.
Hová fajult hát, Isten, korcs fajunk?
Karámok közt lázad, kényszer-pokol!
Mocskok tépték ki, testemből lelkem,
szögesdrótkerítés vezeti álmom:
Törvény-kordonok között elvérzek!
Szögesdrótkerítés vezeti álmom!
Sosem akartam, mindig csak kellett,
megfelelni korkövetelménynek.
Lelkemben sírtam: Minden ébredés,
hajnal, vak, hazug, szükség-remények,
nincs a földön szeretet, s igazság!
Becsapott álmok csipás szemei,
nem tudnak sírni, mert nincs igazság,
kirabolták Lét-isten könnyeit!
Fáj belül, minden mindegy valóság!
Úgy ébred a nap, hogy sír most a fény!
Isten, így akartad, - Mohó világ,
tahón vonuljon lelkünkön a fény?
Vélt, valós, vagy igaz a háború?
Szögesdrótkerítés vezeti álmom!
Hová fajult hát, Isten, korcs fajunk?
Lélek nélkül élni, kényszer-pokol!
Törvény-kordonok között elvérzek!
Becsapott álmok csipás szemei,
zsebekbe tömték a lélek törvényt,
kirabolták Lét-isten könnyeit!
2014. 07.23.
|
Adás van (0-24)
Homály-gyönyör úszik, fröcsög,
uralja éterapja
vízió-rabság adását,
menny-sejtelmet sugall, zörög,
mindent magához kötözött.
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!
Éjt, s nappalt megkötözött;
bámulsz bambán,
televizionálsz,
s hiszed: Minden látvány-valóság,
otthonodba költözött!
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!
Ott kint, házad előtt, nincs semmi,
az ott a nagy varázslat;
beton udvar, beton utca,
betonpor tüdődön dobókocka:
Soká ne élj!
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!
Ellesett pillanat foglya vagy:
Sose gondoltad volna, hogy a holnap,
ma költözik agyadba!
Bilincs-kincset raktak rád,
s átölel a színlelt világ!
Dobozagy vezérelt gondolat
a gyerek, az élet,
s reménynek, sorozatban
kapod poharadba a mérget!
2014. 02 09.
|
|
Palesztina nevében
Ha úgy gondoljátok, én is meghalok!
Ha úgy gondoljátok, haljanak ártatlanok!
Ha úgy gondoljátok...
Ne legyenek égen csillagok,
hát takarjuk el gyorsan a napot!
Ha nem számít az ember, ide lőjetek!
Tocsogjunk embervérben, szívemre célozzatok!
Megszülettem, s létemmel vétkezek:
Csak bátran, irtsatok ki, szívemre célozzatok!
Ha úgy gondoljátok, velük én is meghalok!
Bosszúálló Isten, ha gondolod, haljanak ártatlanok!
Ha úgy gondoljátok...
Hogy bűnösök az ártatlanok,
Ha úgy gondoljátok, élni sincs jogom!
Ha nem számít az ember, ide lőjetek!
Tocsogjunk embervérben, szívemre célozzatok!
Megszülettem, s létemmel vétkezek:
Csak bátran, irtsatok ki, szívemre célozzatok!
Ha úgy gondoljátok, én is meghalok!
Ha úgy gondoljátok, haljanak ártatlanok!
Ha úgy gondoljátok...
Ne legyenek égen csillagok,
hát takarjuk el gyorsan a napot!
2014.07.18.
|
Hová lettek az igazak?
Hová lettek az igazak?
Akik nem alkudtak soha!
Adták életük és vérük
azért,amit diktált a szívük.
Hová lettek az igazak?
Magyar! Szívedben az Isten,
ősök igaz hős Istene!
S Te Sátán bábjaival löksz
kötelet és méregrögöt,
esküpecsétet, mely öl,
minden magyar szívére most!
Gyáva s rút vagy, torz jelenkor!
Mammonszolgáló talpnyaló
életet dicsőít napod:
Szégyelld magad, torz jelenkor!
Kitépted testből a lelket!
Szívtelenné vált az ember.
S uralkodnak a hazugok!
Szégyelld magad, torz jelenkor!
Mammonszolgáló jelenkor!
Hová lettek az igazak?
Akik nem alkudtak soha!
Adták életük és vérük
azért,amit diktált a szívük.
Hová lettek az igazak?
2014. 06. 05.
|
|
Ígéret
Öreg idő ringatózik
pislákoló tudatunkban,
mintha minden csak majd holnap,
úgy, magától megváltozik!
Mintha minden csak majd egyszer,
hipp-hopp módra, ígérgetők
vezényszavára, teremtő
akaratvágy nélkül, egyszer
valóra válna! És senki,
senki se vágyna a mában,
szabadság fénymámorában,
senki se vágyna ma élni!
Öreg idő ringatózik
hipnózis csapdába csalva,
várjuk hamis álmainkban:
Hipp-hopp, a világ változik!
Olyan hazugság ma minden,
mint ha a mában az álom
itt járna köztünk, mint ha most,
most lenne a világ legszebb!
Olyan hazugság ma minden
pislákoló tudatunkban,
mintha minden csak majd holnap,
holnap élne csak az élet!
2014. 05 26.
|
Hagyomány
Az én országomban nincsenek törvények;
apám, anyám írta vérével szívembe,
mikor mit kell tennem, mikor hogy érezzek!
Apám, anyám írta vérével szívembe.
Az én országomban nincsenek sós könnyek;
öröm-gyöngyharmatcsepp futkos az arcokon,
szívekben rend, lelkekben béke, tükrökben
öröm-gyöngyharmatcsepp futkos az arcokon!
Az én országomban mindenki otthon van;
egyforma súlya van minden kis léleknek,
egyforma joga elsőnek, s utolsónak,
bírám az Isten, csak szentlélek büntethet!
Az én országomban nincsenek törvények;
apám, anyám írta vérével szívembe,
mikor mit kell tennem, mikor hogy érezzek!
Apám, anyám írta vérével szívembe.
2014. 03. 31.
|
|
Harmathajnal
Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!
Ki embernek tartja magát,
szívében magyar-igazság,
soha sem fél,
- reszkessenek a bűnösök!-,
az égre néz,
s kéri Istent, könyörüljön!
Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!
Ragyognak fent a csillagok,
bank-bolhák árnyéka nyafog,
gyáva idő
rohant át a galaxison,
harácsoló
kezek bilincse nyakadon.
Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!
Ide születtél, ez a hazád!
Légy ember, a szíveddel láss!
Soha se félj!
Pihen néha, néha a fény.
Te vagy a lény,
az ember, az Isteni-fény!
Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!
Ha embernek tartod magad,
őrzöd Istent, igaz szavad!
Soha se félj!
Vérrel üzen néha a szél!
Az égre nézz!
Ragyog ott, az isteni-fény!
Ahol nincs igazság,
ott nincs magyar!
Hallod Európa:
Él a magyar!
Hátamon hátad, osztozunk
sorson, időn átutazunk:
Férgek hullnak
az égig érő fáról,
harmathajnal
csillog, élet, a halálból!
2012. 03. 15.
|
Emberhitű
Európa közepén
kirekesztett egy nép:
Se keresztény, se pogány,
emberhitű monogám.
Barbár múltat hazudnak,
sár-szennyben meghurcolva,
humánumról állítva,
emberhitünk mágia.
Hátunk mögött testvérünk,
becsületünk és vérünk,
életévek, remények,
emberhit és szemérem.
Szemünk vak, szívünk tiszta,
Istenhez vágyunk vissza:
Szerelemben fényekkel,
emberként az évekkel!
Mocskot borítanak ránk,
mert nincs bűnünk, s mániánk.
Istenünk van és Hazánk,
emberhitünk, Nagyapánk.
Európa közepén
becsületes egy nép:
Se keresztény, se pogány,
emberhitű monogám.
2012. 03. 01.
|
|
Így könnyebb
Helyetted s érted sírok Hazám.
Mert távolról nem látják könnyed,
mert szívedbe szorult a bánat,
mert kihalt a nemes, s így könnyebb:
Szívem baktat a penge élen.
Tetszhalotton táncol a világ!
S ha sírok is, tudom, feltámad,
ébred az ember, éled Hazám,
mozdulnak a csillagok, virrad.
(Vérben kukorékol a kakas!)
Helyetted s érted sírok Hazám.
Mert így könnyebb. Érzem, tudom, hogy
Tiborc sóhaja az égbe szállt,
hogy hallgatnak rá a csillagok,
s eljönnek hozzánk az angyalok!
A teremtő Ige ajkunkon
újra kinyílik, újra fénylik:
Hiszek egy Istenben az úton,
hiszem, hogy az agyban is festik,
hogy mennyország csak itt létezik.
Helyetted s érted sírok Hazám.
A kín, csak testem koporsója,
de tudom, érzem a ragyogást:
Hogy fentről a Nap, lenéz újra,
s ragyogni fog a Kárpátokra!
2012. 02. 09.
|
Ős bú
Feslik a bőrünk s távolból,
mintha rongyosodna a föld…
bokor tövében kuporog,
reszket, remeg szarvas és őz.
Szélcsend van. Nyugalom. Hideg.
Ordít a farkas, a munkás,
az éhező és vén kétség
kopogtat házam ajtaján:
Nem lehet, hogy vesztes legyen,
hogy az akarat és a szív,
az ember és a szeretet
reményt vesztve örökké hív!
Mert kell, létezzen, egy fészek,
egy hely, ahol pihen a szél,
ahol csend van, nyugalom, rend,
ahol az ember emberként él!
Ha csak egy bokor tövében,
éreznem kell, akár a vad,
hogy enyém az odúfészek,
holnap értem kel fel a nap!
De míg húsomban a féreg,
míg hátamon mások terhe,
az odúból hajtók űznek,
és lőrésekből rám lőnek:
Addig a szekér a sárban,
s barom-moslékért ordítok,
bokrot írtok, amíg nyár van,
nyakig tőzsdesárban sírok:
Hiány hegyek nőnek bennem,
Bábel tornyok dőlnek össze,
csillag-testvéremtől várom,
öleljen át és szeressen!
Kalodába zár a Nyugat,
s pénzkutyája engem ugat:
Ennyi fajtámnak ősbaja,
szívemnek mély bú-sóhaja.
Mert kell, létezzen, egy fészek,
egy hely, ahol a szív nem fél,
ahol csend van, nyugalom, rend,
ahol az ember emberként él!
2012. 02. 08.
|
|
Delfintánc
Apáink bűneit görgessük az úton,/
s egyre távolabb, elveszni látszik a cél./
Nincs vonal, mit átlép a kegyet gyakorló./
Nincs szív, mely a tükörből vissza-visszanéz./
Csak a bűn, a bűn ringat, altat szüntelen:/
Mögöttünk leigázott népek árvái/
sírnak, sodornak nagyhatalmak s csatlósai/
csörgetik csajkáikat, koponya és csontok/
közt botladozva -etetni kell a barmot-,/
a lélek keresi testvérét, kit megölt./
Ezerszer újra meg újra járja sorsát,/
míg gyilkos keze át nem öleli társát,/
és szívét, mint szent ereklyét, köré fonja:/
Pont akkor, majd ott, megszületik az ember,/
aki nem kérdez; aki nem gőgös, csak van/
és alázatot gyakorol a tükörben./
S aztán hallani lehet majd több ezer év/
bűnben fogant lélek kárhozatra ítélt/
sorsáról, amit elnyelt az örök éter,/
mintha sohasem létezett volna e kor,/
mintha az imádott hős, Mammonmoloch,/
sohasem ringatta volna, báb-bölcsőjét./
„Semmi sem múlik el nyomtalanul.” Csőre/
vés testbe a csömörnek örök bílyogot:/
Soha ne feledd, mit tettél, mert azt kapod,/
amit adtál, - és a város fölött ott ül/
egy indián, a tűz ég s égbe száll a füst-,/
végtelen fájdalom öleli át a gonoszt,/
sejtek sejtelme, ez a föld az otthonod./
Rostál az időnek nevezett körforgás,/
s szédülsz, mint húsvétkor gyermek a körhintán,/
hányni kell, borzalom kering mély, bús titkok/
háta mögött: „Ember embernek farkasa”,/
oka sincs tán a bosszúnak, csak hosszúnak/
tűnik a szú sercegése, fák sírása./
A legszebbik létezés fájdalmat dadog,/
valakik illúzió görcsöt kötöttek a/
Láncra, s félelem gyümölcsöt terem a fa./
Szeretetínség-járványban szenved a test,/
és az ember rohan, egyre több bűn után./
A megállj parancsot törölte a tudat,/
s dimenzió fogságban determinált az agy./
Ezer biliárd óceánban delfintánc/
az élet, s víztükörben szétszakad a Lánc,/
s az univerzumon DNS gurul át…/
2012. 01 31.
|
Könyörgés
Könnyeink óceánján evez Mammon,
lebeg, mint gőz fölött a légy, nem érzi,
nem tudja, hogy míg a sóhaj sodorja
addig él: Dicsőség-hasát sütteti!
A mindennapokat élő újvilág,
víz alatt fuldokolva, mint kényszer-
rab, zsírégető káposztalevesén
tengődik, – tudatba vert szög, nyög, fészkel,
nyikorog eszmék alatt az agy, kopog
a szellem, vihart jósol az óceán,
erek, patakok, folyók visszhang-kompján
emberérzés ordít: Gyűlik a gond!
Hűs árnyékban hempergő gyermekábránd
nélkül, beton kolosszusok ablakán
könyököl az osztott idő, nincs jelen,
csak múlt és jövő, munka és bér, kéj éj,
szmog és sötét, guanós falakon lidérc.
Megszűnni látszik a tér, ahol a lét
bimbója duzzadni képes, nincs rét, erdő,
nem nyílik vadon virág, sólyom se szeli
vitorlázva át a végtelent, fertő,
szabályok kötik gúzsba a levegőt.
S Mammonvigyorral tapsolnak a fuldoklón!
Tovább? Isten! Ez úton? Nem. Nem megyünk!
Jöjjön a Négy lovas! Büntesd meg a bűnt!
Vagy légy oly könyörületes, hogy lehelj lelket,
Mindannyiónkba!
2012. 01. 26.
|
|
Szívünk fénye
Álljon talpra, aki magyar!
Mutassa meg titkos fegyverét!
Minden magyar egyet akar:
Helytállni a nemzetért!
Álljon talpra, aki magyar!
Tárja ki lelke legmélyét!
Minden szentszív egyet akar:
Álljon helyt igaz emberként!
Tárd ki szíved szentigazság,
hulljon a lepel, rongy ruhád,
mutasd meg szívedben házad,
szeretet lakik ott, hazád!
Kiálts magyar, rengjen a föld!
Isten keze majd földet ér!
Térdre borul a gond, a bűn,
fénylik a csillag, a szent ég!
Álljon talpra, aki magyar!
Áradjon széjjel a szentfény!
Szeretet öleljen át, majd,
ha szívedből árad a fény!
Álljon talpra, aki magyar!
Lelkében ott az igazság.
Szél szaggatja zászlainkat,
ősök sóhaja égbe száll:
Szállj, szállj, repülj turulmadár,
csőrödben ott a zöld faág,
hozd el újra az aranykort,
mi hű fiadként várunk rád!
2012. 01. 18-19.
|
Reszkess Sátán!
Végigcsörömpölt a világon a lánc,
rabok voltunk, gyengék, árvák,
Zsinatok hangja kovácsolt ránk acélt…
S a lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!
Letépi láncát sok ezer év,
véget ér a borzongó szenvedés!
Isten kiált! S beleremeg a föld!
A lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!
Kitépi tudatából az ember,
kitépi zsarnokok rongyszívét,
fordul a szél, új viharok jönnek!
A lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!
Üzennek a csillagok, üzen az ég:
Lesz még a földön nektár és méz!
Ragyogni fog még az emberszív!
A lélek él!
Erősebb földi hatalmaknál,
s nagyobb, a legnagyobb akaratnál:
Reszkess pénzvilág! Reszkess Sátán!
A lélek él, s letépi láncát!
2012. 01. 11.
|
|
Zúg az óceán
Csodavárás kálváriája
járja táncát, mulat
az evolúció-hazugság,
emberöltőkön a homály,
lángnyelvet okád a tudomány:
Térdre plebsz! Jön a halál!
- Máglyaoltáron az élet-;
merjetek kérni s nem félni!
Az életóceánba fúl a bűn,
s felperzsel mindent majd a tűz!
Merjetek kérni s nem félni!
Az akolból ki kell törni,
élni, szeretni…
akarni kell látni, érezni…
hullámok mossák a partokat,
az óceán zúg,
ordítnak a sziklák,
több ezer év mocskát mossák…
merjetek kérni, szeretni,
tisztán egymásra nézni,
merjetek emberként élni!
Távolból üzen az idő:
Szívbe mar a múlt,
elvérzik a drága jövő,
ha a Sátán kerekedik felül!
Merjetek lélegző emberek!
Lélegző lételemekkel,
a földdel, a nappal együtt,
merjetek, hisz a világ pördül,
a csillagokkal együtt…
merjetek emberek
azonosulni a szívetekkel!
Az akolból ki kell törni,
élni, szeretni…
akarni kell látni, érezni…
hullámok mossák a partokat,
az óceán zúg,
ordítnak a sziklák,
több ezer év mocskát mossák…
az életóceánba szédülnek a mojrák.
Míg hajnal jő, s üzenetet hoz,
ne félj, légy hű önmagadhoz!
Körtáncot jár a világ. Áll a bál.
Járd el a szűk idő táncát!
Ma néked szól a hegedű…
Morajlik az életóceán,
elnyeli a bűnvarázst,
majd kiköpi magából
a csontvázakat…
pont ott,
ahol partot érnek a hullámok.
2012. 01. 03.
|
Útforduló
Áldd meg Uram, a fényeket,
a szívben élő életet!
Áldd meg Uram, a népedet,
szívében mindnek szeretet!
Isten fia ember vala,
s a legsötétebb éjszaka,
tüzet gyújtott, s táncolt vala,
ragyogott a szív csillaga.
Áldd meg Uram, az életet,
a szeretet megszületett!
Áldd meg Uram, a népedet,
viselik a keresztedet!
Isten van a lelkében,
szeretet a szívében.
Karácsonykor kerecsen
hírnökként szállt az égen:
Felhők fölött is van élet,
minden perc álom, s ítélet!
Díszbe öltöznek a fenyők,
- Ne félj!- csak alszik a jövő!
Álmában ragyognak a fák,
csillog kristály tisztán a táj,
e szent révedésben fogant
a hála, egy szent gondolat:
Áldott legyen az Úr, a szó,
a teremtő Ige! Áldott
legyen az ember! Karácsony
legyen remény, útforduló!
Áldd meg Uram, a fényeket,
a szívben élő életet!
Áldd meg Uram, a népedet,
szívében mindnek szeretet!
2011. 12. 19.
|
|
Egyszer mindenki hazatér
Csillag csilingel, kristály szikrázik,
szán repül az éjszakában,
hópihe száll, minden ép most fázik,
műút ropog talpunk alatt,
szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt.
Gesztenye és tök sül, forr a bor,
zsibongnak a gyerekek,
kulcsra zárt házakban hallgat a gond,
egyszer mindenki hazatér,
szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt.
Valamit adni akarunk annak,
amit kapni szeretne az,
akit szívből szeretünk:
Lelkünk melegét, tüzet
fagyos didergő éjszakának,
hitet az elárvult karácsonyfának,
hogy újra jő egy gyermek,
aki örül a diónak, a gyertyalángnak,
aki újra írja a csillagokkal
a szív üzenetét:
Szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt,
a legszentebb álmot,
a családot.
Kihűlt falak közt reszket a szív,
ha nem nyílik az ajtó,
ha senki se hív!
Ó Istenem,
egyetlen szívben se hagyd,
ne hagyd kialudni a duruzsoló tüzet!
Küldj mindenki mellé
egy szótlan angyalt,
aki a könnyeket letörli,
s átöleli a legszentebb álmot,
legalább karácsonykor
hozz szeretetet
és ments meg minden családot!
2011. 12. 02.
|
Ember vala
A magyarnak szíve van, Hazája,
földje, szerető Babája,
égő csipkebokor helyett,
szerelmes Isten karácsonyfája.
A magyarnak napba szállt madara,
élettel üzent a napnak:
Az utolsó lélegzetig
szívét-lelkét adja, a holnapnak.
A holnapnak adja
nemes, tiszta szívét,
másoknak kenyeret,
az életért, mindenét.
A magyarnak szívében a tükre,
a napba néz, fel az égre,
oda vagyon írva,
múltja és jövője!
Oda vagyon írva, fel az égre:
Szeretet van a szívében.
Oda vagyon írva,
múltja és jövője!
A magyarnak szent, Istennek Igéje!
2011. 11. 26.
|
|
Oligarchiáknak
Ha megöltök, nem leszek!
Nem adok, semmit sem veszek:
Halottként némán tűrök,
tőlem semmit sem örököltök.
Ha megöltök, nem kérek!
Nem adok, semmit sem kérek:
Halottként némán tűrök,
tőlem semmit sem örököltök.
Ha megöltök, meghalok!
Nem fizetek többé kamatot:
Halottként nem adózok,
de halljátok majd a sóhajom!
Ha megöltök, elapad
majd a forrás, testem kiszárad:
Halottként nem adózok,
de halljátok majd a sóhajom!
Ha megöltök, megdöglök!
Belétek bújik a kisördög:
Semmit soha nem kaptok,
ti is a fűbe haraptok!
2011. 11. 18.
|
Felébred az ember
Már virrad, látom, pirul az éj!
Két kezem kész, újra tenni,
mindent a helyére visszarakni,
értékén kezelni az életet.
Letörlöm könnyeim, s napba nézek:
Látod fáradhatatlan fény,
látod nem halt ki a remény!
Nyomorgott szívünkben a bánat,
de vártuk, testlényünk börtönében,
vártuk a hajnalhasadást,
hogy felébred, és ránk néz
a tévelygő lélek, felébred
az emberben az Isten!
Már virrad, látom, pirul az éj!
Lélegzetet vett az ember,
s kifújja a szív a bánatot,
lerázza a haszon bilincseket,
lerázza a lelki terheket,
szeretni fogja a szívben élő,
a szívben fogant törvényeket.
Látod fáradhatatlan fény,
látod nem halt ki a remény!
A korbácsok helyén buggyant a vér,
de a lelkünkbe nem ért a sötét,
ott megmaradt tisztán,
az emberben az Isten!
Már virrad, látom, pirul az éj!
Megszégyenülve, szépen lassan
fejet hajt Mammon parancsnok.
Kinyújtja feléd kezét az ég,
s átölel mindenkit a remény,
látod fáradhatatlan fény,
látod az emberben, csillog az ég!
A jó, a jó kerekedik felül,
s a csillagokba vágyó bűn, megsemmisül!
Felébred lelkünkben a szellem,
s őrizzük a mindenségtestet,
a tisztán maradt szerelmet,
az emberben az Istent!
2008.10.08.
|
