Létvédelem, ha jól főtt neki a lencse; az sincs egészen úgy, hogy a barátban vérré válik a lencse. De a lencserendszer az optikai - törvényszerűségen alapuló – készülékben a közös tengelyű, különböző fénytörésű lencsék rendszerét alkotó egysége. A fénytörés folytán bekövetkező érzékcsalódás a látási, optikai csalódás. Így a metaforikusan fogalmazott „mess of pottage" kifejezés tartalmi hasonlóságán alapuló szókép is a valóság szándékos elferdítésével merőben más értelmet talál.

Ultima ratió, a parancsoló utolsó és döntő érv: „A kultúra saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokbavétele, olyan magasabb fokú öntudat megszerzése, amlynek révén képessé válunk történelmi jelentőségünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességink megértésére." (A. Gramsci) Ugyancsak ebből – és még mindig idejében! – az indításból írja tíz évvel ezelőtt Sylvester Lajos, hogy a háromszéki Zabolán a református templomkastély körül kialakított községközpontban az országúton átívelő monumentális székely kapu tartóztatja fel az arra járót. Nem bossusággal járó kényszermegállás ez, hanem ennek ellentéte: az utas inkább amiatt álmélkodik, hogy miként is lehet ekkora kaput építeni, és ha már megállt, akkor szemügyre veszi a református parókiának gyümölcsösében az idei dús almatermésből ívbe hajló ágakat, s egy-két baráti szóra kopogtatás nélkül nyit be a virággal borított verandába. E sorok írója megteheti, mert Pásztori Tibor Endre református lelkész és a tiszteletes asszony még abból a világból jó ismerősei, amikor az általa vezetett sepsiszentgyörgyi színház – ma Tamási Áron Színház - minden előadását elhozták ebbe a nagyközségbe. A függöny legördülése után mindig ugyanebbe az épületbe vonult át az egész trupp, ahol a szíves vendéglátás közben az is elhangozhatott, amit a színpadon csak sejtésekkel vagy metaforikus áttételekkel, „madárnyelven" lehetett elmondani. Az itt kialakított vélemény aztán továbbgyürűzött a gyülekezet tagjai között és így egy sajátos kommunikációs rendszer alakult ki és működött a hatóságok bosszúságára. Szent István Napja után vagyunk. Augusztus végén már Háromszéken is tarlóba fúj a szél, ezuttal éppen budapesti, illetve debreceni vendégekkel rohanunk végig a Kárpátok ívének belső hajlatánál, aznapi programunkban nem is szerepelt ez a zabolai megálló, de ha már az a kapu utunkat állta, befordulunk a Pásztori Tibor tiszteletes úr domíniumára, ahonnét jól tudom, egykönnyen nem lészen távozásunk. Vendéglátónk most sem marasztaló közhelyekkel szegez a kényelmes verandai székekhez, hanem humorában megmártott történetekkel. A monumentális székely kapu kapcsán már mondja, hogy ezt a szomszédos gelencei Both testvérek faragták, ugyanazok, akik a lengyelhoni Ószandec számára, illetve Szent Kinga emlékére alkottak hatalmas székely kaput, a helyszínre szállították és néhány évvel ezelőtt az avató ünnepségen II. János Pál pápa is megcsodálta és megáldotta.

„Csodálatos műveltségemet álmatlanságomnak köszönhetem" - Szerb Antal után, írhatjuk Sylvester Lajosról. És folytathatjuk is azzal, hogy beszélgetésünk fő témája ettől kezdve a székely kapu. Az, hogy Háromszéken ez a faragott kapu a hatvankilencedik (az elsőt, az akkor döbbenetest Haszmán Pál és fiai Pál és József faragták a református parókia elé 1975-ben!) a Kárpátok „Géniuszának" uralgása óta. A romániai diktatúránál vizonylag puhább politikai környezetben élők számára szinte elfogadhatatlan, hogy a székely kapu miért volt akkora szálka a hatalom szemében, erre analógiás magyarországi példákat keresünk, és nehogy azt higgye valaki, hogy ilyen nincs, - hisz bizonyos körök még ma is üldözik a nemzeti szimbólumokat. Elegendő, ha a Szent Korona elhelyezése körül keltett hangulatra, a Magyar Igazolvány fedőlapján található stilizált koronaábrázolásra gondolunk, s menten láthatjuk, hogy bizonyos magyarországi politikai áramlatok egy húron pendülnek a román nacionálkommunista hangadókkal. Pásztori Tibor Endre már a budapesti Kemény Győzőnek adományozott székely kaput, melyet vitéz Kelemen Dénes faragott. Székely kapuk látványos erdélyi, majd magyarországi térhódítását – Háromszékről már Írországba is rendeltek székely kaput -, szóval a monumentális faragott kapuk reneszánszát tulajdonképpen a romániai tiltások, kapurombolások váltották ki. A Zabolával szomszédos Kovásznán a múlt érában azért távolítattak el egy székely kaput (Varga József portája!), mert nem volt rá építkezési engedély. Háromszék déli bejáratánál egy székely kapuval társuló térplasztikai alkotás jelezte egykor a megyehatárt, és ezt személyesen a diktátor neje romboltatta le, mondván, hogy az ősi román földön nem csak magyarok élnek...

Csak az álmatlanság tovább űzte Szerbéket, Sylvesteréket... És a székely kapuk után más szimbólumok felé reptetjük a szót, nyakas debreceni kálvinista vendégünk kedvéért elevenítem föl a szomszédos kis falu Páva turulmadarának történetét. A pávaiak egykor híres solymárok voltak, idomított sólymokkal adóztak a magyar királyoknak. Erdély fejedelmei török szultánoknak is pávai madarakkal kedveskedtek. Trianon után, mikor Tamási Áron szavaival szólva, bennünket a románok először kézhez vettek, az új honfoglalók első cselekedeinek egyike volt a magyar vonatkozású emlékjelek, főleg a turulmadaras emlékművek eltüntetése. A pávaiak is, akárcsak Székelyföld majdnem valamennyi települése a '89-es romániai fordulat után elsőként az elpusztított emlékműveket állították vissza. Ezekben az években nagy keletjük volt a bronz sólymoknak. Az erdélyiek magyarok annyira az emlékművek lényegi elemének tartották, hogy e nélkül el sem lehetett képzelni emlékmű avatást. Magam is megjártam, - mondja tovább – mikor Sepsibükszádon már majdnem erőszakoskodtam, hogy minél hamarább avassák és szenteltessék föl a világháborús emlékművet, a falusiak azt mondták: ez nem lehetséges kérem mert még most öntik rá a solymot". Pásztori tiszteletes úrtól tudom, amikor Zaboláról átvonult Pávára sólyommadaras emlékművet avatni a községi előljáróság, jelesen a református lelkész, a római katolikus plébános, az iskola igazgató és a polgármester március 15-én a jelen levő Németh Zsolt magyar államtitkár díszvendéget Juhász Zoltán tiszteletes úr így üdvözölte: „köszöntjük Fidesz Zsolt urat..." Meg aztán az is igaz, mikor az említettek eltávoztak Zaboláról, mondták: „elment Zabola esze!"

Itt van a harmadik szimólumkategória, a zászlók. A zászlókért sokszor meggyült sokak baja a román nacionálkommunista kurzus idején, amelynek fenntartói között mindig ott tüsténkedtek/tüsténkednek a renegát magyarok is. A parókia verandáján nagyokat nevettünk az első szabad március tizenötödike sepsiszentgyörgyi megünneplésén, amikor is bukaresti helikopteres küldöttség – politikai kommandósok – szálltak ki, és akkori fennforgolódó RMDSZ-vezetőként engem akartak hol meggyőzni, hol megfenyíteni azért, hogy nagy tömeggyűlést hívtunk össze. Mikor viágossá vált, hogy a kivonulást nem tudják megakadályozni, arra kértek, hogy ne legyenek zászlók. Mondtam, hogy nem áll módomban ezt megakadályozni, mert ha megpróbálnám rávenni az embereket, hogy felejtsék otthon a zászlókat, annál többet készíttetnének, hiszen azokban a napokban minden magyar a zászló és kokárdakészítésekkel foglalatoskodott. Ne féljenek – mondtam - mert a mi elképzelésünk szerint a kisstadion tribünjén csak két zászló lesz: egy magyar és egy román. Egyébként nyolc méter hosszúakra szabták. Most varrják ezeket a sepsiszentgyörgyi textilműveknél. „És ki lesznek feszítve. Nem lobognak. Mert úgy veszem észre, hogy a bukarestiek a lobogó zászlótól félnek. Ha én most megparancsolom, hogy ne legyen magyar zászló, holnap lobogóerdő fogadja önöket." Elnevették magukat, s ettől a pillanattól kezdve, hogy úgy mondjam, „törvényesült" a zászlós kivonulás. Marosvásárhelyen bírságolnak ugyan még némely magyar rendezvényen a zászlózás miatt, de valljuk be, a románság is hozzá tudott szokni a magyar zászlókhoz. És még szerencsésnek is mondhatnánk magunkat, hogy az anyaországi túlbuzgóság – a szomszédos népek érzékenységére rendkívüli tekintettel lévők – nem próbálják betiltani a magyar zászlólobogtatást Romániában.

Most várom, hogy Pásztori tiszteletes úr elő tud-e hozakodni valami zabolai zászlóhistóriával, - mert neki minden mások által előadott történetre van tromfja. Jól sejtettem! A zabolai református templom csodálatosan szép festett kazettás mennyezete alatt mutatja a felszentelt templomzászlót és kérdezi, hogy emlékezem-e? – Nem. Nem emlélszem. Mondja, hogy a római katolikusokkal együtt vonulunk fel virágvasárnapon, vagy éppen a Mikó-kastély védelmében, hogy ne legyen az katonatisztek kaszárnyája s mindannyiszor „szent irigységgel"(ez nem kívánság!) tekintek a szép zászlós felvonulásukra. Mire én azt mondtam, hogy utazzanak fel Kézdivásárhelyre, az Incze László vezette múzeumban van céhzászló elegendő és kérjenek kölcsön néhányat. Az ötlet újabb, nagyszerűbb ötletet szűlt! És Zabolán hosszú történelmi hallgatás után elkészült az első erdélyi református zászló: „Isten Bárányával!" Aztán így több, egyre több készült egész Erdélyben. Ezek után már én is emlékeztem az akkori történetre. De én komolyan gondoltam a céhzászlókra, hiszen történelmi tény, hogy a szabadságharc idején a céhek, az akkor alakuló honvédcsapatok saját zászlójukkal vonultak ki csapatzászlókat, céhzászlókat vittek magukkal a leghevesebb csatákba, a gyilkos rohamokba is... Pásztori tiszteletes úrék viszont úgy értelmezték, hogy én megszégyenítésükre emlegettem a céhzászlókat, s rögvest elkészíttették azt a zászlót, amelyet meg is áldottak, fel is szenteltek, és a zabolai festett kazettás mennyezet alatt ma is igen megbecsült helyen tartanak.

Most a zabolai templom festett kazettás mennyezete alatt értem meg, illetve érzékelem, hogy ezek a virágindás díszítmények nem csak rajzok... többek ennél. Az alatta imádkozók kiterített ízlés és gondolatvilága, hite rajzolódik fel azóta is a mennyzetre s kapatja a tekintetet a hit emelkedettsége és magasságai felé.

Még csak azt nem értem, hogy a magát anyaországként megnevező maradék Magyarországon miért szúrja sokak szemét a felvonulásokon a lobogó, hisz már bennünket, erdélyieket sem neveznek a normális román emberek sem irredentának, sem fasisztának, ha meg-meg lobogtatjuk a magyar zászlókat.
Mess of pottage - székely kapuk, turulmadarak, zászlók...

A szöveg megállapítását végezte:

Pásztori Tibor Endre